Pszichológia | Felsőoktatás » Soóky Andrea - Kapcsolataink a grafológia szemszögéből

„A szeretet mindig választás kérdése. Ez az, amitől igazán jelentőssé válik.” KAPCSOLATAINK A GRAFOLÓGIA SZEMSZÖGÉBŐL Kézírásunk lelkünk apró rezdüléseit alakítja olvasható információvá, de itt nem a betűk összeolvasása által nyer értelmet a mondanivaló, hanem minden sorban, szóban, betűelemben, pontban és vesszőben benne van az egész EMBER. Az ember, aki szeret, vagy akit szeretnek. Emberi kapcsolataink különböző „szinteken” történnek, és ezeken a szinteken más és más testi és lelki igényeink vannak, melyek vizsgálata megmutathatja, hogy hol vagyunk elégedettek, illetve hol „szenvedünk” hiányt. Ez a hiány, az értő szem számára kiabálni tud a kézírás néma sorai között. Életünkben a szerelem serdülőkortól időskorig különböző intenzitással többször is jelen van, változik, kicsit szünetel, majd újra fel-fellobban. Sajnos a mai fiataloknak kevés a „kapaszkodójuk”, kevés a „példa”, hogy

hol a „norma”. Nincs egyensúly, leginkább a két véglet közti ingadozás tapasztalható. Néha sajnálják az energiát és a fáradságot a hosszú udvarlásra és meghódításra, mert van „könnyebb préda” is. Ezzel csak az a probléma, hogy elveszik a kapcsolatok igazi értéke. Elveszik a „sárkányokkal is megküzdenék érte”, és a „világ végére is utána mennék” biztonsága. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindig csak küzdeni kell, hanem azt, hogy „értékelni” kell, és igenis tennünk kell a másikért. Ha nem is sárkánnyal, de néhány körülménnyel, emberrel, esetleg saját magunkkal is meg kell néha „küzdenünk”. Ezek értékes csaták, nem másokat kell a „földbe döngölni”, hanem megteremteni a kapcsolatunk biztonságát. Mindenkiben él egy partnerkép: egy vágyott, illetve valós, elérhető, vagy elérhetetlen „társideál”. Jelen esetben nem a „kék szemű, szőke herceg” álomképre gondolok, mert ezen

úgynevezett külsőségekre a grafológia nem adhat választ. Megmondja azonban a „belsőségeket”, azokat a tudatos és tudattalan dolgokat, melyek az ember igazi értékét adják. Feltétlenül meg kell vizsgálni, hogy szellemi vagy fizikális szinten intenzívebb-e az igény a partner jelenlétére, illetve mennyire fontos, hogy a partner a munkában is társ legyen, ne csak a hétköznapokban. A megbízható, segítő, szerető partner támogatása és a családi élet csodálatos érték, még a kifejezetten magabiztos ember számára is. A szerelem, a szeretet, olyan érzés, amely minden nehézségen átsegít, hiszen még a legnagyobb öröm és csoda sem élvezhető igazán, ha nem oszthatjuk meg azzal, aki a legközelebb áll hozzánk. A „szeretetéhség” nem kizárólag a gyermekek igénye, hiszen a szeretetre való vágyunk, a „szeretve lenni biztonsága” életünk minden szakaszában elemi igényünk. Az emberi működés alapvető üzemanyaga a szeretet,

és ahogy a gépkocsik sem mennek tovább benzin nélkül, úgy egy idő után már mi is csak vonszolni tudjuk magunkat ennek hiányában. Persze nem ilyen borús a helyzet, mindig van megoldás, csak keresni kell, és tenni érte. Nagyon fontos lenne, hogy érzéseinkről a másikat is „tájékoztassuk”, hogy néha neki is elmondjuk, hogy mit is jelent számunkra. Sokan azt mondják: „úgyis tudja!” Ez csöppet sem biztos, hiszen mindenkinek más és más a „szeretet-nyelve”: van, akinek az ajándékok, az apró figyelmességek mutatják meg a másik érzéseit, van, aki a testiséget, az érintést részesíti előnyben, és van aki mindent odaadna az „igazi együttlétért”. Napjainkban sajnos szinte minden harmadik házasság válással végződik. Ez a statisztika De melyik az a határ, ahol már elválás a „válás”? Ha körülnézünk – még a szűk környezetünkben is – láthatunk egymás mellett élő, érzelmileg kiégett és belefáradt embereket,

akik nem mernek, illetve körülményeikből adódóan nem tudnak kilépni. Hogy miért? Kényelemből, félelemből, megszokásból, és gyakran az anyagi korlátok miatt. Évekig vívódnak, gondolkodnak és halogatnak, - néha egészen addig, míg „lekésnek” a saját életükről. Rengeteg olyan „nem élő” párkapcsolat van, ahol csak a külsőség a fontos, de olyan is, ahol úgy tűnik, hogy „rosszul élnek”, mégis olyan erős és mély a kötelék, hogy soha el nem hagynák egymást. Létezik ennek az ellenkezője is, aki pillanatok alatt „eldob” mindent, nem számol a következményekkel, - és lehet, hogy egész életében bánja majd. Nagyon nehéz az elhatározás, és hogy mi a helyes, - azt hiszem ezt mindenki, csak saját maga döntheti el. Egy kifakultnak tűnő kapcsolatban is lehet még annyi régi titok, öröm, továbbá szépség, aminek a nyomai még bennünk vannak, és amelyeket ha mindkét fél akar, akkor még felszínre hozhatóak.

Párkapcsolati problémáknál a grafológiai vizsgálatok kiegészítéseként is szoktuk javasolni, hogy mindketten vegyenek elő három üres papírlapot. Az egyikre írják le melyek azok a dolgok, amit utálnak, amitől félnek, a másikra azt, hogy melyek azok, amelyek örömöt, boldogságot jelentenek számukra. A harmadikra, pedig azok az álmaink és vágyaink kerüljenek, amelyeket akkor szeretnénk elérni, kipróbálni, ha nem lennének korlátok és akadályok. Lehet ez akár egy utazás, egy csillagfényes séta, egy új szakma elsajátítása, de lehetnek egészen merész dolgok is, mint egy űrutazás, a világ legmagasabb hegycsúcsának megmászása, stb. Ezek után cseréljük ki a papírokat, és hagyjunk időt magunknak arra, hogy rácsodálkozzunk a másikra, és elgondolkozzunk azon; mennyire nem ismerjük Őt, - álmait, vágyait, félelmeit Fontos azonban, hogy ezeket nem kritikával kell illetni, nem megmagyarázni kell azokat, hanem „csak úgy”

beszélgetni róla. Így születhetnek a közös célok, melyekért talán érdemes újra kezdeni. Ha szeretjük a másikat, akkor döntéseket hozunk, időt töltünk vele, ráfigyelünk. Olyanok vagyunk vele, mint amikor még udvarolt – illetve férfiak esetében udvaroltak . Tegyük fel a kérdést: „az jó volt?” Ha igen, akkor mi tart vissza bennünket attól, hogy visszavarázsoljuk a régi mozdulatokat, érzéseket. Miért a másikra várunk? A kapcsolatokat „építve lehet élvezni.” Mindenkinek sok erőt, egészséget és türelmet kívánok a saját „építkezéséhez”. Soóky Andrea grafológus