Történelem | Középiskola » Történelem érettségi tételek, 2007

Alapadatok

Év, oldalszám:2007, 58 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:641

Feltöltve:2009. február 14.

Méret:454 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Történelem érettségi tételek - 2007 1. Egyén, közösség, társadalom A demokrácia kialakulása Athénban Mutassa be az athéni demokrácia intézményeit, működését Periklész korában! Athénban az államhatalom legfontosabb szerve a népgyűlés (Eklészia) volt, melynek minden 20-ik életévét betöltött férfi tagja lehetett. Az eklészia döntött valamennyi kül-és belpolitikai kérdésről, ellenőrizte a hivatalokat s a legfelsőbb bíróság szerepét is ellátta. Évente kb 40 alkalommal ült össze a népgyűlés, amelyeken minden teljes jogú athéni állampolgár részt vehetett. Periklész az állami életben való részvételt a szegények számára is lehetővé tette, ami igen sok időt vont el a termelőmunkától, ezt a problémát az állam pénzéből való napidíjak osztásával oldotta meg. Az athéni államnak nem okozott jelentős megterhelést a napidíjak rendszere. A népgyűlésben azonban mindössze kb 6000 polgárnak volt helye, mert a

távolabbi területekről költséges volt a városba való utazás, ezért nem vett részt minden polgár a gyűléseken. A népgyűlések közötti időben az ötszázak tanácsa (phülénként 50 fő 10*50 fő), a bulé intézte az ügyeket, melynek tagjait sorsolással választották ki. A bulé a kormány, vagyis a végrehajtó szerepét töltötte be és feladata volt, hogy előkészítse a népgyűlések ügyrendjét és határozatait, majd segédkezzen végrehajtásukban. A végrehajtó hatalom legfőbb tisztségviselői a kilenc arkhón testületének tagjai voltak: Kr.e 5 század elején a vagyonosabbak közül választották őket, később már sorsolták a tagokat. A kincstárnokok hivatala már tekintélyesebbnek számított, tagjait a vagyonosabb polgárok közül választották, ezt a hivatalt minden polgár csak egyszer tölthette be. Athénban élt az osztrakiszmosz (cserépszavazás) intézménye, ezzel a politikailag nem kívánatos személyeket 10 évre

száműzték Athénból, de az illető vagyonát meghagyták. A 10 sztratégosz (hadvezér) rendelkezett a legnagyobb befolyással, közülük is az első sztratégosz szava volt a döntő. Ezt a hivatalt választással lehetett betölteni, és a megbízatás egy évre szólt, de sikeres hadvezetés esetén újraválaszthatták őket. Így emelkedett az Athéni állam vezetőjévé: Periklész, akit a Kr.e 5 század közepén, 15 éven át megválasztottak első sztratégosznak Az államra gyakorolt nagy befolyása és az athéni nagyhatalom megteremtésében játszott szerepe miatt nevezik ezt a kort periklészi aranykornak. Periklész gazdag athéni családban született, unokaöccse volt a demokrácia megteremtőjének: Kleisztenésznek. Vezető szerepét nemcsak hadvezéri képességeinek köszönhette, de kiváló szónok és politikus is volt. A nép bizalmát élvezte, a többség szinte mindig az ő javaslatait fogadta el. Periklész korában az esküdtszék (hélia) volt a

legfelsőbb bírói szerv, phülénként 600 főt sorsoltak a szabad polgárok közül, az összesen 6000 fős esküdtszék tanácsokra osztva ülésezett. Hatáskörébe tartozott a tisztségviselők vizsgálata, foglalkoztak a fellebbezési ügyekkel, ítéletet hoztak politikai perekben. A Kre 462-ben bevezetett reform következtében a korábban nagy befolyással rendelkező AREIOSZPAGOSZ elvesztette befolyását a politikai életben, és ez a rendelkezés hozzájárult a demokrácia további kiszélesedéséhez. Kre 508 után, Kleisztenész reformjai nyomán Athénban létrejött a demokrácia (népuralom). Az athéni demokrácia mind a gazdasági, mind a szellemi élet területén addig nem tapasztalt virágzást hozott. A perzsa háborúk után a görög poliszokban a gazdasági élet gyorsan fejlődött, ekkor vált Athén a legjelentősebb gazdasági központtá. Athénban jelentős bevételek származtak a kereskedelemből, a kikötői forgalomból, a bíróságokból és a

bányászatból, de a vámokból, a pénzkölcsönzésből és a pénzváltásból befolyó jövedelmek sem voltak elhanyagolandóak. Komoly bevételt jelentett még Athén számára a szövetségesek támogatása, amely a harcok elültével adóvá vált. Virágzott a mezőgazdaság és a kézműipar A kézműves műhelyek általában családi keretek között működtek. A mezőgazdaságban: a zöldség és a különféle gyümölcsök termelése vált számottevővé, a gabona termelése visszaszorult. Fellendült a kerámia és a fémipar is. Themisztoklész javaslatára megindult a hajóépítés Athén vezető gazdasági ágává a kereskedelem vált, amely egyrészt lebonyolította Athén növekvő behozatalát és kivitelét, másrészt a tengeri fölény folytán jelentőssé tette a közvetítői kereskedelmet is. A perzsák felett aratott győzelem következtében a polisz az Égei-tenger medencéjének kereskedelmi központja lett. Kiépült Athén kikötője: A Pireusz

A tengeri kereskedelem legfőbb kiviteli cikkei a bor, az olaj, a kerámia, a fémtárgyak és a márvány voltak. A visszatérő hajók pedig gyakran gabonával, szárított hallal és fával tértek haza a kikötőkbe. A kibontakozó árutermelés és pénzgazdálkodás Athén piaci életének virágzásához vezetett. A szintén ebben a korszakban induló nagyszabású állami jövedelmekből finanszírozott építkezések hozzájárultak a bányászat fejlődéséhez, az ezüst, a különféle ércek kitermeléséhez, a márvány fejtéséhez. Az építészet külön iparággá vált, és egyre nagyobb, díszesebb épületeket terveztek pl: Az Akropolisz (fellegvár). Fontos tényező még, hogy ebben a korszakban az egyes iparágak elkezdtek szakosodni, valamint hogy egyre jobban teret hódított (főleg a bányákban) a rabszolgamunka alkalmazása. Az athéni társadalom meghatározó részét a teljes jogú athéni polgárok és családtagjaik képezték. Jogaik és

kötelezettségeik megkülönböztették őket a többi athéni lakostól. Teljes jogú állampolgár volt minden olyan 20-ik életévét betöltött férfi, aki elmondhatta magáról, hogy mindkét szülője athéni születésű. Ezzel Periklész pontosan meghatározta, hogy ki tekinthető athéni polgárnak és ki nem, elzárva ezzel az utat a polgárjog kibővítésétől. A polgárok nem fizettek adót, de viszont a többi lakos valamint a felszabadított rabszolgák igen. 17 éves koruktól bevezették őket apjuk démoszába, ezt követően katonai szolgálatot kellett teljesíteniük, hadkötelezettségük 60 éves korukig tartott. 20 éves koruktól rendelkeztek politikai jogokkal és ez együtt járt azzal hogy választók és választhatóak voltak. A jogi egyenlőség létrejötte után a vagyoni különbségek kezdtek egyre nőni, ami elsősorban a már említett rabszolgamunka előretörésének a következménye. Ezt a helyzetet valamelyest fokozták Periklész

intézkedései, aki a vagyonosokra többletkiadásokat rótt, a szegényeket pedig napidíjakkal támogatta. Ez a viszonylagos vagyoni egyensúly és a politikai jogok egyenlősége biztosította Periklész korában az athéni polgárok egyenlőségét. A rabszolgák száma a háborús győzelem miatt nagymértékben megnőtt. Periklész korában minden harmadik ember rabszolga volt. A hadifoglyok és a vásárolt rabszolgák gazdáik tulajdonaként, mint jognélküliek vettek részt a termelésben. Semmilyen személyes szabadságot nem élveztek, és a törvény csak a megölésüket tiltotta. Voltak köztük állami tulajdonban és magánszemély tulajdonában élők is. Az állami rabszolgák jobb körülmények között éltek A gazdaság minden területén, így a bányákban, kézműves műhelyekben is dolgoztak rabszolgák. Érdekeltek voltak a termelésben, mert bérükért idővel megválthatták magukat, esetleg saját műhelyt is vásárolhattak. Athénban a polgárokon (és

családtagjaikon) és a rabszolgákon kívül metoikoszok is éltek, akik főleg az iparban tevékenykedő más poliszokból bevándorolt idegeneket jelentették. Bár gazdasági tevékenységet folytathattak, de földtulajdonuk nem lehetett és politikai jogokkal sem rendelkeztek. Adófizetésre kötelezték őket, és válságos helyzetben katonai szolgálatot kellett teljesíteniük. A perzsa háborúk elültével az eddig védelmi szervezetként működő déloszi szövetség átalakult, és tagjai Athén adófizetőivé váltak. Az adó megléte és mértékének további emelése miatt, több polisz megpróbált kilépni a szövetségből, amelyre Athén nem ritkán erőszakos módon válaszolt. A másik problémát a belső piacok telítettsége jelentette, így a kereskedelmet folytató poliszok egymás vetélytársaivá váltak az új piacok megszerzéséért folytatott küzdelemben. Szembetűnő volt Athén és az arisztokratikus berendezkedésű Spárta hatalmi harca.

Spárta, Athén kereskedelmi vetélytársai mellé állt, és velük együtt vett részt az Athén ellen vívott háborúban (Peloponnészoszi háború). A háborúban egyik fél sem tudott felülkerekedni a másikon A háború miatt túlzsúfolt Athénban pestisjárvány tört ki, amelynek Periklész is áldozatul esett. Kr.e 404-ben megkötött béke után felbomlott Athén szövetségi rendszere, és a hatalmas flottáját is leszerelték. A háború utáni hanyatlás, az egyre gyakoribb belső viszályok és a polisz életben történt változások miatt, a hajdan virágzó Athén többet nem tudott jelentősen beleszólni a görög történelembe. 2. Egyén, közösség, társadalom A római köztársaság válsága Mutassa be a hódító háborúk társadalmi következményeit és a földkérdés megoldására megfogalmazott elképzeléseket! Magyarázza meg, hogy a társadalom átalakulása hogyan függött össze a köztársaság intézményének válságával. Kr.e

264-től 146-ig tartó pun háborúk eredményeként Róma világbirodalommá vált A hódítások következtében változások mentek végbe a gazdaságban, a társadalomban és a politikai élet szerkezetében is. A szenátorok leszármazottaiból (nagybirtokos arisztokrácia) kialakult a szenátori rend (más néven az optimaták). Ez a szűk réteg alkotta a Rómaibirodalom vezető rétegét, a szenátus tagjait, és a politikai élet vezető pozícióit is ők töltötték be pl: főhivatalnok. A nagybirtokosok a hódítások által szerzett területeken, nagybirtokokat (latifundiumokat) alakítottak ki, és ezeket, magántulajdonukként kezelték. Az Itáliába beáramló olcsó gabona miatt a nagybirtokok rátérhettek a belterjes gazdálkodásra (pl: szőlő, olajbogyó, gyümölcsök) termesztésére. A győztes hadjáratok után tízezrével hozták Itáliába a rabszolgákat, így az áruk is csökkent (kereslet-kínálat viszony). A rabszolgák helyzete elsősorban

értéküktől függött, minél képzettebb volt egy rabszolga annál többet ért. A legkedvezőbb sorsuk a szaktudással rendelkező rabszolgáknak volt, ők a városokban szolgáltak. A legrosszabb sorsa a bányákban vagy gályákon dolgozó rabszolgáknak volt, akik a túlhajszoltság, a betegségek és a veszélyes körülmények miatt hamar elpusztultak. Nőtt a rabszolgamunka aránya, kialakult a klasszikus árutermelő rabszolgatartás. Sajátos típusát adták a rabszolgáknak a gladiátorok. A rabszolgákkal való embertelen bánásmód következtében rabszolgafelkelések törtek ki pl: Spartacus. A provinciák jövedelme elsősorban a kereskedésből folyt be, és a növekvő forgalom előnyeit a kereskedők élvezték a legjobban. Kialakult a lovagrend, melynek tagja ipari és kereskedelmi vállalkozásokkal, pénzügyletekkel foglalkoztak. Hivatalt nem viselhettek, de a felhalmozódott vagyonuk révén nagy befolyást gyakoroltak az államra. A parasztság

elszegényedett, amelynek a következő okai voltak: a hosszú katonai szolgálat, a provinciákból beáramló olcsó gabona, illetve az hogy nem bírták a versenyt a rabszolgatartó nagybirtokok olcsó terményeivel szemben. A parasztság helyzetét nagymértékben rontották a háborúk, mivel a hadsereg zömét a parasztság adta. A hazájuktól távol harcoló parasztok nem tudták megművelni földjeiket. A kisbirtokos parasztok gazdasága sokszor évekig megműveletlenül maradt. A problémát tovább rontotta a 2 Pun-háború, amelyben a birtokok nagy része elpusztult. A parasztok nem tudták megfizetni a rabszolgákat, de kisbirtokaikon nem is lett volna kifizetődő a rabszolgatartás. A minden tartalék nélkül élő kisbirtokosok nem tudták kiheverni állataik, házuk elvesztését és a tönk szélére kerültek. Földjeiket kénytelenek voltak eladni a nagybirtokosoknak, akik ezeket a kis gazdaságokat latifundiumaikhoz csatolták. A parasztság megmaradt a külterjes

gabonatermesztésnél, melynek jövedelmezősége egyre csökkent a belterjes gazdálkodással szemben. A gazdasági verseny sok parasztcsalád tönkremeneteléhez vezetett. A hadsereg egyre gyöngült, mert a szabad parasztok számának csökkenésével a hadra foghatók száma is csökkent. A földjüket vesztett parasztok ugyanis nem állhattak be katonának, mivel nem tudták megfizetni a fegyverzetet és a fölszerelést. A tönkrement szabad parasztok, egy kialakuló új réteg, a városi nincstelenek (plebs) számát növelték. A polgárság jelentős részét kitevő plebs a műhelyekben dolgozott vagy alkalmi munkákból tartotta fenn magát. A plebs egy része ingyenélő tömeggé vált, amely szavazatát is kész volt áruba bocsátani. Az állam ezt a növekvő tömeget ingyengabona osztásával és cirkuszi játékok szervezésével próbálta eltartani és lefoglalni. A városállam igényeire szabott intézmények már nem tudták kielégíteni a birodalom igényeit. A

megnövekedett terület védelmére állandó hivatásos hadseregre volt szükség. A birodalom lakosságának eltérő jogállása (szövetségesek, provinciabeliek) feszültségeket okozott. A pénzügyi igazgatás zavarai pedig állandósultak. A legnagyobb megoldandó kérdéssé azonban a parasztkérdés vált. A kortársak a megoldást, a parasztság régi állapotának visszaállításában látták, ennek megvalósításához először Tiberius Gracchus fogott hozzá. Kre 133-ban, néptribunussá választása után, a kisparaszti birtokok felélesztésére hozott törvényekkel kívánta megoldani a parasztkérdésből adódó problémákat. Első rendelkezései között volt az is hogy felújította a Licinus-Sextius-féle földtörvényt, ennek értelmében a latifundiumok nagy része az állam kezébe került volna, és ezeket a földeket Tiberius kisbirtokok formájában kívánta felosztani az elszegényedett parasztság között. Ez a rendelet a kisparaszti birtokot

védte volna, mivel a törvény tiltotta a kiosztott földbirtokok eladását, és ezzel azt próbálta megakadályozni, hogy egyesek ismét meggazdagodjanak, vagy eladósodjanak. Tiberius reformjai a szenátori rend heves ellenállását váltották ki, de a törvényt nem tudták érvényteleníteni. Tiberius a köztársaság törvényeit megsértve a következő évben is néptribunussá akart lenni. Tiberius-t 300 hívével együtt meggyilkolták, a földreform azonban halála után is tovább haladt. Kre 123-ban Tiberius öccsét: Caius Gracchust választották néptribunussá, aki folytatta bátyja reformjait és a földreformot a provinciákra is ki akarta terjeszteni. Caius egy szenátus elleni szövetséget akart létrehozni, melynek alapja az volt hogy a bátyját megbuktató szenátori rendel szemben, elsősorban a lovagokra támaszkodott és ezzel szélesebb támogatást tudhatott maga mögött. A lovagok jövedelmét új bérletekkel gazdagította, és nekik kedvező

döntéseket erőszakolt ki. A tömeget úgy kívánta maga mögé állítani, hogy leszállította a gabona árát, és földet ajánlott a nincsteleneknek. Caius, hogy táborát még tovább kiszélesítse az itáliai szövetségesek egy részének római polgárjogot akart adni. Ez az intézkedése azonban szembeállította Caiust a római plebsszel, melynek legfőbb tulajdonát: a polgárjogát értéktelenítette volna el ezzel a döntéssel. Ezt a helyzetet az ellentábor kihasználta és egy Caius által javasolt karthágói telepítésnél előnyösebb, itáliai telepítést javasolt, demagóg módon. Caiust istenkáramlással vádolták és a haza ellenségének kiáltották ki. Caius öngyilkos lett a híveit pedig lemészárolták A Gracchus testvérek reformmozgalmának eredményeként 60.000 polgár jutott földhöz, és nagymértékben nőtt a lovagrend hatalma. A Gracchusok politikáját követően a politikai problémákat egyre durvább erőszakkal oldották meg, és

ez már a polgárháború előszele volt. A vezető réteg érdekei sok dologban ütköztek egymással, ezért két egymással ellentétes csoportra oszlott: A szenátori rendre (nagybirtokosok) és a lovagokra (kereskedők). A politikát is a megosztottság jellemezte, két politikai csoportosulás jött létre: Az optimaták, akik a köztársaságra, a régi hagyományokra hivatkoztak valamint a Gracchusok politikáját tovább vivő néppárt, akik szélesebb támogatottság kialakítására törekedtek és ezért a nép érdekeit kifejező követeléseket is megfogalmaztak pl: földosztás. Mindkét irányzat a programjának megvalósítása mellett, a hatalom megszerzésére törekedett, azonban ennek megvalósításához a köznép támogatására volt szükség. A római légiókat cenzus alapján toborozták, tagjaik önmagukat fegyverezték fel A tulajdonukat vesztett parasztok nem voltak kötelesek katonáskodni. A hadseregreformot a numidiai háborúban feltűnt néppárti

hadvezér: Marius (Kr.e 157-87) oldotta meg, aki a germán háború miatt öt évig volt consul. Reformintézkedései: a proletárokból hadsereget állított fel, bevezette a zsoldos katonaságot, a katonák 16 évig szolgáltak, zsoldért és ellátásért, a veteránok (kiszolgált katonák) szolgálatuk után földet kaptak, bevezette a rendszeres kiképzést, egységesítette a fegyverzetet, mozgékonyabbá tette a légiókat. A reformok eredményeként létrejött egy állandó zsoldos hadsereg, amely azonban veszélyt is jelenthetett a köztársaságra, főleg ha a vezére önálló politizálásra törekedett. Marius sikerei a néppárt megerősödését eredményezték. Több földosztással kísérletező államférfi jutott a Gracchusok tragikus sorsára. Livius Drusus néptribunus felújította a földosztást Azonban a szövetségesek egyenjogúsítására tett javaslata miatt Kr.e 91-ben meggyilkolták, ami a szövetséges háború kitöréséhez vezetett. A háború

eredményeként a római polgárjogot Itália minden szabad polgárára kiterjesztették. Kialakult az egységes Itália Keleten újabb harcok robbantak ki. A néppárttal szemben a szenátori rend Sullát bízta meg a hadsereg irányításával Mihelyst Sulla elhagyta Rómát a néppártiak leváltották és helyébe Mariust emelték. Sulla zsoldos seregével bevonult Rómába, s vérfürdőt rendezett a néppárt tagjai között. Sulla diktátorrá választatta magát és Kr.e 82-től 79-ig korlátlan diktátori hatalmat gyakorolt Feketelistát állított össze, mellyel politika ellenfeleit törvényen kívül helyezte. Korlátozta a népgyűlés törvényhozó jogát, a néptribunusok nem tehettek törvényjavaslatokat és megszüntette vétójogukat. Sulla a szenátust is a maga kedvére alakította: a testület létszámát 300-ról 600-ra emelte, s saját híveivel töltötte meg, ezzel megszilárdította a szenátori párt erejét. Sulla által képviselt diktatúra

példát mutatott arra, hogy egy hadvezér hogyan döntheti meg a köztársaságot, valamint bebizonyította, azt hogy a köztársaságot diktatórikus, törvénytelen eszközökkel nem lehet irányítani, megvédeni. 3. Egyén, közösség, társadalom A középkori magyar királyság megteremtése Mutassa be Szent István államalapító tevékenységét! Magyarázza meg, hogy a király tevékenysége miként járult hozzá a magyarság fönnmaradásához a Kárpát-medencében! Géza halálakor (997) már az Árpádok kezében volt az ország legnagyobb része, azonban Géza halála után Istvánnak (997-1038) meg kellett védenie hatalmát a szintén Árpád nemzetségbeli trónkövetelő Koppánnyal szemben. Ebben az ellentétben a pogány és a keresztény öröklési rend ütközött össze. A szeniorátus szerint ugyanis a nemzetség legidősebb nemzőképes férfi tagja örökli a trónt, míg a primogenitúra szerint az elsőszülött fiú (István utóddá jelölésével

Géza a Nyugat-Európában elterjedt öröklési rendet, a primogenitúrát érvényesítette). Géza még halála előtt gondoskodott arról, hogy Koppány harca István ellen esélytelen legyen, szállásterületét a távoli somogyi területeken jelölte ki, és azt fejedelmi erősségekkel vette körbe. Koppány legyőzésével István kezébe került a fejedelmi hatalom István koronát kért II. Szilveszter pápától és 1000 és 1001 fordulóján megkoronázták Esztergomban. A koronázással a törzsszövetséget, illetve a fejedelemség helyét a királyság váltotta fel. Az ifjú királynak hatalma megszilárdításának érdekében további harcokat kellett vívnia. 1003-ban az erdélyi Gyulát fosztotta meg országától, de életét meghagyta Az utolsó erőpróbát a Temesköz urának Ajtonynak a legyőzése jelentette, ezután István az egész Kárpát-medence urává vált. István figyelme most már az új állam kiépítésére irányulhatott Az államalapítás

folyamatában döntő jelentőségű volt a magyar egyházszervezet kiépítése, a kereszténység megerősítése. Fontossá vált az egyház támogatása, mivel a keresztény Európához való kötődést és a királyi hatalom megerősítését, biztosítását szolgálta. A nyugati keresztény műveltség rohamosan teret hódított, megindult a hazai papképzés. A nyugati írásbeliség meghonosodásával pedig lehetségessé vált a törvények írásba foglalása. István a koronával együtt a pápától jogot kapott a keresztény egyház megszervezésére is. István kiépítette országa egyházi szervezetét. 10 egyházmegyét, 8 püspökséget (veszprémi, pécsi, csanádi, győri, egri, gyulafehérvári, váradi és váci) és 2 érsekséget (esztergomi, kalocsai) alakított ki. István az esztergomi és a kalocsai érsekség megalapításával biztosította a magyar egyház függetlenségét a német érsekségektől, így a magyar egyház feje csak a pápának voltak

alárendelve. Minden 10 falut egy kőtemplom építésére kötelezett, sőt támogatta a templomok berendezését is. A kőtemplomok a lakosság helyhez kötését is szolgálták István meghonosította a szerzetességet, a szerzetesrendek közül a bencések érkeztek először hazánkba, és a király támogatásával alapították első kolostoraikat Pannonhalmán és Pécsváradon. A magyarországi bencések a pannonhalmi főapáton keresztül közvetlenül kapcsolódtak a pápasághoz. István a törvényeiben előírta az egyházi adó, a tized fizetését, mely a termés egy tized részét jelentette. Kötelezővé tette a templomba járást, megkövetelte a böjti időszakok megtartását, a gyónást, a templomba nem járókat és a pogány szokások megtartóit pedig szigorúan megbüntette. István hatalmas földadományokkal biztosította az egyház anyagi működésének alapját. A király törvényei elfogadták az európai mintával összhangban, az egyház

bíráskodási jogát az egyháziak és néha a világiak felett is. Az egyházi hierarchiában a magyar katolikus egyház élén az esztergomi érsek állt, aki közvetlenül kapcsolódott a pápasághoz. Az érsekeket a püspökök követték Már István idején megkezdődött a káptalanok alapítása, melyek a püspök munkáját segítették, élén a prépost állt, tagjai pedig a kanonokok voltak. Nőtt a plébániák száma is Az egyházi kapcsolatok biztosítására létrehozták az esperességeket. István nevéhez fűződik a vármegyerendszer létrehozása is. Az eddigi vérségi alapon működő rendszer helyett új közigazgatási és hatalmi rendszert alakított ki. Az ország területe királyi vármegyékre tagolódott, melyek katonai, közigazgatási, gazdasági és bírói feladatokat láttak el. István mintegy 45 királyi vármegyét hozott létre, melyek nevüket legtöbbször a központjukat adó várról kapták. A vármegyerendszer először az ország

középső területein épült ki, majd lassan a peremterületeken is. A királyi vármegyék bázisai a királyi várak (földvárak) voltak A királyi várhoz szétszórtan tartozó földek is voltak, ezeket várispánságoknak nevezzük, amelyek voltaképp a király magánföldjei voltak és gazdasági feladatokat láttak el. A király hadszervezete is a várispánságokra épült. A királyi vármegye különböző tulajdonú (királyi, egyházi, magán) földterületekre terjedt ki. A vármegye élén az ispán állt, akit a király nevezett ki. Az ispán közigazgatási és igazságszolgáltatási jogkörrel rendelkezett, valamint beszedte a királyi jövedelmeket, aminek harmada őt illette. Az ispán vezette a megye hadinépét is a királyi seregbe háború esetén. A várjobbágyok termelőmunkát nem végeztek, katonáskodtak, néhol a várföldekből katonabirtokot kaptak. A várnép gondoskodott a várkatonaság és az ispán ellátásáról. István a vármegyék mellett

kialakította az udvari birtokok rendszerét is, ezek a királyi udvartartás ellátásáról gondoskodtak. Az udvari birtokok a nádorispán joghatósága alá tartoztak. Az udvarispán illetve az udvarnagy irányítása alatt az udvarnokok végezték a termelőtevékenységet. A hatalom alapja a földbirtok volt Az ország területének 2/3-a volt királyi birtok. A magyar társadalom élén a király állt, akinek hatalmát hatalmas földbirtokai alapozták meg. A szokásjognak megfelelően a király a fontos döntések előtt kikérte a királyi tanács véleményét. A királyi tanácsot egyházi és világi előkelők alkották A király után következett a vezetőréteg, amelyhez az egyházfők, a törzsi vezetők és a bevándorolt lovagok leszármazottjai tartoztak (világi nagybirtokos réteg). István törvényeiben biztosította a vezetőréteg számára az öröklött és a szerzett birtokaik fölötti tulajdonjogot. A társadalom középrétegét a vitézek alkották,

akik saját földbirtokkal rendelkeztek. A földjeiket vesztett szabadok az ország peremterületén lévő szabad földekre vándoroltak vagy szabadságukat részben feladva egy nagybirtokos oltalmát választották. Az egyházi vagy királyi földeken élő szolgáltató népek kezdettől fogva saját földdel rendelkeztek. A várjobbágyak katonai szolgálatot teljesítettek és saját földdel rendelkeztek. A XI században a legfőbb választóvonal az emberek között, a szabadok és a szolgák között húzódott. István a környező államokkal békés viszonyra törekedett. Felesége, Gizella révén a Német-római császár, II Henrik sógora volt. A békés viszony akkor változott meg, amikor II Konrád lett a császár István a felégetett föld taktikáját alkalmazva visszaverte Konrád seregeit. A bizánci császárral, II Baszileosszal katonai szövetségben legyőzte a bolgárokat, keleten pedig Bölcs Jaroszláv államával alakított ki jó viszonyt. István

királyt 1083-ban szenté avatták Géza fejedelem és I István uralkodása nyomán létrejött a keresztény, feudális Magyarország, s ezzel lehetővé vált a magyarság beilleszkedése Európába. 4. Népesség, település, életmód A XIII. századi magyar társadalom Mutassa be IV. Béla országépítő tevékenységét, és magyarázza meg, hogy a változások miként hatottak a népesség összetételére, a társadalmi viszonyokra, a települési formákra! IV. Béla (1235-1270) célja a III Béla kori állapotok visszaállítása, és ennek legfontosabb eszközét a királyi birtokállomány helyreállításában látta. Intézkedéseit azzal kezdte, hogy felülvizsgáltatta a bárók, sőt még a várjobbágyak kezébe került birtokadományokat is. Béla elsőként András közvetlen híveivel számolt le és bosszút állt az édesanyja halálában vétkes urakon. A vétkesek nagy részét fogságba vetette, és vagyonukat elkobozta A királyi tekintély növelése

érdekében elégette a bárók székeit a királyi tanácsban, a főpapok és hercegek kivételével mindenkinek állnia kellett a király jelenlétében. Megszüntette a közvetlen bejárást is a királyhoz és ezután csak petíció (bejelentés) révén lehetett érintkezni az uralkodóval. Intézkedései a vezetőréteg ellenérzését váltották ki. A vezetőréteg ellenérzését tovább fokozta hogy utódaival szemben, Béla egyáltalán nem adományozott birtokokat. A növekvő elégedetlenség és ellenérzés hatására Béla a 30-as évek végére leállította a birtokvisszavételeket. 1236-ban Julianus barát meghozta a hírt Magyarországra, hogy a tatárok meghódították Kelet-Európát. IV Béla a tatárok elöl menekülő Kötöny kun királyt és 40 000 emberét befogadta országába, de csak azzal a feltétellel, ha Kötöny felveszi a kereszténységet. Béla előrelátóan támogatást remélt a kunoktól a tatárokkal és a bárókkal szemben, azonban a kunok

betelepülése tovább mélyítette a szakadékot a király és alattvalói között. A király mindenben pártolta a kunokat, és ezt látván a bárók joggal tartottak attól, hogy a király a kunokat ellenük is fel fogja használni, azonban nem csak a bárókból és nemesekből váltott ki ellenérzést a kunok betelepülése, hanem a közép-és alsó rétegekből is, a pogány szokások miatt. pl: nőrablás, értékek elrablása A kunok ráadásul nem ismerték a földmagántulajdont és gyakran az állataikkal, szekereikkel vándorló pogányok sok kárt tettek a magyarok földjeiben, legelőiben, szántóiban, kertjeiben. A tatár veszedelem nagyságára Kijev eleste után döbbent rá a király. Az uralkodó körül hordoztatta a véres kardot az országon, ezzel fegyverbe szólítva a bárókat, servienseket és várjobbágyokat. A tatárok a Vereckei-hágón keresztül akartak benyomulni Magyarországra ahol Tomaj Dénes nádor hadát legyőzték, és így szabaddá vált

az út az ország belseje felé. Az ország külső segítség nélkül szállt szembe az ellenséggel. A magyar és kun seregek Pest közelében gyülekeztek Nagy veszteséget jelentett hogy a kunok ellen gyűlöletet érző tömeg, Pesten meggyilkolta Kötöny királyt és kíséretét. A merénylet után a kunok pusztítva dél felé elhagyták az országot A tatár előőrsök a magyar fősereg elől visszavonultak. A döntő ütközetre 1241 április 11-én Muhi közelében került sor, melyben a magyar csapatok döntő vereséget szenvedtek. A királyt a csatából hívei kimenekítették, de az ország vezetőrétegének nagy része odaveszett az ütközetben. Béla nyugat felé menekült, de itt Babenberg Frigyes megzsarolta Béla végül Dalmáciában, Trau várában vészelte át a tatár pusztítást. A magára hagyott ország lakossága, várakba, mocsarakba, erdőkbe húzódott. A tatárok berendezkedtek az országba, raboltak és elkezdték behajtani az adókat. A

tatárok csak a tél beállta után keltek át a Dunán A Dunántúlon nem találkoztak szervezett ellenállással, de a kővárak itt is tartották magukat. pl: Esztergom vagy Székesfehérvár. 1242 márciusában a tatárok váratlanul kivonultak az országból. A tatárjárás során rengeteg embert vesztett az ország, és a pusztítás mértékét 50%20% százalék közzé becsülték Béla tevékenyen részt vett az elpusztult területek benépesítésében. A veszteségeket részben bevándorlással pótolták A pusztítás az ország középső részén, a folyóvölgyekben és a seregek fő útvonalain volt a legnagyobb, viszont a félreeső hegyvidékeket kevésbé érintették a pusztítások. A tatárjárás kihatott az ország etnikai viszonyaira is. IV Béla visszahívta a kunokat, akiket az ország ritkán lakott vagy elpusztult területein telepített le. pl: Nagykunság, Kiskunság Ekkor telepedtek meg a Jászok is a Jászságban. Nőtt az Erdélybe betelepülő

vlachok (oláhok, románok) száma Délebbre húzódott a szláv etnikai határ, de az ország 70-80%-át továbbra is a magyarság alkotta. Béla tatárjárás előtti politikája kudarcot vallott és lemondott a királyi birtokállomány helyreállításáról, sőt maga is jelentős adományokat jutatott híveinek. Az újabb tatár betörésre számítva Béla az adományokat katonaállításhoz és várépítéshez kötötte. Tömeges várépítés indult meg és a király maga is számos erődítményt emeltetett. pl: Buda vagy Visegrád Számos településnek adott városi rangot és ezek a városok fallal vehették magukat körül. Béla szakított az eddigi külpolitikájával és békés szövetségesi viszonyra törekedett Haliccsal és Lengyelországgal, melyet dinasztikus házassággal erősített meg. IV Béla uralkodásának utolsó éveit a fiával folytatott küzdelem keserítette meg. Mindketten adományozásokkal próbálták megnyerni maguknak a bárókat, és ez a

bárók megerősödését eredményezte. A bárok az eddig széttagolt birtokaikból, néha erőszakkal egységes birtoktesteket kovácsoltak. Egyes családok egybefüggő, hatalmas területek uraivá váltak (Csákok, Kőszegiek). A bárók az újonnan szerzett területek kisebb birtokosaiból szervezték meg uradalmaik irányítását, fegyveres kíséretüket, bandériumaik tisztjeit. Ezt a jelenséget nevezzük familiaritásnak Béla fiát azzal akarta kiengesztelni, hogy Erdélyt majd Stájerországot átadta kormányzásra, ám a háború elkerülhetetlen volt. Kezdetekben Bélának kedvezett a hadiszerencse, majd István vágott vissza és legyőzte apját Isaszegnél (1265). Béla halála után hívei fellázadtak és leverésükkor kerültek az Árpádok kincsei Prágába. A bárókkal szemben kiszolgáltatott serviensek a király engedélyével szolgabírákat választhattak. A király vármegye helyett a nemesi vármegye bontakozott ki. A nemesi vármegye átvette a királyi

vármegye feladatait és 1848-ig a magyar közigazgatás alapját képezte. A nemesi vármegye élén a főispán állt, akit a király nevezett ki. Béla uralkodása idején a középréteg jogi helyzete megszilárdult A serviensek a megyénként választott követekkel képviseltethették magukat. A servienseken kívül a vagyonos várjobbágyak is a nemességhez tartoztak. A nemesek különféle szabadságjogokat élveztek. pl: adómentesség, bírói ítélet nélkül tilos volt őket lefogni, csak az ország védelmére kötelezhetőek és birtokaikat szabadon örökíthették. Sajátos helyzetben voltak a székelyek, a kunok és a jászok, mivel ők nem tartoztak földesúri joghatóság alá. Szabadságuk fejében katonákat állítottak ki a királynak saját költségen és jelképes adózással tartoztak a királynak, azonban az egyházi tized fizetésére kötelezték őket. A tatárjárás utáni emberveszteség miatt növekedett a munkaerő értéke. A földbirtokosok a

munkaerőért több évi adómentességet és szabad költözést ajánlottak. A betelepülő hospesek a kialakuló jobbágyság jogi helyzetének megszilárdulását erősítették. A jobbágyok a szolgáltatásaikat a telek területének arányában rótták le. A jobbágyok peres ügyeit az úriszéken a földbirtokos döntötte el. A jobbágyak nem csak szabad költözködési joggal rendelkeztek, hanem ingóságaikkal, telkükkel, szerszámaikkal és a földesúr tulajdonát képző, de birtokukban lévő termőfölddel is. A telek a házból annak kertjéből és a hozzá tartozó szántóföldből állt. A telket nem lehetett elvenni a jobbágytól, azzal szabadon rendelkezhetett és örökíthette azt utódaira. 5. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra A Magyar Királyság gazdasága az Anjou-korban Ismertesse Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb elemeit! Magyarázza meg, milyen összefüggés van a gazdaságpolitika és a királyi hatalom jellege

között! Az Árpád-ház kihalása után (1301) az ország a tartományurak kezébe került. Az 1301-1308 közötti időszakot interregnumnak (uralkodó nélküli állapotnak) nevezzük. A kiskirályok meg szerezték a különböző főméltóságokat (nádor, bán, vajda) és sajátjukként kezelték a királyi várakat. Az ország északnyugati részén: Csák Máté, a nyugati részén: Kőszegi Henrik, a Felvidéken: Aba Sámuel, Erdélyben: Kán László vajda, Biharban: Borsa Kopasz, az ország déli részén pedig Csák Ugrin volt az úr. András halálát követően úgy gondolták, hogy az ő joguk az új király megválasztása. A trónért az Árpád-házzal nőágon rokon dinasztiák versengtek: Az Anjouk (Anjou Károly) Nápolyból, a Wittelsbachok (Wittelesbach Ottó) Bajorországból és a Přemyslek (Přemysl Vencel) Csehországból. Anjou Károly a szent atya, és ezáltal az itáliai bankárok és a magyar főpapság támogatását is maga mögött tudhatta. András

halála után Károly nem habozott és gyorsan cselekedett, az esztergomi érsek egy alkalmi koronával megkoronáztatta 1301-ben, erre a hírre Fehérváron a kalocsai érsek megkoronáztatta Vencelt, ő azonban apja halála után a cseh trónra ülve átadta a koronát Ottónak. Ottót ugyan megkoronázták Fehérváron, de külső támogatás és belső tábor híján hatalmát nem tudta megerősíteni. Miután Károly egyedül maradt a trónért folytatott küzdelemben, néhány tartományurat megnyert magának és a rákosi gyűlésen a főpapok és a nemesség támogatásával elfogadták magyar királynak. A gyűlésen Károly megerősítette a nemesek szabadságjogait. 1308-ban a pesti domonkos kolostorban tartott gyűlésen Károlyt királlyá választották. A következő évben, a budai Nagyboldogasszony-templomban megkoronázták, de nem a Szent Koronával. A király még nem volt az ország tényleges ura Csák Máté és a többi tartományúr veszélyeztette a hatalmát

és ezért a királyi központot Visegrádból Temesvárra helyezte át. Károly a főpapság mellett a köznemességre és a városi polgárságra is számíthatott a tartományurakkal szemben. Károly ügyes politikával hol harcolt, hol pedig tárgyalt. Kán Lászlótól tárgyalásokkal visszaszerezte a koronát ezért 1310-ben már a Szent Koronával koronázhatta meg Székesfehérváron az esztergomi érsek. Károly mögé a koronázás után nyíltabban álltak a támogatói és így eredményesebben léphetett fel a bárókkal szemben. 1312-ben a rozgonyi csatában győzelmet aratott a Csák Mátéval szövetkezett Abák fölött. A harcban a tartományúri hatalom visszaszorításában érdekelt minden erő: a pápaság, a nemesség, és a szepességi polgárok is felsorakoztak a király mögött. Károly lépésről lépésre haladt előre céljának megvalósítása felé és a szerencse is neki kedvezett. A délvidék Csák Ugrin halálával egy kardcsapás nélkül került

a király kezébe. A tartományurak nem fogtak össze, így Károly sorra behódoltatta őket. Károlynak évtizedes szívós harcaiban egyre nagyobb támaszt nyújtottak a nemesi sorból felemelt új bárók. 1321-ben Csák Máté természetes halállal meghalt, s így az egész ország a király fennhatósága alá került. Csák Máté halálát követően a királyi központ visszakerült Visegrádra. Károly visszaszerezte a királyi birtokokat. A visszavett királyi várakat és a hozzájuk tartozó birtokokat az új bárók irányították. A várakat azonban csak tisztségük révén birtokolhatták ezért jövedelmeik többsége a király kegyétől függött (honor birtok). Az új bárói réteg részben a régi családok oldalági leszármazottai (Szécsényiek, Nekcsei Demeter), részben pedig felemelt nemesek voltak (Lackfiak, Újlakiak, Garaiak). Károly kevés idegent emelt a bárók közé (Drugethek) Az uralkodó korlátozta az egyház hatalmát és a pápai

jövedelmek harmadát lefoglalta az állam számára. A király, a nagybirtokosok uralkodó iránti hűségére alapozta az ország védelmét. A hadsereg legfontosabb alkotó részévé tette az un bandériumokat A magán földesúri csapatok és a vármegyei nemesi zászlóaljak alkották a bandériumokat. (bandéria =zászló (olasz)). A király megengedte azoknak a nagybirtokosoknak, akik 50 főnyi csapatot tudtak kiállítani, hogy a magánhadseregüket saját zászlajuk és címerük alatt vezessék hadba. Akik ennyi embert nem tudtak kiállítani, azok a vármegyei bandériumhoz tartoztak. Fontos szerepet játszottak a várkatonák, a könnyűlovas kunok és a növekvő létszámú zsoldos katonák. Támadó hadjáratok alkalmával a királynak fizetnie kellett a nemeseknek Károly Róbert az anarchia idején szétzilált államháztartást új alapokra fektette, új gazdaságpolitikát alkalmazott. Reformjai kidolgozásában nagy szerep jutott tárnokmesterének: Nekcsei

Demeternek. Mivel csökkentek a királyi magánbirtok bevételei, ezért megnőtt a királyi felség alapján beszedett adók-regáléknak a szerepe. Ezek közül a legfontosabbak: a bányamonopólium, a pénzverés monopóliuma, valamint a harmincad vám. Károly főleg a bányákra és a külkereskedelmi vámokra épített. Magyarország rendkívül gazdag volt ásványkincsekben (arany, ezüst, só). Hazánk ebben a korszakban Európa leggazdagabb aranytermelő országa, ezüstkitermelésben pedig a második Csehország után. Károly elsősorban a nemesfém bányászat fejlődését támogatta. A bányabér (urbura) egyharmadát átengedte a földbirtokosoknak, így tette őket érdekelté a lelőhelyek feltárásában. Ugyanakkor megtiltotta a nemesfém külföldre szállítását. Jelentős volt a királyi pénzverési monopóliumból származó haszon is. A termelők a kitermelt nemesfémet kötelesek voltak nyers állapotban beszolgáltatni a tíz pénzverő kamara egyikénél,

ahol vert pénzt kaptak érte. A vert pénz kevesebb nemesfémet (45-50%) tartalmazott a beszolgáltatottnál, s így jelentős nyereséget hozott a királynak. Károly Csehországból német bányászokat hívott hogy fellendítsék a Garam menti bányászatot. Firenzéből pedig pénzverő mestereket hozatott, akik a hazai aranytermelés központjában Körmöcbányán rendezkedtek be. Fő bányászati központok jöttek létre: Körmöcbányán, Selmecbányán és Besztercebányán. Károly a pénzverő kamarákat gazdag polgároknak adta bérbe és ez biztos jövedelemforrást jelentett. A király firenzei mintára jó minőségű, állandó értékű aranyforintot és ezüst váltópénzt veretett. Az új pénz értékállóságát csak úgy tarthatta meg, ha egyszersmind megszüntette a pénz évenkénti kényszerbeváltásából származó ”kamara haszna” nevű kincstári jövedelmet. E jövedelem pótlására bevezette a jobbágyportánként szedett ”kapuadót” (1336),

amely évenként 18 dénár volt. A király a kereskedelem megvámolásából is gyarapította jövedelmeit (harmincadvám) A gazdaság fejlődésének hatására megélénkült a külkereskedelem. Az országba elsősorban iparcikkeket (fegyver, üveg, posztó, szövet és egyéb fémáruk) hoztak be, kivinni pedig élőmarhát, bort és nyerstermékeket vittek ki. Miután Károly megszilárdította hatalmát aktív külpolitikára nyílt lehetősége. Külpolitikájában főleg családja dinasztikus kapcsolatainak megerősítésére és Magyarország déli befolyási övezetének visszaszerzésére törekedett. Károly Róbert 1330-ban kísérletet tett Havasalföld meghódítására, mivel Basarab havas-alföldi vajda nem ismerte el Károly hűbéri függőségét. Basarab azonban tőrbe csalta a királyt és seregét Posadánál egy szurdokban, ahonnan a király csak csellel tudott megmenekülni. Károly jó viszonyra törekedett a csehországi Luxemburgokkal és a lengyelországi

Łokietek családdal. Feleségül vette Łokietek Ulászló leányát, Erzsébetet, a kisebbik fiát, Andrást pedig a nápolyi király unokájával, Johannával jegyeztette el. 1335-ben a visegrádi királytalálkozón (ahol Károly Róbert meghívására Luxemburgi János és III. Kázmér vett részt) elsimította Luxemburgi János és Łokietek Kázmér ellentéteit, valamint megegyezett abban III. Kázmérral, hogy annak halála után Károly Róbert elsőszülött fia, Lajos örökli a lengyel trónt. (III. Kázmérnak nem volt fiú utóda) Bécs árumegállító joga nem csak magyar, hanem a cseh és a lengyel külkereskedelem érdekeit is sértette. Az 1335-ös visegrádi királytalálkozón a három ország kereskedelmi megállapodást kötött és egy Bécset megkerülő kereskedelmi útvonalat jelöltek ki, (Budán, Esztergomon, Brünón, Nümbergen, Kölnön illetve Kassán keresztül Krakkó felé). Károly Róbert békét teremtő, az ország egységét helyreállító

politikájával a feudális anarchiát leküzdötte és újjászervezte a magyar államot. 6. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra A nagy földrajzi felfedezések és következményei Ismertesse a nagy földrajzi felfedezések gazdasági okait! Tárja fel, hogy a felfedezések nyomán milyen gazdasági változások indultak meg Nyugat-Európában! Használja a történelmi atlasz megfelelő térképét! A XV. századra Európában egységes nagy államok alakultak ki Ebben a korszakban Európára a munkamegosztás volt a jellemző. Nyugat-Európa gazdasága a XV században, gyors ütemben fejlődött. A fellendülés centruma az atlanti kereskedelem központjává váló Flandria volt. A pénzek nemesfémtartalma miatt az európai gazdaság egyre több aranyat és ezüstöt igényelt. A Kelettel folytatott kereskedelem viszont kiszivattyúzta Európából a nemesfémet, mivel a levantei kereskedelem által behozott luxuscikkekért és fűszerekért (porcelán, selyem,

illatszerek, bors, vanília) Európa országai arannyal és ezüsttel fizettek. A Távol-Kelettel folytatott kereskedelem luxuscikkeinek nagy részét Konstantinápolyon keresztül hozták be Európába. 1453-ban Konstantinápolyt elfoglalta az Oszmán-török Birodalom, akik ellenőrizték és lefölözték a Földközi tengeren folyó levantei kereskedelem hasznát. Az oszmán terjeszkedés következtében a levantei kereskedelem először bizonytalanná, majd a vámok emelése után drágábbá vált. További gondokat jelentett, hogy a XV század végére a talajvíz miatt a magyarországi és csehországi bányákban nem tudtak mélyebbre hatolni, s ezért a termelés jelentősen visszaesett. A cél az új kereskedelmi utak keresése volt. A XV századra az Atlanti-óceánon keresztül tengeri összeköttetés jött létre a Földközi-tenger és a Baltikum között. Az óceánon viszont már csak az új, nagy vitorlafelületű, hátsókormányos hajókkal (karavella) lehetett

szállítani. A nyílt vízen való hajózást az araboktól korábban átvett iránytű és egy sor, a pontos helymeghatározást szolgáló műszer tette lehetővé pl: asztrolábium, gnomon, Jákob-pálca. Ptolemaiosz elgondolásai alapján, aki a Földet gömb alakúnak képzelte új térképek születtek pl: Toscanelli világtérképe (1474). A portugálok és a spanyolok, kihasználva kedvező földrajzi helyzetüket, már a XV század közepétől az arany és a fűszerek megszerzésének reményében felfedező utakat indítottak Afrika partjai mentén. A portugálok 1471-ben átlépték az egyenlítőt Bartolomeu Diaz elérte a Jóreménység fokát (1487-ben) és Vasco da Gama Afrika megkerülése után kikötött az indiai Kálikutban (1498-ban). A portugálok a reconquista idején megismerkedtek az arab matematikával, térképészettel és csillagászattal. Tengerész Henrik portugál herceg megfigyelőtornyot és hajógyárat építtetett, majd tengerészeti akadémiát

hozott létre. Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella házasságával a két pireneusi állam egyesült. Kasztíliai Izabella támogatásával indulhatott el Kolumbusz Kristóf három hajója nyugat felé. Kolumbusz Indiába akart eljutni rövidebb úton, de útja a vártnál hosszabbnak bizonyult. 1492. augusztus 3-án indult el és közel kéthónapnyi hajózás után 1492 október 12-én kötött ki Guanahani (San Salvador) földjén, a Bahama-szigetek egyikén Amerika előterében. Kolumbusz 1504-ig még háromszor kelt át az óceánon. Az első útja csak politikailag volt eredményes (spanyol-portugál politikai, államhatalmi versengés). A második és a harmadik útja már gazdaságilag is jelentős volt. Kolumbusz elérte Kubát, Hispaniola szigetét, Puerto Ricót, Panamát és Jamaicát. Útjairól nemesfémeket: aranyat, ezüstöt, drágaköveket, Európában ismeretlen növényeket, fűszereket és indiánokat hozott. A negyedik útján sok hajója hajótörést

szenvedett. Kolumbusz admirális kegyvesztett lett, 1506-ban halt meg magányosan. Kolumbusz abban a hitben halt meg, hogy Indiába jutott el A felismerésre, hogy új kontinenst fedeztek fel egy olasz tengerész: Amerigo Vespucci jutott, aki 1490 és 1507 között több hajóúton is részt vett. Vespucci elérte a La Plata torkolatát (1501-1504) 1500-ban a portugál Cabral a portugál király nevében birtokba vette Brazília területét. 1513- ban a Golf -áramlat felfedezésével lehetővé vált a visszatérés Európába. A spanyolok és a portugálok versengtek az új területekért ezért 1494-ben pápai közvetítéssel egyességet kötöttek. A tordesillasi és zaragozai szerződések értelmében a felfedezett világot két hosszúsági kör mentén kettéosztották. A föld megkerülésére Magellán vállalkozott 1519-ben Magellán öt hajóval indult el azzal a céllal, hogy megtalálja a közvetlen vízi utat és az olcsó szállítási lehetőségeket a

fűszertermelő keleti szigetek és Európa között. 1520 októberében Dél-Amerika keleti partvidékén meglátták az átjárót, amit Magellán szorosnak neveztek el. 1521-ben érkeztek meg a Fűszer szigetekre. Magellánt 1521 április végén expedíció közben megölték a bennszülöttek, de az egyik hajója 1522. szeptemberében 18 emberrel a fedélzetén visszatért Spanyolországba. A kereskedelmi telepek létrehozása után a felfedezők az új területeket és népeket gyarmatosították. Ázsia népes és nagy kultúrával rendelkező országaiban az európai hajósok kénytelenek voltak beérni a jól jövedelmező kereskedőtelepek létrehozásával. A portugálok kereskedelmi központokat létesítettek Indiában, Indonéziában, sőt még Kínában és Japánban is. Amerika kitűnő lehetőségeket biztosított a gyarmatosításra, hegységei rengeteg nemesfémet rejtettek, trópusi területein pedig ültetvényeket lehetett létesíteni. A legfejlettebb indián

kultúrák is csak az egyiptomi Óbirodalom szintjén álltak, ezért a spanyol hódítóknak nem jelentett különösebb nehézséget a kő-és fa-fegyverekkel védekező indiánok leigázása. Az új földrészen élő kultúrák jól szervezett osztálytársadalmakat hoztak létre. A Mexikói fennsíkon az aztékok, az Andokban az inkák, a Yukatán-félszigeten pedig az ”Újvilág görögjeiként” is emlegetett maják városállamai helyezkedtek el. Ezen népek között az összekötő kapocs a közös vallás, nyelv és kultúra volt. Fejlett gazdasággal, műveltséggel, matematikai és csillagászati ismeretekkel rendelkeztek. Az intenzív földművelést folytató kultúrák évente többször is be tudták takarítani a termést, legjellemzőbb növényeik: a kukorica, a bab, a kakaó, a gyapot, és a dohány voltak. A városállamaik központjában a piramistemplom állt, amelyet áldozati célokra használtak. A spanyol konkvisztádorok (hódítók) egy-két évtized

alatt elfoglalták és lerombolták a magasabb szintű indián kultúrákat. Hernando Cortez maroknyi csapatával az azték birodalmat söpörte el A maják földjét Alvaradó vette birtokba. A leigázott azték területeken a spanyolok 1535-ben létrehozták Új-Spanyolország alkirályságát (Mexikót). Az Inka Birodalmat 1532-ben Pizzaro mindössze 150 emberrel foglalta el és a területén Spanyolország Perui Alkirályságát hozták létre. A spanyolok a meghódított területeken bányákat nyitottak és ültetvényeket létesítettek Elindult az új világ felosztása, gyarmatosítása. Az ültetvényeken kezdetben indiánokat dolgoztattak, azonban számuk az erőszakos, durva bánásmód és európaiak által behurcolt betegségek miatt egy évszázad alatt a tizedére csökkent, ezért az ültetvényekre Afrikából néger rabszolgákat hoztak be. Ekkor vált a rabszolgatartás jelentős üzletté és sajátos körforgást hozott létre a rabszolga-kereskedelem: Az

Amerikából érkező cukorból Európában alkoholt állítottak elő, majd ezt az alkoholt Afrikában a rabszolga kereskedőkkel rabszolgákra cserélték el. Európába megindult az amerikai gyarmatokról származó termékek áradata A gyarmatokról: nemesfémek, vetőmagok, kukorica, dohány, burgonya, paprika, paradicsom, kakaó, kaucsuk és különféle gyümölcsök kerültek az európai piacokra. A legfontosabb azonban az óriási mennyiségű nemesfém beáramlása volt, amely inflációt és a termékek árának folyamatos emelkedését idézte elő (árforradalom). Nőtt a népesség és a bővülő kereslet felverte az árakat. Új kikötővárosok emelkedtek fel az Atlanti-óceán partvidékén (Lisszabon, Amszterdam, London, Nantes) és hatalmas nemzetközi kereskedelem jött létre. Lisszabon kikötője a távol-keleti áruk elosztóhelyévé vált. A levantei kereskedelem fokozatosan visszaszorult a fejlődés centrumává váló nyugattal szemben.

Kelet-Közép-Európa államai a kialakuló világkereskedelemhez élelmiszerszállítóként csatlakoztak, mivel nyugaton megnőtt az élelmiszerek iránti kereslet. A nyugat-európai országok a mezőgazdasági cikkekért cserébe iparcikkeket szállítottak keletre. Ez a kereskedelmi forgalom a későbbi Hanza útvonalon bonyolódott le. 7. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés A mohácsi csata Mutassa be a mohácsi csata előzményeit és a csata menetét! Tárja fel, hogy a csata elvesztése miért eredményezte a középkori magyar királyság bukását! A magyarság számára a törökkel folytatott két évszázados harc során egyre kedvezőtlenebbé váltak az erőviszonyok. A XVI század elején tovább romlott a helyzet, amikor az Oszmán Birodalom megszerezte a gazdag közel-keleti tartományokat, és ezzel kétszeresére növelte a birodalma területét, népességét és bevételeit. Ez a hatalmas despotikus katonaállam felülmúlta bármelyik európai

nagyhatalom erejét. Az Oszmán Birodalom megerősödésével párhuzamosan, Magyarországon a királyi hatalom meggyengült, a Délvidék magára maradt és a királyi jövedelem nem volt elég ahhoz, hogy fenntartsa a végvárvonalat. A déli végvárvonal feladata pedig az volt hogy védje az ország belső területeit a külső támadásokkal szemben. A végvárak állapota folyamatosan romlott. II Ulászló a bárók nyomására, a törökökkel szemben a Habsburgoktól (Miksától) remélt támaszt, ez azonban ellenszenvet váltott ki a nemességből. A Habsburgok ereje számtalan helyen le volt kötve Európában, ezért nem tudták erőforrásaikat Magyarországon összpontosítani. Magyarország elszigetelődött A helyzetet tovább rontotta hogy a Török Birodalom csatlakozott a Habsburg ellenes cognaci ligához. Magyarország a Jagelló-korban a béke fenntartására törekedett, azonban I. Szulejmán (15201566) trónra lépésével megváltozott a külpolitikai helyzet A

szultán a feltételeivel elküldte követeit Budára, ahol azonban fogságba vetették őket. A szultán a támadás mellett döntött Az első végvári vonal a Száva-Duna mentén húzódott Szulejmán seregei megindultak a Délvidék két stratégiailag kulcsfontosságú végvára ellen. A szultán nagyvezíre (Piri Mehmed) a Száva és a Duna találkozásánál lévő Nándorfehérvárt ostromolta, míg a szultán Szabács ellen indult, amit az első rohammal be is vett. Szabács eleste után 1521-ben a törökök elfoglalták Nándorfehérvárt is. Nándorfehérvár csekély létszámú védői (700 fő) nehéz helyzetben voltak mivel nem rendelkeztek ágyúval, amivel viszonozhatták volna a török ágyúzást. Ennek ellenére a védők hősiesen helytálltak és csak 66 napos kemény harc után adták fel a rommá lőtt erősséget. A vár felmentésére érkező, szétszórtan állomásozó erők meg sem próbálták visszafoglalni a várat. Nándorfehérvár eleste után, a

Dunán és szárazföldön egyaránt nyitva állt az út a törökök számára az ország belseje felé. 1523-ban Tomori Pál (kalocsai érsek) személyében rátermett ember került a végvárak védelmének élére. Tomori szétverte Ferhád pasa hadait, ám a végvári vonal szétesésének folytatódását, és a törökök további terjeszkedéseit nem tudta megakadályozni. 1526-ra a török elfoglalta az Eszék-Pétervárad közötti területet. A 16 éves II Lajos (1516-1526) szembefordult a rendekkel Csehországban és Magyarországon is támadást indított a bárói befolyás ellen. 1525-ben a hatvani országgyűlésen megfosztotta Báthori Istvánt nádori méltóságától és helyette Werbőczy Istvánt választotta meg. A Fuggerektől visszavették a magyar részbányászatot a pénzügyek rendbehozatalának érdekében. A király intézkedései azonban elkéstek, a bárók egységbe tömörültek, s az 1526-os rákosi országgyűlésen ismét Báthori István kezébe

került a nádori cím. A rézbányák művelésére nem volt pénz és így a bányák még a bérleti díjaknál is kevesebbet hoztak. A főurak csak a saját gazdaságaikkal törődtek A király reformtervei megbuktak, a bárók és a nemesek pedig az egymás elleni acsarkodással voltak elfoglalva, miközben Szulejmán hadai megindultak az ország belseje felé. Magyarország katonai gyengeségét a királyi hatalom meggyengülése, és a kincstári bevételek csökkenése okozta. A magyar vezetők semmilyen komolyabb előkészületet nem tettek a közelgő támadás ellenére. A király hadba hívta a nemességet, de csak csekély létszámú haderő gyűlt össze. A nagy haderővel rendelkező méltóságok nem merték elhagyni tartományaikat. A király elindult délnek, de már Érden megállt, hogy bevárja a későn érkezőket. Eközben a szultáni haderő (mintegy 65.000 fő) Nándorfehérvárnál átkelt a Dunán, majd elfoglalta az egyetlen még jelentős erősséget,

Péterváradot. Az 1000 fős őrség két hétig tudta magát tartani Szapolyai János hada a Tiszánál várakozott, Frangepán Kristóf a Dunántúlon közeledett, és már szintén ebben a térségben voltak a cseh segélyhadak is. Tomori Pál a magyar seregek fővezére csekély számú csapatával egyesült a király mintegy 20 000 fős nemesekből, főúri bandériumokból és zsoldosokból álló hadával Tolna térségében. A végső csatára a mohácsi síkon került sor 1526-ban. A török sereg létszámfölényben volt (75-80 ezer fő) és a csata helyszíne sem volt a legkedvezőbb a magyar sereg számára. A pénzhiány miatt a király nem tudott ütőképes sereget kiállítani. A nehézfegyverzetű magyar katonák pedig órákat voltak kénytelen várakozni készenlétben, amely fizikailag nagyon megterhelő volt. A győzelem egyetlen reménye a nehézlovasság rohamának sikere lett volna, azonban a második roham összeomlott és a csata két óra alatt elveszett. A

lovasság egy része megmenekült, de sokan elestek vagy mocsarakba vesztek. A gyalogság zöme lovas biztosítás nélkül elpusztult A csatamezőn vesztette életét hét főpap, 28 főúr és a fővezér, Tomori Pál is. A legnagyobb veszteséget azonban a király halála jelentette, aki menekülés közben belefulladt a megáradt Csele-patakba. A király halálával a magyar állam megbénult Egységes cselekvésre és ellenállásra ezután nem került sor. Szulejmán a győzelem után lassan elindult észak felé és közben ellenállással nem találkozott. A vereség hírére a királyné titokban elhagyta az országot. Szulejmán kardcsapás nélkül vonult be Budára, ahol katonái kirabolták és felgyújtották a várost. A Budai-vár azonban sértetlen maradt A törökök a menekülő népet több helyen lemészárolták pl: Hatvan, Pilismarót és Bács környékén. A török, felprédálta Pestet és a Duna-Tisza közén keresztül zsákmánnyal és foglyok tízezreivel

kivonult az országból. A szultán azonban a Szerémségben állomásozó erőivel ellenőrizni tudta az országot. Szapolyai 10-15000 fős erdélyi hadával nem merte, de nem is tudta volna megakadályozni a török hadmozdulatait. A csatavesztés következményei valódi fordulópontot hoztak Magyarország, sőt egész Közép-Európa történelmében. A mohácsi csatavesztéssel egyben Magyarországon kezdetét vette a török uralom. 8. Népesség, település, életmód A XVIII. Századi magyar társadalom Mutassa be a XVIII. Századi demográfiai változásokat Magyarországon! Tárja fel a változások okait és következményeit! Használja a történelmi atlasz megfelelő térképét is! Az ország népessége 1720 körül alig érte el a Mátyás-korabeli szintet. A XVIII század elejére a magyarok száma (felére) kb. 2 millióra csökkent A lakatlan területek benépesítése a török kiűzésével azonnal megindult. Hazánknak a török háborúban elpusztult

részein többé-kevésbé mindenütt hasonló gyarapodásnak vagyunk tanúi, e területek újra benépesítésében a sűrűn lakott megyék ideáramló jobbágynépe járt az élen. Az elnéptelenedett területek betelepítésnek három forrása volt: a belső vándorlások, a szervezett telepítések és bevándorlás. A belső vándorlásban főleg a magyar és szlovák jobbágyak vettek részt. Nem volt ritka hogy a Felvidék egyes magyar falvai teljesen kiürültek és helyükbe északnyugatról szlovák parasztok költöztek, de a szlovákok ekkor települtek be az Alföld és a Temesköz területeire is. A bevándorlások mellett fontos szerepet játszottak a szervezett telepítések is, amelyeket a bécsi kormányzat és a hazai nagybirtokosok szerveztek. A hazai németség létszámának hanyatlása miatt katolikus németeket telepítettek be előre megépített falvakba és a betelepítettek hat évre adómentességet élveztek. A telepítések eredményeképpen a hazai

németség a XVIII végére meghaladta az egymillió főt. A népesség növekedésének harmadik forrása a bevándorlás volt Legnagyobb számban román parasztok és pásztorok érkeztek, a román fejedelemségekben egyre nyomasztóbbá váló feudális terhek miatt. A szerbek a XVII század végén érkeztek a Bácskába, majd a bevándorlásokkal számuk tovább nőtt. Az udvar számos kiváltságot adott nekik, amiért cserébe határőri szolgálat teljesítését várta el tőlük. A bevándorlás gyarapította a hazai ruszinok és szlovákok számát is. A XVIII század folyamán Magyarország benépesült, de a magyarság saját országában kisebbségbe szorult. A magyarság számaránya alig közelítette meg az 50%-ot. Az ország nyugati területeire a szántóföldi termelés és a háromnyomásos gazdálkodás volt a jellemző. Az egykori török uralta területeken csak fokról fokra nyert tért a növénytermesztés a rideg állattartás rovására. Ezeken a

területeken először a vad talajváltó rendszert, majd a kétnyomásos gazdálkodást alkalmazták. Itt nem csak a népesség, hanem a mezőgazdasági technika is visszaesett. A század első felében egyoldalú szemtermelés termelés folyt (búza, rozs, köles, északon pedig a zab volt a jellemző). A XVIII század második felére az egyre gyarapodó földesúri majorságok gyarapodásával általánossá vált a szilárd telekrendszer. A század végére a szántóföldi termelés megötszöröződött Erősödött az árutermelés, amelyben fontos szerepe volt az alföldi mezővárosok széles határában folyó állattenyésztésnek. Meghonosodtak a kapásnövények és terjedt a kukorica, a burgonya és a dohány termesztése. Teret hódított magának az istállózó állattenyésztés A gazdaság fejlődésének hatására megszűnőben voltak a járványok, éhínségek és csökkent az emberek kiszolgáltatottsága az elemi csapásokkal szemben. Magyarország ipari és

kereskedelmi szerepe az volt Európában, hogy ellássa az iparosodó nyugat-európai centrumot élelemmel és nyersanyaggal. A töröktől visszafoglalt területeken az idejétmúlt céhek újjáalakultak. Kibontakozóban volt a kézművesipar A tőkés manufaktúrák terjedésének két alapvető feltétele volt: a szabad munkaerő és a pénztőke fölhalmozása. A század közepére lecsökkent a szabad földek száma és a majorkodás és a földesúri árutermelés új lendületet kapott. Ismét új erőt vett magán a zselléresedés és ez szabad munkaerőt jelentett A szabad munkaerő tehát adva volt. Létrejöttek az első manufaktúrák, amelyeket többnyire nagybirtokosok alapítottak. A manufaktúrák fejlődését korlátozta a szűk hazai piac és a fizetőképes kereslet hiánya. A csekély belső áruforgalom az időszakos vásárokon és helyi sokadalmakon bonyolódott. Drágította az árut az utak hiánya vagy rossz minősége is A pénztőke felhalmozása

főleg a kereskedelemben megy végbe, melynek a külső piacra (főleg a Habsburg örökös tartományokba) történő nyersanyagszállítással adtak lehetőséget. A pénztőke felhalmozása a magyarországi manufaktúrákat súlytó rendszabályok miatt nem vált számottevővé ebben a korszakban. Előrelépés a hazai gazdaság fejlődésében csak II József évtizedében következett be. A gazdasági súlypont az egykori hódoltsági területek felé tolódott el. Új kereskedelmi központok létesültek: Pest-Buda, Debrecen, Pécs, Szeged, Nagyvárad Az 1700-as évek végén Pest-Budának 50.000 lakosa volt, valamint élénk kereskedelmi és kulturális központja a régiónak. Magyarországon európai jelentőségű bányászat folyt (arany, ezüst, réz, só). Hell Máté és fia, József találmányaival sikerült a Garam menti bányák termelését ismét föllendíteni. Magyarországon (Újbányán) állították üzembe a kontinens első gőzszivattyúját 1724-ben. A

bányatermelés magas színvonalának fenntartásáért az 1735-ben Selmecbányán alapított bányatisztképző iskola volt a felelős. Megépítették az első magaskohókat és szerény méretekben, de megkezdődött a szén bányászata is. A jövedelmek azonban közvetlenül Bécsbe folytak. A kevés számú alsó-és középiskolák többsége a jezsuiták kezében voltak. Parasztnépünk többsége a század folyamán továbbra is analfabéta maradt, de életviszonyaik javultak, színesedett öltözete és az eddigi sivár ”lakások” helyét a módosabbaknál a két lakószobás, pitvaros vályogház vette át. A XVIII század főnemesi világ volt. Az országot díszes barokk paloták és középületek díszítették ill egyházi nagybirtokosok gazdagították. Az 1720-as évektől mind a közéletben és mind a tudományokban előrenyomult a latin nyelv a magyar rovására. 9. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Az ipari forradalom és következményei

Mutassa be az első ipari forradalom legjelentősebb területeit (könnyűipar, nehézipar, közlekedés) és a kor néhány találmányát! Térjen ki az ipari forradalom teremtette ellentmondásokra is (pl. környezetszennyezés, életmódváltozás, a nyomor kérdése) Az ipari forradalom elsőként Angliában robbant ki 1780 körül, ám az egyes országokban, más-más időpontban kezdődik, és más-más időpontban zárul le egy-egy szakasza (pl. Magyarországon csak a kiegyezés után bontakozott ki az ipari forradalom). A kézműipart felváltotta a gyárakban folyó tömegtermelés. A manufaktúrákban elemeire bontották a munkafolyamatokat. Az egyes munkafolyamatokat gépesíteni lehetett, ezért a termelés eszközei a kéziszerszámok helyett a gépek lettek, amelyeknek legfontosabb energiaforrásuk a szél ill. a víz helyett a gőz lett A gépek új üzemformát eredményeztek, létrejött a gyár A közlekedés forradalma lehetővé tette a nyersanyagok, készáruk és

a munkaerő gyors és olcsó szállítását. Anglia sziget volta nagy előnyt jelentett az olcsó teherszállításban Megszületett a termelőeszközök piaca, ezért kifizetődővé vált a gépgyártás. Angliában a polgári földtulajdon miatt a tőke áramlott a mezőgazdaságba. A legelőket föltörték, a mocsarakat kiszárították és a háromnyomásos gazdálkodást fölváltotta a vetésforgó. A takarmánynövények termesztése miatt megnőtt az állatállomány és a földeket rendszeresen trágyázták. Az ipari forradalom elengedhetetlen feltétele volt a mezőgazdaság termelésének növekedése, mivel az óriási népességnövekedés a városokban nagy élelmiszermennyiséget igényelt, ezt segítette a munkagépek megjelenése és a feudális kötöttségek, mint a nyomáskényszer vagy a közös legelő megszűnése. Az angol mezőgazdaság képessé vált arra, hogy csökkenő mezőgazdasági népességgel növekvő városi lakosságot tartson el. A

mezőgazdasági termelés gyorsabban nőtt, mint a lakosság. Az ipari forradalom elengedhetetlen feltétele volt a jól működő hitelszervezet. 1694-ben megalakult az Angol Bank A pénztőke felhalmozásában nagy szerepet játszott a gyarmatok kifosztása. A gazdasági fejlődés az állami politika fontos célkitűzése lett. A gépesítés elsőként a tömegfogyasztási cikkek előállításában kezdődött, ezért vált a textilipar az angliai ipari forradalom ”húzó” iparágává. Előbb a fonást gépesítették (Hargreaves Jenny-nevű fonógépe), majd megjelentek a szövőgépek is. A textilipar alapanyaga mindinkább a gyapot lett. A nyersanyagot a textiliparhoz a tengerentúli ültetvények rabszolgái termelték. 1769-ben James Watt szabadalmaztatta gőzgépét, amely gépek meghajtására volt alkalmas. A kibontakozó ipari forradalom megkövetelte a szállítás és a közlekedés fejlesztését. Mac Adam skót mérnök tervei alapján műutak (makadám)

épültek, de a vízi szállítást olcsósága miatt nem tudta kiszorítani. Kiépülőben volt a városok csatornarendszere is. A gépesítés tovább folytatódott a közlekedésben Megszületett az első gőzmozdony 1825-ben (Stephenson). A kezdeti nehézségek után Anglián valóságos vasútépítési láz lett úrrá. A vasútépítés újabb jelentőséget adott a gőzgépnek, és piacot teremtett a szén és a vas számára. A vasút megoldotta e nyersanyagok olcsó szállítását Angliában a szén- és vastermelés megháromszorozódott. 1807-ben a vízen is bemutatták az első üzemképes gőzhajót (Fulton). Megindult a hírközlés rohamos fejlődése is Morse föltalálta a vezetékes távírót. A gépek előállításának gépesítése új ugrás jelentett A gépek iránti növekvő kereslet miatt kifizetődővé vált a gépek sorozatgyártása. A gépgyártásban a forgácsoló gépek játszották a kulcsszerepet. Mivel a gépek minden alkatrészét vasból

készítettek ezért bevezették a szabványokat. Az új iparágak nagy tőkét igényeltek, ezért a könnyűiparban felhalmozott hatalmas összegek a nehéziparba vándoroltak. Ezt nevezzük tőkés iparosításnak. Az ipari forradalom megváltoztatta a haditechnikát és befolyásolta az egyes országok katonai teljesítőképességét is. Az ipari forradalom révén Anglia a XIX század közepére világhatalomra tett szert. Az ipari forradalom hozzá járult a lakosság gyors növekedéséhez (demográfiai robbanás), azonban a népesség növekedése már korábban megindult, mint az ipari forradalom. A városokba özönlő népességfölösleg volt az egyik legfőbb feltétele az ipari forradalom kibontakozásának (olcsó munkaerő). Az ipari forradalom oka volt az is hogy, a falusi és városi lakosság aránya megváltozott, a város javára. Tovább javultak a higiénés viszonyok (csatornarendszerek, vezetékes ivóvíz). Megjelentek az első mezőgazdasági gépek és

város olcsó tömegcikkei eljutottak a faluba, ennek hatására tönkrement a falusi kézműipar valamint a mezőgazdaság és a falu egyre kevesebb munkaerőt igényelt. A megélhetés nélkül maradt emberek az új ipari központokba vándoroltak és bérmunkássá lettek. A gyapjúárak növekedése arra ösztönözte a nagybirtokosokat, hogy a szántókat legelőkké alakítsák, a közös földek egy részét elkerítsék, és hogy a kisbérlőiktől megszabaduljanak. A kétségbeesett emberek azt látták, hogy a vállalkozó gépeket vásárol, és hogy a társadalomnak már nincs rájuk szüksége. Angliában sok helyen kalapácsot ragadtak, és a gépeket összezúzták. Drámai változások történtek a textiliparban is A szövés gépesítése csak egy nemzedékkel később következett be. A szövőgyárak terjedésével és a szövés gépesítésével sok ember munkáját tette fölöslegessé, ami még több fölkelést szított. Az ipari forradalom tehát százezreket

ragadott ki életformájukból és fosztott meg munkájuktól. A munkások ki voltak szolgáltatva a munkaadóiknak mivel még nem voltak olyan törvények, amelyek a munkások jogait védték volna. A munkabérek a munkaerő-kínálat miatt a létminimum alatt maradtak és nem egyszer gyermekeket és nőket alkalmaztak még kisseb fizetésért. Nemritkán nyolc-tíz éves gyerekeket dolgoztattak sötét géptermekben, alagutakban vagy raktárakban, napi 14 órát. Angliában a XVIII-XIX század fordulóján mind a munkások mind a vállalkozók szervezetbe tömörülését törvényben tiltották. Az ipari központokban kevés volt a lakás. A munkások egyre zsúfoltabban és egyre rosszabb körülmények között éltek, a nyomornegyedekben pusztított az alkoholizmus, terjedt a prostitúció és a bűnözés is. A nyomor, a létbizonytalanság megfosztotta az egyént az emberi méltóságától. Nagyok voltak a vagyoni különbségek. Akadtak olyanok, (Wichern, Kolping) akik maguk

köré gyűjtötték a munka nélkül kallódó fiatalokat és megélhetést biztosítottak számukra (szállás, ellátás, szakmai képzések). Angliában Robert Owen dolgozott ki nyomorenyhítő körülményeket, a jótékony gyáros arról volt nevezetes, hogy saját üzemében emberhez méltó körülményeket teremtett, korlátozta a gyerekmunkát, iskolát, óvodát, korházat és öregek otthonát alapított. Owen hogy a munkások életkörülményeit véglegesen megváltoztassa megkísérelt olyan termelőegységeket létrehozni, ahol mindenki birtokos és munkás. Hasonló utat javasolt a francia Saint-Simon és tanítványai, és az ugyancsak francia Fourier, akinek a falanszer (hatalmas gyár és lakóhely egyben) fűződik a nevéhez. Ezeket az embereket utópistaként szokták emlegetni, ők voltak a gazdasági szövetkezés előfutárai. A polgári államban a független tulajdonosok nagy rétegben voltak jelen és az ipari forradalom országaiban nagylétszámú

középosztály létezett. A választójogból kirekesztett gyáriparosok és munkások együtt vettek részt a választójogi küzdelemben, amikor azonban 1832-ben, amikor a gyártulajdonosok választójoghoz jutottak kiéleződött a viszony a munkások és a munkaadóik között. A képzettebb munkások felismerték a szervezetség erejét, szakszervezeteket (trade union) alakítottak, és küzdelmet indítottak a szavazati jog megszerzéséért. A kibontakozó tömegmozgalmakat nevezték chartista mozgalomnak. A chartista mozgalom nagy propaganda-hadjáratot indított. A chartizmus nagy előrelépést jelentett mivel a munkások politikai tapasztalatokat szereztek a parlamentáris intézmények működéséről és a tömegmozgalmak hatására Angliában gyári törvények, születtek (korlátozták a nők és a gyerekek föld alatti dolgoztatását és a munkaidejüket). A szocialisták a munkásokat forradalomra hívták föl. Auguste Blaqui a teljes politikai és vagyoni

egyenlőséget tűzte ki célul. Louis Blanc a munkához való jogot, a munkanélküliek foglalkoztatását és az általános választójogot hirdette. Proudhon a kistermelők társadalmát támogatta és az államot tagadó anarchisták előfutára volt. A forradalmi munkásmozgalom kialakulására és fejlődésére a legnagyobb hatást Karl Marx és Friedrich Engels gyakorolta. Marx a történelmet osztályharcok történetének minősítette, és azt vallotta, hogy a kapitalizmus pusztulásával megvalósul az osztály nélküli társadalom. Marx és Engels célul tűzte ki az államhatalom meghódítását. Marx, nézeteit a Kommunista Kiáltványban tette közé Azért beszélünk Angliáról, hogyha az ipari forradalomról általánosan van szó, mert itt bontakozott ki elsőként az ipari forradalom. Itt voltak elsőként olyan körülmények, amelyek lehetővé tették az ipari forradalmat. 10. Egyén, közösség, társadalom A reformmozgalom kibontakozása Mutassa

be Széchenyi István életútját és reformprogramjának főbb elemeit! Tárja fel, hogy Széchenyi társadalmi helyzete, lelki alkata mennyiben befolyásolta politikai nézeteit, illetve politikai szerepvállalását! Használja a történelmi atlasz megfelelő térképeit! 1825-ben ismét összehívták az országgyűlést Pozsonyban, ahol I. Ferenc teret engedett a rendi alkotmánynak a fokozódó nemesi ellenállás miatt. Ez azonban csalódást okozott azoknak, akik a kiutat a feudális viszonyok megreformálásában keresték. A rendeknek még mindig a sérelmeik fölhántogatása és a nemesi alkotmányuk védelme maradt a legfőbb törekvésük. Az országgyűlés törekvései közé tartozott a magyar nyelv fölkarolása is. A magyar nyelv fölkarolását támogatta egy ifjú földbirtokos Gróf Széchenyi István is, aki felelősséget érzett a magyar nyelv fölvirágoztatására, és az országgyűlésen jószága egyévi jövedelmét föláldozta rá. Gazdag

nagybirtokosi családból származott, apja a múzeumalapító Széchenyi Ferenc, anyja pedig a Keszthelyen levő Georgicon (gazdasági főiskola) megalapítója volt. Gyermekkorának nagy részét a bécsi udvar, és a nagycenki kastély között töltötte. Huszártiszként harcolt a napóleoni háborúban. Sokat művelődött, utazott a világban és angliai útja során (amely, a legnagyobb hatást gyakorolta rá) rádöbbent hazája elmaradottságára. Széchenyi hazatérése után, bevetette magát a magyar közéletbe. Abban különbözött arisztokrata társaitól, hogy osztálya fölvirágoztatását az egész nép jólétével együtt képzelte el, de arisztokrata neveltetése révén a köznemesség nemesi nacionalizmusát kezdettől elutasította. Első gyakorlati tevékenységei közé tartozott a Tudományos Akadémia megalapítása és a hazai társas élet szervezése (lóverseny, kaszinó). 1830-ban az addigi töprengéseit, a Hitel című művében összefüggő

reformprogramba foglalta, amely nagy sikert aratott. Széchenyi a robotoltató gazdálkodásnak nem csak gazdasági megfontolásból, hanem emberszeretetből egyaránt az ellensége volt. A mezőgazdaság kapitalista átalakításához pénzre volt szükség, hitelt azonban nem adtak a bankok, mert a nemesi birtokot nem lehetett elidegeníteni, mert az ősiség törvényének megszüntetése maga után vonta volna a nemesi földek megvásárlásának jogát és ebben az esetben a nemesség is adóköteles lett volna. Széchenyi szerint a robotot és a többi feudális kötelezettséget is meg kell szüntetni úgy, hogy a birtokosokat károsodás ne érje. Széchenyi ezen kijelentésében benne rejlett a lassú a fejlődés ütemében folyó jobbágyfelszabadítás, de annak pontos módját nem fejtette ki. A Hitelben Széchenyi ostorozza a saját osztályát (arisztokráciát), de ezt javító szándékkal tette hisz a vezető szerepet az arisztokráciának szánta. Széchenyi

igyekezett rábírni az arisztokráciát, hogy önként tegyék meg a reformokat. Legjobban mégis az arisztokrácia támadta a Hitelben leírt gondolatait. A támadásokra Széchenyi a Világ című munkájában (1831) válaszolt. A reformok rendszerét azonban magáévá tette a szaporodó köznemességi réteg. Széchenyi közétette a Stádium című könyvét, amelyben már rendszerét sűrítve tárta a nemzet elé. Széchenyi nagy szervezőkészséggel látott hozzá a hazai közlekedést javító munkálatoknak. A vaskapu hajózhatóvá tételéhez már 1831-ben hozzákezdett, Széchenyi irányította a tiszai-szabályozás előkészületeit is és szerepe volt a dunai gőzhajózás elindításában is. A hajózás fejlődését szolgálta a hajógyár és a téli kikötő létesítése A nevéhez fűződik a Lánchíd megépítetése is. Széchenyi népszerűsítette a selyemhernyótenyésztést, és az ő érdeme az első gőzzel hajtott hengermalom megépítése is

Széchenyi gyakorlat tevékenységei a mezőgazdasági termelés és a jobb értékesítéshez is hozzájárultak. Az 1830-as évek volt Széchenyi nagy évtizede, tisztelte és elismerte szinte az egész ország. Kossuth őt tartotta a legnagyobb magyarnak. Széchenyi látszólag Kossuth „modorát”, valójában azonban reformrendszerét támadta. Széchenyi a felülről (Bécsből) jövő reformokban bízott. A közvélemény és az ellenzék Kossuth, azaz a viszonylagos gazdasági és politikai függetlenség és a polgári átalakulás demokratikus programja mellé álltak. Széchenyi elszigetelődött. Széchenyi reformprogramjának köszönhetően Magyarország elindult azon az úton, hogy modern országgá váljék. 11. A modern demokráciák működése A polgári forradalom Magyarországon Mutassa be, hogy az 1848-as áprilisi törvények hogyan rendelkeztek a választójog kérdéséről! Értékelje, hogy a rendelkezések mennyiben teremtették meg a demokratikus

államberendezkedés alapjait! 1848 tavasza felrázta szinte egész Európát. Az 1848 február 22-én kitört a párizsi forradalom hatására Európán forradalmi hullám söpör végig (Oroszországot kivéve). Ez a forradalmi hatás eljutott Magyarországra is. A párizsi forradalom hatására március 3-án, a pozsonyi országgyűlés alsó táblájának gyűlésén Kossuth elmondta felirati javaslatát, amelyben követelte a kötelező örökváltságot, a közteherviselést, egy független, az országgyűlésnek felelős nemzeti kormány megalakulását, polgári reformokat, és alkotmányt a Habsburg Birodalom egészének. Ezeket, a követeléseket az alsótábla elfogadta Kossuth ezen alkotmányosságot követelő mondatai azt eredményezték, hogy március 13-án Bécsben is kitört a forradalom, Metternich megbukott. A bécsi udvar az országgyűlés föloszlatását mérlegelte. Az udvar hogy időt nyerjen István nádort, és helyetteseit Bécsbe hívták, és így nem

volt, aki összehívja a főrendi táblát. Kossuth ekkor a pesti radikálisokhoz fordult és arra bátorította őket, hogy követeléseikkel gyakoroljanak nyomást az országgyűlésre. Kossuth kérésére a pesti radikálisok petíciót írtak „Mit kíván a magyar nemzet”. A petíció a nemzeti függetlenség és polgári átalakulás pontjait tartalmazta. A polgári átalakulás feltételei: a sajtószabadság, a cenzúra eltörlése, a törvény előtti egyenlőség polgári és vallási tekintetben, a közteherviselés, a politikai státusfoglyok szabadon bocsátása, úrbéri viszonyok megszüntetése. A nemzeti függetlenség feltételei: Esküdtszék (független törvényhozói testület), képviseletet egyenlőség alapján, Az évenkénti pesti országgyűlés, Felelős minisztérium felállítása Buda-Pesten, valamint Nemzeti őrsereg és Nemzeti Bank felállítása. A petíció követelte még, hogy a katonaság esküdjön meg az alkotmányra, a magyar katonákat ne

vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk, valamint az Unió létrehozását Erdéllyel. A bécsi forradalom új helyzetet teremtett. Március 14-én Pozsonyban az országgyűlés elfogadta Kossuth továbbfejlesztett "felirati javaslatát". Március 15-én reggel két hajó vitte a küldöttséget a fölirattal Bécsbe, hogy a király szentesítse azt. A bécsi forradalom híre Pesten is meggyorsította az eseményeket. A "márciusi ifjak", Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Irinyi József, Jókai Mór félresöpörtek minden óvatoskodást, és március 14-én este a Pilvax kávéházban elhatározták, hogy a követeléseknek másnap utcai tüntetésekkel adnak nyomatékot. 15-én reggel a "márciusi ifjak" a Pilvax kávéházból kiindulva, legföljebb tizenöten lehettek, de néhány óra múlva már 20 ezres tömeg vonult végig Pest utcáin. Először az egyetemeket járták végig majd a Nemzeti Múzeum előtt nagyülést tartottak,

ahol Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. A nép nevében lefoglalták a "Landerer és Heckenas" nyomdákat, kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt, ami a szabad sajtó első termékei közé tartozott, majd a pesti Városháza elé vonultak és a városi tanáccsal elfogadtatták a 12 pontot, így a petíció, mint Pest város követelése mehetett Pozsonyba, majd Bécsbe. Föltárultak Táncsics börtönének kapui is és a tömeg magát fogta kocsija elé. A liberális polgárokból, márciusi ifjakból és ellenzéki nemesekből megalakult a Közcsendi Bizottmány, az új fegyveres testület a közrend fenntartására alakult. Március 15-én, Pesten vér nélkül győzött a forradalom A Habsburg-abszolutizmus helyzete megrendült egész Európában. Március 17-én gróf Batthyányi Lajost miniszterelnökké nevezik ki és megbízzák, hogy alakítsa meg az első független magyar kormányt. Az egyre nyomasztóbb helyzet rábírta a bécsi udvart, hogy a magyar

országgyűlés határozatait V. Ferdinánddal jóváhagyassa Az országgyűlés elsőként az úrbéri terhek, és a papi tized eltörlését iktatta törvénybe. Ezzel a törvénnyel a parasztság helyzetén könnyítettek. A megyék pedig a király szentesítését meg sem várva, azonnal kihirdették azokat. Március végén az udvar megpróbálta elodázni a jobbágyfölszabadítást, és a magyar kormány jogkörét a két legfontosabb területen, a had- és a pénzügyekben korlátozni, azonban a nagy erejű pesti tüntetés miatt a bécsi udvar kénytelen volt visszavonulni. Az utolsó rendi országgyűlés két hét alatt lerakta egy új Magyarország alapjait, amivel egyúttal megkezdődött a polgári átalakulás is. A törvényeket a király április 11-én szentesítette, innen kapta a nevét: „áprilisi törvények”. Megszűntek az állam régi intézményei, helyettük újakat hoztak létre. Törvénybe iktatták a független magyar felelős minisztérium

alakításáról szóló feltételeket: A király, nádor, királyi helytartó a végrehajtó hatalmat a törvények értelmében a független magyar minisztérium által gyakorolhatja. Bármilyen határozat, rendelet, kinevezés csak akkor érvényes, ha Buda-Pesten székelő miniszter egyike által is aláírtnak tekinthető. A minisztérium minden tagja felelős a munkájáért, és felelősséggel tartozik a királynak, illetve a népképviseleti országgyűlésnek. A király hatalmát csakis magyar minisztérium által gyakorolhatja. Az országgyűlést évenként egyszer a téli hónapokban (a mezőgazdasági munkák miatt) Pesten kell összehívni. Az országgyűlésnek költségvetést kell végeznie a következő évre. Az országgyűlésen megmaradt a két tábla A felsőtábla a főurak és főpapok tanácskozó szerve volt, a valódi törvényalkotás a három évre megválasztott alsótáblán folyt. Megvalósult a népképviselet. Az országgyűlés mandátuma 3 év, de

ha a király hamarabb feloszlatja, ekkor új képviselő választást kell kiírni. Három hónapon belül össze kell hívni az új népképviseletet. Az országgyűlés ülései mindkét táblán nyilvánosak Az áprilisi törvényeknek köszönhetően megvalósult a közteherviselés: Mindenki köteles volt közterhet fizetni jövedelmének arányában. Rendezték az úrbéri viszonyokat is, megvalósult az azonnali, kötelező örökváltság, melynek értelmében az úrbéres földek a volt jobbágyok tulajdonába mentek át, megszűnt még a dézsma, a pénzbeli fizetések és a különféle szolgáltatások is. A földesurak kártérítését az állam vállalta magára. Ez volt a Közép- és Kelt-Európa történetében a legradikálisabb, a parasztok szempontjából a legelőnyösebb jobbágyfölszabadítás. A választójogot alacsony vagyoni határhoz (cenzushoz) kötötték. Választhatók lehettek azok, akik a szabad királyi város, illetve szabad kerületek polgárai

voltak, akik elérték a 20 éves kort és erkölcsileg tiszta állampolgárok voltak, és azok a kézművesek, iparosok, kereskedők, akiknek volt alkalmazottja (anyagilag nem befolyásolhatók), valamint az értelmiségiek (tudósok, tanítók, orvosok, művészek) jövedelmükre való tekintet nélkül. Választhatóak voltak mindazok, akik 24-ik életévüket betöltötték és beszéltek magyarul, mivel a törvényhozási nyelv egyedül a magyar volt. Megszűnt az előzetes cenzúra és a parlamentben vagy a megyegyűlésen folyó tanácskozásról korlátlanul lehetett tudósítani (sajtószabadság). Zárt parlamenti ülésen nem is lehetett érvényes határozatot hozni, azonban kaukciót kellett fizetni egy lap megjelenésekor (a kaukció lehetett készpénz vagy birtok). Megvalósult az Unió is. Az ősiség törvényének eltörlésével banki kölcsönhöz juthattak a földbirtokos nemesek. A törvények azonban sietve készültek, így számos fontos kérdést nem

érintettek: Hadsereg kérdése, Nemzeti Bank kérdése, céhek felszámolásának kérdése, és a városokban élő zsidók sem kaptak választójogot, csak a bevett vallásfelekezet tagjai. Az országgyűlés az Ausztriához fűződő kapcsolatokat, sem rendezte egyértelműen, nem tisztázták, hogy van-e önálló államkassza, a pénzügyminiszter mozgástere kiterjed-e arra, hogy önálló pénzt bocsásson ki, és nem fejezte be a parasztság terheinek fölszámolását sem. Az áprilisi törvények még egy komoly hiányossága volt, hogy nem foglalkozott a nemzetiségekkel, a nemzeti jogok külön biztosításával, ennek ellenére elmondhatjuk, hogy összességében a reformtörvények formájában forradalmi alaptörvény született Magyarországon. Magyarországon a polgári átalakulás vérrontás nélkül ment végbe és lezajlott a törvényes forradalom. Az első független felelős magyar kormányt április 7-én gróf Batthyányi Lajos az Ellenzéki Párt elnöke

alakította meg. A miniszterek többsége az Ellenzéki Párt vezetői közül került ki: Deák Ferenc- igazságügyi, Szemere Bertalan- belügyi, Eötvös József-vallás- és oktatásügyi, Klauzál Gábor- földművelés- és iparügyi tárca vezetője, Kossuth Lajospénzügyi, Széchenyi István pedig a közmunkaügyi miniszter lett. Hadügyminiszterré a művelt Mészáros Lázár huszárezredest nevezték ki. Bekerült még a kormányba az ország leggazdagabb földbirtokosa: a konzervatív Esterházy Pál herceg is- mint a király személye körüli miniszter. A kormány programja a rend és béke volt Konszolidálni kellett a forradalmat, azaz erőt gyűjteni, hogy aztán továbbfejlesszék a vívmányokat. Pénzre és hadseregre volt szükség. A forradalom legfontosabb eredménye, hogy a törvények alapján befejeződött a polgári nemzetállam kialakulásának hosszú folyamata. Mivel a nemesség önként mondott le kiváltságairól, a forradalom nem hozott gyökeres

társadalmi változást. A társadalmat vezető elit továbbra is a nemesség maradt. 12. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák A dualista állam Mutassa be az Osztrák- Magyar Monarchia államberendezkedését! Ismertesse az államélet közös és önállóan intézendő ügyeit! A Habsburg birodalom, átvészelte története legsúlyosabb megrázkódtatását. A győztes Bécs egységállammá kívánta szervezni Ausztriát. Az udvarhű főrendek a birodalom föderalisztikus átszervezése mellett törtek lándzsát, szószólójuk Windischgrätz azt hangoztatta, hogy a jogaiba visszahelyezett régi arisztokrácia elegendő a forradalmi erők ellensúlyozására. Az azonos módon irányított, német államnyelvű centralizált birodalmat a katonatiszti és államhivatalnoki rétegek szorgalmazták, legismertebb képviselőjük: Scwarzenberg. Az osztrák-német nagypolgárság is támogatta a centralizációs törekvéseket, mert arra számított, hogy az egyesített

birodalmi piacon övéké lesz a vezető szerep. Az abszolutizmus lábbal tiporta a polgári és nemzeti szabadságjogokat, de a tőkés átalakulást előmozdította. A 184849-es szabadságharc leverését a császár, Ferenc József megbízásából egy évig tartó kegyetlen megtorlás követte (Haynau rémuralma). A véres megtorlás sok áldozatot követelt, köztük a tizenhárom aradi vértanú, Batthyányi Lajos gróf az első független felelős magyar kormány miniszterelnöke. Sok embert bebörtönöztek, vagy besoroztak az osztrák hadseregbe 1850 nyarán azonban végetért Haynau rémuralma, és a katonai diktatúrát a Bécsből irányított polgári kormányzat a „Bach-rendszer” váltotta föl, azzal a céllal, hogy az osztrák császárságból egységes, központosított államot hozzanak létre. A feladat megvalósítását Alexander Bachra bízták, aki Schwarzenberg halála után az új-abszolutizmus első számú tisztviselője lett. Bach a modern tőkésállam

létrehozását kívánták elérni abszolutisztikus eszközökkel. A Bach-rendszer a birodalom koronaországait minden autonómiát nélkülöző közigazgatási egységként kezelte. Magyarországon az osztrák adórendszer és az osztrák polgári és büntetőjog bevezetésével kezdték a modernizálást. Magyarországot még Erdély és Horvátország leválasztása után is túlságosan nagynak találták, és annak érdekében, hogy kikerüljék a várható megyei ellenállást, új területi egységekre osztották az országot. A déli területekből kialakították a „Szerb Vajdaságot”, a maradék területet pedig öt kerületre osztották, és e kerületek központjaiból intézték a közigazgatást. A megyei önkormányzat, a vármegyerendszer (ami a liberális nemesség fellegvára volt) és az osztrák-magyar 1770-es belső vámhatárokat eltörölték. A közoktatást a katolikus egyház befolyása alatt az egész birodalomban egységesen szervezték meg. A

középiskolákban kötelezővé tették a német nyelvű oktatást. A hivatalos nyelv a német lett A birodalmi egységet az élet szinte minden területén erőszakos és nyílt germanizálással próbálták erősíteni. Mindez nemcsak a magyarokat, hanem a nemzetiségieket is sújtotta. A hadsereg aránytalanul nagy része tartózkodott az országban. A Bach-rendszer szülötte volt az államrendőrség és a csendőrség Az országot a besúgók, és az idegenből jött (osztrák és cseh) hivatalnokok hada árasztotta el. Az 1848.-as áprilisi törvények nagy részét eltörölték néhány kivételével Módosították az úrbéri rendeletet. Megmaradt a közteherviselés (nemesség is adózott) és a jogegyenlőség is érvényben maradt. Az új rendszer az 1848 legnagyobb vívmányát, a jobbágyfölszabadítást nem akarta (nem merte) visszacsinálni, de annak módját a császári parancs a parasztság rovására megváltoztatta. A forradalom a kincstári birtokok áruba

bocsátásával képzelte el a kártalanítást, de a hatalom pótadó formájában a lakosságra hárította azt. Mivel az ellenállók az aktív ellenállással nem értek el eredményeket, ezért a passzív ellenállás politikáját választották. A forradalmat vezető birtokos nemesség kitartott 1848 vívmányai mellett, és tiltakozásul nem vállaltak hivatalt, közszereplést és nem fizettek adót. A passzív ellenállás, a politikai és társadalmi élettől való távolmaradás jellemezte az arisztokrácia legjobbjait is, mint pl. Deák Ferencet, akinek magatartása a passzív ellenállás jelképévé vált A szabadságharc politikai vezetőinek többsége, több ezer honvédtiszt és honvédkülföldön lelt menedéket. Az emigráció feje Kossuth Lajos volt, aki okult a hazai mozgalmak tragédiájából és a világ nagyvárosaiban tartott beszédeiben próbálta népszerűsíteni a magyar szabadságharcot. Az olasz háború életre keltette a magyar emigrációt.

Teleki László és Klapka György részvételével, Kossuth Lajos elnökletével megalakult a Magyar Nemzeti Igazgatóság, az emigráns kormány magja. Románia és Szerbia támogatta a magyar emigrációt Az események kulcsa III. Napóleon kezében volt Kitört a francia, piemonti-osztrák háború Kossuth diplomáciai tárgyalásokat folytatott Cavour piemonti miniszterelnökkel és III. Napóleon francia uralkodóval. Kossuth ragaszkodott ahhoz, hogy Magyarországon csak akkor lehet fölkelés, ha a francia csapatok átlépik a magyar határt, de a magyaroknak be kellett látniuk, hogy a dinasztikus nagyhatalmi politika csak eszköznek tekintette a nemzeti mozgalmakat, mivel a solferinói győzelem után III. Napóleon Cavourt és a magyarokat egyaránt becsapva, fegyverszünetet kötött. A centralizálás az idejét múlt abszolutizmus miatt nem hozta meg a várt eredményt. Ferenc József sorra csatát vesztett Európa különböző pontjain 1859-ben Bachot menesztették. 1860

március 15-én a pesti egyetemi ifjúság fölvonulást rendezett, a fölvonulókra sortüzet nyitottak. Széchenyi névtelenül kiadta egy röpiratát a Bach-rendszerről, de félt a megtorlástól, ezért öngyilkos lett. A gyászszertartás ellenzéki tüntetéssé vált A háborúk, a katonai-rendőri rendfenntartó gépezet sok pénzbe került, és az ellenállás miatt nem fizetett adók az államcsőd felé hajtották a Habsburg Birodalmat. Ferenc József a magyar felkeléstől félve megkötötte a fegyverszünetet és arra kényszerült, hogy abszolutisztikus, föderalisztikus és alkotmányos elemeket ötvöző alaptörvényt alkosson: ez volt az októberi diploma (1860. október 20), amelyben ígéretet tett arra, hogy a 48 előtti intézkedéseit visszaállítja, és hogy lemond a nyílt önkényuralomról. 1861-ben született a februári pátens (uralkodói rendelet, amely a magyarokat a közös képviselőházban kiszolgáltatta volna az örökös tartományok

többségének. Az 1861-ben összehívott magyar országgyűlés egységesen visszautasította az októberi diplomát és a centralisztikus februári pátenst. Két jelentős politikai párt jött létre, de mindkét párt a 48.-as áprilisi törvényeket vette alapjául A Deák Ferenc féle Felirati párt (mérsékeltebb irányzat), a királyhoz intézett felirat mellett érvelt, és a 48-as törvényeket a maximumnak tekintette. A képviselők többsége nem tekintette Ferenc Józsefet törvényesen uralkodó királynak és ünnepélyes határozat kimondását kívánta. A Teleki László vezette Határozati Párt számára a 48-as törvények a minimumot jelentették, és bár kimondatlanul de a teljes függetlenséget és a 49-es állapotok visszaállítását akarták. A döntő szavazás előtt Teleki öngyilkos lett, mert pártjában egyre kevésbé támogatták. A szavazáson a Felirati párt győzött 3 szavazattal, de a bécsi hatalom Deák feltételeit is visszautasította

és feloszlatta a magyar országgyűlést. Az 1861-től 1865-ig terjedő nyílt önkényuralmi rendszer időszakát provizóriumnak (ideiglenes állapotnak) nevezzük. Az önkényuralom ellenére az abszolutizmus változatlanul sebezhető maradt, ismét pénzügyi csőd és egy újabb háború (ezúttal Poroszországgal) fenyegette. 1863-ban gróf Apponyi György (konzervatív arisztokrata) javaslatot tesz a kiegyezésre, ami majd csak 1867-ben valósul meg. Deák Ferenc a Pesti Naplóban 1865 húsvétján közzétette álláspontját, amely a 48-as állapotok visszaállítása helyett egy olyan alkotmányos rendezést tett kiindulópontjává, mely az állami önállóság egy részének föladásával Bécs és Pest számára egyaránt elfogadható. A bécsi udvarban is túlsúlyba jutottak a megegyezés hívei, és Schmerling miniszterelnököt, a centralizálás hívét menesztették. Ferenc József 1865 decemberére összehívta az országgyűlést. 1866-ban sorkerült a

porosz-osztrák háborúra, melybe az olaszok is bekapcsolódtak. Még utoljára megélénkült az ellenállás szelleme, de Bismarck is csak kihasználta a magyarokat. Újabb katonai vereség elszenvedése rábírta Ferenc Józsefet, hogy hajlandó legyen a magyarokkal való kiegyezésre. A Habsburg Birodalom, mely kiszorult Németországból és Olaszországból, nagyhatalmi állását csak Magyarország Közreműködésével tarthatta meg. A königgrätzi csatavesztés után felgyorsultak az események, és a két fél között tárgyalások kezdődtek. 1867 elején gróf Andrássy Gyulát (egykori 48-as huszártiszt) kinevezték magyar miniszterelnöknek. Az országgyűlés becikkelyezte a kiegyezési törvényt, majd Ferenc József megkoronázásával 1867-ben létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, amelyben Magyarország államformája alkotmányos monarchia lett. A kiegyezés után lehetőség nyílott a közlekedés, a hitelélet, az iparfejlesztés állami

támogatására, a közoktatás, a közművelődés liberális újjászervezésére és fejlesztésére. A magyar gazdaságnak több előnye, mint kára származott a kiegyezésből. A kiegyezést a birodalom két legerősebb, de számszerűen kissebségben levő nemzete kötötte meg, a többi nemzet, nemzetiség kizárásával. A kiegyezést reális kompromisszumként értékelhetjük, ez a kompromisszum azonban nem volt továbbfejleszthető. A kiegyezés megmerevítette, anakronisztikussá tette Magyarország társadalmi-politikai berendezkedését. Magyarország Ausztria Közös Közös Császár Birodalmi gyűlés Delegációk Képviselőház Országgyűlés Felsőház 60 Képviselőház 60 3 tagot Belügyminiszter Miniszterelnök pénzügy hadügy Közös minisztériumok külügy Tartományok Horvát országgyűlés Felelős kormány Felelős kormány tárcák 40 képviselőt Megyék Alispánok Főispánok Horvát miniszter Urak háza Király Uralkodó

Báni kormány Horvátországi megyék A kiegyezés után a dualista államrendszer kiépítésének folyamata következett. Az uralkodó személye (Ferenc József) mindkét államban közös volt, csak míg Ausztriában császárként, addig Magyarországon királyként uralkodott. A Monarchiában minkét állam önállóan kormányozza országát: önálló országgyűléssel és kormánnyal rendelkeznek, melyek a közös ügyek kivételével maguk döntöttek. (Ausztriában: birodalmi gyűlés, míg Magyarországon: országgyűlés), mindkét gyűlés kétkamarás rendszerű volt és mind két félnél a kormány az ország illetve a birodalmi gyűlésnek volt felelős. Ausztriában a kormányt a tárcák alkották, míg Magyarországon a minisztériumok. Az uralkodó személyén kívül közös volt még az un Közös minisztériumok: a hadügy, a pénzügy és a külügy. A gyűléseken a határozatokat csak is abszolút többséggel lehet elfogadtatni. Az uralkodó az

ország illetve a birodalmi gyűlést bármikor feloszlathatta és rendeleti úton tovább folytathatta a kormányzást, valamint beleavatkozhatott a törvényhozásba is. Az uralkodó elnökölt a közös minisztériumokon ezen felül a hadsereg vezénylete és miniszterek kinevezése továbbra is az uralkodó kezében maradt. A közös tárcák ülésein mindkét fél részéről 60-60 fős delegáció vett részt Viszont a magyar delegációnak csökkentett hatásköre volt a közös ügyekben. Horvátország széles körű önkormányzatot kapott. A horvát országgyűlés 40 tagot küldhetett a képviselőházba, és 3 tagot a felsőházba. Magyarország átvállalta az osztrák államadósságok egy részét (30%-ot) és Ausztriával közös vám- és pénzrendszert alakított ki, azaz Magyarország vámunióra lépett Ausztriával. A közös pénzügy nagyban gátolta a magyar gazdaság önállósodását A közös gazdasági ügyeket 10 évenként újraegyeztették

(„gazdasági kiegyezés”). A Habsburgok régi birodalma két központú („dualista”) alkotmányos monarchia lett. Az régi-új birodalom területét nézve Európa második, lakói számát tekintve pedig a harmadik hatalma volt. A megoldatlan belső problémái, és a nemzeti ellentétek miatt azonban Európában csak egy középhatalmi szintet töltött be. Deák szellemi vezetésével és Andrássy Gyula kormányzásával hozzáláttak, hogy a magyar állam belső berendezését a kor követelményeihez igazítsák. Mindenekelőtt a nemzetiségi kérdést kellett rendezni. Horvátország széles körű önkormányzatának ellenére Magyarországgal azonos jogállást követeltek. Az új nemzetiségi törvény biztosította a nemzetiségiek nyelvhasználatát a községi, városi és megyei életben egyaránt. Ha egy településen valamelyik kisebbség elérte 20%-ot akkor engedélyezni kellett a nyelvüket a településen. Az alsó fokú iskoláztatás teljesen nemzetiségi

nyelven történt A nemzetiségiek által követelt kollektív jogokat (autonóm területek szervezése) viszont megtagadták, ezzel azt akarták kifejezni, hogy Magyarországon politikai szempontból csak egy nemzet létezik, a magyar. Eötvös József dolgozta ki 1868-ban a horvátokkal való kiegyezést, majd a nemzetiségi törvényt, amely széles körű jogokat biztosított a Magyarország idegen ajkú népeinek. Eötvös József javaslatára hozták a kötelező népoktatás (12 éves korig) bevezetéséről szóló törvényt is. A céheket fölszámolták Új ipartörvény született, amely mind a munkás, mind pedig a munkaadó jogait és kötelességeit szabályozta. A század végére az írástudatlanságot is sikerült visszaszorítani. 13. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés Az első világháború jellege, jellemzői Mutassa be, milyen alapvető nagyhatalmi ellentétek húzódtak meg az első világháború kirobbanása mögött! Ismertesse vázlatosan a

háború menetét, jellemezze az új típusú hadviselést! Használja a történelmi atlasz megfelelő térképeit! Az első világháború kirobbanásának több oka is volt. A világháborúig az erőviszonyokat döntően az európai hatalmak határozták meg. Európában a fejlődés lendülete nem volt mindenütt egyformán erős. A IX Század elején a német ipar fejlődött a leggyorsabban, és a századfordulóra Európában élre tört. A megalakuló Egységes Németország fenyegető erőt jelentett Európában, és a demográfiai fölényhez hamarosan ipari túlsúly is járult. Az új iparágak főként az Egyesült Államokban és Németországban alakultak ki, ide áramlott a legtöbb új tőkebefektetés. Itt alkalmazták a legmodernebb technikákat és a legkorszerűbb üzemszervezési formákat. Németország ráadásul megkapta Elzász-Lotaringia nagy vasérctelepeit és az óriási francia hadisarcot. Ezzel szemben Franciaország és Anglia fejlődését a

tőkekivitel is mérsékelte. Ez azt jelentette, hogy a ”centrum” kiszélesedett, és új súlypontok alakultak ki, azaz a világgazdaság átrendeződéséről kell beszélnünk. Németország és a többi európai nagyhatalom között már jóval a világháború előtt megromlott a viszony. A nagyhatalmak érdekei számos területen ütköztek egymással, de legalapvetőbb problémát a nagyhatalmak terjeszkedési igénye jelentette. Angliának óriási gyarmatbirodalma volt, csakúgy, mint Franciaországnak. A gyarmatosítás a nagyhatalmi helyzet mércéje lett A gyarmatok több szempontból is előnyösek voltak, először is pénzbevételt jelentettek, mivel az anyaországból származó iparcikkek új piacai voltak a gyarmatok, ezen kívül gazdasági előny is származott belőle és stratégiai szempontból is fontos szerepük volt. Anglia megakadályozta Németország kijutását a Perzsa-öbölhöz, amikor Németország is kihirdette, hogy szeretné érdekeltségét

nyilvánítani a keleti ügyekben. Németország mindenképpen szeretett volna gyarmatokhoz jutni, és egyre nyíltabban értésre adta, hogy érdekeit egyetlen nagyhatalom szempontjával sem hajlandó egyeztetni. Bismarck joggal tartott attól, hogy Németország sikerei egy németellenes koalíciót hívnak életre. Meg akarta akadályozni, hogy Oroszország, a Monarchia és Franciaország egymásra találjanak. A kétfrontos háborútól félve Bismarcknak sikerült Franciaországot elszigetelnie és 1873 –ban létrejött a három császár (orosz, német, osztrák) szövetsége, azonban Oroszország és a Monarchia viszonya a Balkán miatt csaknem háborús konfliktussá éleződött. Hogy Németország és a Monarchia még szorosabbra fűzze kapcsolatait: 1879-ben megkötötték a kettős szövetséget, amely a Franciaországgal elégedetlen Olaszország csatlakozásával 1882-ben hármas szövetséggé bővült. 1888-ban II Vilmos lépett a német trónra, aki Bismarckot

menesztette. Bismarck után a német külpolitika már Európán kívüli területek megszerzését tűzte ki célul, ettől kezdve a német külpolitikát egyre inkább a nyers kihívás, a nyílt fenyegetés jellemezte. A hármas szövetségre válaszul 1893-ban létrejött a francia-orosz katonai szövetség, majd Franciaország és Anglia 1904-ben megkötötte az entente cordinale-t (szívélyes megegyezés), és ezzel a Franciaország elszigetelésére törekvő német politika megbukott. 1907-ben a japánoktól vereséget elszenvedett Oroszország és Anglia is szerződést kötött. Megszületett a hármas antant és ezzel bezárult a gyűrű Németország és szövetségesei körül. A XX század elejére kialakult az európai nagyhatalmak két, egymással szemben álló tömbje: az un. központi hatalmak, amely Németország, a Monarchia és Olaszország szövetségét jelentette, illetve az angol-franciaorosz antant. 1905-ben Németország elérkezettnek látta az időt, hogy

jogokat csikarjon ki francia-Marokkóban. Az első marokkói válság Németország kárára végződött, Anglia és Franciaország szövetségét viszont megszilárdította. A német flottaépítés félelmetes iramban fejlődött, és ez arra késztette Angliát, hogy ajánlatot tegyen Németországnak a tengeri fegyverkezés korlátozására. II Vilmos új kancellárt nevezett ki, aki a flottaépítés folytatása és a fegyveres kockázat vállalása mellett döntött. Nyílt fegyveres fenyegetés volt a hírhedt „párducugrás”. Marokkót a franciák megszállták, II Vilmos parancsára a párduc nevű német cirkáló horgonyt vetett Agaidir kikötőjében, a határozottangol-francia föllépésre Németország ezúttal visszavonult, ez volt a második marokkói válság. A nagyhatalmi ellentétek legveszélyesebb térségének a Balkáni térsége számított, ezért az első világháború kirobbanásának ürügyéül a balkáni helyzetet választották. Az ürügy a

háború kitörésére 1914 június 28-án következett be. Egy szerb nacionalista szervezet tagja meggyilkolta a hadgyakorlatra érkező Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst és feleségét. A merénylet csak megerősítette a Monarchiát abban az elhatározásában, hogy leszámoljon Szerbiával, balkáni befolyásának legfőbb akadályával. A Monarchia szándékosan elfogadhatatlan követeléseket tartalmazó ultimátumot nyújtott át Szerbiának. Szerbia elutasító válasza után a Monarchia 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának A következő két hétben a két szemben álló tömb nagyhatalmai hadiállapotba kerültek egymással. A háború legfontosabb helyszíne az un. nyugati front volt A németek villámháborúra számítottak, és a villámháborús terveiknek (Schlieffen-terv) megfelelően először a semleges Belgiumot lerohanva megkerülték a francia főerőket, és mélyen benyomultak az országba, Párizs felé. A német vezérkar,

alaptalanul, Nagy-Britannia semlegességével számolt, Anglia azonban Belgium semlegességének megsértésére hivatkozva belépett a háborúba. A franciák, angol segítséggel, Párizs előtt a Marne folyónál megállították a német előrenyomulást, ezzel a villámháborús terv kudarcot vallott és Németország kétfrontos háborúra kényszerült, mivel a keleti fronton megindult az orosz támadás. Az oroszok betörtek Kelet-Poroszországba és Galíciába, de ősszel a németek Tannenbergnél és a Mazuri-tavaknál súlyos vereséget mértek rájuk. Szerbia kitartott az osztrák-magyar támadással szemben 1914 őszére nyilvánvalóvá vált, hogy elhúzódó küzdelemre kell számítani. A villámháború állóháborúvá alakult Az állóháború azt jelentette, hogy a szembenálló csapatok beásták magukat, azaz szögesdróttal megerősített lövészárok-rendszerekbe kényszerültek. Az állóháború anyagcsatát is jelentett A győzelemre annak az országnak

volt legnagyobb esélye, amelyik legtovább bírta utánpótlással, azaz fegyverrel, hadianyaggal és emberrel tudta ellátni a frontvonalakat. A nyugati front hatalmas, hónapokon át tartó csatáiban a szembenálló felek mindegyike katonái százezreit vesztette el, miközben a frontvonalak alig mozdultak. A haditechnika féloldalas fejlődése miatt alakulhatott ki az állóháború. Az ipari forradalomnak köszönhetően egy sor új találmány született, amelyeket a hadászatban is alkalmaztak. A gépfegyvereknek köszönhetően a tüzérség ereje megnövekedett, és a gyorstüzelő fegyverek lekaszálták az ellenséget. A háború alatt sokat fejlődött a repülés technikája is, de a kétfedelű, törékeny gépek még nem váltak igazán hatékony harci eszközzé. A háború folyamán megjelentek az első kezdetleges tankok, tengeralattjárók és nagy csatahajók. Az I Vh-ban alkalmaztak először harci gázokat is. A védekezés eszközei tehát fejlettebbek voltak a

támadófegyvereknél. A németek úgy gondolták, hogy találni kell egy pontot, amelyet a franciák semmiképpen sem adhatnak fel, és azt addig kell támadni, amíg el nem véreznek. Az erődöknek nagy szerepük volt a védekezésben, ezért a németek 1916. februárjában megtámadták Verdun erődjét. A tíz hónapon át tartó csatában a franciák mintegy 350 ezer, a németek 300 ezer emberüket vesztették el. Júniusban az Angolok, Verdun tehermentesítésére a Somme folyónál indítottak támadást (Itt vetették be az első tankokat is). A keleti front egyik legvéresebb ütközete a galíciai Przemyślnél alakult ki: A hatalmas erődrendszert fél éves ostrom után foglalták el az oroszok 1915 márciusában. A tengeren ritkán került sor csatára, mivel a brit-francia flotta egyértelmű fölényben volt a német flottával szemben. A németek mindössze egy alkalommal, Jütlandnál Dánia partjainál (1916-ban) vállalták tengeren a nyílt ütközetet,

„döntetlen” eredménnyel. Az antant sikeresen blokád alatt tartotta a központi hatalmak kikötőit, ugyanakkor a német tengeralattjárók az antant tengeri utánpótlásait csak zavarni tudták, feltartóztatni nem. 1914 októberében az Oszmán birodalom a központi hatalmak oldalán belépett a háborúba, és ezzel újabb frontok nyíltak meg. Miután a nyugati fronton egyik fél sem tudta fölszámolni a véres állóháborút, ezért a központi hatalmak keleten próbáltak eredményeket elérni. A német és az osztrák-magyar csapatok 1915 májusában Gorlicénél áttörték a galíciai orosz frontot s több száz kilométerre, szorították vissza keletre a cári csapatokat. A monarchia első jelentősebb katonai sikerének hatására Bulgária rászánta magát arra, hogy a központi hatalmak oldalán belépjen a háborúba. 1915 október elején az osztrák-magyar, német és bolgár csapatok összehangolt támadást indítottak Szerbia, s két hónap alatt

megszállták az egész országot. Olaszország is bekapcsolódott a háborúba 1915 májusában, miután az antant titkos szerződésekben területeket ígért neki a Monarchiából. A Monarchia és Olaszország határán újabb állóháborús frontvonal alakult ki. A nehéz, hegyes terepen az Isonzo folyó mentén a következő két évben 11 véres csata követte egymást. 1916 derekán Románia is hadat üzent a Monarchiának, és augusztusban csapatai benyomultak Erdélybe. Ősszel azonban az összehangolt német-osztrák-magyar-bolgár támadás legyőzte a román hadsereget. A Románkormány különbékére kényszerült (bukaresti béke, 1918) 1917 márciusában a kimerült Oroszországban forradalom robbant ki. A cári rendszer összeomlott 1917 novemberében a bolsevikok (háborúellenes radikális forradalmárok) átvették a hatalmat. A borsevik vezetők tárgyalásokat folytattak Németországgal, majd a felek különbékét írtak alá (breszt-litovszki béke) 1918.

március 3-án Oroszország kiesésével szerzett előnyüket a központi hatalmak nem tudták kihasználni. A német vezetés 1917-ben korlátlan tengeralattjáró-háborút hirdetett, amely segítségével meg akarta törni az antant erejét. A korlátlan tengeralattjáró-háború azt jelentette, hogy a német búvárhajók előzetes figyelmeztetés nélkül elsüllyeszthettek minden, akár semleges hajót is, amelyről azt gyanították, hogy angol vagy francia kikötőbe tart. Ez sok semleges országból fölháborodást váltott ki. 1917 áprilisában az USA hadat üzent a központi hatalmaknak, s példáját hamarosan számos latin amerikai állam is követte. Amerika hadbalépése megfordította a háború menetét Az állam mindent a haditermelés fokozására rendelt alá. Beleszólt a társadalom és a gazdaság működésébe. Jegyrendszert vezettek be, de ennek ellenére az ellátás minősége egyre romlott A Német Császárság hadiipara a háború alatti legmagasabb

termelési szintjét 1918 elején érte el. A németek óriási hadsereget vonhattak a nyugati frontra az orosz különbékének köszönhetően, de az antant erői még nagyobbak voltak. A tavasz folyamán megérkeztek az első kiképzett amerikai hadosztályok is. Az 1918 márciusi német offenzívát ismét megállították (második marne-i csata), majd a nyár folyamán az antant ellentámadásba lendült, és nemcsak a nyugati fronton, hanem a balkáni és a török frontokon is. Szeptember 29-én Bulgária aláírta a fegyverszüneti egyezményt, ezzel a balkánon megnyílt az út az Osztrák-Magyar Monarchia déli határai felé. Október 30-án a török kormány írta alá a feltétel nélküli kapitulációról szóló okmányt, majd november 3-án Padovában a Monarchia képviselői. Novemberben egész Németországban forradalmi hullámsöpört végig November 9-én Berlinben kikiáltották a köztársaságot, II. Vilmos császár elhagyta az országot November 11-én a

német meghatalmazottak a compiègne-i erdőben aláírták a fegyverszüneti egyezményt. 14. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Magyarország az első világháború után Mutassa be a trianoni békeszerződés gazdasági következményeit! Tárja fel a gazdasági változások társadalmi hatásait! Használja a történelmi atlasz megfelelő térképeit! A forradalmi kormányzótanács 1919. augusztus 1-jén átadta a hatalmat a Peidl Gyula vezette, túlnyomóan szakszervezeti vezetőkből alakult kormánynak. A Peidl kormány visszaállította a régi bíróságokat, elrendelte a rendőrség és csendőrség újraszervezését, az államosított ipari- és kereskedelmi vállalatokat és bérházakat visszaadta eredeti tulajdonosainak és visszavonta a Tanácsköztársaság rendelkezéseit. A kormány nem támaszkodhatott a közigazgatási és államapparátusra, fegyveres ereje pedig egyáltalán nem volt, hiszen a Vörös Hadsereg felbomlott, a Vörös őrséget

pedig maga oszlatta fel. Mindezt tetézte, hogy a békekonferencia tilalma ellenére a román hadsereg folytatta előrenyomulását. Megszállta a Duna-Tisza közét is, majd augusztus 4-én és 5-én bevonult Budapestre, majd megszállták az Észak-Dunántúl egy részét is. A Peidl kormány napjai meg voltak számláva A fővárosban szervezkedő ellenforradalmárok egy csoportja Friedrich István mérnök és Csilléry András fogorvos, kereszténypárti politikusok vezetésével augusztus 6-án sikeres puccsot hajtott végre. József főherceg Riedrich Istvánt bízta meg kormányalakítással. Az ellenforradalom három hónapos uralma alatt nem volt képes a békekonferencia számára elfogadható kormányt kialakítani, az országban anarchia uralkodott. A magyar békeszerződés aláírása nélkül azonban nem lehetett lezárni a háborút Európában. Szuverén kormányról mindaddig szó sem lehetett, amíg az ország nagyobb része és a főváros idegen katonai

megszállás alatt állt. Sürgetővé vált tehát a román hadsereg kivonása. Bécsben megalakult az un Antibolsevista Comité (ABC) gróf Bethlen István és gróf Teleki Pál részvételével. 1919 október végén az antant vezető politikusai úgy vélték, sürgős beavatkozásra van szükség a magyarországi helyzet rendezése érdekében. Megbízásukból Budapestre érkezett Sir George Clerk angol diplomata Clerk rövid tájékozódás után úgy ítélte meg, hogy a magyarországi helyzet kulcsembere Horthy Miklós (A Monarchia flottájának utolsó parancsnoka.) altengernagy, a romának által meg nem szállott Dunántúlon szervezkedő Nemzeti Hadsereg fővezére. Horthyt gróf Károlyi Gyula, a Szegeden alakult ellenforradalmi kormány miniszterelnöke nevezte ki hadügyminiszternek. Horthy hadügyminiszterként, majd fővezéri minőségben megszervezte az ún. Nemzeti Hadsereget A tanácsköztársaság veresége után csapatai a franciák engedélyével átvonultak a

Dunántúlra, ahol a siófoki főhadiszálláson toborzással több ezer főre emelte csapatai létszámát. A Nemzeti Hadsereg a román csapatok kivonását követően Horthyval az élükön november 16-án bevonult Budapestre. Horthy számonkérő beszédet intézett a fővároshoz. A Dunántúlon már augusztus eleje óta dúló bosszúhadjárat, a fehérterror a fővezér ígérete ellenére elérte a fővárost, majd átterjedt az ország többi részére is. A Duna-Tisza közén főleg hivatásos tisztekből és altisztekből toborzott fehérgárdák, a Tiszántúlon és Észak-Magyarországon a román hadsereg, Budapesten és a peremvárosokban a rendőrség és más karhatalmi alakulatok álltak bosszút a tanácsköztársaságért. A legtöbb embert a Nemzeti Hadsereg tiszti különítményei gyilkolták meg. 1919 novemberében Huszár Károly kereszténypárti politikus elnökletével megalakult a koalíciós kormány, mely kiírta a választásokat, amelyeket általános,

titkos, egyenlő, a nőkre is kiterjedő választójog alapján bonyolítottak le. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt visszalépett a választási küzdelemtől. Az 1920 januári választások után megalakult nemzetgyűlésben a parasztságot képviselő Kisgazdapárt rendelkezett a legtöbb mandátummal. Együttesen alakított kormányt a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával (KNEP), amely elsősorban a városi kispolgári, tisztviselői és értelmiségi rétegekre támaszkodott. A törvényhozás legsürgetőbb feladata az államfői hatalom rendezése volt. Magyarország államformája királyság maradt, de király nélkül. Az államfő szerepét a parlament által választott kormányzó töltötte be A nemzetgyűlés 1920. március 1-jén Horthy Miklós altengernagyot Magyarország kormányzójának választotta a nemzetgyűlés. A kormányzó korlátozott királyi hatalommal rendelkezett. A Huszár-kormány 1919 végén kapta meg a meghívót a

békekonferenciától A magyar békeküldöttség 1920. januárjában érkezett Párizsba gróf Apponyi Albert vezetésével A küldöttség kifejthette álláspontját a békekonferencia előtt, de ez érdemben nem befolyásolta a már 1919 tavaszán a békekonferencia által elfogadott békeszerződést. A magyar álláspont a béketervezet teljes elfogadhatatlanságát és Magyarország területi integritásának szükségességét hangsúlyozta, történelmi, földrajzi, gazdasági és kulturális érvekre hivatkozva. A békedelegáció javaslatait a konferencián kivétel nélkül elutasították. 1920 június 4-én a Simonyi-Semadam Sándor vezette kormány a versailles-i Nagy Trianon kastélyban aláírta a 14 pontból álló békeszerződést, mely értelmében hazánk területe 283 000 km2-ről 93 000 km2-re, lakossága pedig 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. 3,3 millió magyar került más országba, azaz a Kárpát-medence magyarjainak 1/3 a. Csehszlovákia megkapta

ÉszakMagyarországot (Felvidék) és Kárpátalját Romániához került Erdély, a Partium és a Bánság keleti fele. A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták a Bánság nyugati felét, a Bácskát, a Baranyai háromszöget és a Mura-közét. Ausztria az Őrvidéket (Burgenland) csatolhatta el A békeszerződés ezenkívül fegyverkezési korlátozásokat és jóvátétel megfizetését is előírta, valamint kimondta,hogy Magyarország köteles tiszteletben tartani az új határokat. A békeszerződés a magyar haderő létszámát 35 ezer főben határozta meg, és megtiltotta az általános hadkötelezettséget. 1921 május 1-től az országot 30 évig jóvátétel fizetésére kötelezték, ennek értelmében az antant ellenőrzést gyakorolt az ország gazdasági élete felett. A békeszerződés megkötéseket tartalmazott az utak, vasutak, határátkelőhelyek építése tekintetében is. A magyar társadalom olyan sokkhatást, megrázkódtatást szenvedett el,

amely nemzedékek gondolkodását és magatartását mindennél érzékenyebben befolyásolta. Trianon elutasításában nemzeti egyetértés jött létre, ez lehetővé tette a hatalom számára, hogy a revízió jelszavával jelentős tömegeket állítson maga mellé. A békeszerződés területi rendelkezései egyáltalán nem igazodtak a valóságos etnikai viszonyokhoz. Szétzilálták a kárpát-medencei régiók közötti évszázadok alatt kialakult gazdasági kapcsolatrendszert, és mindezzel az ellenségeskedés magvát hintették el az itt élő népek és államaik között. A kormányzói hatalom és az ellenforradalmi rendszer politikai és gazdasági megszilárdítását gróf Teleki Pál kezdte meg, aki első ízben 1920 július 19-től 1921 áprilisáig volt kormányfő. A békeszerződés aláírása megteremtette a Magyar Királyság megszilárdításának nemzetközi feltételeit. Teleki fontos feladatának tekintette a kormányzati hatalom megszilárdítását

Személyes felügyeletével számolták föl, illetve olvasztották be a hadseregbe a különítményeket, és végetvetettek erőszakos, gyilkosságoktól sem visszariadó tevékenységüknek. Teleki felfüggesztette az egyik legjelentősebb revíziót sürgető szervezetet, az Ébredő Magyarok Egyesületét is. Az 1921/II törvénycikk megszilárdította az állami és társadalmi rendet. Börtönnel büntette az államrendet veszélyeztető gyülekezéseket Ezért a kommunisták illegalitásba kényszerültek. 1920-ban fogadta el a nemzetgyűlés a felerősödő antiszemita hangulat hatására tanszabadságot korlátozó ún. numerus clausus (zárt szám) törvényt. A jogszabály kimondta, hogy az egyetemekre és főiskolákra minden magyarországi nemzetiségből csak a népességen belüli számarányának megfelelő létszámot szabad felvenni. A törvény nem tekinthető zsidótörvénynek, mivel zsidó szó nem is szerepel benne, mégis lecsillapította az antiszemitizmust.

Teleki miniszterelnöksége alatt kezdődött meg a földreform kidolgozása is.1920 novemberében fogadta el a nemzetgyűlés a Nagyatádi-féle földreformtörvényt, amely az ország 16 millió holdat kitevő mezőgazdasági területéből 1 millió holdat osztott szét. A családtagokkal együtt mintegy kétmillió embert érintett a földosztás, a nagybirtokrendszer azonban érintetlen maradt. Nagyatádi földreformjavaslatával meg akarták őrizni a nagybirtokrendszert. A szétosztott 1-2 holdas parcellák mérete azonban túl kicsi volt ahhoz, hogy eltartson egy parasztcsaládot. A földhözjuttatottak körét bővítették a Horthy által alapított Vitézi Rend tagjai, azok a katonaviselt férfiak, akik a világháború és az azt követő események idején kitűntek. 1921 márciusának végén váratlanul Szombathelyre érkezett IV. Károly, majd a fővárosba utazott és tárgyalt Horthyval trónfoglalásának lehetőségéről. Kísérlete azonban kudarccal

végződött, s a volt uralkodó néhány nap múlva elhagyta az országot és visszatért Svájcba. Az úgynevezett első királypuccs megrázta az országot, és a félreérthető magatartást tanúsító Teleki Pál benyújtotta lemondását. Horthy kormányzó április közepén gróf Bethlen Istvánt bízta meg a kormányalakítással. A konszolidáció Bethlen idején is folytatódott. 1921 október 20-án sor került a második királypuccsra, melynek nyitányaként Károly a hozzá csatlakozó csapatokkal Budapest felé vonult, azonban fegyveres ellenállásba ütközött (budaörsi csata- október 23-án) és megadta magát. A Kis-antant a király érkezésének hírére ultimátumot küld, hogyha Magyarországon ismét királyság lesz, háromoldalú támadást indítanak. IV Károlyt Madeirára-szigetére vonult vissza, ahol pár hónap múlva meghalt. Távozása után a magyar Nemzetgyűlés 1921 nov 3-án kimondja a Habsburg-ház trónfosztását. Bethlen István

felismerte, hogy olyan szilárd kormánypárti többségre van szükség, amely a népszerűtlen intézkedések ellenére is biztosítja a hosszú távú kormányzást, ezért a királypuccsok után létrehozta az Egységes Pártot, de ezt csak a nagy tömegbázissal rendelkező Kisgazdapárttal lehetett megvalósítani. 1922 februárjában Bethlen kezdeményezésére a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja egyesült a Kisgazdapárttal. Az Egységes Párt elnöke Nagyatádi Szabó István lett A miniszterelnök 1921 decemberében megállapodást kötött a legerősebb ellenzéki párttal, a Peyer Károly vezette Szociáldemokrata Párttal (Bethlen-Peyer paktum). 1921 október 13-án Velencében megállapodás jött létre. A velencei egyezmény értelmében, Burgenland nagyobbik részét Magyarország kiürítette cserébe Sopronban és nyolc környező községben 1921 decemberében népszavazással döntöttek arról, hogy melyik államhoz kerüljön az érintett terület. A

népszavazás menetét az antant- bizottsága ellenőrizte, amely az eredménynek megfelelően 1922. január 1-jén Mo-hoz tartozónak nyilvánította Sopront és a nyolc községet E választásáért Sopron a nemzetgyűléstől a leghűségesebb város címet kapta. A magyar külpolitika revíziós céljait a szomszédos államok elutasították. A kisantant népessége, gazdasági és katonai ereje többszörösen felülmúlta Magyarországét. Franciaország is a kisantant országait támogatta. Bethlen politikája egyre nagyobb bizalmat kapott külföldön Az 1920-as évek közepén sikerült lazítani a kisantant szorításán. 1927-ben megkötötték a magyar-olasz örök barátsági és együttműködési szerződést. 1928-ban jött létre a magyarlengyel szerződés, majd az Ausztriával, Bulgáriával és Törökországgal kötött barátsági szerződés. 1922-ben Magyarországot nemzetközi elismerésként felveszik a Nemzetek Szövetségébe. A magyar gazdaságban a

háború, a forradalmak, a román megszállás, a tartós blokád és a területvesztés rendkívüli visszaesést idézett elő. Magyarország gyengén fejlett agrárországgá vált. A trianoni békeszerződéssel Magyarország kiszakadt a monarchia gazdasági keretei közül, az iparból a könnyűipar szinte teljesen hiányzott, pótolni kellett az alapágazatokat. A nehézipar elvesztette nyersanyagbázisát, s a gondokat csak tetézte az 1920as évek eleji infláció Az ország ipari létesítményeinek, vasútvonalainak jelentős része határainkon kívül került. Magyarország behozatalra szorult Az ország külföldi kölcsönök nélkül nem tud talpra állni.1923-ban Magyarország népszövetségi kölcsönért folyamodott, az akció igen sikeresnek bizonyult. 1924-ben létrejött az önálló Magyar Nemzeti Bank És az 1927-ben bevezetett új pénz, a pengő stabil maradt és véget vetett az inflációnak. Az ipari termelés növekedésnek indult, felfutott a textil- és

a villamos energia ipar. Fejlődnek az új iparágak. Látványos fejlődés figyelhető meg a vegyiparban és a gyógyszergyártásban Nőtt a villamosenergia-termelés és megindult a bauxitbányászat. A magyar termékek a nemzetközi piacokon is megállták a helyüket (Ganz-dízelmozdonyai, Az Orion-rádiói vagy az Egyesült Izzó-égői). Az élelmiszeripar szerepe csökkent, de a konzervipar jelentős exportot bonyolított le. A mezőgazdaság stagnált Mindezek hatására Magyarországon lassú fejlődés indul meg az iparban és a mezőgazdaságban. A gazdasági világválság hatásai Magyarországon 1930-tól váltak érezhetővé. Elsősorban azokat az iparágakat sújtotta, amelyek a termelőeszközöket állította elő, az élelmiszeripar visszaesése kisebb mértékű volt. A könnyűipari ágazatok helyzetét javította, hogy a külföldi behozatal elakadt, így változatlan kapacitással dolgozhattak tovább. A mezőgazdasági áruk zuhanása miatt tovább

csökkent a parasztok amúgy is alacsony életszínvonala. Az ipari termelés a negyedével esett vissza, amely nagyban növelte a munkanélküliek számát. 1931-ben kis híján összeomlott a bankrendszer A magyar kormány a gazdaság ügyeibe való fokozott beavatkozással próbált úrrá lenni a válságon, és új külkereskedelmi partnereket próbált megnyerni. Nőtt az elégedetlenség a kormánypárti politikusok körében is. A kisgazda képviselők kiváltak a kormánypártból Az 1931-es választásokon a sikertelenségek ellenére ismét győzött az Egységes Párt, a válságot azonban Bethlen nem tudta megoldani, s 1931 augusztusában lemondott. Utóda gróf Károlyi Gyula is csak egy évig maradt kormányon. 1930 szeptember 1-én százezres tömeg tüntetettBudapest utcáin, összecsapva a rendőrséggel. Az 1931-es biatorbágyi merényletet ürügyül felhasználva statáriumot, azaz rögtönítélő bíráskodást vezettek be. A kormányszervek ha mérsékelve is,

de az újonnan szerveződő szélsőjobboldali mozgalmak ellen is felléptek. 15. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák A nemzetiszocializmus Ismertesse a náci ideológia és propaganda sajátosságait! Magyarázza meg, milyen tényezők játszottak szerepet abban, hogy a nemzetiszocializmus jelentős tömegtámogatással bírt Németországban az 1930-as években! A szélsőséges pártok általában egyetértettek abban, hogy koruk államai a hatalmon lévők elnyomó érdekeit szolgálják. Ezek a szélsőséges pártok úgy látták- és ezt programjukban meg is hirdették-, hogy céljukat csak harc árán, ellenfeleik elnyomásával érhetik el és kerülhetnek hatalomra. A szélsőjobboldaliak szerint a nemzetek és a „fajok” harcolnak egymással A szélsőséges pártok, azt hirdették, hogy a demokrácia a tehetetlenség melegágya, amely szükségképpen elbukik majd a „hatékony”, „erőteljes”, „totális” diktatúrákkal szemben. A világháború

után megjelenő új típusú szélsőséges jobboldali pártok gyökeres változásokat akartak. Az első világháborút követően a német nemzetiszocializmus vált a legjelentősebb szélsőjobboldali mozgalommá. A nemzetiszocialisták azt vallották, hogy a harcnak sosem lesz vége, a háború a világ természetes állapota, amelyben az erősek győznek, a gyengéket pedig eltiporják. A nemzetiszocialisták elvetették a demokráciát, céljaik megvalósításának eszközét a diktatúrában látták, és nyílt vezérkultuszt hirdetek. A nemzetiszocializmus vallásellenes volt, politikai okok miatt azonban ezt nem hangoztatták. A nemzetiszocializmust megkülönböztette a fasizmustól heves, faji alapú antiszemitizmusa, amely abban mutatkozott meg, hogy az első világháborús összeomlásért, a forradalmakért, a fennálló forradalmi veszélyért, a gazdasági problémákért és a kapitalizmus visszaságaiért a zsidóságot tették felelőssé. Ez az ideológia már

nem vallási, hanem faji és politikai alapon volt ellenséges a zsidókkal. A náci ideológia szerint a zsidóság nem vallási vagy nemzeti közösség, hanem „faj”. A korszakban hangoztatott fajelmélet szerint az egyes fajok eleve felsőbbrendűek (árja faj). A nemzetiszocialisták összekapcsolták az antiszemitizmust a fajelmélettel A nácik a fajelméletet tudományos nézetnek tartották. A főellenségnek kikiáltott németországi zsidóság különösen súlyos üldöztetéseknek volt kitéve, bántalmazták őket, üzleteiket bojkottálták. 1938. november 9-10-én átfogó, szervezett támadást intéztek a zsidóság ellen (Kristályészaka). 30 ezer embert tartóztattak le, 91-et meggyilkoltak, szétvertek 7500 üzletet, felgyújtottak 191 zsinagógát, 76-ot pedig földig romboltak. A gyakran nácinak is nevezett Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (NSDAP) ideológiáját vezére, Adolf Hitler dolgozta ki. Hitler is, csakúgy, mint Mussolini demokrácia –

és kommunizmusellenes, szélsőségesen nacionalista politikát hirdetett, de antikapitalista, sőt még szocialista jellegű követeléseket is megfogalmazott. A nemzetiszocializmusra jellemző volt még a karizmatikus vezetőbe vetett hit, az ún. Führer-elv, mely az egyén tökéletes feloldódását követeli a közösségben, elve: „Te semmi vagy, a néped minden.” A hadseregben, az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban és a nagyipar irányítói között sokan a szélsőjobboldallal rokonszenveztek, s ez az erő súlyos veszélyt jelentett a demokráciára. Az elégedetlenséget csak fokozták a versailles-i béke rendelkezései, a gazdaság súlyos helyzete és az elszabadult infláció. 1920 márciusában szabadcsapatok alkották a szélsőjobboldali Wolfgang Kapp puccskísérletének fő erejét. A hadsereg nem volt hajlandó fellépni a puccsisták ellen. A puccskísérletet azonban egy általános sztrájk napok alatt megbuktatta, ami azt jelezte, hogy

Németországban a demokratikus pártok még erősebbek a szélsőségeknél. A szélsőjobboldali nemzetiszocialista párt tevékenysége a húszas évek elején Bajorországra korlátozódott. 1923 novemberében, Münchenben, az ún. sörpuccs során megkísérelték megragadni a hatalmat, de a kísérlet rövid lövöldözés után megbukott. A párt vezetőjét, Adolf Hitlert öt év várfogságra ítélték, amiből 13 hónapot ült le. A landsbergi várfogság alatt írta meg a párt nézeteit összefoglaló művet, a Mein Kampf-ot. A húszas évek második felében kiszabaduló Hitler újjászervezte pártját, s működését kiterjesztette az egész országra. Németország megtagadta a jóvátétel fizetését, válaszképpen Franciaország és Belgium 1923-ban megszállta Németország ipari központját, a Ruhr-vidéket, ahol passzív ellenállás alakult ki a megszállók ellen. 1925-ben a konzervatív Paul Hindenburg lett a köztársasági elnök, aki jelentős

szerepet játszott a jobboldal és a köztársaság kiegyezésében.1925-bena francia-belga csapatok elhagyták a Ruhr-vidéket Németország a háború után különösen nehéz pénzügyi helyzetbe került, mivel a területi veszteségeken túl jóvátételi kötelezettség is sújtotta. A húszas évek második felében Németország politikai és gazdasági viszonyai rendeződtek, nemzetközi tekintélye helyreállt. A gazdaság talpra állása és növekedése nagy részben a Daws-tervnek volt köszönhető, amely kezdeményezésére Németország külföldi (amerikai) hitelekhez is hozzájuthatott, amely az évtized végéig segítette a német gazdaság talpra állását. Németországot 1926-ban felvették a Nemzetek Szövetségébe, s megszüntették az ország katonai ellenőrzését. A jóvátétel kérdését 1929-ben zárták le véglegesen. A fizetési kötelezettségek elfogadásának fejében megszüntették Németország gazdasági ellenőrzését. Ekkor vált a modern

kultúra és az életmódváltás egyik európai központjává Németország, azon belül is az igazi világváros, Berlin. 1929-től a gazdasági válság Németországot is sújtotta Különösen az ipari termelés esett vissza, s ennek hatására ugrásszerűen nőt a munkanélküliek száma (1932-re a hatvanmilliós országban elérte a hat milliót), és az életszínvonal meredeken csökkent. A hatalmon lévő polgári pártok elveszítették tömegtámogatásukat, megerősödött a munkásmozgalom. A helyzetet kihasználva előretörtek a gyors és radikális változásokat ígérő szélsőséges mozgalmak. Általánossá vált a pártok félkatonai rohamosztagainak utcai összecsapása. 1930-ban felbomlott a szociáldemokraták és a polgári jobboldal nagykoalíciója A politikai válság megmutatkozott az 1932. júliusi választás eredményein: a kommunista párt a szavazatok 14,3%-át, a nemzetiszocialisták pedig 37,8%-át szerezték meg. Hitler a tömegek megnyerése

érdekében minden társadalmi rétegnek ígért valamit. A jobboldal a „kommunista veszély” rémképére hivatkozva a nácikkal való megegyezés lehetőségét kereste. A jobboldal ösztönzésére Hindenburg 1933. január 30-án kancellárrá nevezte ki Hitlert, aki a békét fenyegető igazi veszélyt jelentette. Hitler már a húszas években fölvázolta külpolitikai programját: érvényteleníteni kell a versailles-i békeszerződést (területi revízió), újra felfegyverezni Németországot, egy államban kell egyesíteni a Birodalmon kívül élő németeket, megszerezni keleten, azaz a lengyel, ukrán és orosz földön az „életteret”. A náci német állam, a „Harmadik Birodalom” fő célja az európai hegemónia megszerzése volt. Hitler azonnal hozzákezdett a demokratikus keretek lebontásához, és új választásokat íratott ki. 1930 február 27-én leégett a Reichstag (törvényhozás épülete), amelyet a nácik a kommunisták művének

tulajdonítottak (Dimitrov-per). A választások előtt több tízezer embert börtönöztek be és több százat gyilkoltak meg, ennek ellenére a náciknak csak a mandátumok 44%-át sikerült megszerezniük. A parlamenti többséghez koalícióra kellett lépniük szövetségeseikkel. Az új törvényhozás elfogadta a felhatalmazási törvényt, amely értelmében a kancellár rendeletekkel, a parlament jóváhagyása nélkül is kormányozhatott, így lehetővé vált a totális diktatúra kiépítése. A törvény segítségével Hitler olyan rendkívüli intézkedéseket fogadtatott el, amelyek megsemmisítették a weimari államrendet, és a náci pártot jutatták korlátlan hatalomhoz. 1933 júliusában már rendelet mondta ki, hogy Németországban egyetlen párt működhet, az NSDAP. Létrehozták az első koncentrációs táborokat, hogy a politikai ellenfeleikkel leszámoljanak. A szakszervezeteket feloszlatták, a kulturális életet, a társadalmi egyesületeket, az

önkormányzatokat és a sajtót a náci kormány ellenőrzése alá vonták. Hitler bejelentette a jóvátétel fizetésének eltörlését, Németország 1933-ban kilépett a Nemzetek Szövetségéből, és külpolitikája egyre agresszívebbé vált. A nácik jelentős eredményeket értek el a gazdasági válság felszámolásában is. Hitler hatalomra jutásával egy időben Németország nagyszabású gazdasági programba kezdett. A közmunkaprogramból fegyverkezési programmá alakuló tervükkel elérték, hogy megszűnjön a munkanélküliség, ismét bevezették az általános hadkötelezettséget, Európa legkorszerűbb autópálya rendszerét építették meg és korszerűsítették az ipart. Létrehozták a Nemzeti Munkafrontot (A munkavállalók jogait szabályzó testületet), amelybe kötelező volt belépni. Aki nem működött együtt a nácikkal, vagyonelkobzásra ítélhették, s börtönbe is zárhatták, működött a terror. A háborús céloknak

megfelelően a német gazdaságot önellátóvá próbálták tenni és új kereskedelmi szisztémákat alkalmaztak. A hatalom megragadásában fontos szerep jutott a náci párt félkatonai szervezetének, az SA-nak. Az SA élén Ernst Röhm állt, aki népi hadsereg létrehozását tervezte és egy „második forradalmat” követeltek. Hitler megerősítette a saját testőrségeként létrehozott a másik rohamosztagot, az SS-t (Véderő), valamint megalapította a politikai rendőrséget, a Gestapót. 1934 június 29-30-án Hitler lecsapott az SA vezetésére, és több százat lemészároltak közülük. Hindenburg elnök 1934 augusztusi halálával Hitler saját hatáskörébe vonta az államfői jogokat is. A német hadsereg új esküdt tett, személy szerint a Führerre (Hitlerre), az SS ereje és befolyása tovább nőtt (totális diktatúra). A nácik szerint az állam ellenőrzése alól senki sem vonhatta ki magát. A nemzetiszocialista elvek érvényesültek a

kultúrában, az ifjúsági mozgalomban, a sajtóban, az oktatásban, de még a szabadidős egyesületeknél is. 1935-ben a Saar-vidéki népszavazáson a helyi lakosság elsöprő többsége Németország mellett döntött. Az egyik legnagyobb gondot az 1936-os rajnai válság jelentette: a német csapatok bevonultak a demilitarizált övezetbe. Nagy-Britannia és Franciaország a diplomáciai tiltakozáson kívül nem lépett fel komolyabb eszközökkel az új német külpolitika ellen. 1936-ban létrehozták az un „Berlin-Róma-tengelyt”, és még ugyanebben az évben létrejött Németország és Japán szövetsége a Szovjetunió ellen (Antikomintern-paktum), amelyhez 1937-ben Olaszország is csatlakozott. 1938 március 12-13-án Hitler megszállta Ausztriát (Anschluss). Hitler következő célpontja Csehszlovákia volt, ahol a kb 3 millió német lakta Szudéta vidék visszaszerzését tűzte ki célul. Az 1938 szeptember 29-i müncheni egyezmény alapján Csehszlovákiának

át kellett adnia német többségű területeit Németországnak. 16. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák A bolsevik diktatúra jellemzői Ismertesse a sztálini diktatúra legfőbb jellemzőit! Magyarázza meg, miért Oroszországban került hatalomra a bolsevizmus, és ennek milyen következményei lettek a marxista eszmékre! A nemzetközi marxista munkásmozgalom, a szociáldemokrácia a XIX-XX. század fordulójára elvetette azt a gondolatot, hogy a szocializmust csak forradalom útján lehet és kell kivívni, ehelyett demokratikus reformpolitikára törekedett. Az orosz szociáldemokratákon belül azonban erőteljes maradt a forradalmi irányzat, s ebből a szárnyból alakult ki a bolsevik párt. 1917 nyarára a bolsevikok mind nagyobb befolyásra tettek szert a szovjetekben, és ezen keresztül az egész országban. Az eszerektől átvették a földreform követelését és kihasználták, hogy a forradalom ellenére az ellenállás semmivel sem javult.

Eközben a frontokon a helyzet katasztrofálissá vált, összeomlott a Kerenszkij-offenzíva és egyre általánosabbá vált a békevágy. 1917 júliusában Pétervárott a bolsevikok által befolyásolt tömeg zavargásokat kezdett, mire az Ideiglenes kormány betiltotta a bolsevik pártot. A párt vezetőinek egy részét letartóztatták, míg mások, köztük Lenin is újra illegalitásba kényszerült. Az ideiglenes kormány vezetője az eszer Alekszandr Kerenszkij lett. Szeptemberben a hivatalosan még mindig betiltott bolsevikok többséget szereztek több szovjet vezetésében. Októberben szerte az országban forradalmi katonai bizottságok alakultak, amelyek valójában bolsevik irányítás alatt álltak. A bolsevikok 1917 október 25-én a Szovjetek II Összoroszországi Kongresszusán átvették a hatalmat. A kongresszus elfogadta a békéről, a földreformról, valamint a nemzetek önrendelkezéséről szóló dekrétumot, illetve kinevezte az új kormányt, a Lenin

vezette Népbiztosok Tanácsát. Az Ideiglenes Kormány miniszterei, beleértve Kerenszkijt is, elmenekültek, a főváros nagy része vértelenül került a bolsevikok kezébe, egyedül a Téli Palota elfoglalásakor zajlottak harcok. Moszkvában elhúzódott a hatalomátvétel és hosszas utcai harcokra került sor. A hatalmat a szovjetek gyakorolták, valójában azonban a bolsevik párt egyeduralma valósult meg. A bolsevikok szerint a küzdelem a burzsoázia és a ploretariátus közt zajlik. A bolsevikok céljaik megvalósításának eszközét a diktatúrában látták. A szocialista forradalom révén olyan társadalmat akartak kialakítani, amelyben megszűnik az emberek kizsákmányolása, a magántulajdon, általános és egyenlő mértékű lesz a jólét, a társadalmi viszonyok pedig annyira átláthatóak lesznek, hogy fokozatosan megszűnik maga az állam is, ehhez a társadalomhoz azonban a bolsevikok szerint csak embertelen eszközökkel, kemény harc és terror

alkalmazásával lehet eljutni, amely a ploretárdiktatúra révén valósítható meg. A bolsevikok úgy vélték, hogy a „szervezetlen” ploretariátus nem tudja saját érdekeit képviselni, erre csak az „élcsapat” azaz a kommunista párt képes. A kommunisták a világforradalom felé tartó világméretű küzdelem élharcosainak tartották magukat. A párton belül az un demokratikus centralizmus elve érvényesült A párton belül kulcsszerepe volt a párt vezérének, Leninnek. A bolsevikok elsőként kinyilvánították békevágyukat, elítélték a titkos diplomáciát és a hódító törekvéseket. A bolsevik kormány megszervezte saját hadseregét, a Vörös Hadsereget. Végül 1918 március 3-án elfogadták a súlyos feltételeket tartalmazó breszt-litovszki békét. A békét követően 1918 nyarán a bolsevikok intézkedései elégedetlenséget váltottak ki a különböző társadalmi rétegekből és ennek következtében kitört a polgárháború. A

polgárháború a vörösök (bolsevikok) és a fehérek között folyt, de beavatkozott a bolsevikok ellenfeleinek oldalán az antant is. A kirobbanó polgárháború tovább tartott és legalább annyi emberáldozatot követelt, mint az azt megelőző világháborús korszak. A bolsevik hatalomátvételt követően SzovjetOroszországban államosították és a kereskedelmet Kialakult a hadikommunizmus rendszere, melynek jellemzői: a rekriválások, jegyrendszer, munkakényszer, teljes körű államosítás, hadkötelezettség, áru- és pénzviszonyok. A hadikommunizmus ezen felül a gazdákat arra kötelezte, hogy a fogyasztásukon felüli terményfelesleget szabott áron beszolgáltassák az államnak. 1921-re a bolsevik hatalom fegyveres megdöntésére tett kísérletek kudarcba fulladtak, 1922-re legyőzték a fehérek főerőit és az intervenciót is sikerült visszaverni. Ugyanebben az évben a hadikommunizmus rendszere kudarcot vallott. 1921-re milliókat sújtott az

éhínség, és a tömegek elégedetlenséggel vették tudomásul, hogy életkörülményeik tovább romlottak. Az elégedetlenség a mindenfelé kitörő sztrájkok, munkástüntetések és parasztlázadások után 1921 februárjában, a kronstadti matrózlázadásban érte el csúcspontját. A válság hatására a bolsevikok gyökeres gazdaságpolitikai fordulatra szánták el magukat. Lenin javaslatára az áru és pénzviszonyok ideiglenes és részleges visszaállítása mellett döntöttek („visszaállították a kapitalizmust”). Erre épült az új gazdaságpolitika, melynek orosz rövidítése, a NEP (nóvaja ekonomícseszkaja polityíka) volt. Eltörölték a beszolgáltatási rendszert, helyette elviselhető mértékű állami adót vetettek ki, így a parasztok a megmaradt terményeiket szabadon árusíthatták a piacokon. Az iparban és a kereskedelemben ismét működhettek a kisvállalkozások és a magángazdaságok, az állami nagyvállalatok nagyobb

önállóságot kaptak, tevékenykedhettek a külföldi beruházók, visszahelyezték „jogaiba” a pénzt és a piacot. Szociális intézkedéseket hoztak: bevezették a 8órás munkaidőt, a szabadságolás lehetőségét, enyhítették az éhínséget. A NEP-nek köszönhetően a gazdaság gyors növekedésnek indult. Az újfajta gazdaságpolitika hatására a mezőgazdaságban és az iparban óriási változások mentek végbe. Felélénkült a nyugattal folytatott kereskedelem, ami a külpolitika nyitottabbá válását is elősegítette. 1922 december 30-án létrejött a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége: a Szovjetunió. A párt, az állam és a központi szervek vezetésében orosz túlsúly érvényesült. Lenin 1924 elején meghalt A párt vezetésében hatalmi harc kezdődött, de csak a húszas évek végén dőlt el hogy a párt első embere a grúz származású Joszip Visszarionovics Sztálin lesz. Sztálin 1922-től a párt főtitkára volt A hatalmi

harcban vetélytársaival szemben a fokozatosan duzzadó pártapparátusra is számíthatott. 1927-ben Sztálin ellenzékének döntő többsége vagy behódolt, vagy Sztálin eltávolította a pártból, fő ellenlábasát Trockijt 1929-ben száműzetésbe kényszerítette. Sztálin 1940-ben az akkor már Mexikóban élő Trockijt meggyilkoltatta. A húszas évek végén Sztálin elérkezettnek látta az időt a NEP felszámolására, és a szocialista rendszer felépítésére. 1929-et a fordulat évének, és a sztálinizmus kezdetének lehet tekinteni. Az új politika két legfontosabb elemének az intenzív iparosítást és a kollektivizálást tartotta. A gyorsított iparfejlesztést a tervgazdálkodás keretei között képzelték el. A tervgazdálkodásban a központi szervek utasításai, parancsai érvényesültek. A húszas évek végén elfogadott első, majd második ötéves terv hatalmas gazdasági növekedést irányzott elő, elsősorban a nehézipar területén.

Néhány év alatt hatalmas ipari központok emelkedtek ki a semmiből és közel 1500 új üzem épült. A munkásosztály létszáma az iparosítás következtében dinamikusan növekedett. A rendszernek azonban voltak problémái: a központ képtelen volt mindenről döntést hozni, az alsó vezetők a megtorlástól félve a rossz eredményeket „kozmetikáztak”, a szakembereket megtizedelő terror és a mennyiség hajszolása miatt a minőség gyakran csapnivaló volt, és általánossá vált a pazarlás, a környezetszennyezés, a selejt magas aránya. A diktatórikus iparosítás létrehozta a szovjet nehézipart és a hadipart, de a fogyasztási cikkeket alacsony színvonalon gyártották. Az ipari beruházások fedezetét csak a lakosság rovására lehetett előteremteni. A tőkét elsősorban a mezőgazdaságból lehetett kiszivattyúzni, amelynek legfőbb eszköze a kollektivizálás volt. A kollektivizálás a mezőgazdaságban azt jelentette, hogy a parasztok

magángazdaságait kolhozokba vagy szovhozokba tömörítették. A szovhoz az állam tulajdonában lévő nagybirtok, a kolhoz elméletileg termelőszövetkezet, amelynek vezetőjét a tagság választotta, a gyakorlatban azonban a kolhozok is az állam irányítása alatt álltak. A parasztság több mint 90%-át kényszeríttették a kolhozok, s jóval kisebb részben a szovhozok keretei közzé. A parasztokat megfosztották földjeiktől, jószágaiktól és termelőeszközeiktől, ezért a kollektivizálás ellenállást váltott ki. Több ezer lázadás tört ki országszerte. A hatóságok megtorlásként milliószám telepítették ki a felelősnek kikiáltott gazdag parasztokat (kulákokat) és családjaikat a Szibériában és Közép-Ázsiában kiépített koncentrációstábor-hálózatba, a GULÁG-ba. 1932-33-ban elsősorban Ukrajnában tízmilliókat sújtott az éhínség. A harmincas évek az orosz iparfejlődés évei voltak A gazdaság féloldalassá vált,

eltorzult és a termésátlagok folyamatosan csökkentek. A kommunista párt egyetlen politikai pártként közvetlenül irányította az összes állami intézményt. A párt akaratának megvalósításában 1934-től a Belügyi Népbizottság, az NKVD játszott meghatározó szerepet. A terror fokozódásának jeleként a húszas évek végén újabb tömeges tisztogatások kezdődtek. Milliók kerültek a már egész országot behálózó GULÁGba A tisztogatásokhoz az ürügyet Kirov, leningrádi párttitkár 1934 decemberi meggyilkolása szolgáltatta, amelyet nagy valószínűséggel Sztálin rendelte el. 1934 és 1938 között a terror elérte a legfelső köröket is, a tisztogatások végigsöpörtek a párt- és az államapparátus, a hadsereg és a gazdaságirányítás minden szintjén, végül még a tisztogatásokat végrehajtó titkosszolgálatokon is. A párt és az állam legfontosabb vezetőit sorra bíróság elé állították, halálra ítélték és kivégezték.

A terror áldozatául esett a kongresszus és a Központi Bizottság tagjainak nagy része is. A nagy tisztogatásnak nevezett 1935-1939-ig tartó letartóztatási hullám során a párt korábbi vezetői közül az un. koncepciós perek áldozatává vált: Zinovjev, Kamenyev és Buharin is, akik nyilvános tárgyaláson is elismerték a szájukba adott képtelen vádakat. A vallomások kicsikarásában szerepet játszott a fizikai és lelki kínzás, valamint a hozzátartozók életével való zsarolás is. Az esztelen vérengzés 1937-ben a hadsereg felső vezetését is elérte, ahol különösen súlyos volt a tisztogatás. A szovjet elnyomó rendszer egyik legfontosabb eszköze a manipuláció volt. A tisztogatások a II világháború előtt lefejezték a Vörös Hadsereget. A szovjet rendszerben az egyház is ellenségnek számított A párt és az ország vezére, Sztálin körül soha nem látott, páratlan mértékű személyi kultuszépült ki. Személyét, érdemeit

dicsőíteni kellett, „útmutatásai” szentírásnak számítottak az élet minden területén. Képei és szobrai ott voltak mindenhol és még a magánlakásokban is „kötelező” díszítő elemnek számítottak. 17. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés Magyarország részvétele a második világháborúban Mutassa be Magyarország háborúba lépésének körülményeit! Magyarázza meg a háborúba lépés bel- és külpolitikai összefüggéseit! Imrédy menesztése után Horthy, gróf Teleki Pált bízta meg a kormányalakítással. Teleki célja az volt, hogy minél jobban fenntartsa az önálló magyar politizálás lehetőségét, valamint célja volt még az ebben a korszakban előretörő szélsőjobboldali pártok visszaszorítása. A miniszterelnök nem akarta elkötelezni magát németország mellett, de belátta hogy Magyarország eddig elért revíziós sikereit Németországnak köszönheti Ezenkívül a gazdasági és a külkereskedelmi

kapcsolat sem volt elhanyagolandó, melynek már 70%-a Németországgal bonyolódott. Az eddigi egyoldalú politikát a nyugati nagyhatalmakhoz való közeledéssel akarta ellensúlyozni, de Németországtól sem akart elszakadni, ezt mutatja az is, hogy Magyarország februárban csatlakozott az Antikomintern-paktumhoz, áprilisban pedig kilépett a Nemzetek Szövetségéből. 1939 márciusában a magyar csapatok megszállták a Kárpátalját, ez a revíziós siker és a kibontakozó háborús konjunktúra Teleki pozícióját erősítette, de az ország mozgástere ennek ellenére tovább szűkült. Teleki törekvései ellenére sem tudott elszakadni a belpolitika eddigi útjáról. Februártól a kormánypárt új néven (Magyar Élet Pártja) folytatta a kormányzást. Ugyanebben az évben május 5-én a parlament elfogadta a második zsidótörvényt, amelyben már faji alapon határolták be a „zsidó” fogalmát: Zsidónak minősült az, akinek legalább az egyik szülője

vagy két nagyszülője izraelita vallású volt. A törvény az értelmiségi pályákon az eddigi 20%-ról 6%-ra csökkentette a zsidóság arányát. A zsidók bizonyos állásokat egyáltalán nem tölthettek be, és kizárták őket az állami és a közhivatalokból. Korlátozták a választójogot is Választójoga csak annak maradt meg, akinek az ősei legalább 1867 óta az országban éltek, s ők is csak az úgynevezett zsidó listára szavazhattak. A Teleki-kormány készítette elő a harmadik zsidótörvényt , de ezt már csak a következő kormány alatt fogadta el az országgyűlés, 1941. augusztusában. Az 1939 májusában tartott választást még a Darányi idején elfogadott választójogi törvény alapján rendezték. A szavazás titkosan zajlott, és a kormánypárt győzelmét hozta, ám új jelenségnek számított a szélsőjobb(nemzetiszocialisták) előretörése. Főleg a fővárosban és a környékén volt legszembetűnőbb a szélsőjobbra leadott

mandátumok száma. A Nyilaskeresztes Párt egyedül 31 képviselői helyhez jutott A nyilas párt sikerét annak köszönhette, hogy igazi tömegpárt volt. Ezt mutatja az a tény is, hogy a választások idején a párt közel negyedmillió taggal rendelkezett, míg ez a szám 1943-ra felénél is kevesebbre csökkent. Teleki a hagyományos eszközökkel lépett fel a szélsőjobb ellen: Szálasi pártját ismét betiltották. 1939 szeptemberében, Lengyelország lerohanásakor a Teleki-kormány visszautasította azt a német kérést, hogy engedélyezzék a német csapatok átvonulását magyarország területén Lengyelország ellen, de engedélyezte a közel 130 ezer lengyel menekült befogadását. A kormány így igyekezett kívül maradni a háborún, és ezzel fenntartani az ország fegyveres semlegességét. Az 1940 augusztusi 30-án hozott második bécsi döntés alapján: Erdély északi része és a Székelyföld visszakerült Magyarországhoz. Az ország több mint 2,5

millió lakossal gyarapodott, melynek csak fele volt magyar. Ez az újabb revíziós siker ismét Németországnak volt köszönhető, hiszen újra német és olasz bizottság döntött az új határokról. A döntést követően Magyarország még jobban elkötelezte magát Németország mellett. Magyarország kevéssel a döntés után csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. 1940 december 2-án Magyarország örök barátsági szerződést kötött Jugoszláviával. 1941márciusában, Jugoszláviában az addigi németbarát kormány megbukott és az országban németellenes fordulat következett be. Hitlernek ezért el kellett halasztania a Szovjetunió elleni offenzíváját (Barbarossa-terv) és először a Balkánon kellett rendet raknia, amelyet Jugoszlávia lerohanásával kívánt megoldani. Hitler a balkáni hadjáratban szerepet szánt Magyarországnak, is területi visszacsatolások fejében. Teleki a vezérkara nyomására és az egyre súlyosbodó hazai helyzet

miatt, valamint hogy tiltakozzon a Jugoszlávia elleni hadjárat magyar részvétele ellen: 1941.április 3-án öngyilkos lett A németek április 6-án megkezdték Jugoszlávia lerohanását, és az új magyar kormányzat a támadáshoz való csatlakozásról április 11-én döntött. Magyarország Jugoszlávia megtámadása után nem került hadi állapotba, ez csak akkor következett be, amikor Magyarország csatlakozott a Szovjetunió elleni offenzívához. Teleki halála után a köztudottan németbarát Bárdossy László vette át a kormány irányítását. A Jugoszlávia elleni hadjáratban való részvételért cserébe Magyarország visszakapta: a Bácskát, a baranyai háromszöget és a Mura vidékét. Az új területek beolvasztása nagy gondot jelentett a kormánynak mivel az itt élők csupán 40%-a volt magyar. 1942 januárjában partizántevékenységekre hivatkozva a katonai hatóságok Újvidéken razziát rendeztek, amelynek során közel 3340 főleg szerb civil

esett áldozatul. Az áldozatokat először agyonlőtték, majd a befagyott Duna lékeibe lökték. Ez az esemény akkoriban nagy port kavart és az újvidéki mészárlás néven került be a történelembe. A mészárlásért felelős katonatisztek a hadbírósági ítélet elől Németországba emigráltak.1941 Június 26-án felségjelzés nélküli repülők bombázták Kassa várost és környékét. A miniszterelnök és Horthy minden vizsgálat nélkül a szovjetek akcióját látták a bombázások mögött. Bárdossy, Horthy beleegyezésével hadat üzent a Szovjetuniónak, amelyet 1941.december 7-én angol hadüzenet követett Bárdossy az Egyesült Államokkal is közölte a hadi állapotot, így Magyarország hadi állapotba került a szövetséges hatalmakkal és Németország oldalán belépett a háborúba. 1945 második felében Magyarország kivezényelte az un. Gyors hadtestet a keleti frontra, de a frontvonalon bebizonyosodott a magyar csapatok technikai

felszereltségének és kiképzettségének hiánya. A 45 ezer főből álló magyar hadsereget ezért hamar visszavonták és ezután csak biztosítási és utánpótlás szállítási feladatokat bíztak rájuk. A 200 főből álló második magyar hadsereg fő feladata Voronyezs térségének, valamint a Don-folyó 200 km-es kanyarulatának védelme volt, ám a létszám és a technikai hiányosságok miatt az 1943. januárjában induló szovjet támadás két hét alatt elsöpörte a második doni-hadsereget. 1942 elején Kállay Miklóst nevezte ki Horthy miniszterelnökké. Az egymást követő katonai kudarcok után Kállay legfőbb feladata az volt, hogy egy külpolitikai fordulattal a nyugati hatalmak felé stabilizálja magyarország helyzetét. A külpolitikai fordulat végrehajtásában azonban hátráltatta a már éveken át tartó németbarát propaganda, valamint a közvélemény, amely a revíziós sikereket a német szövetség meglétéhez kötötte nem alaptalanul.

Kállay kénytelen volt kétoldalú politikát folytatni: Míg a németeket biztosította feltétlen hűségéről, melyet nyilvános tevékenységei mutatták, addig titkos tárgyalásokat kezdett a szövetséges nagyhatalmak képviselőivel a katonailag semleges országokban. Ezt a manőverező külpolitikát nevezték „hinta” politikának1943 őszén meg is született egy előzetes fegyverszüneti egyezmény, amely Magyarország feltétel nélküli megadását és Németországgal való szembefordulást tartalmazta. Ez az egyezmény azonban csak akkor lépett volna érvénybe, ha a nyugati hadseregek elérik magyarország határát. Magyarországon a háború kitörését követően elkezdett növekedni a termelés, és a munkanélküliség is visszaesett. Az első világháborúhoz képest az élelmiszerellátás is zavartalan maradt és csak a háború végén támadtak ellátási gondok. 18. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés A hidegháború Ismertesse a

klasszikus hidegháború idején (1947-1962) zajló legjelentősebb nemzetközi konfliktusokat! Tárja fel, hogy miként és hogyan jelképezte Berlin kettéosztottsága a nagyhatalmi szembenállást Európában! Használja a történelmi atlasz megfelelő térképeit is! 1945. július 17 és augusztus 2 között a németországi Potsdamban tárgyaltak utoljára személyesen a háborúban győztes nagyhatalmak vezetői (Sztálin, Truman és Churchill, majd később a Churchillt felváltó új munkáspárti miniszterelnök Clement Attlee). A konferencián döntést hoztak arról, hogy Németországot demilitarizálják, felszámolják a náci szervezeteket, és hogy felelősségre vonják a háborús bűnösöket. Németországot és Ausztriát illetve azon belül Berlin és Bécs városát ideiglenesen négy-négy megszállási övezetre osztották és ezeket angol, amerikai, francia és szovjet csapatok ellenőrizték. A megszállt területeken létrehozták a Szövetséges

Ellenőrző Bizottságot. A Szovjetunió megtarthatta 1939-40-ben megszerzett területeit, ezért Lengyelországot kárpótlásképpen „nyugatra tolták” Németország rovására. Megállapodás született arról is, hogy a szovjet megszállás alatt lévő országokban szabad demokratikus választásokat tartanak, ezt azonban a szovjetek nem tartották be. A Potsdamban előkészített békekonferenciára végül 1947. február 10-én Párizsban kerülhetett sor, amely során Finnország, Olaszország, Románia, Bulgária és Magyarország képviselői aláírták a békeszerződést. A békeszerződések ezúttal nem tartalmaztak kisebbségvédelmi egyezményeket, meghatározták viszont a jóvátételek pontos összegét. A békekötés körüli huzavona már az antifasiszta koalíció felbomlásának jele volt, mivel a volt szövetségesek nem tudtak megállapodni Németország és Ausztria sorsáról, ezért csak később születtek olyan nemzetközi szerződések, amelyek

pótolták az elmaradt békeszerződéseket. Ázsiában nem sikerült átfogó békerendszert kialakítani. A háború után Japánt megszállták az USA csapatai Japán kénytelen volt lemondani valamennyi területi hódításáról. 1951-ben, San Franciscóban 49 állam képviselője írta alá a békeszerződést Japánnal, azonban az amerikai csapatok továbbra is az országban maradhattak. A győztes nagyhatalmak együttműködésének eredménye volt a háborús bűnösök felelősségre vonása. A vh után a győztesek kimondták a német nép kollektív felelősségét. A győzelem kivívása után a Nürnbergben felállított nemzetközi hadbíróság a következő bűntettek miatt emelt vádat: béke elleni büntettek, háborús bűnök és emberiség elleni bűntettek. Az 1945-46-ban lefolytatott nürnbergi perben, az életben maradt 22 náci fővádlott közül 12-t halálra ítéltek és 10-et kivégeztek. Az 1946-48as tokiói perben 7 japán politikust és katonát

sújtottak halálbüntetéssel A később elfogott náci vagy kollaboráns bűnösök felett az egyes országok bíróságai még a háború után évtizedekkel is ítélkeztek. A háború után a konfliktusok felerősödtek, de a háború lezárásáig, vagyis az 1945-47-es időszakban még szükség volt a közös fellépésre. Ennek eredményeként született meg az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ). Az új világszervezet az ENSZ alapokmányait 1945. június 26-án 50 ország képviselői írták alá San Franciscóban, és elsőszámú célként a nemzetközi biztonság és a béke fenntartását tűzték ki. Az évente ülésező Közgyűlés lett az ENSZ legfőbb testülete, melynek munkájában minden tagállam részt vehet. A közgyűlésben valamennyi tagállam egy szavazattal rendelkezik. A közgyűlés határozatai azonban csak ajánlás jellegűek és csak akkor lépnek érvénybe, ha a tényleges cselekvési lehetőséggel és kényszerítő eszközök alkalmazásával

rendelkező Biztonsági Tanács is jóváhagyta. Az utóbbi szervezetben ma 10 rendszeresen cserélődő tag mellett öt állandó vétójoggal rendelkező állam is található (Szovjetunió, USA, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína). Fontos szerepet szántak a Hágában működő Nemzetközi Bíróságnak is, amely az államok vitás ügyeiben hoz döntéseket. Az ENSZ apparátusának élén a Közgyűlés által választott főtitkár áll Megközelítően húsz millió ember lakóhelye elhagyására kényszerült, menekültként vagy kitelepítettként. A legnagyobb mértékű kitelepítés a németeket sújtotta, becslések szerint 1012 millió német nemzetiségű személyt költöztettek el, embertelen körülmények között Nemzetiségre való tekintet nélkül, politikai okokból milliók távoztak a szovjet befolyás alá került országokból. Az USA és Anglia vezetőiben a háború után feltámadt a gyanú, hogy Sztálin irányítása alá akarja vonni Európa

keleti felét, és a „szovjetek kezét” sejtették egy sor olyan eseményben is, amely Sztálin terveitől függetlenül bontakozott ki. Azonban Sztálin is bizalmatlan volt partnereivel szemben. Churchill 1946 márciusában Fultonban tartott beszédében felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy a szovjetek zsarnoki uralmat építenek ki Európa keleti felében, s hogy a kontinenst „vasfüggöny” osztja ketté. A II világháború méreteiben és hatásában jobban megrendítette a világot, mint az I. vh A második világháború következtében jelentősváltozás állt be a nagyhatalmi erőviszonyokban. A háborús vesztesek (Németország, Japán, Olaszország,) hosszú időre kikerültek a világ sorsát meghatározó államok közül. 1945 után világossá vált, hogy a két nagyhatalom – a Szovjetunió és az USA-ereje messze meghaladja a többiét. A győztesek közül Anglia és Franciaország középhatalmi szintre esett vissza, mivel gazdaságilag

legyengültek a háború következtében. A gyarmatbirodalmi-rendszer bomlásnak indult, új független országok sora alakult ki. A nemzetközi politikát a II vh végétől csaknem fél évszázadig a két megerősödött „szuperhatalom” és az általuk vezetett szövetségi rendszerek viszonya határozta meg. Kialakult a kétpólusú (bipoláris) világ. A háborút követő években mind az USA mind a Szovjetunió kialakította a maga érdekszféráját, melyek gazdasági, politikai, ideológiai és hatalmi okból szemben álltak egymással. A két tömb szembenállása, két világ, két életforma, két értékrend szembenállását jelentette. Mind a demokratikus kapitalizmus, mind a kommunizmus hívei a saját életformájukat tartották magasabb rendűnek („Truman-doktrína” ill. a „Zsdanov-doktrína”) 1947-ben, a Szovjetunióban Zsdanov főideológus nyíltan hangoztatni kezdte, az ún. „két tábor” elméletét, megfogalmazva ezzel, hogy az USA által

vezetett imperialista és antidemokratikus, és a Szovjetunió irányítása alatt álló antiimperialista és demokratikus tábor ellentéte kibékíthetetlen. Az 1947 szeptemberében megalakult Kominform (Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája) nevű szervezettel a kommunista pártokat szorosabb moszkvai irányítás alá vonták. A szovjet kommunizmus agresszív terjedése ellen Amerikának fel kellett vállalnia a feltartóztatási politikáját. Az USA a törökországi és görögországi kommunista fordulat veszélyére 1947-ben a Truman-elv meghirdetésével reagált. Ez volt az alapja az ún feltartóztatási politikának 1946-ban Görögországban a kommunisták polgárháborút robbantottak ki. A görög kormány segítséget kért az Egyesült Államoktól, mert a gazdaságilag legyengült Anglia nem tudta tovább támogatni a görög kormányt. Truman ígéreteinek megfelelően kiszorította a kommunistákat, majd megakadályozta Franciaországban,

Olaszországban és a Benelux-államokban, hogy a kommunista pártok részt vegyenek a kormányzásban. A szovjet térnyerés megakadályozását szolgálta a Marshall külügyminiszter által meghirdetett segélyprogram is. Az 1947-es év a hidegháború kezdeteként vonult be a történelembe, azonban a két szuperhatalom szembenállása nem vezetett közvetlen katonai összecsapáshoz. A hidegháborút a Szovjetunió és az USA politikai és világnézeti ellentétei idézték elő. A szembenállás a nemzetközi élet minden területére kiterjedt, ádáz ideológiai csata dúlt, a diplomáciai kapcsolatok a mélypontra zuhantak, a gazdasági érintkezés gyakorlatilag megszűnt és fegyverkezési verseny kezdődött. 1949 augusztusában Németország nyugati megszállási övezetében megalakult a Német Szövetségi Köztársaság, az NSZK, válaszképpen a szovjet zóna területén létrejött a Német Demokratikus Köztársaság, az NDK. A katonai szövetségek közül

elsőként az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete (NATO) alakult meg a Szovjetunió ijesztően nagy szárazföldi hadseregének ellensúlyozására. 1949 április 4-én A 12 alapító állam kölcsönös segítségnyújtást vállalt, arra az esetre, ha a tagállamok bármelyikét külső támadás érné. 1949- ben, a Kínában hatalomra jutott kommunista Mao Ce-tung szövetséget kötött a Szovjetunióval és ezzel a hidegháború Ázsiára is kiterjedt. 1950-es évek elején az amerikaiak megfogalmazták az ún. dominó elvet, amely szerint nem engedhetik meg, hogy valamely államban is a kommunisták kerüljenek hatalomra, mivel ez elősegíti a hasonló hatalomátvételt a környező országokban is. 1955 májusában az NSZK is a NATO tagjává vált Ürügyül kihasználva az eseményt, Moszkva 1955-ben létrehozta saját katonai szövetségi rendszerét, a Varsói Szerződést, melynek a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Bulgária, Románia,

Albánia és az NDK voltak a tagjai. A hidegháború feszültségei az 50-es évek közepétől enyhülni látszottak. A 1955-ös események a Sztálin halála után a pártvezéri hatalmat megszerző Hruscsov és Eisenhower elnök közeledését mutatták. Előbb az osztrák államszerződést írták alá, Ausztriából kivonták a megszálló csapatokat s az ország visszanyerte szuverenitását, majd Genfben négyhatalmi csúcstalálkozóra került sor. A német kérdésben ismét távolodtak az álláspontok. A keletről nyugatra vándorlás megakadályozására, 1961. augusztus 13-án a keletnémet hatóságok egyetlen éjszaka alatt kijelölték, majd felhúzták a Nyugat-Berlint körülvevő 120 kilométeres falat (berlini fal). A berlini fal az európai megosztottság szimbólumává vált. A hidegháború időszakában a két szuperhatalom között fegyverkezési verseny folyt, amely az erőviszonyok kiegyenlítődését eredményezte. A fegyverkezési verseny kiterjedt a

hagyományos fegyverekre, és az új tömegpusztító fegyverek kifejlesztése is megkezdődött. 1949-ben a Szovjetunió előállította saját nukleáris fegyverét A nukleáris fegyverek új generációját jelentő hidrogénbombát Az USA 1952-ben, a Szovjetunió 1953-ban állította elő. 1957-ben már mindkét fél rendelkezett interkontinentális rakétákkal 1957 októberében a Szovjetunió Föld körüli pályára lőtte az első mesterséges égitestét, a Szputnyik nevű műholdat. 1961 áprilisában pedig elsőként szovjet ember, Jurij Gagarin jutott fel a világűrbe. Világossá vált hogy a két szuperhatalom birtokában lévő több száz, majd több ezer nukleáris robbanófej gyökeresen új stratégiát követel. Egy kirobbanó atomháború az egész emberiség vesztét okozhatná, ezért nem lennének győztesek és vesztesek, hanem csak vesztesek. Mindkét szuperhatalom a kölcsönös elrettentés stratégiáját választotta: azért tartottak atomfegyvereket,

hogy elrettentsék a többieket az ellenük irányuló csapástól. A hidegháború többször majdnem valódi háborúvá alakult. Az 1950-es években Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök az 1948-ban megalakult Izrael elleni arab koalíció egyik legfontosabb irányítója államosította a Szuezi-csatornát. Ellenfelei összefogtak ellene és 1956. október 29-én brit, francia és izraeli csapatok támadták meg Egyiptomot A támadók szétverték az egyiptomi főerőket és elérték a Szuezi-csatornát, azonban szovjet és amerikai követelésre vissza kellett vonulniuk. A szuezi válság megmutatta, hogy a harmadik világban visszaszorult az európai hatalmak befolyása, s helyükre a két szuperhatalom lépett. Nasszer a válságot követően a szovjetek legfontosabb szövetségesévé vált a térségben, az USA pedig szoros szövetséget alakított ki Izraellel. Az igazi veszélyt azonban a kubai válság jelentette A két szuperhatalom 1962-ben, az ún. karibi válság

idején került a legközelebb az atomháborúhoz. A Szovjetunió rakétákat telepített az új szövetségesének, Kubának a területére, hogy ellensúlyozza a Törökországba telepített, a Szovjetunió ellen irányuló amerikai rakétákat és ezzel közvetlenül fenyegetve az Egyesült Államokat. Kennedy elnök 1962-ben blokádot vont Kuba köré, a világ két hétig az atomháború kirobbanásának szélén állt. Végül megegyezés született és mindkét fél ígéretet tett rakétái visszavonására A szovjet rakétaállásokat felszámolták, és az USA feloldotta a blokádot. A hidegháborús időszak háborúira leginkább az volt jellemző, hogy a helyi konfliktusok egyik résztvevője mögé az egyik, másik szereplője mögé a másik szuperhatalom állt, politikai, gazdasági és katonai támogatással. A legjelentősebb ilyen konfliktusnak a koreai (1950-0953) és a vietnámi háború (1946-1975) bizonyult. A két ország egy kommunista és egy kapitalista

részre esett szét 1950-ben Kim Ir Szen, a kommunista Észak-Korea diktátora kommunista és kínai támogatással megtámadta Dél-Koreát. Az USA csapatokat küldött Dél-Korea megsegítésére A koreai háborút az 1953-as panmindzsoni fegyverszünet zárta le, amely lényegében visszaállította a korábbi határokat. A két Korea hivatalosan még az ezredfordulón sem kötött békét. Vietnamban 1946-ban felszabadító háború kezdődött a francia gyarmatosítók ellen a kommunisták vezetésével, amely 1954-ben Dien Bien Phunál döntő győzelemmel végződött. A franciák elhagyták Vietnámot és az országot egy demarkációs vonallal kettéosztották. Az északi országrészben kommunista rendszer rendezkedett be, Vietnami Demokratikus köztársaság néven, míg délen az Amerikai-barát Vietnami Köztársaság jött létre. 1960-ban Dél-Vietnamban partizán háború kezdődött. Az amerikai kormány először csak tanácsadókat és fegyvereket küldött, majd

katonákat is. 1973-as párizsi békét követően az amerikai katonákat fokozatosan kivonták a térségből, s 1975-ben a győztes kommunisták egyesítették a két országrészt. A 60-as évek közepén megkezdődött az enyhülés korszaka, amelyben nagy szerepet játszott az atomkatasztrófától való félelem, a viszonylagos katonai erőegyensúly és a kedvező világgazdasági környezet is. 1963-ban létrejött az első forródrót a Fehér-ház és a Kreml között, ugyanebben az évben aláírták az ún. atomcsend szerződést, amely a föld alatti robbantások kivételével betiltotta a kísérleti atomrobbantásokat, 1968-ban Washingtonban pedig az atomsorompó szerződést, amely a katonai technológiák átadását tiltotta. A 70-es évek elejére eredményt hoztak a stratégiai fegyvereket korlátozó tárgyalások is, 1972-ben SALT 1 egyezmény. Az enyhülési folyamat csúcspontja a Helsinki konferencia volt 1975ben Rögzítették az Európai határokat 19. A

modern demokráciák működése A demokratikus kísérlet fölszámolása, a kommunista diktatúra kiépítése Magyarországon Ismertesse az egypártrendszer megszületésének fontosabb állomásait 1945 és 1949 között! Magyarázza meg, hogy belpolitikai és külpolitikai viszonyok miként segítették a hatalom kisajátításában a kisebbségben lévő Magyar Kommunista Pártot! 1944-45-ben a szovjet hadsereg megjelenésével összeomlott a közigazgatás, a politikai, a gazdasági és a társadalmi rendszer. A magyarság véleménye megosztott volt a jelenlegi helyzetről, egy részük az 1945-ös eseményeket „felszabadulásnak, mások „megszállásnak” tekintették, s mindkét álláspontnak megvolt az alapja. 1944 december 2-án Szegeden öt ellenzéki párt (a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Magyar Kommunista Párt és a Polgári Demokrata Párt) megalapította a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot, létrehozták a z

Ideiglenes Nemzetgyűlést, amely 1944. december 21én ült össze a debreceni református kollégiumban A Nemzetgyűlés másnap megválasztotta a Moszkva által meghatározott Ideiglenes Nemzeti Kormányt, melynek élére Dálnoki Miklós Béla került. A kormány 1945 januárjában aláírta a fegyverszüneti egyezményt, melyben vállalta, hogy visszavonul a 1938 előtti határok mögé, beszünteti a szövetségesek ellen viselt háborút, hadat üzen Németországnak, fedezi a szovjet megszállás minden költségét, és hogy jóvátételt fizet. Az egyezmény végrehajtását a szovjet irányítású Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) ellenőrizte. A kormány ún igazolóbizottságokat állított fel a közigazgatásban, feloszlatta a szélsőjobboldali szervezeteket, s népbíróságokat állított fel a háborús bűnösök elszámoltatására. 1950-ig a népbíróságok 60 ezer ember ügyét vizsgálták meg, ebből több mint 10 ezer főt börtönbüntetésre

ítéltek, s 189 halálos ítélet is született. Kivégezték többek között Imrédyt, Szálasit, Sztójayt és Bárdossyt is. 1945 március 17-én a kormány kihirdette a földreformrendeletet. A kisgazdák radikálinak ítélték a földosztást, de a kérdést eldöntötte, hogy a szovjetek sürgették a földosztást. Árpótlás nélkül felosztották az összes 1000 holdnál nagyobb birtokot. Az egyházak birtoktestenként 100-100 holdat tarthattak meg, de megváltást nem kaptak. A mezőgazdaságból élők nagy többsége haszonélvezője volt a földreformnak. Az 1945 nyarán elfogadott választójogi törvény által megvalósult az általános, egyenlő, titkos, nőkre is kiterjedő választójog. Az 1939-es 30%-ról 60%-ra emelkedett a jogosultak aránya. Kizárták viszont a háborús bűnösöket, a szélsőjobboldalinak minősített vezetőket, a német nemzetiségűeket, valamit azokat, akiket az igazoló bizottságok nem igazoltak. 1945 november 4-én megtartott

parlamenti választásokon az MKP a szavazatok 16,9%-át kapta, a szociáldemokraták 17,4, a parasztpárt 6,8%-ot. A Független Kisgazdapárt a szavazatok több mint 57%-ával abszolút többséget szerzett, azonban a második vh. után a SZEB és a MKP (Magyar Kommunista Párt) nyomása határozta meg a politikai lehetőségeket. A SZEB elnöke, Vorosilov marsall ugyanis ragaszkodott a koalíciós kormányzás fennmaradásához, ennek hatására az 1945-ös választásokon abszolút többséget szerzett FKGP-nek felsőbb nyomásra koalíciós kormányt kellett alakítania. A miniszterelnök a kisgazda, Tildy Zoltán lett. 1946 február elsején, amikor kikiáltották a második Magyar Köztársaságot, s Tildyt köztársasági elnökké választották a kormány irányítását az ugyancsak kisgazda Nagy Ferenc vette át. A kulcsfontosságú minisztériumok a Magyar Kommunista Párt irányítás alá kerültek, míg a vesztes háború után hálátlan feladatot nyújtó külügyet

és pénzügyet kisgazda politikusok irányították. A Belügyminisztérium irányítása a kommunista Nagy Imre kezébe került. A gazdasági élet irányítása jelentős részben az ún. Gazdasági Főtanács kezébe került, melynek élén a kommunista Vas Zoltán állt Az újjáépítés során a fontos és eredményes közlekedési tárcát a szintén kommunista Gerő Ernő vezette. Rákosi mátyás volt az államminiszter, aki egyben az MKP főtitkára is volt A helyi vezetők között is magasabb volt a kommunisták aránya, mint a rájuk adott szavazatoké. Már 1945-től az MKP vezetői, illetve a SZEB hatalmának megszervezése és kiteljesítése eszközeként alkalmazták a fizikai és szellemi terrort. 1946-ban megalakult az ÁVÓ (Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya) vagyis a politikai rendőrség, mely gyakorlatilag függetlenítette magát a kormánytól. Az ÁVÓ-vezetője, a kommunista Péter Gábor még a kormány tagjait is figyeltette, s

közvetlenül Rákosi Mátyást, a kommunista párt vezetőjét tájékoztatta. Magyar Kommunista Párt (MKP) Irányzatok és vezetők 1945-ös program A párt szerepe Magyarországi illegálisok: Rajk László, Kádár János; „moszkoviták”: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Vas Zoltán, Farkas Mihály, Révai József, Nagy Imre „a földművesnép földhöz juttatása”; „a demokratikus erők szoros együttműködése”; ellenzik a kommunizmus építésének erőltetését Az 1945 előtti néhány száz fős tagság 300 ezresre bővül; teljesen egységes pártvezetés; túlsúly az erőszakszervezetekben Független KisgazdaFöldmunkás és Polgári Párt (FKGP) Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Kovács Béla Szociáldemokrata Párt (SZDP) Nemzeti Parasztpárt (NPP) „Jobbszárny”: Peyer Károly; Centrum: Kéthly Anna, Bán Antal, Szakasits Árpád „balszárny”: Marosán György „jobbszárny”: Kovács Imre; Centrum: Veres Péter; „balszárny”: Erdei Ferenc

Földreform; a kisgazdaságok támogatása; a polgári demokrácia megteremtése Kulcsiparágak államosítása; termelőszövetkezetek alakítása; önkormányzatiság erősítése Jobbközép gyűjtőpárt, itt tömörülnek azok, akik tartanak a kommunista diktatúrától Megosztottság, gyakorlatilag politikát folytat Földreform; a termelőszövetkezetek ellenzése ; a közigazgatás és közoktatás demokratizálása; hangsúlyozottan „nem kommunista fiókszervezet” Megosztottság, a balszárny gyakorlatilag kommunista politikát folytat a balszárny kommunista A háborús pusztítások, a szovjet megszállás és a jóvátételi kötelezettségek következtében Magyarország gazdasága katasztrofális helyzetbe került. 1945 májusában az ipari termelés a háború előtti szint kevesebb, mint harmadára csökkent. A pengő teljesen elértéktelenedett a világtörténelem legnagyobb mértékű inflációja során. Magyarország a szovjetek utasítására

elutasította a Marshall-segélyt. 1946 augusztus 1-jén bevezették az új pénzt, a forintot, és sikeresen megfékezték az inflációt. A főváros ostroma alatt a németek valamennyi Duna-hidat felrobbantottak, de alig húsz hónap alatt sikerült a hidak felét helyreállítani. Az újjáépítés gyorsan haladt, eltakarították a romokat és működőképessé vált a gépjárműállomány jelentős része is. Az amerikaiaktól vásárolt mozdonyok üzembe helyezése jelentősen hozzájárult a gazdasági vérkeringés beindulásához. A gazdasági stabilizáció együtt járt az állami irányítás fenntartásával. 1946-tól államosítások mentek végbe 1946-ban államosították a szénbányákat és a fontosabb nehézipari üzemeket, erőműveket. 1947-ben a nagy bankok és a hozzájuk kapcsolódó ipari és kereskedelmi vállalatok államosítására került sor. 1948 márciusában minden 100 főnél többet foglalkoztató üzemet, gyárat, 1949. december 28-án minden

10 munkásnál többet foglalkoztató kisipari műhelyet, üzletet is államosítottak azzal az indokkal, hogy az üzemeket a dolgozó nép saját tulajdonába veszi, és ezzel megszünteti a „tőkés világrend kizsákmányolását”. Bevezették a tervgazdálkodási, tervutasítási rendszert, ennek értelmében a párt kezében koncentrálták a teljes gazdaságirányítást. Feloszlatták a gazdasági érdekképviseleti szervezeteket és az új pártvezetéssel irányított szakszervezeteket hoztak létre, melyek nem védték a munkások érdekeit. Megalakult a SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa), ami mindvégig a párthatalom hű szekértolója volt. A parlament 1947-ben elfogadta a hároméves tervet, melynek célja az 1938-as gazdasági színvonal elérése volt, a bevezetett hároméves terv jelentős fejlesztéseket irányzott elő mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. A végrehajtás során azonban arányeltolódás következett be a mezőgazdaság

fejlesztésének rovására. A terv végrehajtása mindezzel együtt sikeres volt A gazdaságszerkezetében mélyreható átalakulás indult meg: az iparon belül a nehézipari termelés jelentősen növekedett, míg a könnyűipari ágazatok háttérbe szorultak. Az 1947-es esztendő meghatározó volt Magyarország történelmében, ez az év a hidegháború kezdete és annak az éve, amikor Magyarország a szovjet tömb része lett. Az 1947 február 10-én aláírt párizsi béke nagy csalódást okozott. Visszaállították a trianoni határokat és Csehszlovákia javára Magyarországnak le kellett mondania három magyar faluról. Megszűnt ugyan a SZEB és a megszállás, de az ausztriai szovjet megszállási övezettel való összeköttetés érdekében továbbra is Magyarország területén maradhattak a szovjet csapatok. A magyar hadsereg létszámát 65 ezer főben határozták meg, s előírták a 300 millió USA dollár értékű jóvátétel megfizetését. A MKP

célja a többpártrendszer felszámolása volt A kommunista vezetők a választások után a többi politikai párt megosztására törekedtek, hogy aztán egyenként számoljanak le velük, ez az ún. Szalámi-politika Ugyancsak a FKGP leszerelésére létrehozták az ún Baloldali Blokkot, amely Nemzeti Parasztpárt (NPP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) részvételével nyomás alá vette a Kisgazdapártot és kisgazdaellenes megmozdulásokat szervezett. A kisgazda vezetés végül engedett a nyomásnak, és 1946 márciusában kizártak 20 „reakciós” országgyűlési képviselőt a pártból. A kommunisták mindenkire ráütötték a „reakciós” bélyeget, aki nem a nekik tetsző módon viselkedett vagy vélekedett. A megfélemlítés eszközévé vált a közigazgatás megtisztítását célzó ún Btisztázás Így 1946-ban 60 ezer közalkalmazottat bocsátottak el 1946 júliusában 1500 reakciósnak kikiáltott szervezetet feloszlatott. 1947 januárjában tovább

folytatódott a Kisgazdapárt háttérbe szorítása. Több kisgazda politikus is a koncepciós perek áldozata lett Rajk bejelentette, hogy köztársaság ellenes összeesküvést leplezett le, s ennek alapján több kisgazda politikust letartóztattak, végül Kovács Bélát, a kisgazdapárt főtitkárát is megvádolták „szovjetellenes összeesküvés vádjával”, melynek alapján 1947. február 25-én a szovjet megszálló hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták ahonnan csak 1956ban engedték haza, emiatt 50 kisgazda képviselő kilépett a pártból. A Svájcban tartózkodó Nagy Ferenc miniszterelnököt megzsarolták, ezért 1947. május 30-án lemondott tisztségéről és külföldön maradt. Nagy Ferenc Távozása után a kisgazda Dinnyés Lajos lett a miniszterelnök, Tildy Zoltán köztársasági elnök pedig új választásokat írt ki 1947. augusztus 31-ére. Az MKP folytatta szalámi-politikáját azt remélve, hogy újabb demokratikus erőket

sikerül kiszorítani a közéletből. A választások előtt a „reakció elleni harc” jelszavával mintegy 10%-kal szűkítették a választásra jogosultak körét. A koalíciós pártok közös listán indultak, így megnehezítették a Parlamenten kívüli pártok helyzetét. A 47-es választást a kommunisták kékcédulás csalásai tették hírhedté. Azok a szavazók, akik a választás napján nem tartózkodtak lakóhelyükön, a választási bizottságtól kapott kék színű igazolás felmutatásával bárhol szavazhattak az országban. Az MKP aktivistái hamis kék cédulák segítségével teherautókon járták az országot és minden urnánál az MKP-ra voksoltak. Az így, csalással nyert „szavazatok” száma becslések szerint 60 és 200 ezer között mozgott. A csalás kiderült, ám a hamis szavazatokat nem érvénytelenítették. A kékcédulás választásokon a Kommunista Párt 22,3%-kal kapta a legtöbb szavazatot, amellyel megszerezték a választási

győzelmet, bár az ország többsége a polgári demokratikus erők mellett állt, de a baloldal három pártja így is alig szerezte meg a voksok 45%-át. Arra azonban nem volt lehetőségük, hogy a kommunisták nélkül koalíciót hozzanak létre. Második helyen a Brankovics István vezette, kereszténydemokrata irányítású Demokrata Néppárt végzett. A koalícióba kényszerített, szétzilált kisgazdákkal együtt azonban a baloldal hatalmon maradt. 1947 őszétől a kommunisták egyre hevesebb támadásokat intéztek a demokratikus eszmények mellett kitartó szociáldemokrata és parasztpárti vezetők és társaik ellen és puccsszerűen eltávolították őket a párt éléről. Emigrációba kényszerült Pfeiffer Zoltán, Kovács Imre és Peyer Károly is 1948 tavaszán, a Szociáldemokrata Párton belül fölénybe kerültek a kommunistabarát erők, és a „jobboldali” vezetőket kizárták a pártból. 1948június 12-én a MKP és a SZDP egyesült, létrejött

a Magyar Dolgozók Pártja, az MDP. Az SZDP baloldali vezetői látszathatalmat kaptak. A párt elnöke, a volt szociáldemokrata Szakasits Árpád, főtitkára és tényleges vezetője Rákosi Mátyás lett. 1948-ban az MDP tervbe vette az egyházi iskolák államosítását Az ateizmust hirdető kommunisták céljuknak tekintették a vallások elleni küzdelmet és megindult a harc az egyházak megtörésére is. A tervezett törvény nagy felháborodást keltett a lakosság, illetve az egyház szemében. Az iskolák túlnyomó része ugyanis az egyház kezében volt, így csak erőszakkal lehetett az iskolák államosítását végrehajtani. 1948 karácsonyán őrizetbe vették a katolikus egyházfőt, Mindszenty József hercegprímást, esztergomi érseket, s koholt vádak alapján életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. Az egyház befeketítését szolgálta az úgynevezett „Pócspetri ügy”. Az államosítás ellen tüntető tömegben egy rendőrt

véletlenül elsült fegyvere megölt. A tisztázatlan tényállásból koncepciós per kerekedett, a gyilkossággal megvádolt jegyzőt kivégezték, a helyi plébánost „felbújtásért” életfogytiglani börtönre ítélték. Ezt követően beterjesztették az iskolák államosításáról szóló törvényt a parlament elé, ahol a 293 jelenlévő képviselőből csak 63-an mertek nemmel szavazni. A per után zárolták az egyházi iskolák vagyonát és kb. 5600 iskolát államosítottak A tantervbe került a marxista ideológia oktatása, betiltották a vallásos világnézeti nevelést. Az egyházakat szerződések aláírására kényszeríttették, amelyben el kellett ismerniük a korlátozott jogállásukat, az iskolák elvételét és a szerzetesrendek nagy részének feloszlatását. 1948 nyarán lemondatták Tildy Zoltán köztársasági elnököt és helyére Szakasits Árpádot ültették. Az ellenzéki pártok 1948 második felében beszüntették

tevékenységüket. 1949 február 1-jén megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront, amely tagjai a fel nem oszlatott pártok és szervezetek voltak. A Népfront elnöke, Rákosi Mátyás, főtitkára pedig, Rajk László volt A magyar Függetlenségi Népfront már az első kongresszusán hitet tett a szocializmus építése mellett és a Népfront tagjai elfogadták az MDP vezető szerepét. Megállapodtak abban is, hogy a választásokon közös listán indulnak, ennek értelmében az 1949. május 15-ére kiírt választásokon a lakosság csak az MDP vezette Népfront listájára szavazhatott. A pártok jelöltjei már nem is indulhattak, következésképpen választásokról többé nem lehetett beszélni. A Népfront a szavazatok 96,27%-át kapta. 1949 augusztus 18-án a parlament az egypárti diktatúra törvényesítéseként új alkotmányt fogadott el, s augusztus 20-át az alkotmány ünnepének nyilvánította. A köztársaság elnöki intézményt megszüntették

helyébe az Elnöki Tanács lépett. Formálisan létrejött a proletárdiktatúra Az alkotmány nem tett említést az MDP-ről, noha mindenki számára világos volt, hogy a legfontosabb hatalmi szerv a párt, s az ország tényleges irányítója a párt főtitkára, Rákosi Mátyás. 1949 és 1953 között gyakorlatilag a Rákosi-Gerő-Farkas triumvirátus kezében összpontosult a hatalom. A kommunista hatalomátvétel után megkezdődött a magyar társadalom és gazdaság „szovjetizálása”, a totális állam kiépítése. Az 1945-ös választások eredménye a száma és megoszlása szerint Szavazatok A párt neve Száma Független Kisgazdapárt 2 697 508 Magyar Kommunista Párt 802 122 Szociáldemokrata Párt 823 314 Nemzeti Parasztpárt 325 284 Polgári Demokrata Párt 76 424 Magyar Radikális Párt 5757 szavazatok Aránya 57,03 % 16,95 % 17,41 % 6,87 % 1,62 % 0,12 % Az 1947-es választások eredménye a szavazatok megoszlása szerint MKP 22,3 % SZDP 14,9 % NPP 8,3

% FKGP 15,4 % DNP 16,4 % MFP 13,4 % FMDP 5,1 % KNT 1,3 % MRP 1,6 % DNP (Demokrata Néppárt) MFP (Magyar Függetlenségi Párt) FMDP (Független Magyar Demokrata Párt) KNT (Keresztény Női tábor) MRP (Magyar Radikális Párt) 20. A modern Demokráciák működése Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarországon Bizonyítsa be, hogy az 1956-os forradalom követelései a polgári demokratikus jogok helyreállítását célozták! Tárja fel, hogy a forradalom követelései mennyiben feleltek meg Magyarország társadalmi és politikai helyzetének! 1956 októberében a diktatúra különös fordulóponthoz érkezett. A határokon belül a politikára a Rákosi-Nagy Imre rivalizálás és a sztálinisták megtorpanása volt a jellemző. Hruscsov titkos beszédében leleplezte a sztálinizmus bűneit, és fény derült azokra a törvénytelenségekre is, amelyeket a sztálini időkben elkövettek. Hruscsov beszéde Magyarországra is eljutott a Szabad Európa Rádión

keresztül, és ez Rákosi politikai gyengülését eredményezte. A határokon kívül a Szovjetunió belpolitikai harca (Sztálin halála után), illetve az osztrák államszerződés és a lengyel felkelés a magyarság előtt annak a lehetőségét villantotta fel, hogy talán most lehet valamit tenni a diktatúra ellen. Ákosi júliusban lemondott, helyette Gerő Ernő lett a párt új vezetője. Mivel ellenzéki pártok nem voltak, ezért a Magyar Írók Szövetsége politizálásra kényszerült. Követelték Nagy Imre visszatérését a politikai életbe Mivel felülvizsgálták a Rajk Ügyet nem lehetett tovább halogatni, hogy tisztázzák az elítélteket. 1956 október 6-án ünnepélyesen újratemették Rajk Lászlót és három kivégzett társát, a temetőben több tízezres tömeg volt jelen. A temetés után az egyetemisták a Batthyány örökmécsesnél tüntetést rendeztek, ahol már elhangzottak a sztálinizmus és ÁVH ellenes jelszavak is. Az egyre erősödő

ellenzék a sajtóban bírálta a diktatúrát és követelték Rákosi Mátyás és Farkas Mihály felelősségre vonását. Október 16-án a szegedi egyetemisták a kommunista irányítástól független ifjúsági szervezetet hoztak létre, s példájukat követték az ország többi egyetemén is. Október 22-én a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége (MEFESZ) 16 pontban fogalmazta meg a követeléseit. A fontosabb követelések: • Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése • A szovjet csapatok vonuljanak ki az országból • Alakuljon új pártvezetés • Rákosi és társai felelősségre vonása • Választójogi, gazdasági reformok • Beszolgáltatások eltörlése • Tényleges szabadságjogokat • Legyen március 15. nemzeti ünnep (munkaszüneti nap) • Legyen október 6. nemzeti gyásznap • Az idegen szovjet címer eltávolítása, a Kossuth-címer visszaállítása • Magyar jellegű egyenruhákat a hadseregnek. • A Sztálin-szobor

lebontása. A tizenötödik pontban szolidaritást vállaltak a lengyel szabadság mozgalommal, s ennek kifejezéséül másnap délután felvonulást hirdettek a Bem-szobornál. A kormány először betiltotta a tüntetést, azonban az Írószövetség, a Petőfi kör, a budapesti pártbizottság, s a párt hivatalos lapja, a Szabad Nép szerkesztőségének tiltakozására visszavonta a tiltó rendelkezést. Október 23-án délelőtt Nagy Imre megbeszélést tartott Losonczy Gézával és Gimes Miklóssal, a tüntetésről azonban megoszlottak a vélemények. Nagy Imre a tüntetés ellen foglalt állást. A tüntetés a Petőfi szobornál kezdődött, ahol a gyülekező diákok tüntetése több, egyenként is százezres tömegdemonstrációvá dagadt, majd a Bem téren folytatódott. A nemzeti zászlóból kivágták a sztálinista címert és ez a kivágott lyukas zászló lett a forradalom szimbóluma. Sinkovics Imre elszavalta a Nemzeti dalt, Bessenyei Ferenc pedig a Szózatot

Veres Péter felolvasta az Írószövetség követeléseit, és felhangzottak a szovjet ellenes antikommunista jelszavak is. Ezután a tömeg egy része a Parlament elé vonult, ahol a magyar szabadságot és Nagy Imrét éltették, és órákon át követelték, hogy Nagy Imre beszéljen hozzájuk, aki természetesen nem tartózkodott a parlamentben. Többen is érte mentek a lakására, de Nagy megvárta, amíg a Politikai Bizottság is őt hívta. Végül este 9 óra tájban kiállt a Parlament egyik ablakába, s rövid beszédében az 1953-as kormányprogramjához való visszatérést és a problémák párton belüli megoldását ajánlotta, majd hazatérésre szólította fel a tömeget. A város más pontjain azonban újabb és újabb csoportokba verődtek az emberek, akiket tovább erősítettek a külvárosi nagyüzemekből teherautókon érkező munkások. Még október 23-án este a Városligetben ledöntötték a gyűlölt, gigantikus Sztálin-szobrot, amelyet

bevonszoltak a Blaha Lujza térre, és ott lángvágóval darabokra vágták. Megindult a vörös csillagok leverése, a vörös zászlók eltávolítása. A legfontosabb helyszínné azonban a Magyar Rádió épületét körülvevő utcák váltak. Este 8 körül innen sugározták felvételről Gerő beszédét, amelyben a tüntetőket ellenforradalmároknak és a tüntetést ellenforradalomnak nevezte. A tüntetők a Rádiónál és a Szabad Nép szerkesztősége előtt gyülekeztek A Rádiónál az ifjúság követeléseinek beolvasását akarta a tömeg, de az épületet védő ávósok közéjük lőttek. Itt dördültek el először a fegyverek A lefegyverzett vagy átállt rendőröktől és katonáktól, feltört raktárakból a tömeg egy része fegyvert szerzett, s megkezdődött a fegyveres harc. A felkelők elfoglalták a Rádiót és támadás ért több nyomdát, telefonközpontot, fegyvergyárat, sőt még rendőrőrsöt is. Már október23-án Gerő kérésére

mozgósították az országban tartózkodó szovjet hadsereget. 23-án késő este megjelentek Budapest utcáin a szovjet páncélosok, s beavatkoztak a harcba. A forradalmárok nem rettentek meg, felvették a harcot. 23-24-e éjszakáján Nagy Imrét a pártvezetés ismét miniszterelnökké nevezte ki. A kormányfő kijárási tilalmat és rögtönítélő bíráskodást vezetett be. A tüntetések és harcok több vidéki városra, majd az egész országra is átterjedtek A szovjet beavatkozás és a sortüzek miatt a felháborodás és az elégedetlenség egyre fokozódott. Különösen megrázó hatást váltott ki a budapesti Kossuth téri vérengzés október 25-én. Október 25-én a Parlament előtti téren hatalmas tömeg gyűlt össze, Gerő Ernő leváltását követelve. A karhatalmi alakulatok a békésen tüntető tömegbe lőttek, és ennek következtében 60-70 ember életét vesztette. A Budapesten tartózkodó szovjetvezetés két magas rangú tagja, Mikojan és

Mihail Szuszlov 25-én Gerőt leváltották a Párt éléről, helyét Kádár János foglalta el. Október 26-án, Mosonmagyaróváron a tüntetésnek sortűzzel vetettek véget, melynek közel 100 halálos áldozata volt. A harcok országszerte folytatódtak, felkelő központok alakultak a fővárosban pl: Széna-tér, Baross-tér, Corvin-köz, Tűzoltó utca. Megalakultak az intézmények forradalmi bizottságai és az üzemek munkástanácsai. Egyre több városban forradalmi tanácsok vették át a hatalmat. A forradalmárok általános sztrájkot hirdettek A lapok cenzúrázatlanul jelentek meg, a szakszervezetek aktivizálódtak, és ismét szerveződni kezdtek az 1948-ban felszámolt pártok. Számos helyen a felkelők és a katonaság közösen alakítottak nemzetőrséget. A magyar pártvezetés Mikojan és Szuszlov jelenlétében és egyetértésével gyökeresen átértékelte az eseményeket és jóváhagyta a Szabad Nép 28-ai vezércikkét, amely az eddig történteket

demokratikus forradalomnak nevezte. Nagy Imre végül az eseményeket demokratikus mozgalomnak nyilvánította. Október 28-án a kormány kihirdette a fegyverszünetet a szovjet csapatokkal, akik elhagyták a fővárost. A kormány ígéretet tett arra, hogy eléri a szovjet csapatok kivonulását az országból, valamint a varsói szerződésből való kilépést és az ÁVH feloszlatását. Amnesztiát hirdettek és március 15-ét nemzeti ünneppé nyilvánították. A kormány ígéretet tett az erőszakos téesz-mozgalom megszüntetésére és az általános fizetésemelésre. Október 28-án létrejött a Nemzetőrség, Király Béla vezetésével A nyugati hatalmak kérésére összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa a magyar kérdés megvitatására, de a Szovjetunió, vétójogával, megakadályozott minden hazánknak kedvező ajánlatot. Október 29-én létrehozták a Forradalmi Bizottságot, Király Béla vezetésével Nagy Imre a Parlamentbe tette át a székhelyét,

így az ország központja az Országház lett a Pártközpont helyett. Tito és Gomulka üdvözölte a magyar változásokat Október 29-én vált ismerté az is, hogy az izraeli csapatok egyiptomi állásokat támadtak meg a Szuezi csatorna környékén. Az Egyesült Államok moszkvai nagykövete arról tájékoztatta a szovjet vezetést, hogy Amerika Lengyelországot nem tekinti lehetséges katonai szövetségesének, e közlést a szovjetek úgy értelmezték, hogy nyugodtan beavatkozhatnak Magyarországon. Október 30-án a felkelők megostromolták az MDP köztársaság téri székházát és az elfogott védők közül 24et meglincseltek. Felsőpetényben kiszabadították fogságából Mindszenthy bíborost Október 30-án délután feloszlott az MDP, Nagy Imre rádióbeszédében jelentette be az egypártrendszer megszűnését és a négy párti koalíció helyreállását. Létrejött a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) reformkommunista többségű vezetéssel.

November1-től az MDP új néven, Magyar Szocialista Munkáspártként működött tovább. Nagy Imre tárgyalásokat kezdett egy koalíciós kormány megalakításáról. November 1-jén Nagy Imre bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, s kinyilvánította az ország semlegességét, majd a négy nagyhatalomtól ennek elismerését kérte. A forradalmi bizottságok többsége ekkor már elfogadta a kormányt, a harcok november 1-jétől megszűntek, a helyzet konszolidálódni látszott. November 3-án megalakult a koalíciós kormány Nagy Imre elnökletével. Ugyanezen a napon beszédet mondott a rádióban Ravasz László-református, Ordas Lajos-evangélikus és Mindszenthy József katolikus egyházfő. Mindszenthy beszédében szabadságharcnak értékelte az eseményeket és az 1945-ös demokratikus viszonyokhoz való visszatérést jelölte meg célul. A Magyar forradalom helyzete a két nagyhatalom alkujától függött. A nyugati kormányok

tisztában voltak vele, hogy beavatkozásukkal kirobbanthatják a harmadik világháborút. Mivel a jaltai világrend megbontása a magyar forradalom esetében nem volt érdeke a nagyhatalmaknak, az USA elnöke közölte: Nem tekinti a kelet-európai népeket lehetséges katonai szövetségeseinek. E kijelentésével az USA szabad utat adott Hruscsov előtt, hogy Magyarországon helyreállítsa a szovjet hatalmat. A következő napokban a szovjetek megszerezték a legfontosabb kommunista pártok hozzájárulását az intervencióhoz. Tito, aki szimpatizált a magyar forradalommal, Hruscsovval nem akart összetűzésbe kerülni, ezért szintén támogatta a beavatkozást. November 3-án Andropov szovjet nagykövet indítványára a szovjet-magyar katonai tanácskozás kezdődött a parlamentben. Este a szovjet főparancsnokságon, Tökölön folytatódtak a tárgyalások, ám a magyar tárgyaló feleket élükön Maléter Pál, honvédelmi miniszterrel a szovjetek letartóztatták.

Ezzel egy időben Kádár János és Münnich Ferenc Ungvárra repült, ahol valószínűleg ismertették velük teendőiket a szovjet megszállással kapcsolatban. November 4-én hajnalban a világ legerősebb szárazföldi hadserege megindult Magyarország ellen. A Vörös Hadsereg átfogó támadást indított Budapest és a többi nagyváros ellen. November 4-én Nagy Imre rövid rádióbeszédében tiltakozott az intervenció ellen és tudatta az országgal és a világ közvéleményével, hogy a törvényes kormány megdöntéséért folyik a harc, de a hadseregnek nem adott utasítást a harcra. Ezt követően elhagyta a Parlamentet és politikustársaival és családtagjaikkal a jugoszláv nagykövetségre menekült. A magyar hadsereg csak elszórtan vett részt az ellenállásban, a 10-15 ezer főnyi felkelő azonban napokig harcolt elkeseredetten a szovjet páncélosok ellen. Nagy Imre beszédével egy időben egy másik nyilatkozat is elhangzott, melyet a szolnoki rádió

közvetített. Rádióbeszédben, a Moszkvában megalakult új Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a szovjet hadsereg segítségét kérte az ellenforradalom leverésére. A kormány élén Kádár János állt Kádárt és az új kormány tagjait a szovjet csapatok november 7-én szállították Budapestre. Az új kormány törvényesítésének útjában ált a még létező legitim kormány Nagy Imre vezetésével. Tito kettős játékot űzött Felajánlotta a menedékjogot a magyar politikusoknak, hogy ezzel is segítse a szovjet rendteremtést Magyarországon. Nagy Imre személy azonban kényelmetlenné vált mind a szovjet, mind a jugoszláv vezetés számára, mivel nem volt hajlandó lemondani a miniszterelnöki posztról. A jugoszláv nagykövet ekkor közölte Tito üzenetét, hogy ismerjék el Kádár Szolnokon alakult kormányát. Nagy Imre és társai azonban ezt határozottan visszautasították, ezért 1956 november 22-én Nagy Imrééket tőrbe csalták. A

szabad távozás reményében elhagyták a követséget, azonban amint elhagyták a követséget fogságba kerültek és hónapokig a Bukarest melletti Snagovban tartották őrizetben őket. A Kádár-kormány kezében nem volt hatalom, mivel az országban szinte mindenki a forradalmi bizottságoknak engedelmeskedett. Kádár tárgyalásokra kényszerült a november 14-én megalakult, s legfontosabb forradalmi szervé vált Nagy-budapesti Központi Munkástanáccsal, de kudarcot vallott. Kádár december elején ellenforradalomnak minősítette a felkelést, és statáriumot hirdetett. Megkezdődtek a letartóztatások, megtorlások több vidéki városban (Egerben, Miskolcon, Salgótarjánban és sok másutt) véres sortüzekkel verték szét a tüntetéseket. Kormánybiztosok százait küldték a helyi szervezetek és nagyüzemek élére, betiltották a forradalom oldalára állt szervezetek működését és sor került az első kivégzésekre is. December közepére megtört a

társadalom ellenállása. Az esetleges újabb megmozdulások ellen szervezték meg 1957 márciusában a Munkásőrséget. A harci események során az országban mintegy 2500 magyar állampolgár halt meg, közülük 1950-en Budapesten. A sebesültek számát 20 ezerre becsülik, melyből 16 ezer budapesti. A sebesültek nagy része 15-30 év körüli fiatal volt A megtorlások elől menekülők nyugatra indultak. 1957 tavaszáig több mint 180 ezer ember, főleg értelmiségi menekült el az országból. 1958 június 16-án Nagy Imrét, Gimes Miklóst és Maléter Pált kivégezték. 1959 végéig a bíróságok mintegy 22 ezer embert ítéltek börtönbüntetésre, 229-et kivégeztek, 13 ezret bírói ítélet nélkül internáltak. Az utolsó kivégzéseket 1961-ben hajtották végre. Az újjászervezett honvédség továbbra is „a Varsói Szerződés integrált katonai erejének részeként”, szovjet irányítás alatt működött. Hazánkban 60-70 ezres szovjet haderő

állomásozott „ideiglesen”. A nyugat elárulta és odadobta a szovjet rémuralomnak Magyarországot. Bukása ellenére a szabadságharc megdönthetetlen igazságokat tárt fel Bebizonyította, hogy az ország kész harcolni a szovjet uralom ellen. 1956 őszén, Magyarországon világtörténelmi események zajlottak, melynek következményei felmérhetetlenek