Jogi ismeretek | Jogtörténet » A rendiség jogrendje

A rendiség jogrendje A rendi képviseleti monarchia A rend: A feudális társadalom azonos jogállású, örökletes kiváltságokkal rendelkező, s ebből következően azonos érdekű tagjait tömörítő társadalmi réteg, amely érdekeinek védelme, jogainak biztosítása érdekében közösen lép fel. A rendi jogok: -1- gazdasági jogok (pl. adómentesség, nemesi birtok bírhatása) -2- politikai jogok (pl. hatalomban való részvétel személyesen vagy követek útján, bizonyos tisztségek elnyerésére való képesség) -3- jogi jellegű privilégiumok (letartóztatás-mentesség, bíráskodás joga, magas esküérték a perben) Rendiség: a feudális társadalom azon állapota, amikor a társadalom felső csoportjai már rendekbe szerveződtek, és az rendek egymás és a királyi hatalom ellen megpróbálják érvényesíteni közös érdekeiket, megszervezni a hatalomban való részvételüket. Magyarországon rendiségről a XIII. sz-tól beszélhetünk Rendi állam

(rendi-képviseleti monarchia): a feudális államnak az a formája, amelynek irányításában a király mellett a rendek is szerephez jutottak. Nálunk a XV sz-tól számítható a rendi állam korszaka. A rendi-képviseleti monarchia kialakulásának mozzanatai: - a patrimoniális monarchia felbomlása - precentralizáció - centralizáció Rendi dualizmus a működő rendi-képviseleti állam alapja, lényege a rendek és a központi hatalom között kialakuló relatív egyensúly. A rendek tudomásul veszik a központi hatalom ténykedését, az uralkodó pedig garantálja a rendi intézmények működését. Jellemzői: - az uralkodó és a rendek között állandó harc folyik a hatalmi túlsúly megszerzéséért. (Ebben a harcban a rendek legerősebb fegyvere az országgyűlés az által, hogy az uralkodó számára az országgyűlésen állapították meg a hadiadót) A király pedig a rendekkel szembeni harcban a hivatali szervezetére támaszkodhatott. - a pillanatnyi

gazdasági, politikai érdekek döntötték el, hogy a rendek egységesen szemben álltak-e a hatalommal, vagy inkább egymással kerültek szembe, s támogatták a királyt. (Nálunk pl. a köznemesség volt a király legfontosabb szövetségese) - a törvényhozás már nem egyoldalú uralkodói jogkör, hanem a király és a rendek közötti kompromisszumos egyezmény, megalkotásának színtere az országgyűlés. (Rendi országgyűlés: a rendek tagjai személyesen vesznek rajta részt, ezért ezek tömeges gyűlések. A rendi-képviseleti országgyűlésen a nemesek és a polgárok képviselőik útján vesznek részt.) - Egyre nagyobb számban jelenik meg a jogtudó, világi értelmiség a központi hivatalokban és a bíróságokban. A rendi dualizmus garanciái: azok az intézmények, amelyek biztosították a rendi jogok érvényesülését: - hitlevél: Olyan dokumentum, amelyben a király ígéretet tett a rendeknek a rendi jogok biztosítására megválasztása fejében. -

contactusok: A király és a rendek közötti megegyezéseket tartalmazó okiratok, amelyeket mindkét fél aláírt (pl. Mátyás idejében) 2 - törvényalkotás rendjére vonatkozó szigorú szabályok - öröklési szerződés: - kölcsönös mandátumok: Pl. a diplomáciai követek megbízatása csak akkor volt érvényes ha a követ mandátumát a király és a rendek is megerősítették - adó-megajánlási jog: A rendek legerősebb fegyvere az uralkodóval szemben A rendi dualizmus konfliktusai s azok megoldása: - Trónbetöltés: (Habsburg-ház örökös uralmának elfogadása 1547:5 tc., első szülöttségi rend elismerése 1687, Pragmatica Sanctio) - A rendi sérelmek - A rendi kormányzati jogok növelése - Nádorválasztás - Vallásgyakorlás szabályozása és engedélyezése A rendiség fogalmi elemei (Innentől Balogh az eddig magyar rész volt): - a vagyoni helyzet hasonlósága - életmódbeli hasonlóság - jogállásbeli azonosság Tartalmi szempontból a

rendiség legfontosabb eleme a jogállás. A jog a társadalom egésze által elfogadott ill. elfogadtatott, és a hatalom által kikényszerített norma. A jogállás a konkrét jogosultságok és kötelezettségek összessége. Az azonos jogállás lényege az azonos társadalmi csoportok számára irányadó azonos jogosultságok és kötelezettségek összessége. Az egy rendhez tartozó személyeknek azonos volt a jogállásuk, ami persze jelenthetett hatalmas különbségeket a vagyoni helyzet, tekintély és egyéb szempontok tekintetében is. Az egy rendhez tartozóknál nagy eltolódás következett be a vagyoni helyzetben. A középkor végére már óriási szakadék tátongott a nemesi rend tagjai között vagyoni értelemben, de jogilag azonos helyzetben voltak. A hűbériségből a rendiségbe való átmenet egy szinte észrevétlen folyamat során történt. Az átmenet vonásai: A személyesség, a konkrét személyek közötti kapcsolatrendszer anonimizált formába

megy át, egy társas szintű érdekképviseleti rendszer váltja fel. Ennek okai: - Európa népessége jelentősen megnőtt (demográfiai robbanás), s nagy tömegeknél nem lehetett a személyes kapcsolatokra építeni. Megjelennek az érdekképviseleti intézmények, amelyek legfőbb formái a rendi gyűlések. (A hűbériség időszakában ilyen átfogó gyűlések nem voltak. A király időnként összehívott ugyan gyűléseket, de ezeken a hűbéreseknek csak egy része vett részt.) A hűbériségnek és a rendiségnek is megvannak a maguk nemzeti sajátosságai. Országonként nagy eltérések alakultak ki az egyes rendek mibenléte és egymáshoz való viszonya tekintetében. A parasztság helyzete a rendiség időszakában A hűbérviszony alanyai (a hűbérurak és a hűbéresek) a harcos életmódot folytató szabad férfiakból kerültek ki. Az ezeken kívül eső, agrár tevékenységet folytatókból alakult ki a parasztság. Az állattartással foglalkozók még

beletartoztak a társadalom elitjébe, a szabad társadalomba, de a földműveléssel foglalkozók már nem. A földművelés nem tartozott a megbecsült társadalmi tevékenységek közé, azt főleg szolgarendűek végezték. Ugyanakkor a hűbériség időszakában a parasztság helyzetét még egy bizonyos fajta mobilitás lehetősége jellemezte, hiszen az a paraszt, aki vállalta a katonáskodó életmódot, gyakorlatilag 3 kikerülhetett a paraszti sorból, s hűbéressé válhatott. A rendi társadalomban ez a mobilitás lelassul, sőt gyakorlatilag megszűnik. A hűbériség mobil rendszer, a rendiség egy megmerevedett struktúra. A hűbériségből egy belső, spontán, észrevétlen fejlődés eredményeként lehetett átlépni a rendiségbe, a rendiségből viszont csak forradalommal lehetett kitörni. Jogilag a parasztság az a társadalmi réteg, amelyik nem rendelkezik kiváltságokkal. Egyetlen jogosultságuk a szabad költözködés joga, de a középkor végére

ezt is elveszítik. KeletEurópában kialakul a röghözkötöttség, ill az ún 2 jobbágyság Ehhez kapcsolódik a gazdasági, katonai, intellektuális kiszolgáltatottság. Emiatt a parasztfelkelések nem vezethettek eredményre. A jogosultságok hiánya miatt a parasztságot nem tekinthetjük rendnek. Kivétel Tirol, Svájc, a Dél-német tartományok és a Skandináv területek, azaz főleg a hegyvidéki, elzárt kis közösségekben élő parasztság, amelynek sikerült politikai tartalommal bíró kiváltságokat kivívnia. Pl Tirolban a parasztság is képviseltethette magát a tartományi gyűléseken. De általában a kiváltságok hiánya jellemezte a parasztság helyzetét. Az egyházi és a nemesi rend valamilyen kifejezetten megfogalmazott, írásban is rögzített kiváltságokkal rendelkezett (tulajdonképpen ha sajátos formában is, de a polgárság is), a parasztság ilyennel nem rendelkezett. Jellemző még a parasztság helyzetére a -1- gazdasági

kiszolgáltatottság: az a kis föld, amin gazdálkodott, legfeljebb a maga és a családja megélhetését biztosította, de annyit nem tudott termelni, hogy valamiféle vagyont halmozzon fel. -2- katonai kiszolgáltatottság: a parasztfelkelések eleve kudarcra voltak ítélve -3- intellektuális kiszolgáltatottság: a kultúrához való hozzáférés, helyzetük intellektuális feldolgozásának lehetősége tekintetében messze elmaradtak az egyházi és a nemesi rendtől Az egyes rendek: A papság (egyházi rend) A rendiség „feltalálója” az egyház. Az egyház nem épült be a hűbéri konstrukcióba, a hűbériség a nemesi rend előképének tekinthető. Az egyház azért nem vett részt a hűbériségben, mert saját önértelmezés szerint nem a harc, a katonáskodás képezte a feladatát a társadalomban. Viszont az egyház kezdettől fogva az egész keresztény Európát átfogó közösségként lépett fel. Nem elkülönült longobárd, frank, stb egyháznak

tekintette magát, hanem európai intézménynek. A római egyház igényt tartott az egész latin Európa társadalmának figyelmére. Amikor a XIII-XIV században megjelenik a rendiség, az egyház már több évszázados hagyományokkal rendelkezik. Privilégiumai: ( a privilégium terminológiát a középkorban kizárólag az egyházat megillető jogosítványok megjelölésére használták. A világiak kiváltságos helyzetének megjelölésére ezt a szót nem használták. Werbőczi pl a nemesség kapcsán a libertás kifejezést használja, a privilégium szót le se írja.) -3- privilégium fori: eljárásjogi tartalmú kiváltság, azt jelentette, hogy egyházi személyeket csak egyházi bíróság (szentszék) előtt lehetett perbe fogni. Civiljogi ügyeikben csak a szentszék járhatott el. Büntető ügyben is először az egyházi bíróság elé került a papok ügye, ez állapította meg a bűnösséget (pl. hogy az az egyházi személy eretnek-e, de a büntetést

már a világi bíróság szabta ki. Ennek a kiváltságnak azért volt nagy jelentősége, mert a középkorban a kiváltságos helyzet fontos megnyilvánulási formájának tartották, hogy az adott kiváltságos helyzetű személy ügyében más bírói fórum járjon el, nem az általános. A nemesség pl arra tartott 4 igényt, hogy az ő ügyeiben a király ítélkezzen. -4- privilégium canoni Azt jelentette, hogy az egyházi személyek ügyeiben a kánonjogot (ius canonium) kell alkalmazni. Ez azért fontos jogelv, mert a szentszékek tömegével alkalmazták a világi jogot is, ahol a jogvita természete nem egyházi jellegű volt. A klerikusok ügyeiben kötelező volt a ius canonium alkalmazása. -5- immunitas: a régi római császári jog intézménye volt, azt jelentette, hogy a császári birtokok mentesek voltak az adó és a közmunka alól. Ezt az intézményt mentették át a középkorba. Főleg a nagyobb egyházi birtokok szerezték meg maguknak az immunitas

jogát, ami ezt jelentette, hogy az egyházi birtokokon a világi tartományúri hatalom közhatalmi jellege nem, vagy csak korlátozottan érvényesült. Az egyházi nagybirtokok államok voltak az államban. Német területen pl önálló egyházi tartományok jöttek létre, mint pl, a Mainzi Érsekség. Hűbérjogi szempontból semmi különbség nem volt az egyházi és a világi tartományok között. Nemesség A rendiség társadalomtörténeti jelentőségét a nemesség adja. A nemesség a régi germán társadalomból fejlődött ki a hűbériségen keresztül. A katonáskodással foglalkozó szabad jogállású férfiak társadalma. A rendiség kialakulását a nemesi rend kialakulásához kötik Az egyes országokban jelentős eltéréseket mutat, hogy mikor alakult ki a nemesi rend. Általában az első nagy országos rendi gyűlések időpontjától számítják az eges országokban a rendiség kialakulását. Ez Európában a XIII-XIV századra tehető Kiváltságaik:

-6- adómentesség: ennek az a társadalmi magyarázata, hogy a nemesség a vérével adózik, azaz, hogy a társadalmi munkamegosztásban az ő feladata a katonáskodás, tehát a haza védelem és a hódítás. Ennek ellentételezéseként tartottak igényt az adómentességre. DE nem mindenhol részesültek a nemesek adómentességben (Pl Angliában már a kelta korszaktól kezdve adóznia kellett a nemességnek is, különösen, ha nem vett részt az adott harci eseményben. Ekkor ún scutagium-ot (pajzspénzt) kellett fizetnie a királyi pénztárba. DE egyébként sem volt jellemző az adómentesség a szigetországban, a kontinensen viszont igen) -7- Büntetőjogi és perjogi kiváltságok: -8- büntetőjogi: egy nemes emberrel szemben nem lehetett alkalmazni megbecstelenítő büntetést (testi fenyítést) Halálra lehetett ítélni, de csak lefejezéssel lehetett büntetni. Ez a kivégzési forma ui. olyan volt, ami a csatamezőn is érhette a nemest, ezért ez nem jelentett

a számára megszégyenítést. -9- perjogi: a nemes általában szabadlábon védekezhetett. -10-Politikai jogok: hatalomtörténeti és alkotmányjogi szempontból ezek a legfontosabbak a kiváltságok közül. A nemesek kollektíven rendelkeznek politikai jogokkal, amelyeket a rendi gyűléseken gyakorolhatnak. A nemesség mint közösség sokkal nagyobb erőt tud képviselni, s ez az erő az uralkodói hatalmat korlátok közé szorítja. A rendi gyűlések is nagy eltéréseket mutatnak országonként, ami már a megnevezésükben is megmutatkozik:(Anglia: parlament, Magyarország: országgyűlés, Spanyolország: cortez, Lengyelország: seim), de tartalmában is sok az eltérés ezek között. A nemesek a rendi gyűlések eredményeként egyre jelentősebb jogosítványokat szereznek maguknak a királyi hatalommal szemben. A polgárság A polgárság a középkorban egy olyan megtűrt társadalmi réteg volt, amely a kézműves ill. ipari és a kereskedelmi tevékenységet

folytatókat foglalta magában. Ezek a tevékenységek azonban egyre fontosabb gazdasági funkciót képviseltek, ezért megnőtt a polgárság 5 jelentősége. Emellett a polgárság tevékenysége jól elválasztható volt a papság és a nemesség tevékenységétől. A városi településeken a lakosság száma a középkorban általában néhány száz-néhány ezer fő volt, maximum 6000. (Nálunk 8000 fővel Buda volt a legnagyobb, Szeged 5000 fővel a 2a török kiűzése után) A polgárság rendi státuszát jelölő jogok: (lényeges, hogy ezek a polgárságot, mint közösséget illették meg. Kifelé ez a közösség maga a város volt, tehát az adott város rendelkezett a jogokkal, de a városon belül is érvényesültek bizonyos jogok, amelyek szempontjából nagy jelentősége volt a mikroközösségeknek, a céheknek) - adókedvezmények: egy összegben, közösségként fizethették az adót - gazdasági, kereskedelmi kiváltságok: vámmentesség,

árumegállító jog, útkényszer - pénzgazdálkodás: a középkori egyház általában tiltotta a kamatszedést, különösen a kamatos kamatot. A polgárság a középkor vége felé sikerrel vette fel a harcot a kamatszedési tilalommal szemben. A polgárság helyzete a gazdasági tevékenysége, ezen belül is főleg a pénzgazdálkodás következtében stabilizálódik. - politikai jogok: számottevő politikai jogokkal nem rendelkeznek, bár a legtöbb országban sikerül elérni, hogy a polgárság követeit is meghívják a rendi gyűlésekbe. Fontos volt emellett, hogy ha valaki egy bizonyos időt (általában egy évet) eltöltött egy adott városban, védett helyzetbe került („a városi levegő szabaddá tesz”) Az újkorban a pénzgazdálkodás és a gazdasági fejlődés következtében a társadalmi fejlődés élvonalába kerül a polgárság, míg a többi rend a fejlődés perifériájára sodródik. A polgárság soraiból kerülnek ki a politikai fejlődés

szószólói