Jogi ismeretek | Nemzetközi jog » Gál Enikő Gréta - Jogharmonizáció az EU-ban

Alapadatok

Év, oldalszám:2003, 23 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:142

Feltöltve:2007. február 10.

Méret:192 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Jogharmonizáció az EU-ban Nyíregyháza, 2003. december 26 Gál Enikő Gréta 2003/2004. tanév II.évfolyam Levelező tagozat Gazdálkodási szak „A” csoport TARTALOMJEGYZÉK: Bevezetés 1. Európai Unió rövid története, alapok 1.1 Az Amszterdami Szerződés 1.2 Az Európai Unió célkitűzései 1.3 Az Európai Unió tagországai 2. Az Európai Unió intézményei 2. 1 Európai Parlament 2. 2 Európai Bizottság 2. 3 Miniszterek Tanácsa 2. 4 Európai Tanács 2. 5 Európai Bíróság 2. 6 Számvevőszék 2. 7 Gazdasági és Szociális Bizottság 2. 8 Régiók Bizottsága 3. A közösségi jog 3. 1 A közösségi jog létrehozásának okai 3. 2 A közösségi jog forrásai 3. 2 1 Az elsődleges jogforrások: a Szerződések 3. 2 2 A másodlagos jogforrások: a közösségi jogszabályok 3. 3 A közösségi jog viszonya a nemzetközi joghoz 3. 4 A közösségi jog viszonya a tagállamok belső

rendjéhez 4. Jogharmonizáció az EU-ban 4. 1 Jogharmonizáció, mint a tagállamok jogközelítésének fő formája 4. 2 Az integráció „joggyára” 4. 3 Az EU - jog témái 4. 4 A jogharmonizáció megvalósulása, az irányelv 4. 4 1 Az irányelvek generációi 2 4. 5 A jogharmonizációs folyamat intenzívebbé tétele 4. 6 Az EU - jog és az egyének 4. 7 Külső vagy belső jog 4. 8 A jogharmonizáció korlátai 5. A jogharmonizáció helyzete és jövője hazánkban 5. 1 Az összehangolás nemzetközi jogi követelményei 5. 2 Jogharmonizáció a csatlakozási tárgyalások tükrében, csatlakozási változatok 5. 3 Jogharmonizációs program Összegzés Irodalomjegyzék 3 Bevezetés Az elmúlt ötven év átalakította a világot. Ebben a kijelentésben önmagában semmi meglepő nincs; a v áltozás a t örténelem természetes velejárója. E fél évszázad kapcsán a változások mértéke az, ami igazán csodálatra méltó, kiváltképp igaz ez a

romjaiból újjáépülő Európára. Lionel Jospin szavait idézve: „Ötven év alatt Európa létrejött.” Az 1950-es Schuman-terv új korszak beköszöntét jelezte az öreg kontinensen; az egész világon egyedülálló nemzetközi együttműködés első lépése volt az ESZAK megalakulása. A kezdetben hat tagállam széntermelésére és acélgyártására kiterjedő integráció hatalmas fejlődésen ment keresztül, hisz mára 3 szervezet (az ESZAK, az EURATOM és az EK) illetve az -egyelőre jogi személyiséggel nem bíró- Európai Unió keretein belül 15 t agország számos politikáját hangolja össze, és -a történelem szempontjából gyakorlatilag- pillanatokon belül 27 ( vagy akár 30-nál is több) állam vehet majd részt e nagyszabású terv, az európai integráció megvalósításában. Az együttműködés fejlesztése nem volt mindig zökkenőmentes (gondoljunk csak a Pléventervre vagy az „üres székek” politikájára) és a jövőben is

bizonyosan lesznek heves viták, nagy csalódások és komoly kudarcok. Én azonban biztos vagyok abban, hogy Európa képes lesz a felmerülő akadályok leküzdésére és többé-kevésbé megfelelő választ tud majd adni a jövő kérdéseire, kihívásaira; mint ahogy tette ezt eddig is. Az egységes piac jórészt kiépült, néhány szektor (például az energiaipar, telekommunikáció) kivételével eltűntek a nemzetállamok gazdaságait egymástól elválasztó korlátok, a monetáris unió zárókövét -igaz, egyelőre csak 12 országban, de- 2002. január 1-én a h elyére illesztették, valósággá vált egy 60 000 fős gyorsreagálású egység, mely az EU égisze alatt látja el a petersbergi feladatokat. Pár évtized alatt a Marshall-segélyre szoruló Nyugat-Európa a világon a legnagyobb összegű humanitárius támogatást nyújtó „adakozóvá” vált. A XXI. század eleje új -sokak szerint minden eddiginél nagyobb- kihívásokat állít az EU elé Az

egyik legnagyobb probléma az intézmények kérdésköre, az Unió működőképességének fenntartása. Az integráció struktúrájának, belső szerkezetének alapja gyakorlatilag változatlan, ám Rómában hat állam együttműködésére terveztek megfelelő intézményrendszert, mely 15 tagország esetében teljesítőképességének határára ért. Az átalakítást sürgeti a küszöbön álló, enyhén szólva jelentős mértékű bővítés, mely végképp elodázhatatlanná teszi az intézményi reformokat. A bővítés azonban számos egyéb problémát hoz magával Az Unió támogatási rendszerei jelen formájukban ugyancsak fenntarthatatlanok. Talán a legnagyobb átszervezést 4 a mezőgazdasági politika igényli, melynek esetében nem lesz elég a támogatások egy részének tagállami kézbe (vissza)adása, hanem radikális reformokra van szükség. Számtalan problémát hoz magával az Unió önnön fejlődése is. Azaz míg eddig inkább gazdasági

kérdések voltak reflektorfényben, a figyelem egyre inkább a politikai együttműködés által felvetett problémák megoldása felé fordul, és ez megválaszolandó kérdések, megoldandó problémák egész seregét veti fel. Ezt nem úgy kell értelmezni, hogy az európai integráció eddigi története során pusztán gazdasági kérdésekkel foglalkozott a Közösség, mellőzve az összes politikai problémát ám most eljött a politika korszaka és ezentúl csak és kizárólag politikai kérdések lesznek terítéken. Politikai együttműködés a Montánunió megalakulása óta megfigyelhető a tagállamok között és úgy vélem, arra a kérdésre sem lehet egyértelmű választ adni, hogy politikai vagy gazdasági céllal indult--e el az egységesedés. A gazdasági motiváció megléte kézzel fogható az Európai Szén- és Acélközösség megalakításában, ugyanakkor azt is nyilvánvalónak vélem, hogy nem véletlenül esett a v álasztás a n ehézipar e k

ulcsfontosságú területeire és politikai szempontok (elsősorban biztonságpolitikai megfontolások) is szerepet játszottak abban, hogy az integráció itt és így indult el. Kimondva-kimondatlanul tehát mindig is jelen volt a politikai elem az európai integrációban, melyre szerintem találó a meghatározás: gazdasági integráció köntösébe bújtatott politikai együttműködés. Adódik a kérdés: ha mindvégig megfigyelhető a politikai motiváció, akkor milyen „prepolitikai” korszakról van szó, és ha volt is valaha „pre-politikai” korszak, akkor az miért nem ért véget legkésőbb 1992-ben a Maastrichti Szerződés aláírásával? Az én olvasatomban Prodi kijelentése azt jelenti, hogy Európa „kinőtte a gazdasági integráció köntösét”: az egységes piac működik, majd minden szektorban érvényesül a „négy szabadság elve”, a monetáris unió tető alatt van. Gazdasági téren tovább már nem nagyon fejlődhet a Közösség ami az

egységesülést illeti. A figyelem -mind a közösségi intézményeké mind a tagállamokéközéppontjába a politikai kérdések kerülnek, melyek -ismétlem- eddig is jelen voltak az integrációban, ám általában a gazdaság mögött vagy mellett. Mostantól első helyen fognak szerepelni. Ez pedig sok nehézséggel jár, jelentős kihívást jelent a politikusok számára, hisz a nemzetállami szuverenitás lényeges pontjaira terjesztenék ki az együttműködést (például bevándorlás- és menekültügyi szabályozások) vagy a hatékonyság érdekében mélyítenék a már meglévő integrációt (mint az a közös kül- és biztonságpolitika esetében igencsak kívánatos lenne). Ehhez elengedhetetlen és szükségszerű dolgozatom témájára, a jogharmónizációra, azaz a tagállamok nemzeti jogrendszereinek közelítésére, a jogszabályok hasonlóvá tételére, a nagyobb különbségek megszüntetésére való tudatos törekvés. 5 1. Európai Unió rövid

története, alapok A tartós béke megteremtésének vágyával létrejövő európai integráció a második világháború után vált valósággá. 1950 május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter - Jean Monnet tervezéssel megbízott szakértő ötlete alapján - történelmi nyilatkozatában javasolja Franciaország és Németország szén- és acéltermelésének egyesítését más európai országok felé is nyitott szervezet keretein belül. Négy másik ország válaszol a felhívásra Így Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország és Olaszország létrehozza az első európai közösséget, az Európai Szén- és Acélközösséget. 1957-ben a f enti hat ország elhatározza, hogy közös piacot hoz létre, és aláírja az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) létrehozó Római Szerződéseket. Kilenc ország csatlakozik hozzájuk: 1973-ban Anglia, Dánia és Írország, 1981-ben Görögország, 1986-ban Portugália és Spanyolország,

1995-ben Ausztria, Finnország és Svédország. Az 1992-es Maastrichti Szerződés alapján az EGK-ból három pilléren nyugvó Európai Unió lesz:  az első pillér - melyet az Európai Közösségek alkotnak - lehetővé teszi, hogy a közösségi intézmények 17 területen (egységes belső piac, közlekedés, piaci verseny, egységes valuta, munkaügy, oktatás, kultúra, egészségügy, fogyasztás, kutatás, környezetvédelem, mezőgazdaság stb.) együtt intézzék a közös politikát a gazdasági és szociális kohézió erősítése céljából;  a második pillér lehetővé teszi a tagországok számára, hogy közösen lépjenek fel a kül- és biztonságpolitika terén;  a harmadik pillér lehetővé teszi, hogy a 15 tagország rendőri és bírósági szervei együttműködjenek a belső biztonság megerősítése érdekében. 1.1 Az Amszterdami Szerződés Az 1997. ok tóber 2-án aláírt és 1999 m ájus 1-jén életbe lépő Amszterdami

Szerződés előrelépést jelent az állampolgárok jogainak (nevezetesen az alapvető jogok), a biztonsági és igazságügyi együttműködés (a Schengeni Egyezmény joganyagának Európai Unióba integrálásával), a k özös kül- és biztonságpolitika (létrehozva e politika fő képviselői tisztségét), valamint a demokrácia megerősítése területén. Valójában egyre kevesebb kérdésben van szükség a tagállamok egyhangú szavazatára az Európai Unió Tanácsában, az 6 Európai Parlamentnek pedig megnőtt a szerepe a döntéshozatalban. Az Amszterdami Szerződés fokozza a fogyasztók védelmét, célul tűzi ki a környezetvédelem tartós és alapos fejlesztését, a munkaüggyel új hatáskört rendel az Európai Unióhoz, megerősíti az esélyegyenlőségre és a kirekesztés elleni küzdelemre vonatkozó szociálpolitikát. 1.2 Az Európai Unió célkitűzései  egy szorosabb Unió alapjainak létrehozása az európai népek között, a béke

megőrzése, törekvés a politikai egységre.  közös fellépéssel a gazdasági és szociális fejlődés biztosítása: belső európai piac megteremtése, a szociális kohézió megerősítése. 1.3 Az Európai Unió tagországai Az Európai Unió 15 tagországának (Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország) különböző nagyságú és eltérő az intézményi szervezetük. Közösségük alkotja a 374 millió lakosú Európai Uniót Az Európai Unió tagországai mind gazdasági, politikai szempontból teljesen eltérőek, így az Európai Unióhoz való csatlakozás nem ugyanazokat az eredményeket hozta. Míg vannak olyan országok, melyek az EU csatlakozás révén nagyon előnyös helyzetbe kerültek, mellettük jelen vannak a kevésbé sikeres, illetve sikertelen országok is. Az EU vonzerejét bizonyítja, hogy

számos közép- és kelet- európai ország kíván csatlakozni hozzá. Az Európai Unió luxemburgi csúcsértekezlete 1997 decemberében e törekvés kedvező fogadtatását igazolta vissza, amikor történelmi döntést hozott az Unió keleti kibővítéséről. E döntés nyomán 1998. március 31- én a legfelkészültebb jelöltekkel, köztük Magyarországgal, megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások. Az Európai Unió integrációs modelljénél fogva különbözik a többi nemzetközi szervezettől. Ez a modell túllép az államok közötti hagyományos együttműködésen: a tagországok jogköreik egy részét közösségi szintre bízták. Így a nemzeti, regionális és helyi jogkörök mellett létezik demokratikus és független intézményeken alapuló európai jogkör. Olyan területek tartoznak ide, melyeken a közös cselekvést hatékonyabbnak bizonyul, mint az államok egymástól elkülönült fellépése (ez a s zubszidiaritás alapelve). Ilyen területek:

az egységes belső piac a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlásának 7 érdekében, mezőgazdaság, egységes valuta, gazdasági és társadalmi kohézió, környezetvédelem, kutatás stb. 2. Az Európai Unió intézményei 2. 1 Európai Parlament Az Európai Parlament az EU egyetlen közvetlenül választott szerve; a választásokat 1979 óta ötévenként tartják. A tizenöt tagországot 626 törvényhozó képviseli A parlamentet politikai csoportok alkotják, amelyeket nem nemzetiségi, hanem politikai hovatartozás szerint alakítottak ki. A parlament hivatalos székhelye Strasbourg, havonta egyszer ott tartanak egyhetes plenáris ülést. A kilenc politikai csoport és a húsz parlamenti bizottság Brüsszelben tanácskozik, ahol rövid plenáris üléseket is tartanak. A belga fővárosban vannak az euroképviselők irodái is A parlament titkársága Luxembourgban található. Az Európai Bizottsághoz és a Miniszterek

Tanácsához képest az Európai Parlament befolyása egyelőre korlátozott, de a Maastrichti és az Amszterdami Szerződés rendelkezései nyomán a jogosítványai folyamatosan bővülnek. • jóváhagyja az EU költségvetését • jóváhagyja az Európai Bizottság kinevezését • jóváhagyja új tagországok felvételét és a harmadik országokkal k ötött szerződéseket • véleményt mond az új törvényekről • kérdéseket intézhet az Európai Bizottsághoz • panasszal fordulhat az Európai Bírósághoz és a Számvevőszékhez 2. 2 Európai Bizottság Az Európai Bizottságnak húsz tagja van (a többi tagállam egy tagot delegálhat). A főbiztosok – akiket a tagállamok öt évre küldenek – kötelesek saját országuk kormányától teljesen függetlenül cselekedni, és kizárólag az EU érdekeit vehetik figyelembe. Noha a d öntéseket közösen hozzák, valamennyi bizottsági tag egy vagy több meghatározott témáért felelős. Az Európai

Bizottság felügyel arra, hogy az EU-t létrehozó szerződéseket és az azokon alapuló döntéseket betartsák; a t estület szükség esetén az Európai Bírósághoz fordulhat. A 8 Bizottság befolyását leginkább a kizárólagos kezdeményezési jog biztosítja: az Unióban új jogszabályt csak a Bizottság javaslatára dolgozhatnak ki. A Bizottság székhelye Brüsszel 2. 3 Miniszterek Tanácsa Az EU fő döntéshozó szerve, a Miniszterek Tanácsa a tagországok minisztereiből áll (a találkozó témájától függ, melyik tárca képviselői vesznek részt rajta). Az Európai Bizottság által kezdeményezett jogalkotást tehát nemzeti politikusok hagyják jóvá – igaz, bizonyos kérdésekben az Európai Parlament beleegyezése is szükséges. A tanács elnökségét félévente más-más tagállam látja el. A Miniszterek Tanácsa egyhangúlag vagy minősített többséggel dönt. A minősített többséghez a szavazatok legalább 71%-át kell megszerezni (87

szavazatból 62). A miniszterek találkozóit munkacsoportok, illetve a tagországok EU-nagyköveteinek testülete (Coreper) készíti elő. A tanács székhelye Brüsszel, de Luxembourgban is tartanak üléseket 2. 4 Európai Tanács A tagállamok kormányfőiből (Finnország és Franciaország esetében az elnökből is) álló Európai Tanács a soros elnökségi periódusokhoz igazodóan félévente tartja rendes üléseit, s az utóbbi évek gyakorlata alapján félévente sor kerül rendkívüli és informális találkozókra is. A találkozókon részt vesznek a külügyminiszterek, az Európai Parlament elnöke és az Európai Bizottság elnöke is. Az Európai Tanács konkrét ügyekben nem dönt, azonban testületként feladata meghatározni az EU általános politikai irányvonalát, illetve megoldani azokat a p roblémákat, amelyeket a Miniszterek Tanácsában nem sikerült rendezni. 2. 5 Európai Bíróság A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság 15 bíróból

áll, akiket – közös megegyezés alapján – a tagországok kormányai küldenek hat évre. A teljes függetlenséget élvező bíróság felügyel arra, hogy az EU alapszerződéseit betartsák, és törvényeit megfelelően alkalmazzák. Az Európai Bírósághoz egyaránt fordulhatnak a tagállamok, az Unió intézményei és az állampolgárok. 9 2. 6 Számvevőszék Luxembourgban található Számvevőszék tagjait – az Európai Bírósághoz hasonlóan – hat évre delegálják a tagállamok. A testület ellenőrzi az EU bevételeit és kiadásait, és éves jelentést készít az Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsa számára. 2. 7 Gazdasági és Szociális Bizottság A Brüsszelben ülésező bizottság 222 tagja a gazdasági élet különböző területeit képviseli. Számos kérdésben az Európai Bizottság és a Miniszterek Tanácsa köteles konzultálni a Gazdasági és Szociális Bizottsággal, amely saját kezdeményezésére is előterjesztheti

véleményét. A bizottság segítségével a kereskedelem, az ipar és a szakszervezetek képviselőit is bevonják az EU jogrendjének alakításába. 2. 8 Régiók Bizottsága A Régiók Bizottsága, amelyet a Maastrichti Szerződés hozott létre, a tagállamok helyi hatóságainak 222 képviselőjéből áll. Regionális érdekeket érintő ügyekben (például oktatás, kultúra, közegészségügy) az Európai Bizottság és a Miniszterek Tanácsa konzultál a brüsszeli székhelyű testülettel. 3. A közösségi jog 3. 1 A közösségi jog létrehozásának okai Egy kikényszerítő erővel bíró jogrendszer képezi az alapját minden állam működésének. Bár az Európai Unió távolról sem tekinthető egy államnak, de a tagállamok által ráruházott feladatok jellegükben hasonlóak egyes állami feladatokhoz, és ezek végrehajthatósága szükségessé tette egy önálló jogrendszer létrehozását. Az EU ugyanis nem egy hagyományos értelemben vett nemzetközi

szervezet, amelyben a résztvevő államok csupán együttműködnek bizonyos közös előnyök érdekében, hanem egy olyan szervezet, amelynek tagállamai lemondtak a közösség javára egyes jogaikról, azokat – a kapcsolódó feladatokkal (politikák kialakításával és megvalósításával) együtt – átruházták a Közösségre. 10 Az Európai Közösség létrehozásának célját az EK Szerződés 2. cikke fekteti le Ezek szerint a Közösség feladata, hogy ösztönözze az egész Közösségen belül:  a gazdasági tevékenységek harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését  a magas szintű foglalkoztatottság és szociális védelem biztosítását  a nők és férfiak közötti egyenlőséget  a fenntartható és stabil növekedést  a gazdasági teljesítmény magas fokú versenyképességét és konvergenciáját  a környezet minőségének magas szintű védelmét és javítását  az életszínvonal és

az életminőség emelését  és a gazdasági és szociális kohéziót és a tagállamok közötti szolidaritást A meghatározott célok eléréséhez a Szerződés aláírói (a tagállamok) a Közösség számára kiemelten három feladatot jelöltek meg:  közös piac felállítását  gazdasági és monetáris unió létesítését  közös politikák és tevékenységek folytatását A közös piac megvalósítása az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad áramlását, a gazdasági és monetáris unió a gazdaságpolitikák harmonizálását és közös pénz bevezetését jelentik, míg a közös politikák és tevékenységek folytatása olyan feladatok közösségi szintre utalásával járnak, mint például a külső vámok vagy a mezőgazdasági árak és támogatások meghatározása, a vállalati fúziók engedélyezése stb. A Közösség számára meghatározott célok és a ráruházott feladatok komplexitásából látható,

hogy azokat kikényszerítő erejű jog nélkül nem lehetne megvalósítani. A Közösség létrejöttével ezért egyidejűleg olyan jogrendszerre is szükség volt, amely lefekteti a közösségi intézmények és a tagállamok hatásköreit és feladatait, illetve szabályozza a d öntéshozatal feltételeit, továbbá amely rendelkezik a j og egységes értelmezését és alkalmazását biztosító független hatósággal. Ebből a célból született tehát a közösségi jog. A közösségi jog ugyanakkor csak az egyik alkotóelemét képezi a Közösség működésének, a célok elérését – a jog létrehozása mellett- a közös politikák és közösségi tevékenységek folytatása biztosítja. A közösségi jog tekinthető azonban az EU működése alapjának, míg a 11 közös politikák, közösségi tevékenységek inkább annak eszközeiül szolgálnak. A közösségi jog és a közösségi szinten folytatott politikák ugyanakkor elválaszthatatlanok

egymástól. Aligha lenne ugyanis elképzelhető, hogy a közös politikákat működtetni lehetne egységesen értelmezett közösségi jogszabályok nélkül. Közös kereskedelmi politika, egységes vámjogszabályok vagy közös versenypolitika, az állami támogatások egységes szabályozása nélkül kivitelezhetetlen lenne. 3. 2 A közösségi jog forrásai A közösségi jog többféle forrásra épül. Az EU alapszerződései (az ún „Szerződések”), a közösségi intézmények által alkotott jogszabályok, az Európai Bíróság ítéletei, jogértelmezési gyakorlata, a Közösségek és a tagállamok által kötött nemzetközi egyezmények, továbbá az általános jogelvek egyaránt a közösségi jog forrásainak tekintendők. 3. 2 1 Az elsődleges jogforrások: a Szerződések A közösségi jogforrások között központi szerepet töltenek be az EU-t , illetve a h árom Közösséget létrehozó alapító szerződések, illetve ezek módosító szerződései.

Az összefoglalóan „Szerződések”– nek nevezett jogforrások hozták létre az európai integráció intézményrendszerét és biztosítják az EU működésének alapjait. A keretszerződéses struktúra alapján az alapító szerződéseket, ezek módosításait, illetve az ezekre épülő más kiegészítő szerződéseket elsődleges jogforrásoknak is nevezik, miközben a rájuk épülő másodlagos jogalkotás eredményeként születő, a közösségi intézményei által alkotott jogszabályok az ún. másodlagos jogforrások 3. 2 2 A másodlagos jogforrások: a közösségi jogszabályok Másodlagos jogforrásoknak tekintjük a Szerződésekben lefektetett alapelvek, célok, feladatok megvalósulását elősegítő, biztosító jogi eszközöket, amelyek a közösségi intézmények jogalkotó tevékenysége nyomán születnek. A közösségi intézmények jogalkotásának részleteit a Szerződések szabályozzák. A Szerződések nem csak jogi hivatkozási alapul

szolgálnak azáltal, hogy meghatározzák, hogy milyen területen, milyen célok elérése érdekében, milyen szempontok szerint lehet közösségi jogszabályokat alkotni, de minden egyes területen lefektetik a közösségi jogalkotás eljárásának menetét. 12 3. 2 3 A közösségi jog egyéb forrásai A közösségi jog forrásainak tekinthetők azok a nemzetközi egyezmények is, amelyeknek a Közösség is részese (pl.: GATT-WTO, társulási egyezmények stb) A közösségi jog forrásainak számítanak még a tagállamok közötti egyes szerződések is (de nem tartoznak ide az egy tagállam és egy külső ország közötti nemzetközi egyezmények). Emellett mivel a Közösségek nemzetközi jogalanyisággal is rendelkeznek, bizonyos értelemben a nemzetközi jog általános szabályai (pl.: a nemzetközi szerződéskötésre vagy a mentességekre vonatkozó szabályok) is a közösségi jog forrásainak tekinthetők. Az évtizedek során az Európai Bíróság

esetjoga is egyre fontosabb szerepet töltött be a közösségi jog forrásai között. Noha az angolszász tagállamok kivételével, a tagországok nemzeti jogában az esetjog tradicionálisan nem tekinthető meghatározó forrásnak, az EU-ban az európai Bíróság joggyakorlata mégis kiemelkedő szereppel bír, mivel a Szerződések nem mindig egyértelmű fogalmazása miatt, az európai Bíróság – ítélkezési és értelmezési gyakorlata során – mondott ki számos a közösségi joggal kapcsolatos alapelvet (pl.: elsőbbség, közvetlen hatály). Így egyértelműen a közösségi jog forrásai közé sorolható az európai Bíróság joggyakorlata, amely ítéleteiből és a közösségi jog értelmezése során kiadott állásfoglalásaiból áll. A közösségi jog forrásainak számítanak még a jog íratlan szabályai, az ún. általános jogelvek is, mivel a szerződések felhatalmazzák az Európai Bíróságot, hogy biztosítsa, hogy a Szerződések

értelmezése és alkalmazása során a jog általános szabályai betartásra kerüljenek. Az Európai Bíróság így ítélkezési és értelmezési gyakorlatában figyelembe veszi az olyan általános jogelveket, mint például az arányosság elve, a diszkrimináció tilalma vagy a jóhiszeműség feltételezése. 3. 3 A közösségi jog viszonya a nemzetközi joghoz Az Európai Közösségek joga olyan új jogrendet hozott létre, amely különbözik mind a nemzetközi jogtól, mind pedig az államok belső jogrendjétől. Bár a közösségi jog eredetileg a nemzetközi joghoz hasonlatosan államok közötti szerződések eredményeként született, a nemzetközi jogtól számos tekintetben eltér. A nemzetközi joggal ellentétben – amely elsősorban az államközi viszonyokat szabályozza, és ennek megfelelően jogalanyai az államok – a közösségi jog a tagállamokra, valamint magán – illetve jogi személyekre egyaránt vonatkozó jogok és kötelezettségek

összessége. 13 A közösségi jog a tagállamokat és azok állampolgárait egyaránt kötelezi. A közösségi jog másik nagy eltérése a nemzetközi jogtól, hogy szemben ez utóbbival, mely általában nemzetközi szerződésekre épül, a közösségi jog forrásai között a Szerződések mellett döntő szereppel bírnak a Közösség saját jogi aktusai, a közösségi intézmények által alkotott másodlagos jogforrások. A közösségi jog olyan egyedi jogrend, amelynek saját intézményei, jogalkotási eljárásai és jogforrásai vannak. A közösségi jog a nemzetközi jogban szokatlanul a tagállamok jogrendjének integráns részévé vált, amelyet a tagállamok bíróságai is alkalmazni kötelesek. 3. 4 A közösségi jog viszonya a tagállamok belső rendjéhez A közösségi jog elsőbbséget élvez a tagállamok belső nemzeti jogrendszerének szabályaival szemben. Bár ez a tétel a Közösségek alapító okirataiban nincs egyértelműen lefektetve, az

Európai Bíróság jogértelmezési tevékenysége folytán tisztázta a k özösségi jog és a nemzeti jog egymáshoz való viszonyát, s ennek révén előbbi elsőbbsége egyértelművé vált. Az elsőbbség azt jelenti, hogy amennyiben a közösségi jog összeütközésben áll a tagállamok egyes jogszabályaival, akkor a közösségi jogot kell alkalmazni. A közösségi jog elsőbbségét az Európai Bíróság 1964 - ben a Costa v. E NEL ügyben fogalmazta meg. Ítéletében a Bíróság kifejtette, hogy a tagállamok azáltal, hogy határozatlan időre saját intézményeikkel és jogi személyiséggel bíró, önálló hatáskörökkel rendelkező Közösséget állítottak fel, egyben a Közösségre hatásköröket átruházva saját szuverenitásukat is korlátozták (igaz, csak meghatározott területeken), és létrehoztak egy olyan jogrendet, amely egyaránt kötelezi a tagállamokat és egyéneiket is. A Bíróság rámutatott, hogy az egyszer a közösségre

átruházott hatáskört egyoldalúan visszavonni nem lehet. Későbbi ítéleteiben a Bíróság még egyértelműbbé tette a közösségi jog elsőbbségét, miután kimondta, hogy a nemzeti bíróságoknak a belső jogot a közösségi jog rendelkezéseinek fényében kell értelmezniük, azaz a n emzeti bíróságoknak a közösségi jogot teljes egészében kell alkalmazniuk, védeniük kell az abban létesített jogokat, és figyelmen kívül kell hagyniuk bármilyen azzal összetűzésben álló nemzeti jogi rendelkezést. A közösségi jog elsőbbségének elve egyben azt is jelenti, hogy az elsőbbség nem csak a korábban, de az utóbb megszülető nemzeti jogszabályokkal szemben is érvényesül. Így a tagállamoknak nincs rá lehetőségük, hogy egy közösségi jogszabályt később belső jogalkotással módosítsanak, illetve felülírjanak. A nemzeti jogalkotó a közösségi jogszabályt egyoldalúan nem változtathatja meg, és nem hatálytalaníthatja. 14 A

közösségi jog elsőbbséget élvez a nemzeti jogszabállyal szemben függetlenül attól, hogy a nemzeti jogszabály milyen szinten helyezkedik el a belső jogrendben. Ez egyben azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a közösségi jog – legalábbis az Európai Bíróság joggyakorlata szerint- még a tagállamok alkotmányai felett is áll. 4. Jogharmonizáció az EU-ban 4. 1 Jogharmonizáció, mint a tagállamok jogközelítésének fő formája A tagállamok nemzeti jogrendszerei közelítésének igénye már a Közösségek megalakulásakor jelentkezett. A Római Szerződés intézményesítette is a jogharmonizációt, mint a tagállamok jogközelítésének fő formáját, s az EU hangsúlyozottan azóta is jogharmonizációra, és nem jogegyesítésre törekszik. Az EU célja elsősorban nem egy egységes jog kialakítása, hanem inkább a nemzeti jogrendszerek, jogszabályok hasonlóvá tétele, a nagyobb különbségek megszűntetése. Az EU oly mértékben kívánja meg

a n emzeti jogszabályok közelítését, amennyire adott kérdésben azt a közös piaci (ma már egységes piac) megfelelő működése megköveteli. Ebből következik, hogy az EU jogharmonizációja végső soron az egységes piac, illetve az azt megtestesítő négy alapszabadság érvényesülésének igényéből adódik. A tagállamok jogharmonizációs kötelezettsége is alapvetően abból a feladatból származik, hogy az egységes piac akadálymentes funkcionálása biztosított legyen. A közösségi jogharmonizáció mindenekelőtt arra törekszik, hogy a tagállamokban azonos piaci feltételek jöjjenek létre az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek (a Maastrichti Szerződés előtt még csak a munkaerő) szabad áramlása érdekében, s az azonos jogi feltételrendszer következtében az EU- n belül zavartalan legyen a piaci szereplők versenye. 4. 2 Az integráció „joggyára” Az Európai Közösség jogát az alapítók folyamatosan kialakuló és

fejlődő rendszerként képzelték el. Az EK joga és jogharmonizációs tevékenysége elsősorban integrációs vonatkozású. Alapját a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgásával, vagyis a Közös Piaccal kapcsolatos szabályok képezik. A Közös Piac, illetve – az integráció előrehaladtával – az egységes belső piac veszi át a korábban elkülönült nemzeti piacok helyét. 15 A tagállamok közös belső piacán megszűnik a különbség a nemzetközi és a nemzeti jog között is. Az Európai Közösség egyedülálló a nemzetközi jogban, ez az első igazán nemzetek feletti szerveződés. Az EK több, mint a tagállamok puszta közössége – a közösség új jogrendszert is alkot a nemzetközi jogon belül. Ez a jogrendszer a szuverenitásukat (= függetlenségüket, önállóságukat) a közösségre részben átruházó tagországok javára működik. A világ legnagyobb “joggyára” Brüsszelben található.

Erőteljesebb jogalkotási időkben évente körülbelül négyezer rendelet és száz irányelv születik. A rendeletek kilencven százalékát az Európai Bizottság, tíz százalékát a Miniszterek Tanácsa alkotja. Az irányelvek esetében ez az arány fordított. 4. 3 Az EU - jog témái Az Európai Közösség fennállása alatt a jogharmonizáció témaköre nagymértékben kibővült. Az európai integráció korai szakaszában főként a hadiipar kérdései álltak az érdeklődés homlokterében. Az 1950-es évektől a vámjog, a versenyjog és az agrárjog is fontossá vált Arra viszont aligha számított bárki is, hogy a csokoládé összetételét vagy a sportolók és a sportegyesületek viszonyát is EK-jogszabályok határozzák majd meg. Az EK jogharmonizációs programjának fő témakörei a jog gazdasági–kereskedelmi területéhez tartoznak. A polgári jog klasszikus részeihez a közösségnek egyelőre kevés köze van – ezekre inkább közvetett módon,

nemzetközi egyezmények révén igyekszik befolyást gyakorolni. Míg a közösségi jog szintjén kialakult a közösségi kereskedelmi jog rendszere, addig a tagállamok nemzeti jogrendszerében önálló jogként már nem jöhet létre a nemzeti kereskedelmi jog. 4. 4 A jogharmonizáció megvalósulása, az irányelv A jogharmonizáció a másodlagos jogalkotáson keresztül valósul meg. Fő eszköze az irányelv, amelynek alkalmazásával a legkisebb összeütközésekkel biztosítható a közösségi jogközelítés. Az irányelv lényege, hogy csak a célt és a m egvalósítás határidejét jelöli meg, a j ogszabály megalkotását, és nemzeti jogrendszerbe illesztését a t agállamokra bízza, amelyek így a közösségi jogszabályt saját jogrendjükben belátásuknak és szokásaiknak megfelelően tudják elhelyezni. Ugyanakkor az Európai Bíróság ellenőrzi, hogy a harmonizációra választott eszköz, módszer alkalmas-e az irányelvben rögzített célok

megvalósítására. 16 A Római szerződés nem határozta meg, hogy a tagállamok részéről milyen jogforrásban történjék az irányelv tartalmának átvétele. Az Európai Bíróság azonban felállított egy ún hármas követelményt a jogforrásokkal kapcsolatban. Eszerint olyan jogforrásban kell az irányelvet átvenni, amely általános, kötelező erejű és effektív. Az utóbbi időszakban a törvényi formában való jogharmonizáció került előtérbe. 4. 4 1 Az irányelvek generációi Az elmúlt negyven évben az irányelvek két generációja jött létre. A kezdetekben az irányelvek meglehetősen pontos megfogalmazású szabályokat tartalmaztak, amelyek totális jogharmonizációra törekedtek. Az ilyen irányelvek elfogadása azonban igen nehézkes és hosszadalmas, sőt bizonyos területeken a nemzeti érdekek erős ütközése miatt lehetetlen volt. Ezért a nyolcvanas évektől kezdve lazább, opcionális jellegű irányelvek terjedtek el, amelyek a

tagállamoknak nagyobb mozgásteret adtak, és így elfogadásuk is sokkal egyszerűbb volt. Az irányelveknek ez a második generációja főként az Egységes Okmányt követő felgyorsult jogalkotás során bizonyult eredményesnek és hatékonynak. Bár az opcionális irányelvek révén nem lehet egységes jogot létrehozni, azok jelentősége mégis óriási , mivel általuk olyan területeken is sikerült közelíteni az eltérő nemzeti szabályozásokat, amelyeken ez korábban elképzelhetetlennek tűnt. 4. 5 A jogharmonizációs folyamat intenzívebbé tétele Az Egységes Okmány a Római Szerződés kiegészítésével olyan szabályokat vezetett be, amelyek intenzívebbé tették a j ogharmonizációs folyamatot. Az Egységes Okmány az irányelvek mellett egyes értelmezések szerint az ajánlásokat is a jogharmonizációs eszközök közé sorolta. Tény, hogy az ajánlásoknak is – bár mivel nem kötelező erejűek, nem tekinthetők teljesen a közösségi jog

elemeinek – van szerepük a tagállamok közötti jogharmonizációban, elsősorban olyan területeken, ahol még nem érett meg a helyzet a közösségi szabályozás kötelező érvényű formáinak alkalmazására. Nem minősül jogharmonizációnak, de célszerű itt megemlíteni, a rendeleteken keresztül megvalósuló közösségi jogalkotást. A rendeletek jelentősége, hogy általuk nem a tagállami előírások összehangolása, hanem közvetlenül alkalmazandó és közvetlenül hatályos egységes közösségi jog születik. 17 4. 6 Az EU - jog és az egyének A közösségi jogrendszernek nem csak a tagállamok, de az egyének is alanyai. Az EK olyan jogokat és kötelezettségeket teremt az egyének számára, amelyeknek érvényt lehet szerezni a bíróságok előtt is. A közösségi jog alapján a tagállamokban az egyéneknek és a magántársaságoknak is lehetnek alanyi jogai és igényei. A közösségi jog által a tagországokra rótt kötelezettségből

jogosultság keletkezhet a tagországok állampolgárai és magántársaságai számára. A jogharmonizációs kötelezettséget figyelmen kívül hagyó, hibásan vagy késedelmesen teljesítő tagállammal szemben a kárt szenvedő állampolgár kártérítési igényt érvényesíthet. Az egyik tagország állampolgára ugyanis nem lehet hátrányosabb helyzetben, mint egy másik tagországé. A közösségi jog azáltal hat a tagországok állampolgáraira, hogy beépül a tagországok jogrendszerébe. Ez két, egymással szoros kapcsolatban álló doktrína alkalmazásával valósul meg: a közösségi jognak a tagállamok jogrendszerében érvényesülő közvetlen hatálya, illetve a tagállamok jogrendszerével szembeni elsődlegessége révén. 4. 7 Külső vagy belső jog A jogharmonizáció szempontjából fontos az úgynevezett záróhatás. Ez azt jelenti, hogy a tagállam az adott szabályozás tekintetében lemond jogalkotási szuverenitásáról. Az EK nélkül ugyanis

a tagállam a közösség által szabályozott tárgyat a n emzeti jogalkotásban többé nem érintheti. A közösség által létrehozott jogi anyagot a tagállamok jogászai többnyire még “külföldi jognak” érzik, azt mégis belföldi jogként alkalmazzák. Ahogy a jogharmonizációs tevékenység intenzívebbé válik, a közösség által létrehozott jogi anyaggal a tagállamoknak mindinkább mint belső joggal kell számolniuk. 4. 8 A jogharmonizáció korlátai Bár a tagállamok jogrendjének közelítése az EU egyik fő célja, a jogharmonizációinak vannak bizonyos korlátai, amelyeket a Szerződés is elismer. Mivel a tagállamok belső jogában lehetnek olyan elemek, amelyek magasabb színvonalú, igényesebb szabályozást nyújtanak, 18 mint a közösségi jog, ezért bizonyos esetekben (elsősorban nem gazdasági jellegű területeken) szükség lehet a nemzeti jog védelmére a lazább közösségi joggal szemben. A Szerződés 95. cikke ezért úgy

rendelkezik, hogy amennyiben a harmonizáció sértené a közegészség, a közbiztonság, a közerkölcs, a nemzeti történelmi, művészeti vagy építészeti értékek, illetve az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme, valamint a környezetvédelem adott tagállamban kialakult – a közösségi szabályozáshoz képest – magasabb szintjét, akkor az Európai Bizottság egyetértése esetén a k özösségi jogszabály átültetése korlátozható a szóban forgó országban. A Bizottság azt vizsgálja meg, hogy a nemzeti szabályozás valóban nem kifejezetten a külső versenytársak korlátozására irányul-e. Amennyiben nem ez a helyzet, akkor engedélyezi az eltérő (magasabb szintű) nemzeti szabályozás fenntartását és később új közösségi jogszabály kezdeményezésével igyekszik arra törekedni, hogy egységesen közösségi szinten is megvalósuljon a magasabb szintű rendelkezés. 5. A jogharmonizáció helyzete és jövője hazánkban 5. 1 Az

összehangolás nemzetközi jogi követelményei Magyarország – széleskörű társadalmi támogatottságot és a parlamenti pártok konszenzusát élvező külpolitikai prioritásával összhangban – a rendszerváltás óta célul tűzte ki az Európai Unióhoz történő csatlakozást, 1994. március 31-én benyújtotta a csatlakozási kérelmet, majd 1998. március 31-én a hivatalos csatlakozási tárgyalások megkezdődtek Csatlakozási felkészülésünk több éve tudatos stratégia alapján folyik, melynek négy főiránya:  a fenntartható gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése  a jogharmonizáció  közigazgatási képzési program biztosítása  a közvélemény felkészítése A magyar jogszabályoknak az európai közösségi előírásokkal történő összehangolására irányuló kormányzati tevékenységet kezdettől fogva a változó körülményekhez és feltételekhez való igazódás jellemezte. A kereskedelmi célú, önkéntes

alkalmazkodást az Európai Megállapodással felváltotta a nemzetközi jogi alapon nyugvó, a társult viszony követelményrendszeréhez és határidőihez igazodó jogharmonizáció. 19 Az Európai Bizottság Cannes-ban elfogadott Fehér könyve 1996-tól az egységes belső piacot érintő közösségi jogszabályokhoz való közelítést helyezte előtérbe, valamint hangsúlyozta a harmonizált jogszabályok tényleges alkalmazását biztosító intézmények kiépítésének, illetve megerősítésének szükségességét. Az EU-hoz történő csatlakozás célja és távlata fokozatosan áthatotta a hazai jogharmonizációt. A csatlakozási kérelemről készülő európai bizottsági véleményt megalapozó kérdőív megválaszolása és magának a véleménynek a közzététele pedig egyértelműen azt jelezte, hogy a csatlakozásra váró felkészülés és azon belül a jogi igazodás új szakaszhoz érkezett. Az Amszterdami Szerződés újólag megerősítette, hogy

az EU az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletére, valamint a d emokráciára és a j ogállamiságra épül. A módosítások eredményeképpen ezeknek az alapkövetelményeknek a t iszteletben tartása immár alapszerződési szinten is - és nem csupán az ún. koppe nhágai kritériumok formájában – csatlakozási feltétellé vált. Ezt tükrözi az a körülmény is, hogy az országvélemény igen nagy teret szentel e politikai kritériumok vizsgálatának. Mindezek rendkívül hangsúlyosan erősítik meg, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmával jogrendszerünk egésze méretődik meg, mégpedig korántsem csak a főként gazdasági tárgyú közösségi jogszabályok alapján, hanem mindazoknak a jogi alapértékeknek a szempontjából is, amelyeknek tisztelete és védelme az európai integráció egyik legfontosabb rendeltetése és egyik legerősebb „kötőanyaga”. Az Amszterdami Szerződés hozott ugyan intézményi változásokat

– amelyek nem tűnnek forradalminak, viszont lényegtelennek sem -, továbbá módosított egyes kérdésekben a Közösségen belüli jogharmonizáció technikáján. E fejlemények azonban a Magyarországon folyó jogközelítési tevékenység elveit és módszereit nem befolyásolják sem közvetlenül, sem számottevő mértékben. 5. 2 Jogharmonizáció a csatlakozási tárgyalások tükrében, csatlakozási változatok Magyarország törekvése arra irányul, hogy az acquis communautaire egészét átvegye, illetve alkalmazza. Hazánk nem kívánja kivonni magát egyetlen közösségi politikából és együttműködésből sem, illetőleg nem igényel állandó eltérést a Közösségre érvényes szabályozás alól. Az átmeneti időre szóló kivételeket, illetve az átmeneti kedvezményeket pedig arra a körre kívánja korlátozni, amely a zökkenőmentes integráció érdekében elkerülhetetlen. Elvileg a csatlakozás két módon valósulhat meg, az egyik

változatban a csatlakozás időpontjában megszűnik az áruk, szolgáltatások, tőke és személyek szabad 20 áramlását korlátozó valamennyi olyan akadály, amely szükségessé teszi a határellenőrzést Magyarország és az EU között. Az egységes belső piac és az Amszterdami szerződés létrejötte után ez lenne az Eu-ban kialakult szabályozáshoz és feltételekhez igazodó megoldás. Az AGENDA 2000 ugyanakkor nyitva hagyta a lehetőségét annak is, hogy a csatlakozás körülmények ellenére úgy valósuljon meg, hogy a belső határellenőrzés a tagságot követő átmenet után szűnjön csak meg. Ebben az esetben a másik modell jönne létre, amely a spanyol és portugál csatlakozáshoz hasonló helyzetet eredményezne azzal a különbséggel, hogy az egységes belső piac követelményeihez való igazodást a belső határellenőrzés fenntartása ellenére is biztosítanunk kell. 5. 3 Jogharmonizációs program A 2001. de cember 31-ig megtervezett,

részleteiben kimunkált jogharmonizációs program elfogadása az új kormányra, az új parlamentre vár. A tárgyalások jelenlegi, előre haladott szakaszában is van mozgástér a n emzeti álláspont érvényesítésére, igények megfogalmazására, rangsorok kialakítására, módosítására. A magyar közigazgatás az ún. kérdőívek kitöltésével, majd az Európai Bizottság által átadott avis-val még nem tett le valamennyi vizsgát. A jelenleg folyó „átvilágítás” részletes elemzést, helyzetfeltárást jelent, s a további jogharmonizációs feladatok pontos tervezésének igényét követeli meg. A tervben be kell mutatni az adott közösségi szabályozást – célját, módszerét, felépítését, tagozódását, s a kapcsolódó szabványokat. A közösségi és a magyar jog viszonyát illetően meg kell jelölni az elélt harmonizáció fokát, a főbb hazai jogközelítési eredményeket, a fennmaradt szabályozási különbségeket, azok

magyarázatait, a technikai kiigazítási és a „derogációs” igényeket, valamint a harmonizációt befolyásoló egyéb tényezőket, így például a nemzetközi szerződések létét. A jogharmonizációs tervnek tartalmaznia kell az ún. intézményfejlesztési feladatokat is, valamint az esetleges hatásvizsgálatok szükségességét, s a jogszabályfordítási, támogatási igényeket. Az ilyen felfogású terv szükségessége jelzi azt az álláspontot is, hogy az integráció nem csak jogharmonizációt, hanem közjogi intézményrendszerünk átgondolását is jelenti. A hazai közéletben ez a m egállapítás az alkotmányozás újraélesztésének sürgetését is jelezheti. Valóban nehezen tagadható, hogy az euroatlanti csatlakozás több ponton is alkotmányreformot igényel. Ha csupán a hazai jog–nemzetközi jog viszonyára, vagy a hazai közéletben többnyire rosszul interpretált, az EU és a tagállamai közötti szuverenitás-vitára, 21

vagy a hazai, illetve NATO hadseregek határokat átlépő mozgására gondolunk, a jelenlegi, meghaladott rendelkezések újraszabályozása indokolt. Amennyiben az utóbbi példáknál maradunk: az Alkotmánynak biztosítania kell a nemzetközi és a közösségi jog közvetlen alkalmazását, vagy épp a N ATO- tagságból fakadó csapatmozgások engedélyezésének egyszerű, gyorsan alkalmazható eljárási rendjét. Jogharmonizációval nem oldhatók meg közjogi intézményrendszerünk működésének funkcionális nehézségei sem. Magyarország nem „harmonizálta” az Országos Igazságszolgáltatási Tanács létrehozására vonatkozó szabályozást, már csak azért sem, mert ez a modell szinte egyedülálló Európában. A feladat „csak” az volt, hogy meg kell teremteni az igazságszolgáltatás függetlenségének anyagi, eljárásjogi, szervezeti garanciáit. Hogy a hivatalépítéshez szokott magyar társadalom erre egy újabb, minisztérium

nagyságrendű szervezet létrehozásával válaszolt, nem okozhatott túl nagy meglepetést. A közjogi intézményrendszer reformjára az Uniónak sincs kötelezően alkalmazandó receptje. Mivel azonban az Unió a jog uralmára épült, a megoldásokat is a j og világába, a s zuverén nemzeti intézmények megalkotásával, megerősítésével kell megtalálni. A csatlakozás erős, jól működő nemzeti intézményeket, központi és helyi közigazgatást igényel. Összegzés A választások idején új politikai érdekek, igények megfogalmazásakor sokan érvelnek azzal, hogy az új tagállamok az Unióhoz való csatlakozással számos területen „elveszítik” önálló nemzeti döntéshozatali jogaikat, csökken a nemzeti szuverenitás. Az Unió működése nem változtatott és a belátható jövőben sem változtat azon a helyzeten, hogy a politikai hatalom letéteményesei továbbra is a n emzeti képviseleti szervek maradnak. A pártok továbbra is egymással

küzdenek majd a parlamenti mandátumok megszerzéséért, a kormányra kerülésért, sőt azért is, hogy minél több képviselő juttassanak be az Európai Parlamentbe. Uniós törekvéseink nem érintik, nem kérdőjelezik meg a helyi önkormányzatok létét, önállóságát sem. Számos rendeletalkotási tárgykörben – így például a k örnyezetvédelem, a hulladékgazdálkodás területén – a közösségi jog, illetve a harmonizált központi jogszabályok szűkebbre szabják majd az önkormányzati rendeletekben alkalmazandó helyi megoldási lehetőségeket, és szigorúbbá válik számos gazdasági, pénzügyi norma végrehajtásának ellenőrzése is. A cél azonban nem az önérdekű uniformizáltság, hanem a polgár biztonsága, sokoldalú érdekeinek védelme. 22 IRODALOMJEGYZÉK HORVÁTH ZOLTÁN: KÉZIKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL BRAGYOVA ANDRÁS: NEMZETKÖZI JOG AZ ÚJ ALKOTMÁNYBAN ALBERTO J. GIL IBÁNEZ: A KÖZÖSSÉGI JOG ELLENŐRZÉSE ÉS

VÉGREHAJTÁSA FRANZ J. HEIDINGER: Bevezetés az Európai Unió jogába és nyelvezetébe DICK LEONARD: EURÓPAI UNIÓ Történet, szervezet, működés MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI SZÖVETSÉGEK TÁRSULÁSA: EU-Integráció Önkormányzatok I. MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI SZÖVETSÉGEK TÁRSULÁSA: EU-Integráció Önkormányzatok IV. MKI: Bevezetés az európai uniós támogatások rendszerébe az önkormányzatok részére WWW.ORIGOHU/ EU WWW.EURODELEGATIONHU WWW.EUROINFORM HU 23