Jogi ismeretek | Polgári jog » Lehoczkyné Kollonay Csilla - Szociális jog

LEHOCZKYNÉ KOLLONAY CSILLA SZOCIÁLIS JOG Jegyzet az ELTE ÁJK hallgatói számára 2003-2004. tanév I félév 1 ELSŐ FEJEZET: A SZOCIÁLIS JOG FOGALMA, ÉS HELYE A JOGRENDSZERBEN I. A szociális jog fogalma 1. A fogalmi meghatározás elemei a. ) Piaci viszonyok és a család, mint a szociális védelem alapja és probléma forrása. Az embereknek, mint egyéneknek és mint társadalmi csoportoknak (család, lakóhelyi közösség, nemzet) fennmaradásukhoz, emberi létükhöz anyagi javakra (dolgokra, szolgáltatásokra) van szükségük – nemcsak fizikai, hanem szellemi, kulturális és társadalmi értelemben is. Ezeket megszerezhetik a rendelkezésükre álló források közvetlen felhasználásával vagy átalakításával (pl. valaki a szüleitől örökölt - vagy maga által épített - házban lakik, a maga által termelt élelmet eszi, elromlott mosógépét maga megjavítja), vagy csere ill. áruviszonyok (adásvétel, szolgáltatások megvásárlása)

útján. Modern társadalmunkban természetesen az utóbbi a tipikus, a jellemző, noha az „önellátás” sem ismeretlen (otthoni kenyérsütés, ruhakészítés, barkácsolás vagy akár házépítés stb.) Az áruviszonyok segítségével történő, azaz a piaci megszerzés, amely a modern társadalmakat jellemzi, elsődlegesen a munkaerő értékesítése révén lehetséges, pusztán a tulajdonból (vagyonból, tőkejövedelemből, jogdíjakból stb.) történő permanens ön- és családfenntartás kevesek számára lehetséges. A fejlett ipari társadalmakban éppúgy, mint a fejlődő országok zömében az emberek megélhetésének forrása tehát tipikusan a munka, ill. a munkával szerzett jövedelem Az emberek közösségekben élnek, a legkisebb, elemi közösség a család. A család köztudottan a “társadalom alapegysége”, mégpedig nemcsak érzelmi-kulturális értelemben, hanem gazdasági értelemben is. A család, a szociális védelemnek is alapegysége,

azáltal, hogy abban – a generációk együttélése folytán – eltartók, gondoskodók és eltartottak, gondozást igénylők élnek együtt. Normális esetben az eltartók-gondoskodók által szerzett jövedelem és nyújtott személyes szolgáltatás 1 lehetővé teszi a család társadalmi norma szintjén történő megélhetését. Ennek tipikus modellje a második világháborút megelőzően az volt, hogy a “kenyérkereső” férj szerzett munkájával jövedelmet az egész család számára, a családon belüli “szolgáltató” feladatokat – a háztartás vezetése, a gyermekek gondozása és nevelése, a beteg családtagok ápolása pedig a családon kívüli jövedelemszerző tevékenységet nem vállaló feleség, anya feladata volt. Szociális szempontból nem jelent különbséget a modellnek a második A “társadalmi norma” szintje természetesen koronként és társadalmanként – sőt egy adott országon belül vidékenként is – változó, tartalmát

objektív, mérhető, és szubjektív, pszichés tényezők alakítják. Kielégítésük a méltó emberi lét (emberi méltóság) feltétele és egyben a táradalomhoz tartozás, vagy a társadalmon kívülre kerülés (kirekesztés) választóvonala lehet. Hangsúlyozni kell, hogy nem azonos a “létminimum” önmagában is több szinten jelentkező fogalmával. 1 2 világháború utáni mai napig tartó világméretű átalakulása (fokozatosan átterjedve a harmadik világ országaira is), amelyben a szülők (felnőtt családtagok) között, nemükre tekintet nélkül megoszlik mind a jövedelemszerző mind a szolgáltató-gondozó funkció. A szociális jog tudománya szerint három ponton állhat elő defektus, amely külső segítséget tesz szükségessé. Ez a három potenciális probléma-forrás a következő: - a jövedelem megszerzésének módja, - a jövedelem ellenében a javak megszerzésének módja, - a család belső arányainak alakulása. aa.)

Munkajövedelem elmaradása Mivel a munka a jövedelemszerzés alapja, az elsődleges és legsúlyosabb problémát az jelenti, ha a jövedelem piaci megszerzése munkavégzés révén nem lehetséges, vagy megnehezül. Ilyen helyzet elsősorban az, amikor az egyén testi (szellemi) állapota folytán – átmenetileg vagy tartósan – a javak piaci megszerzésére nem képes. Ez bekövetkezhet egészségügyi vagy életkori okból, azaz öregség vagy betegség, munkaképtelenség miatt. Másrészről elzáródhat a javak munkával megszerzésének útja társadalmi-gazdasági okokból is. Ilyen helyzet a munkanélküliség, amikor a fizikailag-szellemileg munkaképes egyén nem jut a megélhetést biztosító munkához, de ilyen lehet a piaci megszerzéshez szükséges tanulási, képzési, képességfejlesztési lehetőségek hiánya, elsősorban a társadalmilag hátrányos helyzetű csoportok és egyének esetében. bb.) A piaci működés zavarai Normális munkavégző

(jövedelemszerző) képesség mellett (is) előfordulhat, hogy a javak megszerzésének módja nehezül meg az ellátást veszélyeztető mértékben. Ez elsősorban az un. “rugalmatlan” fogyasztásnak minősülő javak és szolgáltatások esetében2 merül fel, amikor az adott fogyasztásról az egyén nem tud lemondani, ill. a lemondás már a társadalmi norma alá kerülést jelenti. Ilyen a mindennapi (elemi) szükségletek körébe tartozó javak jelentős része: pl. lakás, energia, közlekedés Ezért az elemi (és egyben rugalmatlan, el nem hagyható) fogyasztás kizárólag a piaci erőviszonyok által nem garantálható, azokhoz hozzájutást a szociális jog eszközeinek is elő kell segítenie3. Előállhat a javak megszerzésének lehetetlenné válása vagy akadályoztatása rendkívüli helyzetek – háborús helyzet, természeti csapás, környezeti katasztrófa – következtében is. Az ilyen esetek – az előzőekkel szemben – rendkívüli jellegük miatt

kivételes, eseti jellegű megoldást igényelnek4. cc.) Az eltartók-eltartottak arányának eltolódása Harmadszor, veszélyeztetheti az egyén (és a család) szükségletkielégítését, ha a családon belül az eltartók és eltartottak, a gondoskodók és gondozottak aránya megbillen, és a normálishoz képest túlságosan sok eltartásra, gondoskodásra szoruló 2 Rugalmatlan keresletnek tekinti a közgazdaságtan azokat az árukat és szolgáltatásokat, amelyek esetében nem áll rendelkezésre használati értékben, árban megfelelő alternativ áru vagy szolgáltatás, azaz az előnytelen árral vagy más feltétellel szemben a fogyasztó nem tudja a termelővel (szolgáltatóval) szembeni elégedetlenségét a vásárlás elhagyásával kifejezni. “Rugalmatlan fogyasztást” vagy rugalmatlan keresletet előidézhet a monopólium, a piaci erőfölénnyel való visszaélés és a versenytársak piacra jutásának megakadályozása is. 3 Természetesen az eszközök

kiválasztása és alkalmazása komoly közgazdasági megfontolást is igényel, elsősorban annak elkerülése érdekében, hogy a támogatás esetleg monopolárak szubvencionálásához vezessen. 4 Ilyen intézkedés volt pl. a II világháború után számos országban a jegyrendszer bevezetése alapvető élelmiszerekre, üzemanyagra. 3 családtag jut egy keresőképes, munkaképes felnőttre. Ez előadódhat pl azért, mert a család elveszíti valamelyik vagy akár mindegyik eltartót (elhalálozás, válás következtében), vagy egyszerűen valamelyik ezek közül megtagadja, elhanyagolja ebbéli kötelességeit, ill. azok teljesítésére nem képes (pl a gyermekeket gondozó anya megrokkan), de legjellemzőbben azért, mert az eltartottak (gyermekek, eltartásra, gondoskodásra szoruló felnőttek) száma – az eltartókhoz viszonyítva – megnő olyan mértékben, hogy a családi szükségleteket a norma szintjén nem lehet kielégíteni a család kereső tagjai

által piaci úton megszerezhető jövedelemből. A szociális jog funkciója tehát annak biztosítása, hogy az egyének, és családok – indokoltnak elismert, és a fenti okok miatt piaci úton nem kielégíthető – szükséglete, igénye közösségi eszközökből kielégítést nyerjen. b.) Közösségi fogyasztás – közösségi javak és szociális juttatások Szükséges azonban egy további elhatárolás megtétele: számos olyan szükséglete van a szervezett társadalomnak és a benne élő egyénnek, amelyeket nem egyéni megoldásokkal, piaci úton, hanem szintén közösségi eszközökből elégítenek ki, de mégsem tartoznak a szociális jogba. Ilyenek pl az úthálózat, forgalombiztonság, a csatornázás, közvilágítás, az árvízvédelem tárgyai, az ország biztonságának külső és belső védelme (katonaság, rendőrség fenntartása), vagy akár a közoktatási intézmények – hogy csak néhányat említsünk a legjellemzőbbek közül. Az ilyen

javakat és szolgáltatásokat “közösségi javak”-nak, a “közösségi fogyasztás” tárgyainak nevezi az irodalom. Ezeket a szociális jog keretében biztosított juttatásokkal összekapcsolja a szükségletkielégítés nem-piaci módja. Ami a kettő közötti elhatároló elem, az az, hogy a közösségi fogyasztás tárgyait a társadalom nem individualizáltan, nem meghatározott, konkrétan megnevezett egyének (vagy családok) részére juttatja, egyéni jogosultsági feltételek teljesítésétől függően, hanem nevesítetlenül, a társadalom minden tagja számára – akkor és annyiban, amikor és amennyiben arra bárkinek szüksége van.5 Lényeges sajátossága tehát a szociális védelemnek, hogy az egyénre irányul, az egyén védelmét, támogatását jelenti. Mivel azonban – mint majd alább látni fogjuk – történetileg ez a védelem először a család (nagycsalád) keretei között jelent meg, és a gyenge, önmaga fenntartására képtelen

egyén támogatásának, eltartásának mind a mai napig elsődleges színtere a család - az egyénre irányuló, egyénnek célzott támogatás formai-közvetlen címzettje gyakran az rászorult egyénről gondoskodó család, ill. a család nevében a "családfenntartó".6 A társadalombiztosítási jog “fokuszában” tehát Természetesen elvileg bármely szükséglet (az itt említettek közül is) kielégíthető volna egyéni, “piaci” úton, hiszen a történelemben sokáig sem a közművek sem pl a közoktatás nem volt ingyenesen és bárki számára elérhető, de mai példa a “piaci fogyasztás” és “közösségi fogyasztás” közötti határok viszonylagos és változo jellegére pl. az autópálya, amely korábban közösségi fogyasztás tárgya volt, ma “piaci szoltálgtatás”, de a poszt-szocialista államokan ilyen a korábban ingyen vagy névlegesen nyújtott, ma már piaci áron megfizetett energiaszolgáltatás, ivóvízszolgáltatás

és más kommunális szolgáltatások – és a történelmi vagy mai példákat hosszan lehetne folytatni). Bár vannak közösségi alapszükségletek (pl. közvilágítás, közbiztonság), amelynek közösségi fogyasztásként nyújtásáról a civilizált államok nem mondhatnak le, nagyon széles skálán mozog azoknak a javaknak és szolgáltatásoknak a köre, amelyeknek piaci vagy “ingyenes”, közösségi fogyasztásként elérése kormányzati döntéstől, értékítélettől függ. 6 Jellegzetesen ilyenek a gyermekekre tekintettel nyújtott rendszeres vagy eseti pénzbeli támogatások. 5 4 váltakozva és egyidejűleg áll mind az egyén, mind pedig a család, ez utóbbi azonban nem változtat a juttatások individualizált, egyéniesített jellegén. A szociális jog mindezekre tekintettel úgy fogalmazható meg, mint a piaci úton nem kielégíthető, és indokoltnak azaz társadalmilag kielégítendőnek elismert egyéni szükségletek társadalmi szintű

(közös eszközökből történő) kielégítéséről történő gondoskodás joga. Erős leegyszerűsitéssel azt is mondhatjuk, a szociális jog a szociális/társadalmi gondoskodás joga, a szociális/társadalmi védelem joga. c.) Magán-jótékonyság és a szociális jog A társadalmi környezet által nyújtott azaz társadalmi (szociális) védelem és szociális gondoskodás számtalan formában történhet és ezeknek a formáknak nem mindegyike tartozik a szociális jog hatálya alá. Jóllehet az állam szociális ellátó és szolgáltató tevékenységét veszik át (nem is csekély részben), mégis a szociális jog határain kívül esnek a karitatív szervezetek és tevékenységük. Elsősorban azért, mert köztük és a szolgáltatásukban részesülő rászorult közötti kapcsolat nem hoz létre jogviszonyt, alapvetően nem esik jogi szabályozás alá, ill. amennyiben mégis, úgy azok nem a szociális jog, hanem esetleg a polgári jog intézményei (jogi

személyek, ajándékozás, öröklés, hagyomány, közérdekű felajánlás, stb.) keretében szabályozottak Részben intézményesült formában (pl. Máltai lovagrend), részben formátlan módon nyilvánulnak meg a különböző jótékonysági célú – alkalmi és állandó – személyegyesülések (alkalmi gyűjtések, segélyakciók), alapítványok. Az, hogy a szervezet és az általa segített egyén között általában nem keletkezik szociális jogi jogviszony, nem jelenti azt, hogy a szervezetek tevékenysége nem esik jogi szabályozás alá. Maguk a szervezetek – mint társadalmi szervezetek – a társadalmi szervezetekről szóló törvény és a Ptk. hatálya alá esnek, sőt, működésükre – tevékenységük jellegétől és méreteitől függően egy sor közigazgatási, közegészségügyi, sőt, szociális jogi szabály vonatkozhat. Ezek azonban a szervezeteknek – mint állampolgári szerveződéseknek, ill. mint jogi személyeknek, jogalanyoknak –

az államhoz való viszonyát, nem pedig az egyén és a szervezet egymáshoz való viszonyát szabályozzák. Nem tartozik természetszerűleg a szociális jog körébe az egyéni jótékonykodás, a mégoly szervezett, vagy mégoly bőkezű altruista tevékenység sem. Fontos kiemelni, hogy nem tartozik a szociális jog körébe a munkáltatók által az alkalmazottaik részére - akár kollektív szerződés, munkaszerződés alapján, akár önkéntesen - biztosított jóléti jellegű juttatások köre sem. (Noha a kollektív szerződési szabályozás jogi szabályozást jelent, de - a kollektív szerződés civiljogi jellege folytán ez (amennyiben egyáltalán “szabályozás”), semmiképpen nem jelent állami jogi szabályozást, ill. nem tekinthető közhatalmi eszközökkel történő gondoskodásnak7 Félrevezető lehet etekintetben az, ha a munkáltatói jóléti juttatások nyújtása köztisztviselők részére történik, közigazgatási ill. közhatalmi szerv

által, és amennyiben egyáltalán szabályozott keretek között, úgy az csakis az adott hatalmi vagy igazgatási szerv ilyen jellegű aktusa lehet. Az intézmény jellegének meghatározásánál ill. megítélésénél ilyenkor is azonban arra kell figyelemmel lenni, hogy a köztisztviselő munkáltatója ilyen esetben mintegy magánfélként, a civiljogias jellegű munkaviszony egyik alanyaként jár el, nem pedig a közhatalom gyakorlójaként, hatósági, igazgatási jogkörében. 7 5 A szociális jog hatálya csak az állam által jogilag szabályozott és közhatalmiközigazgatási eszközökkel ill. intézmények útján megvalósított szociális védelemre és gondoskodásra terjed ki. A szociális védelem állami eszközökkel megvalósított területe egyben az állami szociálpolitika egyik eszköze. A magánszemélyek (magánszervezetek) által megvalósított szociális védelemtől ez abban különbözik, hogy míg az állami szociálpolitika, mint az állami

politika egyik ága (a politika egyéb területeihez gazdaságpolitika, oktatáspolitika, munkaügyi politika stb. - hasonlóan) szoros összefüggésben van a hatalommal, és ennek folytán mind céljaiban, mind eszközeiben ahhoz igazodik, addig a hatalomtól független, "magánjellegű" szociális gondoskodás pusztán saját értékeitől vezérelt, ám eszközeiben sem támaszkodhat az állami szociálpolitika rendelkezésére álló hatalmi-jogi eszközökre.8 A civilszervezetek által végzett szociális gondoskodást érintő jogi szabályok nem tartoznak ugyan a szociális jog körébe (hanem sokkal inkább az alkotmányjog, azon belül is az egyesülési jog körébe tartoznak), ez azonban nem jelenti, hogy áttételesen az államnak ne volnának kötelezettségei ezeknek a szerveknek a működésével kapcsolatban. Az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni

(Alkotmány 63.§ (1) bek,), a 70/C § (1) bekezdése pedig azt a jogot húzzza alá, amely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson vagy ahhoz csatlakozzon. Ezek a rendelkezések az államnak azt a kötelezettségét teremtik meg, hogy az ilyen szervezetek által létező "civilszféra" fennmaradását és működőképességét elősegítse, hiszen ezek elengedhetetlen alkotóelemei a demokratikus államberendezkedésnek, és éppen szociális téren fontos funkciót töltenek be. Ilyen támogatás pl a közhasznú társadalmi szervezetek részére a jövedelemadóból felajánlható egy százalék, valamint a társadalmi szerveknek juttatott, a Parlament által évről évre újra megállapított és újra-osztott költségvetési 9 támogatás. Az Szt. 2000 óta hatályos módosítása számottevő lépést tett a civilszervezeteknek és magánintézményeknek a szociális

gondoskodásba történő intézményes bevonása felé. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek az intézmények közjogi jelleget kapnának, ugyanakkor az állami feladatok megvalósítása körében, arra az adott funkcióra nézve az állami intézményekre vonatkozó szabályozás ezekre a szervezetekre is vonatkozik. 2. A szociális jog fogalmának rétegezettsége Bár a szociális jog fogalma a jogtörténetben messzire visszavezethető (egyes szerzők szerint maga az elnevezés már a 17. században megjelenik, a nemzetközi jog atyjaként tisztelt Hugo Grotius munkásságában)10, a fogalom modern megjelenése viszonylag új, az ún. szociális állam, ill "jóléti államok" megjelenéséhez kapcsolódik Közös vonása azonban történeti elődjével, hogy a terminus technicus ma is mind terjedelmében, mind tartalmában rendkívül változatos fogalomkört takar. 8 A szociális jogon kívül esik a humanitárius szervezetek részére esetenként biztosított

rendészeti eszközökkel nyújtott segítség és védelem humanitárius céljaik eléréséhez és munkatársaik védelméhez. 9 A civilszervezeteknek a szociális feladatok ellátása szempontjából elsőrendű szerepét kevésbé veszi figyelembe az olyan költségvetési felosztás, amely a politikai, pártjellegű szervezeteknek (pl. pártok ifjúsági szervezeteinek) nyújt kiemelt támogatást a pártpolitikai szempontból semleges, szociális funkicót ellátó szervezetek hátrányára. 10 Ld. Hans F Zacher : Was ist Sozialrecht? in: Abhandlungen zum SozialrechtCF Müller Juristischer Verlag. Heidelberg p 249 6 A szociális jog, mint elkülönült jogterület fogalma a jogtudományban nem tisztázott. Meghatározásával, definicióval nem is igen találkozunk, legfeljebb a szociális jog tárgykörébe - az egyes szerzők szerint - tartozó kérdések felsorolásával, körülirásával. Szembetűnően széles skálán mozog a szociális jog tartalmi felfogása,

valamennyire is egységes felfogás hiányában pedig bármilyen definició elkerülhetetlenül önkényes elemeket tartalmaz. A szakirodalomban alkalmazott "szociális jog" elnevezéseket szemügyre véve alapvetően háromféle értelemben történő, eltérő szintű használattal találkozunk: ezzel a névvel jogterületet, jogcsoportot és jogágat jelölnek. a.) Jogterület – a ius privatum és ius publicum eróziója Legtágabb értelemben a szociális jog11 nem jogág, hanem egy nagyobb jogterület, a jognak közjog és a magánjog melletti harmadik nagy területe. Ide tartozik a jognak mindazon ága, területe, amely általában az embereknek a fizikai és társadalmi létfeltételekhez való egyenlő esélyét, az emberek között kialakuló vagyoni és társadalmi különbségek csökkentését, ill. az emberek közötti függőségi viszonyoknak - a függő helyzettel való visszaélés elkerülése érdekében - ellenőrzés alá vonását szolgálják.12 Az a

terület tehát, amelyben egyrészről magánjogi, magán-jellegű jogviszonyokba avatkozik be az állam (amelyek szabályozásától a klasszikus liberális elvek szerint az államnak távol kellene tartania magát), másrészről az állam és az egyén közti viszonyt szabályozza, annak érdekében, hogy minden állampolgár számára a “polgár”13-léttel járó, ill. azt garantáló feltételek biztosítottak legyenek A “szociális jog” fogalmát a legtágabb értelemben felfogó szerzők közé kell sorolni és elsők között kell említeni - Gurvitch francia származású jogfilozófust, aki mintegy a kapitalista társadalom magánjogának ellenpontjaként, “ellenjoga”-ként dolgozta ki szociális jogát, mint a római jogból örökölt közjog (ius publicum) és magánjog (ius Korábbi magyar irodalomban gyakran fellelhető a "szociáljog" elnevezés, amely egyrészről az idegen elnevezéseket (social law, Sozialrecht, droit social) szorosabban

követő elnevezés, de másrészről tükrözte ill. tükrözi is azt a terminológiai zavart, amely a mai napig fennáll annak következtében, hogy a mai napig nem tisztázott a "szociális" és "társadalmi" szavak szaknyelvi jelentésbeli különbsége. Nevezetesen ezek voltaképpen szinonimák - legalábbis, ha a szavak eredetét, vagy pl. annak mai idegen nyelvekben megjelenő jelentését tekintjük. A nyelvek zömében ugyanis egyetlen szó (pl angolban, franciában a “social” jelöli mindkét értelmet, a magyarhoz hasonlóan azonban pl. a német megkülönbözteti a “sozial-“ és “gesellschaftlich” szavakat, ugyanakkor, eltérően használja ezeket, pl. a mi “társadalombiztosítás” és “szociális biztonság” kifejezéseinktől eltérően mindkét megfelelő kfiejezésben a “Sozialversicherung” és “soziale Sicherheit” szserepel. 12 V.ö: Hans F Zacher: Abhandlungen zum Sozialrecht CF Müller Juristischer Verlag, Heidelberg,

1993. 249-253old 13 Itt ismét némi terminológiai zavarral találkozunk a magyar nyelvben. Hangsúlyozni kell, hogy a polgár szónak a “citoyen” – azaz az állammal szemben polgári és politikai jogokból szőtt erős talajon álló, és az állammal szembeni kötelezettségeit is tudatosan vállaló egyén – értelmében használjuk ezt a szót és távolról sem a szónak olykor mind a köznyelvben, mind a politikai frazeológiában eluralkodó “burgeois” értelmében, amelyben a “polgár”, “polgári” szó jómódú középosztálybeli, felsőközéposztálybeli, ilyen neveltetésű, többnyire konzervatív szemléletű, esetleg politikai klasszifikációval is a jobboldalhoz sorolt személyeket, személycsoportokat jelent vagy sejtet. Míg a szónak a “citoyen” értelme összekapcsolja a társadalom tagjait, hiszen abban mindenki “polgár”, a “polgári” szó második, társadalmi és politikai osztályozást tartalmazó értelme minden korban

szétválaszt, kirekeszt: baloldali tekintélyuralmi rendszerben a “polgári” rétegeket rekeszti ki és rendeli másodrendűnek, a jobboldali tekintélyuralom viszont a “nem-polgári”-nak tekintett csoportokat rekeszti ki az elsőrendű “polgárok” társadalomból. 11 7 privatum) melletti harmadik nagy jogterületet. A szociális jog a hierarchikus alá- és fölérendeltségre épült közjogtól eltérően, és az érdekellentétekre, önérdek érvényesítésére és harcra épülő magánjoggal szemben az érdekösszhang keresésén, a szolidaritáson és együttműködésen alapuló “szociális jogban” látta a társadalmi béke és haladás, a jövő jogának megvalósítási útját. Felfogásában a “szociális jog” már nem is csak egy jogág vagy jogterület, hanem egyben a jog szerepét és szabályozási módszerét, megközelítési módját illető filozófia.14 Ebben a legtágabb értelemben természetesen az alárendelt, függő helyzetben

levő alkalmazottak helyzetét szabályozó munkajog is a szociális jog része. Az Európai Unió jogi terminológiája (mind a jogi normák, mind a birói gyakorlat, mind pedig az európai uniós joggal foglalkozó szakirodalom) ebben a tág felfogásban a szociálpolitika ill. szociális jog körébe tartozónak tekinti például a nemek közötti egyenlő bánásmódra, a csoportos elbocsátásokra, a munkaidőre, munkavédelemre vonatkozó szabályozást és birói gyakorlatot. Ilyen értelemben gyakorlatilag nincsen modern jogrendszer és nincs annak egyetlen jogága sem a szociális jog valamilyen mértékű jelenléte nélkül, hiszen a fenti célokat szolgáló jogalkotás még az állami beavatkozást elvileg nem támogató, ill. azt minél szűkebb körre szorító gazdasági-jogi rendszerben is megjelenik. Ebben a megközelítésben a “szociális jog” körébe tartozik, ill. ilyen tartalma van az emberi és politikai alapjogokat biztosító törvények jelentős

részének is. (Így pl a személyes szabadsághoz ill. az igényeknek pártatlan biróság előtti érvényesítéséhez való jogot segíti a rászorultak részére biztosított ingyenes jogi segítség és képviselet, a birósági eljárási költségeknek szociális helyzet alapján történő elengedése stb.) b.) Jogcsoport – a szociális biztonság joga A második, a fentieknél szűkebb felfogás szerint a szociális jog olyan jogi normák és intézmények összessége, amely a szabad és autonóm egyének társadalmában valamilyen szempontból (fizikai-biológiai, gazdasági-pénzügyi vagy családi-társadalmi tekintetben) hátrányos helyzetbe került egyéneket a hátrányos helyzet leküzdésében, ill. az emberhez méltó életnek a hátrányos körülmények közötti fenntartásában segíti, támogatja - az “emberhez méltó élet” feltételeibe beleértve az anyagi javak mellett az emberi méltóság megőrzéséhez szükséges szabadságot és autonómiát.

Ebben a felfogásban a szociális jog két jogágat – a társadalombiztosítási jogot és a szociálpolitikai (jóléti) ellátások jogát – átfogó jogcsoport. A társadalombiztosítási jog olyan “klasszikus” kockázatok esetére nyújt ellátást, mint a betegség, baleset, rokkantság, öregség, halál, és legtöbb országban idetartozik a munkanélküliség is. A társadalombiztosítási jogban a szolidaritási elv mellett – és, a rendszer sajátosságaitól függően, olykor azt megelőzve is - jelen van a biztosítási elv. Ez azt jelenti, hogy a hasonló kockázatot viselők közösséget alkotnak, 14 Talán mondani sem kell, hogy a “kollektivista” ideológiát hangoztató államszocialista politikai rendszer számára e nézetek szerzője a legkedveltebb nyugati teoretikusok közé számított – de ettől még Gurvitch nézeteineik értéke nem csökken. Hasonló felfogás jelenik meg az Európai Bizottság által a munkajog jövőjének kidolgozására

felkért, Alain Supiot francia jogtudós által vezetett szakértői csoport jelentésében: a szerződés helyett a társadalmi szolidaritásra és szociális biztonságra épülő státusz határozná meg az “európai dolgozó” jogait és kötelességeit. 8 amelynek keretében hozzájárulásokat teljesítenek ahhoz a közös pénzügyi alaphoz, amely fedezetéül szolgál kockázati esemény bekövetkezésekor a tagok részére nyújtott juttatásoknak. A biztosítási elv az egyenértékek cseréjének piaci elvén működik, ebből következik az is, hogy a kapott juttatás mértékét meghatározza a befizetések mértéke (ha nem is egyenes arányban, hanem az aktuáriusi számításokkal korrigáltan). A biztosítók is általában üzleti alapon működő gazdasági szervezetek, tehát a biztosítottaknak kifizetett juttatásokon felül a biztosítási díjaknak a befektetői nyereséget is fedeznie kell. A társadalombiztosítás az üzleti biztosítástól a

szolidaritási elv fokozottabb jelenléte által több tekintetben különbözik. Nem válogathat a kockázat mértéke alapján a biztosítottak csoportjai között (azaz nem törekedhet homogén, kedvező koczkázati csoportok kialakítására), és a szolidaritási elv jelenik meg a biztosítás keretében nyújott juttatások színvonalának nivellálásában. (Azaz a magas befizetések nem jogosítanak a befizetés mértékében növekvő pl. magasabb szinvonalú egészségügyi ellátásra, és nem minden esetben biztosítanak arányosan magasabb biztosítási jövedelmet, pl. magasabb nyugdíjat Nem a nyereség a rendszer célja, hanem biztonság Ennek megfelelően a rendszer maga nem nyereségorientált, hanem éppen az állami garanciavállalás biztosítja, hogy amennyiben a bevételei nem fedezik a kiadásait, az állam hozzájárul az alapokhoz. (Az más kérdés, hogy a tőke-felhalmozás elvén működő társadalombiztosítási rendszerek pénzügyi alapjai – a

biztosítottak érdekében, korlátozott mértékben – vállalkozói tőkeként is befektethetők.) A juttatásokra jogosultságnak két feltétele van: az egyik a kockázati közösségben történő tagság és a közös alapokhoz történő (meghatározott időn át történő) hozzájárulás, a másik a kockázati esemény bekövetkezése. A rendszerből következően a juttatási feltételek között nem szerepel az anyagi rászorultság. Mivel ezek tipikusan a munkavégző képességet érintő kockázatok, a kockázati esemény bekövetkezése az “indokoltságot” (azaz a munkavégző képesség elvesztését) automatikusan megalapozza. A juttatások fedezetét elsősorban a hozzájárulásokból képzett közös fedezeti alapok jelentik, emellett a kötelező társadalombiztosítási rendszerek alapjaihoz az állam is gyakran hozzájárul. Jellemzően a korábbi jövedelmek (és ezzel a hozzájárulások) nagyságához igazodik a társadalombiztosítási juttatások

összege. A szociálpolitikai vagy más néven jóléti ellátások joga a társadalombiztosítási ellátásoktól eltérően nem biztosítási alapon, hanem kizárólag a szolidaritási elv alapján szervezett, egyéni rászorultság esetén elérhető ellátások juttatását szabályozza, amelyeket költségvetési eszközökből fedeznek és a juttatások igénybevételének nem feltétele az előzetes befizetés, azaz a pénzügyi alapokhoz való hozzájárulás. c.) Jogág – a szociálpolitika joga A legszűkebb értelemben használt meghatározásban a “szociális jog” mintegy a társadalombiztosítási jog párjaként, egyedül csak a szociálpolitika jogát, a nem-biztosítási alapú juttatások jogát jelenti.15 Ennek a tantárgynak az anyaga ebben a szűkebb értelemben felfogott szociális jog. 15 A két jogág összehasonlítását ld. alább a II 3 pontban 9 A szociális jog az előzetes biztosítási idő, előzetes hozzájárulás feltétele nélkül, a

rászorultság alapján nyújt, központi (költségvetési) eszközökből támogatást az arra rászorultnak ítéltek számára. Ezért pontosabb kifejezéssel a szociálpolitikai, avagy a jóléti juttatások jogaként is nevezik. Bár a váltakozva használt “szociálpolitikai” és “jóléti” juttatásokat általában összefoglaló megjelölésként, szinonímaként kezelik a mindennapi és a szakmai szóhasználatban, további pontosítással mégis különbséget tehetünk közöttük, mint a szociális jog által szabályozott kétféle típusú juttatás között. A jutttatások egyik fajtája az, amit “segélyezési típusú” juttatásnak, szociális segélyezésnak, azaz egyéni, tényleges rászorultságtól függő szociálpolitikai juttatásnak nevezünk. Ezeknek a feltétele az, hogy az illető személy rászorult legyen, azaz jövedelmi, vagyoni viszonyainál fogva nem képes arra, hogy megélhetését általában, vagy meghatározott alapvető

szükségleteket (pl. utazási költséget, gyógyszereket, lakás fűtését, iskolai felszerelést stb,) a maga (esetleg családtagjai) számára biztosítsa. A juttatás igénybevételének feltétele tehát a rászorult helyzet dokumentálása, bizonyítása – természetesen mind a rászorultság mértéke, mind annak szabályozási, elbírálási módja egyrészről koronként és rendszerenként, másrészről azonos korban és rendszerben is, a juttatás fajtájától függően változó. A juttatások másik fajtáját nevezhetjük “jóléti juttatások”-nak. Ezeknél a juttatás általában a jövedelmi, vagyoni helyzettől függetlenül, állampolgári jogon jár abban az esetben, ha – meghatározott helyzethez kötődően (pl. gyermekek nevelése, iskoláztatása, idős kor) – a személyt (de úgyis fogalmazhatnánk, hogy magát az adott helyzetet) a törvényhozó a konkrét jövedelmi viszonyoktól függetlenül eleve rászorultnak, támogatásra indokoltnak

ítélt. Mivel a népesség egészének jár a megfelelő élethelyzetben, ezért ezeket a szakirodalom “demográns”-nak (is) nevezi. Leggyakoribb ilyen juttatások a családtámogatás azon formái, amelyeket automatikusan, a gyerekek gondozása ill. a gyerekszám alapján nyújtanak, a család jövedelmi helyzetére tekintet nélkül (idesorolandók a gyermekre tekintettel adott adókedvezmény is). A számtalan elképzelhető további demográns közül ilyenként említhető a gyermekeknek (tanulóknak) és időskorúaknak juttatott utazási kedvezmény, egyes államokban a gyermekek részére az iskolában nyújtott, minden gyermek által igénybevehető ellátások, tanszerjuttatások stb. A tudomány a szociális jogi juttatások közé sorol egy harmadik típusú – és kifejezetten a modern társadalom eszközrendszereként kialakult – juttatási formát, amelyet a “szociális programok” elnevezéssel illet a szaknyelv. Ezek a programok – pl képzési, terápiás,

családsegítési, munkahely- vagy lakásteremtési programok – közösségi eszközökből támogatottan arra irányulnak, hogy egyének, vagy családok élete a társadalmi norma szintjén maradjon, ill. oda visszakerüljön Ezeknek a szociális programoknak a jellege rendkívül közel áll a fent – 1.b) pontban említett – közösségi javakhoz, hiszen nem egyének részére, individualizáltan kialakított támogatás, hanem elvileg nyitva áll “bárki” számára, aki igénybeveszi. Ugyanakkor – mivel a programokat adókból finanszírozzák – a programba bejutás, vagy legalábbis a támogatott, szubvencionált részvétel – az egyénre irányuló, egyénre szabott döntés eredménye. 10 Nyilvánvaló, hogy az ilyen juttatások mennyisége, fajtái, összegük jelentős mértékben függ az adott állam gazdasági teherbíróképességétől, de emellett minden korbana és minden gazdasági helyzetben függ egy adott kormányzat értékítéletétől,

értékrangsorától is. 3. Történeti visszapillantás a,) Az ipari társadalmak előtti kor. Szociális gondoskodás, a rászorulók megsegítése megjelent már a legősibb társadalmakban, noha természetesen nem állami, mégcsak nem is intézményes formában. Amint fent (I 1 a) láttuk, elsősorban a hagyományos család, mégpedig a középkor végéig, ill. az ipari forradalom átalakító hatásának bekövetkeztéig a nagycsalád volt a gondoskodás terepe, forrása és megvalósítója. A megrendült helyzetű családot pedig a szűkebb közösség, faluközösség vagy tágabb rokonság segítette a válságos helyzetek megoldásában. Emellett a "horizontális" szolidaritáson alapuló gondoskodás mellett létezett egyfajta "vertikális", felülről jövő gondoskodás is, így pl. eleve a rabszolgatartó "gondoskodására" volt utalva a tulajdonnal egyáltalán nem, de még önmaga testével sem rendelkező rabszolga, és a hűbérúr

gondoskodása segíthette át a földbirtokához kötött jobbágyokat az élet buktatóin, permanensen vagy átmenetileg megnehezült körülményein. (Gondoskodott a birtokához tartozók kiházasításáról, eltemettetéséről, olykor taníttatásáról, a hadban vagy egyébként megrokkantak eltartásáról stb.) Nyilvánvaló azonban, hogy mindezekre a rabszolgatartó ill. hűbérúr távolról sem volt köteles, annak teljesítése pusztán személyes erkölcsi felfogásán múlott, annyit és azt teljesített, amire erkölcse indította. Az erkölcsnek – akkoriban valláserkölcsnek – a társadalmi normarendszeren belüli pozíciója, kényszerítő ereje azonban - az egyéb normák kifejletlenségének folytán is - a mainál sokkal erősebb volt. A társadalmi erkölcs magatartási parancsként működött olyankor is, amikor a személyes erkölcsi meggyőződés vagy követés hiányzott. Ilyen értelemben bizonyos "jogot" teremtett a "státusz" a

szolgai, azaz alárendelt helyzetben levők számára is, ez azonban távolról sem a mai értelemben vett "alanyi jog", (kikényszeríthető jog), sokkal inkább egyfajta, szokásokon alapuló remény. A hűbérúri joggal járó "gondoskodási kötelesség" mellett érdemes utalni az egyházi rendek karitatív, jótékonysági tevékenységére, a szegénygondozásban, iskolák, árvaházak, ispotályok fenntartásával betöltött szociális szerepükre. Bizonyos területeken ezen a - szorosan a családi, lakóhelyi kötelékekhez kötődő szociális gondoskodáson túlmenő fejlődés mutatkozott, mégpedig a szükségtől, ill. az átlagost meghaladó veszélyeztetettségtől indíttatva. Ilyen volt elsősorban a bányászat, ahol nagyon korán, messze a modern társadalombiztosítást megelőzően megjelennek a mai értelemben vett társadalombiztosítás csírái - a foglalkozás különös veszélye folytán. Ugyanakkor az önerőre és szolidaritásra

támaszkodó biztosítási rendszer korai kialakulása összefüggött azzal is, hogy a bányászatban dolgozók jóval a nagyipari munkásság kialakulása előtt már szervezkedtek, azaz szervezett csoportként megjelentek.16 16 Természetesen a szervezettség korai megjelenése és mind a mai napig fennálló megkülönböztetett ereje is a foglalkozás különösen stresszes és veszélyes voltával függ össze mind a mai napig. 11 Részben egyházi sürgetésre a 15. sz végén, 16 sz elején jöttek létre az ún bányatársládák17. (De már 1224-ből is találni adatokat) Önkéntes alapon jöttek létre, működésük - a nyújtott támogatások - anyagi fedezetét kezdetben alamizsnákból, beteg és elaggott társaik részére adott önkéntes adományaikból fedezték. Ez a "biztosítási" forma is tehát még mindig erkölcsi alapú, a mai ("alanyi") értelemben vett jogokat és kötelezettségeket nem keletkeztet. Idővel kevésnek bizonyult a

tagok önkéntes adományaiból gyűjtött fedezet, és bányatulajdonosok hozzájárulása is megjelent. A 17 századra szinte minden bányavárosnak volt szabályzattal rendelkező társládája, de ezek még nem igazi biztosítóintézetek, mivel pl. a szolgáltatások mértékére nézve nem tartalmaztak rendelkezést. 1778-ban kincstári bányákban elrendelték ezek kötelező megszervezését, az 1854. évi bányatörvény pedig minden bányabirtokost kötelezett az összes foglalkoztatott bányász és hozzátartozóik megsegítésére. Hasonlóképpen a társadalombiztosítás, szociális gondoskodás mai értelemben vett megjelenése előtt találkozunk már az egészségügyi gondoskodással. Igy pl korán kialakult a járványügy, ill. a járványokra tekintettel - amelyek jelentőségét nem kell hangsúlyozni a középkorban - maga a közegészségügy. Így Magyarországon az 1723 évi -LXX tc. kötelezte először az önkormányzatokat a szegénybetegek ellátására

1770-től az első magyar közegészségügyi rendelet kötelezte az állam alkalmazásában álló tisztiorvosokat az ú.n "szegényrendelésre" (ha ennek színvonala rendkívül alacsony volt is). b.) Az ipari társadalom kialakulásával előidézett változások Az ipari forradalommal a jövedelemszerzés és családi élet helyszínei elszakadnak egymástól, nagyipari munkásság kialakulásával, a korábbi családi (nagycsaládi) keretek felbomlanak. Eltűnik az egyének mögül a munkaképtelenség, öregség esetére korábban természetes védelmet nyújtó családi háttér, a nagyvárosokba áramlással a szomszédsági, kisközösségi kapcsolatok is felbomlanak, a pénz mindent eluraló szerepével a korábbi patriachalis viszonyok eltűnnek, és velük a korábbi - erkölcsi alapú - gondoskodás is megszűnik, legalábbis társadalmi mértekben. A korábbi nagyobb közösségeket a modern kor változásaival felváltja a csökkenő létszámú család és a

családtól elszakadt, nagyvárosokban egyedül élő emberek sokasága. A kislétszámú család sérülékenyebb, kiszolgáltatottabb, szükségessé válik a családon kívüli, intézményes szociális gondoskodás. A bányatársládákhoz hasonlóan a nagyipari munkásság munkaviszonyhoz kötődő önsegélye tekinthető a szélesebb méretekben megjelenő társadalombiztosítási gondoskodás előzményének, amelyet később, a 19. sz közepétől állami jogszabályok fokozatosan terjedő mértékben kötelezővé tesznek. Az állami úton kötelezővé tett társadalombiztosítás a német egység létrejötte után az 1880-as évek Bismarcki rendszeréhez kapcsolódik. Kialakulása összefügg a sajátos német, vagy ha úgy tetszik középeurópai fejlődéssel, a feudális, középkori elemek hosszú ideig tartó továbbélésével, amely a feudális kötöttségeket (mindkét irányban) sokáig megtartja. A munkások önsegélyére épülő önkéntes biztosítási

rendszer Köztestületek és céhek vagyonukat fémpántos ládákban őrizték, a bányászok önsegélyszervezeteinek vagyonát is ilyenekben tartották, innen ered a ma már szokatlan hangzású elnevezés. 17 12 kialakulásával szemben ez felülről jövő, az állam (a bismarcki állam) gondoskodási kötelességén (“Fürsorgepflicht”) nyugvó biztosítási rendszer. Annak ellenére, hogy ebben az állami kötelezés és az állami garancia ill. hozzájárulás a szociális jogra utaló elem, valójában a bismarcki rendszer nem a szociálpolitikai-jóléti ellátások, hanem a biztosítási alapú ellátások történetét indította el. Míg a társadalombiztosítás létrehozása Bismarck nevéhez fűződik, az ezzel szinoním, bár a magyar nyelvben eltérő jelentést hordozó “szociális biztonság” először az Amerikai Egyesült Államok jogában jelenik meg. Az 1929-es nagy gazdasági válság szociális sebeinek kezelésére született meg az 1935-ös

Social Security Act, amely a társadalombiztosítási és a rászorultságtól függő juttatások közé sorolható intézmények vegyes szabályozásával igyekezett a szociális biztonság minimális elemeit megteremteni az időseknek állampolgári jogon járó minimális pénzellátás, a munkanélküli segélyezés, a gyermekes családoknak és anyáknak járó juttatás és a betegellátás szabályozásával. Az ún. Beveridge modell – egészében soha valóra nem váltott – átfogó szociális gondoskodási terv volt, amelyet 1942. novemberében nyújtott be Sir William Beveridge az angol parlamentnek. Ennek lényege az volt, hogy egy olyan átfogó szociális biztonsági rendszert nyújtson, amely minden állampolgárra kiterjedően, őket egész életen át megvédi a szükségtől és szegénységtől. A terv – először a történelemben – egy nemzeti szintű szociális minimumot teremtett meg, amelyet mindenkinek meg kell kapnia, nemcsak a munka- és kereseti

lehetőség időszakos vagy végleges elvesztése esetén biztosított, hanem a munkajövedelmek kiegészítésével, a családi jövedelmek kiigazításával is garantálja, hogy a sokgyermekes, vagy egyébként nehéz helyzetbe került családok a társadalmi megélhetési minimum alá ne kerüljenek. II. A szociális jog és a szociális jogviszony sajátosságai, elhatárolása a rokonjogágaktól 1. Jogág a magánjog és közjog határán A szociális jog, éppen úgy, mint a vele nagyobb "családot" alkotó munkajog, a közjog és magánjog határán elhelyezkedő - és ezért a klasszikus magánjog-közjog felosztás erózióját fokozó ill. siettető – jogág Azonban míg a munkajog "nagyobb részben" a magánjog, a ius privatum területére esik, egy módosult, olykor "kollektivizálódott" szerződési jog formájában, amelyben a közjogi elemek a magánfelek szerződési szabadságát elsősorban a gyengébb szerződő fél érdekében

korlátozzák (hasonlóan pl. a Ptk-nak a “fogyasztóval kötött szerződés”-ekkel kapcsolatos rendelkezéseihez, ill. a fogyasztóvédelem egyéb szabályaihoz) addig a szociális jog – megpedig széles értelemben: mind a társadalombiztosítási jog, mind a jóléti ellátások joga a közjog területére esik, azaz az állampolgár és a közhatalom, ill. közigazgatás viszonyát szabályozza. A közigazgatási joggal közös az a vonása is, hogy rendkívül sokféle életviszonyt szabályoz, amelyek jogi rendezése, ill. a keretül szolgáló jogviszonyok között olykor nehezen kimutathatók a – kétségtelenül létező – közös lényegi vonások. 13 Ellentétben azonban a közjog "klasszikus" területeivel, a szociális jogi jogviszonyokat nem a klasszikus egyirányú, a hatalmi viszonyon alapuló jog- és kötelezettségstruktúra jellemzi, hanem annak mintegy fordítottja, tükörképe. A közigazgatási jog a közrend fenntartását és az

állami funkciók, ill. állami politika megvalósulását biztosítja az élet különböző területein, a különböző közigazgatási ágazatokban (az oktatásügy, egészségügy, építésügy, vízügy, stb. területén) Ennek során fellépése az állampolgárok felé a cselekvési szabadságot korlátozó jellegű: fellépésének lényege és az ennek eszközéül szolgáló jogi szabályozás célja egyrészről a korlátozások megállapítása. Másrészről ugyanezek a jogi előírások hivatottak arra is, hogy a korlátozásokkal érintett állampolgárok részére garantálják a hatalmi, közigazgatási szervek részéről a korlátozásoknak csak a szükséges mértékig történő érvényesítését és a megfelelő eljárást. Például egy építkezéshez megfelelő telek, pénzügyi fedezet, és munkaerő szükséges. Mindezek birtokában sem kezdhető el az építkezés, a telek és pénz tulajdonosának jogait korlátozza, hogy hatósági engedélyeket kell

beszereznie. Az építési engedélyezési eljárás hivatott biztosítani, hogy a közrend nem sérül pl. a forgalom biztonságát veszélyeztető, környezetvédelmi, esetleg kulturális érdekeket sértő, a szomszédság ill a lakóközösség jogainak sérelmét eredményező építményekkel. A jogviszony alap-kötelezettje tehát a korlátozásoknak alávetett állampolgár, az eljárásban érvényesülő "látszat" ellenére (nevezetesen, hogy ő az aki “kap”) - jogosultja pedig a "köz"érdekeit érvényesíteni hivatott, és annak nevében fellépő hatalom. A közigazgatási szervnek az ügyfél-állampolgárral szembeni kötelezettségeit előíró normák (eljárási határidők és más eljárási szabályok, az engedély megadásának feltételei, ill. a közigazgatási szerv mérlegelésének korlátai stb) nem az állampolgári kötelezettségek "ellenszolgáltatását" jelentő közigazgatási kötelezettségként állnak fenn,

hanem arra irányulnak, hogy az állam a korlátozásokat megfelelő rendben, az állampolgári alapjogok tiszteletben tartásával, és csak a szükséges mértékig érvényesítse. Ezzel szemben a szociális jog anyagi jogi normái az állampolgárt nem kötelezik, hanem jogosítják. Azaz a szociális jogi jogviszony alap-kötelezettje a közhatalom, ill a közigazgatási szerv (azaz a “közösség”), az állampolgár pedig jogosultja: jogosult arra, hogy ellenszolgáltatás nélkül, a közösségi eszközökből olyan szolgáltatásokat ill. juttatásokat kapjon, amelyekre a szociális jogi rendelkezések hiányában csak ellenszolgáltatás fejében lenne jogosult. Annak ellenére a juttatásban részesülő állampolgár a jogviszony alap-jogosultja, hogy az eljárásban meghatározott kötelezettségeknek kell eleget tennie (igazolásokat bemutatnia, a hatósággal - helyzetének javítása érdekében - alkalmasint együttműködnie, ellenőrzést tűrnie). Ezek a

kötelezettségek - mintegy tükörképeként az előbb említett "klasszikus" hatósági eljárásnak - azt szolgálják, hogy a jogosultság ill. annak esetleges korlátozása - megfelelő rendben megállapítható legyen, azaz a közösségi eszközökből csak az kapjon, aki valóban arra rászorul, (és csak az indokoltság mértékéig) de senki ne legyen kizárva, aki segítségre szorul. Így pl. szociális lakásra irányuló kérelem folytán létesülő jogviszonyban a lakást kérő állampolgárnak egészen más a helyzete, mint az építési engedélyt kérőnek. Mindkettőjük ügyfél egy közjogi jogviszonyban, azonban a helyzetük gyökeresen különbözik: az utóbbi esetében állampolgári kötelesség az eljárás megindítása, az első esetben egyéni elhatározás eredménye. Az építési engedély a kérelmezőnek nem ad többletjogot, csupán arra jogosítja, hogy amit korlátozás nélkül saját erejére ill. forrásaira támaszkodva lehetősége

van megtenni, azt meg is tehesse. A lakásigény pozitiv elbirálása viszont többletjogot ill juttatást ad az állampolgárnak: ellenérték nélkül, vagy az ellenértéknek csupán egy részéért jut vagyonhoz, 14 vagyoni értékű joghoz. Ennek megfelelően a hatóság mérlegelési ilyen esetben jogköre szélesebb (de távolról sem korlátlan!) mint a hatósági engedélyezési eljárásban. Tehát a szociális jog a széles értelemben vett közjog területére tartozó, de a közigazgatási jogtól elkülönült jogág. A magánszemély és az állam közötti azokat a jogviszonyokat szabályozza, amelyekben a magánszemélyt pozitív jogok illetik meg az állammal (önkormányzattal), ill. az eljáró közigazgatási szervvel szemben (Eltérően a tipikus hatóság-állampolgár viszonytól, amelyben az állampolgárt elsősorban negatív jogok illetik meg, azaz arra irányuló jogok, hogy az állam a feltétlenül indokolt mértéknél jobban ne korlátozza

cselekvési szabadságát. A szociális jogok karaktere (az egyéni indokoltsághoz kötöttség, a hatóság széleskörű mérlegelési jogköre) uralkodó felfogás szerint kevéssé teszi lehetővé alanyi jogok biztosítását. Ezzel a – némiképp felszínes – felfogással szemben a szociális jognak éppen egyik feladata, hogy a lehetőségekhez képest - az egyéni feltételek figyelembevétele mellett - a lehető legnagyobb mértékben, azaz az értelmesen lehetséges legmagasabb jogszabályi ill. igazgatási szinten alanyi jogot adjon az arra rászorultaknak a különböző juttatásokra. Tehát minden olyan szociális jogot, amely megfogalmazható alkotmányos alapjogként, az alkotmányban kell az állampolgári és emberi jogok között szabályozni, ezt követi a törvényi vagy alacsonyabb jogszabályi elhelyezés azokban az esetekben, amikor a rászorultság és a juttatás indokoltsága a jogalkotási általánosság említett szintjén mérlegelhető.

Természetesen nem elképzelhető, hogy a szociális juttatásra minden esetben alanyi jog legyen, azonban még az egyéni mérlegelés alapján nyújtott támogatási formák esetében is, a megfelelő közigazgatási szerv döntésének eredményeként már alanyi jogosulttá válik a szociális juttatásban részesített állampolgár az adott igények megfelelő kielégítésére létrehozott intézménnyel szemben. A közigazgatási joggal való kapcsolat keretében igényel említést az is, hogy a szociális jog szorosan összefügg a közigazgatási jog különös részét alkotó szakigazgatási jogokkal (helyenként nehezen is választható szét a kettő). Elsősorban ilyen szakigazgatási területek az egészségügyi igazgatás, az oktatásügyi igazgatás, gyámügy és a munkaügyi igazgatás. 2. Összefüggés a munkajoggal A munkajoggal való összefüggés kettős. Egyrészről maga a munkajog is, funkciójánál fogva, az elsőként tárgyalt, azaz legtágabb

értelemben felfogott szociális jogba tartozik: egyik meghatározó funkciója, a jogilag alárendelt helyzetben levő (és a munkáltatóval anyagilag-társadalmilag sem egyenlő helyzetű) személy méltóságának védelme és az alá-fölérendelt helyzet kihasználásának elkerülése (szociális védelem). A munkajognak ez a funkciója az államnak a felek szerződéses viszonyába történő beavatkozása, szabályozó és ellenőrző tevékenysége folytán valósul meg. A munkajogviszony jellege azonban elsődlegesen magánjogi: a munkáltató és munkavállaló közötti, szerződéssel létrejövő jogviszonyt szabályozza amelynek tartalmát elvileg a felek szerződési szabadsága, szabad akarata határozza meg. Az állami beavatkozás azt célozza, hogy a formailag egyenlő, de gazdaságilag-szociálisan egyenlőtlen felek között a helyzeti 15 különbség ne eredményezhessen. Mégpedig annak érdekében, hogy a jogilag egyenlő partnerként megjelenő

munkavállaló és munkáltatói kapcsolatban a gazdaságilag, szociálisan gyengébb fél munkavállaló számára is lehetővé tegye a szerződési szabadság érvényesülését, azaz lehetőség szerint megakadályozza ill. minimálisra szorítsa olyan akaratnyilatkozatok tételét a munkavállaló részéről, amely nem valódi akaratának felel meg. Ez a munkajogi szabályokban formailag a szerződéses szabadságot korlátozó szabályként jelenik meg, a foglalkoztatás ú.n minimálkövetelményeinek (pl munkaidő hossza, minimálbér, munkavédelmi előírások stb.) kötelezővé tételével, a felek megállapodási lehetőségének kizárásával, sőt, a hatósági ellenőrzés és hatósági beavatkozás lehetővé tételével. A munkajogi szabályozásban tehát a közhatalomnak a magánjogi viszonyokba történő beavatkozása – és ennyiben a szociális jog – jelenik meg, azonban maga a jogi kapcsolat - ha korrigált jelleggel és közjogi (szociális jogi)

elemekkel átszőve is - magánjogi marad.18 Másrészről az összefüggés a munkajoggal a munkajogviszony szociális funkcióján keresztül jelenik meg. Természetes és elsődleges jelentősége a munkaviszonynak, hogy a megélhetést jelentő jövedelmet biztosítja. Emellett azonban, a munkajog történetének kezdeteitől kialakult a munkaviszonyhoz kapcsolódó szociálisbiztonságot nyújtó funkció, azaz a mai szociális biztonság jogába tartozó juttatásoknak a munkajogviszony keretében történő, ill. ahhoz kapcsolódó juttatása Ez akár jogszabály kötelező ereje folytán (ld. a Bismarck-i munkáltatókat kötelező társadalombiztosítási rendszerét), akár a kollektív szerződésekben biztosított, un. egyéb juttatások formájában (elsősorban az angolszász államokban), de olykor a munkáltató egyoldalú juttatásaként vált a munkajogviszony tartalmává. Elsősorban a klasszikus kockázatok (betegség, baleset, öregség, munkanélküliség,

szülés) biztosítása vált így a munkaviszony részévé, de emellett egyéb, a szociálpolitika területére tartozó juttatások is megjelennek (lakásjuttatás, családtámogatás, stb.) Hosszú ideig ennek folytán ezek a juttatások, és ilymódon a társadalombiztosítási jog maga is a munkajog részét alkotta, nem jelent meg (és ahol ma is elsősorban munkáltatói juttatásként jelentkezik, ott ma sem jelenik meg) önálló jogágként. Ilymódon a munkajog a szociális jog között is fennáll – a társadalombiztosítási jog közvetítésével – egy történeti és eredetbéli közösség. 3. A társadalombiztosítási jog és a szociális jog kapcsolata A társadalombiztosítási jog és a szociális jog kapcsolatára egyrészről jellemző, amit a munkajoggal való kapcsolat jelez: a munkajogon belül alakult ki, a munkajogviszony tartalmát alkotó juttatásként. A társadalombiztosítási jog funkciójának, tartalmának és szabályozási módszereinek

elemzése a szociális jog fent megismert sajátosságaival túlnyomórészt azonos ill. hasonló vonásokat mutat. Ebben a jogágban is a közjogi és magánjogi elemek keverednek, míg az első jelenlétét a jogalanyok kiszolgáltatottsága és a mögöttes szolidaritási gondolat által indokolt állami beavatkozás, az utóbbit elsősorban a 18 Nem véletlen, hogy az Európai Uniónak a munkaviszonyokkal foglalkozó – minimálkövetelményeket megállapító – joganyagát az “európai szociális jog” elnevezésű diszciplinaként jegyzik. 16 biztosítási jogi – azaz a csere, a “valamit valamiért” elvén alapuló (magánjogias) elemek jelenítik meg. Korábban a társadalombiztosítási jogot - elsősorban azért, mert történetileg, mint a munkaviszonyhoz szorosan kapcsolódó, “béren kívüli juttatás” jelent meg – a munkajog részeként tekintették. Ez fokozottan így volt a magát a “munka társadalmá”-nak is hirdető államszocialista

rendszerben, ahol a megélhetést vagy ugymond “a társadalom munkájában részvételt biztosító munkaviszonyhoz kapcsolódtak a társadalmi különbségeket kiegyenlítő, ill. a szociális defektusok esetén védelmet jelentő juttatások.19 (Ez jól összefért az államszocialista munkajogi szabályozás közjogias jellegével valamint a munkajogviszonyok ideológiai töltetű, felfokozott szociális funkciójával20). Időközben azonban még a "munka társadalmában" is önállósodott a társadalombiztosítási jogviszony, részben azért, mert - ha periférikus jelleggel is, de - mind nagyobb részben váltak biztosítottá olyan személyek, akik nem munkaviszonyban álltak (önálló kisiparosok, szövetkezeti tagok, családtagok), részben a joganyag felszaporodása miatt, részben pedig a szabályozás eltérő (közjog-magánjog) jellege miatt, tekintettel arra is, hogy a második Mt. (1967 évi II. tv) erőteljesen fokozta a munkaviszony szabályozásának

magánjogias – a munkafeltételek meghatározását a felek megállapodásához kötő – elemeit. Ezzel azonban még csak a társadalombiztosítási jogviszonynak a munkajogviszonyról történő leszakadása – és ezzel a két jogág különválása – kezdődött meg, az itt tárgyalt, szűkebb értelmeben vett, (a szociálpolitika körébe tartozó) szociális jogról azonban ekkor még nem beszélhetünk, a szétválás csak a rendszerváltás után történhetett meg, amikor társadalmilag nyilvánvalóvá és politikailag elismertté vált a szegénység jelenléte. A szociálpolitika joga a társadalombiztosítási jogtól elsősorban éppen a magánjogias elemet (a viszonosságot) még hordozó biztosítási jelleg megléte vagy hiánya által különbözik. A szűk értelemben vett szociális jogi viszonyokban nem a megelőzően történt hozzájárulás,, hanem a társadalmilag elismert igény, elsősorban a rászorultság, ill. fejlettebb szociális államokban

pusztán az állampolgári lét és az adott igény társadalmilag elismert jellege adja a jogosulti pozíciót, vagy annak a lehetőségét.21 A szociális joggal való kapcsolatában a társadalombiztosítási jog mint relative önálló jogág, ill. jogterület, mint a szociális jog része, annak “legfelső rétege” koncipiálható A megfelelő teljesítések (befizetések) ellenszolgáltatásaként a biztosítási-kockázat esemény bekövetkezése esetére ellátást biztosít. Ezt követi a szociális jogban két további réteg: a nem (vagy csak csökkent mértékben) biztosítási alapú specifikus gondoskodás joga (munkavédelem, rehabilitáció, munkanélküliség, családsegítés szabályai). Végezetül, még egy lépcsőfokkal lejjebb haladva, akik a szociális gondoskodás előző formáiból kiesnek, vagy nem kielégítő módon juthatnak 19 Ld. Weltner A - Nagy L: Magyar Munkajog Egységes jegyzet Tankönyvkiadó, Bp 1966, 267-68 old, ill. a változásra vö:

Weltner A-Nagy L: Egységes Jegyzet, Tankönyvkiadó, Bp 1975 297-298 old. 20 Azaz az államilag szervezett munkának nemcsak “társadalmi elosztó” funkciója volt, hanem különböző szociális funkciókat (üdültetés, családvédelmi - gyermekintézményi, étkeztetési stb. funkciók, sport- és kulturális élet előmozdítása, munkavállalók lakáshozjutásának, továbbtanulásának elősegítése) is hivatott volt betölteni. 21 Más szóval, a munkajog és a társadalombiztosítási jog közötti különbség hasonló jellegű, mint a társadalombiztosítási jog és a szociálpolitikai ellátások joga közötti különbség, rámutatva ezzel ismét a három jogág közötti történeti és jellegbeli közösségre. 17 ellátáshoz, azok számára jelent védelmet a kisegítő jellegű ellátások, az állampolgári minőséghez kapcsolódó (azaz előzetes teljesítési feltételekhez nem kötött) minimálellátások joga. A társadalombiztosítási jogi és a

szociálpolitikai jellegű (szoros értelmeben vett szociális jogi) ellátások áttekintő összehasonlítása: Társadalombiztosítási jog Finanszírozás: Juttatási, jogosultsági feltételek: Szociálpolitika joga saját (kockázati közösség tagjai) finanszírozás hozzájárulásából eszközökből – költségvetési közös pénzügyi alapokhoz rászorultság: 1. rászorultság konkrét értelemben hozzájárulás megszabott időn rászorultsági alapú juttatások (ezen belül keresztül + biztosítási esemény is normatív és egyéni elbíráláson alapuló) bekövetkezése 2. rászorultság absztrakt értelemben állampolgári jogon járó juttatások (demogránsok), jogosító tényező: meghatározott élethelyzet, konkrét egyéni rászorultság jövedelmi-vagyoni bizonyítása nem feltétel 3. “társadalmi programok” – hasonló a közösségi fogyasztáshoz, a részvétel azonban egyéni indokoltsághoz kötött. Juttatás mértéke: korábbi

jövedelemhez és/vagy a az igény kielégítésének minimális befizetés időtartamához igazodik ill. társi standardként elismert szintjéhez igazodik 4. Alapelvek Alapelveken, vagy irányító elveken általában valamely jogág szabályzását meghatározó olyan általános elveket, normaként érvényesülő értékeket értünk, amelyek az adott jogág szabályainak egészében jutnak érvényre. Ennek megfelelően az alapelvek nem minden esetben fogalmazódnak meg egyetlen konkrét szabályban, bár a nagyobb törvények gyakran tartalmaznak ú.n "Általános rendelkezések"-et, ill "Bevezető rendelkezések"-et, amelyek között gyakran ilyen elvi (alapelvi) jellegű rendelkezések is helyt kapnak. Az alapelvek tehát nem konkrét életviszonyok szabályozásában jelennek meg, hanem iránymutatásul szolgálnak mind a jogalkotó számára a szabályok kialakítása során, mind pedig a jogalkalmazó (munkáltatók, közigazgatási szervek,

bíróságok) számára a szabályok értelmezése és konkrét esetekre történő alkalmazása során. Az alapelvekről általában is, és különösen a "fiatalabb" jogágakkal foglalkozó tanokban meglehetősen sok vita folyik, viszonylag kevés jogág elvei tekinthetők leszűrtnek és általánosan elfogadottnak. Fokozottan igaz ez az olyan jogág esetében, mint a szociális jog, amely nemcsak relative rövid léte, hanem bizonytalan határai révén is egyrészről még fogalmilag sem tisztázott, másrészről állandóan alakulóban van. Ezért az alább felsorolt alapelvek szükségképpen tartalmazhatnak szubjektív, esetleges vonásokat. 18 A szociális jog egészére jellemző, ill. azt irányító legfontosabb elvekként - a fentiek mellett is - az alábbiak jelölhetők meg: - a munkához való jog és a minimális (alapvető) ellátáshoz való jog összekapcsolt elve - az önsegély és szolidaritás összekapcsolt elve, - a kompenzáció és

rehabilitáció (reintegráció) összekapcsolt elve - az egyenlő elbánás elve - az érdekek összehangolásának elve, - a részvétel elve, azaz az érintetteknek a szabályok ill. feltételek kialakításában és ellenőrzésében való részvételének elve. Ezek azok az értékek, amelyek a szociális jogot, mint egészt irányító elvekként megfogalmazhatók, amelyek tehát az e jogágon belül szabályozott szerteágazó és tarka társadalmi viszonyokban érvényre jutnak. Konkrét megjelenésük az egyes "ágazatok" szabályainál ismerhetők meg legjobban. Az első két elv valójában két-két fogalompárt, azaz összesen négy, külön külön is jelen levő és érvényesülő elvet jelent, azonban nem értelmezhetők egymás nélkül, mert csakis egymásba kapcsolódva, egymást nemcsak felváltva, hanem egyes intézkedésekben ill. jogintézményben egyidejű jelenléttel biztosítanak arányos védelmet. a.) A munkához való jog és a minimális

ellátáshoz való jog párosan érvényesülő elve A munkához való jog alkotmányos alapelv és a munkajog alapelve. A modern szociális jog alapvető értékévé az teszi, hogy mivel az emberi megélhetés alapja a munka, a szociális jognak is fontos funkciója, hogy – a szükség esetére biztosított ellátások mellett és azok nyújátásával egyidejűleg – előmozdítsa az emberek, különösen a hátrányos társadalmi helyzetből induló emberek munkaerőpiaci érvényesülését, kiesés esetén oda visszatérését, a képességeiknek, tudásuknak, adottságaiknak megfelelő, legjobban jövedelmező állások lehetőség szerinti elérését. Az alábbiakban ismertetendő szociális rendszereknek is – a típusát meghatározó – alapvető sajátossogaként tekintjük azt, hogy a munkaerőpiacra jutást, vagy azon megmaradást hogyan, milyen szemléletben mozdítja elő. A munkához való jognak a munkajogban és a szociális jogban való érvényesülése

között úgy különböztethetünk, hogy míg a munkajog a munkahelyen belül érvényesül (elsősorban a már megszerzett munka, állás biztonságát, az abban végzendő munkához való jogot garantálja22), addig a szociális jog a munkahelyen kívül érvényesül: a szociális jog szabályainak kell biztosítania ill. előmozdítania a munkahelyre jutást ill visszajutást – és emellett az elvesztett jövedelem valamilyen kompenzációját, ez azonban már átvezet a “minimális jövedelem” vagy “alapjövedelem” biztosításának elvéhez. Alkotmányos alapelvi jelleggel kell érvényesülnie civilizált társadalomban annak az elvnek, hogy az emberi élethez, emberi méltóság megtartásához szükséges elemi 22 A felmondás szabályozásával és korlátaival, a munkáltató visszahelyezésre, a munkakörbe tartozó munkákkal történő foglalkoztatásra irányuló kötelezettségével, stb. 19 javakat mindenki számára, még a saját hibájából

jövedelemmel nem rendelkező számára is biztosítani kell, ha minimális szinten is. Ezért a rendszeres “minimális jövedelemhez” való alanyi jogot minden modern szociális rendszer biztosítja olyan esetekre, amikor az egyénnek semmi más jövedelme nincs. b.) Az önsegély és a szolidaritás párosan érvényesülő (egymást kiegészítő) elve Fontos elve a szociális gondoskodás jogának az önsegély elve. Ennek alapján a jogrend a felnőtt embereket autonóm, szabad akaratú, független lényként tekintve el is várja tőlük, hogy maguk és családjuk megélhatéséről képességeikhez mérten maguk gondoskodjanak, és az életben támadt nehézségeik megoldására elsősorban maguk, ill. maguk is tegyenek erőfeszítéseket Ezt juttatják kifejezésre a különböző juttatások – elsősorban a munkaképesség vagy a munkahely elvesztése esetére járó juttatások – feltételei között a rászorult, jogosult személy együttműködésére,

öntevékenységére vonatkozó előírások. Az önsegély elve másik – a szociális jog szabályozását átható – megnyilvánulása, hogy a kivételes, szélsőséges (nem tipikus) helyzetekben járó, egyéni rászorultság mérlegelésétől függő juttatások szabályozását és biztosítását a helyi lakóközösségtől várja, az önkormányzatra bízza. (Ld erről bővebben a Hetedik fejezet 1. b pontjában foglaltakat) Ezzel párhuzamosan érvényesül a szolidaritás elve (amely a francia forradalom harmadik jelszavának, a szabadságjogok mellett mára gyakran elfelejtett “testvériség” gondolatnak modern kifejezése), amely azt a morális kötelezettséget rója a nehéz helyzetbe jutott személyek szűkebb vagy társadalmi környezetére, hogy a bajba jutottnak – a szükség mértékéhez arányló – segítséget nyújtson. Ezt a szociális jogot egészében átható – és az önsegély elvének jelenléte által a szociális rendszer

beállítottságától függően korlátozó – elvet fejezik ki a közösségi eszközökből, központi alapokból, előzetes hozzájárulás feltétele nélkül nyújtott szociálpolitikai juttatások. A szolidaritás elvének egyik – a magyar szociális jogi szabályozást átható – megnyilvánulása, hogy a pénzbeni szociális juttatásokat (különösképpen a rendszeres juttatásokat) illetőleg a juttatásokra jogosultság jövedelemhatárát az öregségi nyugdíj legkisebb összegében határozza meg. Mivel a nyugdíjak összegének (és ezzel a legkisebb nyugdíj összegének) éves meghatározása a keresetek növekedésétől (is) függ, a szabályozás automatikusan biztosítja azt, hogy a szociális jövedelmeknek nem szakadnak el a társadalom egészének átlagos jövedelmi alakulásától. c.) A rehabilitáció és kompenzáció egymást kiegészítő elve A szociális jog ellátásai közösségi eszközökből biztosítják az egyénnek és eltartottjainak

azt, amit – a felmerülő nehézségek híján – az egyénnek piaci eszközökkel, munkájával elért jövedelméből kellene megszereznie. A szociális jog egyik kiinduló elve, hogy azokban az esetekben, amikor a munkajövedelem elvesztése teszi szükségessé a szociális segítséget, az elveszített jövedelem pótlásával (jövedelem-kompenzáció biztosításával) biztosítsa a közösség azt, hogy az egyén meghatározott társadalmi norma alá ne kerüljön. A jövedelem-kompenzáció biztosítása elsősorban a biztosítási alapon nyújtott, a jövedelemmel azonos, vagy arányos jövedelem-pótlás. A kompenzáció elve azok esetében is helyettesítő jövedelem pótlását diktálja, akik társadalombiztosítási ellátásra nem szereztek jogot, vagy jogosultságukat kimerítették. A szociálpolitikai ellátások jellegéből folyóan azonban ez a jövedelem nem az esetleges korábbi jövedelemmel arányos, hanem a 20 biztosítás útján elérhetőnél

alacsonyabb, általában egységes, vagy az egyéni rászorultsághoz igazodó összeg. Éppen azért azonban, mivel a szociális biztonság legfőbb forrása a munkahely a modern szociális jog a jövedelemkompenzációval legalább azonos, vagy fokozottabb mértékben érvényesíti a rehabilitáció/reintegráció, azaz a munkaerőpiacra, az aktív keresők csoportjába való visszajuttatás elvét. Ez elsősorban a munkavégző képesség elvesztése, megváltozása, valamint a munkahely elvesztése esetén kerül előtérbe. A munkaerőpiaci rehabilitáció (reintegráció) nemcsak és nem is elsősorban azért alapvető elve a szociális jognak, mert a keresőképesség és kereső státusz visszanyerésével a kompenzációra fordított közösségi eszközök jelentős része megtakarítható. Alapvető jelentőségét az adja, hogy az egyén autonómiáját, emberi méltóságát és életének teljességét az önálló munkavégzés és piaci jövedelemszerzés jobban

biztosítja, mint a szociális jövedelem. A szociális jövedelem egyrészről korlátozott, szabadon elkölthető (autonóm módon felhasználható) része már összegénél fogva is csekély, vagy egyáltalán nics, másrészről a szociális jövedelem az állampolgárt elkerülhetetlenül függő helyzetbe hozza.23 d.) Az egyenlő bánásmód elve Az egyenlő bánásmód követelménye tiltja a megkülönböztetést valamennyi olyan alapon, amely vonások (rendszerint az egyén akaratától, döntésétől független tulajdonságok) alapján a társadalomban az emberek kisebbégi csoportok különböztethetők meg: ilyen elsősorban a faj (bőrszín), az etnikai vagy nemzeti hovatartozás, a nem24, de ilyen tiltott megkülönböztetési alap a vallás, az életkor, a testi fogyatékosság, vagy a szexuális orientáció is.25 Ehhez azonban két megszorítást kell tenni. Egyrészről, az egyenlő elbánás elve nem egyforma juttatásokat, hanem a szociális juttatás típusához

és céljához igazodó egyenlő bánásmódot jelent (azaz pl. tilos megkülönböztetést tenni a társadalombiztosítási juttatásokra jogosultság feltételei – szolgálati idő, befizetés nagysága, a juttatás kiszámításának szabályai tekintetében, vagy a rászorultság feltételei tekintetében a fenti feltételek alapján), de nem jelent szociális jogi szempontból diszkriminációt, ha az azonos szabályok alapján – egyéb (munkaerőpiaci, biológiai) okok miatt – valamely csoport eltérő juttatásokhoz jut.26 A második megszorítás a jogi egyenlőség fogalmának társadalmilag egyenlőtlen voltából következik: a történelmileg kialakult, és a társadalmi tudatba is mélyen bevésődött egyenlőtlenségek korrigálására nem elegendő a puszta egyenlő bánásmód, a súlyos hátrányoktól szenvedő csoportok (a magyar társadalomban elsősorban a romák, nők és a fogyatékosok) számára pozitív, támogató intézkedésekkel kell a Fokozott

jelentőségű ugyanakkor, hogy ezt a függő helyzetet, ill. az azzal járó kiszolgáltatottságot a közigazgatási szervek, az eljáró köztisztviselők magatartása semmilyen módon ne fokozza. 24 Jóllehet a nők a társadalomban statisztikailag többen vannak, a nemi hovatartozás szerint hierarchizált gazdasági társadalmi rend azonban a hatalmi viszonyok tekintetében a nőknek mint társadalmi csoportnak “kisebbségi lét”-et juttat – kiválóan illusztrálván azt a tételt, hogy a “többségi” vagy “kisebbségi” társadalomhoz tartozás nem statisztikai számok, hanen hatalmi dominancia vagy alávetettség kérdése (Ld még pl. a Dél-Afrikai Köztársaságban a fehérek-feketék viszonyát) 25 Ld. Alk 70/A § (1) bek, valamint az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi XXV tv (Esélytv) 8 §, 26 Természetesen az eltérő juttatások mögött meghúzódhat egyéb, nem szociális jogi diszkrimináció. Pl

a munkaerőpiacon diszkriminált csoportok nyilván kisebb juttatásokra tudnak igényt szerezni, a hosszabb átlagéletkorú nők többet kaphatnak vissza befizetéseikből, stb. 23 21 többségi társadalomhoz tartozókéval azonos esélyt teremteni, ennek hiányában az egyenlőség elvének megvalósulásáról nem beszélhetünk. Az egyenlőség követelményének ez a másik – egyenlő esélyeket előmozdító oldala tételesen az Alk. 70/A. § (3) bekezdésének a rendelkezéséből következik, amely szerint a “Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti”. A szociális jog tehát közösségi eszközökből – a befizetett adókból – nyújt ellenérték nélkül pénzbeli vagy egyéb formában juttatást (szolgáltatást) egyéneknek és családoknak, ezáltal ellentétes érdekeket egyeztetve össze. Egyrészről fontos egyéni és közösségi érdek, hogy

mindenki erejéhez mérten járuljon hozzá a közterhekhez valamint gondoskodjon maga és családja ellátásáról, másrészről ugyanilyen fontos egyéni és közösségi érdek az, hogy senki, és legfőképpen ellátásra szoruló gyermek (a szülők helyzete miatt) ne kerüljön a társadalmi standard alatti anyagi és szociális helyzetbe, különösképpen pedig fizikai létét is fenyegető nélkülözésnek ne legyen kitéve. Az ellentétes érdekek összeegyeztetését, az érdekösszhang megteremtését szolgálja a juttatási feltételek jogszabályi előírása. Ebben a szabályozási feladatban a törvények és kormányzati normaalkotó tevékenység mellett számottevő szerepet játszanak a helyi önkormányzatok, tekintettel arra, hogy mind a “standard”-ok, mind pedig az ennek megfelelő életszínvonal eléréséhez szükséges, elvárható erőfeszítések lényegesen különböznek régiónként, de még helységenként is. Az érdekösszhang megteremtése

– azaz pl. a szociális standardok helyi megállapítása, de ugyanígy a rászorultság mértékének helyi, sőt egyéni értékelése is – célszerűbben végezhető el a helyi önkormányzatok által.27 A részvétel elve – azaz a döntésekkel érintetteknek a döntések kialakításában részvétele – minden fajta demokratikus hatalomgyakorlás alapvető vonása. Civilizált társadalmakban ez a részvétel az értintetteket képviselő nem-kormányzati azaz civilszervezetek bevonásával történik.28 A szociális védelem területén a demokratikus közigazgatás eme követelményének fokozott jelentősége van, tekintettel a „védelem”, „gondoskodás” intézményes megvalósításával egyébként is együttjáró függőség kialakulásának veszélyére. A szociális védelem egyes ágazataira vonatkozó törvények általában tartalmaznak rendelkezést az érdekeltek képviselőinek bevonására. Tekintettel arra, hogy a szociális védelem jelentős

részben a munkával, a munkahely biztosításával függ össze, a munkahelyi érdekképviseletek (szakszervezetek, participációs képviseletek) szerepe fokozott jelentőségre emelkedik. 27 Lehet, hogy míg bizonyos jövedelmi vagy lakáskörülmények az egyik – jobbmódú – közösségben már a leginkább rászorultak közé sorolnak valakit, és támogatásban részesül, addig egy másik, nagyfokú munkanélküliséggel küzdő, és egészében alacsony életszínvonalon élő közösségben az átlag felettinek minősül, és természetesen – az ilyen esetekben amúgy is rendkívül szűkös közösségi pénzekből – nem indokolja támogatás nyújtását. 28 Aminek természetesen előfeltétele, hogy legyenek ilyen szervzetek, azaz a civil társadalom ill. annak csoportjai képesek legyenek megszervezni magukat, érdekképviseletüket, továbbá az, hogy az állami hatalom ne akarja “bekebelezni”, azaz a hivatali apparátus civil cimkével ellátott

részeévé, eszközévé tenni ezeket a szervezeteket. 22 MÁSODIK FEJEZET: A SZOCIÁLIS VÉDELMI RENDSZEREK I. A szociális jogok védelmének alapvető jogi megoldásai a fejlett ipari államokban. (A szociális védelmi modellek) A szociális jogok védelmére kialakult rendszerek elnevezésére eltérő kifejezéseket találunk a 29 magyar és nemzetközi irodalomban egyaránt. A "jóléti rendszer" (“welfare system”) kifejezés a leggyakoribb és legiáltalánosabb értelemben használt, noha az időnként előforduló "szegénygondozás", "szegénypolitika" terminus technicus-al szembeállítva inkább a "polgárias jólét" fenntartására irányuló (skandináv típusú), és nem elsősorban ill. nem kizárólag a szociális szükséghelyzetekhez kapcsolódó állami gondoskodási rendszer jelölésére szölgál. A szociális gondoskodás nemzetközi irodalmában három alapvető szociális védelmi modellt szoktak

megkülönböztetni, amelyek egyben történelmi-politikai modelleket is jelentenek: az ún. szociáldemokrata, a konzervatív, végül a liberális modellt30 Míg a szociáldemokrata modell a skandináv országokra jellemző, az ún. konzervatív modell a porosz (bismarcki) hagyományokra épülő, és a lassított polgári fejlődés (nyugat)középeurópai országaira jellemző, végül a liberális modell az angolszász országok modellje. A földrajzi-kulturális megközelítés alapján azonban az osztályozás kiegészíthető egy negyedik modellel Ez a negyedik, az ún. latin-övezet (mediterráneum) országaira jellemző rendszer a három alapmodell elemeit mutató, azonban sajátosságai folytán önállónak tekinthető rendszer. Természetesen a fenti osztályozás, (mint általában minden társadalomtudományi kategorizálás) viszonylagos értékű két szempontból is. Egyrészt, az alábbiakban ismertetendő modellek sematikus, a részletektől eltekintő, és az

összehasonlítás érdekében csupán az alapvető vonásokat kiragadó leírások, amelyek a konkrét nemzeti rendszerekben nem jelennek meg tiszta formában. Másrészt ezek a modellek történeti modellek, amelyek a különböző rendszerek történeti fejlődése során kialakult fő vonásokat mutatják be, azonban éppen a történeti elem miatt, mert a rendszerek változnak és egymástól is átvesznek vonásokat, az egyes modellek fémjelző országok aktuális szociális-jóléti rendszerei ezektől a sémáktól több vonásban is eltérhetnek és el is térnek. Az európai szociális integráció célja éppen az lenne, hogy ezeket a különböző történeti modelleket távlatilag egy közös rendszerben egyesítse. Az egyes modellekben központi helyet foglal el a munkához való jog megvalósulása, a munkaerőpiaci szolgáltatások színvonala, hiszen az egyén (és vele családja) szociális helyzetét, a szociális jogi juttatások és kedveznények iránti igényét

jelentős mértékben meghatározza a keresőfoglalkozás hiánya, vagy megléte A Angol megfelelője a "social welfare system", "social welfare policy". Ez az alapvető osztályozásl Esping Andersen nevéhez fűződik. Követői az osztályozást továbbfejlesztve többféle csoportosítást állítottak fel, a következőkben ismertendő tipizálás Stephan Leibfried: Towards a European Welfare State? On Integrating Poverty Regimes into European Community c. tanulmányában alkalmazott csoportosítás alapján készült Ld :Zsuzsa Ferge-Jon Eivind Kolberg: Social Policy in Changing Europe. Campus Verlag-Westview Press, 1992 29 30 23 szociális jog által szem előtt tartott cél is állandóan az, hogy az egyének lehetőséeg szerint az általános normák szerint, "piaci eszközökkel" szerezzék meg a maguk és családjuk eltartásához szükséges összeget, ill. anyagi feltételeket A keresőfoglalkozással szerzett megélhetéshez képest a

szociális jog által szabályozott juttatások és kedvezmények mindig csak kisegítő, és lehetőség szerint átmenti szerepet játszanak. A szociális-jóléti rendszer lényeges elemei tehát, amelyekre tekintettel az egyes rendszerek osztályozni lehet a következők: - első a munkához való jog, ill. a megélhetést nyújtó munka biztosítása, - ezzel részben összefüggésben a szociális juttatások egyetemes (univerzális) vagy válogatáson alapuló (szelektív) jellege, - "intézményes" vagy "reziduális" jelleg, azaz a juttatások intézményes biztosítása, vagy az egyéni rászorultság (források) vizsgálata ill. a vizsgálat foka és mértéke, - a minimális jövedelem, vagy "alapjövedelem" kérdése, azaz annak kérdése, hogy az adott jóléti rendszer biztosít-e intézményesen egy minimális színvonalú megélhetéshez elegendő jövedelmet a polgárok számára. 1. A skandináv jóléti állam A szolgáltatások magas

színvonala és a rendszer demokratizmusa miatt a legfejlettebb modellnek a skandináv államokat (ezek között is elsősorban Svédországot) tartják. A skandináv államok "munka központú" országok: ezekben az országokban tehát különös hangsúlyt kap a mindenki számára biztosítandó munkához való jog. Következésképp ezeknek az államoknak a szociálpolitikájában a hangsúlyt elsődlegesen nem a munkanélküliek kiesett jövedelmét kompenzáló megoldásokra helyezik, hanem az álláshoz jutás lehetőségének a megteremtésére. A szociális juttatásokat az univerzalizmus jellemzi, azaz az, hogy juttatásait mindenkinek biztosítja meghatározott esetekben, válogatás (a rászorultság, és különösen az "érdemesség” vizsgálata) nélkül. Különösen kiemelendő ez a munkanélküliek támogatásával kapcsolatban, de ismét megjegyzendő, hogy a juttatások nem feltétlenül a munka világán kívüli jövedelem-újraelosztásában

állnak. Elsődleges stratégiája szerint támogatást elsősorban az aktív munkaerőpiacra történő belépéshez, ill. az ott maradáshoz, azaz az állásban tartáshoz nyújt és ez teremti meg a "szociális polgár" mivolt intézményes fogalmát. A támogatás egyik alapvető módja széleskörű képzési, továbbképzési és átképzési programok finanszírozása, illetőleg a képzésben történő részvétel idejére történő bérkompenzáció. Meghatározó szerepet kap emellett ebben a rendszerben állami munkahelyek teremtése. A skandináv állam nem mint segélyező jelenik meg elsősorban az állampolgárok felé, hanem mint olyan “kéznél levő” munkáltató, akihez a munkahely elvesztése esetén állásért fordulni lehet, azaz, mint első helyen fellépő "szubszidiárius" (helyettesítő) munkáltató. A skandináv rendszert a munkához való jog, a munkához való jutás lehetőségének előtérbe állítása mellett a demogránsok

bőkezű juttatása jellemzi olyan helyzetekben, 24 amelyek az egyén munkaerőpiaci helyzetétől függetlenek – gyermeknevelési, családi pótlék jellegű juttatások. mint pl. a Mivel a rendszer a munkára épül, univerzális juttatásai a munkában tartásra éa munkába állításra összpontosítanak és minden eszközzel elkerüli azt, hogy a munkaképes egyén tartósan kiszakadjon a “dolgozó társadalomból” és így a munkajövedelmet (vagy ezt pótló társadalombiztosítási jövedelmet) szerzők táborából. Másrészről az egyéb, a munkaerőpiaci helyzettől független, potenciálisan nehézséget okozó helyzeteket (pl. gyermeknevelés, továbbtanulás, betegség, családtag gondozása, stb.) állampolgári jogon biztosított cél-jellegű jövedelem-csomagok fedik le. A munkaerőpiacról végképp kilépő idős személyek részére állampolgári jogon biztosít alapnyugdíjat. Mindezek folytán a segély jellegű “alapjövedelem” (minimális

jövedelem) juttatása a skandináv rendszerben legfeljebb reziduális jelleggel, marginális esetekben jut szerephez. 2. A "bismarcki-modell” Németország és Ausztria tekinthető a szociális jóléti rendszerek szempontjából "Bismarck-i országok" csoportjába tartozónak. A szociális rendszerek kategorizálása szempontjából elsőrendű kérdés, azaz a megélhetést nyújtó foglalkozás biztosítása szempontjából az ide sorolható országok szociális rendszereik több, mint egy évszázados történeti fejlődése során a kompenzációs megoldásokat részesítették előnyben. Ez azt jelenti, hogy az ilyen célú állami eszközöket támogatásokat elsősorban a munkaerőpiacról történő távozást, vagy éppen kívül maradást (be sem lépést) segítő juttatásokre fordítja. Ezért – a gazdasági fejlődés erőteljes ösztönzése mellett - az állás elvesztése, vagy az elhelyezkedés meghíusulása esetén nyújott keresetpótló

juttatások állnak stratégiailag a szociális rendszer előterében, míg az aktív munkerőpiaci integrációt, reintegrációt elősegítő eszközök másodlagos szerephez jutnak. (A "munkához való jogot" mintegy a "szociális biztonsághoz való jog" váltja fel.) Az állam ebben a rendszerben - a skandináv modellel való összehasonlításban elsődlegesen nem munkáltatóként, hanem kompenzáció-fizetőként áll helyt a polgárokkal szemben. Az szociális polgár fogalma intézményesítetten megjelenik, de a mai értelméhez képest torzítottan, a jóléti juttatásokra, és nem a munkához jutás lehetőségére építve, elsősorban jövedelem-újraelosztó, ill. jövedelem átcsoportosító megoldásokon keresztül. Az alapvető jövedelemhez való jog szervesen kapcsolódik a munkaerőpiacról kikerülés és kívülmaradás támogatásához. A bismarcki modellhez tartozó országokban van a legnagyobb esélye az intézményes (nem a

rászorultságot messzemenően egyéniesítetten vizsgáló, reziduális elven alapuló), univerzalizált szociális rendszer kialakulására. Ez a rendszer eredetileg erőteljesen család-orientált (ennek megfelelően a nőknek mind munkaerőpiaci, mind szociális juttatásokra való jogai jelentősen különböznek a férfiakétól), az idők folyamán azonban erről fokozatosan áttér az egyént előtérbe helyező juttatásokra. 3. Az angolszász országok 25 Az angolszász országok (elsősorban Nagy Britannia és az Amerikai Egyesült Államok31, valamint Ausztrália és Új-Zéland) szociális joga hagyományosan a "reziduális" elvet helyezte előtérbe. Azaz az állam nem első helyen, hanem éppen ellenkezőleg, utolsó helyen elérhető segítségnyújtó (amikor már semmi és senki más nem elérhető), különösen a rendszer jövedelem-transzfert (egyéni anyagi juttatásokat) tartalmazó elemei tekintetében. A munkába-állítás, vagy

munkanélküliségi kompenzáció alternatívájából az angolszász rendszer is a mielőbbi munkába állítást és az egyén gazdasági önállóságának, függetlenségének megteremtését helyezi előtérbe (szemben a bismarcki rendszerrel és hasonlóan a skandináv rendszerhez). Azonban a skandináv országoktól eltérően az angolszász országok ezt nem elsősorban az ösztönzés és támogatás, valamint állami munkahelyek megteremtésének eszközével, hanem kényszerrel, a munkábaállást kikényszerítő mechanizmusok által kívánják elérni. A munkaerőpiacra történő belépést, munkábaállást vagy újraelhelyezkedést elsősorban kényszer (gazdasági és közhatalmi egyaránt) hivatott biztosítani32, a pénzügyi támogatásoknak, képzési programoknak a szerepe nem jelentős. A juttatásokra való jogosultság megítélésénél univerzalizmus helyett szelektivizmus jellemzi, mint a rendszer egyik elvi alapja. Ennek következtében a juttatásra

ritkán van jogosultság, és a juttatás tényleges nyújtása a "végső rászorultság" mellett (vagy azzal együttesen) az "érdemesség" megítélésétől is függ. Az angolszász modellben mindezekre tekintettel a "szociális polgár" jogállása még halvány körvanalakban sem alakul ki. 4. A latin-övezet országainak jóléti rendszere A Földközi tenger európai országai sajátos, a szociális gondoskodás rendszerét tekintve önálló övezetet alkotnak A földrajzi-nyelvi tájolódást illetően helyesebb lenne ezt az országcsoportot a "mediterrán övezet" országainak nevezni, hiszen Spanyolország, Portugália mellett idetartozik Görögország (érdemes megjegyezni, hiogy ez a három ország csak a nyolcvanas években csatlakozott az Európai Közösséghez). Idetartozik továbbá nyelvi és földrajzi helyzete folytán Olaszország, bár jelentős egyedi sajátosságokkal, és - lazán kapcsolódva ehhez a csoporthoz,

azonban nem tartozván a fenti három rendszerhez sem - idesorolható Franciaország is. Nem földrajzi helyzete, hanem a felsorolt országokkal való közös vonásai alapján (a vallás és tradíciók jelentős szerepe, agrárium részaránya) a uniós csatlakozást követő jelentős fejlődés előtt idesorolták Írországot is Nagy-Britannia és az USA közti hasonlóság a "thatcherizmus" időszakában vált erőssé, azt megelőzően - a beverdige-i stílusú jóléti rendszer időszakában a különbségek jelentősek voltak. Megjegyzendő, hogy a Munkáspárti kormány - igéretével ellentétben nem hozta meg azt a változást a thatcherizmus "lebontásában", amelyet igért, és amelyet a kormány hatalomra kerülésétől az szociális rendszerrel foglalkozók vártak. 32 Elég itt egyszerűen a dickensi regényekből, és más irodalmi és történelmi példákból ismert "dologházak" intézményére gondolni, amelyek jellegükben a

büntetésvégrehajtási és a szociális intézmények közt helyezkedtek el, közelebb az előbbiekhez. Mára ez a közigazgatási-közhatalmi kényszer jelentős mértékben gazdasági kényszerré, azaz a juttatások megvonásával való fenyegetettséggé szelidült, a kényszerítő jelleg azonban nem tűnt el. 31 26 Ezt a rendszert az irodalomban a "fejletlen jóléti állam" modelljének is nevezik33 Ezekben az országokban intézményes, (az állampolgárnak szociális biztonságot teremtő, ill. ellátásra jogot adó) rendszer helyett, az angolszászhoz hasonlító, de ténylegességen (szokásokon) alapuló rezidualizmus kap hangsúlyt. A munkábaállás, munkavállalás előmozdításának eszköze itt is elsősorban a kényszer és kötelezés, semmint a támogatás és ösztönzés. Eltérést eredményez az angloszász országoktól a - katolikus egyház hagyományain alapuló - tradicionális jóléti gondozás jelenléte, amely (társadalmi kötelékek

révén is) kezdetlegesen, időlegesen és fogyatékosan, de pótolni tudja a hiányzó intézményi gondoskodást. Sajátossága ennek a csoportnak, hogy a társadalombiztosítási juttatások szociális funkciót is betöltenek. Olaszországban pl. a nyugdíjaknak többféle funkciója alakult ki, az eredeti, társadalombiztosítási funkció mellett a nyugdíjak hivatottak helyettesíteni a gazdasági egyenlőtlenségeket kiegyensúlyozó állami gazdaságpolitikát, ebből következőleg a nyugdíjak egyben munkaerőpolitikai eszközként is szolgálnak, különösen a korai nyugdíjbavonulás lehetőségének széleskörű megteremtésével, sőt, ipari ágazati politikát (a mezőgazdaság, kézműipar, kereskedelem problémáinak megoldását) segítő funkciója is van, éles ellentétben a bismarcki rendszerrel. Hasonlóképpen idesorolják az olasz rokkantsági nyugdíjak "alapjövedelem" biztosító funkcióját. Jellemzi ezt a rendszert az átfogó állami

foglalkoztatáspolitika hiánya vagy gyengesége, amely ugyanakkor nem párosul szilárd, intézményes jóléti kompenzációval. Az idetartozó országok zöme - különösen azok, amelyek hosszabb diktatúra után kezdték a demokratikus államrend és piacgazdaság kiépítését (Spanyolország, Görögország) - alkotmányában erőteljesen elkötelezi magát a modern (skandináv típusú) szociális piacgazdaság és értékek mellett, ugyanakkor az alkotmányos szabályok alacsonyabb szintű szabályokba történő átültetése, a szükséges intézményrendszer és a megfelelő társadalmi feltételek kialakítása lassabban formálódik. A fejlődés nyilvánvalóan a szociális biztonság modern intézményeinek kialakítása felé vezet, és ezt az Európai Uniós harmonizáció és integráció jelentősen felgyorsíthatja. II. A nemzetközi integráció szociális oldala (A pozitív és negatív integráció eszközei.) A világban folyó integrációs folyamatok

elsősorban gazdasági és politikai integrációra irányulnak, előbb utóbb azonban elkerülhetetlenül valamnnyi ilyen folyamatban felmerül a szociális integráció gondolata és szükségessége, hiszen ennek 33 Annak ellenére, hogy nem déli állam, a "kezdetleges jóléti állam" kategóriájába sorolták a kilencvenes évek elejéig Írországot is. "Európa szélén" történő elhelyezkedése, a gazdaság agrárjegyeket mutató jellege, erős katolicizmusa - és nem utolsó sorban a latin övezet országaival sok hasonlóságot mutató gazdasági-jóléti helyzete volt emögött. Írország a kilencvenes évek végére azonban az Unió fejlett országai közé zárkózott fel és ez a szociális ellátó rendszer fő jegyeit is átalakította. 27 hiánya képes aláásni, de legalábbis jelentősen akadályozni a gazdasági és - különösen - a politikai integrációt. Ennek megfelelően az európai egyesítési folyamat is az 1980-as években

elérkezett ahhoz az állomáshoz, amikor mind jobban nyilvánvalóvá vált, hogy az egységesítési folyamat nem hagyhatja teljes mértékben érintetlenül a tagállamok szociális rendszereit sem. Ezért az Európai Unió céljai közé bekerült a közösségben található szociális rendszerek összeegyeztetése. Valamennyi tagállam ratifikálta az Európai Szociális Kartát, és jórészük az 1996-os, módosított (továbbfejlesztett) szociális kartát. A tagállamok mára egyetértenek abban, hogy a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása a pozitív beavatkozás eszközeivel elkerülhetetlenül szükséges ahhoz, hogy minden társadalmi réteg egyaránt részese lehessen az integrációhoz vezető általános haladásnak. Az 1961-ben aláírt, az Európai Gazdasági Közösséget lérehozó Római Szerződésben még ez a cél nem tükröződött, a szociális vonatkozású rendelkezése a szabadverseny elősegítését szolgáló normákra szorítkoztak.

Az 1992-es Maastrichti Szerződés aláírása idején már csaknem valamennyi tagállam (az akkori 12-ből 11) egyetértett abban, hogy az európai integrációs folyamat szociális diimenzióját is meg kell teremteni, a brit Egyesült Királyság ellenállása miatt azonban magának a Maastrichti Szerződésben a szociális részek nem változhattak. Ehelyett az egyetértésben levő 11 tagállam egy ún "Szociális Jegyzókönyv"-et alkotott és csatoltak a Szerződéshez. Ebben kifejezték elhatározásukat, hogy az 1989-ben megalkotott, a munkavállalók alapvető jogait rögzítő, európai uniós Szociális Karta által kijelölt úton kívánnak haladni, és ehhez az Európai Uniós intézményeket, jogi eszközöket és eljárásokat kívánják használni.34 Az így alkotott uniós jog csak a csatlakozó 11 tagállamra volt kötelező. Időközben az Egyszült Királyság különállása megszűnt és az 1997-es Amszterdami Szerződésbe bekerültek - javított és

búvített formában - a korábbi Szociális Protokol szociális politikáról szóló rendelkezései és így ezek a –mára 25-re növekedett számú tagra kötelező – ún. elsődleges uniós jog részévé váltak A fenti bemutatás alapján azonban az is nyilvánvaló, hogy az Európai Unió tagországaiban található négy szociális-jóléti rendszer - a skandináv, bismarcki, angolszász és latin, avagy legfőbb jellemzőjükkel nevezve a "modern", "intézményesített", "reziduális" és "fejletlen" - rendkívül sok tekintetben különbözik egymástól, amely különbségek "közös nevezőre" hozása nem elképzelhető el automatikusan, az Európai Unió tényleges és hatékony beavatkozása nélkül. Ez a szakasz viszonylag hosszabb egyeztetést, és az integráció magasabb fokát igényli, mint a gazdasági és politikai integráció, és nem elképzelhető a döntéshozatali rendszer gyökeres átalakítása,

valamint náhány rögzült sztereotípia felszámolása nélkül. Az Amszterdami Szerződés ebben az irányban tartalmazott néhány lépést, elsősorban a szociális jog tágabb értelemben felfogott szférájában, azaz a munkahelyimunkavállalói jogok tekintetében. Az "európai polgár" azonban továbbra is csak politikai és gazdasági értelemben (a mozgás és verseny szabadságát tekintve) létezik, a "szociális polgár" megszületéséhez szükséges egységes szociális jogi bázis létrehozása (pozitív jogalkotási lépések sorozatával) továbbra is megoldandó feladat maradt. Jelentős lépést jelentett ennek a feladatnak megoldása útján a 2000 decemberében elfogadott, és az Unió szociális jogi hatáskörét bővítő Nizzai Szerződés, és a Az ennek alapján létrejött Szociálpolitikai Megállapodást (Agreement on Social Policy) kiegészítő jegyzőkönyv (14) formájában csatolták az Európai Szerződéshez. 34 28

közvélemény nagy reményeket fűzött az ugyanekkor aláírt Európai Alapjogi Karta megalkotásához is, amelynek jogi minősége azonban a normák erejét tekintve enyhén szólva is bizonytalan volt. További, és döntő lépést jelenthet az Európai Unió Alkotmányának 2004-es végleges elfogadása, és különösképpen a bizonytalan jogi minőségű Karta beépítése az Alkotmányba. 29 HARMADIK FEJEZET: A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEKRŐL TÖRTÉNŐ GONDOSKODÁS - A REHABILITÁCIÓ. I. A rehabilitáció általános kérdései 1. A rehabilitáció fogalma A munkaképesség tartós csökkenése vagy elvesztése35 az ún. klasszikus kockázatok egyike, az egyik legrégebbi kockázat, amelynek kockázata – és a vele járó létbizonytalanság ellen – a munkavégzők társadalma a legrégebben védekezett a társadalombiztosítás eszközeivel. A társadalom azonban többféle módon gondoskodhat azokról a tagjairól, akik valamilyen baleset,

betegség, vagy születés óta fennálló rendellenesség következtében munkavégző képességük egy részét elveszítették. Az elvesztett jövedelem pótlása, valamilyen fokú kompenzációja a társadalombiztosítás eszközeivel (ennek hiányában pedig elsősorban segélyezés útján36) csak az egyik mód. Másik megoldás a megmaradt munkaképesség lehető legteljesebb hasznosításának elősegítése, a rehabilitáció, amely nemcsak a megélhetést biztosító jövedelmet, hanem ezzel együtt teljesebb emberi élet lehetőségét is nyújtja. A kétféle megoldás alternatívaként (vagylagosan) és komplementer (egymást kiegészítő) jelleggel is érvényesülhet. Ma már általában a gondoskodás mindkét formájával találkozunk (főleg a munkához való jog elvét is tudatosan érvényre juttató szociális rendszerekben), azonban annak hangsúlya, alapvető iránya még mindig eltérően helyezheti előtérbe a kompenzációs vagy a rehabilitációs elvet. Ez

a preferencia a jogi szabályozásban elsősorban a finanszírozás oldaláról jelenik meg: jelenti egyrészről azt a választást, hogy az állam (kormányzat) a csökkent vagy megváltozott munkaképességűekről történő gondoskodás céljára az állampolgároktól, gazdasági szervezetektől (adók vagy járulékok formájában) beszedett összeget az készpénzutalás formájában, vagy pedig a foglalkoztatás elősegítését célzó beruházásokra, munkahelyek kialakítására, képzésükre költi. De jelenti másrészről azt is, hogy a rehabilitációt, munkáltatók rehabilitációs tevékenységét a kormányzat rendelkezésére álló pénzügyi befolyásoló eszközökkel (adókedvezményekkel, 35 Fontos a munkaképesség tartós megváltozását (csökkenését, elvesztését) elválasztani a betegség vagy baleset miatti átmeneti munkaképtelenségtől. Az utóbbiak esetében természetesen csak a gyógyítás és a keresőképtelenség ideje alatti ellátás

jöhet szóba, mint a szociális gondoskodás eszköze. (Ebből következik az is, hogy míg a tartós munkaképesség csökkenés esetén járó juttatások mellett a keresőtevékenység nem kizárt, noha jogrendsszerenkétn eltérő mennyiségi vagy kereseti korlátok érvényesülhetnek, az átmeneti keresőképtelenség idejére járó juttatások mellett keresőtevékenység nem folytatható.) 36 Természetesen, ha a munkaképesség csökkenés olyan károkozás, baleset, üzemi baleset vagy foglalkozási eredetű megbetegedés eredménye, amelyért a munkáltató vagy másik személy, felelősséggel tartozik, akkor az elvesztett keresetért kapott kompenzáció nem szociális juttatás, hanem polgári alapon járó kártérítés, de ellátást biztosíthat az esetleges biztosítási jogviszony keretében kapott biztosítási összeg. 30 dotációval) mennyiben ösztönzi a – piaci versenynek kitett – munkáltatók rehabilitációs tevékenységét.37 A múltban

(amikor már ez a gondoskodás egyáltalában megjelent), a kompenzációs elv volt túlsúlyban, azaz gondoskodás szinte egyedüli, de legalábbis legfőbb módja az elvesztett jövedelm kompenzációja volt, közvetlen készpénztranszfer útján (emellett kisegítő jelleggel természetbeni ellátás ill. gondozás) A rehabilitációs elv, azaz a munkában megtartásnak, ill. munkábaállás elősegítésének előtérbe helyezése és ezzel a foglalkozási rehabilitáció, mint önálló támogatási forma megjelenése csak az utóbbi évtizedekben kapott növekvő figyelmet és jogalkotási-pénzügyi támogatást. Az ún. kompenzációs elvtől a rehabilitációs elv felé történő elmozdulás mind az egyén, mind a család, mind pedig az egész társadalom számára kedvezőbb, teljesebb értékű megoldás a puszta jövedelempótlást (kiegészítést) jelentő anyagi segítségnél. A rehabilitációs elv van összhangban a szociális jogban érvényesülő önsegély

elvével is: lehetővé teszi és egyben elvárja a rászorult személytől, hogy - minél teljesebb értékű emberként - ő maga is tegyen meg mindent a kialakuló hátrány minimálisra szorítása érdekében. Ugyanakkor - szintén az önsegély elvének jegyében - a közvetlen környezet – elsősorban a volt munkahely, ezt követően pedig a lakóhely – is részesévé válik a rehabilitációnak, az állami segítségnyújtást "kiváltva" vagy azt megelőzően. 2. A rehabilitáció fajtái A rehabilitáció korábbi állapotba visszahelyezést, helyreállítást jelent. Rehabilitációról a munkaképesség vonatkozásában kétféle értelmben beszélhetünk: orvosi és munkahelyi rehabilitációról, amelyek a fizikai képességek helyreállítását és annak tényleges hasznosítását segítik elő. Ezek mellett azonban harmadikként a szociális rehabilitáció – a társadalmi környezetnek beilleszkedést, visszailleszkedést előmozdtó szerepe is

jelentős szerepet játszik a munkaerőpiaci lehetőségek eredményes kialakításában. A baleset vagy megbetegedés következtében orvosi segítségre szoruló, munkaképtelen ember számára első a gyógyítás, az egészség vagy testi épség maradéktalan, vagy lehető legteljesebb helyreállítása – a gyógyítás. Ez az egészségügyi ellátás keretében - a társadalombiztosítás e körbe tartozó szabályai szerint történik. A lehetséges ill szóbajöhető orvosi beavatkozások ill gyógykezelés befejeztével, a beteg (sérült) állapota kialakul: vagy teljesen gyógyultnak tekinthető, vagy pedig megállapítják róla, hogy valamilyen szervi funkciója nem, vagy nem megfelelően működik. A gyógyító orvosi beavatkozást és ovosi kezelést követi az orvosi rehabilitáció, amelynek célja a nem megfelelően működő fizikai funkció javítása, vagy helyreállítása. Figyelemreméltó, hogy az Egészségügyről szóló 1997 évi CLIV törvény is

általánosan, az orvosi rehabilitáción túlmenően – a munkahelyi, és általános társadalmi rehabilitációra is kiterjedően – határozza meg a rehabilitáció fogalmát. Eszerint a rehabilitáció “olyan szervezett segítség, amit a társadalom nyújt A rehabilitációs vagy kompenzációs elv előtérbe helyezése természetesen a költségek fedezetére szolgáló alapok beszedésének formáját is befolyásolja: a felhasználás módjától függően adók, nyugdíjvagy egészségbiztosítási, vagy a munkaerőpiaci alapok kialakításánál lehet velük számolni és a szükséges hozzájárulást előírni. 37 31 az egészségében, testi vagy szellemi épségében ideiglenes vagy végleges károsodás miatt fogyatékos személynek, hogy helyreállított vagy megmaradt képességei felhasználásával ismét elfoglalhassa helyét a közösségben. A rehabilitáció egészségügyi, pszichológiai, oktatási-nevelési, foglalkoztatási és szociális

intézkedések tervszerű, együttes és összehangolt, egyénre szabott, az érintett személy tevékeny részvételével megvalósuló alkalmazása”.38 Egyben maga a szűkebb értelemben vett orvosi rehabilitáció is a munkaképesség és társadalmi beilleszkedés helyreállítását tartja szem előtt: az orvosi rehabilitáció céljának azt tekinti, hogy az egészségkárosodottakat és a fogyatékosokat abban segítsék, “hogy önállóságukat minél teljesebb mértékben visszanyerjék, és képessé váljanak a családba, munkahelyre, más közösségbe való beilleszkedésre”. Természetesen az orvosi rehabilitáció ezt elsősorban az orvostudomány eszközeivel a segítségre szorulók meglevő képességeinek (ki)fejlesztésével, illetve pótlásával igyekszik elérni. A rehabilitáció gondolatának térnyerését mutatja azonban már az orvosi rehabilitáció elvének a korábbiaknál szélesebb felfogása. A törvény szerint még ebbe a körbe tartozik a

fizioterápia, a sportterápia, a logopédia, a pszichológiai ellátás, a foglalkoztatás-terápia, valamint a gyógyászati segédeszköz-ellátás és ezek használatának betanítása is. Mindezekkel az egészségügyi és a foglalkoztatási rehabilitáció közötti összhang teremthető meg. Az orvosi rehabilitáció eredményeképpen a csökkent, vagy hiányzó fizikai funkció, a terhelhetőség javulhat, de el[fordulhat, hogy nem lehetséges a maradéktalan korrekció, azaz az eredeti munkakörbe, az eredeti tevékenységhez történő visszatérés. A foglalkozási rehabilitáció célja az orvosi rehabilitációt követően a megváltozott munkakaképességű személy egészségi állapotának, szakképzettségének megfelelő munkavégzés biztosítása. Ez tehát nem a fizikai állapot megváltoztatására irányul, hanem arra, hogy a kialakult fizikai állapot figyelembevételével a megváltozott, ill. csökkent munkaképességnek legjobban megfelelő foglalkoztatási

lehetőséget megtalálja, ha szükséges, kialakítsa. Részben a megfelelő megélhetéshez szükséges anyagiak biztosítása érdekében, de emellett - és elsősorban - az érintett személy életminőségének javítása, a teljes értékű emberi élet lehetőségének megteremtése céljából. A foglalkozási rehabilitáció jogi szabályait a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI 29) EüM–PM együttes rendelet (a továbbiakban Rehab.r) tartalmazza A foglalkozási rehabilitáció két szinten, két színtéren zajlik: elsődlegesen a munkáltatónál, ezon kívül - másodsorban és kisegítő jelleggel - a lakóhelyi vagy tágabb közösségi gondoskodás keretei között. A rehabilitációs "színterek" felsorolása tehát értéksorrendet is jelez, hiszen értékesebb, és ezért ideálisabb, ha a rehabilitáció a megváltozott munkaképességű személy korábbi, megszokott

munkakörnyezetében történik és az ottmaradást, az ugyanott történő foglalkoztatást segíti elő. Mind emberi, mind pedig közgazdasági értelemben a közvetlen munkahelyi rehabilitáció hatékonysága a legnagyobb. A rehabilitáció szociális oldala a foglalkozási rehabilitáción túlmentő, összetett – és részben jogi (de nem elsősorban szociális jogi), részben a jog keretein túlmenő – feladatokat jelent. Beletartozik a foglalkoztatást elősegítő intézményi infrastruktúra, a 38 Eü.tv 100 § (1) 32 mozgási és közlekedési valamint emberi kommunikációs lehetőségek megteremtése és megfelelő szinten tartása, és általában az egyéni és társadalmi létfeltételek olyan alakítása amely figyelemmel van azokra a nehézségekre, amelyekkel mindazoknak meg kell küzdeniük, akiknek valamilyen biológiai funkciója a társadalom többségétől eltérően működik. Mindezekből következően a rehabilitáció szociális és általános

fogalma is szoros összefüggésben áll az alapvető emberi (polgári, politikai és szociális) jogokkal. Az Alkotmány az alapjogokat – pl. a mozgásszabadság, a lakóhely megválasztásának jogát, a lelkiismereti és vallásszabadásművelődéshez való jogot, egyenlően biztosítja minden állampolgár számára – és ezeknek érvényesülésének, tényleges gyakorlásának biztosítása az állam kötelezettsége azokban az esetekben, amikor ez külön intézkedéseket igényel. Az alapjogok egyenlő biztosítására – és az egyenlő esélyek megteremtésére irányul a Fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. tv (Fot) Ez a törvény a hatálya alá tartozó személyek olyan alapvető polgári és politikai jogairól rendelkezik, amelyek ugyan elengedhetetlenek munkahelyi és szociális esélyegyenlőségük megteremtéséhez, azonban távolról sem tekinthetők “szociális” kérdésként, amelynek

megvalósulása a “ráfordítható anyagi erő” kérdése, hanem – amint az alapjogok esetében általában – minden eszközzel elérendő prioritásként tekintendők. Noha itteni témánk a “rehabilitáció” címet viseli, abba természetszerűleg beletartozik a “habilitáció” körébe tartozó szervezett segítségnyújtás is, amely a veleszületett, illetőleg fejlődési rendellenesség, betegség vagy baleset miatt fejlődésében megzavart és ezért a közösségi életben akadályozott gyermekek, esetlegesen felnőttek teljes társadalmi beillszkedését, teljes emberi életének megvalósulását elősegítő tevékenység. Ez más szavakkal a képzéshez, munkahelyhez jutásnak a lehető legteljesebb mértékben hasonló legyen az ilyen akadályoztatásnak nem kitett gyermekekéhez és felnőttekéhez. Mivel az ő esetükben a munkaképesség nem “megváltozott”, a Rehab.r hatálya nem terjed ki rájuk, ugyanakkor a rehabilitáció körébe tartozó,

nem a változás előtti munkahelyhez kapcsolódó, intézkedésekre, szervezett támogatásra jogosultak. 3. A megváltozott munkaképességű személy fogalma A munkaképességet befolyásoló betegségi vagy baleseti következményekkel kapcsolatos szemléletváltozást jelzi a rehabilitációval foglalkozó jogszabály szóhasználatának 1983-as változása: a Rehab.r ugyanis - a rehabilitációval foglalkozó korábbi szabályozással ellentétben nem "csökkent munkaképességű", hanem "megváltozott munkaképességű" személyekről szól. Kifejezésre juttatva ezzel azt, hogy ha valaki munkaképességét a korábban űzött szakmájában elvesztette, még nem feltétlenül “csökkent” képességű: lehet, hogy egy másik - korábban számára fel sem merült, esetleg hobbiként művelt – szakmát, hivatást teljes értékűen, sőt, az sem kizárt, hogy magasabb szinten tud betölteni. A megváltozott munkaképességű - azaz rehabilitációs

intézkedésekre jogosult személy fogalmát a jogszabály alapvetően a munkaképesség megváltozásakori 33 munkaviszonyban vagy ennek megfelelő jogviszonyban álláshoz, és még közelebbről a munkaképesség megváltozását korábbi munkakörre való alkalmasságban, ill. alkalmatlanságban méri.39 Ennek megfelelően megváltozott munkaképességű személy a Rehab.r értelmében az, aki 1. egészségi állapota romlásából eredő munkaképesség-változás miatt eredeti munkakörben, rehabilitációs intézkedés nélkül, teljes értékű munka végzésére tartósan alkalmatlanná vált, de öregségi vagy rokkantsági nyugdíjban, baleseti rokkantsági nyugdíjban, öregségi vagy munkaképtelenségi járadékban40 nem részesül; vagy 2. üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében baleseti járadékban részesül és eredeti munkakörében munkáltatójánál teljes értékű munka végzésére tartósan alkalmatlanná vált; vagy 3. gümőkóros

betegség miatt munkáltatójánál, jogszabályi tilalom folytán nem foglalkoztatható; vagy 4. a fegyveres erőktől, a fegyveres testületektől és a rendészeti szervektől megváltozott munkaképessége, illetőleg egészségi okból szolgálatra való alkalmatlansága miatt leszerelt. Az 1. és 2 esetben az “eredeti munkakör” a baleset vagy betegség bekövetkezését közvetlenül megelőzően betöltött munkakört jelenti. Az ilyen értelemben megváltozott munkaképességű (eredeti munkakörre alkalmatlan) személyek két csoportját állítja fel a törvény: 1. rehabilitálható és 2. nem rehabilitálható megváltozott munkaképességű személy a.) A rehabilitálható megváltozott munkaképességű személy Rehabilitálható munkaképességű személy az, aki a fentiek értelmében megváltozott munkaképességűnek minősül, és valamilyen foglalkozatatási jogviszonyban áll, azaz - alkalmazott (aki munkaviszonyban, közalkalmazotti vagy közszolgálati

jogviszonyban áll), - bedolgozó (aki bedolgozói munkaviszonyban vagy bedolgozói tagsági viszonyban áll), vagy - szövetkezeti tag (ha a szövetkezettel munkaviszony jellegű jogviszonyban áll). Ezek a személyek a munkaerőpiaci rehabilitációról szóló rendelkezések alapján igénybevehető intézkedésekre jogosultak, illetőleg alkalmazásuk rehabilitációs alkamazásnak minősül a rehabilitációval kapcsolatos munkáltatói kötelezettségek teljesítése, vagy az ezzel kapcsolatos kedvezmények igénybevétele szempontjából. A rehabilitálható személyek is további két csoportba oszthatók: 39 A fogyatékos, illetőleg nem munkaviszonyban állás idején de lehetőséget biztosít az ilyen jogviszonyban nem álló, valamint a korábbi munkahelyükön nem rehabilitálható személyekről történő gondoskodásra is. 40 Az öregségi és munkaképtelenségi járadék a korábbi törvények alapján a mezőgazdasági szövetkezeti tagok részére

megállapítható, és még ma is a lakosság jelentős részének folyósított ellátás. 34 - az eredeti munkáltatónál rehabilitációra jogosultak a lakóhelyükön rehabilitációra jogosultak. A munkáltatónál történő rehabilitációra azok jogosultak, akiknél 1. a rehabilitációs foglalkoztatás a munkáltatótól elvárható és 2. a rehabilitációs foglalkoztatás a munkáltatónál lehetséges A rehabilitációs foglalkoztatás a munkáltatótól akkor elvárható ha a megváltozott munkaképességű személyt korábban főállású jogviszonyban foglalkoztatta. Ennek megfelelően nem jogosultak a munkaviszonyon belüli rehabilitációs eljárásra azok, akiknek a fenti jogviszonyuk u.n “második jogviszony”41, továbbá, az alábbi, II 1 a) és c.) pontokban jelzett intézkedésekre (azonos munkakörben történő továbbfoglalkoztatás, képzés) azzal szemben sem kötelezett a munkáltató, akinek munkaköri alkalmatlansága, ill. tilalom folytán

történő eltiltása próbaidő alatt következett be. A munkaviszonyon belüli rehabilitáció szempontjából is tovább különböztet a rendelet a munkajogi védelemben részesülő, és ilyen védelemre nem jogosult megváltozott munkaképességűek között. (Ld lejjebb a II 3 pontban) A rehabilitációs foglalkoztatás akkor lehetséges, ha a munkáltatónál van olyan munkakör, amelyben a megváltozott munkaképességű személy egészségének további romlása nélkül – a munkafeltételek vagy a munkaszerződés megfelelő módosítása, esetleges átképzés eredményeként – munkaképességét hasznosítani tudja. Ennek a munkakörnek a felkutatása a munkahelyi rehabilitációs eljárás célja. A munkahelyen kívüli (más munkáltatónál, vagy az önkormányzat által fenntartott szociális foglalkoztatóknál) történő foglalkoztatási rehabilitációra az eredeti munkahelyükon nem rehabilitálható megváltozott munkaképességű személyek jogosultak, ennek

biztosítása – az eredeti munkáltató által kezdeményezett eljárásban – az önkormányzatok feladata. b.) Nem rehabilitálható (foglalkoztatási rehabilitációra nem jogosult) megváltozott munkaképességű személy. Nem rehabilitálható kategóriába tartozik a jogszabályok alapján az, 1. aki saját jogú nyugellátásban részesül (ilyennek minősül az o öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj o öregségi vagy munkaképtelenségi járadék42) 2. aki számára nem sikerült a megváltozott munkaképességnek megfelelő munkakört találni, és erre tekintettel átmeneti járadékban vagy rendszeres szociális járadékban, bányászok egészségkárosodási járadékában, minden egyéb jövedelem híján rendszeres szociális segélyben részesülnek A jogalkotó a kivétel felállításakor abból indult ki, hogy a rehabilitációra ilyen esetekben az “első”, vagy “fő” jogviszonyban válik jogosulttá a megváltozott munkaképességű

személy. Ez azonban kedvezőtlen helyzetbe hozza a második munkaviszony keretében foglalkozási megbetegedés vagy üzemi baleset következtében megváltozott munkaképsségűeket. 42 Ld. 40 sz lj 41 35 Az 1. csoportba tartozó személyek valójában két alcsoportot alkotnak, de mindkettőre jellemző, hogy munkaerőpiaci részvétele már nem várható: az öregségi korhatárt betöltött, és oregségi nyugdíjra (járadékra) jogosult személyek, a másik alcsoportba a munkaképességüket legalább 67%-ban elvesztett és rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra (munkaképtelenségi járadékra) jogosultak. Noha nem kizárt, hogy ezek a személyek jövedelemszerző munkát végezzenek (és gyakran végeznek is), rehabilitációs intézkedésekre ill. abban való részvételre nem jogosultak és nem is kötelezettek. A 2. csoportba tartozó személyek ugyan az adott feltételek mellett “nem rehabilitálhatók”, azonban a rehabilitációra, rehabilitációs

foglalkoztatásra való joguk nem szűnik meg, sőt, időről időre a rehabilitáció lehetőségét az önkormányzatnak meg kell vizsgálnia. II. A munkahelyi rehabilitáció 1. A munkáltató rehabilitációs feladatai A munkáltatói rehabilitációs feladatok ellátásáért a munkáltató felelős. A rehabilitációs intézkedést a munkáltató vezetője vagy az általa kijelölt személy (t.ovábbiakban: munkáltatói rehabilitációs megbízott) teszi meg A megváltozott munkaképességű dolgozót a munkáltató köteles elsősorban eredeti munkakörében és szakmájában foglalkoztatni. Ha ez nem lehetséges, a munkáltató működési körén belül olyan munkakörben kell őt alkalmazni, ahol egészségének további romlása nélkül munkaképességét hasznosítani tudja. Ennek megfelelően a dolgozó munkaszerződését módosítani kell (természetesen a dolgozóval történő egyeterértésben). A rendelet megjelöli azokat a teendőket, amelyeket a munkáltató a

rehabilitáció érdekében a elvégezni, ill. megkísérelni köteles A felsorolt teendők egymás után, ill egymás mellett is alkalmazhatók, ill. megkísérelhetők, és azok költségei a munkáltatót terhelik. A munkáltató ezek alapján köteles a megváltozott munkaképességű dolgozót a.) a munkakörülmények módosításával, elsősorban eredeti munkahelyén (munkakör) és szakmájában tovább foglalkoztatni, vagy b) a munkáltató működési körén belül a dolgozó egészségi állapotának, korának és képzettségének figyelembevételével megfelelő munkahelyre áthelyezni, illetőleg c) más munka végzésére betanítani, vagy szakképzésben részesíteni; d) szükség esetén az e célra létrehozott külön üzemrészben foglalkoztatni; e) részmunkaidőben alkalmazni; f) bedolgozóként foglalkoztatni, ha a munkáltató tevékenysége erre módot ad. A munkáltatói rehabilitációs feladatok ellátásáért a munkáltató felelős. Ez két dolgot is

jelent. Egyrészről a munkáltatónak (a szervezet vezetőjének, vagy az általa kijelölt személynek, a rehabilitációs megbízottnak) kell megtennia azokat a szervezési és munkáltatói intézkedéseket, amelyek szükségesek a dolgozó rehabilitációjához, másrészről azt, hogy a munkáltatónak kell fedezni a rehabilitációs intézkedések költségeit. 36 A szakszerû rehabilitációs javaslatok kidolgozása és a megváltozott munkaképességû dolgozó foglalkoztatásának figyelemmel kísérése érdekében annál a munkáltatónál, ahol foglalkozás-egészségügyi szolgálat, foglalkozás-egészségügyi orvos (üzemorvos) működik, a megváltozott munkaképességű dolgozókkal foglalkozó bizottságot kell létrehozni és mûködtetni, ennek neve munkáltatói rehabilitációs bizottság. A munkáltatói rehabilitációs bizottság legalább három tagból áll. Vezetője a munkáltatói rehabilitációs megbízott, tagjai az üzemi tanács, illetve az

üzemi megbízott által kijelölt személyek. 2. A foglalkoztatási rehabilitációs eljárás A munkahelyi rehabilitációs eljárást a megváltozott munkaképességű dolgozó is kezdeményezheti, de a jogszabály nem az érintett kezdeményezésétől teszi függővé az eljárást: ezt a Rehab.r az illetékes (a munkaképesség megváltozását megállapító) gyógyító-megelőző intézmény főorvosi bizottságának ill. az üzemorvosnak a feladatává teszi43, hiszen ők tudnak legelőször a munkavállaló munkaképességének megváltozásáról. Az eljárást a munkáltatói rehabilitációs megbízottnál kell kezdeményezni. A kezdeményezés alapján a munkáltató a rehabilitációs megbízott útján megvizsgálja, hogy milyen megfelelő – a dolgozó munkaképességének, egészségi állapotának, emellett lehetőség szerint szakmai végzettségének és korábbi kereseti lehetőségeinek is megfelelő – rehabilitációs foglalkozatatási lehetőséget tud

felajánlani. Erre a munkáltatónak nyolc napos határideje van. Ha megfelelő rehabilitációs foglalkoztatási lehetőséget nem tud felajánlani, akkor a rehabilitációs megbízott még a nyolc napos határidőn belül intézkedik az illetékes munkáltatói vagy a helyi rehabilitációs bizottság összehívásáról, illetőleg megkereséséről, hiszen a rehabilitációs javaslatot e bizottságok véleményének figyelembevételével kell megtennie. A munkáltatói rehabilitációs bizottság - helyismerete birtokában - megvizsgálja a rehabilitációs foglalkoztatás lehetőségeit, ennek során köteles meghallgatni az érintett munkavállalót is, és valamennyi körülmény mérlegelése alapján teszi meg javaslatát, amely kétféle lehet: vagy talált lehetőséget a munkáltatónál történő rehabilitációs foglalkoztatásra, és akkor erre konkrét javaslatot tesz, vagy azt állapítja meg, hogy ilyenre nincs lehetőség. Ha a foglalkoztatásra lát lehetőséget,

akkor ezt a javaslatát tizenöt napon belül írásban közli a megváltozott munkaképességű dolgozóval. Ha ezt a dolgozó elfogadja, akkor a munkáltató intézkedik a szükséges lépések megtételéről. Amennyiben a rehabilitációs foglalkoztatás a munkaszerződés módosítását igényli, abban a rehabilitációs bizottság javaslata alapján - munkavállalónak és a munkáltatónak kifejezetten meg kell állapodnia. Ha pedig a munkáltatói rehabilitációs bizottság a munkáltató működési körén belül nem tud megváltozott munkaképességű dolgozó számára megfelelő munkakört javasolni, erről a bizottsági ülést követő három napon belül írásban értesíti a telephely 43 Ld. Rehab r 9§ (1) bek 37 szerint illetékes helyi rehabilitációs bizottságot, és ezzel az eljárás túlmegy a munkáltató keretein - felszabadítva a munkáltatót a vele szemben érvényesülő munkajogi korlátok alól is a megváltozott munkaképességű személlyel

szemben. 3. Munkajogi védelem A megváltozott munkaképességűeken belül is sérülékenyebb csoportokat a törvény felmondási tilalommal is védi annak érdekében, hogy a foglalkoztatási rehabilitáció a munkáltató szervezeti, működési változásai ellenére is tartósan megvalósulhasson. A munkajogi védelem (felmondási tilalom) a munkáltatóra esetenként komoly terhet hárít, a munkáltatók jogos gazdasági érdekének a rehabilitációra jogosult megváltozott munkaképességű személyek érdekeinek arányos figyelembevétele és összehangolása eredményeképpen ezért a jogszabály felmondási tilalommal csak a munkahelyen rehabilitálhatók egy részét – súlyosabb helyzetben levő részét – védi. Ilyen védelemben részesíti a rendelet azt a megváltozott munkaképességű, és munkahelyi rehabilitációra jogosult munkavállalót, - akinek az egészségi állapota romlásából eredően munkaképessége legalább 50%-ban csökkent, - aki üzemi

baleset vagy foglalkozási betegség következtében baleseti járadékban részesül, vagy - aki gümőkóros betegség miatt munkáltatójánál, jogszabályi tilalom folytán nem foglalkoztatható. A felmondási tilalom azt jelenti, hogy a munkáltató nem szüntetheti meg felmondással (közalkalmazottak, köztisztviselők esetében felmentéssel) a rehabilitációra szoruló, és munkaviszonyban rehabilitálható személy munkaviszonyát, mindaddig, amíg a fenti állapot fennáll, kivéve, ha a megváltozott munkaképességű alkalmazott érdemtelen erre a védelemre. Az “önsegély” elvének érvényesülése megkívánja, hogy az érintett dolgozó is együttműködjék a munkáltatóval a rehabilitáció optimális megvalósítása érdekében, a munkaszerződés módosítására, az átképzésre vonatkozó javaslatokat mérlegelje és indokolatlanul ne utasítsa vissza, és az új munkakörben feladatait az elvárható gondossággal és fegyelemmel végezze. Ezért a

munkáltatói felmondási tilalom csak az együttműködési kötelezettségének eleget tevő munkavállalóval szemben áll fenn, Érdemtelenné az válik a védelemre, aki - a munkáját ismételten nem megfelelően látja el, illetőleg a munka elvégzésére alkalmatlan, kivéve, ha nem megfelelő munkája vagy alkalmatlansága megváltozott munkaképességével függ össze, vagy akinek - a munkáltató működési körn belül, vagy azonos helységben más munkáltatónál egészségi állapotának, korának, képzettségének megfelelő új munkahelyet biztosít és azt a dolgozó nem fogadja el vagy a betanítására (szakképzésére) vonatkozó javaslatot utasítja vissza indokolatlanul. Ez a szabály tehát az “érdemesség” fogalmának – a korszerű szociális védelem szempontjával általánosságban össze nem egyeztethető – bevezetésére utal. Elfogadhatóvá és indokolttá teszi azonban két mozzanat. Egyrészről az, hogy kizárólag a munkajogi

felmondási tilalom szempontjából kerül alkalmazásra, amely 38 feltétele és része a szociális védelemnek, azonban túl is megy azon, és a munkáltató jogos gazdasági érdekével kell a munkavállalói védelmet összegyeztetnie. Másrészről pedig az, hogy az együttműködés hiányára alapozott munkáltatói felmondás bírói felülvizsgálatát a törvény lehetővé teszi. 4. A rehabilitáció pénzügyi ösztönzése A jogszabályok – tekintettel arra, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a munkáltató oldaláról szervezési és költségráfordítást igényel – meghatározott pénzügyi ösztönzőket állapítanak meg a rehabilitációs foglalkoztatásban résztvevő munkáltatók javára. Az ösztönzés egyrészről negatív, másrészről pozitív módon történik. “Negatív” ösztönző, azaz kényszerítő jellegű az az előírás, amely szerint – ha a jogszabályi minimumot (az állomány 5%-a) nem éri el a

megváltozott munkaképességű személyek alkalmazása, akkor a munkáltató köteles a hiányzó megváltozott képességű személyek számának megfelelő un. rehabilitációs hozzájárulást fizetni. Ez az előírás nem vonatkozik a 20 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kisvállalkozásokra.44 “Pozitív ösztönző” a dotáció, amely azt a 20 főnél több alkalmazottat foglalkoztató gazdálkodó szervezetet illeti meg, amely 5%-ot meghaladó mértékben foglalkoztat megváltozott munkaképességűeket, és amelynek összege szintén az e körbe tartozó alkalmazottaknak a többi alkalmazotthoz viszonyított arányától függ.45 A rendelet nemcsak a munkajogi védelem elvesztésének szankciójával, hanem anyagi ösztönzéssel – keresetkiegészítéssel, átmeneti keresetkiegészítéssel, jövedelemkiegészítéssel, vagy átmeneti jövedelemkiegészítéssel - is a megváltozott munkaképességű személyeknek saját rehabilitációjukat érdekében

történő együttműködésének előmozdítására törekszik.46 III. A munkahelyen kívüli rehabilitáció és gondoskodás a megváltozott munkaképességű személyekről. 1. A helyi és megyei önkormányzatok rehabilitációs feladatai A helyi önkormányzatok szociális feladatai körében a településeken a települési önkormányzat jegyzője szervezi a rehabilitációs feladatok ellátását. Ennek során elsősorban a rehabilitációs bizottságok megalakítása és működtetése, másrészről a megváltozott munkaképességű személyek elhelyezkedési esélyeinek (járadékosok munkalehetőségei, képzési lehetőségek) előmozdítása a feladata. A helyi rehabilitációs bizottság legalább három tagú testület, amelyet a rehabilitációs feladatok ellátására a községben, városban, megyei jogú városban, Ennek összegét évente előre az illetékes minimszter határozza meg, 2002-ben 31.500 forint/fő volt, 2003-ra 37.300 Ft/fő-re emelkedik 45 A

munkáltatók ösztönzésének szabályait 2004 végén újra szabályozta a kormány. 46 Ld. erről Rehabr 12-14 §§ 44 39 valamint a fővárosi főjegyző által megállapított illetékességi területen a fővárosi kerületben kell létrehozni. Ezek a bizottságok egyrészt közreműködnek a munkahelyi rehabilitáció megvalósításában (munkahelyi rehabilitációs bizottság hiányában), másrészt (és nagyobb részt) feladatuk a munkahelyen nem rehabilitálható személyek rehabilitációs lehetőségeinek felkutatása és megállapítása. A területi rehabilitációs bizottság megyei (fővárosi) szinten működik, összetételét a jogszabály határozza meg47, figyelemmel a szakmailag illetékes (egészségügyi, foglalkoztatási, társadalombiztosítási) hatóságok és más szervek megfelelő képviseletére. Ennek a bizottságnak feladata - egyrészről a munkáltatók rehabilitációs tevékenységének ellenőrzése, és a rehabilitációs lehetőségek

felkutatása, ill. előmozdítása működési területükön, - másrészről a helyi rehabilitációs bizottság határozata ellen benyújtott kérelmek elbírálása. 2. A helyi rehabilitációs bizottságok előtti rehabilitációs eljárás A helyi rehabilitációs bizottság eljárása a munkáltatói rehabilitációs megbízottól vagy rehabilitációs bizottságtól hozzájuk érkező megkeresés alapján indul. Az ilyen megkeresést a helyi rehabilitációs bizottság a beérkezéstől számított harminc napon belül ülésen köteles elbírálni, és arra meg kell hívni a megkeresést benyújtó munkáltató rehabilitációs megbízottját, valamint az érintett munkavállalót, és természetesen mind a régi, mind a szóbajöhető új munkáltatóknál alaposan kell tájékozódnia a foglalkoztatási lehetőségekről. A helyi rehabilitációs bizottság a munkavállaló régi vagy új munkahelyen történő rehabilitációjára vonatkozó javaslata alapján a

munkáltatói rehabilitációs megbízott tizenöt napon belül intézkedik a dolgozó foglalkoztatásáról és erről a dolgozót írásban tájékoztatja. Ha a dolgozó foglalkoztatását nem lehet megoldani, a rehabilitációs megbízott tájékoztatja a dolgozót arról, hogy ellátási igényét a társadalombiztosítási szervnél érvényesítheti. A rehabilitációs eljárásba beépített eljárási garanciák: 1. a személyes meghallgatás joga és 2. a jogorvoslathoz való jog Ezek szerint a munkáltatói és a helyi rehabilitációs bizottság ülésére a dolgozót meg kell hívni. Amennyiben a megváltozott munkaképességû dolgozó a helyi rehabilitációs bizottság javaslatával nem ért egyet, tizenöt napon belül kérheti annak megváltoztatását a területi rehabilitációs bizottságnál. A területi rehabilitációs bizottság a kérelmet harminc napon belül ülésen bírálja el, amelynek eredményeként a javaslatot megváltoztatja vagy jóváhagyja. Fontos

garanciális rendelkezés az is, hogy a munkahelyi rehabilitáció tekintetében hozott határozattal szemben a munkavállaló a munkaügyi bírósághoz fordulhat jogorvoslatért. Tehát a munkahelyi rehabilitáció vagy a korábbi munkahelyen, a munkaszerződés módosításával, vagy új munkahelyen, a korábbi munkaviszony megszüntetésével és új 47 Rehab.r 8§ (4) bek 40 munkaszerződés kötésével történik. Természetesen a munkaviszony létesítésére és módosítására vonatkozó megállapodás a rehabilitációs bizottság javaslata alapján is csak a munkavállalóval történt megegyezés alapján történhet. Ezen felül pedig a rehabilitációs intézkedéssel szemben, illetőleg amiatt, mert a munkáltatói rehabilitációs megbízott a tizenöt napos határidőn belül az intézkedést elmulasztotta, a munkaügyi vitát indíthat. Ennek során a bíróság vizsgálhatja – a munkahelyi rehabilitációs megbízott ill. bizottság, valamint a helyi

rehabilitációs bizottság véleményének figyelembevételével, de ahhoz nem kötve – azt, hogy a rehabilitációra volt-e és milyen módon lehetőség. Ennek során a korábbi munkáltatót kötelezheti a továbbfoglalkoztatásra akkor is, ha korábban a munkáltató – a fent leírt rehabilitációs lépések megtétele után – úgy nyilatkozott, hogy a megváltozott munkaképességű személy rehabilitációjára nincs lehetőség. 3. Nem rehabilitálhatók ellátása Ha a munkavállaló rehabilitálását sem az eredeti munkahelyén, sem más munkahelyen, sem pedig szociális foglalkoztatóban (rehabilitációs célszervezetben) nem lehet megoldani, a munkaviszonyt a munkáltató az összes rendelkezésre álló rehabilitációs lehetőség kimerítése után felmondással megszüntetheti. Ha a munkaképességcsökkenés mértéke (valamint korábbi szolgálati ideje) alapján a megváltozott munkaképességű személy rokkantsági nyugdíjra, baleseti rokkantsági

nyugdíjra (ill. ezeknek megfelelő ellátásra) válik jogosulttá, a munkaviszony erre tekintettel megszüntetheti, és ilyen módon a megváltozott munkaképességű személy megélhetése biztosított. Ha azonban ilyen ellátásra nem jogosult, de munkaviszonyát a rehabilitáció lehetőségének hiányában megszüntették, akkor a Rehab.r alapján megállapítható rendszeres pénzellátásban kell részesíteni. Az így megállapítható pénzellátásokban keveredik a társadalombiztosítási és a szociálpolitikai ellátási jelleg, az igány elbírálása valamennyi esetben a táradalombiztosítási szervekre (és nem az önkormányzatra) tartozik. A Rehab. R, alapján a nem rehabilitálható személyeknek nyújtható ellátások fajtái: a.) Az átmeneti járadék, és rendszeres szociális járadék; Ezek a saját jogú nyugdellátásra jogosultság megnyílásáig járó, csökkentett követelmények mellett, csökkentett juttatást adó áthidaló juttatások, vegyesen

társadalombiztosítási és szociálpolitikai ellátások, amelyben a rehabilitációra való jog (és az önsegély elve alapján fennálló kötelezsettség) a juttatás alatt is szerepet játszik, és akár az állapotjavulás, akár más rendszeres jövedelemre jogosultság, akár az együttműködés hiánya a járadék folyósításának megszűnéséhez vezethet. b.) Bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka Legalább 30 %-os munkaképesség csökkenés esetén, meghatározott ideig tartó földalatti munkavégzést követően időhatár nélkül folyósítható juttatás.48 c.) Rendszeres szociális segély 48 Rehab.r19§ (2) bek, 24/A § 41 Az előzetes feltételek és állapot alapján semmilyen juttatásra nem jogosult megváltozott munkaképességű személyeket – a jövedelem nélküli munkaképes korű személyek számára általában folyósítható, szubszidiárius (kisegítő) jellegű juttatásban, rendszeres szociális segélyben kell

részesíteni (ld. erről a Hetedik Fejezetben foglaltakat). A segélyezés nem szünteti meg a rehabilitációs kötelezettséget és jogosultságot. 42 NEGYEDIK FEJEZET: A FOGLALKOZTATÁS ELŐSEGÍTÉSE ÉS A MUNKANÉLKÜLIEK TÁMOGATÁSA I. A foglalkoztatás elősegítésére és a munkanélküliek támogatására vonatkozó szabályozás helye a jogrendszerben 1. A "munkához való jog" Az ipari társadalmak kialakulását követő korszakokban az emberek túlnyomó többsége számára munkaerejük “értékesítése” az egyetlen számottevő jövedelemforrás, amelyből sajátmaguk és családjuk megélhetését biztosíthatják. A munkajövedelem megszerzésének lehetősége azonban nemcsak (és gyakran egyáltalán nem) a munkavállaló elhatározásától függ. Eltekintve attól, hogy megfelelő munkajogi szabályozás híján pusztán a munkaadó szeszélye, önkényes döntése is megfoszthatja bármelyik alkalmazottat a megélhetést biztosító további

munka lehetőségétől, a piac törvényei, a ciklikus gazdasági válságok, még megfelelő jogi szabályozás és jogszerű gyakorlat mellett is gyakran vezetnek a munkahelyek megszűnéséhez, gyakran az elbocsátott munkavállalók tömegét fosztva meg a megélhetés lehetőségétől. A “munkához való jog”, azaz a megélhetést biztosító kereseti lehetőséghez való jog ezért előkelő helyet foglalt el a munkásmozgalom huszadik századi követelései közt és jelentős szerepet tölt be a fejlett ipari államok szociális jogában. Annak ellenére, hogy a "munkához való jog" nemcsak a letűnt pártállami rendszerek alkotmányában és ideológiájában kapot helyt49, az a körülmény, hogy legintenzívebben az államszocialista rendszerek alkotmányában és társadalmi ideológiájában az állami tulajdonra és tervgazdaságra támaszkodva ill. azt igazolva jelent meg, egyben le is járatódott. Lejáratódott egyrészről azáltal, hogy a munkához

való jog szorosan összekapcsolódott a munka kötelezettségével, nevezetesen a "társadalmilag hasznos munkában" (azaz a “szocialista”, kollektív tulajdon körében végzett munkában) való részvétel követelményével, másrészről a teljes fogalalkoztatottságot biztosító állami tulajdonú gazdálkodásról is bebizonyosodott, hogy a nemzetgazdaság csődjéhez vezet. A munkához való jog azonban alkotmányos alapjogként a második világháborút követően több nyugateurópai ipari demokrácia alkotmányában is megfogalmazást nyert, de szociális alapelvként védelemben részesül olyan államok birói gyakorlatában is, amelyek egyébként a munkához való jogot alkotmányos alapjogként nem ismerik el, és végül, de nem utóljára, alapvető emberi jogként és a szociális 49 Megfogalmazódott már az 1918-as mexikói alkotmányban, igaz, hogy beváltatlan igéret maradt. Elismerte, sőt, kifejezett erőfeszítésekkel (állami

beruházásokkal) biztosítani igyekezett az állampolgárok munkához való jogát a fasiszta német és olasz állam. (Ezekben az országokban is, hasonlóképpen a “pártállami” szocializmus rendszereihez, a munka nemcsak jog, hanem kötelesség is.) Érdekes ellentétként az autokrata-korporatív államok mellett a második világháborút követően balra tolódó demokratikus mozgalmak kényszerítették ki egy sor nyugateurópai államban a munkához való jog felvételét az alkotmányba. 43 jogok között első helyen fogalmazódik meg több nemzetközi dokumentumban50. Ez a jog más tartalmú, mint szocialista elődje: nem kapcsolódik össze a munkához való kötelezettséggel, elsősorban szabadságtartalma van előtérben. A munkához való jog, mint alapvető emberi jog tartalma tehát kettős: negatív és pozitív. Azaz egyrészről szabadságjog, másrészről az állam szolgáltatásaira való jog, amelynek két oldala van: egyfelől a munka lehetőségét

és biztonságát jelentő intézményrendszer létrehozásában álló állami kötelezettség másfelől ennek az intézményrendszernek az igénybevételére irányuló egyéni jog. a.) A munkához való jog, mint szabadságjog (“negatív tartalom”) A munkához való jog negatív tartalma a megélhetést biztosító munka szabad megválasztására irányuló jogot jelenti. Ez alapvetően két dolgot jelent: a kényszermunka és a diszkrimináció tilalmát. Mindkét tilalom a foglalkozás kényszertől és akadályoktól mentes szabad megválasztásához való jogot hivatott biztosítani. A “kényszermunka tilalma” természetesen tágan értendő, és nemcsak a közhatalmi kényszertől való mentességet jelenti (amely ebben a szűk értelemben a személyes szabadsághoz való jog része51). A foglalkozás szabad megválasztásának joga a bármilyen címen ellenérték nélkül végeztetett munka tilalmát jelenti.– pl adósság fejében vagy valamilyen juttatás (pl.

szállás vagy ellátás) ellenében végzett munka tilalmát, beleértve azt is, amikor a szociális segélyezést valamilyen, ellenérték nélküli végzett közösségi munkavégzéshez kötik.52 Beleütközik a munkavállalás szabadságába az ún. kötelező munkaközvetítés, azaz pl pályakezdőknek igazgatási úton történő elhelyezése munkahelyeken de jelenti a szerződéses kötelezettség keretében szabadon vállalt, de később abbahagyni kívánt munka folytatásának kikényszerítésére irányuló tilalmat53 is. A diszkriminációtól mentes szabad munkaválasztás jelenti a foglalkoztatás megválasztásának teljes szabadságát, tekintet nélkül az egyén nemére, fajára, bőrszínére, nemzetiségére, családi vagy egyéb származására, korára, vallására vagy politikai ill. világnézetére Ez a szabadságjog is többrétegű: nemcsak az adott munkára történő alkalmazás, hozzájutás egyenlő lehetőségét jelenti, de szükségképpen része az

egyenlő feltételek (különösképpen egyenlő bérezés) mellett történő hozzájutás lehetőségét, valamint az előrelépés, előmenetel megkülönböztetéstől mentes lehetőségét is. 50 Ld.: a gazdasági és szociális jogokkal foglalkozó két legfontosabb nemzetközi dokumentum – a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (ENSz dokumentum) és az Európai Szociális Karta (Európatanácsi dokumentum) – első cikkét. 51 Kivételt jelent etekintetben – a nemzetközi emberi jogi egyezmények alapján is – a jogerős büntetőbírósági ítélettel elrendelt munka, valamint a kötelező katonai szolgálat (alternatív szolgálat) keretében végzett munka. 52 E szabadságjog akadályát jelenti az államszocializmusban gyakori “társadalmi munka” (más terminológiában “kommunista szombat”) elrendelésének is. (Természetesen nincs akadálya annak, hogy az emberek akár egyénileg, akár szervezetten valamilyen

emberbaráti vagy közösségi célért ingyen dolgozzanak, ha ez egyértelműen és teljességgel önkéntes.) 53 A legutóbbi időkig pl. több nyugateurópai állam jogrendszere tartalmazott a tengerjáró hajókon szolgálatot teljesítőknek akár fizikai kényszerrel történő szolgálatra kötelezését lehetővé tevő szabályokat, amelyeket a munkához való jogot előíró nemzetközi szerződések hatására töröltek. 44 A diszkriminációtól mentességnek – a formális egyenlőségen túlmenő – két további fontos eleme van: a közvetett diszkrimináció tilalma és az egyenlő esélyek biztosításának kötelezettsége. A közvetett diszkrimináció olyan foglalkoztatási vagy hivatásgyakorlási feltételeket jelent, amelyek látszólag “semlegesek”, azaz nemi, faji, nemzetiségi, vallási stb. megkülönböztetést nem tartalmaznak, azonban hatásukban valamely kisebbségi csoport tagjait (elsősorban nőket, faji, etnikai kisebbségeket,

fogyatékosokat) aránytalanul nagy mértékben zárják ki egy foglalkozáshoz hozzájutás – vagy azon belül valamilyen kedvező feltétel – lehetőségéből. A második fontos elem az egyenlő esélyek – formális egyenlőségen túlmenő – biztosítása, amely figyelembe veszi a történelmileg hosszantartó, durva, és társadalmi hatásában, mentális sztereotípiákban máig továbbélő diszkrimináció hatását is. Az ilyen hatások (pl. nőkkel szembeni sztereotípiák, színesbőrűek, hazánkban a romák, egyes országokban vallási kisebbségek többgenerációs súlyos társadalmi és képzésbeli hátrányai) megakadályozzák azt, hogy a diszkriminált csoportok tagjai formálisan egyenlő bánásmód mellett valóban azonos esélyhez juthassanak a pálya, hivatás, foglalkozás megválasztásában. Ezért a munkához való jog tartalma felöleli azokat az intézkedéseket – elsősorban az oktatás, képzés, pályaválasztási orientáció, de

kivételesen a hátrányos csoportokat a foglalkoztatásnál előnyben részesítő szabályokat is – amelyek a történelmi-társadalmi hátrányok ellensúlyozását jelenthetik. Ezeket a nemzetközi gyakorlatban használt angol “positive action”, “affirmative action” fordításával “pozitív intézkedéseknek”, “megerősítő intézkedéseknek”, vagy egyszerűen előnybenrészesítésnek nevezhetjük. A magyar szakmai körökben helytelenül elterjedt “pozitiv diszkrimináció” lingvisztikailag önellentmondó és így értelmetlen, szakmailag félrevezető és a nemzetközi gyakorlatban is ismeretlen, sőt kifejezetten helytelenített (leszámítva néhány országot, ahol a diszkrimináció és egyenlő bánásmód fogalma és mélyebb értelme jóideig éppolyan ismeretlen és kialakulatlan volt, mint nálunk54). Az un. negatív és pozitív jogok tiszta szétválasztásának nehézségét jelzi, hogy a munka szabad (kényszerektől és

diszkriminációtól mentes) megválasztása elképzelhetetlen az imént említett “pozitív intézkedések” nélkül, sem pedig anélkül, hogy mindenki részesülhessen a személyében rejlő képességek legjobb kibontakoztatását és kamatoztatását elősegítő képzésben, pályaválasztási irányításban. Mindezek azonban már szükségessé teszik megfelelő állami intézményrendszer létét, amelyre irányuló állami kötelezettség és egyéni jog azonban már eltávolodik a jog “negatív” (puszta tilalomban álló) tartalmától és átvezet az un. pozitiv jogokhoz A munkához való jog szabadságának védelmét jelenti a megszerzett állás biztonságának jogi védelme is. Közelebbről, annak biztosítása, hogy abból indokolatlanul ne lehessen elbocsátani senkit, a jogellenesen elbocsátott személynek pedig elsősorban a munkaviszony helyreállításához legyen joga, pénzbeli Elsőként az Alkotmánybíróság használta “hivatalosan” ezt a

kifejezést – röviddel megalakulása és az egész rendszerváltás után – 9/1990-es sz. határozatában, olyan időszakban, amikor sem idő, sem tudományos irodalom nem állt rendelkezésre a kifinomult megkülönböztetésekhez és fogalmi tisztázáshoz. 54 45 kompenzációt csak másodlagosan, és ezen belül is elsősorban a munkavállaló választásától függően tegyen a törvény lehetővé. Az eddigiekben a munkához való jog negatív oldalát munkavállalói oldalról tárgyaltuk, ebben az összefüggésben, mint a munka fajtájának és a munkáltatónak a jogilag szabad megválasztására irányuló jogot. Ez a jog kiterjed azonban az önálló vállalkozóként gyakorolt foglalkozás szabad megválasztásának jogára is, amelyek a közhatalom a közérdek (közbiztonság, közegészség) védelméhez szükséges mértéken túl nem korlátozhat engedélyek, előfeltételek előírásával vagy pl. a foglalkozás gyakorlásának valamilyen szervezeti

(kamarai) tagsághoz kötésével.55 b.) A munkához való jog, mint szolgáltatásokhoz való jog (“pozitív tartalom”) A munkához való jog pozitív értelemben két dolgot jelent. Egyrészről azt, hogy a jogi szabályozásnak biztosítania kell az alkalmazás biztonságát: a megélhetést nyújtó munkától valakit indokolatlanul, aránytalan sérelmet okozva ne lehessen megfosztani. Ezt elsősorban a munkajog biztosítja, a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó szabályaival hasonlóan a diszkrimináció fent tárgyalt tialamához. A munkához való jog pozitív értelme másrészről arra irányuló jogot (és állami kötelezettséget) jelent, hogy azok, akiknek munkaviszonya indokolt okból mégis megszűnik, vagy első állásukat keresik, szervezett segítséget kapjanak a minél előbb történő elhelyezkedéshez, megfelelő álláslehetőség hiányában pedig a jövedelmet pótló anyagi támogatáshoz jussanak. Ez utóbbi, azaz az állásukból kikerült, a

munka nélkül marad személyek munkához juttatásának, támogatásának intézményrendszere áll a szűkebb értelemben vett szociális jog figyelmének középpontjában. A munkához való jognak, mint alapjognak ez a része az állam pozitív (azaz cselekvésben és nem tartózkodásban álló) kötelezettségét jelenti: egyrészről biztosítsa azokat az eszközöket és infrastrukturát, amelyek a munkához jutást, a munkaerőpiac egyensúlyát elősegítik, másrészről pedig azok számára, akik önhibájukon kívül munka és jövedelem nélkül maradnak, keresetpótló jövedelmet biztosítson. A keresetpótló jövedelmet – az adott nemzeti jog szociális védelmi rendszerétől függően – vagy a társadalombiztosítás, vagy a szociális ellátások rendszere biztosítja. A legfejlettebb rendszerekben a munkanélküliek részére fizetett juttatásokat hármas rendszerben folyósítják: a biztosítási alapon járó – tehát a befizetésektől, azok

időtartamától és mértékétől függő juttatásra jogosultság kimerítése után a munkanélküli automatikusan (azaz a rászorultság vizsgálata nélkül) jogosítottá válik egy szerényebb és egységes összegű (a korábbi munkajövedelem mértékétől független), adókból finanszírozott juttatásra. A harmadik “pillér” az ilyen rendszerekben végül a rászorultságtól függő, segélyezési típusú juttatás. A magyar jogrendszer a fenti három lépcsőfok közül csak az elsőt és harmadikat ismeri. Az alapvetően biztosítási jellegű (befizetésektől függő és a korábbi bérhez ha 55 Ld. 139/1997 (VII1) AB határozat 46 korlátozottan is, de igazodó) munkanélküli járadékra jogosultság kimerítése után az egyetlen elérhető jövedelem a rendszeres szociális segély.56 A munkához jutást elősegítő szabályok részben a szociális ellátások jogába, azon belül is részben a szociális jogon túlmenő intézményekhez tartoznak.

2. A szabályozás helye a jogrendszerben A munkához való jog a fejlett, szociális piacgazdaságokban alkotmányos alapjog, és ezért vagy az Alkotmány kifejezett rendelkezése biztosítja, vagy pedig az Alkotmányból (más elnevezésű alaptörvényből) levezetett elvek alapján az adott ország legfelsőbb bírói fórumának vagy alkotmánybíróságának esetjoga biztosítja. Ez az alapjogi védelem azonban elsősorban a munkához való jog “negatív” tartalmára vonatkozik, de – a negatív és pozitív tartalom szétválasztásának fent említett nehézségei miatt (is) – szükségessé ill. az állam számára kötelezővé teszi azt is, hogy megfelelő jogszabályi előírásokkal és intézményrendszer kiépítésével (elsősorban a munkajog szabályai körében) biztosítsa a munka szabadságának és biztonságának védelmét. A jognak ilyen tartalmú értelmezése mellett a munkához való jog párhuzamba állíttható a tulajdonhoz való joggal: ez a jog

sem azt jelenti, hogy az állampolgárnak joguk van arra, hogy 57 az állam ingyenesen juttasson részükre tulajdont , csupán olyan gazdasági és jogi feltételeket, amelyban, ha képes, akkor korlátozásoktól mentesen szerezhet tulajdont (természetesen a modern és posztmodern társadalomban már a tulajdon szabadsága sem nem képzelhető el korlátlan értelemben (a közbiztonság, a környezetvédelem, a műemlékek védelme minimálisan korlátokat szab), azonban a tulajdon szabadsága legalábbis a monopóliumok és privilégiumoktól mentes korlátlanságot jelent. Mindezek alapján a munkához való jognak, elsősorban, mint szabadságjognak védelmét az alkotmányjog és a munkajog biztosítja. A társadalombiztosítási jog a munkanélküliséget a jogág kezdeteitől a “klasszikus kockázatok” egyikeként tekintette (a betegséggel, üzemi balesettel, rokkantssággal, öregséggel együtt), és a kötelező társadalombiztosítás körébe vonta. Ennek

megfelelően az előírt előzetes “biztosítási idő”, azaz munkaviszonyban állás illetve befizetések teljesítése fejében az állás elvesztése esetén rendszeres pénzbeli támogatást nyújtott a munkajövedelmét elveszített biztosítottnak. Nem tartozott a társadalombiztosítással lefedett kockázatok közé a munkanélküliség az államszocializmusban, hiszen az állami tulajdonon alapuló tervgazdálkodás a teljes foglalkoztatást (legalábbis mindenkinek munkaviszonyban állását) valósította meg, így ilyen kockázat elvileg nem létezett. Ennek következtében a rendszerváltást követően munkanélkülivé vált első nagy csoportok számára nem is lehetett biztosítási alapon nyújtani ellátást. Az 1991 évi IV tv a munkanélküli járadékot vegyes jellegű – azaz alapvetően 56 Az Szt.-vel 1993-ban bevezetett ‘jövedelempótló támogatás’ is – eredetileg egy valamivel enyhébb jövdelemteszthez kötött – rászorultságtól függő

juttatás volt, így annak 2000. V 1-től történt eltörlése az alapvető rendszeren nem változtatott. 57 Habár bizonyos körülmények között, fejlett szociális rendszerű országokban a létfenntartás bizonyos eszközei tekintetében ez is előfordul (lakás, földingatlan vagy éppen közlekedőeszköz - kerékpár juttatása, szociális juttatásként). 47 biztosítási alapon járó, de mértékében és finanszírozási hátterében a szociálipolitikai juttatásokkal közös vonásokat mutató – juttatássá tette (a részleteket ld. alább a III pontban)58 Amennyiben a munkanélküliek helyzetének jogi szabályozása a munkanélküli biztosíás intézményesítésén, illetőleg a kockázati esemény bekövetkezése esetén juttatás folyósításán nem megy túl, annyiban pusztán a társadalombiztosítási intézménye marad. A fejlett ipari államok jelentős része, és különösen a magukat “szociális piacgazdaságnak” tekintő országokban

azonban a munkanélküliség elleni harc, a teljes foglalkoztatottság megteremtésére való törekvés jogi eszközrendszere a puszta biztosítási intézményen jelentősen túlmegy, és a szociális jog és a szociálpolitika szinte valamennyi lehetséges eszközét alkalmazó intézményrendszerre épül. Ennek jellemzői a következők: - a munkanélküliség kezelése része az általánosabban megfogalmazott, és a szociális jogon túlmenő foglalkoztatáspolitikának, a szociális jog eszközei pedig – a sajátos szociálpolitikai célok mellett – a foglalkoztatáspolitika stratégiai céljaihoz (is) igazodnak, ezen belül különösen három alapvetőnek tekintett veszély – a hosszútávú munkanélküliség, a pályakezdők munkanélkülisége és a regionális egyenlőtlenségek – leküzdésének céljaihoz; - ennek megfelelően a munkanélküliek részére nyújtott támogatás nagyobb része nem a munkanélküliek közvetlen segélyezésében, hanen az ún.

aktív munkaerőpolitikai eszközök alkalmazásában, azaz a munkanélkülieknek a foglalkoztatottak közé visszakerülésének segítésében áll, - a támogatások jelentős részét nem közvetlenül a munkanélküliek részére fizetik ki, hanem - rájuk, ill. foglalkoztatásba visszakerülésükre tekintettel - szélesebb személyi kör (munkáltatók, közigazgatási önkormányzatok, oktatási intézmények stb.) részére; - a munkanélküliek részére segélyként nyújtott támogatás nem szűkül le a befizetések fejében kapott juttatásra, hanem ezt követően egy – még az egyéni rászorultságot tesztelő szociális segélyezés előtti – demográns jellegű, automatikusan járó juttatásra is jogosulttá válhat. (Ld fent a “három pillér”-es rendszerről írottakat) Ezt a tárgykört szabályozó magyar törvény, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV törvény (a továbbiakban: Flt)

szabályai egységes szerkezetben szabályozzák: - a foglalkoztatás elősegítésére vonatkozó szociálpolitikai, szociális jogi szabályokat, Ezt a kettősséget tükrözi pl. a Ptk 2001 XI 1-től hatályos módosításával megfogalmazott 14§-a, amely – a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett személynek a jövedelme feletti rendelkezési jogáról szólva – mindkét bekezdésében, következetesen három különböző juttatásként említi a “társadalombiztosítási, szociális és munkanélküli ellátás”-t, azaz a törvény szövegezői ezt az ellátást sem a társadalombiztosítási, sem a szociális ellátások közé nem látták besorolhatónak, hanem sui generis, harmadik kategóriaként kezelték. 58 48 - a munkanélküliek kiesett keresetét pótló járadék juttatására vonatkozó, jelentős részben biztosítási jellegű szabályokat és a - a munkaerőpiaci eszközök finanszírozására, felhasználására, kezelésére

létrehozott szervezetre vonatkozó közigazgatási jogi jellegű, (a munkaügyi igazgatás körébe sorolható) szabályokat. 3. A szabályozás elvei A munkanélküliség leküzdésére irányuló szabályozásban is a közelebbi sajátos szabályozási tárgynak megfelelően érvényesülnek a szociális jognak az Első fejezet II. 4 pontjában említett általános elvei A foglalkoztatásnak a szociális védelemben betöltött fontosságára tekintettel itt találjuk meg az általános elvek legteljesebb körű jelenlétét. A munkához való jogra az Flt. preambuluma hivatkozik: a munkához való jog pozitív jelentésének tartalmát jelentő állami kötelesség teljesítése elsődlegesen és alapvetően az Flt. szabályozása (és annak végrehajtása) által valósul meg59 Az "önsegély elsődlegességének” elve itt azon keresztül érvényesül, hogy a különböző támogatások, de különösen a pénzbeli támogatás igénybevételének feltétele a

munkaerőpiaci szervvel az elhelyezkedés (vagy átképzés) érdekében történő együttműködés, ill. a megfelelő állás elfogadása Az egyenlő elbánás elve – alapelvi jelleggel – megfogalmazást kap az Flt. bevezető rendelkezéseiben. Az Flt 2 § (1) bek szerint a foglalkoztatás elősegítése és a munkanélküliek ellátása során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. Az egyenlő bánásmód követelményét, ill. a megkülönböztetés tiltott alapjait az Alkotmány és az esélyegyenlőségi törvény határozza meg60. Az egyenlő bánásmód formai követelménye a törvény szerint nem zárja ki azt, hogy a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben levőket (pl. a megváltozott munkaképességűeket, az elmaradott régiókban élőket, a súlyos és történelmi diszkrimináció maradványaival küzdőket) többletjogosultságok illessék meg, összhangban a egyenlőség alapelvi fogalmával.61 Az egyenlő elbánás elvének rögzítése és

egészében történő érvényesülése ellenére a megkülönböztetést eredményező sztereotípiák maradványai még magában a törvényben is felfeldezhetők. A hazai társadalomban mélyen gyökerező szemlélet, amely a “kenyérkereset”-et elsősorban az apa, a “családfő” feladatának, a gyermekekről gondoskodást pedig az anyáének tartja. Ez a szemlélet tükröződik és diszkriminatív szabályt eredményez az Flt.-nek a munkanélküli járadékra jogosultság feltételeit szabályozó 25.§ d) pontjában A törvény az együttműködési kötelezettség keretében “megfelelő” munkahelynek a felajánlott munkahelyet akkor tekinti, ha “a munkahely és a lakóhely közötti naponta – tömegközlekedési eszközzel – történő oda és visszautazás ideje a három órát, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi munkanélküli esetében a két órát nem haladja meg”. A részvétel elve

elsősorban a foglalkoztatási érdekegyeztetés szervezetén keresztül érvényesül, amelyben mind országos szinten (MAT), mind megyei szinten (megyei 59 Másodsorban – a törvény alapján – további szervezeteknek, ill. a helyi önkormányzatoknak keletkezik több kötelezettsége, valamint közvetlenül e törvényből és ennek alapján alkotott rendelkezésekből folyóan az egyéneknek alanyi joga keletkezik támogatások követelésére. 60 Ld a 25 számú lj. 61 Ld. fent az elveknél, a 22 oldalon írottakat 49 munkaügyi tanácsok) paritásos alapon részt vesznek a munkavállalók, munkaadók és a kormányzat képviselői. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat irányításában a munkaadók, a munkavállalók, valamint - a helyi szervek tekintetében - a helyi önkormányzatok is közreműködnek. II. A munkanélküliség csökkentésére, a foglalkoztatás elősegítésére szolgáló eszközök. (Aktív munkaerőpiaci eszközök) Modern szociális védelmi

rendszerekben a munkanélküliség kezelésében elsődleges a munkaerőpiacra visszajutást szolgáló (elsősorban segítő-támogató) eszközök alkalmazása. Ezeket aktív munkaerőpiaci eszközöknek nevezik, mintegy szembeállítva őket az ún. passzív munkaerőpiaci eszközökkel, amelyek pusztán a megélhetést biztosító jövedelmet pótolják (átmeneti időre, valamilyen szinten). Az aktív munkaerőpiaci eszközök eszköztára felöleli a szociális jog által ismert valamennyi támogatási formát, azaz 1. a rászorultságtól (és olykor egyéni mérlegeléstől) függő, 2. a regisztrált munkanélküli státuszhoz automatikusan kapcsolódó állampolgári jogon járó formákat és 3. a “szociális program” jellegű62, a közösségi fogyasztáshoz közelálló és a szociális jog eszköztárának határán levő, vagy azon valójában túlmenő, és a gazdaságpolitika területére tartozó (gazdaságfejlesztési) eszközöket. Az alábbiakban azonban nem a

szociális támogatási formák szerint, hanem a támogatás iránya, azaz aszerint osztályozzuk őket, hogy milyen célt szolgálnak, milyen “típusú” munkanélküliség leküzdését vagy csökkentését célozzák, hiszen hatékonyságuk jelentős mértékben függ attól, hogy a célhoz viszonyítottan milyen szabályozást nyernek. 1. A munkanélküliség közgazdasági típusai az aktív munkaerőpiaci politika szempontjából. A közgazdaságtudomány a munkanélküliség jelenségének jobb megismerése céljából többféle tipológiát, osztályozást alkalmaz. (Így pl szól átmeneti, és tartós, szezonális, ciklikus vagy folyamatos, ágazati és globális stb. munkanélküliségről) A munkanélküliség leküzdését elősegítő, ún. aktív munkaerőpiaci politika eszközeinek oldaláról legcélszerűbb a munkanélkülivé válás okain alapuló osztályozás, hiszen az okok ismeretében lehet a szükséges eszközöket megtalálni. Ezen az alapon háromféle

munkanélküliség - az ún. surlódásos, a strukturális és a globlis munka nélküliség közötti különböztetés tűnik relevánsnak, amelyek természetesen egyenként mind lehetnek egyébként átmenetiek, vagy tartósak, ciklikusan visszatérők, vagy szabályszerű imétlődés nélkül jelentkezők, helyiek vagy országosak. a.) A "surlódásos" munkanélküliség Az ún. surlódásos munkanélküliség előidézője az a körülmény, hogy az állásukat elveszített (vagy kivételesen saját elhatározásukból otthagyó) munkavállalóknál rendszerint meghatározott időt vesz igénybe, amíg a rendelkezésre álló betöltetlen munkakörök közül az állás nélkül maradt személy megtalálja azt, amelyik szakmája, Ld. Első fejezet, II 3 pont, Error! Reference source not foundError! Bookmark not defined old. 62 50 képzettsége, végzettsége, tapasztalata alapján általa lesz betölthető. Ezért tehát néhány hétig vagy esetleg néhány

hónapig is munka nélkül maradhat, annak ellenére, hogy van a gazdaság (a termelés, szolgáltatások, igazgatás stb.) területén a számára munkakör. Az állásból a "szabad munkaerőpiacra" kerülés és az új állás megtalálása közti "surlódási" idő, valamint a munkahelyi flukutáció függvényében így állandó jelleggel bizonyos számú álláskereső van a munkaerő piacán – még elvileg teljes foglalkoztatottság mellett is. Természetesen ilyen körülmények között is elemi érdeke minden átmenetileg munka nélkül maradt személynek és nemkevésbé magának a gazdaságnak, hogy minél előbb megszűnjön a munkanélküli állapot, azaz a (valahol) betöltetlen állás és a szabad (állásából felszabadult) "munkaerő" minél előbb egymásra találjon. Annak ellenére, hogy a surlódásos munkanélküliség mértéke az egy-két százalékot általában nem haladja meg, a csökkentésére irányuló intézkedések

fontosak, különös tekintettel arra, hogy ez a fajta (még “ártalmatlan”) munkanélküliség bármikor találkozhat más – az alábbiakban ismertetendő – munaknélküliségi fajtákkal (okokkal). Az állam által igénybevehető lehetséges eszközök az állástalan személy és a betöltésre váró állás “egymásratalálásának” felgyorsítására irányulhatnak. Ez egyrészről a szabad álláshelyekről és a munkanélkülivé vált alkalmazottakról szóló információ gyűjtésének és egymáshoz történő eljuttatásának, másrészről pedig a munkaerő mobilitásának előmozdításában állhat. b.) A "strukturális munkanélküliség" Strukturális munkanélküliséggel akkor kell számolni, ha a munkaerő szakmaiképzettségi összetétele nem felel meg a nemzetgazdaság igényei szerinti összetételnek. Ez elsősorban akkor jelentkezik, ha egy gazdaságban szerkezetváltás megy végbe, amelynek során egész iparágak szünhetnek meg,

ill. iparvidékek fő megélhetési forrása tűnhet el.63 A strukturális munkanélküliségnek ez a hosszabb idő alatt leküzdhető, keservesebb áldozatokkal járó fajtája, de előállhat természetesen az iskolai és szakmai képzés torzulásai következtében is (ha meghatározott szakmákra, hivatásokra túlképzés történik). Az így előálló munkanélküliség a dolog természete folytán képzési és átképzési programok megszervezésével és finanszírozásával állítható meg, vagy csökkenthető, de etekintetben is szerepe lehet, ill. van az állami oktatáspolitikának, ha az oktatás közvetlen tervezése és szoros ellenőrzése nem is cél és piacgazdasági viszonyok között nem is valósítható meg. c.) A "globális munkanélküliség" 63 Jellegzetesen ilyen (volt) a Nyugat Európai országokban már az 1970-es évek végén, az olaj ill. energia árak robbanásszerű növekedése következtében végbement szerkezetváltás, az

energiaigényes fém-, vegyi- és más nehézipari ágazatok, a költséges szénbányászat leépítésével, és amelyet a középkeleteurópai államszocialista rezsimek vezetése a rendszerváltás időpontjáig folyamatosan elhalasztott, és amellyel ezek az országok így a rendszerváltást követően szembesültek. De mindenképpen a rendszerváltás következményei közt említendő a termelő és szolgáltatási ágazatok egymáshoz viszonyított arányának megváltozása (a szolgáltató ágazatok relativ súlyának növekedése is.) 51 A globális munkanélküliség azt jelenti, hogy a munkaerőpiacon a munkaerőkínálat tartósan meghaladja a munkaerő kereseletet, a munkát vállalók száma nagyobb, mint a gazdaság állásigénye. Azaz az álláskeresők száma meghaladja az üres állások számát. Ennek a helyzetnek korlátozott korrekciója lehetséges a szociális jogon kívüli intézkedésekkel is. Egyrészről olymódon, hogy a gazdaság a munkahelyek

(társadalmilag szükséges munkaidőmennyiség) egyenletesebb szétosztását mozdítja elő a jogi szabályozás (munkaidőcsökkentés, túlmunka korlátozás, vagy esetleg a második ill. további munkaviszony vállalásának korlátozása révén) Az ilyen intézkedések segítségével viszonylag csekély eredmény érhető el, mivel a szabályok nehezen kényszeríthetők ki. Gyakran ugyanis egybeesik a munkaadók és munkavállalók érdeke a szabályok megszegésében és kijátszásában (a túlmunkakereteken felüli - jobban díjazott - munka regisztrálásának elmaradása, más formában történő díjazása). Ezek az eszközök a munkajogviszonyon belül maradnak, jelentős részben a munkajog körébe tartoznak64. A munkaerőpiacot védő intézkedések egy másik része a közigazgatási jog normái körében születik meg, elsősorban a munkaügyi igazgatás területén: ilyenek különösen a feketemunka, és a munkaerő migrációját (külföldiek hazai

munkavállalását) szabályozó rendelkezések. A szociálpolitikának közvetlenül más területeit szabályozó rendelkezések (pl. a családok támogatására irányuló, valamelyik szülő otthonmaradását segítő szociális juttatások) is célozhatják másodlagos hatásként a munkaerőpiacra nehezedő nyomás enyhítését, azonban ezek a foglalkoztatáspolitikai eszközök közé nem sorolhatók. Magának a szociális jognak közvetlenül a munkanélküliség visszaszorítására, a foglalkoztatási helyzet javítására irányuló eszközei is a munkavállalók és az állások számának közelítésére irányulnak, azaz részben (elsősorban) a munkahelyek, a foglalkoztatottak számának növelésére, másrészt pedig az álláskeresők (aktiv munkavállalók) számának csökkentésére. 2. A "surlódásos" munkanélküliség visszaszorításának eszközei a magyar jogban. a.) A munkaerőpiaci információ áramlásának előmozdítása Ha a munkaerőpiaci

információ áramlása gyors, azaz a munkanélküliek lényeges adatai valamint az üres álláshelyek adatai a közvetítő szervezet számára gyorsan és pontosan elérhatők és nyilvántartásba vehetők, az álláskeresés átlagos időtartama megrövidül. A munkaerőpiaci információ áramlásának előmozdítása közelebbről annak elősegítését (esetleg kikényszerítését) jelenti, hogy a munkanélkülivé vált munkavállalók egyrészről, a szabaddá vált álláshelyek másrészről minél nagyobb számban nyilvántartásba kerüljenek, és ezek az adatok az érdekeltek körében minél gyorsabban és minél szélesebb körben ismertté váljank. 64 Természetesen, mivel a munkajog maga is a legtágabb értelemben vett szociális jog, mint jogterület körébe sorolható, az összefüggés nyilvánvaló. E körben jutunk el ismét a munkajog-szociális jog határterületeként tekinthető munkavédelem jogához: a munkaidő szabályozása nemcsak a

munkaerőpiaci érdekek miatt “közügy”, hanem a munka egészséges és biztonságos feltételeivel is összefügg. (Több országban kifejezetten munkavédelmi kérdésként szabályozzák, és ilyenként tekinti az Európai Unió joga is.) 52 Ez elsősorban két dolgot igényel: egyrészről a munkaerőpiaci szervezet (munkaközvetítő irodák, hivatalok, központok stb.) fejlesztését, szolgáltató tevékenységének a javítását és a változó körülményekhez igazítását, másrészről regisztrálási ill. bejelentési kötelezettségek előírását a szervezet információs bázisának szélesítése érdekében. aa.) A munkaerőpiaci szervezet A munkanélküliség leküzdését és a munkanélküliek támogatását országosan kiépített munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtó állami szervezet (a törvényi megnevezése: Állami Foglalkoztatási Szolgálat) segíti elő, központi és helyi szervei, a megyei (fővárosi) munkaügyi központok, ill. azok

helyi kirendeltségei útján Annak érdekében, hogy ez a szolgáltatás jellegében és minőségében a feladatának megfeleljen, az Flt. előírja, hogy a munkaerőpiaci szervezet a tevékenységét - egyes, hatóságinak tekinthető feladatai ellenére - az Flt. -ben foglaltak szerint humánszolgáltatásként, a munkanélküliség lélektani és társadalmi összefüggéseinek figyelembevételével végzi. Ennek keretében a hozzáforduló munkavállalót, valamint munkaadót jogairól és kötelezettségeiről tájékoztatja, igényének érvényesítéséhez segítséget nyújt.65 A korábbi, hatósági jelleggel működő munkaközvetítő hivataloknak 1988-tól kezdődő fokozatos átalakítása szolgáltató jellegű munkaerőpiaci szervvé (ill. hálózatukat: szolgáltató szervezetté) már önmagában a hatékonyabb működésüket segítette elő, azt, hogy az ügyfelek - elsősorban a segítségre szoruló munkanélküliek - önként felkeressék ezeket a hivatalokat

akkor is, ha az a törvény értelmében nem kötelező, ill. ha elmaradása nem fenyeget szankcióval. A szolgáltató jelleg tehát kétféle vonást jelent: egyrészről (negatív értelemben) a hatósági jelleg hiányát jelenti, azaz azt, hogy a munkaerőpiaci szerv és a szolgáltatásait igénybevők közötti kapcsolatot alapvetően nem az állampolgár-közigazgatási szerv hatósági, hierarchikus jellege, hanem a szolgáltató-ügyfél kapcsolati jelleg határozza meg. Másrészről (pozitív értelemben) az ügyfél-szolgáltató kapcsolatnak az ügyfelek szükségleteihez, igényeihez igazodó (piaci) jellegét jelenti. A munkaerőpiaci szervezet működésének elve az ingyenesség, azaz az, hogy minden munkavállalásra jogosultnak és munkaadónak joga van a munkaerőpiaci szervezet alapvető szolgáltatásának ingyenes igénybevételéhez. Az ingyenesség az intézmény szociális jogi jellegéből (is) folyik, de ugyanakkor ez is érintettek minél szélesebb

körben történő elérését mozdítja elő, hiszen bármily csekély díj megfizetésének terhe számos jelentkezőre visszatartó erővel bírna. A „szolgáltató” jelleg és az „ingyenesség” elve ugyanakkor ellentétet is jelent: a szolgáltató jelleg fokozódása az ingyenesség elvének visszaszorulását is jelenti: a bővülő munkaerőpiaci szolgáltatásokra az ingyenesség elve már nem vonatkozik66. Ez azonban nem változtat azon, hogy az alapvető szolgáltatások – a munkaerőpiaci és foglalkoztatási információ nyújtása, valamint a munkaközvetítés – továbbra is kötelezően ingyenes marad, mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára, a 65 66 Flt. 3§ (4) bek, 4§ (2) bek Ld. az Flt-nek 1999 évi CXXII tv 4 §-ával beiktatott 13/A § (2) bekezdését 53 további szolgáltatások67 tekintetében pedig gyakran attól függ a szolgáltatás ingyenessége vagy ellenértékhez kötöttsége, hogy munkáltató, vagy munkavállaló

veszi-e igénybe. A munkaközvetítést az állami munkaerőpiaci szervezet (2001-től Állami Foglalkoztatási Szolgálat elnevezéssel) végzi a megyénként megszervezett munkaügyi központokon valamint ezek helyi kirendeltségein keresztül. Fontos lépés volt a munkaközvetítés állami monopóliumának megszüntetése. Jelenleg bárki folytathat munkaközvetítést, azonban köteles egyrészről a foglalkoztatási kérdésekben illetékes minisztériumnál (jelenleg a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium, FMM) nyilvántartásbavételre, valamint tevékenysége során az FMM által előírt statisztikai adatszolgáltatásra. A magánmunkaközvetítői tevékenységre az ingyenesség elve kötelezően nem vonatkozik, szolgáltatásukért díjat kérhetnek. Ilyen esetben azonban, valamint akkor, ha külföldre közvetítenek munkavállalókat, tevékenységük folytatásához kaució letételére kötelezhetők. A kaució előírásá a szolgáltatást igénybevevők

érdekeit védi. Tehát annak ellenére, hogy szolgáltatásuk piaci jellegű, tevékenységük szabályozását a foglalkoztatás szociálpolitikai jellege és érdekei átszövik. A jobb munkaerőpiaci szolgáltatások nyújtása érdekében az Flt. lehetővé teszi a munkaerőpiaci szolgáltatások nyújtásának támogatását, ha azt az ÁFSZ-re előírt feltételekkel nyújtják.68 bb.) Regisztrálási és tájékoztatási kötelezettségek Az Flt. alapján a munkanélkülit regisztrálási, a munkáltatókat bejelentési, tájékoztatási kötelezettség terheli annak érdekében, hogy a munkaerőpiaci szervezet hatékony közvetítői tevékenységéhez minél szélesebb és naprakészebb adatbázissal rendelkezzen. A munkanélküli nyilvántartásbavételre irányuló kötelezettségének teljesítése a munkanélküli státusz fogalmi eleme. Azaz bármiféle, a munkanélküli állapot címén igénybevehető támogatásnak, programban való részvételnek – és nemcsak a

munkanélküli járadéknak – előfeltétele. Azaz, munkanélküli jogi értelemben az (az egyéb feltételek mellett), akit a munkaügyi központ kirendeltsége munkanélküliként nyilvántart, továbbá, aki elhelyezkedése érdekében együttműködik a megyei (fővárosi) munkaügyi központ kirendeltségével, viszont az “együttműködés” fogalmának első eleme az, hogy az adott személy a kirendeltségnél jelentkezik és munkanélküliként történő nyilvántartásba vételét kéri.69 A munkáltató tájékoztatási kötelezettsége kétféle – egy általános és egy különös – kötelezettséget jelent: az Flt.-ben szabályozott általános tájékoztatási kötelezetséget, és az Flt.-ből az Mt-be áthelyezett, a csoportos létszámleépítésekre vonatkozó tájékoztatási kötelezettséget. A munkaerőpiaci szolgáltatások listáját az őket szabályozó 30/2000 (XI.15) GM rendelet a következőkben állapítja meg: munkaerő-piaci és foglalkozási

információ nyújtása, munka-, pálya-, álláskeresési, rehabilitációs, helyi (térségi) foglalkoztatási tanácsadás, helyi (térségi) foglalkoztatási tanácsadás, munkaközvetítés. 68 Flt. 13/A § 69 Flt. 58§ (5) bek d) 5-6 pont, és (6) bek d) 1 pont 67 54 A munkáltató általános tájékoztatási kötelezettsége a munkaerőpiaci szervezet hatékonyabb működését hivatott elősegíteni. E kötelezettség alapján a munkáltató munkaerőigényéről és annak megszűnéséről folyamatosan, de legkésőbb a betöltés esedékességekor – az illetékes minisztérium által meghatározott módon – tájékoztatja az illetékes munkaügyi központot. (Meg kell jegyezni azonban, hogy ennek a kötelezettségnek a megszegése nem von maga után szankciót.) cc.) A munkáltató kötelezettségei csoportos létszámleépítés esetén A csoportos létszámleépítés szabályai fokozott kötelezettséget rónak a munkáltatóra, tekintettel arra, hogy minden

olyan helyzet, amikor egy viszonylag kisebb időintervallumon belül nagyobb létszámú munkavállalót bocsátanak el, az nemcsak az érintett munkavállalókra nézve jelent fokozott hátrányt a jövőbeli elhelyezkedés esélyeit illetően, hanem az adott kisebb vagy nagyobb lakóhelyi közösség, régió érdekeit, munkaerőpiaci viszonyait is számottevően érintheti. A csoportos létszámleépítés – a szociális jogon belül eddig megismert intézményekhez hasonlóan – szintén olyan intézmény, amelynek több oldala van, és ezek eltérő jogágba tartozó szabályozást igényelnek, nevezetesen részben a munkajog, részben a szociális jog területére tartozik. A munkaviszony megszüntetése munkajogi szabályozás hatálya alá esik, nemkülönben a csoportos létszámleépítés is. Közelebbről annak szabályozása, hogy a felmondással törtnő munkaviszony megszüntetés általános eseteihez képest milyen feltételeket kell teljesítenie a munkáltatónak,

milyen eljárási rendet kell betartania, ez a munkajog területére tartozó kérdés. A szociális jogba tartozik viszont annak szabályozása, hogy az elbocsátott alkalmazottak “kapun kívüli” fogadására a szűkebb és tágabb környezet felkészült legyen, hogy az újbóli elhelyezkedés az adott körülményekhez képest a lehető leggyorsabb legyen, és ehhez a kormányzatok (központi és helyi) alkalmasint megfelelő támogatást biztosítsanak az érintett személyeknek ill. szerveknek Vitán felül nehéz, sőt, talán lehetetlen is a szabályok tökéletes szétválasztása. Jelenleg a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szabályok két törvényben, az Mt-ben és az Flt-ben találhatók, a szabályozás súlypontját az 1998. január 1-től érvényes szabályok a Munka Törvénykönyvébe helyezték át.70 A csoportos létszámleépítés fogalmát két tényező határozza meg: 1. az elbocsátások oka, 2. a meghatározott időn belül elbocsátott

alkalmazottak száma Az oknak a munkáltató szervezetével, működésével kell összefüggésben lennie, az elbocsátott alkalmazottak száma jelentős mértékben függ a munkáltató méretétől, és megközelítőleg a munkáltató által foglalkoztatott létszám 10 %-a körül mozog a A módosítás célja elsősorban az volt, hogy a csoportos létszámleépítésre vonatkozó magyar jogi szabályozást összhangba hozza az Európai Unió 75/129. EGK sz Irányelvével Időközben az EU a 98/59 sz. Irányelvben újraszabályozta a csoportos létszámleépítést, ehhez történő adaptációt az Mt-nek a 2001. július 1-től hatálybalépett módosítása volt hivatott elvégezni 70 55 “csoportos” leépítés határa. (Kislétszámú munkáltató esetén ennél magasabb, nagylétszámú esetén ennél alacsonyabb.71) Az Mt. szabályozza a munkáltató kötelességeit a munkavállalók képviselőivel történő tárgyalásokra vonatkozóan, amelyeknek egyik célja a

tervezett létszámcsökkentés esetleges elkerülése, vagy mérséklése. E szabályok alapján a munkáltatónak a tervezett intézkedésről a munkavállalók érdekképviseleti szerveit jóelőre értesíteni kell, megfelelő információkkal el kell látni e szerveket, és mindezek alapján konzultálnia kell a munkáltatónak a létszámcsökkentés elkerülésének vagy mérséklésének módjáról, továbbá arról, hogy az elbocsátások következményeinek enyhítésére milyen esetleges intézkedéseket tesz a munkáltató, és azokból az érintettek milyen elvek ill.szabályok szerint részesülhetnek Az Flt 22§-a lehetővé teszi, hogy csoportos létszámleépítés esetén a munkaadó támogatást kapjon az létszámleépítésnek a munkavállalók számára hátrányos következményeit enyhítő intézkedések megtételéhez. Ez a támogatás a munkábahelyezést elősegítő bizottságok (MEB) létesítésének és működtetésének feltételéhez kötött és

ezek támogatásában áll. A MEB-ek tevékenysége nemcsak a lehetséges alkalmas álláshelyek és képzési lehetőségek aktív, hirdetések, börzék, stb. útján történő felkutatásában áll, hanem maguk is kiadványokat, információs anyagokat szerkesztenek és állítanak elő, információs irodát, esetleg kihelyezett információs irodát működtetnek, képzést szerveznek, jogi, vállalkozási, társadalombiztosítási, pszichológiai tanácsadást, álláskeresési, valamint helyi (térségi) tanácsadást folytatnak, stb. A támogatás több tényező mérlegelésétől függ, és bizottságonként maximum egymillió forint összegig terjedhet.72 A munkáltatóra rótt tájékoztatási kötelezettség is – annak ellenére, hogy az Mt. szabályozza – túlmutat a munkajogon, és nem is (csak) a munkavállalóval, hanem a közigazgatási szervekkel szemben terheli a munkáltatót, a munkaerőpiac állami befolyásolásának eszköze, ennyiben tehát közjogi

intézmény, amelynek célja az, hogy a munkaerő közvetítésével foglalkozó szervek kellő időben fel tudjanak készülni a nagyobb munkavállalói létszámnak az álláskeresők közti megjelenésére, vagy esetleg azt akár meg is előzhessék vagy mérsékelhessék. Ennek érdekében a munkáltató köteles a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntéséről az érintett munkavállalókat, továbbá a munkáltató székhelye, illetve az érintett telephely szerint illetékes munkaügyi központot a rendes felmondás közlését megelőzően legalább harminc nappal írásban tájékoztatni. A munkáltató a munkaügyi központtal köteles közölni a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók személyi 71 Az Mt. 94/A § (1) bekezdése alapján akkor kell a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szabályokat alkalmazni, ha "a munkáltató a működésével összefüggő ok miatt a döntést megelőző féléves, amennyiben a munkáltató fél

évnél rövidebb ideje alakult, az adott időszakra vonatkozó átlagos statisztikai létszáma szerint a) 20-nál több és 100-nál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább tíz fő, b) 100 vagy annál több, de 300-nál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább a munkavállalók 10%-a, c) 300 vagy annál több munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább 30 fő munkaviszonyát kívánja harminc napon belül, rendes felmondással megszüntetni. 72 Ld. a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII16) MüM rendelet 21/A21/B§§-t 56 adatait, utolsó munkakörét, szakképzettségét, átlagkeresetét.sőt, mindezeken felül az u.n TAJ számát, azaz Társadalombiztosítási Azonosító Jelét is Ha a munkáltató elmulasztja ezt a bejelentési kötelezettségét, akkor – mivel a közigazgatási

szankció, a bírság, ilyen esetben nem lenne elég hatékony – a törvény munkajogi következményt fűz a jogsértéshez. Nevezetesen, mindaddig a felmondás érvényesen nem közölhető az alkalmazottakkal, amig az értesítéstől számított harminc nap el nem telt, és csak ezt követően kezdődhet a felmondási idő, amely azután egyenesen elvezet a munkaviszony megszünéséig.73 b.) A munkaerő mobilitásának előmozdítása A gazdaságban megjelenő munkaerőigény és a rendelkezésre álló munkaerő "egymásratalálását" elősegíti a munkaerő földrajzi mobilitásának előmozdítása. Az e körbe tartozó lépések általában túlmennek a szociális jogon, ill. annak a munkanélküliséggel foglalkozó részén, mégis itt megemlítendők, hiszen a foglalkoztatáspolitika tágabb és komplex eszköztárának részét jelentik. Ilyen, nem közvetlenül a szociális jogba tartozó eszközök pl. a mobilitást gátló lakásviszonyok megváltozásának

előmozdítása, területfejlesztési programok, az oktatási rendszer és a foglalkoztatáspolitika összehangolása, mindezeket segítő megfelelő hitelkonstrukciók kidolgozása. (A munkaerő mobilitásának növelése nemcsak a surlódásos, hanem valamennyi típusú munkanélküliség leküzdésében hatásos eszköz, azonban jellegénél fogva – a munkavállaló és betöltetlen munkakör összekapcsolása – itt tárgyalandó.) A lakóhelytől távolabbi munkábaállást volna hivatott előmozdítani a munkáltatót a munkajogviszony keretében jogszabály erejénél fogva terhelő az a kötelezettség is, hogy a közigazgatási határon kívülről a munkahelyre bejáró alkalmazottjának a távolsági közlekedés 80 vagy 86%-át, esetleg teljes költségét térítse meg – az alkalmazott közlekedési eszköztől függően.74 (Kérdéses természetesen, hogy a többletköltség nem jelent-e visszatartó erőt az ingázók alkalmazásával szemben.) Kifejezetten a

szociális jog intézménye a munkaerőpiaci alapokból a munkáltatóknak ahhoz nyújtott támogatás, hogy a munkahelytől távol levő helységekből alkalmazzanak munkavállalókat. Ilyen támogatások - a kötelező távolsági utazási költségtérítés megtérítése, - csoportos személyszállítás támogatása - lakhatási hozzájárulás (bérleti, albérleti díj átvállalásának, szálláson elhelyezés költségeinek) megtérítése, és végül - munkaerő-toborzás támogatása 75. 73 A munkaviszony megszüntetésével ill. a jogellenes megszüntetés jogkövetkezményeivel a munkajog tantárgy foglalkozik részletesen, itt csak annyi említendő meg, hogy a birói gyakorlat következetesen hatályon kívül helyezi a felmondást, amely az ilyen tilalomba ütközött. Vö pl a BH1996 401 Ha a munkáltató a legalább 10 főt érintő létszámleépítésre vonatkozó döntése esetén elmulasztja az érintett munkavállalónak és az illetékes munkaügyi

központnak a törvényben meghatározott határidőkben történő tájékoztatását, a felmondások jogellenesek, és azokat a bíróságnak ez okból kell hatálytalanítania 74 78/1993. (V 12) Korm rendelet a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről, 3§ 75 Ld: 39/1998. (III 4) Korm rendelet a munkábajárással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról, valamint a munkaerő-toborzás támogatásáról. 57 A költségtérítések maximum egy évig nyújthatók, és mindegyik esetben feltétel, hogy nyilvántartott (esetleg meghatározott ideje nyilvántartott) munkanélküli alkalmazzon a munkáltató. A másik oldalon a lakóhelytől távolabbi munkahelyek felkutatását kívánja ösztönözni az Flt. azon szabálya is, amely előírja, hogy a munkanélküli részére a munkanélküli járadék megállapításával, valamint a munkahelykereséssel kapcsolatos, indokolt helyközi utazási költséget meg kell téríteni. Ebbe

beleértendő nemcsak a potenciális munkáltatókhoz, hanem a munkaügyi központhoz történő oda- és visszautazást, és a munkaügyi központ által kezdeményezett foglalkozás-egészségügyi szakvélemény beszerzéséhez szükséges utazást is. Korlátozás (és nem minden esetben indokolt), hogy a megtérítés csak a tömegközlekedési eszköz igénybevételével felmerült költségekre vonatkozik. A mobilitás előmozdítását célozza a munkanélküli járadék feltételei körében – a diszkriminációval kapcsolatban fent már említett – az a szabály is, amely szerint a munkanélküli köteles a relatíve hosszabb – oda-vissza két ill. három órát meg nem haladó – utazással járó állást is elfogadni.76 3. A strukturális munkanélküliség visszaszorítására irányuló eszközök: képzés és átképzés támogatása. a.) Az átképzés szabályozásának jelentősége A munkavállalók képzésének támogatása az aktív

foglalkoztatáspolitika egyik legfontosabb eszköze és már a hatályos Flt. megalkotását megelőzően, a jelentkező munkanélküliséggel szembeni fellépés első eszközeként megjelent, a tapasztalatokhoz fokozatosan igazodó viszonylag sűrűn változó formában.77 Ez az eszköz csak abban az esetben lehet hatékony, ha a munkavállalók képzése olyan szakmákban valósul meg, amelyben a munkavállaló elhelyezkedése biztosított, ezért a támogatott képzések kiválasztása, ill. a támogatások odaítélésének eljárása fokozott gondosságot igényel. Erre tekintettel a törvény előírja, hogy csak a munkaügyi központ által felajánlott vagy elfogadott képzésben való részvétel támogatható. b.) A támogatásban részesíthetők köre Az Flt. 14 §-a alapján a támogatásban részesíthetők körét alapvetően két csoportra oszthatjuk, mégpedig a 1. munkanélküli, és 2. munkaviszonyban álló, de veszélyeztetett állásban levő vagy sérülékeny

munkaerőpiaci helyzetű és ezért támogatható személyek csoportjára. aa.) Munkanélküli támogathatók Flt. 25§ (2) bek d) pont Erről alább, a munkanélküli járadék feltételei körében is még lesz szól A munkanélküliség első megjelenésekor (a nyolcvanas évek végén) a saját munkáltatónál történő képzés meghatározott keretek közötti támogatása volt lehetséges, azonban ennek feltételei olyan szigorúak voltak, hogy valójában csak csődhelyzethez közel levő vállalat nyerhetett ilyen célra támogatást – ami viszont a képzést a munkáltató számára céltalanná tette, és nem segítette elő az átképzésben részesülteknek más cégeknél elhelyezkedését sem. 76 77 58 A munkanélküli támogathatók csoportja két alcsoportra bontható: 1. - aki nyilvántartott munkanélküli (feltéve, hogy nem tudtak neki megfelelő munkahelyet felajánlani, de függetlenül attól, hogy munkanélküli járadékra jogosult-e vagy sem), 2. -

aki közhasznú munkavégzésben vesz részt – látszólag az ilyen személy az adott pillanatban nem munkanélküli, de egyrészről a közhasznú munkavégzésben éppen munkanélküli mivoltánál fogva vesz részt (a közhasznű munkavégzést munkanélküliek számára szervezik, a törvény szerint meghatározott esetekben kötelező jelleggel), másrészről a közhasznú munka átmeneti foglalkoztatást jelent, a munkanélküli foglalkoztatási helyzetét nem oldja meg. Mindkét esetben feltétel az is, hogy a “quasi-munkanélküli” a képzésben való részvételt vállalja. bb.) Nem munkanéküli támogathatók aaa.) Veszélyeztetett munkaviszonyban állók Kivételesen az Flt. lehetővé teszi a munkaviszonyban állók támogatását, mégpedig olyan esetekben, amikor vagy a munkaviszony bizonytalanná válik, bizonyos idő múlva előreláthatóan megszűnik, tehát veszélyeztetett, gyakorlatilag itt is “majdnem munkanélküli”, avagy “potenciálisan

munkanélküli” személyekről van szó, vagy amikor az adott csoport munkaerőpiaci helyete folytán sérülékenyebb az átlagnál. “Veszélyeztetett” munkavállalóként (“quasi munkanélküliként) jogosult nevelési támogatásra az a munkavállaló, - aki munkaviszonyban áll ugyan, de munkaviszonya várhatóan egy éven belül megszűnik, és ezt a munkaadó a munkavállalóval továbbá a telephely szerint illetékes munkaügyi központtal előzetesen írásban közölte, végül az is, - aki munkaviszonyban áll és rendszeres foglalkoztatása képzés nélkül nem biztosítható. bbb.) Sérülékeny munkaerőpiaci helyzetü munkavállalók Sérülékeny munkaerőpiaci helyzetükre tekinettel – korlátozott mértékben (csak a képzési költségek erejéig) – két csoport képzésének támogatását teszi lehetővé a törvény: - a pályakezdő (25 év alatti, felsőfokú végzettség esetén 30 év alatti), akinek az oktatási intézménnyel korábban

fennállott tanulói viszonya megszűnt, és a munkaügyi központ kirendeltségénél történt nyilvántartásbavétel nélkül is (a nyilvántartásba vétel híján “munkanélküli”-nek nem tekinthetők, de ennek ellenére a törvény a támogatásukat lehetővé kívánta tenni); - a gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, illetőleg terhességi gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesülők, meghatározott további feltételek (gyermek másfél évnél idősebb, a képzés heti húsz óránál nem több és általános foglalkoztatáspolitikai célokkal egybeesik) esetén (ezek a személyek is attól függetlenül jogosultak a támogatásra, hogy munkaviszonyban állnak-e, vagy sem és hogy nincsenek munkanélküliként regisztrálva).78 c.) A támogatások fajtái 78 Flt. 14§ 59 Képzési támogatásként kétféle támogatás nyújtható aa) keresetkiegészítés vagy keresetpótló juttatás, valamint

bb) a képzéssel kapcsolatos költségek megtérítése. aa.) A keresetkiegészítés és keresetpótló juttatás A keresetkiegészítés és a keresetpótló juttatás elsősorban azok részére folyósítható támogatási forma, akik (még) munkaviszonyban állnak (tehát a fenti b.) pont bb) alpontja alatti csoportba tartoznak), és a képzésben való részvétel következtében keresetük kiesik vagy csökken. Mivel azonban a “munkanélküli” fogalma nem szűkül le a járadékban részesülőkre, a törvény szerint keresetpótló juttatás a javasolt képzésben résztvevő munkanélküli részére is folyósítható, de csak abban az esetben, ha munkanélküli járadékban nem részesül. A juttatások összegét a munkaügyi központ mérlegelési körben állapítja meg, a törvény csak az adható támogatás felső határát állapítja meg, mégpedig a támogatási forma céljához igazodóan. A keresetkiegészítés azt a keresetcsökkenést hivatott fedezni,

amely a képzésben résztvevő személynek a képzést megelőzően elért átlagkeresete és a képzés alatt elért keresete között előáll. Ennek megfelelően összege legfeljebb a korábbi átlagkereset és a képzés alatt elért kereset különbözetéig terjedhet. A keresetpótló juttatás összege pedig a mindenkori munkanélküli járadék alsó határa, amely a képzési támogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában irányadó. Ezekben az esetekben tehát azért kap díjazást az adott személy, hogy az adott képzésre történt beiratkozásakor vállalt tanulmányi kötelezettségeinek tegyen eleget. A tanulmányok színvonala, eredményessége (vizsga letétele, oklevél megszerzése) ugyanakkor a folyósításnak nem előfeltétele, pusztán egyetlen, formai kötelezettségnek kell eleget tenni: az oktatáson meg kell jelenni. Ha ezt a munkanélküli nem teljesíti, a távolmaradás napjaira a kereseetpótló juttatás vagy munkanélküli segély nem

folyósítható. bb.) A képzéssel kapcsolatos költségek megtérítése A képzéssel kapcsolatos költségek megtérítésére részben vagy egészben van lehetőség, a munkaügyi központ mérlegelésétől függően. Rendkívül indokolt esetektől eltekintve általában csak a költségek egy részének megtérítésére kerül sor, annak érdekében is, hogy a képzésben résztvevő munkanélküli érdekeltsége a képzés megfelelő kiválasztásában ill. eredményességében közvetlenül is meglegyen A képzéssel kapcsolatos költségek valamennyi fent említett kategória részére megtéríthetők. 4. A munkaerőkínálat és munkaerőigény összhangjának kialakítására irányuló eszközök. (A globális munkanélküliség kezelése) A globális munkanélküliség azt jelenti, hogy akár átmenetileg, akár tartósan, globális eltérés van a nemzetgazdaság által nyújtott állások, munkahelyek, és a munkát vállalni szándékozók száma között. A

munkanélküliséget tehát ennek a két 60 mennyiségnek a közelítésével lehet csökkenteni, ami vagy olyan módon érhető el, hogy a foglalkoztatottak, azaz az állások, munkalehetőségeket növeli az állam, (aktív munkerőpiaci eszközök) vagy pedig olyan módon, hogy támogatások, szociális juttatások révén csökkenti az állást keresők számát. a.) A munkahelyek számának növelése, a foglalkoztatási lehetőségek bővítése A foglalkoztatási lehetőségek, a munkahelyek számának növelését célzó támogatások jellemzője, hogy azokat általában a munkáltató részére folyósítják, és a foglalkoztatással járó költségek egészének vagy valamely részének megtérítésében állnak, hogy így olcsóbbá tegyék a foglalkoztatást. Mivel a cél a munkanélküliség csökkentése, szükséges, hogy az ilyen támogatás közvetett kedvezményezettje is (akire tekintettel a támogatást folyósítják) nyilvántartott munkanélküli legyen.

A támogatások egy része nem a foglalkoztatás közvetlen költségeit, hanem a munkahelyteremtő beruházások megvalósulását segíti elő. Az alább aa.)-ee) pontokban felsorolt támogatások az egyes munkanélküliek foglalkoztatásának támogatását szolgáló, közvetlen költségátvállalásban álló szociális ellátások, míg az ff.)-hh) pontokban foglalt támogatások (programok) – mivel a foglalkoztatás gazdasági hátterének megvalósulására irányulnak – közvetett címzettje általánosabb, a támogatás nyújtásakor még nem előre ismert. aa.) Foglalkoztatásbővítést (munkanélküli alkalmazását) szolgáló támogatások A munkaadó részére a munkavállaló munkabére 50–100 százalékáig terjedő mértékű támogatás nyújtható legfeljebb egy évi időtartamra, ha - vállalja tartósan munkanélküli foglalkoztatását legalább a támogatás folyósítása időtartamának kétszeresére úgy, hogy ez alatt az időtartam alatt a

munkaviszony megszüntetésére működési okból nem kerül sor, - a támogatott munkanélküli alkalmazását megelőző hat hónapban hasonló munkakörben foglalkoztatott munkavállaló munkaviszonyát a működésével összefüggő okból, rendes felmondással nem szüntette meg, továbbá - kötelezettséget vállal arra, hogy ilyen módon való megszüntetésére a munkanélküli alkalmazása idején nem kerül sor. bb.) Közhasznú munkavégzés támogatása A támogatás mértéke ennél a formánál a foglalkoztatásból eredő közvetlen költség 70 százalékáig terjedhet, munkavállalónként legfeljebb egy évre. A támogatás feltételei, hogy a munkáltató: - a lakosságot vagy a települést érintő közfeladat ellátása érdekében, - a munkaügyi központ által kiközvetített munkanélküli foglalkoztatását vállalja munkaviszony keretében úgy, hogy - ezzel a foglalkoztatással a foglalkoztatottainak számát a foglalkoztatás megkezdését megelőző

havi átlagos statisztikai állományi létszámhoz képest bővíti. 61 Nem határozza meg a törvény, hogy milyen jellegű munkáltató pályázhat ilyen támogatásra79, azonban természetes kritériuma a támogatásnak, 1. az ellátandó feladatok közösségi, azaz “közhasznú” jellege 2. az, hogy a munkáltató a foglalkoztatással nyújtott szolgáltatásért más szervtől díjazásban nem részesül. cc.) Munkanélküliek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásának támogatása Hátrányos helyzetű munkavállalói rétegek foglalkoztatásának és képzésének elősegítésére létrejött közhasznú társaságok kaphatnak támogatást munkanélküliek munkaerő-kölcsönés céljából való alkalmazására, ha ezt a törvény által előírt feltételekkel teszik, és kötelezettséget vállalnak arra is, hogy a foglalkoztatás szünetelésének idején a munkanélküli képzéséről gondoskodnak. dd.) A foglalkoztatáshoz kapcsolódó

járulékok átvállalása A munkáltató számára támogatást jelent, és a munkaerő alkalmazását vonzóbbá teheti, ha az alkalmazottnak kifizetett bérrel járó terheket nem kell viselnie. Ezért az Flt alapján nyújtható támogatás egyik fajtája a keresetet terhelő egészség- és nyugdíjbiztosítási, valamint munkaadói járuléknak, továbbá a munkaadót terhelő egészségügyi hozzájárulásnak megfelelő összeg részben vagy egészben történő átvállalása maximum egy évi időtartamra. Az ún. AM könyv80 már önmagában arra született, hogy a tartósan állandó munka nélkül levők rövidebb idejű, alkalmi jellegű munkábaállását segítse, mind a munkavállaló, mind a munkáltató számára megkönnyítve a munkajövedelmekkel kapcsolatos közterhek viselését és adminisztrációját (és ezek által ösztönzést teremtve az alkalmi foglalkoztatás és munkavállalás legalizálására, azaz a be nem jelentett, “fekete munka”

csökkentésére.) Az AM könyvbe beragasztott ún közteherjeggyel a munkáltató lerója a kifizetett bér után befizetendő tb-járulék és szja. befizetési kötelezettséget. Ha ez regisztrált munkanélküli esetében történik, akkor ugyanazon bér (és ellátási alap) után a közteherjegy ára kevesebb, mint felére csökken. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékok átvállalása körében lehetőség van továbbá arra is, hogy annak a munkaadónak, aki AM könyvvel rendelkező munkanélküli foglalkoztatását vállalja, támogatásként az adott foglalkoztatáshoz kapcsolódó közteherjegy értékének 50 százalékát a munkáltatótól a munkaügyi központ átvállalja. ee.) Atipikus foglalkoztatási formák támogatása A részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka hozzájárulhat olyan csoportok elhelyezkedéséhez, akik számára a tipikus formában történő foglalkoztatás nem elérhető. Ezért az Flt 19/C lehetővé teszi az ilyen formában

történő foglalkozatás támogatását. A távmunka fogalmát a törvény meglelhetősen tágan határozza meg, nevezetesen azon a törvény e rendelkezése szerint az olyan foglalkozást kell érteni, amelynek során a munkavégzés a foglalkoztató székhelyéhez, telephelyéhez nem tartozó helyen, számítástechnikai eszköz felhasználásával történik.81 79 Közhasznú társaságok esetében köti ki a törvény, hogy az ilyen támogatott foglalkoztatásra nem üzletszerű gazdasági tevékenység keretében kerül sor. (Flt16/A § (4) bek) 80 Ld. az az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló 1997. évi LXXIV törvényt 81 Ez a megfogalmazás lehetővé teszi a számítástechnika felhasználásával végzett, “bedolgozó” jellegű foglalkoztatás támogatását is, ami a távmunka általánosan ismert fogalmába valójában nem tartozik. 62 ff.) Pályakezdők

foglalkoztatásának támogatása A pályakezdők gyors elhelyezkedésének támogatásához fokozott érdek fűződik, mivel meghatározó lehet a fiatal munkavállaló egész szakmai életének, munkaerőpiaci sorsának szempontjából. Erre tekintettel a fiatalkorúak elhelyezkedésének támogatását külön jogszabály rendezi részletekbe menően.82 A különleges figyelem a munkaügyi központok általi egyéni foglalkozás és az elhelyezkedés érdekében kifejtett fokozott aktivitás értendő, a képzés, átképzés fokozott támogatása mellett kiemelendő az ún “munkatapasztalat szerzésének” támogatása. gg,) Munkahelyteremtés és munkahelymegőrzés támogatása A foglalkoztatási lehetőségek bővítését, vagy legalább megőrzését szolgálják azok a támogatások, amelyeket - az új munkahelyek teremtéséhez, - a meglévő munkahelyek megtartásához, - a foglalkoztatási szerkezetátalakítás elősegítéséhez, valamint a munkaerő

szakmastruktúrájának korszerűsítéséhez fűződő foglalkoztatáspolitikai célok elérése érdekében, pályázat útján nyerhetnek el a munkáltatók. Feltétele a támogatás elnyerésének a támogatással létesített új munkahelyeken munkanélküliek, fogyatékosok, vagy hátrányos helyzetűek alkalmazásam, valamint a jogszabályokban írt további feltételek betartása. Nemcsak a munkáltató, hanem harmadik személy, vagy maga a munkanélküli is folyamodhat - pályázati úton - a munkahelyteremtési támogatásért. hh.) Munkaerőpiaci programok támogatása A munkaerőpiaci programok előre meghatározott, összetett célok érdekében kidolgozott és finanszírozott programok, amelyek amelyek térségi foglalkoztatási célok megvalósítására, munkaerő-piaci folyamatok befolyásolására, valamint a munkaerő-piacon hátrányos helyzetben lévő rétegek foglalkoztatásának elősegítésére irányulnak. Komplex jellegüknél fogva vegyesen tartalmaznak

munkaerő-piaci szolgáltatásokat és foglalkoztatást elősegítő támogatásokat, amelyek ilyen programok keretében egyidejûleg és egymásra épülve is nyújthatók. A programokon aktívan részt vevő munkanélküli számára a különböző jogcímeken megállapítható támogatás, támogatások helyett egységes támogatás állapítható meg. Ha a program által elérni kívánt cél megvalósítása érdekében indokolt, a foglalkoztatást elősegítő támogatásokra vonatkozó szabályoktól a jogszabályban meghatározott feltételekkel és módon83 - a támogatást nyújtó szerv eltekinthet. ii.) Megváltozott munkaképességû személyek foglalkoztatásának támogatása A Munkaerőpiaci Alap rehabilitációs alaprészéből támogatás nyújtható megváltozott munkaképességû személyek foglalkoztatását ősegítő el beruházáshoz, beruházásnak nem minősülő bővítéshez, vagy egyéb fejlesztési célú kifizetéshez. Megemlítendő még, hogy – a

pályakezdők elhelyezkedésének segítéséhez hasonlóan – külön jogszabály84 rendezi foglalkoztatásuk támogatásának az általánosnál kedvezőbb szabályait, az erre vonatkozó eljárási szabályokat. Ld. a pályakezdő munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítéséről szóló 68/1996 (VI16) Korm r Ld. Flt 20 §(2) bek 84 11/1998. (IV 29) MüM rendelet 82 83 63 b.) A munkanélküliek vállalkozóvá és önfoglalkoztatóvá válásának támogatása Ha a munkanélküli vállalkozóvá vagy önfoglalkoztatóvá válik, akkor kikerül a munkanélküliek közül, a továbbiakban számára nem kell munkahelyet keresni. Ennek ellenére a munkanélküliek számát ilyen módon csökkentő eszközök az aktív, azaz munkahelyteremtés, foglalkoztatásbővítés útján történő megoldásokhoz tartoznak, hiszen a támogatás révén valójában új munkahelyek keletkeznek, akkor is, ha a munkanélküli alkalmazására nem munkaviszony keretében kerül sor. aa.)

Munkanélküliek vállalkozóvá válásának elősegítése Ebben a támogatási formában csak az a munkanélküli részesülhet, akinek munkanélküli járadékot folyósítanak, és a munkaügyi központ továbbra sem tud részére megfelelő munkahelyet felajánlani. Ha az ilyen munkanélküli úgy dönt, hogy a további munkahelyre várakozás helyett önálló vállalkozásba kezd, és ehhez a megfelelő igazolásokat kiváltja, a munkaügyi központtól a következő támogatásokat kérheti: - a munkanélküli járadék összegének megfelelő támogatás folyósítását, legfeljebb további hat hónapig, - a munkaügyi központ által ajánlott szaktanácsadás költségei legfeljebb 50%ának megtérítését, - a vállalkozói tevékenység gyakorlásához szükséges tanfolyami képzés költségeinek legfeljebb 50%-os megtérítését, valamint - hitel felvétele esetén a hitelfedezeti biztosítás költségeinek legfeljebb 50%os megtérítését, legfeljebb egy éves

időtartamra.85 bb.) Önfoglalkoztatás támogatása Nemcsak a járadékban részesülő, hanem bármely munkanélküli pályázati úton kaphat támogatást, ha munkaviszonyon kívüli tevékenységgel gondoskodik önmaga foglalkoztatásáról, ideértve azt is, ha vállalkozást indít, vagy vállalkozáshoz csatlakozik. Tekintettel arra, hogy ez mind a támogatás formáját, mind pedig az eljárást tekintve különbözik az aa.) alpontban említett támogatástól, a kétféle támogatás nem zárja ki egymást. Azaz önfoglalkoztatás támogatására az a személy is sikerrel pályázhat, aki a munkanélküliek vállalkozóvá válását elősegítő támogatásban részesül. c.) A munkaerőkínálat csökkentése szociálpolitikai és társadalombzitosítási eszközök útján. A munkaerőkínálat csökkentését - azaz az alkalmazást keresők számának csökkentését célzó foglalkoztatáspolitikai intézkedések elsősorban a nyugdíjjogosultság előrehozási

lehetőségének megteremtésében állnak. aa.) A társadalombiztosítási nyugdíj korhatár előtti igénybevétele 85 Flt. 15§ 64 Míg egyrészről az idő előtti nyugdíjbavonulás lehetősége kielégítő megoldást kínál azok megfelelő ellátására, akik viszonylag rövid idővel az öregségi nyugdíjkorhatár előtt válnak munkanélkülivé, és életkorukra tekintettel újbóli elhelyezkedési esélyeik rendkívül alacsonyak, továbbá képzésük, átképzésük is többnyire nehézségekbe ütközik, másrészről az ehhez szükséges társadalmi pénzeszközök éppen a gazdaság válságos helyzete miatt korlátozottan állnak rendelkezésre, tehát a növekvő igényt a nem a lehetőségek bővülése, hanem éppen ellenkezőleg, azok fokozatos beszűkülése jellemzi. Az öregségi korhatár előtti nyugdíjba vonulás lehetősége többféle módon is a biztosítottak rendelkezésére áll, azonban ezek nem tartoznak minden esetben a

foglalkoztatáspolitika eszközrendszeréhez. Ilyen lehetőségek az előrehozott öregségi nyugdíj, a korengedményes nyugdíj, és a korábbi előnyugdíjat felváltó, ú.n nyugdíj előtti munkanélküli segély.86 Az előrehozott öregségi nyugdíj eredeti célját tekintve nem foglalkoztatáspolitikai intézmény, hanem - a megnövekedett nyugdíjkorhatárra is tekintettel - a biztosítottak egyéni igényeinek megfelelő, rugalmas nyugdíjbavonulásra módot adó intézmény, amelynek részben feltétele megfelelő szolgálati idő elérése, ill. ennek hiányában az ún. csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj Ugyanakkor lehetőséget nyújt arra is, hogy segítségével az állásukat elvesztők ne a munkanélküliek, hanem a nyugdíjasok csoportját növeljék.87 A korengedményes nyugdíj88 elsősorban egyéni munkavállalói, ill. adott esetben munkáltatói érdeket szolgál munkáltatói eszközök terhére, ennek megfelelően a munkáltató és a

munkavállaló megállapodásán alapul, amelynek jogszabályi feltételei a következők: - a munkavállalónak az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez legfeljebb öt éve hiányzik, - a munkavállaló rendelkezik az előrehozott öregségi nyugdíjhoz szükséges, szolgálati idővel (ezt az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervvel előre kell igazoltatni) - a munkáltató a munkavállaló öregségi nyugdíjkorhatárának a betöltéséig az évenkénti emelések és a kiegészítések nélküli nyugdíj összegét a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság elkülönített számlájára egy összegben befizeti; - a munkáltató ezen felül megtéríti a postaköltségeket is annyi naptári hónapra, amennyire a korengedményes nyugdíjat folyósítani kell; - a munkáltató fizetési kötelezettségének legkésőbb 8 nappal a nyugdíjazásnak az illetékes nyugdíjbiztosítási szerv határozatában foglalt időpontja előtt eleget tesz.89 bb.) A nyugdíj előtti

munkanélküli segély Nem említendő itt a Tbtv. 40 § -a alapján a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végzőknek járó ú.n korkedvezmény, tekintettel arra, hogy a korkedvezmény magát az öregségi nyugdíjkorhatárt csökkenti, tehát ezekben az esetekben nem korhatár előtti nyugdíjbavonulásra kerül sor. 87 Ld. az 1997 évi LXXXI tv 9-10 §§ 88 Ld. 181/1996 (XII5) Korm r 89 181/1996. (XII 6) Korm rendelet 1 és 2 §§ A rendelet további (3-5) §§-ai az egyes munkavállalói csoportokra vonatkozóan eltérő szabályokat állapítanak meg. 86 65 Foglalkoztatáspolitikai eszköz (a munkanélküliek számának csökkentésére irányuló), de már egyben munkanélküli ellátást is megvalósító intézmény volt korábban az Flt. alapján nyújtott előnyugdíj, amelyet 1998. január 1 től a nyugdíj előtti munkanélküli segély váltott fel. A nyugdíj előtti munkanélküli segély - mint a

neve is mutatja - kettős jellegű intézmény: egyrészről a munkanélküliek támogatási körébe tartozó, és az elvesztett kereset pótlását szolgáló készpénzjuttatás90, nem pedig nyugellátás és ennyiben nem jelent foglalkoztatáspolitikai eszközt. Másrészről azonban lehetőséget ad arra, hogy a nyugdíjhoz életkorban közel álló személy, akinek elhelyezkedésére már sok remény nincsen, a munkaerőpiacról végleg kivonuljon, hiszen ellátása - ha a korábbi előnyugdíjhoz képest szerényebb összegben is - a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítva van. A nyugdíj előtti munkanélküli segély jogosultsági feltételeiben keverednek a biztosítási és a szociálpolitikai elemek. Erre a juttatásra az jogosult, aki: - legalább 140 napon át munkanélküli járadékban részesült, és a munkanélküli járadék folyósítása időtartamát kimerítette, - a kérelem benyújtásának időpontjában a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár

betöltéséhez legfeljebb öt év hiányzik, és ezt az életkort a munkanélküli járadék folyósításának kimerítését követően három éven belül betöltötte. - rendelkezik az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel, - részére megfelelő munkahely biztosítására nincs kilátás. Míg az előfeltételek biztosítási természetűek, annak mértéke nem a korábbi elért átlagkeresettől ill. szolgálati idő hosszától függ, hanem a szociálpolitikai juttatásokra inkább jellemző módon mindenki számára azonos összeg, mégpedig megegyezik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének nyolcvan százalékával. cc.) Egyéb szociálpolitikai eszközök Nem közvetlenül foglalkoztatáspolitikai eszközök az otthonmaradásra ösztönző családpolitikai intézkedések (gyes, gyed, gyet), azonban hatásuk a munakerőfelesleg részbeni "lecsapolását" is eredményezi (és olykor részben erre is irányulnak). Ezek azonban itteni

témánkon kívül esnek (tárgyalásukra a következő fejezetben kerül sor). Közvetlenül munkaerőpiaci célja folytán említést érdemel ehelyütt azonban a gyesre való jogosultság kiterjesztésének esete. A Cst 20/A §-a alapján a nagyszülő (azaz a gyermek szülőjének vér szerinti, örökbefogadó szülője, vagy annak együtt élő házastársa) is jogosult a gyermekgondozási segélyre, ha a gyermek már elmúlt egyéves. Ennek a rendelkezésnek az egyik eredeti célja az volt, hogy az elhelyezkedési nehézségekkel legjobban szembesülő 50 év körüli korosztály tagjai számára bizonyos körülmények között “kiutat” jelentsen a gyes igénybevételének lehetősége91. És ezen belül is átmenetet jelent a biztosítási jellegű munkanélküli járadék és a szociális rászorultság alapján juttatott segélyezés között. 91 A jelentős társadalmi igény – politikai megfontolások alapján – a nyugdíj mellett igénybevétel lehetőségét

megteremtő törvénymódosítási javaslat benyújtására vezetett – a szociális jogi szakmai szempontok és elvi következetesség szempontjából kérdőjeleket felvetve. (A módosító törvény a jegyzet lezárásakor még megerősítésre vár.) 90 66 III. A munkanélküliek ellátása - a munkanélküli járadék 1. A munkanélküli fogalma Munkanélküli az, aki az, aki munkát vállalni képes és akar, de nem tud. Vagyis az, - aki nem kereső- vagy munkaképtelen, - akinek szándékában áll munkát vállalni (azaz pl. nem "háztartásbeli", eltartott, tanuló), - de nincs munkája (munkaviszonya vagy más munkavégzésre irányuló jogviszonya). A munkanélküli fogalmának ezt az eléggé tág szakirodalmi meghatározását az Flt. 58.§ (5) bek d) pontja “fordítja le” a törvényi feltételek nyelvére Eszerint munkanélküli az a személy, aki 1. a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik (tehát fizikailag

munkaképes, és munkavállalási képességgel bír vagyis a munkavállaláshoz szükséges kort elérte, legalább korlátozottan cselekvőképes) 2. öregségi nyugdíjra nem jogosult, (azaz munkát vállalni képes) 3. oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, 4. elhelyezkedése érdekében együttműködik a munkaügyi központ kirendeltségével, és akit a munkaügyi központ kirendeltsége munkanélküliként nyilvántart. (azaz munkát vállalni akar) 5. az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll és egyéb kereső tevékenységet sem folytat. (azaz nincs munkája) A munkanélküliek részére nyújtott ellátás alapvetően a munkanélküli járadék, amelynek célja, hogy munkajövedelem hiányában támogatást nyújtson, ugyanakkor ösztönözzön az elhelyezkedésre. A fent már tárgyalt nyugdíj előtti munkanélküli segély (korábban előnyugdíj) jellege más, a munkaerőpiacról történő

kilépés megkönnyítésére szolgál.92 A jövedelem helyébe lépő rendszeres havi ellátás mellett a munkanélküliek részére fizethető juttatás az álláskereséssel járó utazási költségek megtérítése valamint álláskeresést ösztönző juttatás. 2. A munkanélküli járadékra jogosultság feltételei a.) Munkaviszonyban töltött idő A munkanélküli járadék biztosítási alapon járó juttatás, tehát csak akkor válik jogosult rá a munkanélküli, ha megfelelő tartamú munkaviszonyban töltott idővel (ill. ezalatt teljesített befizetésekkel) arra jogot szerzett. A jelenleg hatályos szabályok szerint a járadékra való jogosultság megszerzéséhez szükséges minimálisan munkaviszonyban töltött idő 200 nap a munkanélkülivé válást megelőző négy éven belül. 92 Ld. fent II 4 c) bb) pont alatt 67 b.) Együttműködés a munkaügyi központtal Az együttműködés akkor valósul meg, ha a munkanélküli - a munkaügyi központnál

jelentkezik és nyilvántartásba véteti magát, - a munkaügyi központtal rendszeres kapcsolatot tart, - a felajánlott munkalehetőségeket mérlegeli (ami minimálisan a felajánlott munkalehetőségek - igazolt - megtekintését, a szóbajöhető munkáltatókkal való tárgyalást jelenti), - maga is részt vesz megfelelő munkahely felkutatásában, - a saját maga által talált, vagy a munkaügyi központ által felkínált megfelelő munkahelyen munkaviszonyt létesít, illetve a munkaügyi központ által felkínált képzési lehetőséget elfogadja. c.) Megfelelő munkahely hiánya További feltétel, hogy a munkanélküli számára az illetékes munkaügyi központ nem tud megfelelő munkahelyet felajánlani. A munkahely akkor megfelelő, ha - a munkanélküli foglalkoztatása munkaviszonyban történik; - a felajánlott munkakör a munkanélküli képzettségi szintjének megfelel; A megfelelő képzettségi szint nemcsak a meglevő képzettségi szintet, hanem más

(esetleg magasabb) képzettségi szintet is jelenthet, ha ilyennek megszerzési lehetőségét és támogatását a munkaügyi központ felajánlja, ill. alacsonyabb is lehet, ha a munkanélküli által utoljára legalább hat hónapon át betöltött munkakörnek megfelel.93 - egészségi állapota szerint a munkanélküli a munka elvégzésére alkalmas, - a várható kereset a munkanélküli járadék összegét eléri (amennyiben a munkanélküli járadék összege a kötelező legkisebb munkabérnél alacsonyabb az is elég, ha a kötelező legkisebb munkabér összegét eléri), - a munkahelyre történő oda és visszautazás ideje a három órát, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi munkanélküli esetében a két órát nem haladja meg.94 3. A munkanélküli járadék folyósításának időtartama és mértéke a.) A folyósítás időtartama A munkanélküli járadék folyósításának időtartama a

munkanélküli által a munkanélkülivé válást megelőző négy év alatt munkaviszonyban töltött időtől függ. Természetesen nem vehető figyelembe a munkanélküli járadék folyósításának ideje alatt munkaviszonyban töltött idő, viszont a négy éves számítási időszak meghosszabbodik azokkal a munkaviszonyon kívül töltött időtartamokkal, amelyek alatt a munkavállaló nem is tudott volna munkát végezni 95 93 Ld. Flt 25 § (2) bek a) pont 25.§ (2) bek d) pont Ez a rendelkezés a nemek közötti egyenlőséget sérti, és látszólagos "előnybenrészesítő" volta ellenére közvetetten hátrányos a kisebb gyermekeket nevelő nőkre. 95 U.m katonai (polgári) szolgálat, keresőképtelenség, gyermek gondozása vagy ápolása céljából otthon töltött idő, ha arra társadalombiztosítási díjazás járt, a rokkantsági (vagy baleseti rokkantsági)nyugdíj, a rendszeres szociális járadék folyósítása, de ugyanígy az előzetes

letartóztatás, a szabadságvesztés, a javító-nevelő munka, a szigorított javító-nevelő munka és az elzárás büntetés idejével is. Vö Flt 27§ 94 68 A járadékra jogasító minimális jogszerző idő, a 200 napi munkaviszony 40 napi járadékra jogosít és sávosan növekedve (ugyanilyen - azaz 1:5 - arányban) négy év alatt maximum 270 napra nőhet. Ennél hosszabb ideig kaphat munkanélküli járadékot az, aki a munkaügyi központ által támogatott képzésben vesz részt. Ha ugyanis valaki a támogatott képzést a munkanélküli járadék folyósításának ideje alatt, annak kezdő időpontjától számított 180 napon belül kezdi meg, és a képzés időtartama alatt a munkanélküli járadék folyósítási idejét kimeríti, a munkanélküli járadékot a képzés hátralévő időtartamára legfeljebb azonban a képzés megkezdésétől számított 365 napig - tovább kell folyósítani. (Nem jár azonban a támogatás azokra a napokra, amelyen a

munkanélküli a képzésen nem jelenik meg.) A folyósítás kezdő időpontja a munkanélkülinek a munkaügyi központnál történő jelentkezését követő naptári nap. Ez alól két kivétel van: - ha a munkaviszonyt a munkanélkülivé válást megelőző 90 napon belül a munkavállaló rendes felmondással, továbbá a munkáltató rendkívüli felmondással szüntette meg, a járadék csak a munkaviszony megszűnését követő 90 nap elteltével folyósítható, - ha pedig a munkanélküli a munkaviszonyának megszűnésekor a munkaadótól végkielégítésben részesült, munkanélküli járadék részére a munkaviszony megszűnését követő annyi hónap elteltével folyósítható, ahány havi átlagkeresetének (illetményének) megfelelő összegű végkielégítést kapott. A munkanélküli járadékra jogosultság megállapításának napjától ezt az időtartamot a munkanélkülit egyébként megillető jogosultságok (ideértve a társadalombiztosítási

szabályok szerinti jogosultságokat is) és kötelezettségek szempontjából úgy kell tekinteni, mintha ez alatt a munkanélküli munkanélküli ellátásban részesült volna. A 25. § (3) bekezdésében előírt együttműködési kötelezettség megszegése esetén a munkanélküli járadék további 90 nap elteltével folyósítható. b.) A munkanélküli járadék mértéke A munkanélküli járadék mértéke a jogosult munkanélkülivé válását megelőző négy naptári negyedévben elért átlagkeresetéhez igazodik, az előírt számítási szabályok alapján meghatározott járadékalap 65 százaléka. A munkanélküli járadék összegének alsó határa megegyezik az öregségi nyugdíj – a munkanélküli járadékra való jogosultság kezdő napján hatályos – legkisebb összegének 90 százalékával96, felső határa pedig ennek kétszerese. Az alsó és felső határra vonatkozó szabály alól egy-egy kivétel van. Ha a járadékalapként számított

átlagkereset a munkanélküli járadék alsó határánál alacsonyabb, a munkanélküli járadék az átlagkeresettel megegyező összeg. Ha pedig a munkanélküli járadékra jogosult korábbi munkahelyén rehabilitációs keresetkiegészítésben részesült, a járadék összege a keresetkiegészítés 65 százalékával arányosan a munkanélküli járadék felső határát meghaladhatja. 96 Ismételt megállapítás esetén az első folyósítás kezdőnapján hatályos összeg irányadó. 69 A munkanélküli járadék tehát egyidejűleg juttatja kifejezésre a biztosítási elv korlátozott érvényesülését (erős korlátok között a korábbi keresethez, ill. ennek közvetítésével a teljesített hozzájáruláshoz igazodik), másrészről a minimális ellátáshoz való jog szolidaritáson nyugvó elvét. 4. A vállalkozói járadék Hagyományosan a munkanélkülieknek járó keresetpótló támogatás az alkalmazottak, munkaviszonyban állók munkanélkülivé

válása esetére szóló juttatás. A munkaerőpiac jelentős átalakulására, a korábban általános alkalmazotti státuszhelyébe széles körben lépő önálló vállalkozói (gyakran “kényszervállalkozói”) munkavégzői jogállás széleskörű terjedését vette figyelembe a törvényhozó, amikor a munakahely elvesztése esetére járó támogatást kiterjesztette a vállalkozók meghatározott csoportjára is. A 2005. január elsejével hatályba lépő “vállalkozói járadék”97 a munkanélküli járadékhoz hasonló intézmény, juttatási feltételei, folyósításának szabályai, összegének szabályozása lényegében megegyezik a munkanélküli segély fent ismertetett szabályaival, azzal a különbséggel, hogy itt a munkaviszonyban állás helyett egyéni vagy társas vállalkozóként történő bejelentett munkavégzés számít jogszerzésnek, a munkaadó és a munkavállaló által fizetett járuléknak az egységes vállalkozói járulék felel

meg, és a járadékot a vállalkozói járulék fizetésének alapjául bejelentett összegből kiindulva számolják ki. 97 Ld. az 1991 évi IV tv 2005 január 1 napjától hatályos 44-46/B §§-it 70 ÖTÖDIK FEJEZET: A CSALÁDOKRÓL TÖRTÉNŐ GONDOSKODÁS FŐBB SZOCIÁLIS JOGI ESZKÖZEI I. Általános kérdések 1. Az állami családtámogatásról általában Közhely, de figyelmen kívül nem hagyható társadalomtudományi igazság, hogy a társadalom alapegysége a család. Alapegység még a modern ipari társadalmakban is annak ellenére, hogy funkcióit a modern ipari termelés és az urbanizáció ill az ezekkel járó társadalmi-gazdasági folyamatok gyökeresen megváltoztatták, és a modern kort megelőző szociális-gondoskodó funkcióját ma már egyedül, külső, intézményes állami támogatás nélkül nem tudja betölteni. "Alapvető egység" nemcsak gazdasági-szociális szerkezeti alapegység értelmében, hanem olyan értelemben is, hogy

alapvető a szerepe abban, hogy a gyermekek, a felnövekvő új nemzedékek szocializációját hogyan, milyen minőségben és milyen értékrendszer mentén biztosítja. Továbbá alapegység abban az értelemben is, hogy a családnak az államhoz, ill. hatalomhoz való (és az egyén sorsával valójában párhuzamos) viszonya, az alkotmányos, jogi és gazdasági rendben elfoglalt státusza alapvetően jelzi, mintegy indikátorként mutatja az adott társadalmi politikai berendezkedés és egyben a szociális rendszer minőségét. A modern demokratikus állam egyrészről anyagilag támogatja a családot, másrészt tiszteletben tartja a család autonómiáját azaz a támogatást nem köti semmifélée függőséghez. (Ami természetesen nem jelenti azt, hogy súlyos diszfunkció, a családban élő személyeket veszélyeztető körülmények esetén nem avatkozik be.) Autoriter államok ezzel szemben – már az ókortól kezdve – hajlamosak a család támogatását a családi

élet ellenőrzésének – és ezzel a családok függőségének –- kialakításával összekapcsolni, ill anélkül is a család életébe beavatkozni, szélsőségesebb esetben feloldani a családi falakat, és magát a családot nagyobb egységbe, gyakran mesterséges egységekbe, valamilyen módon az állam által szervezett "társadalomba" beolvasztani. Nagyjelentőségű kérdés tehát az államnak a családhoz való viszonya, és ezt általában a politikai-gazdasági rendszertől is függő szociális rendszer típusa határozza meg. A liberális típusú rendszer csak végső esetben avatkozik be közvetlenül, míg az általában korporatista-etatista hagyományokra épülő konzervatív rendszerben az állam aktív szerepet vállal a családok jövedelem-újraeloszás útján történő (kedvelt idegen szóval “redisztribúciós” jellegű) támogatásában, a támogatáshoz értékhierarchiát is kapcsolva. A konzervatív családtámogatási rendszerekben

(ideértve a jobb- és baloldali konzervativizmust egyaránt) többnyire valamilyen ideológiai (vallási) háttér, a nemek közötti szerepmegosztás konzervatív felfogása tükröződik, és ez egyebek között megnyilvánul a nemek szerinti eltérő társadalombiztosítási ill. szociális juttatások biztosításában. Ilyen pl a tisztán szociális jellegű családi juttatásoknak elsősorban az anya személyéhez kapcsolása, míg a keresőtevékenységen alapuló biztosítási jellegű szolgáltatásokban az apa keresetéhez nagyobb jövedelem 71 spektrum kapcsolása.98 Természetesen az itt bemutatott “liberális” és “konzervatív” családtámogatási modellek absztrakt történeti modellek, tiszta formában a konkrét létező rendszerekben nem jelennek meg. (Általában több elem keveredik, legfeljebb valamelyiknek uralkodó jellege határozza meg, hogy az adott rendszert hova soroljuk.) Ma is elsősorban a család az, amelyik az "elsőfokú"

szociális védelmet és támaszt nyújtja, annak ellenére, hogy ez a szerepe jelentősen meggyengült a család gazdasági szerepének meggyengülésével, a családi-rokoni kapcsolatoknak a jövedelemszerző tevékenységtől való elválasztásával, az átlagos családnagyság csökkenésével és a többgenerációs családi közösségek csaknem eltűnésével. Az állam (és ezen belül a szociálpolitika, szociális jog) funkciója tehát optimálisan az, hogy - a modern korral járó átalakulás tudomásulvétele mellett és ideológiai tartalmak közvetítése nélkül, a családok autonómiájának lehetőség szerinti érintetlenül hagyásával - a családnak e szociális védelmi funkció betöltésére való képességét védje ill. erősítse a szociális támogatási rendszeren keresztül. A család jövedelemelosztó, "jövedelem-terítő" funkciója egyik oldalról kiegyenlítő szerepet tölt be, másik oldalról viszont egyenlőtlenségeket teremt: az

eltartottakkal a családtagok száma meghaladja a keresők számát, így az egy főre eső jövedelem lényegesen kisebb, mint az eltartottakkal nem rendelkező családban. Ugyanakkor másik oldalról a család a "terheket", a jövedelemkiesést is képes "teríteni", és ezzel annak egy főre jutó terhét csökkenteni. A támogatásnak tehát - egyebek között - arra kell irányulnia, hogy a családi “teherelosztó” funkcióból származó egyenlőtlenségeket lehetőség szerint kompenzálja, mégpedig elsősorban azáltal, hogy hozzájárul a a család által - önként vagy kényszerűségből - vállalt terhekhez (gyermekek gondozása, nevelése, ellátatlan idős, súlyosan beteg vagy fogyatékos hozzátartozó gondozása és ápolása). A támogatás jogi eszközei a fejlett ipari társadalmakban – így különösképpen Európában – elsősorban állampolgári alanyi jogon járó készpénzjuttatást jelentenek. Ehhez kiegészítő jelleggel –

speciális helyzetekhez kapcsolódva – vagy további demogránsok, vagy rászorultságtól függő juttatások járulnak, fajtáikat és mértéküket tekintve országonként eltérő széles skálán mozgó variációkban. Hasonlóan ahhoz, mint a munkanélküliekről és fogyatékosokról történő gondoskodás speciális intézményeinél láttuk, a gondoskodás egy ponton - a speciális jelleg elvesztésével - átkerül az ú.n kisegítő jellegű (szubszidiárius) és egyben generális juttatások körébe 2. A családtámogatás jogi eszközei A családtámogatás jogi eszközeinek számbavételénél ismét szembekerülünk a szociális jog határainak megvonásánál már megismert jelenségekkel. Egyrészről azzal, hogy az adott társadalmi csoportot, veszélyeztetett személyi kört, vagy szociális célú intézményt védő rendelkezések csak részben találhatók közvetlenül a szociális jog normái közt. Másik részük más jogág keretein belül, de ugyanazt a

jogilag védett érdeket szolgálva helyezkedik el. Így pl a család védelmére vonatkozó 98 Ennek legtipikusabb megnyilvánulása az olyan nyugdíjrendszer, amelyben özvegyi nyugdíjat (de olykor más hozzátartozói nyugdíjat – árvaellátást – is elsősorban vagy majdnem kizárólag csak a férfikereset von maga után, a nők keresetéhez ilyen nem, vagy csak kivételes esetben kapcsolódik. 72 rendelkezéseket találhatunk az alkotmányban, de a családok szociális helyzetének javítása lehet a célja pl. pénzügyi jogi (adójog) vagy munkajogi rendelkezéseknek is A másik sajátosság, amellyel már korábban találkoztunk (különösen a megváltozott munkaképességű személyek védelme és rehabilitációja kapcsán) hogy a szociális védelem és az általános emberi jogi védelem ill. az adott személyi kör vagy intézmény védelme sokszor szinte elválaszthatatlanul egybefonódik. A családról szólva, amely a gyermekek felnevelésének, társadalmi

beilleszkedésének elsődleges színtere, nem lehet elfeledkezni arról, hogy a gyermekek alapvető emberi jogainak védelme (amely a sok emberi jogi mozgalom közepette is egészen a legutóbbi évekig elsikkadt, figyelmen kívül maradt) az emberi jogi és a szociális jogi védelem egybefonódásáról.99 Ennek jegyében a gyermekek jogvédelme (hasonlóan a fogyatékosok alapvető jogainak védelméhez) kizárólag, mint szociális kérdés merült fel. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997 évi XXXI tv különválasztotta a gyermekvédelem és a családok szociális támogatásának kérdését, és egy sor – szociális védelmet is jelentő – intézkedést a Gyt.-be helyezett át Itt most csak az Alkotmányban foglalt és a közvetlenül a családok szociális támogatására vonatkozó rendelkezéseket tekintjük át. a.) Az Alkotmány családot védő rendelkezései Az Alkotmány társadalmi rend alapjairól szóló rendelkezések közt,

15. §-ában rögzíti, hogy "[a] Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét". Ezen túlmenően közvetlenül a családra vonatkozó rendelkezéseket az Alkotmány nem tartalmaz100 hanem az anyaság, az ifjúság és a gyermekek jogainak védelméről rendelkezik. Ugyanakkor számos olyan rendelkezést találunk az Alkotmányban, amelyek ugyan elsődlegesn valamely másik emberi, polgári vagy szociális jogot védenek, azonban ezeknek biztosítása áttételesen kihat a családra, és annak erősítését ill. védelmét is szolgálja. Ilyen, a család intézményét is védő rendelkezésekhez sorolhatjuk az Alkotmány XII. fejeztében szabályozott alapvető emberi jogok között a következőket: - élethez101, emberi méltósághoz és személyes szabadsághoz való jog (Alk. 5455§) - a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga (Alk., 58.§) - a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a

magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog (59.§) A “veszélyeztetett” gyermek fogalma jól illusztrálja ezt: egyaránt jelenti az emberi jogokat sértő abuzusnak kitett, és az anyagi okok miatt nélkülözésnek, esetleg éhezésnek kitett gyermeket . 100 Eltérően pl. a német Alaptrövénytől, amelyik kifejezetten rögzíti, hogy a Német Szövetségi Köztársasaágban a család az alkotmány által védett alapintézmény, ill. alapérték 101 Az élethez való jog védelme és a család védelmének összefüggései kapcsán elkerülhetetlenül említést kell tenni az emberi magzat élethez való jogáról. Az abortusztörvény kapcsán benyújtott alkotmánybírósági panasz kapcsán a Alkotmánybíróság tartózkodó álláspontot foglalt el, és annak ellenére, hogy az emberi magzatot személynek tekintette, az élethez való jog közvetlen érvényesíthetőségét nem látta levezethetőnek az Alkotmányból, álláspontja szerint ezt a

kérdést törvényben kell rendezni. 99 73 - a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való jog, beleértve a vallás gyakorlásának (vagy nem gyakorlásának) szabadságát. A családi közösséget összetartó kulturális és családi hagyományoknak igen gyakran része valamilyen vallás, ill. a valláshoz ködő szokás és ünnepkör, sőt, gyakran a családi kapcsolatokat is vallási normák szabályozzák. A vallásszabadság, és ennek elengedhetetlen részeként az állam és az egyház szigorú szétválasztása tudja biztosítani azt, hogy minden családban az adott család hagyományaihoz igazodó, vagy általa preferált értékek érvényesüljenek és az erőszakos, esetlegesen romboló hatású külső beavatkozástól a család védett legyen. - a lelkiismereti és vallásszabadsághoz hasonlóan a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak védelme is indirekt módon a család védelmét szolgálja. (68§) Hasonlóképpen, a családot

másodlagos hatásukban szolgáló normákat találunk a gazdasági és szociális jogok között is.102 - a munkához és a tisztességes díjazáshoz (Alk. 70§ (1)-(3) bek), amelyen nyilvánvalóan nemcsak az egyén, hanem családja megélhetését is fedező díjazást kell érteni) - a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való jog (70B (4)), amelynek célja a fizikai regeneralódás mellett a családra, családtagok gondozására, a családi életre fordítható megfelelő idő biztosítása, - a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog (70D §) - a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra való jog (70E §) Érdemes megamlíteni, hogy a munkához való jogról és a munkaviszonyhoz kapcsolódó alapjogokról szóló 70B § szövege, különösen az

Alkotmánybíróság értelmezésében, e jogok "negatív" azaz "szabadságjog" jellegét hangsúlyozza (jogot a munka szabad megválasztására, a diszkrimináció mentesen megállapított munkabérre). Háttérbe szorul ezeknek a jogoknak a "pozitív" tartalma, egyebek közt az, hogy tisztességes munka esetén joga van mindenkinek legalább a minimális megélhetést biztosító bérezéshez. (Ezt a szabályt a Munka Törvénykönyve mondja ki a minimálbérről szóló rendelkezésében, de mivel ez nem alkotmányos erejű szabály, a minimálbért a tisztes megélhetés alatt rögzítő kormányrendelet nem tármadható alkotmányjogi úton.) b.) Törvényi és rendeleti szintű szabályozás aa.) A szociális jogon kívüli eszközök Családjog: A család szociális védelmét – és egyben a családtagok alapvető jogainak, elsősorban emberi méltóságának, személyes autonómiájának védelmét – biztosítja a családjog több

rendelkezése. Idetartoznak elsősorban azok amelyek a „gyengébb” családtagok (gyermekek, nők) személyes autonómiáját, emberi méltóságát védik a családon belül, illetőleg a család, mint egész autonómiáját és méltóságát védik a külső hatalommal szemben. A munkajog: A munkajog számos rendelkezése biztosítja egyrészről azt, hogy a gyermekek és fiatalkozrúak a testi vagy szellemi fejlődésüket veszélyeztető munkát ne vállalhassanak, másrészt azt, hogy az alkalmazottak családi és munkahelyi 102 Míg ezeknek a rendelkezéseknek az "alkotmányos ereje" kisebb, a családi életre, a család szociális védelmére gyakorolt hatása erősebb. 74 kötelezettségeiket lehetőség szerint összeegyeztethessék, munkaviszonybeli kötelességeik sérelme nélkül törődhessenek családi kötelességeikkel. (E körben nemcsak a gyermekek gondozására igénybevehető szabadidőkön kívül megemlítendő a beteg hozzátartozó

ápolására vagy házépítésre igénybevehető fizetés nélküli szabadság, a megterhelő foglalkoztatási szituációknál (átirányítás, rendkívüli munka) a családi állapot figyelembevétele annak megállapításánál, hogy az adott munka elrendelése nem jelent-e „aránytalan sérelmet”, a szabadság előre tervezhető igénybevételét védő szabályok, stb. E két jogágon kívül számos más jogág (perjog, közigazgatási jog, adójog stb.) tartalmaz a család szociális és gazdasági biztonságát védő rendelkezést. bb.) A szociális jog eszközei A családtámogatási rendszer intézményei és juttatásai az állampolgárok alapvető jogait érintitő szabályok, ezért azokat az állam csak törvényben szabályozhatja. A törvényben történő szabályozás célja egyrészről az, hogy a népképviseletet megvalósító Parlament ne pedig a Kormány vagy valamely miniszter rendelete döntsön az állampolgárok számára ily fontos kérdésekben. A

törvényi szabályozás másik funkciója azonban a jogban általában az is, hogy ezeket az állampolgárok számára alapvető fontosságú viszonyokat stabil, elvi alapú, hosszú időre megalkotott, elméletileg is letisztult szabályok rendezzék, és ne legyenek kitéve a rendeleti jogalkotás esetlegességeinek és gyors változásainak. A családsegítő juttatások intézményei (családi pótlék, a gyermekgondozási segély, a gyermekgondozási támogatás) és azok szabályozásának az 1990-es években bekövetkezett változásai azonban azt mutatják, hogy - más jogterületekkel ellentétben - ezen a területen a törvényi jogalkotás értékének tekintett stabilitás és elvi alapú szabályozás távolról sem valósul meg. Ellenkezőleg, a törvények változásai azt tanúsítják, hogy a szociális jog, és azon belül is különösen a családsegítés intézményrendszere, milyen erősen kiszolgáltatott napi politikai és gazdaságpolitikai (ezen belül is

fiskális és munkaerőgazdálkodási) megfontolásoknak.103 A családok szociális támogatásáról és védelméről jelenleg alapvetőan a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV tv (Cst) rendelkezik Hasonlóképpen ahhoz, ahogy a fogyatékosok emberi jogairól és egyenlő esélyeinek biztosítása a szociális kérdésektől elkülönült törvényi szabályozást igényel, ugyanígy a gyermekek alapvető emberi jogainak (életének, testi biztonságának, szabadságnak és emberi méltóságának) védelme külön törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI törvény rendelkezik Ez a törvény ugyanakkor a szociális védelmet érintő rendelkezéseket is tartalmaz, a családok védelmét hivatottak biztosítani különösen ennek a családok átmeneti otthonáról szóló rendelkezései, jelezve ez esetben is a szoros összefüggést, amely a családok védelmének alkotmányos alapértéke és a szociális jog

között fennáll. A két törvény végrehajtásáról több rendelet (kormányrendelet, miniszteri rendelet) gondoskodik. Elsődleges fontosságú a rendeletek között az 1998 évi LXXXIV tv 103 Egyik szemléletes illusztrációja ennek a családi pótlék sorsa. Ldalább a II 1 pontban 75 végrehajtásáról rendelkező 223/1998 (XII. 30) kormányrendelet, amely a támogatások igénylésének és megszüntetésének eljárási szabályait tartalmazza. A családtámogatási ellátások céljuk szerint két típusba sorolhatók: a gyermekkel járó költségekhez történő hozzájárulást, vagy a gyermek otthoni gondozása miatt kiesett jövedelem pótlását szolgálják. A családi pótlék és az anyasági támogatás a gyermek fogadásának és gondozásának, nevelésének anyagi terheihez nyújtott pénzbeli segítség, amely tehát mindig jár, ha valaki gyermeket szül, gondoz, nevel. A gyermekgondozási támogatások (a gyermekgondozási segély és a

gyermekgondozási támogatás) arra az esetre nyújtanak csekély, fix összegű, keresetpótló jövedelmet, ha a szülő keresőfoglalkozását a gyermekek otthoni nevelésével váltja fel. Míg a jövedelempótlásra szolgáló juttatások értelemszerűen rendszeresen visszatérően járnak, (járadék jellegű juttatások) a költség-hozzájárulást jelentő támogatások a támogatás jellegétől függően járadékszerű (családi pótlék) vagy egyszeri (anyasági támogatás) támogatásban állnak. II. Családi pótlék A gyermekvállalással járó többlet terhek csökkentését (és így a gyermekvállalásból adódó szociális különbségek csökkentését) célozza a családi pótlék (korábban kettébontva, a családi pótlék és iskoláztatási támogatás formájában). 1. A családi pótlék szabályozásának változásai A családi pótlék intézménye, ill. a szabályozás 1990-es években mutatott hullámzása illusztrálja legjobban az intézmény

fentemlített “kiszolgáltatottságát” az egymást váltó kormányokkal jövő politikai változásoknak, azt, hogy az átmenti korszak társadalmi és politikai jelenségeit és benne a jogalkotást mennyire meghatározza a biztos értékek, ill. szociális rendszeri koncepció hiánya A családi pótlékra jogosultság 1990-ig a társadalombiztosítási jog intézményeként nyert szabályozást, ez azt jelentette, hogy csak a biztosítottaknak, ill. megfelelő biztosítási idő megszerzése esetén járt az ellátásra szoruló gyermekeik száma ill. állapota alapján arra egyébként jogosultaknak. Az 1950-es években, az erőltetett iparosítással járó nagy munkerőfelszívás idején kialakított szigorúbb szabályokat az 1975 évi II. törvény szabályai váltották fel, azonban az alapgondolat változatlan maradt, részben a szocialista, mindenkit "a társadalom munkájában részvételre", a szocializmus építésében részvételre kötelező ideológia

miatt, de részben azért is, mert a munkábaállás feltételeit valóban széleskörűen megteremtette (ha nem is egyformán mindenki számára) a kialakult teljes foglalkoztatottság. 104 104 A Tbtv. eredetileg hatályos 32 és 33 §-ai szerint családi pótlék arra a naptári hónapra járt, amelyben a biztosított huszonegy napot biztosításban töltött, mégpedig munkaviszony vagy ipari szövetkezeti tagság esetén csak akkor, ha munkaideje a teljes munkaidő felét elérte. 76 A családi pótlékot szabályozó 1990. évi XXV törvény már a rendszerváltás "hajnalán", de még a régi parlament a megváltozott társadalmi, gazdasági és szociális viszonyokra tekintettel, állampolgári jogon alanyi joggá tette a családi pótlékra való jogosultságot. az állammal szembeni alanyi jogok szélesítésének akkor politikai hevületétől is fűtve. Ez a lépés akkor kb 60-70 ezer fővel bővítette a jogosultak körét, ami - eltekintve most az

ideológiai, politikai megfontolásoktól - azért is különösen nagyjelentőségű és indokolt volt, mert a növekvő munkanélküliség körülményei között a biztosítási viszonyban állás már távolról sem mindig a munkavállaló akaratától függött. A családi pótlék így kialakított rendszerében valamennyi, önálló keresettel nem rendelkező gyermek (pontosabban a gyermekre tekintettel a szülő) kapott családi pótlékot meghatározott életkorig, függetlenül családja jövedelmi, vagyoni viszonyaitól. 1995-ben a rendszerváltás hatodik évében az ún. stabilizációs törvénycsomag ismét lényeges változást hozott, a "túlzott"-nak ítélt szociális ellátások megnyírbálásáank egyik célpontja volt a családi pótlékra való jogosultságnak úgymond a valóban rászorultak körére szorítása. Ennek megfelelően 1995 június 1-től az általános jogosultság megszűnt, és meghatározott szintet meghaladó jövedelmi

kategóriákba tartozó családok kimaradtak az ellátásból. Az 1998-as kormányváltás ismét változást hozott a jogi szabályozásban. A családok támogatásának kérdését a politikai programok előterébe állítva a hivatalba lépő kormány a korábbi családtámogatási rendszert ismét átalakította ill. újraszabályozta az 1998. évi LXXXIV törvényben (Cst) Az 1998-as kormányváltás ismét változást hozott a jogi szabályozásban. Az ekkor hivatalba lépő kormány egyrészről a családi pótlékra jogosultság jövedelemhatárhoz kötöttségét megszüntette és ezzel azt rászorultságtól függő juttatásból alanyi jogon járó demogránssá változtatta, másrészről azt egyidejűleg azt átalakította. Egyrészről a családí pótlékra jogosultság jövedelemhatárhoz kötöttségét megszüntette és egyben azt átalakította. A nevelési ellátásoknak elnevezett, a gyermek életkorához, iskoláztatásához igazodó intézménycsoporton belül a

családi pótlék csak az iskolaérettséget még el nem ért gyermekek neveléséhez és ellátásához nyújtott támogatássá vált, az iskolaérett gyermekek neveltetésének költségeihez való hozzájárulást az iskoláztatási támogatás volt hivatott nyújtani. A 2002-ben hivatalba lépett kormány a kettébontást megszüntetve az egységes családi pótlékot – (egyelőre) változatlanul demogránsként – helyreállította, így az most (pillanatnyilag), állampolgári jogon jár minden gyermek után, a törvényi feltételeknek megfelelés esetén. 2. A családi pótlékra jogosultság feltételei A családi pótlékra való jogosultságnak alanyi és tárgyi feltételeit állapítja meg a törvény. aa.) Szubjektív (alanyi) feltételek: 77 Az alanyi feltételek azt határozzák meg, hogy ki lehet a támogatás alanya. A törvény kétféle alanyi jogcímet ismer. A családi pótlék alanyává válhat valaki 1. szülői jogon, 2. intézményi jogosultként

és 3. saját jogon (maga a gyermek) A természetes élethelyzetnek megfelelően a gyermek általában a szülő (vagy ezt a szerepet betöltő személy) gondozásában van, ezért a családi pótlék alanya elsődlegesen a tág értelemben felfogott “szülő”. Az intézményi jogosultság és a saját jogon történő folyósítás valójában a szülő (adott pillanatban, vagy többé nem gyakorolható) jogán alapul, éppen ezzel a szubszidiárius jogosultsággal azonban azt is jelzi a törvény, hogy a jogosultság elsősorban a gyermek javára, a gyermeknek jár, amlyhez csupán a legegyszerűbb “elérési” eszköz a szülő. Szülői jogon jogosulttá válásnak két alanyi feltétele van: 1. szülői minőség, 2. állampolgárság (Az állampolgársági feltétel magyar, európai uniós vagy az európai gazdasági térséghez tartozó állampolgárságot jelent.) A törvény mindkét kritériumot tágan fogja fel. A vérszerinti szülői minőséggel egy tekintet alá

eső státuszt kap az örökbefogadó szülő, a vérszerinti vagy örökbefogadó szülővel együttélő házastárs, a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő és a gyám. Az állampolgársági feltételnek pedig az a szülő is megfelel, aki a menekültügyi hatóságok menekültként ismertek el, továbbá az is, aki bevándorlási engedélyt kapott. “Intézményi jogosult” akkor válik a családi pótlék alanyává, ha a gyermek kikerül a szülő, vagy ilyenként tekinthető személy gondozásából, azaz a gyermeket intézetben helyezik el. Intézményi elhelyezés címén jogosultak lehetnek: 1. a vagyonkezelői joggal felruházott gyám illetve vagyonkezelő eseti gondnok a gyermekotthonban, a javítóintézetben nevelt vagy a büntetés-végrehajtási intézetben lévő gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermekre (személyre) tekintettel; 2. a szociális intézmény vezetője az intézményben elhelyezett gyermekre (személyre) tekintettel. Természetesen az

intézményi jogosultak családi pótlék feletti rendelkezési joga a szülő jogával ellentétben kötött. A vagyonkezelő gyám és eseti gondnok a családi pótlékot gyámhatósági fenntartásos betétben vagy folyószámlán köteles elhelyezni, a szociális intézmény vezetője pedig a köteles a családi pótlékot az intézmény költségvetésétől elkülönítetten kezelni és biztosítani a személyre szóló felhasználást. Saját jogon jogosult a családi pótlékra az a tizennyolcadik életévét betöltött tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személy, aki után tizennyolcadik életévének betöltéséig magasabb összegű családi pótlékot folyósítottak. bb.) Objektív (“tárgyi”) feltételek Az objektív feltételek azt határozzák meg, hogy az, aki in abstracto a juttatás alanya lehet, milyen objektív feltételek teljesítése esetén válhat in concreto is a juttatás 78 alanyává, azaz az ellátásra jogosulttá. A jogosultság

“tárgyi feltétele” a törvényben meghatározott korú (állapotú) gyermek saját háztartásban történő gondozása. Ebből két kérdés következik:: - mely gyerek számít családi pótlékra jogosítónak, és - mit jelent a gyerek saját háztartásban nevelése? Családi pótlékra jogosító a szülő esetében az a gyermek, aki 1. még nem tanköteles; vagy 2. tanköteles, a tankötelezettsége megszűnéséig, 3. tankötelezettségének megszűnését követően, ha közoktatási intézményben tanul, de legfeljebb annak a tanévnek végéig, amelyben 23. évét betölti A gyerek saját háztartásban nevelése értelemszerűen azt kívánja, hogy a gyereknek állandó jelleggel – a törvény kifejezésével élve: életvitelszerűen – a szűlővel (ill. azzal egy tekintet alá eső személlyel) közös háztartásban együtt kell élnie, annak gondozásából rendszeres jelleggel legfeljebb csak napközbeni időszakra kerülhet ki.Vannak azonban olyan esetek,

amikor a szülő gondozási-nevelési felelősségének érintése nélkül (sőt, éppen a szülő gondoskodása következtében) a gyermek átmenetileg kikerül a szülő háztartásából, nem csökkentve a szülőre háruló terheket. A törvény ezért kimondja, hogy saját háztartásban nevelt gyermeknek kell tekinteni azt a gyermeket (személyt) is, 1. aki átmeneti jelleggel tartózkodik a háztartáson kívül kül- és belföldi tanulmányai folytatása vagy gyógykezelése okán; 2. akit 30 napot meg nem haladóan szociális intézményben helyeztek el; 3. aki a szülő kérelmére átmeneti gondozásban részesül, vagy szülőjével együtt családok átmeneti otthonában nyert elhelyezést. Az intézményi elhelyezés folytán jogosult esetében értelemszerűen a két feltétel egybeesik, az intézménynek családi pótlék az után a tanöteles korú gyermek vagy közoktatási intézményben tanuló és 23. életévét még be nem töltött (személy) után jár, akit

- gyermekotthonban, javítóintézetben vagy büntetés-végrehajtási intézetben helyeztek el, - gyermekvédelmi gondoskodás alatt áll - szociális intézményben helyeztek el. (Ld. fent aa) pontban írottakat) Saját jogon jár a családi pótlék a 18. életévét betöltött személynek, ha 1. tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos 105, feltéve, hogy utána tizennyolcadik életévének betöltéséig magasabb összegű családi pótlékot folyósítottak, 2.közoktatási intézményben tanulmányokat folytató személynek, ha 18 életévét betöltötte és 105 E rendelkezés alkalmazása szempontjából sőlyosan fogyatékos az a tizennyolc évesnél idősebb személy, aki tizennyolcadik életévének a betöltése előtt munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, és ez az állapot egy éve tart, vagy előreláthatólag legalább egy évig fennáll. 2001. január 1től azonban – a 18 éven felüli tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos nagykorúak

személyiségi jogainak fokozott védelme érdekében (is) – az utóbbiak már nem tartoznak a fogalomba, és nem családi pótlék jár utánuk, hanem részükre fogyatékossági támogatás jár. 79 - mindkét szülője, ill. a vele egy háztartásban élő egyedülálló szülője elhunyt, vagy ha kikerült az átmeneti vagy tartós nevelésből, ill. akinek nagykorúsága folytán szűnt meg a gyámsága. 3. A családi pótlék összege Az egy gyermekre járó családi pótlék összege függ: - a gyermekek számától, - a szülő(k) helyzetétől (együttélő, vagy egyedülálló106) - a gyermek állapotától (fogyatékos, tartósan beteg után magasabb összeg jár). E tényezők, ill. ezek egymással kombinált figyelembe vételével megállapított családi pótlék összegéről, ill. a törvényben meghatározott összegek emeléséről az Országgyűlés évente - a központi költségvetésről szóló törvény elfogadásával egyidejűleg - dönt.107 A

tapasztalatok szerint azok a gyermekek, akik után életkoruknál fogva családi pótlék már nem jár, de – az időben egyre kitolódó – családalapításukig továbbra is a szülői háztartásban maradnak, megélhetésükhöz a szülők továbbra is anyagi segítséget nyújtanak. Erre tekintettel a családi pótlékra még jogosított gyermek ellátása összegének meghatározásánál ezeket a gyermekeket is figyelembe kell venni. Ilyenek: – a továbbtanuló (első diplomát szerző), de családi pótlékra már nem jogosult gyermek, - a családi pótlékra saját jogon jogosult gyermek, - az intézetben élő tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermek, akivel a szülő kapcsolatot tart fenn. III. Gyermekgondozási támogatások A Cst. jelentősen átalakította a gyermekgondozási támogatások rendszerét is, egyben világosabbá és tisztább elvi alapokon nyugvóbbá tette szabályozásukat. 1. A gyermekgondozási segély a.) A gyermekgondozási segély

története és funkciója A gyermekgondozási segély a gyermek három éves koráig, a gyermek otthoni gondozása céljából igénybevehető fizetés nélküli szabadság idejére járó, fix összegű készpénzjuttatás. 106 A Cst. 13§-a szerint a családi pótlék összegének megállapítása szempontjából egyedülállónak kell tekinteni azt a szülőt, gyámot is, - akinek férje, élettársa sorkatonai, polgári szolgálatot teljesít; vagy - aki saját maga vagy házastársa, (élettársa) számottevő jövedelemmel nem rendelkezik (tanul, minimálszintet meg nem haladó nyugellátása van, járadékos, szociális segélyezett), valamint - akinek házastársa vagy ő maga vakok személyi járadékában, vagy fogyatékossági támogatásban részesül. 107 2004-ben az egygyermekes családnak járó „alapösszeg” havi 4900 Ft, a legmagasabb (a tartósan fogyatékos gyermeket nevelő egyedülállónak vagy az ilyen nagykorúnak saját jogon járó) összeg havi 15.000

Ft (Cst 11§ (1) bek 80 A gyermekgondozási segély története a családi pótlékhoz hasonló, ill. még erőteljesebb hullámzást mutat. Ez összefügg azzal is, hogy noha ennek az intézménynek elsőrendű és bevallott célja a gyermekvállalási kedv ösztönzése, annak lehetővé tétele, hogy a kisdedkorú gyermekeket a munkahelyről átmenetileg kimaradó szülő (kezdetben csak az édesanya) otthon gondozhassa, az intézménynek az elsődleges cél mellett másodlagos, gazdaságpolitikai, ezen belül különösen munkaerőpolitikai célja is van, az otthonmaradásra ösztönzéssel a munkaerőpiacra nehezedő nyomás enyhítése. 1967-ben került sor a gyermekgondozási segély bevezetésére, nagyjelentőségű népesedés- és családpolitikai intézkedésként, a történelminek tekintett mélypontra süllyedt népességi reprodukciós rátára reagálva. Az családtámogatási intézmények és a népszaporulat közötti esetleges összefüggés létét támasztja

alá az intézkedések hatására bekövetkezett születésszám emelkedés, amelyet fokoztak az 1970-es években a három- vagy többgyermekesek részére biztosított különböző szociálpolitikai jellegű, lakáshozjutási és egyéb kedvezmények. A hetvenes évek közepére mindjobban szorongató munkaerőhiány azonban nem tette indokolttá nagyobb tömegeknek a munkaerőpiacról történő kivonását. A juttatás visszavonására nem került sor, pusztán lassú "elkoptatására". Az 1970-es évek második felétől beindult lassú infláció, a bérek emelkedése mellett pusztán a juttatások változatlanul hagyása is csökkentést jelentett és ezért érthető módon (különösen a kvalifikált munkavállalók körében) mind kevesebben vették igénybe a gyermekgondozási segély melletti fizetés nélküli szabadságot. "Karbantartásra" került sor a 80-as évek második felében - el nem választhatóan attól, hogy a nyolcvanas évek közepére

vált világossá a szocialista gazdaság súlyos válsága. A munkahelyeken belüli munkaerőtöbblettől való megszabadulás első lépései felvetették munkaerőpiaci "felesleg lecsapolására" irányuló intézkedések szükségességét. A női munkavállalóknak a háztartásba történő visszaszorítására tett, nem is túlságosan leplezett lépéseket ugyanakkor jelentős, előremutató intézkedések kisérték. Az egyik legjelentősebb változás volt, hogy a különböző "anyasági" juttatásokat, amennyiben azok jellege nem zárta ki (azaz nem szorosan a szülés biológiai tényéhez kapcsolódott) a módosított jogszabályok mind szélesebb körben szülői joggá tették. Noha ezek tényleges hatása nyilvánvalóan csak hosszú távon mutatkozhat meg, távlatilag azonban az ilyen rendelkezések számottevően mozdítják elő a nemek egyenlő munkaerőpiaci esélyeinek megvalósítását. A rendszerváltást követően a kilencvenes évek

közepén a gazdasági stabilizáció iránt tett lépések esetében konfliktusba került az említett munkaerőpolitikai és családpolitikai cél egyfelől és a költségvetés stabilizálásának célja másfelől. A szociális juttatási rendszer átalakitásának egyik jellemzője volt a jövedelmi viszonyoktól független, és a költségvetés teherbíró képességéhez képes túlzottnak ítélt jóléti és szociális ellátásoknak a rászorultak körére történt korlátozása. Ezeknek az intézkedéseknek a keretében került sor a gyermekgondozási segélynek is a családi pótlékkal azonos jövedelmi feltételektől függővé tételére. Ezzel tehát a gyes - a családi pótlékhoz jórészt hasonlóan – egy vegyesen biztosítási és demográns jellegű intézményből rászorultsági elven járó szociálpolitikai juttatássá alakult. 81 A viszonylag rövid ideig tartó rászorultsági elv108 1999. január elsejével megszűnt, és a gyes a Cst.

rendelkezései folytán állampolgári jogon járó szociális juttatássá vált b.) A gyermekgondozási segélyre jogosultság szabályai aa.) Szubjektív (alanyi) feltételek A gyermekgondozási segélyre a szülő, a nevelőszülő és a gyám jogosult, amennyiben keresőfoglalkozást – a törvényben megengedett minimális mértéken túl – nem folytat. Ezek mellett (amint erről fent, a munkanélküliek számának csökkentésére szolgáló eszközök körében is említés történt) – a nagyszülő (a gyermek szülőjének szülője, továbbá annak együtt élő házastársa) is jogosult a gyermekgondozási segélyre, ha a gyermek - az első életévét betöltötte, - gondozása, nevelése a szülő háztartásában történik, és - szülei írásban nyilatkoznak arról, hogy a gyermekgondozási segélyről lemondanak és egyetértenek a gyermekgondozási segélynek nagyszülő részéről történő igénylésével. Jogosulttá válhat továbbá a gyermeket nevelő

személy a szociális és családügyi kérdésekben illetékes miniszter (jelenleg az Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi miniszter) méltányossági jogkörben megadott engedélye alapján, ha a gyermek szülei a gyermek nevelésében három hónapot meghaladóan akadályoztatva vannak vagy ha az egyedülálló szülő kereső tevékenységének hiányában a család megélhetése nem biztosítható. E juttatásnál is az "állampolgári jogon" történő jogosultságnak csak egyik oldala, hogy igénybevételének nem feltétele előzetes szolgálati idő megszerzése. Másik oldalról az állampolgári jogon történő jogosultság azt is jelenti, hogy ezt a juttatást az állam saját polgárai részére kívánja és tudja biztosítani. Ezért az alanyi feltételek közé tartozik e juttatásnál is a magyar (európai uniós vagy európai gazdasági térséghez tartozó) állampolgárság, illetve emellett a menekülti státusz vagy

bevándorlási engedély. bb.) Objektív (“tárgyi”) feltételek: A gyermekgondozási segély “tárgyi feltétele”: - harmadik életévét még be nem töltött, ikrek esetén még nem iskolaköteles, vagy - tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, 10. életévét még be nem töltött gyermek gondozása. A nagyszülő jogosultsága csak akkor áll fenn, ha a feltételek mind alanyi, mind tárgyi értelemben reá nézve is és a gyermek szülőjére nézve is fennállnak. (Ha pl a szülő elveszíti magyar állampolgárságát, akkor a magyar állampolgárságú nagyszülő gyesre jogosultsága is megszűnik.) Az 1995. márciusában elfogadott törvény hatálybalépésének időpontját az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette, és csak a törvény ismeretében fogant és kihordott gyermekere nézve történő alkalmazást tartotta a jogbiztonság alapelvével összeegyeztethetőnek. Ezért az AB határozatát végrehajtó törvény a

hatálybalépést 1996. április 15 napjára tolta ki 108 82 A gyermekgondozási segély célja, hogy a szülő - keresőfoglalkozását szüneteltetve - napközben gyermekének gondozásával, nevelésével foglalkozzék. Ha a szólő munkaviszonyban áll, munkáltatója köteles fizetés nélküli szabadságot adni az otthoni gondozás időtartamára, a gyermek harmadik életévének betöltéséig109. A gyermek másfél eves (2005-től egyéves) kora után (nagyszülő esetében a gyermek három eves korának betöltése után) lehetőség van arra, hogy napi 4 órát meg nem haladó időtartamban munkát vállaljon, ha pedig a munkavégzés az otthonában történik, akkor a munkavállalás időkorlátozás nélkül lehetséges. 2. A gyermeknevelési támogatás (GYET) A gyermeknevelési támogatást az 1993-as szociális törvény vezette be, rászorultsági alapú (jövedelemhatártól függő), ú.n “normatív” pénzbeli szociális juttatásként A Cst rendszerileg és

az intézmény célját tekintve is helyesen, az Szt.-ből átemelte a szabályozást az állampolgári jogon járó családtámogatási formák közé, és ezzel mind a családtámogatás, mind pedig a kisegítő jellegű szociális ellátások körében tisztább rendszert teremtett. Gyermeknevelési támogatásra az a szülő, nevelőszülő, gyám jogosult, aki saját háztartásában három vagy több kiskorút nevel. A támogatás a legfiatalabb gyermek 3 életévének betöltésétől 8. életévének betöltéséig jár Ennek a juttatásnak a célja is az, hogy a szülő keresőtevékenység helyett a gyermekek nevelésével tudjon foglalkozni, ezért keresőtevékenységre a GYES-nél leírt korlátokkal (maximum napi négy óra vagy otthon végezhető tevékenység) van lehetőség. 3. A gyermekgondozási támogatások összege és folyósítása A gyermekgondozási támogatásokat a gyermekkel közös háztartásban élő bármelyik szülő igénybe veheti. (Fontos

változás volt, hogy a törvény a korábbi rendelkezésekkel ellentétben nem különböztetett a szülő neme szerint.) Ha az együttélő szülők egyidejűleg több gyermek után lennének jogosultak gyermekgondozási támogatásra, azt - hasonlóan a gyermeknevelési támogatási formákhoz - ilyenkor is csak az egyik szülő részére lehet megállapítani. Megállapodás hiányában – kérelemre – ilyen esetben is a gyámhatóság dönt arról, hogy a folyósítás melyik szülő részére történik. A gyermekgondozási támogatások összegét a Cst. egységesen - a szülő kiesett jövedelmétől és a gyermekek számától függetlenül - állapítja meg. Mind a GYES, mind pedig a GYET összege megegyezik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, töredékhónap esetén egy naptári napra a havi összeg harmincad része jár (ellentétben a családi pótlékkal, amely töredékhónap esetén is teljes összegben jár). Kivétel ez alól az ikrek esetén

járó GYES-t, amelynek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-a. Nem jár gyermekgondozási támogatás annak a személynek, aki - társadalombiztosítási vagy szociális juttatásként kapható pénzellátásban részesül, kivéve magát a gyermekgondozási támogatást, továbbá a gyermekgondozási 109 Cst. 13/C §, Mt 138 § (4) bek a) pont 83 támogatás folyósítása mellett végzett kereső tevékenység után járó táppénzt, baleseti táppénzt, valamint a GYES esetében a nyugellátást110; - olyan gyermek után igényli a támogatást, akit gyermekvédelmi céllal ideiglenes hatállyal elhelyeztek, átmeneti vagy tartós nevelésbe vettek, vagy 30 napot meghaladóan szociális intézményben helyeztek el (etekintetben nem minősül intézményi elhelyezésnek a gyermek rehabilitációs (habilitációs) célú foglalkoztatására irányuló, valamint a 30 napot meg nem haladó tartamú intézményi elhelyezése); - a gyermeket

napközbeni ellátást biztosító intézményben helyezi el (az ilyen elhelyezés a támogatás folyósítását akkor nem érinti, ha azért vált szükségessé, mert a szülő a megengedett keretek közötti (legfeljebb napi négy órás) kereső tevékenységet folytat, vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója); - előzetes letartóztatásban van, illetve szabadságvesztés büntetését tölti. Nem jár a szülőnek és a gyámnak a gyermekgondozási támogatás a három hónapot meghaladó, egybefüggő külföldi tartózkodásának időtartamára. Ilyenkor a támogatást a gyermeket otthonában ténylegesen gondozó személy igényelheti, ha az egyéb fent felsorolt feltételeknek megfelel. 4. Anyasági támogatás Az anyasági támogatás állampolgári jogon (egyéni rászorultságtól függetlenül) járó egyszeri juttatás. Célja a gyermekszületéssel járó egyszeri kiadásokból fakadó családi terhek enyhítése, egyben - a jogosultságnak

a terhesgondozáson való megjelenéshez kapcsolásával - a terhesek nyilvántartásbavételének és megfelelő gondozásának előmozdítása. Anyasági támogatásra jogosult az az anya, aki terhessége alatt legalább négyszer – koraszülés esetén legalább egyszer – terhesgondozáson részt vett. A vérszerinti anya helyett az anyasági támogatás a az örökbefogadó szülőt és a gyámot illeti meg, ha a szülést követő 180 napon belül az örökbefogadást jogerősen engedélyezték ill. ha a gyermek a születését követően 180 napon belül - jogerős határozat alapján – a gyám gondozásába került. (Visszakerül azonban a jogosultság az anyához, ha még ugyanezen 180 napon belül az örökbefogadáshoz hozzájárulást visszavonják ill. a gyermek visszakerül az anya gondozásába és a határidőn belül az igényt benyújtják.) Az anyasági támogatásra való jog a szülést követően nyílik meg, de nincs a gyermek élveszületéséhez kötve,

akkor is jár, ha a gyermek halva született. Mivel azonban a gyermek születéséhez kapcsolódik, a gyermekről gondoskodó személynek - az anya jogán - akkor is jár, ha az anya annak felvétele előtt meghal. Nem jár anyasági támogatás a szülőnek, ha a gyermekről a szülők kifejezetten előre lemondtak, a gyermek örökbefogadásához a születésst megelőzően adott nyilatkozattal, ill. a szülő gondozásának hiányában a gyermeket a gyámhatóság ideiglenes hatállyal intézetbe utalja, vagy alkalmas más személynél helyezi el. Ez alól lenne majd – egyelőre egyetlen – kivétel a nyugdíjban részesülő, és gyermeke jogán GYESre jogosult nagyszülő. 110 84 (Kivéve, ha a nyilatkozatot rövid időn belül visszavonják, ill. a gyerekről a szülő tényelegesen gondoskodik.) Az anyasági támogatás összege azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 225%-ával, ikergyermekek esetén 300%-ával. 85 HATODIK FEJEZET: A

KISEGÍTŐ JELLEGŰ SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK I. A kisegítő jellegű szociális ellátások szabályozásának általános kérdései 1. A szabályozás (speciális) elvei a.) Az univerzalitás és szubszidiaritás elve A szociális jog szabályozásának általános elvei mellett fokozott hangsulyt kap a szociális ellátások szabályozásában az ún. "kisegítő" avagy "szubszidiárius" jelleg Az ún. klasszikus kockázatok111 esetére a társadalombiztosítási és szociális törvényekben a törvényhozó eleve mérlegeli és meghatározza azokat az élethelyzeteket, amelyekben a jövedelemszerző- vagy jövedelem-felhasználó képesség (I.fejezet 1 pontjában leírt) zavaraira tekintetel indokolt az állam beavatkozása, a szociális támogatás. Ezekre a – tipikusan előforduló - helyzetekre vonatkoznak a társadalombiztosítás keretében és az állampolgári jogon járó juttatások. Vannak azonban olyan élethelyzetek, amikor a

társadalombiztosítási vagy a szociális jog különös intézményei által szabályozott támogatás nem elérhető ill. nem elegendő az egyén számára ahhoz, hogy az emberi méltósággal még összeegyeztethető létminimum biztosított legyen. Ilyen eset az, ha valaki – egyedi körülményei folytán – anélkül marad jövedelem nélkül, hogy a meghatározott kockázatokhoz fűzött biztosítási feltételeknek meg tudott volna felelni, és nehézségeinek forrása az állampolgári juttatásokkal megcélzott “problémaforrásokon” is kívül esik.112 Ez rendszerint akkor fordul elő, ha a hátrányos élethelyzet halmozottan jelentkezik az egyén vagy család életében, A rászorultságtól függő szociális ellátások tehát olyan személyeknek nyújtanak támogatást, akik sem a munkájukból nem tudnak megélni, sem pedig a társadalombiztosítás keretében elérhető – és meghatározott kockázatok bekövetkezése esetén a keresetet pótló juttatásokra

nem szereztek (nem tudtak, még nem tudtak szerezni) jogosultságot, tekintet nélkül ennek okára (azaz arra, hogy ez önhiból következett-e be). Ilyen értelemben tehát ezeknek a szociális ellátásoknak a megállapítása és szabályozása szubszidiárius, kisegítő jellegű, azaz akkor kerül alkalmazásra, ha az adott helyzetet más, a társadalombiztosítási jogba, vagy a jóléti szociális ellátások jogába tartozó jogszabály nem rendezi. Ezt juttatja kifejezésre elsősorban az Alkotmány 17. §-a, amely rögzíti, hogy “A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel 111 Betegség, baleset, öregség, rokkantság, eltartó halála, munkanélküliség, egészségügyi ellátás, anyaság, gyermekvállalás is. 112 Ez a leírás is jelzi, hogy a szubszidiárius juttatások szükségessége egy társadalom szociális védelmi rendeszerében attól is függ, hogy a demogránsok, az állampolgári jogon járó juttatások mennyire

széleskörűen nyújtanak biztonságot. Pl az idős korban mindenkinek automatikusan járó “szociális nyugdíj” a skandináv rendszerekben eleve képes kiszűrni az időskori szegénységgel más országokban járó problémák jelentős részét. 86 gondoskodik.”113 Az államnak ezt az alkotmányos kötelezettségét a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III törvény, a továbbiakban “Szt.” hajtja vegre Ennek megfelelően az Szt céljáról, tárgyi hatályáról szóló rendelkezések szerint a törvény célja, hogy a szociális biztonság megteremtése és megőrzése érdekében meghatározza - az egyes elllátások formáit, - az ellátások nyújtásának szervezetét - az ellátásokra való jogosultság feltételeit - az ellátások biztosításának garanciáit. Az Szt. keretében szabályozott juttatások kisegítő (szubszidiárius) jellege mutatkozik meg abban is, hogy kifejezetten kiveszi ugyanakkor a törvény

hatálya alól (ill a megfelelő törvényre utalja) a más elven – a biztosítási elv alapján nyújtott, ill. adott élethelyzethez kötött (és valamilyen módon “kiérdemeltnek” tekintett) demogránsokat.114 A szociális törvény tehát a társadalombiztosítási juttatásokra nem jogosító, a törvényhozó által állampolgári jogon járó szociális juttatásokkal nem “honorált” élethelyzetben nyújt segítséget, kisegítő jelleggel, kizárólag a rászorultsági alapon igényelhető juttatásokat szabályozza. b.) Az önsegély és szolidaritás ötvözete: a helyben történő gondoskodás elve Az önsegély elve és a szolidaritási elv egymással ellentétes és egymást kiegészítő jellegét oldja fel, ill. hozza egységbe a szociális juttatásokról szóló törvény Abból indul ki, hogy az állampolgárok, az egyének elsősorban önmaguk kötelesek önmagukról gondoskodni, ha erre nem képesek, a következő lépésben a hozzájuk legközelebb

álló család, majd a szűkebb környezet, a lakóhelyi közösség (esetleg a munkahely) válik egymást követő sorrendben kötelezetté, az egész társadalom eszközeivel gazdálkodó állam pedig csak ezeket követően lép a kötelezettek sorába. Az önsegély elve természetesen feltételezi valamilyen mértékben az önhibán kívüliséget – azaz azt, hogy az egyén is megtesz minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy a rászorult helyzetet elkerülje, ill. abból kikerüljön 113 Az Alkotmány 70/E. §-a csak részben szól a szociális ellátásokról, részben a társadalombiztosításhoz való jogot garantálja (és nem világosan választja el a kettőt): “(1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. (2) A Magyar Köztársaság az

ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.” 114 Az Szt. 3§ (6) és (7) bek szerint ezek a következők: - a társadalombiztosítási törvény - a családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló törvény, - a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény, - a foglalkoztatási rehabilitációról szóló törvény, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, - a hadigondozottaknak, a hadkötelezettség alapján katonai vagy polgári szolgálatot teljesítőknek és hozzátartozóiknak járó különleges pénzbeli ellátásokról szóló törvény, - a nemzeti gondozásról szóló törvény - a az egészségkárosodottak részére megállapítható pénzbeli ellátásokra vonatkozó jogszabályok. 87 Egyben azonban a szolidaritás elvének egyidejű jelenléte azt is diktálja, hogy elvileg senki nem

maradhat teljesen ellátatlanul, még a saját hibájából nehéz helyzetbe került, ill. az ellátatlan vagy ínséges helyzetből kikerülni saját “hibájából”, emberi gyengeségből nem képes egyén sem, és különösképpen alapelvi jellegű az ilyen személyek családtagjainak gondoskodáshoz való joga. A szolidaritás elve mellett ezt biztosítja az univerzalitás elvének érvényesülése, és a minimális ellátáshoz való alapvető jog – mindkettő a magyar jogot is valamilyen mértékben jellemző elv. Az önsegély és a szolidaritás együttes érvéneysülése folytán tehát először a rászorult egyén, majd a közvetlen. ill tágabb környezete válik “kötelezetté”, kifelé haladó koncentrikus körökben. A "kifelé haladó" körök szerint következő kör kötelezésére akkor kerül sor, ha az előző, a rászorulóhoz közelebb álló társadalmi környezet nem képes a gondoskodásra. A szociális ellátás feltételeinek

biztosítása ezért az az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata ugyan, de csak az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl. Ebből az állam feladata elsősorban a jogalkotás, azaz az, hogy a megfelelő törvényeket megalkossa, emellett pedig meghatározott (és változó) mértékig az anyagi eszközök biztosítása.115 A közvetlen végrehajtás, azaz maga a “gondoskodás” azonban a rászorultakat és rászorultságuk mértékét legjoban ismerő önkormányzatok feladata. A hatályos Szt. ennek jegyében bővíti az önkormányzatok lehetőségeit, felelősségét a települési szociálpolitika megvalósításában, és tág teret nyit a törvényben meghatározott ellátások saját erőforrásaik terhére történő kiegészítésére, ill. további ellátások, szolgáltatások bevezetésére. Fontos ugyanakkor figyelembe venni, hogy az Szt. által biztosított

lehetőség pusztán jogi szabadság, amellyel élni az önkormányzatok csak megfelelő anyagi eszközök birtokában tudnak, és ezek az eszközök gyakran az önkormányzatok kötelező feladatainak ellátásához sem állnak rendelkezésre. c.) A kérelmezés elve Eltérően a biztosítási típusú, valamint a – meghatározott helyzethez automatikusan kapcsolódó – “demográns” jellegű juttatásoktól, a szociális juttatások nem állampolgári jogon járnak, hanem – kérelmezni kell őket. Ennek oka, hogy elsősorban a költségvetési források szűkössége. Távlatilag, egy gazdaságilag stabilabb, "polgárosodottabb" társadalomban (svéd mintájú jóléti renszerben) a állampolgári jogon járó szociálpolitikai juttatások köre nő, 116 (fokozatosan felváltva a biztosítási alapú és rászorultságtól függő juttatásokat). A rászorultsági elv széleskörű érvényesülésének egyenes következménye, hogy a segélyezési, más

támogatási eljárások nem hivatalból, hanem a rászorult, vagy a Ebben jelentős szerepet játszik az adóbevételek és egyéb állami bevételek megosztása a központi és helyi költségvetés között, amelynek mindig a feladatok és anyagi eszközök egyensúlyán kell(ene) alapulnia. 116 Ilyen bővülést jelentene pl. az Szt 1997-es módosítása alkalmával bevezetett "időskorúak járadéka", amely alanyi jogonjáró juttatás és azt hivatott biztosítani, hogy egy minimális szintû saját jövedelmet biztosítson a nyugdíjkorhatáron felüli és jövedelemmel nem rendelkező, vagy nagyon alacsony jövedelmû idős embereknek.Ld a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993 évi III törvény módosításáról szóló 1997. évi LXXXIV törvény indokolását (Általános indokolás) 115 88 szolgáltatást egyébként igénybe venni szándékozónak a kérelmére, igénybejelentés és a rászorultság megfelelő igazolása

alapján járnak. A kérelmezési elv érvényesülése hivatott biztosítani, hogy a közösségi források igénybevétele lehetőség szerint az indokolt esetekre korlátozódjék. Egyidejűleg a kérelmezési elv az önsegély elvét is érvényesíteni hivatott: abból a megfontolásból indul ki, hogy az egyénnek legalább a kérelem benyújtása erejéig erőfeszítést kell tennie Sajátos ellentmondást eredményez ugyanakkor ennek az elvnek az érvényesülése. A juttatásokra való rászorultság rendszerint halmozottan hátrányos helyzet, perifériára szorult társadalmi környezet eredménye, amely feltételek általában az érdekek és jogok érvényesítésében való tájékozatlansággal, vagy (jellemzően hajléktalanok esetében) éppen a jogosultság igazolásának lehetetlenülésével is együttjárnak. Ennek következtében a “kérelmezés elvének” egykébként indokolt és racionális érvényesülése nem ritkán azt eredményezi, hogy éppen a

legrászorultabb egyének és csoportok elesnek a részükre járó juttatásoktól. 2. A szociális ellátásokra vonatkozó jogforrások A jogforrások élén a “szubszidiárius” ellátások tekintetében is az Alkotmány, mégpedig annak 17.§-a említendő első helyen Eszerint “[a] Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik”. Ezt egészíti ki a 70/E § rendelkezéseinek egy része, amely az állampolgárokat megillető, és a szociális intézmények rendszerén keresztül megvalósítandó szociális biztonsághoz való jogról szól.117 A szociális ellátásokról általános jelleggel a már említett, a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló - többször módosított - 1993. évi III tv rendelkezik (A továbbiakban: Szt.) Emellett egy sor - részben az Szt végrehajtására vonatkozó, részben más, szociális jogi jogintézményekkel összefüggő rendelkezés szabályoz

rászorultságtól függő szociális ellátásokat, amelyekben azonban valamilyen formában a biztosítási elem, vagy a juttatást alanyi jogon – a konkrét jövedelmi, vagyoni helyzettől függetlenül – indokoltnak ítélő “demográns” elem megjelenik (mint pl. fent, a rehabilitáció kérdései kapcsán láttuk, a 8/1983. (VI 29) EüM–PM együttes rendelet 19-26.§§-ai a rehabilitációs lehetőség híján a megváltozott munkaképességű személyeknek adható segélyekről). Az Szt végrahajtásáról, illetőleg a szociális ellátások igényléséhez felhasználható bizonyítékokról rendelkezik a 32/1993. (II 17) Korm. rendelet Figyelemmel arra, hogy a szociálpolitika végrehajtása, a szociális juttatásokra való jogosultság elbirálása és a juttatások tényleges folyósítása során számos technikainak tűnő részlet szabályozására van szükség, ennek a jogterületnek szabályozása a jogforrási skála legszélső pontjai között mozog, a

törvénytől az önkormányzati rendeletig. Éppen erre tekintettel viszont nagyon lényeges annak eldöntése, hogy mely rendelkezések érintik az állampolgárok alapvető jogait, mert az ilyen kérdéseket garanciális okból törvényben kell szabályozni. 3. Az ellátások fajtáinak áttekintése 117 Az Alkotmánynak ez a §-a nehezen elválasztható módon együtt említi a társadalombiztosítás keretében, “érdemesség” alapján járó, és a minimálszinten túlnövő tárasadalombiztosítási juttatásokhoz való jogot és a 17.§-hoz kapcsolódó, pusztán az emberi méltóság megőrzése végett biztosítandó szociális minimálellátásra való jogot. 89 Az Szt. a rászorultságtól függő támogatások rendszerét szabályozza Ezek tehát olyan juttatások vagy szolgáltatások, amelyekre való jogosultság elsősorban a rászorultság meglététől illetve annak mértékétől függ, nem pedig előzetes biztosítási hozzájárulástól vagy

szolgálati időtől. A rászorultság megállapítása két szinten történhet: a jogalkotó szintjén (és ezen belül is a központi vagy a helyi jogalkotó által) normativ jelleggel vagy a juttatást elbíráló, közigazgatási döntéshozó szintjén. Modern és demokratikus szociális rendszerben a rászorultság meglétét elsősorban a jogalkotó mérlegeli, és viszonylag szűk körre szorított a juttatást nyújtó közigazgatási szerv mérlegelési joga. A rászorultsághoz kötött jelleg tehát nem zárja ki az alanyi jogot: a juttatások zömében, ha a kérelmező a jogszabályi (törvényi) feltételeknek megfelel, azaz, ha a törvényhozó által rászorultnak minősített helyzetben (előírt jövedelmi, vagyoni határ alatt) van, akkor a juttatásra alanyi joga keletkezik, kérelmét a közigazgatási szerv nem utasíthatja el. Vannak azonban olyan juttatások, amelyekre való jogosultság részben települési (lakóközösségi), részben egyéni

sajátosságoktól függ, ilyenkor a feltételeket az önkormányzat rendelete, vagy – kivételes esetekben – a közigazgatási szerv döntéshozója bírálja el. A “rászorultság” túlnyomórészben normatív megállapítása nem jelenti azt, hogy az “érdemesség”, azaz a jogszbályi (alkotmányi) terminológiával élve az “önhibán kívüliség” semmi szerepet nem játszik. Elsősorban a rendszeresen járó pénzellátások, ezen belül is különösképpen a munkaképes személyek részére nyújtott rendszeres pénzellátások esetén a rászorultság és az érdemesség-érdemtelenség vizsgálata csaknem egybefonódik. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az “önhiba”, illetőleg az “érdemesség” vizsgálata (amelyet természetesen a jogszabály nem ilyen névvel illet) minden esetben és kizárólag csakis az adott jövedelemnélküli helyzetre vonatkozik, és az “önsegély” elvének arányos érvényesítését jelentheti. A szükséghelyzetben

levő személy életmódjának, erkölcsiségének, világnézeti, politikai vagy más nézeteinek vagy személyisége bármely más vonatkozásának vizsgálatához nem köthető a rászorultsági (juttatási) kritérium.118 Az Szt. alapján nyújtható támogatások két csoportra oszthatók: szociális ellátások és szociális szolgáltatások. A ellátások kétfélék: 1. pénzellátások, ezen belül egyrészről - rendszeres és - átmeneti, másrészről - ún. céljellegű és - nem céljellegű ellátások. 2. természetbeni ellátások, 118 Hasonlóképpen, nem “érdemességi”, hamem rászorultsági ok miatt vonja meg a rendszeres pénzellátásra való jogosultságot az Szt. 37/A §-ának ab) pontja attól a személytől, aki előzetes letartóztatásban van, elzárás büntetését, illetve szabadságvesztés büntetését tölti. A szociális ellátások ugyanis egyrészről a kiesett munkajövedelmet pótolják, másrészről a rászorultak elemi megélhetését

biztosítják. Akivel szemben az említett szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazták, az egyrészről egyébként sem folytathatna kereső tevékenységet, másrészről az elemi megélhetése a befogadó intézményben biztosított. 90 A szolgáltatások is kétfélék: 1. alapellátások (külső szolgáltatások) 2. szakosított ellátások (intézményi szolgáltatások) II. A szociális ellátások 1. Pénzellátások A pénzellátások az egyéni ill. családi jövedelem pótlására vagy kiegészítésére szolgálnak. ű A szociális rászorultságtól függő pánzbeli ellátások általában előre nem látható, rendkívüli, ill. válsághelyzetek áthidalására szolgálnak A rendkívüli helyzet az emberi életpályán általában előre nem látható, nem tervezhető körülmények bekövetkezését jelenti. A "rendkívüli" helyzet lehet rövid, pillanatnyi, ill csak meghatározott szükségletekre irányuló. Az ilyen helyzetek

áthidalására szolgálnak általában az átmeneti és a célzott támogatások. Azonban a jellemzőtől, a tipikustól jelentősen eltérő, "rendkívüli" helyzet nem szükségképpen rövid ideig tartó helyzetet jelent. Előfordulhat, hogy a "rendkívüli" helyzet évekig fennáll, így kivételesen sor kerülhet a pénzellátások hosszabb ideig tartó rendszeres folyósítására. Ezekre a juttatásokra olyan személyek válhatnak jogosulttá, akik vagy nem tudtak a maguk számára megfelelő ellátást szerezni munkájukkal, vagy egyéb lehetőségeiket kimerítették. Ezeket a pénzbeli juttatásokat tehát nem célzottan, meghatározott szükségletek fedezetére, hanem a rászoruló személy általános létfentartására folyósítják az önkormányzatok. Ezek között is különböztetünk azonban meghatározott helyzethez kapcsolódó és általában a rászorultság mértékéhez igazodó juttatásokat. Míg egyrészről a célzott támogatásoknál

a támogatott személy önállósága a juttatások felhasználása tekintetében rendkívül korlátozott, másrészről viszont a nem célzott támogatások felhasználása nem ellenőrizhető, ugyanakkor a közösségi erőforrásokat jelentősen igénybe veszik. Ezért a nem-célzott támogatások feltételei közt még erőteljesen megtalálhatók "érdemességi" szempontok: az önhibán kívüliség, az önellátásra irányuló korábbi erőfeszítések valamilyen formája, illetőleg a rászorultság fokának vizsgálata, a saját (ill. családi) erőforrások ellenőrzése a.) Nem céljellegű pénzbeli támogatások A nem címzett, azaz a létfenntartásra “szabadon” felhasználható pénzbeli támogatások közül rendszeres (járadékszerű) juttatás az időskorúak járadéka és a rendszeres szociális segély, átmeneti jellegű az átmeneti segély. aa.) Időskorúak járadéka Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem

rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. Itt tehát pusztán az idős kor és a megélhetést biztosító jövedelem hiánya, illetve a rászorultság (amelyet a hozzátartozók jövedelmére kiterjedő vizsgálat ellenőriz) meghatározott mértéke a feltétel. 91 Az időskorúak járadékára a 62. életévet, illetőleg a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött119 személy válhat jogosulttá. A jogosultság további feltétele, hogy az időskorú személy - havi jövedelme, valamint - saját és vele együtt lakó házastársa, élettársa jövedelme alapján számított egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át, egyedülálló esetén 95%-át. Nem az "érdemességi" feltételek közé sorolandó, hanem a rászorultságot szünteti meg az a kizáró ok, amely szerint nem állapítható meg az időskorúak járadéka, illetve a folyósítást meg kell szüntetni,

ha a személy - előzetes letartóztatásban van, elzárás, illetőleg szabadságvesztés büntetését tölti; -3 hónapot meghaladó időtartamban külföldön tartózkodik. Az időskorúak járadékának havi összege a törvény szerint az öregségi nyugdíjminimum mindenkori legkisebb összegének 80%-a, egyedülálló esetén 95%-a. Abban az esetben, ha az időskorú személynek rendszeres jövedelme van, a támogatás összegét csak olyan mértékben kell megállapítani, hogy az egyéb jövedelmet a fenti összegre kiegészítse. Tekintettel arra, hogy az időskorúak járadéka határozatlan időre megállapított támogatás, indokolt, hogy a jogosultsági feltételek időről-időre felülvizsgálják. Ezért kötelezi a települési önkormányzatot a törvény, hogy az időskorúak járadékára való jogosultság feltételeit kétévente legalább egyszer felülvizsgálja. Az önkormányzat ennél sűrűbben is felülvizsgálhatja a feltételeket, kétévente azonban

erre köteles is. bb.) rendszeres szociális segély A rendszeres szociális segély a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező aktív korú személyek részére biztosít jövedelmet, és ezzel az Alkotmány 17.§-ában foglalt védelem biztosítását csaknem teljeskörűvé teszi. A rendszeres szociáis segély a jövedelemmel nem rendelkező nyugdíjkorhatár alatti személyek számára legalább az emberi méltóság elemi fenntartásához szükséges jövedelem biztosítását célozza. Mivel az aktív koru személy teljes jövedelemnélküliségének oka vagy a munkanélküliség, vagy a munkaképesség csökkenése, ennek a két helyzetnek megfelelően a törvény a rendszeres szociális segélynek is két esetét szabályozza: 1. a nem rehabilitálható (munkaképességét legalább 67%-ban elvesztett) megváltozott munkaképességű személyeknek, és 2. a munkaképes munkanélkülinek nyújtható támogatás. A két csoport helyzetének sajátosságaira

tekintettel különböznek a juttatás feltételei (szigorúbb jövedelemhatár és az “önsegély” elve érvényesül a munkaképes munkanélkülivel szemben, de nem érvényesül a 67%-os rokkanttal szemben) A települési önkormányzat állapítja meg annak a személynek, aki - a 18. életévét betöltötte és munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, illetve vakok személyi járadékában vagy fogyatékossági támogatásban részesül, 119 A "reá irányadó nyugdíjkorhatár" alatt a Tny. 7 § (4)-(5) bekezdésében szabályozott – fokozatosan emelkedő – nyugdíjkorhatárt kell érteni, amely tehát 62. évnél kevesebb is lehet 92 -aktív korú nem foglalkoztatott, de csak abban az esetben, ha az "önhibán kívüliség" bizonyos minimális feltételeinek megfelel: - a jövedelempótló támogatás folyósításának időtartamát kimerítette, - igazolja, hogy a rendszeres szociális segély iránti kérelme benyújtását

megelőző három évben az illetékes munkaügyi központtal legalább két év időtartamig együttműködött. Feltétel mindkét esetben, hogy megélhetése más módon nem biztosított. A rászorultság jogszabályban rögzített küszöbe a munkaképtelen esetében – hasonlóan az időskorúak járadékához - az hogy saját esetleges jövedelme és a családban az egy főre jutó jövedelem ne haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 80%-át. A munkaképes munkanélküli esetében a feltétel az, hogy saját jövedelme az öregségi nyugdíjminimum 70 %-át, a családjában egy főre jutó jövedelem pedig ennek 80%-át ne haladja meg. E személyek esetében a a "reziduális segélyezési elv"120 megnyilvánulása az a további feltétel, hogy létfenntartást biztosító vagyona sem neki, sem családjának nincs121. Nem tekinthető létfenntartást biztosító vagyonnak az ingóság, továbbá az az ingatlan, amelyben a személy és családja lakik. A munkaképes

aktív korú jövedelem nélküli személy esetében – ellentétben az öregkorúak járadékával és a munkaképtelen személyeknek nyújtott rendszeres szociális segéllyel – a segély feltételének a rászorultságon kívül további 3 feltétele is előírható (az Alkotmányban foglalt “önhibán kívüliség” követelményének, ill. a önsegély elvének érvényesüléseként): - együttműködés a munkaügyi központtal (ill. annak területi kirendeltségével) egyrészről a kérelem benyújtását megelőzően, másrészt azt követően, a segély folyósítása alatt, és emellett együttműködés az önkormányzattal is keresőfoglalkozás megteremtése érdekében, amelynek keretében a munkanélküli járadékban részesülfeltételek esetén köteles a kötelezettség terheli a segélyezettet a “megfelelő”nek minősülő állás elfoglalására (azzal a különbséggel, hogy a képzettségénél eggyel alacsonyabb képzettséget igénylő munkát is

köteles elfogadni) - az önkormányzat által szervezett legalább 30 munkanap időtartamú közmunkán, vagy közhasznú munkán, vagy a települést érintő közfeladat ellátása céljából szervezett munkán való részvétel, (amelynek keretében szintén köteles a képzettégénél eggyel alacsonyabb foku munkát elfogadni) - együttműködés a családsegítő szolgálattal, valamely kijelölt szociális intézménnyel, esetleg a munkaügyi központ kirendeltségével, illetőleg az általuk szervezett, a segélyezett szociális helyzetéhez és mentális állapotához igazodó olyan programban való részvétel, amely a rendszeres szociális segélyben részesülő személy és családja önfenntartó képességének szinten tartására és fejlesztésére irányul.nia Együttmûködési program különösen az egyéni képességeket fejleszt ő vagy az életmódot formáló csoportos foglalkoztatáson, tanácsadáson való részvétel, a munkavégzésre történő

felkészülési programokon való részvétel. Azaz a támogatásnak kizárólag az egyén - és családja - egyéb eszközeinek és lehetőségeinek hiányában történő engedése. 121 A jövdelem, család, vagyon, stb. fogalmát az Szt Általános rendelkezései, 4§ (1) bek határozzák meg. 120 93 cc.) átmeneti segély A törvény az átmenetileg, vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzdők részére átmeneti segély megállapítását teszi lehetővé. Az átmeneti segély a szélsőséges szükséghelyzetben levők számára nyújtható olyan általános támogatási forma, amelyet az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek megléte esetén bárkinek nyújtani lehet. Ezt a juttatást a települési önkormányzat képviselő-testülete a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére nyújtja. Az átmeneti segély "átmenet"

a nem-célzott és a céljellegű juttatások között. Elsősorban azokat a személyeket indokolt átmeneti segélyben részesíteni, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni, vagy alkalmanként jelentkező többletkiadások, különösen betegség, elemi kár miatt anyagi segítségre szorulnak. Mivel az átmeneti segélyre – éppen az azt indokló körülmények (pl, tűzeset, árvíz, egyéb elemi kár, váratlan haláleset, betegség stb.) miatt – egyébként biztos jövedelemmel rendelkező ill. stabil anyagi helyzetben levő személyeknek is szüksége lehet, átmeneti segély kamatmentes kölcsön formájában is nyújtható. Adható alkalmanként és havi rendszerességgel. Az alkalmankénti segély "céltámogatásként", azaz gyógyszertámogatásként, illetve az egészségbiztosítás által nem vagy csak részben támogatott egészségügyi szolgáltatás díjaként is megítélhető. A havi rendszerességgel

adott átmeneti segély jövedelemkiegészítő támogatásként, rendszeres nevelési támogatásként, továbbá az önkormányzat rendeletében meghatározott más ellátási formaként is nyújtható. Tekintettel arra, hogy régiónként és akár helyiségenként is a rászorultság gyakoribb esetei, a rászorultság mértéke, a rászorultság vizsgálatának szükségessége és módja, stb. széles skálán mozgó eltéréseket mutat, a segély formáira, a jogosultság feltételeire stb. a törvény nem tartalmaz előírást Azok megállapítását az önkormányzatokra bízza, amelyek ezeket a feltételeket rendeletükben határozzák meg. b.) Célzott pénzellátások A céljellegű pénzellátások az általában rászorultnak minősülő egyént meghatározott életviteli funkció ellátásában ill. kiemelten fontosnak tekintett szükséglet finanszírozásában segíti. Ebből következően juttatásuk feltétele egyrészről a jövedelem megatározott szint alatti

volta, másrészről a meghatározott funkció ellátása, ill. a speciális, indokolt igény fennállása aa.) Lakásfenntartási támogatás A lakásfenntartási támogatás szerepe a szociális támogatások körében kiemelkedő jelentőségű, mert a lakásfenntartással kapcsolatos kiadások azok, amelyek még állásban levő, rendszeres keresettel rendelkező családokat is szociálisan veszélyeztetett helyzetbe sodorhatnak, különösen a poszt-szocialista társadalmak kiegyensúlyozatlan piaci és lakásviszonyai között. A társadalmi igényhez képest a szabályozás szerény támogatást tesz lehetővé, előrelépés azonban az, hogy 2004-től a legrászorultabbaknak a törvény alapján alanyi jogon jár a juttatás, továbbá az, hogy az 94 önkormányzatok az visszaigényelhetik. így kifizetett támogatást a központi költségvetésből Az Szt. így háromféle lakásfenntartási támogatást szabályoz: l. normatív lakásfenntartási támogatás (az

Szt alapján alanyi jogon jár), 2. adósságkezelési szolgáltatásban résztvevő személynek nyújtott támogatás, (az adósságkezeléssel automatikusan jár, de emellett külön normativ lakásfenntartási támogatás nem jár), 3. helyi lakásfenntartási támogatás (az önkormányzat rendeletében szabályozott, alanyi jogon vagy egyéni mérlegelés alapján nyújtott támogatás) A lakásfenntartási támogatás előfeltétele egyrészről a családban egy főre jutó jövedelem meghatározott szint alatti mértéke (normativ lakástámogatásnál az öregségi nyugdíjminimum 150 %-a, helyi támogatásnál (minimum) 200%-a, valamint az, hogy a lakásfenntartási költségek ( a jogszabályban írt mértéket (a háztartás jövedelmének 20 és 35 %-a között, a támogatás típusáttól függően) meghaladják. Lakásfenntartási támogatás annak a családnak vagy személynek nyújtható, aki a településen elismert minimális lakásnagyságot és minőséget meg nem

haladó lakásban vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben lakik és lakás hasznosításából származó jövedelemmel nem rendelkezik. A lakásfenntartási költségek mind a lakás díját, mind pedig az energiadijakat jelentik. A normativ támogatás összegét a lakás nagyságának – családlétszámhoz igazított – a négyzetméterre jutó átlagos, normativ megállapított költség szorzata adja, és nem lehet kevesebb havi 2500 forintnál, és vagy a fűtési szezonra, vagy egy évre (megújíthatóan) adható. bb.) ápolási díj Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó hozzátartozó részére biztosított anyagi hozzájárulás. Ápolási díj alanyi jogon jár az önmaga ellátására képtelen, állandó és tartós felügyeletre, gondozásra szoruló 2 év feletti súlyos fogyatékos vagy 18. életévét be nem töltött tartós beteg személyt ápoló Ptk. 685§-a szerinti hozzátartozónak, kivéve a

jegyest Kivételesen – az önkormányzat szabályozásától és mérlegelésétől függően – ápolási díj állapítható meg annak a hozzátartozónak is, aki 18. életévét betöltött tartósan beteg személy gondozását végzi. Az alanyi jogon járó ápolási díj összege nem lehet kevesebb a minimálnyugdíj összegénél, a mérlegelési jogkörben járó pedig a minimálnyugdíj 80 %-ánál. cc.) temetési segély Ez a támogatás – a temetési költségek 10 és 100 százaléka között – annak állapítható meg, aki a meghalt személy eltemettetéséről gondoskodott annak ellenére, hogy arra nem volt köteles, vagy erre köteles hozzátartozó volt ugyan, dae a temetési költségek viselése a saját, illetve családja létfenntartását veszélyezteti. A segély feltételeit – a családi jövedelemhatárt, támogatás mértékét ill. annak feltételeit – is az önkormányzat határozhatja meg rendeletében. 95 dd.) A települési önkormányzat

által megállapítható pénzbeli támogatások A települési önkormányzatok rendeleteikben a törvényben meghatározott pénzbeli ellátásokat kiegészítheti, valamint más pénzbeli támogatásokat is megállapíthat. Az így megállapított pénzellátások rendszerint célzott, meghatározott eseményhez vagy helyzethez fűződő támogatások. (Pl a gyermekes családoknak iskolakezdéskor adott “tanszersegély”, iskoláztatáshoz, gyermekintézmények díjához, nyári üdültetéshez adott hozzjárulás, fiatal házasoknak nyújtott támogatás stb.) 2. Természetbeni ellátások A természetbeni juttatások azt jelentik, hogy az önkormányzat fedezi az egyén vagy család meghatározott szükségleteit, ill. azokhoz hozzájárul Ezért a természetbeni juttatások a céljellgű pénzbeni juttatásokhoz közel állnak, azokkal valójában felcserélhetők. Ezért az Szt 47§-a szerint a helyi képviselő-testület döntése alapján egyes pénzbeli ellátások

egészben vagy részben természetbeni szociális ellátás formájában is nyújthatók. Így természetbeni szociális ellátásként nyújtható pl a lakásfenntartási támogatás, az átmeneti segély vagy a temetési segély. a.) Köztemetés Természetbeni ellátás a köztemetés. A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzatnak kell gondoskodnia annak a vagyontalan személynek közköltségen történő eltemettetéséről, akinek nincs vagy nem lelhető fel tartásra köteles és képes hozzátartozója. Ezesetben is feltétel, hogy a kérelmezőnek nincs (ill a közköltségen eltemetettnek nem volt) vagyona amelyből a temetés költsége fedezhető lett volna. b.) Közgyógyellátás Közgyógyellátás a szociálisan legrászorultabb személyeknek jár, akiknek körét a törvény részletesen meghatározza.122 A közgyógyellátás az egészségi állapot megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentésére irányul,

és feltétele, hogy a jogosult részére közgyógyellátási igazolványt állítsanak ki. Az ilyen igazolvánnyal rendelkező személy térítésmentesen jogosult a társadalombiztosítás által támogatott eges gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre, protetikai és fogszabályozó eszközökre, járóbeteg ellátás keretében gyógyfürdőben nyújtott fizioterápiás kezelésre. c.) Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság Hasonló támogatás az egészségügyi szolgáltatásra jogosító igazolványt annak a szociálisan rászorult személynek állít ki az önkormányzat, aki a társadalombiztosításról szóló törvény alapján nem biztosított, más jogcímen sem jogosult az egészségügyi ellátásra, és önmaga pedig a egészségügyi hozzájárulást megfizetni nem képes. Ilyennek az Szt szerint azt a személyt kell tekinteni, akinek 122 Szt. 50§ 96 családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj

mindenkori legkisebb összegét, egyedül élő esetén annak 150%-át. d.) Adósságkezelési szolgáltatás Az adósságkezelési szolgáltatás kizárólag a lakhatással összefüggő hátralékok kezelésére 2003. óta igénybevehető támogatás Csak meghatározott adósság mérték fölött, de ugyanakkor korlátozott mértékben, maximum az adósság 75%-áig, és maximum 200 ezer forintig nyújtható és feltétele az is, hogy . (A lakásfenntartási támogatás fent említett biztosításának célja, hogy a további adósságok keletkezését megelőzze.) Önkormányzati rendelet határozza meg azt a jövedelemhatárt és a helyben szokásos mértékű lakásnagyságot és minőséget amelyeken belül maradás a támogatás előfeltétele. A természetbeni szolgáltatás mellett az adósságkezelési szolgáltatás tanácsadást is jelent. Természetbeni ellátásként nyújthatók a települési önkormányzat által megállapított céltámogatások is, ha az

önkormányzat nem készpénzt juttat a családnak, hanem helyettük kifizeti az adott termék vagy szolgáltatás árát. Ilyenek különösen az élelmiszer, a tankönyv, a tüzelő segély, a közüzemi díjak, illetve a gyermekintézmények térítési díjának kifizetése, valamint a családi szükségletek kielégítését szolgáló, gazdálkodást segítő támogatás, mint pl. földhasználat, mezőgazdasági eszközök, szolgáltatások nyújtása, stb. III. Szociális szolgáltatások A kisegítő szociális támogatások második csoportját a szociális szolgáltatások alkotják. Míg a pénzellátások és a természetbeni juttatások elsősorban az anyagi eszközök hiánya miatti nehézségek megoldásában segítenek, a szociális szolgáltatások személyes gondozás biztosításával az anyagi (pénzügyi) segítség mellett természetben nyújtanak gondozást és ellátást (amelyet egyébként a család nyújt). A szociálisan rászorultak részére a

szolgáltatások biztosítása az állam, valamint az önkormányzatok kötelessége. Ez a szolgáltatási fajta kétféle lehet: alap- és szakosított ellátás. 1. Az alapellátások Az alapellátás megszervezésével a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban, a korábbi lakókörnyezetben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában, és – ameddig lehet – elkerülhetővé teszi az intézeti ellátást. a) Az étkeztetés; Az önkormányzat köteles legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni azoknak, akik azt szociális helyzetük vagy fizikai, egészségi 97 állapotuk miatt azt önmaguk illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. b) A házi segítségnyújtás Az önkormányzat köteles segítséget nyújtani önmaguk

ellátására képtelen, és senki által nem gondozott személyek és azon gyerekek nappali gondozásában, akik nappali vagy bentlakásos intézményben nem helyezhetők el, és a szülők nem, vagy csak részben tudják megoldani a gyermek napközbeni ellátását. c) A családsegítés. Az életvezetési problémákkal, szociális gondokkal küzdő családok, illetve személyek szociális és mentálhigiénés ellátása. 2.) A szakosított ellátás intézményei Ha az életkoruk, egészségi állapotuk, valamint szociális helyzetük miatt a rászorult személyekről az alapellátás keretében – saját otthonukban, lakókörnyezetükben – nem lehet gondoskodni, a rászorultakat állapotuknak és helyzetüknek megfelelő szakosított ellátási formában kell gondozni. Ilyen gondozást nyújtó intézmények: a) Az ápolást-gondozást nyújtó intézmények; Ilyenek különösen az idősek otthona, a pszichiátriai betegek otthona és a fogyatékosok otthona. b.) A

rehabilitációs intézmények Ilyenek különösen a különösen a pszichiátriai, illetve szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye és a fogyatékosok rehabilitációs intézménye. A rehabilitációs intézmény a bentlakók önálló életvezetési képességének kialakítását, illetve helyreállítását szolgálja. c.) A nappali ellátást nyújtó intézmények; Ilyenek különösen az idősek klubja, a fogyatékosok nappali intézménye, a nappali melegedő, a szenvedélybetegek nappali intézménye. Ezek elsősorban a saját otthonukban élők részére biztosítanak lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. A nappali melegedő viszont elsősorban a hajléktalan személyek nappali tartózkodására nyújt lehetőséget. d) Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények ideiglenes jelleggel, folyamatos

ellátást, illetve éjszakai benttartózkodást biztosítanak. A gyermekek átmeneti otthonában az a harmadik életévét betöltött, családban élő kiskorú helyezhető el, aki átmenetileg ellátás és felügyelet nélkül maradt vagy elhelyezés hiányában ezek nélkül maradna, valamint akinek ellátása a család életvezetési nehézségei miatt veszélyeztetett. e) Az egyéb speciális szociális intézmények. 98 Ebbe az intézményi kategóriába vegyes funkciójú intzémények tartoznak, mint pl. az idősek gondozóháza, a fogyatékosok gondozóháza, a hajléktalanok éjjeli menedékhelye, a mozgássérültek és látássérültek intézményi keretek között történő rehabilitációs célú oktatását, képzését, valamint munkára való felkészítését végző, továbbá a bíróság által javítóintézeti nevelésre utalt fiatalkorúak intézeti ellátását megvalósító intézmények. Az egyes intézményekbe történő beutalás, ill. az

elhelyezésért történő térítési kötelezettség az intézmény jellegétől, a beutalt, ill. a megfelelő hozzátartozó vagyoni, szociális és egészségügyi helyzetétől, valamint az ellátás indokaitül függ, és a teljes ingyenességtől a költségek teljes megtérítéséig terjed. Ennek szabályait a kérdéseket a helyi önkormányzat rendeletben szabályozza. 3.) A lakóotthon A lakóotthon viszonylag új, nem önálló intézményi forma, hanem olyan intézmény, amelyet különböző specializált szolgáltatások esetében egyaránt alkalmaznható, és az a célja, hogy az intézményi elhelyezéssel járó hátrányokat csökkentsék. Az ilyen elhelyezés a családi élethez jobban közelítő voltával a szociális szolgáltatást igénybevevő személy autonómiáját is jobban tiszteleben tudja tartani. A lakóotthon olyan nyolc-tizenkettő, (a külön jogszabályban meghatározott esetben tizennégy) pszichiátriai vagy szenvedély beteget, ill. fogyatékos

személyt befogadó intézmény, amely az ellátást igénybe vevő részére életkorának, egészségi állapotának és önellátása mértékének megfelelő ellátást biztosít. Olyan személyek helyezhetők el a lakóotthonban, akik önmaguk ellátására legalább részben képesek. Az elhelyezés életkori határa, hogy a beteg vagy fogyatékos személy a lakóotthonba kerülése időpontjában a tizenhatodik életévét már betöltötte, de a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt még nem érte el. Természetesen a lakóotthonban elhelyezett személyek részére szükség szerint étkezést, ruházattal, illetve textíliával való ellátást, mentális gondozást, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátást, valamint az önálló életvitelhez szükséges feltételeket kell biztosítani, a lakóotthoni elhelyezés tehát a szolgáltatás keretében történő személyes gondoskodást nem szünteti meg. IV. Az ellátásban részesülő

személyek emberi jogainak védelme 1. Adatkezelés, ellenőrzés A feltételek tekintetében felmerül a szociális jog egyik legkritikusabb kérdése, a szociális juttatások indokoltságának (a rászorultságnak) megfelelő vizsgálata és a juttatásban részesítetteknek az emberi méltósághoz, magánélethez, magántitokhoz való alapvető emberi jogai közti konfliktus. Az ellátásban részesülők ezzel kapcsolatos jogainak védelmét szolgálják a szociális ellátással összefüggő nyilvántartásra vonatkozó törvényi rendelkezések, amelyek - meghatározzák a bekérhető és nyilvántartható adatok körét123, 123 A nyilvántartás tartalmazza 99 - meghatározzák (korlátozzák) az adatokba betekintési joggal bíró személyek és szervek körét,124 - előírják az érintett személy betekintési jogát - előírják az adatoknak meghatározott idő - általában a szociális ellátásra való jogosultság megszűnésétől számított öt év -

elteltével a nyilvántartásokból való törlését (a szolgálati időre jogosító ellátások kivételével, hiszen ezek nyilvántartása az adott személynek (is) érdeke).125 A törvény azonban nem tud minden előrelátható esetre szabályt alkotni, elkerülhetetlennek tűnik ezért olykor, hogy a szociális juttatás révén az igényjogosult állampolgár és a juttatást folyósító igazgatási szerv között - az állampolgár kiszolgáltatottságát fokozó alárendeltségi viszony-jellegű kapcsolat jöjjön létre. Megnövekedett jelentősége van ezért annak, hogy a szociális ellátásokra jogosultságot elbiráló, a juttatásokra jogosultságot ellenőrző, vagy a juttatást nyújtó személyek (általában köztisztviselők) magatartásával és eljárásával szemben magas szakmai és erkölcsi követelmények érvényesüljenek. Így pl a munkaügyi központok munkanélküliekkel közvetlenül foglalkozó alkalmazottainak, vagy az önkormányzat részéről a

GYET-t igénybevevő szülő gyermeknevelési kötelezettségeinek megfelelő teljesítését ellenőrző köztisztviselő - emberi jogi szembpontból eleve kényes - eljárása során a szakmai szempontok mellett felfokozódnak az emberi érintkezés megfelelő normáinak, a kölcsönös tiszteletet tanusító magatartás követelményei.126 2. Bírói felülvizsgálat Fontos jogállami követelmény, hogy az állampolgár a közigazgatás reá vonatkozó határozatával szemben bírósághoz fordulhasson (emellett fontos eljárási követelmény az is, hogy pártatlan szerv, az érintett személy meghallgatásán alapuló határozatban döntsön). A bírói felülvizsgálat lehetősége a szociális juttatások és szolgáltatások tekintetében is fennáll, hasonlóan az egyéb államigazgatási határozatokhoz, Az egyetlen kivételt a) a jogosult természetes személyazonosító adatait; b) a jogosult állampolgárságát, (esetleges bevándorolt vagy menekült jogállását); c) a

jogosult belföldi lakó-, illetőleg tartózkodási helyét; d) a jogosult tartására köteles személy alapvető személyazonosító adatait; e) a jogosultsági feltételekre és az azokban bekövetkezett változásokra vonatkozó adatokat; f) a szociális ellátás megállapítására, megváltoztatására és megszüntetésére vonatkozó döntést; g) a jogosultság és a térítési díj megállapításához szükséges jövedelmi adatokat; h) a jogosult Társadalombiztosítási Azonosító Jelét (TAJ szám).(18§) 124 19. § A 18 §-ban szabályozott nyilvántartásból csak a szociális hatáskört gyakorló szervek, a gyámügyi feladatokat ellátó szervek, a társadalombiztosítási igazgatási szervek, az igazságszolgáltatási szervek, a katonai igazgatási szervek, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények (a továbbiakban: adatigénylésre jogosult szervek) részére eseti megkeresésük alapján szolgáltathatók adatok. 125 Szt.23,§ 126

Így pl. helyesen nem enyhítette a LB a hivatalvesztés büntetést - az enyhítő körülmények ellenére sem - annak a köztisztviselőnek esetében, aki a pályakezdők munkanélküli-segélyét kérelmezőt az ügyintézés során "szívem"-nek szólította, letegezte, és miután utóbbi ezen felháborodva az asztalon lévő iratokat lesöpörve távozott, az ajtaja előtt várakozók előtt kijelentette: "valaki fogja meg, és vágja szájon".(BH1994 113) Vagy pl egy másik ítéletben kifejtett LB vélemény szerint a szociális segélyre irányuló kérelemből kitûnő, a kérelmezőnél fennálló fertőző betegségnek közhírré tétele a alapot teremt a személyhez fûződő jogsérelem következményeként a nem vagyoni kártérítés megítélésére. (BH1996 582.) 100 ebben a körben a kizárólag rászorultságtól függő, a hatóság mérlegelésén alapuló határozatok jelentik, azokban az esetekben azonban amikor a pénzjuttatásra

normativ alapon meghatározott feltételektől függően alanyi jog áll fenn, illetőleg a nem pénzbeli juttatások, szolgáltatások esetén a döntés bírói felülvizsgálatának lehetősége rendelkezésre áll. 3. Az intézményben elhelyezettek jogvédelme Külön figyelmet fordít - fokozottan hátrányos és kiszolgáltatott - helyzetükre tekintettel az Szt. az intézményben elhelyezettek jogvédelmére a.) Az igénybevétel kezdeményezése és alapja A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevétele önkéntes, az az ellátást igénylő kérelmére történik. Ha az ellátást igénylő cselekvőképtelen, a kérelmet törvényes képviselője terjeszti elő, a korlátozottan cselekvőképes pedig törvényes képviselője hozzájárulásával terjesztheti elő. Ha köztük az elhelyezés kérdésében vita van, a gyámhatóság dönt a kérelem beadásáról. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevétele - a lakóhely

szerint illetékes települési önkormányzat képviselő-testületének (a továbbiakban: beutaló szerv) határozatán, - a bíróság ideiglenes intézkedést tartalmazó végzésén, - a bírói ítéleten; illetőleg - az önkormányzat rendeletében meghatározott körben az intézményvezető intézkedésén alapulhat. b.) InformációkA személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás feltételeiről a kérelem benyújtásakor a kérelmezőt tájékoztatni kell. Az ellátás megkezdésének legkorábbi időpontjáról az intézmény vezetője a jogosultat, illetve hozzátartozóját értesíti. Az intézménybe való felvételkor az intézmény tájékoztatást ad a jogosult és hozzátartozója számára az intézményi tartózkodás alatt a jogosult számára biztosított lényeges feltételekről, ill. jogairól, ennek keretében különösen: - az intézményben biztosított ellátás tartalmáról és feltételeiről; - az intézmény által vezetett

nyilvántartásokról; - a bentlakásos és átmeneti intézményi elhelyezéskor a jogosult és hozzátartozói közötti kapcsolattartás, különösen a látogatás, a távozás és a visszatérés rendjéről; - panaszjoguk gyakorlásának módjáról; - az intézményi jogviszony megszűnésének eseteiről; - az intézmény házirendjéről; - a fizetendő térítési díjról, teljesítési feltételeiről, továbbá a mulasztás következményeiről; - a jogosult jogait és érdekeit képviselő társadalmi szervezetekről.127 A benttartózkodás alatt a bentlakásos szociális intézmény vezetője köteles értesíteni, illetve tájékoztatni a jogosultat és az általa megjelölt hozzátartozóját 127 Sztv. 96§ (1) bek 101 - a jogosult állapotáról, annak lényeges változásáról; - az egészségügyi intézménybe való beutalásáról; - az ellátás biztosításában felmerült akadályoztatásról, az ellátás ideiglenes szüneteltetéséről; - az

áthelyezés kezdeményezéséről, illetőleg kérelmezéséről; - a díjfizetési hátralék következményeiről, valamint a behajtás érdekében kezdeményezett intézkedéséről. c.) Az egyes ellátotti csoportok speciális jogai A törvény külön szabályozza, kiemeli az egyes ellátottak különös sérülékenységéből eredő sajátos jogait. Így a mozgássértültek akadálymentes mozgásra, a hajléktalanok emberi méltóságát figyelembevevő eljárásra, a szenvedélybetegek személyes adatainak, személyiségi jogainak védelmére különös figyelmet kell fordítani. d.) Eljárás panasz esetén A jogosult és hozzátartozója, valamint a jogosult jogait és érdekeit képviselő társadalmi szervezet a házirendben foglaltak szerint panasszal élhet az intézmény vezetőjénél vagy az érdekképviseleti fórumnál - az intézményi jogviszony megsértése, különösen személyiségi jogainak, kapcsolattartásának sérelme, továbbá az intézmény

dolgozóinak szakmai, titoktartási és vagyonvédelmi kötelezettségei megszegése esetén, vagy - az ellátás körülményeit érintő kifogások orvoslása érdekében. A panasz kivizsgálására jogosult köteles 15 napon belül írásban értesíteni a panasztevőt az elé terjesztett panasz kivizsgálásának eredményéről. A szükséges intézkedések egyidejű megtételével felhívja a figyelmet a sérelem orvoslásának esetleges más módjaira is. Ha nem történt intézkedés, vagy azzal nem értenek egyet, akkor a panasztételre jogosultak intézmény fenntartójához fordulhatnak. e.) Érdekképviselet A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény fenntartója köteles meghatározni az intézményi jogviszonyban állók és az ellátásra jogosultak érdekvédelmét szolgáló fórum (a továbbiakban: érdekképviseleti fórum) megalakításának és tevékenységének szabályait. Választás alapján az érdekképviseleti fórum tagjai - az

intézményben ellátásban részesítettek, illetőleg hozzátartozóik képviselői; - az intézmény dolgozóinak képviselői; - az intézményt fenntartó helyi önkormányzat, illetve szervezet képviselői. Az érdekképviseleti fórum dönt az elé terjesztett intézményi panaszokról, továbbá intézkedéseket kezdeményezhet a beutaló, a fenntartó helyi önkormányzatnál, az intézmény ellenőrzését ellátó hatóságnál, illetőleg más, hatáskörrel rendelkező szervnél. Az érdekképviseleti fórum működésének részletes szabályait a házirend tartalmazza. f.) Az ellátottjogi képviselő 102 2003 közepe óta működik az ellátottjogi képviselő, akinek elsősorban az a feladata, hogy a személyes gondoskodást nyújtó alap- és szakosított ellátást biztosító intézményekben az ellátottakat és az ott dolgozókat tájékoztassa az ellátotti jogokról, valamint képviselje az ellátottak jogait egyes fórumok előtt. A törvény részletesen

meghatározza az ellátottjogi képviselő feladatait, amelyek elsősorban abban állnak, hogy az ellátottaknak és törvényes képviselőjüknek segítséget nyújt az egyéni jogérvényesítésben. 103 Rövidítések jegyzéke ÁFSZ Alk. AM [könyv] BH Cst. EGK Esélytv. Eütv. Flt FMM Fot. GYED GYES GYET Gyvt. MAT MEB Mt. OMT Ptk. Rehab.r Szt. Tb.tv Tny. Állami Foglalkoztatási Szolgálat A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX tv alkalmi munkavállalói [könyv] Bírósági Határozatok Tára a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV törvény Európai Gazdasági Közösség az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV tv az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV tv a Foglalkoztatásról és munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. tv Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról

szóló 1998. évi XXVI tv gyermekgondozási díj gyermekgondozási sagely gyermeknevelési támogatás A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete munkábahelyezést elősegítő bizottság (6/1996 (VII.16) MüM rend a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII törvény Országos Munkaügyi Tanács a Polgári Törvénykönyvrôl szóló 1959. évi IV törvény a megváltozott munkaképességû dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI 29) EüM–PM együttes rendelet a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III tv. a társadalombiztosít ás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. tv a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI tv 104 Tartalomjegyzék ELSŐ FEJEZET: A SZOCIÁLIS JOG FOGALMA, ÉS HELYE A

JOGRENDSZERBEN 2 I. A szociális jog fogalma 1. A fogalmi meghatározás elemei a. ) Piaci viszonyok és a család, mint a szociális védelem alapja és probléma forrása aa.) Munkajövedelem elmaradása bb.) A piaci működés zavarai cc.) Az eltartók-eltartottak arányának eltolódása b.) Közösségi fogyasztás – közösségi javak és szociális juttatások c.) Magán-jótékonyság és a szociális jog 2. A szociális jog fogalmának rétegezettsége a.) Jogterület – a ius privatum és ius publicum eróziója b.) Jogcsoport – a szociális biztonság joga c.) Jogág – a szociálpolitika joga 3. Történeti visszapillantás a,) Az ipari társadalmak előtti kor. b.) Az ipari társadalom kialakulásával előidézett változások 2 2 2 3 3 3 4 5 6 7 8 9 11 11 12 II. A szociális jog és a szociális jogviszony sajátosságai, elhatárolása a rokon-jogágaktól 1. Jogág a magánjog és közjog határán 2. Összefüggés a munkajoggal 3. A társadalombiztosítási

jog és a szociális jog kapcsolata 4. Alapelvek a.) A munkához való jog és a minimális ellátáshoz való jog párosan érvényesülő elve b.) Az önsegély és a szolidaritás párosan érvényesülő (egymást kiegészítő) elve c.) A rehabilitáció és kompenzáció egymást kiegészítő elve d.) Az egyenlő bánásmód elve 13 13 15 16 18 19 20 20 21 MÁSODIK FEJEZET: A SZOCIÁLIS VÉDELMI RENDSZEREK 23 I. A szociális jogok védelmének alapvető jogi megoldásai a fejlett ipari államokban (A szociális védelmi modellek.) 1. A skandináv jóléti állam 2. A "bismarcki-modell” 3. Az angolszász országok 4. A latin-övezet országainak jóléti rendszere 23 24 25 25 26 II. A nemzetközi integráció szociális oldala (A pozitív és negatív integráció eszközei) 27 HARMADIK FEJEZET: A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEKRŐL TÖRTÉNŐ GONDOSKODÁS - A REHABILITÁCIÓ. 30 I. A rehabilitáció általános kérdései 1. A rehabilitáció fogalma

2. A rehabilitáció fajtái 3. A megváltozott munkaképességű személy fogalma a.) A rehabilitálható megváltozott munkaképességű személy b.) Nem rehabilitálható (foglalkoztatási rehabilitációra nem jogosult) megváltozott munkaképességű személy. 30 30 31 33 34 II. A munkahelyi rehabilitáció 1. A munkáltató rehabilitációs feladatai 36 36 105 35 2. A foglalkoztatási rehabilitációs eljárás 3. Munkajogi védelem 4. A rehabilitáció pénzügyi ösztönzése 37 38 39 III. A munkahelyen kívüli rehabilitáció és gondoskodás a megváltozott munkaképességű személyekről. 1. A helyi és megyei önkormányzatok rehabilitációs feladatai 2. A helyi rehabilitációs bizottságok előtti rehabilitációs eljárás 3. Nem rehabilitálhatók ellátása a.) Az átmeneti járadék, és rendszeres szociális járadék; b.) Bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka c.) Rendszeres szociális segély NEGYEDIK FEJEZET: A FOGLALKOZTATÁS

ELŐSEGÍTÉSE ÉS A MUNKANÉLKÜLIEK TÁMOGATÁSA I. A foglalkoztatás elősegítésére és a munkanélküliek támogatására vonatkozó szabályozás helye a jogrendszerben 1. A "munkához való jog" a.) A munkához való jog, mint szabadságjog (“negatív tartalom”) b.) A munkához való jog, mint szolgáltatásokhoz való jog (“pozitív tartalom”) 2. A szabályozás helye a jogrendszerben 3. A szabályozás elvei 39 39 40 41 41 41 41 43 43 43 44 46 47 49 II. A munkanélküliség csökkentésére, a foglalkoztatás elősegítésére szolgáló eszközök (Aktív munkaerőpiaci eszközök.) 50 1. A munkanélküliség közgazdasági típusai az aktív munkaerőpiaci politika szempontjából 50 a.) A "surlódásos" munkanélküliség 50 b.) A "strukturális munkanélküliség" 51 c.) A "globális munkanélküliség" 51 2. A "surlódásos" munkanélküliség visszaszorításának eszközei a magyar jogban 52 a.) A

munkaerőpiaci információ áramlásának előmozdítása 52 aa.) A munkaerőpiaci szervezet 53 bb.) Regisztrálási és tájékoztatási kötelezettségek 54 cc.) A munkáltató kötelezettségei csoportos létszámleépítés esetén 55 b.) A munkaerő mobilitásának előmozdítása 57 3. A strukturális munkanélküliség visszaszorítására irányuló eszközök: képzés és átképzés támogatása. 58 a.) Az átképzés szabályozásának jelentősége 58 b.) A támogatásban részesíthetők köre 58 aa.) Munkanélküli támogathatók 58 bb.) Nem munkanéküli támogathatók 59 c.) A támogatások fajtái 59 aa.) A keresetkiegészítés és keresetpótló juttatás 60 bb.) A képzéssel kapcsolatos költségek megtérítése 60 4. A munkaerőkínálat és munkaerőigény összhangjának kialakítására irányuló eszközök (A globális munkanélküliség kezelése.) 60 a.) A munkahelyek számának növelése, a foglalkoztatási lehetőségek bővítése 61 aa.)

Foglalkoztatásbővítést (munkanélküli alkalmazását) szolgáló támogatások 61 bb.) Közhasznú munkavégzés támogatása 61 cc.) Munkanélküliek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásának támogatása 62 dd.) A foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékok átvállalása 62 ee.) Atipikus foglalkoztatási formák támogatása 62 ff.) Pályakezdők foglalkoztatásának támogatása 63 gg,) Munkahelyteremtés és munkahelymegőrzés támogatása 63 hh.) Munkaerőpiaci programok támogatása 63 ii.) Megváltozott munkaképességû személyek foglalkoztatásának támogatása 63 b.) A munkanélküliek vállalkozóvá és önfoglalkoztatóvá válásának támogatása 64 106 aa.) Munkanélküliek vállalkozóvá válásának elősegítése 64 bb.) Önfoglalkoztatás támogatása 64 c.) A munkaerőkínálat csökkentése szociálpolitikai és társadalombzitosítási eszközök útján 64 aa.) A társadalombiztosítási nyugdíj korhatár előtti

igénybevétele 64 bb.) A nyugdíj előtti munkanélküli segély 65 cc.) Egyéb szociálpolitikai eszközök 66 III. A munkanélküliek ellátása - a munkanélküli járadék 1. A munkanélküli fogalma 2. A munkanélküli járadékra jogosultság feltételei a.) Munkaviszonyban töltött idő b.) Együttműködés a munkaügyi központtal c.) Megfelelő munkahely hiánya 3. A munkanélküli járadék folyósításának időtartama és mértéke a.) A folyósítás időtartama b.) A munkanélküli járadék mértéke 4. A vállalkozói járadék 67 67 67 67 68 68 68 68 69 70 ÖTÖDIK FEJEZET: A CSALÁDOKRÓL TÖRTÉNŐ GONDOSKODÁS FŐBB SZOCIÁLIS JOGI ESZKÖZEI 71 I. Általános kérdések 1. Az állami családtámogatásról általában 2. A családtámogatás jogi eszközei a.) Az Alkotmány családot védő rendelkezései b.) Törvényi és rendeleti szintű szabályozás aa.) A szociális jogon kívüli eszközök bb.) A szociális jog eszközei 71 71 72 73 74 74 75 II.

Családi pótlék 1. A családi pótlék szabályozásának változásai 2. A családi pótlékra jogosultság feltételei aa.) Szubjektív (alanyi) feltételek: bb.) Objektív (“tárgyi”) feltételek 3. A családi pótlék összege 76 76 77 77 78 80 III. Gyermekgondozási támogatások 1. A gyermekgondozási segély a.) A gyermekgondozási segély története és funkciója b.) A gyermekgondozási segélyre jogosultság szabályai aa.) Szubjektív (alanyi) feltételek bb.) Objektív (“tárgyi”) feltételek: 2. A gyermeknevelési támogatás (GYET) 3. A gyermekgondozási támogatások összege és folyósítása 4. Anyasági támogatás 80 80 80 82 82 82 83 83 84 HATODIK FEJEZET: A KISEGÍTŐ JELLEGŰ SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK 86 I. A kisegítő jellegű szociális ellátások szabályozásának általános kérdései 1. A szabályozás (speciális) elvei a.) Az univerzalitás és szubszidiaritás elve b.) Az önsegély és szolidaritás ötvözete: a helyben történő

gondoskodás elve c.) A kérelmezés elve 2. A szociális ellátásokra vonatkozó jogforrások 3. Az ellátások fajtáinak áttekintése 86 86 86 87 88 89 89 II. A szociális ellátások 1. Pénzellátások 91 91 107 Nem céljellegű pénzbeli támogatások aa.) Időskorúak járadéka bb.) rendszeres szociális segély cc.) átmeneti segély b.) Célzott pénzellátások aa.) Lakásfenntartási támogatás bb.) ápolási díj cc.) temetési segély dd.) A települési önkormányzat által megállapítható pénzbeli támogatások 2. Természetbeni ellátások a.) Köztemetés b.) Közgyógyellátás c.) Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság d.) Adósságkezelési szolgáltatás a.) III. Szociális szolgáltatások 1. Az alapellátások. a) Az étkeztetés; b) A házi segítségnyújtás c) A családsegítés. 2.) A szakosított ellátás intézményei a) Az ápolást-gondozást nyújtó intézmények; b.) A rehabilitációs intézmények c.) A nappali

ellátást nyújtó intézmények; d) Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények e) Az egyéb speciális szociális intézmények. 3.) A lakóotthon IV. Az ellátásban részesülő személyek emberi jogainak védelme 1. Adatkezelés, ellenőrzés 2. Bírói felülvizsgálat 3. Az intézményben elhelyezettek jogvédelme a.) Az igénybevétel kezdeményezése és alapja b.) Információk c.) Az egyes ellátotti csoportok speciális jogai d.) Eljárás panasz esetén e.) Érdekképviselet f.) Az ellátottjogi képviselő TARTALOMJEGYZÉK 91 91 92 94 94 94 95 95 96 96 96 96 96 97 97 97 97 98 98 98 98 98 98 98 98 99 99 99 100 101 101 101 102 102 102 102 105 108