Filozófia | Felsőoktatás » Filozófia tételek, 2007

Filozófia tételek - 2007 1. Bevezetés: Mi a filozófia? A filozófia eredete A filozófia legfontosabb kérdései, a filozófiai megismerés sajátosságai. 2. Az ókori keleti népek kultúrája és filozófiája, hiedelemvilág, kultusz, indiai, kínai, vallásbölcseletek - vagyis a távol-keleti vallások. A babiloni-asszír kultúra Mezopotámiában fejlődött ki. Babilon és Asszíria városállamok lakói a sumír őslakók és a hódító semiták leszármazottai. A legrégibb írott emlék Hammurabi babiloni uralkodó Törvénykönyve, amely i. e 2 évezred elejéből való Ismerték a téglaégetést, az építkezést, a földművelést, fejlett kereskedelmet folytattak, ezüst-és rézpénzt használtak, kitűnően számoltak és „fejlett” jogrendet követtek. Elképzelt világukat számtalan istenség népesítette be, jó és rossz szellemek uralkodtak felettük. Hőskölteményük a Gilgamesről szóló eposz A Földközi-tenger partján éltek a föníciaiak,

városállamaik közül a legnagyobb hírnévre Karthágó tett szert. Kultúrájukat hajóépítésük, számtantudásuk, csillagászati ismeretük fémjelezte. Ők találták ki a betűírást, a hangok rögzítését, ami majd a görög írás alapja lett A föníciaiak alakították ki az ún. Adonisz-kultuszt A természet körforgásából, az évszakok váltakozásából kiindulva, tapasztalva, hogy a tél- a halál átmeneti, jön utána a t avasz- a megújulás. A tavaszi megújulás örömünnepet jelentett számukra, s ebből kristályosodott ki a feltámadás kultusza. A Nílus völgyében alakult ki az egyiptomi kultúra. Az egyiptomi kultúráról a legtöbb tárgyi és írott emlék maradt fenn. Az öntözéses földművelésük, a terménygazdálkodásuk, amelynek következtében a földközi-tengeri népek „éléskamrájának” tekintették Egyiptomot. Építő kedvükről és tudásukról a piramisok és sírkamrák „ beszélnek”. A piramisok, a királysírok

valóságos palotákat zártak magukba, s körülöttük kisebb városok keletkeztek. Ők találták fel a papirusz-tekercset, amire írni lehetett. Írásuk az ún ké pírás Magas fokú számtani, geometriai és csillagászati tudással rendelkeztek. Ők készítették az első 365 napos naptárt. Egyiptomban tanult matematikát Pythagórász Hiedelemviláguk és ősvallásuk tartópillérei: a halott kultusz, a fetisizmus és az állatkultusz. Hittek a visszatérésben. Az egésznek a középpontjában a fáraó kultusz állt A fetisizmus természetimádatukban jelent meg, istenviláguknak középpontjában a napisten( Re vagy Amon) állt. Az egyiptomi nép életrevalóságát mutatja, hogy egyike azon kevés ókori birodalomnak, amely túlélve a történelem viharait fennmaradt. Ez a zsidóság Az elsők között alakult ki náluk az egyistenhit, a kiválasztottság tudata és a messiás várás. Az i.e első évezred első felében az árja eredetű perzsák csillaga emelkedett

fel és újabb mamutbirodalom született. A perzsa birodalom belső kiépítése Dareios (ie 6-5 sz) nevéhez fűződik, alatta érte el a csúcspontját, aki szigorúan központosított, despotikus hatalmat vezetett be, erős centralizált hadsereget alakított ki, óriási vagyont halmozott fel. A perzsa birodalomban egyesült a térség két nagy kultúrája: a babilon-asszír és az egyiptomi. Ezen a kulturális-szellemi és –érzelmi alapon jelenik meg az első tételesen felépített vallásbölcselet: a Mazdaizmus. A perzsa Zarahusztra alapította Szent könyvük az Avesta ( a Tudás Könyve), amely tanításának feljegyzéseit és követőinek továbbvivő gondolatait tartalmazza. 1 Zarahusztra az isten fogalmát helyezi a középpontba. Az ősi hiedelem-világban voltak jó és rossz szellemek, az ő harcaik töltik ki az életet. A jó istenség, Isten neve Mazda, a rosszé Angra Mazujus. Mazda a fő isten, ő győz Zarahusztra számítása szerint a világtörténelem

12.000 évig tart Zarahusztra magát Mazda prófétájának mondta, s küldetésének célja meggyőzni az embereket Mazda-isten szándékáról, arról, hogy érdemes jónak lenni, mert az jutalmat eredményez. A mazdaizmusban fogalmazódik meg először az egyistenhit. Az istennek tetsző, vagy a tisztasséges élet hármas szabálya így hangzott: Gondolkodj, beszélj és cselekedj helyesen! A mazdaizmus nem volt képes teljesen szakítani a természetimádatából eredő gyökereivel. Ősi törvény: a bűnösnek nincs bocsánat. A mazdaizmusban jelenik meg először az a gondolat, hogy a világ alaptörvénye a körforgás. A lélekvándorlás tanában teljesedik ki Az indiai kultúra az Indus és a Gangesz folyók vidékén alakult ki. Más keleti népeket, a humánkultúrákban túlszárnyalták. A befelé fordulásra, a lelkizésre, a m editálásra is fogékonyak voltak. Az indiai népek ősvallása a brahmanizmus, vagy hinduizmus( világvallás) Alapjait a legrégibb írásos

emlékek a Védák adják meg, amelyek az i.e 2-3 évezredben keletkeztek (szanszkrit nyelven). A négy Véda gyűjtemény vallásos énekeket, imádságokat, himnuszokat, szertartási előírásokat tartalmaz. Az ősi három istenalak: Visnu, Indra, Siva Világképüknek megfelel a társadalom tagozódására jellemző a kasztrendszer. Fölül van a papság kasztja, őket követ az uralkodó és a földbirtokos arisztokrácia, majd a kézműves lakosság, végül a páriák. Zárt, szigorúan tagolt, áthághatatlan falakkal elválasztott rétegből, kasztokból áll az indiai társadalom. A védák értelmezői és magyarázói a papok, a brahmanok voltak. A brahmanizmus központi tanítása a lélekvándorlás, a karmáról szóló tanítás, amely szerint a lélek időtlen, örökké létező, mindig újabb testbe költözik és „viszi magával” a korábbi életének jó, vagy rossz következményeit. A lélek az anyagi testet elhagyva, a test halála után vándorolni kezd,

hogy visszatérhessen a világlélekhez, azaz a Brahma birodalmába. A brahmanizmus, vagy a hinduizmus sajátosságai közé tarozik, hogy nincs egy nevesíthető létrehozója, mert az ő hitük szerint a brahmanizmus örök vallás, amely a világ kezdete óta létezik. Istenük neve: Krisna, aki Visnu-istennek az alteregója, szent könyvük a „Bhagavad-gita” (az Isten Éneke) A mű a védikus irodalom egyik magyarázata, amelyben Krisna, az Isten az emberi létezés titkaira és a h elyes életre tanítja barátját ( az embert). A tanítás célja az emberi l élek megmentése, hogy vándorlás közben ne vesszen el, hanem találja mg Krisnát. Ennek formai feltételei:a védikus irodalom olvasása és a szüntelen Krisnára való gondolás. Tartalmi feltételek: a lélek nemesítése, az önmegvalósulás, amikor az emberi lélek az isteni lélek részének tudja magát. A buddhizmus a vallás alapítójának Buddhának a nevét viseli. A buddha szó jelentése: felébredt,

megvilágosodott. Tanításainak kiindulópontja a Karmáról, a világtörvényről szóló tanítás. A tanrendszerének eszmei alapja a „négy szent igazság” felismerése: 1. a világban mindenfajta létezés szükségszerűen szenvedéssel jár, 2. a szenvedés forrása a vágyakozás, sóvárgás, a létszomj, 3. a szenvedés megszüntetésének útja az önkorlátozás, a létszomj mérséklése, 4. ennek eléréséhez több út, a „nyolc nemes ösvény” vezet 2 A felébredés ösvényei, azaz a b uddhává válás feltételei: az élet lényegének felismerése, elhatározás a c él elérésére, a h elyes beszéd, a j ó cselekvés. Lényege az elmélyült gondolkodás: a meditáció. Az ilyen élet maga a jutalom. Az élet egy öngerjesztő folyamat, a keletkezés, a megszűnés, az újrakeletkezés véget nem érő láncolata. Függő keletkezés folyamata: Ennek megértéséhez nyugalom és elmélyedés, tökéletes szellemi koncentráció szükséges.

Életcél: a nirvánába való eljutás A nirvána nem valamely hely, hanem egy szellemi állapot, a szenvedélytől mentes tökéletes ébrenlét. Ez a „buddha”- állapot, a „buddha”- öntudat. Az egyén szerezze meg az önmaga vezérlésének képességét. A híres jelszó: Legyetek önmagatok lámpásai! Buddha kedvenc virága a lótuszvirág. A Hinajára (Kis Szekér) követése csak keveseknek adatik meg, a szent remetéknek. A Mahajána (Nagy Szekér) a nép buddhizmusa. Kínai kultúra: az i.e 3 évezredben alakult ki az ún „ Középbirodalom” Náluk azonban a f öld az állam, illetve a cs ászár tulajdonában volt , a mit a parasztok csak művelésre kaptak meg jelentős adófizetés terhe mellett. Így nem alakult ki a földmagántulajdon, ellenben kialakult egy erős hivatalnok réteg és annak despotikus hatalma. ( porcelánkészítés, selyemszövés, papíros és könyvnyomatás) elsők között fedezték fel az írás tudományát, mégpedig az ún.

fogalomírást (egy szó= egy kép= egy fogalom) Legrégibb írott emlékeik a Szertartások f eljegyzései c. és a Változások könyve A Szertartások feljegyzéseiben a s zertartások szabályairól: égkultuszról, császárkultuszról, halott kultuszról, az ősök tiszteletéről olvashatunk. A mindenség, az Univerzum tagozódása: Ég-Föld-Ember. Az Ember egyesíti magában az Ég és a Föld anyagi és szellemi erőit, kiegyenlítődnek benne a fény és az árny princípiumai (elvei). A V áltozások könyvében ezekről bővebben és kiegészítésekkel olvashatunk Itt szerepel először a Jang és a Jin, a két ellentétes, de egymást kiegészítő erő leírása is,amely aztán végig kíséri az egész ókori kínai filozófiát. A kínai birodalomban i. e 1 évezred derekán két hatalmas eszmei áramlat született: a taoizmus és a konfucionizmus. A taoizmus kidolgozója Lao-ce A neki tulajdonított alapmű a Tao-te-king. Központi fogalom a Tao, amely

többjelentésű szó, többek között: út,törvény. A könyv versben írt filozófiai mű,az ókori kínai filozófiai irodalom egyik kimagasló teljesítménye. Az Ég és a Föld között örök harmónia áll fenn, a Föld voltaképpen az Ég tükörképe, s az embernek ezt a harmóniát kell megtalálnia és megvalósítania önmagában. A mindenség két alapelv, két erő küzd egymással: a jang és a jin. A jang a fény, a teremtés, az erő, a férfiasság, a jin az árnyék, a nyugalom, a befogadás, a nőiesség elve. A taoizmus szimbóluma: a fehér-fekete koronglapocska mutatja a két erő elválaszthatatlanságát, kölcsönhatását. A világban semmi nem örök, minden átmeneti, miden változásban van . ez világtörvény A világtörvényt az ember nem tudja megváltoztatni, ezért nem szabad beavatkozni a dolgok természetes menetébe, mert az elkerülhetetlenül kudarchoz és szenvedéshez vezet. Ez a t ao megsértését jelenti. Aki viszont megtalálja

magában az Ég és a Föld harmóniáját, békében él a törvénnyel és önmagával, ez maga a boldog élet. A taoizmus követendő alapelvei: 1. A természetes egyszerűség elve, a gyermeki őszinteség, naivitás és hit, hogy létezni, élni jó 3 2. A nemcselekvés elve, nem avatkozni a v ilág folyásába, a problémákat nem kell megoldani, mert megoldódnak maguktól. Mondhatjuk, úgy is, hogy az erőlködés nélküli cselekvés követése. 3. Az együttérzés, a törődés és a könyörület elve Az ember három kincse: a szeretet, a takarékosság, és a nem tolakodás, vagyis a szerénység. Akikben ezek nincsenek meg, az lehet okos, de bölcs nem. Könyörületesség még a legyőzött ellenféllel szemben is. 4. A spontaneitás, a semmi, az üresség elve A nem-létet, a semmit nem lehet alábecsülni,ennek a felismerése nyitja a b ölcsesség, az igazság és a boldogság kapuját. A tiszta elme, amely nincs túlterhelve, nyitott, fogékony, befogadóképes

Az ókori birodalom másik nagy eszmei áramlata a konfucionizmus. Megalapítója Kung-fuce Lao-ce kortársa és talán ellenlábasa is Ugyanis ő a passzivitás helyett aktivitást hirdetett , tevékeny közéletiséget. A Beszélgetések és mondások című aforizma gyűjteménye az egyik legismertebb. Aranyszabályként hirdette, hogy amit nem akarsz, hogy veled tegyenek,azt te se tedd másokkal. A tanítás bölcs alapelve: tanulni gondolkodás nélkül esztelen dolog, gondolkodni tanulás nélkül veszélyes. Társadalompolitikai elvei a rend megőrzésére irányultak. Az embereket bölcsekre és kisemberekre osztotta. A bölcsek tanultak,akik ismerik és értik a törvényeket, akik alkalmasak mások irányítására. A kisemberek irányítására szorulnak, az Égtől rendelt sorsuk a munka, az engedelmesség és a hűség a feljebbvalók iránt. A társadalom alapja a család, maga a t ársadalom is egy nagy család. Családban és társadalomban a tekintélyelv

érvényesül, amiből a kötelező tiszteletadás következik. Mindenki a császárt, az ég fiát kell, hogy tisztelje. Cserében a családfő köteles gondoskodni családja tagjairól, az uralkodó meg alattvalóiról. A Han-dinasztia hatalomra kerülésével a konfucionizmust hivatalos államfilozófia rangjára emelték,s ezt a szerepét egészen a 20. század elejéig megőrizte Az ókori keleti vallások és filozófiák közös világnézeti koncepciója az örök világtörvény tételezése. A világtörténelem egy folyamat, a szakadatlan ismétlődés: keletkezés-megszűnésújrakeletkezés Az ember helyét és szerepét ebben a f olyamatban a megvilágosodás eredményeképpen érti és találja meg. 3. A görög bölcselet kezdete, Szókratész előtti filozófia Világképük természetesen mitologikus és vallásos volt, de nem a keleti népek módján. Korai világképük és mitológiájuk Homérosz eposzaiból tárul elénk, amelyek az európai szellem első

jelentős megnyilatkozásai. A görögök szerettek és mertek gondolkodni, hittek a természetes értelemben, a gnószisz ( ismeret), a tudás megszerzésének lehetőségében, nem utolsó sorban a cselekvés sikerében. A görög mitológia istenei úgymond „emberszabású” istenek, akik emberi módon éltek és cselekedtek, szinte elérhető közelségben voltak az emberekkel (az Olümposz lakói), nem keltettek olyan félelmet, mint a keleti istenek. A görögök számára a v ilág megismerése és a v ilágban való eligazodás szellemi szükséglet lett. A görög filozófia születési helye Milétosz. Thálész, Anaximandrosz és Anaximenész -akik az ókori görög tudomány és filozófia alapjait megteremtették. A milétoszi iskola megteremtője Thálész volt, aki elsőként alkotott egységes elméletet a természet, a világ rendszeréről. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy csillagászattal, 4 matematikával és geometriával foglalkozott. A róla elnevezett

geometriai tétel alapismerete: a kör átmérője rajzolt kerületi szög mindig derékszög. Ő alapozta meg az arkhé-tant (arkhé, gör.:kezdet, ősok, őselv) Thálész arkhéja, őseleme a „víz” . talán azért mert felismerte, hogy a folyó menti és folyó közti kultúrák életfeltételeemberé állaté, növényé- a víz A meggazdagodás feltétele volt Thálész halála után tanítványa Anaximandrosz folytatta a milétoszi természetbölcseletet. Ő is csillagászként kezdte. A Földet a mindenség középpontjának tekintette, amely gömb alakú és lebeg a kozmoszban. A szél, az eső, a villám keletkezését a Nap hatására vezette vissza Minden keletkezést és változást természetes okokkal és folyamatokkal magyarázott. Számára az „ősok”, „őserő”, „ősforrás”, amit ő arkhénak tartott és „aperion”-nak mondott, ami meghatározhatatlan, határtalan, végtelen valamit jelentet. Anaximenész a harmadik milétoszi,mivel ő is

csillagászattal és meteorológiával foglalkozott. Anaximenész arkhéja a „levegő”, kevésbé testi, mint a „víz” és megfoghatóbb, mint az „aperion”. Ő a levegőt tette meg világmagyarázati elvvé A levegő örökké létező, melynek önmozgása két irányban történik: a ritkulás és a sűrűsödés irányában. Szerinte az égitestek is földi eredetűek: a tűzből alakultak ki a csillagok. Hülozoista (az anyag élő) felfogást vallott, vagyis a természetben egy szellemmel átitatott, lélekkel bíró élőlényt látott. Hérakleitosz Epheszoszban született és alapított iskolát. Politikától, köz-élettől elfordult, kizárólag a tudománynak élt. A világ keletkezésében és létében a törvényszerűségeket, a csalhatatlan bizonyosságokat kereste. Így jutott el a mozgáshoz, a változáshoz, mint a világmagyarázó elvhez. Filozófiájának alapgondolatait Hérakleitosz töredékei címmel tartja számon a filozófiatörténet. Arché a

„tűz” A tűz körforgása alaptörvény: „ A tűznek is ellenértéke minden, és a tűz is mindennek az ellenértéke, ahogy az aranyé a vagyon és a vagyoné az arany” Világmagyarázati alapelv a „ Panta rei”. Szerinte a l ét nincs nem-lét nélkül és a n em-lét sincs lét nélkül. Végeredményben a lét van is, nincs is, „lét és nem-lét ugyanaz” Hérakleitosz többértelmű kifejezése a logosz (gör. beszéd, szó), ami jelenti az „őstüzet”, mint archét, a világtörvényt, mint belső szabályozó erőt a dolgokban, az emberi értelmet, a lélekben gyökerező ésszerű gondolkodást. A megismerésben a gondolkodást magasabb rendűnek tartotta az érzékelésnél. Az eleai lételméleti iskola képviselői: A lételméleti problémák előtérbe kerülésében előkészítő szerepet vállalt Püthagorasz. Egyiptomban tanult matematikát és geometriát, ott ismerkedett meg a misztikával és a lélekvándorlás gondolatával. Az ő archéja nem

valamilyen ősanyag, hanem valamilyen őselv, rendező elv. Nem az vizsgálta, hogy miből van a világ ,hanem azt, hogy hogyan épül fel, hogyan lett a káoszból kozmosz. Az ő archéja a „szám” úgy vélte, hogy a dolgok sokszínűsége, minőségi különbözősége visszavezethető a mennyiségi különbségekre. Minden számnak megvolt a maga jelentése. A számok nála misztikus jelentést is kaptak A négyes az igazságot, a tízes a világ alapját jelentette. A páros szám nőt, a páratlan férfit jelentett. Számmisztikáját összekapcsolta a lélekvándorlás gondolatával is Elea akkor görög gyarmat volt, s ott alakult meg a lételméleti iskola. Megalapítója Xenophanész volt, aki szerint a világ két részre oszlik: egy elvont, nem érzékelhető, változatlan részre és egy másik konkrét, érzékelhető, változékony részre. 5 Az antropomorfizmussal együtt elutasította a politeizmust is, szerinte egy mindent átfogó egyisten létezik, s ezt nem

lehet emberalakban elképzelni. A lételméleti iskola fő képviselője Parmenidész volt. A világot ketté osztotta: a létre és a létezőkre. A lét a szubsztanciálalitás, a lényeg A létezők jelenség szintűek, átmenetiek A lét az Egy, a létező a Sok. A alapja, forrása a lét A létező az, ami érzékelhető, a lét az, ami elgondolható, csak logikai úton ragadható meg. Parmenidész támadta a természetbölcselőket és Hérakleitoszt. Parmenidész fogalmazta meg elsőként a logikai azonosság törvényét. Parmenidész tanítványa Zénón vállalkozott arra, hogy mesterének elvont és meghökkentő állításait szemléletes példákkal érzékelhetővé tegye és igazolja. Az eleai iskolával szemben lépett fel a szicíliai Embedoklész. A lét ( az Egy) és a létezők (a Sok) ellentétét a négy őselem felvételével gondolta megoldani, a mopzgás ellenmondásosságát a két ellentétes erőre, a vonzásra és a taszításra vezette vissza. Szerinte

jól mondta Herakleitosz: Minden változik, kivéve magát a változást. A görög filozófia második nagy korszakát, amit ntik felvilágosodásnak is neveznek szinté két iskola jelenítete meg: az atomizmus és a szofisztika. Az atomizmus előfutára Anaxagorász. Szerinte a n övények és az állatok természets úton keletkeznek. Legértelmesebb lény az ember, mert keze van Elfogadta az ősanyagok, a végső elemek gondolatát, de szerinte nem egy, nem négy, hanemvégtelen sok őselem létezett. Az őselemek, amit ő „szpermaták”-nak(magvacskák) nevezett, minden létező (a Sok) sajátjai. Úgy gondolta, hogy mindennek megvan az ősforrása, a szpermatája. Ezek mind mennyiségileg, mind minőségileg különböznek egymástól, kicsinységük miatt nem érzékelhetőek, csupán elgondolhatóak. A világ mozgatója nála a „nousz”, ami szellemet és törvényt is jelent. A nousz, ez az értelmes erő teremt és kormányoz mindent. Az atomizmus elméleti

kidolgozója és legkiválóbb képviselője Démokritosz, a rendkívül sokoldalú bölcs, aki csillagászattal, matematikával, etikával és filozófiával foglalkozott. Kiinduló tétele az, hogy két őselem létezik: az atomok és az űr. Az atomok parányi testek, amelyek csak mennyiségileg, alakilag, formailag különböznek egymástól, minőségük nincs. Az űr az üresség, a semmi. Az űr az a hely,ahol az atomok mozognak, ütköznek és összekapcsolódnak, így keletkeznek és hullanak szét a testek. Kitüntetett mozgásirány az atomok függőleges zuhanása az űrben, így minden keletkezés és megszűnése abszolút szükségszerű, mindennek megvan a maga oka, célszerűsége. Véletlenek nincsenek, amit véletlennek tartanak az csak látszólagos, és addig tart, amíg meg nem ismerik az okát, az atomelmélet általános világmagyarázati elv lett: az atomok összekapcsolódása -szétesése- halál, a lélek is atomokból áll. A megismerést az ún.

„képelmélet”-tel magyarázta, amely szerint a tárgyakról apró elemek, a tárgyak képmásai válnak le és jutnak az ember szemébe és elméjébe: ezek az érzetek és észleletek, amikből gondolati elemek lesznek. Ezek alkotják a tudás alapját A boldogsághoz vezető út: megérteni a világ törvényszerűségeit, korlátozni az emberi szenvedélyeket és mértékletes életmódot folytatni. Minden csak értelem és nevelés kérdése A filozófiai gondolkodásban ő tudatosítja az absztrakciót, az elvonatkoztatást a konkrét tárgyszerű gondolkodástól. Ő nem egyes konkrét anyagot akar, hanem az anyagot, mint olyat, tehát az anyag fogalmát igyekszik megragadni. Az antik felvilágosodás másik iskolája a szofisztika, amelynek legismertebb képviselői Prótagorasz és Gorgiász voltak. Szofistáknak eleinte olyan embereket neveztek, akik 6 valaminek a tudói , tanítói voltak. A szofistáknak nevezett tanítók viszont felismerték a grammatika, a

retorika, a logika, a dialogus és a bölcselet jelentőségét. A szofisták legnagyobb képviselője az abderai származású Prótagorasz, akinek legismertebb és legvitatottabb mondását így fordították magíarra: „ Minden dolog mértéke az ember” A szofisták érdemelték ki a „ felvilágosítók” nevet. A másik nagy szofista, Górgiász, aki elsőként viszi be a filozófiába a kételkedést. A rendkívül magabiztos elődeinek és kortársainak ő az első, aki felteszi a kérdést: Honnan tudod? Művében megfogalmazza mindent tagadó hármas tételét: 1 Semmi sem létezik 2 Ha valami mégis létezne, az ember úgy sem tudná megismerni. 3 Ha valami mégis megismerne, úgy sem tudná közölni. A kételkedés a filozófiai gondolkodás egy rendkívül fontos, mondhatni, hogy kiinduló elemévé vált. 4. Klasszikus görög filozófia, Szókratész, Platón, Arisztotelész A görög filozófia fénykora, csúcsteljesítménye „ az attikai hármak” a

Szókratész, Platón és Arisztotelész nevével fémjelzett „ athéni iskola”. Szókratész a filozófiai érdeklődést a természetről az emberre, a tudásra és az erkölcsre irányította. „ Ismerd meg önmagad”, a megismerés önmagunk megismerésével kezdődhet. Ragaszkodott a fogalmak és a definíciók ismeretéhez és helyes használatához. Önmagát a „ gondolatok bábájának” mondta, mert az a célja, hogy világra segítse mások gondolatát. Zseniális felismerése volt az a gondolat, hogy a tudás a nem tudással kezdődik, vagyis a nemtudás felismerésével. Őszintén hitte, hogy ha az emberek ismerik a jót, akkor cselekszik is azt. Mi a jó?, tette fel a kérdést. Válasza: A jó az, ami az istenek nek tetszik, az ál lam törvényeinek megfelel és az embernek hasznos. Mi az, ami a három erkölcsi elvárásnak egyszerre megfelel? Ezt egy belső hang, a démonion, azaz a lelkiismeret hangja tudatja az emberrel. Szókratész haláláról:

Szókratészt ellenfelei perbe fogták. Szókratész a védőbeszédben kijelent, hogy nem ő mondta, hogy a legbölcsebb görög, ő csak annyiban bölcsebb a többinél, hogy tudja, mit nem tud. Az ifjúságot nem ő rontja meg, a nemes ifjak kérték, hogy tanítsa őket, s tőle csak jót tanultak. Nem volt istentagadó: „ kivéve az isteneket” (utolsó szavai) Szókratész elveit tanítványa Platón fejlesztette átfogó filozófiai rendszerré , amely az utókortól a platonizmus nevet kapta Kedvelt műfaja a dialógus (párbeszéd) Filozófiai tevékenységét három korszakra osztja a filozófiai történetírás: 1 szókratészi korszak, akkor írta szókratész védőbeszédét, 2középső korszakában alkotta az Államról szóló nagy művét, 3 a késői korszakát a Törvényekről írott munkája fémjelzi. i.e 387-ben alapította meg Athénben Akadémiáját, amely óriási szerepet játszott tanainak terjesztésében. Platón filozófiájának legfontosabb része

a három alapvető szubsztanciáról- az „ Egyről”, az „ észről” és a „ lélekről”- szóló tanítás. „Egy”, az őselv, amely forrása minden ideának (eszmének) és minden létezőnek (dolognak). Platón filozófiájának központi fogalma az idea, amire az ideatan ráépü (ida: gör. őskép, mintakép, eszme). Platón szerint a tökéletes eszmék, az ideák örök és valóságosan létezők, s egy önálló világot alkotnak. 7 A világ így megkettőződik, egyrészt az ideák világára, amely az igazi világ,másrész az anyagi világra, az árnyékvilágra. Az ideák és a dolgok kapcsolatát a részesedési elmélettel magyarázta: minden dolognak megvan a saját ideája, amelyből aztán részesedik. Platón ezzel a gondolattal megvetette az objektív idealizmus alapjait. Platón ismeretelmélete a „visszaemlékezésre” épül. A megismerés célja az igazság, vagyis az ideák megismerése. ez közvetlenül, érzékeléssel nem lehetséges,

csak a lélek közvetítése révén. A lélek, amely az ideák világának a „ lakója” a f öldi világban „visszaemlékezik” az ideák világában tapasztaltakra. Platón politikai, etikai és pszichológiai nézeteit az „Államról” szóló művében fejtette ki. A rabszolgaságot a természet rendje szerint valónak tekintette. Mindenkinek egyenlő feltételeket kell biztosítani a tanulásra, majd szelektálni kell. Akik a legtovább tanulak és legbölcsebbel lesznek, ők lesznek hivatottak az állam, a t ársadalom vezetésére. Az alattuk levőkből kerülnek ki a harcosok és az őrök A kvésbé tehetséges és a kevesebbet tanulók lesznek a dolgozók. A bölcsek vezetik, a harcosok védik, a dolgozók eltartják a társadalmat. Ennek megfelelő erényekre kell őke nevelni: bölcsességre, bátorságra és mértékletességre. Az első két réteg tagjainak vagyoni és családi közösséget szánt, hogy ne legyenek magánügyeik és semmi ne vonja el

figyelmüket, idejüket a közügyek végzéséről. Nagyobb vagyoni különbségek kialakulőását a dolgozók körében sem tartotta megengedhetőnek, mert az megosztaná a társadalmat. Összegezve: a platóni állam egy hatalmas nevelőintézetként működött volna, amely erőteljesen korlátozta volna a szabad polgárok jogait. Platón legkeményebb kritikusa Arisztotelész volt. Elöször is, nem fogadta el a világ megkettőződését ideákra és anyagi dolgokra, mert szerinte nem létezhet külön az egyes dolog és annak lényege. Másodszor Arisztotelész kifogásolta Platón állam-koncepcióját. Arisztotélesz volt Nagy Sándor nevelője és barátja. Megalapította saját iskoláját, a Lükeiont és kidolgozta saját filozófiai rendszerének alapjait. Ő kezdte meg a tudományok osztályozását, első lépésként megkülönböztette a fizikát a metafizikától. Arisztotelész a filozófiát három ágra bontotta: 1 elméletire, amely a létről és a lét

részeiről szól, kiemelve az „első filozófiát” mint az első okok és elvek tudományát 2 gyakorlatira, amely az ember tevékenységéről szól 3 poétikaira. „Első filozófiájában”, amelyet metafizikának is nevezünk, bírálja Platón ideatanát, bizonyítja, hogy nincs két világ, hogy az idea az egyesben benne van, hogy az ideák nem elsődlegesek, hanem következtetések. Mi volt előbb: egyes konkrét házak, avagy az általános, a „ház” fogalma? A kérdés lényege: mi a vi szonya az általánosnak és az egyesnek a létben? Platón és Arisztotelész válasza szemben áll egymással. Ez az alapvető ütközőpont a két gondolkodó között. Platón szerint két világ létezik: az ideák világa és az érzékelhető világ. Arisztotelész szerint egyetlen világ létezik, a v alóságos, amelynek két oldala van: az anyagi és a s zellemi. A két oldal elválaszthatatlanul összefügg egymással A megismerés erre a valóságosan létező világra

irányul. Platón egy idealista, Arisztotelész egy realista világfelfogást képviselt. A létező magyarázó elévül négy okot sorol fel: 1 a lét lényege a formai ok(formáló, alkotó szellemi) 2 anyagi ok- amiből létrejön 3 a mozgató ok, vagy ható ok 8 4 a cél-ok-rendeltetés, mi végett arisztotelésznél világmagyarázati elvvé vált a világ hierarchiájának csúcsán a formák formája, a tiszta forma, az isten áll. A szerves világ tényeiből kiindulva az élőlények három nemének megfelelően három lelket, vagy három lélekrészt különböztetett meg: 1növényit (vegetatív) 2 állatit (érzékelő) 3emberit (értelmes) Arisztotelész tanrendszerében jelentős helyet foglalt el etikája. Az etikus erényt, amelyen az ember saját tevékenységének ésszerű szabályozását értett, két szélsőség között középként határozta meg. Az erény közép, de abból a szempontból nézve, hogy mi a legjobb és a helyes, az erény a legfelső

csúcs. Az erény nem vár jutalmat, mert a jutalom maga az erényes élet a, a boldogság. Arisztotelész politikai nézeteiben is az erkölcsből indul ki, de nem az egyénre, hanem a társadalomra vonatkoztatta. Az embert „ Zoón politikonnak” (társas lénynek) tekintette Nagyra értékelte a c saládot és a m agántulajdont. A többség uralma jelent jó megoldást Arisztotelésznek óriási hatása volt, ő volt A FILOZÓFUS, ő volt a mértékadó forrás. A vád ellene „az istentelenség” volt. Arisztotelész okult Szókratész esetéből, nem várta meg a halálos ítéletet, elmenekült. 5. A hellenisztikus filozófiák: sztoicizmus, epikureizmus, szkepticizmus, újplatonizmus A keleti és a nyugati kultúra ötvözetéből született meg a hellenizmus. A klasszikus antik görög filozófia végét , felbomlását jelentette, tulajdonképpeni világa a Kelet, ahol kivirágzott, onnan terjedt át Nyugatra, előbb Görögországba, majd a Római Birodalomba.

Alexandrosz idején nagyszámú görög vándorolt Keletre-Egyiptomba, Mezopotámiábaépíteni, kutatni és tanítani. Roppant gyors gazdasági és kulturális felemelkedés indult meg Az egyiptomi Alexandria világtörténelmi hírnévre emelkedett. Olyan koponyák tanultak, tanítottak és dolgoztak Alexandria tudományos intézeteiben mint Ptolemaiosz, Euklidész, Arkhimédesz. A szakadatlan háborúskodás, a birodalmi határok szüntelen változása, a nagy társadalmi mobilitás és vérkeveredés fellazította a családi, nemzetiségi és állami kapcsolatokat, az egyén elbizonytalanodott, a sors kiszámíthatatlanná lett. Az egyének szabadsága formálissá vált, mert mindinkább a vak szükségszerűséggel érvényesülő gazdasági-társadalmi erők játékszerének érezték magukat. Előtérbe kerültek az élet nagy kérdései: élet és halál, az élet értelme, hogyan éljen az ember, hol és hogyan találhat nyugalmat, boldogságot? A hellenizmus filozófiai

iskolái- a sztoicizmus, az epikúreizmus és a neoplatonizmus- ilyen és hasonló kérdésekre keresték a válaszokat. Közös jellemzőjük a moralizálás, az erkölcsi kérdésekkel- a magatartással és a lelki élet problémáival való intenzív foglalkozás. A hellenisztikus századokban a tudományos élet központja az egyiptomi Alexandria volt, de ott elsősorban szaktudományos kutatás folyt, miközben a filozófiai élet központja továbbra is Athén maradt. 1. A hellenizmus egyik legnagyobb hatású filozófiai irányzata a sztoicizmus A sztoicizmus irányzatának megalapítója a ciprusi Zénón volt. Tanításait egy níilvános csarnokban hirdette, innen származik a sztoikus kifejezés (stoa: csarnok). Filozófiájában hérakleitoszi, szókratészi és künikosz elemek ötvöződnek egymással. A sztoikusok a természetes élet lényegét abban látták, hogy a bölcs ember alkalmazkodik a világegyetem örök törvényeihez. A világegyetem ugyan változik, de

törvényei örökkévalóak: 9 az örökké égő tűz, amely mértékkel változik. A lélek is tűz, a nagy világtűz része, s a törvény szabályozta életet kell természetesnek tartani és elfogadni. Apatheiára, szenvedélymentességre van szükség ahhoz, hogy a belső megnyugvást elérjük, ami a s zabadság lényege. Szabadság csak belül, a lélekben lehetséges A bölcs ember ura önmagának és a h elyzetének, nyugodt, megtalálta lelke békéjét, még a h alállal is nyugodtan néz szembe. Ez a bölcs boldog A sztoikus a filozófiát három r észre osztották: logikára, fizikára és etikára. A híres gyümölcsöskert hasonlattal fejtették ki a három rész összetartozását: a logika a kerítés, a fizika a f a, az etika a g yümölcs. A filozófia gyümölcse az etika, azaz tanulj meg bölcsen, boldogan élni. Zénón legismertebb követői Rómában léptek fel. Seneca: A bölcs alkalmazkodik a világ törvényeihez, ezért ő szabadnak érzi magát, a

tudatlan ellenáll, őt a sors magával vonszolja, ő szenved. Az élet ajándék, őrizd meg és tudd köszönettel visszaadni Az embert a lélek teszi nemessé. A sztoicizmus legnagyobb hatást elérő képviselője Epiktétosz volt. Művét, a Kézikönyvecskét, egy nagyszerű példázatgyűjteményt, tanítványai állították össze. Mindenekelőtt tudd megkülönböztetni a dolgok két csoportját, egyrészt azokét, amelyek hatamadban állnak, másrészt azokét, amalyek rajtad kívülállók, tehát nem állnak hatalmadban. Az első csoportba tartozókról te döntesz, irányíthatod alakulásukat bölcsen, helyesen. A második csoportba tartozókat, ha vannak, úgy fogadd el őket, ha nincsenek, akkor maradj közömbös velük szemben. Légy tisztességes. Találd meg önmagad és cselekedj! Marcus Aurelius római császár is a sztoikus filozófiának hódolt. Számára a filozófia életformát, magatartást jelentett. Sztoikus bölcsességgel vallott: minden

körülmények között meg kell őrizni a lélek békéjét, ez a belső szabadság titka (lényege). 2.Az epikureizmus megalapozója Epikurosz bevezette az „ elhajlás” gondolatát Démokritosszal ellentétben azt hirdette, hogy az atomok nemcsak függőlegesen, szabályosan zuhannak az űrben, hanem elhajlanak, vagyis pályájuk nem szigorúan determinált, hanem vannak véletlenek és lehetséges mozzanatok. A véletlenek megengedése teszi lehetővé az ember viszonylagos autonómiájának, szabadságának, választási lehetőségének a kigondolását. A világ dolgai az atomok mozgásától függnek. Az emberi élet célja a boldogság, elérésének feltétele a fájdalmak és félelmek elkerülése. Az ataraxia elérése a cél, vagyis tartózkodni kell mindenféle kellemetlenségtől, például politikától, a szerelemtől, mert ezek romboló szenvedélyeket válthatnak ki. A bölcs számára az egyetlen elfogadható kapcsolat az igazi, őszinte barátság. Epikurosz a

filozófiát a l élek orvosának tartotta. Lucretius Carus tankölteményt írt Epikurosz nézeteiről. A filozófus-költő elbeszéli, hogy földünk joggal tett szert az „ anya” névre. 3.A hellenisztikus korszak harmadik jelentős filozófiai irányzata a szkepticizmus, melyet az eliszi Pürrón dolgozott ki. A pürróni kétely érvei közül a Sextus leírásában szereplő első négy: 1 ugyanazt a dolgot a különféle élőlények különféle módon érzékelik. 2 Ugyanazt a dolgot a különböző emberek is különféle módon érzékelik. 3 A z embernek több érzékszerve van és ugyanazt a dolgot a különböző érzékszervek eltérő módon ragadják meg. 4 Egy és ugyanazon dolgot különféle körülmények, állapotok között másként érzékeljük. Az érzékeléssel szembeni szkepszist természetesnek kell elfogadni. 10 4.A sztoicizmus, az epikureizmus és a szkepticizmus filozófiai irányzatai ie azaz Krisztus születése előtt keletkeztek, Athénben,

aztán települtek át Rómába. Indíttatásuk szerint pogány filozófiák, melyek az élet elviseléséhez a b ölcsességet, az apáthiát, az ataraxiát és a kételkedést ajánlották. A neoplatonizmus az első kersztény filozófia A neoplatonizmus kidolgozása Plótinosz érdeme. Műve: Ennaszok Alapgondolata a platóni bölcselet és a Krisztus által képviselt új hit összekapcsolása. Filozófiai rendszerének három alapkategóriája: „egy”- „ész”- „világlélek”. Az „Egy” az első principíum, az egyisten kifejezője, a tiszta szellemiség, emberi értelemmel megragadhatatlan, róla semmi nem állítható biztosan. Nem „teremtője” a világnak, hanem alapja, ősforrása, ősoka. A világ emanáció( kiáramlás) eredményeként jött létre, mint a napfény kiáramlik a Napból. Így áramlott ki az „Egy”-ből (az eszme, az idea) és a „Világlélek” (a tágabb ideák világa), amely kapcsolatot teremtett a transzcendens és a földi

világgal, az anyaggal. Az ember lélek és test. A lélek ( a V iláglélek része) szubsztanciális és halhatatlan A test halandó, minden rossz forrása a lélek börtöne. Az emberi lélek egyesülése az anyagi testtel lealacsonyítja a lelket, az anyagi testtől való megszabadulás, a megváltás, a lélek megtisztulása, felemelkedése és visszatérése a Világlélekhez,az Egyistenhez. A hellenisztikus-római kultúra jelentette az átmenetet az elgörögösödött Kelet és a későbbi nyugati kultúra között. Egy hatalmas világbirodalommá fogta össze az itáliai népeket 6. Kereszténység, középkori bölcselet, teológiai viták Patrisztika: Szent Ágoston, Skolasztika: Aquinói Szent Tamás. 1.A keresztény vallás kétezer éve, a mai Palesztina területén jelent meg Megalapítója Jézus Krisztus volt, akinek születési évét tekintjük időszámításunk kezdetének. A zsidó vallás és a keresztény vallás szent könyve a B iblia. Két részből áll:

Ószövetség és Újszövetség részekből. Az Ószövetség könyvei a világ teremtését és a zsidó nép történetét beszélik el, az Újszövetség könyvei Jézus életéről, tanításáról, haláláról és feltámadásáról szólnak. A keresztény vallás kialakulásának legfontosabb forrása és előzménye a régi zsidó vallás, mert benne fogalmazódott meg először az egyistenhit, a megváltó (messiás) várás és a „ közeli” világvége gondolata. Jézus Krisztus a kereszténység megalapítója, a k eresztény vallás szerint Isten fia, de aki maga is Istenné lett, az egyistenhit hirdetője, az emberiség megváltója. Az evangéliumok tanúsága szerint magas röptű és mély értelmű erkölcsi tanítást képviselt Isten mindenhatóságáról, végtelen jóságáról, kegyelméről. A legfőbb erkölcsi törvény a szeretet, Isten szeretete, felebaráti és emberszeretet. Amit tett, ahogyan élt és halt, minden, ami történt, az Isten, az Atya

akaratából történt vele. Így rendeltetett Jézus, a földön valóban „ istenemberként „ élt és halt. Egyénisége csodálatra késztette és vonzotta hallgatóságát. Az életből vett példázataival, elbeszéléseivel tanította őket a szeretetre, a jóságra, vigasztalta őket, hogy számukra is elérhető a boldogság, mert övék az Isten országa. Tudta, hogy üldözik, ő azonban vállalta a veszélyt. Ilyen életre csak egy csodalény, egy valóban istenember képes. Jézus tanítványai, első követői a zsidóságból kerültek ki, akik igazságra és lelki nyugalomra vágytak:” vagyoni közösségben „ éltek, együtt étkeztek és imádkoztak. Ők voltak az „ őskeresztények”, a „ zsidókeresztények”, vagy a „krisztusi keresztények”. 2.A kereszténység fejlődésében és elterjedésében szinte felbecsülhetetlen szerepet játszott Pál apostol. Eredetileg Saulus néven üldözte a keresztényeket, majd megtérése után

(„pálforduló”) Pál apostolként új irányt adott a kereszténység fejlődésének. 11 Felismerte, hogy a nem zsidó népek is vonzódnak a krisztusi tanokhoz, de a zsidó hagyományok és szokások akadályt jelentenek megtérésük útján. Pál a pogány hellenisztikusrómai világ felé fordult, az ő megtérítésükhöz fogott, mondván, hogy nem csak zsidó ember lehet keresztény, hanem bárki, aki elfogadja Jézus tanításait. Így jelenik meg az ún „pogány”, azaz nem-zsidó kereszténység. Pál reformjai közé tartozott a v agyon- és hatalomellenesség feladása, az ideológia és etikai integritás szükségességének meghirdetése és az intézményesített struktúra, szokásrend kiépítése. Az i ntézményesítés, vagyis a h ivatali rend kialakításában a p atriarchátusok és patriarchák, azaz a püspökségek és püspökök hierarchiájának kiépítése meghatározónak bizonyult. A „páli levelek” az ideológiai és erkölcsi elvek

egységesítését szolgálták. Alapkövetelmény lett az istentisztelet rendjének egységesítése, hogy azonos igéket hirdessenek. Etikai intelmei: jóság, szeretet és tiszteletadás, az elöljárók feddhetetlensége és a hívek engedelmessége. Pál „reformjai”, apostoli munkája új irányt adott a kereszténység fejlődésének, megnyitotta az utat a birodalmi, majd a világvallási státusz elérése felé. A 4. s zázadban a Római Birodalom kettészakadt: K elet-római és Nyugat-római Birodalomra. A Nyugat-római Birodalom fejlettebb társadalmi rendszert épített ki: a hűbéri rendszert. A kereszténység ennek a nagy társadalmi átalakulásnak lett az ideológiája A kerszténység a világoz Isten teremtményének tekintette, ahogyan a szentírás teremtéselbeszélése (Genezis) tartalmazza. A kereszténység teoretikusai századokon keresztül dolgoztak a keresztény világkép kicsiszolásán. Szent Ágoston a platóni hagyományokra támaszkodott,

Aquinói Szent Tamás viszont az arisztotelészi metafizikai hagyományokból merített. Mindketten azon fáradoztak, hogy a keresztény világ- és istenfelfogást értelmileg is megalapozzák. 3. A kereszténység azzal, hogy államilag támogatott pozícióba jutott, új helyzetbe került Akarva-akaratlanul is ideológiailag szentesítette a fennálló viszonyokat. Az egyház vezetői érzékelték az ebből származó veszélyeket, amelyek szenvedélyes dogmatika harcokat váltottak ki. A viták középpontjában a keresztény alapeszmék egységes értelmezése és azok megőrzése került. Kemény vita robbant ki Krisztus személyével kapcsolatban, ki volt ő: isten, ember, lehetett-e egyszerre mindkettő? Az adoptianusok szerint ember volt, akit az Isten, mint az Atya adaptált, örökbe fogadott. A dékotisták szerint Krisztus isten volt Arius azt tanította, hogy Isten és Krisztus nem azonos lényegűek, hanem csak hasonló lényegűek. Azt kezdték vitatni, hogy

megkülönböztethető-e a K risztusban egyesült isteni és emberi természet. A heterofizita felfogás szerint igen, mert különböző természetekről van szó, monofizita felfogás szerint nem,mert Krisztusban teljesen egybeolvad a kettő. Így alakult ki végül a „szentháromság” tana. Egyetlen isten van három személyben: az AtyaFiú-Szentlélek, s a Fiú személyében teljesen egybeolvad az isteni és az emberi természet A dogmatika másik nagy ütközőpontját a hit és az értelem viszonya képezte. Az egyházi vezetők, teológusok és hívők között sokan fanatikus hitvédők voltak, akik a hitet önmagában s kizárólagosan elegendőnek tekintették Isten létének elfogadására, ők a teológia mindenhatóságát képviselték. A latin Tertulliánus elutasította a „pogány” filozófiát, amely nem segíti megérteni a hitet. Alexandriai Kelemen viszont úgy vélte, hogy az antik filozófia készítette elő a talajt a kinyilatkoztatás eszméjének

befogadására. Az egyházatyák filozófiájának, az úgynevezett patrisztikának legnagyobb képviselője Szent Ágoston. Eredeti néven Aurelius Augustinus, a művelt pogány tanár, aki megtért és az 12 afrikai Hippo püspökként halt meg. Megtérésének történetét egy remekmímű könyvben, a „Confessiones”-ben (Vallomások) mondta el. Fő műve a „De civitáte Dei” (Isten államáról) címet viseli. A civitás dei, az égi birodalom, az isteni jóság és tökéletesség birodalma. A civitás terrena, a földi birodalom, a tagadás műve, a bűnbeesés után keletkezett. A világ története az égi és a földi birodalom harca Krisztus megjelenése fordulópont a történelemben, a krisztusi egyház Isten országának földi képviselete. Az emberi lélek az a hely, ahol az ember rátalálhat Istenre, miután „az emberi lélek Isten képmása”, így végeredményben önmagunk megismerése az a m ódszer, amely Isten megtalálásához vezet. Ágoston

szerint ebben a f elismerésben a hitnek és az értelemnek egyformán fontos szerepe van. Ennek felismerésében segít az egyház, rajta kívül nincs üdvösség. 4. A népvándorlás hullámai szétzilálták a Római Birodalmat, helyén önálló országok alakultak ki. Új államok jelennek meg Nyugat-Európában és kialakul az ún rendi társadalom A kolostorok írástudó papjai mind nagyobb szerepet vállaltak a műveltség terjesztésében és közgondolkodás formálásában. A kolostori iskolákban a tanítás a „hét szabad művészetre” és az arisztotelészi filozófiai hagyományra támaszkodott. Ezt a filozófiát skolasztikusnak nevezzük, s ez uralta a következő századok gondolkodásmódját. A skolasztika időszakának több nevezetes vitája volt, közülük első az ún. univerzália-vita Az „univerzália” az általános fogalom léte, osztotta meg a gondolkodókat realistákra és nominalistákra. A realizmus képviselői az általános fogalmaknak

reális létet tulajdonítottak, míg a nominalizmus hívei az általános fogalmakat pusztán szavaknak, neveknek tekintették. Az ún. uni verzália-vita a szélsőségek ellenére sem volt értelmetlen, mert a vita lényege, az egyes és az általános, a konkrét és az absztrakt dialektikája, valóságos filozófiai probléma. A fő vita azonban a hit és a tudás, a teológia és a filozófia viszonyáról folyt. A skolasztika korai időszakában élt Canterbury Anselmus érsek, már nem tagadja teljesen a t udás szerepét, de a tudást a hit mögé sorolta. Isten léte mellet azt az érvet hozza fel, hogy a legtökéletesebb lény, Isten, nem szenvedhet olyan hibában, hogy nem létezik. A tökéletességhez hozzátartozik létezésének szükségszerűsége is. A 13. század elején alakult két szerzetesrend, amelyek szintén szemben álltak egymással: a dominikánusok szerint az egyház hittel és ésszel egyaránt képes szolgálni a keresztény gondolkodást, a

ferencesek meggyőződése viszont csak a h itigazságokat tartotta elfogadhatónak. A ferencesrendi Bonaventura szerint az ész képtelen megérteni a Szentháromság-tanát, mert feloldhatatlan ellentmondást lát az egyistenhit és a hármas istenség között. Az arab származású Averroes és követői a „nehézséget” az ún. „veritas duplex” (kettős igazság) elvével kívánták áthidalni, melynek lényege, hogy a teológia allegórikusan fejezi ki ugyanazt, amit a filozófia tudni szeretne. Tehát mindkettő igazságot képvisel Vannak „hit-igazságok” és „értelmi-igazságok”. A német dominikánus Albertus Magnus kísérelte meg először a teljes egyeztetést a keresztény teológia és az arisztotelészi filozófia között. Legnagyobb tanítványa, Aquinói Tamás hatalmas teofilozófiai rendszert dolgozott ki a hit és az ész harmóniájának bizonyítására. Az ő jelszava már így hangzik: „hiszem és értem” A teológia és a filozófia nem

ellentétek, az egyik a hit fényénél, a másik az értelem világosságánál keresi az igazságot, az egyik a Teremtőből indul ki és jut el a teremtményhez, a másik a teremtményekből kiindulva jut el a Teremtőhöz. Aquinói Szent Tamás fő művében: a „Summa Theologicaban” Isten létének öt logikai bizonyítékát sorolja fel, ezek: 13 1. a mozgásból következő érv: minden mozog, mindennek van mozgatója, ebből következik, hogy kell legyen egy „első” mozgató, a mozdulatlan mozgató; 2. az oksági láncból kiindulva: mindennek van oka, az oknak is van oka, logikus: kell legyen egy első ok, amely a dolgok végoka; 3. a lehetőségből és a szükségszerűségből kiindulva: a dolgok lehetősége, hogy vannak és nincsenek, keletkeznek és elpusztulnak, ami azért lehetséges, mert valami szükségszerűen van s létrehozza majd elpusztítja őket; 4. a tökéletesség fokozataiból kiinduló út: a jó és a jobb, az igaz és az igazabb, a nemes és

a nemesebb fokozatoknak az ad értelmet, hogy mennyire közelítik meg a legtökéletesebbet; 5. a dolgok kormányzásából kiindulva: minden dolog valami célra irányul, s ha eléri célját, nem a véletlen, hanem a szándék győzedelmeskedett. Isten az értelem ősforrása. Ebben a világképben a világ nem rossz, nem a bűn tanyája, hanem a hierarchikus harmónia megvalósulása. Aquinói Tamás filozófiájával, a tomizmussal Duns Scotus ferences tanár szállt vitába, azt állítván, hogy nem minden teológiai tétel bizonyítható filozófiailag, pl. a vi lág teremtettsége, a lélek hallhatatlansága sem, ilyen esetekben a hit és az érzelem dominál. 7. Reneszánsz természet- és társadalomfilozófia Új világkép Humanizmus Reformáció (XIV-XVI. Század) 1. A reneszánsz (fr Újjászületés) egy művelődéstörténeti korszak, a középkor és az újkor közötti átmenet időszaka. A reneszánsz, szorosabb értelemben véve, a görög-latin kultúra

feltámasztását és újszerű értelmezését jelentette. A reneszánsz megjelenésének legfőbb központja Firenze, a Mediciek udvara, ahol szerencsésen találkozott a vagyon- és a művészetszeretet. A reneszánsz művészet újra „felfedezte” az embert, s az ember a művészetben önmagát. Ezen az úton járt Rotterdami Erasmus, és Janus Pannonius is. Leonardo da Vinci műszaki felfedezéseivel és művészetével az alkotó ember teremtő erejét jelenítette meg. Michelangelo a Sixtusi Kápolna egyik freskóképén, az Ember teremtése című képen a Teremtőt és a Teremtményt szinte azonos „pózban” ábrázolta. Érzékeltette ezzel, hogy a reneszánsz ember ideálja az erős, céltudatos, cselekvő és dicsőségre vágyó ember. A középkorban létező ideákkal szemben az egyén szabadságának, életörömökre való törekvésének, a természetes emberi erők harmonikus fejlesztésének eszméje hódított. Életideállá a teljes élet megélése vált.

Az Új Akadémiát 1459-ben alapították a Mediciek udvarában. M Ficino: újraértékelte Plótinosz emberképét (neoplatonista), kiemelte a keresztény ember humanizmusát, tehetségét és alkotóerejét. Nem kell szégyellni, hogy az embernek teste is van, csak a lelke legyen keresztény. A reneszánsz műveltségnek és filozófiának soha nem látott, új, gazdag tartalmat adtak. Előtérbe került a tudományos megfigyelés, a műszeres vizsgálat, a kísérletezés és a matematika. Az új világkép és emberkép kialakulásában fontos szerepet játszanak a földrajzi felfedezések, a manufaktúra ipar megjelenése, az árucsere és a pénzforgalom növekvő szerepe. 2. A reneszánsz természetfilozófiáját, világképét a lengyel csillagász, Kopernikusz alapozta meg. A „ „kopernikuszi-fordulat”-ot az a b ejelentés képezte, hogy a geocentrikus 14 világkép téves, s a heliocentrikus világkép írja le a Nap, a Föld, és Hold valóságos viszonyát.

Kopernikuszt a cs illagászati vizsgálataiban a megfigyelések, a s zámítások és a ge ometriai ábrázolás vezették. Arra a felismerésre vezette, hogy minden mozgásban van Meggyőződésévé vált, hogy a Nap-Föld-Hold és a csillagok stabil rendszert alkotnak, s a rendszer mozgását csak a Nap központi helyének feltételezéséből lehet helyesen értelmezni. A Föld egy év alatt kerüli meg a Napot, egy nap alatt fordul meg a saját tengelye körül. Megállapította, hogy nem csak a Föld, hanem más bolygók is a Nap körül keringenek. Kopernikusz bejelentése, könyvének megjelenése óriási megdöbbenést és felháborodást váltott ki a tanult emberekből. Kopernikusz világképe ellentmondott a Szentírásnak. Kopernikus követői kevesen voltak. Kiemelkedett közülük G Galilei itáliai fizikus és csillagász, egyetemi tanár. A kísérleti fizika úttörője Az elsők között honosította meg a kísérleteket és méréseket. Nevéhez fűződik a

szabadesés és az ingamozgás törvényszerűségeinek felismerése. Távcsövet szerkesztett és azzal figyelte meg a Hold hegyeit, a Jupiter holdjait, a Tejút csillagait, valamint napfogyatkozásokat. Alapvető megfigyelése: az egész rendszer mozgásban van. A tudományos vizsgálatok módszertani megalapozásában fontos szerepet vállalt az induktív következtetések szabályainak vizsgálatával, a matematika szerepének kiemelésével. A reneszánsz természetfilozófia előtérbe állította a panteizmus eszményét. A panteizmus, a világistenség a természetistenséget tételező tanítás, amely szerint Isten minden dologban benne él, sőt ő a világegyetem élete, úgy, hogy Isten és az eleven, alkotó természet egybeesik. A panteizmus egyik előfutára a németországi N. Cusanus volt, a reneszánsz legnagyobb filozófusa, aki az érzékelést, a tapasztalatot tekintette a megismerés első lépésének. Panteista filozófiája a világot Isten testének, Istent a

világ lelkének tartotta. Lényegében hasonló véleményt képviselt G. Brúnó: végtelen sok Naprendszer létezik, minek következtében a világ végtelen anyagi képződmény. Brúnó panteizmusában Isten a végtelen világ lelke, maga a világlélek, a természet viszont a dologban rejlő Isten. Az egyház ezt keményen elutasította. 3.A reneszánsz új állalmelméletet és társadalomszemléletet hozott Az isteni törvényekre hivatkozó és azokkal szentesített állam eszméjével a világi, centralizált nemzeti állam eszméjét állították szembe. N Machiavelli olasz történész és politikus, fejtette ki azt a felfogást, amely szerint az államnak kemény politikát kell folytatni. „ A fejedelem” című írásában tanácsokat adva az akkori olasz kisvárosok fejedelmeinek, hogyan tudnák kivívni és megtartani a hatalmat, nem véve tekintetbe a vallás, az erkölcs és a jog követelményeit. Ő kezelte először öncélként a politikai hatalmat a

keresztény Nyugaton. Nála a vallás és a jog nem önérték többé, hanem a politika eszköze, mely kellő alkalommal kibúvóul szolgálhat, de önmaga nem kapcsolódik magasabb értékekhez, vagy normákhoz. A „ machiavellizmus” a kíméletlen, cinikus hatalmi politika gyakorlását jelentette. Morus Tamás angol lordkancellár, az Utópia című írásában- előbb kemény bírálatot mondott az angol társadalom gazdasági állapotáról- majd felrajzolt egy eszményi társadalmi berendezkedést. 4.A 15 század közepétől kezdve ismét Róma lett a pápák székhelye, s ők is bekapcsolódtak a reneszánsz eszmeáramlatába. A pápák lettek a reneszánsz legkiválóbb művészeinek a mecénásai. A keresztény egyház egyre jobban elvilágiasodott, nemcsak az új művészetet 15 pártolta lelkesen, hanem átvette a r eneszánsz életvitelt is, s a pápák kezdtek hasonlítani a világi reneszánsz uralkodókra. Az ún. r eneszánsz pápák uralkodásának idején

elharapódzott a protekcionizmus: pénzen egyházi beosztásokat lehetett vásárolni, sőt a végén már bűnbocsánatot is. Ezzel szemben kezdett felerősödni egy tisztább kereszténység utáni vágy és az egyház megreformálásának gondolata. A reformáció előkészítését azok az ún. eretnekmozgalmak is szolgálták, amelyek az evangéliumi kereszténység eredeti gondolatait, az ember és az Isten közvetlen, bensőséges kapcsolatát kívánták visszaállítani. Angliában J Wychiffe hangsúlyozta először, hogy a hit egyetlen autentikus forrása a Biblia. A cseh Jan Hus, a p rágai egyetem teológia tanára fellépett az egyházi visszaélések ( a búcsúcédulák árusítása) ellen, s fellépése egyben németellenes és feudalizmus-ellenes éllel is rendelkezett. A reformáció tulajdonképpeni elindítója 1517-ben a német Martin Luther (Luther Márton) volt, aki a keresztény hit alapvető eszméit kívánta átmenteni az újkorba. Távol állt a reneszánsz

és a humanizmus eszméitől, eredetileg nem akart reformálni, még kevésbé szakítani a katolicizmussal, mélyen és öszintén vallásos ember volt, aki ragaszkodott az ősi kereszténység tiszta eszméihez. Luther nem az egyházat, hanem a vallást akarta reformálni. Fellépését a bűnbocsátó cédulákkal való üzletelés elleni tiltakozással kezdte, ragaszkodván az eredeti elképzelésekhez, miszerint a bűnbocsánat egyedül Istentől származhat, az egyháznak, a pápának nincs joga megbocsátani a bűnt, sőt még közvetítésre sincs szükség, mert a megbocsátás feltétele az őszinte hit és az isteni kegyelem. A hit egyetlen forrása a Biblia, az evangéliumok és nem a pápák, vagy zsinatok döntése. Megkülönböztette a látható és a láthatatlan egyházat, mondván, hogy Isten egyháza a választottak láthatatlan gyülekezete, a lelkek közössége. A látható egyház szerepét redukálni akarta: az egyházi hierarchiát leépíteni, a szerzetesi

intézményt megszüntetni és felszámolni a szentek kultuszát. Melanchton Fülöp, Luther legjobb munkatársa, aki az „ Ágostai Hitvallás” téziseit, majd azok védőiratát kidolgozta. Luther lefordította a Bibliát németre. Szorgalmazta az anyanyelvi oktatást Ezzel a tevékenységével a korai német felvilágosodás egyik képviselője lett. A reformáció svájci kezdeményezője Zwingli Ulrich volt. Felismerte, hogy az egyház tanításai és szokásai lényegükben eltérnek az evangéliumi kereszténységtől. Jean Kalvin (Kálvin János) Zwingli tanait továbbvitte, a lutheri eszméket következetes rendszerré fejlesztette. Alaptételeit „ A keresztény vallás berendezése” című munkájában fejtette ki, amelyek a predesztináció- az eleve elrendelés-tanát alkotják. A predesztináció gondolatmenete abban áll, hogy Isten minden emberről már születése előtt dönt arról, hogy részesül-e kegyelemben, vagy sem, tehát, hogy a lelke az örök

üdvösségre, vagy az örök kárhozatra ítéltetett. Csak a hit mutatja meg, hogy az ember részese-e az isteni kegyelemnek, vagy nem: a hívő üdvözülni fog, a hitetlen elkárhozik. Kálvin a legszigorúbb erkölcsösséget és szorgalmas munkavégzést követelte meg hívőitől és alattvalóitól. A katolikus egyház kiátkozások sorozatával reagált a r eformáció megjelenésére és terjedésére, amelyből aztán ellenreformáció bontakozott ki. A keresztény egyház az erőszakot is igénybe vette a reformáció feltartóztatására. Az erőszak nem bizonyult elegendőnek, ezért aztán 1545-ben összehívták a tridenti zsinatot, melynek nyomán átfogó reformfolyamat bontakozott ki a katolikus egyházon belül. 16 Jelentős szerepet játszott az új körülményekhez való alkalmazkodásban a Loyola Ignác által alapított ún. Jézus Társaság, a jezsuiták rendje A rendbe tömörült fanatikusan hitbuzgó és rendkívül művelt emberek, ha kellett

kíméletlen elszántsággal üldözték a protestánsokat, amikor meg arra volt szükség, hogy magas szinten terjesszék a műveltséget, akkor meg azt tették. A 16. század első felének nagy harcaiban- a reformáció és az ellenreformáció között- ha a politikai és gazdasági kérdések irányítólag hatnak is, a hangsúly mégiscsak a lelki motívumokon van: az új vallások megmozgatták és felkavarták a tömegek lelkét, a harcosok ebből merítették lendületüket és erejüket. A 16. század második felében a nagy vallásháborúban az ún harmincéves háborúban a lelki motívumok elmosódnak, s előtérbe kerülnek a nyers hatalmi érdekek. Az úgynevezett augsburgi vallásbéke (1555) után kialakuló politikai helyzetben a katolikus uralkodók országaiban a katolikus vallás, a protestáns fejedelmek országaiban a protestáns vallások lettek az államvallások. 8. F Bacon az ismeretelméleti empirizmus képviselője A „Novum Organum” c műve T. Hobbes

társadalmi szerződés elmélete 1.Az újkor kibontakozásának kezdete Európában a 16 és 17 századra esik A reneszánsz előkészítette a talajt a gondolkodásban és az erkölcsben bekövetkező változásokhoz. Lényegesen megváltozott az ember viszonya a természethez és a tudományhoz. Az újkort megalapozó technikai, földrajzi és gazdasági felfedezések nyomán új alapokra helyeződik a termelés, az iparfejlődés, a kereskedelem és megváltozik az ember életmódja. A változások ösztönzőleg hatnak a tudomány fejlődésére. A korszak nagy szülötte F Bacon Az újkort beharangozta és bejelentette Európa nagykorúságát. A tudás és a tudomány felértékelődik. Sürgetővé vált a tudomány megújítása, a tudomány függetlenségének, nagykorúságának kiharcolása. Felismerték, hogy az új tudomány kiépítését az alapoknál kell kezdeni. Az alapok pedig a módszerek, tehát a tudomány megújításának a módszeres megújításával kell

kezdeni. Ezt hírdették egybehangzóan, bár egymástól függetlenül, F. Bacon és R Descartes 2.A reneszánsz filozófia első kiemelkedő képviselője az angol Francis Bacon volt Lordkancellár lett, bárói és grófi címet kapott, míg ellenfelei meg nem buktatták. A politikai életből kiszorulva a tudománynak szentelte életét. Határtalanul hitt a tudományok haladásában, a tudomány méltóságában és a tudomány megújítását tervezte. Erről írta fő művét, „ Novum Organum” címmel, amely új módszert és új logikai rendszert jelent. A tudományos kutatás eredményesebbé tételéhez új módszerre van szükség. A tudomány haladását- írta- nem szabad véletlenszerű, az egyéni képességek esetlegességétől függővé tenni. A helyes módszernél is fontosabb a m egismerés útjában álló akadályok, az emberi elmében lévő idolumok (bálvány, ködképek) eltávolítása. Négy idolumot kell leküzdeni, ha a tudomány emberre

tárgyilagosságra törekszik: 1. a „törzs idoluma”, az emberi nem tulajdonságaiból fakad, abból, hogy az emberi érzékek És az elme az emberhez tartozik, s az ember hajlamos saját természetét a d olgok, a világ természetével összekeverni, s az ember hajlamos saját természetét a dolgok, a világ, természetével összekeverni, s ezzel m eghamisítja a v alóságot. Más szavakkal: itt az antropomorf szemlélet veszélyéről va n szó, arról, hogy a z ember a saját hasonlatossága alapján fogja fel a világ dolgait és jelenségeit. A tudományban ez megengedhetetlen, ezért a 17 kutatónak mentesnek kell lenni a törzs idolumától, desantropomorf szemlélettel kell rendelkeznie. A műszerek használata ebben is segít 2. a „barlang idoluma” az egyén természetéből következik Az egyén szemléletét a természete, neveltetése, ismeretei, szokásai er kölcsi-, politikai értékrendszere, vágyai és céljai befolyásolják, ezért a világot a maga

módján szemléli és értelmezi. Az ember mintegy saját „barlangjából” szemléli a valóságot, ezért a különböző emberek különbözőképpen látják és fogják fel ugyanazt a dolgot. Az igazsághoz az ember csak úgy juthat közelebb, ha elfogultságát legyőzi, sokoldalúságra törekszik és igyekszik megismerni mások véleményét. 3. A „piac idoluma” a szavak, a f ogalmak használatából következik Különösen fontos a tudomány nyelve, a tudományos fogalmak kidolgozása, definíciója és helyes használata. 4. a „színház idoluma”, amely a hamis eszmék, elvek skolasztikus filozófiák beidegződéséből és a hozzájuk való fanatikus ragaszkodásból következik. A z ellene való védekezés legbiztonságosabb módja, ha a kutató az élő gyakorlathoz fordul. A könyv második részében fejti ki módszertani empirizmusának jegyeit. Bacon tulajdonképpen az empirizmus metodológiáját, módszertanát dolgozta ki. Az empirikus módszer

lényege: a tapasztalatból való kiindulás, az elemzés, axiómák megalkotása, majd újabb felfedezések megtétele. Rendszerbe foglalás, végül az elmélet igaz voltának gyakorlati igazolása. Ezek szerint a tudományos megismerés lépései a következők: megfigyelés, reflexió, kísérletezés, következtetés, gyakorlat. Ezt az utat, tapasztalatból való kiindulást, az egyesből az általánosra történő következtetést induktív következtetésnek nevezi a tudomány. Bacon az induktív eljárást a deduktív elé helyezte, mert ez vezet új ismeretekhez, bár nem szükségszerűen igaz ismeretekhez. A deduktív következtetés szükségszerűen igaz ismereteket ad, de azok meg nem feltétlenül új ismeretek. Bacon nem állította szembe a deduktívat az induktívval, a két módszer egységének a fontosságát hangsúlyozta, de az induktív út elsőbbségével. Remek hasonlataival a „tiszta” empirikus kutatót a hangyához hasonlította, amely szorgalmasan

gyűjtöget, a „tiszta” racionalistát a pókkal rokonította, amely önmagában szövi hálóját. A tudományos kutató példája a méhecske legyen, amely virágport gyűjt és abból mézet csinál. A három „ állatka” közül a méh az alkotó, mer a virágporból mézet csinál. A hasonlat szimbolikája a következő: a tudományos munka alkotás, amely a tapasztalatból indul ki, de a tapasztalat még nem tudomány. A tapasztalat és a tudomány minőségileg különböző dolgok. Felismerte, hogy a természet ismerete révén uralkodhat az ember a természet felett. Az „emberi tudás és hatalom ugyanaz”, a tudás hatalom. Írt egy utópiát is „ Nova Atlanti „ (új Atlantisz) címmel, amely a technika csodálatos világába vezeti az olvasót, ahol a tudomány alapján fejlődő termelőerők elkápráztatják „az utazót”. 3. Bacon követője Thomas Hobbes Bacon materialista filozofiáját nem tartotta elég következetesnek, ezért „kiigazította”

és következetes materializmust képviselt. Hobbes szerint a világon kizárólag testek léteznek, kétféle test van: természetes és mesterséges (vagyis a természet és a t ársadalom, az utóbbit az emberek alkotják). A természet anyag, amely végeredményben fizikai testek összessége. Az érzékelés nem más, mint mozgás a testben, illetve a test szerveiben. A mozgások különbözősége okozza a színek, a szagok és a hangok észlelését az érzékelő személyben. „ A lélek csak mint test létezik” , vagyis a testtel együtt. Hobbes munkásságának jelentős részét a társadalmi problémáknak szenteli, azzal a bevallott céllal, hogy a társadalomfilozófiát az egzakt tudományok színvonalára emelje. 18 Társadalomfilozófiájának központi tárgya az emberek által alkotott legfontosabb „mesterséges test”: az állam, amely egy társadalmi szerződés eredménye. Hobbes abból indul ki, hogy a természeti állapotban nem volt erkölcs, az

embereket a létfenntartás ösztöne mozgatta. Az ún természetjog érvényesült: ami hasznos volt számukra, az jogos volt, amihez erejük volt, azt megszerezték. Ebből következett, hogy az emberek szakadatlanul harcban álltak egymással, hogy a „homo homini lupus” természeti törvény érvényesült, amely időszakot Hobbes „ bellum omnium contra omnes” állapotnak nevezett. Az ész szava, saját jól felfogott érdekük azt diktálta, hogy mondjanak le korlátlan szabadságuk egy részéről, korlátozzák természet adta jogaikat és egyezzenek meg. Í gy jött létre a társadalmi szerződés annak eredményeképpen az állam. Az állam rendelkezett a természeti jogokkal, az állam döntött abban, hogy mi a jó és mi a rossz, sőt az állam döntött még a vallásról is. A szerződés értelmében az állam megvédi polgárait a külső támadások és az egymás közötti jogsértések ellen. Az államnak szüksége vana vallásra, mert a vallás hasznos

eszköz a nép, a „hatalmas, de rosszindulatú fickó” féken tartásához. Híres művében, a „Leviatán”-ban egy racionálisan szervezett polgári állam berendezkedését és működését írta le. Az állaérdek azt követeli, hogy az állam erős legyen, korlátlan hatalommal randelkezzen, garantálja a személyi biztonságot és fegyelemre nevelje az embereket. Hobbes ateist volt: a vallás eredetét a tudatlanságban és a félelemben látta, a kísértetekről és a szellemekről szóló elképzeléseket pedig egyszerűen az agy beteges állapotával magyarázta, amik egyébként a vallásos hit magvát képezik. Ideális államformának az abszolút monarchiát tartotta. 9. A XVII és XVIII század szellemisége Ismeretelméleti irányzatok Racionalizmus- R Descartes, Spinoza, Leibniz. Empirizmus-J Locke, G Berkeley, D Hume 1.René Descartes: rendkívül sok irányú érdeklődése kiterjedt a filozófiára, a pszichológiára és a vallásra is. Fő művében az „

Értekezés a módszerről” címűben, a korabeli tudományt egy rosszul felépített házhoz hasonlította, amely nem áll szilárd alapokon, ezért le kell bontani és új alapokra kell helyezni. Módszertani elveit négy pontban foglalta össze: 1.Semmit nem fogadni el igaznak, amíg evidens módon meg nem ismerjük, csak olyan ítéletet szabad alkotni, ami világosan és határozottan belátható, nincs ok kétségbe vonni. 2. A vizsgálandó problémát annyi részre kell osztani, ahányra csak lehet és a megoldás szempontjából szükséges. 3. A vizsgálódást a legegyszerűbb és legkönnyebb megismerhető tárgyakkal kel kezdeni, s csak fokozatosan haladni az összetettebb ismeretekhez. 4.Mindenben a teljességre és általános áttekintésre kell törekedni, ellenőrizni, hogy nem maradt el semmi. Descartes módszertani kiindulása a kételkedés, a mindenben kételkedni kell, kivéve Istent és magát a kételkedést. A kételkedés felülvizsgálat, ellenőrzés a

„ józan ész” fényénél Egy dologra csak egy igaz állítás tehető, különböző népek szokásai és erkölcsei eltérőek, holott csak egy erkölcs lehet helyes és igaz. A kételkedés önmagunk ellenőrzése is, azaz”önmagunkban kutassunk”, hogy megtisztítsuk értelmünket a rárakódott téves tantételektől. Descartes kételkedése célt követ: a tudás igazságának a bizonyosságát. Ez a bizonyosság az evidencia. Ha a gondolkodás evidenciához érkezik, a kételkedés véget ér, elérte célját. Az igazság evidenciája olyasmi, mint a matematikai axióma 19 Descartes a matematikát, a matematikai logikát abszolút érvényűnek, minden módszer alapjának tekintette. Az axióma olyan sarktétel, amelynek igazsága közvetlenül belátható, s ezért nincs szüksége bizonyító érvre, s amely maga képez bizonyítékot további tételekre vonatkozólag. A kételkedés a gondolkodás egyik aktusa: ha kételkedem, akkor gondolkodom. Ha a

kételkedés, a gondolkodás létezik, ami nyilvánvaló tény, akkor léteznie kell e gondolkodónak is. Ezt a gondolatmenetet foglalta össz híres képletében: „ Gondolkodom, tehát vagyok” Descartes módszere és ismeretelmélete a racionalizmus. A racionalizmus az észt, az értelmet állítja a tudományos vizsgálódás középpontjába, a maematikából, mint mintából kiindulva minden tudás formáját és tartalmát a rációból igyekszik le vezetni, függetlenül a tapasztalattól és elhanyagolva az empirikus kutatást. Az és önmagából meríti az elveket és az igazságokat. Nem tagadta az érzékelés, a tapasztalás szerepét, de szerinte az nem adhat megbízható ismeretanyagot. Az alapvető gondolati eszmék „ velük születtek” . amelyekre az emberaz intuíció, a közvetlen belátás útján talál rá. Descartes a „velünk született” eszméket a következőképpen csoportosítja: 1.Az isten eszméje Isten nem érzékelhető, nem tapasztalható,

létezéséről csak azért tudhatunk, mert a születés pillanatától bennünk él az isten-eszme. 2. Az erkölcsi eszmék Az erkölcsi eszmék örökérvényűek, általánosak és szükségszerűek, ami csak azért lehetséges, mert a „jó”, a „rossz” eszméje benne él az emberben akkor is, ha a mindennapi életben nem egyformán követi azokat. 3. A logikai és matematikai alapelvek, amelyeknek axiomatikus jellege, evidenciája és örökérvényűsége azt sugallja, hogy szintén „ velünk születtek”. Descartes racionalizmusa különleges szerepet tulajdonított a megismerés folyamatában a dedukciónak. Dedukción azt az okfejtést, logikai következtetést értette, amelyik teljesen megbízható kiinduló tételekre támaszkodik és ugyancsak megbízható logikai következtetések láncolatából áll. Descartes metodikai (módszertani) racionalizmusa nem volt egyoldalú, az egyoldalúságtól óvakodott: így például elismerte a megfigyelések, a mérések és

a k ísérletek szükségszerűségét, a tapasztalati ismeretek hasznosságát. A velünk született eszméket „ ismeretcsíráknak” nevezte. A két következtetési módszer egységét vallotta: a deduktív az okoktól az okozatok felé, az induktív az okozatoktól az okok felé halad, így a kettő összekapcsolását ajánlotta. A deduktív és az induktív módszerek összekapcsolásának szükségességén belül Descartes a dedukciót tekintette elsődlegesnek. Descartes filozófiájának fontos jellemzője a dualizmus. Az anyag és a szellem, a test és a lélek különbözőségét állította világ- és emberképének középpontjába. A világban és az emberben két önálló, egymástól független szubsztanciát, lényeget tételeznek fel. A testi, azaz kiterjedt szubsztancia legfőbb sajátossága (attributuma) a kiterjedés, a szellemi szubsztancia sajátossága a gondolkodás. A kiterjedés különböző „moduszai”, változatai, létezés-módjai a fizikai

testek, a gondolkodás „moduszai” a különböző tudatállapotok. Descartes szerint ez a k ét tulajdonság minden tekintetben önálló, egymástól független: a kiterjedés nem vezethető le a gondolkodásból, sem megfordítva, a gondolkodás a kiterjedésből. Descartes „ embere”: az élettelen és lélek nélküli test és az akarattal és gondolkodással bíró lélek kettőse. A test és lélek két független „modusz”, létforma az emberben Descartes dualizmusa, a test és a lélek szétválasztása azonban „ visszaütött, mert nehézséget okozott a t est és a l élek kapcsolatának magyarázatában. Hol „székel” a lélek a t estben? A hipotézisek területére tévedt. 20 Descartes filozófiai dualizmusában r endkívül fontos helyet foglalt el a szellem, a lélek, az Isten. Erről „ Metarfizikai értékelést” kívánt írni, amit fő művének szánt Descartes filozófiájának, az ún. kartezianizmusnak nagy hatása volt a következő

századokban. 2.Az újkori filozófia legnagyobb és klasszikus rendszerét Baruch Spinoza alkotta meg Spinoza, a holland filozófus, Descartes tanítványának vallotta magát, de a dualizmus kérdésében nem egyezett mesterével. Főleg azt nehezményezte, hogy a mester nem tudott elfogadható magyarázatot adni a test és a lélek elszakítására, majd újra összekapcsolására. Spinoza szerint a test és a lélek egyazon szubsztanciának attributumai. Fő művében az „ Etiká”-ban f oglalta össze filozófiai rendszerét. Rendszerének lényege röviden: a világ egységes. Egyetlen szubsztancia van: Isten, vagyis a természet Az ami a világban van, az önmagának oka. A szubsztanciának végtelen sok attributuma van, amelyek közül kettőt ismerünk: a kiterjedést és a gondolkodást. Az emberben együtt és egymással párhuzamosan nyilvánul meg ez a két tulajdonság. Spinozának az a gondolata, hogy Isten, vagyis a természet egyetlen szubsztncia, panteizmust

képvisel. Spinoza istene nem személyes isten, inkább a természetben érvényesülő szükségszerűség, a természet meghatározott rendje, teremtő ereje. A természetben abszolút szükségszerűség uralkodik, minden levezethető az okok és okozatok láncolatából. Nem adott teret a v életlennek. A véletlen szerepének kizárása egy mechanikus vilégkép kialakulását segítette elő, amely szerint a természet mindig ugyanaz. Azt állítja, hogy a szabadság és a szükségszerűség nem zárják ki egymást, hanem ellenkezőleg, a szabadság, csak a szükségszerűség alapján jöhet létre. Az emberi célokat nem az ún. „szabad akarat” formája, hanem a célok meghatározott szükségletek szellemi vetületei. Társadalomelméletének alapja a t ermészetjog sérthetetlensége: a természetjog mindent megenged, ami a természet egyetemes törvényeiből fakad. Legésszerűbb és legtermészetesebb államformának a demokráciát tartja, mert annak minden egyén

részese és benne az emberek egyenlőek maradnak, mint az eredeti természeti állapot. Lényeges követelménynek tartja a gondolat-és szólásszabadságot, amely nélkül gerinctelenné és kétszínűvé válik az ember. Optimista és humanista etikát képvisel: erkölcsös az, ami az ember testi és lelki javát szolgálja, tehát az anyagi és testi javakat sem kell megvetni. Az emberi szenvedélyek önmagukban nem jelentenek bűnösséget, arra kell törekedni, hogy az ész segítségével helyes irányba tereljék őket, s az ember tudjon uralkodni szenvedélyein. Az emberi szenvedélyeket nem tagadni, hanem nemesíteni kell. Spinoza filozófiája számos ponton ellentétben állt az egyház és a vallás tanításaival. Arra a következtetésre jutott, hogy a Biblia egy nép évezredes irodalmának gyűjteménye. Valláskritikájában a félelemből és a tudatlanságból eredezteti a vallást, de felismeri, hogy a vallási képzetek elterjedésében a n yomornak is nagy

szerepe van. Spinoza filozófiája az újkori filozófia egyik kiindulópontja volt. 3. Gottfried Wilhelm Leibniz személyisége és filozófiája sok tekintetben az ellenkezője a Spinozáénak. Hírnevét elsősorban matematikai felfedezésével (az integrál- és differenciálszámítással) alapozta meg. Filozófiájának történelmi jelentősége az, hogy megvetette a klasszikus német idealizmus alapjait és megalapozta a német felvilágosodást. Korának két szembenálló elméletét- a szubsztancia elméletet és az atomelméletet egyoldalúnak tartotta,, s ezt az egyoldalúságot a monasz-elmélettel kísérelte meg leküzdeni. 21 A monaszok lélekkel, akarattal és tevékenységgel bíró atomok, melyekből végtelen sok, minőségileg különböző egység, individuális szubsztancia létezik. Leibniz monasz-elméletében nem gond a test és lélek összehangolása, hiszen az nála „eleve elrendelt” harmónia. Isten olyan tökéletesnek alkotta meg a testet és a

lelket, hogy állandó összhang van közöttük. A világban a „legfőbb monasz”, az Isten céljai érvényesülnek, innen van az, hogy világunk „ a lehetséges világok legjobbika” A tér és az idő elválaszthatatlan az anyagtól, a tér az egy időben létezőknek, az idő pedig az egymás után létezőknek a rendje. Ő a szükségszerűségnek három fajtáját különböztette meg, amelyek összekapcsolják a szükségszerűséget a véletlennel: 1 az abszolút szükségszerűséget, ahol véletlen nem lehetséges. 2 a morális szükségszerűséget, amikor a bölcs ember csak a lehető legjobbat követheti, tehát választhat. 3.a hipotetikus szükségszerűséget, ahol a feltételek véletlenszerűek, de meglétük esetén a következmények szükségszerűek. Leibniz a természet rendjét hipotetikusan szükségszerűnek tartotta, mivel a fejlődés során a dolgok másként is alakulhattak volna. Leibniz s zerint két birodalom van a világban, amelyek egymásba

hatolnak anélkül, hogy keverednének és zavarnák egymást. Ezek: az erő birodalma és a bölcsesség birodalma A célszerűségnek két aspektusát vizsgálja: az egyik az élővilágban az alkalmazkodás formájában megnyilvánuló célszrűség, a másik az ember tudatos tevékenységével van kapcsolatban. A célszerűségi elvet Isten létének bizonyítékául használja Elismeri a „ velük született” eszmék létezését, de nála nem kész eszmékről va szó, hanem csak képességekről, készségekről, ún. virtuális ismeretekről ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1.Felvilágosodásnak nevezzük az európai történelemnek és művelődéstörténetének azt a korszakát, amely az angol és a francia forradalmak közötti mintegy 150 éves időszakot felöleli. A felvilágosodás legnagyobb képviselői a fennálló társadalom hibáinak kiküszöbölésére,

erkölcsének és szokásainak megváltoztatására törekedtek, fennkölt eszmék, valamint tudományos ismeretek terjesztése révén. Azt gondolták , hogy minden baj, minden rossz az emberek tudatlanságából, a hozzá nem értésből és a babonaságból ered. Őszintén hitték, hogy a tudás fejlődésével, a tudomány általánossá tételével, amelynek legjobb „eszköze” a f elvilágosodás, minden baj, rossz megszüntethető. Közben maga a keresztény egyház is változott, megszűntek az inkvizíciós kínvallatások, a boszorkányégetések, a mérséklődött a más hitűek üldözése. I. Kant a kérdésre, hogy Mi a f elvilágosodás? Így válaszolt: az ember kilábalása a m aga okozta kiskorúságból. A felvilágosodás jelmondata: Merj magad értelmére támaszkodni! A szellemi nagykorúság elérése fáradságos és veszélyes, ezért csak keveseknek sikerült. A felvilágosodáshoz szabadság kell, mindenekelőtt az ész , a gondolkodás szabadsága. A

felvilágosodás története összefonódott a liberalizmus irányzatának kibontakozásával. A liberalizmus szabadelvűség, egy politikai, ideológia irányzat, amely a politikai, gazdasági és szellemi szabadság eszméjét képviseli. 2. John Locke az „Értekezés az emberi értelemről” című művében azt írta, hogy célkitűzése az emberi tudás eredetét, terjedelmét, és bizonyosságát felkutatni, egyszersmind a tapasztalat, a hit, a vélemény és a helyeslés alapjait és fokozatait megismerni. 22 A Descartes féle „ velünk született” eszmék létezését tagadja. Locke az emberi lelket üres laphoz (tabula rasa) hasonlította, amire mindent a t apasztalás ír. Híres mondása: „ Semmi nincs az értelemben, ami előzőleg nem lett volna érzetekben”. Ismeretelméleti empirizmusa az értékelés feltétlen elsőbbségét képviselte a racionalizmussal szemben. Bacon metodologiai e mpirizmusát ő fejleszti ismeretelméleti empirizmussá, a filozófia

viszonylag önálló diszciplinájává, a filozófia speciális területévé. Locke azt vizsgálja, hogy mi a tapasztalat, honnan ered és milyen jellegű? Locke válasza kategorikus: a tapasztalat külső eredetű és objektív jellegű. Aztán megkülönböztet elsődleges objektív és másodlagos szubjektív tulajdonságokat is. Locke az empirizmus mechanikus és szélsőséges materialisztikus felfogását képviselte. Az érzékelést és észlelést ablakhoz hasonlította, amelyen keresztül az ideák úgy hatolnak be az értelembe, mint a fény a sötét kamrába a nyíláson át. Ha az embernek több érzékszerve volna, akkor más lenne a világképe. Az értelem szerepe abban van, hogy az egyszerű ideákból összetett ideákat hoz létre. Locke igazságelméletében azt hangoztatja, hogy az az ismeret az igaz, amely a dolgokat és a viszonyokat hűen tükrözi, de az igazság tükrözéséhez az is szükséges , hogy a fogalmak összhangban legyenek egymással. Az

igazságnak három fokozat különbözteti meg a bizonyosság szerint: 1.a feltétlenül igaz ismeret, intuitív ismeret, amely nem szorul bizonyításra, mint pl a matematikai axiómák. 2. Az összetett ismeretek nem evidensek, ezért bizonyításra szorulnak, mint pl a geometriai tételek, vagy Isten léte. 3. Az olyan ismeretek, amelyek csak a külvilág érzékelésére támaszkodnak, ezért nem feltétlenül igazak, vagy nem bizonyíthatóak. A testek tulajdonságait két részre osztotta: „ elsődleges” és „másodlagos” tulajdonságokra. Az elsődleges tulajdonságok elválaszthatatlanok a testtől és objektívek, ilyenek: az áthatolhatatlanság, a kiterjedés, az alak. A másodlagos tulajdonságok nem annyira a testhez , mint inkább az érzékelő szubjektumhoz kapcsolódnak, ezért szubjektívek, ilyenek: a szín, a szag és a hang. Az eszméket az emberben az elsődleges tulajdonságok váltják ki, azáltal, hogy az idegek közvetítésével hatnak az agyra, de

az értelem nem talál összefüggést az elsődleges tulajdonságok és az általuk létrehozott észlelés között. Ezért nem lehet törvényszerűséget látni a másodlagos tulajdonságok bekövetkezésére. Locke társadalom-felfogásában a magántulajdon alapján állt. Az ő „társadalmi szerződésében” az uralkodó feladata az ősi egyenlőségen alapuló magántulajdon védelme: a lopás, a gyilkolás, a megengedhetetlen eszközökkel szerezhető magántulajdon megakadályozása. Nála a szerződést a nép és az uralkodó köti, s ha az uralkodó megszegi a szerződést, akkor a népnek joga van az ellenszegülésre. A népképviselet a vagyonos osztályt jelenti, a vagyontalanoknak nincs választójoga. 3. George Berkeley a filozófus és püspök szembeszállt Locke „Értékelés”-ével, jogosan de hasonló egyoldalúsággal fejtette ki „másik egyoldalúságot”. Berkeley fő művében a „Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről” címűben,

jogosan utasította el Locke nézetét, kimutatva, hogy a tapasztalat eredetére vonatkozó külső, mechanikus objektivitás hamis elképzelés, mert ha igaz lenne, akkor adott esetben mindenkinek ugyanazt és ugyanúgy kellene érzékelnie. A tárgyak minőségei nem válaszhatóak szét objektív és szubjektív minőségre. Amit észlelünk, az nem maga a tárgy, a dolog szubjektív képe. Berkeley tétele: Végső soron létezi annyi, mint észleltetni. Berkeley felfogásában az érzékelés, a tapasztalás kizárólag az emberi szubjektivitás függvénye- Amit az ember észlel, 23 tapasztal, az nem több mint „érzetkomplexum”. Az „anyag”-ról, semmiféle eszme nem alakítható ki, ezért olyannak vélhető, ami nem is létezik. Eszme csak eszméhez hasonlíthat, nem pedig szellemtől függetlenül létező dologhoz. Érzékleteink és észleteink tartalma teljesen független dolgoktól. Az anyagi testtel szemben a lélek ktív és cselekvő Mindez Berkeley

felfogásában Istentől indul és oda tér vissza. A világ mint Isten képzete, eszméje örök létező, ezért tűnik az egyes ember számára objektív létezőnek. 5. David Hume fő művében , „Vizsgálódás az emberi értelemről” mindent kétségbe vont: a lét, a tudás, a hit megbízhatóságát egyaránt. Ő a szkepszis filozófusa, aki az agnoszticizmus ingoványos területére vezette követőit. Szerinte a t udás feladata nem a l ét megismerése, hanem csupán a gyakorlati életben való eligazodás eszközeként funkcionálni. Szerinte egyetlen megbízható ismeret lehetséges, a matematika, minden más tudomány „anyaga” képlékeny, maga a valóság nem más, mint érzéki „benyomások” áradata, melyeknek okai ismeretlenek és hozzáférhetetlenek. Hume következtetése: ha nincs lelki szubsztancia, akkor nincs a lélek halhatatlansága, nincs Isten sem; hinni lehet bennük, de ezt a hitet filozófiailag nem lehet igazolni. A tapasztalat végső, vagy

első elemei az eszmék, amelyek benyomáson, megszokáson alapulnak: az ember azt tapasztalja, hogy bizonyos jelenségek ismételten együtt fordulnak elő és ez rögzítődik eszméiben. Az egyik legalapvetőbb összefüggés, melyet a tapasztalat megállapít, az ok és az okozat viszonyai. A post hoc még nem propter hoc – írta Amellett érvelt, hogy az okság objektív jellege nem bizonyítható. Angliában jelenik meg először az utilitarizmus mint erkölcsi probléma. A Smith, hogy az összeegyeztetésre kell törekedni. Az angol utilitarizmus a hasznosság elvét tette meg orientációs elvvé a polgári társadalom embere számára. Bernard Mandeville kimutatta, hogy a hagyományos erények és a modern gazdaság nem egyeztethető össze: egy közösség nem élhet egyszerre jólétben és ugyanakkor erkölcsösen. Adam Smith „A nemzetek gazdasága” című művében azt a véleményét fejti ki, hogy az árutermelő társadalomban az egyén és a közösség szép

harmóniában él. Munkaérték-elméletében azt írja, hogy az érték a t ársadalmilag szükséges, ráfordított munkaidővel arányos, mert a termelők egyenlő idő alatt egyenlő áldozatokat hoznak. Azt írja, hogy ez a típusú gazdasági rendszer megfelel az emberi természetnek, mert ebben a minden emberben benne lakozó önérdek és együttérzés is kifejezésre jut. Smith várakozása szerint az együttérzés le fogja győzni az egoizmust és így kialakul majd a harmónia. 10. A felvilágosodás filozófiája Mechanikus világkép Enciklopédia A Smith, Ch L Montesqieu, F. M Voltaire, P H Holbach, Cl A Helvetius, D Diderot, JJ Rousseau, G. Vico, J G Herder 1. A 18 század Franciaországában az ország a forradalom felé sodródott A feudális rendszer bírálatában, a tömegek eszmei, erkölcsi felkészítésében, az érlelődő forradalom szellemi előkészítésében a francia felvilágosodás képviselői vezető szerepet játszottak. A feudalizmus elleni

egységfrontot az „Enciklopédia” nyitotta meg, amely Franciaország szinte minden jelentős tudósát és filozófusát munkatársának mondhatta, amely közölte és népszerűsítette az új filozófiai és politikai eszméket. 24 Ilyen eszme volt mindenekelőtt a racionalizmus. A feudalizmus rendszerét ésszerűtlennek minősítették, s vele szemben az ész világosságát, erejét, az új eszmét: a racionalizmust hirdették. Ésszerű társadalmat, politikai rendszert és jogrendet akartak A feudalizmus összefonódott az egyházzal, ebből kifolyólag feudalizmusellenességük egyházellenességgel párosult. R acionalizálni akarták a v allást és a h itet A vallás ne a kinyilatkoztatásra, hanem az ész következtetéseire alapozzon. Megjelent a deizmus, a racionális hit, amely szerint Isten a világon kívülálló teremtő, aki miután megteremtette a világot, s annak természettörvényeit, annak menetébe, fejlődésébe a továbbiakban már nem avatkozik

bele. A dogmákat (tantétel, hittétel) és a csodákat elutasították, az egyházat és a főpapságot kíméletlenül bírálták. Egyesek ezen az úton az ateizmusig jutottak el, akik minden teremtőt tagadtak, a világot önmagából, az anyagból kiindulva magyarázták. A francia felvilágosodás képviselői hitték, hogy lehetséges a társadalom ésszerű berendezése, hogy az emberek a helyes eszmék terjesztésével nevelhetők, s ez egy jobb, boldogabb világot eredményez. A francia felvilágosodás filozófiája antifeudális és antiklerikális jelleget hordozott. Voltaire, Diderot, de különösen Rousseau a közelgő forradalom előkészítése érdekében léptek fel. A francia Felvilágosodás radikalizmusa a forradalom tudatos és nyílt vállalását jelentette. I.Newton a kiemelkedő angol természettudós és matematikus megjelenteti a ’ Mechanika’ című könyvet, amelyben megfogalmazza axiómáit, az égi és a földi mozgás és kölcsönhatás

törvényeit. Felerősödött a mechanikus gondolkodásmód, a mechanikus világszemlélet. Sorjáztak a metaforák, a hasonlatok: a világ olyan mint egy gép: anyagi testek, tárgyak összefüggő rendszere, amely a mechanika törvénye szerint mozog a térben és az időben. 2.A francia felvilágosodás első szakaszának képviselője Charles Louis Montesquie író, filozófus, első írásában a ’Perzsa levelek’ –ben az a k érdést veti fel, hogy milyen kormányzat felel meg legjobba az ember természetének. Válasza szerint a d emokratikus köztársaság. Montesquieu és az egész francia felvilágosodás legnagyobb dilemmája: a közvetlen demokrácia, a közérdek és a magánvállalkozás, a magánérdek kettőssége volt. Erre a problémára „ A törvények szelleméről” című művében ad választ, ahol az alkotmányos monarchiát javasolja, s egyben a hatalom hármas tagozódását: a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom megosztását, mert

szerinte ez teszi lehetetlenné az önkényuralmat. Úgy vélte, hogy a társadalmi bajok jó törvényhozással megszüntethetőek. A történelemben okokat és törvényszerűségeket keresett. 3. A francia felvilágosodás egyik vezéregyénisége Francois- Marie Arouet Voltaire Világnézete deista volt. Newton fő művét a Mechanikát ő fordította le franciára, írásaiban Newton mechanikáját és filozófiáját népszerűsítette. A világot egy műalkotásnak tekintette, s egy csodálatos órához hasonlította, amelyben minden a helyén van, pontosan jár, ha jól van megszerkesztve és felhúzzák. Ha létezik a világ, akkor léteznie kell a világ teremtőjének is. Isten tagadta a ’szabad akarat’ és a lélek Halhatatlanságának gondolatát. 25 Voltaire élesen fellépett a k atolikus egyház ellen, de Isten létét nem vonta kétségbe. Úgy vélte, hogy a vallásos hitre, az istenfélelemre erkölcsi szempontból szükség van. Isten a filozófia

leghasznosabb hipotézise a világ Magyarázatának nélkülözhetetlen elve mert ő adta meg az első lökést a mozgó világnak, és Ő teremtette az anyagot, az anyag azon képességét, hogy gondolkodjék. Híres regényében a ’Candide’- ban bemutatja a feudalizmus szörnyűségeit. A mű egy ’vitairat’ Leibniz felfogása ellen, amely szerint világunk a lehetséges világok legjobbika. Voltaire írt, szerkesztett egy ’Filozófiai ABC’-t amelyben istenről, a lélekről, az emberi természetről, a társadalomról, a törvényről ,az erkölcsről , a szokásokról , a jellemről, a türelemről stb. elmélkedik 4.A mechanikus materializmus legnagyobb képviselője, az ateizmus hirdetője Paul-Henri d’Holbach. Fő műve: ’A természet rendszere’ címet viseli , melyet álnéven jelentetett meg. A szerző ebben összegzi a felvilágosodás korának természetszemléletét , erkölcsi felfogását és politikai nézeteit. Kiindulópontja a világ anyagi

egységének a gondolata :’A természet az a nagy mindenség, amin kívül semmi sem létezhet’ ’Az anyag fogalmát a következőképpen adta meg’ az anyag mindaz , ami valamely módon érzékszerveinkre hat”. Az anyag és a mozgás egységéről, állította, hogy a mozgás az anyag létezési módja. Az anyag és a mozgás egyaránt örök, temethetetlen és elpusztíthatatlan. Az a rend a természetben, amely csodálatra kényszeríti az embert, nem egyéb, mint a szükségszerű jelenségek egymásutánja. Isteni értelemről a természetben nem beszélhetünk, mert a természetnek nincsenek eszméi, nem lehetnek céljai, sem elhatározásai. D’Holbach az istenhitet az emberi tudatlanságból a gyengeségből és a félelemből származtatta. Nem ismerte el a testtől független lelki szubsztanciát :’a lélek része a testnek’Ez a mechanikus materialista felfogás. Természettörvény gondolata hatotta át, ami egy fatalisztikus társadalom-felfogást

eredményezett. D’ Holbach szerint az érdek természetes hajtóerő , csak arra kell vigyázni , hogy helyesen ismerjék fel az érdeket és okosan kövessék. Ő mondta ki először a polgári társadalom hármas jelszavát : ’szabadság tulajdon és biztonság’. A társadalom célja a jólét biztosítása 5. Az értelmes egoizmus megfogalmazásához jut el Claude Adrien Helvétius „ A szellemről” című könyvében abból indul ki, hogy mindaz, ami az emberi szellemben van, az érzékelésből származik. A szellemi különbségek az emberi szenvedélyektől függnek, amelyek megszabják az érzékelés erejét és irányát. A szenvedélyek mellett az embert érdekei mozgatják. Az érdek az a ’ hatalmas varázsló a földön. Aki minden lény szemében megváltoztatja az összes tárgyak formáját’ ’Az egyetlen érzés önmagunk szeretete’. Az egyéni érdekek különbözőség magyarázza meg az emberi vélemények különbözőségét. Helvétius egyik

legjelentősebb gondolata az, hogy az erkölcsi jelenségek is fizikai érzésekből erednek, mert az ember minden cselekedete mögött a fizikai élvezet keresése áll. 26 A nevelés mindenhatóságát vallja ’ Az emberről, képességeiről és neveltetéséről’ című könyvében, amelyben kifejti, hogy a társadalmi bajok orvoslásának a gyógyírja a jó törvényhozás és a jó nevelési rendszer. ’ Ne tedd azt másnak, amit nem akarsz, hogy neked tegyenek’, fel kell váltani egy új életelvvel, amely így szól:’ A közérdek a legfőbb törvény’. 6.A francia felvilágosodás központi alakja Denis Diderot volt, az ’Enciklopédia’ szerkesztője és irányítója, író, filozófus, esztéta. Az enciklopédia cikkeit a korszak tudományának legkiválóbb képviselői írták, akik a tudomány eredményeit terjesztették és a f elvilágosodás eszméit népszerűsítették. A mű hatás nyomán terjedt el az ’enciklopédikus’ tudás fogalmának

használata. Diderot egyik legfontosabb filozófiai műve a ’Gondolatok a természet értelmezéséről’ Című, amelyben a fejlődés elmélete alapján fejtette ki a v ilágegyetem anyagi egységének a gondolatát. Diderot természetfelfogásában fontos szerepet játszott a transzformáció, a f ajok átalakulásának a gondolata. A fajok alakulását, változását végtelen folyamatnak tartotta. A természeti jelenségek egységét hangsúlyozta? Az élettelen testek és az élők közötti átmenetet kémiai és fizikai változásokkal magyarázta. A gondolkodást a legmagasabb rendű anyagi szervezet, az emberi agy végzi. A ’Levél a vak okról’ című írásában egy vakon született embernek az esze, az értelme ugyanolyan, min a látó emberé. Ebből arra következtet, hogy az ember képzeteit és fogalmait egész organizmusával szerzi. Ugyanakkor a v ak ember esztétikai, eszmei és morális világa lényegesen más, mint a l átóé. Tehát sem a s zenzualizmus

’mindenható’ érzékelése, sem a racionalizmus ’ velük született’ eszméi nem abszolútak, mindkét irányzat csak részigazságokat képvisel. Mélyen hitt a tudományok és a civilizáció jótékony hatásában. Magát a forradalmat az enciklopédisták közül csak Condorcet Márki érte meg, aki lelkesen részt is vett a forradalomban a burzsoá kormányzat idején, de a jakobinus diktatúrát ellenezte. 1.Jean Jacques Rousseau Csatlakozott az enciklopédisták köréhez és vezető szerepet vállalt a francia forradalom előkészítésében, ő is a deizmus képviselői közé tartozott. Rousseau szelleme azonban jelentősen különbözött a klasszikus francia felvilágosítók (Voltaire, Diderot) szellemétől, mert azok a racionalizmust képviselték, ő viszont a racionalizmust szentimentalizmussal elegyítette. A szentimentalizmust Blaese Pascal alapozta meg, aki az érzelem és az intuíció szerepet hangsúlyozta. Szerinte Isten és az igazság

megtalálásához nem a tapasztalat és nem az értelem vezet el, hanem az érzelem és az intiutív beleélés. Pascal azt vallotta, hogy nem a szem, nem az agy, hanem szív mondja meg az igazat és vezet el Istenhez. Végső soron: igaz, az amit annak érzünk Rousseau ezt azzal egészítette ki, hogy a szív érzelme a l elkiismeretben szólal meg, a lelkiismeret soha nem téved, a lelkiismeret nem csapja be az embert. A civilizáció megrontotta az embert. Rousseau egyik legjelentősebb műve ’ Az emberek közötti különbözőségek eredete’ Abból indul ki , hogy az ősi természetes állapotban még nem volt társadalom: az em berek magányosan éltek, primitív szükségleteik és a szükségletek kielégítése közötti arány tökéletes volt. A magántulajdonnal megbomlott az egyenlőség, a társadalom szegényekre és gazdagokra oszlott. 27 Az emberekben ’bűnös vágyak’ alakultak ki: az irigység, az önzés. Az ősi erkölcsből erkölcstelenség lett.

Legforradalmibb műve a ’Társadalmi szerződés’ című munkája, amelynek alapgondolata az, hogy az uralom az emberek egymás közti megállapodásának eredménye, s elsőként fogalmazza meg a népszuverenitás elvét, a n épnek azt a j ogát , hogy fel is bonthatja a szerződést, ha nem a népakarat érvényesülését szolgálja. Rousseau új társadalmi szerződést akart, amit a nép önmagával köt és nem az uralkodóval. Alapja a természetjogi felfogás: az ember soha nem mondhat le veleszületett jogairól egyenlőség, szabadság, stb.- a szerződés hivatott garantálni e jogok érvényesülését A népszuverenitás elve azt jelenti, hogy az uralkodó nem uralkodó, hanem végrehajtó, a népakarat végrehajtója, hatalmát nem Isten akaratából, hanem a nép akaratából gyakorolhatja. Ha az uralkodó nem tartja meg a szerződést, akkor a népnek joga van őt leváltani, hanem ellenszegül, meg is ölni. Úgy vélte, hogy az emberrel két érzés születik, a

szánalom és az önzés. A magántulajdon kialakulásával megjelent az érdek, és az önzés elnyomta a szánalmat. Rousseau a megoldást abban látta, hogy meg kell szüntetni- a nép akaratából- a nagy magántulajdont. A magántulajdon megszüntetése, visszatérés az eredeti természetes állapothoz, már nem lehetséges, de a nagy magántulajdont meg lehet és meg kell szüntetni. Legyen mindenkinek egyenlően kis tulajdona, amit a népakarat garantál. A népszuveneritás azt is jelenti, hogy a népakaratnak mindenki alárendeli önmagát és vagyonát. Aki nem akar, nem tud szabad emberként élni, azt kényszeríteni kell, hogy szabad legyen. Rousseau a társadalmi szerződésben leírtak megvalósulását a forradalomtól várták. Nézeteit a jakobinus diktatúra igyekezett megvalósítani. Robespierre a francia forradalom vezéralakja rousseaut tekintette tanítómesterének, s a jakobinus diktatúra idején azt nyilatkozta, hogy a forradalmat addig nem hagyják abba,

amíg Rousseaunak van olyan tétele, amit még nem valósított meg. Rousseai az „ Emile” című pedagógiai regényében kidolgozta a „természetes nevelés”, a „szabad nevelés” elméletét, amelyben következetesen védelmezte a gyermek jogainak, egyéniségének érdekeit, alkotóképessége, önálló gondolkodása fejlesztésének pedagógiai gondolatát. Itt fogalmazta meg híres jelszavát: „ Vissza a természethez!” A gyerek fedezze fel a világot maga számára, hagyni gyereknek lenni. Idős korában megírta életregényét, a „ Vallomások” címűt, melyben lenyűgöző őszinteséggel tárja fel életének, tetteinek belső rugóit, érzelmeit, „én”-jét. 2.Az itáliai felvilágosodás jelentős alakja Giambattista Vico a historizmus alapjait vetette meg. Ez olyan történelemfelfogás, amely a tettek, a dolgok lénygét genezisükre (eredetükre) vezeti vissza, amely a történetiséget tartja az emberi lét döntő vonásának és az emberi

gondolkodás elvi követelményének. Az „ Új tudomány” című művében minden korábbi töténelemfelfogás és történetírást felülvizsgál. Elveti azt az ókori felfogást, hogy a történelem véletlenek tárháza, hogy isteni akarat függvénye, elveti az ősi „aranykorról” vagy a vadság állapotáról való fejtegetéseket és mindenféle „társadalmi szerződés” elméletet. Vico spekuláció helyett kutatást akart, gyűjteni a tényeket, leleteket, dokumentumokat és azok tanulmányozását tekinti feladatnak. Célja feltárni az „eszmék rendjét” (Platón hatása) és a „tettek rendjét” ( Tacitus hatása) a történelemben. Így lesz a történelem tudomány és nem pedig költészet. Vico a társadalom keletkezését a családra építi fel. Ő maga a monarchiát tekintette olyan államformának, amely képes összetartani az egymásnak feszülő erőket, rendet tartani a zűrzavarban. 28 A történelem dialektikája szerinte a következő:

a társadalom előtti, a természetes állapot objektív szükségszerűsége csapott át saját ellentétébe: a társadalmi szervezettség állapotába, a tekintélyek törvényét a törvények tekintélye váltotta fel, az ösztönösséget pedig az értelem, ami az ember sajátos természete. Vico nagy művében „Az új tudomány”-ban fejti ki a „ történelmi körforgás” elméletét. Az emberi történelem abban különbözik a természet történetéből, hogy azt az emberek csinálják, ennek ellenére az is törvénysuerűen megy végbe, mégpedig minden népnél ugyanazon törvény alapján. A népek történetének három fejlődési korszaka van: az isteni, a hősi és az emberi korszak. Az isteni, a hősi és az emberi korszak. Az isteni korszak a vadság természetes állapotából származik. A harcok eredményeként végül is megvalósul az egyenlőség és ésszerűség emberi korszaka, a demokratikus állam. Ez utóbbi a csúcsa az emberi történelem

fejlődésének Ez az érettség korszaka, amely után hanyatlás következik be és a társadalom visszatér ősállapotába. Vico szerint ez a körforgás érvényes a nyelv, a jog és a művészetek fejlődésére is. Szerinte az emberiség már kétszer járta be ezt a fejlődésmenetet: először az ókorban, ( hősi korszak patrícius és plebejus harcai) másodszor a késői középkor és a reneszánsz. Vico úgy véli, hogy az emberiséget időnként újra meg kell edzeni a barbárság állapotában, mert a civilizáció következtében elpuhul. 3. A német felvilágosodás: a legtermészetesebb felosztás egyike a korszakolás: korai, közép és késői időszakokra bontás. A korai időszak egyik kiemelkedő képviselője Leibniz, a német felvilágosodás egyik első képviselője, a sokoldalú természettudós és matematikus. Descartes követőjeként vallotta, hogy minden szükségszerű ismeret forrása csak az értelem lehet. Leibniz az ész, az értelem erejébe

vetett hit vezérelte, kísérletet tett a keresztény hit racionális értelmezésére. A korai időszak másik kiemelkedő képviselője Luther, a reformáció megindítója. Szorgalmazta a német nyelvű-anyanyelvi- oktatás bevezetését. A spinozai panteizmus vonalát folytatta Goethe és Herder, a n émet felvilágosodás középső szakaszának képviselői. Goethe fő művében, a Faust-ban bemutatja az egész emberiség útját, vágyait, szenvedélyeit, szenvedéseit, sorsát. A művészet megújításától várta a német szellem újjászületését. Johan Gottfrid Herder: az antik humanizmust tekintette művelődési eszménynek, de az utánzás elutasította, s azt követelte, hogy minden nemzet teremtse meg a saját klasszikus kultúráját. Történelemfilozófiai fő műve: az „Eszmék az emberiség történetének filozófiájához”. Vico historizmusából, eszméiből elfogadta: a történelemben rend és szükségszerűség uralkodik, a törvények általános

érvényűek, minden népre közösek, a „kettős vonal” kimutatható, azaz az emberi célkitűzések sora, majd a bekövetkező tények, az események sora. Herder historizmusának alapelemei a következők: a történelem mente szakadatlan és előre haladó, de vannak zsákutcák és visszaélések is. Nincs teljes linearitás, nincsen az észnek valamifajta diadalmas előrevonulása. Herder központi gondolata a humanitás, amelyben a történelmi előrehaladás realizálódik: haladás a humanitásban, az emberiség emberibb, emberségesebb, nemesebb lesz. Őszintén hitte, hogy a történelem zegzugos útjain és tévútjain át győznek az építő erők a rombolók fölött. Alapfogalom a „ kultúrfok”. Minden generáció, minden nemzet kultúrája önérték, az emberi kultúra része, egy-egy fok a kultúra egyetemes fejlődésében. A haladás tehát a humanizmusban történik, amely kultúrfokokon keresztül emelkedik felfelé és halad előre. 29 Lényeges

gondolata Herdernek az optimum (a lehetséges legjobb) elve. Minden generáció elérte és megtette azt, amit képességei és lehetőségei szerint megtehetett. A történelemben egyetlen generációt sem lehet fölöslegesnek tartani, vagy elítélni. Herder historizmusának nagy érdeme, hogy vizsgáljunk mindent eredetében, fejlődésében és sohase elvontan, időtlenségben. Reális történelemszemléletet akart, s az elsők között tett kísérletet arra, hogy feltárja az emberi történelem valóságos folyamatát. 11. Német felvilágosodás Immanuel Kant Német idealizmus J G Fichte, W J Shelling, G. W F Hegel 1.A 17-18 században kifejlődött szabadversenyes kapitalizmus élén Anglia haladt, amely az „ipari forradalom” eredményeképpen a világ „ ipari műhelyévé” vált. A németek elméleti fogékonysága közismert. Hatalmas előrelépést jelentett a korábbi filozófiákhoz képest, hogy középpontba állította az emberi tevékenységet, a

szubjektum és objektum kölcsönhatását, dialektikáját. A klasszikus német filozófia megalapozója Immanuel Kant. Zárkózott, remeteszerű életmódja, rigolózus magatartása miatt „ kőnigsbergi remetének” nevezték. Megírta „ Az ég általános természettörténete és elmélete” című művet, amelyben felvázolta híres elméletét a Naprendszer keletkezéséről, amely aztán a Kant-Laplace hipotézisként került be a tudomány történetébe. Azt írta: a Földnek története kell, hogy legyen, mert a Naprendszer nemcsak térbeli egymásmellettiséget, hanem időbeli egymásutániságot is jelent. Az igazi kanti filozófia az ún. kr itikai korszakban alakult ki A kritikai filozófia elnevezés arra utal, hogy Kant valamennyi emberi képességet és azok addigi értelmezését bírálat tárgyává tette. A leghíresebb filozófiai művei: „ A tiszta és kritikája”, melyben ismeretelméletét, „ A gyakorlati ész kritikája”, melyben etikai

nézeteit, „ az ítélőerő kritikája”, melyben természetfilozófiai elveit fejti ki. Fő műve „ a tiszta ész kritikája” az ember megismerő képességét vizsgálja, a tudás lehetőségét és korlátait. Hume filozófiája alapján rájött, hogy a tapasztalatból semmifele általános és szükségszerű ismeret nem szerezhető, következésképpen az empirizmus nem lehet kielégítő filozófia. A Kant által vizsgált kérdés: Hogyan lehetséges tudományos megismerés? Kant elemzése abból a tényből indul ki, hogy a tudományos megállapítások kijelentő mondatban fogalmazódnak meg. A kijelentő mondatnak van alanya (A) és van állítmánya (B). Az alany és az állítmány kapcsolata kétféle lehet „ B, vagy hozzátartozik az alanyhoz A-hoz, az A fogalomban (rejtett módon) benne foglaltatik, vagy B egészen kívül van az A fogalmon, habár kapcsolatban áll vele. Az előbbi esetben analitikusnak, az utóbbiban szintetikusnak nevezem az ítéletet.

Analitikus (állító) ítéletek tehát azok, melyekben az állítmánynak az alannyal való kapcsolatát az azonosság alapján gondolom, azoknak pedig melyekben e kapcsolatot nem az azonosság alapján gondolom, szintetikus ítéletek legyen a nevük”. Az analitikus ítéletek a p rioriak (eleve adottak), s a deduktív következtetés alapján szükségszerűen igazak, de nem feltétlenül újak. A szintetikus ítéletek a posterioriak (a tapasztalatból származnak) s, az induktív következtetés alapján újak, de nem feltétlenül igazak. Kant a kettőt összekapcsolja, ő olyan tudományos ítéleteket akar, amelyek egyrészt logikai szükségszerűséggel igazak, másrészt megfelelnek az általános tapasztalatnak. Az ilyen ítéleteket a priori szintetikus ítéletnek nevezi Kant kiinduló kérdése ezért így hangzik: Hogyan lehetséges a priori szintetikus ítélet? 30 Kant az ember képességeit- az érzékelést, az értelmet és az észt- tette vizsgálat

tárgyává. Kimutatta, hogy az érzékelés és a t apasztalás aktív tevékenység, mert az emberben kialakulnak bizonyos a priori szemléleti formák: a tér-idő képzetek, s az ember ezek közreműködésével érzékel, így a tapasztalat térben és időben rendezhetővé válik. Kimutatja, hogy a tudat rendező tevékenysége tapasztalás közben „teremti” is a tárgyakat, ezért nemcsak az ismeretek alkalmazkodnak a dolgokhoz, hanem maguknak a dolgoknak is alkalmazkodniuk kell az ismeretekhez. Azt a felismerést, hogy a dolgok is alkalmazkodnak a m egismeréshez és Kant a „kopernikuszi fordulat”-nak nevezi filozófiájában. Rámutat, hogy a megismerés a tapasztalattal kezdődik, de a tapasztalat formái, az a mód, ahogyan tapasztalunk, az megelőzi a tapasztalatot. Mindez azonban csak a jelenség-világ megismeréséhez elegendő. Ezért van a matematika, a geometria és a természetismeret előnyben a filozófiával szemben. A filozófia azonban olyan dolgokat

akar megismerni, ami hozzáférhetetlen, felfoghatatlan, ezért megismerhetetlen. Az emberi ész a világ végső kérdésének vizsgálatánál antinómiákba- feloldhatatlan ellentmondásokba-ütközik. Azaz túl vannak a tudhatóság határán. Kant „ A gyakorlati és kritikájá”-ban fejti ki erkölcsfilozófiai nézeteit. Elveti a felvilágosodás erkölcsi elveit. Kant olyan erkölcsöt akar, amely mentes mindenféle önzéstől és számítástól, mint mondja, az erkölcsnek a kötelességtudatot kell tükrözni. Erkölcsi parancsa a kategorikus imperatívusz ( feltétlen felszólítás) Az enber csak Isten segítségével válhat erkölcsössé. Végső következtetése: a Legfőbb Lényre szükség van. 2.Johann Gottlieb Fichte: fő műve a „ Tudománytan” címet viseli, melyben Kant „tiszta ész” teoriájának magyarázatától eljut a „gyakorlati ész” mindenhatóságának igazolásához. Fichte az „én”-t választja: „én” egy szubjektum vagyunk.

Az énnel szemben szükségszerűen ott van a „nem-én”, az objektum. „rendszerem a szabadság első rendszere” –írja- nem a tényekből kell kiindulni, mert az fatalizmushoz vezetne, hanem az emberi tettekből, mert ez vezet a szabadsághoz. Fichte az „én” határtalan cselekvő, hatóképességében hitt A cselekvés a tudat erkölcsi kötelessége: cselekedni, cselekedni!- ez az, amiért az ember a világon van. A világtörténelem nem más, mint az emberiségnek a szabadság felé való haladása. Fichte a történelmet öt korszakra osztotta: az ártatlanság, a keletkező bűnök, a kiteljesedett bűnösség, a kezdődő ésszerűség, az észuralom korszaka.” Cselekedj lelkiismereted szerint!” 3.A klasszikus német filozófia időrendben harmadik képviselője Friedrich Wilhelm Joseph Schelling. Fő műve a „ Transzcendentális idailizmus rendszere” című munka, amelyben arra keresi a választ, hogy hogyan jut el az öntudatlan szellemi természet

fejlődése a tudat keletkezéséhez és megfordítva, hogyan válik a tudat objektummá. 31 Schelling Fichtével ellentétben nem a szubjektumból, az „én”-ből, hanem az objektumból, a „nem-én”-ből indul ki. Az objektum Schelling filozófiájában az öntudatlan-szellemi természetet jelenti. Az emberek szabad cselekvésén keresztül törvényszerűen egybefonódik szellem és természet, szubjektum és objektum, szabadság és szükségszerűség. Így jut el az „azonosság” filozófiájához, amely szerint, a szubjektum és objektum, a gondolkodás és a lét csak különböző oldalai egyazon valóságnak és végső soron „azonosak”? Azt írta: „ a természet a látható szellem, a szellem pedig a láthatatlan természet” Ezeknek az igazságoknak a felismerése az intellektuális szemlélet dolga, ami csupán kevesek kiváltsága. 4.Geoerg Wilhelm Friedrich Hegel a klasszikus német filozófia betetőzője Első műve „ A szellem

fenomenológiája” című könyv volt. Itt fogalmazta meg először, hogy a lét és a t udat mozgása azonos törvények szerint megy végbe, mert lényegük egy: a z abszolút szellem, amely minden természeti, társadalmi és emberi dolgot megelőz. A világtörténelem az abszolút szellem, eszme, ész stb önmozgása, amely két síkon megy végbe, az egyik az ontológia( a lételméleti),a másik a gnoszeológiai (az ismeretelméleti) síkja. Az abszolút szellem egyrészt megvalósítja önmagát, önmaga teremtésének folyamata ( lételmélet), másrészt felismeri önmagát, önmagára ismerés folyamata. Innen a l ét és a tudat, a létezés és a gondolkodás egysége. A szellem megjelenése a harmadik stádium, a szintézisben következik be:ez a stádium az ember, a társadalom és az ideológiák ( művészet, vallás, filozófia) világa. Hegel végleges rendszere, melyet „a filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai” (röviden Enciklopédia) című

művében foglalt össze, három részből áll. Az első rész a logikai, amely egyben metafizika is: a létezés általános elmélete, fogalmak, kategóriák rendszere. A logika és a metafizika egybeesik, mert a fogalmak a valóságot írják le: a tudat és a lét, a szubjektum és az objektum azonos természetűek. Hogyan lesz az abszolút eszméből valóság? Úgy, hogy szembeállítja magával a n em-ént, „elidegenedik” önmagától, „máslétbe” megy át: ez lesz a természet. Az Enciklopédia második része a természetfilozófia. A természet már térben létezik, de időbeni létezése nincs, hiszen a természet az örök körforgás világa, az örök körforgásban pedig nincs valóságos idő. A természet lépcsőzetesen bontja ki önmagát: a mechanikai, a fizikai és szerves fizikai világot. Az Enciklopédia harmadik része a szellemfilozófia: itt lépünk be a történelembe, az időbeli létezés területére. Az ember a t örténelem sorám

megvalósítja a s zabadságot, az i deológiai formákban pedig ( művészetben, vallásban, filozófiában) tudatosítja saját fejlődését. Az abszolút szellem ezekben a f ormákban v égül magára ismer, azaz felismeri, hogy az egész fejlődési folyamat saját létezésének kibontakozása volt. A szellem előbb elvesztette önmagát a természetben, majd újra visszanyerte önmagát a történelemben. Az eszme fejlődése hármas ütemben történt? A magában való tézise (állítás) és a m áslét antitézise (tagadás) után végül elérte a m agáért való létet, a szintézis (tagadás tagadása). Általános elvei: az ember azáltal személy, hogy dolgokat tulajdonosként birtokol, a család az anyagi érdekek közösségén nyugszik, a polgári társadalom a munkamegosztás és a magánérdek rendszere, az állam ennek a rendszernek a biztosítására szolgál. Az állam ideális formája: a r endi alkotmányos monarchia. Az állam ugyanakkor az erkölcsiség

megvalósulása is: az ember társadalmi tevékenységének színtere az állam, s itt mutatkozik meg, hogy az ember valójában mennyire vált emberré. Hegel felfogása s zerint nem lehetséges erkölcs a közösség életén kívül. 32 Talán a legtöbb félreértést az a tétele váltotta ki, amely így szólt: „minden, ami ésszerű, az valóságos és minden ami valóságos, az ésszerű”. A kategórikusnak és statikusnak tűnő kijelentés értelme Hegelnél a következő: minden, ami az ész, az eszme fejlődéséhez szükségszerű, az történelmileg jogosult is és minden, ami történelmileg jogosult, az szükségszerűen meg is fog valósulni. Az egyes egyén a világszellem eszköze, mert igaz ugyan, hogy az egyes ember saját érdekeit és céljait követve cselekszik, de ez csupán látszat, az „ész csele”, mert a v ilágszellem saját céljait valósíttatja meg vele. A nagy emberek a világszellem kiemelkedő képviselői, akik megértették a

történelmi szükségszerűséget és annak végrehajtását tudatosan vállalták. Amikor minden ember szabad lesz valóságosan is, az a polgári társadalom. Aki a történelmi szükségszerűséget megérti, az szabadnak tudhatja magát, ily módon a filozófia kibékíti az embert a valósággal. Hegel történelemfilozófiájának dialektikájának az a felismerés az alapja, hogy az ember v ilága az emberi tevékenység által létrehozott világ, hogy az objektum, amellyel az ember szembenéz a saját műve, saját tevékenységének az eredménye. Mindez a hegeli rendszer végén válik nyilvánvalóvá: a művészetben, a vallásban, és a filozófiában. A világszellem útja véget ért, befutotta pályáját, megvalósította önmagát és felismerte önmagát. Hegel úgy vélte Kanttal ellentétben, hogy lehetséges abszolút tudás, a saját filozófiáját a mindent-tudás foglalatának, a filozófia filozófiájának (metafilozófia), a tudományok tudományának

tartotta. 33 12. Új kérdések a X IX század m ásodik felében Materialista irány Történelmi matrializmus, K. Marx Klasszikus pozitivista tudományfilozófia- A Comte Karl Marx : Engels-szel megírták a Kommunista Párt Kiáltványát, amelyben a német proletariátus feladatait foglalták össze a közelgő forradalomban. Marx barátja, harcostársa, Friedrich Engels. Marx ízig vérig spekulatív-teoretikus alkat volt, egy egyedülálló történetfilozófiai konstrukciót gondolt ki az emberiség megmentésére. Teoretikus képességével szinkronban állt radikalizmusa, kritikai és forradalmi szenvedélyessége, világmegváltó szándéka. Fő műve: „ a tőke”. Marx nem alkotott filozófiai rendszert, sőt a szemlélődő, a világot csak magyarázó filozófiát elítélte. Saját elméletét világnézetnek, mégpedig materialista, gyakorlati, forradalmi, proletár világnézetnek nevezte. Forradalmi elkötelezettségéről azt vallotta, hogy őt nem a nyomor,

nem az ínség kényszere vitte a proletárság szószólói köré, hanem az a „történelmi belátás”, hogy más út nincs, vagy az emberiség pusztulása, vagy a proletariátus „ megváltó” szerepének a szolgálata. Marx saját filozófiai gondolatainak kidolgozásában a hegeli dialektikára támaszkodott. Marx a v aloságos történelmet igyekezett megérteni, mindenek előtt a történelem törvényszerűségét, alakzatait. Így jutott arra a következtetésre, hogy az egész világtörténelem nem más, mint az embernek az emberi munka által való létrehozása. Marx filozófiai fejlődéséhez és saját filozófiájának kidolgozásához hozzájárult a politikai gazdaságtan, az utópisztikus szocializmus és a történelem tanulmányozása. Marx filozófiai gondolatai közül: 1.a materialista dialektikára, 2. a történelem materialista felfogására, 3. és a proletariátus történelmi szerepére vonatkozó gondolatait foglaljuk össze 1.A materialista

dialektika elemei már korai, első dolgozataiban megfogalmazást nyertek A hegeli jogfilozófia kritikájához „ B evezetés” című tanulmányában bevallja, hogy a hegeli dialektikát tekinti minden tudományos vizsgálat alapjának, s ez kitüntetetten vonatkozik a történelem tanulmányozására. Hozzáteszi azonban, hogy az ő dialektikája a hegeli dialektika ellentéte, mint írta:a dialektikának „ a fejéről a talpára állítása”, vagyis az idealista dialektikában ő materialista dialektikát próbált csinálni, azaz nem az eszme, hanem a valóság mozgásából indult ki. A „ Bevezetés” azzal a gondolattal kezdődik, hogy a vallás kritikája minden kritika előfeltétele. A világ embertelen és igazságtalan, s ezt a vallás végső soron igazolja Az uralkodó osztályok kezében a v allás az az eszköz, amelynek segítségével ezt a h amis tudatot fenntartják. A valláskritika a „mennyország” kritikája, ezt igyekszik leleplezni A vallás

kritikáját a föld, a jog és a politika kritikájával kell folytatni. Így válik lehetővé az igazi probléma: a gazdaság és a politika viszonyának felismerése. A korabeli német filozófiát erre nem tartotta alkalmasnak, ezért új filozófia szükségességét hirdette meg. Mivel minden filozófiának osztályalapja és osztálytartalma van, így az új filozófia is osztályérdeket képvisel, s ez az osztály a proletariátus. A proletariátusban olyan osztályt látott, amely a m aga sajátos osztályérdekeinek közvetítésével az egész társadalom érdekeit is képviseli. Az új filozófiának ezt kell tudatosítania és szolgálnia. Hitt abban, hogy az új filozófia hozzájárul a valóság átalakításához. A proletariátusnak és az új filozófiának történelemformáló szerepet szánt. A kölcsönös egymásra utaltság evidensnek látszott: „ miként a filozófia a proletariátusban találja meg 34 az anyagi, úgy proletariátus a f ilozófiában

találja meg a s zellemi fegyverét”. A világ átalakítására hivatott mozgalom „ agya a filozófia, szíve a proletariátus”. A magántulajdon megdöntéséhez azonban nem elég az eszmei forradalom, ezért a „kritika fegyverét ki kell egészíteni a fegyverek kritikájával” az anyagi hatalmat anyagi hatalommal kell megdönteni. 2.A történelmi materializmus gondolatrendszerének vázolása egy vitairatban, „ A német ideológia” című közösen írt műben található meg. Itt írják le először a társadalmi létet, mint termelési módot, s annak két elemét: a termelőerőket és a termelési viszonyokat. Felvázolják a termelőerők és a termelési viszonyok szerkezetét, valamint annak történeti fejlődését. Ebben a munkában használják először a „materialista történelemfelfogás „ kifejezését is. A társadalom a természetből nőtt ki, a természet folytatása, ugyanakkor a természet a társadalom létfeltétele, a társadalom a

természet alapzata. Az ember és a társadalom fejlettsége attól függ, hogy mit és hogyan termel. A társadalmi lét feltétele, alapja a termelési mód, amely termelőerőkből és termelési viszonyokból áll. Itt fogalmazzák meg a történelmi materializmus egyik gondolatát: azt, hogy a társadalom fejlődését alapvatően és végső soron az anyagi javak termelésének a m ódja határozza meg. Ez összhangban van azzal az alapvető materialista filozófiai tétellel, hogy a lét határozza meg a tudatot. A tudat nem más, mint a lét tudata, maga a tudatos lét. Marx óvott az egyoldalú megközelítéstől, mindenütt hangsúlyozta a kölcsönhatásokat, mint például a l ét határozza meg a t udatot, de a t udat visszahat a l étre. Az ember alakítja a körülményeket, s a körülmények alakítják az embert, az emberek maguk csinálják történelmüket, de nem önkényesen, hanem alkalmazkodva a körülményekhez és törvényszerűségekhez. 3.Marx fő műve

„ A tőke” Marx „ A tőké”-ben fejti ki a világtörténelem korszakolását, hármas tagolásának koncepcióját. Tézis: az őstársadalom, amely a t ulajdon- és osztálynélküliség, a primitív egyenlőség és a természetjogon alapuló igazságosság időszaka. Antitézis: a magántulajdon és az ellentétes osztályok társadalma, a tulajdon és a jogi egyenlőtlenség, a kizsákmányoló társadalmak kora, aminek fennmaradását az államhatalom garantálja. Szintézis: a köztulajdonra támaszkodó osztálynélküliséget, az egyenlőséget, az igazságosságot és szabadságot garantáló társadalmat. Marx szerint a világtörténelem nagy korszakai: 1.az ősközösség (őskommunizmus) 2.az osztálytársadalma 3. és a modern kommunizmus 4.Marx politikai filozófiáját és jövőképét „A gothai program kritikájá”-ban foglalta össze A kommunizmus történelmi szükségszerűségét melynek anyagi, technikai és szellemi feltételeit éppen a tőkés

társadalom készíti elő, s a termelés társadalmasodása a tulajdon és az elosztás társadalmasítását követeli meg. Ez további fejlődést jelent, melynek első fázisa a szocializmus, a második pedig a kommunizmus nevet kapta. Az átalakulásban alapvető feladat lesz a döntő termelési eszközök köztulajdonba vétele, a lehetőségekből és a szükségletekből kiinduló központi tervgazdálkodás megszervezése. Az átmenettel kapcsolatban Marx hangsúlyozta, hogy csak a legfejlettebb és legműveltebb országokban lehet elkezdeni az átmenetet. 35 5.K Marx filozófiai és társadalompolitikai nézetei visszhangot váltottak ki, mert 1864-ben megszervezte az I. Internacionálét, a proletariátus első nemzetközi szervezetét Európa legtöbb országában ismert személyiségek váltak Marx követőivé. Eduard Bernstein az első elutasítója Marx tanainak. Azt írta, hogy Marx koncepciója félreértésekre, feltételezésekre épül, ezért

megvalósíthatatlan, de nincs is szükség a megvalósítására. A proletariátus helyzete- Bernstein szerint- a szociáldemokrácia útján is szolgálható. Ezért nincs szüség forradalomra A 20. s zázad első éveiben lépett fel Vlagyimir Iljics Lenin, orosz toretikus és politikai forradalmár, aki Marx tanainak „továbbfejlesztését és az oroszországi viszonyokra való „ alkalmazását” ígérte. Ez a „továbbfejlesztés” a „leninizmus” nevet kapta, amelynek alaptétele a szocialista forradalom egy országban való győzelmének lehetőségéről szólt. Ez teljesen ellentétes volt azzal, amit Marx mondott. 1. Hegel halála utána a hegeli filozófia felbomlott Ezt Ludwig Feuerbach mondta ki először, aki az egyetemen Hegel tanítványa volt, majd szembefordult mesterével, mert úgy vélte, hogy megtalálta a tiszta igazságot. Feuerbach programját és filozófiai alapvetését az „ Előzetes tézisek a filozófia reformjához” c. művében fejtette

ki Feuerbach „ A filozófia reformját” a k övetkezőkben látta: Hegel a filozófiát a fellegekbe vitte, most vissza kell hozni a földre. Az új filozófia annak megismerése, ami van A dolgokat, a lényegeket úgy gondolni, olyannak megismerni, amilyenek- az a f ilozófiának legfőbb törvénye, legfőbb feladata. A filozófia kiinduló kérdése nem az abszolút szellem, nem is a legfőbb lény, hanem az ember. Az első feladat a hegeli filozófia elvetése, tagadása. Aki nem veti el a hegeli filozófiát, nem veti el a teológiát. Feuerbach Hegellel ellentétben a materializmust képviselt: a lét és a gondolkodás viszonyában a lét alany, a gondolkodás állítmány. A gondolkodás a létből van, de a lét nem a gondolkodásból. A lét önmagából és önmaga által van, a létnek a lényege a természet Feuerbach materializmusa naturalista materializmus, amely a természeti létből, mint alapból (és „alanyból”) indul ki. Ezért valamennyi tudománynak a

természetre kell alapozódnia Egy tan hipotézis csupán, amíg nem találták meg a természetes magyarázatát. Feuerbach „új filozófiája” szerint a m indenség alapja a természet, minden létezőnek a foglalata, a természet anyagi, örök és végtelen, szakadatlanul változó valóság. Az ember maga is természeti lény, születése és halála, jóléte és nyomora, egészsége és betegsége, fennmaradása a természethez köti. Feuerbach materializmusának másik fontos eleme az antropológia, az emberből kiinduló és az emberhez visszacsatoló felfogás. Az ember a természet legmagasabb rendű megnyilvánulása. Az állat partikuláris (részleges) lény, amely nem különbözteti meg magát a természettől, része, alávetettje a természetnek. Ezzel szemben az ember univerzális lény, aki megkülönbözteti magát a természettől, kiemelkedik, ezért szabad lény. Az antropológiai filozófia az ember természetét, örök nembeli lényegét tárja fel, amit

Feuerbach az észben, a szeretetben és az akaraterőben nevezett meg. Az embert az ész, a szeretet, amely a szívben gyökerezik és az akaraterő,( az embernek céljai vannak) teszik az embert emberré. Az antropológiai feladata ezt tudatosítani az egyes emberben és segíteni ezek érvényesítésében. Cél, hogy az ember találja meg nembeli lényegét, találjon vissza eredeti természetadta mivoltához, győzze le a szenvedést, a sorsot, s mindennek kulcsa: a szeretet. 36 Feuerbach sem korának erkölcseit, sem a keresztény vallást nem tartotta megfelelőnek, ezért új erkölcsöt és új vallást hirdetett meg. Erkölcsének és vallásának alapja a szeretet A vallás lényege szerinte az embertől elidegenült és objektiválódott a szeretet. A vallás szerinte az elidegenedés terméke. Ezt az elidegenedett szeretetet kell visszavenni, ez az új vallás lényege: istenszeretet helyett emberszeretet. Az emberszeretet vallása, Feuerbach szerint minden vallás

felett állna, s megszüntetné a vallások közötti különbségeket és vitákat. Az új erkölcs lényege ön- és felebaráti szeretet. 2. A 19 s zázad közepén jelenik meg a polgári filozófia egyik legeredetibb és legnagyobb hatású irányzata a pozitivizmus, illetve a pozitivista tudományfilozófia. A pozitivizmus elnevezés a filozófiának arra az alapelvére utal, mely szerint megbízható ismeret csak adatokra, tényekre, érzéki tapasztalatokra támaszkodva lehetséges. Az a felfogás kristályosodott ki, hogy az emberiség sorsa, jövője a tudománytól, jelesül a technikai, műszaki tudományok fejlődésétől függ. A pozitivizmus megalapítója Auguste Comte francia filozófus. Comte fő műve:”Pozitív filozófia kifejtése” Alapelve: az adott tényekből, a „pozitív” tapasztalatokból kell kiindulni és minden olyan feltevést el kell vetni, amely túlmutat a tényeken. A tények, a pozitív tapasztalatok gyűjtése, rendszerezése,

feltételrendszerük megismerése, a t ények egymás közötti hasonlóságának és egymásutániságának megállapítása és csoportosítása. A tudomány feladata atörvények ismerete alapján a jövőben bekövetkező jelenségek előrelátása, mert minden tudomány érteléme és célja az előrehaladás. A pozitivista tudomány a „mit?” és „hogyan?” kérdésekre koncentrál. A fejlődés lényege az emberiség és az egyes ember esetében az értelem fejlődése. Comte azt írta: „ Ismereteink minden ága három különböző állapotot, stádiumot jár be, éspedig a teológiai, vagy fiktív állapotot, a metafizikai, vagy absztrakt állapotot és a tudományos, vagy pozitív állapotot”. Az első stádiumban a hit, a másodikban a spekulatív gondolkodás rontotta le a tapasztalat hitelét. A pozitív stádiumban az ember felismerve annak szükségességét, hogy abszolút érvényű, megbízható és használható ismeretekre van szüksége, s ez csak a

tények, az adatok, a pozitív dolgok ismeretében lehetséges. Ezért lemond a v ilágegyetem eredetének, céljának, a jelenségek lényegének kutatásáról. A pozitív társadalom két döntő ereje a tudomány és a gazdaság. A „pozitív filozófia” az alaptudományokat foglalja magában. A tudományok osztályozásának két lényeges feltétele a logikai és történeti szükségszerűség egybeesése. A logikai szükségszerűség követelménye, hogy a tudományok közötti függőségi viszony érvényre jusson, azaz mindegyik tudomány az őt megelőzőn alapuljon. A történeti szükségszerűség pedig kialakulásuk sorrendje szerinti besorolást feltételez. A rendszerbe sorolásnál érvényesíteni kell az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé való haladást. Kiindulás a természettudomány, amelyen keresztül el lehet jutni a társadalomfilozófiához. Comte szerint a külvilág tanulmányozásának legfontosabb eleme a csillagászat. A szervetlen csillagászat

és a szerves biológia között a fizika és a kémia közvetít. Az egész folyamat kezdete a matematika. Így jutunk el a hat alaptudomány felismeréséhez, amelyek a következők: matematika, csillagászat, fizika, kémia, biológia, szociológia. Ez a „tudománytan” a pozitivista filozófia alapja és lényege. Comte szerint nincs szükség külön filozófiára, nincs szükség világnézeti kérdések taglalására, mert a Comte által összeállított tudományrendszer, maga a pozitív filozófia. 37 Comte pozitív filozófiájába nem fér bele a lélektan. Comte saját filozófiáját valódi tudományfilozófiának tartotta. Ez a filozófia maga az általánosított és rendszerezett „józan ész”. Comte új tudománya, a szociológia, amelynek az elnevezését is ő adta és amelyet a társadalom önismeretének tartott. A társadalom egy kollektív organizmus, amelynek van statikája és dinamikája. A társadalmi statika a struktúra tartós és általános

elemeivel foglalkozik. A társadalom dinamikája a társadalom mozgását és fejlődését tárgyalja. Comte vallás-és erkölcsfilozófiája: a t ársadalom problémáinak, az emberiség bajainak orvoslása nem hagyta nyugodni. Idős korában a vallás és a misztika irányába fordult. A vallás természetesen „pozitivista vallás” volt, amelynek alapgondolata: a szeretet, az önfeláldozó szeretet. Vallási és erkölcsi jelszava az altruizmus. A pozitivista vallás hirdetése Comténál összefüggött azzal, hogy szerinte az ésszerű társadalmi rend csak úgy jöhet létre, ha az emberek leküzdik az önzést, s az egoizmust felváltja az altruizmus. Az egyén ne egy másik egyént szolgáljon, hanem a Nagy Lényt, az emberiséget. 3. A pozitivizmus egyik képviselője John Stuart Mill Egyik legjelentősebb műve „ A szabadságról” c. könyve, amelyben a p olgári szabadságeszményeket (liberalizmust) védelmezi. Kiindulópontja az, hogy a szabadságról csak az

értelem igenlésével lehet beszélni. Mill szabadságfelfogása: a szabadság lelkiismeret, gondolati, érzelmi és véleményszabadság. Nem lehet szabad az a társadalom, amely ezeket nem tartja tiszteletben Az egyén szabadságának korlátja, hogy nem sértheti meg mások érdekeit. Konfliktus esetén az intézmény, a törvény, a bíróság dönt. Az angol pozitivizmus legkiemelkedőbb képviselője Herbert Spencer. Fő műve: „ A szintetikus filozófia rendszere” címmel jelent meg. Filozófiája fő feladatának a fejlődési elv általános igazolását tekintette a természet és a társadalom minden jelenségében, s ezzel megalapozta az ú n. evolucionalizmust A fejlődés törvényét hirdette, amely azt jelenti, hogy a fejlődés az anyag integrációja, amelyet a mozgás szétszóródása kísér, mialatt az anyag a meghatározhatatlan, összefüggés nélküli egyneműségből a meghatározott, összefüggésteli különneműség állapotába lép. Ugyanezt az

utat járja be az emberi megismerés és a társadalom fejlődése is. Spencer hirdette, hogy a társadalomban is létért való küzdelem folyik. A társadalmat nem egyszerű organizmusnak, hanem szuperorganizmusnak tekintette. Ezután következik a békésebb ipari társadalom. 4. A pozitivizmus sajátos angolszász iskolája az ún pragmatizmus, amelynek megalapozója Charles Peirce. A pragmatizmus az a f ilozófiai irányzat, amelyben a cselekvés a gondolkodás fölé helyeződik, ahol az „igazságról” való döntés az elmélet gyakorlati kihatásaiból, az „életre” vonatkozó hasznából adódik. A pragmatizmust átfogó jellegű igazságelméletté William James fejlesztette. Szerinte igaz az, ami a gyakorlati cselekvés szempontjából hasznosnak bizonyul. A „gyakorlat” és az igazság szubjektivista értelmezése alapján John Dewey a fogalmakat (ideákat) a cselekvés „ „instrumentumaiként” határozta meg. Szerinte a logikai törvények és formák

hasznos fikciók a tudományos megismerés számára. 13.Irracionalizmus, életfilozófiák- A Shopanhauer, S Kirkegaard, F Nietzsche 38 1. A klasszikus irracionalizmus megalkotója Arthur Schopenhauer német filozófus, akinek fő műve „ A világ mint akarat és képzet” címmel 1819-ben jelent meg. Az egész élet értelmetlennek látszott. Akik lelkesedtek a f orradalomért, a k öztársaságért, Napóleonért, „ a f orradalom fiáért”, mindenüket elvesztették, a túlélők hitüket is. Hitük illúziónak bizonyult. Az irracionalista filozófiák nem alkottak egységes filozófiai iskolát, az egyes gondolkodók a saját útjukat járták, s az kapcsolja össze őket, hogy közös elemekből építkeztek. Közös bennük az ész elvetése, az akarat előtérbe állítása, a pesszimista életérzés és az intuitív gondolkodás magasabb rendűségének hangoztatása. A. Schopenhauer fő műve: „ A világ, mint akarat és képzet” című mű megjelenése

idején visszhangtalan maradt. „ A világ az én képzetem” mondattal kezdődik Schopenhauer műve. Schopenhauer a megoldást az emberben, mint egyénben fedezi fel, az ember számára a teste kétféleképpen adott: közvetve, mint képzet, amely az objektumok egyikeként illeszkedik a jelenségek oksági rendjébe, és közvetlenül, mint akarat. Igen, az emberi test az objektiválódott akarat. „ A világ mint akarat” ez a schopenhaueri filozófia kiinduló pontja Emberi lényünk legmélyebb bensője az akarat és az értelem ennek puszta szolgája. Nem az értelem vezeti az embert előről, hanem az akarat tolja előre hátulról. Ennek felismeréséhez nem elég a k antiánus ismeretelmélet, az érzékelés és a g ondolkodás, ehhez intuíció szükséges, a megvilágosodás, a lényeglátás. A világakarat a szubsztancia, az ősok, a mozgató erő, amely a l éthez való ragaszkodásban jut kifejezésre. Az élettelen világban az ún. megmaradási törvények hatnak,

ami létezik, az létezni akar Az élet feladat, rendszerint folytonos küzdés a szükség ellen. Ki okozta a bajt? „ Nemzője” a kéj élvezetében- fejtegeti Schopenhauer. A vágyakozás, a reménykedés, a félelmek állandó jelenléte miatt nem érhetjük el a tartós boldogságot, sőt a kielégülés gyakrabban tesz boldogtalanná, mint boldoggá. Így az élet áűllandó szenvedés. Minél fejlettebb egy organizmus, annál nagyobb fokú a szenvedésre való képessége. A boldogsághoz tudatlanság szükségeltetik. Természetesen Schopenhauer kereste a szenvedéstől való szabadulás lehetséges útjait. Schopenhauer ki útkeresése arra irányult, hogy hogyan lehet az akarat fölé kerülni értelemmel, az önuralommal kilépni az akarat igájából. Az akarat végleges legyőzésének lehetősége egyfajta aszkétikus magatartásban rejlik, amely kiolthatja az élni akarás vágyát. A legtöbb, amit ember elérhet, a hősi életpálya. Az irracionalizmus másik nagy

képviselője Sören Aabye Kierkegaard. A hegeli „is-is” dialektikával szemben ő a „vagy-vagy” dialektikáját követte. Kierkegaard is az embert állította filozófiájának középpontjába, de nem az érzéki lényt, hanem annak az öntudatát. A filozófiának tehát az ember benső, tudati problémáival és nem a világgal kell foglalkoznia mert a világ titka az emberben van. Az egyedüli igaz valóság az elszigetelt egyén számára a saját tudatállapota. Az embernek szubjektív gondolkodóvá kell válnia, s nem általánosságokkal, hanem személyes élményekkel kell foglalkoznia. Az igazságot át kell élni, mert az igazságnak nincs más kritériuma, mint a szubjektív átélés. Az ember önmagában bizonyos élményeket talál, ilyen a szorongás, az élet alapténye. A szorongás valami ősi, misztikus eredetű életérzés, amelynek az az oka, hogy állandóan választania kell. Az emberi individualitás kibontakozásának útja a választásban van,

tehát a választás aktusa meghatározó az ember önmegvalósulása szempontjából. Fő művének a címe: „Vagy- vagy”, melyben az ember számára lehetséges életfelfogásokat az élet stádiumainak nevezte. 39 Kierkegaard tétele szállóigévé vált: „ A szubjektivitás az igazság, a szubjektivitás a valóság”. Az élet stádiumai: esztétikai, etikai és vallási. Az esztétikai a k özvetlenségé, az etikai a követelésé, a vallási a beteljesülésé. Az esztétikai jelző nem a szépre utal, hanem az érzelemre, amelyet a művészet fejez ki a legvilágosabban. Az esztétikai elemek: az érzéki vágy, a szerelem, az unalom, a szórakozás és a szenvedés. A második az etikai stádium: amikor az ember általános normákhoz igazodik, a választás kérdése: a család, vagy a közszolgálat. Az író azt sugallja, hogy nem is az a fontos, mit választunk, hanem maga a választás ténye. Valamit valamiért! Minden választásban elvesztünk valamit,

ami szorongást okoz. Ezt nevezi abszolút választásnak, mely végső fokon saját énünk választása. A harmadik a vallási stádium, az istenkeresés stádiuma, amelyben az ember önmagára talál. A harmadik stádiumban a hit a tetőpont, az ember Istenre és önmagára találása. Az egyén elfordul a világtól, magába zárkózik és egyedül Isten irányába marad nyitott. Kierkegaard vallásfelfogása szemben állt minden fajta egxházi felfogással. Azt vallotta, hogy a vallást nem lehet tanítani, Istenről semmit nem lehet mondani, az egyik ember hite semmit nem jelent a másik ember számára. 3. Friedrich Wilhelm Nietzsche: legismertebb műve a tragédia születése Nietzsche az életfilozófia más képviselőivel szemben nem a világtól való elfordulást, hanem éppenséggel az aktivitást hirdette. Híres jelszava volt: „Élj veszedelmesen!” Első művében, „ A tragédia eredete” című könyvében, a görög kultúrát elemezte, két alkotói elvet

különböztetett meg: a dionysosi és az apollói elvet. A dionysosi elv- a tragédia eredete- a heroikus magatartás példája, szembenézés a sors kihívásaival. Az apollói elv a derű, az értelem és a morál világát jelképezi. Filozófiájának egyik alaptétele: minden kultúra rabszolgaságon alapul, így például az alexandriai kultúra is, és amikor a rabszolgaság intézményét kezdték szükségtelennek tartani, akkor az alexandriai kultúra hanyatlásnak indult. Nietzsche a valóság lényegének az akaratot tartotta, de nem az életakaratot, hanem a hatalom akarását. Korának legnagyobb betegségét a nyárspolgári szellemben, a tömegemberben, a nyájösztön érvényesülésében, a középszerűségben, az eltömegesedésben látta, ami végső soron lehetetlenné tette szerinte az igazi alkotó egyén kinevelődését és a kultúra megújulását. Nietzsche fő műve az „ Imigyen szóla Zarahusztra”. A mű főhőse, Zarahusztra, nem azonos a perzsa

vallásalapítóval. Nietzsche Zarahusztrája a műben a rezonőr szerepét tölti be, a szerző szócsöve. Zarahusztra egy megvilágosodott ember, aki birtokában van a bölcsességnek és tudja, mi az élet lényege. Itt beszélt először az emberfölötti ember mindenhatóságáról és a földi lét lényegéről. A mű központi gondolata az, hogy az ember testi és szellemi erői kimerülőben vannak, olyan ,mértékben, hogy ennek felismerésére is alig marad erő. Zarahusztra feladata az, hogy „minden érték átértékelője” legyen. A régi értékek nem tudták megakadályozni az emberiség hanyatlását, ezért új értékeket kell létrehozni, amelyek az ember felemelkedését szolgálják. „Isten meghalt” hirdeti Zarahusztra, a t ovábbiakban csak az van, amit az ember kitalál és megalkot. Az embernél nincs magasabb rendű valóság Az embernek tehát önmagának kell nálánál magasabbat teremteni, önmagán kell túllépni, ehhez úgy kell hinnie

önmagában, ahogyan korábban hitt Istenben. 40 Az „übermensch” nem egy meglévő, követendő érték, hanem egy ezután megteremtendő érték. Az „übermensch” az Isten emberi megfelelője Nietzsche filozófiájának másik fontos fogalma az „örök visszatérés” gondolata. Ő az időt és az örökkévalóságot egynek, ugyanannak veszi. Az idő körbejár Az örökkévalóság nem ciklikusan ismétlődik. Álláspontja szerint a múlt és a jövő találkozása nem a távoli végtelenben zajlik le, hanem itt és most, a Pillanatban. De minden egyes pillanat is már örökkön visszatérés volt, sőt az örökös visszatérés is örökkön visszatér. A világ egyszer kiforrja magát, megszületik a zsenik, a s zellemi arisztokraták világa, hatalma. Nietzsche szerint a természet „arisztokratikus” jellegű, melyben a természetes kiválasztódás során (Darvin) a gyengék elpusztulnak, az erősek életben maradnak. Nietzsche harmadik nagy eszméje a

„hőskultusz”, a „ hatalom akarása”. Az ember fölötti ember magasabbrendűsége abban nyilvánul meg, hogy vállalja a hatalomra törő akarat szolgálatát, vállalja a veszélyt, ha kell háborút, küzdelmet, pusztulást, megtanul szenvedni és szenvedtetni. Nem ismer szánalmat, gyengédséget, közösségi érzést, szolidaritást Nietzsche filozófiája irracionalista, nemcsak voluntarizmusa miatt, módszerei miatt is. 4. Az irracionalista életfilozófiák képviselői közé tartozott a német Wilhelm Dilthey Bírálta Hegel filozófiáját azért, hogy a valóság és az emberi élet egész sokrétűségét a gondolkodásra redukálta. Dilthey a hegeli abszolút szellem helyébe „ az élet” fogalmát állította. Az élet egyes jelenségei megismerhetők, de az élet teljessége nem. Az élet nem is definiálható, mert az élet az élmények teljessége, amiket nem lehet megismerni, csak megérteni. Az ember igaz világa a társadalom. Az élmény

irracionális, felbonthatatlan, ezért nem elemezhető, hanem csak a közvetlen intuíció segítségével ragadható meg és írható le. Ezért a szellemtudományok módszere a leíró pszichológia. Saját leíró pszichológiáját, annak tárgyát és módszerét hermeneutikának nevezte. A hermeneutika az értelmezés és a magyarázat művészete. Jelentőségét Diethey ismerte fel és ő alkalmazta az emberi lét értelmezésének filozófiai módszereként. A francia filozófus Henri Bergson, aki a pozitivizmus hatására „tudományosan” kívánta megalapozni saját irracionalista életfilozófiáját. Filozófiájának lényege az intuicionizmus, mely szerint az ember csak az intuíció, a beleélés révén képes megragadni a dolgok egyetlen és kifejezhetetlen igazi mivoltát. Spencer hatására arra az álláspontra helyezkedett, hogy az élet tényeit nem lehet mechanikusan megmagyarázni, hanem fel kell tételezni az „életlendület” létezését, amely a

„termelő fejlődés” alapja. Oswald Spengler: az önmagába zárt kultúrát Spengler a történelem ősjelenségének tartotta. A teljes érettségig szerinte eddig nyolc, egymással egyenértékű kultúra jutott el: a kínai, az indiai, a babiloni, au egyiptomi, a maya, az antik (apollói), az arab (mágikus) és a nyugati ( fausti) kultúra. Az egyes kultúrák, az „örök visszatérés” törvényének megfelelően közös pályát futnak be. Spengler a „Nyugat alkonya” című művében fejtette ki fatalista történetfilozófiáját. Szerinte a 19. századtól kezdve a nyugati kultúra a h anyatlás szakaszába lépett, miután virágzásának ideje a feudalizmus volt. Az irracionalista életfilozófia képviselője volt a német Georg Simmel az ún. kultúrfilozófia kidolgozója. A kultúra „tragédiáját” abban látta, hogy az emberi szellem és lélek objektivációi létrejöttük után szembefordulnak saját létrehozójukkal, a szubjektív szellemmel. 41

Az állam és a pénz önálló életet kezdenek élni, ők válnak az emberi kapcsolatok és az emberi szabadság személytelen hordozóivá. A pénz birtoklása révén válhat az egyén szabaddá és a közösséggel szemben önállóvá. A kul túrának ez az elidegenedése megöli a „ szubjektív szellemet”, vagy legalábbis formálissá teszi az életet. 14. A XX század néhány alapkérdése A filozófia és a művészetek válaszai a problémákra. Logikai poziivizmus, B Russel, L Wittgenstein, Bécsi Kör Fenomenológia: E.Husserl Egzisztencializmus: K Jaspers, M Heidegger, J előző P Sartre. 1. A neopozitivista filozófia kiinduló elveit Bertrand Russel és Alfred North Whitehead közösen írt „Principia Mathematica” című munkájukban fogalmazták meg. Elindítója az analitikus filozófiának, amely a hangsúlyt a pszichológiai vizsgálatok helyett a nyelvi és logikai formák elemzésére tette. Russel egyik tanulmánya „A tudományos módszer a

filozófiában” címmel jelent meg, amelyben abból indul ki, hogy a filozófusok kétféle indíttatásból filozofálta. Az egyik csoport (Platón, Spinoza, Hegel) vallási és erkölcsi indíttatásból, a másik csoport (Leibniz, Locke, Hume) tudományos indíttatásból filozofált. Russel állítása szerint nem az erkölcs és a vallás, hanem inkább a tudomány az, amiből a filozófiának ihletet kell merítenie. Meggyőződése, hogy nem kész eredményeket, hanem az elemző módszereket kell átvenni és alkalmazni a filozófiának. A korábbi filozófiák legtöbbje „egyetlen tömbből” volt faragva, nem lehetett használni őket, ezért minden eredeti gondolkodású filozófus elölről kezdte a munkát, s ő is faragta a saját tömbjét. Russel olyan filozófiát akar, amelynek lényege az analízis. A tudományos módszer alkalmazása a filozófiában azt jelenti, hogy nem foglalkozik olyan dolgokkal, amelyek a szaktudományokra tartoznak. A fő mű a

„Principia Mathematca”. A matematika kristálytiszta logika, a tiszta szükségszerűség világa. Russel és Whitehead a matematikai tudományok alapjait és felépítésének logikáját vizsgálva, kidolgozzák a logika új válfaját, a matematikai, vagy szimbolikus logikát. Russel feltételezte, hogy a matematikai logika tételei és konstrukciói abszolút érvényűek, tértől és időtől függetlenül minden dologra alkalmazhatók. Russel nagy terve, hogy a filozófiát is matematikai formulákba öltöztesse. Russel az általa elképzelt analitikus filozófiától várta, hogy az emberiség megtudja végre: „mi is tulajdonképpen a filozófia”. A matematika és a logika mellől még hiányzott egy dolog, nevezetesen a nyelv problémája, a nyelv szerkezetének és logikájának vizsgálata. Ezt megérthetjük a „tudás ismeretség és tudás leírás alapján” című dolgozatából. A tudás ismeretség alapján a személyes jelenlét, a tapasztalat által

szerzett ismeret, ami tapasztalatig ellenőrizhető. A tudás leírás alapján közvetett ismeretszerzés, nincs személyes jelenlét, személyesen nem ellenőrizhető, csak elemzéssel. Az ismeret, a tudás megjelenési formája a kijelentés. A kijelentés lehet elemi kijelentés: egy név, egy szó, egy fogalom. A kijelentés lehet összetett kijelentés: egy kijelentő mondat, amely több elemi kijelentésből áll össze. Az elemek jelentése, kapcsolatuk, a mondatban elfoglalt helyük, a mondat szerkezete, stb. a mondatot „kijelentés függvénnyé” teszi 2. Ludwig Wittgenstein: Munkássága két korszakra osztható: a „korai” időszak műve a „Logika-filozófiai értekezés”, a „kései” időszaké a „Filozófiai vizsgálódások”. 42 Kiindulási problémája az, hogy vajon minden összetett kijelentés egyszerűbb kijelentésekre analizálható-e? így jut el az elemi kijelentés, a „ logikai atom és az egyszerű tény fogalmához”. „ a világ

tények összessége A világ tényekre esik szét” Minden olyan mondat, amely összetett tárgyakról szól, analízisre szorul, és az analízisnek olyan mondatokhoz kell vezetnie, amelyek csupán egyszerű tárgyakra vonatkoznak. A világ a k ijelentések világa lesz, a logika pedig a nyelv világa. A világ és a n yelv elvi koordinációban van egymással: „nyelvem határai világom határai is”. A filozófia tárgya tudományosan meggondolhatatlan, ezért a filozófia tárgyát illetően némaságra van ítélve. Ha a nyelv a világ képe, akkor nem szólhat olyanról, ami nincs a világban. A filozófust foglalkoztatják az emberi lét „ végső” problémái, amelyek szerinte racionálisan megragadhatatlanok, nyelvileg kimondhatatlanok. A kimondhatatlan létezik Az általános, a szubsztanciális keresése helyett előtérbe lép a nyelvi analízis, pontosabban a nyelvhasználat analízise. Ez az ún. „ rámutatás”, ami kimondhatatlan, az megmutatható Miután az

életproblémákról nem lehet értelmes kijelentést tenni, marad az egyéni életút megformálása, így az elmondhatatlan megmutathatóvá válik. Logikailag tökéletes nyelvet akart, mely mentes lett volna a t ermészetes nyelvek olyan fogyatékosságaitól, mint a többértelműség, a logikai pontatlanság és a paradoxonok. 3. A Bécsi Kör elnevezésű tudós társaságot Moritz Schlick alapította A „ Bécsi Kör” –ben filozófusok, matematikusok játszottak vezető szerepet, akik rendszeres vitákat rendeztek, konferenciákat szerveztek, folyóiratot adtak ki és kapcsolatban álltak német, lengyel, angol kutatókkal. A Bécsi Kör 1938-ban főképpen politikai okok miatt megszűnt, egyesek meghaltak, többségük az Egyesült Államokba települt át, s vitték magukkal a logikai pozitivizmus szellemiségét. A „Bécsi Kör” eredetisége abban rejlett, hogy a logikai pozitivizmus alapeszméit újrafogalmazták és pontosították, s a problémákat igen

kifinomult logikai technikával analizálták. A sokágú problémakörből hármat emelek ki: a filozófia tematikájának behatárolása, a verifikáció és a „tulajdonképpeni” filozófia. A filozófia tematikáját érintő problematikák abban a kérdésben sűríthetők össze, hogy mi tekinthető tudományos problémának és mi nem. Az utóbbiakat álproblémának nevezték A Bécsi Kör tagjai a hagyományos metafizikát elutasították. Igazoló tényt, tényeket kell találni Mi a p iros? Mi az, hogy „betegség”? mi az, hogy „lét”, „nem lét”? tudományosan értelmetlenek, mert sem empirikusan, sem analitikusan nem igazolhatók és nem cáfolhatók. Ezzel szembeni valós, tudományos kérsdések: megfelelően használta-e a „piros” szót?. Ezek értelmes kérdések és kijelentések, mert igazolhatók, vagy cáfolhatók. A verifikáció és a f alszifikáció elvei a neopozitivizmusban. A verifikáció valamely állítás vagy következtetés

bizonyítása észlelési felülvizsgálattal, példával, vagy axiómával és definíciókkal való igazolással. A falszifikáció egy hipotézis cáfolata empirikus észleletek alapján, vagy ellenpélda segítségével. A „Bécsi Kör” újra kezdte vizsgálni a problémát, hogy mit k ell érteni egy állítás igazolhatóságán. A kiindulás az volt, hogy egy ténymegállapítás számukra csak akkor lehet jelentéssel bíró, ha logikai lehetőség van saját tapasztalatom általi igazolásra. Schlick azt a nehézséget úgy oldotta meg, hogy különbséget tett a tapasztalatok tartalma és formája között, mondván: tapasztalataink tartalma valóban közölhetetlen, de struktúrájuk közölhető. Végül kialakul a többségi vélemény, amely szerint minden ténymegállapításnak interszubjektívnek kell igazolhatónak lennie. 43 A verifikáció elve kimondja, hogy egy kijelentés akkor tekinthető verifikáltnak, ha vagy egy érzéki benyomást ír le, vagy pedig

logikailag visszavezethető egy ilyen tapasztalatra. Két eset lehetséges: 1.Amikor egy kijelentést közvetlenül igazolni lehet, ezek az ún „megfigyelési tételek” 2. Amikor közvetlen igazolással nem lehetséges, hanem más kijelentéseket kell segítségül hívni. A verifikáció elveinek kezdeti szigorúságán enyhíteni kellett, s megjelent a konfirmáció elve, amely jelentős engedménynek számít. Wittgenstein nyomán, azt írja, hogy a filozófiát nem mint doktrinagyűjteményt, hanem mint aktivitást kell tekinteni. A filozófiának a tudomány logikájává kell válnia. A filozófia nem a megismerés eredménye, hanem a megismerés eszköze. Edmund Husserl a fenomenológia kidolgozója. A fenomenológia(jelenségtan), szubjektív idealista irányzat, amely szerint a megismerés szubjektuma (az ember) és objektuma ( a reális létező) elválaszthatatlanul összetartozik. Ez az összetartozás a „tiszta tudatban”, a „tiszta tapasztalatban” jelenik meg.

Azzal kezdte filozófiai fejtegetéseit, hogy szakítani kell a „realista” beállítottsággal, azzal, amelyik hisz a külvilág o bjektív létében. A valóság létét tessék „zárójelbe tenni”, vagyis nem tagadni, hanem csupán eltekinteni tőle. Egyetlen biztos kiindulási alapom van, az én-tudatom és annak tartalma. A tudattartalom két elemet tartalmaz: az intencionális aktust és az aktus tárgyát, amely gondolati tárgy. Az élmény azonban, amely közvetlenül adott az ember számára, nemcsak az érzeteket és az egyedit tárja fel Husserl szerint, hanem a tiszta jelentések és lényegek is közvetlenül felfoghatók. Husserl a t iszta lényeg és a j elenség közvetlen felfogását, „lényeglátásának”, intuíciónak nevezi. Husserl követői az egzisztenciális élményt tekintették a vizsgálat kiinduló pontjának. Az egzisztenciális élmény révén éli át az ember saját létezésének tartalmát. Az egzisztenciális élmények a világ

abszurditását mutatják, s ezzel az abszurditással szemben folytatott harc az ember önmegvalósításának a tartalma. A vallásos egzisztencializmus képviselői a vallásos hitben keresnek támaszt az ember számára a világ abszurditásával szemben. A nem vallásos egzisztencializmus képviselői viszont azt tanítják, hogy az elszigetelt, egyedi embernek minden támasz nélkül, önmagának kell megteremtenie saját életének értelmét. 1. Karl Jaspers a német egzisztencializmus vallásos irányzatának vezető képviselője Jaspers egyik írása, amelyből részleteket emelünk ki, „Bevezetés a filozófiába” címmel jelent meg. Egyrészt a filozófia eredetének (két és félezer éve) megelőzte a szaktudományokat, másrészt a szaktudományok nélkül nem boldogulhat. Másik példa: a f ilozofálást nem lehet kikerülni, jelen van a ránk hagyományozott közmondásokban, a filozófiai nyelvben, az ember meggyőződésében, elveiben, az ősi mítoszokban. A

„filozófia” eredeti értelmében az igazság keresése, és nem az igazság birtoklása. Kérdései lényegesebbek, mint válaszai és minden válasz új kérdéssé lesz. A filozófia azt jelenti, hogy úton vagyunk. Ez az „úton-levés”: az ember időben sorsa, az emberi lét történelmi megvalósulása. Ezt a megvalósulást az adott szituációban megragadni, amelyben az ember éppen van- ez a filozofálás értelme, írja Jaspers. Jaspers a f ilozófia eredetét a rácsodálkozásban, a kételkedésben és a magunkrahagyatottságunk érzetében keresi. Platónnal egyetértésben vallja, hogy a filozófia ősforrása a csodálkozás. 44 Ám, ha az ember kíváncsisága kielégül, megjelenik a bizonytalanság. Minden jól felépített tételt újabb tétel cáfol meg. „Hol van hát a bizonyosság, mely minden kétségnek felette áll, s elbír minden kritikát.” Jaspers megállapította, hogy a filozófia legmélyebb eredeti forrásai a csodálkozás a

kételkedés. Felsejlik a gondolat, hogy nincs abszolút tudás, nincs abszolút bizonyosság, mert nem lehetséges. Az ember hatalmat szerzett a t ermészet felett, hogy azt szolgálatába állítsa Viszont mindig marad ismeretlen, kiszámíthatatlan elem. Ebből következik, hogy a természet csak egyes esetekben tekinthető „legyőzöttnek”, de az ember sohasem birtokolja az egészet. Végül felülkerekedik az emberen a magárahagyottság érzése, s magányossága, védtelensége, szorongása és félelme önmaga felé fordítja a v izsgálatot, s keresni kezdi önmaga lényegét, esszenciáját. Ezeket ugyanis nem a világban, nem az emberben kell keresni, hanem a világon és az emberen kívül. A földi egzisztencia bizonytalansága figyelmeztetés arra, hogy az ember rossz úton jár, mert ezeket csak a transzcendens világban, az „Átfogó”-ban, Istenben találhatja meg. Erről szól Jaspers fő műve a „Metafizika” (Filozófia) című Jaspers a Filozófia című

művében a létezőket három szférára osztja: a „tárgylét”-re, a világra, amely a tudomány tárgya, az „én-lét”-re, ez a s zubjektivitás szférája és a „transzcendenslét”-re. Az átfogóra, amely az emberen és a világon túl van, ami végül is az Istent jelenti Az ismereteknek mindig határai vannak, s az ember soha nem juthat el egy olyan pontra, hogy az egészet áttekinthetné. Az ember egzisztenciája: az ember konkrét létének a m eghaladása az átfogó felé. Az egzisztenciát nem lehet fogalmilag látni, csak átélni lehet. Alapja a szabadság Ezért az ember csak „ugrással” juthat el a tárgyak világától az átfogóhoz, a transzcendens léthez, de nem értelmi úton. Jaspers „ugrása” pszichés, hitbeli, amit az embernek magányosan, szabad választása szerint kell végrehajtania. Az ember létének problémáit az ún. határszituációkban éli át, a k udarcélményben Határhelyzet, határszituáció Jaspers elméletében:

gyógyíthatatlan betegség, bűntudat, szenvedés, haláleset, stb.; ami lelki megrázkódtatást, katarzist, vagy „összeomlást” idéz elő Az átfogó, Isten közvetlenül nem ad jelt magáról, csak közvetve, ún. „ siffre”-k útján, azaz rejtjelekkel. Ezek a rejtjelek utalnak az emberi egzisztencia lényegére, esetlegességére, törékenységére, valamint a hit szükségességére. 2. Az egzisztencializmus talán legmélyebb, de mindenesetre legabsztraktabb gondolkodója Martin Heidegger. Heidegger fő művében, a „Lét és időben” a „lét”, a „nem-lét” és az „idő” problémáit elemzi. Heidegger kiinduló dilemmája így szól: „miért van egyáltalán létező, nem pedig inkább semmi? Heidegger a filozófia alapfeladatának tartja, hogy megtalálja a módját a lét-nemlét problémájának a leírására, azaz hogyan írható le, mit mondhatunk róla? Megállapítja, hogy a létfogalmát minden ontológia (lételmélet) használta, de egyik

sem vizsgálta, s nem különböztették meg a létet a létezőtől. Holott a létező objektív, lezárt, befejezett és idegen az ember számára, ezzel szemben a l ét nem befejezett, nyitott és szubjektív (tudattartalom). Heidegger a lét folyamatszerűségét hangsúlyozza, amit azonosít a szubjektivitással, s ami csak élményszerűen, irracionálisan felfogható. Az időnek központi helyet tulajdonít az ontológiában. A lét az időtlenség, az örökkévalóság Az „itt-lét” az időbeliség, a létezés. Az ontológia vizsgálat az itt-létre vonatkozik Az „ittlét” kitüntetett életmód, az ember létmódja, ez tárja fel a lét értelmét A lét csak az emberi tudatban, a létezőben lesz érthető, ezért bírhat az itt-lét létjelleggel. Az itt-lét szférája a mindennapi élet szférája. 45 A világban való lét tartalmának egyik legfontosabb eleme a gond, az hogy az ember „bele van vetve” a világba, kiszolgáltatott, s ilyen körülmények

között kell megvalósítania önmagát, egzisztenciáját. A világ a lehetőségek játéktere, s az ember vagy önmagára talál és megvalósítja magát, vagy beleolvad az átlagosságba, átlagember lesz. Ez az ember szabadságának kérdése, a létmegértés képessége és annak átélése, hogy sorsa önkezében van. A létmegértés képessége azt jelenti, hogy az ember túlléphet az adott világon, s önmagát előre levőnek tudja: tervei, céljai vannak. A világban való lét vége a halál. Így az itt-lét, az emberi lét halálra szánt lét „Miután, mint emberi lények egy napon, hogy mit jelent lenni, azt az befolyásolja, tudatában vagyunk-e annak mit jelent nem lenni. Az ember halálra ítélt lény Az emberi létmód strukturális mozzanata az aggódás, melynek alapja a nem-lét lehetősége. A nem-lét a Semmi. A Semmit nem lehet elgondolni, a Semmi az aggódás hangulatában adott, s ebben a hangulatban nyilvánul meg , hogy az ember lét a Semmibe fut

bele. Heidegger lételméletének sarkalatos pontja a nem-lét, a halál fogalma. Hogy lehet együtt élni az elkerülhetetlen halál tudatával? Heidegger törekvése, hogy a „létmegértést” ki kell terjeszteni a nem-lét, a halál megértésére is és elfogadni, mint elkerülhetetlent, mint természetest. A lényeg az, hogy tudomásul vegyük: Az itt-lét a halállal szemközt valósul meg, az élettől nem választható el és bármely pillanatban bekövetkezhet. Minden ember már akkor rálép a halálhoz vezető útra, amikor megszületik. Heidegger szerint az ember születése pillanatában „kezd meghalni”. Lét nincs nem-lét nélkül és viszont, ezért a halált csak akkor lehetne elkerülni, ha nem is születhetnénk. A lényeg az, hogy törekedjünk autentikus életet élni, ne herdáljuk el az időt és lehetőségeinket. A szorongás, az aggódás, a félelem érzéseit váltsa fel a t enni akarás, a megelégedettség érzete és élménye. 3. A francia

egzisztencializmus legismertebb képviselője Jean-Paul Sartre filozófus, író közéleti ember. Az egzisztencializmus: humanizmus, A Lét és a Semmi, A dialektikus ész kritikája, és számos regény. Sartre „ Az egzisztencializmus: humanizmus” című írásában abból indul ki, hogy két egzisztencialista iskola létezik: először a keresztény, akik közé Heideggert, önmagát és más francia egzisztencialistát számított. Közös vonása a két iskolának: hogy mindkettő úgy véli, hogy az egzisztencia megelőzi az esszenciát, vagy másként mondva: kiindulópont a szubjektivitás. Mit jelent az, hogy az egzisztencia megelőzi az esszenciát? Azt, hogy az ember először létezik, előfordul, feltűnik a világban és csak azután definiálja önmagát. Az egzisztencialista emberszemlélet szerint az ember kezdetben semmi, ezért nem definiálható. Csak később válik azzá, és olyanná, amilyenné önmagát teszi Az ember semmi más, mint amivé önmagát

teszi. Sartre fő műve „A Lét és a Semmi” megkülönbözteti az önmagában létezőt (magában valót) az önmagáért létezőtől. Az önmagában létező: az emberen kívüli, a tárgyi világ Az önmagáért létező egyedi ember tudata, amelyet az emberrel azonosít. A tudat lényege annak az öntudata, hogy a megismerő alany nem egyenlő a tárggyal. Amikor az emberi öntudat önmagát teszi a megismerés tárgyává, akkor mintegy kívül helyezi magát önmagán, távolságot létesít a megismerő és a megismert között. Erre az önmegismerésre, a távolságnak erre a tételezésére csak az ember képes. 46 Az emberi értelem rendezi a világot, ad értelmet a világnak. Végső soron az emberi tekintet szervezi „világgá” az önmagunkban létező és így az egymással semmiféle kapcsolatban nem álló dolgokat. Sartre és az egzisztencializmus filozófiájának egyik központi kategóriája a szabadság. A szabadság lényege a c selekvés,

„létezni, annyit tesz az emberi realitás számára, mint cselekedni”. A szabadság megnyilvánulása az, hogy az ember mindig túllép önmagán. „Arra vagyok ítélve, hogy mindörökké lényegemen túl létezzem, túl tettem indokain és mozgató rugóin: arra vagyok ítélve, hogy szabad legyek”. Ez azt jelenti, hogy szabadságomnak nincsen más határa, mint önmaga, vagy más szavakkal, hogy nem áll szabadságunkban nem szabadnak lenni.” Sartre szerint a szabadság nem azonos a szabad akarattal. Az akarat már döntés eredménye, amikor az akarat szóhoz jut, akkor a döntés már megtörtént és „ az akaratnak nincs már értéke, mint a bejelentése”. A szabadság választás, elsősorban önmagunk választása A szabadság fontos eleme a szituáció, a körülmények, az adottságok. Az ember szabadsága Sartre szerint egyet jelent a felelősséggel is. A determinizmus „ kibúvás” a felelősség alól. „Az ember, minthogy szabadságra van ítélve, az

egész világ súlyát a vállán hordozza, felelős a világért és önmagáért, mit létezési módért.” Sartre szerint az ember tehát nem egy külső tekintély előtt felelős, nem Isten előtt, és nem az emberiség előtt, hanem önmaga előtt. Az ember szabadságának bizonyítéka az aggódás 47