Gazdasági Ismeretek | Gazdaságtörténet » Dombiné Erdélyi Judit - Anglia, mint Európa beteg embere

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási szak Összehasonlító gazdaságtan házidolgozat Anglia, mint Európa beteg embere Nyíregyháza, 2003. november 19 Készítette: Dombiné Erdélyi Judit 2003/2004. tanév I félév II. évfolyam Gazdálkodási szak Levelező tagozat „E” csoport 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Rövid történelmi áttekintés 3o 2. Anglia a 1960-70-es években 4o 2.1 Szakszervezeti mozgalmak 6o 2.2 A világhatalmi pozíció gyengülése 6o 2.3 A konzervatívok próbálkozása a gazdaság fellendítésére 6o 2.4 Legfőbb kérdés: A közös Piaci csatlakozás 8o 2.5 Az olajválság szorításában 8o 2.6 Újra kormányon a Munkáspárt 9o 3. Tory őrségváltás és Wilson lemondása 10o 4. Színrelép Margaret Thatcher 10o 5. A „vaslady” 10o 6. Konzervatív Manifesztum 1979 12o 7. Thatcher forradalma 14o 7.1 Thatcher-i gazdaság 15o 7.2 A gazdasági változások társadalmi dimenziói 16o 7.3 Privatizáció 16o

7.4 Tömegtájékoztatás 17o 7.5 A „nagy bumm” 17o 7.6 Nyugdíj-reform 18o 8. A thatcherizmus hatása 18o 8.1 A nők helyzete 19o 9. A folytatás 19o 10. Nagy-Britannia a XXI században 20o 10.1 Politikai jellemzők 20o 10.2 Gazdasági jellemzők 21o 10.3 EU - kapcsolat alakulása 23o Irodalomjegyzék. 2 24.o 1. Rövid történelmi áttekintés A kelták a Kr.e 1 évtizedben jelentek meg a brit szigeten, akiket az 1 században rómaiak követtek. Távozásukkal, az 5 században a főként Skandináviából érkező angol, szász és jüt hordák lepték el a szigetet, a kelta britek pedig Wellsbe és Skóciába húzódtak vissza. A létrejövő sok kicsi, kereszténységet felvett angolszász királyságot Nagy Alfréd, Wessex királya egyesítette. A sorozatos normann támadásoknak ellenállni képtelen szigetet 1066-ban Hódító Vilmos leigázta, majd utódai létrehozták a hűbéri rendszeren alapuló, központosított királyságot. Helyükre a 12 s zázad elején az

Anjou-Plantagenet-ház lépett, ez idő alatt teljesedett ki Anglia hatalma Írország, Skócia és Wales felett. Az erős királyság ellen fellázadó nemesek előtt – a harmadik Plantagenet uralkodó – Földnélküli János meghajolni kényszerült, és aláírta az előjogokat biztosító Magna Chartát. Utóda, Nyakigláb Edward idején alakult ki a máig az írott alkotmányt helyettesítő, egyedülálló angol szokásjog, és ült össze először a kizárólag nemesekből álló parlament, amely a 14. század elején kiegészült az alacsonyabb nemesi címmel rendelkező földbirtokosokat képviselő, adóügyekben döntési jogkörrel felruházott alsóházzal. A háborúskodásokkal – a franciákkal vívott százéves háborúval és a P lantagenet-ház két oldalága között kirobbant trónviszállyal, a Rózsák háborújával – eltelt évszázad után Anglia történelmében újabb szakasz VIII. Henrik, a második Tudor-házi király uralkodásával kezdődött,

aki magánéleti problémái miatt szakított a pápával, és létrehozta az anglikán egyházat. Anglia virágkorát első házasságából született lánya, I. Erzsébet uralkodása alatt, a 16 század második felében élte, aki gyarmati hódításaival a szigetországot világhatalommá emelte. Utódai felélték örökségüket: I. Károly abszolutista uralkodóként próbálta kormányozni a parlamentáris berendezkedésű Angliát. 1642-ben kirobbant a polgári forradalom, élén a puritánok vezérével, Oliver Cromwellel elsöpörte a monarchiát, a királyt kivégezték, és kikiáltották a köztársaságot. A Cromwell halála után visszahívott Stuartok – tanulva elődeik politikájából – áttértek az alkotmányos monarchiára. Anglia a 1 8 századi ipari forradalom nyomán látványos fejlődésen ment át. A második aranykort a Hannover-házi Viktória királynő neve fémjelzi, és ez megerősített gyarmatbirodalmi statusa révén biztosította világhatalmi

pozíciójának a megőrzését egészen a 19. század végéig Időközben kialakult a hatalomért rivalizáló két politikai erő: a konzervatív toryk és a liberális whigek. Az általános választójog 1918-ban történt bevezetésével a l iberálisok helyébe lépett a Munkáspárt, amely először 1924-ben került kormányra. A mindkét 3 világháborúban a Németországgal szembeni szövetségben résztvevő Nagy-Britanniában az utóbbi 80 é vben a konzervatívok és a munkáspártiak kisebb-nagyobb megszakításokkal váltották egymást a hatalomban. Mindeközben a brit gyarmatbirodalom darabjaira hullott: a trónt 1953-ban elfoglalt, és máig uralkodó II. Erzsébetet ma már csak az egykori gyarmatokat tömörítő brit Nemzetközösség emlékeztetheti arra, hogy elődei milyen kiterjedt birodalmat mondhattak magukénak. 2. Anglia a 1960-70-es években Nagy-Britannia a II. világháború végén a nyomor és a csőd szélén tántorgott, attól függetlenül,

hogy az életszínvonal magasabb volt, mint bármikor azelőtt. A 1960-as évek végén 70-es évek elején az angol uralkodó osztályok körében a beletörődés vált irányadóvá, mi szerint a nemzet hanyatlását ugyanúgy el kell fogadni, mint az ország nyomorúságos klímáját. A pesszimizmust a többi nyugati országhoz viszonyított lemaradása táplálta. Ez az álláspont szöges ellentéte volt a XIX századi nemzettudatnak, mi szerint: „Mi állunk az erkölcsi, társadalmi és politikai civilizáció csúcsán”-Lord Palmerston. „Bármit meg tudunk tenni”-Viktória királynő A hanyatlás nézete nem Anglia egyedi sajátossága volt. A Római Klub telekürtölte a világot avval a m althuziánus feltevéssel, hogy a Föld képtelen eltartani növekvő népességét, az autókat és a gyárakat. Annak oka, hogy az angolok körében jobban meggyökerezett ez a gondolat az, hogy nem éjsötét rosszként tekintettek rá, és sok játékos elképzelésébe

beleillett. Azt gondolták, hogy a hanyatlás elkerülhetetlen mellékterméke mindannak, ami az angol életmódban jó. - az egyházak számára a gazdasági hanyatlás azt jelentette, hogy az emberek energiái és törekvései a gazdagabb lelki élet felé fordulhatnak. - a szakszervezetek és a Munkáspárt könnyebben tudta fékentartani tagjait, ha meggyőzte őket: a munkásosztály felemelkedésének esélye csekély - az „uralkodó osztály”- a hanyatlást kihívásnak tekintette, hogy képesek-e a nemzet összetartására - a „fecsegő osztály”, az a csoport, mely az állam által támogatott oktatókból, kutatókból és olyan társaságokból állt, akik egyenlőségjelet tettek az anyagi haladás és a nyárspolgárság közé. 4 Ezek a csoportok erős koalíciót alkottak azokkal szemben, akik fel akartak lépni NagyBritannia hanyatlása ellen. A kormányon lévő Munkáspárt nagy reményt fűzött egy új adótípus bevezetéséhez, az ún. s

zelektív foglalkoztatási adóhoz. A hivatalos álláspont szerint ez a termelővállalatokat ösztönözte a szolgáltatószektorral szemben, az export növelése érdekében. A szelektív adót a legtöbb munkaadónak fizetnie kellett, a termelőegységeknek azonban a kincstár visszatérítette, hogy kifizetődőbbé tegye a beruházásokat. Az új adónem a munkaadók és a szakszervezetek között egyaránt népszerűtlennek bizonyult, és mindkét fél úgy vélte, hogy az csak a megélhetési költségeket emeli. A hátrányosan érintett szolgáltató szektorban pedig arra mutatott rá, hogy bizonyos fokig ezt a szférát is exportágazatnak lehet tekinteni. A Munkáspárt és a szakszervezetek között erősen megromlott a viszony. A Wilson-adminisztráció abszolút elsőbbséget adott a fizetési mérlegben jelentkező deficit kiküszöbölésének, és ezért véget vetett a stop-go politikának: a gazdaság következetes fékezése, a stop mellett döntött. 1965 n

yarán Wilson még nem volt hajlandó a font leértékelésére, mint ahogy a fegyverkezési kiadások csökkentésére és a tőkeexport korlátozására sem. A hagyományos deflációs intézkedésekkel próbálkozott: a belföldi fogyasztás visszafogására megemelték a forgalmi adót, különadóval terhelték az autóbenzint és a szeszes italokat. 1966-ban a szakszervezetek heves felháborodására, bevezették a bér-stopot, miszerint minden bért és fizetést hat hónapra be kell fagyasztani és a szigorú korlátozás periódusának kell majd követnie. 1967 őszére katasztrofálissá vált a pénzügyi helyzet, amelyért kormánykörökben a nyáron lezajlott arab-izraeli háborút, és a Szuezi-csatorna ezt követő lezárását okolták. Valójában a bajok a brit gazdaságpolitikában gyökereztek, bár tény, hogy a háborús vereség után számos arab ország kivonta betétjeit a nagy londoni bankokból, és a csatorna kiesése havonta 15-17 millió font

veszteséget okozott a közel-keleti olajra szoruló szigetországnak. A stagnáló gazdaságban a munkanélküliség olyan arányokat ért el, amilyet a világháború óta egyszer sem. Egy hónap alatt 46 millióról 107 millióra nőtt a kereskedelmi deficit. Az egyre fenyegetőbb krízis helyzetet már nem lehetett az amúgy is hét százalékos kamatláb emelésével megoldani. Wilson rákényszerült a f ont irreálisan magas árfolyamának a f eladására, leértékelték 2,8 dollárról 2,4 dollárra, tehát 14,3 százalékkal. A leértékelés után Nagy-Britannia 3 milliárd dolláros hitelt kapott külföldi bankoktól, a kormány pedig folytatta a népszerűtlen restrikciós intézkedések sorozatát. A javulás 1969 n yarán mutatkozott, de ehhez nagymértékben hozzájárult a világkereskedelem általános élénkülése is. A kedvező tendencia 1970 áprilisáig 5 folytatódott. A betegség legyűréséhez felhasznált gyógyszerek azonban igen negatív

mellékhatásokkal jártak: a brit ipar fejlődése, a gazdaság fékezésének következtében mindinkább elmaradt vetélytársaiétól. Míg 1965 és 1970 köz ött az iparban dolgozók termelékenysége Angliában 27 százalékkal nőtt, addig Olaszországban 50 százalékkal, Japánban pedig 102 százalékkal. 2.1 Szakszervezeti mozgalmak A Wilson-kormány takarékossági politikája jelentékenyen fokozta a sztrájkok számát. A brit szakszervezeti mozgalom a világon a legrégebbi és a legerősebbek egyike Ez a mozgalom politikai vagy vallási okokból sohasem szakadt ketté, bár számuk folyamatosan csökkent, 1966-ban még mindig 574 szakszervezet működött, a munkaképes briteknek a felét tömörítve. 1964 és 1967 között a nem hivatalos sztrájkok száma évi 2100ra becsülhető 2.2 A világhatalmi pozíció gyengülése A hatvanas évek második felében tovább folytatódott az egykori birodalmi pozíciók eróziós folyamata. A brit gazdaság

teljesítőképessége egyre kevésbé állt arányban London világpolitikai ambícióival. A pénzügyi válság tetőzése 1968 nyarára kikényszeríttette a kormány döntését, hogy feladja a „Szueztől keletre” fekvő pozícióit. Az egykori ázsiai gyarmatokon az amerikai és a japán tőke mindinkább háttérbe szorította a britet. Egészében véve a Nemzetközösség országainak a jelentősége a szigetország kereskedelmében folyamatosan csökkent; 1966-ban a brit exportnak már csak 26 százaléka talált vevőkre a nemzetközösségi piacokon. A nemzetközösségi kapcsolatok sajátos belpolitikai vonatkozását jelentették az egyre nagyobb számban érkező szinesbőrű bevándorlók. Főképp a munkaerőre éhes nagy ipari központok peremén telepedtek le, így hasznot jelentettek a gazdaságnak. A munkáspárt is arra az álláspontra helyezkedett, hogy elítéli a faji diszkriminációt, de az érkező bevándorlók számát szabályozni kell. 2.3

A konzervatívok próbálkozása a gazdaság fellendítésére Az 1970-es választásokat a T ed Heath vezette konzervatívok nyerték meg, amelyben közrejátszott a szavazás előtt nyilvánosságra hozott kedvezőtlen adatok a brit 6 külkereskedelem alakulásáról. A konzervatívok győzelme azt bizonyította, hogy milyen negatívan értékelik a választók a munkáspárti kormány gazdaságpolitikájának eredményeit. A bérstop, a deflációs intézkedések, a növekvő munkanélküliség és infláció, a szakszervezetek jogainak megnyirbálása, a bevándorlás akadályozása, a vietnámi háború támogatása mind rossz emléket keltett a közvéleményben. Heath szakítani kívánt mind a Wilson vezette munkáspárti adminisztrációval, mind az előző tory kabinet politikájával. Az új vezetés célja, hogy megkísérelje a brit nép egész gondolkodásmódjának a megváltoztatását, annak érdekében, hogy egy dinamikusabb, törekvőbb, erőszakosabb

gazdaságot teremtsen. A konzervatívok módszere a gazdaság fellendítésére, hagyományos elveikkel összhangban: az állami kiadások szigorú korlátozása, adócsökkentés és a hitelfelvételi lehetőségek bővítése. Az új koncepció jegyében Nagy-Britanniában a nemzeti jövedelemnek jóval kisebb részét fordították szociális célokra, mint Hollandiában vagy Belgiumban. A takarékossági intézkedések ellenére 1971-et mégis a stagnálás és a gyorsuló infláció jellemezte; míg az infláció üteme 1968 é s 1970 kö zött 5,9 s zázalékos volt, 1970 é s 1973 köz ött már 8,6 s zázalékos. Az ország a tomboló sztrájkok és a bérek szította infláció miatt a szakadék szélén tántorgott, a munkanélküliség 1971-ben az egymillió felé közeledett, ehhez társult még a Rolls Royce összeomlása, s az, hogy Nixon elnök felmondta a font konvertibilitását. Előnytelenül érintette a brit gazdaságot, hogy 1974-ben leértékelték a dollárt,

és London kénytelen volt hozzájárulni a font viszonylag magas árfolyamához, az egy dollár= 2,6 font arányhoz, bár a gazdaság teljesítménye ezt nem indokolta. 1972-re a kereskedelmi mérleg erősen deficitessé vált, a pénzügyminiszter a font „lebegtetése” mellett döntött. Az importtermékek hazai árának az emelkedése érvényesült, ez Angliának komoly veszteséget okozott. A munkanélküliek száma meghaladta az egymilliót, de még mindig nem volt jele az ipari beruházások remélt bővülésének, amit az adó csökkentések is támogatni kívántak. A kormány a visszakozás jeleit mutatta. Félretette Heath a központilag vezényelt ár- és jövedelempolitikával szembeni konzervatív előítéleteket is. Következett a „Heathféle hajtűkanyar”: a teljes foglalkoztatottság újra a gazdaságpolitika elsőszámú célkitűzésévé vált, kiterjesztették a szociális szolgáltatások körét, megháromszorozták a forgalomban lévő pénz

mennyiségét. Miután a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások kudarcba fulladtak, ismét a b érstop eszközéhez nyúlt az infláció megfékezése érdekében: 90 napra befagyasztották a béreket és az árakat. 7 2.4 Legfőbb kérdés: A Közös Piaci csatlakozás A nemzetközi vonatkozású kérdések közül egy sem korbácsolta fel annyira a szenvedélyeket, és nem osztotta meg annyira a brit közvéleményt, mint az Európához, azaz a Közös Piachoz való csatlakozás. Heath a csatlakozást kezdettől támogatta 1970 decemberében elvi döntés született arról, hogy a hatok megbeszélést kezdenek NagyBritannia, Írország, Norvégia és Dánia felvételéről. 1972 január 22-én már alá is írták a britek csatlakozásáról szóló egyezményt, amely hatéves átmeneti időt adott a közös külső vámhatár teljes bevezetéséig. Kompromisszumos megoldás született a s zervezet költségvetéséhez történő brit pénzügyi hozzájárulás

mértékében is. A kialkudott feltételek azonban nem egyértelműen kedveztek a briteknek: a közös piaci agrártermelők támogatása, termékeiknek a v ilágpiaci árnál drágábban való megvétele Angliának igen nagy anyagi veszteséget jelentett. 2.5 Az olajválság szorításában Az 1973-1974-es első olajválság az egész tőkés világgazdaság számára nagy kihívást jelentett. Az energiaválság megmutatta: azok a vezető ipari tőkésállamok, amelyek túlságosan nagymértékben függenek az ellenőrzésükön kívül álló energiaforrásoktól, gazdaságilag és politikailag egyaránt rendkívül sebezhetőek. 1973 október 6-án kirobbant a negyedik arab-izraeli háború, két nappal a hadműveletek kezdete után az olaj világpiaci ára 75 százalékkal emelkedett, az év végén pedig már a négyszerese volt az év eleinek. Még súlyosabban érintette a nyugati államokat, hogy Izrael támogatása miatt a legnagyobb olajexportőrök, az arab országok

olajembargót vezettek be velük szemben. Nagy-Britannia semlegesnek nyilvánította magát a háborús válságban. Ez az óvatos magatartás hozzájárult ahhoz, hogy az olajembargó csak kisebb nehézségeket okozott. A Közel-Keletről származó olajimportja csak 15 százalékkal csökkent, de az áremelkedés így is megviselte a gyenge gazdaságot. Az olajellátási nehézségek felértékelték az ország saját energia forrásait, mindenek előtt a szenet. A bányászszakszervezet elérkezetnek látta az időt, hogy az előző években elszenvedett sérelmeket orvosolja. A kormány által ígért 13 százalékos béremelést elutasították és megtiltották a túlórák és hétvégi műszakok vállalását. Az energia szükségessége miatt az állam korlátozta az áramfogyasztást, az ipari üzemek egy héten csak három nap kaptak villanyáramot, az országutakon sebesség korlátozást vezettek be és 8 a televízió adásidejét is csökkentették. A kormány nem

engedett a szakszervezeteknek, ezért a bányászok sztrájkba léptek. Az események azt jelezték, hogy Nagy-Britannia még nem állt készen a r adikális változások elfogadására és Hheath sem volt felkészülve arra, hogy szembeszálljon a szakszervezetek ellenállásával és az országot megrengető dokkmunkás- és bányászsztrájkokkal. A sztrájkok miatt kiesett munkanapok száma az 1960-as évek átlagos 3,5 millió nap/év szintjéről 1970-ben 10,9 millióra szökött, 1971-ben 13,6 millióra, 1972-ben padig 23,9 millióra. A toryk úgy látták, hogy nincs más kiút, mint az általános választások azonnali kiírása, amelyet el is veszítettek a M unkáspárttal szemben, csakúgy, mint az októberi választást. 2.6 Újra kormányon a Munkáspárt Az 1974. okt óberében a választásokat megnyert új Wilson-kormánynak a döntő csatát a gazdasági fronton kellett megvívnia. 1974-re az infláció megközelítette a 1 5 százalékot, a f izetési mérleg

hatalmas deficitet mutatott és a k özkiadások meghaladták a GDP 40 %-át. 1975 júliusára már 26 százalékosra emelkedett az infláció, a fizetésimérleghiány pedig túllépte a 3 és fél milliárd fontot, 700 ezerre nőtt a munkanélküliek száma A kormány a pénzügyi hiány fedezését elsődlegesen nemzetközi hitelek felvételével kívánta megoldani. A bérek és a fizetések az inflációt is meghaladó ütemben nőttek, ezért a bérkorlátozás közvetlenebb eszközeihez nyúltak. Az ipari termelés területén a fejlődés katalizátorának szerepét az újonnan létrehozott Nemzeti Vállalkozási Hivatalnak kellett betöltenie. A testület feladata az állami vállalkozások körének a kibővítésére irányult, az illetékesek abból indultak ki, hogy a magánvállalkozások önmagukban nem képesek a gazdaság magas növekedési rátáját garantálni aktív állami beavatkozás nélkül. A munkáspárti kormánynak véglegesen dűlőre kellett vinnie a

közös piaci tagság ügyét is. A népszavazás kiírása előtt azonban újra tárgyalták az egyezmény néhány pontját, minek eredményeként kaptak is a britek kisebb engedményeket. Az 1975 júniusában kiírt népszavazás a csatlakozás mellett döntött. 1976-ra a gazdasági bajok annyira krónikussá váltak, hogy a Nemzeti Valutaalap segítségét kellett kérni. Az IMF rendszabályai elfogadhatatlanok voltak a szakszervezeteknek, az országot ismét sztrájkhullám borította el. 1978-79 telén nem temették el a halottakat, bezártak a gyárak, hidegek maradtak a kályhák. 9 3. Tory őrségváltás és Wilson lemondása A Konzervatív Párt a kétszeres választási vereség hatására úgy döntött, hogy vezetőjüket mindenévben újra kell választani. 1975 februárjában olyan történt, ami még soha: egy brit politikai párt nőt választott vezérének. A párt 146 parlamenti képviselőjének szavazatával Margaret Thatcher lett a konzervatívok

vezetője. Egy évvel később a Munkáspárt élén is őrségváltásra került sor. 1976március 16án Wilson bejelentette, hogy visszavonul 4. Színrelép Margaret Thatcher 1979-ben színrelépett a Konzervatív Párt vezetőjeként Margaret Thatcher és hirdette, hogy „a hanyatlás nem szükségszerű”. Lelépett a színről az az elképzelés, hogy az állam a szakszervezetekkel karöltve megfelelően tudja működtetni Nagy-Britannia gazdaságát. Margaret Thatcher a konszenzust nem a haladás mottójának, hanem ellenségének tekintette. Politikájában rámenős volt, a bennfentesek helyére „külsősöket” léptetett. Hatalomra kerülésével a politikai pragmatizmust felváltotta a politikai meggyőződés. Politikai javaslatainak intellektuális elméleti kerete: a monetarizmus, az egyén szerepének hangsúlyozása az állami szerepvállalással szemben, a p iaci mechanizmusokra való támaszkodás, a háttérkutatások. A jól ismert előzmények tükrében - az

elavult és drágán termelő, egyre kevésbé versenyképes ipar, túlfoglalkoztatottság, majd növekvő munkanélküliség és infláció, a hagyományos piacok elvesztése, fizetési mérleghiány, megújulásra és megújításra képtelen, nagyrészt túlélésre berendezkedett politikai és gazdasági elit – az 1979-es választásokat a Konzervatív Párt színeiben radikális programjával Margaret Thatcher nyerte. 5. A „vaslady” Margaret Hilda Thatcher Granthamben (Linchonshire) született, 1925-ben, egy zöldségkereskedő családjában. Kislányként Margaret rendszeresen segített szüleinek a boltban, de szorgalmasan tanult a helyi elemi és középiskolában is, aminek meglett az 10 eredménye: ösztöndíj segítségével Oxfordban, a Somevville College-ben folytathatott vegyészeti tanulmányokat, majd kutató kémikus lett. Kitartását és törekvő természetét valószínűleg apjától, a szigorú antialkoholista metodistától, a helyi tanács egyik

vezetőjétől örökölte, de 1951-ben kötött házassága is megerősítette: férje, a nála tíz évvel idősebb Denis Thatcher igazi üzletember volt, egy festékgyár irányítója. Férj és feleség egyetértett abban, hogy „a munka az első”. Margaret nem is érte be a vegyészet területén szerzett diplomával; férje anyagi segítségével jogi tanulmányokat kezdett, főként a pénz- és adóügyi problémák foglalkoztatták. 1953 a ugusztusában ikreknek – egy lánynak és egy fiúnak – adott életet, s ezt szerencsés véletlennek tekintette, mert így gyorsabban eleget tett családi kötelezettségeinek. Ugyanabban az évben sikeresen befejezte a jogi stádiumokat is és ügyvéd lett. Politikai karrierjét persze aligha bontakoztathatta volna ki a két gyerek mellett, ha a család anyagi ereje nem teszi lehetővé számára a háztartási munkák minimálisra korlátozását. Később elismerően szólt férje megértő támogatásáról, valamint az ügyes

időbeosztás és munkaszervezés fontosságáról. Parlamenti képviselővé először 1959-ben választották Finchleyben, de politikai érdeklődése már jóval hamarabb felébredt. Gyermekkorában a legmélyebb hatással a brit birodalom dicsőségének költője, Kipling volt rá, egyetemistaként pedig a világháború poklában is biztos kézzel kormányzó sir Winston Churchillt tartotta példaképének. Már Oxfordban bekapcsolódott a toryk egyetemi szövetségébe, s 1950-ben az Ő „színeikben” indult Bartfordban a választásokon – akkor még sikertelenül. Első fontosabb tisztségét 1961-ben kapta: Macmillan a társadalombiztosítási minisztérium államtitkárává nevezte ki. Heath kormányában, 1970-ben már az oktatásügyi tárcát kapta meg; határozottságával és önálló gondolkodásával gyorsan felhívta magára kollégáinak figyelmét. De azt sem titkolta, hogy helyteleníti Heath következetlenségét, „U kanyarját”. Politikai mentora sir

Keith Joseph volt, ő ismertette meg a szabad piaci kapitalizmus apostolainak, Hayeknek és Friedmannek a t éziseivel, amelyek iránt a természettudományos alapműveltségű, éles logikájú, ám a s zociális kérdések iránt kevésbé fogékony Margaret Thatcher mély rokonszenvet érzett. 1975-ben lett a párt új vezetője, tudatosan azt a benyomást akarta kialakítani magáról, hogy ő éppoly ügyesen vezetné Nagy-Britanniát, mint saját háztartását Három választás győzteseként, az egyik leghosszabb ideig megszakítás nélkül miniszterelnöki tisztséget betöltő politikus. 1990 novemberében azonban lemondott, mivel az európai pénzügyi és gazdasági uniót ellenző nézetei miatt pártján belül ellenzékbe került. 1992-ben főrendi címet kapott 11 6. Konzervatív Manifesztum 1979 Margaret Thatcher szerint Anglia utat tévesztett ország, gazdag természeti kincsekben, szénben, olajban, földgázban, termékeny földekben. Gazdag emberi

erőforrásban is, a legmagasabb szakmai és vezetési tudásban. Örököse parlamenti demokráciának és a törvény uralma évszázados hagyományainak. Mindezek ellenére ez az ország a II. világháború óta a legsúlyosabb gondokkal küszködött. A társadalom a t eljes szétesés közelébe került A 80-as évek gondjainak oka összetett és jó pár évre nyúlik vissza. A munkáspárt háromféle módon is súlyosbította a helyzetet 15 éves hatalma alatt: - az irigység politikáját folytatta és a gazdaság növekedésével aktívan szembeszállt. A társadalmi csoportokat egymás ellen fordította az elégtelen gazdaságért folyó küzdelemben. - növelték az állam és csökkentették az egyén szerepét, s ez által megbénították a vállalkozó kedvet és az erőfeszítésre való törekvést, amelytől egy prosperáló ország társadalmi szolgáltatásainak javulása függhet. - rengeteg kiváltsággal ruházták fel a szakszervezeteket

felelőségük hangsúlyozása nélkül, ezzel lehetővé tették egy szélsőséges kisebbség számára az egyéni szabadság megsértését. Ennek következtében az erős és mély közösségi érzésekből fakadó szakszervezeti mozgalom, már kevesebb bizalmat élvezett. A munkáspárt zsákutcába jutott. A párt természetéből adódik, hogy képtelen sikeresen vezetni egy vegyes gazdaságot, és egy szabad társadalmat. Ennek oka a megosztottságuk és egyetlen befolyásos érdekcsoporttól való anyagi függésük. Nem tudott a nép egésze nevében beszélni és cselekedni. A Konzervatív Párt hitte, hogy meg tudja fordítani a viszonylagos hanyatlás trendjét. Feladatuknak tűzték ki a gazdaság újjáépítését és a nép újraegyesítését 1., Öt fő feladatunk: - gazdasági és társadalmi élet helyreállítása az infláció visszaszorításával és szakszervezeti mozgalom jogai kialakításával 12 és kötelezettségei közötti egyensúly -

az ösztönzőerő helyreállítása, új munkahelyek kialakítása - a Parlament és a jogállamiság megerősítése - a családi élet támogatása: az emberek segítése, hogy otthonaik tulajdonosaivá váljanak, oktatási színvonal növelése, a jóléti államnak a rászorulók részére nyújtott szolgáltatási hatékonyság emelése - növelni Nagy-Britannia védelmi együttműködni szövetségeseivel. 2., Az egyensúly helyreállítása: - infláció megfékezése - a pénz felértékelése - szakszervezeti reform – sztrájkőrség - sztrájközön - felelős béralku 3., Egy virágzóbb ország: - a jövedelemadó csökkentése - tulajdonosi demokrácia - ipar, kereskedelem és a munkahelyek - államosítás - tisztességes kereskedelem - kisvállalkozások - mezőgazdaság - halászat - állatvédelem 4., Jogállamiság: - bűnüldözés - bűnözők elrettentése - bevándorlás és faji kapcsolatok - a parlament

fennhatósága - Észak-Írország 5., Családok segítése - mindenkinek saját otthont 13 erejét és érdekeinek védelmében - a tanácsi lakások eladása - a magán-bérbeadás újraélesztése - környezetvédelem - oktatási követelmények - a szülők jogai és kötelességei - művészet - egészségügy és népjólét - a társadalombiztosítás ésszerűsítése - öregek és fogyatékosok 6., Erős Nagy-Britannia a szabad világban - védelmünk erősítése - az európai közösség - Afrika és a Közel-Kelet - Rodézia - Kereskedelem, segélyek és a nemzetközösség 7., Új kezdet 7. Thatcher forradalma „Visszaadtuk az embereknek azt a jogot, hogy önmaguk dönthessenek életükről és megélhetésükről” Margaret Thatcher A vaslady hatalomra kerülésével Nagy-Britannia kormányzásának a módja három fontos területen változott: - megpróbálta jobban ellenőrzése alá vonni a kormányzati mechanizmusokat -

külső tanácsadók szerepét növelte - fokozatosan háttérbe szorította a kabinet kollektív felelőségének gondolatát A kormányzatra való támaszkodás helyett az egyéni felelősség lett a mérce. Bátorította a vállalkozói kultúrát, követői hittek az egyén, mint a gazdaság forrásának központi szerepében és csodálták Amerikát. 14 A legnagyobb adókulcsot 83 % -ról 40 % -ra szorították le, a beruházásokból származó jövedelmek után fizetendő 15 %-os forrásadót megszüntették, és sok alacsony jövedelműt teljesen töröltek az adófizetők listájáról. A bérek, az árak és a valutaforgalom szabályozása megszűnt. Egy sor intézkedést hozott a kezdő vállalkozók támogatására Az eredmény drámai volt: hetente 500 új cég alakult, s az egyéni vállalkozók száma az 1980as években 1,5 millióval nőtt, e növekedési ütem több mint hatszorosa volt az előző harmincévinek, és elérte a 3,4 milliót. Ez a szám az

alkalmazott munkaerő 12 %-át jelentette. A vállalkozói aktivitás növekedése természetesen nem csak a T hatcher-i politikának köszönhető. A „füstös” iparágak, úgymint az acélipar és a hajógyártás hanyatlása, és az információs szolgáltatások gyors fejlődése a nagy szervezetek összezsugorodásához és a kis, inkább szellemi tevékenységet, mint tőkét igénylő vállalkozások kialakulásához vezetett. A Thatcher előtti konszenzus azt a nézetet hirdette, hogy kerül amibe kerül, meg kell tartani a m unkahelyeket a h aldokló iparágakban. Ez viszont állami támogatást igényelt, mesterséges piac kialakítását, és az újítások elfojtását. Például a villamos energiatermelő vállalatokat arra kényszeríttették, hogy drága angol szenet használjanak az olcsó import helyett. A konszenzus vállalkozás ellenessége megnyilvánult abban, hogy ha egy újonnan megalakult kis cég sikeresen átjutott a bürokrácia akadékoskodásán,

félnie kellett attól, hogy nem küldheti el feleslegessé váló munkásait, és ha esetleg beindult az üzlet, akkor el kellett viselnie, hogy profitjának hatalmas százalékát elviszik az adók, amelyekkel acélkohókat, szénbányákat, autógyárakat és egyéb haldokló iparágakat támogattak. 7.1 Thatcher-i gazdaság - az egy főre jutó reáljövedelem 30 %-kal nőtt - az államiszektor összezsugorodott, 1980-ban a közkiadások a GDP 44,7 %-ára rúgtak, míg 1989-ben az arány 40,9 %. Az itt lévő nettó tőkeállomány 44,1-ről 30,6%-ra esett vissza, a foglalkoztatottak száma pedig 29,3 millióról 23,1-re - 1979 és 1989 köz ött a magánszektorban a munka termelékenysége 2,1 %-kal nőtt évente. - az inflációt megfékezték: tizenöt százalékról annak egyharmadára esett vissza. - a GDP ezekben az években 1982 és 89 között 3,2 %-os növekedést mutatott. 15 7.2 A gazdasági változások társadalmi dimenziói 1979 1990 szakszervezeti tag

13,3 millió 10 millió részvénytulajdonos 3,5 millió 13 millió lakástulajdonos 11,2 millió 15 millió A lakástulajdonosok számának növekedése a „vásárlási jog”-programnak köszönhető. - az állami alkalmazottak csökkenő számának tendenciája mutatkozik - erőteljes privatizáció - technológiai váltás - termelékenység növekedés - külföldi beruházások - hosszú távú üzleti tervezés lehetősége A radikális változások méltán érdemik ki a „forradalom” címet. 7.3 Privatizáció A „vaslady” kormányzása alatt az állami vállalatok súlya a GDP megtermelésében 10 %-ról 3 %-ra csökkent. Az angol privatizációs folyamat nem ment buktatók nélkül A kormány szerepének csökkenésével párhuzamosan zajlott a szakszervezetek térvesztése. A szolidaritási sztrájkőrségek és a boltbezárások korlátozásával Thatcher behatárolta a gazdasági vitákat. Azzal, hogy kiterjesztette a szakszervezeti tagok

jogait, nehezebbé tette sztrájkok szervezését. Így csökkentek a szakszervezetek lehetőségei a modernizáció akadályozására és növekedett mind az angol ipar versenyképessége mind az ország vonzereje a külföldi befektetők szemében. Megnyirbálta a szakszervezetek azon képességét is, hogy megbénítsák az országot, ha politikai követeléseiket nem teljesítik. Az 1984-85-ös hosszú és véres sztrájk során példát statuált, kitartásával legyőzte a bányászokat, amivel mindenki előtt világossá tette, hogy az iparpolitikát a kormány és nem a szakszervezetek alakítják. 16 7.4 Tömegtájékoztatás A Thatcher-forradalom jelentős hatást gyakorolt a médiára is. Ennek szintén voltak társadalmi és gazdasági vonzatai. Befolyást gyakorolt az életszínvonalra, a mérlegekre és az iparistruktúrára. Kihatott az információk jellegére és az angolokat érő kulturális jelzésekre. A sajtó világában kiállt a modernizáció mellett a

nyomdász szakszervezetekkel szemben, akik hatalmas sztrájkokat szerveztek a tömeges elbocsátások megakadályozására. Az erőfeszítésnek meg lett az eredménye, az új kiadónál megszűnt a szakszervezeti cenzúra. A politikai spektrum eleddig alulképviselt gondolataival újságok tucatjai léptek porondra, és kiszélesítették az olvasóközönség rendelkezésére álló eszmék tárházát. Hasonlók történtek az elektronikus médiában is. Thatcher előtt Nagy-Britanniában két televíziós társaság működött, az egyik a kormánytól kapott felhatalmazás alapján, a másiknak pedig részletesen szabályozták, milyen forrásból származhatnak a bevételei, kik lehetnek a tulajdonosai, és mit sugározhat. A technikai fejlődéssel párhuzamosan kezdtek „fenyegetni” a műholdas adások, amelyek megjelenése igazolta, hogy az angol közönség nagyobb választékot szeretne, filmeket, sportot, huszonnégy órás hírműsort, amerikai szappanoperákat, rock

koncerteket, opera közvetítést. Az uralkodó osztály megrémülve a nemzet gondolatvilágának alakításához olyannyira kulcsfontosságú médium fölötti monopóliumok elvesztésének lehetőségétől, zónakorlátozások bevezetésével válaszolt, korlátozta az amerikai termékek használatát. Ezen próbálkozásokat a v aslady szintén visszaszorította és minden fórumot megragadott, hogy népszerűsítse a hírműsorokat, amelyek alternatívákat kínálnak a nézőknek a megítéléshez. 7.5 A „nagy bumm” A „nagy bumm”- a brókercégek reformja, mely szétrobbantotta a szorosan összetartó, ármegállapító kartellt, amely megállapította a brókeri jutalékokat és a tőzsdén való részvételt a tőzsdetársaságokra korlátozta. A kormányzat felszámolta a jutalék-kartellt és a bejutás akadályozását. Ettől kezdve a nagy bankok és egyéb korlátozott felelősségű társaságok is tőzsdei szereplőkké válhattak. 17 7.6 Nyugdíj-reform

Thatcher asszony meggyőződése szerint, az egyén öregkori éveiről elsősorban önmaga nem pedig az állam köteles gondoskodni. Egy sor adóreformot vezetett be, amelyek hozzájárultak a magán nyugdíjalapok fejlődéséhez. A nyugdíjalapok és a biztosítási alapok hatalmas befektetendő tőkék koncentrációjának létrejöttét jelentették. 8. A thatcherizmus hatása Thatcher rányomta bélyegét a b rit politikára. A vaslady alatt az egyéni teljesítmények, érdemek elismerése növelte a felfelé irányuló társadalmi mobilitást; megtörte a modernizálást hátráltató szakszervezetek túlzott hatalmát, segített leszámolni a csődöt mondott szocializmus brit változatával; ösztönözte a szabad vállalkozásokat. Jól működő országot hagyott utódjára, ahol nincsenek bénító és politika szembenállással motivált sztrájkok, idegenverés, erőszakhullám. A katonák és diplomaták jól képzettek, és az ország súlyát meghaladó nagy szerepet

játszanak a nemzetközi életben. A szellemi élet virágzik, számottevő a brit tudósok részesedése a Nobel-díjakban. John Major igen sokat átvett és folytatott a thatcherizmusból, de a hangsúlyok olyan mértékű megváltoztatásával, ami a változásoknak nem csak mennyiségi, hanem minőségi dimenziót is adott. Major gyorsan bebizonyította, hogy semmiképp sem tekinthető Thatcher eszközének. A miniszterelnök-váltás jótékony hatással járt a Konzervatív Párt népszerűségére nézve. Ehhez hozzájárult az is, hogy nem késlekedett a legnépszerűtlenebb politikai elemek, mindenek előtt a gyűlölt „fejadónak” a kiiktatásával. 1991. márciusában ennek helyére a régi házadó korszerűsített változatát állították, ezt kiegészítették a helyi önkormányzatnak juttatott költségvetési támogatás növelésével. A Thatcheri gazdaságpolitika alapvető prioritásai nem változtak meg. A privatizáció teljes gőzzel folytatódott, és

napirendre került az állami tulajdonú vasút és a Postahivatal egyes részlegeinek eladása, sőt magánkézbe jutatták a nukleáris ipar jó részét is. Major megörökölte az öböl-válságot, de ez nem változtatott a brit magatartáson. Ő is egyetértett Bush amerikai elnökkel abban, hogy Irakot akár fegyverrel is kényszeríteni kell az általa lerohant Kuvait kiürítésére. A gyors katonai győzelem megerősítette az új kormányfő népszerűségét. 18 Jóval több gondot okozott az európai integrációhoz való viszony kialakítása. Major pozitívabban állt az Európai Közösséghez, mint elődje, és Anglia különállóságának fenntartása helyett arra törekedet, hogy a „Tizenkettők” körében London a vezetők közé kerüljön. 1992 februárjában aláírták a maastrichti egyezményt A kidolgozott dokumentum szerint az EU a gazdasági célok mellett „közös kül- és biztonságpolitikát”, valamint „közös bel- és igazságügyi

politikát” is meg akart valósítani. Ez magába foglalta a G azdasági és Pénzügyi Unió programját is, beleértve „végül az egységes pénz” elfogadását is. NagyBritannia azonban – Dániával együtt – fenntartotta magának, azt a jogot, hogy kilépjen az egységes pénz rendszeréből, ha úgy látja jónak. A brit küldöttség elérte azt is, hogy országukra ne vonatkozzon a „Szociális Fejezet”, vagyis a munkavállalók jogaira és bérezésére vonatkozó egységes szabályozás. 8.1 A nők helyzete A kilencvenesévekre a nők helyzete a társadalmi, gazdasági és politikai élet különböző területein is megerősödött. Nőtt az ügyvédnők száma, a női képviselők száma, emelkedett a nők száma a médiában, a reklámiparban, megjelentek a fegyveres erőkben, az első brit asztronauta is nő volt. 1992-ben a brit munkaerő 44 %-át tették ki a nők A női szerep átalakulásából fakadó feszültségek még a k irályi család körében is

éreztették hatásukat, emiatt ügyeik széles nyilvánosságot kaptak. Az érdeklődés magánügyeikről kiterjedt a királyi család anyagi ügyeire is. 9. A folytatás A következő választási ciklusra jellemző, hogy minden ország szenved a világméretű recessziótól, amely 1929-32 óta a legsúlyosabb. A bajok és a megoldandó problémák – ha térségenként és országonként más-más szinte is – sokban hasonlóak: gazdasági hanyatlás, a hagyományos nehézipar felszámolása, és a következtében fellépő munkanélküliség; élesedő harc a piacokért, a délkelet-ázsiai „újgazdagok” dinamikus előretörése, protekcionizmus, rossz közhangulat, erkölcsi válság, tekintély- és értékvesztés az egykor uralkodó európai országokban. A fejlett demokráciák körében Nagy-Britannia kétség kívül a nehéz helyzetűek között van. 1992 szeptemberében a kormány megalázó lépésre kényszerült: kivonta a fontot az európai valutarendszerből,

ami 20 %-os 19 leértékelést jelentett. Valójában pedig azt, hogy a brit gazdaság nem volt képes fenntartani a termeléssel alá nem támasztott mesterségesen magas árfolyamát. Az elemzések megdöbbentő tényeket tártak fel: nem csupán az elavult üzemeket zárták be, de a világszinten termelőket is lehagyták a külföldi – japán, amerikai, német, francia és olasz – versenytársak. A „világ gyárá”-ban ma alig állítanak elő exportképes terméket A szolgáltatások pénz- és tőzsdeügyletek, de még a fejlett elektronika-számítástechnika sem tudják pótolni az elveszett nagyipari bázist (bányászat-kohászat, hajó- és autógyártás). A gyors önkiszolgáló éttermek nem helyettesíthetik a repülőgépmotor-gyártást. Korunk egyik gazdasági ellentmondása, hogy a legfejlettebb szociális-biztosítási rendszerrel bíró államok nagyüzemei termelnek a legdrágábban, s így azok termékei a legkevésbé kelendőek a világpiacon. Az

1990-es évek elejére derült ki, hogy alapvető bajok vannak az oktatással és a szakképzéssel: mindkettő messze elmaradt nem csupán a nyugat-európai vagy Csendesóceán-parti világszínvonaltól, de egy-két közép- és kelet-európai országétól is. A befektetésekből keletkezett tőkét nem a hazai termelő ágazatokba és infrastruktúrába ruházták be, így aggasztó mértékben leromlott az utak, a hidak, a tömegközlekedés, az egészségügy állapota. Újra csökkent a termelékenység, és ismét nőtt a munkanélküliség (6-ról 10 %-ra, meghaladva a 3 milliót) és az államadóság, a bűnözés és a korrupció. 10. Nagy-Britannia a XXI században 10.1 Politikai jellemzők Államforma: alkotmányos monarchia Államfő: II. Erzsébet királynő 1952-es beiktatása óta Kormányfő: Tony Blair, 1997-es hivatalba lépése óta Törvényhozás: kétkamarás, 659 fős alsóház, 705 fős felsőház Legutóbbi választás: 2006 Mandátum: 5 év

Százéves története során példátlan sikert ért el a M unkáspárt azzal, hogy két egymást követő parlamenti ciklusban nyerte el a kormányzás jogát. A Tony Blair kormányfő nevével fémjelzett párt – a „győztes mindent visz” elven alapuló választási 20 rendszer okán – közel ugyanakkora fölénnyel nyerte a 2001-es alsóházi választást, mint 1997-ben. Igaz, a Munkáspárt saját rekordját nem tudta megdönteni, hiszen az előző választáshoz képest kevesebb mandátummal kellett beérnie. A John Major vezette konzervatív kormány 1997-es bukása óta magához térni képtelen Konzervatív Párt viszont ismételten leszerepelt, pedig kampányát a font megmentésére, a munkáspárti kormány európárti politikájának a kritikájára építette. Blair viszont a lakosságot sokkal inkább foglalkoztató kérdésekre, az oktatásra, az egészségügyre, a szociális ellátásra és a közbiztonságra helyezte a hangsúlyt. Az 1999-ben megkezdett

alkotmányreform – a lordok háza létszámának csökkentése, választott testületté alakítása – megrekedt. Ismét kiújult az északír válság, olyannyira, hogy a belfasti tartományi kormány működését 2002 októberében fel kellett függeszteni, így az északír ügyeket ismét közvetlenül London irányítja. Pedig Blair kormányzási időszakához kötődik az északír béke-megállapodás: az 1998-as úgynevezett nagypénteki egyezmény a katolikusok és a protestánsok három évtizedes véres viszálykodását volt hivatott lezárni. 10.2 Gazdasági jellemzők Terület: 242 910 km2 Főváros: London Lakosság: 58,79 millió fő Népsűrűség: 242 fő/km2 Területi felosztás: 34 megye, 46 helyhatóság, 6l ondoni agglomerációhoz tartozó megye, 22 walesi helyhatóság, 26 északír kerület, 32 s kót helyhatóság Városi lakosság aránya: 89 % Hivatalos nyelv: angol Nemzetiségek: angol - 80%, skót – 10%, ír – 4%, walesi –

2%, indiai – 1% Vallások: anglikán – 56,8%, protestáns – 15%, katolikus – 13,1%, muszlim, hindu, szikh Várható élettartam: férfiak 74,1 év, nők 79,3 év Népességnövekedés: 0,1% Háztartások száma: 24,1 millió Egy háztartásban élők száma: 2,4 21 100 ezer főre jutó orvosok száma: 180 100 ezer főre jutó korházi ágyak száma: 410 Felsőfokú végzettségűek aránya: 28% GDP: 1608,5 milliárd euró GDP/fő: 27 360 euró GDP/fő az EU átlagában: 115 % Átlagbér: 2770 euró/hó Minimálbér: 1124 euró/hó Költségvetés összege: 606 milliárd euró Költségvetés hiánya a GDP százalékában: 0,5 Védelmi kiadások a GDP százalékában: 2,5 Pénznem: font Befizetések az EU-ba: 15,6 milliárd euró Átutalások az EU-tól: 13,7 milliárd euró Napjainkban a brit gazdaság – fej-fej mellett a f ranciával – a világ ötödik legnagyobb gazdasága, amelyet az 1979-ben hatalomra jutott, és 18 éven át

kormányzó Margaret Thatcher vezette konzervatív kormány helyezett teljesen új alapokra. A lakossági ellenállással nem törődve leépítette a veszteséges iparágakat – köztük a bányászatot -, nagyarányú privatizációba kezdett az olaj-, a g áz- és a távközlési szektorban, jelentős adócsökkentéseket hajtott végre, miközben a gazdaságban a kormány beavatkozásától mentes szabadpiaci mechanizmusokat indított el. A gazdaság magához tért agóniájából, a pozitív trend a nyolcvanas évek végi rövid recessziót leszámítva máig tart. Ily módon a költségvetés pozíciói megerősödtek, ez azonban az idei előrejelzések szerint romlani fog, mivel a jelenlegi munkáspárti kabinet második kormányzati ciklusában a közszféra állami pénzekből történő feljavítására kívánja helyezni a hangsúlyt, épp akkor, amikor a gazdasági növekedés megtorpanása nyomán csökkenő adóbevételekkel kénytelen számolni. A világgazdasági

recesszió ugyanis a brit gazdaságon is nyomot hagyott, a GDP növekedési üteme 1992 óta nem volt olyan alacsony, mint tavaly, ennek ellenére a makrogazdasági mutatók az EU-tagállamokkal való összehasonlításban még mindig a legjobbak közé tartoznak. A gazdasági versenyképességet azonban rontja az erős font, amelyre egyre nagyobb nyomás nehezedik az euró – még a jelenlegi, 2006-ban végződő parlamenti ciklusban történő – bevezetésével szembeni várakozások miatt. 22 10.3 EU-kapcsolat alakulása Nagy-Britannia viszonya felemás az európai integrációhoz. London nem csatlakozott a hat európai ország által 1957-ben alapított Európai Gazdasági Közösséghez – részben a szervezet nemzetek feletti alapelvei, részben a szigetország szorosabb Európán kívüli kötődései miatt. A csatlakozási kérelmet végül Harold Macmillan konzervatív kormánya nyújtotta be 1961-ben, felismerve, hogy a brit Nemzetközösség sokkal kevésbé

szolgálja Nagy-Britannia gazdasági, politikai érdekeit, mint az EGK. Ezt, valamint a későbbi munkáspárti kormány 1967-es újabb kísérletét Charles de Gaulle francia elnök megvétózta. Georges Pompidou viszont már nem ellenezte az Európai Közösségek bővítését, így végül Nagy-Britannia 1973. január 1-jével az európai integráció tagja lett A csatlakozási tárgyalásokat lezárt konzervatív kormányt időközben munkáspárti váltotta fel, amelyik újra tárgyalta a tagfelvételi szerződést, így a belépést végül jóváhagyó népszavazásra csak 1975 júniusában került sor. A szigetország az Unión belül mindig is kívülállóságát hangoztatta, és szinte nem volt olyan közösségi aktus, ahol ne a tagországok többségétől eltérő álláspontot foglalt volna el: a maastrichti egyezményt például csak megszorításokkal volt hajlandó magára nézve elfogadni, a schengeni egyezményhez nem társult. A többieknél később csatlakozott

az 1972-ben létrehozott valutakígyóhoz, akárcsak az 1978-ban elhatározott Európai Monetáris Unióhoz, ám legutóbb – bár megfelelt a kritériumoknak – nem csatlakozott az eurózónához, a brit font jelentette önállóságát hangoztatva. A Blair-kormány második ciklusának egyik fő célkitűzése az euró bevezetésének megvalósítása, ám a p énzcserét a britek többsége még mindig mereven elutasítja. 23 IRODALOMJEGYZÉK Margaret Thatcher: Nagy-Britannia átalakulása az 1980-as években Irwin M. Stelzer: Thatcher forradalma Arday Lajos: A „létező thatcherizmus” sikerei és kudarcai Egedy Gergely: Nagy-Britannia története 1945-1987 (1991) Nagy-Britannia története Nagy Kázmér: Változó Anglia Cambridge Enciklopédia Zsebvilág 2003 – A bővülő Európai Unió (HVG) 24 (Aula 1998)