Nyelvtanulás | Magyar » Mondattan előadás

MONDATTAN ELŐADÁS A mondat fogalmának tisztázásakor legelőször is el kell különítenünk a rendszermondatot és a szövegmondatot. A rendszermondat a világ felépítését tükröző, nagyon szigorú szabályok szerint szerkesztett mondat, mely legalább két tagból áll: az alanyból és az állítmányból. Nincs kommunikációs szituációhoz kötve, azaz „semleges”. Benne első helyen, kötelező jelleggel az alany áll, amelyről megállapítunk valamit. Ezt követi az állítmány, vagyis az, amit megállapítunk róla. Amennyiben az ige tárgyas ragozásban áll, vagy a mondatban vonzatos ige vagy melléknév szerepel, tartalmaznia kell a kötelező bővítményeket is: tárgyas ragozású, vagy kötelező tárgyat vonzó ige (pl.: szeret, imád, gyűlöl) mellett a tárgyat, illetve vonzatos ige mellett a vonzatot vagy vonzatokat. Pl a feltesz ige kötelező vonzatai: feltesz valamit valahova. Ennek megfelelően az ezzel az igével alkotott rendszermondat a

következő lesz: A fiú feltette a könyvet a polcra. Láthatjuk, hogy ezt a mondatot a következő szabályok szerint alkottuk meg: az alany előtt névelőt használtunk, az igekötő az ige előtt áll, a tárgyat és a helyhatározót elláttuk a megfelelő ragokkal. A szövegmondat a különböző kommunikációs szituációkban használt mondat. Ez utóbbi a magyar nyelvben nem mindig esik egybe a n yelv grammatikai szabályai szerint szerkesztett mondattal, hiszen a szövegbe ágyazottság következtében lehet hiányos is. Egy adott beszédhelyzetben a szövegösszefüggés, az előfeltevések, valamint az intonáció segítségével minden nyilatkozat (szövegmondat) értelmezhető. Annak megfelelően, hogy mi lesz az új közlés, változhat a szórend. Általában a mondat élére kerül az új közlés (a réma), ezt követi az ige. Ilyenkor az ige elválik igekötőjétől is, hogy az ige kijelölhesse az új közlést, a fókuszt: A fiú tette fel a könyvet a polcra. A

polcra tette fel a fiú a könyvet. A könyvet tette fel a fiú a polcra. A különböző kommunikációs szituációkban már el is maradhatnak a mondat egyes részei. Pl a Nem tudod, hova tette fel a k önyvet a f iú? kérdésre már felelhetjük azt is: A polcra. Természetesen a szövegmondatot csak a teljes rendszermondatra visszavezetve elemezhetjük. A mondat fogalmának meghatározásakor a fentieken túl más tényezőket is figyelembe kell venni. Egy mondat megszerkesztésénél közrejátszanak jelentéstani szempontok is, hiszen pl. a következő „mondat” grammatikailag kifogástalan, mégsem tölthet be közlő értéket: Az elefánt feltette a csillagot a holdra. A közlési szándék (kijelentő, kérdő, óhajtó stb.) és a beszélő érzelmi magatartása a közölt tartalom és/vagy a beszélőtárs vonatkozásában (a pragmatikus jelentés) is lényeges. Sokan, sokféleképp próbálták már meghatározni: mi a mondat. Ezek közül kettőt választottunk

ki. Deme László elsősorban a kommunikációs funkció felől közelítve a következőképp foglalja össze a mondat lényegét: „A mondat a beszédnek elemi, láncszemnyi egysége. Mondat minden olyan nyelvi eszközökből álló megnyilatkozás, amely a beszédfolyamatot, illetőleg a beszélő és a hallgató közötti kommunikációs kapcsolatot egy kerek kifejező, tájékoztató és/vagy felhívó mozzanattal építi tovább.” Ez a meghatározás azért viheti tévútra a mondatot elemző embert, mert figyelmen kívül hagyja a rendszermondat kötelező szerkezeti elemeit, melyek nélkül bizonyos megnyilatkozások grammatikailag nem elemezhetők. Tompa József az akadémiai nyelvtanban a következő meghatározást adja: „a mondat a beszédnek két vagy több, nyelvtani szabályok szerint megszerkesztett (ritkábban egy, esetleg grammatikailag szerkesztetlen) szóból álló alapegysége, mely a beszélőnek egy valóságra vonatkoztatott, kerek tudattartalmát s

ehhez való állásfoglalását fejezi ki, s amelyet az estleges előző vagy következő mondattól a szerkesztés különféle nyelvtani eszközeinek viszonylagos lezártsága jellemez – ide értve a zeneiekét (mondatfonetikaiakét) is.” A MONDATOK OSZTÁLYOZÁSA A mondatokat három szempont alapján szokták osztályozni: 1. A mondat tartalma és a beszélő szándéka szerint (kommunikatív szempont) 2. Logikai minőség szerint 3. Szerkezet szerint 1. A mondat fajai a kifejezett tartalom és a beszélő szándéka szerint Mondataink tartalmában a beszélőnek, a hallgatónak és a valóságnak a viszonya fejeződik ki. Aszerint, hogy a beszédfunkciók (kifejezés, tájékoztatás, felhívás) közül melyik dominál (vagy melyek dominálnak), különböztetünk meg kijelentő, felkiáltó, óhajtó, felszólító és kérdő mondatot. Az egyes mondatfajták tartalmi és formai téren egyaránt eltéréseket mutatnak, melyek leginkább a modalitásban mutatkoznak meg.

A modalitás a beszélő ember valósághoz való szubjektív viszonyának nyelvi kifejezése főleg az igemódok és bizonyos módosítószók használata, valamint az intonáció (hangsúlyozás, hanglejtés stb.) által A kijelentő mondat A kijelentő mondat elsősorban gondolati tartalmú és általában ábrázoló szándékú. Tárgyilagos, erősebb érzelmi töltés nélküli közlés. Formai szempontból többnyire a kijelentő módú állítmány jellemzi. Amennyiben hiányos a mondat, és kijelentő módú igével, vagy ilyennek minősülő névszói állítmánnyal egészíthető ki, is kijelentő. Előfordul, hogy kijelentő mondatot szerkesztünk feltételes módú igével. Ilyenkor nem a v ágy kifejezése, hanem annak közlése a cél Pl: Beülhetnénk valahova. Szerénykedés vagy udvariasság kifejezésére is használhatunk feltételes módú igét: Szeretnélek meghívni; Elmondanám, hogy A kijelentő mondatot a közepes hangfekvés és hangerő, az egyenletes,

ereszkedő hanglejtés jellemzi. Mondatvégi írásjele a pont A felkiáltó mondat A felkiáltó mondat elsősorban érzelmi telítettségű, mivel ez az ember indulatainak, érzelmeinek kifejezője. Sokszor a felkiáltó mondat – a kijelentő mondathoz hasonlóan – logikai ítéletet fejez ki, ám ilyenkor a beszélő állásfoglalása is hozzákapcsolódik, s ez megkülönbözteti a kijelentő mondattól. Pl: Kisütött a nap ! Sokszor indulatszó szerepel a felkiáltó mondatban. Nyomatéka erősebb, mint a kijelentő mondaté, hangfekvése magasabb vagy alacsonyabb azétól, s dallammenete általában nem egyenletesen ereszkedik. Jellemzője a rövidség, általában csak alanyból és állítmányból áll, vagy hiányos szerkezetű: Csak az kéne! A fenébe! De szép! Mondatvégi írásjele a felkiáltójel. Az óhajtó mondat Az óhajtó mondat cselekvésre nem késztet, inkább csak a hallgató tudomására akarjuk hozni vele vágyunkat, óhajunkat, kívánságunkat. A

kívánt valóságot fejezi ki, mely lehet reális (De jó lenne moziba menni!) és irreális kívánság is. Minden, a múltra vonatkozó kívánság irreális. (Bárcsak ne jött volna el! De szeretnék hajnalcsillag lenni!) Az óhajtó mondat állítmánya feltételes módú. Az óhajtó mondat legtöbbször módosítószót is tartalmaz. Intonációja a felkiáltó mondatéhoz hasonlít, mondatvégi írásjelük pedig megegyezik. A felszólító mondat A felszólító mondat a beszélő akaratának kifejezője. A felhívó funkció dominál benne, mivel célja az, hogy cselekvésre késztessen, hiszen a kívánt valóságot fejezi ki. A felszólító mondat a beszélő és a felszólított közötti viszony alapján lehet parancs, kérés, tanács, megengedés, stb. Formai szempontból a felszólító módú állítmány jellemzi a felszólító mondatot. Erősebb felszólítás esetén általában hiányzik az állítmány, de ilyenkor is felszólító módú igével

egészíthető ki: Ki innen! = Menj ki innen! A felszólító mondatokat nagyobb hangerő és meredekebben eső hanglejtés jellemzi. Mondatvégi írásjele a pont A kérdő mondat Kérdő mondatot akkor szerkesztünk, amikor a valóságra vonatkozó ismereteink hiányosak, s ezt a hiányt pótolni akarjuk. Így a közlő, ábrázoló funkció mellett a felhívó funkció is jelen van benne. A kérdő mondatoknak két fő típusát különböztetjük meg: a kiegészítendő és az eldöntendő kérdést. A kiegészítendő kérdés esetében a beszélő ismerete hiányos a valóság egy részére vonatkozóan, s ezt szeretné pótolni. Ezeket a kérdéseket az erre a hiányra kérdező kérdő névmással (ki, milyen, mennyi, stb.) vagy kérdő határozószóval (hol, mióta, hogyan stb) szerkesztjük. Dallammenete megegyezik a kijelentő mondatéval, tehát ereszkedő Az eldöntendő kérdés esetében a beszélő bizonytalan feltevésének megerősítését vagy elvetését várja a

hallgatótól. Tartalmazhatja az -e vagy az ugye módosítószót, bár legtöbbször kérdőszó nélkül szerkesztjük. Az -e kérdőszó mindig az állítmányhoz kapcsolódik: Szabad-e vennem a tésztából? Kell-e ezt magyaráznom? A kérdőszót tartalmazó eldöntendő kérdés dallammenete megegyezik a kiegészítendő kérdés dallammenetével, míg a kérdőszót nem tartalmazó eldöntendő kérdések dallammenete emelkedő-eső. 2. A mondat fajai logikai minőség szerint Logikai minőség szerint a mondatok lehetnek állítók vagy tagadók. Állító az a mondat, amelyhez eldöntendő kérdést szerkesztve a válasz igennel kezdődik. Pl: „A békejobb még vissza-visszarándul.” (Reményik Sándor: A mi adventünk) Még vissza-visszarándul a békejobb? Igen, még vissza-visszarándul a békejobb. Tagadó a mondat akkor, ha a hozzá szerkesztett eldöntendő kérdésre adott felelet nem-mel kezdődik. Pl: „Én nem leszek a szürkék hegedőse” (Ady Endre: Új

vizeken járok) Leszek én a szürkék hegedőse? Nem, én nem leszek a szürkék hegedőse. A nem módosítószó használata nem teszi tagadóvá a mondatot, ha nem az egész mondatot, csupán egyetlen mondatrészt tagad. Pl: „Oda fészkel a visító vércse, gyermekektől nem háborgatottan” (Petőfi Sándor: Kiskunság) Ebben a mondatban a módosítószó csak az állapothatározót tagadja, így az eldöntendő kérdésre (Gyermekektől nem háborgatottan fészkel oda a visító vércse?) azt a feleletet tudjuk adni: Igen, gyermekektől nem háborgatottan fészkel oda a visító vércse. A tagadó mondatok formai ismertetőjegye lehet a tagadó névmás (senki, semmilyen, semennyi stb.) illetve a tagadó határozószó (sehol, semmikor, soha stb) is A felszólító módú állítmány mellett a ne, se módosítószót használjuk. 3. A mondatok szerkezet szerinti osztályozása Szerkezeti szempontból ab eszéd minimális egysége a mondategység. Mondategységnek

nevezzük az egyszerű mondatokat, az összetett mondatok minden egyes tagmondatát, valamint a tagolatlan és a hiányos szerkezetű mondatokat is. Szerkezeti szempontból a mondat lehet egyszerű vagy összetett. Az egyszerű mondat lehet teljes vagy hiányos. Teljes a mondat, ha a) funkcionálisan tagolt, azaz tartalmaz predikatív (alany-állítmányi) szerkezetet. b) funkcionálisan tagolatlan, azaz az alany és az állítmány nem választható szét benne. Tagolatlan mondatok a megszólítások, indulatszók, a módosítószók egy része, kérdésre adott feleltként. A tagolatlan mondatok lehetnek szerkesztetlenek (Jaj!; Édesanyám!; Persze.) és szerkesztettek (Édes, kedves drága jó anyám!; Talán igen) Hiányos szerkezetű a szövegmondat lehet, melyből a szövegösszefüggésnek köszönhetően hiányozhat az alany vagy az állítmány, esetenként akár mind a kettő. (Pl: Hova tetted a könyvet? A polcra. Hol van? A polcon) Az alany hiányának esetén csak a 3

személyű alanyt nem tartalmazó mondat számít hiányos mondatnak. Hiányos a mondat akkor is, ha a tárgyas ragozású ige mellől a tárgy, vagy a vonzatos igék mellől a kötelező vonzat (határozó, vagy bizonyos igék mellől a tárgy) hiányzik: *Kata törekszik. *Zsombor írja. *Zsófi akar. Igen gyakran hiányos az azonos állítmányt tartalmazó mellérendelő összetett mondatok egyik mondategysége. Pl: Ki és hol találkozott vele?, Jót s jól ír A tagolt mondat lehet tőmondat és bővített mondat. A tőmondat csak alanyt és állítmányt tartalmaz, a bővített mondatban vagy az állítmányhoz, vagy az alanyhoz, vagy mindkettőhöz alárendelt bővítmény kapcsolódik. A SZÓSZERKEZETEK A tőmondatok csupán alanyból és állítmányból állnak. Az alany és az állítmány kölcsönösen feltételezik egymást. A nyelv ugyanis világunk felépítését tükrözi, melyben minden dolog térben és időben létezik. Ebből következően a rendszermondatnak

legalább ezt a létezést meg kell állapítania. Ez azt jelenti, hogy egy dologfogalomról megállapítunk egy cselekvésfogalmat: Az ember a földön él. Nincs olyan létező, amelyhez ne tartozna cselekvéstörténés- vagy létezésfogalom, és nincs olyan cselekvés, történés vagy létezés, mely az őt végző vagy előidéző alany nélkül mehetne végbe. Éppen ezért az alany és az állítmány egyenrangú, köztük hozzárendelő, azaz predikatív viszony van. Ennek ábrázolása: A ← Á A bővített mondatokban mindkét mondatrészhez kapcsolódhatnak olyan mondatrészek, amelyek megszorítják, szűkítik, pontosabbá teszik jelentésüket. Ezeket bővítményeknek nevezzük, az így kialakult fő részeket pedig szerkezetes alanynak, illetve szerkezetes állítmánynak. A bővítmény (kivéve a tárgyas ragozású igék tárgyát és az olyan határozót, amely mintegy kötelező vonzatként áll az ige vagy névszó mellett) kihagyható a

mondatból anélkül, hogy az alaptagot is ki kellene hagyni. Fordítva azonban nem lehetséges: bővítmény alaptag nélkül nem állhat, mivel alaptagján keresztül szerkesztődik be a mondatba. Az alaptag és a bővítmények viszonya háromféle lehet: grammatikai, logikai és közömbös. A grammatikai viszony egymástól való mondatrészi függést jelent, a két résznek alá- fölérendeltségi kapcsolata jellemzi. A logikai viszony azt jelenti, hogy két (vagy több) mondatrész azonosan van alárendelve egy harmadiknak, így a köztük lévő kapcsolat mellérendelő. A közömbös viszony nem más, mint az egymástól való grammatikai és logikai függetlenség. Az alárendelő szószerkezetek (szintagmák) esetében az alaptaggal kérdezünk a bővítményre. A hagyományos felfogás szerint a szintagma nevét a bővítmény mondatrészszerepe adja, eszerint van alanyos, tárgyas-, határozós-, jelzős alárendelő szintagma. Újabban a szintagmákat az alaptag

szófaja szerint osztályozzák, s beszélnek igei, igenévi, főnévi, melléknévi, számnévi, és határozói alaptagú szintagmáról. Egy alaptaghoz több különböző vagy azonos bővítmény is tartozhat. Ha az alaptaghoz több különböző bővítmény tartozik, vagyis köztük semleges viszony van, szószerkezetbokor jön létre. Ábrázolása: alaptag bővítmény bővítmény bővítmény Pl.: „Aztán álommézet csókolt ajakára” (Arany János: Toldi IV) csókolt idő aztán álommézet hely ajakára Amennyiben az alaptaghoz kapcsolódó bővítmények azonos mondatrész szerepét töltik be, vagyis köztük logikai viszony van, mellérendelő szintagmáról beszélünk. A mellérendelő szintagmák esetében nem kérdezhetünk egyik taggal a másikra. A tagok közötti logikai viszony lehet kapcsolatos, ellentétes, választó, következtető és magyarázó. Ezt a szerkezetet szószerkezetsornak nevezzük. Ábrázolása: alaptag bővítmény

bővítmény bővítmény A tagok között kapcsolatos mellérendelés van: „Szembeszállt esővel, villámmal és széllel” (Arany János: Toldi VII.) szembeszállt álland .esővel álland villámmal álland széllel Ellentétes mellérendelés: „Pedig nem is Györgyöt, hanem Miklóst félti” (Arany János: Toldi ) félti Györgyöt Miklóst Választó mellérendelés: „rád is kiváncsi lesz az idő holnap vagy holnapután” (Szabó Lõrinc: Ne magamat?) kiváncsi lesz idő holnap idő holnapután Következtető mellérendelő szintagma: Ez kilyukasztott, tehát használhatatlan menetjegy menetjegy mi kilyukasztott mi használhatatlan Magyarázó mellérendelõ szintagma: használhatatlan, mivel kilyukasztott menetjegy menetjegy mi használhatatlan mi kilyukasztott A fenti típusok variálódhatnak is: Pl.: „Úrrá lesz rajtam valami szomorkás, / mégis derült és sugaras lemondás.” (Remenyik Sándor: Nem születtem hódítónak) lemondás

valami szomorkás (derült sugaras) Nem alkothatnak mellérendelő szintagmát a nem azonos mondatrészi szerepet betöltő mondatrészek (kivétel a módhatározó és az állapothatározó). Az ilyen típusú mondatokban tehát, mint a Ki és kivel üzent?, Jót és jól ír. két tagmondatot kell látnunk, melyek közül az egyik hiányos, vagyis az ige ellipszisét tartalmazza: Ki (üzent) és kivel üzent? Jót (ír) és jól ír. A bővítmény maga is alaptagjává válhat egy, a jelentését pontosabbá tevő mondatrésznek, tehát a bővítménynek is lehet újabb bővítménye, s így szószerkezetláncot alkothat. Ábrázolása: alaptag bővítmény bővítmény Pl: „ . ment keresni nyáját” (Petõfi Sándor: János vitéz 2) ment cél keresni nyáját A MONDAT FŐ RÉSZEI: AZ ALANY ÉS AZ ÁLLÍTMÁNY Az alany az a mondatrész, amelyről megállapítunk egy cselekvés-, történés- vagy létezésfogalmat. Ebből logikusan következik a mondat két fő

tagjának eredeti szófaji meghatározottsága és alaktani felépítettsége is. Az, amiről megállapítunk valamit, egy dologfogalom, amit ragtalan főnévvel, vagy azt helyettesítő névmással tudunk megnevezni. Amit megállapítunk róla, vagyis az állítmány cselekvésfogalom, melyet az ige képvisel. Sajnos a gondolkodás fejlődésével az ember egyszerűsítette nyelvét: elhagyta a mondatból az eredethatározót, illetve bizonyos határozóragokat – elsősorban az állapot- és eredményhatározó ragját – beszéd közben jelöletlenül hagyta, tudván: eredetről, állapotról illetve eredményről beszél. Ez az evidens tény azonban idővel tudatunkban elhalványult, így a ragtalanul használt állapot- és eredményhatározókat, illetve a h iányos mondat alanyát névszói állítmányként értelmezték, s a ragtalanul használt határozók mellett szereplő ige segédigévé lett. Így ma már névszói, illetve névszói-igei állítmányról is

beszélünk Természetesen ezek az elemzés során – mivel szövegmondatok – igen nagy gondot okoznak. Éppen ezért a mondattani funkciók meghatározásához vissza kell őket alakítani az eredeti rendszermondattá. AZ ALANY Az alany meghatározása Az alany az az – eredetileg csak főnévvel vagy az azt helyettesítő névmással kifejezett – mondatrész, amelyre az állítmányban megállapított cselekvés- létezés vagy állapotváltozás vonatkozik. A kialakult gyakorlatnak megfelelően az állítmányhoz kapcsolt ki? mi? kérdéssel kérdezünk rá. Az alany szófaja Az alany – mondattani funkciójából következően – leggyakrabban főnév, mely mindig alanyesetben áll, rajta csak a többes szám jele, a birtokos személyrag és a birtoktöbbesítő jel szerepelhet. Pl: A gyerek játszik A gyerekek játszanak A gyermekeim játszanak A kommunikációs szituációnak megfelelően a szövegmondatokban a főnevet elhagyhatjuk, vagy az őt helyettesítő

névmásra felcserélhetjük: Játszanak. Ők játszanak Az enyéim játszanak Tankönyveink arról is írnak, hogy az alany szófaja visszaható névmás is lehet: Én magam veszem kézbe az ügyet. Ezekben az esetekben valószínűleg eredetileg egy ragtalanul kifejezett állapothatározó állt, ahol a magamban jelentése: egyedül. Mivel ma már a magázásban ez a n évmás használatos, ezekben a mondatokban alanynak tekintendő: Maga is így gondolja? A főnévi igenév alanyi alárendelő összetett mondatok eggyé transzformálásának eredményeképp kerülhet alanyi szerepbe azokban az esetekben, amikor a főmondat állítmánya nem egy névszóval megjelölhető dologról, hanem egy másik cselekvésről állapít meg valamit, amit eredetileg csak egy mellékmondat formájában fejthetünk ki. Pl: Felesleges az, hogy elmenj Felesleges elmenned. Szabad-e az, hogy Dévénynél betörjek új időknek új dalaival? „Szabad-e Dévénynél betörnöm új időknek új

dalaival?”. (Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én) Az kell, hogy szeress Szeretned kell.; Az lehet, hogy játsszunk Lehet játszanunk.; Illik az, hogy elmenjetek Illik elmennetek Sikerült az, hogy elolvassák Sikerült elolvasniuk. Amint azt a példák mutatják, ezekben a mondatokban a főnévi igenevet személyragozni kell, amennyiben határozott alanyra vonatkozik. A birtokos személyrag csak akkor hiányozhat, ha az alanyban megjelölt cselekvésfogalom mindenkire vonatkozik: „Ha még egyszer azt üzeni, / Mindnyájunknak el kell menni” (Kossuth Lajos azt üzente) Az, hogy ezekben az esetekben az igekötő elválik-e az igéjétől, a jelentéstől függ, vagyis attól: mi a leglényegesebb mondanivalónk. Pl: Az kell, hogy elmenj El kell menned Illik az, hogy elmenjIllik elmenned. Tagadás esetén az igekötőtől elváló igenevet tartalmazó mondatokban sem a cselekvés jelentését módosító igekötő lesz a lényeges, hanem a tagadás, így az igekötő

minden esetben az igenév előtt áll. Pl: Nem kell elmenned Ez alapján a transzformációs szabály alapján alakult udvariassági formulánk is: Tetszik az a néninek, hogy leüljön? Le tetszik ülni (a néninek)? Az erőteljes felszólítás eszköze a hiányos szerkesztés a következő mondatokban: Leülni! Felállni! stb. Ezekből a mondatokból elmaradt az igekötő és az ige között álló állítmány, s csak az alanyt használjuk. Természetesen a főnévi igenév csak önállóan töltheti be az alany szerepét. Azokban az esetekben, amikor ez kétségesnek látszik – nyelvtörténeti adataink bizonyítékai alapján – ragtalanul kifejezett állapot- vagy eredményhatározó áll mellette: „Legnagyobb cél pedig itt e földi létben / Ember lenni mindig, minden körülményben” Ebben az idézetben egyértelműen a –nek rag hiányzik, mely az állapothatározó ősi kifejezőeszköze: embernek lenni. (Ma inkább – ként formában használatos.) A „Be jó

volna jegenyefa lenni! (Juhász Gyula: Új délibáb) mondatban vagy az eredményhatározó (-vá), vagy az állapothatározó (-ként) ragját hagyta el a költő. Amennyiben a hiányos szövegmondatot fognánk fel rendszermondatnak, az elemzések alkalmával komoly nehézségekbe ütköznénk. Egyéb szófajok csak alkalmi szófajváltással, szövegmondatokban kerülhetnek alanyi szerepbe. Ilyenkor a jelző után álló főnevet elhagyjuk, ám a hiányzó főnév névelőjét és esetragját az előtte jelzői szerepben álló melléknév, számnév vagy egyéb szófaj megkapja, azaz alkalmi szófajváltás történik. Pl: Győzni fog itt a jó ügy „Győzni fog itt a jó” (Petőfi Sándor: Az ítélet) Csak egy tanuló tanulta meg a leckét Csak egy tanulta meg a leckét. A közeledő emberek kiabáltak. A közeledők kiabáltak; Kimaradt a hogy kötőszó Kimaradt a hogy. Az alany fajtái Határozott alany Közléseinkben az alanyt általában pontosan megnevezzük Ezt

tehetjük határozott névelő használatával: A főiskolán találkozunk. A határozott névelő elmaradhat, ha az alanyon 1. vagy 2 személyű birtokos személyrag áll: (A mi) főiskolánk a Péterfia utcán van A tulajdonnév használata is egyértelművé teszi az alanyt: Tóth Zsófi Pesten él. Határozatlan alany Előfordul, hogy az alanyt nem tudjuk, vagy nem akarjuk pontosan megnevezni. Ebben az esetben leggyakrabban határozatlan főnévi névmást használunk. Pl: „Valami fáj a tájnak” (Tóth Árpád: Ez már nem nyári alkonyat) Utalhatunk többes szám 3. személyű igei személyraggal is az alany határozatlanságára: „A radványi sötét erdőben / Halva találták Bárczi Benőt.” (Arany János: Tetemre hívás) Általános alany Akkor használjuk, ha az állítmányban megállapított cselekvés- történés vagy létezés mindenkire vagy mindenre vonatkozik. Kifejezőeszköze lehet a főnévi általános névmás: „Nem bánthat most már semmi.”

(Radnóti Miklós: Ha rám figyelsz), a többes szám 1 vagy 3 személyű ige: „Árnyékáért becsüljük/becsülik a vén fát.” (Közmondás), illetve a határozott névelővel használt fajfogalom: A hal vízben él. „Az ember végül vizes, homokos, szomorú síkra ér” (József Attila: Reménytelenül) Az alany elmaradásának esetei: A magyar nyelv sajátossága, hogy a személyes névmást 1. és 2 személyben csak akkor tesszük ki a mondatban, ha nyomaték esik rá. Pl: „Én nem leszek a szürkék hegedőse” (Ady Endre: Új vizeken járok) Ha hangsúlytalan, csak az igei személyrag utal rá. Pl: „A szívem hoztam el.” (József Attila: Az én ajándékom) Az úgynevezett tapadásos, vagy lappangó alanyú mondatokban hiányzik az alany, mivel fogalma szinte hozzátapadt az állítmányhoz. PL: „Tizenkettõt ver Adonyban” (Arany János: Tengeri-hántás) A hiányzó alany itt az „óra”. Az időjárásra (csapadék, hőmérséklet), az égbolt és a

napszakok váltakozására vonatkozó, a s zakirodalomban alanytalannak nevezett mondatok is tulajdonképpen tapadásos alanyú mondatok. Egy részüknél egyértelműen kitehető az alany (esik az esõ, beborult az ég, csattog a villám, olvad a jég). Más részüknél az alany fogalma logikai úton akkor is kinyomozható, ha látszólag szétválaszthatatlanul egybeolvadt az állítmánnyal (fagy a föld, a víz; dereng az ég; virrad a mai nap; későre jár a mai nap stb.) A világ felépítésének teljesen ellentmondó dolog ezekben az esetekben alanytalan mondatokról beszélni, hiszen nincs olyan cselekvés, aminek ne lenne okozója. Előfordulhat, hogy egy cselekvést több alany végez. Ilyenkor halmozott alanyról beszélünk. Pl: Péter és Mari vár rád AZ ÁLLÍTMÁNY Az állítmány meghatározása Az állítmány eredetileg csak ige lehetett a mondatban, mely vagy az alany végezte cselekvést: Kata dolgozik, vagy az alany létezését: Van igazság, vagy az

alany állapotát: A gyümölcs lóg a fán, Tamás jól van, vagy az alany állapotának változását fejezte ki: Mindek gyerek felnő. Az állítmányra a Mit állítunk? kérdéssel kérdezünk Az alanyt és az állítmányt számban és személyben mindig egyeztetjük. (kongruencia-törvény) Az állítmány szófaja Az igei állítmány kifejezi az alany, vagyis a cselekvő számát és személyét. Nem „személytelenek” a kell, lehet, illik, tetszik stb. típusú állítmányok sem Ezeket – amint arról a főnévi igenévvel kifejezett alanynál láttuk – egyes szám 3. s zemélyben használjuk Egy cselekvésfogalomra vonatkoznak, ami 3. személyű: Az nem illik, hogy a felnőttek szavába vágj Nem illik a felnőttek szavába vágni. A névszói és a névszói-igei állítmány Nyelvemlékeink arról tanúskodnak, hogy a magyar nyelvben eredetileg nem volt névszói és névszói-igei állítmány. Ez teljesen logikus is, hiszen minden

valamiből/valamilyenből lesz, valamiként/valamilyenként van, és valamivé/valamilyenné átváltozik. A Bibliában még ezek az eredet-, állapot- és eredményhatározói ragok igen gyakran előfordulnak: Pl.: legyen néktek eledelül (Mózes I 1 29) bizonyságul legyenek nekem (Mózes I. 21 30) legyen az életem tartalékban az ország számára (Mózes I 43 23) az én atyám Istene segítségül volt nékem (Mózes II. 18 4) ez legyen nálok örökös rendelésül (Mózes IV. 19 21) egészségben van-é a ti vén atyátok (Mózes I 43 27) úgy legyen, mint havi bajában, tisztátalanul (Mózes III. 15 26) (Az utolsó példa esetében a főmondatban található utalószó is mutatja a létige mellett álló állapothatározói vonzatot.) és lesznek egy testté (Mózes I. 2 24) mígnem igen nagygyá lőn (Mózes I 25 13) te tudod, hogy mivé lett nálam a te jószágod ((Mózes I. 30 29) kedvessé lőn ezért József az ő ura előtt (Mózes I. 39 4) és lőn kígyóváés

vesszővé lőn az ő kezében (Mózes II 4 3) A ti feleségeitek özvegyekké lesznek ( Mózes II. 22 2 4) vallja meg, mi az, amiben bűnössé lett (Mózes III. 5 5) és fertelmessé lőn ez a föld (Mózes III 18 27) Ezek mellől a határozók mellől mindenhol elhagytuk a ragot, így egy idő után a ragtalanul kifejezett eredet-, eredmény- vagy állapothatározót állítmányként kezdték értelmezni. Mivel a szövegmondatban az állítmánnyá átértékelődött határozó csak jelen idő, kijelentő mód, egyes vagy többes szám 3. személyt tud kifejezni (Pl: Ez én atyám Istene segítség nékem, Az életem tartalék az ország számára), minden más módban, időben és személyben szükségessé válik kitenni az elmaradt igét: Atyám, te segítség vagy nékem; Az én atyám Istene segítség volt nékem; Az én atyám Istene segítség lesz nekem; legyen az én atyám Istene segítség nekem stb. Éppen ezért a létigét tartalmazó mondatokban úgy tudjuk

megállapítani: a létige ma már segédige, vagy főigeként szerepel, ha kijelentő mód, jelen idő, egyes szám harmadik személyűvé transzformáljuk a mondatot. Ha ekkor is szükség van az igére (van, nincs), akkor főige, ha pedig elmarad a mondatból, akkor az eredeti mondat ma már névszói-igei állítmányt tartalmaz. Pl: Lesz még hozzád egy-két szavam Van hozzád egy-két szavam. (főige) Leszel te még híres ember Ő (most) híres ember(segédige) Amennyiben az eredeti állapothatározó szófaja melléknév vagy számnév, az alany és az állítmány elkülönítése nem jelent gondot. A főnév ugyanis csak alany lehet, tehát a melléknév vagy a számnév az állítmány. Pl: A lányok szépek Éveinek száma négy Melléknévi igenév, mivel eredetileg mindig minőségjelzői szerepbe transzformáltuk (Az a leves égette meg a számat, amely gőzölgött A gőzölgő leves megégette a számat), nem kerülhet állítmányi szerepbe. Kerüljük tehát az

ilyen mondatokat: A leves még gőzölgő volt. Állítmányi szerepbe csak a szófajváltáson átment, azaz melléknévvé lett igenevek kerülhetnek. Pl: Ez tűrhető Nyugodt voltam Nehezebb az alany és az állítmány elkülönítése azokban az esetekben, amikor az elrontott szerkezetben az állítmány szerepébe is főnév, vagy ezt helyettesítő névmás kerül, s mai szakszóval „azonosítást” tartalmaz. Természetesen ilyenkor is mindig teljes biztonsággal kideríthető: mi az, amiről megállapítunk valamit, s mi az, amit megállapítunk róla. Segít bennünket az eredeti szerkezetté való visszaalakítás. Amelyik főnévből vagy névmásból eredethatározót tudunk alakítani, az alanyként, amelyikből eredményhatározót, illetve állapothatározót, az pedig állítmányként szerepel. A főbb típusok: 1. A komondor pásztorkutya Az eredeti szerkezet: A komondor pásztorkutyává lett/vált; A komondor pásztorkutyaként van.; vagy: A komondorból

pásztorkutya lett A szakirodalom szerint segíthet bennünket a névelőhasználat is: a szűkebb fogalomkörű főnév (amit a határozott névelővel jelzünk) az, amiről megállapítunk egy tágabb – névelő nélkül, vagy határozatlan névelővel használt – fogalmat. Ez minden esetben igaz a névelős és névelő nélküli főnév esetében, ám a határozatlan és határozott névelős főnevek mondatrészi szerepének elkülönítésekor vigyázni kell! Pl. az Egy asszony a m iniszter mondatban pl a határozatlan névelős főnévet tudjuk eredethatározóvá, a határozott névelős főnevet pedig állapot- vagy eredményhatározóvá átalakítani: Egy asszonyból lett miniszter; Egy asszony van miniszterként. Egy asszony lett/vált miniszterré Ebben a m ondatban tehát a h atározatlan névelős főnév az alany. 2. Szomszédom nyugdíjas Ebben a mondatban az egyik főnéven birtokos személyrag van, ezért maradhat el a szövegmondatban a határozott névelő.

A lehetséges átalakítás: Szomszédom nyugdíjassá lett; Szomszédom nyugdíjasként van/él; Szomszédomból nyugdíjas lett. Ezekben az esetekben tehát a birtokos személyragos főnév az alany. 3. E fiú a barátom A határozott névelő a kijelölő jelző használata miatt maradhatott el (A rendszermondat: Ez a fiú a barátom.) Az eredeti szerkezet a következő: Ez a fiú a barátommá lett; Ez a fiú a barátomként van. Ebből a fiúból lett a barátom Szabályként tehát megállapítható: ha a mondatban az egyik főnévnek kijelölő jelzője van, az az alany. 4. „A csend a halál” (Móricz Zsigmond: A hiba) Ha mindkét főnév előtt névelő áll, az első az alany, a második az állítmány: A csendből lett a halál. Ha megváltoztatjuk a szórendet, megváltozik a jelentés, s így vele együtt az alanyállítmányi viszony is: A halál a csend – azaz A halából lett a csend 5. „A paraszté a dolog” (Petőfi Sándor: Magyar nemes) A két határozott

névelős főnév közül az egyiken birtokos személyrag van. Csak ezt tudjuk eredményhatározóvá alakítani: a dolog a parasztévá vált; így ez az állítmány. 6. Magyarország legmagasabb hegysége a Mátra A tulajdonnév – akár van előtte névelő, akár nincs – az alany szerepét tölti be a mondatban, hiszen az átalakítás így lehetséges: Magyarország legmagasabb hegységévé a Mátra lett. (Valamikor nem az volt.) Ez alól egyetlen kivétel van: ha a tulajdonnév mellett személyes névmás áll. Ilyenkor a személyes névmás az alany: Ő Ady Endre A személyes névmásnak nincs is eredményhatározó-ragos formája (*énné, tevé, ővé), hiszen az alany csak állapotát változtathatja meg – más személlyé nem válhat. 7. 1Az az ember, 2ami lenni akar Egy mutató névmás és egy névelős főnév esetén a főnév az alany, amint ezt a határozókká való visszaalakítás bizonyítja: Az ember azzá lesz/válik, amivé lenni akar, illetve az

emberből az lesz/válik, amivé lenni akar. 8. „1Az meglett ember, 2kinek szívében nincs se anyja, apja” (József Attila: Eszmélet) Amennyiben a távolra mutató névmás névelőtlen főnév mellett áll, a névmás az alany, mivel az átalakítás a következőképp végezhető el: az lesz meglett emberré, vagy abból lesz meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja. A létige alakjai mellett (lesz, lett, lenne, lett volna, legyen stb.) nyelvtanaink egyéb segédigéket is számon tartanak. A fog történetileg tárgyat vonzó ige, jelentése: majd csinál valamit. A jövő idő kihalása után, a kezd igével együtt kezdték használni a jövő idő kifejezésére. Az, hogy mellette a főnévi igenév tárgyi szerepben áll, kérdésfeltevés esetén lesz világossá. Ha nem hisszük el az El fogok mosogatni mondat főnévi igenevében megfogalmazott cselekvést, azt kérdezzük: Mit fogsz te? Elmosogatni? Ennek ellenére segédigeként tartja számon a

szakirodalom, így a fog + főnévi igenév együtt elemzendő állítmánynak. A marad történetileg megmarad alakban állapothatározói vonzattal állt. Az igekötő lekopása után a határozóragot is gyakran elhagyták mellőle a szövegmondatokban, így egy idő után segédigeként értelmezték nyelvészeink. Az ilyen típusú mondatokban: Élete végéig magányos maradt tehát segédigének kell elemezni. Ugyanakkor a határozószót, illetve határozói igenevet tartalmazó mondatokban megmaradt, „megmerevedett”” a vonzat: egyedül marad, magára marad, nyugton marad, állva marad stb. Ma tehát a hivatalos álláspont szerint ragtalanul kifejezett állapothatározó mellett segédigének, a határozóragot is tartalmazó mondatokban főigének kell tekinteni. E kettősség elkerülése végett ne „spóroljunk” az igekötővel és az állapothatározó ragjával, szövegmondatokban is tegyük ki! Pl.: Élete végéig megmaradt magányosnak. A múlik is

nyelvrontás miatt vált segédigévé az életkort kifejező mondatokban. Eredetileg tárgyi vonzattal állt (idejét múlt), miután azonban a tárgyrag lekopott, s melléknévképzőt kapott a nap, hó, év, a múlik valóban csak segédigeként elemezhető. Nem segédigék a szokott, a talál (melyek tárgyat vonzó igék) és a tetszik (mely mellett alanyi szerepben áll a főnévi igenév. Igenév – a transzformációs szabály értelmében – sohasem kerülhet állítmányi szerepbe. Nyelvhelyességi hibát tartalmaznak azok a mondatok, melyeket a szakirodalom kettős állítmányú mondatokként tart számon, mondatátszövődés eredményeként. Pl: El kell menjek A transzformációs szabály szerint a főmondat alanyának szerepébe kell átvinni a mellékmondat állítmányát főnévi igenévként: Az kell, hogy elmenjek El kell mennem. A magyar nyelvben a szövegmondatokban gyakran elhagyjuk a mondatból az állítmányt. Pl: „Földön a magyar, és földben a

költő” (József Attila: Ady emlékezete) Az állítmány mindig viszonyrag nélkül áll, ezért az ilyen típusú mondatok határozóragos névszóját nem tekinthetjük állítmánynak. Ezek hiányos mondatok, melyekből az igei állítmány (rendszerint a van, vannak) hiányzik, de kitehető: Földön van a magyar, és földben van a költő. Hasonló hiányos szerkezet előfordulhat névutós névszóval, határozói igenévvel és határozószóval is. Pl: Háta megett farkas, feje felett holló” (Petőfi Sándor: A puszta, télen); „Itt az írás, olvassátok” A főnévi igenévi alanyt tartalmazó mondatainkat is gyakran hiányosan szerkesztjük. Pl.: „Innen látni kis falucska tornyát” (Petőfi Sándor: ) Leülni! Felállni! stb Ezekben az esetekben természetesen a főnévi igenév nem veszi át az állítmány szerepét, a h iányzó ige vagy névszó az állítmány: Innen lehet látni kis falucska tornyát. Le kell ülni! Fel kell állni! Az alany és az

állítmány egyeztetése Az alanyt és az állítmányt alakilag vagy értelmileg egyeztethetjük. Alaki egyeztetés setén a az alanyok száma és személye a döntő, értelmi egyeztetés esetén pedig több alany esetén többes számú alanyt használunk. Pl: Alaki egyeztetés: a) Egyes számú alanyok esetén: A könyv, a füzet és a ceruza az asztalon van. b) Különböző számú alanyok esetén az állítmányhoz legközelebb álló alany száma dönt: A könyvek, a füzet és a ceruza az asztalon van. A füzet, a ceruza és a könyvek az asztalon vannak. Értelmi egyeztetés: a) Egyes számú alanyok esetén is többes számú állítmányt használunk: A könyv, a füzet és a ceruza az asztalon vannak. b) Különböző számú alanyok esetén többes számú az állítmány: A könyv, a füzet és a ceruza az asztalon vannak. c) Egyes számú állítmányt használunk a többes számú alany mellett akkor, ha az egyedi fogalmat jelöl: A Gázművek már megint árat akar

emelni. A BŐVÍTMÉNYEK AZ ALANYOS SZINTAGMA Az alanyos szintagma mai nyelvünkben elég ritkán fordul elő mondatainkban. Átmeneti szófajú természetükbõl adódóan mai nyelvünkben a birtokos személyragos –t/tt képzős melléknévi igeneveknek vagy a határozói igeneveknek lehet saját alanyuk. Ez a bõvítmény nem tévesztendõ össze a predikatív szerkezet alanyával. Olyan összetett mondatok eggyé transzformálásának eredményeképp jönnek létre, melyeknek tagmondataiban az alanyok különbözőek. Ilyenkor az állítmányból transzformált jelző megtartja saját alanyát Pl. Az a kenyér finom, melyet az anyám sütött Az anyám sütötte kenyér finom. kenyér finom mi sütötte anyám Az ómagyar korban még ez a szerkezet igen elterjedt volt. Visszaszorulásának oka egy új transzformációs szabály kialakulása: Az a kenyér finom, melyet az anyám sütött Az anyám által sütött kenyér finom. Lehet saját alanya a határozói igenévnek

is. Pl: Amikor a bi ka rugaszkodott, akkor a kötél szakadt. Vagy: Mivel a bi ka rugaszkodott, a kötél szakadt „Bika rugaszkodván kötél szakad vala” (Arany János: Toldi XII.?) kötél szakad vala ok rugaszkodván idő bika A létige határozói igeneve, a lévén is rendelkezhet saját alannyal: Azért játszanak a gyerekek, mert vasárnap van. Vasárnap lévén játszanak a gyerekek Ma már egyes szerkezetekben a lévén névutói (vagy elemezhetetlen) szerepben áll, ahol a lévén-t mint az okhatározót kifejező névutót elemezzük. A TÁRGY A tárgy valamely cselekvésfogalmat kifejező mondatrész bővítménye, ezzel alkot szószerkezetet mint alárendelt tag. Kérdései: kit?, mit?, kiket?, miket? A tárgy szófaja eredetileg (ezért leggyakrabban) főnév, vagy ezt helyettesítő névmás. Két fajtáját különböztetjük meg. A) Ha azt a fogalmat nevezi meg, amely a cselekvés eredményeképp létrejön, eredménytárgyról beszélünk. Ilyenkor a

tárgy a cselekvés megkezdése előtt még nem létezett. Pl: Hálót fon a pók Levest főzök B) Ha azt a f ogalmat nevezi meg, amelyre a cselekvés irányul, iránytárgynak nevezzük. Ilyenkor a tárgy már a cselekvés megkezdése előtt is létezett. Pl: Leszedem a pókhálót Levest eszem. A tárgy ragja elmaradhat, az egyes szám 1. és 2 személyű személyes vagy visszaható névmásokról (pl.: Engem ne hibáztass Téged választottalak Magam okolom Ne hibáztasd magad.) az egyes szám 1 vagy 2 személyű birtokos személyragot tartalmazó főnevekről (Add a kezed. Fáj a szívem) A határozói értékű tárgynak nevezett, nyelvi rendszerünkbe beilleszthetetlen „jelenség” olyan tárgyragos alak, amely a h atározóhoz hasonlóan fejezi ki a cs elekvés valamely körülményét. Leggyakrabban hely-, idő-, szám-, mód-, fok- és okhatározói értékű tárgy fordul elő. Gyakran áll határozói értékű tárgy tárgyatlan igék mellett: “Mentek, mendegéltek

még egy jó darabot” (Arany János: Toldi estéje IV.) Ezeket – ha lehet, kerüljük el, s használjunk helyettük határozót: Mentek még egy darabig, sokszor gondolok rád stb. Határozott a tárgy, ha a) Határozott névelő áll előtte. Ilyenkor az ige tárgyas ragozású Pl: Elkérte a könyvemet Meghívom a barátnődet is. b) A tárgy tulajdonnév. Pl: Tamást keresem c) A következő főnévi névmások esetén: - személyes névmás: Őt szeretem. - visszaható névmás: Csak magát szereti. - kölcsönös névmás: Szeretik egymást. - birtokos névmás: A tiedet szeretném. Határozatlan a tárgy a) Határozatlan névelő áll előtte. Ilyenkor az ige alanyi ragozású Pl: Elkért egy könyvet Meghívok egy énekest is. b) Nem áll előtte névelő. Pl: Regényt ír c) Határozatlan névmással fejezzük ki. Pl: Szeretek valakit d) Kérdő- vagy vonatkozó névmással fejezzük ki. Pl: Kit is szeretünk? (Azt szeretjük), akit szeretünk. Szövegmondatokban

a melléknév vagy a számnév alkalmi szófajváltással átveheti az eredetileg utána álló főnév szerepét, s így tárgyként szerepelhet a mondatban. Pl: Finom süteményt sütök Finomat sütök. Nagy almát kérek Nagyot kérek Három jegyet veszek Hármat veszek. stb Ezekben az esetekben a milyent?, melyiket?, mekkorát?, hányat? stb kérdéssel kérdezhetünk rá. A tárgy szófaja lehet főnévi igenév is, mely olyan tárgyi alárendelő összetett mondatok eggyé transzformálásával alakult ki, amelyek főmondatában a kötelezően tárgyat vonzó igék (Pl.: szeret, gyűlöl, imád, akar, tud, bír, próbál, kíván stb) tárgya egy cselekvésfogalom, és a két tagmondat alanya megegyezik. Ezekben az esetekben már szinte kizárólag az egyszerű mondatot használjuk Pl.: Szeretem azt, ha olvasok Szeretek olvasni Azt akarom, hogy írjak. Írni akarok Amennyiben az eredeti mellékmondatban az ige tárggyal rendelkezett, ezt a t árgyat hozza magával az eggyé

transzformált mondatba, így a főnévi igenévvel kifejezett tárgynak újabb tárgyi bővítménye van. Pl: Szeretem azt, ha könyvet olvasok Szeretek könyvet olvasni.; Azt akarom, hogy regényt írjak Regényt akarok írni. Ábrázolása: (én) szeretek olvasni könyvet A főnévi igenévvel kifejezett tárgy mellett az ige ragozása határozatlan tárgy esetén alanyi ragozású: Szeretek olvasni. Szeretek regényt olvasni Határozott tárgy esetén tárgyas ragozású: Ezt a regényt szeretem olvasni. A főnévi igenév csak önmagában töltheti be a tárgy szerepét, tehát az ilyen típusú mondatokban, mint a “De szeretnék hajnalcsillag lenni.”(Népdal) Szeretnék első lenni, Szeretnék becsületes maradni nem összetett tárgy szerepel, hanem (nyelvtörténeti bizonyítékok alapján) az igenév bővítménye ragtalanul kifejezett eredmény- vagy állapothatározó: De szeretnék hajnalcsillag(gá/ként) lenni. Szeretnék elsővé lenni Szeretnék

becsületesnek maradni. Amennyiben ezt figyelmen kívül hagyjuk, a mondat további bővítése, megváltozott kommunikációs szituációban való használata, illetve az alárendelő összetett mondatok elemzése lehetetlenné válik a hiányos szerkezet esetén. A tárgy is lehet halmozott. Pl: Kenyeret és tejet vettem Kenyeret vagy tejet vegyek? stb A HATÁROZÓK A világon minden térben és időben, valamilyen állapotban van, valamiből származik, illetve állandóan valami mássá változik. Ez a változás végbemehet valamilyen segítséggel, stb. Ezeket a körülményeket a mondatban határozókkal fejezhetjük ki Mindebből következik, hogy a határozók (kivéve a fokhatározót) csak igei vagy igenévi alaptag bővítményei lehetnek. Pl: Péter reggel óta az udvaron a társaival vidáman játszik Az udvaron reggel óta a társaival vidáman játszó Péter mostanra elfáradt. A fentiekből következik, hogy a névszói állítmányt tartalmazó mondatokban a

határozói bővítménynek tulajdonképpen nincs alaptagja (hiszen az ige elmaradt a mondatból). Az alaptaggal mindig tudnunk kell a bővítményre kérdezni, ám az olyan mondatokban, mint pl. A szomszédom Budapesten főpincér a következő kérdés nem tehető fel: *Hol főpincér? Az ilyen mondatokban az ágrajz elkészítéséről le kell mondanunk. Elrontott – tehát kerülendő – szerkezetek az un. hátravetett határozót tartalmazó mondatok is, hiszen a főnévtől idegen a határozói vonzat. Nyelvtörténeti adatokkal bizonyítható, hogy egy melléknévi igenév maradt el ezekben a szövegmondatokban, s ezzel egyidejűleg az igenév bővítménye a jelzett szó mögé került. Pl: Ez az a s zámla, mely a gázfogyasztásról szól Ez a gázfogyasztásról szóló számla Ez számla a gázfogyasztásról. Hallott azt a botrányt, amelyik a ligetben történt Hallotta a ligetben történt botrányt Hallotta a botrányt a ligetben. A „hátravetett” határozót

tartalmazó mondatok elemezhetetlenek, ráadásul nem egyértelműek. A következő mondatban pl nem lehet tudni: a való vagy a levő maradt-e ki: A játék az udvaron veszélyes. Természetesen akkor is hiányos szerkezettel állunk szemben, ha a határozó a főnév előtt áll. Ekkor is az igenév maradt ki a mondatból, s ilyenkor is sorrendcsere történt. Pl: a kezében lévő kosárral kosárral a kezébe; vállán lógó hátizsákkal hátizsákkal a vállán stb. Ugyancsak hiányos – így elemezhetetlen – szerkezetek az olyan típusú szövegmondatok, mint a puszta télen, ház a sziklák alatt, álmodozás a napon, levél a hitveshez stb. A határozót leggyakrabban ragos vagy névutós névszóval, vagy az azt helyettesítő névmással fejezzük ki. Pl: Áll egy ház a hegyekben Áll egy ház a sziklák alatt Szépen felelt Sokan jöttek. Ennyivel beéred? Erre tedd! stb A határozórag – különösen az állapot- és a módhatározó ragja- a szövegmondatban el

is maradhat. Ilyenkor ragtalanul kifejezett határozóról beszélünk, s az elemzés során visszaalakítjuk a szövegmondatot rendszermondattá. Pl: Meztelen táncoltak ott a s zolgák” (Babits Mihály: Jónás könyve) Meztelenül táncoltak ott a szolgák.; „Sorsunk hasztalan/ próbálja törni komor kapcsait.” (Szabó Lőrinc Rutilus levele) Sorsunk hasztalanul próbálja törni komor kapcsait.; Jó lehet festőművész lenni Jó lehet festőművésznek lenni; Szeretnék nyugodt maradni Szeretnék nyugodtan/nyugodtan maradni. stb A határozókat – elsősorban az idő- a mód- és az állapothatározót – kifejezhetjük ragos melléknévi igenévvel is. Ezzel a régies formával főleg a költői nyelvben találkozhatunk Pl: „Tervek fogytán, hitek apadtán, Kínszenvedő utamnak végén / Keresgélőn visszatekintek.” (Ady Endre: Mert másokért csatáztam) Mindig határozói szerepben áll a határozói igenév, mivel határozói alárendelő összetett mondatok

eggyé transzformálásakor a főmondat valamely határozói szerepben álló utalószavának helyére kerül. Pl: Miután ezt mondta, kiment Ezt mondván kiment; Úgy aludt, hogy a hátán feküdt A hátán fekve aludt. Stb A főnévi igenév cél- és állandó határozóként jelenhet meg a mondatban. Pl: Azért ment be a boltba, hogy megvegye a kabátot. Bement a boltba megvenni a kabátot; Nincs időm arra, hogy olvassak Nincs időm olvasni. Gyakori kifejezőeszköze a határozóknak a határozószó is. Pl: Ott vár rám Akkor jött ő is. Gyakran találkozunk A HELYHATÁROZÓ A helyhatározók a m ondatban kifejezett cselekvés, történés, létezés színhelyét vagy irányát, azaz térbeli körülményeit határozzák meg. A hol? kérdésre felelve megmutatják, hogy hol játszódik le, a honnan?, merről? kérdésre válaszolók hogy honnan indul ki, a hová?, merre?, meddig? kérdésre felelők pedig azt, hogy milyen irányba, vagy milyen térbeli határig terjed a

cselekvés, történés, létezés. Kifejezik továbbá a helyhatározók azt is, hogy ez a hely valaminek a belseje belviszonyragokkal (-ban,-ben; -ba,-be; -ból,-ből) vagy külseje külviszonyragokkal (-ról,-ről; -on,-en,-ön; -ra,-re; -nál,-nél: -tól,-től; -hoz,-hez,-höz). Kifejezőeszközük leggyakrabban a) ragos névszó: A névszóhoz járuló leggyakoribb ragok a bel- és külviszonyragoknál felsorakoztatott ragok. b) Névutós névszóval is kifejezhetünk helyet. A névutók is alkalmasak a kül- és belviszony kifejezésére. Pl: „Egyszer jön a nagy cseh Buda vára felől, / Táncol nagy lovával a korláton belől.” (Arany János: Toldi XI) A leggyakoribb névutók: alatt, alól, alá, előtt, elé, előtt, felett, felé, mögött, mögé, mellett, mellé. között, közé, mellett, túl stb c) A határozószók is a helyhatározó kifejezőeszközei közé tartoznak. “Itt is, ott is, emitt is, amott is / Bajszos rendőr őrzi az álmot.” (Weöres

Sándor: Az éjszaka csodái) Mind a három irány jelölésére alkalmasak. Pl: erről, arról, itt, ott, erre, arra, ide, innen stb A helyhatározó alaptagjának szófaja ige, igenév, esetleg határozószó. A kettős helyhatározó az azonos helyviszony két szélső irányát képviseli. “Apró neszek adták / Szájról szájra az eseményeket.” (Szabó Lőrinc: Versek a Havasról VI) Az újabb szakirodalom szerint a határozószónak egy határozóragos névszó értelmezőszerű határozója lehet. PL: „kissé odább a sarkon reszket egy zörgő kabát” (József Attila: Téli éjszaka) A régebbi szakirodalomban ezeket összekapcsolt helyhatározónak nevezték és elemezték. Ez utóbbi tekinthető helyesnek, mivel az odább–hoz kapcsolt hol? kérdés nem lehetséges nyelvünkben: *hol odább?, míg a hol reszket? kérdésre adható a sarkon reszket, illetve az odább reszket felelet is. A szerkezet ábrázolása: reszket hely odább hely a sarkon AZ

IDŐHATÁROZÓ A mondatban kifejezett cselekvésnek, történésnek, létezésnek az időbeli körülményeit időpontját, időtartamát, időbeli kezdetét, illetve végpontját az időhatározó adja meg. Kifejezőeszköze lehet ragtalan, ragos vagy névutós névszó, vagy határozószó. Az időhatározói szintagma alaptagjának szófaja ige, igenév, ritkábban határozószó. a) Ragtalan időhatározóként szövegmondatokban majdnem kizárólag a nap, hét, hónap, óra stb. időtartamot kifejező főnevek szerepelnek Pl: “Három nap t aposhatta azt akárki” (Babits Mihály: Jónás könyve). Ugyancsak viszonyrag nélküli az egyes szám 3 személyű birtokos személyragos éve, hete, hónapja, perce stb., Ezek mióta? kérdésre válaszolva a cselekvés időbeli kezdetére és annak folyamatos voltára is utalhatnak. Pl: “Három éve történt, hogy az agg levente / A király haragját ősz fejére vette.” (Arany János: Toldi estéje I) b) A ragos névszó az

egyik legjellemzőbb kifejezőeszköz. A leggyakoribb időhatározói rag a –kor. Pl: “Induláskor gyakran sírtak a leányok” (Petőfi Sándor: János vitéz VIII) A cselekvés, történés, létezés színhelyét meghatározó ragok közül sok alkalmas az időpont meghatározására is. Pl: -ban, -ben; (decemberben)-n, –on/en/ön; (hétfőn, csütörtökön) – nál/nél; (vacsoránál) –ról/ről. Pl: „Szilveszterről maradt fagyöngy remeg” (Radnóti Miklós: Este a hegyek közt) A mondat egyben arra is példa, hogy időhatározó nemcsak az állítmány bővítménye lehet, hanem igenévé is. (Az a fagyöngy remeg, amelyik szilveszterről maradt Szilveszterről maradt fagyöngy remeg) fagyöngy remeg mi maradt idő szilveszterről c) Névutós névszóval is meghatározhatjuk a különböző időviszonyokat. A leggyakoribb névutók: alatt (az előadás alatt történt), át (órákon át törte a fejét), előtt (óra előtt történt), keresztül (heteken

keresztül készült), közben (evés közben jön meg az étvágy), múlva (húsz év múlva találkozunk), óta (reggel óta) során(tanulmányai során erről nem hallott), után (ebéd után) d) Határozószókkal is kifejezhetünk időviszonyokat. A leggyakoribb időhatározó-szók: akkor, azóta, délben, este, reggel, tavaly, idén, télen, ősszel, ma, tegnap, akármikor, akkor stb. e) Az időhatározót kifejezhetjük határozói igenévvel is. Ebbe a funkcióba az igenév egy időhatározói alárendelő összetett mondat eggyé transzformálásának eredményeképp kerül a főmondat utalószavának helyére. Feltétele a transzformációnak, hogy a tagmondatok alanyai megegyezzenek. Természetesen az igenév viszi magával a m ellékmondatból az ige összes bővítményét. Pl: Akkor találkoztam vele, amikor a boltba mentem A boltba menvén találkoztam vele. A határozói igenevek nem tudnak időviszonyítást kifejezni – ezt a mondat szerkezete, szórendje adja

meg. Pl: Azután ment ki a szobából, miután ezt mondta Ezt mondván kiment a szobából. (előidejű) Amikor ezt mondta, kiment a szobából Ezt mondván ment ki a szobából. (egyidejű) Amikor ezt mondja, majd kisiet a szobából Ezt mondván majd kisiet a s zobából. (egyidejű) Előidejűség esetén a szerkezet nem használható: Mielőtt ezt mondja, majd leveszi a kalapját *Mielőtt ezt mondván leveszi a kalapját. Időhatározó kifejezhető mozgást jelentő igékből képzett ragtalan vagy ragos főnevekkel, illetve igéből képzett névutós főnevekkel is (jövet, menet, jöttében, mentében, megérkezésem után stb.) Pl: Útba esik jövet, menet a Takarékszövetkezet Megérkezésünk után kicsomagoltunk. Az időhatározók között is vannak kettős határozók. Ilyenek: évről évre, reggeltől estig, szeptembertől júliusig stb. Pl: “napról napra jobb barátom lett a halál” (Szabó Lőrinc: Ne magamat?) A régebbi szakmunkákban összekapcsolt

időhatározónak tartott szerkezeteket az összekapcsolt helyhatározóhoz hasonlóan újabban határozószói alaptagú, értelmezőszerű időhatározói szintagmának tekintik. Itt is helyesebb közös igei alaptagot látni a szerkezetben, s a két időhatározót azonos szinten elemezni. Pl: “A bögrét két kezébe fogta, / úgy estefelé egy vasárnap.” (József Attila: Anyám) (ő) fogta a bögrét hely kezébe iiidddőőő estefelé idő egy vasárnap A hányszor? hányadszor? Kérdésre felelő számhatározó az alaptagban kifejezett cselekvésnek, történésnek, létezésnek a gyakoriságát, időbeli ismétlődését határozza meg. Kifejezőeszköze leggyakrabban a) A -szor, -szer, -ször ragos számnév. Pl: “Alkonyatok és délibábok / Megfogták százszor is a lelkét.”(Ady Endre: A Hortobágy poétája) (alkonyatok délibábok ) megfogták szám százszor a lelkét b) Az ízben, esetben, alkalommal névutók most vannak kialakulóban

határozóragos névszóból. Mindkét alakban előfordulhatnak a számhatározó kifejezőeszközeként Pl: “S mondta az Úr Jónásnak másodízben” (Babits Mihály: Jónás könyve) Két alkalommal találkoztunk. AZ ÁLLAPOTHATÁROZÓ Az állapothatározó megjelöli, hogy az alanyban, tárgyban (esetleg más mondatrészben megnevezett személy vagy dolog) milyen állapotban van, milyen állapotból kerül ki, vagy milyenbe jut a cselekvés, történés, létezés közben, illetve eredményeképpen. Alaptagja - a módhatározóéhoz hasonlóan - leggyakrabban az állítmány, s mivel kifejezőeszközeik is hasonlóak, a kettő elkülönítése nem mindig egyszerű. Ahhoz, hogy eldöntsük, az alanyban vagy a tárgyban meghatározott személy állapotát határozza-e meg az adott mondatrész, segítséget nyújthat (elsősorban az -an, -en; határozóragos mondatok esetében) a g eneratív grammatika. Az adott mondatot (felszíni szerkezetet) visszavezetjük elemi

mondatokra. Ha azok alanya megegyezik a f elszíni szerkezet alanyával, állapothatározóval van dolgunk. Pl: “Kedvesem betegen szunnyad e hajnalon.” (József Attila: Kedvesem betegen) A számunkra lényeges elemi mondatok: Kedvesem szunnyad. Kedvesem beteg. Ugyancsak állapothatározó a k érdéses mondatrész, ha a f elszíni szerkezet tárgyából lesz az egyik elemi mondat alanya. Pl: Kedvesemet betegen látom e hajnalon. A fontos elemi mondatok: Kedvesemet látom. Kedvesem beteg. I. Az első csoportba tartozó állapothatározók hogyan? milyen állapotban? kérdésre felelnek Kifejezőeszközeik: a) Fosztóképzős melléknév a szövegmondatokban határozórag nélkül is előfordulhat állapothatározói szerepben. Pl: “Dél óta fekszem mozdulatlan” (Szabó Lőrinc: Itt vagy itthon) Gyakran elhagyjuk az állapothatározó ragját a létige főnévi igeneve mellől. Pl: „Jaj, de szörnyű meztelen lenni” ( Szabó Lőrinc: Menekülés). Amennyiben az ilyen

esetekben összetett mondatrészt feltételeznénk, időnként az elemzés komoly gondokat okozna, Pl.: „Csillagrendszernek tagja lenni mégis, / Kis, vak bolygóul is: nagy kegyelem.”(Reményik Sándor: Holdnak is rossz voltam) b) A mellékneveken gyakran szerepel –ul/ -ül rag az állapot kifejezésére. Pl: Kedvetlenül kezdett hozzá a munkához. c) Ugyancsak gyakori kifejezőeszköz az –an/-en ragos melléknév vagy melléknévi igenév. Pl.: Sápadtan ült a széken d) A –ba/-ben ragos állapothatározók is sűrűn előfordulnak nyelvünkben. Ezek egyik csoportja valamely személy öltözetére, felszerelésére vonatkozó állapothatározó. „Bíbor palástban jött Keletről / A rímek ősi hajnalán” (Ady Endre: Az ős Kaján) e) A főnévi igenevek bővítményeként szereplő állapothatározók ragja a –nak/nek vagy a – ként. Pl: „És mégis muszáj minden fajnál /jobbnak lenni” (Ady Endre: Hajlongni emerre, amarra). Tanárnak lenni nem könnyű e)

Az elvontabb körülményt kifejező határozószók közül néhány használatos állapothatározóként. Pl: hanyatt, így, úgy, egyedül, veszteg stb f) Határozói igenévvel is kifejezhetünk állapotot egy állapothatározói alárendelő összetett mondat eggyé transzformálásának eredményeként. Pl: Úgy szárad a r uha, hogy a k ötélre teregették ki. A kötélre kiteregetve szárad a ruha A határozói igenév állapothatározói funkcióban gyakran a létigével alkot szerkezetet, mely szintén egy állapothatározói alárendelő összetett mondat eggyé transzformálásából alakult ki. A szerkezet használatát szabályok határozzák meg Amennyiben a két tagmondat alanya azonos, a mellékmondat igéjének állapotváltozást kell kifejeznie. Pl: Én most úgy vagyok, hogy elkeseredtem Én most el vagyok keseredve. Szinte kizárólag igekötős igenév szerepel állapothatározóként, s állító mondatok esetén az igekötő jelentésmódosító

szerepe kerül fókuszba (vagyis azt hangsúlyozzuk, hogy befejeződött az állapotváltozás). Ezért a létige - fókuszkiemelő funkciójánál fogva -“befurakodik” az igekötő és az igenév közé. Tagadás esetén megváltozik a fókusz, s az igekötő visszakerül igéje elé: Nem vagyok elkeseredve. A szórend természetesen a grammatikai elemzést nem befolyásolja, s minden esetben is csak a létigét kell állítmánynak tekintenünk. Amennyiben a két tagmondat alanya különbözik, a mellékmondatban cselekvő, cselekvést kifejező igének kell szerepelnie. Pl: Úgy van a haja, hogy berakták Be van rakva a haja. g) Szövegmondatokból alakultak ki nyelvünkben az un. mint-es szerkezetek, melyeket ma hasonlító sajátos jelentéstartalmú állapothatározóként tartanak számon. A hasonlításban eredetileg két tagmondat szerepelt, s mivel az állítmányok megegyeztek, az egyiket töröltük. Pl.: Péter úgy, mint ahogy a testvérét szereti, szerette a lányt

Péter mint testvérét szerette a lányt. Ezért nem illeszthető be nyelvi rendszerünkbe ez a szerkezet, s kellene helyette inkább a határozóragos formát használni: Péter testvéreként szerette a lányt. II. A második csoportot a miként? miül? minek? kérdésre felelő állapothatározók alkotják a) Az eredményhatározókkal mutatnak rokonságot a –nak/-nek ragos állapothatározók. Pl: “Soha nem állok rabnak / őrjöngő népek közepébe” (Ady Endre: A rabság sorsa) b) Az –ul/ -ül ragos állapothatározók esetén a rag főnévhez, vagy főnévként használt más szófajhoz kapcsolódik. Pl: “(Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt) / Fejfámra sötét lobogóul akaszd”(Petőfi Sándor: Szeptember végén) c) Sajátos csoportot alkotnak a helyettesítést kifejező névutós állapothatározók. „de Iluska helyett / látott a pitvarban idegen népeket” (Petőfi Sándor: János vitéz XVII.) e) Az -n ragos számnév hányan? kérdésre felelve az

alanyban, tárgyban stb. kifejezett személyek számára mutat rá, neve számállapot-határozó. Pl: sokan jöttek, négyen maradtunk stb. A KÖRÜLMÉNYHATÁROZÓ A külső állapothatározónak is nevezett körülményhatározó az alanytól, tárgytól stb. megjelölt személyt vagy dolgot körülvevő, de tőle független (időjárási, társadalmi stb.) körülményeket határozza meg. Kérdései a h ogyan? Milyen körülmények között? Alaptagja ige vagy igenév. Kifejezőeszközei: a) Ragos főnév. A –ban/ -ben ragos névszó körülményhatározónak. Pl: A melegben elhervadtak a virágok gyakori kifejezőeszköze a Előfordul még –nál/ -nél (A gyertyafénynél való olvasás rontja a szemet) rag is. b) A névutók közül a között (Rossz körülmények között él) és a nélkül (Apa nélkül nőtt fel)a nélkül (Pénz nélkül nehéz az élet) a leggyakoribb körülményhatározói kifejezőeszköz. A MÓDHATÁROZÓ A módhatározó azt

határozza meg, hogy az alany hogyan végzi a cselekvést, illetve hogy az alany hordozta történés, létezés milyen módon megy végbe. A hogyan?, miképpen?, miként? mi módon? kérdésre felel. A módhatározó megtalálásához is segítséget nyújthat a g eneratív grammatika. Ha a felszíni szerkezet generálása után az egyik elemi mondat állítmányából lesz a másik mondat alanya, módhatározó szerepel a mondatban. Pl: “A fán a levelek lassan lengenek” (József Attila: Ősz) Az elemi mondatokban az alanyok nem lehetnek közösek, hiszen nem a levelek lassúk, hanem a lengés történik lassan. Az elemi mondatok tehát a következők: (A fán levelek vannak) A levelek lengenek. A lengés lassú Kifejezőeszközei: a) Az állapothatározókhoz hasonlóan a fosztóképzős melléknevekről a szövegmondatban időnként elmarad a módhatározó ragja. Pl: Hasztalan próbáltam meggyőzni b) A ragos névszóval kifejezett módhatározók leggyakoribb toldalékai

az -n, -ul/ -ül (jóízűen ette a levest) -ban/-ben (titokban meglátogatta) -on/-en-ön (ügyesen kikerülte a problémákat) és a –lag/ -leg ( futólag említette) c) Névutós névszók is alkalmasak a cselekvés, történés, létezés módjának a meghatározására. A leggyakoribb névutók a szerint, a nélkül és a fogva. Pl: az előírás szerint cselekedett, segítség nélkül oldotta meg a feladatot, hajánál fogva húzta ki. d) A módhatározó kifejezőeszközei közé tartoznak a határozószók is - elsősorban a névmási eredetűek, de határozott fogalmi tartalmúak is előfordulnak. Pl: Így ne viselkedj; valahogyan csak átvészeljük stb. e) A módhatározó határozói igenévvel is kifejezhető, mely egy módhatározói alárendelő összetett mondat eggyé transzformálásával alakult ki. Pl: Úgy lépkedett, hogy araszolt Araszolva lépkedett. A hasonlító értelmű módhatározó úgy határozza meg az alany által végzett cselekvés módját, hogy

egyben valamihez hasonlítja. Amint az elnevezés is mutatja, komplex jelentésű ez a határozó. Egyrészt hasonlító határozóként is értelmezhető, másrészt módhatározóként PL: az Ember / vert kutyaként nyaldossa sebeit. (Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa) A -ként rag mellett gyakori kifejezőeszköz a módjára névutó, illetve a mint kötőszós szerkezet: Az ember vert kutya módjára / vert kutyaként / mint vert kutya nyaldossa sebeit. Ez utóbbi – ugyanúgy, mint a hasonló állapothatározós szerkezet – két mondatból alakult ki, éppen ezért lehetőleg kerüljük ki. ( Az ember, mint ahogy a vert kutya nyaldossa, nyaldossa sebeit.) AZ ESZKÖZHATÁROZÓ Az eszközhatározó kifejezőeszközei igen nagy rokonságot mutatnak a módhatározókéval, mivel funkciójukban is közel állnak egymáshoz. Az eszközhatározók ugyanis úgy jelölik meg a cselekvés módját, hogy meghatározzák azt a valóságos vagy képes értelemben vett

eszközt, amely által a cselekvés végbemegy. Kérdésük kivel?, mivel?, kikkel?, mikkel?, ki vagy mi által? Többségükben a módhatározó hogyan? kérdésére is felelnek. Kifejezőeszközeik miatt keverhetők a társhatározóval is Az eszközhatározó esetében feltehető a következő kérdés is: kinek / minek a segítségével? Amint azt a kérdések is mutatják, eszköz nemcsak élettelen dolog, de élő személy is lehet. Kifejezőeszközei: a) Ragos főneveken leggyakrabban a –val/-vel (ceruzával ír, anyjával varratta m eg a kabátját), mozgást jelentő igék mellett -ban/ben (vödörben hordta a v izet), és –on/-en/ön (villamoson utazott) fordul elő. Más szófaj csak szövegmondatban, alkalmi szófajváltással töltheti be az eszközhatározó szerepét. Pl: Azzal/olyannal írt Ritkábban használjuk az eszközhatározó jelölésére a –ból/-ből (saját erejéből jutott idáig), illetve személyt jelölőeknél a –tól/-től (ezt Pétertől

üzente) ragot. b) A névutós főnévvel kifejezett eszközhatározók névutója általában az által (Péter által tudtam meg), az útján (egy csoporttársa útján küldte el) és a révén (egy barátom révén jutottam hozzá) . A TÁRSHATÁROZÓ A társhatározó az állapothatározókkal mutat rokonságot. Azt a személyt vagy dolgot jelöli meg, akivel vagy amivel valaki együtt cselekszik vagy együtt van, vagyis megmutatja, hogy az alany miféle társas állapotban van. Kérdése az alaptaghoz kapcsolt kivel együtt?, mivel együtt? Kifejezőeszközei sokszor azonosak a fentebb tárgyalt eszközhatározóéval, ezért lényeges a kérdésfeltevésnél az együtt névutó használata. Ugyanúgy, ahogy eszköz lehet élő és élettelen dolog is, társunk is lehet élettelen dolog. Kifejezőeszközei: a) A főneveken a következő ragok fordulhatnak elő: -val/-vel (az új táskájával ment a színházba, barátnőjével látogatott meg) illetve a –stul/stül (ruhástul

ugrott a vízbe). Egyéb szófajok csak szövegmondatban, alkalmi szófajváltással kerülhetnek társhatározói szerepbe. Pl.: Vele gyere el; olyanokkal ne mutatkozz! stb b) A névutók közül az együtt (Tamással együtt látogatott meg) és az ellen (a gonoszság ellen küzdök) kapcsolódhatnak a főnevekhez társhatározó kifejezésére. AZ EREDETHATÁROZÓ Azt a személyt, dolgot, cselekvést vagy állapotot, amelyből vagy amitől az alanyban, tárgyban, esetleg határozóban vagy jelzőben megnevezett személy, dolog, cselekvés vagy állapot létrejön, származik, az eredethatározó határozza meg. Kérdései: kiből?, miből?, kitől?, mitől?, kiről?, miről? Alaptagja ige vagy igenév. Kifejezőeszközei: Ragos főnév. A leggyakoribb eredethatározó-rab a –ból/-ből (a gyermekből felnőtt lett) Ritkábban fordul elő a –tól/ -től (Maritól származik az információ, Egy vodkától erős vagy és bátor), illetve a –ról/ -ről rag (egy tőről

fakadnak). Szövegmondatokban gyakran szerepelnek a személyes névmás ragozott alakjai az eredet meghatározására. Pl: “Minden más táján a világnak / Szent dalnok lett volna belőle” (Ady Endre: A Hortobágy poétája). Az ilyen típusú, vagyis létigét tartalmazó mondatok elemzésekor vigyázzunk! A mondat nem transzformálható kijelentő mód, jelen idő, egyes szám harmadik személyűvé, mivel az eredethatározó nem hagyható el. Ábrázolása: dalnok lett volna hely táján eredet belőle Ha az eredethatározót elhagyjuk, más szerkezetet kapunk, vagyis névszói-igei állítmányúvá lesz a mondat: Minden más táján a v ilágnak szent dalnok lett volna. (Vö A névszói-igei állítmány kialakulása) (ő) dalnok lett volna AZ EREDMÉNYHATÁROZÓ Az eredményhatározó azt mutatja meg, hogy valamely - általában az alanyban vagy tárgyban megnevezett személy vagy dolog - a cselekvés, történés, létezés eredményeképp mivé vagy milyenné lesz.

Kérdései: kivé?, mivé?, mibe?, mire?, kinek?, minek? Alaptagja ige vagy igenév. Kifejezőeszközei: a) A főneveken leggyakrabban a –vá/-vé rag fordul elő. Pl: Könnyűvé tette számomra a dolgot. A lesz ige válik valamivé, valamilyenné jelentése mára már elhalványult, de a költői nyelvben még gyakran találkozhatunk vele. Pl: „Hamis tanúvá lettél / saját igaz pörödnél” (József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat). A létige főnévi igeneve mellett álló eredményhatározó ragját az utóbbi időben kezdik lekoptatni. Ennek meglétére a rendszermondatban számos példánk van. Pl: „Óh, úgy szeretnék eggyé lenni veled!” (József Attila: Vers) Használjuk a r agokat szövegmondatokban is, mert a r ag végleges lekopása elemezhetetlen mondatokat eredményez! Ugyancsak az állapothatározó kifejezőeszköze a –ra/-re (darabokra törted a s zívem) és a – ba/be (kontyba tűzte a haját). Az –ul/-ül és a –nak/-nek ragos

eredményhatározók igen közel állnak az állapothatározókhoz. Pl.: feleségül vesz, tanúnak kért stb AZ OKHATÁROZÓ Az alaptagban megjelölt cselekvés, történés létrejöttének okát fejezi ki az okhatározó. Kérdőszava: miért?, mi okból?, mi miatt?, minek a következtében? Alaptagja ige vagy igenév. Kifejezőeszközei: a) ragos főnév. A következő ragok fordulhatnak elő: -ban/-ben: (elfáradtam a járkálásban) ból/-ből (bosszúból mondta), –ért (haragszom a történtekért), a -tól/-től (nem látok a ködtől), -ra/-re (kiszaladtunk a nagy kiabálásra) és az –on/-en/-ön (felháborodtam ezen a beszéden) . b) névutós főnév. Az okhatározó leggyakoribb névutói: a miatt (a pénz miatt veszekedtek) a fogva (butaságánál fogva nem fogja föl) és a lévén, mely eredetileg mint a létige igeneve önállóan töltötte be az okhatározó szerepét. Pl: Azért tehetem meg, mert szabadságon vagyok Szabadságon lévén pihenhetek. Ma már

hiányos mondatokban melléknevek mellett is használjuk: Szorgalmas gyerek lévén jól tanul Szorgalmas lévén jól tanul. Mivel elrontott szerkezet, a rendszerbe nem illeszthető be. c) határozói igenév. Olyan okhatározói alárendelő összetett mondat eggyé transzformálásaként kerül az egyszerű mondat ezen mondattani funkciójába, melynek tagmondataiban az alanyok megegyeznek. Pl: Azért hallgatok, mert nem tudom az igazat Nem tudván az igazat, hallgatok. A határozói igenév igen gyakran egyszerre fejez ki időt és okot, tehát komplex jelentésű. Pl: Amikor ezt hallotta, elájult; Mivel ezt hallotta, elájult Ezt hallván elájult. A CÉLHATÁROZÓ A miért?, mi végett?, mi célból? kérdésre felelő célhatározó azt fejezi ki, hogy az alaptagban megnevezett cselekvés, történés vagy létezés milyen cél elérésére irányul, illetve kinek vagy minek az érdekében megy végbe. Ezek ragjukat tekintve hasonlítanak megy végbe Alaptagja

ige vagy igenév. A mire?, mi célra?, minek? kérdésre felelő célhatározók azt fejezik ki, hogy egy másik mondatrészben megjelölt dolog vagy személy alkalmas vagy felhasználható-e az alaptagban megnevezett célra. Ez a típus az előbbinél jóval ritkábban fordul elő Kifejezőeszközei: a) Ragos főnév. A leggyakoribb határozóragok: -ért (a jó osztályzatokért tanul), -hoz/-hez/höz (takarításhoz készülődöm),-ba/-be (látogatóba indulok) a –nak/-nek (rendőrnek megy, portörlőnek se jó) és a –ra/-re (katonai szolgálatra hívták). b) Névutós főnév. Az okhatározó névutói a végett (árubeszerzés végett utazott el), az után (a szomszéd a lány után jár), és a javára (a fia javára döntött). c) Főnévi igenév. A főnévi igenév egy olyan célhatározói alárendelő összetett mondat eggyé transzformálásának eredményeképp kerül ebbe a s zerepbe, melynek tagmondataiban az alanyok megegyeznek, és a főmondat igéje mozgást

fejez ki. Pl: Azért mentem e, hogy tejet vegyek Elmentem tejet venni. A FOK- ÉS MÉRTÉKHATÁROZÓ A milyen fokban?, milyen mértékben?, mennyire? kérdésre felelő fok- és mértékhatározók az alaptagban kifejezett cselekvés-, minőség-, mennyiség- vagy körülményfogalomnak az erősségét, fokát, mértékét határozzák meg. A fokhatározók hozzávetőlegesen, általánosságban, a mértékhatározók pedig pontosan. Alaptagja vagy az állítmány, vagy jelző Kifejezőeszközei: a) Fokhatározószó. Pl: egészen (egészen megnyugodtam), eléggé (eléggé szétszórt), igen (igen becsületes ember) jócskán, (jócskán szedett az süteményből), nagyon (nagyon nagy gondban van) rendkívül (rendkívül agyafúrt ember) valamelyest (valamelyest csökkent az érdeklődés) stb. b) Ritkábbak a ragos névszóval kifejezett fokhatározók. A főnevek –ig (nyakig vagyok a bajban), a melléknevek leggyakrabban –ul/ -ül (szokatlanul kedves volt)

számnevek pedig – val/-vel (nyolccal több alkalom lesz erre, egy kosárral vett) toldalékkal fordulnak elő fok- és mértékhatározói szerepben. A fokhatározók között vannak összekapcsolt fokhatározók. Pl: Egyre jobban ragaszkodom hozzá. Tetőtől talpig felöltöztette) A TEKINTETHATÁROZÓ A tekintethatározó azt fejezi ki, hogy –a cselekvés-, történés-, minőség- vagy mennyiségfogalmat jelölő – alaptagban foglalt megállapítás milyen szempontból, milyen megszorítással érvényes. A mondat elemzésekor az alaptaghoz kapcsolt mire nézve? Mire vonatkozólag? Milyen tekintetben? kérdéssel kérdezünk rá. Kifejezőeszközei: a) Ragos főnév. Leggyakoribb ragja a –ra/-re Pl: “1Amit még e szóhoz gondolt, 2Toldi Györgyre szörnyű nagy káromkodás volt.”(Arany János: Toldi I) a –ban/ben (Ebben a vádban nincs igazság) b) Birtokviszony alaptagjaként fordulnak elő a dolgában (Az ő dolgában semmit sem tudok tenni), tekintetében (A

tanulságok tekintetében cselekedj), szempontjából (Gábor szempontjából ez elfogadhatatlan) és a terén (A kreditrendszer bevezetése terén problémák merültek fel) mint a tekintethatározó kifejezőeszközei. c) A nézve (Rám nézve ez nem érvényes) és a vonatkozólag, (Erre vonatkozólag nem tudok felvilágosítást adni) most névutókká váló, eredetileg ragos névszókkal is kifejezhetünk tekintethatározót. AZ ÁLLANDÓ HATÁROZÓK Az eddig tárgyalt határozók a mondatból elhagyhatók anélkül, hogy a mondat szerkezete hiányossá válna, azaz agrammatikus mondatot eredményezne hiányuk. Az állandó határozóknál az alaptag és a vonzata között szemantikai (jelentésbeli) kapcsolat is van, azaz egy lexikai egységet alkotnak. A vonzatokat két típusba soroljuk 1. Vannak úgynevezett fakultatív vonzatok, amelyeknek elhagyása nem eredményez elliptikus mondatot. Az alaptag mellől elmaradhat a vonzat, de ha szerepel a mondatban, akkor

kötelezően meghatározott esetragot kell felvennie. Pl: “Örökre összeveszhet / egy semmiségen két örök barát.” (József Attila: Harag) Az összevesz valamin vonzatos ige, de a mondat a vonzat nélkül sem hiányos szerkezetű: Örökre összeveszhet két örök barát. 2. Az alaptag mintegy kötelezően vonzza a meghatározott raggal vagy névutóval ellátott névszót, így a bővítmény elhagyása hiányos szerkezetű (elliptikus) mondatot eredményez. Pl “Én már csak a rosszban hiszek” (Szabó Lőrinc: Gyanakvás) A mondat a vonzat elhagyásával agrammatikus: *Én már csak hiszek. Vonzata lehet igének (pl. hozzáfog valamihez; kételkedik valamiben; töpreng valamin), melléknévnek (pl. féltékeny valakire; alkalmas valamire; elégedetlen valamivel), és lexikalizált melléknévi igenévnek (való valami valamire, való valakinek valami, való valaki valahonnan stb.) A vonzatos igéből képzett melléknévi igenevek megőrzik az ige vonzatát A vonzatos

igékből képzett igenevek is rendelkeznek az ige vonzatával (pl. a sikerben kételkedő ember, a sorson töprengő költő; a vadaktól megmenekülvén; holtra vált arccal stb.) Gyakran előfordul, hogy egy igének nemcsak határozó a kötelező vonzata, hanem egy tárgy is hozzátartozik a szószerkezethez. (Pl: irigyel valakitől valamit; megköszön valakinek valamit stb.) Vannak olyan igék, melyeknek különböző vonzataik is lehetnek (pl hisz valakinek vagy valamiben; nevet valakire vagy valamin stb.) Az állandó határozók egy része komplex jelentésű, ugyanis jelentésüknél fogva valamely korábban tárgyalt határozóhoz is besorolhatók lennének (pl. megbűnhődik valamiért, azaz valami ok miatt). Más részüknél a rag eredeti funkciója teljesen elhomályosult (pl. törődik valamivel) Az állandó szókapcsolatokban szereplő határozókat is vonzatoknak tekintjük (pl. észbe kap, kézhez kap valamit, hátat fordít valakinek stb.) Kifejezőeszközei: a)

Leggyakrabban ragos névszóval fejezzük ki. Pl: Rettegett a szegénységtől b) Az utalószón ra/-re ragot tartalmazó állandó határozói alárendelő összetett mondatok eggyé transzformálásának eredményeként használhatunk főnévi igenevet is. Pl: Nincs időm arra, hogy olvassak Nincs időm olvasni. A RÉSZESHATÁROZÓ A kinek?, minek?, kinek, minek a részére kérdésre felelő részeshatározók azt fejezik ki, hogy az alaptagban megnevezett cselekvés vagy történés kinek vagy minek a részére, javára vagy kárára megy végbe. Gyakran komplexitást mutatnak az állandó határozókkal (pl ad valakinek valamit; panaszt tesz valakinek; illik valakinek valami stb.) Alaptagja a melléknév, ige vagy igenév. Kifejezőeszközei: a) A főnéven a nak/-nek határozórag fordulhat elő. Pl: Péternek is kérek egy jegyet b) A névutók közül a számára (A barátom számára kérem) és a részére (A gyerekek részére gyűjtött) használatos a

részeshatározó kifejezőeszközeként. A HASONLÍTÓ HATÁROZÓ A középfokú melléknevekhez kapcsolódnak a –nál/-nél ragos hasonlító határozók, amelyek azt a személyt vagy dolgot, minőséget vagy mennyiséget mutatják meg, akihez vagy amihez történik a hasonlítás. A kinél?, minél? kérdésre felelnek Pl: „Apámnál is, anyámnál is /nagyobb leszek én.” (Szabó Lőrinc: Versek a gyerekszobából) A JELZŐK A jelzők segítségével a főnevek jelentését szűkíthetjük, pontosabbá tehetjük. Ez történhet tulajdonságukat (minőségjelző), mennyiségüket (mennyiségjelző) vagy valakihez, valamihez tartozásukat (birtokos jelző) illetően. Ezekben az esetekben a jelző megelőzi a jelzett szavát. A jelző kerülhet a jelzett szó mögé is (értelmező jelző) Ilyenkor mindig felveszi a jelzett szó ragját. A MINŐSÉGJELZŐ A minőségjelző az alaptagban megnevezett dolog tulajdonságát vagy tulajdonságszerű körülményeit jelöli

meg. Két fő típusa van Az egyik a minősítő jelző, melynek kérdőszava milyen?, miféle, mekkora?, a másik a kijelölő jelző, melyre a melyik?, hányadik? névmással kérdezünk. A minőségjelző mindig a jelzett szó előtt áll, s a főnévi mutató névmás kivételével nem veszi fel a jelzett szó jelét és ragját. Kifejezőeszközei: I. A minősítő jelző szófaja a) leggyakrabban melléknév vagy melléknévi igenév. Alaptagja bármelyik mondatrész lehet Az állítmány természetesen csak akkor, ha az névszói vagy névszói-igei. Igének sohasem lehet jelzője. A minősítő jelző sohasem vehet fel toldalékot Pl: okos gyerek, gyönyörű táj, megtanulandó lecke, nyíló rózsa, sárgult falevél stb. b) A minősítő jelzőt szövegmondatban kifejezhetjük melléknévi névmással is. Pl: “Csak az én telem nem ily mulandó.” (Babits Mihály: Ősz és tavasz közt) II. A kijelölő jelző egyetlen egyedre korlátozza a jelzett szó jelentését a)

Leggyakrabban főnévi névmással fejezzük ki. Pl: “1Egyik kezében ekeszarva, / 2Másik kezében kard” (Petőfi Sándor: A nép) b) A tulajdonnév – ha az főnév előtt áll – kijelölő jelző. Pl: Laci bácsi volt itt c) A sorszámnév és a sorszámnévi névmás a mondatban főnév előtt állva a kijelölő jelző szerepét tölti be. Pl: második sorban ültem, sokadik alkalommal hazudott, hányadik születésnapját ünnepli? stb. A MENNYISÉGJELZŐ A mennyiségjelző az alaptagban megnevezett dolog mennyiségét jelöli meg. Kérdőszava: hány?, mennyi? A jelzett szó előtt áll, annak jelét és ragját nem veszi fel. Kifejezőeszközei: a) Tőszámnév vagy határozatlan számnév. Pl: “Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz / Végül egy erős akarat? (Ady Endre: Magyar jakobinus dala) b) Számnévi névmás. Pl: Van valamennyi pénzem Bármennyi pénzt el tudna költeni stb c) Ritkán főnév is állhat mennyiségjelzőként. Pl: „Tenger csillag

ragyog a m agas égen” (Juhász Gyula: Petőfi), Egy szekér fát hozott. Ezekben az esetekben szövegmondatokkal van dolgunk, mivel a –nyi képző maradt el a szóról. A BIRTOKOS JELZŐ A birtokos jelző az alaptagban megnevezett dolog birtokosát jelöli meg. Kérdőszava: kinek a?, minek a? A birtokos jelző általában a jelzett szó előtt áll vagy ragtalan, vagy –nak/nek ragos alakban. A birtokszón a birtokos személyrag minden alkalommal utal a birtokos jelzőre. Kifejezőeszköze főnév vagy főnévi névmás Pl: anyám(nak a) lánya vagyok, a te testvéred stb. Amennyiben a birtokos jelző a jelzett szó után szerepel, kötelező a rag használata. Pl: “Mostohagyermeke vagyok én anyámnak.” (Petőfi Sándor: János vitéz II) Más szófaj csak alkalmi szófajváltás esetén, főnévi szerepben lehet a kifejezőeszköze ennek a jelzőnek. AZ ÉRTELMEZŐ JELZŐ Az eddig tárgyalt jelzőkkel ellentétben az értelmező jelző mindig a jelzett szó után áll,

és vele számban és viszonyragban megegyezik Az értelmező jelzőt (vagy értelmező jelzős szerkezetet) vesszővel vagy kettősponttal választjuk el a jelzett szótól. I. Az értelmező jelző egyik típusa tartalmi szempontból a minőség- vagy mennyiségjelzőnek felel meg, és ilyenekké át is alakítható. Pl: „Most álarc van rajtam, zord és hideg” (Tóth Árpád: Álarcosan) Most zord és hideg álarc van rajtam.” II. Az értelmező jelző másik típusa nem felel meg a többi jelző tartalmának A főnévi szófajú értelmező jelzők azonosítást fejeznek ki. Pl: “Havas csúcsával nézi a napot / Daloknak szent hegye: a lelkem” (Ady Endre: Búgnak a tárnák) AZ ÖSSZETETT MONDATOK Ha az egyszerű és az összetett mondatokat kommunikációs szempontból vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy funkcionálisan egyformán viselkednek: egyaránt egy mozzanatnyival viszik előbbre a beszédfolyamatot, tehát egyaránt egy mondategészet alkotnak. Ám

míg az egyszerű mondat egy mondategységből, vagyis egy tagolatlan mondatból vagy egy predikatív szerkezetből áll, addig az összetett mondat több mondategysége, azaz predikatív szerkezete alkot egy mondategészet. A mondategységek között a következő viszonyok lehetnek: A) A mondategységek (tagmondatok) között csak tartalmi-logikai kapcsolat van, s így minden tagmondatuk szerkezetileg önálló. Ezek a mellérendelő mondatok A tagmondatok közötti tartalmi-logikai viszony alapján beszélhetünk tisztán mellérendelő (kapcsolatos, kizáró és szembeállító ellentétes, választó és kifejtő magyarázó) illetve nem tisztán mellérendelő (következtető utótagú, magyarázó utótagú és megszorító ellentétes) mondatösszetételekről. B) Azokat az összetett mondatokat, amelyeknek mondategységei, vagyis tagmondatai között grammatikai kapcsolat is van, alárendelő összetett mondatoknak nevezzük. Annyiféle alárendelő összetett mondat van,

ahány mondatrész. Eszerint megkülönböztetünk alanyi, állítmányi, tárgyi, határozói és jelzői alárendelő mondatokat. AZ ÖSSZETETT MONDATOK SZERKEZETE Az iskolai elemzésben a tagmondatok száma szerint meg szoktunk különböztetni két tagmondatból álló összetett mondatot és kettőnél több tagmondatból álló többszörösen összetett mondatot. Ennek a gyakorlati munkában jól használható megkülönböztetésnek akkor vehetjük igazán hasznát, ha a kettőnél több tagmondat szintjeit és tömbjeit is megvizsgáljuk. A szinteket az alárendelő és mellérendelő viszonyok adják: az alárendelés mindig szintváltó, a mellérendelés mindig szinttartó viszony. A főmondatnak lehetnek alárendelt mellékmondatai. Ha a második szinten lévő mellékmondatoknak további alárendelt tagmondataik vannak, relatív főmondatoknak nevezhetők. A tömbösödés nem más, mint a tagmondatok tematikus csoportosítása. Osztó– elkülönítő jellege,

vagyis az, hogy mely tagmondatok tartoznak szorosan egybe, s melyekkel állnak szemben, legalább három tagmondatú mondatokban figyelhető meg. A tömb jelöli ki a többszörösen összetett mondat fő viszonyait. Szintek és tömbök szerint a többszörösen összetett mondatokat az alábbi típusokba soroljuk: 1. Egyszintű, három tagú mondatok: a) három mellérendelő mondat nem tömbösödik: 1 2 3 „1Nagy a búza, 2Ráhajlik a búzára, 3 Szegény legény sokat fárad utána.” (Népdal) b) Az első két tagmondat tömbje áll szemben a harmadik tagmondattal; a a többszörös összetétel főviszonya példánkban az ellentét: (1 2) ← 3 „1Talán szavunk se lesz, 2 jajunk se lesz, 3 Csak a szívünk fog verni” (Reményik Sándor: Erdély magyarjaihoz) c) A második és a h armadik tagmondat összetartozása mutatja meg a t öbbszörös összetétel főviszonyát, itt az ellentétet: 1 ← (2 3) „1 Toldi nem futott el, 2csak felállott szépen, 3 S a

bikát bevárta az utcaközépen” (Arany János: Toldi IX.) 2. Kétszintű, háromtagú mondatok: a többszörös összetétel alá- és mellérendelést is tartalmaz: a) Eljött hozzám és elmesélte, mi történt vele előző nap. 1 2 3 b.) „1Subájáról Jancsi lerázta a vizet, 2Miután lerázta, 3Újra útnak eredt.” (Petőfi Sándor: János vitéz 4) 1 3 2 d) Két főmondatnak közös alárendelt mondata van: 1Addig ügyeskedett, 2addig járkált, 3amíg sikerült elintéznie az engedélyt. 1 2 3 d) A főmondatnak két alárendelt mondata van, melyek azonos mondatrészt fejtenek ki, így közöttük mellérendelő viszony van: „1Mikor elhagytak, / 2Mikor a lelkem roskadozva vittem ,/ 3Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten” 3 1 2 e) A főmondatnak két, különböző mondatrészt kifejtő mellékmondata van, melyek között nincs kapcsolat: 1Annyira akartam, 2hogy jól sikerüljön a v izsgám, 3hogy hetekig készültem rá. 1 2 3 3.

Háromszintű, háromtagú mondatok, a második szinten relatív főmondattal: „1Ki tiltja meg, 2Hogy elmondjam, 3Mi bántott hazafelé menet” (József Attila: Levegőt!) 1 2 3 AZ ÖSSZETETT MONDATOK MODALITÁSA A mellérendelő mondatösszetételek modalitásának megállapítása általában nem jelent problémát: modalitás szempontjából a tagmondatok önálló életet élnek. A modális alapértéket a mondatzáró írásjellel fejezzük ki, mellérendelés estén az utolsó tagmondat modalitásának megfelelő írásjelet tesszük. Az alárendelő összetett mondatok végére olyan írásjelet kell tenni, amilyet a főmondat kíván. Ha azonban a mellékmondat idézetszerű, a mondatot zárhatjuk a mellémondat modalitásának megfelelő írásjellel: „Levesem hűtötted, kavartad, / mondtad: Egyél, nekem nősz nagyra, szentem!” (József Attila: Kései sirató) AZ ALÁRENDELŐ MONDATOK Az alárendelő mondatok eredendően azért voltak szükségesek, mert vannak

olyan esetek, amikor a cselekvés nem egy konkrét dologra (tárgyra, valamilyen körülményére stb.) vonatkozik, hanem a mondat alanyának cselekvése csak egy másik, vagy az alany, vagy egy másik alany által végzett cselekvéshez vagy állapothoz kapcsolódik. Ez természetesen új predikatív szerkezetet feltételez. Pl: Ott születtem, ahol a Tisza ered Azzal a lánnyal találkoztam, akit tegnap ismertem meg. Kell, hogy elmúljon ez a f ájás (József Attila) A mellékmondat így funkcionálisan mondatrész értékű, konstrukcionálisan viszont mondategység, azaz tagmondat értékű. A névszói, illetve a névszói-igei állítmány kialakulása után, mivel az állapot- illetve az eredményhatározó ragja lekopott, a mellékmondatban névszói állítmány is szerepelhet. Pl: Úgy szeretnék az lenni, akinek az élet könnyű Úgy szeretnék azzá válni/lenni, akinek az élet könnyű. Azt szeretném választani, amelyik nagyobb stb. Az alárendelő mondatok,

amennyiben nem rendelkeznek sok bővítménnyel, olyan egyszerű mondattá transzformálhatók, amelyekben a mellékmondat állítmánya a főmondat utalószavának mondattani szerepébe kerül, főnévvé vagy igenévvé képezve. Pl: Ott születtem, ahol a Tisza ered. A Tisza eredésénél születtem Azzal a lánnyal találkoztam, akit tegnap ismertem meg. A tegnap megismert lánnyal találkoztam Kell, hogy elmúljon ez a fájás. El kell múlnia ennek a fájásnak stb Az állítmányi alárendelő összetett mondatok kivételt jelentenek az eggyé transzformálhatóság szempontjából, hiszen állítmány állítmányi szerepbe nem kerülhet. Pl: Az volt a baj, hogy nem jött el *A nem eljövése volt a baj. Olyan volt a tekintete, hogy megijedtem *Megijedő volt a tekintete. A mellékmondat állítmánya esetenként többféle mondattani szerepbe is bekerülhet a főmondatban. Pl: 1 Akkor szép az erdő, 2Mikor zöld, 3 Mikor a vadgalamb benne költ. Az első és a második

tagmondat kétféleképp is zsugorítható. A mellékmondat állítmánya kerülhet az egyszerű mondatban időhatározói szerepbe: zöldellésekor szép az erdő, illetve állapothatározói szerepbe: zölden szép az erdő. Ez a viszony tehát komplex Az első és a harmadik tagmondat esetén ez a lehetőség kizárt: A vadgalamb költésekor szép az erdő. *Vadgalamb költésesen szép az erdő. *Vadgalamb költőn szép az erdő. A főmondatban a kifejtendő, tehát a másik cselekvéssel meghatározható mondatrész szerepében áll (vagy kitehető) egy utalószó, amely távolra mutató névmás vagy névmási eredetű határozószó. Ez szófajából következően jelentését tekintve üres, így csak esetet hordoz, s jelentését a mellékmondat adja meg, vagyis az fejti ki. Amilyen mondatrészi szerepben áll az utalószó, olyan alárendelésről beszélünk. Az alárendelő összetett mondatok tagmondatainak sorrendje: A hallgatóval való együttműködés

szabályának értelmében először a főmondatot kell megszerkeszteni, vagyis azt, amelyik tartalmát a mellékmondat kifejti: „Azzal védekezett, hogy nem tudott róla.” Ez azért is fontos, mert a mellékmondat nem minden esetben mutatja meg az alárendelés fajtáját. Pl. ha a szövegmondatban variálódott sorrendnél az előző példa mellékmondata kerül az élre: Nem tudott róla, többféle főmondat is következhet. Pl: Nem tudott róla, azzal védekezett Nem tudott róla, úgy tudom, Nem tudott róla, az lehet. Nem tudott róla, azt mondják Ennek ellenére természetesen a s zövegmondatokban felcserélhetjük a s orrendet, tehát a mellékmondat megelőzheti főmondatát. Esetenként a mellékmondat beékelődhet a főmondatba. Pl: 1A fiút, 2amikor először találkoztak, 1nem találta vonzónak A SAJÁTOS JELENTÉSTARTALMÚ MELÉKMONDATOK Vannak olyan esetek, amikor a mellékmondatok – azon túl, hogy a főmondat valamely mondatrészét kifejtik – egyfajta

sajátos jelentéstartalommal is rendelkeznek. E z négyféle lehet: feltételes, megengedő, hasonlító és következményes. Az elnevezések mutatják, hogy itt a grammatikai kapcsolatra szemantikai (jelentésbeli) többlet épül rá. A) A feltételes mellékmondatban olyan körülmény, feltétel fogalmazódik meg, amelynek bekövetkezésétől függ a főmondatban megfogalmazott esemény érvényre jutása. Logikai szempontból a két tagmondat között oksági viszony van, ami azt jelenti, hogy a feltételes mellékmondat az okot, a főmondat pedig az okozatot fogalmazza meg. Pl: 1 Akkor nem mehetsz moziba (okozat), 2ha egyest kapsz. (ok) Ebben a mondatban a főmondat időhatározóját fejti ki a mellékmondat (Majd akkor nem mehetsz moziba, amikor egyest kapsz), mivel azonban ez nem biztosan bekövetkező időpont, feltételes, és soha el nem maradható kötőszót használunk: ha. Egyéb mondatrészkifejtő mellékmondatoknak is lehet feltételes sajátos jelentéstartalma

akkor, amikor nem biztosan, vagy állandóan, hanem esetleg bekövetkező, vagy időnként ismétlődő cselekvést tartalmaz a mellékmondat. Pl: Bántana(az), ha hazudnál. Bánt, ha hazudsz B) A megengedő sajátos jelentéstartalmú mellékmondatok lényegében olyan körülményeket, feltételeket foglalnak magukban, amelyek ellentétben állnak a főmondat tartalmából következő várható cselekvéssel, ennek ellenére megengedik, illetve nem akadályozzák meg. Pl: Nem bánom, ha hazudsz is A mellékmondat tartalmának (hazugság) ellenállást kellene kiváltania, ennek ellenére a ha .is kötőszó segítségével beleegyezésünket fejezzük ki. C) A hasonlító sajátos jelentéstartalom elég gyakori. Amint azt az elnevezés is mutatja, a hasonlító mellékmondat úgy fejti ki a főmondat tartalmát, hogy közben valamihez hasonlítja. Kötőszava a mint Pl: Olyanok voltunk, mint két testvér „S a szegény nő elhagyatva / úgy maradt, mint a szedett

fa”((Vörösmarty Mihály: A szegény asszony könyve) A hasonlító sajátos jelentéstartalmú mellékmondatok gyakran igen hiányos szerkezetűek, amint azt a példák is mutatják: Olyanok voltunk, mint amilyen két testvér. A szegény nő elhagyatva /úgy maradt, mint ahogyan a szedett fa marad. d) A következményes sajátos jelentéstartalmú mellékmondatok csak logikai úton ismerhetők fel, mivel tipikus kötőszavuk nincs, hanem a nem feltétlen következményes sajátos jelentéstartalmú mellékmondatokat kötő hogy (mely el is hagyható) kapcsolja őket a főmondathoz. A következményes mellékmondat a főmondatban megnevezett minőségnek, mennyiségnek vagy a cselekvés/állapot fokának a k övetkezményét fejti ki. Pl: Annyira szeretem, (hogy) az már fáj. Annyi kenyér van, hogy elég lesz holnapra is Olyan szép, hogy nem tudom levenni róla a szemem. stb A jelzői alárendelő összetett mondatok Az alárendelő összetett mondatokat rendhagyó módon a

jelzői alárendelésekkel kezdjük, mivel ezek az alárendelések a rendszermondatok. Ezekből alakult ki szövegmondatokban a többi alárendelő mondat, ami az esetek zömében még ma is egyértelmű, máskor viszont (a névmási eredetű határozószókat tartalmazó főmondatokban) ez a folyamat már nehezen visszavezethető. A jelzői alárendelő mondatokban a névmások (az, olyan, annyi) azért szükségesek, mert a névszóhoz kapcsolódó jelző tartalma egy cselekvésfogalomra vonatkozik. A minőségjelzői alárendelő összetett mondat A minőségjelzői mellékmondat a főmondat valamely főnévvel kifejezett mondatrészének minőségjelzőjét fejti ki. Utalószava a minősítő jelzői alárendelő mondatokban az oly(an), akkora, a kijelölő jelzői alárendelő mondatokban pedig az az, amelyik mindig felveszi a jelzett szó ragját. Kötőszava általában vonatkozó névmás, ritkábban a hogy. Minősítők pl.: Olyan problémákat akar

egyedül megoldani, amelyek több embert érintenek. Annyi munkát akar egyedül elvégezni, amennyit nem lehet Kijelölők pl.: Az a dönt ése nyugtalanít, amelyet tegnap hozott Azt az aktát láttam a kezében, amelyiket te keresel. Azt a határozatot hozták, hogy az oktatási intézményekben nem lehet dohányozni. A mennyiségjelzői alárendelő összetett mondat A mennyiségjelzői mellékmondat a főmondat valamely névszóval kifejezett mondatrészének mennyiségjelzőjét fejti ki. Utalószava számnévi névmás, az annyi Kötőszava leggyakrabban számnévi, ritkábban főnévi vonatkozó névmás. Pl: Annyi könyvet vett, hogy hónapokig lesz mit olvasnia. A birtokos jelzői alárendelő összetett mondat A birtokos jelzői mellékmondat a kijelölő jelzői alárendelő mondatokból alakult úgy, hogy a névmás – alkalmi szófajváltással – átvette a j elzett szónak a s zerepét, így a főmondatban közvetlenül a birtokszóhoz kapcsolódott. Tartalmát a

mellékmondat fejti ki Utalószava az annak(a), olyannak (a), annyinak (a). Pl: Annak a fiúnak az autójával voltunk, akit te nem szeretsz. Annak az autójával voltunk, akit te nem szeretsz Olyan embernek a szavára adj, akiben bízol. Olyannak a szavára adj, akiben bízol Az értelmező jelzői alárendelő összetett mondat Az értelmezői mellékmondat a főmondat valamely névszóval kifejezett mondatrészének értelmező jelzőjét fejti ki. Utalószava a jelzett szó után álló, azzal esetben és számban egyeztetett főnévi, melléknévi, vagy számnévi névmás. Kötőszava rendszerint vonatkozó névmás. Pl: Add ide a k önyvet, azt, amelyik az asztalon van Adj a s zavára az embereknek, olyanoknak, akikben bízol. Vegyél könyvet, annyit, hogy hónapokig legyen mit olvasnod. Értelmezői jelzői alárendelésnek tekintjük a következő eseteket is, amikor utalószó nem tehető ki: a) A főmondat valamely főnevét értelmezzük, melynek szemantikai

korlátai vannak (egyetlen személyt vagy dolgot jelölhetnek). Pl: „Csak most értem meg az apámat, / aki a zengő tengeren / nekivágott Amerikának.” (József Attila: Csak most) b) A főmondat személyes, visszaható vagy birtokos névmását értelmezzük. Pl: „Én, Jónás, ki csak a békét szerettem, / Harc és pusztulás prófétája lettem. Szeretlek téged, aki sok szépet hoztál az életembe. c) A főmondatban kérdő névmás szerepel: „Mit nem fognak rám a go noszok, / Hogy én istentagadó vagyok.” (Petőfi Sándor: Rózsabokor a domboldalon) d)A főmondatban szereplő közelre mutató névmást értelmezzük: „1Deily erőt, 2mint amely van e vitézben, / 1Én nem tapasztaltam soha emberkézben.” (Arany János: Toldi XII) e) A határozatlan vagy általános névmás kifejtése is értelmező jelzői alárendeléssel történik. Pl.: „Szeretnék megismerni mindent, / ami benned oly jó nekem Az alanyi alárendelő összetett mondat A rendszermondatban az

alanyt nem lehet kifejteni – éppen ezért minden alanyi alárendelés szövegmondat, mely úgy jött létre, hogy az alany előtt álló főnévi-, melléknévivagy számnévi távolra mutató névmás szófajváltással átvette az alany szerepét. Ennek, az így alanyi szerepbe jutó névmásnak, ami egyben az utalószó szerepét is betölti, a tartalmát fejti ki a mellékmondat, melynek élén kötőszó áll, vagy hiánya esetén kitehető. A szófajváltás azokra az esetekre is igaz, amikor ma már annak ténye nem szembetűnő. Típusai: a) Az alany szerepét az az, azok, azé főnévi mutató névmás veszi át. A kötőszó szerepében a mellékmondatban vagy vonatkozó névmás, vagy a hogy kötőszó szerepel. Pl: Az a fiú hiányzik, aki tegnap megsérült Az hiányzik, aki tegnap megsérült. Azok a lányok varrták, akik szakkörbe jártak Azok varrták, akik szakkörbe jártak. Azoké a l ányoké a dicsőség, akik ezt varrták Azoké a dicsőség, akik ezt

varrták. Az a t ény/dolog izgat, hogy egyest kaptam Az izgat, hogy egyest kaptam. Az utalószó és a hogy kötőszó is elmaradhat a mondatból. Pl: Hozta, aki hozta Kár, hogy nem sikerült. Mindegy, sikerül-e b) Az alany szerepét az olyan, olyanok, akkora melléknévi névmás veszi át. Pl: Olyan ember kell, aki ért a számítógéphez Olyan kell, aki ért a számítógéphez. Olyan lányok kellenek, akik vállalják a szereplést Olyanok kellenek, akik vállalják a s zereplést. Akkora dinnye kell, hogy mindenkinek jusson Akkora kell, hogy mindenkinek jusson. d). Az alany szerepét az annyi számnévi mutató névmás veszi át Pl: Annyi búza termett, hogy olcsó lesz a kenyér Annyi termett, hogy olcsó lesz a kenyér. Annyi munkám van, amennyi még soha nem volt. Annyi van, amennyi még soha nem volt Az állítmányi alárendelő összetett mondat A névszói, illetve a névszói-igei állítmány kialakulása előtt az állítmányt sem lehetett

mellékmondat formájában kifejteni, mivel az ige névmással nem helyettesíthető. A névmás mindig főnévi, melléknévi vagy számnévi szerepben áll, éppen ezért csak névszó fejthető ki mellékmondatban. Mivel a névszói-igei állítmányt tartalmazó mondatok eredetileg nem rendszermondatok, nemcsak az egyszerű, hanem az összetett mondatok elemzésénél is sok gondot okoznak. Az alárendelőknél talán még többet, mint az egyszerűeknél Minden állítmányi alárendelő összetett mondat még tovább egyszerűsített szövegmondat, melyben az utalószó szerepében álló névmás szófajváltással vette át a n évszói, illetve a n évszói-igei állítmány névszói részének szerepét. Pl: Légy azzá az emberré, akivé lenni akarsz Légy az az ember, aki lenni akarsz Légy az, aki lenni akarsz, Légy olyan emberré, amilyenné lenni akarsz Légy olyan ember, amilyen lenni akarsz Légy olyan, amilyen lenni akarsz. Nem azé a gyereké a táska,

aki itt volt. Nem azé a táska, aki itt volt stb Az állítmányi alárendelő mondatokban tulajdonképpen az eredeti állapot- eredet- vagy eredményhatározó minőségjelzőjét fejti ki a mellékmondat. Ennek nyomait a vonatkozó névmási kötőszót tartalmazó mellékmondat igéjének vonzatai ma is mutatják. Pl Légy az, amivé válni akarsz, Olyan volt, amilyennek még sohasem láttam, Olyan maradt, amilyennek megismertem stb. Az eredeti rendszermondatban az utalószó alaptagjának mondattani szerepe mindig megegyezett a kötőszó mondattani szerepével, mivel a két tagmondatban azonos vonzattal rendelkező ige szerepelt. Pl: Légy azzá az emberré, akivé válni akarsz, Maradj meg olyan embernek, amilyennek megismertelek stb. Az ősi szerkezetet tartalmazza a Minden úgy van jól, ahogy van mondat, mivel a határozószók nem kophattak le. Az állítmányi mellékmondatoknak két típusát különítjük el. a) A minősítő állítmányi alárendelés

főmondatában az állítmány szerepébe az olyan, akkora melléknévi névmás, vagy az annyi számnévi névmás, vagy bármely –é birtokjeles névmás került. A mellékmondatban a kötőszó szerepében vagy vonatkozó névmás, vagy a hogy áll Pl.: Olyan ember vagyok, aki megmondja az igazságot Olyan vagyok, aki megmondja az igazságot, Nem azé/olyan emberé a dicsőség, aki megérdemelte Nem azé/olyané a dicsőség, aki megérdemelte. Akkora volt a s ár, hogy elakadtunk Akkora volt, hogy elakadtunk. stb B.) Az azonosító állítmányi alárendelés főmondatában az utalószó szerepét a távolra mutató főnévi névmás, az az vette át. A mellékmondat kötőszava csak vonatkozó névmás lehet Pl: Nem az az ember, akinek hinni lehet Nem az, akinek hinni lehet, Az az ember marad, aki volt Az marad, aki volt. Az alanyi és az állítmányi alárendelő összetett mondatok elkülönítése Az alany és az állítmány elkülönítésére az azonosítást

tartalmazó egyszerű mondatoknál elmondott szabályok az alárendelő összetett mondatok esetében is érvényesek. a) Ha a főmondatban egy névmás és egy határozott névelős főnév szerepel, a m ondat állítmányi alárendelés, mivel az állapot- eredet- vagy eredményhatározóvá alakítás ezt bizonyítja. Pl: „A zárdában a folyosó az, ami a világban az utca” (Szabó Magda) A zárdában a folyosó azzá vált, amivé a világban az utca, A folyosóból a zárdában az lett, ami a v ilágban az utcából, A folyosó a z árdában úgy van, ahogy a világban az utca.; Olyan volt a tekintete, hogy megijedtem Olyanná vált a tekintete, hogy megijedtem. b) Ha a főmondatban egy névmás és egy névelő nélküli főnév áll, az alárendelés alanyi alárendelés. Pl: Kár (az), hogy nem jött el Kárként van az, hogy nem jött el, Az jó ember, aki segít Az van jó emberként, aki segít, Az vált jó emberré, aki segít. A tárgyi alárendelő

összetett mondatok A tárgyi alárendelő összetett mondatok is szövegmondatok, melyekben a tárgy jelzője átvette az utána álló főnév szerepét. Pl: Azt a lányt várta, akit szeret Azt várta, akit szeret, Olyan barátot szeretne, aki kényezteti Olyat szeretne, aki kényeztetne. Annyi pénzt szeretne nyerni, amennyiből vehetne egy házat Annyit szeretne nyerni, amennyiből vehetne egy házat. Ez azokban az esetekben is érvényes, amikor a szófajváltás ténye ma már nehezen kinyomozható. Pl: Azt a cselekedetet kérte, hogy menjek el Azt kérte, hogy menjek el, illetve amikor a mellékmondat a főmondatban az igenévvel kifejezett tárgynak alárendelt tárgyat fejti ki. Pl: Azt a kabátot szeretném felpróbálni, amelyik a k irakatban van Azt szeretném megvenni, amelyik a kirakatban van. A mellékmondatokra a kit?, mit?, milyet?, mennyit? kérdésekkel kérdezhetünk, melyet az alaptaghoz fűzünk. A tárgyi mellékmondatokat kötőszavuk alapján

osztályozzuk A) A hogy kötőszós tárgyi mellékmondatok előfordulnak utalószóval (Csak azt tudom, hogy találkoztak) és utalószó nélkül is (Tudom, hogy találkoztak). Az utalószó hiányának esetén az ige tárgyas ragozása mutatja az utalószót. A kötőszó is elmaradhat Pl: Tudom, eljössz B.) A vonatkozó tárgyi mellékmondatok élén vonatkozó névmás áll Ez lehet főnévi (aki) melléknévi (amilyen) illetve számnévi (amennyi) vonatkozó névmás. Pl: Szeresd azt, aki megérdemli. Olyat válassz, amilyet akarsz Annyit vegyél, amennyire szükséged van A helyhatározói alárendelő összetett mondat A helyhatározói mellékmondat a főmondat igei állítmányához, vagy más, igenévvel kifejezett mondatrészéhez kapcsolódó helyhatározót fejti ki. Helyhatározói alárendelő összetett mondatot akkor szerkesztünk, ha a cselekvés helyét egy másik cselekvés helyével tudjuk meghatározni. Pl: Oda ment, ahol vártak rá, Onnan jött, ahol te is

éltél korábban, Ott várok rád, ahol mindig vártam. Természetesen ezek a mondatok is csak meghatározott kommunikációs szituációkban használhatók, mivel a névmások jelentésüket csak a szövegben kapják meg. A főmondatban az utalószó szerepében vagy távolra mutató helyhatározószó áll (ott, onnan, arra), vagy olyan helyhatározóragos mutató névmás, mely alkalmi szófajváltással, jelzői szerepből került a helyhatározó szerepébe. Pl: Abból a szobából jött ki, amelyikben Kati lakik Abból jött ki, amelyikben Kati lakik, Abba a fiókba tette vissza, amelyikből kivette Abba tette vissza, amelyikből kivette. A mellékmondat élén vonatkozó határozószó (ahol, amerről, amerre), vagy alkalmi szófajváltással vonatkozó névmás áll. Pl: Abba a f iókba tette be, amelyik fiókból kivette Abba tette be, amelyikből kivette. A vonatkozó névmást akkor használhatjuk, ha a két tagmondatban a cselekvés helye megegyezik. A

helyhatározói alárendelő összetett mondatok az irányhármasságnak megfelelően a hol?, hová?, merre? és a honnan?, merről kérdésre válaszolnak. Az időhatározói alárendelő összetett mondat Az időhatározói mellékmondat a főmondat igei állítmányához, vagy más, igenévvel kifejezett mondatrészéhez kapcsolódó időhatározót fejti ki. Időhatározói alárendelő összetett mondatot akkor szerkesztünk, ha a cselekvés idejét egy másik cselekvés idejével tudjuk meghatározni. Pl: Akkor találkoztunk, amikor a boltba mentem A főmondatban az utalószó szerepében legtöbbször távolra mutató időhatározó-szó áll (akkor, azóta, akkorra, azalatt), melyek közül sok névmási eredetű, és szófajváltással vette át az időhatározó szerepét. Pl: Az alatt az idő alatt beszélgettünk, míg te moziban voltál Azalatt beszélgettünk, míg te moziban voltál. A mellékmondat élén vonatkozó határozószó (amikor, amióta, amikorra, (a)mialatt)

áll. Pl: Akkor történt, amikor távol voltál Addig várj, amíg meg nem érkezik Az időhatározói alárendelő összetett mondatok közötti időviszony lehet: a) egyidejű. Ilyenkor a két tagmondat cselekvése egy időben történik Pl: Akkor mondta, amikor találkoztunk) b) előidejű, ha a mellékmondat történése megelőzi a főmondatét. Pl: Azóta beteg, amióta megfürdött a hideg folyóban. c) utóidejű, ha a mellékmondat cselekvése, történése, létezése a főmondat cselekvése után megy végbe. Pl: Azelőtt váltsd meg a jegyet, mielőtt az összest eladnák A számhatározói alárendelő összetett mondat A számhatározói mellékmondat leggyakrabban a főmondat igei állítmányához, ritkábban más, igenévvel kifejezett mondatrészéhez kapcsolódó számhatározót fejti ki. Számhatározói alárendelő összetett mondatot akkor szerkesztünk, amikor a főmondatban szereplő cselekvés ismétlődésének gyakoriságát egy másik cselekvés

ismétlődésének gyakoriságával tudjuk meghatározni. Pl: Annyiszor hallgattam a szemrehányásait, ahányszor találkoztunk. Utalószava a kitett vagy kitehető annyiszor. Kötőszava rendszerint a –szor ragos számnévi vonatkozó névmás: ahányszor, vagy a valahányszor határozatlan névmás. A számhatározói alárendelések gyakran következményes sajátos jelentéstartalmúak: a főmondat cselekvésének gyakorisága miatt következik be a mellékmondat megfogalmazta tartalom. Pl: Annyiszor hazudott, hogy már nem tudok hinni neki. Az állapothatározói alárendelő összetett mondatok Az állapothatározói mellékmondat a főmondat alanyában vagy tárgyában (ritkábban más mondatrészében) megnevezett dolog vagy személy állapotát határozza meg. A főmondatban az állapothatározó szerepében az utalószó az úgy vagy az anélkül, a mellékmondat élén pedig a kötőszó a hogy, (a)hogy(an), amint. Pl: Úgy ment el, hogy átöltözött. Anélkül ment

el, hogy átöltözött volna Állapothatározói alárendelő mondatot akkor szerkesztünk, amikor a főmondat alanyának vagy tárgyának az állapotát egy másik cselekvés fejezi ki, vagy befolyásolja. Pl: Úgy szeretem a gyümölcslevest, ha tejszínnel készítik. Semmi sincs úgy, ahogy ma látszik Az állapothatározói alárendelésnél a f elismerésben gyakran a m ondatzsugorítás is segíthet: Tejszínesen szeretem a gyümölcslevest. Az állapothatározói alárendelések gyakran feltételes sajátos jelentéstartalmúak. Ezek utalószava az akkor (mely gyakran elmarad) és elmaradhatatlan kötőszavuk a ha. Általában komplex jelentésűek: egyszerre fejeznek ki időt és állapotot. Pl: „Ha megérik a gyümölcs, / Magától a földre hull alá.” (Petőfi Sándor: A királyokhoz) Ha ebből az alárendelő mondatból egyszerű mondatot transzformálunk (Megérve a gy ümölcs magától a földre hull alá), a határozói igenév kifejezhet időt és állapotot is.

(megérése után, éretten) A számállapot-határozói alárendelő összetett mondatok A számállapot-határozói mellékmondat utalószava az –an/en ragos számnévi mutató névmás (annyian). Kötőszava az ahányan Pl: Éppen annyian vannak, ahányan beférnek. A számállapot-határozói mellékmondatok gyakran hasonlító vagy következményes sajátos jelentéstartalmú mondatok. Ilyenkor a mellékmondat kötőszava a mint, mintha vagy a hogy Pl.: Annyian jöttek, mint (amennyien) még soha (nem jöttek) Annyian jöttek, hogy nem fértek be a terembe. A körülményhatározói alárendelő összetett mondatok A külső-állapothatározói mellékmondat alárendelő mondatnak is nevezett körülményhatározói mellékmondata a főmondatban utalószói szerepben álló úgy, anélkül, ahelyett határozószók tartalmát fejti ki, mivel ezt a körülmény egy másik alany által végzett cselekvés határozza meg. A mellékmondat élén a kötőszó a ahogy,

hogy Pl: Úgy élünk, ahogy a körülményeink megengedik. Anélkül halad előre az életben, hogy az apja segítené Ezek a mellékmondatok gyakran feltételes és megengedő sajátos jelentéstartalommal is rendelkeznek. A feltételesek utalószava az úgy, akkor, kötőszava a ha Pl: Mit ér akkor/úgy az élet, ha hiányzik a szeretet. A módhatározói alárendelő összetett mondatok A módhatározói mellékmondatok a főmondatban a módhatározó szerepében álló, rendszerint az igei állítmányhoz, esetleg más, igenévvel kifejezett mondatrészhez kapcsolódó úgy, akképpen, akként, aszerint utalószó tartalmát fejti ki, mivel ezt egy másik cselekvés határozza meg. Pl: Úgy ment el, hogy nem is köszönt Anélkül ment el, hogy köszönt volna A módhatározói mellékmondatok gyakran a főmondat cselekvésének módját egy másik cselekvés módjához hasonlítják, vagyis hasonlító sajátos jelentéstartalmúak. Pl: Úgy megy, mint aki karót nyelt. Az

eszközhatározói alárendelő összetett mondatok Az eszközhatározói mellékmondat rendszerint a főmondatban az igei állítmányához, ritkábban más, igenévvel kifejezett mondatrészéhez kapcsolódó azzal, azáltal, olyannal utalószót fejtik ki. Ezek alkalmi szófajváltással kerülnek a főnév szerepébe, vagyis szövegmondatok. A mellékmondat élén (mely azért szükséges, mert a főmondat eszközét egy másik cselekvés határozza meg) vagy vonatkozó névmás (aki, amely, ami) vagy a hogy kötőszó áll. Pl: Azzal a szerelővel csináltattam meg a T V-t, , ak it te ajánlottál Azzal csináltattam meg a T V-t, , ak it te ajánlottál. Olyan ceruzával írt, amelyiknek tompa volt a hegye Olyannal írt, amelyiknek tompa volt a hegye. A társhatározói alárendelő összetett mondatok A társhatározói mellékmondat rendszerint a főmondatban az igei állítmányhoz, ritkábban más, igenévvel kifejezett mondatrészhez kapcsolódó azzal, olyannal

utalószót fejti ki, mivel a főmondat alanyának társát egy másik cselekvés határozza meg. Az utalószók alkalmi szófajváltással kerülnek a társhatározó szerepébe, tehát a társhatározói alárendelő mondat nem rendszermondat. Pl: Azzal a fiúval ne menj vacsorázni, aki a múltkor botrányt okozott az étteremben. Azzal ne menj vacsorázni, aki a m últkor botrányt okozott az étteremben. Olyan lánnyal ne menj szórakozni, aki nagyon kihívóan viselkedik Olyannal ne menj szórakozni, aki nagyon kihívóan viselkedik. A mellékmondat élén a kötőszó a hogy, vagy vonatkozó névmás. Az eredethatározói alárendelő összetett mondat Az eredethatározói mellékmondat a főmondatban az igei állítmányhoz (ritkábban más, igenévvel megnevezett mondatrészhez) kapcsolódó, az eredethatározó szerepében álló onnan illetve szófajváltás esetén az attól, annyiból, olyantól abból utalószót fejti ki. A mellékmondat élén, mely egy másik

személy által végzett cselekvéssel határozza meg a főmondat eredethatározóját, a kötőszó szerepében általában vonatkozó névmás áll Pl.: Abból a faluból származik, ahol Berzsenyi született Abból származik, ahol Berzsenyi született. Attól a tanártól tanultam ezt, aki középiskolában tanított Attól tanultam, aki a középiskolában tanított. Olyan forrásból ered a hír, melyet nem nevezhetek meg Olyanból ered a hír, melyet nem nevezhetek meg. stb Az eredményhatározói alárendelő összetett mondat Az eredményhatározói alárendelés főmondatában lévő utalószó az azzá, olyanná, olyanra, akkorára, olyannak stb. szófajváltással kerül határozói szerepbe Pl: Azzá az emberré vált, akivé válni akart. Azzá vált, akivé válni akart Olyan emberré vált, amilyen emberré nem kellett volna (válnia) Olyanná vált, amilyenné nem kellett volna. Olyan nagyra nőtt, mint amilyen (nagyra nőtt) az apja. Olyanra / Akkorára nőtt,

mint az apja A mellékmondat eredetileg egy másik alany állapotát, vagy annak változását, eredményét tartalmazta, amely azt mutatta meg: a főmondat alanya a cselekvés eredményeképp mivé vagy milyenné változott. Pl: Azzá szeretnék válni/lenni, akivé/amilyenné ő is lett Mivel az eredményhatározói ragokat a létige mellett többségükben lekoptattuk, állítmányi alárendelő mondatokat kialakítva helyettük, az eredményhatározói alárendelő mondatok ritkák nyelvünkben. Az okhatározói alárendelő összetett mondatok Az okhatározói mellékmondat a főmondat állítmányához, esetleg más, igenévvel kifejezett mondatrészéhez kapcsolódó okhatározóját fejti ki. Utalószava az azért, amiatt, kötőszava a mert, mivel, minthogy, mivelhogy, hogy, illetve vonatkozó névmás. Az okhatározói alárendelő mondatok mellékmondatában az ige, mely a főmondat cselekvésének okát mutatja meg, kijelentő módban áll. Pl: Azért / A miatt haragudott

meg rám, mert hazudtam. Igekötős igét tartalmazó mondatban ha elmarad az utalószó, megváltozik a szórend, és a mondat mellérendelő magyarázó szerkezetté alakul. Pl: Azért bocsátott meg, mert bocsánatot kértem. Megbocsátott, mert bocsánatot kértem Ezek az alárendelő mondatok – határozói igeneves szerkezettel – a tagmondatok alanyának azonossága esetén egyszerű mondattá transzformálhatók. Pl: Azért sütötte le a szemét, mert elszégyellte magát Elszégyellve magát, lesütötte a szemét. A célhatározói alárendelő összetett mondat A célhatározói mellékmondat rendszerint a főmondat állítmányához, esetleg más, igenévvel kifejezett mondatrészhez kapcsolódó célhatározót fejti ki. Utalószava az azért, arra, ahhoz stb., kötőszava a hogy vagy vonatkozó névmás A célhatározói alárendelő mondatok mellékmondatában az ige, mely a főmondat cselekvésének célját mutatja meg, felszólító módban áll. Pl: Azért ütem

le, hogy levelet írjak A tagmondatok alanyának egyezése esetén ezek a mondatok főnévi igeneves szerkezettel egyszerű mondattá transzformálhatók. Pl: Azért mentem a pi acra, hogy vásároljak. Vásárolni mentem a pi acra Azért hívlak, hogy csukott házakon nyissunk ablakot ”hívlak csukott házakon nyitni ablakot” (Presser Gábor) A fok- és mértékhatározói alárendelő összetett mondat A fok- és mértékhatározói mellékmondat a főmondat állítmányához, vagy más, melléknévvel, számnévvel vagy igenévvel kifejezett mondatrészéhez kapcsolódó fok- és mértékhatározót fejezi ki. Utalószava az úgyannyira, olyannyira, annyival stb Mivel leggyakrabban következményes vagy hasonlító sajátos jelentéstartalmú, kötőszava a hogy vagy a mint. Pl: Annyira feldühített, hogy kiabálni kezdtem Annyira haladtam a munkámmal, mint tegnap. Az úgyannyira, olyannyira utalószó gyakran hiányos formában szerepel. Ilyenkor is kiegészíthető, ami

segít a mód- és állapothatározói, illetve minőségjelzői alárendeléstől való elkülönítésben. Pl: Úgy megszerettem, mintha a testvérem lenne Úgyannyira megszerettem, mintha a testvérem lenne. Oly szemtelen, hogy azt már nem lehet elviselni Olyannyira szemtelen, hogy azt már nem lehet elviselni. További segítséget adhat a szórend is: fokhatározói alárendelés esetén az igekötő az ige előtt áll (úgy megszerettem), mód- és állapothatározói alárendelés esetén pedig az ige után (úgy szerettem meg). Az állandó határozói alárendelő összetett mondat Az állandó határozói mellékmondat a főmondatban szereplő vonzatos melléknévhez, igéhez vagy igenévhez kapcsolódó, a vonzat ragját viselő utalószót fejti ki. Az utalószó távolra mutató névmás, mely szófajváltással kerül az állandó határozó szerepébe. A mellékmondat élén a kötőszó a hogy, vagy vonatkozó névmás. Pl: Ahhoz a fiúhoz vonzódott, aki nem

viszonozta érzéseit Ahhoz vonzódott, aki nem viszonozta érzéseit. Azzal a ténnyel nem számolt, hogy ez is megtörténhet Azzal nem számolt, hogy ez is megtörténhet, Olyan lányba szerelmes, aki ezt a szeretetet nem érdemi meg. Olyanba szerelmes, aki ezt nem érdemli meg. stb A részeshatározói alárendelő összetett mondatok A részeshatározói mellékmondat leginkább a főmondat igei, vagy más, igenévvel kifejezett mondatrészéhez kapcsolódó részeshatározót fejti ki. Elrontott szerkezetekben a névszói állítmány is lehet alaptag, bár a kérdezés ilyenkor egyértelműen mutatja: nem ez a mondatrész az eredeti alaptag. Pl: Jaj, de bajos egy párnán feküdni, ki az urát nem igazán szereti” (Népdal) *kinek bajos? Utalószava szófajváltással az annak, azoknak, olyannak stb. mutató névmás. Kötőszava általában vonatkozó névmás Pl: Annak a lánynak is kérek egy szelet tortát, aki betegen fekszik. Annak is kérek egy szeletet, aki

betegen fekszik A hasonlítói határozói alárendelő összetett mondat A hasonlító határozói mellékmondat a főmondat valamely középfokú melléknévvel, számnévvel vagy határozószóval kifejezett mondatrészéhez kapcsolódó hasonlító határozót fejti ki. Utalószava az annál, azoknál, amely azonban rendszerint elmarad, kötőszava a mint, minthogy, semhogy, semmint, mintsem, hogy stb. Pl: Okosabb annál, hogy ilyet csináljon A hasonlító mellékmondatok gyakran hiányos szerkezetűek, hiányzik belőlük a vonatkozó névmás. Pl: „ Legyen minden magyar utód / Különb ember, mint apja volt” (Vörösmarty Mihály: Jóslat)