Művészet | Művészettörténet » Bagyinszky Marianna - Magyar népművészet

Alapadatok

Év, oldalszám:2019, 170 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:203

Feltöltve:2020. január 04.

Méret:16 MB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Bagyinszky Marianna Magyar népművészet 1 I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék . 2 II. Szellemi néprajz (folklór). 6 II.1 Népművészet, néprajz, népi kultúra, hagyomány, etnológia, iparművészet, népi iparművészet fogalma . 7 II.2 A magyar népművészet felfedezése és a népi falukutató mozgalom . 8 II.21 Magyar népművészet felfedezése . 8 II.22 Népi-falukutató mozgalom . 9 II.3 A népművészet korszakai: a régi népi stílus, az új és legújabb paraszti stílus . 10 II.31 Régi népi stílus (XVIII. sz) 10 II.32 Új paraszti stílus (XIX. sz) 11 II.33 Legújabb parasztstílus, népi stílus, népi iparművészek (XX-XXI. sz) 12 II.4 Paraszti értékrend és magatartásformák . 13 II.41 Magyar parasztcsalád felépítése . 13 II.42 Paraszti értékrend négy fő eleme: vagyon, munka, erkölcsösség, vallás . 14 II.5 Ősi világmagyarázatok . 16 II.6 Égitestek jelentősége a népi kultúrában (Nap, Hold,

szivárvány és a csillagok) . 18 II.61 Nap . 18 II.62 Hold . 18 II.63 Szivárvány . 19 II.64 Csillagok. 19 II.65 Tájékozódás, időmérés egyéb eszközei . 19 II.7 Tavaszi ünnepkör jeles napjai és a hozzájuk kapcsolódó népszokások . 20 Március – böjtmás hava. 20 Április - Szent György hava . 20 Május – Pünkösd hava. 23 Június – Szent Iván hava . 23 II.8 Hímes tojás kultuszköre. 24 II.9 Nyári ünnepkör jeles napjai és a hozzájuk kapcsolódó népszokások . 26 Június – Szent Iván hava . 26 Július – Szent Jakab hava . 26 Augusztus – Kisasszony hava . 26 Szeptember – Szent Mihály hava . 27 II.10 Őszi ünnepkör jeles napjai és a hozzájuk kapcsolódó népszokások . 27 Szeptember – Szent Mihály hava . 27 2 Október – Mindenszent hava. 28 November – Szent András hava . 28 II.11 Téli ünnepkör jeles napjai és a hozzájuk kapcsolódó népszokások . 29 December - Karácsony hava . 29 Január –

Boldogasszony hava . 32 Február - Böjtelő hava . 33 III. Népi öltözködés . 35 III.1 Öltözködés jelentősége a népi kultúrában . 36 III.2 Bőr felhasználása . 38 III.3 Szűcsmunkák díszítő eljárásai és díszítő motívumai . 41 III.4 Textíliák készítése növényi és állati eredetű anyagokból . 46 III.41 Növényi eredetű anyagokból készült textíliák. 46 III.42 Állati eredetű anyagokból készült textíliák . 50 III.5 Magyarország főbb táji-etnikus csoportjai és főbb sajátosságai . 53 III.51 Felföld népcsoportjai . 53 III.52 Dunántúl néprajzi csoportjai . 53 III.53 Alföld nevezetes táji-etnikus csoportjai: . 54 III.54 Erdély táji-etnikus csoportjai: . 54 III.6 Magyar népviselet kialakulásának történeti háttere és a népviselet elemei . 57 III.7 Felvidéki népviseletek . 63 III.71 Matyó népviselet. 63 III.72 Palóc népviselet . 65 III.8 Dunántúli népviseletek . 68 III.81 Sárközi

népviselet . 68 III.82 Ormánsági népviselet . 69 III.83 Kapuvári népviselet . 70 III.84 Somogyi népviselet (Törökkoppány) . 71 III.9 Alföldi népviseletek . 73 III.91 Kalocsai népviselet . 73 III.92 Debreceni viselet . 74 III.10 Magyarországi nemzetiségiek viselete. 76 III.101 III.11 Békéscsabai szlovákok népviselete . 76 Erdélyi népviseletek . 78 III.111 Kalotaszegi népviselet . 78 III.112 Torockói népviselet . 80 III.113 Székely népviselet . 81 III.114 Moldvai csángó népviselet . 83 3 III.12 Hímzésfajták és motívumkincsük . 85 III.13 Népi szőttesek általános és regionális jellemzői . 90 III.14 Csipkekészítés mestersége . 91 III.15 Kékfestés . 92 IV. Népi táplálkozás . 93 IV.1 A táplálkozás jelentősége a népi kultúrában. A régi és az új stílusú táplálkozás 94 IV.2 Gyűjtögetett táplálékok, ínségeledelek) . 95 IV.21 Levelek, virágok, gyökerek . 95 IV.22 Mérgező

növények és hallucinogén növények . 99 IV.23 Fűszernövények . 99 IV.24 Gyümölcsök, termések . 105 IV.25 Fanedvek . 105 IV.26 Népi gombászat = etnomikológia . 105 IV.3 IV.31 Aszalás . 107 IV.32 Lekvárfőzés . 107 IV.33 A hús tartósítása. 108 IV.34 Savanyítás . 108 IV.35 Tejfeldolgozás . 108 IV.4 Tűz jelentősége a népi kultúrában és a tűz felhasználásának módjai . 111 IV.41 Tűz felhasználásnak módjai. 111 IV.42 Kenyér ősei, kenyérsütés lépései . 112 IV.5 V. Tárolás, tartósítás módjai . 107 Mézeskalácsos mestersége . 114 Népi építészet . 115 V.1 Hajlék 116 V.2 Hajlékformák 117 V.3 Építési technikák (faltípusok, födém, padozat, tetőzet, tetőfedő anyagok, tetőformák) . 120 V.31 Faltípusok . 120 V.32 Födém, padozat . 122 V.33 Tetőzet = födél, tetőfedő anyagok, tetőformák . 123 V.4 Magyar parasztház környezete és belső terei 125 V.41 Parasztház környezete . 125

V.42 Parasztház belső terei . 126 V.5 Magyar parasztház berendezési tárgyai 129 V.51 Ülőbútoraink. 129 V.52 Ágy . 129 4 V.53 Asztal . 129 V.54 Bölcső . 130 V.55 Tárolóeszközök, tárolóbútorok. 130 V.6 Magyar parasztbútorok díszítő eljárásai 132 V.7 Festett bútorok díszítő motívumai 134 V.8 Gyertyakészítés mestersége 137 VI. Népi kézművesség . 138 VI.1 Kézművesség rendszerezése . 139 VI.2 Kézműves mesterségek . 139 VI.21 Bognár, kerékgyártó . 139 VI.22 Kovács . 141 VI.23 Kosárfonó . 142 VI.3 VI.31 Agyagművesség, fazekasság története: . 143 VI.32 Edénykészítés menete . 143 VI.33 Edények díszítési módjai . 144 VI.34 Mesterségek elnevezései . 144 VI.35 Edényfajták . 144 VI.36 Stílusközpontok: . 146 VI.4 Magyar nép faragóművészete . 153 VI.41 Kapufaragók . 153 VI.42 Pásztorművészet . 155 VI.43 Temetők díszítő művészete fejfafaragások) . 158 VI.5 VII.

Agyagművesség, fazekasság . 143 Szimbólumok a népi kultúrában . 161 Kiegészítő anyagok . 164 VII.1 Malom és a molnárság szerepe a népi kultúrában. 165 VII.2 Árucsere, vásártartás jelentősége a népi kultúrában . 167 VIII. Felhasznált irodalom. 168 5 II. Szellemi néprajz (folklór) 6 II.1 Népművészet, néprajz, népi kultúra, hagyomány, etnológia, iparművészet, népi iparművészet fogalma 1. Népművészet: tágabb értelemben valamennyi népművészeti ágazat (népköltészet, népzene, néptánc, díszítő művészet, népviselet stb.) elnevezése, szűkebb értelemben a tárgyak művészi megformálását jelenti. 2. Néprajz = etnografia: a népre vonatkozó ismeretek rendszere, a népi kultúrával foglalkozó tudomány. A történet – és a társadalomtudomány egyik ága, mely az egyes népek, népcsoportok, anyagi, szellemi és társadalmi kultúrájának kutatásával foglalkozik. Ezen belül önálló ága a folklór =

szellemi néprajz (néphit, népszokások stb.) A néprajz egy-egy korszak valamely népének életét, életmódját vizsgálja. 3. Hagyomány: egy kisebb közösség műveltségét, tudásanyagát jelenti, mely generációkon át öröklődik. A hagyományok öröklése történhet:  szóban = szájhagyomány  írásban: elsősorban az elit kultúrára volt jellemző (arisztokrácia, papok) Hagyomány típusai:  kishagyomány: szubkultúrák = kisebb csoportok hagyományait jelenti  nagyhagyomány: nemzeti hagyomány, mely kisebb csoportok hagyományainak egyes elemeinek felhasználásával jön létre és minden kisebb közösség közös hagyományává válik. 4. Etnológia: egyetemes összehasonlító néprajz Népek és nemzetiségiek szociális és kulturális sajátosságait, viszonyait vizsgáló tudományág. 5. Iparművészet: a művészet egyik ága, melynek körébe a művészi díszítésű használati tárgyak, tágabb értelemben az olyan műtárgyak

tartoznak, amelyek az iparban is használatos technikával készülnek (pl.: porcelánfigurák) A felhasznált anyagok és a gyakorlati célok szerint számos ágát különböztetjük meg: o textilművesség (csipke, szőnyeg, gobelin) o bútorművesség o fémművesség, ón – és bronzművesség o könyvkötőművészet o bőrművesség o fa-, csont, agyagművesség o gemmaverés o üvegművesség Az iparművészet szoros kapcsolatban áll a népművészettel. 6. Népi iparművészet: népművészeti tárgyakat, olyan hivatásos mesteremberek készíttettek, akik a parasztság társadalmi rétegéből kerültek ki és a parasztság számára készítettek használati tárgyakat, a hagyomány és a helyi ízlés figyelembevételével. A népi iparművészet szintén a helyi hagyományokra és stílusokra épül, azonban alakulásában a helyi ízlésnek már nem jut szerep, helyébe az alkotói ízlés lép. 7 II.2 A magyar népművészet felfedezése és a népi falukutató

mozgalom II.21 Magyar népművészet felfedezése Jankó János: „Hazánkban a néprajz szülei az iparművészet és a háziipar voltak.” A magyar népművészetet először a képző – és iparművészeti mozgalmak fedezték fel. A magyar népi díszítő művészet kutatása csak a XIX. század 2 felében az 1870-es, majd az 1880-as években kezdődött meg. Az európai népművészet, akkori nevén „háziipar” felfedezése, ennél korábban, az 1867-es párizsi világkiállítás alkalmával kezdődött meg. Ennek hatására indult meg a kelet-európai államokban is a gyűjtés, ahol az elkésett kapitalista fejlődés miatt még virágzott a falusi nép művészete. A térségben igazán az 1880-as évektől kezd kibontakozni a „házi ipar” felkarolása és gyűjtése A térségben, az 1880-as években meginduló kutatások előzménye a párizsi világkiállítás mellett az 1873-as bécsi világkiállítás volt, melyen már szerepelt a „házi ipari” csoport.

Falka Jacob a bécsi Iparművészeti Múzeum igazgatójának a kezdeményezésével megnyíló világkiállításra, Xantus János 200 tárgyat, Rómer Flóris 500 tárgyat gyűjtött. Emellett felállítottak 4 magyarországi és egy székely (erdélyi) épületet. A bécsi világkiállítás hatásai, pl.:  megszületik az első népművészeti kiadvány (magyar és német nyelven), „A magyar háziipar díszítményei címmel.”  1885-ben létrehozzák az Országos Általános Kiállítást, melyen 15 élethű parasztszobát készítenek el. Az elkészítésnél a bánffyhunyadi Gyarmathy Zsigáné vett részt, aki bemutatja a kalotaszegi varrottasokat, mely ekkor válik széles körben ismertté.  Kalotaszeg, így a népművészet jelképévé válik. Rudolf trónörökös és az úri osztályok is felfigyeltek a népi hímzésekre.  1885-ben Huszka József: A magyar díszítő styl című folyóirat megjelenése. Huszka József az első, aki a magyar népi díszítő

művészet anyagának gyűjtésével és annak publikálásával foglalkozott. Az alföldi szűcs – és szűrdíszítést kutatta A magyar ornamentika múltjáról vitát indított, a nemzeti jelleg keleti eredetét próbálta kimutatni. Kimutatja a reneszánsz hatást a népművészetben.  megalakul a Magyar Néprajzi Társaság, illetve felvetődik a Magyar Néprajzi Múzeum megépítésének a terve. A kezdeti kutatásokra jellemző szemléletmódok:  romantikus szemléletet a keleti eredet, az ősi kultúra felfedezése jellemzi, mely tiszta, romlatlan, ellentétben a jelenlegi világgal. Az ősi, romlatlan értékek képviselője a parasztság, kit csodálnak, felmagasztalnak, mint a „romlatlanság” képviselőit.  realista szemlélet: érzékenyebben reagálnak a társadalmi, szociális problémákra. Reálisabban szemlélik a parasztságot, felismerik nehéz szociális körülményeiket A millennium (1896) után megfigyelhető a művészeknek a népművészet

felé fordulása. A XX. század elején külföldön is bemutatkozik a magyar népművészet A két világháború között a parasztság az érdeklődés központjába került:  az úri réteg felkarolja: felhasználja a népi tárgyakat  megindul a falukutató mozgalom 8  kalotaszegi mellett a matyó és a kalocsai népművészet térhódítása is megfigyelhető II.22 Népi-falukutató mozgalom Falukutatás: a falu életmódját és kultúráját komplex módon tanulmányozó tudományos vizsgálat, tágabb értelemben a faluval foglalkozó minden szociográfiai jellegű kutatómunka, szűkebb értelemben a két világháború között a falu életének megismerésére törekvő társadalmi mozgalom. Szociográfia: - társadalmi rétegek életviszonyait feltáró és leíró szociográfiai kutatási irány. - ilyen jellegű mű Az 1927-től kezdődő falukutatásokban a falu életének leírása gyakran összekapcsolódott az ismeretterjesztéssel és a

népműveléssel. Magyarországon az 1929-es gazdasági válság irányította rá a figyelmet a társadalomkutatás szükségességére. A magyar értelmiséget a társadalmi bajok fokozódás arra ösztönözte, hogy a magyar falu problémáit az egész társadalommal megismertessék. Az 1930-as évek elején kibontakozó és társadalmi mozgalommá szélesülő falukutatást nevezték falukutató mozgalomnak:  különböző pártállású emberek, egyházak, társadalmi egyesületek stb. voltak a tagjai  módszertanilag tisztázatlanság jellemezte, végül műfaja a szociográfia lett, mely a jelenségek konkrét leírásával foglalkozott. A II. vh kitörésének következménye, hogy a falukutatóknak nem nyílt lehetősége vizsgálataik elmélyítésére, adataik feldolgozására, ennek ellenére a néprajzi vizsgálatok gyakran támaszkodnak az eredményeikre. Több néprajzi mű beletartozik a két világháború közötti falukutató mozgalomba:  Kiss Lajos: A

szegény ember élete  Kiss Lajos: A szegény asszony élete  Ortutay Gyula: Parasztságunk élete Mozgalmak a falukutatás keretében:  Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma  Bartha Miklós Társaság, 1930-ban adja ki Hódmezővásárhelyen adja ki, Fábián Dániel és József Attila a „Ki a faluba” című kiáltványt, mely a magyar falu társadalmi és gazdasági helyzetét vizsgáló pályázati felhívás volt.  Sárospataki Református Főiskola Faluszemináriuma (1931-ben jött léte). Kérdőíves adatgyűjtései és falujárásai, azt a célt szolgálták, hogy a főiskola hallgatói megismerjék jövendő munkaterületüket, a falut, annak minden problémájával együtt. A szeminárium tagjai népművelői munkát is végeztek, rendezvények szervezésével és szociális segítő munkával is részt vettek a falu életében A falukutató írók szociográfiai indíttatású könyvei is a közvélemény figyelmét a magyar parasztság felé

fordították:  Illyés Gyula: Puszták népe  Féja Géza: Viharsarok  Erdei Ferenc: Magyar falu; Magyar tanyák 1930-ban létrejön a Falukutató Intézet, melyek vezetője Bodor Antal lett. Györffy István vezetésével pedig budapesti egyetemen létrejön a Néprajz Tanszék. A falukutató mozgalom következtében a társadalom széles rétege, és a politikai vezetés is felfigyelt a parasztság szociális helyzetére. 9 II.3 A népművészet korszakai: a régi népi stílus, az új és legújabb paraszti stílus A múzeumokban található magyar népművészeti tárgyak zöme a XIX. századból (az 1830-as évekből) származnak, azonban a fennmaradt emlékanyagok segítségével megállapítható az egyes díszítő stílusok változásai, illetve egyes elemek változatlan továbbélése. Ezen változásokat politikai, kulturális, társadalmi tényezők befolyásolták II.31 Régi népi stílus (XVIII sz) Nem egységes, különböző díszítőstílusok, műfajok

élnek egymás mellett. Ebben a korszakban is készültek egyszerű formájú használati tárgyak, melyekre olyan geometrikus minták kerültek, amelyek a későbbi népművészeti korszakban is megfigyelhetőek, azonban a XVIII. századi népművészet díszítésének fő jellemzője a reneszánsz és a barokk hatására: használata: tulipán,  virágornamentika gránátalma, szegfű, gyöngyvirág, virágtő, inda, virágcsokrok, rozetták, olaszkancsós korsós virágok stb.  állatábrázolások: szarvas, páva, galamb, bárány, pelikán, unicornis stb. Ezek a motívumok jelentek meg hímzéseken, cserépedényeken, festett bútorokon stb. A régi népi stílus jellegzetes emlékei:  fakazettás mennyezetű templomok: ezek a parasztházak építőtechnikájával, vesszőből font, sárral tapasztott fallal épültek; falusi ácsok készítették harangtornyukat, berendezésüket (virágosan festett fakazettás mennyezetüket, padjaikat stb.); a protestáns egyházak

hímzett úrasztal takarói, úrasztali edényei díszítették. A templomok díszítését rendszerint a paraszti közösség állta. A díszített templomoknak nagy volt a jelentősége, hiszen a közösségi élet színtere volt, ünneplő helységként funkcionáltak az egész falu számára, illetve védelmi funkciót töltöttek be. Ebben az időben a parasztházakban még nem oldották meg a füstelvezetést, így a díszes tárgyakkal berendezett ünnepi „tiszta szoba” még nem jelent meg, ezt helyettesítették a díszes templomok. A templomok berendezési tárgyainak díszítő 10   motívumai később mintául szolgáltak a parasztházak „tiszta szobáiban”, az udvarházakban, a bútordíszítő eljárásokban és a hímzőművészetben. úri hímzések: ugyan eltérő anyagból és eltérő hímzőtechnikával készültek, de a motívumok megegyeztek a parasztságnál találtakkal. viselet: a paraszti is az úri öltözködés formai elemei, az anyag

minősége eltért ugyan, de motívumai a helyi sajátosságokat kivéve megegyeztek. II.32 Új paraszti stílus (XIX sz) A korábban egységesebb társadalmi ízlés, társadalmi rétegek szerint fokozatosan szétvált. A nemesek elhagyják az egykori parasztságéval hasonló életteret, a régi egyszerűséget, a „nájmódi” kedvéért.1 A parasztembereknek, az uraknak, a városi polgároknak eltérő igényei alakultak ki, melyek fokozatosan megosztották a kézműveseket. Korábban egy kézműves céh készítette a tárgyakat a nemeseknek és a parasztságnak egyaránt, most viszont különváltak:  német szabók a nemeseknek  magyar szabók a parasztságnak készítettek viseleti darabokat. Ezen időszakban megfigyelhető a paraszti kézművesség virágzása, illetve annak kihúzódása városokból a falvakba. A „tiszta szoba” megjelenésével, pedig egyre jobban megnőtt az igény a parasztság körében az immár díszessé vált népművészeti termékekre.

Az új paraszti stílus jellegzetes tárgya:  cifraszűr = archaikus szabású, a magyar pásztorok legjellemzőbb ruhadarabja, egyfajta kabátforma, amit vállra vetve viseltek, a szűr ujját általában lekötötték és táskának használták. A XIX század elején kezdték az alantas paraszti társadalmi helyzetet szimbolizáló darabot díszíteni, rátéttel és hímzéssel. Az úri öltözködéstől eltért a sajátosan parasztinak nevezhető díszítésmódja, hiszen paszomány, zsinór, díszgomb nem volt található rajta. A hatóságok tiltották ennek ellenére a viselését, mondván így is hasonlítanak a nemesekhez, illetve gátolni próbálták a luxus megjelenését és a cifraszűrhöz kapcsolódó bűncselekményeket. A 1 Apor Péter számol be, hogy régen az előkelő házakban is fa- és óntányérokkal terítettek, cserépcsuporokból itták a bort, most viszont a kristálypoharak, porcelánok terjedtek el. Mindez a vidéki köznemességnél később

következett be. 11 cifraszűr díszítésnek jellemzői: biedermeier virágcsokrok, rózsák, füzérek, régies rátétes szegélycikkek; elemek keveredése; erős, ellentétes színek használata, díszítmények tömörítése, zsúfolása. Az új paraszti stílus kiteljesedésének ideje hazánkban, a polgári társadalom kialakulásának idejére tehető (üzemek, gyárak, vasút megjelenése, urbanizáció stb.), mely során az anyagi jólét emelkedik a parasztság körében is, ennek következtében megfigyelhető:  ünnepélyes, reprezentatív tárgyak tömeges elszaporodása, ezért a szertartásos kifejezőképességük háttérbe szorul  háttérbe szorulnak a házilag készített termékek a gyáripari tömegcikkek mögött  a gyáripari termékek az öltözködést színesebbé tették, finomabb anyagok jelentek meg  luxusigény megjelenése  parasztság társadalmi helyzete is megváltozott (érkegyesítés, nemzet fogalmába való beletartozás,

parasztság differenciálódása stb.)  népzenében a régi stílusú népdalok mellett megjelenek az új stílusú népdalok II.33 Legújabb parasztstílus, népi stílus, népi iparművészek (XXXXI sz) A XX. század és napjaink népi kézművesei, iparművészei által késztett termékek motívumkincse, mely ötvözi a hagyományos népi motívumokat az iparművész képzelőerejével. 12 II.4 Paraszti értékrend és magatartásformák A parasztcsalád a múltban, létszükségletei szerint alakította nevelő módszereit és ezeket tudatosan, vagy ösztönösen, de mindenkor szigorúan alkalmazta. A gyermek otthonról, a családból egy készen kialakított értékrenddel indult el, mely az egész életére kihatott. A gyermek nevelése már csecsemőkorban megkezdődött. Az ifjúság nevelése ugyanakkor nemcsak a családban, hanem a szélesebb közösségben, a közösség intézményeiben és alkalmi összejövetelein is történt. Pl: településen élő

rokonok, lakosság, iskolában, fonóban, bálokban, az idősebbek tanították a fiatalabbakat. II.41 Magyar parasztcsalád felépítése A családi neveltetés mellett az embert, az élete során ért hatások is formálták. A paraszti életben azonban a családnak meghatározó szerepe van az egyén életében. A gyermek a családtól megkap minden modellt és értékrendet a későbbi életéhez. Ez az értékrend:  nem személyes, hanem közösségi, mindenki által egységesen elfogadott értékrend, melyet a család készen plántál a gyerekekbe  alapja a tekintélytisztelet  nemzedékről nemzedékre változik, hisz az új nemzedékek új elemmel bővítik  nő és a férfi viszonyában alárendeltséget jelentett  a közösségben a férfi képviselte a törvényt, a nő az alárendeltséget, mindezt alátámasztja, hogy a falu elöljárósága, és az egyház vezetősége férfiakból állt. A lányt, az asszonyt a férfi uralta A gyermekek az

alázatosságot és a feltétlen tiszteletet a családfő iránt már kiskorukban megtanulták. A családapa tekintélye A ház, a föld, az állatok tulajdonosa a gazda volt. Az apai tekintély szilárd alapot jelentett:  biztonságtudatot = az apai parancs megfellebbezhetetlen törvény  béklyót = alárendeltségi tudatot, melyet a nevelés alakított ki. Istentől rendelt sorsszerűségként értelmezték, mely ellen nem lázadtak. A családapa tekintélye elsőbbsége megjelent az étkezési szokásokban, pl.: a férj kapta a csirke combját, az asszonyé volt a fej és a nyak. A férfi maga elé vette a tejesköcsögöt, miután evett belőle a maradékot odaadta a család többi tagjának. A nő általában az asztal sarkán ült A parasztember, aki maga is megalázott, jobbágy, zsellér napszámos, azaz kiszolgáltatott ember, saját megalázottságát, kiszolgáltatottságát a családon való uralkodás által kompenzálta. Az asszonyok kiszolgáltatottsága Az

asszonynak mindenki parancsolt. Az alárendeltségi viszony az érzelmek elsivárosodásához vezettek. Az asszony a férjtől nem kapott gyöngédséget, sőt a szigor a gyermeke iránti gyöngédséget is korlátozta. A szeretet helyett valamiféle jogi viszony állt fenn A kötelesség teljesítése, az engedelmesség, az asszony és a gyermek számára előnyöket, a kötelesség nem teljesítése pedig hátrányokat jelentett.  érzelmi kötődésre igazán nem voltak képesek „Az asszony neve hallgass!” „Az asszony verve jó.” A népmesék is tükrözik, ezt a kiszolgáltatottságot: „A lány, aki nem evett” című mese  erény, ha valaki keveset evett. „A dadogó” című mese  a férfi verhette az asszonyt Az asszonyi szenvedéssel való közömbösséget mutatja, hogy a terhes asszony az utolsó percig dolgozott, így gyakran előfordult, hogy a mezőn szült. A zord szigor ellenére az asszony teremtette meg a család számára az otthont, az ő

gondja volt a házkörüli munka, neki kellett a családot együtt tartania. Az anya képviselte a családban az érzelmeket 13 Gyermek a családban Sokgyermekes család volt a jellemző. A sok gyermek, a gyermekáldás dicsőséget jelentett, míg a meddőség, a gyermektelenség szégyene volt a családnak  ezt tükrözik a vénlánycsúfolók. A testvérek közötti kapcsolat minden más érzelmeknél erősebb volt, hiszen rá az életben bármikor számíthattak. Pl: a nagyobbik vigyázott a kisebbikre, a kisebb a nagyobbtól örökölte a ruháit A többgyermekes család mellett elterjedt az egykézés szokása = egy gyermeket vállaltak, hogy egy kézben öröklődjön tovább a vagyon és ne aprózódjon szét. Az egykézés nem a legszegényebbek körében terjedt el, hanem azok körében, akiknek sikerült annyi földet összegyűjteniük, hogy a család viszonylagos jómódban élt. pl: Kalotaszegen, Sárközben a drága viselet megtartása vezetett arra, hogy egy

gyermeket vállaljanak. II.42 Paraszti értékrend négy fő eleme: vagyon, munka, erkölcsösség, vallás 1, vagyon: a házon, értéktárgyon kívül a föld volt a legfontosabb érték. A föld szeretete nemcsak a birtoklást jelentette, hanem a természettel való együttélést is. A földtulajdon megszűnésével új célok jelennek meg  a pénzen megvásárolható városi értékek kerülnek középpontba. A munka már nem erkölcsi mérce, csak az eredmény, a pénz számít. A faluban a földtulajdon nagysága, vagy az hogy ki milyen családfával rendelkezik határozta meg a faluban betöltött pozícióját. Pl: - a templomi ülésrendet - a falu vezető testületét a módosabbak alkották 2, munkát nem tartották szégyennek. A parasztember számára az élet munka nélkül elképzelhetetlen volt. „A paraszté a dolog, én magyar nemes vagyok” 3, az erkölcsösség védelmére bizonyos szabályokat kialakítottak, melyet a közösség egésze elfogadott. Azonban

közösségenként eltérő erkölcsi normák voltak, valami az egyik közösségnél elfogadott volt, az a másiknál erkölcstelen. Pl: többnejűség erkölcstelenség: - cifraság - részegség - garázdaság 14 - káromkodás - templomkerülők - megesett lányok - házasságtörők erkölcsösség = erkölcsi norma: - mértéktartás = anyagi javak beosztása, igénytelen táplálkozás. Ha mégis nőtt a jövedelmük, nem tudtak vele mit kezdeni. A paraszti felfogás szerint, kerülni kell minden kényelmet és igényt. józanság: részeges embert megvetették, utódait is lenézték. Férfinak olykor elnézték, de egy nőnek soha. - érzelmek, indulatok visszafogottsága - férfiközpontú: mindig a nő a hibás a férfi soha 4, vallás: a közösségtudatot erősítette, összefogta a közösséget, a tanításai meghatározták a paraszti közösség erkölcsi normáit, így teljes mértékben befolyásolni tudta a híveket. Ösztönös paraszti felfogás szerint, az

egyén csak láncszeme az ősök és az utódok sorának. DE! Az egyénben és az egyén által élnek az ősök, „Benne él a halhatatlanság tudata.” Az életet sorsként fogták fel, melyet halálunkig kell viselni. Öngyilkosság elfogadhatatlan volt 15 II.5 Ősi világmagyarázatok Az ősi kultúrák embere szoros összhangban élt a környezetével  napjaink emberével, aki mind jobban elidegenedik saját környezetétől. 1, Az ősi kultúrák embere saját személyét tekintette a világmindenség középpontjának, azaz a természet tárgyait, jelenségeit magához hasonlította, megszemélyesítette  ezt a szemléletet nevezzük emberközpontú szemléletnek. E szemléletmód szerint, nemcsak a tárgyak rendelkeznek emberi tulajdonságokkal, hanem a természet tárgyai is. Pl: - a hegynek lába van - a csillagok pislognak Az emberközpontú szemléletmód az időmeghatározásra is jellemző volt, melyre az alábbi kifejezések utalnak. Pl: - egy emberöltő

óta - szépapáink idején 2, Az ősi világkép szerint a világ kerek, hiszen ilyennek látszik az ég, a föld. Minden mindennel kapcsolatban áll, összefügg, kerek egészet alkot. (keleti filozófiában is megjelenik e gondolkodás) a, A magyar néphit samanizmusból eredő felfogása szerint egymás felett több világ helyezkedik el. E világkép a világmindenséget 3 világra osztja fel: - felső: istenek, meg-személyesített bolygók és a csillagok világa - középső: az ember lakhelye, de itt működnek a természetfeletti lények és itt működnek a természetfeletti emberek (pl.: táltosok) - alsó: hüllők világa (pl.: kígyók) E három világot köti össze az életfa = tetejetlen fa, világfa, égig érő fa, amely összeköti az eget és a földet, gyökerei pedig az alvilágba nyúlnak. A fa tövénél tátongó lyukon lehet lejutni az alvilágba. Az égig érő fát, csak a sámáni képességű ember (sámán, táltos) képes megmászni. Egyes

elképzelések szerint az égig érő fa oszlopként tartja az égboltot. Az ég a misztikus számoknak megfelelően 7, vagy 9 rétegű, hasonlóan az égig érő fa is 7, vagy 9 ágú. A fa ágai között képzelték el a Napot és a Holdat. A világfa ábrázolás megjelenik: pásztorok sótartóin, tarsolylemezeken, festett bútorokon (pl.: tulipános láda) 16 Nap Hold jobb oldalon bal oldalon található meg világosság, fényesség jelképe sötétség, mélység jelképe termékenység szimbóluma nőt jelképezi férfit jelképezi b, Az ősi kultúrákban megfigyelhetők az oppozíciókban = ellentétpárokban való gondolkodás, mely e műveltség értékrendjét 2 pólus köré rendezi  pozitív és negatív előjelű részekre osztja. Pl: élet – halál, evilág – másvilág A térszemléletben is megfigyelhetők az ellentétpárokban való gondolkodás. Pl: kint – bent, lent – fent c, A hagyományos kultúráknál megfigyelhető még a fordított

világkép. Úgy gondolták, hogy a világuk tükörképe a túlvilág. Pl.: honfoglalás korában, úgy temetkeztek, hogy azokat a viseleti tárgyakat, amelyeket az illető a jobb oldalán hordott, azt a sírban a jobb oldalán helyezték el. Pl.: minden az itteni életnek a megfordítottja a túlvilágon, ami a földi életben jó, az a túlvilágon rosszá változik. 3, A korai kultúrák népei természetkultuszokban hittek. Őseink hitvilágában is felfedezhetők a természeti jelenségeknek, az elemeknek a tisztelete. pl: tűz, víz és a szél tisztelete A földnek gyógyító hatást tulajdonítottak. 4, Az ember a környező természet tárgyait, jelenségeit igyekezett a maga módján megmagyarázni és befolyásolni, mindezt a mágia révén érték el. Mágia = a görög mageia, varázslás szóból származik és azt a hiedelmet jelenti, amely szerint különféle gyakorlatok, külső jelek, mozgások cselekedetek alkalmazásával befolyásolni lehet a természetet az

embereket, az állatokat, sőt még a szellemeket is.  mágikus gondolkodás Mágia két fő típusai: 1) fehér = jó - gyógyító mágia - termelési mágia: a vadászat sikeressége érdekében lerajzolták az elejtendő állatot, a rajz előtt pedig mágikus mozgást végeztek 2) fekete = rossz - átok - rontás pl.: szemmelverés, bájolások Analógiás mágia: ha valakinek, vagy valaminek a képe egy tárgyon megjelenik, akkor maga a tárgy is hordozza, annak a tulajdonságait 17 II.6 Égitestek jelentősége a népi kultúrában (Nap, Hold, szivárvány és a csillagok) A természet jelenségeiből nemcsak az időjárásra lehet következtetni, hanem segítheti az embert a tájékozódásban is. II.61 Nap Az időjárás szabályozója, a termés biztosítója, mozgása mutatja az idő múlását. A biztonságot adó Napot már a korai kultúrákban is megszemélyesítették, csodás tulajdonságokkal ruházták fel és számtalan vallási hiedelem kapcsolódott

hozzá: óperzsáknál a Mithársz-kultusz2 Egyiptomban Ré napisten aztékoknál és az inkáknál is megfigyelhető volt a napkultusz az ősi pogány napkultuszok maradványai a kereszténységben is megtalálhatóak a magyar nép hajdani naptiszteletére utal, - a sámándobokon lévő napábrázolások - ácsolt ládák geometrikus, rozettás díszítése - napsugaras oromzatú házak (Szeged) - szólásaink „Olyan igaz, mint a nap.” - Szent Iván-napi tűzugrás (június 24.) - gyermekdalainkban: „Süss föl nap!” A Nap jelentései: az ábrákon a bal oldalon található, a férfit, a világosságot, a fényességet, a termékenységet jelképezi. II.62 Hold Az éjszaka vándorainak lámpása, útbaigazítója. A Hold periodikus fényváltozásai már az ősi időkben felkeltették az ember érdeklődését. Különösen az újholdat övezi nagy tisztelet, mely megjelenésekor köszöntik és betegségűző ráolvasásokat mondanak. A Hold fényváltozásaihoz igazodik a

tengerek ár-apály mozgása és a nők havi ciklusa is.Az egyiptomi kultúrában nagy jelentőséggel bírt. A Hold jelentései: az ábrázolásokon a bal oldalon található meg, a nőt, a sötétséget, a mélységet jelképezi. 2 Mithársz bikafejű isten volt, a világosság, a fény istene, aki legyőzte a hazugságot és a sötétséget és belőle lett a Nap és a Hold istene. A sötétség és a fényesség szembenállás, küzdelme a megújuló és a meghaló természetet szimbolizálja. 18 II.63 Szivárvány Az égbolt eső után látható különleges jelensége a szivárvány. Az eget és a földet összekötő híd, melyhez számtalan hiedelem főződött: a népi időjóslás szerint eső lesz, ha reggel szivárványt lát az ember szerencsét hoz, ha szivárványt lát az ember népi hiedelem szerint ha valaki ujjal mutat rá elszárad az ujja, vagy ha átmegy alatta nemet változtat. az ír mesékben gyakran megjelenik, a szivárvány lábánál rejti el a manó

a pénzes bödönét. II.64 Csillagok Ha leszállt az este, évezredeken át a csillagok segítettek a tájékozódásban. A történelem folyamán a csillagok segítettek a tájékozódásban. A történelem folyamán csillagismeretben a hajós népek, a pásztorok jártak elöl. A csillagneveink ősi eredetűek, melyek elnevezését akkori életmódunk, hitvilágunk határozta meg, pl.: az altáji népek szerint az égbolt egy hatalmas sátort képez, a csillagok pedig apró lyukak a „sátoron”. A kiválasztott sámán pedig a sátortartó rúdon = égigérő fa jutott fel a felső világba. A csillagneveink elnevezései lehetnek: mitikus lények, pl.: tündérek, boszorkányok királyok, szentek, pl.: Szent László köznapi életből vett személyek pl.: béres, pásztor tárgyak, pl.: kasza, pásztorbot érzelmet kifejező, pl.: páros csillag időt kifejező, pl.: alkony évszakot kifejező, pl.: fagyhozó Csillagok, csillagképek népi elnevezései:  Vénusz:

Esthajnalcsillag,  Göncölszekér: Nagymedve, Tündérkirály szekere  Tejút: Hadak útja  Orion: Kaszás, Koldusbot Napjainkig él az a hiedelem, hogy a csillagok nemcsak befolyásolják az életet, hanem megmondják a jövőt. Ókori előzmények után alakult ki a középkorban a csillagjóslás = asztrológia, ami a Zodiákus = állatöv csillagképei alapján állította össze a személyre szóló horoszkópot. A csillagjós az egyén születése idején lévő csillagképből, az akkori csillagok és bolygók állásából próbált következtetni az egyén jellemére, sorsára. II.65 Tájékozódás, időmérés egyéb eszközei 1. napóra 2. Julianus-naptár, melyet a XVI században a Gergely-naptár váltott fel ↓ ehhez igazodva paraszti kultúrában kialakul egy sajátos kalendárium 19 II.7 Tavaszi ünnepkör jeles napjai és a hozzájuk kapcsolódó népszokások A tavaszi ünnepkör Gergely napjával kezdődött és június 24-ig, Iván napjáig

tartott. Az ünnepnapoknak nagy jelentősége volt a népi kultúrában és van az ember életében:      az ünnep foglalja össze az emberi létezés két oldalát: a komolyságot és a nevetést, a munkát és a játékot. rendkívüli alkalom, mely nem egyszeri, hanem bizonyos időközönként ismétlődik, így ciklikusan rendezi az ember időszemléletét, mely stabilitásérzést eredményez. elválaszthatatlan tőle a zűrzavar, a szertelenség, hiszen ekkor az előírt tilalmak alól felmentést kap olykor az ember. Az ösztönök kiélését segíti, tobzódás figyelhető meg az ember életében, pl.: ünneplő ruha, maszkok viselete, többet eszünk a fennálló hatalmat, politikai erőt legitimálja, bizonyos ünnepek elfogadása, betartása az ünnep összeköti a múltat-jelent-jövőt, és ezzel értelmet ad az ember életének. Március – böjtmás hava Március 12. Gergely napja   Balázs a diákság, Gergely, pedig az iskolák pártfogója

volt. ezen a napon volt a Gergely-járás, ilyenkor a nebulók végiglátogatták a falu házait és adományokat kértek a tanító és az iskolák számára. Március 18. Sándor napja  időjóslás fűződik ehhez a naphoz: „Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget!” Ez a nap az első igazán meleget hozó nap a népi megfigyelés szerint. Március 19. József napja   sok településen, ekkor hajtják ki először a gulyát, és ekkor engedik ki a méheket. ezen a napon ültetik el a fokhagymát és a krumplit. Március 21. Benedek napja  csillagászatilag is a tavasz első napja, a tavaszi napéjegyenlőség ideje. Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja   ezen a napon volt a palántaültetés, fatisztogatás és a fák beoltása. fecskehajtó napnak is mondják, mert a jó idő, ekkorra már hazahajtja a madarakat Április - Szent György hava Április 1.   régen sok népnél évkezdő nap volt, ekkor ünnepelték a

tavaszi napéjegyenlőséget, azonban a naptárreform következtében elveszítette a jelentőségét. a diákság terjesztette el ezen a napon a különböző beugrató tréfákat. 20 Húsvét: mozgó ünnep volt, melynek időpontját a niceai zsinat (325) a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapban állapította meg. Húsvét, így március 22 és április 25-e között bármikor lehetett. Nagyböjt: hamvazószerdától húsvétvasárnapig tart a 40 napos böjt. A nagyböjt idején tilos volt a szórakozás, a mulatozás is, nemcsak étkezési tilalom volt. Ennek ellenére kialakultak ezen időszakban is, a különböző szokások és játékok, pl.: kutyasutu, mancsozás. Virágvasárnap: Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának az emlékünnepe ez a nap. Sok országban, ezen a napon pálmát szenteltek, hazánkban barkát. Virágvasárnapján három népszokás volt jellemző: 1) barkaszentelés alkalmával a pap, mise után megszentelte

az, az évi barkát, melyet hazavittek a hívek és azt gonoszűzésre (az ólakat, ezzel füstölték, hogy megóvja az állatokat a rontástól), gyógyításra használtak, de óvott a villámcsapástól is. 2) vasárnapi zöldágazás, mikor a lányok és a legények tavasz behozatalának a jelképeként zöldágakkal, énekszóval vonultak végig a falun. 3) kiszejárás: amikor fiatal lányok a telet jelképező, menyecskeruhába öltöztetett szalmabábut vittek végig énekelve a falun, majd a falu határában levetkőztették és elégették, majd avízbe dobták. Nagyhét: a, Nagycsütörtök:  megszűnik, ezen a napon a harangozás, ekkor mondták: „A harangok Rómába mennek!” A harangok helyett a híveket kerepelővel hívták a templomba.  zöldcsütörtöknek is nevezték, ezt a napot, ilyenkor „zöld ételeket” ettek, pl.: spenótot, sóskát. b, Nagypéntek:  Jézus kereszthalálának a napján, ünnepén tartották a legszigorúbb böjtöt, ekkor

senki nem ehetett húst, helyette rántott levest, tésztaféléket, túrót, aludttejet stb. ettek  általános tisztálkodási nap volt, ilyenkor nagytakarítást, nagymosást tartottak. 21  sok településen, ezen a napon nem gyújtottak tüzet.  úgy tartották, hogy ha ezen a napon kenyeret sütnek, az a kenyér kővé válik.  folyók menti településeken terjedt el az a szokás, hogy ezen a napon dagasztott kenyérbe szentelt gyertyát tettek, majd a folyón vízre bocsátották és ahol a kenyér megállt, vagy belefordult a vízbe, ott lehetett megtalálni a vizihullát.  aki ezen a napon napfelkelte előtt megmosakodott, azon nem fog fogni a betegség és szép lesz a népi hiedelem szerint. c, Nagyszombat:  Jézus feltámadásának az ünnepe.  a tüzet, ezen a napon, ősi módon, dörzsöléssel, csiholással gyújtották meg.  az esti harangszó a böjt befejezését jelentette. Húsvétvasárnap:    ilyenkor nem főztek, nem

takarítottak, nem hajtották ki az állatokat a legelőre. ezen a napon vitték a sonkát, a kalácsot az asszonyok a templomba megszentelni. A szentelt ételek maradékait sokféleképpen felhasználták, pl.: a sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy sok gyümölcs teremjen rajta ; a kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sokat tojjanak. sok faluban, ekkor volt a határjárás, amikor a falu népe ünneplőbe öltözött és kiment körmenettel a falu határában lévő földre, melyet a pap megszentelt, hogy bő legyen a termés rajta. Húsvéthétfő:   a locsolás és a hímes tojás ajándékozásának az ideje. A tojás a világmindenséget, termékenységet, a feltámadást szimbolizálta. a locsolás alapja a víz, tisztító, termékenységvarázsló erejében vetett hit. Húsvétkedd:  a visszalocsolás ideje volt, amikor a lányok locsolták meg a fiúkat. Április 24. György napja    ősi pásztorünnep volt és sok

településen, ezen a napon hajtották ki először az állatokat. gonoszjáró napnak számított, ezért ezen a napon a kerítésre, ajtóra tüskés ágakat tettek, hogy a boszorkányokat távol tartsák a háztól. az állatokat a rontás elkerülése végett, a St. György-napi tűzön hajtják keresztül, hogy a füsttől megtisztuljanak. 22 Május – Pünkösd hava Május 1.     ősi tavaszünnep sok településen a legények, a május elsejét megelőző estét az erdőben töltötték, s hajnalban hazajőve, feldíszített májusfát állítottak kedvesük udvarába. A fát szalagokat, apróbb tárgyakkal díszítették. az emberek az egész napot vidám táncmulatságok közepette a szabadban töltötték. 1889 óta a munka ünnepe is. Május 25. Orbán napja   ekkor kezdenek a méhek kirajzani, ezért a méhek „Orbán bogarai”. szőlősgazdák védőszentje volt, szobra ezért gyakran megtalálható a szőlőhegyeken. Pünkösd: a neve utal

(pentakosz = ötven), hogy húsvét után ötven nappal következik. - Pünkösdkor volt a pünkösdi király - és királynőválasztás A pünkösdi királynő választás alkalmával a legkisebb leányt pünkösdi rózsával, zöld ágakkal díszítve királynőnek öltöztették és elé rózsaszirmot hullatva jártak a lányok házról-házra köszönteni. A pünkösdi királyválasztás alkalmával a fiatal legényeket különböző játékos, ügyességet kívánó feladatok elé állították és a legügyesebbet választották meg pünkösdi királynak. Sok faluban, ekkor búcsút tartottak Június – Szent Iván hava Június 8. Medárd napja  időjóslás kapcsolódik, ehhez a naphoz, ha ezen a napon esik, akkor utána negyven napig esik az eső. Június 13. Antal napja   Páduai Szent Antal a szembetegek, a gyulladásban szenvedők oltalmazója volt. Baranya megyébe falvaiban, e napon gyújtják ősi módon a gyógyító erejű St. Antal tüzet. 23 II.8

Hímes tojás kultuszköre A tojás ősi egyetemes szimbóluma az emberiségnek. Kultusza az egész földön elterjedt volt ősidők óta:  a tojás már az őskori sírokba (halottkultusz) bekerülésével az életet, az örök élet utáni vágyat, a termékenységet, az élet keletkezését szimbolizálta.  áldozati tárgy is, illetve a termésmítoszok egyik főszereplője is volt.  a tojás részeiből vezették le a világ keletkezését: felső héjából az égbolt, alsó héjából a szárazföldek, fehérjéjéből a tengerek és óceánok, sárgájából pedig a Nap jött létre. A Kalevalában a tojás két fele jelképezi az alsó – és a felső égboltot, vagyis az eget és a földet. A tojás fehérjéje és sárgája jelképezi a Napot és a Holdat, a férfit és a nőt  a kereszténységben az újjászületés, Krisztus feltámadásának, Krisztus kiontott vérének a jelképe. A hímes tojás a húsvéti ünnepkör szimbóluma, melyet nagypénteken

festettek.  a tojás átmenetet jelentett a létből a nemlétbe. A későbbiek során is megtartotta az életet és termékenységet jelképező jelentését, pl.: a parasztemberek szántáskor tojást bújtattak a termőföld sarkaiba, hogy ily módon ösztönözzék a magokat a bő termésre. A hímes tojásnak megkülönböztetett bűverőt, varázserőt tulajdonított a nép, illetve hittek az óvó-védő és bajelhárító erejében:  hatásosnak vélték, pl.: a villámcsapás és a tűz elhárítására  sokáig élt az a hiedelem is, hogy aki hímes tojást tesz a mosdóvízébe, és azzal megmosakszik, az egész évben egészséges és szép lesz  a hímes tojás héjával gyógyították a beteg állatokat  rontás és a szemmelverés elhárításában is segítséget nyújtott A tojás héját olyan rajzokkal díszítették, amelyeket hatásosnak véltek a különböző bajok ellen. A tojásra írt mintáknak = hímeknek az volt a céljuk, hogy növeljék a

tojás varázserejét. A varázserőt korábban nem a díszítettség, hanem a totemisztikus jelek növelték, pl.: gereblyés, villás motívum, ezek eredetileg kézábrázolások lehettek, melyhez óvó-védő, bajelhárító, varázsló tartalom kapcsolódott. A hímes tojás díszítésének módjai:  a tojás díszítésének első lépése a rámázás volt, vagyis a díszítendő felület felosztása, 2, 4, vagy 8 részre. Ezekbe kerültek a díszítő elemek: - pontozás, hullámvonal, vonalkázás - szimbólumok: virágok, patkók, gereblyék, csillagok, szívek  a tojás festése, melynek kétféle módja ismert: - megírás: az írókával (kis kihegyezett farudacska volt, melynek végére apró fémcsövet erősítettek. Az írókát forró viaszba mártották és különböző mintákat rajzoltak a tojásra, melyet utána hideg festéklébe áztattak. Egynapi áztatás után kivették a festékléből és meleg ruhával letörölték róla a viaszt. Végül a tojást

bezsírozták, hogy fényes legyen. 24 a másik mód, hogy a viaszolás után ecetes, vagy hagymás lébe helyezték a tojást, így a lefedett részek természetes színűek, a többi részek pedig fehéres színűek maradtak. márványdíszes hímes tojás készítése: a megfőzött nyers tojásra leveleket ragasztottak és 1 napig a festékben fürösztötték, ezután megszárították és levették a leveleket, melynek lenyomata a tojáson maradt. karcolás: a festékből kiemelt tojást megszárították, kifényesítették, majd hegyes szerszámmal rákarcolták a díszítményt, nevet, évszámot, esetleg verset. megpatkolt tojást a kovácsok készítették fatojás áttört díszítésű hímes tojások textíliával fedett tojások -       A húsvéti tojások színei:  piros: leggyakoribb, mely a tüzet, melegséget, szeretetet, Krisztus kiontott vérét jelképezi  zöld: tavasz, a feltámadás reményének a színe  kék: nyugalom,

békesség színe, az eget, a vizet szimbolizálja  sárga: irigység színe, az elmúlást, elhervadást, örökkévalóságot, a Napot jelképezi  barna: Föld színe, alázatot és a szegénységet jelképezi  fekete: gyász színe  lila: bűnbánat színe 25 II.9 Nyári ünnepkör jeles napjai és a hozzájuk kapcsolódó népszokások Június – Szent Iván hava Június 24. Szent Iván, János napja   Keresztelő Szent János emléknapja. A nyári napfordulót, az év legrövidebb éjszakáját Európa nagy részén ősi rítusokkal tűzgyújtással, tűzugrással ünnepelik. „Búzavágó Szent Jánosnak” is nevezik, ezt a napot, mert ha ezen a napon megszakad a búza töve, akkor nemsokára elkezdődhet az aratás. Június 29. Péter, Pál napja   Az aratás jelképes kezdőnapja. Szent Péter a halászok védőszentje volt. Július – Szent Jakab hava Július 2. Sarlós Boldogasszony   Az aratás ünnepélyes kezdőnapja

(aratóünnepek megtartása, aratódíszek készítése). Az asszonyoknak dologtiltó nap volt. Ezen a napon az asszonyoknak szimbolikusan sarlóval kellett egy kicsit aratnia, hogy a jószág ne pusztuljon. Nem szabadott házaséletet élniük az aratás idején. Az asszonyok fodormentát szenteltek ezen a napon Július 20. Illés napja   Ősi kígyó – és medveünnep, pásztoroknak dologtiltó nap. Gonoszjáró napnak is számít. Ha vihar volt, azt tartották, hogy „Illés hordókat gurigál, csatázik.” Július 22. Mária, Magdolna napja   Szépségvarázsló nap. Az e napon vágott leányhaj biztos sikert arat Ha esik az eső, rossz lesz a dió – és mogyorótermés. Július 26. Anna napja  Szent Anna a szülő asszonyok, beteg nők pártfogója volt. Augusztus – Kisasszony hava Augusztus 5. Havi Boldogasszony  Tilos az asszonyi munka, főleg a kenyérsütés. Augusztus 15. Nagyboldogasszony  Az asszonyok gyászba öltözve mentek a

templomba mentát és más füveket szenteltetni. Nagytakarítás, ágyneműszellőztetés és a tyúkültetés napja 26  Kétasszony közének nevezik az augusztus15 és szeptember 8-a közötti varázserejűnek tartott időszakot. Augusztus 20. István napja   Szent István magyar király és az államalapítás ünnepe. Ezen a napon már az új búzából sütik a kenyeret (új kenyér ünnepe 1899-től Darányi rendelete óta). Szeptember – Szent Mihály hava Szeptember 5. Lőrinc napja   A lassan beköszöntő őszre utal, hogy a szabadban való fürdés utolsó napja. „Lőrinc belepisil a dinnyébe”, a „lőrinces” dinnye, körte ettől kezdve rossz ízű. Szeptember 8. Kisasszony napja   Ősi pogány őszkezdő nap. „Fecskehajtó Kisasszony-nak” is nevezik, e naptól kezdve indulnak útnak a fecskék és a vándormadarak. Dióverés napja. II.10 Őszi ünnepkör jeles napjai és a hozzájuk kapcsolódó népszokások Szeptember

– Szent Mihály hava Szeptember 21. Máté napja    Az őszi vetés tilos Máté hetén, ezért is nevezik pelyvahétnek. Csillagászatilag az őszi napéjegyenlőség napja, ennek ellenére jelentősebb ünnep nem kapcsolódik hozzá. Ősi pásztorünnepek ekkor kezdődnek. Szeptember 29. Szent Mihály napja   Európa szerte pásztorünnep. Ezen a napon hajtják be az állatokat és ekkor számolnak el és lépnek szolgálatba az új pásztorok. Téli halászat kezdete, hegyi pásztorok farkasünnepe. 27 Október – Mindenszent hava Október 15. Teréz napja  Szüret napja. Október 20. Vendel napja  A pásztorok védőszentje Október 26. Dömötör napja   Szent Dömötör a juhászok védőszentje, ősi pásztorünnep. Pásztorok körében megfigyelhető a dömötörözés szokása. Sok településen ekkor hajtják be az állatokat a kinti legelőkről. November – Szent András hava November 1. Mindenszentek napja    Egyházi

ünnep, azoknak a szenteknek az ünnepe, akik név szerint nem fértek bele a naptárba. Sok helyen ezen a napon emlékeznek meg a halottakról. Erre a napra az őszi munkákat be kell fejezni. Cselédfogadás, bíróválasztás napja bizonyos településeken. November 2. Halottak napja  Ekkor emlékezünk meg a halottainkról. A temetők sírjait megtisztogatják, őszirózsával, krizantémmal az elmúlás jelképes virágaival díszítik fel. Az ablakokban gyertyát gyújtanak. November 11. Márton napja      Az iparosok ezen a napon gyújtottak először gyertyát a műhelyeikben. Ekkor vágják „Márton lúdját”, hogy jó termés legyen, melynek Márton a bírája. Ezen a napon sütik a marcipánt. A mesterek vacsorát adtak a legényeiknek, a gazdák a pásztorokat vendégelik meg. Számtalan időjóslás kapcsolódik, ehhez a naphoz: „Márton, olykor fehér lovon jár.” – tehát felkészülhetünk a havazásra. „Ha Márton lúdja, jégen áll,

karácsonykor sárban botorkál.” 28 II.11 Téli ünnepkör jeles napjai és a hozzájuk kapcsolódó népszokások A téli ünnepkör Katalin napjával kezdődött és március 12-ig, Gergely napjáig tartott. Az ünnepnapoknak nagy jelentősége volt a népi kultúrában és van az ember életében:      az ünnep foglalja össze az emberi létezés két oldalát: a komolyságot és a nevetést, a munkát és a játékot. rendkívüli alkalom, mely nem egyszeri, hanem bizonyos időközönként ismétlődik, így ciklikusan rendezi az ember időszemléletét, mely stabilitásérzést eredményez. elválaszthatatlan tőle a zűrzavar, a szertelenség, hiszen ekkor az előírt tilalmak alól felmentést kap olykor az ember. Az ösztönök kiélését segíti, tobzódás figyelhető meg az ember életében, pl.: ünneplő ruha, maszkok viselete, többet eszünk a fennálló hatalmat, politikai erőt legitimálja, bizonyos ünnepek elfogadása, betartása az

ünnep összeköti a múltat-jelent-jövőt, és ezzel értelmet ad az ember életének. November 25. Katalin napja  a lányok védőszentje volt  sok férjjóslás fűződik ehhez a naphoz  időjóslás kacsolódik ehhez a naphoz: Ha Katalin kopog, akkor a karácsony locsog. November 30. András napja    téli évnegyedkezdő mulatságok kezdőnapja, azonban a mulatságok advent időszaka alatt szüneteltek, ekkor tilos volt karácsonyig lakodalmakat, táncos összejöveteleket tartani. András-napjához fűződik a legtöbb férfijósló szokás, ezért nevezik ezt a napot, általában „andrásoló” napnak nevezték. disznóvágás ideje, ekkor kezdődött el. December - Karácsony hava December 6. Miklós napja     a gyermekeket megajándékozó mikulás történetének a magyarság körében kevés hagyománya van, ez a szokás német területről származik Miklós püspök Kis-Ázsiában született évszázadokkal ezelőtt, akit a jó

cselekedetei miatt avattak szentté, a szegényeket támogatta. Innen ered Miklós napja. falvak, halászok, polgárok patrónusa volt. magyar népszokás e napon, a „miklósjárás”, ekkor bekormozták az arcukat a felnőttek, és láncokat csörgetve az utcán ijesztgették a gyerekeket.  tiltották 29 December 13. Luca napja       legszigorúbb dologtiltó nap volt a nők számára. ez a nap gonoszjáró napnak számított, a néphit szerint mindenhol boszorkányok leselkedtek az emberre. ezen a napon ugyanakkor nemcsak a boszorkányság ellen lehetett védekezni, hanem el lehetett sajátítani a boszorkányság tudományát is. ezen a napon készítették el a Luca-széket, melyre a karácsonyi szentmisén ráállva lehetett meglátni, hogy ki a boszorkány. férfijósló szokás is kapcsolódik, ehhez a naphoz. A lányok 13 papírdarabra ráírtak 12 fiúnevet írtak, egyet üresen hagytak, majd a párnájuk alá tették. Minden reggel kivettek egy

cédulát a párnájuk alól, melyet megnézés nélkül a szemétbe dobtak. Az utolsó cédula ha üres volt, akkor a lány nem ment férjhez, ha fiúnév volt rajta, akkor ő lesz a lány férje. „kotyolás” nevezetű népszokás alkalmával a fiatal legények házról házra jártak és megvarázsolták a tyúkokat, azaz mágikus szavakat mondanak, hogy a tyúkok jól tojjanak. Advent    ekkor Krisztusnak az eljövetelét ünnepeljük, régebben 6 adventusa (eljövetele) volt, ma már 4, így 4 hetes az ünnep. a profán ember az újév eljövetelére, illetve a karácsonyra készült, míg a vallásos ember Krisztus eljövetelét ünnepelte. adventi koszorú készítése napjainkban vált divattá, nyugati hatásra. December 24. Ádám és Éva napja      ezen a napon böjtölnek, általában almát, mákosgubát, sült tököt, hüvelyeseket, halat, kalácsot ettek. Az ételek morzsáit eltették, melyet gyógyításra használtak, vagy a

tyúkoknak adták, hogy jobban tojjanak. Az almának különös jelentősége volt ezen napon, szépség és egészségvarázsló szokások kapcsolódnak hozzá, illetve a palócoknál vacsora előtt az almát, annyi felé vágták, ahány családtag ült az asztalnál, mellyel a család összetartozás tudatát erősítették. a hétköznapi tárgyak mágikus hatalommal ruházódnak fel ezen a napon, pl.: karácsonyi asztal, karácsonyi abrosz. a karácsonyi asztalnál a halottaknak is terítettek. ezen a napon éjféli misére mentek az emberek. elő írásos feljegyzés a 15. századból Strasbourgból származik, ekkor ostyával, almával díszítették a fát. Az első karácsonyfát Magyarországon, 1824-ben Brunszvik Terézia állította Aszódon, e szokás a nemesi családoknál gyorsan elterjedt. A nép 30  elsősorban egy fenyőágat díszített fel szalagokkal, házi készítésű szaloncukorral, mézeskalácsokkal. a karácsonyfa a pogányoknál az ősanyát

szimbolizálta, a keresztényeknél pedig a tudás fáját, a „Jessze (Jézus) fát. A csúcsig fogyatkozó ágak a Nap éves ciklusának váltakozásait, az ágain lévő díszek az égitesteket, a gyertya pedig Jézus Krisztust szimbolizálja. December 25. Karácsony első napja (Eugénia napja)    eredetileg a téli napforduló ünnepe. A keresztények ezen a napon ünneplik Jézus születését. tilos volt ezen napon munkát végezni, ezért az előtte való napokon főztek meg. két népszokás volt ezen a napon, a betlehemes játékok és a regölés. A betlehemes játék dramatikus játék volt, mely során dramatikus formában adták elő a Szent-család szálláskeresésétől a napkeleti király látogatásáig az eseményeket. A regősök karácsony és újév között jártak házról-házra. A fiatal fiúk álarcban, kopott ruhában, bocskorban, zajkeltő eszközökkel jártak a lányos házakhoz és énekelték a „Hej regö rejtem”-et, mely végén

„összeregölték” a fiatal párokat. Később lányok és fiúk egyaránt jártak regölni, amikor karácsonyi énekeket énekeltek, melyért pénzt, süteményeket kaptak. December 26. Karácsony másnapja (István napja)  egészség és termékenységvarázsoló nap volt. 31 December 28. Aprószentek napja    egészségvarázsoló nap volt odericsolás szokása, ezen a napon volt, ekkor sok településen a férfiak és fiatal legények, szimbolikusan korbáccsal, vesszővel verték a lányokat, asszonyokat, hogy termékenyek, egészségesek és szépek legyenek sok településen, ezen a napon tartották a legényavatást. December 31. Szilveszter   az év legvidámabb éjszakája volt, ezen az éjszakán eltemették az óesztendőt és különböző varázslásokkal igyekeztek megtudni, hogy milyen lesz az újév, pl.: ólomöntés, gombócfőzés. az év végi mulatozást az ókori rómaiak is megtartották. Január – Boldogasszony hava Január 1.

Újév      az évkezdet, minden népnél szerencsevarázsló és gonoszűző ünnep volt az egész napot vidámság és evés-ivás jellemezte. időjóslás fűződik ehhez a naphoz: „Ha nincs fagy januárban, meghozza majd a március és az április.” jóslás fűződik az elsőhöz: az első újévi látogató lesz a leány férje, amivel ezen a napon először foglalkozik az ember, azt fogja csinálni egész évben. ezen a napon voltak az újévi köszöntők, amikor fiatal gyerekek mentek a rokonokhoz „köszönteni”. Január 6. Vízkereszt napja    a karácsonyi ünnepek zárónapja, ekkor kezdődik a farsang. Ezen a napon utoljára gyújtották meg a karácsonyfán a gyertyát, majd másnap lebontották. ezen a napon volt a háromkirály-járás. megszentelték a házakat szentelt sóval és vízzel (gonoszűző) szerekkel és krétával a bejárati ajtó fölé, vagy a szemöldökfára ráírták, hogy GMB = (Gáspár, Menyhért, Boldizsár)

32 Február - Böjtelő hava Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja    az ókori Rómában, tavaszkezdő ünnep volt, amikor gyertyás-fáklyás felvonulásokat rendeztek. A kereszténység átvétele után is megmaradt ez az ősi tűzkultuszra utaló szokás  a házakban, ilyenkor eloltják a tüzet és mindenhol szentelt gyertyával világítottak. a szentelt gyertya Krisztus világosságát és a halandóságot jelképezte. (Viasz = Jézus emberi természetét, a gyertyaláng Jézus isteni természetét jelképezte.) A szentelt gyertya egyik legrégebbi szentelményünk, mely végig kíséri a hívő ember egész életét. időjóslás is kapcsolódik ehhez a naphoz, ha a medve előjön a barlangjából és meglátja az árnyékát, akkor hosszú lesz a tél. Február 3. Balázs napja   a diákok patrónusa volt, ekkor volta Balázs-járás, gyűjtöttek a diákság számára. a torokfájósok védőszentje volt, ezért ekkor volt kisgyermekeket

mise keretében megáldotta, hogy torokfájósokat parázsra vetett alma héjával füstölték okozó gonoszt. amikor a diákok adományokat a balázsolás, amikor a pap a nehogy betegek legyenek. A meg hogy elűzzék a betegséget Február 14. Bálint napja   tyúkültetés napja volt, illetve a népi megfigyelés szerint, ekkor kezdenek párosodni és fészket rakni a verebek napjainkban a Valentin-nap, a szerelmesek napja lett, nyugatról érkezett új szokás. Farsang      Vízkereszttől (január 6.-tól) kezdődött és húsvét vasárnapját megelőző 40 napos böjt kezdetével, hamvazószerdával zárult a farsangi ünnepkör. a közelgő tavasz örömünnepe volt és egyúttal a tél és a tavasz küzdelmének szimbolikus megjelenítése számtalan gonoszűző és termékenységvarázsló álarcos, alakoskodó szokás fűződik hozzá. A maszkos alakoskodások mellett a farsang, a táncmulatságok, a lakodalmak és a disznótorok ideje volt. ekkor

voltak a vénlánycsúfolók is, pl.: kongózás, tuskóhúzás, szűzgulyahajtás. bizonyos munkákat tiltottak ezen időszak alatt, pl.: mosni nem szabadott, mert akkor sok bolha lesz a háznál. 33    időjóslás is kapcsolódott a farsang időszakához, pl.: ha húshagyókedden csillagos az ég, akkor sok tojást fognak a tyúkok tojni. a legtöbb szokás farsang farkára összpontosult: farsangvasárnap, farsanghétfő, húshagyókedd, hamvazószerda. Az előkészületek, azonban a farsangvasárnapot megelőző csütörtökön, kövércsütörtökön, vagy zabálócsütörtökön kezdődött, amikor zsíros ételeket ettek, abban a hitben, hogy bő lesz az idei termés, és kövérre híznak a disznók. hamvazószerdán a templomban mise után a pap az elmúlt évi szentelt barka hamujával a hívők homlokára keresztet rajzolt, megszentelte őket. 34 III. Népi öltözködés 35 III.1 Öltözködés jelentősége a népi kultúrában A ruházat a

mindennapi életünk tárgyi kellékeinek fontos része, ugyanúgy szükséglet, mit az élelem, lakóház stb. a mai öltözködés kialakulása hosszú folyamat eredménye A homo sapiens sokáig ruhátlanul járt, később megjelentek az egyes viseleti elemek, melyek inkább a test díszítésére, mintsem annak védelmére szolgáltak. Az emberiséget a kutatók szerint a ruhaviselet tette a hidegre túlzottan érzékennyé, a testrészek elfedése pedig kialakította a szeméremérzetet, szégyenlőséget. Az ágyékkötők, szeméremfedők ugyanis, az egyes kultúrákban éppen ellenkezőjét jelentették, felhívták a figyelmet, vagy kiemeltek egyes testrészeket. Öltözködés jelentősége az ősi kultúrákban: 1) az öltözetnek őseink varázserőt tulajdonítottak. A mágikus gondolkodás szerint a ruha védelmi szerepe nem a fizikai tulajdonságaiban, hanem varázserejében rejlik, és úgy gondolták, hogy gonosz szellemek ártó hatalma ellen védenek. 2) az adott

kultúra műveltségének szimbólumrendszerét hordozzák 3) a viselet szerves része volt a testdíszítés és az ékszerviselet, melyeknek mágikus erőt tulajdonítottak. Legősibb ruhadarabjaink Az ősi ruhadarabjaink egyenes, derékszögű szabásvonal alapján készültek, mert így keletkezett a lehető legkevesebb anyagfelesleg. Az ősi viseletekben érvényesült a test tökéletes arányrendszere = aranymetszés. 1) poncsó: téglalap alakú bőr-, vagy textildarabból készül, amelynek a fej számára lyukat vágtak. A poncsó Amerikában és Ázsiában terjedt el A poncsóból alakult ki az ing, mely a poncsó ujjakkal ellátott, kétoldalt összevarrott változata. 2) köpeny: a vállra boruló, elöl záródó köpeny viselete Ázsiában volt jellemző. Ide tartozik pl: kaftán, kimonó. A felsőruházatunk szinte minden darabja a köpenyfélék családjába tartozik. 3) kötény: a ruhafélék legősibb alaptípusa az ágyékkötő, kötény. Ebből alakultak ki a

szoknyák, lepelruhák, nadrágok. Az öltözködés funkciói:          védelmi szerep a test díszítése kiemeli, vagy éppen eltakarja az egyén előnyös tulajdonságait egyéniség (individum) kifejezője nemiség és a két nem egymáshoz való viszonyának kifejezője megmutatja az egyén társadalmi helyzetét, életkorát, származását, családi állapotát, táji-etnikus hovatartozását szimbolikus jeleket hordoznak szociális és regionális csoportokat is elkülönít: városit a vidékitől, kézműveseket az orvostól. foglalkozás kifejezője A népviseletei darabok a magyar történelem során több korszakban divatba kerültek:  XIX. században a díszmagyar megjelenésekor 36  XIX. század második felében és végén a magyar népművészet felfedezésének következtében.  szecesszió időszakában  a két világháború között a Horthy-korszakban, a bálokon volt divat népviseleti kosztümöket hordani.

Főként Tüdős Klára munkái voltak igen népszerűek.  az 1970-es években, a hippi korszakban is népviseleti elemek kerülnek előtérbe.  az 1990-es évektől, pedig számos divattervező merít ötleteket a magyar nép, vagy úri öltözködésből. pl: Hampel Katalin, Gyöngyösi Renáta, Zoób Kati, Fekete Kriszta stb . 37 III.2 Bőr felhasználása (Bőrruhák, bőrkikészítés munkafolyamata, bőrkikészítés mesterségei, bőr lábbelik) A viseletek közül a legrégebbiek a bőrruhák, már az ősember is a leölt állatok bőrébe öltözött. A nomád népek nemcsak viseletüket, hanem használati tárgyaikat is bőrből készítették. I. Bőrruhák: a, hátibőr: legegyszerűbb viseleti darab, mely szabás-varrás nélkül készült. Az állatról lenyúzott prémes bőrt a lábánál összekötve a nyakukba vetve viselték. A magyar viseletben később is tovább él kacagány elnevezéssel. b, előbőr: a hátibőr párját a mellre kötötték. c,

mellény: a hátibőr és az előbőr összeolvadásából alakult ki a mellény. A szőrében meghagyott két birkabőr darabot a nyaknál lekerekítették majd a vállon és az egyik oldalon összevarrták, a másik oldalon gombbal, kötővel látták el. A házilag készült melleseket néhol még ma is viselik. d, lajbi: az elöl gombolódó, szőrében meghagyott birkabőrből készült melles, hímes, díszes újabb változatait a szűcsök késztették. e, ködmön: szőrében meghagyott birkabőrből készült, elöl gombokkal záródó, derékig érő felsőkabát, melyet elsősorban a nők viseltek. f, kisbunda: lábszárközépig érő szőrében meghagyott birkabőrből készült elöl gombolódó női felsőkabát. g, suba: szőrében meghagyott 10-12 juh bőréből készült ujjnélküli, archaikus szabású, kör alakban kiteríthető, palástszerű köpenyféle. Nyakába kacagányszerűen fekete kisbárány bőrét varrták. Rátétekkel, hímzésekkel gazdagon

díszítették, elsősorban a pásztorok viselték, télen szőrével befelé fordítva, nyáron pedig szőrével kifelé. II. Bőrkikészítés munkafolyamata Alapanyag: marha, birka, juh, ló, disznó, kecske bőre. A bőr minősége függött az állat fajtájától, az állat nemétől, korától, életkörülményeitől és a felhasznált testrészétől. Menete: 1) Húsolás: a lenyúzott bőrről a felesleges húsrészeket lekaparták. 2) Szárítás: a kunyhó ajtajára, vagy deszkára szegezték és árnyékban szárították a bőrdarabot, mert a tűző nap kiégette volna. 3) Tisztítás: tiszta vízzel kimosták, a zsírtól nem tisztították meg, mert így jobban tartotta a meleget. 4) Bőr cserzése = csávázás: hamuból, oltott mészből és vízből pépszerű anyagot kevertek, mellyel a bőr mindkét oldalát bevonták. Egynapi puhítás után a szőrt le lehetett róla kaparni. 38 5) Sózás: konyhasó és a timsó keverékét dörzsölték a bőrbe. A világ

különböző részein azonban számos bőrkikésztő eljárás alakult ki. Ázsia nomád népei a konyhasó és a timsó helyett tejsavót, kovászt, korpát, vagy kutyaürüléket, Európa más népei pedig elsősorban növényi anyagokat, pl.: nyír – és a csertölgyfa kérgét, gubacsot, szömörce levelét használták fel cserzőanyagként. 6) Összegöngyölés: összegöngyölve három napig állni hagyták. 7) Tisztítás, szárítás: 8) Bőr törése: ősi módszerrel, a kéz között dörzsölve, vagy a fatörzsön átvetve húzogatással történt, több napig is eltartott, addig dörzsölték, amíg szép fehér színt kapott. 9) Szabás és varrás: 10) Díszítés: hímzésekkel, rátétekkel, festéssel történt. III. Bőrkikésztés mesterségei: A bőrkikésztés sok munkafolyamatból álló mesterséggé fejlődött. Kezdetben a bőrkikészítő és a bőrtárgyak készítője 1 személy volt később különváltak a mesterségek, a bőrfeldolgozás módszerei

szerint. 1) Tímár: bőrkikészítőt mesterember, aki egyszerű lábbeliket, pl.: bocskort készített, későbbi vargának nevezik a tímárt. 2) Tobakos: finom bőrökkel és török módra dolgozó mestert nevezték tobakosnak. 3) Vargák: durvább bőr kikésztésével foglalkoztak, cipőket készítettek. 4) Csizmadiák: csizmákat, papucsokat, topánokat, bakancsokat készítettek 5) Bocskorosok 6) Cipészek: 7) Szíjgyártók: lószerszámokat, sallangot készítettek. 8) Szűcs: „egész mesterségnek” számított, mert minden munkafolyamatot ő végzett, azaz a szőrében meghagyott birkabőrt kikészítette, kiszabta, megvarrta és ki is díszítette. A szűcsök készítették a ködmönt, mellest, subát, lajbit. IV. Bőr lábbelik: 1) Bocskor: legősibb típusait, mindig házilag készítették, csak a XIX. században vált mesterséggé (bocskoros). A talp és a lábfej egy részét borító lábbeli téglalap alakú bőrdarabokból készült, mely széleire

lyukakat vágtak, szíjat fűztek bele és a bokán megkötötték. A XIX századtól a bocskort néhány centis talppal és sarokkal látták el, hogy ne kopjanak el olyan hamar. 39 Hétköznapi viseletnek számított, ünnepnapra csizmát vettek fel. Hajdanán fakéregből, faháncsból készítették a bocskort. Tájegységenkét különböző típusai alakultak ki, pl.: Felföldön kerekorrú, Erdélyben orrán végigvarrt hegyes orrú. 2) Csizma: a honfoglaló eleink is viseltek nemezből, vagy bőrből készült csizmát, melyet sokáig elsősorban lovas emberek, gyalogos ember pedig a bocskort viselte. A csizmán kezdetben nem volt sarok. Típusai: oldalt varrott, hátul varrott csizmák. Marhafaggyúval ápolták a bőrből készült lábbeliket. A lábbeli és a lábszár védelmére a bőrből, vagy nemezből készült kapcát és a habdát viselték. 40 III.3 Szűcsmunkák díszítő eljárásai és díszítő motívumai A szűcsök készítették szőrében

meghagyott juhbőrből a hosszú századok kedvelt viseleti darabjait: ködmön, melles, suba, lajbi. A különböző mesterségek közül egyedül a magyar szűcs maradt meg „egész mesterségnek”: a subához, ködmönhöz stb. való bőrt nemcsak kikészítette, kiszabta, megvarrta, hanem virágokkal ki is hímezte, azaz minden munkafolyamatot ő végzett el. A szűcsmunkák díszítésének módjai:  a varrások megerősítésének módjai: vóc és az irha. A vóc kétrét összehajtott irhacsík, mely megerősítette a varrást, a fonal így nem volt a felszínen, nem kopott. A varrás megerősítésének másik módja az irházás, vagyis a varrás irhával való eltakarása. Az irhaszegély szélét ki szokták cifrázni ollóval. Az irhaszegélyt szironnyal (2-3mm vékony bőrcsík), vagy rácsozással (irhát bevagdalták és ebbe fűzték bele a szironycsíkokat) varrták az anyagba.  a bőrruha díszítéséhez tartozott a prém, mely apró fürtű fekete, vagy

báránybőr volt.  a bőrruhák gombjai a hosszúkás „furkógomb” és a kerek „somgomb”. A hosszúkást férfimellesre, a kerek gombot a női ködmönre tették.  a bőrt bőrrel díszítették, ezt a megoldást rátétnek nevezték. A rátét bőrből kivágott motívumok. Kezdetben az egész minta egy darabból készült, később már a mintaelemeket külön darabokból vágták ki. A mintaelemeket többnyire szimmetrikusan elhelyezett virágok alkották, általában két kerek rózsa és középen egy szegfű, vagy tulipán. Kezdetben a rátétes díszítés volt a meghatározó, később a hímzett virágok a rátét virágokkal vegyesen tűntek fel, majd a hímzés (szűcshímzés) vált dominánssá. A rátétvirágok fő motívuma: törökvörös szegfűk, tulipánok, rózsák. A hímzés fonala sodrott, vagy sodortalan selyem volt A selyemhímzést a XIX. század végén az olcsóbb gyapjúhímzés szorította háttérbe A szűcsmunkák díszítő motívumai: A

kutatók szerint a díszítmények hasonlóságot mutatnak a magyar honfoglalás-kori tarsolylemezek ornamentikájával. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az irhából kivágott rátétek valójában nem virágmotívumokat, csokrokat, leveleket ábrázolnak, hanem ezek inkább a honfoglaláskor óta jelentősen leegyszerűsödött és átlényegült állatornamentikát rejtenek magukban. Az állatjelek a nemzetségi jelekkel voltak kapcsolatban, melyek óvó-védő funkcióban kerültek rá a használati tárgyakra, azonban az idők folyamán elvesztették e mögöttes tartalmukat és virágokká, csokrokká alakultak át. 41 1. pötty; 2 cserösznye szöm; tüskös rózsa; 4 ibolya; 5 kutyatök; 6 szegfű; 7 srófos rózsa; 8 georgina; 9 levél; 10. tölgyfalevél; 11 tulipán; 12 szívrózsa; 13 csipkés tojásrózsa; 14 rózsabimbó; 15 császárszakáll; 16. tölgyfalevél; 17 tulipán; 18 kis páva madár; 19 hal 42 43 44 Textíliák

csoportosítása eredetük szerint 45 III.4 Textíliák készítése növényi és állati eredetű anyagokból III.41 Növényi eredetű anyagokból készült textíliák A növényi anyagok feldolgozása és a belőlük készített ruhadarabok megjelenése a földműves kultúrához köthető. A növények közül a len kender csalán gyapot alkalmas textíliák készítésre. Dunántúlon elsősorban lenből, Alföldön kenderből, Erdélyben gyapjúból készítették viseleti darabjaikat. 1.Kenderfeldolgozás (lenfeldolgozás): Hazánk éghajlata megfelel a kendertermesztésnek, ezért a rostos növények közül elsősorban az erős vásznat adó kendert termesztették. A kenderfeldolgozással őseink már a honfoglalás előtti időben megismerkedtek. a) a kendert ősszel trágyázott földbe elvetették. b) nyűvés: az augusztus közepén elvirágzott kenderszálakat tövestől tépték ki a földből, azaz nyűtték, hogy minél hosszabb maradjon a szára. c)

áztatás: a kinyűtt kendert marokra szedve az áztatóba, patakba, vagy tóba vitték, amelyben mindenki e levert cölöpjéhez kötözte a kendert, melyre nehezéket raktak, hogy a víz teljesen ellepje. 8-10 napig áztatták, hogy megpuhuljon d) szárítás: az áztatóból kiszedett kendert alaposan megmosták, majd gúlába rakták és a napon megszárították. Kenderfeldolgozás menete: 1) kendertörés: ennek az eszköze a tiló, amely egy favályúba illeszkedő csappal rögzített fakésből és állványból áll. 2) fésülés = gerebenezés: a kenderszálak további finomítására, fésülésre a rostfésű, a gereben szolgál. A kifésült kenderszálakat minőség szerint osztályozzák. A finomabb minőségű szöszt ruhák, 46 a fésűben maradt kócot zsákok készítésére használják. 3) fonás: a fonást ősi módon a combon, vagy az arcon sodorva végezték, így azonban rövidebb fonal készült. Az orsó feltalálása lehetővé tette a hosszabb fonal

készítését. A megfonandó anyagot, a szöszt egy hosszú guzsalyra kötözték. A guzsaly a női munka szimbólumává vált, díszes, faragott változatait jegyajándékként kapták a lányok a fiúktól. A guzsaly szerepét a rokka vette át. 47 4) motollálás: a kész fonalat erre tekerték fel, mely egyszerre hosszmérést is jelentett. Mértékegysége: szál, ige 5) szapulás, fonalmosás: hamulúgot használtak erre. (bükkfa hamuját). A fonalat szapulókádba tették és ráöntötték a forró hamulúgot. Szapulás után tiszta vízzel kimosták a patakban az anyagot, majd a mosószékre téve a sulykolónak nevezett mosófával a nedvességet kicsapkodták. 6) szárítás: a kimosott, kiszapult fonalat a napra tették száradni, melytől kifehéredett. 7) mángorlás: az anyagot a mángorlóval „kivasalták”. 8) gombolyítás: eszköze a gombolyító 9) szövés: a fonal textilanyaggá való feldolgozása. A texere latin szóból származik a szőni

kifejezésünk. A szövés első tárgyi emlékei az újkőkorból származó agyagsúlyok, melyek valószínűleg őskori szövőszék tartozékai lehettek. Anyagai lehetnek:  növényi eredetűek: gyapot, len, kender, juta stb.  állati eredetűek: gyapjú, selyem, kasmír stb.  ásványi eredetűek: azbeszt, arany, ezüst, réz stb.  mesterséges eredetűek: műszálak (nejlon, perlon stb.) 48 A szövés technikája többféle lehetett. A legegyszerűbb a keret nélküli szövés, idővel azonban megjelentek a szövőszék ősei is. A népi kultúrában a szövés a szövőszék = osztováta segítségével valósul meg. Szövőszék részei: 1. végfa, 2 álló fa, 3 lába, 4 ülődeszka, 5 nyomdokó keresztfája, 6 bordahaj, 7 borda, 8 nyistek, 9. nyist függő, 10 cépka, 11 kistekerő, 12 nagytekerő, 13 feszítőfa, 14 nyomkodó, 15 hajtó, 16 akasztószeg, 17. bordahajtórúd, 18 nyisttartó rúd, 19 a vászon melléke, 20 megszőtt vászon, 21 nyílás A

fonás-szövés jól illeszkedett a népi munkafolyamatok éves rendszerébe. Az őszi munkák befejeztével kezdődött a fonóházak élete, mely egészen a farsangig tartott. A szövéshez kevesebb idő kellett, mint a fonáshoz. A 3-4 hónap alatt megfont fonalat 5-6 hét alatt megszőtték. A szövés böjt idején zajlott, farsangtól húsvétig 49 III.42 Állati eredetű anyagokból készült textíliák Nemcsak növényi rostok, hanem az állati eredetű anyagok is alkalmasak a textíliák előállítására. Elsősorban a juh gyapját használták ilyen célokra 1. Gyapjúfeldolgozás A,. Nemezkészítés A legkorábbról eredő régészeti lelet, amely a nemez létére, használatára utal, Kr. e 6500-ból való és Törökországban találták. Kutatók szerint abban az időben keletkezett, amikor az emberiség az állatbőrt, az állatszőrt ruhák készítésére kezdte használni. Használata elsősorban Európában és Közép-Ázsiában terjedt el. A nemez első

írásos említése a kínai évkönyvekben lelhető fel a Kr. e 4-3 században A kínai szerzők a nomád népek lakta területeket mint „Nemezország” emlegették. Az ókori görög és a római katonáknál a páncélt helyettesítette, Plinius leírása szerint ha ecetben áztatják, a vasnak és a tűznek is ellenáll. A kínaiaknál, a görögöknél és a rómaiaknál nem játszott olyan nagy szerepet a nemez, mint Belső-Ázsia nomád népeinél. A kínaiak és a görögök tőlük vették át készítésének tudományát Az ázsiai puszták szegények fában, viszont rengeteg a juh, a kecske, ebből következően a gyapjú, az állatszőr, melyből a nemezt előállították. Ebből készítették sátraikat, szőnyegeiket, ruházatuk nagy részét. Mágikus hatalmat tulajdonítottak neki: nemezből készültek a sámánok kultikus tárgyai, s azok a kivarrt istenek, amelyek óvták a nemezsátor lakóit. Nemezelés munkafolyamata Gyapjúból nemcsak szövéssel

készítenek anyagot, hanem a közép-ázsiai népek hagyománya szerint nemezeléssel. A nemezkészítés ismerete a magyarságnál a honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza. A nemezkészítés a gyapjúnak azon tulajdonságán alapszik, hogy szálai ütögetésre, víz hozzáadásával tömöríthetők. A nemez készítése elsősorban női munka volt a) gyapjú tépése, fellazítása: az anyag pehelyszerűvé válik a gyapjútépő íj, vagy pálca segítésével. b) a gyapjút rétegekben kiteregetik gyékényszőnyegre, vagy vászonra, vigyázva arra, hogy a leendő szőnyeg színoldalára a legjobb minőségű anyag kerüljön, majd forró vízzel lelocsolják, jól megtapossák, majd az egészet a gyékénnyel együtt összegöngyölték, vagy egy hengerre feltekerték és szorosan összekötözték 50 c) mángorlás során lábbal hengerelték a feltekert nemezt d) a meghengerelt nemezt óvatosan leválasztották a gyékényről, gőzfürdőben tisztára mosták, majd

következett a tömörítés. e) tömörítés: földön térdelve, vagy egy alacsony asztal mellett állva újra feltekercselték a nemezt, majd az asszonyok az egymás mellé tett kezük és alkarjuk segítségével hengergették, gyakori helycserével, hogy a nemezre gyakorolt nyomás egyenletes legyen. Ahol a minta még nem tapadt az alapba, ott erősen rányomtak egy szappandarabot. Ez a munka 2-3 óra hosszat is eltartott, közben a szőnyeget gyakran kitekerték, meglocsolták forró vízzel és a másik irányból göngyölték össze. Ekkor a nemez egyenletesen tömörödött és egyre rugalmasabb lett. Végül a napra terítve megszárították. A türkmének egy idő elteltével, általában egy év múlva újrahengerelték a nemeztakarót, s ekkor tekintették késznek. f) éles késsel kiszabják az anyagot. Nemezből készítettek: süveget, kapcát, kesztyűt, nemezcsizmát. Nemez díszítésének módjai:  tűzéssel való díszítés: a nemezt gyapjúszálakkal

varrták át. Díszítményeik főleg geometrikus minták voltak: négyzetek, párhuzamos vonalak, rombuszok, félkörívek.  belehengerelés: a különböző színű gyapjúból mintát raktak ki a gyékényre, majd összenemezelték. Az eredmény egy mindkét oldalon látható, színátmenetes minta lett, ahol a színek füstszerűen egymásba folytak. Hasonló és igen elterjedt eljárás, amikor a mintát a gyékényre fektetve betakarták az alapszínt adó gyapjúval, ekkor a díszítés csak az egyik oldalon látszott.  applikálás: az egyszínű alapra szövetből, vékony nemezből, bőrből kivágott alakzatokat varrtak, esetleg fémlapokat ragasztottak. Így hoztak létre különböző növényi eredetű, görbe vonalú mintákat. A kazakok, kirgizek a varrás helyét sodrott gyapjúzsinórral fedték el.  a legerősebb, legtartósabb nemezeket mozaiktechnikával készítették. Először készítettek két (három) színben összeillő nemezt, amit a szokásosnál

tovább 51 hengereltek, hogy erős és megfelelő vékonyságú legyen. A két nemezt egymásra fektették, és éles késsel vagy ollóval kivágták belőle ugyanazt a mintát. A kivágott részeket felcserélték egymással, s az illeszkedő széleket összevarrták. Így megkapták az ellentétes színezésű díszítményeket, amelyből összeállították a szőnyeget. A színoldal alá egy nemezlapot illesztettek, s a rétegeket gondosan összetűzték. A tűzés hagyományosan a varrás két oldalán haladt, ugyanolyan színű gyapjúfonallal, mint a nemez. Végül a varrásokat és a szőnyeg szélét sodrott gyapjúfonallal takarták el B, Gyapjú szövése: a juhról lenyírt gyapjút tisztítják, tépkedik, kártolják, majd a kenderhez hasonló módon orsóval, rokkával megfonják és megszövik. C, Posztókészítés: ványolás és a kártolás eljárásával készül. Gyapjú felsőruhák: A vászonból főleg alsóruhákat készítettek, a gyapjú szőttesből

viszont elsősorban felsőruhákat. A gyapjú felsőruhák többsége archaikus, derékszögű szabásvonalú.  guba: anyaga a juh gyapjából készített gyapjúposztó. Általában a guba szőttesbe gyapjúfürtöket is beleszőttek, ezért hasonlított a kifordított subához. Vállra vetve viselték, gallérjánál kötötték meg, ahol piros posztószegély díszítette.  szűr: a XIX. században kezdték az alantas paraszti társadalmi helyzetet szimbolizáló darabot díszíteni piros és kék szegélyekkel, rátétvirágokkal, majd szűcshímzéssel, ezért kapta a cifraszűr elnevezést. A hatóságok tiltották viselését, mondván viselőjük így hasonlítanak a nemesekhez. Csak a férfiak hordták. Nem volt szokás belebújni, csak vállra vetve viselték. Az ujját általában lekötötték, és táskának használták. Elsősorban ünnepi viselet volt. Anyaga gyapjúposztó  székelyek harisnyája: nadrágja  daróc: csuklyás köpeny. 52 III.5

Magyarország főbb táji-etnikus csoportjai és főbb sajátosságai III.51 Felföld népcsoportjai 1) Palócok: rokon a polovec népnévvel, mely kunt jelent, s valószínűleg Bélapátfalva környékére, még a XIII. századi alföldi kun beköltözés előtt érkezett kun néptöredék, illetve annak utódainak a neve. A palóc népnév később gúnyos értelmű lett, mert az Alföldön így nevezték azokat a Felföldről, a Mátra túloldaláról jött telepeseket, idénymunkásokat, akik az alfölditől eltérő nyelvjárásban beszéltek.  Nógrád, Gömör, Heves Borsod és Hont megye, illetve Zoboralja lakói a palócok, akik sajátos nyelvjárásban beszéltek: az „a” hang helyett, rövid „á” hangot ejtenek, az „á” hangot, pedig „ó”-nak ejtik.  Mikszáth Kálmán regényei növelték ismertségüket, pl: Tóth atyafiak és a jó palócok  főbb települései: Buják, Parád, Őrhalom, Hollókő, Kazár, Martos.  Zobor vidékét ismertté,

Kodály Zoltán gyűjtései tették. 2) Csallóköz: „aranykertnek” nevezték, mert aranymosással foglalkoztak a környéken. 3) Ipoly-mente: 4) Garam-mente 5) Matyók: Felföld és az Alföld határán, Borsod és Heves megyében (Bükk környékén) a reformátusok matyóknak nevezik a katolikusokat. A név a Mátyás keresztnév kicsinyítőképzős alakja, melyből a k-t később elhagyták.  települései: Mezőkövesd, Tard, Szentistván  híres a matyó hímzés, sötét alapon. piros, kék, sárga Ismert „íróasszonya Kis Jankó Bori”  a matyó nők viselték a leghosszabb szoknyát  a férfi ünnepi viselet része volt, a magyar népviseletekben egyedülállóan a kötény = surc  „Hadd korogjon, csak ragyogjon!” viseletüket ragyogókkal, flitterekkel gazdagon díszítették, inkább rossz körülmények között éltek csakhogy a díszes viseletüket megtarthassák, ezért a hatóságok elrendelték a ragyogók égetését. III.52 Dunántúl

néprajzi csoportjai 1) Sárköz: Tolna megyében, Szekszárd és Báta közötti ártéri területen található meg  települései: Öcsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék, Bátaszék  magyar mellett német (sváb), szerb és bukovinai székely népcsoport él a területen  XIX. században elterjedt az egykézés szokása  híres a hímzőművészetük  gazdag a népköltészete 2) Sióagárd: Szekszárdtól északra, a sió és a Sárvíz összefolyásánál találjuk Sióagárdot. Egyedülálló népviselete és a hímzőművészete. A lakosok egy része felföldi magyar, szlovák, német és horvát eredetű lehet. 3) Somogy: jeles települései: Csököly, Buzsák. Híres a csökölyi fehér gyászviselet 4) Ormánság: Baranya megye délnyugati sarkában található. Fehérben gyászoltak 53 5) Őrség: felső része Ausztriához tartozik, az alsó része Vas megye déli részén található meg. Határvédelmi céllal telepítették ide lakosságát, kik a

székelyekhez hasonló kiváltságokkal rendelkeztek.  híres a „szeres” településszerkezete.  tűzálló fazekai is nevezetesek 6) Göcsej: Őrségtől délkeletre, Zala megyében találjuk Göcsejt. Itt élők elődeit valószínűleg szintén a határ védelmével bízták meg és nagy részük bocskoros nemes volt.  híres „szeges”településszerkezete és házaik cifrára faragott és festett homlokzata. Jellegzetes az emeletes kamráik = kástu  nevezetes a hímzése, melynek uralkodó színe a piros 7) Hetés: Alsólendva körül elterülő, mintegy harminc falu területét fedi. A női és a férfi ingeket gazdagon hímezték. 8) Hanság: 9) Rábaköz: híres települése Kapuvár, mely viseletéről volt nevezetes. III.53 Alföld nevezetes táji-etnikus csoportjai: 1) Kalocsa és környéke: híres a népviseletéről és színes hímzéséről. Ókalocsai hímzés alapszínei: kék-piros-fekete. A napjainkban is ismert, 30-40 féle színárnyalatot

használó kalocsai hímzés, az 1930-as években terjedt el. Híres a kalocsai paprika 2) Szeged és környéke: híres paprikájáról, hajdan a dohánykertészségéről, a napsugaras oromzatú házairól, a szegedi papucsról. Szeged gazdagnépköltészetét Dugonics András, Bálint Sándor, Kálmány Lajos kutatta fel. 3) Kis- és Nagykunság: elnevezése a XIII. században idetelepült és a magyarságba olvadt kun néptől ered. Katonai szolgálatukért kiváltságokat kaptak 4) Háromváros (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd): 5) Hajdúság: hajdúknak nevezték, azokat a földönfutóvá vált férfiakat, akik hazáját a török elfoglalta, elpusztította, ők maguk pedig pásztorkodást, katonáskodást, marhahajtást vállaltak. 6) Debrecen és Hortobágy: férfi nadrág és ing kék színű volt. Hortobágy legelőin tartják az ősi állatfajtákat: szürkemarha, rackajuh III.54 Erdély táji-etnikus csoportjai: 1) Székelyföld: a székelyeket a keleti határok

védelmére telepítették ide, melyért kiváltságokat kaptak.  gazdag népköltészetét Kriza János, Kodály Zoltán, Benedek Elek kutatta.  jellegzetes faépítmény a magas tetőszerkezetű székely ház  férfi népviseletének érdekessége, hogy nem viseltek gatyát, hanem a gyapjúposztóból készült szűk nadrágot a székely harisnyát.  híres fazekasközpontjai: Korond, Csíkmadaras, Csíkdánfalva. 2) Kalotaszeg: itt fedezték fel a magyar népművészetet. Jellegzetesek, gótikus formájú zsindelytetős fatemplomai, szőttesei, gazdag népköltészete és néptánc hagyománya. Neves települései: Bánffyhunyad, Kalotaszentkirály, Magyarvalkó. 3) Torockó: fémművessége volt nagyon híres. 54 4) Mezőség: Erdély középső, erdőtlen része Kis- és a Nagy-Szamos, Sajó, Maros és aranyos folyók közt található meg. Neves települése: Szék Híres szalmakalapjáról és táncairól. 5) Csángók: őseik katonáskodás céljával lettek

idetelepítve. A hétfalusi csángók Brassó környékén éltek, a csángók másik része Gyimesben és a Moldvában. Egy részük elrománosodott. Érdekes nyelvjárásuk és híres népköltészetük Jelentős települések: Klézse, Diószén. 55 56 III.6 Magyar népviselet kialakulásának történeti háttere és a népviselet elemei Népviselet: a parasztság ruházatát értjük alatta. A hagyományos közösségekben is nemcsak a test védelmére szolgált, hanem megmutatta az egyén nemét, korát, társadalmi helyzetét, származását, családi állapotát és táji, etnikus hovatartozását. A népviselet kialakulásának történeti háttere: A honfoglaló magyarság viselete keleties jellegű lehetett, melyre az egyenes és a derékszögű szabásvonalak voltak a jellemzőek. Előnye, hogy a szövött anyagot úgy lehetett szabni, hogy hulladék anyag nem keletkezett. A letelepedés után ez az öltözet sokáig megmaradt Az idők folyamán a parasztság

öltözetének formálódásában az alábbi tényezők játszottak szerepet:  a társadalom arisztokratikus rétegeinek történelmi ruházatai  a keleti és a nyugati aktuális divat  a belülről fejlődő alkotóerő Új anyagok, új szabásvonalak, új díszítések jelentek meg, melyek hatással voltak a paraszti öltözködésre:  színes gótika  a reneszánsz kori szabászat a parasztingek jellegét határozták meg  török világ az egyenes szabásvonalat, a gazdagon díszített virágmotívumok (szegfű) színességét adták A XVIII. századi elszegényedés miatt a parasztság újra önellátásra kényszerült, hiszen nehezen jutott hozzá a gyáripari különlegességekhez. A földművelése révén jutott hozzá a kenderhez, lenhez, az állattartása révén a szőrmékhez, bőrökhöz, melyekből előállította öltözetét. A régies technikával készült egyenes szabásvonalú, keleties ruhák mellett ugyanakkor már megjelentek az ipari

anyagokból készült újabb, nyugatias görbe szabásvonalú ruhafélék. A gazdasági visszaesés a színgazdagságot is visszafogta, ezért csak a fiatalabbak és a gazdagabbak ünnepi viselete volt díszesebb és színesebb. A XIX. század valamivel jobb anyagi körülményeket hozott A romantika idején megindul a népi kultúra iránt a polgári érdeklődés. A népviseletben:  piros szín jelentősége megnőtt  férfiak általános viselete a fehér vászoning és a fehér vászongatya, vagy posztónadrág, fehér szűr, fehér ködmön, suba lesz, melyeket díszíteni kezdenek  a nők fehér inget, fehér, vagy színes szoknyát, kötényt, fejkendőt, fekete bocskort, sárga, piros, vagy fekete csizmát hordtak  a házivászon posztó és bőrfélék mellett meghatározóvá válik a gyáripari anyagok használata  a házi sárgásfehér, szürkésbarnás gyapjúposztó mellett megjelenik a gyári kékesfehér pamutvászon, a gyolcs és a színes

posztóanyagok  az új anyagok megjelenésének következtében megváltozik a szabásvonal, divatba jönnek a ráncolások  megnőtt a ruhadarabok száma is Magyar népviseletek elemei: a nők és a férfiak viseletében egyaránt vannak olyan ruhadarabok, melyek országosan, vagy nagy területen minden viseletben azonosak. 1, Női népviselet: 57 - ing: kétféle női ing terjedt el, a derékig érő, vagy az annál rövidebb és a térdig érő fajta. Az előbbiek mindig bő ujjúak, az utóbbiaké egyaránt lehetett bő és szűk Vidékenként változott az ujjak hossza. Anyaguk a háziszőttes, a gyolcs később a tüll. Az ingeket hímezték, mely vidékenként eltérő volt A XIX században az ingeket a blúzfélék váltották fel. Az ing és a mellény összeolvadásából alakul ki a rékli. - pendely: az inget a pendely nevű szoknyaféle (nem alsószoknya) fogta le, mely csak a Dunántúl délkeleti részén volt díszített. - harisnya: gyapjúból,

pamutból készültek a harisnyák, melyek voltak egyszínűek, színesek, hímzettek és kötöttek. szoknya: a pendelyre öltötték a gyolcs szoknyákat, majd legfelülre került a különböző anyagokból készült selyem, kasmír, bársony, brokát, színes, sima, vagy ráncos szoknyát. Az asszonynak a szoknya, a férfinak a nadrág volt a szimbóluma. kötény: a szoknya felett kötényt viseltek. Táji különbségek figyelhetők meg díszítettségükben és hosszukban. mellény, pruszlik: az ing fölött viselték a bőrből készült mellényt és a szövött anyagból, selyemből, gyolcsból, bársonyból készült pruszlikot. - - 58 - lábbeli: otthon mezítláb, bocskorban, vagy papucsban jártak, ünnepnapkor pedig csizmában, mely piros, sárga, vagy fekete színű volt. A XX század elején szorítja ki a csizmaviseletet a cipő. - felsőruhák: a legtöbb vidéken ismert volt a különböző hosszúságú bőrrátéttel, vagy szűcshímzéssel, vagy

mindkettővel díszített bőrködmön. A kunságiak és a jászságiak az ujjatlan, rövid, hímzett kisbundát kedvelték. Később elterjedtek a kék, vagy fekete gyári posztóból készült kabátféleség a mente, melyet rókaprémmel díszítettek, illetve a posztókabátok. kiegészítő darabok: a vállkendő, mely országosan elterjedt volt, de az anyaguk nem volt olyan változatos és csak kevés helyen hímezték. A kézbe való kendő az utcára menő lányoknak, asszonyoknak, ha nem munkába mentek elmaradhatatlan viseleti darabjuk volt. Gyolcsból készítették, többségük hímzett volt, vagy legalább monogrammal el volt látva. hajviselet, fejfedők: a nők hosszú haja évszázadokon át nemi ékesség volt. A hajadon lányok hajának varázserőt tulajdonítottak, ezért ritkán vágtak a hajukból, illetve fésülködéskor az elhullajtott hajszálakat összeszedték, mert a népi hiedelem szerint szűz lány hajával meg lehetett rontani valakit. Hajadonfőtt

csak a hajadon lányok járhattak, innen származik a hajadon kifejezés. A hajukat, vagy kiengedték, vagy fonatokban (kakasos, tyúkos, rozmaringos) hordták, - - 59 melyekbe szalagot, pántlikát kötöttek. Fő fejdíszük a párta, mely a hajadonság, a szűziesség jelképe volt. „Pártában maradt” Az asszonyok kontyot viseltek, melyet a kontyfára, fésűre tekertek fel, fő fejdíszük a főkötő volt, mely takarta a hajat. A felkontyolás, sok helyen ma is az asszonnyá avatás jelképe és a lakodalom fő rítusának számít. „Bekötik a fejét.” A főkötők díszítése, formája, kortól, alkalomtól változott. Alapanyaguk nagyon változatos volt: vászontól a selymeken át az aranycsipkéig minden megtalálható volt. 2, Férfi népviselet: lényegesen kevesebb ruhaféleségből alakult ki. A felsőruháknál mutatkozik kivétel, mert ebben a férfiak nagyobb pompát fejtettek ki, mint a nők. A férfiviselet inge, gatyája alsóruha és ruha is volt

egyben. Az ing, gatya viselete Székelyföld kivételével mindenütt általános volt - ing: kezdetben keleti módra egyenes szabásvonalú volt, mely téglalap alakú háti és előrészből tevődött össze. Gallérja nem volt, nyaknál a hasítékot madzaggal kötötték össze. Az ujjon nem volt kézelő Ingek anyaga: vászon, gyolcs, selyem. Elejük hímzéssel, színes gombokkal díszített A férfiing általában fehér, de a hortobágyi pásztorok kedvelték a kék színt. - vászongatya: szabásvonala szintén keletiesen derékszögű volt. Általában fehér volt, ritkábban kék. Vászonból készültek a keskenyebbek, gyolcsból a 60 - - - gatyaszerűen ráncoltak. Fontosabb útra már nem gatyában mentek, hanem nadrágban. A nadrág általában combra feszülős volt, olykor gazdag zsinórozással. A XIX század második felében vált általánossá a sötétkék, vagy fekete posztónadrág. mellény, pruszlik: vannak hosszúak és díszesek, melyeket

zsinórral és díszgombokkal díszítettek. Anyaguk: bőr, posztó, selyem, bársony. kötény: a férfiak nem viseltek olyan mértéken kötényt, mint a nők. Legtöbb helyen az ünneplőhöz nem járt kötény. Kivétel Palócföld és a matyó közösségek, ahol kiegészítője volt a viseletnek. lábbeli: mezítláb, papucsban csak otthon jártak, egyébként bocskort, vagy csizmát viseltek. felsőruházat: dolmány, mente, szűr, ködmön, suba, guba. A szűr szabása keleties volt A XIX. században kezdték az alantas paraszti társadalmi helyzetet szimbolizáló darabot díszíteni piros és kék szegélyekkel, majd piros rátétvirágokkal, ezért kapta a cifraszűr elnevezést. A hatóságok tiltották viselését, mondván így hasonlítanak a nemesekhez, illetve így próbáltak gátat vetni a „luxus” terjedésének. Csak a férfiak hordták Nem volt szokás belebújni, csak vállra vetve viselték. Az ujját általában lekötötték, és táskának használták.

Elsősorban ünnepi viselet volt. Anyaga gyapjúposztó. A suba ujj nélküli köpenyféle, mely 10-12 juh szőrében meghagyott juh bőréből készült, nyakába kacagányszerűen fekete kisbárány bőrét varrták. Kör alakban kiteríthető, palástszerű és az égboltot szimbolizálta. Rátétekkel és szűcshímzéssel díszítették. A ködmön szintén szőrében meghagyott juh bőréből készült, nem volt olyan díszes, mint a nőké. A guba anyaga a juh gyapjából készített gyapjúposztó. Általában a gubaszőttesbe gyapjúfürtöket is beleszőttek. Vállra vetve viselték, gallérjánál kötötték meg, ahol piros posztószegély díszítette. 61 - kiegészítő darabok: tarisznya, bőrövek, dohányzacskó, bot hajviseletek, fejfedők: a katonáskodás következtében elterjed a rövid haj. Hosszú, csimbókokba, fonatokba rendezett hajat idővel csak a pásztorok viseltek. A pödrött bajuszviselet általános, szakállat az idősebbek viseltek, mely a

tisztes kort, bölcsességet jelképezte. Férfiember hajadonfőtt nem járt, valami fejfedő mindig volt rajta. Nyáron karimás kalapot, szalmakalapot, télen süveget, kucsmát hordtak. Táji jellegzetességek a magyar népviseletben 1, Alföldi viselet: pusztai; kalocsai 2, Dunántúli viselet: sárközi; kapuvári; rábaközi; ormánsági, sióagárdi; csökölyi 3, Felföldi: palóc; matyó 4, Erdély: kalotaszegi; torockói, székely, csángók 62 III.7 Felvidéki népviseletek III.71 Matyó népviselet Matyók: Felföld és az Alföld határán, Borsod és Heves megyében (Bükk környékén) a reformátusok matyóknak nevezik az itt élő katolikusokat. A név a Mátyás keresztnév kicsinyítőképzős alakja, melyből a k-t később elhagyták.  települései: Mezőkövesd, Tard, Szentistván  híres a matyó hímzés, sötét alapon. piros, kék, sárga Ismert „íróasszonya Kis Jankó Bori”  a matyó nők viselték a leghosszabb szoknyát  a férfi

ünnepi viselet része volt, a magyar népviseletekben egyedülállóan a kötény = surc  „Hadd korogjon, csak ragyogjon!” viseletüket ragyogókkal, flitterekkel gazdagon díszítették, inkább rossz körülmények között éltek csakhogy a díszes viseletüket megtarthassák, ezért a hatóságok elrendelték a ragyogók égetését. Férfi viselet A férfiak viselete e tájegységben a legdíszesebb, melynek jellemző darabja a lobogósujjú hímzett gyolcsing. Ehhez fehér, fekete, vagy kék bő cifra vászongatyát viseltek A cifra vászongatya 12-14 szélből készült, melyet nyáron viseltek. A bő gatya viseletét a XX. század elején a szűk nadrág viselete váltja fel. A gatyájuk előtt kötötték meg a díszes kötényüket, a surcot. A férfiaké keskenyebb volt, mint a nőké. Dúsan hímezték, és az ünnepi viselet részévé vált. A vőlegénysurcot a mennyasszony ajándékozta. Később a kötényt a hímzés mellett aranypaszománttal, ragyogókkal

díszítették, a végét pedig rojtokkal látták el. Az ingre felvették a pruszlikot (mellényt), vagy ahogyan a matyók nevezték a lajbit, mely először piros később fekete színű lett és színes zsinórral, pitykékkel, gombokkal díszítették. Felsőkabát: mente, szűr, suba. A mentéjük kezdetben kék volt zsinórozás pedig színes, később fekete mentét kezdtek hordani. A mentét fekete prémmel szegték be, fekete zsinórral díszítették és fehér báránybőrrel bélelték. A fiatalok a mentét vállukra, azaz panyókára vetve viselték. A szűr mellett ez volt a felsőkabátjuk. A mentét idővel a télikabát váltotta fel Fejfedő: magas tetejű zöld karimájú kalap, melyet tollal, vagy bokrétával díszítettek. 63 Lábbeli: ünnepnapon bőrcsizmát, hétköznap bocskort viseltek. Női viselet Az ingük bő, hosszú és buggyos ujjú volt, idővel azonban a szűk ujjú, rövid inget hordták. Az ing fölé pruszlikot öltöttek, mely sötét

színű brokátból készült, elől sújtással, hímzéssel és apró gombokkal díszítették. A XIX század végén a pruszlik helyett az ing és a pruszlik összeolvadásával létrejött blúzfélét a réklit viselték, mely régen fekete posztóból készült és elől 2 sor gomb díszítette. A pruszlik fölé rojtokkal díszített kendőt tekertek. A matyó nők mindig hosszú szoknyában jártak. A pendely felett 3-4 szoknyafélét hordtak, mindig a külső volt a legszebb. A jólét fokmérője volt a szoknyák bősége. A szoknyák bővek voltak és az aljukra fodrot varrtak, melyek bősége egyenként elérte a 60 métert, ezért a matyó szoknya alja harang alakúan kiállt, amikor a matyó nő járt benne a szoknya alja minden lépésénél az egyik sarkától a másikig vágódott, ezért nevezték höndörgőnek. A szoknya előtt a kötényt = surcot viselték, mely olyan bő volt, hogy szinte elfedte a szoknyát. A férfiakéhoz hasonló, de sokkal díszesebb volt:

flitterrel, szűcshímzéssel és szálhúzásos hímzéssel díszítették. A mezőkövesdi lányok ünnepnapkor is hajadonfőtt jártak. Ha áldozni mentek, akkor hordták a díszes koszorút: elől igen magas, hátul nyitott, két végét pedig a tarkón kötötték meg. Régen kék színű, ma fehér virágokkal, gyöngyökkel és bimbókkal díszítették. A mennyasszonyi koszorút is ebből alakították ki, melyet ezüst kalászokkal magasítottak, vagy esetleg egy teljesen újat csináltattak. A matyó asszonyok felkontyolt hajukhoz főkötőt hordtak. A vászon főkötőt a tok nevezetű csúcsos főkötőféle váltotta fel, melynek vázát szalmából, később kartonpapírból készítették el, melyet kasmírral vontak be. Formája idővel egyre kisebb és hegyesebb lett Mivel éppen csak a kontyot takarta, alatta zsebkendőnek nevezett kiskendővel kötötték át a hajat. A tok fiatalasszonyok által hordott ünnepi változatát, melyet selyemszalagokkal és

művirágcsokrokkal díszítettek, menyecskefőkötőnek, vagy sutának nevezték. Felsőkabát: mente, ködmön. A női ködmönt kuzsunak nevezték, melyet rátétekkel és szűcshímzésekkel díszítettek. Alaposan kihímezték, hiszen minél több volt rajta a hímzés, annál jobb módúnak számított a tulajdonos. A kuzsut a lány a kelengyéjébe kapta Lábbeli: hétköznap bocskort, ünnepnap papucsot, később fekete cifrán díszített bőrcsizmát viseltek. 64 III.72 Palóc népviselet Palócok: rokon a polovec népnévvel, mely kunt jelent, s valószínűleg Bélapátfalva környékére, még a XIII. századi alföldi kun beköltözés előtt érkezett kun néptöredék, illetve annak utódainak a neve. A palóc népnév később gúnyos értelmű lett, mert az Alföldön így nevezték azokat a Felföldről, a Mátra túloldaláról jött telepeseket, idénymunkásokat, akik az alfölditől eltérő nyelvjárásban beszéltek.  Nógrád, Gömör, Heves Borsod és

Hont megye, illetve Zoboralja lakói a palócok, akik sajátos nyelvjárásban beszéltek: az „a” hang helyett, rövid „á” hangot ejtenek, az „á” hangot, pedig „ó”-nak ejtik.  Mikszáth Kálmán regényei növelték ismertségüket, pl: Tóth atyafiak és a jó palócok  főbb települései: Buják, Parád, Őrhalom, Hollókő, Kazár, Martos.  Zobor vidékét ismertté, Kodály Zoltán gyűjtései tették. Női viselet Településenként változott a női viselet formája. A bujákiak ingujja a biedermeier hatására puffos ujjúvá vált, többnyire könyökig ért Az ingre a selyemből, vagy bársonyból készült, élénk színű pruszlikot, vagy lajbit vették fel, melyre a slingelt, fehér, magasra felálló, keményített csipkefodrú vállkendőt kötötték. A kötött harisnyára Bujákon vették fel az országban a legtöbb és a legrövidebb szoknyákat. Mintegy 10-12 legalább egy évig keményített, sűrűn ráncolt alsószoknyát vettek fel,

mely következtében igen terjedelmessé vált a szoknya körvonala, melyet a népi krinolinnal, a derékra kötött anyaggal kitömött hurkával fokoztak. Az alsószoknyák fölé a szintén sűrűn ráncolt, selyemből, bársonyból készült élénk színű díszes szoknyát vették fel, mely elé a díszes kötényt kötöttek. 65  a ludányhalásziak viselete eltért a rövidszoknyás bujákiakétól, szoknyájuk hosszú, kötényük körben fodros, viseletük nagyon egyszerű volt.  a hasznosiak apróra pliszírozott szoknyái féllábszárig értek, a slingelt ingvállra fehér vállkendőt kötöttek, az öltözet világos színéből, pedig csak a pruszlik élénk pirosa vált ki.  a kazáriak női viseletében nagy szerepet kapott a tüll, melyből a bő ujjú ingválluk, a vállkendőjük és a lyukhímzéssel díszített széles kötényük készült. A tüll felsők alá erősen kékítette, keményített gyolcsing és alsószoknya került, mely

megjelenésüket vakítóan fehérré tette. Hétköznap pruszlikkal összevarrt kasmír-, vagy selyemszoknyát vettek fel az alsószoknyájuk fölé, elé pedig fehér lyukhímzéssel díszített kötényt = gangát kötöttek. A hajadon lányok többnyire egyetlen fonatban, brekocsban viselték a hajukat, melyet szalagokkal és alkalmanként a pártával díszítettek. Az asszonyok a kontyfára, kontyba csavarták hajukat, melyre díszes főkötőt vettek fel, melynek formája településenként szintén változott:  a ludányhalászi asszony fehér csipkés, nagy szalagos farkas főkötőt3 viselt  a hollókői fiatalasszonyok gyöngyös, fodros főkötőjére menyecskekendőt kötöttek, melyet idővel egyre keskenyebbre hajtogattak, hogy a főkötő díszei jobban érvényesüljenek.  a hasznosi asszony, a kis kovásszal keményített alsó főkötőjük fölé kúposra kialakított aranycsipke főkötőt tettek, amit piros szalag, kehelyszerűen kialakított szalagcsokor

díszített.  a kazária asszonyok a kontyvasra tekert hajukat kontyruhával fedték le, melyre a kis alsó főkötő került, amit a felső főkötő takart el. Még a köznapi kis főkötő fodros, gyöngyös pártaszerű része kisarasznyi magasságú volt, addig az ünnepélyes nagyrózsás, ezüstcsipkés, aranycsipkés nagyfőkötők magassága már a nagyaraszt is meghaladta, s koronaszerűen keretezte a fejet.  a martosi fiatalasszony főkötőjére két sor, széles aranycsipke került, hátul pedig színes szalagok csüngtek le róla, melyek az évek előre haladtával eltűntek róla. Nyakukba a bujákiak többsoros gyöngynyakláncot vettek fel, melyet olykor medalionnal díszítettek. Felsőkabátjuk a cifrán hímzett ködmön, melyre csak a tehetősebbek tehettek szert és az ujjatlan bőrmelles, a cucaj volt. Lábbeliként a piros, vagy fekete rámás csizmát viselték. 3 Ennek a főkötőnek az elődje annyira megtetszett Petőfinek, hogy naplójában

feljegyezte: ha megházasodik, feleségének majd innen hozat főkötőt. 66 Férfi viselet A kendervászonból készül, bő ujjú, fehérhímzéssel díszített inget, az első világháború után felváltotta az elöl gombos, kézelős ing. Az ingre vették fel a pitykegombos mellényt, vagy lajbit, melyet sosem gomboltak be. A bő vászongatyát idővel a szűk sötét színű posztónadrág, a priccses nadrág és a pantalló váltotta fel. A gatyájuk és a nadrágjuk előtt, a sötét színű, alján piroskék-zöld hímzéssel gazdagon díszített kötényt, más néven szakácskát viselték Felsőkabátok: szűr, mente. Fejfedők: kalap, kucsma, szalmakalap Lábbeli: hétköznap bocskort, ünnepnap bőrcsizmát viseltek. 67 III.8 Dunántúli népviseletek III.81 Sárközi népviselet Sárköz: Tolna megyében, Szekszárd és Báta közötti ártéri területen található meg  települései: Öcsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék, Bátaszék  magyar mellett

német (sváb), szerb és bukovinai székely népcsoport él a területen  XIX. században elterjedt az egykézés szokása  híres a hímzőművészete  gazdag a népköltészete Női viselet A női ing finom, fodrozódó felületű szádából készült, mely fodros nyakú, biedermeier ujjú, hímzett és islóggal= fémlemezkékkel díszített volt. A fehér bütykös gyapjúharisnyára felvették a pendelyt = pöndőt és néhány alsószoknyát, mely felett a piros posztóval bélelt zöld posztószoknyát viselték, melyet elöl középen a kötény alatt felhajtva a korcba tűzték. A posztószoknyát idővel felváltotta az alul két sor selyemszalagos szövet, selyem, kasmír és bársonyszoknyák, mely alatt 2-3-4, fodros, vagy sűrűn ráncolt, keményített alsószoknyát = rokolyát vették fel, mely egyenként 12 m hosszú is lehetett. A szoknya elé szalagokkal, gyöngyökkel, arany-, ezüstsújtással díszített, ráncokba szedett rojtos selyem-, vagy

bársonykötényt viseltek. Az ing fölött selyempruszlikot viseltek, mely helyett idővel 3, vagy 4 selyem, vagy szövet, rojtokkal dísztett háromszögletű vállkendőt = hármas, vagy négyes kendőt viselték. A bő ujjú inget a selyem, vagy kasmír rékli = női ujjas szorította ki, mely alatt bevarrott ujjú, szűk inget viselték. 68 A lányok fejére a tülkös párta került, melyet az aranyszállal díszített kiemelkedő díszeiről neveztek el. A XX század elején tülkös pártát felváltotta a bársonyszalagra felrakott, gyöngyös virágkoszorú, melyből hármat illesztettek egymás fölé. A fiatalasszonyok elválasztott hajukat kétoldalt három ágba fonták és a halántéknál két kis kontyot formáltak. A parittya főkötőt nem a kontyon, hanem a homlokon rögzítették. A főkötő, szalagok közé foglalt fekete muszlinlapját aprólékos, fehér hímzéssel varrták ki. Az újasszony, a gyermektelen fiatalasszony feje köré keskeny, majdnem két

méter hosszú fátyolkendőt tekert, az ún. tekerőző bíbort, melyet kétoldalt fátyoltűkkel rögzített, a kendő selyemmel, arannyal kivarrt végét pedig mellére tűzte. Az első világháború után a főkötő helyett kendőt vettek fel. A nyakukban többsoros gyöngysor viseltek. Felsőkabát: ködmön. Lábbeli: a női csizmaviseletet hamar felváltották a hímzett papucsok. Férfi viselet A XIX. század közepén rövid, kézelő és gallér nélküli gyolcsinget, vászongatyát, széles bőrövet, nagy karimájú kalapot és bocskort viseltek. A XIX. század végén, hosszú, csipkeszélű inget, melyre ezüstcsipkés, állógallérú, gombos pruszlikot vették fel, és a vászongatya helyett, a sötétkék, vagy fekete posztóból készült zsinóros nadrágot, illetve csizmanadrágot viselték. A XX. század elején kezdik egyre színesebben díszíteni a viseleti darabjaikat Felsőkabát: cifraszűr, suba, ködmön, fémgombos posztókabát. Fejfedő: nemezkalap

Lábbeli: bőrcsizma III.82 Ormánsági népviselet Dél-Baranya, Dráva-menti települések tartoznak ebbe a tájegységbe. A női viseletben erős délszláv hatás figyelhető meg. Női viselet A női viselet arra példa, hogy a finom, új gyári kelmék, úgy jelentek meg egy táj öltözködésében, hogy a korábbi házivászon öltözet fehér színhatását alig változtatták meg. A házivászon viseleti darabok itt is alsóruhává alakultak át, de fölé fehér színű gyári kelmék kerültek. Az asszonyok és a lányok felső testükre rövid és szűk ujjú kisimögöt, melyre a fiatal lányok fályolszerű tilángliból, az idősebbek gyolcsból, 69 vagy lenvászonból varrt, nyakba ráncolt bő ujjú nagyimögöt vettek fel. Az ing hosszú ujját a felsőkaron átkötötték, az ingujjat, pedig efölött bő redőzéssel a csuklóig leengedték. A háziszőttes és gyolcs halványan kékített alsószoknyák (kisbiklák) fölé vették fel az inggel azonos

anyagból készült legfelső szoknyát, a biklát, vagy kebelt. Az ingre sem pruszlikot, sem vállkendőt nem vettek fel. A biklák fölé a fiatalok színes, selyem, az idősebbek fehér kötényt kötöttek. A női viselethez hozzá tartozott a pácás fehér terítő, melyet esőben magukra terítettek. Fiatalokét piros sávokkal díszítették. A fiatal lányok hajukat kétoldalt két ágba fonták, melyeket a váll magasságában egybe fontak (cicába) és színes szalagokkal díszítettek. Az asszonyok a kontyon főkötőt hordtak, mely a korhoz igazodott. Az újmenyecskékét piros és más színű művirágok, gyöngyök, szalagok díszítették, a kor előrehaladtával a főkötő színe kékre, zöldre, majd tiszta fehérre változott. Fehér volt a fejkendő is, amit fölé kötöttek. Felsőkabátok: mellyes, ujjas, bunda, mente. Lábbeli: kezdetben mezítláb, vagy bocskorban jártak. Csizmát és bőrcipőt csak ünnepnapkor vettek fel. Férfi viselet A férfiak

kezdetben rövid derekú, elöl kötővel záródó „T” szabású, bő ujjú vászon ümögét vettek fel, melyet a XX. század elején felváltott a mellrészen hímzett katonaing. Bő, rojtos vászongatyát viseltek, nadrágot ritkán hordtak Az ingre mellényt vettek fel. Rövid hajt és bajuszt viseltek. Fejükre széles karimájú kalapot tettek Felsőkabát: szűr. Lábbeli: kezdetben mezítláb, vagy bocskorban jártak. Ünnepnapkor csizmában jártak III.83 Kapuvári népviselet Rábaköz volt az egyik első vidék, ahol a régi vászon öltözetdarabok alsóruhává lettek. Rábaköz leggazdagabb, leghíresebb viselete a kapuvári viselet, mely férfi viselete színesebb, a női viselete pedig polgárosultabb volt az átlagosnál. Férfi viselet A férfiak több szélből álló pamutgatyát viseletek, melynek ünnepi változatát fehér lapos hímzés és rojt díszítette. Kézelős, bő ujjú gyolcsingjüket piros-fehér, vagy fehér lapos hímzéssel díszítették.

Az ingre piros, vagy lila bársony, vagy brokát, gyönggyel, islóggal és szalagdísszel díszített mellényt = pruszlikot vették fel. Az ing nyakába piros-fehér, csíkos négyszögletes nyakravaló, a gatya elé 70 pedig fekete, szélén piros, vagy kék cikkcakkos rátéttel díszített kötény került. Télen világoskék posztónadrágot és dolmányt vettek fel, melyeket piros-sárga-kék zsinórozással és vitézkötéssel díszítettek. Felsőkabát: mente, suba, szűr, dolmány. Fejfedő: télen fekete prémsapka, nyáron pörge kalap. Lábbeli: bőrcsizma Női viselet A ruhaderék a természetes derékvonalnál magasabban helyezkedett el. Az inget és a pendelyt a hosszú ing váltotta fel. A piros-fehér lapos hímzéssel dísztett ing nyakának és az ujjvégének ráncolása madzaggal volt szabályozható. A vattabéléses szoknya fölé csípőpárnát és a fölé piros flanel, keresztpántos, mellényes szoknyát vettek fel. Ünnepekkor 5-6 fehér

keményített, csipkesorral díszített szoknyát vettek a hosszú ingre, melyekre az apróra ráncolt atlasz, vagy bársony gyöngy- és szalagdísszel ellátott felsőszoknya került. A felsőszoknya előtt selyemkötényt viseltek. Az ing fölött viselt selyem, vagy bársony pruszlikra, selyem, vagy gépi hímzéses fehér tüll vállkendő került. Végeit elöl selyem szalagövvel = csatos pántlikával szorították le, amely hátul egy másik selyemkendőt, a farkendőt tartotta. Ez a páros kendő viselet egyetlen nagyméretű kendőt imitált. Nyakukban többsoros gyöngysort viseltek. A leányok 4 ágba fonták be a hajukat, melyeket a fejet beborító kerekkontyba tűztek. Az asszonyok kontyba tűzött hajukra főkötőt, a keménypapír tokot = kobakot tették, melyre szalagok és tarkón megkötött piros-fehér csíkos, rojtos selyemkendő is került, mely teljesen elfedte a hajat. Az áll alatt megkötött felsőkendők közül legdrágábbak a géphímzéses fehér

tüllök és a lapos hímzéses batisztok Felsőkabát: ujjas Lábbeli: bőrcsizma, szalagdíszes félcipő. III.84 Somogyi népviselet (Törökkoppány) A dunántúli viseletek közül a városias, polgárias jellege ellenére a paraszti viseletek közé tartozik. Női viselet Külső-Somogynak ezen a részén már az első világháború idején sem öltöttek vállkendőt az ing fölé. Az alsóing fölött, az elején és a két rövid, buggyos ujján fehér lyukvarrással, vagy piros keresztszemes hímzéssel díszített felsőinget viseltek. A XX század elején, ehelyett gyári anyagokból készített blúzokat vettek fel, melyeket a szoknya fölé kivetve, a derékon övvel szorítottak le. Az inget a pendellyel szorították le, melyre szintén házi vászonból készült, ünnepre keményített gyolcsból készült (általában 5db) alsószoknyát vettek fel. A legfelső gyolcs alsószoknya slingelt, cakkos széle kilátszott a fölé vett selyemből, atlaszból,

bársonyból készült felsőszoknya alól. A sötét alapszínű szoknyára 71 került a hasonló anyagból készült fekete, vagy világosabb árnyalatú kötény. A XX század elején kezdték viselni a pufándlit = farpárnát, hogy a szoknya a helyi szépség ideál szerint elöl laposan, hátul kereken álljon. A pufándlit az alsóing hátsó széléhez varrták A lányok hajukat egy ágba (cicába) fogták, melyet szalagokkal díszítettek. Az asszonyok szögletes, anyaggal betekert rámára csavarták fel a két fonatba font hajukat, melyre a konytruha és a fejkendő került. A kendőt hátul a tarkón kötötték meg, két végét kétfelől, úgy kötötték meg, hogy a két sarka a pillangó szárnyaihoz hasonlóan szétálltak, ebből alakult ki, a XX. század elején a keménypapírral merevített főkötő, a pille, melynek ünnepi változatait islóggal, üveggyöngyökkel díszítették. A kendőt és a pillét elöl a homlok fölött fejcsipke egészítette ki.

A cipőkkel azonos mintájú, kötött, fehér, piros, rózsaszín, vagy kék bulékékkal, vagy böckökkel díszített pamutharisnyát hordtak. Lábbeli: félmagas sarkú fekete, vagy sötétkék fűzős bársony félcipőt viseltek, melyre színes fonállal cifrázást varrtak. Férfi viselet A férfiak állógallérú, bő ujjú, kézelős fehérhímzésessel díszített pamutinget, 8-10 szélből álló rojtos gatyát, fekete, vagy sötétkék, sűrű zsinórozású posztó mellényt, hidegben ujjas posztókabátot viseltek. Keskeny karimájú kalapjukra virágot, később árvalányhajat tűztek Lábbeli: hétköznap bocskort, ünnepnap bőrcsizmát viseltek. 72 III.9 Alföldi népviseletek III.91 Kalocsai népviselet Kalocsa és környéke: híres a népviseletéről és színes hímzéséről. Ókalocsai hímzés alapszínei: kék-piros-fekete. A napjainkban is ismert, 30-40 féle színárnyalatot használó kalocsai hímzés, az 1930-as években terjedt el. Híres a

kalocsai paprika Férfi viselet A férfiak lehajtott gallérú, kézelős gyolcsinget viseltek. Vászongatyát csak nyáron munkában vettek fel, egyébként vitézkötéses fekete posztó csizmanadrágot vettek fel. Az ingen zsinórral gazadagon díszített mellényt viseltek. Felsőkabát: suba, ködmön és a szűr nem cifra változatai. Télen idővel, fekete szövetkabátot és rövid nagykabátot viseltek. Fejfedő: keskeny karimájú kerek tetejű kalap, kucsma. Lábbeli: ünnepnapon bőrcsizmát, hétköznap bocskort viseltek. Női viselet Télen hosszú, nyáron rövid ujjú gyolcsinget viseltek. Az inget a pendellyel szorították le, melyre három, térdig érő alsószoknyát vettek fel: egy fehéret, egy rózsaszínt és egy világoskéket. Alsószoknyát készítettek a megfakult, megkopott felsőszoknyából is, melyet alul a fiatalok piros az idősebbek fekete anyaggal szegtek le. Az alsószoknyákra ünnepekkor farpárnát = népi krinolint is tettek, hogy kerek legyen

a ráncolt felsőszoknya. A felsőszoknyák anyaga: kékfestő, kasmír, bársony, szövet, plüss, atlasz. A felsőszoknya fölé lekerekített sarkú kötény vettek fel. A szoknyák alatt színes, kötött olykor hímzett gyapjúharisnyát vettek fel. Az ingen hímzett, elöl gombos, gyolcs pruszlikot vettek fel, mely fölé bizonyos alkalmakkor vállkendőt kötöttek. A leányok hajukat elválasztva két ágba fonva, koszorúba tűzték, elöl csipkésre igazították és a fejtetőn csokorba kötött szalaggal fogták át. Az asszonyok felkontyolt hajukra hímzett gyolcs főkötőket tettek. Ünnepeken félkemény papírral bélelt, színes gyöngyökkel mintásan hímzett selyem, vagy brokát fityulát vettek a főkötő fölé, melynek szélét csipkével szegték. E fölött viselték, ha az alkalom megkívánta a különféle áll alatt megkötött fejkendőket. 73 A kalocsai mennyasszony fekete selyemruhában esküdött. Böjti időben, vagy fél gyászban felvett

ruháikat kék, lila, zöld színnel varrták ki, melyeket szomorú pamukosoknak neveztek. Felsőkabát: ujjasok. Lábbeli: hímzett papucs III.92 Debreceni viselet A református alföldi mezőváros polgárai, kik főként állattartó gazdaparasztok és kézművesek „nyáron gazda, télen mester” voltak, őrizték a civis hagyományokat és viseleti elemeiket túlnyomórészt helyi kisiparosok állították elő. A debreceni viseletben az egész Alföldre jellemző vászonruhák és a szűr, suba, ködmön mellett meg lehetett találni a posztóöltözet nemesi darabjait, melyeket a magyar szabók készítettek, pl.: mente, ugyanakkor megfigyelhetők voltak az európai divat szerint dolgozó német szabóknál a pantallók, mándlik, lajbik is. Női viselet A női viseletben is a helyi paraszthagyomány és a nemesi polgári divat elemei találkoztak. Hosszú, mély nyakkivágású alsóinget viseltek, melyet a pendellyel szorítottak le. Tüllszerű felső ingválluk

általában csak fodros nyakrészből és rövid húzott, buggyos, ujjakból állt, melyet belevarrtak a halcsontos fűzőbe, vagy a zsinóros selyempruszlikba. Általában csak 1-2 alsószoknyát viseltek. Földig érő felsőszoknyájuk harangalakú és alul abronccsal merevített volt, ünnepkor posztó, vagy selyem szegélydíszekkel látták el és szoknya elé selyemkötényt kötöttek. Ez a viselet ebben a korban, mint általános magyar női öltözet terjedt el a társadalmi rétegekben. A lányok nyakukba 5-10 soros gyöngysort viseltek. Hajukat középen elválasztották, hátul egy ágba fonták és szalagokkal díszítették. A gazdag lányok abroncspártát viseltek, melyet igazgyöngyökből arany-és ezüstszálakból kialakított dudorok, hátul pedig hosszan lecsüngő fémszálas szalagok dísztettek. Az asszonyok 1-2 fonatból készült kontyot viseltek. Hajukat teljesen elfedte az arany, ezüst színű főkötő, melyet a fekete selyem, vagy bársony merev vázas

főkötő, a kaskétli váltott fel, A kaskétlit körben sűrű fekete csipkével szegtek. Fekete fátylat, vagy színes 74 hosszúkás kendőt kötöttek fölé, nyakkörül megcsavarva. Felsőkabát: kisbunda, suba, ködmön, mente, posztóköpeny, posztógallér= palást. Lábbeli: gazdagabbak fekete cipőt, szegényebbek piros, sárga, vagy fekete csizmát viseltek. Férfi viselet Szegényebb férfiak gyolcsinget és gatyát viseltek, melyet aranyhímzéssel is dísztettek. Gatya előtt kötényt viseltek. Gazdagabbak posztósubát, dolmányt, nadrágot hordtak, melyeket világos-, vagy sötétkék később fekete dús zsinórozással, kötött, fém (ezüst, ón) gombokkal láttak el. Tarkóig érő hajukba görbe fésűt tettek és kis pödrött bajuszuk volt. Fejfedőjük: süveg, télen prémes posztósapka, nyáron fekete gömbölyű tetejű stucctollas nemezkalap. Felsőruha: szűr, guba, köpeny, bunda. Lábbeli: fekete bőrcsizma. 75 III.10 Magyarországi

nemzetiségiek viselete III.101 Békéscsabai szlovákok népviselete A 19. században már „magyar” ruhában jártak, elhagyják a hagyományos szlovák népviseletet. Férfi viselet A csabai férfiak mindennapi öltözetét a fehér ing és gatya képezte. Kezdetben rövid derekú inget viseltek, mely csak a mellet és a vállakat takarta, a hasat, derekat nem. Ezt később a nadrágba bekötött bő, lobogós ujjú vászon-, vagy gyolcsing váltotta fel. A gatya a csabai férfiember egyik fő ruhadarabja volt télen-nyáron egyaránt. A fiúgyermek első gatyáját iskolába menetelkor kapta, ezen időtől kezdve munkában és az ünnepeken a férfinak haláláig viseleti darabja volt. Kezdetben a kendervászonból készült, szűk szárú, enyhén ráncolt, alul rojtozott gatya, később a bő, 6-8 szélből készült, erősen ráncolt kender és pamutvászonból szőtt, vagy gyolcsból készült gatya lett használatos. Fontosabb útra már nem gatyában mentek, hanem

nadrágban, mely bőrből, vagy posztóból készült és combra feszülős volt, olykor gazdag zsinórozással. A bő ujjú fehér inghez fekete színű szövetmellényt viseltek, melyet egy, vagy kétsoros páros számú fém pitykegomb díszített. Férfiember hajadonfőtt nem járt, valami fejfedő mindig volt rajta. Tavasszal és nyáron pávatollal díszített széles karimájú, alacsony és kerek tetejű nemezkalapot és szalmakalapot, télen pedig süveget és kucsmát hordtak. A férfiaknak hosszú ideig vállig érő hajuk volt. A hajnyírást sokáig istenkáromlásnak tartották, később elterjedt a rövid hajviselet. Szakállat nem viseltek csak bajuszt, melyet megpödörtek. Felsőkabát: ködmön, dolmány, mente, bekecs, szűr, suba. - dolmány pamutos selyemszövetből = atlaszból készült a mentét gazdagon zsinórozták. - csabai legény akkor kapott subát, amikor egymaga ki tudta rakni a boglyát. Eső és meleg időben kifordítva viselték. Lábbeli:

mezítláb, bőrpapucsban csak otthon jártak, egyébként bocskort, vagy csizmát viseltek. Kiegészítők: pipa, tarisznya, bot. Női viselet Kétféle inget hordtak, az alsó és a felső ingvállat. Az alsó ing bolti vászonból készült, rövid ujjal, nyaka körül kerek kivágással, ezt kötötték bele a pendelybe. A felső ing anyaga 76 ugyancsak bolti vászon volt, ujja könyékig ért, melyet fehér tüllből készítettek és gazdagon hímeztek. A nők a kötött harisnya fölé pendelyt öltöttek, melynek két változatát használták: az alsó – és felsőpendelyt. Az alsópendely anyaga kendervászon volt, melyből hétköznap 1-2 darabot, vasárnap és ünnepnap 7-8 darabot öltöttek magukra, hogy az ünneplő selyem, vagy szövetszoknyát kitartsa. Slingeléssel, apró virágmintás hímzéssel, vagy horgolással díszítették az aljukat. Az alsószoknyákra terebélyes, több szélből álló felsőszoknyát vettek fel, melynek anyagát a viselet alkalmai

határozták meg. Farpárnával próbálták a szoknyát terebélyesebbé tenni. Az ingen pruszlikot viseltek, mely vászonból, vagy sifonból készült, elől lyukhímzéssel díszítették. Az 1880-as évektől jött divatba a polgári viselet hatására a gyári kelmékből készült egy – és kétrészes női öltözet. A lányok hajukat fonatokban hordták, melybe pántlikát, masnikat kötöttek. A pártát nem ismerték. Az asszonyok kontyban viselték a hajukat. Fő fejdíszük a főkötő volt A leányanyák megszégyenítő hajviselete: két fonatba font hajukat a fejükön koszorúba fogva viselték Felsőkabát: ködmön, bekecs. Lábbeli: otthon mezítláb, bocskorban, vagy papucsban jártak, ünnepnapkor pedig csizmában, mely piros, sárga, vagy fekete színű volt. 77 III.11 Erdélyi népviseletek III.111 Kalotaszegi népviselet Erdély néprajzi tája, Kolozsvártól nyugatra, a Gyalui-havasoktól északra található meg. Negyven többségében magyarlakta

település tartozik ide: Bánffyhunyad, Méra, Kalotaszentkirály, Magyarvalkó , Magyarvista stb. Népi vélekedés szerint: „Kalotaszeg addig terjed, ameddig a muszuj ér.” A kalotaszegi népművészet felfedezésével kezdődött meg a magyar népművészet kutatása az 1880-as években. E néprajzi táj legnagyobb kutatója: Kós Károly Férfi viselet A XIX. század végéig bő, lobogós ujjú inget vettek fel, mely házi vászonból készült Az első világháború után jött divatba a szűk ujjú ing, másnéven katonaing. Az ingre vették fel, az ünnepi viselet részeként, az ún. nyakravalót, amit a nyakon többször megcsavarva az ing hasítékába dugtak. Később a selyem és klott nyakravalók jöttek divatba, melyeknek a végét gazdagon kihímezték, aranyrojttal, selyembojttal, vagy gyöngyökkel díszítették. Elől csokorra kötötték. Az ingre bőr mellest = mejjrevalót vették fel, mely szőrében maghagyott juhbőrből készült. A bő gatya kender-,

vagy gyapotvászonból készült, az alját kirojtozták és kihímezték. Télen általános viseletnek számított az első világháborúig, a gyapjúposztóból készült székelyharisnya. A szűk posztónadrágot, vagy pantallót az első világháború óta viselik Az ünnepi viselet része volt a kötény = surc, mely háziszőttesből készült és hétköznap is viselték. 78 Felsőkabátok: daróc = condra4, bujka5, szűr, posztókabátok. Fejfedők: fekete, nemezből készült kalap, melyre bokrétát tűztek, szalmakalap, kucsma fekete báránybőrből készült sapka. Lábbeli: csizma, bocskor, szandál, papucs. Női viselet: Az inget házivászonból, vagy gyolcsvászonból készítették. Szabásuk szerint bő inget, szűkinget és a bő ujjú inget viseltek, melyeket vállfű írásos hímzéssel6 díszítettek. Az ujját bojtos kötővel fogták össze, és csipkével díszítették. Fekete hímzésű inget gyász idején és nagypénteken viselték. Az inget a XX

század elején felváltja a rékli és a blúz Az inget a pendellyel szorították le, mely két oldalát aszajosan szabták, azaz a két oldalába háromszög alakú aszajt toldottak bele, hogy lefelé bővüljön. A pendelyre 3-4 alsószoknyát vettek fel. Az alsószoknyára vették fel a muszujt = bagazia, mely bő apró ráncokba szedett, elöl nyitott klottból, vagy szaténból készült, belülről vörös posztószegéllyel díszített szoknya. A szoknya összevarratlan elejét a derékhoz feltűzték, így a belső vörös szegély kilátszott. A muszuj helyett olykor a gyolcsfersinget, apró ráncokba szedett, fehér szoknyát vették fel. A szoknya alatt kötött pamut harisnyanadrágot viseltek. A szoknya elé zöld, kasmírból, posztóból, klottból, selyemből készült, sűrűn ráncolt kötőt kötöttek. 4 Gyapjúposztóból készült, gombnélküli, csuklyás, vagy csuklyanélküli felsőkabát, melyet piros posztóvócokkal díszítettek. 5 Világoskék,

középkék, fekete, vagy barna posztóból készült kabát. 6 A régi írásos hímzés tömör, foltszerű, a minta részletei csak nehezen kivehetőek. A mintákat az íróasszonyok szabadkézzel írták. 79 Az ingre a pruszlikot = vállt vették fel, melynek a mell – és hátrészébe merevítőket varrtak. Alapanyaga: piros, zöld, fekete bársony, vagy posztó, melyet csipkével, gyöngyökkel, díszgombokkal díszítettek. Elterjedt a hímzéssel díszített lajbi viselete is A hajadon lányok a gyöngyökkel, pántlikával díszített pártát, az asszonyok főkötőt viseltek. Lábbeli: csizma, bocskor, félcipő. Felsőkabát: daróc, bujka, posztókabátok. Kiegészítők: kézbevaló keszkenő. III.112 Torockói népviselet Torockó, Székelykő és Ordakő között található meg. Torockó lakosai évszázadok óta vasbányászatból, vasművességből éltek. Női viselet: a régies, hosszú pendellyel összevarrt inget viselték. A bő ujjú, gazdagon ráncolt

gyolcsból készült inget, a nyakán és a kézelőjén kihímezték. Az asszonyokét kékkel, a leányokét pirossal. A pendelyre 2-3 alsószoknyát és a felső, színes kelméből készült szoknyát vették fel. Ünnepekkor felsőszoknyaként a gyolcsfersinget vették fel, mely apróra ráncolt, 80 fehér pamutvászon szoknya volt. A szoknyát zöld, vagy piros posztó-, vagy bársonykötény takarta. Az ingre vették fel kösnyőt = mellényt Az leányok selyem-pántlikával gazdagon díszített pártát, az asszonyok főkötőt viseltek, melyet fehér fátyollal fedtek be és tűkkel rögzítettek a főkötőhöz. Felsőkabátok: posztómente, palást7. Lábbeli: bocskor, piros csizma. Férfi viselet: mellükön vörösre hímzett, vörös bojttal díszített vászoninget, posztónadrágot, mellényt, fekete csizmát, fekete széles karimájú kalapot, felsőkabátként dolmányt, mentét és ködmönt viseltek. III.113 Székely népviselet Székelyföld a Kárpát-medence

délkeleti felében fekszik. Az egykori hét székely szék: Háromszék, Csík-, Gyergyó-, Kászon-, Udvarhely-, Maros-, és Aranyosszék területéből szerveződött történeti nagytáj Erdélyben (Romániában). A székelyeket határvédelmi céllal telepítették a KeletiKárpátokhoz, melyért kiváltságokat kaptak. Férfi viselet A kendervászonból készült régies borjúszájú kötős inget, az első világháború után váltotta fel a gombos ing. A 7 Lányok, fiatalasszonyok sötétkék, vagy fekete posztóból készített apró ráncokba szedett köpenye. 81 nyakba fekete kendőt kötöttek. Az ingre vették fel mellényt, vagy lajbit A gatya durva kendervászonból készült, szára bokáig ért, többnyire a bokánál összekötötték. Télen, vagy ünnepélyes alkalmakkor a gyapjúposztóból készült székelyharisnyát viseltek, melynek oldalvarrását fekete posztócsíkkal, vóccal díszítették, illetve elöl gazdagon zsinóroztak. Az első

világháború után a priccses nadrág és a pantalló terjedt el és csak ünnepi alkalmakkor vették fel a székelyharisnyát. Felsőkabátok: kisbunda, zeke8 Fejfedők: kalap, kucsma, szalmakalap Lábbeli: bocskor, csizma Női viselet Bő ujjú, gyolcsból készült inget, a kendervászonból készült pendellyel szorították le. Három-négy fehér alsószoknyára vették fel, a sötét posztóból készült szoknyát = rokolya, melynek alját zöld, vagy fekete bársony szalaggal díszítették. A lábszárközépig érő felsőszoknya előtt hordták a háziszőttesből, selyemből, vagy gyári anyagból készült kötőt, vagy katrincát. Az ing fölé a pruszlikot = lajbit vették fel. A leányok ágba fonva hordták a hajukat és többnyire hajdonfőtt jártak. Csak nagy hidegben kötöttek a fejükre kendőt. Az asszonyok kontyfára felcsavart kontyba hordták a hajukat és főkötőt = csepeszt viseltek. Felsőkabátok: kisbunda, szőttes kabátok Lábbeli: bocskor,

csizma, félcipők 8 Házi posztóból készült bokáig érő kabát. 82 III.114 Moldvai csángó népviselet Bukovinában, Havasalföldön, Moldvában letelepedett magyarok.9 A XV században Székelyföldről is költöztek ezekre a területekre. A gyimesi csángók a Gyimesi-szorosban települtek le. Három jelentős településük: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk A hétfalusi csángók Brassó melletti Hétfaluban laknak. A csángó szó jelentése: kóbor, elszakadó. Nyelvük a nyelvújítás előtti magyar nyelvhez hasonlít. Jelentősebb településeik: Klézse, Bogdánfalva, Forrófalva, Szabófalva Itt találjuk meg a legősibb ruhadaraboknak a nyomait, de a moldvai román paraszti viseletek hatása is itt a legerősebb. Okai: „szabadszékely” katonai jellegű öltözet viselése indokolatlanná vált. betelepülőknek nélkülözniük kellett azokat a ruhadarabokat, melyeket Erdélyben a különböző mesterek állítottak elő. viseletük minden

darabját otthon készítették, kivéve a bőr felsőruhákat. Legfontosabb alapanyagok: kender, gyapot, gyapjú, hernyóselyem. Női viselet Többféle inget viselnek, pl.: csángós és a magyaros ing, melyek bővek, nyakuk, kézelőjük keskeny. A hímzés egyszerű, nem tarka (vörös, fekete és egy kevés zöld). A csángós inghez hozzávarrják a kendervászon pendelyt. Az ing elejét két hímzéscsík tagolja és az ingujjat hímezték. A magyaros ing eleje és háta egy darabból van, hátán nincs varrás. A pendelyes inghez hosszú katrincát, fótát10, vagy rokolyát11 viselnek. A szoknyáik téglalap alakú, csípő köré csavart lepelszoknyák. A katrincát 90 cm széles, 160 cm hosszú finomabb gyapjúból szövik, két végén színes csíkkal. Minden falura más- más színösszeállítás jellemző. Viselője életkora meghatározza, hogy milyen tarka, vagy széles csík kerül a szövetre. A katrincát a pendelyes ingre feszesen csavarják rá úgy, hogy a

szőtt csík az egyik végére, a jobb vagy a baloldalra kerüljön. Ezután egy 2-3 m hosszú tarkán szőtt övet, a 4-5 cm széles barnécot tekerik rá. Ezzel fogják le, úgy hogy a két rojtos vége lelógjon. 9 Egyes feltételezések szerint székelyektől különvált népcsoport. A fóta finomabb anyagból, vagy hernyóselyemből készül és rojtok díszítik. 11 Az idősebbek sötétkék rokolyát viselnek az ünnepekre. 10 83 A lányok hajadonfőtt járnak, vagy fejükre négyszögletes virágos kendőt a tulpánt, vagy kászinkát teszik. Az asszonyok vesszőabroncsra tűzött kerpát, (fejrevaló lepelt, hosszúkendőt) viselnek a kontyukon. Nyáron szalmakalapot hordanak. Felsőkabát: szokmány (székelyek zekéjéhez hasonló), posztókabát, virágmintás flanellből varrt kiskabát motton, ujjatlan bőrruhát, a keptár, vagy kötött kabát. Lábbeli: csak ünnepnapokon és télen viselnek. Régen sárga, majd fekete bőrcsizmát viseltek Férfi viselet

Fehér bő ujjú vászon, vagy gyolcs ingből, székely harisnyából, mellényből, vagy lajbiból állt. Felsőkabát: szokmány, suba. Lábbeli: bocskor, bőrcsizma. 84 III.12 Hímzésfajták és motívumkincsük Hímzés: szövetet díszítő eljárás, technika, mely során tűvel fonalat visznek fel az alapanyagra. Vászonhímzés: a len-, a kender- és pamutvászonra, ritkábban gyolcsra, vagy más gyári szövetre dolgozott munkák. A mintát (mustrát) eltérő öltésekkel, öltéstechnikákkal varrják. A mintát más-más elemekből, motívumokból állítják össze, eltérő kompozíciós elvek szerint. A minta elhelyezkedésének kétféle módja ismeretes: 1, a vászonnemű egész felületét borítja, többé-kevésbé egyenletesen a minta 2, a minta az anyag egy bizonyos részén összpontosult A minta rendszerint egy fődíszítményből és ennek a peremdíszeiből áll. Általában a közép-, vagy a főminta hordozza a mondanivalót. A ruhákat többnyire a

varrások mentén, a kötések, gombolások helyén a nyak és a mellrészen díszítették. A hímzőfonal lehetett:  szőr (pl.: natúr, vagy színezett racka szőre, gyári gyapjú)  pamut; házicérna  szűcsselyem  műselyem Egy-egy hímzés helyi hovatartozását, stílusát meghatározta, hogy milyen öltésekkel, milyen motívumokat, milyen kompozíciós elvek szerint helyeztek rá. Néhány hímzés felirata arról tanúskodik, hogy készítői férfiak voltak, többségében azonban a hímzés női munkáknak számított. A hímezni otthon tanultak meg Voltak olyanok, akik különösen szépen tudtak varrni, ők lettek e munka specialistái. A hímzések módja:  fejből varrás: amikor a látott és rögzített mintát emlékezet után, szabadon varrták ki  szabadrajzú, vagy előrajzolt hímzésmintának a varrása. Az íróassszony, aki különleges rajzkészséggel rendelkezett rajzolta meg a mintákat. Pl: Kis Jankó Bori (matyó hímzés), Király

Ilus (kalocsai hímzés) Hét hímzésosztályt lehet elkülöníteni: 1, egyenesen folytatódó öltéstípusok pl.: előöltés 2, egyenesen visszanyúló öltéstípusok pl.: száröltés 3, az átöltött, az anyag visszáján is átvezetett öltéstípusok pl.: laposöltés 4, a több egyenes vonalból alkotott öltéstípusok pl.: zegzugöltés 5, a szálkereszteződéssel képzett öltéstípusok pl.: keresztöltés 6, hurok – és láncöltéstípusok pl.: láncöltés 7, kombinált öltéstípusok pl.: átcsavarások Hímzésfajták motívumkincse:  geometrikus motívumok: az álló – és dőlt tengelyű keresztek, a csillagok, a háromszögek, a négyszögek, a zegzugvonalak  növények: gránátalmák, liliomok, tulipánok, szegfűk, rozetták, makk, szőlőlevelek  állatok: szarvas, griff, oroszlán, egyszarvú, ló, kígyó, páva, kakas, eltérő formájú madár  emberalakok: ritkán ábrázolják, elsősorban bibliai eseményekhez köthető alakokat

ábrázolnak pl.: Ádám és Éva, Ábrahám feláldozza Izsákot  tárgyi világ: virágtartó edények, korsók, vázák  számok, betűk, vagy hosszabb szövegek is szerepelhetnek díszítőelemként 85 86 87 88 89 III.13 Népi szőttesek általános és regionális jellemzői Szőttes: két egymásra merőleges szálrendszer összekapcsolása szövőeszköz, pl. szövőszék segítségével.  a feltekert fonalat láncfonalnak, azokat amelyeket ezeken keresztben fektetnek vetülékfonalnak nevezik.  a fonalak legegyszerűbb kereszteződési módját vászonkötésnek nevezik.  mind az egyszínű, mind a színes szövés lehet sima, sávolyos, vagy szedettes. Az első két technikával az egyszerűbb, a szedettel pedig a díszes szőttes készül. A honfoglaló magyarság vezető és középrétege is ismerte Bizánc és a Közel-Kelet brokátjait, hiszen kaftánjaik ebből készültek. Valószínűleg a köznép lányai is ismerték a technikát

és rendelkeztek valamilyen szövőeszközzel. Leggyakoribb a sima szőttes volt, de valószínűleg egyszerűbb mustrákat (mintákat) is képesek voltak kialakítani, melyek:  különböző vastagságú csíkok váltakozásaiból  egyszerű mértani elemekből, pl. négyszögekből, körökből, csillagokból álltak A változatosabb mustrás szövés kialakulása a XIX. századra tehető Ekkor alakultak ki a helyi, regionális szőttes stílusok is.  alapanyag len és kender volt, a mintát pamutból alakították ki.  mustrák színe kezdetben vörös, majd a kék és a fekete szín is megjelent  készítettek: lepedőszéleket, párnavégeket, abroszokat, törülközőket stb. Regionális központok: (három legjellemzőbb központot emelünk ki) 1) Sárköz: színes szőtteseik alapanyaga a len, kender és a pamut. A durvább vásznak szövéséhez elsősorban kenderfonalat, a lepedők, törülközők, terítők szövéséhez pamutot és lent használtak. A

mintázást és a színezést piros, majd piros-fekete pamutfonallal végezték. Mintáik: virág, cserebogár, madár, páros galamb, csillag, vasmacska stb. 2) Palóc szőttes: szőtteseinek alapanyaga szintén a len, kender és a pamut volt. Eleinte a felületét csak keskeny piros csíkkal díszítették, majd később vastagodtak a sávok és megjelentek a kék, zöld sordíszítmények is. Motívumok: rozmaring, szív, rózsa. 3) Székely szőttes = székely festékes: ágyterítőket, abroszokat, falvédőket készítettek, melynek alapanyaga itt is a len, kender és a pamut volt. E szőttesek ha elhasználódtak a szekérre kerültek lópokrócként. Motívumok: mértanias csíkozás, négyzetek, farkasfogak, csillagok, lépcsős minták, cikk-cakk vonalak. 90 III.14 Csipkekészítés mestersége Csipke: az áttört felületű, fonalas mintákat csipkének nevezzük. Főbb típusai: 1. varrott csipke = tűcsipke: Velencéből terjedt el Európa szerte a XIV században

Alapanyaga a fehér len fonal. A varrónők tűvel a kezükben egyetlen szállal (gomblyukvarráshoz hasonló öltésekkel) készítik. 2. vert csipke = klöpli: több szál segítségével egy henger alakú párnán készül, melyre előre feltűzték a papíron megtervezett mintát. A fonalat apró faorsók segítségével vetették ide-oda a minta szerint. A csipkeverés lényege: a verőpárnából kiálló gombostűkbe akasztgatva s sok szálat sűrűbb, vagy ritkább szövedékké kell alakítani. Központja Flandria volt. A vert csipke Magyarországon, a XVI. század közepén terjedt el Pozsony, Nyitra, Zólyom, Sárköz Kalotaszeg vidékein. 3. horgolás: Magyarországon az 1930-as évekig volt népszerű, helyette a gépi csipke terjedt el. Hazánkban valószínűleg a német bányászcsaládok honosították meg a csipke használatát. Régészeti leletek bizonyítják, hogy már az Árpád-korban is használtak csipkét hazánkban, viszont igazán használata Mátyás

király reneszánsz udvarában jelent meg, szélesebb körben az úri osztály ruháin azonban, csak a XVI-XVII. században terjedt el A régi magyar csipke viszont nem pókháló könnyedségű fonalmintára, hanem a súlyos, paszományhoz hasonló díszítményekre hasonlított. A magyar népi kultúra a lyukacsos hímzés számos fajtáját ismerte, mely közül kiemelkedik a höveji csipke. A kivagdalt kerek lyukakat ún póköltéssel töltötték ki, vagy a huroköltés apró hálójából, legyező alakban csoportosított formáiból alakították ki a mintákat. Ezek a kör alakú díszítmények olyan könnyűek, finom megoldásúak, játékosak voltak, mint a hópelyhek. Motívumai közül a legismertebbek:  póklábas  pókos  búzaszemes  sarlós  hajas  csillagos  leveles, virágos Vert csipkével díszítették: lepedők – és párnavégeket, ingujjakat, gatyák végét, pendelyek széleit. Magyarországon híres: kiskunhalasi csipke 91 III.15

Kékfestés Egy kihalóban lévő ősi textilfestő eljárás, eredete a több ezer éves batikolásból ered. A kékfestés technikáját a hazánkba települt német iparosok honosították meg a XVIII. század folyamán. A középkori kelmefestők elsősorban a városokban és a kolostorokban működtek A sok tudást kívánó mesterségük ebben a korban a művészetek körébe tartozott. A kékfestőműhely felépítése:  a kifőzés és a színes festékek helyisége volt az ún. „fekete konyha”, elnevezése onnan ered, hogy falait feketére festették  mintázást is külön helyiségben végezték  a festést a küpaszobában = festőszobában végezték, ahol legalább két festőmedence állt a földbe süllyesztve.  szárításhoz udvari állványra volt szükség, később a szárítást kazánházakban végezték.  a mángorláshoz 10-12 méter hosszú színt kellett építeni A nagy vízigényük miatt a folyóvíz mellé épült a műhely. A

kékfestők festőanyagai:  indigó: Indiában termő növény leveleiből készült. Szilárd tömbökbe préselték és úgy szállították a kékfestő műhelyekbe  csülleng: Európa egyik legfontosabb festőnövényének számított a középkorban Kékfestés munkamenete:  a sima fehér vászonra szigetelő masszát = pap nyomtak a nyomódúcok segítésével. A megszáradt végeket a küpaszobába vitték.  a festőmedencékben széttört és mésztejjel, kénsavval feloldott indigólébe = csávába belemártották, mely kékre festette az anyagot  megszárították az anyagot az udvar közepén álló szárítón  szárítás után kén-sósavas fürdőben feloldották és lemaratták a szigetelő masszát = papot a vászonról, ekkor jelentek meg a virágmotívumok  ismét szárítás  kovakővel fényesítik és keményítik az anyagot  ismét szárítás, majd mángorlás A végárut korábban rőfbe szedték és 3-4 rétegbe hajtva vitték a

raktárba, üzletbe, vásárra. Kiemelkedő központok: Pápa, Csorna. A parasztság körében elsősorban a szegényebbeknél volt nagy divat a kékfestő ruha. Általában kendőket, kötényeket, ingeket, szoknyákat, sőt ágyneműket is varrtak kékfestő anyagból. A minták festéséhez több színt is használtak, mint például pirosat, zöldet, sárgát, feketét, narancsot. Tájegységenként a kéknek is több árnyalata volt divatban Minták: búzaszemes, csillagos, sávos, pöttyös stb. 92 IV. Népi táplálkozás 93 IV.1 A táplálkozás jelentősége a népi kultúrában. A régi és az új stílusú táplálkozás A táplálék minden élőlény létfenntartásához elengedhetetlen. Az ősi társadalmakban kezdetben zsákmányoló életmódot folytattak, azaz gyűjtögetéssel, halászattal, vadászattal szerezték meg a táplálékukat. Az éghajlati változások következtében a zsákmányoló életmódról áttértek az emberek a termelő

gazdálkodásra, mely során földműveléssel, állattenyésztéssel, gyűjtögetéssel jutottak élelemhez. Az termelő gazdálkodás és a letelepült életmód következtében kialakultak különböző élelmiszer-tartósító eljárások, így az ember egész évben élelemhez jutott. Táplálkozás: nemcsak a gondolkodásmód, viselet alapján lehet táji, etnikus csoportokat megkülönböztetni, hanem a helyi konyha sajátos íze alapján is. igazodik az évszakok váltakozásához a természet körforgásához igazodó élelmiszertermelés és a táplálékszerzés munkafolyamatait, a termést befolyásoló rítusok, ünnepek szabályozták a népi kultúrában. Régi és az új stílusú táplálkozásunk jellemzői:  szalonnából olvasztott zsír helyett, korábban szalonnadarabokkal zsíroztak, vagy házilag köpült vaj, vagy tökmagból, bükkmagból sajtolt növényi olaj volt a zsírozó anyag.  lisztből pirított rántás helyett, savanyú tejjel, tejföllel

habartak.  több tejterméket fogyasztottak régebben.  hús ünnepi ételnek számított hajdanán.  az amerikai paprika elterjedése előtt borssal, vagy gyűjtögetett fűszernövényekkel ízesítettek.  édesítőszerként cukor helyett mézet használtak. 94 IV.2 Gyűjtögetett táplálékok, ínségeledelek) A táplálékszerzés legősibb, legegyszerűbb formája a gyűjtögetés, melyeket főleg ínséges időkben, vagy a meglévő táplálék kiegészítőjeként fogyasztottak. IV.21 Levelek, virágok, gyökerek 1, mezei sóska: zöld levele, húsos szára sok C-vitamint tartalmaz. Mártást, főzeléket, levest készítenek belőle. 2, csalánlevél: belőle készített tea izületi betegségekre, vizelethajtó, vértisztító hatású. Rostnövényként is felhasználják, pl: Zalában szénahordó lepedőt, Beregben zsineget készítettek belőle. 3, mezei saláta 4, gyermekláncfű: levest, főzeléket készítenek belőle. 5, akác: mézdús

virágát palacsintába, fánktésztába sütötték 6, bodza: virágjából üdítő, tea és a borzág nevű pálinka készül. Teája köhögéscsillapító, vese – és vértisztító, légúti megbetegedésekre jó. Terméséből a „csete” lekvárt készítik 95 7, hárs: virágzása a nyarat jelentette, sok nép szent fának tartotta. Teája légúti megbetegedésekre jó, gyomorerősítő, görcsoldó hatású, serkenti a szívműködést. 8, kamilla = orvosi székfű: belőle készült tea gyulladáscsökkentő, szem-, fogíny-, torokgyulladásra használják. 9, fodormenta, borsmenta: megszárított levelét a ruhák közé teszik, azok illatosítására. Belőle készült tea gyomorpanaszokra, álmatlanságra, szívpanaszokra, herpesz vírusra jó. 10, levendula: megszárított levelét a ruhák közé teszik, azok illatosítására. Teája idegnyugtató, görcsoldó és étvágyjavító hatású. A belőle készült illóolajból illatszereket állítanak elő.

96 11, citromfű: megszárított levelét a ruhák közé teszik, azok illatosítására. Belőle készült tea az ideg – és az emésztőrendszer működését segíti, illetve étvágyjavító. 12, vérhulló fecskefű: szemölcs gyógyítására használják szárának nedvét. 97 13, körömvirág: belőle készült tea gyomorbetegségekre, vagy sérült hámfelületek gyógyítására jó. 14, kövirózsa = sempervirum: - népi elnevezése: fülfű, fülbecseppentő, mennydörgőfű - a házak tetején is megél, a népi hiedelem szerint, amelyik ház tetején megtalálható oda nem csap bele a villám - a kifacsart levelének a nedvét a fülbe csepegtették, mert gyulladáscsökkentő hatása van  kezdetben csak a Kárpát-medencében használták a fül gyógyítására - a megtört nyers levelet sebre is rátették - a nyers levelet a gyerekek gyerekcsemegeként fogyasztották 15, fekete nadálytő: A fekete nadálytő, népies nevén forrasztófű,

összeforrasztófű, sarkosfű, összeplántálófű, nadálygyökér. Külsőleg kitűnő hatása van a fekélyekre, és a csonttörésekre, égési, és mássérülésekre, duzzanatok borogatására. Hatásos szer még a reuma, az ízületi gyulladás, megerőltetés, csontfájdalmak, sebek, vérömlenyek, zúzódások, ficam, rándulás, bénult végtagok fájdalmainak enyhítésére, de tüdőbetegségek kezelésére is. 16, tályoggyökér - fő géncentruma: Kakasszék, Székkutas - a disznó, ló, tehén fülébe teszik bele, mert gyulladáscsökkentő, gennyszívó hatása van - Szent György nap előtt kiásott tavaszi hérics gyökere 17, katáng: gyökeréből cirókakávét készítenek, virágából teát készítenek, mely étvágyjavító, vizeletelhajtó, gyulladáscsökkentő hatású. 18, ipekakuána = hánytatógyökér: Vékony, elágazó gyökeréből kivont anyagot emésztési zavarokra használták. Mérgezés esetén hánytatásra használták, és bronchitist

(hörghurutot) is kezeltek vele. 98 IV.22 Mérgező növények és hallucinogén növények Kis mennyiségben hallucinogén, fájdalomcsillapító hatásúak, nagy mennyiségben mérgezőek. - beléndes, beléndek: nagyerejű fűnek nevezték, tisztelet övezte, a középkorban az orvosok altatószerként használták - ciklámen fajok - mák: csecsemők száját a belőle készült főzettel bekenték ha nyugtalan volt. - bogyós növények nagy része - zsurló - üröm - komló: terméséből főzött tea, altató hatású. - csattanó maszlag - - kender nadragulya coca (koka levél): Közép – és Dél-Amerikában őshonos, fájdalomcsillapításra, hallucinogén hatás elérésére használják. A hegymászók ma is rágcsálják, mert segíti a magasságkülönbség elviselését. vizelet légyölő galóca IV.23 Fűszernövények Ételek ízesítésére használták. 1, kömény: terméséből levest, teát is főznek. Gyomorpanaszok ellen jó, étvágyjavító. 2,

torma: 3, kakukkfű = balzsamfű: teája emésztésjavító, köhögéscsillapító, görcsoldó. 4, borsikafű = csombor, borsfű: kedvelt húsipari és háztartási fűszer. Teája vérnyomásnövelő, görcsoldó 5, kapor = uborkafű, kerti kömény: terméséből nyert illóolaj fertőtlenítő hatású, gyomorerősítő, epebántalmakra. Teája vizeletelhajtó, köhögtető 99 6, paprika = törökbors: amerikai eredetű, de hazánkba török hatásra került, innen a török elnevezés. A borsot szorítja háttérbe fel, innen a bors elnevezés Kezdetben kerti növény volt 7, rozmaring = antósfű: mártásokba használják, teája szívbetegségekre jó, gyomorerősítő, görcsoldó, de gargalizáló szerként is használják. 8, majoránna = pecsenyevirág: teája meghűlésre, fejfájásra, köhögésre jó. 9, tárkony = esztragon: levele gazdag C-vitaminban, ásványi sókban. Teája vesetisztító, epehajtó, étvágyfokozó. 10, sáfrány 11, petrezselyem: levelét

rágva tisztítja a szájüteget; zöldje, gyökere gyomorerősítő, étvágyjavító, reumás és vesebetegségekre is jó 12, babérlevél = szagos levél: pestis ellen használták 13, elfeledett fűszernövények: bojtorján, tátorján. A pásztorok mellett e növények hatását a füvesasszonyok, vagy gyógyító emberek is ismerték. A középkorban sokukat boszorkányként elégették Középkori füveskönyveket herbáriumoknak nevezték. Napjainkban a gyógynövények hatásait az orvos - és a gyógyszertudomány általánosan elismeri és felhasználja a gyógyításban. 100 101 102 103 104 IV.24 Gyümölcsök, termések Lekvárt, szörpöt, pálinkát, bort, vagy aszalt gyümölcsöt készítettek belőlük 1, málna, szamóca, szeder 2, som 3, csipkebogyó: teát készítenek belőle 4, áfonya 5, galagonya, boróka, berkenye, kökény 6, vadalma, vadkörte 7, vadszőlő 8, bodza 9, keményebb héjú gyümölcsök: mogyoró, bükk makkja,

szelídgesztenye, dió: böjti ételként fogyasztották, süteményekbe tették. Lisztjükből pogácsát, lepényt sütöttek IV.25 Fanedvek Fák nedve fogyasztható 1. nyírfa nedve = viricselés: a tavaszi nedvkeringés megindulásakor a nyírfába baltával egy kis éket vágtak, vagy lyukat fúrtak, majd a nyílásba bodzacsövet tettek, hogy az édeskés nedvet kicsorgassák. Gyógyítja tüdőbajt, reumát, tisztítja a vért Megerjedve szeszes ital 2. gyanta: gyermekek, pásztorok szívesen rágcsálták, tisztítja a fogat és erősíti a gyomrot, éhségcsillapító hatása van. Rágógumi elődjének tartották Használták még világításra, ragasztóanyagként, szoba illatosítására, fonásnál a lányok nyálképzőként. 3. mézga = macskaméz: a gyerekek szívesen rágcsálták a gyümölcsfák törzsén kicsorgó mézgát. IV.26 Népi gombászat = etnomikológia A gyűjtögetés mai napig legfontosabb területe a gombászat. Csak kellő szakértelemmel

rendelkező emberek szedhetik. Ínséges időkben szegényebb falvakban fő táplálék és jövedelemforrást jelentett. Már az ősidőkben tisztelték - a görögöknél az istenek eledelének tartották - a népvándorláskor idején egyes népek az égiekkel való kapcsolattartás eszközének tartották pl.: a sámán fogyasztotta szertartásai során a hallucinogén hatást okozó gombafajokat (légyölő galóca) - a kínaiaknál a hallhatatlanság jelképe - a magyar népi kultúrában a női princípium megtestesítője, a szaporaság jelképe - az indián kultúrában a visszhang okának a gombát tartották; a meddő asszonyokat vele etették; úgy tartották, hogy a gomba füstje elűzi a gonoszt - felhasználása: ételt készítenek belőle, méregként (gyilkos galóca), hallucinogén hatás előidézésére, illatosító szerként, táblatörlőként, gyógyításra 105 - (pöffeteg vérzéscsillapító hatással rendelkezik), használati tárgyakat készítenek

belőle: terítő, labda, falvédő, táska, terítő (tapló gombából) gombakirály: erdélyi falvakban, azt a személyt nevezték így, aki egy közösségben a legjobb gombász volt. A falvakban őt mindenki ismerte A faluban ő ismerte a legtöbb gombafajt. 106 IV.3 Tárolás, tartósítás módjai Az élelmiszerek különböző természetűek: némelyik hosszú ideig fogyasztható, de többségük bizonyos idő elteltével megromlik. Amíg az ember a tartósító eljárásokat nem ismerte, addig mindennapos gyűjtögetésre kényszerült. Az élelmiszertartósító eljárások a letelepült, termelő életmód kialakulásával jöttek létre. Az élelmiszer tartósításának legegyszerűbb módjai: 1, az élelmiszert valamilyen szigetelőanyag közé teszik: pl.: zöldséget a homokba ássák, a tojást a gabona közé dugják. 2, szárítás: tésztát, teának való gyógynövényeket vászonzacskóban tárolják 3, lehűtés: kútba, pincébe teszik az elkészült

ételt IV.31 Aszalás A szárításhoz hasonló eljárás az aszalás. A különbség az, hogy itt már valamilyen módszerrel meggyorsítják a kiszáradás folyamatát. Típusai: - legegyszerűbb módja a nap melegével való aszalás: elsősorban gyümölcsféléket tartósítják ezzel a módszerrel, mely során a felszeletelt gyümölcsöt alacsony peremű, kerek vesszőkosárba egy –két hétig erős napra teszik. - sütőkemencében való aszalás: kenyérsütés után az aszaló kasra tett gyümölcsöket a meleg kemencébe teszik. (A kas mogyoró – és nem fűzfavesszőből készítették, mert a gyümölcs, aszalás közben megkeseredik). Ahol sok gyümölcs terem, ott külön aszalókemencét készítettek. A megaszalódott gyümölcsöt vászonzacskóban, fedeles kosárban tárolták. Télen levest, főzeléket, süteményt készítettek belőle. IV.32 Lekvárfőzés Falun napjainkig kedvelt a lekvárfőzés. Eredetileg cukor nélkül tették el a gyümölcsöt A

kimagvazott gyümölcsöt rézüstbe öntötték. Az üstöt kezdetben földbe ásott katlanra helyezték, mely alatt tüzeltek. A vitorlás kavaróval kavargatták 1 napig a gyümölcsöt Amikor már jó sűrű lett, akkor a kész lekvárt cserépedényekbe, szilkékbe tették. 107 IV.33 A hús tartósítása 1. Az élelmiszerek tartósításának egyik ősi módja a hússzárítás a nomád időkből maradt ránk. Az alföldi pásztorok a XIX század végén is alkalmazták, ezt a módszert: a húst apró darabokra vágták, majd erősen besózták, bepaprikázták és bográcsban addig főzték, amíg levet nem eresztett. A subára, vagy a gyékényre terített hús jól megszikkadt A szárított húst vászonzacskóban, vagy a szűr ujjában tartották. 2, füstölés: a disznóvágás folyamatának része. A húst, sajtot, túrót, vagy a szabadkéményben, vagy a külön erre épített füstölőházakban füstölték. 3, lesütés: a megsült húst nagyméretű

cserépedényekbe rakták, majd olvasztott zsírral leöntötték. A zsír a levegőtől elzárta a húst, mely így sokáig fogyasztható maradt IV.34 Savanyítás A növényi eredetű táplálékot, pl. káposztát, répát, uborkát savanyítással konzerválják A káposztát először külső leveleitől megtisztították, torzsát kivágták, majd káposztagyaluval, vagy késsel feldarabolták. Ezután dézsába rakják rétegenként, melyet mindig jól besóztak és ledöngöltek. Ízesítőszerként kaport, tormát, birsalmát, vadkörtét, borsot használtak A savanyítás elősegítésére a kenyérhéj szolgált. A befedett dézsában 3-4 hétig állva hagyva, megsavanyodott. IV.35 Tejfeldolgozás Az állattartó népeknél egyik legfontosabb táplálék volt. Állatok: ló, kecske, szürkemarha, alpesi tehenek Kumisz: kancatejből készült alkoholos ital. A fejés után mindig leszűrték a tejet, nyáron a tőgymeleg tejet néhány órára a pincébe tették hűlni. -

aludttej: kedvelt népi táplálék, elkészítéséhez egy tejesköcsögre volt szükség, melybe tejet öntöttek és 1 napig állni hagyták, mely alatt „összeállt” a tej. - tejföl: az aludttej tetején zsírréteg jelent meg, melyet fakanállal szedtek, fölöztek le. - vaj: a tejfölből rázogatással, vagy köpüléssel készítik el a vajat. A cserépből, vagy fából készült köpülőbe teszik a tejfölt, melyet szárnyakkal ellátott rúd segítségével, addig köpülnek, amíg a vaj ki nem csapódik belőle. A visszamaradt folyadék az író, mely állatok táplálására szolgál. Tejköpülő fából. 108 - túró: a tejföltől megtisztított aludttejből készül a túró. Az aludttejet lassú tűzön addig melegítik, amíg elválik a savótól. Az összeállt túrót szétmorzsolva, vászonzacskóba teszik, kinyomkodják és felakasztják, hogy a visszamaradt savó kicsöpögjön. A tejfeldolgozás eszközei: a) fejőedény b) csoboly c) dézsa d)

putyina e) tejtörőfa f) lapocka g) szedőkanál h) túrógyúró teknő i) túróskupa és fedele Ha tejbe oltóanyagot tesznek lesz a sajt, joghurt. Oltóanyag=oltó  állat gyomrából is készülhetett. A levágott kisbárány gyomrát kimosták, jól besózták, majd felfújva felakasztották és megszárították, végül mindig levágtak belőle egy kis darabot, melyet oltóanyagként használtak fel.  napjainkban tejpor. 1, sajt: a kifejt tejet egy darabig állni hagyták, majd beletették az oltóanyagot. Amikor a tej megaludt, jól felkavarták, majd ismét állni hagyták, végül az egészet egy vászonkendőbe téve jól kicsavarták, kinyomkodták és betették a sajtolóba. Addig préselték a sajtolóban, amíg a savó ki nem csöpögött, majd szellős helyre tették száradni. 109 A sajtkészítés eszközei: a) sajtprés; b) fehérsavós edény; c) üst; d) üstfa; e) ordakeverő fa; f) ordás zacskó. 2, joghurt = tarhó: a kész joghurtból minden

alkalommal egy-két kanállal félretettek, melyet oltóanyagként használtak fel. A tejet felforralták, majd 45 C-ra lehűtötték, beletették az oltót, végül 8-12 óráig letakarva pihentették. Ha a szalmaszál megállt benne, akkor kész volt a joghurt. tejföl vaj Tej aludttej túró sajt joghurt 110 IV.4 Tűz jelentősége a népi kultúrában és a tűz felhasználásának módjai Az ember a táplálékot eleinte nyersen fogyasztotta. A tűz használatának elterjedésével, az őskori ember rájött, hogy a táplálék sütve-főzve finomabb:  nem rágós az étel  a mérgező anyagokat elpusztítja A tüzet kezdettől fogva különös tisztelet övezte:  mágikus erőt tulajdonítottak neki, hittek a tűz tisztító és bajelhárító szerepében, körülötte végeztek szertartásokat. pl: Szent György napi tűz (ápr 24), Szent Iván napi tűzugrás (jún. 24), Szent Antal tüze (jún 13)  sok településen megszemélyesítették

(emberközpontú szemléletmód)  tisztelték (természetkultuszokban való hit)  sok helyen egész évben őrizték a tüzet, ha kialudt a szomszédtól kértek. „Tüzet viszek ne lássátok, ég a ruhám ne hagyjátok!” IV.41 Tűz felhasználásnak módjai Sütés a. Sütés nyílt tűzön A tűzzel való ételkészítés legegyszerűbb módja. Típusai:  nyárson süthetünk almát, szalonnát, malacot stb. A nagyobb állatokat két földbe rögzített ágasfán nyugvó nyársra húzták. A nyárson sütés tartozéka volt a tűzhelyen található tüzikutya, mely vasból készült, az égő fahasábokat tartotta és a nyárs támasztására is szolgált.  hamuban sütés: a tűz hamujában krumplit, tojást sütöttek. b. Kövön sütés Az étel elkészítésének legegyszerűbb és sokáig kedvelt módja volt. A sütőkő, néhány cm vastag kb. 40x60 cm méretű laposra csiszolt homokkő darab, amit két hasáb alakú kőre tettek és alatta tüzeltek. Az

átforrósodott követ szalonnabőrrel jól bezsírozták használhatóságát így fokozták. Rajta készítettek rántottát, palacsintát c. Sütés zárt térben: - sütőharang: A sütőharang a kemence őse a legegyszerűbb eszköz a zárt térben való sütéshez. A lapított félgömb alakú fedőt tűzálló agyagból készítik, vagy kőből faragják. (népi elnevezései: bujdosó, cserepulya, borító). A sütőharangot kövekkel feltámasztották és alatta tüzet gyújtottak. Az ételt majd a tűzhelyre tették és leborították a felmelegített sütőharanggal A sütőharang tetejére rákotorták a forró hamut és parazsat. Hogy a meleget jobban tartsa -kemence: A boglya formájú kemence a sütőharangnak a megnagyobbított, helyhez kötött változata. A legegyszerűbb kemencéknek karóból, vesszőből készült váza volt, amelyet kívül belül besároztak, betapasztottak majd kiégették. A kemence későbbi fajtái vályogból, téglából készültek. Benne

sütötték a kenyeret és aszalták olykor a gyümölcsöket 111 Főzés Az ételek főzéssel való elkészítéséhez az agyagedények ismerete volt szükséges. Bográcsban, üstben egyéb tűzálló fazekakban készítették el ételeiket, pl.: gulyás, lebbencsleves, kása, puliszka. Az ételek elkészítésének legfontosabb tartozékai a zsírozó anyagok (disznózsír, szalonna, növényi olajok) és fűszerek (bors=törökbors, vöröshagyma, fokhagyma, só, tárkony stb.) voltak. IV.42 Kenyér ősei, kenyérsütés lépései A gabona és a kenyér jelentőségét jelzi a népi kultúrában:  sok helyen életnek is nevezték a kenyeret  az gabona termesztését agrárrítusok kisérték  sok településen, bizonyos napokon tilos volt kenyeret sütni, pl:  pogácsaformák, a mézeskalácsok gyakran ősi kultikus jelképeket hordoztak  a kenyérsütés minden lépéséhez tartozott valamilyen mágikus cselekmény Kenyér elődei: a kenyérfélék ősei

kőlapon, sütőharangban, vagy kemencében sültek. Az ősi gabonafélék (hajdina, alakor) lisztjeiből készültek kevés vízzel és kevés sóval.  lepénykenyerek  pogácsák Kenyérsütés menete: 1. szitálás: a malomban megőrölt lisztet, már a sütést megelőző nap estéjén előkészítették. A szükséges mennyiséget átszitálták és kb a felét a dagasztóteknőbe öntötték. 2. kovászolás, kovászvetés: a gyári élesztő megjelenéséig házilag készült kelesztő anyagokat használtak. (A házi élesztő egyik alapanyaga a komló volt) A kovász, vagy kelesztő anyag az előző sütéskor eltett kevés tésztából, a sütnivalóból és az élesztőből állt. A sütnivalót vízzel felhígították, 2-3 órán át áztatták, majd az élesztővel együtt a szitán át a teknőben lévő lisztbe öntötték. Az egészet fakanállal összekeverték, sót tettek bele és letakarva állni hagyták, míg 1-2 óra múlva megkelt a tészta. Ezután

hozzáadták a többi lisztet és meleg vizet beleöntve az egészet összedolgozták. 3. dagasztás: legnehezebb asszonyi munka volt Addig kellett a tésztát dagasztani, amíg lyukak nem keletkeztek benne és el nem vált a teknő falától. A dagasztás után letakarták a teknőt és a tésztát ismét kelni hagyták, kb. 1,5 óráig 4. kiszakajtás: a megkelt nyers tésztát a szakajtókosarakba szaggatták 5. bevetés: sütőlapáttal betették a kemencébe a tésztát, egyszerre kb 5-6 db 5 kg-os kenyeret sütöttek, mely egy közepes méretű családnak 2 hétig is elég volt. A kisült kenyeret gyékényből készült fedeles kosárba tették. 112 113 IV.5 Mézeskalácsos mestersége A mézeskalácsos, mézesbábos, lisztből, mézből és cukorszirupból, illetve élesztőként szénsavas ammóniumból jellegzetes, többnyire díszített süteményt, mézeskalácsot készítő mesterember. Egy személyben ő töltötte be a cukrász, cukorárus és a

játékkészítő szerepét is. A mézesbáb volt a legolcsóbb vásárfia, amelyet a szegények is meg tudtak vásárolni. Műhelyében háromféle süteményt készít:  mézeskalács: mézből, cukorszirupból és lisztből sütik: a tésztát kimérték, majd fa kavaróteknőben összedolgozták, az ún. törőpadon meggyúrták, egy hosszú munkaasztalon megnyújtották, majd negatív vésetű fa formákba nyomkodták bele, utána polcokon pihentették, végül kemencében kisütötték.  ejzolt tészta: cukorszirupból készült tésztát különböző formájú fém szaggatóval vágták ki, majd kemencében kisütötték a tésztát, melyet utána pirosra festettek és színes masszával = ejz-zel díszítettek. Legjellegzetesebb darabjai a piros alapon több színű tükrösök, szívek.  különböző alakú, ízesített, fűszeres, nagy tömegben gyártott tészták, elsősorban kerek puszedlik és hasáb alakú stanglik A tészták mellett készítettek még: 

viaszgyertyát  mésert  mézeskalácsosok állították elő az offernek nevezett apró viaszfigurákat, mely bárány, ház, ló, ember, asszony, gyerek, szem, láb, stb. alakú lehetett A súlyos betegségben szenvedő emberek, vagy akik féltették házukat, állataikat, egyéb javaikat ilyen fogadalmi tárgyakat vettek, majd a búcsújáró helyekre zarándokolva ott a szent oltárra, vagy képre helyezték és imádkoztak. A régi mesterek faragók is voltak, ütőfáikat körtefából maguk készítették, vésték. Legkedveltebb motívumok: huszár, betyár, leány, baba, szív, kard, csikó. 114 V. Népi építészet 115 V.1 Hajlék A hajlék beépült szükségleteink rendszerébe. Az ember hajlékával illeszkedik a természeti környezetbe, de el is választja tőle. A hajlék a közösség terévé és a családi élet színterévé vált. Hajlék szavunk: hajlik, hajol ige származéka. Eredeti értelme a valaki fölé hajoló fedél, szállás,

védelmet nyújtó építmény. A hétköznapokon túl a szórakozás, a közösségi élet, a szokások, a rítusok helyét is a hajlék adja. I, A hajléképítés (népi építészet) meghatározó tényezői: 1, természetföldrajzi tényező: megszabja az építéshez használt anyagokat és az építési szerkezetet. 2, éghajlati tényező: - a hőmérséklet dönti el, hogy a hajlék mennyire legyen meleg - a hajlék fekvését pedig az égtájak, a Nap beesési szöge. Az épületeket általában délre, vagy kelet felé tájolják. - az uralkodó szélirány és a csapadék mennyisége is befolyásolja a hajlék felépítést, anyagát. 3, társadalmi, gazdasági viszonyok: hagyomány, szokások, rítusok, családszerkezet, társadalmi rétegződés. 4, építőmesterek technikai képzettsége: kezdetben maguk a parasztemberek készítik el saját házaikat, majd a népi kézművesek, pl.: ácsok 5, építési rendszabályok, szabályrendeletek: korlátozzák a fa

használatát, tűzvédelmi szabályoknak kellett megfelelni. II, A hajlék és a tűz Az emberi hajlékok közepén égett régen a tűz, mely köré szerveződött a hajlék belső élete. A tűz körül végezték el kultikus szertartásaikat. A tűz a zárt tűzhely, a kemence megjelenése után sem veszítette el a jelentőségét. A családi tűzhely az otthon melegét, összetartó erejét jelképezte. Sok helyen sosem hagyták kialudni a tüzet (lásd.: tűz jelentősége a népi kultúrában) III, Település szerkezet A település alaprajzásból mindig kirajzolódik a társadalom szerkezete. A házak elhelyezkedéséből következtetni lehet az emberi kapcsolatokra, a közösség szervezetére. A horda szinten élő társadalmak települése szórt, rendszertelen volt. A nomádok sátrainak elhelyezkedésénél már szigorú rend volt megfigyelhető. A letelepült életmód falvai elsősorban a gazdálkodáshoz igazodtak. A faluban a módosabb családok a falu közepén,

a templom körül, a szegényebbek a falu végén laktak. Településszerkezet típusok: csoportos településformák - osztott: belterületi, vagy határbeli megosztottság alapján - osztatlan: halmazfalu, körfalu, fűzérfalu, szalagtelkes település (orsós falu, úti falu, patak menti falu, sorfalu), sakktáblás, vagy teleklábas település. szórvány településformák: farmtanya, hegyi, szőlőhegyi tanyák átmeneti településformák: szer, tanya, major 116 V.2 V.211 Hajlékformák Alkalmi menedékek, egyszerű hajlékok 1, Alkalmi menedékhelyek (a hajlékok legősibb formái) fa odva fa koronája sziklaeresz barlang 2, Egyszerű hajlékok pincelakás: löszös talajú hegyoldalakban, ásóval alakították ki félig földbe vájt üregre gyakran tetőt is építettek, ez a típus átmenetet képez a gödörházak felé. putri = földkunyhó: földet kútszerűen kimélyítik, majd fedéllel látják el. féltető: általában növényi anyagokból (nád, karó)

készítik, szél vagy erős napsugárzás ellen nyújt védelmet. szárnyék: alföldi pásztorok nádból készült falakkal védték az állatokat cserény: tető nélküli, 2-4 vesszőből font táblából állítják össze. Kétosztatú cserény 1 – szárnyék, 2 – pásztorcserény, a – jászol, b – nyeregpad, c – gúnyapad, d – sátor vasaló: főzésre, étkezésre szolgáló nádból készült pásztorépítmény. Középen szolgafán lógott a bogrács, a nádfal mellett pedig az eleséges láda volt megtalálható. Az építmény keskeny bejáratát gyakran ajtóval látták el. V.212 Kunyhók, szállások A, Kör alaprajzú hajlékok Kör alaprajzú hajlékok a vándorló, nomád népek között volt kedvelt. A bronzkor idején Európa legnagyobb részén kúpos kunyhókban laktak. A család fölé boruló kerek hajlék, középen égő tűzzel ősi szimbólum. Kör alaprajzú építmények régen többnyire kultikus helyként funkcionáltak., pl:

Stonehenge, keresztény bazilikák szentélyei, katedrálisok ősi formái. 1, Jurta: 117 A nomád állattartó népek állandó lakhellyel nem rendelkeztek, hanem kör alaprajzú nemezsátrakban éltek, mely gyorsan felállítható és szétszedhető, lóra, kocsira málázható volt, vázépítménye falécekből állt, felületére nemezborítás került. A jurta közepén égett a tűz, melynek füstje a tetőabroncs nyílásán távozott. Berendezési tárgyak: szőnyegek, bőrök, ülőpárnák, ládák, evésre szolgáló alacsony asztalkák. A jurta belsejében nemek szerinti elkülönülés volt megfigyelhető, jobb oldalon a férfiak, bal oldalon a nők és a gyerekek ültek. Ez az elkülönülés a magyar parasztszoba hagyományos térelosztásában is megfigyelhető volt. 2, Kúpos kunyhók Szálfákból álló vázból állt, melyet növényi anyagokkal fedtek be. A szálfákat, dorongokat kúp alakban egymásra támasztottak, gúzzsal összekötötték, majd a vázra

sűrűn egymás mellé rövidebb karókat fektettek, majd avarral, szénával vastagon befedték. Csak a kunyhó tetején hagytak nyílást füst távozásának és a fény bejövetelének. A kunyhó közepén volt a tűzhely helye, kétoldalt pedig az alvás céljára összerakott széna, vagy sövényből font vacok. A bejárattal szemben volt az eleséges láda. Típusai: kontyos kunyhó, méhkas alakú kunyhó. 3, Esztena: havasi pásztorok szállása. 118 Juhászkunyhók (esztenák): a) ellipszis alaprajzú esztena; b) kör alaprajzú esztena; c) az esztena szerkezete: 1. szelemen, 2. oldalágas, 3 középágas, 4 káva; d) az esztena belső berendezése: 1 láda, 2 cseber, 3 krinta, 4 deberke, 5. sajtprés, 6 sajtpolc, 7 kisszék, 8 tűzhely, 9 középágas, 10 üstfa, 11 szék, 12 tűzrevaló, 13 vizesedény, 14. galáták, 15 oldalágas, 16 keresztrúd, 17 ajtó B, Négyszögletes alapformák: tetőkunyhók Az épületek fejlettebb formáit már külön oldalfallal

látták el. 1, Nyeregtetejű kunyhó Legegyszerűbb típusa két nád, vagy sövény „féltető” egymásnak támasztásával és rögzítésével, a fejlettebb változat a favázas nyeregetető, „ágasfás szelemenes” szerkezettel készült. ↓ készítésekor először a hajlék alapjául kijelölt téglalap alakú terület rövidebb oldalainak közepén egy-egy villáson elágazó ágasfát szúrtak a földbe, melyekre keresztben ráfektették a szelement, a tető élét alkotó rudat, melyre két oldalról husángokat támasztottak, majd sárral, szalmával beborították. 2, Hajlított ágakból készült kunyhó 3, Földház Alacsony felmenőfalakkal látták már el. Hazánkban a XVIII századig megfigyelhető volt e kezdetleges háztípus. 119 V.3 Építési technikák (faltípusok, födém, padozat, tetőzet, tetőfedő anyagok, tetőformák) A háznak nevezhető hajlékok, falazatból és tetőzetből állnak. A házépítés alapanyaga sokáig a föld volt.

V.31 Faltípusok I, Földfalak: 1) rakott sárfal, vagy fecskerakás: a magyarság mára honfoglalás előtt megismerte és használta, ezt az építési technikát. A neve is mutatja, hogy a fecske fészkéhez hasonlóan készült. Először az építőanyagot, a sarat készítik el: kibányásszák a szükséges földmennyiséget, majd növényi anyagokat (törek, szalma) kevernek hozzá. Az egészet víz hozzáadásával összekavarják, megtapossák, hogy görcsmentes legyen. Az elkészült építőanyagot 1 napig állni hagyják, majd dinnye nagyságú sárgombócokat gyúrnak belőle, melyből kirakják a ház kijelölt helyén a falat: először 3-4 sort raknak egymásra, majd száradni hagyják, hogy az alsó rétegek elbírják a rájuk pakolt újabb rétegeket. Az ajtók helyét ajtófélfák beépítésével kihagyják. A fal felhúzása után a fal felületét ásóval simára nyesik, majd fejszével kivágják az ablakokat. 2) vertfal: lényege a modern építészetben

alkalmazott zsaluzás őse: a deszkából készült keretbe taposott sarat döngölnek, majd a fal emelkedésével a zsaluzatot is feljebb emelik. Mindig egy-egy réteg agyagos földet döngölnek le, melyet nedvesítenek és szalmát, töreket kevernek hozzá. 3) vályogfal: a sárépítkezés legfejlettebb formája. A vályogot főleg cigányok készítették, valójában régen mindenki értett hozzá. A szürke, vagy sárgás agyagot vízzel, majd 120 szalmával, törekkel keverik össze, végül ezt jól megtapossák. A megmunkált sarat a vályogvető rámába12 tették. A rámába kézzel beletömködték a sarat, majd lehúzták a rámát és a vályogot szikkadni hagyták. Az elkészült vályogtéglákat kúpokba rakták, hogy száradjon, majd a téglarakás módszerével kirakták a falat. 4) téglafal: a vályogtechnika továbbfejlesztett formájával készül. A téglakészítéshez a kötött, agyagos sarat csomómentesre dolgozzák fel, majd a kiszáradt darabokat

kiégetik. A földfalak készítésének befejező munkája a tapasztás (1,2,3) volt. Általában három tapasztóréteg került a falra. 1. első réteg, a fal egyenetlenségeit tüntették el: taposott sár törekkel, pelyvával keverve 2. második réteg: hígabb pelyvával kevert sár 3. harmadik réteg: nem tartalmaz növényi részeket a sár A tapasztás után a falat háromszor meszelték, először sűrű agyaggal és lótrágyával kevert mésszel, ezután kétszer hígabb oltott mésszel. II, Kőfalak: elsősorban a hegyvidékek építő anyaga. III, Faanyag felhasználásával készült faltípusok: 1) sövényfal = paticsfal, fonásfal: (átmeneti faltípus) a kijelölt épület alapját kirakják 30-40 cm távolságra lévő, földbe vert karókból , majd erre a vázra sűrű vesszőfonás került. A kész fonást, sármasszával kívül-belül betapasztották, amíg a fal vastagsága 50-60 cm-t el nem érte. A magyar nép az ugor kor óta ismerte e technikát. A

középkorban a házak többségének a fala, így készült. 12 A vályogvető ráma, egy deszkából készült, alul, felül nyitott téglatest formájú keret. 121 2) gerendavázas: a sövényfal fejlettebb módon gerendaváz közé épült. A gerendaváz közeit karókkal sűrűn kirakták, melyek közé vesszőfonás került. A gerendaváz karóinak a közeit sárgombóccal töltötték ki, majd az elkészült falat simára tapasztották. (ennek továbbfejlesztett változata a Fachwerk építkezés) 3) boronaépítkezés: a bronzkor óta elterjedt. A fal hosszúságával megegyező gerendák végébe alul-felül félkör alakú vájatot készítenek (fészket raknak), melyek segítségével egymásba illesztették a boronákat, fatörzseket a kívánt falmagasságig. Az egymásra fektetett boronák, azonban nem zárnak rendesen, ezért a köztük lévő rést mohával, földdel szigetelték. 4) zsilipelt: a boronafalaknál fejlettebb. A sarokgerendákba függőleges

vájatokat vájnak, melyekbe becsúsztatták a deszkákat (deszkapallókat). Zsilipelt technikát alkalmazták az ácsolt láda készítésekor. V.32 Födém, padozat 1, Födém = mennyezet Az épületek későn megjelenő része a födém. A parasztházaknál a padlás megjelenésével beszélhetünk födémről. Több típusa van (síkfödém, tapasztott födémváltozatok stb) 2, Padozat A nép építészetben kizárólag döngölt földpadlóval találkozunk. Az épület alapozásakor elegyengetett földet ledöngölik és tapasztják. A döngölt földet naponta fellocsolták Fejlettebb változata a hajópadló. 122 A gazdasági épületek földpadlójának egyengetésére egy sajátos módszer alakult ki. A környék fiatalságát hívták össze a „csűrdöngölésre”, mely során táncmulatság keretében ledöngölték és egyben felavatták az épületet. V.33 Tetőzet = födél, tetőfedő anyagok, tetőformák A tetőszerkezet készítése, az ácsmesterség

fejlődésével jutott magas szintre. 1.Tetőzet: a, nyeregtető  ágasfás szelemenes tetőszerkezet  ágasos  félágasos: ágasfa a tetőtéren belül a homlokfalra támaszkodik  ollóágasos, vagy kecskelábasos: a szelemengerendát két „y, vagy x” alakban összerősített gerendapár tartja. b, szarufás: Itt hiányzik a szelemen. A szarufapárokat felül ácskötéssel rögzítik és a felső részükön kis keresztgerendával (kakasülővel) kötik össze. A népi építészet fából készült szerkezeteiben régebben egy darab vas sem volt, összeerősítésül faszeget használtak. Tetőszerkezet-megoldások: 1. üres fedélszék 2 torokgerendás fedélszék 3 kétállószékes tető 4 szelemenes tető hosszúágassal 5. ollólábas-szelemenes tető 6 állványos, jármos tetőszerkezet 2. Tetőfedő anyagok:  nád  szalma: zsúptető, bogárhátú tető, taposott szalmafedél  zsindely: a zsindely 20-30 cm hosszú vékony falemez, amelynek

szélébe hornyot vágtak, hogy össze lehessen illeszteni. A zsindelyt a tetőlécekre szögezik fel, úgy hogy a felső sor mindig takarja az alsót. Főleg fenyőfából készült 3. Tetőformák:  nyeregtető: két egymáshoz támasztott téglalap alakú tetősíkból áll 123  sátortető, vagy kontyos tető: az első és a hátsó homlokzat döntött háromszög formájú tetőzetet kap. (csonkakontyos, vízvezetős, kalabukos) Tetőforma-változatok: 1. nyeregtető; 2 kontyos, farazatos tető; 3 sátortető; 4 kis csonkakontyos tető; 5 féltető; 6. csonkakontyos tető; 7 vízvetős tető; 8 füstlyukas tető; 9 bukós tető Oromzat és homlokzat típusok 124 V.4 Magyar parasztház környezete és belső terei V.41 Parasztház környezete Mielőtt belépnénk a házban, a kerítés és a kapu fogad minket. Típusaik: - sövénykerítés: vesszővel sűrűn befont, földbe vert karókból áll. - ember formájú hasoványkerítés és kapubálványok: hajdan

óvó-védő funkcióval rendelkezett, a házat a család ősi szellem védi (befogadja az érkezőt és elbocsátja a távozót) - székelykapuk Kerítés: 1. Favázas gallykerítés 2 léckerítés, 3 sövénykerítés, 4 zsilipelt kerítés 5–6 deszkakerítés, 7–8. „hasoványkerítés”  lugas: a kapu és a ház bejárata közötti rész  tornác: a ház hosszabbik oldala, mindig dél felé néz. Ez a rész ugyan már a fedél alatt van, de mégsem tarozik a ház szorosan vett belső részeihez. A ház életében fontos szerepet játszik.  gazdasági épületek: ólak, istállók, hombárok, gémeskút, górék. 125 V.42 Parasztház belső terei A magyar parasztházak többnyire háromosztatúak, háromsejtűek voltak: szoba – konyha – kamra. 1. Konyha A házba belépve először a konyhába, illetve annak előterébe a pitvarba jutunk:  füstgerendával, vagy boltozattal választották el a kémény alatti résztől.  ez a helyiség idővel

füsttelen, tiszta volt, itt folyt az étel előkészítése, sok esetben az étkezés is.  ide nyíltak a szobák ajtajai is.  itt voltak a tároló bútorok, pl.: tálasok, tékák, polcok. Füstös konyhától a lakókonyháig:  füstös konyha: régen nem volt kémény a konyhában, ezért a nyílt tűz füstje szabadon terjengett a helyiségekben, mely a konyhaajtón, vagy a padláson át távozott. A füstös konyha mellett volt a viszonylag „füsttelen” szoba, az élet inkább itt zajlott. Ekkor a szoba ténylegesen a szoba funkcióját látta el.  fejlettebb mód, ha a füst a kéményen át távozik. A kémény korai formája a szabadkémény, ami nem más, mint egy nagy kürtő. Gyakran a konyha egész boltozatát alkotta A szabad kémény13 füst- és szikrafogó egyben. Készült: sövényfonású karóvázból, melyet kívülbelül betapasztottak A teljes füstelvezetés megvalósítása és a zárt kémények építése után, a pitvar-konyha helyét a

lakókonyha vette át:  itt tartózkodott legtöbbet a család. 13 A magas kürtő nemcsak a füstöt, hanem a meleget is kiszippantotta, ezért sok helyen „hideg konyhának” nevezték a szabad kéménnyel rendelkező konyhákat. 126  tisztaszoba elvesztette rövid ideig tartó lakófunkcióját és csak presztízs helyiséggé, az anyagi jólét kifejezőjévé vált. Az ősi lakások alapsejtje az a helység volt, ahol a tűz volt. A kör alaprajzú hajlékokban a helyiség közepén lobogott a tűz, a négyszögletes hajlékokban a tűzhely már a sarokba került. A konyhában található a kemence (egy része): a zárt térben való sütő-, főző- és fűtőalkalmatosság. A szája alatti padkán a szabad tűzön folyt a főzés A kemencét nemcsak sütésre, hanem gyümölcsaszalásra is használták. A kemence tetejét és padkáját a gyerekek és felnőttek alvásra használták. A kemence szája előtti padkán álltak a sütés-főzés eszközei:  vas

háromláb, rostély, vasból készült tüzikutya, piszkafa, szénvonó  főzőedények, pl.: cseréplábasok  sütőlapát 2. Lakó- és tisztaszoba A tisztaszoba kialakulása előtt a hagyományos elrendezésű házakban nem volt egyetlen hely sem kihasználatlan. A négyszögletű hajlékokban kezdetben a helyiség falát körben sárpadkák szegélyezték. A kemencén, vagy kályhán és a padokon kívül csak néhány apróbb bútor állta a házakban. A tisztaszoba megjelenésével egyre szaporodtak a reprezentatív tárgyak a, Főbb berendezési tárgyak:  a kemence és a kályha szája a konyhában volt, melyeket onnan fűtöttek. - búbos kemence - szemes kályha: régebbi változata agyagból rakott kályha volt, melynek testére égetett agyagbögréket helyeztek szájjal kifelé, melyek jól tartották a meleget. E formából alakultak ki a tálszerűen bemélyedő, négyszögletes formájú, egymáshoz illeszkedő kályhaszemek, melyeket fazekasok

készítettek.14  ágyak: hímzett párnákkal, takarókkal a mennyezetig felvetve  padok, 3-4 támlás szék  tároló ládák (ácsolt ládák) kerültek a szabadon maradt falrészekhez. Szerepüket később a sublótok és az állószekrények vették át.  falitükrök, tékák, családi – és szentképek b, A szoba elrendezésének módjai: 1, diagonális, átellenes, vagy sarkos elrendezés: sarokba került az asztal a sarokpadokkal és a székekkel 2, párhuzamos: az ablak előtt helyezték el az asztalt a sarokpadokkal és a székekkel, mellette kétoldalt az ágyak álltak. 3, centrális: középre került az asztal, körülötte a székek és a többi bútor c, A szobabelső térelosztása: Az ősi lakóház belsőtere két részre oszlott. A mestergerendára támaszkodó oszlop a „Boldogasszony-ága, vagy bálványa” osztotta két részre a szobát: 14 A kályhacsempéket viszont a kályhamesterek készítették. 127 1. munkatér: - A kemence, vagy a

kályha melletti területet jelentette - hétköznapi munkák helyszíne, pl.: morzsolás - asszonyok és gyerekek helye 2. kultikus tér: - „szent sarok”, mely az utca felé eső területet jelentette, ahol az asztal, a sarokpad és a székek álltak. Sokáig ide csak a férfi ülhetett le Az asztalfiókban volt a megszentelt kenyér helye. A falon a falitéka, melyben benne volt a Biblia, a Kalendárium, gyógyszerek, gyógyfüvek, pénz stb. A katolikusok esetében a falon még szentképek, a reformátusok esetében, pedig tálas-fogasok, óntárgyak, kancsók, szabadságharcosokat ábrázoló képek, emléktárgyak stb. függtek 3. Kamra A kamrát elsősorban tárolásra használták, azonban sokáig az asszonyok és a fiatal házasok laktak itt. A kamrában főleg élelmiszereket tároltak:  hombárokban (ácsolt ládák), bödönökben gabonát  vesszőből, gyékényből, szalmából font kosárban különböző terményeket, p.: zöldséget, gyümölcsöt 

polcokon cserépedényekben befőttet, lekvárt, tejet  télire való krumplit, hagymát a földre zsákokba, vagy zsákokra teregették Ugyanakkor itt voltak a szerszámok és a különböző munkaeszközök is. 128 V.5 Magyar parasztház berendezési tárgyai A régi parasztszoba bútorai, mind házilag készültek. A férfiak maguk barkácsolták össze, vagy a falu legügyesebb faragójával készítették el őket. Később szerepüket átvették a kézművesek. Ezek a tárgyak szerkezetükben, anyagukban, kivitelezésükben a legegyszerűbb módszereket, a legcélszerűbb megoldásokat hordozták. Ősi bútornak a trónust tartják a kutatók, mint uralkodói jelvény. Célja az volt, hogy megmutassa, tulajdonosa kiemelkedik a köznépből. Szék akkor vált belőle, mikor már nemcsak egyetlen ember jogköréhez tartozott használata. Magyarország területére az Égeitenger és Anatólia felől érkezett az ismerete Már a honfoglalás előtti időkből kimutathatók

a székek használata, melyek később általánossá váltak. Idővel pedig megjelentek az ácsolt ládák, talpas bölcsők stb. V.51 Ülőbútoraink 1) padok, lócák: elődjük a sárpadka és a földbe vert lábú pad. A mozgatható lócák ülőpadjába négy rövid, botlábat csapoltak. Ilyen eljárással készültek a gyalogszékek is 2) székek: legegyszerűbb formái a farönkökből kialakított tuskószékek. Széktípusok: - áglábas székek: a fa természetes elágazásait használják fel elkészítésekor. E széktípusok a legtartósabbak, mivel az anyag természetes állapotban marad. - támlás székek: ülő része és hátlapja kezdetben egyetlen fadarabból állt, a támla a hát vonalát követte. Később a becsapolt támlájú székek terjedtek el 3) lécvázas szerkezetű székek: faragott, vagy esztergályozott sarokpillérekből állnak a lábak, melyeket lécekkel csapolnak össze. Ülőlapját kezdetben növényi anyagokból készítették. V.52 Ágy Az

emberek sokáig a földre szórt szalmán aludtak. Az ágy eredetileg nem állványos bútordarab volt, hanem csak fekvőhelyet jelentett, melyet gyékénnyel, szalmával, szőnyeggel vetettek meg és azon bundával takaróztak, a fejet pedig fatörzzsel, nyereggel, vagy bőrpárnákkal felpócolták. Kezdetleges ágyformák: 1) dikó: lécvázas bútor volt, melynek fekvő részét gyékényből, szalmából, csuhéból alakították ki. 2) ágyszék: keretszerű, magasított bútordarab volt, amelybe kezdetben szalmát szórtak, később szalmazsákot tettek. A XIII. században jelentek meg a mennyezetes ágyak, melyeket gazdagon díszítettek V.53 Asztal Az asztal elődjei: 1) malomkőasztal: lecsonkolt fatörzsre malomkövet tettek 2) a kerek, vagy négyszögletes asztalszék, mely három, vagy négy becsapolt lábbal rendelkezett. Egyes változatainak a közepén kör alakú lyuk volt, mely a bogrács tartására szolgált. 129 Eredetileg az asztal könnyen szétszedhető

állványokból és az erre fektetett deszkákból (asztallapból) állt. Később a keményfából készült, nehéz, fiókos asztalok terjedtek el, melyek helyet kaptak a szentsarokban. Az asztalosmesterség kialakulásával terjedt el a puhafából készült, festett asztalfajták. V.54 Bölcső A bölcső kezdetben fonott kosárból, fakéregből, vagy fából (teknő) készült, melybe a bepólyált babát beletették, belekötözték, majd éjszakára a gerendára kötözték. Legfejlettebb típusa a talpas bölcső volt, mely a tisztaszoba díszévé vált. V.55 Tárolóeszközök, tárolóbútorok 1. legősibb tárolóeszközeink a falra akasztott fogasok, tálasfogasok voltak 2. első tárolóbútoraink az ácsolt ládák = szökrények, szuszékok15 voltak, melyeket az ács készítette. Kezdetben geometrikus motívumokkal díszítették, majd reneszánsz hatásra virágmotívumokkal kezdték díszíteni, így jelent meg a tulipános láda. 3. téka: eredetileg a falba

beépített kis falifülke borítására szolgált, ezért csak egy ajtórészből állt, s nem alkotott, mint később önálló dobozszerű bútordarabot. A régebbi darabok keményfából, a későbbiek puhafából készültek. 15 Eredetileg koporsóként funkcionáló ácsolt ládákból ruhatartó ládák, mennyasszonyi ládák, majd gabonatároló ládák lettek. 130 4. álló szekrények: használatuk a XIX században terjed el 5. tálaló szekrények Lakásdíszítés Textíliákkal díszítették az otthonukat, melyeket kezdetben csak szigetelésre, később a lakás díszítésére is használtak, pl.: rongyszőnyegeket, szőtteseket, gyékény-, nemezszőnyegeket, hímzett falvédőket, függönyöket stb. 131 V.6 Magyar parasztbútorok díszítő eljárásai 1. Karcolásos, geometrikus díszítés: a bútorok legrégebbi, ősi díszítési módja a késsel húzott, egyenesekből és körökből szerkesztett vonalháló. Motívumai:  a geometrikus

vonalhálók, a körbe foglalt csillagok = rozetták Nap szimbólumok, melyek óvó-védő funkcióval rendelkeztek  növényi –, és állatábrázolások  gyakoriak voltak az emberek, elsősorban a nők megjelenítése erősen stilizálva. 2. Faragás: a bútorok faragással való díszítése a XVIII században vált általánossá Két típusa terjedt el:  a domború  áttört faragás: az áttört faragás elsősorban a széktámlákon, lócahátakon, tükrökön, tékákon volt látható. Alapmotívumai: szarvas, erdő, vadász, szív 3. Intarzia: drágasága folytán ritka volt a parasztbútorokon, elsősorban a nemesek és a gazdag polgárok igényeit elégítette ki. Igazi divattá a Balaton-felvidéken vált. A berakás anyaga általában sötétebb-világosabb színű fa volt, amelyhez piros-zöld, vagy fekete-piros spanyolviasz berakás társulhatott. 4. Festés: az asztalos készítette bútorok általános díszítési módja. Elsősorban virágmotívumokat

festettek a faanyagra (tulipán, gránátalma, szegfű, rózsa, indák stb.) A csokrokban, korsókban ábrázolt virágmotívumok mellett néha előfordult állatábrázolás, pl.: szarvas, páva stb Festett bútoraink faanyaga a vörösfenyő (lucfenyő), tölgy volt. A keményfát általában növényekből kifőzött oldatokkal, fémoxiddal, vagy színes föld megégetett, megőrölt és megszitált porát összekevert lenmagolajjal festették. A két módszert nemcsak keményfára, hanem puhafára is alkalmazták. 132 A festés menete: 1. festés előtti felületkezelés 2. alapozás: lekenték a fát egyszer kancatejjel, vagy túróenyvvel Száradás után pedig rögtön rákenték a színalapot, vagy esetleg a vörösfenyő színét használták alapszínnek. A színalap anyaga lehetett: növényi oldat, állati epe, fémoxid, színes föld, kőzet. Alapozni addig kellett, amíg a fa erezete el nem tűnt. 3. az alapozott, vagy alapozatlan, de túróenyvezett felületre

festették az alapszíneket Rendszerint két réteget kentek, hogy jól takarjon, illetve egyenletes felületet kapjanak. 4. virágozás: mely szerint, vagy azonnal festettek az alapszínre, de akkor élénk színeket (fehér, piros, zöld, sárga ) kaptak, vagy előbb minden minta alá aranysárgával festettek, melynek az volt az előnye, hogy az alapszínek nem nyelték el a virágok színeit, akkor sem ha azok kevésbé erősek. A színeket a természetből, a tájak ásványaiból nyerték Pl.: - szárak, levelek zöldjét: állati epéből, dió héjából, rézoxidból nyerték - tulipán, körrózsák vörösét: vörös földből, vörös oxidból, gránátalma, vadalma főzetéből - sárga színt: kamilla, bodzavirág, sáfrány főzetéből - kék színt: palából, kökénybogyóból - sötét barnát: barnaszén réteg és a felette lévő szürke palaréteg közötti poranyagból - világosbarnát: vadkörtefa és diófa leveléből készült főzetből - fekete színt:

égerfa, tölgyfagubacs főzetéből - zöld színt: káposzta és orgonalevél főzetéből 5. A megfestett bútorokat tartósítani kellett, ütés -, karcolás és vízállóvá tették azáltal, hogy a túróenyvezett és a kancatejjel megfestett bútort lenmagolajjal bekenték, mely a színek tartósságát eredményezték. 133 V.7 Festett bútorok díszítő motívumai Az asztalos készítette bútorok általános díszítési módja a festés. Elsősorban virágmotívumokat festettek a faanyagra, a csokrokban, korsókban ábrázolt virágmotívumok mellett néha előfordult állatábrázolás. Díszítő motívumok: 1, geometrikus motívumok: a vonalak, az álló – és dőlt tengelyű keresztek, a csillagok, a háromszögek, a négyszögek, a zegzugvonalak. 2, növényi motívumok: a) körrózsa, szemrózsa:  alapformája fehér alapon piros kör és a közepén egy piros pont  szemet, napot jelképezi b) keresztes rózsák:  a körrózsa körét felosztó

egyenlőszárú kereszt legrégebbi időktől fogva az ember térbeli és időbeli tájékozódásának, így a természetbeni biztonságos létének tükre, ezért biztonságtudat kapcsolódik hozzá  óvó – védő funkcióval rendelkezik c) spirál:  sokszor a rózsák középső részén helyezkedett el  Napot és a jó erőt szimbolizálja. A Nap tulajdonságai közül nem az óvó, melegítő, hanem a megtermékenyítő erejét jelképezi  a spirál görögül: Helix. A földön egyetemesen a lét szélső pólusai közül a világosságot képviseli. d) tulipán:  magyarság egyik legkedveltebb jelképe  nők növekedésének szakaszait jelöli  szaporodás, növekedés, nőiesség, élet és a szerelem jelképe, ezért általában felfelé áll, a lefelé álló tulipán rosszat jelent, halát, betegséget, elhagyott szeretőt  a tulipán a női minőséget a szív a férfit jelképezi  többféle módon ábrázolják e) atika = székelykorona 

atika indaíve a felfelé szállást, mint mozgásirányt érzékelteti, rózsája a napot jelképezi, így a motívum összességében a napfelkeltét jelképezi. f) szívecske = Jézusszív = csüngővirág  ha heggyel felfelé álló szívmotívumként ábrázolják, akkor a neve tökös 134  ha heggyel lefelé áll és az aljához atika is társul, akkor a megtermékenyült női méhre hasonlít női - és férfijelölő motívum g) gránátalma = arany – és ezüstalma:  bőség jelképe  az arany - és ezüstalma elnevezés ősi magyar eredetforrásra utal  elsősorban úri hímzéseken jelent meg h) liliom: tisztaság, szűziesség jelképe i) szegfű j) gyöngyvirág: szüzesség, tisztaság szimbóluma k) pálmaliliom = tulipán 3, állatmotívumok: szarvas, kígyó, páva, kakas, eltérő formájú madár stb. 4, emberábrázolások: ritkán figyelhetők meg festett bútorokon 5, tárgyi világ: a) virágtartó edények b) korsók, vázák  leányt,

asszonyt jelképezték  életfák, virágbokrok éltető talajának jelképei és tartói 6, (év)számok: általában a tárgy elkészültének időpontját jelölték. 7, betűk, vagy rövidebb szövegek is szerepelhetnek díszítőelemként, melyek a tárgy elkészítőjének, vagy a tárgy tulajdonosának a nevét jelölte. 135 136 V.8 Gyertyakészítés mestersége A gyertya legősibb formája a méhviaszba áztatott, sodrott nyírfakéreg volt. A római korban alakult ki a mai értelemben vett gyertya, aminek a kanóca papiruszháncsból, vagy kenderkócból készült. A gyertya honfoglalás előtti ótörök jövevényszó, melynek jelentése forgácsvilágító. A viaszból és a faggyúból készített gyertya csak később terjedhetett el a magyarság körében, melyben az egyház nagy szerepet játszott. A parasztság körében való használatáról az első adat 1627-ből származik. Gyertyát használták:  világításra  kegyeleti tárgyként, pl.: a

szentelt gyertya (febr 2 Gyertyaszentelő Boldogasszony napja)  kultikus célokra pl.: boszorkány, vagy egyéb gonosz erők elűzésére  beteg ember ágyánál is meggyújtották A gyertyakészítés nem bizonyult önálló foglalkozásnak. Többnyire más mesterségekhez kapcsolódott ez a tevékenység:  faggyúgyertyát a szappanfűzők  viaszgyertyát a mézeskalácsosok készítették. A gyertya ára meglehetősen magas volt, mivel a faggyú kétszer annyiba került, mint az azonos mennyiségű színhús. Gyertyakészítés módjai: 1) a gyertya előállításának legősibb módja a kézzel való megformázása. A gyúrással, vagy melegítéssel meglágyított faggyút a bél köré nyomkodták, majd tenyérrel simították. 2) mártás: ehhez szükség van gyertyamártó edényre, mely kezdetben fából készült edény, majd gazdagon díszített, nagyméretű, négyszögletes cserépedény volt. Az edénybe 1/3-ad részéig forró vizet öntöttek, majd faggyút,

vagy viaszt töltöttek rá, míg tele nem lett. Ebbe az alulról melegen tartott masszába mártogatták bele a gyertyakanócot, (gyertyabeleket), mely anyaga kezdetben lenfonal, majd pamutfonal. A gyertyakanócot pálcikára erősítették és így egyszerre több darabot is bele tudtak mártani. A mártogatást addig ismételték, míg a gyertya a kellő vastagságot el nem érte. Ezt követően a gyertyák végeit egyformára vágták, melyek párnapnyi szikkadás után használhatóvá váltak. 3) öntés: megolvasztott faggyút üvegből, vagy fémből készült, egyik végén kúposan összeszűkülő gyertyaöntő formába töltötték, amelyekbe a kanócot előzőleg már középre rögzítették. Amikor a faggyú kihűlt és megmerevedett, a gyertyát kihúzták a formából. Gyertyaöntéssel főleg mészárosok, szappanfőzők és egy speciális öntési eljárást kifejlesztő mézeskalácsosok foglalkoztak. 137 VI. Népi kézművesség 138 VI.1 Kézművesség

rendszerezése A kézműves tevékenység fokozatai: 1. házimunka: a család saját maga számára készít eszközöket 2. specialisták: szakképesítés nélkül végez alkalmi tevékenységet kézügyessége folytán 3. háziiparos: szakképesítéssel, vagy hatósági engedéllyel rendelkező 4. kézműves: saját, vagy bérelt műhelyében, saját maga által vásárolt, vagy készített anyagból végez árutermelő tevékenységet. Munkáját kézi, vagy elemi erővel maghajtott gépek segítik. Termékeit a piacon árulja 5. kézműves kisiparos: mesterséges erővel maghajtott gépeket használ a kézi erővel meghajtott mellett. Céhekben sajátította el az ismeretanyagot Kontár: akik nem tettek céhes vizsgát, a céh keretein kívül, olcsóbban dolgoztak. Kézművesség rendszerezése: kézműipari termékek funkciói alapján 1. élelmezési iparok: molnárok, pékek, hentes, mészáros stb 2. építő iparok: házberendezéseket és háztartási tárgyakat

készítők: ács, asztalos, esztergályos, fazekas, kádár, kefekötő, kosárfonó, kályhás stb. 3. ruházkodási, viseleti tárgyakat készítő iparok: csizmadia, cipész, szűcs, takács, kékfestő, tímár stb. 4. termelési eszközöket készítő iparosok: bognár, kovács, kötélverő, szíjgyártó stb 5. szolgáltató iparok: kocsmáros, kéményseprő, borbély stb VI.2 Kézműves mesterségek VI.21 Bognár, kerékgyártó Legrégebbi írott emléke 1360-ból a Kerekes családnév, mely gyakran előfordul az oklevelekben. Az utóbbi időkben használatos a kerékgyártó megnevezésére a bognár kifejezés, mely az osztrák wagner szóból ered, mely utal arra, hogy e szakmát erős német hatás érte. A történeti és néprajzi szakirodalom szerint a kocsi (kocsiszekér) kifejlesztése magyar mesteremberek, nevezetesen a Komárom megyei Kocs községben elő szekérkészítők érdeme. A bognárok leggyakoribb és legfontosabb készítményei a paraszti

teherhordás és közlekedés járművei a szekér és a ló fogatolású kocsi, de készítettek talicskát, szerszámnyeleket is. Korán céhekbe tömörültek, előfordult, hogy a közös munkatevékenység miatt a kovácsokkal (a szekér vasalását ő végezte el) közös céhet hoztak létre. Jelentős számban működtek a kontárok, azaz a céhen kívüliek (elsősorban a Székelyföldön), kiknek a tevékenységét tiltották. Kocsinak nevezték amit ló, szekérnek amit ökör húzott. Szekerek táji változatai:  nehéz igás szekerek: - rövid szekér: 9 sukk hosszú, Alföldön használták - hosszú szekér: 13 sukk hosszú, Dunántúlon, Erdélyben használták, pl.: máramarosi szekér, melyet elsősorban só, ércek szállítására használtak. 139  könnyű igás szekerek: 7-8 sukk hosszú, pl.: kunsági szekér Kocsik táji változatai:  Alföld: könnyű homokfutó kocsi volt a jellemző, melynek táji változatai: - dorozsmai kocsi: cifra

vasalásáról volt híres - kőrösi kocsi: kocsikast készítettek a homokfutóba - vásárhelyi kocsi: vastagabb fájú, erős vasalású  Dunántúl: hosszabb kocsik jellemzőek, hogy nagyobb terhet lehessen vinni: - féderes kocsi: rugós kocsi - bakity: kocsi oldalát a lőcsökkel együtt leveszik Szekér részei:  4 kerék  2 kocsioldal  első és hátsó saroglya  szekér eleje és hátulja  4 lőcs  hámfa,  rúd, melyek szilfából, kőrisből, bükkből, akácból, nyírfából készültek. A szekér részei: 1. az alváz eleje, 2 hátulja vagy fara, 3 szekéroldal, 4 első és hátsó lőcs, 5 kerék, 6 a tengely részei, 7. első és hátsó saroglya 140 Ahol a bognár- és a kovácsmunkát, a kocsi festését, vagyis az ún. szatlermunkát egy helyben elvégezték, azt a műhelyt kocsigyárnak nevezték. Híres magyar kocsigyárak voltak:  a pesti Kölber-féle  a szegedi Hodács Andor-féle Napjainkban látható kocsigyűjtemények

helyszínei:  Ópusztaszer  Mátészalka  Parád VI.22 Kovács A föld mélyéből kibányászott nyersanyagot használták fel. Már a honfoglaló őseink is felhasználták a gyepvasércet. Az Árpád-kori okleveleinkben „fabri” néven szerepel a kovács A XIV-XV. században családnévként is szerepel, „Fabrius, Fábry” = kovács A török népeknél Tarkan, vagy Tárkány volt a neve. Korán ipari mesterséggé vált tevékenysége. A XII-XV században céhekbe tömörülve dolgoztak. Több településen a lakatosokkal együtt alakítottak céhet Kolozsvárról származik a legkorábbi céhszabályzat. Uradalmakban, falvakban, általában a falu szélén volt a műhelyük, ezt a XVIII-XIX. századi megyei és községi utasítások is szabályozták, miszerint a tűzveszélyességük miatt a műhelyeknek a lakóházaktól távol kellett épülniük. A kovácsműhely mellett nagy udvar volt, mely lóállásként funkcionált. Eszközeik: kis – és nagyüllő,

kalapácsok, vasfogó, csípőfogó, ráspoly, fújtató, kohó stb. A falvakban céhen belül, vagy céhen kívül dolgoztak a mesterek szerződéses alapon. A falu általában három évre fogadta fel, legtöbbször Szent Mihály napján. Sok településen újévtől újévig kötöttek a kováccsal szerződést. Ha a falu meg volt vele elégedve, akkor nem kötöttek vele újra a szerződést, hanem kiöregedésig tartott. A közösség adott neki lakást és műhelyt, illetve 3 ezer négyszögöl földet. A mester azonban saját eszközeivel dolgozott Ügyeit a kovácsbíró végezte. Általában pénzért dolgoztak, de előfordult, hogy hitelre dolgozott, melyet a kontóskönyvbe jegyzett fel. Készítettek: kaszát, kapát, ekevasat, sarlót, kardot, páncélt, nyársat, üstöt, bárdot, fejszéket, patkót, kardot, szekéralkatrészeket, vasalásokat, sarkantyút. A paraszti közösség legnélkülözhetetlenebb iparosa volt, így megbecsült tagja volt a közösségnek. A

kovácsok gyógyítást is végeztek, pl.: érvágás, foghúzás. Értettek a lovak gyógyításához is, nemcsak a patkolásához. 141 VI.23 Kosárfonó A vesszőfonás technikája több ezer éves, hiszen már a zsákmányoló életforma, a gyűjtögetés eszközei voltak a különféle tartók, kosarak. A csomózással, hurkolással egyidőben alakult ki a kosarak készítésnek a mestersége. A népnyelvben gyakran használják a kaskötés, székbekötés megjelöléseket.  kaskötőnek nevezték a hántolatlan vesszővel dolgozó specialistákat, háziiparosokat  kosárfonónak a hántolt vesszőből, finomabb kivitelű munkákat készítő háziiparosokat. A kosárfonáshoz szükséges vesszőt leggyakrabban augusztusban és kora ősszel szedték, melynek eszköze a rövid görbe nyelű kés volt. A leszedett vesszőt otthon üstökben kifőzték, míg a haja le nem hasadt, majd 3-4 felé hasogatták és a belét gondosan kikaparták. A kosárkötés technikája nagy

múltú és változatos:  egyik legismertebb módja a lánc-vetülékes fonástechnika, melynek lényege hogy a fonat két irányban, egymásra merőlegesen futó szálak összeszövődéséből adódik, de a két szálcsoport szálainak minősége, vastagsága, vagy egymás közötti távolsága nem azonos. A láncszálak, melyek közé a vetülékszálakat befonják általában vastagabbak. A lánc-vetülékes fonástechnika legkezdetlegesebb példái, pl: sövényfal, sövénykerítés A vesszőkosár típusai:  a legelterjedtebb formája a káváskosár: a félgömb alakú kosár vázát vastagabb vesszőből készült káva alkotja, amihez ív alakban meghajlított vesszőket, bordákat rögzítenek  fenekes kosár: készítése újabb keletű és elsősorban német és cseh területről, valamint a városon terjedő ipari kosárfonásból került a paraszti kosárfonók termékei közé. A fonó először a kosár, vagy kas fenekét készítette el. A fenék vázát

6-8-10 fenékpálca alkotja, a kosár méretétől függően, majd 24 darab kihegyezett végű vesszőt, melyeket a fenékpálcák kiálló végei között beledugdossák a fonásba, majd a fenék peremén felhajlítják és középen összekötik. Ezután ismét 24 darab kihegyezett vesszőt készítenek és ezeket a fenékbe az előbbi vesszők mellé dugdossák, ezekből készült a fenékszegés. Ezután az oldalfonáshoz fognak, melynek készítése a sövénykerítéshez hasonlít. Miután a kosár oldalát befonták, a fennálló veszőkből készítik el a felső szegést, végül a kosár, vagy kas fülét fonják be. Kosárfajták: garaboly, krumpliskas, szénahordó kas, szalmahordó kas stb. 142 VI.3 Agyagművesség, fazekasság VI.31 Agyagművesség, fazekasság története: A letelepült életmód következménye, hogy kialakulnak az élelmiszer tartósításának és tárolásának különböző módjai, mely feltételezi olyan edények meglétét, melyek tűzbe

vethetők voltak. - - - - - - hazánkban a korai neolitot képviselő Körös–kultúrában (i.e 5000) régészeti leletek bizonyítják az agyagból készült edények meglétét. Edényeire jellemző volt, hogy falai vastagok voltak és durva anyagminőségűek a honfoglalás korában a magyarok az előttük elő avarok edénytípusait használták, a mesterséget pedig a szlávoktól tanulták. Edények jellemzői: rosszul égetett, kézzel formált, asszonyok készítették. IX-XII. századi kerámiák még mindig kezdetleges készítési módról adnak tanúbizonyságot, de már jobban égetettek. Az edények fala vastag, még jól láthatók az egymásra épített agyaghurkák és az edény falát egyengető ujjak lenyomatai. a XIII. századtól már fennmaradtak fejlettebb technikájú edények, melyek jól égetettek, de még mindig kezdetlegesen díszítettek. a XIV-XV. század leletei között nagy számmal szerepelnek fazekak, kancsók, korsók Ezek fala vékonyabb,

anyaguk finomabb szemcséjű, falfelületük simább. A korong fejlődése során technikailag egyre jobb minőségű edényeket lehetett készíteni. A magyarországi fazekasság ez időben éri el az európai fokot. Gazdagodnak a forma és díszítő eljárások, bár még nem lehet ornamentikáról beszélni. Megjelenik az ólommáz (átlátszó, máz alatt díszített a kerámia), melyet nemcsak funkcionális céllal vittek fel az edény felületére, hanem íróka segítségével mintákat is rajzoltak vele. Az esztétikum előretörésével a tányérok, korsók stb. funkciója már nemcsak a használhatóság volt, hanem a fülek képzésével a falra akasztva a ház dísze is. a XVI-XVIII. században a török uralom következtében új edényformák és új díszítési módok jelentek meg (virágos ornamentika). A XVI században megjelennek a habánok = hazánkba bevándorolt tiroli anabaptisták, írástudó vallási alapon szerveződő kézművesek), akik az ónmázas16

technikát (nem átlátszó az edény, tehát elfedi az anyagot, a festett díszítés a máz fölé került) honosítottak meg. Színeik: sárga, barnáslila, kék, fehér. Megjelennek a céhek is, melyek hozzájárulnak a fazekasság fellendüléséhez. a XIX. században hanyatlani kezd az ipar, de még mindig sok a műhely, azonban nem minden műhely foglalkozik díszített kerámia készítésével, volt ahol csak használati tárgyakat készítettek. Jellemző, hogy a díszítő elemek túlnyomórészt stilizált növényi motívumok (rozmaring, gránátalma, tulipán, liliom, virágbokrok), madár – és ritkán emberábrázolások. VI.32 Edénykészítés menete A fazekasság a vízzel kevert agyagnak azon tulajdonságán alapul, hogy könnyen alakítható, kiégetve viszont megkeményedik és a vegyi hatásoknak is ellenáll. 1. a nyersanyag kibányászása, előkészítése: a fazekasok általában a falu határában bányászták, illetve tűzálló anyag esetében

előfordult, hogy messzi földről hozatták. Az agyagot többszöri tisztítás után vízzel összekeverték, majd ládákba tárolva a vizet elpárologtatták belőle. A megszikkadt agyagot kockára vágva a műhelybe vitték, ahol ismét megtisztították, majd alaposan meggyúrták, megtaposták, hogy rugalmassá váljon. Az agyagot elraktározták és igény szerint vettek ki belőle darabokat 16 Az ónmázas edényt fajansznak nevezték. 143 2. az edény formázása: kezdetben korong nélküli fazekasság volt jellemző, később megjelent a korong, mely két részből állt, egy felső kisebb és egy alsó nagyobb korongból, melyek közös tengelyen forogtak. A felső korong volt a munkaasztal, az alsó pedig a forgató, lendítő korong = lábító. Az edényt, elkészültével, egy vékony dróttal, vagy damillal kellett levágni a korongról, majd az edényt szikkadni hagyták. Szikkadás után az edény megkapta alapszínét, azaz földből készült festékkel az

engobbal = hígított agyaggal öntötték le a tárgyat. A karcolásos díszítést is ekkor végezték el. 3. szárítás: alaposan ki kellett szárítani az edényt, nehogy szétrobbanjon a kemencében az égetés során. 4. első égetés = fonnyasztás, vagy zsengelés, a mázolás előtt, az égetőkemencében történt, amikor már az engobe színezés már rajta volt az edényen. Mázolatlan tárgyakat elég volt egyszer kiégetni, sőt mázoltakat is, de ez utóbbi tökéletlen eljárásnak számított. 5. edény mázzal való színezése és a mázolás: az első égetés után történt, melyet ugyanúgy merítő kanállal öntenek az edényre, mint az engobot. 6. szárítás 7. második égetés: mázzára való égetés 8. VI.33 Edények díszítési módjai        fröcskölés ujjal való nyomkodás festés csíkolás karcolás csiszolás domborműves = applikálás VI.34 Mesterségek elnevezései 1. fehéredényes: ónmázas árut = fajanszot

készítő mester, nem tűzálló edényt készített 2. tálas: nem tűzálló, meszes, márgás agyagból ólommázas árut készít, főleg laposedényeket = tálakat, tányérokat 3. korsós: nem tűzálló anyagból készít edényeket, főleg korsót, melyek mázasak és mázatlanok is lehettek 4. fazekas: tűzálló, zsíros, kövér agyagból készít főzőedényeket, főleg fazekakat, többnyire mázatlan külsővel, belül ólommázzal 5. kályhás: tűzálló anyagot használ, például kályhacsempéket készített VI.35 Edényfajták 1. lapos edények:  tálasedények  sütő – és főzőedények (tepsik, lábasok) 2. öblös edények:  fazékfélék: - főzőedények - tárolóedények (szilkék, bödönök, köcsögök, bögrék) 144  korsófélék: - vizesedények (korsó, kanna) - borosedények (bokályok, kancsók, kulacsok) - pálinkásedények (butykosok, butellák) 145 VI.36 Stílusközpontok: VI.361 Közép-tiszai stíluscsoport: E

csoport képviseli hazánkban a legrégiesebb, legkorábbi stílust. Legnagyobb központjai: Debrecen, Sárospatak, Tiszafüred, Mezőcsát. a) Debrecen: itt dolgozott a térség legnagyobb lélekszámú fazekascéhe. A legrégebbi edény egy 1763-ból származó kancsó. Az alapszín többnyire fehér, vagy sárgás árnyalatú, de gyakori a barna is. Legkedveltebb díszítőelemek ez erősen stilizált virágok, levélindák voltak, néha madarakkal és emberalakokkal társítva. Az emberi ábrázolás ritka és elsősorban csak tálakon jelenik meg. Jellemző a jobbra néző bóbitás madár. A díszítőelemek színei: vörös, zöld, barna, sárga, kék. b) Sárospatak: Patakon I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hívott be és telepített le habánokat = tiroli anabaptisták, akiket vallásuk miatt üldöztek, írástudó vallási alapon szerveződő kézművesek. Elsősorban a Rákóczi család számára készítettek edényeket. A habán stílusú edényekre jellemző

volt: elsősorban bokályokat és dísztálakat készítettek, kedveltek voltak az ovális formák. Habán színek: kék, okker, citromsárga, viola A pataki mázas kerámiáknak négy korszaka volt: - máz megjelenésétől a habánok megjelenéséig. Jellemző: virágos alapra írókával készített kontúrozott növényi díszt - habán korszak (1645-1670) - ún. kisnemesi és városi polgári korszak (XVII. századtól–XIX századig) Színek: fehér, vörös, zöld. Domború agyagdíszítés - parasztedény korszak (1850-től 1950-ig): kezdetben a fehér alapszín dominál, később a pataki kerámiára jellemző, hogy nem fehér az alapszín, hanem fekete, vagy sötétbarna. A motívumok nagyok, a virágok naturalisztikusak. c) Tiszafüred: edények zöme tál, tányér, butykos, kancsó, kulacs, szilke. Színek: fehér, barna, zöld, vörös, okker, kék Jellemző motívumok: erősen stilizált virágelemek pl.: tulipán bokorszerűen, galambszerű madár, melynek csőréből

az állat háta felé hajló virágos-leveles ág indul ki. Jellemző díszítő eljárás: vonalkázás, pöttyözés. Tiszafüreden feketekerámia központ is volt. d) Mezőcsát: mesterei nem voltak céhtagok, tehát kontároknak számítottak. Leghíresebb mezőcsáti 146 edénytípus a miskakancsó = tulajdonképpen ünnepre szánt, díszes boroskancsó volt, díszítése katonaviseletre utal: csákó a fejrészen, mellrészén dolmány sujtásokkal, pitykékkel. A miskakancsók zömének hasi részén zöld, vagy barna kígyó tekeredik végig. A miskakancsókat a pálinkás butellák fogják felváltani. VI.362 A felső-tiszai stíluscsoport: Központok: Tiszabogdány, Vámfalu, Bikszád. a) Tiszabogdány: kerámiáinak középső részén gyakran zöld levél jelenik meg, mely piramisformát alkot. b) Vámfalu: a motívumoknak karcolásos technikájú megjelenítése jellemző. Alapszínek: zöld, vörös, okker, kék, sötétbarna. c) Bikszád: tányérjaik közepén egy

tulipános-leveles csokor látható, zöld és vörös színezésben, karcolással határolva. VI.363 A felvidéki stíluscsoport: A térségben nem igazán beszélhetünk önálló központokról, hiszen jelentős volt a habán edények jelenléte. Egyetlen jelentős központról beszélhetünk: Gömör A gömöri fazekasság hírét a tűzálló edények készítésével alapozta meg, melyet az ország különböző pontjaira szállítottak. Formailag kétfélék voltak: szűk szájú, hasas és keskeny fenekű, belül mázas típus, illetve a szélesebb szájú, széles fenekű kívül-belül mázas típus. Díszítésük régies földfestékkel húzott hullámvonal. VI.364 Alföldi stíluscsoport: Az Alföld központi fekvéséből adódóan minden korban összekötő kapocs, s egyben választóvonal is volt a többi tájegység viszonylatában. A térségben a török kiűzése után indult meg igazán a fazekasság. Központok: Hódmezővásárhely, Mezőtúr, Szentes a)

Hódmezővásárhely: a kutatók az ország legjelentősebb fazekas központjaként említik. A város három részén háromféle stílus alakult ki. - Újváros: legrégebbi stílus, edények sötétbarnák, barnásvörösek, zöld alapszínűek, a minták erőteljes vonalvezetésűek. - Csúcs: fehéredényeseknek, porcelánosoknak nevezték fazekasaikat, mert edényeik alapszíne mindig fehér volt, díszítményeik pedig mindig kékek voltak. - Tabán: tarkatálasosoknak, sárgaedényeseknek nevezték fazekasaikat, hiszen edényeik többsége sárga volt, olykor vörös, illetve fekete. A széldísz tarka volt. 147 A motívumok nagy része növényi, de előfordulhat madárábrázolás is. Hódmezővásárhely tálas központnak számított, de szívesen készítettek butellákat, kulacsokat is. Az edényeket csíkolással és írással díszítették, mindkét esetben az írókát használják. Feketekerámiájáról is híres volt b) Mezőtúr: az alföld második legnagyobb

fazekasközpontja volt, elsősorban a korsóiról vált híressé. A XIX században a híres „túri korsó” minden házban nélkülözhetetlen volt. Fő készítményük: vizeskorsó A mestereket korsósoknak nevezték. A túri korsósok 1813-ban hozták létre céhüket. A mezőtúri kerámiák korszakai. - 1810 és 1850 között mázatlan feketeedények voltak jellemzőek - 1850-60-as évektől jelenik meg a mázas edény, elsősorban a zöldmázas edények voltak a jellemzőek. A mázas edények későbbi szakaszában a sokszínű díszítés lesz jellemző. Az alapszín kezdetben fehér, a díszek vörös és zöld színűek később az alapszín az okkersárga (zsemlesárga) lesz. A fehér alapon sokszínűen díszített tárgyak legkorábbi emlékei közé tartoznak az emberfejű boroskancsók, melyet „mihóknak” nevezetek. Díszítményeik kizárólag növényi eredetűek voltak: barna indák, zöld levelek, vörös rózsák, apró fehér és kék virágok. A hazafias

díszítés a kiegyezés után itt is megjelenik: piros-fehér-zöld csíkozás tálakon és tányérokon; domborműves kulacsok közepére magyar címert préselnek. A minták mellett feliratok is kifejezték a hazafiasságot: „Éljen a magyar szabadság.” c) Szentes: a fekete kerámiáiról híres VI.365 Dunántúli stíluscsoport: A dunántúliak főként használati edényeket készítettek, melyek díszítményei nem voltak olyan jellemzőek. Központok: Csákvár, Mórágy, Mohács, Tata. 1, Csákvár: a Vértes –hegység lábánál fekvő település kiváló tűzálló agyaghoz jutott. Csákvár a Dunántúl legnagyobb fazekasközpontja volt. Csákváron a fazekasmesterség több ágra oszlott, mely felekezeti hovatartozásban és a lakhelynél is megjelent. - fazekasok: csak tűzálló agyagból dolgoztak. Sütő és főző edényeket készített, főleg fazekakat, lábasokat - tálasosok: tálakat, tányérokat, köcsögöket, bögréket, kancsókat készítettek. Nem

tűzálló agyagból készítették termékeiket. A fazekasok főleg reformátusok voltak és a Fölsővárosi Társulathoz tartoztak, míg a tálasosok katolikusok voltak és az Alsóvárosi Társulathoz tartoztak. 148 Az első világháborúig szigorúan elkülönültek a mesterségek különböző ágai: fazekas, kályhás, korsós, tálas. Legkedveltebb színe a zöld volt, díszítőelemként pedig a stilizált virágok és levelek voltak a jellemzőek. Írókázás mellett a karcolással való díszítés is jellemző volt. Vásárkörzete: Paks, Zirc, Kalocsa, Kiskunhalas 2, Mórágy: a mórágyi fazekasok német származásúak voltak. Itt található a legrégebbi emlékanyag. A korai tárgyakon a virágok vonala szálkás, keskeny száraik hosszúak, melyek rendszer nélkül helyezkednek el a felületen. Később a kompozíciók gazdagabbá válnak Az alapszín fekete és vörös. 3, Mohács: a korsósok feketeedényesek voltak, a fazekasok mázas edényeket

készítettek. 4, Tata: a helyiek a XVIII. század végéig fekete edényeket készítettek, de ezt követően csak mázas edények maradtak ránk. Alapszín a fehér volt, díszítményei az edényeknek: apró egyenes vonalak, körök, cseppalakok, hullámvonalak, melyek világoszöld és kék színűek voltak. VI.366 Az erdélyi stílusközpont: Földrajzi és történelmi okokból kifolyólag minden központja teljesen önálló stílust képez. a) Korond: mázatlan fazekai, kantái, korsói voltak keresettek, melyeknek díszítése fehér csíkozás volt. b) Csíkmadaras: fekete és mázatlan edényei váltak híressé c) Székelyudvarhely: kettőskoronájú fával díszített bokályok készültek itt e) Torda: a helyi mesterek Kalotaszegnek szállítottak. Kétféle díszített edényfélét készítettek: az egyik alapszíne fehér volt, kobaltkék dísszel, a másik alapszíne a fekete, vagy barna volt kék, fehér, sötétbarna, zöld, vagy sárga dísszel. f) Zilah: főként

bokályokat, tányérokat készítettek. Alapszínük a fehér volt, díszítményeik színe pedig a lila, fekte, barna, zöld, sárga. Kétféle kompozíciós elvet követtek: - a főmotívum a füllel szemben helyezkedett el - a felületet előbb vízszintes vonallal két részre osztottá fel, majd függőleges vonalakkal ezeket további kisebb területekre tagolták. Ezekben a mezőkben helyezkedtek el a motívumok, melyek többnyire virágcsokrok voltak. g) Bánffyhunyad: fekete edényei híresek. 149 150 151 152 VI.4 Magyar nép faragóművészete A fa felhasználása, a famesterség kialakulása a legősibb időkre nyúlik vissza. A fa gyakori, számos változatban előforduló és könnyen megmunkálható nyersanyag. A famunka ma is a férfiak hagyományos napi foglalkozása. A leggyakrabban felhasznált fafajták: nyír, nyárs, hárs, fenyő, szil, bükk, tölgy. Fából készültek:  házi eszközök pl.: kanál, guzsaly, rokka, tányér 

közlekedési eszközök pl.: csónak, szekér  berendezési tárgyak pl.: láda, téka, ágy, bölcső, szekrény  kapuk  fejfák A fát, mesteremberek (kézművesek), mint az ácsok, faragómolnárok, asztalosok, kádárok stb. dolgozták fel, kik céhekbe tömörültek. A szakképzett mesterek mellett fából a mindennapi élet használati tárgyait a parasztember is elkészítette magának. VI.41 Kapufaragók Kalotaszeg és Székelyföld faépítkezésének és faragó művészetének legjellemzőbb darabja. A természetföldrajzi adottságokat kihasználva, hiszen e vidékek gazdagok erdőkben, fából épültek a házak, csűrök, templomok, kapuk, melyeket gazdagon díszítettek faragásokkal. A székelyek székelykapuknak nevezték. A székelykapu három oszlopra épült és két bejárata volt, a nagykapu és a kiskapu, a gyalogos, illetve a szekeres közlekedés miatt. A kapuállítás szokása a középkorig nyúlik vissza, amikor még a várak is fedeles nagykapuk

segítségével záródtak. A kapu készítői többnyire kontár ácsok voltak Szokás szerint a megrendelő és annak feleségének a neve jelent meg faragásként a kiskapu felső részén, vagy a szemöldökfán, így a készítők személye nem maradt az utókorra. Alapanyaga:  tölgy  cserfa, melyet egyévi száradás után félszáraz állapotban munkálták ki, fejszével, gyaluval és vésővel Gyakori díszítőmotívumok:  életfa, napkorong  rózsa: a hatágú csillagformaként megjelenő rózsamotívumot körzővel készítették  a XVIII. századtól vált jellemzővé a kapuk festése, melyre piros, zöld, kék, fehér színek segítségével virágmotívumokat festettek Elterjedt szokás volt üdvözleteket faragni a kapura, pl.:  „Béke a belépőkre, Áldás a kimenőkre.”  „Ha jó a szíved, neved, e kapun bejöhetsz. Ha pedig álnokul élsz, fel, s alá mehetsz”  „Őseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez, testvér, te ne

légy hűtlen soha.”  „Térj be hozzánk vándor, ha erre visz az utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad.” A galambdúcot nem faragták ki, csak festették. Fedele zsindelytető volt A fedeles kis – és nagykapuk mellé gyakorta állítottak fedéllel ellátott padot is, melyet szakállszárítónak neveztek. A kapuk állítása napjainkban is újra divatba jött magánházak és közintézmények megrendelései által. 153 154 VI.42 Pásztorművészet Fogalma alá sorolnak modern olyan tárgyat, melyet gulyás, csikós, juhász, kanász, tehát a magyar pásztorok, főképpen a saját használatára fából, csontból, ökörnek, kosnak a szarvából, kobatök terméséből és állati bőrből készített. 1. A magyar pásztorok által készített tárgyak:  bot: ez volt a pásztor legfontosabb eszköze. Fontos volt, hogy kezéhez illő, ízlésének megfelelő legyen. Egyik vége általában vastagabb volt a másiknál, s a vastag vége gyakran

bunkószerű képződményben végződött. A botok sokféle célt szolgálhattak: támaszt nyújthatott, gazdája vele védekezett, de szerepet kapott a táncokban is. Anyaguk: galagonya, vadkörte, fűzfa, tölgyfa.  kampó = juhászkampó: csak juhászok használták. A kampó végébe kosfejet, sárkányfejet, emberfejet, rózsát, makkot faragtak. Juhászkampók: a) vaskampó; b) edelényi kampó c) tarajos rézkampó d) keresztes vaskampó e) csörgős vaskampó  karikás ostor, vagy karikás: két részből állt, a szíjból és a rövid alkarhosszúságú nyélből. 155  balta: eszköz és fegyver volt egyben. A pengeszerű részt a kovácsok készítették, a nyelet maguk a pásztorok.  kanásztülök: magyar ökör szarvából készült.  sótartó, rühzsírtartó  csanakok: fából faragott vízmerítő edénykék. Tulajdonosuk általában a tarisznya szíjához csatolva hordta. Szilvafából, vadkörtefából, galagonyából, hársból

alakították ki. Díszítő motívumai: kosok, disznók, makkos ágak, virágok, pásztorok, vadászok  tükrösök: fából kifaragott négyzet, téglalap, vagy kör alakú aljból és fedőlapból álló eszközök voltak, melyekbe kis tükröket helyeztek el.  furulya: bodzafából készült  a pásztorok kedvesüknek, illetve ismerőseik számára faragtak még fakanalakat, mángorlókat, rokkafákat, guzsalyt, fogasokat, borotvatartókat. 2. A pásztorfaragások díszítésének módjai:  ékrovás, vagy vésés: legősibb díszítési mód. Eszköze: faragókés Díszítő motívumok: rozetták, hullámvonalak, fűrészfogak.  karcolás: elsősorban a szaruból készült tárgyak díszítő technikája volt. Ez úgy történt, hogy a faragó késének éles és hegyes végével vékony vonalat vágott a díszítendő felületbe. A karcolt virágokat a dunántúli pásztorok mocsokvirágnak nevezték, ugyanis a karcolt dísz csak akkor vált élesen elütővé az

alaptól, ha a vonalakba valamilyen sötét anyagot dörzsöltek.  spanyolozás: a pásztor a kivésett alakzatokba a maga által készített spanyolviaszt olvasztott, és felmelegített késpengével egyengette el azt. A másik módja az volt, mikor nem az alakokat, mintákat mélyítette ki, hanem a díszítmény közeit, és ezt töltötték ki piros, zöld, vagy fekete viasszal.  fém -, szaru – és csontintarzia: különféle díszítőelemeket, pl.: Napot, Holdat, csillagot, virágot, gémeskutat vékony rézlemezből kivágtak, ráillesztettek a díszítendő felületre, helyét megjelölték, aztán kivésték a fában az adott formát, majd a kivágott fémlemezt a kivésett helyre illesztették és bekalapálták.  ónöntés: leggyakrabban botok, ostor – és baltanyelek esetén fordult elő. Az ónnal kiöntendő, főként mértani díszítmények helyét kivésték úgy, hogy a vonalrendszerek megszakítás nélkül kapcsolódjanak egymáshoz és a bot végébe

torkoljanak. Beleöntötték a megolvasztott ónt, mely a vájatokban végigfolyt és kihűlve megkeményedett. 156  rézveret: a pásztor 3-4 mm-es szalagokat vágott ki rézlemezből, azok egyik oldalát élesre reszelte, majd hullámvonal, csillag, levél, virág stb. formára alakította és beverte a fába.  domború faragás: díszítményeik közeit vésték ki A XIX. század 2 felében a pásztorfaragásokon feltűnnek a nemzeti szimbólumok, pl: Kossuth-címer, piros-fehér-zöld szín, illetve a katona és betyárábrázolások. 157 VI.43 Temetők díszítő művészete fejfafaragások) A temető tárgyai közül a fából készített sírjelek a népi faragókultúra legjellegzetesebb emlékei: fejfák. A fejfa a protestáns temetők sírjele volt A magyarországi reformátusok, unitáriusok és sok helyen az evangélikusok állítottak fejfát halottaik sírjára. A fejfák felirata alapján lehetett tudni az elhunyt:  nemét  korát  vallását 

társadalmi helyzetét  foglalkozását  születése és halálának időpontját  az elhunyt személyéhez fűződő, illetve a rokonság fájdalmát kifejező sablonok, pl.: „Itt nyugszik.”, „ Béke poraira ”, ABFRA, BH A szöveg írója nem feltétlenül a faragó, hanem általában a papok, tanítók, kántorok, írástudó parasztemberek. Régi elnevezése a fejfának: kopjafa, gombosfa. „Rác Katalin volt a nevem Kelemen Márton volt férjem ötvenhét éveket éltem a földi rövid életbe miután éltem kimulatétettem le e sirboltba 1884-ik év január 30-ik napjára.” 1. Négy alaptípusát különböztetjük meg: 1) fatönkös fejfa: a sírjel megtartja a farönk eredeti formáját; az oldalak és a hátlap tagolatlanok, az előlapot vízszintes tagolással osztják be. 2) oszlopos fejfák: mind a négy oldalukat egyformán faragták ki; a rajta lévő 158 bevágások feltehetőleg archaikus évszámjelölési módot őriztek meg. A vízszintes

osztás feltehetőleg évtizedet, a függőleges rovás éveket jelöl. 3) kopjafa: karcsú, nyúlánk, formája négyszög, vagy kör keresztmetszetű 4) táblás fejfák: kifejezetten egynézetre szánt sírjelek 2. A fa sírjel készítői: A nagy faragóhagyományú vidékeken maguk a parasztemberek voltak, azonban készítették kerékgyártók (bognárok), ácsok, faragómolnárok is. Sokszor a halott hozzátartozói nem mesteremberekkel készítették el a fejfát, hanem rokonokkal, vagy a halott komájával, a XIX. század végétől pedig faragóspecialistáktól is meg lehetett rendelni. Fizetségük: ajándék, vagy valamilyen módon visszasegítés volt. A faragó a falu hagyományainak megfelelő formákhoz igazodott. Saját szerszámait használta A fejfafaragók nem megkülönböztetett, de megbecsült tagjai voltak a közösségnek. A falusiak általában még életükben kiválasztották az alkalmasnak kiszemelt fát, melynek anyaga általában akác, tölgy. 3. A

fejfák díszítő motívumai: A faoszlop részeit az emberi testrészeknek megfelelően nevezték el: lapocka, nyak, törzs, szív, köldök, láb. - kör alaprajzú fejfavésetek = geometrikus mértani jellegű motívumok, mint a Nap, élet jelképei - tulipános fejfavésetek: fiatal leány, vagy gyermek kopjafáját díszítette 159 - - - - fa és szomorúfűz fejfavésetek: a földből kinövő fa az életet, a szomorúfűz a gyászt, szomorúságot jelképezi indás növénydíszek szív alakú fejfavésetek: fájdalom és a szeretet jelképei, főleg asszonyi sírokon fordult elő mesterségre, illetve társadalmi hovatartozásra utaló fejfavésetek: balta, bárd = ács, eke = földműves, hegedű = zenész, címer = nemesember a figurális ábrázolások általában ritkák, ha madárábrázolás előfordul az is a növényi díszítményekkel együtt jelenik meg 4, Fejfák színei: A kész fejfa lábát megpörkölték, hogy ne kezdjen el idejekorán korhadni,

felső részét pedig néhány helyen korommal, vagy fahamuval feketére festették. A fejfák festésével a halott korát jelezték:  idősek fajfája: fekete, vagy barna színű volt  felnőtteké: szürke  fiatal lányoké: rózsaszín  fiatal legényeké: világoskék  gyermekeké: fehér, vagy világoskék  erőszakos halált haltaké: vörös A fejfa 60-90 év után tönkremegy. Addig állt a sírjel a temetőben, amíg a leszármazottai a halott emlékét őrzik. A kidőlt fejfát általában a sírba temették 160 VI.5 Szimbólumok a népi kultúrában A néprajzkutatók a népművészet tárgyi emlékeinek szimbólumait, szimbólumrendszereit vizsgálva rájöttek hogy pl. a fafaragásokon, a hímzéseken látható motívumok, motívumelemek ősi, több évezredes tudás hordozói. A szimbólumok általában nem egyenként, hanem csoportosan jelennek meg egy-egy tárgyon, így külön jelentéssel, üzenettel, komplex tartalommal rendelkeznek annak

ellenére, hogy az idők folyamán, ezek a jelentések megváltoztak, vagy eltűntek, pl.: szűcsmunkák díszítő motívumai A szimbólumok háttérbe szorulásának okai:  a gyáripari termékek megjelenése  írásbeliség elterjedése Természeti jelenségek:  Szél: a magyarság szerint az eltávozó lélek szél alakjában jár-kél a földön. Sok helyen az Isten egyik megtestesülését látják a forgószélben, illetve a boszorkányok veszik fel időnként, ezt az alakot.  Eső: áldás, bőség, bánat  Tűz: szerelem, rátermettség kifejezője, pl.: „Tűzről pattant menyecske”  Nap: szerencse, élet, egészség, szépség, teljesség.  Hold: termékenység  Víz: élet  Csillag: szerelem, lélek jelképe. A paraszti hiedelemvilágban általános, hogy mindenkinek megvan a maga csillaga, ami születésekor tűnik fel és halálakor tűnik el az égboltról, illetve az is, hogy a szerelmesek csillagot választottak maguknak. Színek: 

       piros: vér, tűz, melegség, szeretetet, szerelem Krisztus kiontott vérének jelképe zöld: tavasz, remény, örök élet kék: nyugalom, békesség színe, az eget, a vizet szimbolizálja, hűség jelképe sárga: irigység színe, az elmúlást, elhervadást, örökkévalóságot, a Napot jelképezi barna: Föld színe, alázatot és a szegénységet jelképezi fekete: gyász, bánat színe lila: bűnbánat színe fehér: tisztaság, ártatlanság jelképe, pl. Ormánságban a gyász színe is Madarak: Általános lélekszimbólumok. A székelyek és az ázsiai népek fejfáin gyakran szerepel a madár, a lélekmadár, hisz hitük szerint a lelkek madár képében járnak a túlvilágra és vissza. A madár jelképezheti az ember megfoghatatlan és kifürkészhetetlen gondolatait is. Két egymással szemben álló madár a szerelmet jelképezi.  Gólya: termékenység  Holló: gyász  Fecske: újjászületés  Szarka: tolvajlás 

Galamb: béke  Veréb: lélek  Kócsag: tisztaság  Hattyú: tündér 161 Egyéb állatok:  Ló: lélekszimbólum, sok helyen totemállat. Szépséget, erőt, szerencsét, egészséget, barátságot, szabadságot jelképezi.  Bárány: szelídség  Kutya: hűség Növények:  fa: életfa jelképe  gyümölcsök: termékenység szimbólumai, különösen a kerek, piros gyümölcsök, pl.: alma, meggy, cseresznye. A csonthéjasok, pl: dió, mogyoró a férfiasság, termékenység jelképe A gyümölcsök magja az állapotos asszonyra utalhat, de a „magtalan” meddőt jelent. A korai, zöld gyümölcsök a fiatal lány éretlenségét szimbolizálja, míg a túlérett gyümölcsök negatív értelmet kapnak.  virágok: 1, rózsa: sokszor rozettaként jelenik meg, ilyenkor a Napot szimbolizálja, szeretet jelképe 2, ibolya: szerénység 3, nefelejcs: hűség 4, rozmaring: női tisztaság 5, százszorszép: Mária könnyeit szimbolizálja 6, szegfű:

Krisztus kereszthalálára utal 7, hóvirág: remény 8, tulipán: jó egészség 9, gránátalma: bőség 10, indák, ágak, levelek: családi összetartozás Nemzeti szimbólumok a népművészetben: A XIX. század a nemzeti öntudatra ébredés időszaka A Habsburg Birodalom keretei között élő népek legfőbb célja a nemzeti függetlenség kivívása volt. A reformkorban saját nyelvét, kultúráját már elfelejtő nemesség újra kezdi felfedezni magyarságát, melynek hatására megindul az érdeklődés a paraszti kultúra iránt. A nemzeti kultúrát a „tiszta, romlatlan” paraszti kultúrából merítve akarták megteremteni:  paraszti nyelv (tájszólás) bekerül az irodalmi nyelvbe  népköltészet felfedezése  paraszti viseletből, tárgyi világának szimbólumrendszeréből, az úri réteg is átvesz elemeket A reformkor, az 1848/49-es szabadságharc nagy hatással volt a paraszti társadalomra. Kossuth Lajos és Petőfi Sándor vezéralakokká

váltak, a független nemzeti létet szimbolizálták hazánknak. Mindezen változások a nép, díszítő művészetében is megjelentek A magyar nemzet létrejöttével, pedig megjelentek, a magyarságtudat kifejezésére szolgáló nemzeti szimbólumok a használati tárgyakon:  tükrösökön  sótartókon  fazekas termékeken  szűrökön  pálinkás butellákon  bútorokon  mézeskalácsmintákon Elsősorban a pásztortárgyak kedvelt díszítő motívumai lesznek a nemzeti szimbólumok:  korona nélküli Kossuth-címer 162  piros-fehér-zöld színek, zászlók  Kossuth, Petőfi, Ferenc József, Sissy képábrázolásai  betyár ábrázolások  1848/49-es katonák festett, karcolt képei Maga a népművészet is nemzeti szimbólummá vált, pl.: kalotaszegi, matyó, sárközi, kalocsai díszítő művészet elemei. 163 VII. Kiegészítő anyagok 164 VII.1 Malom és a molnárság szerepe a népi kultúrában A malom és a

molnármesterség jó ideje a technikatörténet és a néprajzi kutatás kedvelt tárgya, melynek oka, hogy a malom az emberiség egyik fontos termelőeszköze, mely a civilizált társadalmak alapvető szükségleteit elégítette ki. I. Malom, molnár: szavunk szláv eredetű Az óhorvát, ószlovén „mlin” származéka, mely a latin „molina”, „molinarius” szavakra vezethető vissza. Az európai népek több őrlőszerkezetet a rómaiaktól vettek át. A középkorban a malomtartás királyi kisebb haszonvételi jog = regálé jövedelem volt. A földesurak azonban ritkán tartották házi kezelésben, általában bérbe adták jobbágyaiknak. A szombati őrlemény az egyházat illette meg = sabbathalis. A XVIII-XIX században a mezővárosoknak is adtak malomépítési engedélyt. Magyarországon az 1860-as években őrölt a legtöbb malom. A molnárok céhekbe Magyarországon a XVI. században tömörültek, gyakran az ácsokkal és a pékekkel egy szervezetbe. A

céhek megszűnése után (1872) a molnárok önállóan, vagy rokon szakmák művelőivel közös ipartársulatokba szerveződtek. II. A malom szerepe a közösségben: Az őröltetés, daráltatás alkalom volt a másokkal való találkozásra, hírszerzésre, tájékozódásra. A középkorban a menekülőknek = asirom volt a menedékhelye. A XIX században a szárazmalmok keringősátra alatt közigazgatási tevékenység folyt, itt tartották a kerületek gyűléseit. A társas élet színhelye is volt, hiszen itt tartották a táncos mulatságokat is III. Malmok típusai: hajtóerő és az energiaforrás szerint 1. kézimalmok 2. szárazmalmok 3. vízimalmok 4. szélmalmok 1. Kézimalmok: őrlőkő, malomkő A neolit kultúrában használták. Két kerek kő, mely közül a felsőt forgatták A magyarság a népvándorlás idején ismerte meg. Első írásos emlékünk róla StGellért legendában maradt fent. 2. Szárazmalom: emberi és állati erővel meghajtott malmok

típusai: - tiprómalom: állati erőt használtak fel - járgányosmalom: lovakat járattak benne körbe-körbe - taposómalom: emberi erővel működött, szuszimalomnak is nevezték 3. Vízimalom: hazánkban kanalasmalomnak nevezték típusai: - patakmalom = szárazmalom: szárazföldön van a malom, a kerék pedig a vízben. A patakot, folyót a zsilipek segítségével felduzzasztották, majd ráengedték a malomkerékre, mely meghajtotta az őrlőszerkezetet. - hajómalom = dudusmalom: az egész építmény a vízben van. Az egyik hajótesten van a malomház, a másikon a tárhajó és a kettő között a vízikerék. Előnyük, hogy helyüket változtathatták. A házhajó készítői a faragómolnárok voltak, akik hajóépítéssel és molnársággal egyaránt foglalkoztak. 4. Szélmalmok: az első adat Perzsiából származik róla, ekkor vízszintes síkban ábrázolták Magyarországon az első írott forrás a XVI. századból említi Típusai: 165 bakos szélmalom:

fölbe ásott oszlopra faanyagból épült, így az egészet el lehetett forgatni szélirányba - bástyás szélmalom: már forgatható tetőszerkezettel rendelkezik, ez terjedt el széles körben - papucsos szélmalom: egy emelete van, a vitorla közvetlenül adja át a tengelynek a forgatónyomatékot - alulhajtós szélmalom: kétemeletes, a földszinten van az őrlőkő - felülhajtós szélmalom: háromemeletes, legfejlettebb, működése szakértelmet kívánt A XIX. században terjedt el egy új malomtípus, a gőzmalom, mely a XX században háttérbe szorította a többi malomtípust. Kezdetben négyféle később hétféle finomságú lisztet őrölt - IV. Molnárok jeles napjai és szokásai: 1. május 16 - án Nepomuki St János napján a lisztet a Sugovica folyón leúsztatták 2. Pünkösdkor a szegedi hajómolnárok ünnepséget tartottak 166 VII.2 Árucsere, vásártartás jelentősége a népi kultúrában Árucsere, javak cseréje: a tárgyi világon kívül a

szellemi javakat, a munkát és a különböző tevékenységek adás-vételét is magába foglalja. A javak cseréjének a módjai:  közvetlen termékcsere: kezdeteleges, termékért terméket adtak.  valamilyen értékmérő iktatódik be = értékközvetítő eszköz, ez nem a pénz, hanem pl.: kagylóhéj, üveggyöngy  pénz, mint közvetítő eszköz Az árucsere módjai: spontán és szervezett = piac, vásár. A magyar királyok és erdélyi fejedelmek joga volt I. István királytól 1848-ig a vásártartási kiváltságok adományozása, 1944-is pedig a magyar kormány kereskedelemügyi minisztere adott ilyen jogot. A vásárszabadalom felhatalmazat a szabad királyi városokat, mezővárosokat, földesurat stb., hogy évente, vagy hetente vásárt tartsanak. A vásárokat a vásári rendtartás szabályozta:  meghatározta a vásár kezdetét, az elővásárlás idejét, a vásár helyét, az árusok elhelyezkedésének a rendjét, az adás-vétel szabályait

 biztosította a vásári rendet és a városok érdekvédelmi képviseletét támogatta az idegenekkel szemben. Vásárok időpontja:  nagyobb városok évente 4, néha 5 vásárt tartottak. Általában volt a tavaszi (St György napi), nyári (Ignác napi), őszi (St. Mihály napi), téli (Donát napi és András napi) vásár  kisebb városok évente 2, néha 4 vásárt tartottak Vásárok időtartalma: kezdetben 1 hét, később 2-3 nap, később csak hétvégén Vásárok típusai: - állatvásár, mely a város szélén volt - kirakodóvásár, vagy iparcikkvásár, melynek a helye a város központjában volt A vásárok szerepe, funkciói:  gazdasági: - az emberek szükségleteit kielégítsék, termékeiket eladhassák - a vásárok városképző erővel rendelkeznek - tájon belüli és nagytájak közötti munkamegosztást segíti elő  társadalmi: a vásár, találkozási hely, találkozási alkalom az emberek számára. Sokáig ez jelentette a kimozdulási

lehetőséget az emberek számára. Kommunikáció, információcsere zajlott itt.  kulturális, művelődési: - szórakozási lehetőséget is nyújt az emberek számára, melyről a mutatványosok pl.: artisták, medvetáncoltatók, mozgóképvetítők stb. gondoskodtak - itt árulták a vásári, illetve ponyvanyomtatványokat. - lehetőség nyílt más nyelvek elsajátítására. Ismeretség által, kicserélték egymás között egymás gyerekeit nyelvtanulás céljából. A vásár, piac jellegzetes alakjai: 1. cenzár, vagy szenzál: jószágkereskedelemben közvetíttette az üzletkötést, de ő maga sosem vásárolt, csak az alkuban működött közre 2. kofa: különböző apró árukkal, főleg élelmiszerrel, zöldségfélékkel kereskedtek Asszonyok voltak. A kijelölt standon árusított a piacon, illetve vásáron Általában az áruik mellett álltak 3. kupec: főleg lóval és szarvasmarhával vásárról vásárra járó ember A parasztkupec, szegény, kicsiben

kereskedő, földműveléssel is foglalkozott, a cigánykupec pedig a lóvásárok jellegzetes alakja volt. 4. vásári szórakoztatók: az emberek szórakoztatásával, mulattatásával foglalkoztak, pl: vásári énekesek, bábjátszók, kobzosok, artisták stb. 167 VIII. Felhasznált irodalom 1. Andrásfalvy Bertalan: Magyar népismeret (Néprajz történészeknek) Bp, 1997 2. Andrásfalvy Bertalan-Németh Pálné: Sárközi hímzések régen és ma Bp, 3. Baranyai Anita: Népművészet: Győr, 2002 4. Baranyai Anita: Néprajz Győr, 2000 5. Bellon Tibor: A Tisza néprajza Bp, 2003 6. Bellon Tibor-Fügedi Márta-Szilágyi Miklós: Tárgyalkotó népművészet Bp, 1998 7. Diószegi Vilmos (Szerk): Ősi magyar hitvilág Bp, 1971 8. Domanovszky György: Kántor Sándor In:Népművészet mesterei Bp, 1977 9. Dózsa Katalin: Letűnt idők, eltűnt divatok 1867-1945 Bp, 1989 10. Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága Bp, 1981 11. Ember Mária: Úrhímzés Bp, 1981 12. Ék

Erzsébet: Magyarországi viseletek a honfoglalástól napjainkig Bp, 1994 13. Faragó J – Nagy J – Vámszer G: Kalotaszegi magyar népviselet Bukarest, 1977 14. Fáy Aladár: A magyarság díszítő ösztöne Bp, 1994 15. Fél Edit: Népviselet Bp, 1962 16. Fél Edit: A női ruházkodás Martoson In: Néprajzi Értesítő Bp, 1942 17. Fél Edit: Magyar népi vászonhímzések Bp, 1976 18. Félre gatya, pendely Látható és láthatatlan a magyar népviseletben Kiállítás a néprajzi, Múzeumban 2002. május 31 – szeptember 29 Bp, 2002 19. Flórán M – Urai E: Magyar népviseletek Bp, 1980 20. Fügedi Márta (Szerk): Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete Miskolc, 1997 21. Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban Miskolc, 1988 22. Fülőp Katalin: A magyarországi nemzetiségiek hímzésmintája Bp, 1982 23. Gazda Klára: Székely népviselet Bp, 1999 24. Gáborján Alice: Magyar népviseletek Bp, 1969 25. Gergely János: Magyar motívumok gyűjteménye [én] 26.

Györffy István: Magyar falu, magyar ház Bp, 1943 27. Hofer Tamás – Fél Edit: Magyar népművészet Bp, 1975 28. Hoppál Mihály-Szepesi Erika (Szerk): Erósz a folklórban Bp, 1978 29. Héjjné Détári Angéla: Régi magyar ékszerek Bp, 1980 30. Herman Ottó: A magyar nép arca és jelleme Bp, 2001 31. Janó Ákos-Vorák József: Halasi csipke Kiskunhalas, 1979 168 32. Kardos Katalin: Kalocsai géphímzés Bp, 1984 33. Kocsi Márta-Csomor Lajos: Festett bútorok a Székelyföldön Bp, 34. Kocsi Márta-Csomor Lajos: Korondi székely fazekasság Bp, 35. Kocsis Antalné-Kunszabó Júlia: Székely varrottas minták Bp, 36. Kósa László: Magyar művelődéstörténet Bp, 1988 37. Kósa László: Paraszti polgárosodás és a nép kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880-1920). Bp, 1998 38. Kós Károly: Moldvai csángó népművészet Bukarest, 1981 39. Kós Károly: Kalotaszeg Bukarest, 1926 40. Kós Károly-Szentirmai Judit-Nagy Jenő: Kis-Küküllő vidéki magyar

népművészete Bukarest, 1978. 41. Kós Károly-Szentirmai Judit-Nagy Jenő: Torockói népművészet Kolozsvár, 2002 42. Kovách Géza: Magyar mustrák Bp, 1930 43. Kresz Mária: Magyar parasztviselet Bp, 1956 44. Kunt Ernő: Temetők népművészete, 45. Lázár Katalin: Nép játékok Bp, 1997 46. Lengyel Györgyi: Kalocsai virágok Bp, 1983 47. Lengyel Györgyi: Keresztszemes kézimunkák Bp, 1981 48. Lengyel Györgyi: Király Ilus In: Népművészet mesterei Bp, 1977 49. Lengyel Györgyi: Nagyanyáink öröksége Bp, 1986 50. Lengyel Györgyi: Népi kézimunkák Bp, 1978 51. Liszka József: A szlovákiai magyarok néprajza Bp, 2002 52. Magyar néprajz I-VII kötet (Szerk: Balassa Iván) Bp, 1997 53. Magyar néprajzi lexikon I-VI kötet Bp, 1988 54. Malonyai Dezső: A magyar nép művészete I-V Bp, 1922 55. Mojzsis Dóra: A régi magyar öltözködés Bp, 1988 56. Nagy Géza – Nemes Mihály – Tompos Lilla: A magyar viseletek története Bp, 2002 57. Nemes Mihály: A magyar

viseletek története Bp, 2002 58. Németh Pálné: Sárközi, sióagárdi, Kapos menti hímzések Bp, 1981 59. Ortutay Gyula: Kis magyar néprajz Bp, 1966 60. Pallosné Varga Zsuzsa: Hon – és népismeret Magyar népviseletek egykor és ma Munkatankönyv I-II. Pomáz, 2001 61. Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI és XVIII században I-III Bp., 1986 169 62. Régi magyar öltözködés Viseletek, dokumentumok és források tükrében In: Magyar Hírmondó. Bp, 1988 63. Seymeuer, John: Elfeledett mesterségek Bp, 2005 64. Szendrei János: A magyar viselet történeti fejlődése Bp, 1905 65. Tárgyalkotó népművészet (Szerk: Bellon Tibor – Fügedi Márta) Bp, 1988 66. Tibori János: Békéscsabai népi szőttesminták Bp, 2008 67. Tompa Béláné-Varga Marianna: Palóc hímzések Bp, 1979 68. Tompos Lilla: Magyar hagyományok az öltözködésben Bp, 1994 69. Tompos Lilla: Díszmagyar Bp, 2004 70. Varga Marianna: Magyar népviseletek régen és ma Bp,

1982 71. Végh Judit: A békési múzeum főkötőgyűjteménye Békés, 2000 72. Voight Vilmos (Szerk): A magyar folklór Bp, 1998 170