Történelem | Középiskola » Kis Anna - A Frank Birodalom történetének főbb állomásai

A Frank Birodalom történetének főbb állomásai (Kis Anna) I. 1 Frankok Galliában 2. A Meroving Királyság a, Klodvig (482-511) b, Klodvig utódai II. 1 A Karolingok a, Martell Károly (714-741) b, Kis Pippin (741-768) c, Nagy Károly 2. Nagy Károly (768-814) a, Uralkodása, birodalma b, Birodalomszervezés c, A „Karoling-reneszánsz” III. 1 Nagy Károly utódai 2. Utódállamok a, A nyugati-frank állam b, A keleti-frank állam c, A Német-római Császárság A középkor a frankok történetével kezdődik. Ők voltak a késő római világ leginkább nagyra hivatott „barbár” népe. Államalapításuk sikeresnek bizonyult, a frank királyság területe Európában vezető szerepre emelkedett. A Rajna–Szajna vidék a kontinens legfontosabb gazdasági–politikai egysége lett. A frankok első említése a Kr u III század végétől indul A korabeli források két frank törzsszövetségről – a száli és a ripuári frankokról – tudósítanak. A száliak a

Maas folyó vidékén, a ripuáriak pedig Köln környékén éltek. A két törzsszövetség a népvándorlással jutott a Római Birodalom területére: a száliak Gallia északi részén, a ripuáriak viszont a középső Rajna-vidéken telepedtek le. A romanizált gallokkal való együttélés hatására megkezdődött a romanizálódásuk. A frank lovasság már a rómaiak szövetségeseként vett részt a catalanaumi ütközetben (451). A birodalom bukása után a vezető szerep a száliak kezébe került, s a Meroving nemzettségből származó Klodvig sikeresen egyesítette a frank törzseket. Klodvig (482-511) az egyesítés után (amivel egy Rajnától a Loire-ig terjedő Frank Királyságot hozott létre) sikerrel próbálkozott meg királysága területének gyarapításával. Két legfőbb ellenfele: Gallia utolsó római helytartója, (dux) Sygarius és az alemann törzsszövetség. Sygariust 486-ban a soissons-i ütközetben sikerült megvernie Soissons városát

királyi székhellyé tette, s ezzel megszületett a Frank Királyság. Az alemannok elleni hadjárata alkalmával keresztelkedett meg, nyilvánvalóan politikai céllal. A hagyomány szerint az alemannok elleni döntő ütközet előtt tett fogadalmat, ha győz, megtér. A pogány Klodvig tudta, ha felveszi a kereszténységet, megszerzi annak támogatását az állam megszervezéséhez. Emellett megtartotta a frank királyok hagyományos katonai és bírói főhatalmát is („Rex Francorum”-nak címezte magát). Megkezdte országa határainak kiterjesztését A ripuári frankok királyát követeivel együtt megölette. 500 körül döntő csapást mért az alemannokra, majd a burgundokra támadt, sikere azonban a vizigótok fellépése miatt csak részleges volt. Erre Klodvig a vizigótok ellen fordult, 507-ben Vouglénál, Poitiers közelében vereséget mért rájuk. A gótok távoztak Galliából, s a Frank Királyság határai elérték a Pireneusokat A frank állam

lendülete Klodvig halála (511) után sem csökkent. Négy fia ugyan felosztotta az országot, a frank katonai erő azonban így is elegendőnek bizonyult a terjeszkedésre (Kelet felé). Három évtized alatt hatalmas területű állam jött létre, mely sem etnikai, sem gazdaságipolitikai szempontból nem volt egységes Fokozatosan nagyobb területi egységek alakultak ki, melyeket már nehéz volt együtt tartani. Ráadásul Klodvig utódai nem szűnő harcokat folytattak a hatalomért. A Meroving királyok nagy földbirtokokat adományoztak Mikor Klodvig utolsó fia, I. Clothar is meghalt (561), a birodalom három részre szakadt: Austrasia (keleti területek), Neustria (frank törzsterületek Párizzsal) és Burgundia (hagyományos „Burgund Királyságot” foglalta magában). Dagobert (628-638) volt az utolsó olyan uralkodó, aki átmenetileg úrrá tudott lenni a nehézségeken, de uralkodása alatt a k irályi hatalom szétesett, a v alódi hatalom egyre inkább néhány

nagyhatalmú arisztokrata család kezébe került. A VII században tényleges versengés Austrasia és Neustria között alakult ki A politikai széttagoltság eredményeként fokozatosan megnőtt a germán-romai arisztokrácia és az egyház szerepe. A versengésből Austrasia került ki győztesen, a királyi hatalom mindkét helyen gyenge volt, s a tényleges erő a majordomusok kezébe került. Így a rivalizálást tulajdonképpen a majordomusok személyes képességei döntötték el. Közülük kiemelkedtek a Karolingok, az austrasiai királyi palota majordomusai (udvarnagy, a frank királyi udvarok első méltósága). Pippin, austrasiai majordomus 687-ben legyőzte Neustriát, s ezzel egyesítette a birodalmat. Austrasia sikere majordomusának, Pippinnek örökébe törvénytelen fia, Károly lépett. Folyamatosan gyarapított, birtokai és vazallusai révén a frank állam legtekintélyesebb vezetőjévé vált. Katonai erejére is szükség lett: észak felől frízek és

szászok támadtak a birodalomra, a déli területeket pedig a tenger felől arabok tartották rettegésben. 732-ben arab sereg lépte át a P ireneusokat, s gyors iramban Gallia központi része felé haladt. Ütközetre Poitiers mellett került sor, Károly lovassága megállította az arabokat (szaracénokat: mór; Észak-Afrikából a Hispánia-félszigetre betörő iszlám hitű arabok és berberek gyűjtőneve). Ezután Martell (Pöröly) Károlynak nevezett majordomus dél felé vezette hadait, megszerezte Burgundiát és Provence-ot. A kereszténység védelmezőjeként lépett fel (Európa-szerte tekintéllyel rendelkezett), így az egyház kénytelen volt elfogadni, hogy birtokait és egyéb vagyonát győztes katonáinak osztogatta. Amikor Neustria királya meghalt, egyszerűen elfoglalta trónját. A Karolingok kezébe került Frankföld egyik legfontosabb reliqia- ja (ereklye, maradvány), a Tours- i Szent Márton köpenye, így megnövekedett a família tekintélye.

Martell Károly volt az, aki a Karolingok családi hatalmát megalapozta, így fia – termetéről „Kis”-nek nevezett – Pippin megdönthette a haldokló Meroving dinasztiát. Frank felfogás szerint a királyok hatalmukat nyíratlan hajukban és szakállukban hordták. A Meroving dinasztia megdöntéséhez nélkülözhetetlen az egyház és a p ápa támogatása, ezért Róma áldását kérte. A pápát ekkor a longobárdok szorongatták, a Karolingoktól a megmenekülést várta. 751-ben Pippin kolostorba záratta az utolsó Merovingot, III Childeriket, haját levágatta, s ezzel megfosztotta hatalmának utolsó jelétől. A 752-ben trónjára lépő II. István pápa elismerte, hogy Pippin Isten kegyelméből (Dei gratia) uralkodik A longobárd veszély súlyosbodott, 754-ben a pápa átkelt az Alpokon, hogy Pippint beavatkozásra kérje. Pippinnek fél évig tartott, míg sikerült meggyőznie nemeseit a beavatkozás szükségességéről. István pápa kijelentette,

hogy csak Pippin közvetlen leszármazottai kerülhetnek a trónra (+ patríciusnak és az egyház védelmezőjének nevezte). Az elvett területeket a pápának ajándékozta, így jött létre a Pápai Állam. A katolikus egyházfő kente fel Pippint és két fiát, létrehozta a Karoling monarchiát. Pippin halála előtt országát Károly és Karlmann nevű fiai közt osztotta fel. A germán fog szerint ugyanis az uralkodó és királyságát saját birtokainak tekintette, ezért szabadon rendelkezett vele. Karlmann 771-ben bekövetkezett halála után Károly egyedüli uralkodó lett. Nagy Károly (768-814) 47 évig tartó uralkodása alatt 53 hadjáratot szervezett, melynek felét személyesen vezetett. Einhard, Károly történetírója mértékletes, kellemes megjelenésű, harchoz, vadászathoz értő, több nyelven beszélő férfiúnak írta le. Olvasni, írni nem nagyon tudott, de a tudományok, művészetek és írásbeliség lelkes pártfogója volt. Négyszer nősült,

feleségeitől és ágyasaitól számos gyermeke született, a f iúk közül csak egy élte meg a felnőttkort, Lajos. Az állandó háborúk jelentős létszámú hadsereg felállítását és mozgósítását tették szükségessé. (Gyalogosok: pajzs, lándzsa, íj; könnyűlovasok: ezeken felül kard + a 12 s zolgáltató parasztcsaláddal rendelkezőknek páncél is kellett.) A katonáskodás egyre inkább a módosabbak privilégiuma lett, és az erre képtelenek fokozatosan szabadságukat is elvesztették (hiszen a g ermán szabadság legfontosabb eleme éppen a k atonáskodás joga volt). Ez ekkor még megfelelően funkcionált. 774-ben a frank hadak rázúdultak Itáliára a longobárdok ellen Desiderius longobárd király bezárkózott Paviába, de a v árost Nagy Károly elfoglalta, Desideriust kolostorba záratta, a még ellenálló hercegeket leverte. Felvette a „ longobárdok királya és a rómaiak patríciusa” címet. Pireneusok irányába fordult: beleavatkozott az

arab államok belharcaiba (nagy távolság és sikertelenség miatt visszafordul). Meghódította az Ibériai- félsziget északi részét 778-795 között. Ezek után Károly a Pireneusoktól délre létrehozta a spanyol őrgrófságot (szászok ellen). Szászok vezére Widukind évekig buzdította ellenállásra őket, de végül meghódolt a túlerő előtt (772-804). Widukind megkeresztelkedett, elismerte Károlyt uralkodójának (Károly lett a keresztapja). Szászok újrakezdték a h arcot, a frankoknak nem sikerült megtörni őket, el kellett ismerni ellenfeleik egyenjogúságát. Eközben sikerült Nagy Károlynak vazallusává tennie a Bajor Hercegséget így biztosította hatalmát a korábbi alemann területeken. Ezután kezdődött a Kárpát-medencét megszálló avarok elleni támadás (791-796). Legyőzésükkel hihetetlen zsákmány került kezébe (egy része: Nagyszentmiklóson találták). Az avar kagán (főfejedelem) békét és menedéket kért maradék népe

számára. Az itt élő nyugati szlávok védelmezőjükként üdvözölték a frank királyt, nem véletlen, hogy a szláv nyelvek egy részében a „király” szó Károly nevéből származik (pl.: a cseh kral) meg a magyarok is innen vették át és módosították. Lezárultak a frankhódítások Nagy Károly birodalma Itáliától az Északi-tengerig, a Pireneusoktól a Dunáig terjedt. Hatóköre azonban ennél lényegesen nagyobb volt. Fennhatóságát elismerték a Pannóniában élő népek, keleti határokon túl élő szlávok is. Nagy Károly jó kapcsolatot építetett ki a pápával és az angolszász uralkodókkal. Tűrhető viszonyt teremtett Bizánccal és Harúar-hashid kalifával „baráti” szövetségre lépett. Károly az állami hivatalokat sikeresen építette be a hűbéri láncba, így az ellenőrzést közvetlenül gyakorolhatta felettük. A Frank Birodalom területét grófságokra osztotta: ezek élén egy-egy gróf (comes) állt. A gróf volt a

grófság haderejének mozgósítója, legfőbb bíró és a jövedelmek behajtója, a helyben beszedett adók 1/3-val rendelkezett. A határok biztosítására a határmenti körzeteket őrgrófsággá (mark; pl.: Breton, Dán, Spanyol, Ostmark) vonta össze, élükre őrgróf, feladata: határvédelem. Hogy hűségük felől meggyőződhessen, Nagy Károly királyi küldöttekkel (missi dominici) ellenőriztette grófjait; egyik egyházi, másik világi személy volt. A királyi küldöttek nem tudták megakadályozni, hogy a grófok ne építgessék saját tartományúri hatalmukat. Károly igyekezett erős, tőle függő hivatalokat létrehozni E hivatalok hátránya az volt, hogy nem állt mögöttük olyan szervezet, amely képes lett volna végrehajtani a döntéseiket. A végrehajtás gyengesége egyébként az egész középkorra jellemző. Az udvari hivatalok legfontosabbika a kancellária volt, mely általában egy hozzáértő egyházi személy, a kancellár

irányításával az oklevélkiadás (írásbeli ügyintézés) munkáját végezte. Itt készültek Nagy Károly rendeleteinek, az ún capituláréknak végső fogalmazványai is. A majordomusi hivatal megszűnt, helyette az udvartartást a kamarás vezette. Az ítélkezést a király nevében a birodalmi ítélőszék végezte Az uralkodó lényegében korlátlanul gyakorolta a püspökök kinevezésének, az invesztitúrának jogát. Károly birodalomszervező tevékenységének betetőzése a császárság 800-ban történő létrehozása volt. III. Leó december 25-én megkoronázta a frank uralkodót, megszületett a Római Császárság A császár a koronázást úgy értelmezte, hogy hatalma egyesen az Istentől származik, a pápa viszont magát tekintette a hatalom birtokosának, aki pusztán kinevezte a császárt. Károly ügyelt rá, hogy függetlenségét hangsúlyozza, székhelyét nem Rómában, hanem Aachenben rendezte be. Legnagyobb sikerét 812-ben érte el, amikor

I Mihály, a bizánci császár elismerte császárságát. Róma bukása után Európa kulturális fejlődésben elmaradt Bizánc és az arabok mögött. A császárság megteremtésével fokozódott az antik világ iránti érdeklődés, ami nem utolsósorban Nagy Károly személyes ambícióinak következménye. A „sötét középkor”-ban fény gyúlt ez volt a „Karoling-reneszánsz”. Nagy Károly Aachenben gyűjtötte össze kora legkiválóbb tudósait és művészeit, aztán oktatási reformokat léptetett életbe. Az oktatás központja a középkorban a kolostorok voltak, ezért Károly igyekezett számukat gyarapítani, uralkodása alatt közel 200 új kolostort alapított. A kolostorok a tudomány és a művészet őrzői, ápolói lettek (kódexek másolása, évkönyvek, krónikák írása). A Yorkból érkező tudós szerzetes, Alkuin hatására a jelesebb iskolákban bevezették a hét szabad művészetet (septem artes liberales) oktatását. Két fő csoportjuk

létezett: az egyik, az „alsó fokozat” (trivium), melybe 3 tantárgy tartozott – grammatika, retorika és dialektika (érvelés, vitatkozás) tudománya; a másik, a „felső tagozat” (quadrium) aritmetika (számtan), geometria, asztronómia és a musica tantárgyait foglalta magában. Nagy Károly szorgalmazta a k önyvmásolást, a r égi olvashatatlanná vált könyvek kijavítását. A Karoling serintoriumokban (íróiskolákban) egy új, jól olvasható, kis, kerek betűkből álló írást alakítottak ki, az ún. karoling miniscula Másolatokon kívül, jelentősebb önálló művek is születtek: Einhard – Uta Caroli (Károly élete) és a longobárd Paulus Diaconus – Longobárdok története c. történeti munkája Építészetben, pedig a bizánci mintákat követve megépült az aacheni palotakápolna. 814-ben a legfiatalabb (idősebb fiúk halála miatt) egyedül jutott a nagy császár hatalmas hagyatékához. Jámbor Lajos (814-840) alkalmatlan volt az

uralkodásra Úgy vélte, hogy ha idejekorán intézi a trónutódlást, elejét veheti a későbbi, esetleges trónharcoknak. Ezért felosztotta birodalmát 3 fia: Pippin, Lothar és Lajos között. „Jámbor” Lajosnak azonban a második házasságából újabb fia született, „Kopasz” Károly, neki adta Utlemanniaát. A többi fiú fellázadt apjuk ellen, hosszú polgárháború kezdődött, 843-ban „Jámbor” Lajos felosztotta birodalmát a még életben lévő fiai között: verduni szerződés. Lothar (840-855) Északitengertől Itália közepéig húzódó keskeny területsávot kapta meg (Itália, Burgundia, RajnaMeuse, Rhone folyó), ő örökölte a császári címet „Német” Lajos (843-876) a keleti frank területeket kapta. „Kopasz” Károly a birodalom nyugati területeit kapta 855-ben Lothar halála után fiai felosztották a középső területeket is, majd mivel utód nélkül haltak meg, a terület középső részét Lotaringiát a keleti frank

király kapta meg (880-as ribemonti szerződés). A nyugati-frank állam: 987-ben a fiatalon elhunyt V. Lajos halála után az ország előkelői célszerűbbnek látták, ha nem az idegen Karolingok, hanem a helyi vezetők közül választanak uralkodót. Így lett király, a Capeting családból származó Hugó Jelentős katonai erővel rendelkezett. 987-ben Capeting Hugó megkoronázásával megszületett a középkori Francia Királyság. A királyok hatalma kezdetben csak Párizs környékére (Ile de France) terjed ki, de évszázadok küzdelmével létrehozták az erős európai nagyhatalmat: Franciaországot. A keleti-frank állam: 900 és 955 köz ött sokat szenvedtek a magyar kalandozásoktól. Arnulf király halálával (899) kezdődtek és az Augsburg melletti ütközettel (955) végződtek. Az utolsó keleti-frank király, „Gyermek” Lajos képtelen volt megszervezni a v édelmet (viszálykodó hűbéresei gyakorta maguk hívták be a magyarokat). Egyedül a szász

hercegek tudták a védelmet sikerrel megszervezni (a szász területeken jelentős számú szabad, katonának alkalmas paraszt élt). 919-ben a frankok és a szászok „együttes akaratából” német királlyá választották I. „Madarász” Henriket (919-936) Henrik és utódai sikeres politikával elismertették magukat. (A bajor hercegek nehezen törődtek bele abba, hogy a birodalom hatalmi központja szász vidékre került.) 955-ben Henrik fia, I Ottó (936-973) az Augsburg melletti Lech-mezőn döntő győzelmet aratott a magyarok felett. Lothar állama száz esztendő alatt számtalanszor gazdát cserélt, ami csak fokozta a széttagoltságot. A helyzetet súlyosbították a X századi magyar támadások X századra csak Itália maradt Lothar királyságából. Itália királya a magyarokat hívta segítségül politikai ellenfelei, köztük a pápaság ellen. Ezért 962-ben XII János pápa a német királyhoz fordult segítségért. I Ottó Itáliába vonult, legyőzte

II Berengárt, „Itália királyát”, majd megerősítette a pápaságot Karoling adományaiban. A pápa pedig német-római császárrá koronázta I Ottó vezető szerepét a pápa támogatásával szerette volna biztosítani, ezért igyekezett az egyház befolyását a maga oldalára állítani. Német püspökeinek, hogy elnyerje hűségüket, hatalmas hűbérbirtokokat adományozott. Itáliában csak úgy tudta hatalmát biztosítani, hogy saját jelöltjeivel töltötte be a pápai trónust. A pápasággal való kezdeti korrekt viszonyuk súlyos gyámkodássá vált, ami alól a pápák az első adandó alkalommal igyekeztek megszabadulni. I Ottó sikerrel hajtotta végre a Római Birodalom megújítását (renovatio imperii Romani) ám ez a birodalom már csak nevében „római”, valójában a középkori Európa vezető német hűbéri állama volt