Erotika, Szexológia | Történetek » A folyóparton

A folyóparton Olyan könnyűnek éreztem magam, annyira felemelt a boldogság, hogy ott repkedtem az éjszakai mezõn a sátrak között. A képemrõl nem bírtam volna letörölni az átszellemült vigyorgást A szívem olyan hevesen dobogott, majd kiverte a bordákat. Legszívesebben ordítani szerettem volna, hangosan kiabálni, vagy legalább énekelni. Magamhoz ölelni az egész világot, a holdfényes éjszakában ácsorgó dús lombú fákat, mindent. Megtorpantam a sátram elõtt, nem kívánkozott bemenni oda. Talán bizony be se fértem volna, amennyire feltelt a lelkem örömökkel. Inkább bolyongani kéne egy kicsit a holdfényes ösvényen a réten át. Szökdécselni szerettem volna, mint valami gondtalan gida Odaérve a folyóhoz kerestem valami nagyobb követ, vagy kis dombosodást, amire leülhetek. A hold erõsen fénylett, a víz csillogott. Hiába üldögéltem már negyed órája, izgatottságom csak nem csitult, hol forrónak éreztem a bõröm, hol borzongtam.

Olyan könnyűnek éreztem magam, mint aki repülni képes, s azt képzeltem, hogy ha most belemennék a vízbe, nem is merülnék el benne, csak lebegnék a csillogó holdfényben. A kapucnis pólóm derekát megragadtam, s egy mozdulattal átrántottam a fejemen. Ledobtam a nyárfa tövébe. Ráhajítottam a melltartómat is, és kigomboltam a farmeromat A halom tetejére tettem azt is, meg a bugyimat. Amikor beleléptem a vízbe, végigborzongatott a hideg. Mégis jólesett a hűvös érintés Néhány nagy lépéssel túljutottam a parti sekélyen, és eldobtam magam az ezüstös sötét hullámzásban. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy a hideg összeránt, szinte megzsugorította a bõrömet, de jól esett mégis. Határozott tempókkal csapkodtam a vizet, széjjelnyílt elõttem, utat engedett nekem A hátamra fordultam, hagytam magam lebegni, és kedvtelve nézegettem a sötétkék égen a rengeteg csillagot. Már jó ideje ott lebegtem, s egészen átjárt a víz hidege,

amikor aztán úgy határoztam, hogy lehiggadtam annyira, hogy képes leszek visszamenni a sátramba, és aludni egy jót. Kiúsztam a partig, a sekély vízben már gyaloglóra fogtam. Végig libabõrösödött a hátam meg a karjaim, ahogy az éjszakai enyhe szellõ végigszaladt a parton. Kiráztam a hajamból a vizet, és épp nyúlnék a ruháimért, amikor a csuklómat megfogja egy másik kéz. Ijedtemben nagyot szökkenve ugrottam félre A gyönge fényviszonyok között sem kellett meregetni a szemem, máris láttam, hogy Õ támaszkodik a nyárfa derekának. Már nem is csak a hideg libabõr reszkettetett, hanem belülrõl indult a másfajta remegés. A gyomromnál kezdõdött, és elõbb felfelé, a torkomig szaladt, majd lefelé, az ölemig. Nem is múlt Végigbizsergett bennem, de nem mondanám, hogy kellemetlen érzés lett volna. Akkor szó nélkül lehúzta magáról a pólóját, és mint valami törölközõvel, nekilátott, hogy szárazra törölgesse a hátamat.

Azután a karjaimat is De hiába reméltem, hogy most majd elõre jön vele, és a mellemet is végigsimítja azzal a finom testmeleg trikóval, nem tette mégsem. Még közelebb léptem hozzá, szinte már a vizes melleim hozzásimultak a bõréhez. Megdermedt egészen, látszott a tétova kéztartásán, hogy nem tudja folytatni a kialakult helyzetet. Nekem persze lett volna ötletem. Ha már nem mer végigsimítani a melleimen, akkor legalább ölelne magához, melegítene oda a mellkasához, vagy törölgetné le a fenekemrõl a vizet. De a kezdeti kezdeményezése csak eddig tartott, a karjait leeresztette maga mellett, majd a trikóját is elengedte, leejtette a fűbe. Álltunk egymással szemben, nézett az arcomba, tán már megbánta, hogy a lubickolásomat hallva lejött utánam a partra, hogy kivárta, míg kiúszom, hogy a törölgetésembe fogott. Megéreztem, hogy nem fog többé megérinteni, inkább hagyja hogy csonttá fagyjak, de fegyelmezi a kezeit, nem simogat

tovább. A hajamból csöpögött a víz, végigfolyt a gerincemen Megborzongtam a hidegétõl. -- Fázom. Törölgess még! -- Izé. Nem szabad ezt nekünk Ne provokáld, tiltott terület! -- Csak törölj meg, nem akarok a tiltott zónádba betörni. -- Máris betörtél. Máris tovább mentél, mint lett volna szabad Ne ingerelj, mert nem tudok ellenállni! -- Jól van, ne sopánkodj! Nem kértem tõled semmi olyat, amit nem adhatsz, nem rángatlak bele semmi olyasmibe, amit nem akarsz. – válaszoltam keserűen És lehajoltam a saját pólómért. Egy-két lendületes mozdulattal végigtöröltem a törzsemet, a combjaimat, majd tempósan dörzsölgetni kezdtem a hajamat. Ahogy hajlongtam ott, meg ahogy a hajamat törölgettem, le se vette a szemét rólam, figyelte, amiként hullámzik az orra elõtt a mellem halma, de nem nyúlt értem. Lógott a két karja, mint valami törött szárny, de a tekintetét nem fordította el mégsem. Beleléptem a bugyimba, majd a farmeromba is.

Tudtam, hogy az átvizesedett pólót már nem veszem föl, ezért aztán körültekertem vele a fejemet, a két ujját megkötöttem, mint valami turbánt, és nyúltam a melltartómért, hogy belebújjak. -- Ne vedd még föl! -- Hanem? -- Gyönyörű, ahogy így himbálózik, had nézzem még. -- NEM ! Gyors gyakorlott mozdulatokkal belebújtam, becsatoltam, és megkerülve õt elindultam a tábor irányába, távolodva a folyótól. Utánam kapott, megfogta a karom: -- Ne menj még, olyan szép az este. Beszélgessünk Zaklatott vagyok, nem tudok aludni -- NEM ! -- Megbántódtál? Ne csináld! Ne menj még, maradj velem egy kicsit, sétáljunk, legyél velem. Kérlek. -- NEM ! -- De miért nem? -- Mert nincs jó kedvem, és fázom. Nincs, aki melegítsen, és elillant a romantikára való hajlandóságom. Megyek, befekszem a hálózsákomba -- Megbántódtál, ugye? Nem akartalak . izé -- Hagyd már, kérlek! Fázom, és bemegyek! Lendült a karja, átfogta a vállamat,

talán egy kicsit közelebb is húzott magához. Nem mondanám, hogy odaölelt, de valami kezdeményszerűnek látszott mégis. Valamennyi idõt kivárt, aztán mégis magához húzott, most már egészen közel, és belesuttogta a nyirkos nyakamba: -- Majd én átmelegítelek, hogy ne fázz! -- Ne tegyél szívességet, nem vagy az adósom! -- Ne légy ilyen kemény velem, én . Tudod te, hogy én Megpróbáltam félrelépni, nem akartam hallgatni, amit mondani készült. Amennyire repestem az imént annyira rám telepedett a keserűség most. Amint indultam volna, a másik karjával is átkapta a vállam, és határozottan közelebb lépett. Közel tolta az arcát, mint aki kínálja az ajkait egy csókra. Aztán amikor érezte, hogy nem csapok le a szájára, de nem is fordulok ki a karjai közül, óvatosan mégiscsak rákeresett az ajkaimra, és puhán megcsókolt. Elképesztõen jó meleg volt az ajka, amilyen gyöngéden érintette hozzá az enyémhez. Úristen, most

kéne abbahagyni, mert késõbb már nem tudom eltolni. Ehelyett átöleltem a vállait, karommal fölkúsztam a nyakán, ujjaimmal beletúrtam a hajába, és elgyöngülten élveztem, ahogy csókol. Nagyon finom volt Miért tudok ennyire elvarázsolódni ettõl a sráctól? Órákig tudnám élvezni, ahogy az ajkaival cirógat, ahogy finoman meg-megnyalintja a szám, végighúzza a fogaimon, és egészen a szám sarkáig tolja. Honnan tudja, hogy ennyire megvadulok, ha a szám sarkában táncoltatja a nyelve hegyét? Nyilván érzi az izmaim tónusán, hogy egészen ellágyultam, a szívem meg ott ver, az õ mellkasán, éreznie kell, hogy majd kiugrik a helyérõl. Jó meleg tenyerével finoman simogatta a hátam, szinte perzselt az érintése, azt szerettem volna, ha mindenütt cirógat. Végig a vállaimon, a karjaimon, és alig vártam, hogy a mellemet is simogassa már. Megérezhette a vágyakozásomat, mert máris elõrehozta a kezét, és végig simított a nyakamon, majd a

mellkasomon, és becsúsztatta az ujjait a melltartó selyme alá. Mindig is érzékenyen érintett, ha azon a környéken szeretgetett valaki, de tõle még inkább kellemes volt az érintés. Szerettem volna megállítani az idõt, hogy sose múljon ez a pillanat, mikor VELE csókolózom egy langyos augusztusi éjszakán, egy nyárfa törzsének dõlve, miközben finoman simogatja a melleimet. Nem is reméltem az élettõl több kegyet, mint ezt egyedül, hogy ne hagyja abba, folytassa még minél tovább. De nem folytatta mégsem, hanem lejjebb siklott a meztelen hasamon, és a nadrág korcában egy pillanatra kissé elakadva, tovább ereszkedett lefelé. A szeméremdombra tette a kezét Úristen, milyen finom meleg a tenyere, egészen elgyöngültem az érintésétõl. S ahol még az imént a simogató ujjai táncoltak, most a csókjait nyomta. A nyakamra hajolt, és én egyik borzongásból a másikba úsztam. Kissé széjjelnyitottam a combom, hogy közé férjen a keze. Vette az

üzenetet azonnal, és a puha meleg tenyerébõl képezett fészekbe beleültette a dombocskát. Remegett a térdem, minden erõm elhagyott, az izgalmam ott nyargalászott az ereimben, dübörögve kereste az utat. Aztán a nadrág korca mellett becsúsztatta a kezét, majd még a bugyim alá is, és immár nem a farmeren keresztül simogatta a vágyakozástól duzzadó szirmaimat, hanem a markába fogta az egészet, és szorongatta, morzsolgatta egy kicsit. Hogyhogy nem birok ellenállni neki, hogy lehetek ennyire elolvadva tõle? Belecsókolt a nyakamba és értõn, kedveskedõn cirógatta a kis fészket. Nem kaptam elég levegõt, a légszomj ott dobolt a füleimben. De valahogy mégsem a levegõ után kapkodtam, hanem csakis az õ ajkai után. Eszeveszetten kívántam õt, szerettem volna beleolvadni, egészen a bõre alá. Lejjebb tolta a nadrágomat meg a csatakos bugyit is, és hirtelen elém térdelt. Sűrű csókokkal borította az eddig simogatással becézgetett tájat. Úgy

éreztem, hogy remegõ térdeim nem tudnak megtartani tovább. Lerogytam magam is, hanyatt dõltem a fűben Õ meg egy sietõs mozdulattal a bokámig rántotta a nadrágomat, kitárva az összes meztelenségemet. Az éjszakai szellõ végig simított, de nem tudta lehűteni a várakozás izgalmától hevült testem. Izzottam a vágytól, remegve vártam a továbbiakat, mert most már el se tudtam volna képzelni, hogy ne folytassuk. Magamhoz öleltem, jól esett érezni az ujjaim alatt a bõrét, jól esett a nyaka tövébe fúrni az arcom, belélegezni az illatát. Felpillantottam a szaténselyem égen szikrázó csillagokra Gyönyörűnek láttam a nyári ég csillagokkal hintett sötétjét. Mégse bírtam tovább nézni, mert amikor csókolgatni kezdte a hasam, egyszerűen becsukódott a szemem, megszűnt a világ. Vagyis hát a világ csak ott volt kettõnknek, amint izgatottan lüktetve vártam a további csókjait. Kissé lejjebb ereszkedett, az ágyékom finom érzékeny

bõrét megnyalintotta, majd végül apró puszikkal körbejárta a kis dombocskát. Rebegõ ujjaimmal a haját simogattam, türelmetlenségemben csaknem megmarkoltam a fejét, hogy pontosan odaszorítsam az ölembe, ahol a további kényeztetést reméltem. De nem kellett irányítani, pontosan tudta, hogy mit kívánok olyan izgatottan. Mégis amikor megéreztem a nyelve hegyét összerándult a derekam. Nem az ellenérzéstõl, csak a feszültségtõl Átölelte a csípõmet és kényelmesen befészkelte magát az ölembe. Kontrolálatlanul sodortak az események. Nem is lehetne lépésrõl-lépésre visszaidézni a dolgok menetét, összefolyt bennem a folyamat. Egy folyamatos kéjes borzongás, egy egyre erõsödõ remegés, a nyelve alatt keletkezett epicentrumból kirobbanó megrázkódtatóan erõs csodálatos gyönyör felrepített engem is a szikrázó csillagok közé. Ahogy játszogatott a szirmok között, ahogy gyöngéden meg-megszívta, és az ajkaival rászorított,

annyira elementáris erõvel rázott a kéj, hogy észre sem vettem, hogy vadul sikoltozom bele az éjszaka csöndjébe. A robbanás után már elcsitultam egy kissé, de õ még tovább csókolgatta, nyalogatta, szeretgette az ölemet, kivárta, míg egészen elnyugszom, míg a derekamból kilazul a feszülés. Már elnyugodtnak éreztem magam, de a lábaim még mindig remegtek, a torkomban lassan oldódott a feszülés, érdekes bizsergést éreztem az orromban, mint aki sírni készül, úgy szurkált benne a megrendülés. Cirókáltam a hajszálai között, ujjaimmal szántottam a tincseit, és arra gondoltam, hogy tán most kéne meghalni, ebben a gyönyörű pillanatban, amikor itt fekszem a csillagos égbolttal borítva, és az ölemben itt ringathatom ÕT, aki annyira nagyon fontos nekem, és aki annyira csodálatosan finom dolgot művelt velem. Megismételhetetlen pillanat, reméltem, hogy sosem lesz vége ennek a mámornak