Biológia | Felsőoktatás » Nagy Zsanett - Prokarióták

Alapadatok

Év, oldalszám:2016, 8 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:16

Feltöltve:2019. augusztus 24.

Méret:980 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Prokarióták Készítette: Prokarióták A prokarióták, más néven sejtmag nélküli egysejtűek vagy elősejtmagosok. Egysejtű, ritka esetekben többsejtű, körülhatárolt sejtmag nélküli élőlények. A prokarióta név a görög prósz (előtt) és karyon (mag) szavak összetételével jött létre, jelentése tehát „sejtmag előtti”. Általánosan elfogadott, hogy az első élő sejtek ősi prokarióták lehettek. 3,1 milliárd éves prokarióta fosszíliákat is találtak, és a prokarióták még ma is valószínűleg a legsikeresebb és legnagyobb számban élő szervezetek. Az ősbaktériumok különleges élőhelyeket népesítettek be: magas sótartalmú, hőmérsékletű, vagy erősen savas vizeket. Sajátos életmódjukkal és fejlődésükkel az evolúció oldalágaként maradtak fenn. A prokarióták a legegyszerűbb felépítésű sejtes szerveződést mutató élőlények. Méretük mikronos nagyságrendű, tehát fénymikroszkóppal vizsgálhatók.

Sejtszerkezetük sok tekintetben eltér az eukariótákétól. A legfontosabb eltérés a sejtmag vagy sejtmaghártya hiánya. Ezenkívül belső vázrendszerük (citoszkeleton) és membránnal körülhatárolt egyéb sejtalkotóik sincsenek (például vakuólumok, endoplazmatikus retikulum, mitokondriumok, színtestek), viszont riboszómákkal rendelkeznek. Van sejtfaluk, ellentétben egyes eukariótákkal (főleg az állatokkal). Anyagcserefolyamataik a sejthártyán keresztül zajlanak A sejteket sokszor kocsonyás tok borítja, amely alatt a sejtfal található, ezen belül pedig a vékony sejthártya. A sejtfal anyaga fehérje és szénhidrát A sejtplazmában a maganyagon és az esetlegesen fotoszintézisre alkalmas színanyagon kívül váladékszemcsék, raktározott tápanyagok és néha csillók is megfigyelhetők. Egyetlen, kör alakú, haploid kromoszómájuk van, mely a nukleoidot (maganyag) képezi. A sejt többi részében ezen kívül apró, kör alakú DNS-darabok is

lehetnek. Bár majdnem mindig egysejtűek, sejtcsoportokat, telepeket is létrehozhatnak, melyeket az osztódás után együttmaradt sejtek alkotnak. Ezeket a sejtek által kiválasztott nyálkaréteg is összetarthatja. A telep tagjai azonban nem differenciálódott sejtek, teljesen egyformák, és önálló életre is képesek. Mióta az első prokarióták létrejöttek, számos változáson mentek keresztül. Anyagcseréjük sokkal változatosabb, mint az eukariótáké, ezért sok erősen elkülönült típusuk létezik. Például amellett, hogy fotoszintézissel vagy szerves szénforrások felhasználásával nyernek energiát, mint az eukarióták (fotoauto- vagy heterotrófia), a prokarióták szervetlen vegyületeket is felhasználhatnak energiaforrásként, mint például a hidrogén-szulfidot (kemoautotrófia). A szerves anyaggal táplálkozó prokarióták (mivel nincs náluk kisebb élőlény) elhalt szervesanyag-darabokkal táplálkoznak ezt nevezzük szaprofitizmusnak.

Sok olyan különleges anyagcsereutat megőriztek, amelyekre a magasabb rendű élőlények nem képesek, például képesek cellulózbontásra, légköri nitrogént tudnak megkötni. Sok eukarióta szervezet igénybe veszi a prokarióták ilyen tulajdonságait, és kellemes környezetben elszaporítja őket. Ez a kölcsönösen előnyös együttélés, a szimbiózis. Sőt, az úgynevezett sejtszervecskéi közül a mitokondriumok, színtestek az eukarióta sejttel szimbiózisban élő prokarióta sejtekből alakultak ki, redukálódtak. A Földön szinte minden környezetben előfordulnak, a legszélsőségesebb körülmények között is. A szélsőséges körülmények között élő élőlényeket extremofileknek nevezik Sok prokarióta él más élőlények testében, emberekében is. Ez néha halálos kimenetelű bakteriális fertőzéshez vezet, de az ilyen organizmusok általában ártalmatlanok, vagy kifejezetten hasznosak a gazdaszervezet számára. Vannak olyan

prokarióták, melyeket mikoplazmának nevezünk. Ezek a legegyszerűbb sejtes szervezetek. Nem képesek mozgásra Nem rendelkeznek sejtfallal, ezért alakjuk változatos lehet. 0,2-1 mikrométer nagyságúak Energiájukat a glükóz anaerob lebontásából nyerik Körülbelül 50 félét ismerünk. Ilyen például a szarvasmarhák tüdővész nevű betegségét okozó mikoplazma. A ma elfogadott rendszerek többsége a prokariótákat két törzsre osztja fel, a baktériumok és a kékbaktériumok törzseire. A baktériumok első leírója Antony van Leewenhoek holland posztókereskedő volt. Az ő nevéhez fűződik az első komolyabb fénymikroszkóp megalkotása is. A baktériumokat a fogáról lekapart lepedékben mutatta ki. Leírta és lerajzolta legtipikusabb formáikat, sőt mozgásukat is nagyon pontosan megfigyelte és feljegyezte. A mai baktériumok ősei egysejtű mikroorganizmusok, a Föld első életformái voltak, melyek 4 milliárd évvel ezelőtt éltek. Mintegy 3

milliárd éve az összes élőlény mikroszkopikus méretű volt, a baktériumok és Archaea(ősbaktériumok) ősi képviselői voltak az élet domináns formái. A genetika lehetővé teszi a bakteriális törzsfejlődés rekonstruálását, és ezek a kutatások arra utalnak, hogy a baktériumok az Archaea vonaltól elválva kezdtek el külön úton fejlődni. A baktériumok és az Archaea utolsó közös ősei valószínűleg azok a termofil szervezetek lehettek, melyek 2,5–3,2 milliárd évvel ezelőtt éltek. A baktériumok (Bacteria) egysejtű, többnyire pár mikrométeres mikroorganizmusok. A Föld minden élőhelyén megtalálhatóak: vízben, szárazföldön vagy a levegőben, még mélytengeri hőforrásokban és nukleáris hulladékban is. Egy gramm talaj kb 40 millió, egy milliliter felszíni víz egymillió baktériumsejtet tartalmaz. A Földön pedig összesen mintegy 5 kvintillió (5 × 1030) baktérium élhet. A baktériumok alapvető szerepet töltenek be a

bioszféra anyagforgalmában, mint például a légköri nitrogén megkötésében. Ennek ellenére a baktériumfajok nagy részét nem ismerjük: a baktériumtörzsek fele rendelkezik csak olyan fajokkal, amelyek laboratóriumi körülmények között tenyészthetők. Tízszer annyi baktérium van az emberi testben, mint emberi sejt. A legtöbb baktérium a bőr felszínén és az emésztőrendszerben található. A baktériumok nagy része ártalmatlan vagy hasznos, de akad néhány fertőző megbetegedést kiváltó patogén (kórokozó) baktérium is, mint például a kolera, szifilisz, lépfene, lepra vagy a pestis kórokozója. Gyakori és súlyos bakteriális megbetegedés a tuberkulózis (TBC), amely évente kétmillió embert öl meg nagyrészt Afrikában, a Szaharától délre eső területeken. A fejlett országokban antibiotikumokat használnak a fertőzések leküzdésére. Ezek túlzásba vitt használata, különösképpen pedig a baktériumok széles körére ható

antibiotikumok kiterjedt használata eredményeként egyre több antibiotikumellenálló típus fejlődött ki. Az antibiotikumellenállás elterjedéséhez hozzájárult ezeknek a gyógyszereknek a helytelen használata, az orvosi előírás pontos betartásának elhanyagolása. Az iparban a szennyvíztisztításban, a tejtermékek gyártásában, az antibiotikumok és más szerves anyagok előállításában használnak baktériumokat. A baktériumok prokarióta szervezetek, tehát szemben az állatokkal és más eukariótákkal, nincs sejtmagjuk és más membránnal határolt sejtszervecskéjük. Ámbár hagyományosan baktériumnak neveznek minden prokariótát, a tudományos nevezéktan az utóbbi pár évben megváltozott, miután molekuláris biológiai módszerekkel a prokariótákat sikerült két alapvetően eltérő felépítésű és származású csoportra különíteni. Ez a két domén az Archaea és a Bacteria. A dán Otto Frierdich Müller 1786-ban elsőként

csoportosította a baktériumokat. Csoportosításának szempontja az alakjuk volt. Tőle származnak a ma is használatos elnevezések.Ma ezek egyben baktériumnemzetségek nevei is Alakjuk lehet gömb, ezek a coccuszok, és lehet pálcika, ezek a bacillusok. A pálcika forma meggörbülhet, ez a vibrió, vagy spirálisan felcsavarodhat, ez a spirillum forma. A baktériumsejtek lehetnek magányosak, vagy az osztódást követve csoportokban együtt maradhatnak: diplococcus(2 gömb alakú), streptococcus(5-6-nál több gömb alakból álló lánc), tetrococcus(4 gömb alakú), staphylococcus(a tér három irányában helyezkednek el, gömb alakúak), sarcina(térben csoportosan, arányos együtt, gömb alakúak). A baktériumsejtet kívülről sejtfal határolja. A sejtfal kémiai összetételele és szerkezete csak a baktériumsejtekre jellemző. Anyagának jelentős része ugyanis egy murein-származék, amely magas poliszacharid tartalmú fehérje. A kémiailag tiszta murein

részben cellulózra, részben kitinre emlékeztető szerkezetű, bonyolult összetételű vegyület. Vannak olyan feltételezések, amelyek szerint az ősi mureinszármazék jellegű sejtfalat később a két egyszerűbb, hozzá hasonló vegyület váltotta fel az élővilág fejlődése során. A murein mellett még más típusú fehérjék és lipidek is szerepet játszanak a sejtfal felépítésében. A sejtfalat a baktériumok egy részénél további külső réteg, kocsonyás burok, tok is borítja. A baktériumsejt alapállományát a sejtpalzma képezi. A sejtplazmát közvetlenül a sejtfal alatt, gyakran a sejtbe mélyen begyűrődő sejthártya borítja. Ennek felépítése a fejlettebb élőlények sejtmembránjához nagyon hasonló. A membránfehérjék között sok az enzim, például egyeseknél citokrómok, vagy a szinte valamennyi baktérium anyagfelvételében szerepet játszó transzportfehérjék. A citoplazmában található a baktériumsejtek örökítőanyaga.

Kémiai felépítését tekintve mindig DNS, és mivel a plazmában szabadon található, ezt a plazmarészt nukleoplazmának is nevezik. Valójában egy gyűrű alakban záródott DNS fonál, amely szorosan összegyűrött állapotban van, tehát baktériumkromoszómának tekinthető. A kromoszómához, az eukarióta sejtektől eltérően, fehérje nem kapcsolódik. A sejtplazmában a kromoszómán kívül is előfordulhatnak kisebb DNS darabok, plazmidok is. A plazmidok más néven episzómák olyan örökítőanyag dadrabkák, melyek a a citoplazmában találhatók. Mindössze csak 1-2 gént tartalmaznak, így meghatározhatják a baktériumoknak bizonyos tulajdonságait. Plazmidokkal csak a baktériumok rendelkezhetnek. A sejtben riboszómák is megfigyelhetők A baktériumok egy részének jellemző mozgásszervei a csillók . A baktériumcsillók hosszú, vékony, tömör fonalak, flagellin nevű fehérjéből állnak, melyek ATP energiájának a felhasználásával húzódnak

össze. A bakterioflagellum hosszú, ostorszerű képződmény, vékony, tömör fonal, ezek mozgásuk során a hossztengelyük körül forognak. Számuk egyetlen sejten lehet egy vagy több is. Olyan baktériumsejteket is ismerünk, amelyek egész felületét beborítják A baktériumok ostorral, csúszással, rángatózó mozgással, vagy a felhajtóerő változtatásával képesek helyüket megváltoztatni Kedvezőtlen körülmények között a baktériumok többsége spórát képez. Ekkor a sejtplazma elveszti víztartalmának nagy részét és a sejtfalon belül kis térfogatba húzódik vissza. Ebben az állapotban az anyagcserefolyamatok nagyon lassúak. A baktériumok ilyen inaktív állapotban életképességüket hosszú ideig megőrzik. A baktériumspóra nagyon ellenálló és szélsőséges körülményeket is elvisel. A lépfene baktériumspórája például 130o C-t is tartósan kibír. Ha az életkörülmények ismét kedvezőre fordulnak, a spóra baktériumsejtté

alakul vissza és folytatja aktív életmódját. A többsejtű szervezetektől eltérően a baktériumsejtek méretének növekedése és osztódása szorosan összefügg egymással. A baktériumok egy bizonyos méretig növekednek, majd kettéosztódnak. A folyamat ivartalan szaporodás, amit a baktériumok esetében hasadásnak szokás nevezni. A hasadás 20-30 percenként megismétlődhet, ezért a baktériumok rendkívül gyorsan el tudnak szaporodni. A sejtosztódás során két azonos utódsejt keletkezik Ugyanaz az örökítőanyag kerül az egyik sejtbe, mint a másik sejtbe. A keletkezett két sejt genetikai állománya azonos. Tulajdonképpen a keletkezett sejt a szülő sejtnek a klónja A baktériumok aszexuálisak, nincs nemük. Ez genetikai változatosságot nem eredményez, de ennek ellenére mégis változékonyak a konjugáció, a transzformáció, illetve a transzovkció miatt. A transzformáció azt jelenti, hogy a környezetből felvett plazmid darabokat

továbbműködtetik, így új tulajdonságokhoz juthatnak. A transzovkció során a bakteriofág építi be az idegen DNS-t a baktérium kromoszómájába. A vírus a baktériummal szimbiózisba lép A vírusnak azért jó, mert a baktérium a vírus DNS-ét lemásolja. A baktériumnak pedig azért jó, mert az idegen génekből új információkhoz jut. Az ivaros szaporodási formájuk a konjugáció, ami nem jár egyedszám növekedéssel, csupán információ átadás történik két baktérium sejt között, ezért ivaros folyamatnak is szokták nevezni. A folyamat úgy zajlik, hogy két baktérium egymás mellé kerül és egy plazmahíddal összekapcsolódnak, melyen keresztül az egyik baktérium maganyaga vagy plazmidja átjut a másik sejtbe. Nincs ivari különbség, de az információ adót hím egyednek, a fogadót pedig nőstény egyednek nevezzük. Konjugáció során mindig csak az egyik fél adhat át informácóiót. A baktériumokat Gram dán bakteriológus

határozta meg. Kristályibolyakék festékbe jódot rakott és ebbe helyezte bele a baktériumokat. Ezután etil-alkoholos mosásnak tette ki őket Az egyik csoportnál az alkoholos lemosás hatására megszűnt a kék szín, ezeket nevezte el gram negatív baktériumoknak. A másik csoportnál az alkoholos oldattal való lemosás ellenére megmaradt a kék szín, ezeket gram pozitív baktériumoknak nevezte el. Baktériumok a környezetünkben mindenütt élnek. Nagy számban fordulnak elő a levegőben, szerves anyagokkal szennyezett vizekben, a talajban. Rendkívül széleskörű elterjedésüket annak köszönhetik, hogy evolúciójuk során igen változatos életkörülményekhez is képesek voltak alkalmazkodni. Vannak közöttük olyanok, amelyek 70-80oC között tenyésznek a legjobban, ezek a termofil baktériumok. Ismerünk olyan kékbaktériumokat, amelyek 90oC-os termálvizekben élnek. Más fajok számára a 20oC-nál magasabb hőmérséklet már nem kedvező, ezek a

pszchyfil baktériumok. Ilyen fajok élnek az örök hó határa felett a magashegységekben, a sarkvidékeken. Élnek a mélytengerekben is A nagy nyomást elviselőket barofil baktériumoknak nevezzük. Optimális pH igényük tág határok között mozoghat. A bazofilok lúgos pH-jú közegben, az acidofilok savas pH-n érzik jól magukat A halofil baktériumok számára a magas sókoncentráció a fontos. Az anaerob baktériumok oxigénmentes környezetben élnek, szemben a csak oxigénben gazdag környezetben élő aerobokkal. Anyagcseréjük autotróf és heterotróf egyaránt lehet. Az autotrófok számára szénforrásként az energiában szegény szén-dioxid gáz szene szolgál, ugyanúgy mint a növényi szervezeteknek. A heterotrófok viszont az állatokhoz és a gombákhoz hasonlóan energiában gazdag szerves szénvegyületek szenét használják szénforrásként, úgy, hogy szerves anyagot vesznek fel környezetükből, amely egyben energiaforrás is számukra. Az

autotróf baktériumok energiaforrásuk szerint fototrófok vagy kemotrófokok lehetnek. A fotortófok a testanyagaik felépítéséhez szükséges energiát a Nap sugárzó energiájából nyerik, a kemoautotrófok különböző szervetlen vegyületeket alakítanak át és az átalakítás során keletkező kémiai energiát hasznosítják. A fototróf baktériumok egyik csoportját a kékbaktériumok képezik Ezeket korábban – egyebek között – éppen a magasabbrendű növényekre jellemző fotoszintézisük miatt tartották a legősibb algacsoportnak. A kékbaktériumok fotoszintézise vízbontással, azaz vízből történő hidrogénnyeréssel és ennek megfelelően oxigéntermeléssel történik. Fotoszintetikus pigmentjeik közül legjelentősebbek a kék fikocián és a pirosas fikoeritrin. Emellett mindig tartalmaznak zöld színű klorofill-a-t, sárga xantofillt és narancsvörös karotint is. A fotoróf baktériumok evolúciós szempontból jelentősek, mert

feltételezhető, hogy a mai zöld növények hasonló életmódú ősi baktériumokból indulhattak fejlődésnek. A kemoautotróf baktériumok közül a talajban élő nitrifikáló baktériumok oxigén jelenlétében a talajban lévő ammóniát (NH3) előbb nitrit sókká (NO2-), majd nitrát-sókká (NO3-) oxidálják, és a közben felszabaduló energiát hasznosítják. Ezek a baktériumok fontos szerepet játszanak a természetben a nitrogén körforgalomban, és a talajt a növények számára felvehető nitrogénformákban teszik gazdaggá. Tevékenységük a mezőgazdaság szempontjából rendkívül hasznos. A denitrifikáló baktériumok oxidálóanyagként nitrátokat használnak fel, ezért nincs szükségük légköri oxigénre, anaerobok. A nitriteket előbb ammóniává, majd a keletkező ammóniát légköri nitrogénné redukálják, ezáltal a talaj nitrogéntartalmát csökkentik. Jelenlétük a mezőgazdaságilag művelt termőtalajokban kifejezetten káros. A

talajlakó anaerob baktériumok oxigénben gazdag talajban elpusztulnak Ezért a denitrifikáló baktériumok ellen a talaj lazításával védekezhetünk. A heterotróf baktériumok szaprofita vagy parazita életmódot folytatnak. Szaprofiták például a talajban előforduló szervesanyag lebontást végző fajok. Számuk egy cm3 mezőgazdasági talajban 10 milliót is elérheti. Közülük cellulózbontók, a kitinbontók, és a fehérjebontók jelentősek. A paraziták a növények, az állatok, valamint az ember bakteriális megbetegedéseit okozzák. A fertőzés káros következményeit sok esetben a baktériumok olyan anyagcseretermékei eredményezik, amelyek a gazdaszervezetre nézve mérgezőek. Ezek az anyagok a toxinok. Toxinok okozzák a legsúlyosabb húsmérgezéseket, a diftériát, és a tetanuszt is. Az exotoxinokat vegyszeres kezeléssel vagy hővel lehet kezelni Néha nem történik meg az ártalmatlanításuk, ilyenkor az exotoxidokból mesterséges úton

exotoxidokat lehet előállítani. Az exotoxid megőrzi immunológiai sajátosságait, ezért védőoltásként lehet használni. Súlyos megbetegedéseket eredményez néhány Salmonella faj is Salmonella okozza a hastifuszt, a paratifuszt.A Shigella fajok felelősek az ember bakteriális eredetű vérhasfertőzéseiért. A lépfene kórokozója a Bacillus anthracis nevű baktérium A pestis évszázadokon keresztül az emberiség egyik legrettegettebb megbetegedése volt. Kórokozója egy gömb alakú baktérium. A pestis valójában egy rágcsálóbetegség, és terjesztésében a rágcsálók egyik külső élősködője, a pestisbolha főszerepet játszott. A hasonlóan nagy járványokkal jelentkező kolerát egy meghajlott pálcika alakú baktérium okozza. A nálunk századunk első felében népbetegségként számon tartott és napjainkban újra erőteljesen jelentkező tüdő gümőkór vagy tüdőbaj okozója egy mozdulatlan , spórát nem képző, tok nélküli enyhén

hajlott pálcika szerű baktérium, a Mycobacter tuberculosis. Baktérium felelős a leprás megbetegedésekért is. A vérbaj – szifilisz vagy másnéven luesz – kórokozója egy spirálisan csavarodott baktérium, a Treponéma pallidum. A környezet hatásainak változásaira nagyon érzékeny, ezért a gazdaszervezeten kívül igen rövid ideig életképes. A fertőzés ezért csak közvetlenül, nemi érintkezéssel következhet be. Baktériumok ellen lehet védőoltásokkal is védekezni. A védőoltásoknak két csoportját különböztetjük meg, a vakcinát és a szérumot. A vakcina: legyengített, hővel kezelt kórokozót vagy valamilyen anyagcsere termékét juttatják be a szervezetbe. Erre a szervezet aktív védekező folyamattal reagál. Edward Jenner hozta létre az első vakcinát A szérum: egy nagyobb testű állatba juttatják be a kórokozót, melynek a szervezete megtermeli az ellenanyagot és már magát az ellenanyagot adják be az emberi szervezetbe. A

baktériumok között akadnak olyanos is, amelyek kölcsönösen előnyös módon élnek együtt a gazdaszervezetekkel. Ezek a szimbionta baktériumok Ilyenek például a pillangósvirágú növények gyökerein fejlesztett gyökérgümőkben élő nitrogéngyüjtő baktériumok. A kérődzők bendőjében szimbionta cellulózbontó baktériumok élnek. Az ember szájában és bélcsatornájában is élnek szimbionta baktériumok. Szerepet játszanak egyes tápanyagok feltárásában és vitamintermelők is vannak közöttük. A baktériumok közül számosat az élelmiszeripar hasznosít különböző élelmiszerek előállításánál (savanyúkáposzta, joghurt, ecet) A kékbaktériumok, régebbi nevükön kékmoszatok a sejtmagnélküliek közé tartozó fotoszintetizáló élõlények. Vannak közöttük egy- és többsejtû szervezetek is Sejtjeikbõl a sejtmag mellett hiányoznak a színtestek. Színanyagaik a sejthártyában találhatók Elsõsorban édesvizekben élnek, de

megtalálhatók a talajban és a tengerekben is. Elsõ képviselõik mintegy 3-3,5 milliárd évvel ezelõtt jelentek meg a Földön. Az élõvilág fejlõdésében nagyon jelentõs szerepük volt, mert fotoszintézisükkel megkezdték a légkör oxigéntartalmának kialakítását. A kékbaktériumok felépítése: a sejt belsejét sejtplazma (citoplazma) tölti ki, ez adja a sejt „alapállomány”-át. Ennek nagy része víz, s benne oldott anyagok vannak A sejt feltekert örökítő anyagának feladata az életműködések irányítása és hasadáskor az örökítés. A citoplazmát közvetlenül burkoló sejthártya vékony és rugalmas. A sejthártyán lévő sejtfal vastag és merev – ezzel határozott alakot biztosít a kékbaktériumnak – cellulózból áll. A citoplazmában lévõ kékeszöld színanyag segítéségével fotoszintetizál. A kékbaktériumok autotróf, fotoszintetizáló szervezetek. A fényenergia segítségével építik fel a szerves anyagokat.

Egysejtű testszerveződés esetén a sejtek gömb alakúak Az olyan sejttársulásban is, ahol a sejtek kocsonyás anyagban vannak. Viszont a sejtjei korong alakúak az olyan sejttársulásban, ahol a sejtek sejtfonalszerű láncot alkotnak. A kékbaktériumok mindig vizes, nedves közegben élnek. A vízvirágzás jelenséget a zöldmoszatok és a kékbaktériumok gyors elszaporodása idézi elő, és ekkor a víz a rengeteg algától zöldes színűvé válik. Ehhez a kedvező feltételek hazánkban gyakran bekövetkeznek nyár végén és ősz elején, amikor kellően meleg van, sok fény és sok szervetlen anyag található a vízben. Ez utóbbit az ember is előidézheti a természetes vizekbe engedett szerves és szervetlen anyagokkal. A vízvirágzásnak gyakran halpusztulás a következménye, mert az algák eltömik a halak kopoltyúit, az algák tömeges pusztulása szerves anyag bomlását idézi elő, ami oxigént von el a vízből. Az algák tömeges pusztulását a

felszínén lévő sok moszat árnyékoló hatása is okozhatja. Források: http://hu.wikipediaorg/wiki/Prokari%C3%B3t%C3%A1k http://hu.wikipediaorg/wiki/Bakt%C3%A9riumok http://erettsegizz.com/biologia/a-prokariotak-2/ http://pompii.atwhu/kekbakteriumhtml