Bűnügyi (nyomozási) ismeretek | Kriminalisztika » Dr. Kovács Gyula - A szőnyeg alá söpört sértetti közrehatás

Alapadatok

Év, oldalszám:2019, 17 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:25

Feltöltve:2019. október 12.

Méret:812 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Dr. Kovács Gyula A SZŐNYEG ALÁ SÖPÖRT SÉRTETTI KÖZREHATÁS1 Ezt a cikket azok helyett írtam, akik a pécsi „rendőrség buli ellenes spotjai” (copyright: Index) bemutatását követő hisztériakeltéssel kapcsolatosan némák maradtak, pedig illett volna megszólalniuk; és azok helyett is, akik ugyan hangot adtak véleményüknek, de minek BEVEZETÉS HELYETT Az Index internetes hírportál2 „szúrta ki” a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési klipsorozatát, amelyben egy fiatal nő, „buli után” nemi erőszak áldozatává válik. A bűnmegelőzési klipsorozat szlogenje: „Tehetsz róla, tehetsz ellene!”3 A „rendőrség buli ellenes spotjai” (copyright: Index), amelyeket „A biztonságos Pécsért” elnevezésű bűnmegelőzési projekt záró rendezvényén, Pécsett, tavaly novemberben mutattak be, bizonyos körökben, szinte közfelháborodást váltottak ki, mivel „a

bűnmegelőzés köntösében van egy nagyon nyomasztó üzenetük. Az, ami eddig csak kocsmai szintű érvelésekben, szomorúan ostoba közhelyek társaságában került elő: hogy kihívó viselkedése és öltözéke miatt, a megerőszakolt maga is felelős azért, hogy megerőszakolták.”4 A PETÍCIÓ ÉS A TILTAKOZÓLEVÉL A (köz)felháborodással vegyes tiltakozóhullám egyfajta (be)tetőzéseként, egy online petíciós oldalon,5 Nagy Anna, „Nyomásgyakorlás” címszó alatt, tiltakozólevelet tett közzé, és aláírásgyűjtést szervezett annak érdekében, hogy a „rendőrség az elkövetőt szólítsa meg videóiban, ne az áldozatot!”6 A tiltakozólevélben (amelynek a szélrózsa minden irányába történő elküldésére buzdít szerzője) – egyebek mellett – olyan kinyilatkoztatások szerepelnek, hogy a filmek tartalma „sértő az áldozatokra nézve, mert azt sugallják, a nemi 1 A mű „Valóban nem tehetsz róla?” címmel, 2014 decemberében

jelent meg a Magyar Bűnüldöző hasábjain: 2014. évi 3–4 szám, 5–8 oldal (Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete, Budapest, 2014). Itt és most más címmel, átdolgozva és kiegészítve olvashatja a tisztelt érdeklődő 2 http://index.hu/belfold/2014/11/21/itt vannak a rendorseg uj buliellenes spotjai/ – Az Index „Itt vannak a rendőrség új, buli ellenes spotjai” című cikke. 3 http://vs.hu/mind/osszes/a-pecsi-rendorseg-szerint-az-aldozat-tehet-a-nemi-eroszakrol-1122#!s1 – Részlet a VS.hu internetes magazinban 2014 november 22-én megjelent – Bordás Gábor nevével fémjelzett – „A rendőrség szerint az áldozat tehet a nemi erőszakról” című cikkből. 4 Az idézet az Index-cikkből származik. 5 http://www.peticiokcom/ 6 http://www.peticiokcom/a rendorseg az elkovetot szolitsa meg videoiban EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére erőszakot elszenvedett áldozatok viselkedése váltotta ki az erőszakot, ezért

szégyellniük kell magukat, és sértő a férfiakra nézve, mert ösztönvezérelt lényeknek mutatja be őket, akik képtelenek visszafogni magukat egy vonzó nő láttán. Ezzel az elkövető felelősségét elmaszatolják, az áldozatokat pedig elrettentik a feljelentés megtételétől”7 Nem mellesleg jegyzem meg, hogy a 2014. november 22-én közzétett petíciót eleddig (2015 március 11-ét írunk) 5144 fő szignálta, az aláírások pedig 4.878 IP-címről érkeztek (ez utóbbi annyit jelent, hogy néhány számítógépről több aláírás érkezett a rendszerbe). Az aláírások megoszlása arra enged következtetni, hogy a kezdeti lelkesedés rendesen alábbhagyott A petícióhoz – nyilvánvalóan, a késő esti időpontban történt közzététel miatt – első nap 212, második nap 3.049 fő csatlakozott, és ez a számadat a harmadik napra már 1000 alá csökkent, míg november 28-tól az aláírások mennyisége nemhogy nem érte el, de meg sem közelítette a

százat (pl. ebben a hónapban mindöszszesen 2 aláírót regisztrált a rendszer Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az idén még csak tizenheten írták alá a beadványt.8 Ennyit a közfelháborodásról. Megjegyezni kívánom azt is, hogy a petíció elindítójának személyes adatai és elérhetősége nem ismertek, habár, a Peticiok.com9 internetes oldalon, elméletileg kapcsolatba lehet lépni a szerzővel, ami nekem nem sikerült (az üzenetemet válasz nélkül hagyta) A PETÍCIÓ ÉS A TILTAKOZÓLEVÉL UTÓÉLETE Az előző fejezetben utaltam arra, hogy az aláírások megoszlása arra enged következtetni, miszerint a petícióval kapcsolatos kezdeti lelkesedés rendesen alábbhagyott. Csak emlékeztetőül: a folyamodványt 2014 november 22-től december 31-ig 5.127 tiltakozó, 2015 január 1-jétől március 11-ig már csak 17 tiltakozó írta alá. Most a kapcsolódó közleményeken keresztül kísérjük figyelemmel a petíció sorsát A petícióhoz

összesen 24 közlemény társul. Az első bejegyzést 2014 november 23-án tette közzé Nagy Éva, amelyben egy Index-cikkre hívta fel a figyelmet (erre az írásra később még visszatérek) A legutóbbi bejegyzés 2014 december 29-én történt, vagyis a szerző az idén már nem szólt hozzá saját dolgához. Úgy tűnik, az újesztendő új kihívásokat hozott számára Kíváncsi lennék arra, hová tűnt a harcos lendület? Persze, nem kizárt az sem, hogy Nagy Éva befejezettnek nyilvánította a „botrányos kampányvideókkal” (az idézet tőle származik) szemben vívott küzdelmét: a rendőrség a honlapjáról eltávolította a videoklipeket, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pedig – szakértők bevonásával – átdolgozza a filmeket, ha úgy tetszik, újra tervez mindent. Mi kell még? (Az 1 számú mellékletben a közlemények témája és a bejegyzések időpontja olvasható, azzal a 7 http://tiltakozom.tumblrcom/post/103749165825/nyomasgyakorlas

– A tiltakozólevél teljes terjedelemben a linkre kattintva olvasható 8 http://www.peticiokcom/statsphp?id=103305 – Az aláírások számszerűségének és megoszlásának alakulása 9 http://www.peticiokcom/contact/103305 2 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére megjegyzéssel, hogy valamennyi bejegyzés Nagy Évától származik. Aki a közlemények tartalmára részletesebben kíváncsi, az kattintson a következő linkre: http://www.peticiokcom/a/103305) Az Index hivatkozott nyúlfarknyi, 28 soros cikkével, vagy inkább cikkecskéjével (szerző: Hegyeshalmi Richárd)10 kapcsolatosan, pontosan tetten érhető az a probléma, amely a kérdéses bűnmegelőzési videokliphez való össznépi hozzáállást jellemzi. Már a címből is ordít a hozzá nem értés: „Nem a nő hibája, ha megerőszakolják”. Nos, ezt senki nem (a videoklip sem) állította Mindössze arról van szó (és erre később részletesebben kitérek), hogy az

úgynevezett „sértetti közrehatás” vizsgálata során, a nyomozó hatóság nyilvánvalóan nem hibáztatja közvetlenül a szexuális erőszak (Btk. 197 §) elszenvedőjét a sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt Azt viszont a tudomására kell hozni, hogy a bűncselekményt nagy valószínűséggel elkerülhette volna, ha például egy vendéglátóegységben, részegen nem „incselkedik” vadidegen, ittas férfiakkal AMIKOR AZ OMBUDSMAN IS MEGSZÓLAL Az üggyel kapcsolatos közös ombudsmani állásfoglalás 2014. december 12-én látott napvilágot. Dr Székely László (az alapvető jogok biztosa), dr Szalayné dr. Sándor Erzsébet (a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztos-helyettes) és dr Szabó Marcel (a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztos-helyettes) közleménye értelmében, „a Baranya megyei rendőrség (sic!) kisfilmje, amely a szexuális erőszak bűncselekmények megelőzésének szándékával készült,” a

tiltakozók álláspontja szerint, „azt sugallja, hogy az áldozatok maguk (is) tehetnek arról, hogy sértetté váltak”. Az állásfoglalás a továbbiakban nem vitatta, sőt, hangsúlyozta a rendőrség bűnmegelőzési feladatának fontosságát, ugyanakkor – egyebek mellett – felhívta a figyelmet arra, hogy – a rendőri szerveknek különösen körültekintően kell eljárniuk annak érdekében, hogy a prevenció ne erősítse az áldozatokkal szemben az esetleges előítéleteket, és a valós problémára irányítsa a közvélemény figyelmét; – a rendőrségnek hangsúlyosabbá kell tennie egyrészről az áldozatok érdekeinek, méltóságának védelmét, másrészről az elkövetők vitathatatlan és megoszthatatlan felelősségét, mivel az erőszak bekövetkeztéért való felelősség bármilyen mértékű áthárítása növelheti az áldozatok egyébként is meglévő szégyenérzetét, és hozzájárul ahhoz, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények

rejtve maradjanak.11 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek figyelemfelhívását nem áll szándékomban részletesen elemezni. Egyfelől egy ilyen elemzés oldalakra rúgna, másfelől nem ez a főcsapás iránya. Néhány dologra azonban szeretném felhívni a figyelmet: 1. az állásfoglalás lényegében nem tör pálcát az inkriminált bűnmegelőzési klipek felett; 10 A cikk itt olvasható: http://index.hu/belfold/2014/11/23/nem a no hibaja ha megeroszakoljak/ Az ombudsmani állásfoglalás itt olvasható: http://www.ajbhhu/-/-tehetsz-rola-tehetsz-ellene-azalapveto-jogok-biztosa-es-helyettesei-a-rendorseg-videoklipjerol 11 3 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére 2. az 5127 tiltakozó még nem a „közvélemény”; 3. a prevenciónak elsődleges feladata, hogy a megelőzni kívánt bűncselekmények (vagy általában a bűncselekmények) a jövőben ne, vagy csak kisebb számban forduljanak elő, minden más szempont, ha nem is

lényegtelen, de másodlagos; 4. semmilyen adat nem támasztja alá azt, hogy a prevenció bármilyen formájában erősítené az áldozatokkal szembeni előítéleteket; 5. a sértetti közrehatás vizsgálata és feltárása nem csereszabatos az elkövetők felelősségének vitatásával, megosztásával és/vagy bármilyen mértékű áthárításával, sőt, az áldozatok hibáztatásával sem. Az „áldozatok egyébként is meglévő szégyenérzete”, valamint az ilyen jellegű bűncselekmény rejtve maradása közötti ok-okozati kapcsolatról a későbbiek folyamán még lesz szó. A PETÍCIÓ ÉS A TILTAKOZÓLEVÉL MARGÓJÁRA Életem során sok esztelenséget voltam kénytelen megélni és elviselni. „A rendőrség az elkövetőt szólítsa meg videóiban, ne az áldozatot” címszó alatt futó aláírásgyűjtés és a tiltakozólevél, ennek ellenére rendesen „kiverte nálam a biztosítékot”, mondhatni, mindennek a teteje vagy csimborasszója volt. A petíció

elindítójának és egyben a tiltakozólevél szerzőjének hőslelkű kirohanása, egyfelől abszolúte tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot, különösen, ami a rendőrség bűnüldözési és bűnmegelőzési feladatait illeti, másfelől az is „átjött”, hogy a szerzőnek a kriminológiáról és annak egyik ágáról vagy kutatási területéről, a viktimológiáról gyaníthatóan irodalmi emlékei sincsenek. Persze meglehet, hogy a szerző bedőlt a szenzációhajhász újságírók csapnivalóan rossz, sőt, rosszindulatú cikkeinek, avagy „izomból”, csak és kizárólagosan emocionális alapon közelítette meg a kérdést. Őszintén sajnálom, hogy a témával foglalkozó írások zöme nem szakmai nézőpontból vizsgálta meg a problémát, és nemkülönben azt is, miszerint – Arany János után szabadon – az „istenadta nép” szintén vevő volt erre a rosszindulatú hangulatkeltésre. EGY INTERNETES KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS EREDMÉNYEI Az

interneten közzétett közvélemény kutatást – mint az adott bűncselekménynyel kapcsolatos laikus vélemények megismerésének módszerét – számos könyv és tanulmány elkészítésénél alkalmaztam.12 E tanulmány írásakor az adatgyűjtést Hoxa portáljára13 korlátoztam, pontosabban a 2011-ben kiírt és a mai napig aktív kérdőívek eredményeit dolgoztam át. Jelzem, hogy 2013 július 1-jétől új Btk. lépett hatályba (a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012 12 Dr. Kovács Gyula–Dr Lóczi Zsolt: Szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének nyomozása. Dr Lakatos János (szerk): Kriminalisztikai jegyzetek és tanulmányok, 2009, 1–96 oldal (Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 2009); Dr. Kovács Gyula–Dr Lóczi Zsolt: Visszaélés kábítószerrel nyomozása. Dr Lakatos János (szerk): Kriminalisztikai jegyzetek és tanulmányok, 2010, 146 oldal (Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 2010); Dr. Kovács Gyula: A nemi erkölcs elleni

erőszakos bűncselekmények nyomozása, 210 oldal (Rendőrtiszti Főiskola Budapest, 2011) 13 www.hoxahu/ – Hoxa portál az életről és egyéb jóságokról 4 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére évi C. törvény), amely a korábbi Btk (a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978 év IV. törvény) szerinti erőszakos közösülést (régi Btk 197 §) és szemérem elleni erőszakot (régi Btk. 198 §) szexuális erőszak (Btk 197 §) címszó alatt szankcionálja. A kérdőíveken tehát még a régi megnevezés szerepel A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények, illetve azokon belül súlyozottan a szexuális erőszak (korábban az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak) társadalmi megítélésének megismerése érdekében, a jelzett internetes portálon öt kérdőívet tettem közkinccsé. Mint minden alkalommal, jelen esetben is tanulságos válaszokat kaptam. Az inkriminált kérdőívek a

következő kérdéseket tartalmazták: 1. Elkövettek-e már a sérelmedre nemi erkölcs elleni bűncselekményt? 2. A sérelmedre elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt, tettéle feljelentést? 3. Megítélésed szerint, a sértettek miért nem tesznek feljelentést (a sérelmükre elkövetett) nemi erkölcs elleni bűncselekmények miatt? 4. Megítélésed szerint, a nemi erkölcs elleni (erőszakos) bűncselekmények megelőzése (a bűnmegelőzés) kinek a feladata? 5. Egy nemi erkölcs elleni bűncselekmény során, az áldozattá válás, menynyire tudható be a sértett közreműködésének? A kérdőíveket név nélkül tettem közzé (a válaszolók anonimitását így garantáltam), valamint, ahol indokoltnak tartottam, a vonatkozó jogszabályhelyeket is megjelöltem (pontosan a megkérdezettek laikus mivolta miatt). Jelzem továbbá, hogy Hoxa portálja kifejezetten női oldal (saját magukat is így aposztrofálják), amelynek a kérdőívek

kiértékelésének napján (2015 március 17) 452.116 (igen, lassan-lassan félmillió) regisztrált tagja volt A következőkben vizsgáljuk meg, hogy az egyes kérdőíveken szereplő felvetésekre milyen válaszok születtek. 1. Elkövettek-e már a sérelmedre nemi erkölcs elleni bűncselekményt? E kérdés – megítélésem szerint – különösebb értelmezést nem igényel. Itt a megkérdezettek 89,20%-a kategorikus nemmel válaszolt, míg 10,80%-uk – valamilyen formában – igen feleletet adott: – igen, szeméremsértést (4,77%), – igen, szemérem elleni erőszakot (2,01%), – igen, erőszakos közösülést (1,76%), – igen, megrontást (1,50%), – igen, a fenti bűncselekmények közül kettőt is (0,51%), – igen, kerítést (0,25%). A kapott válaszokból levonható az a következtetés, hogy a megkérdezettek közel 11%-a (tehát kerekítve minden tízedik válaszadó) sérelmére elkövettek már valamiféle nemi erkölcs elleni bűncselekményt. Jól

látható az is, hogy a „szeméremsértés” viszi a prímet, míg a „kerítés” az utolsó helyen kullog. Azok a válaszok, amelyeket a megkérdezettek egyáltalán nem jelöltek meg, sorrendben a következők voltak: igen, vérfertőzést; igen, pornográf felvétellel 5 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére visszaélést; igen, üzletszerű kéjelgés elősegítését; igen, kitartottságot; igen, a fenti bűncselekmények közül hármat vagy annál többet.14 2. A sérelmedre elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt, tettél-e feljelentést? A második kérdőív csak és kizárólag azokat célozta meg, akiknek a sérelmére elkövettek valamilyen (bármilyen) nemi erkölcs elleni bűncselekményt. Nem szaporítom tovább a szót! Döbbenetes válaszok születtek: a sértettek 92,30%a nem tett feljelentést a sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt, mindössze 7,70%-uk élt ezzel a lehetőséggel –

esetünkben egytől-egyig – a nyomozó hatóságon (pl. a rendőrségen) Megítélésem szerint, ez az arány (amely, feltéve, hogy a megkérdezettek valós adatokat szolgáltattak, nagyjából kilencszeres látenciát feltételez), adalékkal szolgálhat az ilyen jellegű deliktumok gyakoriságának megítéléséhez. A továbbiakban vizsgáljuk meg, hogy a tagadó válaszokhoz milyen okok társultak: – nem, mert [egyéb, nem nevesített ok miatt (66,66%)], – nem, de tájékoztattam a történtekről a szüleimet és/vagy egyéb hozzátartozómat (11,11%), – nem, de tájékoztattam a történtekről a barátomat (szexuális partneremet), az osztálytársamat és/vagy egyéb ismerősömet (6,83%), – nem, mert szégyelltem a történteket (2,60%), – nem, mert idegenkedtem a hatósági eljárással járó kellemetlenségektől (1,70%), – nem, a fenti okok közül kettő is fennállt (1,70%), – nem, mert a történtek miatt magamat is felelősnek tartottam (0,85%), –

nem, a fenti okok közül három vagy annál több állt fenn (0,085%).15 A nemleges válaszokhoz kapcsolódó okok közül – minden különösebb kommentár nélkül – egyre szeretném felhívni a figyelmet: a megkérdezetteknek csak 2,60%-a nem tett feljelentést azért, mert szégyelli a történteket, és alig 1%-a vallotta azt, hogy a történtek miatt felelősnek érzi magát És most lássuk azokat a válaszlehetőségeket, amelyek felelet nélkül maradtak: igen, más hatóságnál (pl. az ügyésznél, a gyámhatóságnál); nem, de tájékoztattam a történtekről a tanáromat (a felügyelőmet, a gondozómat) és/vagy az orvosomat; nem, mert tartottam az elkövető bosszújától. 3. Megítélésed szerint, a sértettek miért nem tesznek feljelentést (a sérelmükre elkövetett) nemi erkölcs elleni bűncselekmények miatt? A következő, szám szerint a harmadik formuláré a kívülállókat szólította meg. Ez esetben arra voltam kíváncsi, vajon mások (tehát

nem a sértettek), miképpen vélekednek a nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél tapasztalt alacsony szintű feljelentési hajlandóságról. (Azt persze nyilvánvalóan nem tudtam megakadályozni, hogy a kérdőíveket a sértettek egy része is kitöltse) E kérdőívnél, a kérdések egymásra épülése miatt, a kérdésfelvetés sorrendjében közlöm a válaszokat: 14 15 6 A szavazás eredménye itt nyomon követhető: http://www.hoxahu/?p1=szavazas&p2=28136 A szavazás eredménye itt nyomon követhető: http://www.hoxahu/?p1=szavazas&p2=28145 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére – – azért, mert szégyellik a történteket (5,80%), azért, mert a történtek miatt önmagukat is felelősnek tartják (0,72%), – azért, mert idegenkednek a hatósági eljárással járó kellemetlenségektől (4,11%), – azért, mert tartanak az elkövető bosszújától (3,62%), – azért, mert az elkövetőkhöz érzelmileg kötődnek, pl. a

hozzátartozójuk (0,24%), – a felsoroltak közül kettő ok fennállása miatt (4,83%), – a felsoroltak miatt három vagy annál több ok fennállása miatt (68,36%), – egyéb okok miatt (3,38%), – nem tudom a választ (8,94%). A megkérdezettek 68,36%-a úgy vélte, hogy a feljelentések hiánya a felsoroltak közül három vagy annál több ok együttes fennállásában keresendő, 8,94%-uk pedig nem tudta a választ. A szégyenérzetre (azért, mert szégyellik a történteket) 5,80%-uk voksolt, míg 4,11%-uk arra az álláspontra helyezkedett, hogy a sértettek idegenkedtek a hatósági eljárással járó kellemetlenségektől Amennyiben egy pillantást vetünk az előző (2. számú) kérdőív azonos vagy hasonló válaszlehetőségeire, néminemű eltérést tapasztalhatunk, amelynek oka valószínűsíthetően a megkérdezettek eltérő szerepében rejlik (más a minta). Jelzem, hogy ennél a kérdőívnél nem akadt olyan válaszfajta, amelyre ne szavaztak volna.16

Most pedig, következzenek a bűnmegelőzéssel kapcsolatos kérdőívek. A negyedik kérdőív arra keresi a választ, hogy a megkérdezettek szerint, a nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények megelőzése (a bűnmegelőzés) kinek (mely szervnek) a feladata, az ötödik pedig azt vizsgálja, hogy egy nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmény során, az áldozattá válás mennyire tudható be a sértett közreműködésének. Az első kérdőív esetében bejött a papírforma, a másodiknál viszont – legalábbis számomra – megdöbbentő eredmények születtek Az adatgyűjtéshez ismételten Hoxa portálját17 használtam fel Nézzük részleteiben! 4. Megítélésed szerint, a nemi erkölcs elleni (erőszakos) bűncselekmények megelőzése (a bűnmegelőzés) kinek a feladata? A negyedik kérdőíven szereplő tizenkettő válaszlehetőséget három kategóriába csoportosítottam. Az első kategóriába azok a portállakók tartoztak, akik szerint 1. a nemi

erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények megelőzése a rendőrség és a büntető igazságszolgáltatás feladata, illetve 2. a bűnmegelőzésnek az állami szervek és a hatóságok szoros ágazati együttműködésén kell alapulnia, valamint 3. a kérdéses bűncselekmények megelőzése a helyi és tágabb közösségek (önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak, stb.) és magánszemélyek feladata 16 17 A szavazás eredménye itt nyomon követhető: http://www.hoxahu/?p1=szavazas&p2=28187 http://www.hoxahu/ – Hoxa portál az életről és egyéb jóságokról 7 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére Jelzem, hogy 72,21%-kal azok voltak többen, sőt, több mint kétharmados (majdnem háromnegyedes) többségben, akik erre a kategóriára szavaztak. Nézzük a részeredmények alakulását: – a bűnmegelőzés a rendőrség (stb.), az állami szervek (stb), a helyi és a tágabb közösségek és a magánszemélyek feladata (1–3.

válaszlehetőségek együtt), 63,07%, – a bűnmegelőzés a rendőrség és a büntető igazságszolgáltatás feladata, 3,73%, – a bűnmegelőzés a rendőrség, a büntető igazságszolgáltatás, a helyi és tágabb közösségek és a magánszemélyek feladata (1. és 3 válaszlehetőségek együtt), 3,73%, – a bűnmegelőzésnek az állami szervek és a hatóságok szoros ágazati együttműködésén kell alapulnia, 0,42%, – a bűnmegelőzés a tágabb közösségek (önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak, stb.) és magánszemélyek feladata, 0,42%, – a bűnmegelőzés a rendőrség és a büntető igazságszolgáltatás, az állami szervek és a hatóságok feladata (1. és 2 válaszlehetőségek együtt), 0,42%, – a bűnmegelőzés az állami szervek, a hatóságok, a helyi és a tágabb közösségek és a magánszemélyek feladata (2. és 3 válaszlehetőségek együtt), 0,42%. Az első kérdőívvel összefüggésben jeleztem, hogy a papírforma bejött.

Ez alatt azt értettem, hogy a válaszolók zöme szerint, a nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények megelőzése össztársadalmi feladat. A második kategóriába azok a válaszadók voltak sorolhatók (24,89%), akik nem tudtak a kérdésre válaszolni (21,16%), illetve – a kérdőíven feltüntetett válaszlehetőségekhez képest – más véleményen voltak (3,73%). A harmadik kategóriát 2,90%-kal azok a megkérdezettek képezték, akik nem igazán hittek a társadalmi bűnmegelőzés erejében (1,66%), illetve azt vallották, hogy a leghatásosabb bűnmegelőzés a bűnelkövetők felderítése és a büntetés kiszabása (1,24%). Megjegyezni kívánom, hogy a ”bűnmegelőzésnél lényegesen fontosabbnak tartom a bűnüldözést” válaszra senki nem voksolt, valamint a kérdőív a portálon a mai napig aktív.18 5. Egy nemi erkölcs elleni bűncselekmény során, az áldozattá válás, mennyire tudható be a sértett közreműködésének? Az ötödik

kérdőívben feltüntetett kilenc válaszlehetőséget ugyancsak három főcsoportba soroltam. Az első főcsoportba azok az alanyok tartoztak, akik szerint a sértettnek lényegében nem róható fel az, hogy nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmény áldozatává vált: összesen 58,62%-uk vélekedett így (számomra ez a magas arány volt a megdöbbentő). Ezen belül 56,46%-uk kategorikusan tagadta a sértetti közrehatást, míg elenyésző részarányuk (2,16%) úgy foglalt állást, hogy az áldozattá válásnak egyéb okai vannak. A második főcsoportban jóval cizelláltabb válaszlehetőségek adódtak. Itt a 18 8 http://www.hoxahu/?p1=szavazas&p2=29226 – Hoxa portál, szavazások EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére megkérdezettek 29,31%-a szavazott a sértetti közrehatásra: – szerintem a sértett elővigyázatlansága és kihívó, stb. magatartása mellett, az áldozattá válásnak más okai is voltak, 22,41%, –

szerintem az áldozattá válás a sértett elővigyázatlanságának (az óvatosság hiányának) tudható be (1. válaszlehetőség), 2,16%, – szerintem mindkettő ok (1–2. válaszlehetőség) szerepet játszik a sértett áldozattá válásában, 2,16%, – szerintem az áldozattá válás a sértett kihívó, provokáló magatartásának tudható be (2. válaszlehetőség), 1,72%, – az áldozattá válás inkább a sértett elővigyázatlanságának (az óvatosság hiányának) tudható be, 0,86%. Jelzem, hogy a csoportban az „inkább a sértett kihívó, provokáló magatartásának tudható be” válaszlehetőségre felelet nem érkezett. Megdöbbenésem oka tulajdonképpen az volt, hogy a válaszadók közel 60%-a az irányított kérdés (vagy előre meghatározott válaszlehetőség) ellenére sem tartotta a nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmény sértettjét valamilyen mértékben felelősnek az áldozattá válásban. E témát – itt és most –

bővebben nem kommentálom, mivel a problémakör kifejtése, a kérdésekre adott válaszok kimerítő elemzése-értékelése, meghaladja a tanulmány kereteit, és más tudományterület (pszichológia, szociológia, stb.) kompetenciájába tartozik A harmadik főcsoportba tartozók (12,07%) nem tudtak a kérdésre válaszolni. E kérdőív is aktív, megtalálható Hoxa portálján, ezért természetes, hogy idővel a válaszarányok megváltoznak.19 VALÓBAN NEM TEHETSZ RÓLA? – VÉLEMÉNYEK AZ EREDETI CIKKRŐL Írásom bevezető részében jeleztem, hogy a mű eredeti formájában „Valóban nem tehetsz róla?” címmel, 2014 decemberében jelent meg a Magyar Bűnüldöző 2014. évi 3–4 internetes számában A cikket, a kíváncsiságtól vezérelve, 2015. január 16-án közzétettem Hoxa portálján is.20 Hoxához intézett kísérőlevelemben kifejeztem abbéli reményeimet, amely szerint, munkám alkalmas lesz arra, hogy a portálon egy egészséges, előremutató és

indulatoktól mentes vitát generáljon Reményeim, sajnos nem váltak valóra: visszafogottan fogalmazva is darázsfészekbe nyúltam. A hozzászólók egy része nemes egyszerűséggel lehülyézett Akadtak olyanok, akik a szakmai hozzáértésemet vonták kétségbe, mások pedig párhuzamot vontak köztem és a szexuális bűncselekmények elkövetői között. Néhányan a védelmemre keltek (pl. Dutka és Panna 33), de a többség őket is rendre lehurrogta.21 Az egyik legfigyelemreméltóbb megnyilvánulás elbb ötlete volt, aki 57 sorszámú hozzászólásában az inkriminált videoklipeknek új címet javasolt: „NEM tehetsz róla, DE tehetsz ellene!” Elbbnek gratuláltam a felvetéséhez azzal a megjegyzéssel, hogy az általa javasolt vagy kitalált szlogennel sem „ment volna át simán” az a három mini-klip. 19 20 21 http://www.hoxahu/?p1=szavazas&p2=29271 – Hoxa portál, szavazások http://www.hoxahu/?p1=cikk&p2=6763 Dutka hozzászólása a 116.

sorszám, Panna 33 hozzászólása a 133 sorszám alatt olvasható 9 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére A 64. sorszámú hozzászólásomban a következő szavakkal zártam le a vitát: Tisztelt Hozzászólók! Köszönöm a cikkhez fűzött észrevételeket, a lehülyézőknek, a trágyakupacozóknak nemkülönben, azzal a kitétellel, hogy van egy bizonyos szint, ami alá homo sapiens sapiens nem süllyed Nekik sikerült. (Ezzel tovább nem kívánok foglalkozni, fátylat rá!) Az értékes, érdemi és kulturált megnyilvánulásokért külön hálás vagyok. A magam részéről a témát szeretném lezárni, mivel a parttalan vitának értelmét nem látom, illetve nincs időm egyfolytában Hoxa portálján „lógni”, bármenynyire szeretném. Befejezés gyanánt, olvassatok el egy dialógust, egyfajta – a témánk szempontjából – „fordított” párbeszédet, ami egy édesanya és előzetesen fogvatartott 19 éves fia között zajlott

le, praktikusan egy „beszélőt”, amelyre a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai egységében került sor. Eredeti szándékaim szerint, a párbeszédet követően feltettem volna néhány kérdést Most viszont úgy vélem, hogy ez nem szükséges. Ellenben, tisztelettel kérem, hogy mindenki, különösen azok, akiknek fiatal felnőtt korú fiúgyermekük, unokájuk, illetve öccsük vagy bátyjuk van, töprengjen el a dolgokon. Semmi mást, csak ennyit kérek A „fordított” párbeszéd, amely nem teljesen a képzeletem szülötte (jómagam csak stilizáltam), a 2. számú mellékletben olvasható Végezetül megjegyezni kívánom, hogy a nem ritkán nyomdafestéket is aligalig tűrő kommentárok száma 144 volt, a legutóbbi 2015. február 13-án érkezett (azóta néma csend) Aki kíváncsi a hozzászólásokra, az a lábjegyzetben szereplő linkre kattintva22 elolvashatja azokat, és egyben rálátása nyílik a portállakók mentális

állapotára is, mert: „Le style, cest lhomme”.23 A SZŐNYEG ALÁ SÖPÖRT SÉRTETTI KÖZREHATÁS Nézzük meg pontosabban, hogy mi a helyzet ezzel a sértetti közrehatással. A viktimológia (magyarul: áldozattan) „olyan tudományág, amely a bűncselekmény áldozatává válás folyamatával foglalkozik az elkövető és az áldozat kapcsolatainak felkutatása útján”.24 Másképpen fogalmazva: a viktimológia, mint „a kriminológia egyik résztudománya, a bűnözés áldozataival foglalkozó ismereti rendszerként határozható meg. Kialakulásának alapja az a felismerés, hogy a bűncselekmények sértettjei nem passzív elszenvedői ezeknek az eseteknek, hanem bizonyos hajlamosító tényezők vagy az elkövetővel való interperszonális kapcsolatuk alapján jelentős szerepük lehet magának a bűncselekménynek a megvalósulásában is. Ezen aktív szerep egyaránt takarhatja a bűnözői elhatározást kiváltó okokat és a bűncselekmény létrejöttét

megkönnyítő feltételeket is".25 22 A hozzászólások linkje: http://www.hoxahu/?p1=forum tema&p2=152423&p4=0 „A stílus maga az ember”: Georges-Luis Leclerc, Buffon grófjának akadémiai székfoglaló beszéde során hangzott el (Párizs, 1753). 24 http://idegen-szavak.hu/keres/viktimol%C3%B3gia – Idegen szavak gyűjteménye 25 http://hu.scribdcom/doc/56252115/Viktimologia-aldozatta-valas-a-kapcsolatokban – Gerzsenyi Bianka–Makai Máté–Trefán Anita: Viktimológia; áldozattá válás a kapcsolatokban (Budapest, 2011. május 1.) 23 10 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére A viktimológia tárgya a következő problémakörökre terjed ki: 1. Az áldozatok jogi helyzetének elemzése, amely bemutatja az ember büntetőjogi védelmének terjedelmét, módját, továbbá a büntetőeljárásbeli sértett jogi helyzetét, szerepét (viktimál-pozíció). 2. Feltárja a sértettek bűncselekmény-fajtánkénti jellemzőit,

biológiai, pszichológiai és szociológiai személyiségvonásainak főbb sajátosságait (viktimál-morfológia). 3. Vizsgálja a rejtett bűnözés nagyságrendjét, minőségét, a sértettek magatartását és azokat az okokat, amelyek őket a sérelmeik elhallgatására késztették (viktimál-latencia) 4. Az áldozat és a tettes közötti kapcsolat értékelésekor vizsgálja az elkövető és a sértett interperszonális kapcsolatát és az ezzel összefüggésben keletkezett konfliktusokat (viktimál-interdependencia). 5. Kutatja azokat a szituációkat és körülményeket, amelyekbe a sértettek a bűncselekményt megelőzően, illetve annak elkövetésekor, majd ezután kerültek, és feltárja ezek közbeni viselkedésüket (viktimál-habitus). 6. Vizsgálja a sértett – mint a büntetőeljárás kezdeményezője – magatartását a bűnüldözésben, illetve a bizonyítást, az elkövető felelősségre vonását segítő közreműködését (viktimál-információ).

7. Megállapítja az áldozatoknak a bűncselekmény folytán elszenvedett testi épségét, egészségét, illetve dologi javait ért károsodásokat, valamint más hátrányokat, és értékeli e vonatkozásban az igazságszolgáltatás hatékonyságát (viktimál-kompenzáció). 8. A társadalmi és életviszonyok, valamint a bűnüldözési tapasztalatok alapján behatárolja az állampolgárok kriminális veszélyeztetettségét, az egyes egyének áldozati hajlamosságát, s mindezek alapján sajátos, bűnmegelőző intézkedéseket, a bűnös támadásokkal szembeni védekező magatartásokat javasol (viktimál-profilaxis).26 A viktimológia vizsgálódásának központi kérdései közül – itt és most –, csak a téma szempontjából legfontosabb két területet emelem ki: – a bűnelkövető és a sértett kapcsolata (4. pont), valamint – azoknak a bűncselekményeknek az elemzése, amelyeket leggyakrabban a sértetti magatartás vált ki (6. pont) A viktimológia

tehát – egyebek mellett – azt kutatja, hogy a sértett (áldozat vagy károsult) közrehatása milyen mértékben járult hozzá a bűncselekmény elkövetéséhez. Ezt a kérdést a rendőrség, minden bűncselekmény megvalósulásakor, „hivatalból” felteszi, mivel ez törvényi kötelezettsége A nyomozó hatóságnak ugyanis a bűncselekmény elkövetését lehetővé tevő, a büntetőeljárás során megállapított okokat és körülményeket a további bűncselekmények megelőzése végett vizsgálnia kell.27 26 http://mek.niifhu/04100/04169/html/ – Dr Tóth Tihamér: A viktimológia ismeretelmélete – A viktimológia története és vizsgálódásának tárgya, 20. oldal [Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK), Budapest, 2003]. 27 Vesd össze a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX törvény (Be) 63/A § (Intézkedés a bűnözés megelőzésére és más eljárás kezdeményezésére), valamint a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó

hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 23/2003. (VI 24) BM-IM együttes rendelet (Nyer.) 10/A § rendelkezéseivel 11 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére A sértetti közrehatást amúgy nem csak a szexuális erőszaknál (Btk. 197 §) vagy más, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél (Btk. XIX Fejezet), hanem például a vagyon elleni bűncselekményeknél (Btk. XXXVI Fejezet) szintén górcső alá veszik (Egyes vagyon elleni bűncselekményeknél ilyen közrehatás lehet a nyitva hagyott kertkapu vagy bejárati ajtó, a biztonságtechnikai eszközök, berendezések hiánya, a felületes őrzés, de akár egy személygépjármű utasterében hagyott aktatáska is.) Nem kellene tehát a sértetti közrehatást a szőnyeg alá söpörni, avagy egyfajta struccpolitika gyanánt úgy tenni, mintha a

sértettnek soha, de soha nem lenne köze a sérelmére elkövetett bűncselekményhez. A sértetti közrehatás nem csak a nyomozás során játszik szerepet. A hosszú évtizedek óta töretlen és következetes bírói gyakorlat szerint, a „sértett felróható közrehatása enyhítő körülmény. Ilyenként értékelendő () a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél a könnyelmű, kihívó magatartása”.28 Megjegyzendő, hogy az 1994 március 24-ig hatályban volt 12 számú Irányelv B) 3. pontja értelmében, a „sértett cselekedete, magatartása a nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél az egyik jelentős bűnösségi körülmény. A sértett kihívó, könnyelmű magatartása enyhítő körülmény”.29 És most hadd tegyek fel néhány, az elhíresült vagy hírhedtté vált videoklipsorozat szlogenjéhez hasonló kérdést: biztos vagy benne, hogy nem tehetsz róla? Szerinted, valóban nem tehetsz ellene? A hatályos BK vélemény

és a hatálytalan, de megállapításaiban a mai napig mértékadó Irányelv idézett rendelkezéseiből is jól látható, hogy a „sértetti közrehatás” nem valamiféle „ördögi találmány”. Tehát, amennyiben a sértett valamilyen úton-módon – tetszik, nem tetszik – „hozzájárul” ahhoz, hogy sérelmére a bűncselekményt elkövessék, azt a büntetés kiszabása során „mínusz években” szokták mérni. Természetesen, nem azt állítja a nyomozó hatóság, hogy például a trükkös lopás [Btk. 370 (2) § bekezdés b) pont bf) alpontja] károsultja a hibás, amiért a bűncselekményt elkövették, de azt közölni kell vele, hogy sértetté válása elkerülhető lett volna, ha az elkövetőt, egy vadidegen embert a lakásába nem engedi be, és az előszobában sem hagyja magára. A szexuális erőszak (Btk. 197 §) áldozatának sem róják direkt módon a terhére, amiért „megerőszakolták”. Azt azonban muszáj közölni vele, hogy a

bűncselekmény nagy valószínűséggel elkerülhető lett volna, ha nem issza le magát egy nyilvános zenés-táncos szórakozóhelyen közepesen részegre; nem „kacérkodik” (hadd ne fejtsem ki bővebben) a szomszéd asztalnál helyet foglaló, nem kifejezetten bizalomgerjesztő, három ismeretlen fiatal férfival; nem ül át hozzájuk, és 10 perc múlva nem „borul össze” (ezt sem részletezem) az egyikükkel; nem hagyja, hogy az illető hajnal felé, gyalogosan hazakísérje az elhagyatott ligeten keresztül. Nagyon-nagyon remélem, hogy érthető voltam. 28 A büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló 56/2007. BK vélemény III 4 pontja Az LB 12. számú Irányelve a súlyosító és enyhítő körülmények értékeléséről a büntetéskiszabási gyakorlat egységesebbé tétele érdekében. Hatályon kívül helyezte a 23 számú Irányelv (Magyar Közlöny 1994/32. szám) 29 12 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja

tiszteletére BEFEJEZÉS GYANÁNT A pécsi bűnmegelőzési klipsorozat szakmai színvonala nyilvánvalóan képezheti vita tárgyát, sőt, tetszésével-nemtetszésével kapcsolatosan akár közvélemény-kutatásokat is lehet végezni (nota bene: de gustibus non est disputandum). Polemizálhatunk arról is, hogy a közzétételt megelőzően miért nem tartottak úgynevezett tesztvetítést, vagy mi okból nem vontak be szaktanácsadókat (vagy még több szaktanácsadót) a klipek elkészítéséhez Sok mindent megtehetünk Ugyanakkor, ha más aspektusból vizsgálom a „rendőrség új, buli ellenes spotját” (copyright: Index), akkor lényegében elérte a célját: viszonylag nagy port kavart fel, indulatokat szított, sőt, még a szakmát is megosztotta. A klipsorozat „talált” (és sokaknál „süllyedt”), mert akik látták, azok emlékezni fognak rá A képsorokat remélhetőleg nem felejtik el azok a fiatal hölgyek sem, akik egy éjszakai szórakozóhelyen,

közepesen részegen, idegenekkel ismerkednek, flörtölnek, sőt (hadd ne soroljam tovább), hajnalban pedig, immár teljesen lerészegedve hagyják, hogy újdonsült barátjuk vagy barátaik, az elhagyatott, bokros, ligetes, stb. területen keresztül, gyalogosan hazakísérjék őket Az arra hajlamosak pedig sértődjenek meg, ha tetszik, de amennyiben ezek a bűnmegelőzési spotok csak néhány esetben fognak hozzájárulni ahhoz, hogy a potenciális sértettből ne legyen tényleges áldozat, akkor mondhat bárki, bármit, már megérte őket közzétenni. És ez itt a lényeg A többi csak porhintés, hangulatkeltés, acsarkodás, és – ami az utóbbi időszakban olyannyira divatos – a rendőrség zsigeri savazása, ekézése (bocsánatot kérek a kifejezésekért). Dixi et salvavi animam meam! 13 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére 1. számú melléklet Szám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. Téma Időpont Index cikk a petícióról Levél a Rendőrségnek Válaszok KERET – Koalíció a Szexuális Erőszak Ellen a Túlélőkért sajtónyilatkozata The Guardian cikk Vas Megyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozik Reakció Nyomásgyakorlás Link a mintalevélre Válasz Nemzetközi petíció indult 5.000 aláírás! Megerőszakolnál egy nőt? Rendező: nem jó a Selfie mottója Felmérés Felhívás Áldozathibáztatás Újabb ötletek Áldozathibáztatásról újra Levél a Rendőrségnek az ombudsmani állásfoglalásról Pintér Sándor sajnálkozik Beszélj róla A Rendőrség visszavonta a videókat Eredmény 2. 2014. 2014. 2014. 2014. 11. 11. 11. 11. 23. 23. 23. 24. 11:28 15:38 22:30 11:20 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 11. 11. 11. 11. 11. 11. 11. 11. 11. 12. 12. 12. 12. 12. 12. 12. 12. 12. 12. 12. 24.

25. 26. 27. 28. 28. 30. 30. 30. 02. 08. 09. 09. 11. 12. 12. 14. 17. 21. 29. 22:48 12:31 22:12 21:02 12:13 17:25 13:18 14:13 15:07 17:11 17:03 09:03 12:11 09:04 10:05 14:46 23:56 16:36 23:02 16:09 2. számú melléklet „Fordított” párbeszéd Befejezés gyanánt, olvassatok el egy dialógust, egyfajta – a témánk szempontjából – „fordított” párbeszédet, ami egy édesanya és előzetesen fogvatartott 19 éves fia között zajlott le, praktikusan egy „beszélőt”, amelyre a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai egységében került sor. – Kisfiam! Uramisten, mit csináltál?! – De én, anya tudod – Kisfiam, apád ezt nem éli túl! Mit tettél?! – Anya – Fiam, de hát nem is ismerted – Anya, értsd meg: valamennyit ittam, amikor a lány odajött hozzánk, a bokszba. Előtte egyedül ült a szemközti asztalnál, látszott rajta, hogy egy keveset ivott Jókedvű volt,

át-átmosolygott hozzánk, szemeztünk 14 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére – És ez elég ahhoz, hogy megerőszakold? – Anya, hát nem érted? Átült hozzánk, egyenesen mellém. Whisky-kólát ittunk Táncoltunk, ölelkeztünk, csókolóztunk, szinte forgott velem a világ Nagyon heves volt – Hogy hívták, fiam? – Azt hiszem – Azt hiszed? Istenem, azt hiszed – Nem tudom, anya, nem emlékszem. Talán, Erika Értsd meg: sokat ittam! – És mi történt később? – Hát Semmi. – Semmi? – Csókolóztunk és és, hát simogattam, majdnem rám mászott már a bokszban. Rendesen benne volt, ha érted, mit – Jaj, ne mondd, ne mondd, fiam, kérlek, ne – Aztán hajnali három óra felé ittunk egy kilépő whisky-kólát, majd elindultunk a liget felé Ott egy padon ölelkeztünk, csókolóztunk, érted, anya! Mindent engedett Aztán egyszer csak elkezdett kiabálni, hogy most már elég volt, hagyjam békén, engedjem el, de akkor

már rajtam nem volt nadrág, és ő is derékig meztelen volt Dulakodni kezdtünk, teljesen elveszítettem az eszemet. Akkor tértem magamhoz, amikor karmolni kezdte az arcomat Lecsúsztam a padról, fölálltam, menetközben kapkodtam össze a ruhámat és elkezdtem futni az Ajtósi Dürer sor felé – Mit tettél, jaj, mit tettél, fiam? Ez borzasztó! – Semmit, anya, én semmit – De hát, megerőszakoltad! És még csak tizenhét éves – Én, anya? Én? És csak tizenhét éves volt? Nekem azt mondta, húsz lesz Egyébként, ő is akarta, aztán, amikor már nem, akkor otthagytam. Amíg futottam, hallottam, hogy még mindig sikít Szerintem, valamitől teljesen bekattant Az Ajtósi Dürer sor és a Hungária krt kereszteződésében kapott el két taxis Eddig a rögtönzött kis történet, amely megtörtént eseményen alapult. Most gondolatban kérdezzük meg először az áldozatot arról, hogy véleménye

szerint, kihívó, provokáló, szinte a „végsőkig elmenő” magatartása közrejátszhatott-e a sérelmére elkövetett bűncselekmény elkövetésében? Kérdezzük meg aztán ugyanerről a sértett szüleit, majd az elkövető szüleit, illetve a sértett és az elkövető – akár ellenkező nemű – testvéreit. Az vesse rám az első követ, aki az elkövető édesanyjaként vagy lánytestvéreként, nem „ribancozná le” (már bocsánatot kérek), a sértettet. Vélemény, kedves fiús anyukák, öcsikés-bátyusos lánytestvérek? Na?! Ugye, hogy semmi nem egyszerű? Hát ezért nem kell „fröcsögni” egy jó szándékú, segíteni akaró videoklip rosszindulatú, szakmailag analfabéta értelmezésekor. 15 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére FORRÁS- ÉS IRODALOMJEGYZÉK 1. Felhasznált irodalom 1. http://huscribdcom/doc/56252115/Viktimologia-aldozatta-valas-akapcsolatokban – Gerzsenyi Bianka–Makai Máté–Trefán Anita:

Viktimológia; áldozattá válás a kapcsolatokban (Budapest, 2011 május 1) 2. http://indexhu/belfold/2014/11/21/itt vannak a rendorseg uj buliellenes spotjai/ – „Itt vannak a rendőrség új, buli ellenes spotjai” 3. http://indexhu/belfold/2014/11/23/nem a no hibaja ha megeroszakoljak/ – „Nem a nő hibája, ha megerőszakolják” 4. http://mekniifhu/04100/04169/html/ – Dr Tóth Tihamér: A viktimológia ismeretelmélete – A viktimológia története és vizsgálódásának tárgya, 20 oldal [Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK), Budapest, 2003] 5. http://vshu/mind/osszes/a-pecsi-rendorseg-szerint-az-aldozat-teheta-nemi-eroszakrol-1122#!s1 – Bordás Gábor: „A rendőrség szerint az áldozat tehet a nemi erőszakról” 6. http://wwwajbhhu/-/-tehetsz-rola-tehetsz-ellene-az-alapveto-jogokbiztosa-es-helyettesei-a-rendorseg-videoklipjerol – Az ombudsmani állásfoglalás 7. Kovács Gyula: A nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények nyomozása (Rendőrtiszti

Főiskola Budapest, 2011) 8. Kovács Gyula: Valóban nem tehetsz róla? Magyar Bűnüldöző 2014 évi 3–4. szám (Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete, Budapest, 2014) 2. Internetes hivatkozások 9. http://idegen-szavakhu/keres/viktimol%C3%B3gia – Idegen szavak gyűjteménye 10. http://tiltakozomtumblrcom/post/103749165825/nyomasgyakorlas 11. http://wwwhoxahu/ – Hoxa portál az életről és egyéb jóságokról 12. http://wwwhoxahu/?p1=cikk&p2=6763 – Az eredeti cikk 13. http://wwwhoxahu/?p1=forum tema&p2=152423&p4=0 – Hozzászólások 14. http://wwwhoxahu/?p1=szavazas&p2=28136 – Szavazás eredménye 15. http://wwwhoxahu/?p1=szavazas&p2=28145 – Szavazás eredménye 16. http://wwwhoxahu/?p1=szavazas&p2=28187 – Szavazás eredménye 17. http://wwwhoxahu/?p1=szavazas&p2=29226 – Szavazás eredménye 18. http://wwwhoxahu/?p1=szavazas&p2=29271 – Szavazás eredménye 19. http://wwwpeticiokcom/a rendorseg az elkovetot szolitsa meg

videoiban 20. http://wwwpeticiokcom/statsphp?id=103305 3. Jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök 21. A belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv 16 EMLÉKKÖNYV Dr. Dobos János 80 születésnapja tiszteletére helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 23/2003. (VI 24.) BM-IM együttes rendelet (Nyer) 10/A § 22. A büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló 56/2007 BK vélemény III 4 pontja 23. A büntetőeljárásról szóló 1998 évi XIX törvény (Be) 63/A § (Intézkedés a bűnözés megelőzésére és más eljárás kezdeményezésére) 24. Az LB 12 számú Irányelve a súlyosító és enyhítő körülmények értékeléséről a büntetéskiszabási gyakorlat egységesebbé tétele érdekében Hatályon kívül helyezte a 23 számú Irányelv (Magyar Közlöny 1994/32 szám)

17