Betekintés: B. Szabó Gábor - A Magyar offshore

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


A MAGYAR „OFFSHORE”
Írta: Dr. B. Szabó Gábor ügyvéd

A politikai, gazdasági és jogi rendszerváltás óta eltelt bő évtized alatt számtalan „leleplező”
vagy „feltáró” jellegű újságcikk látott napvilágot, amelyek a maguk zsurnaliszta
prekoncepcióját bizonyítandó, az „offshore” kifejezést az adócsalás és a pénzmosás
szinonimájaként használva e fogalmat súlyosan kriminalizált jelentéstartalommal töltötték
meg. A folyamatot nem ritkán egyes politikai irányzatok is erősítették, illetve erősítik mind a
mai napig oly módon, hogy a mindenkori politikai ellenlábasok érdekkörébe tartozó
vállalkozások vagy vállalkozók vélt vagy valós offshore érdekeltségeivel vélik bizonyítottnak
a „rabló privatizáció” vagy éppen az „adósíbolás” tényállását. A folyamat az utóbbi években,
a magyar „offshore” létezésének több éves késedelemmel történt felismerésével sajnálatos
módon csak tovább fokozódott. Az elmúlt hónapokban újságcikkek és tévé riportok tucatjai
könyvelték el az országot „adóparadicsomnak” és „pénzmosodának”, anélkül persze, hogy
bátorlelkű toll- vagy mikrofonforgatóink a legkevesebb fáradságot vették volna a szabályozás
alapelemeinek megismerésére, vagy akár csak felmérték volna, hogy bulvár kampányukkal
milyen súlyos károkat képesek okozni az országnak.
Az „offshore” tehát napjainkra egy széles körben használt, de tényleges jelentésében csak
nagyon kevéssé ismert és a közvéleményben – de tapasztalataim szerint sokszor még a
szakemberekben is – automatikus averziót ébresztő fogalommá vált. Ennek természetesen oka
lehet az is, hogy a témáról – ismereteim szerint – az elmúlt években szakmailag is
megalapozottnak tekinthető átfogó írás még a szűkebb értelemben vett jogi, adó vagy
számviteli szaksajtóban sem jelent meg, annak ellenére, hogy immáron hetedik éve hazai
körülmények között is alakalmunk van ismerkedni az offshore viszonyokkal.
A jelen cikk szándéka az, hogy a fogalom dekriminalizálása mellett nyújtson némi betekintést
annak valós jelentéstartalmába, és összefoglalja a hazai offshore tevékenységre vonatkozó
legfontosabb szabályokat.
Az „offshore” fogalma
Az angol kifejezést a jogi és adózási szakma a tengeri szakmáktól kölcsönözte, amelyek az
„offshore” kifejezéssel jelzik a part közeli vizeken történő hajózást, halászatot, ásványi anyag
(kőolaj, földgáz) kitermelést vagy éppen a nyílt tenger felől közelítő széljárást. A fogalom
eredeti és szűkebb jelentésében tehát a szárazföld és a tenger határára, azaz a partra („shore”),
illetve minden azon túli („off”) tevékenységre, eseményre utal. A kifejezés az idők folyamán
magára öltött egy átvitt és tágabb jelentést is amely már függetlenedett a tengerészettől és
amelyet nem kis mértékben az a sajátosan angolszász szemléletmód és „szigetbe zárt
mentalitás” alapozott meg amely a világot „magunk és a rajtunk kívűlállók”-ra osztotta fel.
Ilyen értelemben az „offshore” kifejezés gyakran a „külföld” (ti. nem brit, illetve nem
amerikai) szinonimájaként is használatos mind a mai napig, anélkül tulajdonképpen, hogy az
bármiféle utalást tartalmazna valamiféle adóparadicsomra. Ugyanakkor ma már az angolszász
jogászok, adózási és számviteli szakemberek körében is általánosnak tekinthető az a
tendencia, hogy az „offshore” kifejezéssel valamilyen idegen cég- és adójogi környezetre
utalnak, amely azonban nem feltétlenül és szükségszerűen azonosítandó egy a
közvéleményben adóparadicsomként („tax heaven”) számon tartott országgal.



2

A kifejezés tehát leggyakrabban az adózással összefüggésben, ezen belül is – pontatlanul – az
adómentesség vagy az adóparadicsom szinonimájaként kerül használatra (pl. a Móra-féle
angol-magyar jogi szótár is a „tengerentúli” és „külföldi” jelentés mellett megadja az
„adóparadicsomban működő” jelentést is). Ugyanakkor közelebb jutunk a kifejezés
megértéséhez, ha inkább a nemzetközi jogból kölcsön vett „területen kívüliség” fogalmával
próbálkozunk, noha nyilvánvalóan teljes egészében ezzel sem azonosítható. Általánosságban
ugyanis az „offshore” létrejött társaságok a székhely ország joga szerint egyfelől élveznek
olyan tipikusan adó vagy vám előnyöket, amelyek nem illetnek meg más, ugyanabban az
országban bejegyzett un. „onshore” társaságokat, másfelől viszont be kell tartaniuk olyan,
leginkább a tevékenységükre vonatkozó korlátozásokat, amelyek a többi, „onshore”
bejegyzett társaságot nem terhelik. Az előnyök és a korlátozások e kettőssége általánosan
jellemzi azokat az országokat – így Magyarországot is – amelyek jogalkotásukban fenntartják
az „offshore” elemeket.
Az „offshore” fentebb már említett kriminalizált jelentéstartalma azonban koránt sem egyedi
magyar sajátosság. Bizonyos kül- és belpolitikai indíttatású sajtó- és hisztériakampányok
Nyugat-Európában és a világ más pontjain is gátolják a szakmai tisztánlátást és megfontolást
„offshore” ügyekben. Ennek természetes immun-reakciójaként az „offshore” kifejezés
használatát a tételes jogok szinte minden országban kerülik és az érintett országok különféle
szalonképesebb fedőnéven (pl. International Business Company) dobják piacra az árút. Mert
bizony árúról van szó, mégpedig olyanról, amelynek piaca – paradoxon módon a nemzeti és
nemzetközi támadások ellenére is – úgy keresleti, mint kínálati oldalon bővül, és egyre több
ország tartja szükségesnek, hogy saját jogrendszerébe beiktasson klasszikus vagy kvázi
„offshore” elemeket. Közöttük olyan országok is vannak, amelyek által kínált „offshore”
lehetőségek nemcsak a laikus közvélemény de sok esetben még a szakemberek előtt sem
Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


ismertek. Magyarországon kívül ilyen pl. Ausztria, Dánia, Spanyolország vagy az Egyesült
Királyság. Az mindenesetre közös ezekben az országokban, hogy a rárakodó negatív
jelentéstartalom miatt nemzetközileg is egyre szalonképtelenebbé váló „offshore” kifejezés
használatát kerülik a tételes jogban, és az manapság szakmai szinten jószerivel már csak a
szaksajtó, a szakmai konferenciák és az ügyfél-tanácsadó viszonylatában használatos, ahol a
jelentéstartalom többé-kevésbé egyértelmű és prezentációs szempontokra sem kell
figyelemmel lenni. Éppen ezért a továbbiakban ez a cikk is ezt a kifejezést fogja használni, de
a nyomaték kedvéért továbbra is mindvégig idézőjelben.
Feltehetően a magyar jogalkotó is a területen kívüliség elvét és a szalonképes
prezentálhatóság szükségességét ismerte fel 1996-ban, amikor a hazai „offshore” rendszer
1994-es bevezetésekor megalkotott és a legkevésbé sem találó „külföldi befektető” fogalmát
átkeresztelte „külföldön tevékenységet végzőre”. Ez utóbbi meghatározás, minden
nehézkessége ellenére, hívebben fejezi ki a lényeget, nevezetesen azt, hogy olyan társaságról
van szó amely Magyarországon bejegyzett székhelye ellenére tevékenységet – az alább
részletezett egyéb feltételek betartásával – kizárólag külföldön, illetve külföldivel szerződve
folytathat.
Az e téren igen termékeny külföldi szakirodalom szívesen karakterizálja az egyes „offshore”
központokat az általuk nyújtott befektetői kedvezmények körére tekintettel. Ezzel egyúttal
meg is bontja az „offshore” egységes fogalmát, bizonyítva az e téren is fennálló
sokszínűséget. Az általánosan elfogadott „offshore” kategóriák a következők:



3

Adóparadicsomok (Tax heavens)
• Teljes mértékben liberalizált és egyszerűsített cégbejegyzési gyakorlat.
• Általában teljes nyereség-, jövedelem-, osztalék- és vagyonadó mentesség.
• Teljes mentesség a számviteli (könyvelési és könyvvizsgálati) valamint adóbevallási
kötelezettség alól.
Alacsony adózású országok (Low tax regimes)
• Némileg bürokratizált cégbejegyzési gyakorlat.
• Az adott országban bejegyzett egyéb társaságokéhoz képest lényegesen alacsonyabb
szintű nyereség-, jövedelem és vagyonadózás esetenként osztalékadó mentességgel.
• Általában teljes körű számviteli és adóbevallási kötelezettség.
Területi alapú adórendszerek (Territorial tax regimes)
• Egy adott ország rendszerint kiemelt fejlesztésre szánt területi egységére megállapított
kedvezményes adószabályok, amelyek adott esetben a teljes adómentességet is lehetővé
teszik.
Szabadkereskedelmi és különleges gazdasági övezetek (Free trade and development zones)
• A fenti kategóriának egy mutációja, amelyben a befektető már nemcsak adó de egyéb
kedvezményeket (pl. vám, foglalkoztatás) is élvez.
„Onshore” adó központok („Onshore” tax centres)
• Olyan „offshore” adószabályoktól alapvetően mentes országok, amelyek vagy az
alkalmazott nyereségadó mérték viszonylagosan alacsony (10% körüli) volta, vagy egyes
területeken (pl. külföldre fizetendő osztalék) alkalmazott általában nem szokásos
adómentesség, vagy egyéb vonzó különleges sajátosság (pl. egy adott viszonylatban
rendkívül kedvező kettős adó egyezményből származó előny) miatt a nemzetközi
adótervező szakemberek figyelmére érdemesek.
A hazai offshore szabályozás – a fenti kategorizálást alapul véve – leginkább az alacsony
adózású országok közé sorolható be, bár – amint arról a következőkben még szó lesz –
bizonyos egyezményes előnyök az offshore szabályoktól függetlenül önmagukban is vonzóvá
tehetik Magyarországot egy-egy adótervezési projektben.
A hazai „offshore” szabályozás (jogforrások; feltételrendszer)
Az 1993-ban megalkotott jogi és hatósági feltételrendszer – kisebb-nagyobb eltérésekkel –
leginkább a ciprusi alacsony adózású modellt követi, amelyről az elmúlt években a hazai
laikus és szakmai közvéleménynek ugyancsak volt szerencséje számos, hitelesnek egyáltalán
nem tekinthető információt kapnia. A modellválasztás – szakmai szemmel nézve –
mindenesetre szerencsésnek mondható, hiszen a ciprusi „offshore” rezsim széles körben
ismert és elismert, kedvelt székhelye a külföldi befektetőknek és az ahhoz való hasonlatosság
önmagában bizalmat kelthet. Természetesen a hazai rendszer rendelkezik néhány, nem tudni,
hogy mennyire tudatosan egyedi, sajátosan magyar elemmel is. Ezek némelyike kifejezetten
előnyére válhat az „offshore” területek közötti fokozódó konkurencia harcnak, némelyek
azonban gátolhatják kibontakozását.



4

Az 1994. január 1-én bevezetett hazai offshore rendszer néhány, a lényeget nem érintő, kisebb
módosítással változatlan tartalommal működik és kelt a kezdeti évek érdektelensége után
fokozódó érdeklődést a külföldi befektetőkben. Ennek okairól lentebb még szó lesz. Az
offshore működés feltételrendszerét, mint alapjogszabály, a társasági adóról és az
osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao.) 4. § 28. pontja, 19. §
/2/ bekezdése, valamint 26. § /11/ bekezdése foglalja össze. Ezen túlmenően tartalmaz még az
„offshore” cégekre rendelkezést a devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény (a továbbiakban:
Dvt.) 85. §-a, a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 19. § /3/
bekezdése, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Had) 3. § /4/
bekezdése az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art) 50. §-ának
/6/ bekezdése, valamint néhány, az alábbiakban sorszám szerint is hivatkozott APEH utasítás
és iránymutatás.
Az mindenesetre már a fenti felsorolásból is kitűnik, hogy hatályos jogunk – az érintett
Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


jogrendszerek többségéhez hasonlóan – az „offshore” tevékenységet nem társasági, illetve
cégjogi aspektusból hanem egyértelműen adójogi, illetve kapcsolódóan számviteli-és
devizajogi megközelítésben szabályozza. Azaz az „offshore” cégek ugyanabban a társasági
jogi közegben születnek, illetve működnek mint bármelyik hazai bejegyzésű „normális” cég.
Különbözőségük oka és indoka tehát nem ezen a jogterületen keresendő. Mindezt
helyénvalónak is kell tekintenünk, azonban úgy tűnik, hogy ez a fajta cégjogi
„szabályozatlanság” néhány sajnálatos és a rendszer nemzetközi befektetői megítélését
kedvezőtlenül befolyásoló cégeljárási anomáliát eredményez az utóbbi években. A kezdeti
négy-öt év töretlennek tekinthető országos cégbírói gyakorlata ugyanis helyesen, a Dvt. és az
Sztv. rendelkezéseivel összhangban (!), elfogadta és bejegyezte az „offshore” társaságok
devizában kifejezett alap-, illetve törzstőkéjét. Ez az egységes cégbírói gyakorlat az utóbbi
egy-két évben megtörni látszik a Fővárosi Cégbíróság azon néhány eseti döntésén, amelyek
elutasították az alap, illetve törzstőke devizában történt kifejezését arra hivatkozva, hogy a
cégeljárási törvény 19. § /2/ bekezdése értelmében ez a lehetőség kizárólag a
vámszabadterületi társaságok részére adatik meg.
Az érvelés azonban merőben formális és leginkább arról árulkodik, hogy a döntéshozó
figyelme nem terjed túl a tárasági és cégeljárási törvényeken, vagy ha túl is terjed, valamilyen
rejtélyes oknál fogva erőrangsort állít fel az egyes törvények között. A Tao., a Dtv. és az Sztv.
ugyanis egyértelművé teszi, hogy az „offshore” és vámszabadterületi társaságok
egylényegűek, amit a két intézmény közös tárgyalásán túl az is alátámaszt, hogy a hazai
„offshore” szabályozás történetileg a nyolcvanas évek második felének un. „kvázi vámszabad
területi” szabályaiban gyökerezik amint arra a kezdeti évek „offshore” engedélyezési feltételei
is utaltak (ti. a kérelmezőnek rendelkeznie kellett a pénzügyminiszter vámszabad területi
társaságokat megillető kedvezményeket biztosító engedélyével).
Az utóbbi évek deviáns cégbírósági döntései tehát – megítélésem szerint – hibásak, s a
helyzetet nem könnyíti az sem, hogy a cégbejegyzést a fenti hivatkozással megtagadó
határozatokkal szemben benyújtott fellebbezésekre érdemi indoklást tartalmazó jogerős LB
döntés mindezidáig – tudomásom szerint – nem született, noha az minden bizonnyal ismét
hosszú távon rendezné az „offshore” társaságokkal kapcsolatos cégbírói gyakorlatot.



5

A Tao. az alábbiakban összegzi a magyar „offshore” működési feltételrendszerét.
1. Szervezeti, strukturális feltétel
Kizárólag belföldi székhellyel rendelkező, kft. vagy rt. formájában bejegyzett olyan társaság,
amely az adóévben folyamatosan megfelel az alábbi 2-7. pontokban foglalt feltételeknek.
2. Nyilvántartásba vételi feltétel
1996. december 31-ig pénzügyminiszteri, majd azt követően APEH nyilvántartásba vétel (a
regisztrációs eljárás részletes szabályairól lásd: 11/1998. (AEÉ. 13.) APEH utasítással
módosított 33/1997. (AEÉ. 9.) APEH utasítás, valamint 1999/45. APEH iránymutatás);
3. Tevékenységi feltétel
Kizárólag olyan kereskedelmi vagy pénzügyi szolgáltatásnak nem minősülő szolgáltatási
tevékenység folytatható, amelynek során a társasággal szerződő fél nem minősül belföldi
személynek és ahol a teljesítés helye úgy a szerződés szerint mint ténylegesen is külföld (a
szolgáltatások esetén figyelemmel az ÁFA törvény előírásaira is);
4. Alkalmazási feltétel
A társaság vezető tisztségviselőinek, felügyelő bizottsági tagjainak és alkalmazottainak
többsége a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint belföldi illetőségűnek minősülő
magánszemély, továbbá a jogi képviselettel megbízott ügyvéd és a könyvvizsgálatot ellátó
könyvvizsgáló is belföldön került bejegyzésre (lásd még: 1998/149. APEH iránymutatás)
5. Finanszírozási feltétel
A székhely (telephely) fenntartásához, a vezető tisztségviselők, felügyelő bizottsági tagok,
alkalmazottak, ügyvéd és könyvvizsgáló részére teljesített kifizetések, valamint a közterhek
befizetése kizárólag belföldi bankszámláról történhet. Minden egyéb üzleti tranzakció
finanszírozása külföldi bankszámláról is történhet, amelynek megnyitása, illetve fenntartása
külön devizahatósági engedélyt vagy bejelentést nem igényel.
6. Tulajdonosi feltétel
A társaságnak kizárólag olyan külföldi tagja, illetve csak névre szóló részvényt birtokló
részvényese lehet akinek sem közvetlenül sem közvetve nincs más belföldi gazdasági
társaságban, szövetkezetben, közhasznú társaságban vagy egyesülésben részesedése, valamint
nincs belföldön telephelye, kereskedelmi képviselete. A társaságnak külföldön nyilvánosan
működő részvénytársaság csak akkor lehet a tagja (részvényese), ha jegyzett tőkéjének
legfeljebb 3 %-át képviselő részvény van belföldi személy(ek) tulajdonában.
7. Konszerntilalmi feltétel
A társaságnak sem közvetlenül, sem közvetve nem lehet más belföldi gazdasági társaságban,
szövetkezetben, közhasznú társaságban vagy egyesülésben részesedése.
A fenti feltételrendszer összességében nem mutat lényegbeli eltérést az alacsony adózású
„offshore” központok által követett gyakorlattól, és az alapelvek szintjén a külföldi befektetők
részéről is általánosságban elfogadhatónak tűnik.



6

A feltételrendszer néhány eleme (pl. kötelező kvóta a belföldi tisztségviselői és alkalmazotti
létszámra; kötelező belföldi bankszámla használat bizonyos költségelemek kifizetésére)
Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


azonban szükségtelenül és indokolatlanul merevíti a rendszert, amely ezáltal egyrészt veszít
attraktivitásából, másrészt különféle célirányos, ámbár merőben haszontalan management
praktikákra készteti az érintett társaságokat, pusztán a korlátozó feltételeknek való megfelelés,
s nem valamiféle kreatív ösztönzés okán. Remélhetőleg a szabályozás további finomításával
ezek a zavaró elemek kiküszöbölhetők lesznek.
„Offshore” adózás
Az „offshore” társaságok adózására vonatkozó szabályok az alábbiakban összegezhetők.
1. Társasági adó
Adómérték: a pozitív adóalap 3 %-a;
Mentesség az adóelőleg bevallási és befizetési kötelezettség alól.
2. Osztalék adó
Az általános szabályok szerinti bevallási és forrásadó levonási kötelezettség, ideértve az
osztalékelőleg fizetés és a kétoldalú kettős adózás elkerüléséről szóló egyezmények
alkalmazhatóságának feltételeit is.
3. Helyi adók
1998 végéig az „offshore” társaságok is egységesen alanyai voltak a Had.-nak. Különösen a
nettó árbevételre vetített iparűzési adó számos társaságot késztetett arra, hogy székhelyét ilyen
adót nem alkalmazó vidéki önkormányzat területére jegyeztesse be. Így fordulhatott elő, hogy
számos igen nagy alap- vagy törzstőkével rendelkező „offshore” társaság Pest, Nógrád vagy
Komárom megye kisközségeiben „rezidens” mind a mai napig. Az 1999. évi állami
költségvetésről szóló törvény azután 1999. január 1-i hatállyal módosította a Had.-ot olyan
értelemben, hogy az „offshore” társaságokat kiemelte Had. hatálya alól de csak az iparűzési
adó vonatkozásában. A többi – esetünkben kevésbé jelentős – helyi adónak azonban továbbra
is alanyai.
4. Általános forgalmi adó
1996 végéig az „offshore” társaságok – az ÁFA törvény kifejezett rendelkezése folytán – nem
voltak alanyai ennek az adónemnek. A törvény 1997. évi, e vonatkozásban nem egészen
átgondolt módosítása révén azonban e társaságok is ÁFA alannyá váltak, s azok mind a mai
napig. Adófizetési kötelezettségük azonban – külföldre korlátozott tevékenységük
sajátosságából adódóan – csak a külföldről vagy külfölditől igénybe vett, de belföldön
adóztatható un. importszolgáltatások után áll fenn. Tipikusan ez a helyzet a szellemi tulajdon
körébe tartozó jogok (pl. copyright, trade mark, patent) kereskedelmével foglalkozó offshore
társaságok esetében, amelyek részben a magyar offshore rezsim, részben pedig Magyarország
számos igen kedvező kettős adó egyezményében rejlő lehetőségeket kihasználva veszik, majd
adják tovább ezeket a jogokat.
5. Adóeljárási sajátosságok
Az „offshore” társaságok adóügyeinek vonatkozásában, az Art. rendelkezése értelmében, az
APEH Észak-budapesti Igazgatósága (azon belül is az Általános Főosztály) jár el kizárólagos
illetékességgel, a társaság székhelyétől függetlenül. Ez év eleje óta ez az eljárási
kizárólagosság abban is kifejezésre jut, hogy az „offshore” társaságok megye kódja (azaz
adószámuk utolsó két számjegye) hivatalból „51”-re változott.



7

„Offhore” társaságok és kétoldalú adóegyezmények
A hazai „offshore” rendszert a konkurens rendszerekkel szemben jelentősen felértékelheti az a
körülmény, hogy az országnak ma már ötvenet meghaladó számban van kétoldalú nemzetközi
egyezménye a kettős adóztatás elkerüléséről. Ráadásul ezeknek az egyezményeknek maguk
az „offshore” cégek is alanyai, amely körülményt kérelemre az adóhivatal is igazolni tud egy
un. adóhonossági igazolás kiállításával.
Ily módon ezek a cégek egyszerre élvezik az „offshore” kedvezményeket, másfelől pedig az
egyezményekből fakadó előnyöket (pl. alacsony vagy éppen nulla %-os forrásadó mérték a
másik országba fizetendő osztalékon, jogdíjon vagy kamaton). Az „offshore” és az
egyezményes előnyök e szinergikus összhatása koránt sem általános (bár nem is teljesen
egyedi) az „offshore” központok körében.
Az „offshore” társaságok devizajogi státusza
Anakronisztikus elemekkel zsúfolt hatályos devizajogunk e vonatkozásban is csak felemás
megoldásra volt képes. A Dvt. egy külön regisztrációs folyamat eredményeként biztosítja a
devizakülföldi státuszt az „offshore” társaságoknak mindaddig, amíg azok a Tao.-ban
részletezett és fentebb ismertetett valamennyi feltételnek megfelelnek. Ezáltal ezek a cégek
deviza és (kül)kereskedelmi vonatkozásaikban a külföldiekkel egyező státuszt élveznek.
Ugyanakkor a kereskedelmi bankok, az állami felügyeleti szervek felé megteendő különféle
jelentéseikben, magyar „offshore” ügyfeleiket – a 35/1999. (XII. 26.) PM rendelet értelmében
– továbbra is „rezidensként” kötelesek kezelni, illetve nyilvántartani, mert – amint az a
fogalom meghatározásból kitűnik – „közvetlen gazdasági érdeke Magyarországhoz kötődik”.
Ez egy olyan társaság esetében, amely érdemi üzleti tevékenységet kizárólag külföldön vagy
külföldivel folytathat, legalább is kétséges. További anomáliája a vonatkozó devizahatósági
rendelkezéseknek, hogy a devizakülföldi státusz – az „offshore” adójogi státusszal ellentétben
– elvesztését követően nem regenerálható. A Dvt. ugyanis a feltételek újbóli teljesítése esetén
sem teszi lehetővé a devizakülföldi státusz ismételt megszerzését. Ennek indoka és gyakorlati
haszna merő rejtély. Mindazonáltal a devizajogi státusznak az „offshore” társaságok
eredményes működése szempontjából nincs különösebb jelentősége, mint ahogyan a ma még
hatályos devizajogi korlátozások többsége sem több bosszantó bürokratikus, de gazdaságilag
indokolatlan akadálynál a hazai üzleti élet minden résztvevője számára.
Számviteli sajátosságok
Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


Az Sztv. rendelkezése szerint az „offshore” vállalkozásoknak „… az éves beszámolót, illetve
a könyveket magyar nyelven, a társasági szerződésben rögzített konvertibilis devizában kell
elkészíteni, illetve vezetni. Az adatokat a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyam
listája szerinti devizaegységben kell megadni.” Az alap-, illetve törzstőke devizában történő
kifejezhetősége e társaságok esetében különösen az Sztv. e rendelkezésével összefüggésben
kap jelentőséget. Az „offshore” státusz megszűnése vagy éppen az arra való áttérés esetén
végre kell hajtani számviteli szempontból a forintról devizára vagy devizáról forintra történő
áttérést az Sztv. 41/B-41/D. szakaszai szerint (bővebben lásd: 75/1999. Számviteli kérdés).



8

A lehetséges jövő
A magyar „offshore” iránt megnyilvánuló fokozódó érdeklődés azt jelzi, hogy a különböző
okoknál fogva folyamatosan új területekre éhes nemzetközi befektetők értékelik a hazai
rendszer által nyújtott előnyöket, mindenek előtt azt a lehetőséget, hogy klasszikus
„offfshore” tevékenységet folytathatnak egy olyan országban, amely – egyenlőre – mentes az
általános „offshore” megítéléstől, s amely nem szerepel egyetlen nemzeti vagy nemzetközi
(pl. OECD, EU) által összeállított „feketelistán” sem. Ezek az előnyök kompenzálni látszanak
az általában véve nem „offshore” barát jogi és államigazgatási környezetet, amely más
konkurens területekkel összehasonlítva lényegesen nehézkesebb és bürokratikusabb.
Ugyanakkor a jelenlegi kedvező nemzetközi megítélésen néhány korábbihoz hasonló
szenzációhajhász sajtókampány természetesen jelentősen ronthat.
A rendszer népszerűsége annak ellenére is növekedni látszik, hogy a kormányzatnak nincs és
sohasem volt plasztikusan kitapintható „offshore” politikája, és a rendszer nemzetközi
megismertetésére és promóciójára sohasem áldozott. E mögött feltehetően a külpolitikával
összefüggő „magasabb érdekek” (pl. EU csatlakozás) is meghúzódhatnak, bár annak
felismerése is várat még magára, hogy a rendszer izmosodása paradox módon erősíthetné a
magyar tárgyalási pozíciókat. Úgy tűnik, hogy a rendszer egyedüli „propagátorai” jelenleg az
a néhány szakember, akik külföldi előadásaik vagy ugyancsak külföldi szaklapokba írt
cikkeik révén igyekeznek a rendszer sajátosságait bemutatni. Ily módon a jövőbeni fejlődés
iránya némileg bizonytalan, annak ellenére, hogy potenciálisan a rendszerben nagy tartalékok
rejlenek. Ezek kiaknázása azonban az eddiginél határozottabb kormányzati szerepvállalás
nélkül nem lehetséges.