Irodalom | Középiskola » Radnóti Miklós - Eclogák

Radnóti Miklós – Eclogák Radnóti Miklós (1909-1944) a „Nyugat” 3. nemzedékéhez tartozó költő Költészetét az avantgárd és az újklasszicista vonások határozzák meg. Zsidó származású költő, azonban mindig is jobban azonosította magát a magyarsággal, a legnagyobb élmény számára a magyar kultúra. Első verseskötete a „Pogány köszöntő” (1930), amit az „Újmódi pásztorok éneke” (1931) című kötete követett. A korai kötetek műveit az újklasszicista verseszmény és az avantgárd hatás alakítja: idill, bukolikus (= pásztori) motívumvilág, erotika, szerepjáték, elégikus jelleg, ugyanakkor expresszionista versnyelv, kötetlen ritmus, rímtelenség jellemzi a verseket. Radnóti költészetének társadalmi szerepet tulajdonított Tagja volt az egyetemi hallgatókból alakult baloldali elkötelezettségű, falukutató, előadói esteket tartó Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. A harmincas évek közepén új téma

jelenik meg verseiben: az elkomorult történelmi horizont érzékelése, a fenyegetettség tudata és a lehetséges magatartásformák keresése. Ettől az időszaktól lett költészetének meghatározója a halálközelség és a felelős sorsvállalás motívuma. Költészetében az újklasszicizmusa kiteljesedik, a verseket az antik hagyományok elsajátítása jellemzi. A korai bukolikus motívumok folytatásának is tekinthető a vergiliusi ekloga műfaj imitációja. 1938-ban felkérésre fordította le Vergilius „IX eclogáját” A történelmi események időszerűvé tettek egy Vergilius eclogáit tartalmazó kötet megjelenítését („Pásztori magyar Vergilius” címmel), mely a művészet tiltakozása a barbár erőkkel szemben. Ez a fordítói feladat fordította Radnóti figyelmét az ecloga műfaja felé. Úgy vélte, hogy a modern költő számára ez az antik forma egy új lehetőséget jelent. Vergilius művei nagy hatással voltak rá. Vergilius Theokritosz

(hellenizmus kori görög származású költő) pásztori témájú verseit veszi alapul, akinek művei pásztorokról szóló életképek. A pásztorok maguk is művészek, verseket alkotnak, előadnak. Bukolikus tárgyú, párbeszédes formában megírt költeményei a természet szépségeit jelenítik meg. Theokritosz idillje nagy hatással volt Vergilius eclogáira. Átveszi tőle a bukolikus hagyományt, azonban meg is újítja azt Átveszi a műfaj jellegzetességeit, a pásztori helyszínt, a pásztorok neveit és a hexameteres formát. Azonban az idill (lat. eidülion = ’képecske’) helyett annak veszélyeztetett volta válik hangsúlyossá, a párbeszédes forma mellett pedig megjelenik a monológ. 10 pásztori költeményt írt, melyet „Eclogae” (= szemelvények, válogatás) című kötetében tett közzé. Az ekloga Vergilius használatában vált a pásztori témájú, párbeszédes vagy monológ formájú, hexameterbe írt költeményeket megnevező

kifejezéssé. Radnóti is megújítja az átvett hagyományt. Pl: nincs minden eklogában párbeszéd, de ha van is, akkor is csak szimbolikus szereplők beszélgetnek egymással (pl.: a költő és a hang); megjelenik a személyiség belső vitája; nem mind hexameteres formában íródott; a vágyott idill elérése a cél. Az eclogáit 1938-44 között, közvetlenül a második világháború előtt ill. a világháború ideje alatt írta. Az „Első ecloga” 1938-ban keletkezett A műben, az antik hagyományokhoz híven megjelenik a párbeszédes forma. A költő és egy pásztor párbeszéde bontakozik ki Pásztori idillként és a tavasszal kapcsolatos reménykedéssel indul a vers, de rövidesen kiderül teljesen másról van itt szó. Az európai helyzet alakulásáról, rosszabbodásáról beszélgetnek Beszélgetnek a spanyol polgárháború (1936-39) eseményiről, a menekülő tömegekről. A természetben lévő szépségeket, a természet örökrendjét, az idillt

szembe állítja az emberi világgal, a háborúkkal teli világgal. A költő utolsó megszólalásakor elmondja, hogy a háborúban nem lehet alkotni, vagyis a költő sorsa a szakmai és a fizikai pusztulás. A „Hetedik ecloga” 1944-ben, Lager Heidenau-ban keletkezett, a költő innen tudósít. A vers megújítja a hagyományokat pl.: más a versforma: nem párbeszédes, hanem monológ 1 (magánbeszéd); felrémlenek az episztola műfaji jellegzetességei is. A vers címzettje a költő felesége. A mű témája a jelen, az itt és most, mely általában távol áll a költői témáktól A költő a hírmondó, a tábor lakója, aki szabadságát vesztve, emberhez nem méltó körülmények közé kényszerült. Az idill teljes hiányát hangsúlyozza, melyre csak az álmaiban ill a múltban találhat rá. Visszavágyik otthonába, családjához, vágyik az idillre, mely szöges ellentéte a való, szenvedésekkel teli világnak. A műben ünnepélyes, archaizáló

költői nyelvet használ, melynek segítségével különböző eszközök és díszek nélkül képes kifejezni szerelmét. A verset egy szelíd hangú vallomással zárja „nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár”, mely érzéseinek egy könnyen érthető kifejezése. Utolsó „Nyolcadik eclogáját” 1944 augusztusában írta. A vergiliusi műfaj klasszikus hagyományait hexametereivel és párbeszédes formájával is felidézi. A vers a költő és a próféta párbeszédére felépített dialógus. A próféta Náhum, aki annak a prófétai könyvnek a szerzője, amelyik Ninive bukását és lerombolását jövendölte meg. Ninivéről eszünkbe juttathat egy másik újraírt prófétatörténetet, Babits prófétaságot rühellő Jónásának története. A költő a hegyi úton találkozik a prófétával. Ekkor a világ bűnösségére, erőszakos voltára való utalásokat fedezhetünk fel. A költő a „harag teli zsákja” metaforával érzékelteti a

próféta dühét. Náhum megszólalásakor nyomatékosítja azt, hogy írásai fenn maradtak, azonban az emberiség nem tanult belőlük. Az emberi lélek az ősidő óta létező bűnösségét nem képes „elhagyni”. Az ekloga biblikus kifejezésmóddal mutatja be a háború poklát, a biblikus hagyomány szövegszerűen is megjelenik pl.: „születőben az ország”, „útra keltünk, gyere, gyűjtsük össze a népet”. A költő és a próféta találkozásával két idősík is találkozik: a bibliai mitikus, végtelen idő (ahonnan a próféta való) és a „pille”, a véges idő (költő ideje). A költő saját jelenéről beszél, apokaliptikus képek segítségével mutatja be saját korának bűneit. A költemény utolsó 1/3ában összekapcsolódik a két szólam, egymást kiegészíti Mindketten azt vallják, hogy Isten küldöttei, ők a kiválasztottak. Feladatuk pedig tanulság tétel és emlékezés, melynek segítségével figyelmeztetni tudják a népet.

A mű az isteni irgalomba vetett hittel és bizakodással zárul. Náhum utal a közelgő órára és a születőben lévő országra, mely az „ifjú tanítvány”, ill. a „rabbi” ígéreteként hangzik el Az ószövetségi próféták, mint pl. Ézsiás, az ifjúban a megváltást hozó Messiást jövendölték (Messiás = Jézus Krisztus) Így a születendő ország előhívhatja a Biblia ígéretét, azaz a béke eljövetelét. A nyolc ecloga a félelemtől a lázadó haragig és az elégikus idilltől a jövőbe látó tudatos bizalomig fogta össze a háborús esztendők változó érzését és ihletét. A költői stílus átalakulásáról is hírt hozott. Az idill vágyából és a lírai beszámoló igényéből létrejött klasszicizmus összetettebb stílusának adta át helyét. Ebben a stílusalakban szerepet kaptak azok a hagyományok és újítások, amelyekkel Radnóti költészete találkozott és érintkezett az idők során. Költői munkássága

feleleveníti a klasszikus formát, melyet a kor üzenete szerint képes volt formálni és vele azonosulni. 2