Gazdasági Ismeretek | Közgazdaságtan » Közgazdaságtan jegyzet

Alapadatok

Év, oldalszám:2017, 144 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:111

Feltöltve:2017. január 21.

Méret:2 MB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

I. Közgazdaságtani alapvetés Tankönyvünk bevezető szakaszában arra próbálunk választ adni, miért is nélkülözhetetlenek napjainkban bizonyos közgazdaságtani alapismeretek, miért lényeges egy leendő rendőrtisztnek is tisztában lennie a piac alapvető működési mechanizmusaival, az egyes piaci szerkezetek jellemzőivel, a kartellezéssel, a versenyjogi törvényekkel, a közjavak, externáliák gazdaságra gyakorolt hatásával, miért kell ismernünk olyan alapvető fogalmakat, mint GDP,feketegazdaság, költségvetés, adórendszer és adómorál, munkanélküliség, infláció, gazdasági válság. Bevezetőnket egy kis plagizálással kezdjük. Samuelson és Nordhaus nagyszerű könyvének bevezetőjét átvéve, egy kicsit módosítva, kiegészítve próbáljuk meggyőzni önöket a közgazdaságtan fontosságáról. I.1 A jóléti állam Az elmúlt két évszázad során a világ nagy része korábban elképzelhetetlen prosperitás korszakát élte meg. A

magas jövedelmű országokban napjainkban a népesség jelentős hányada jóval több termékhez jut hozzá, mint amennyit a táplálkozás, ruházkodás és a hajlék legelemibb szükségletei igényelnek. A szédítő sebességű személyi számítógépek, a csúcstechnológiát képviselő otthoni szórakoztató eszközök manapság a hétköznapi élet részévé váltak. A fejlődő országokban is megfigyelhető az életszínvonal gyors emelkedése a közelmúltban. A széles körű jólét ugyanakkor nem hozott magával gazdasági biztonságot. Sok családban él félelem a megbetegedés, a munkanélküliség, vállalkozási csőd végletes pénzügyi következményeitől. A bőség társadalma egyúttal szorongó társadalom is. A gazdaságilag szerencsétlenül járt emberek az emberi történelemben szinte mindvégig kizárólag családjuk és barátaik segítségére számíthattak. A kormányzatok úgy egy évszázada kezdték létrehozni a „jóléti államot”, amely

társadalombiztosítást és jövedelemtámogatást nyújt a rászorulóknak. A szegény emberek a gazdag országokban fokozatosan hozzájutottak egy minimálisnak tekintett jövedelemhez, élelmezéshez és egészségügyi ellátáshoz. A növekvő adók, az egészségügyi ellátásra és állami nyugdíjakra fordított nagyobb kiadások azonban a középosztályok lázadását idézték elő, hiszen ez az adózó osztály. A globális piac korszakát éljük. Napjainkban a pénz, a termékek és az információk minden eddiginél egyszerűbben haladnak át a nemzeti határokon. Korábban az üzleti partnerek ugyanabban az utcában vagy a szomszéd városban laktak, s az emberek főleg helyi termékeket vásároltak. Ma „világautóban” ülünk. Vessünk egy pillantást erre a világautóra vagy egy mai számítógépre. Ebben olyan anyagok, munkateljesítmények, tőke- és technikai ismeretek testesülnek meg, amelyek a világ legkülönbözőbb részeiből származnak. A

globális piac kialakulása újabb kihívásokat hoz magával Kik tudnak a legjobban alkalmazkodni a fokozódó külföldi versenyhez? Ki találja fel magát a leggyorsabban az információs korszakban? A tétek nagyok. A nyerteseké a profit, a vesztesek pedig lemaradnak. A rendszer, amely ezt a 1 globális piacot működteti egyre bonyolultabb és áttekinthetetlenebb. A szereplők számára rendelkezésre álló információk pedig korlátozottak és aszimmetrikusak (azaz nem ugyanazt tudja az egyik fél, mint a másik). Ebben a világban óhatatlanul jelennek meg olyanok, akik a gyors meggazdagodás és a hatalomszerzés reményében kihasználják a rendszer gyenge pontjait, megkeresik a kiskapukat és azt erkölcstelen, sőt törvénytelen eszközökkel a maguk javára fordítják. Az okozott kár hatalmas és talán sokkal nagyobb, mint amiről egyáltalán tudomásunk, sejtésünk van. Az úgynevezett „fehérgalléros” bűnözés okozta károk jóval meghaladják a

lopásból, rablásból, vagyonelleni bűncselekményekből származó károkat. Egy amerikai felmérés szerint például amíg az utóbbi esetek 14 milliárd dolláros veszteséget okoznak, addig a reális kötelezettségek és a tényleges befizetések közötti összeg eléri a 350 milliárd dollárt. A bűnelkövetők gyakran maguk is magasan kvalifikált számviteli, pénzügyi, jogi szakemberek, vagy ilyen szakemberek segítségével dolgoznak. Az ellenük való küzdelem tehát egyre nehezebb, jól felkészült, szakmájukat kiválóan ismerő pénzügyi, gazdaságvédelmi nyomozókat kívánnak. Ez egyben azt a közhelyes alapigazságot is magában foglalja, hogy képzésük nem ér véget a diploma megszerzésével, sőt valójában akkor kezdődik igazán. A valós helyzetek, éles szituációk során válnak majd igazi szakemberekké. Amit itt kapnak az csak egy kis útravaló, a képességek megszerzése a tudás birtoklása érdekében. I.2 Akiért a harang szól A

tanulmányok megkezdésekor a diákban felvetődhet a kérdés, miért is érdemes megismerkedni a közgazdaságtannal? Elképzelhető például, hogy meg akarja érteni a kormányzatok szerepét, a világpiac kihívásait, s ez persze csak két lehetséges oka annak, hogy napjainkban tanulmányozzák a közgazdaságtant. Egyesek abban a reményben ülnek be az előadásokra és kezdik olvasni a könyveket, hogy sikerül majd pénzt csinálniuk. Mások attól félnek, hogy tájékozatlannak tűnnek majd, ha semmit sem hallottak a kínálat és a kereslet törvényéről, a költségvetésről, inflációról, munkanélküliségről. Sokakat azok az ismeretek érdekelnek, hogy miként lehet javítani a környezet minőségét, vagy, hogy miért nőtt meg oly hirtelen hazánkban a jövedelemelosztás egyenlőtlensége az elmúlt évek során. Ezek az indokok és még sok más is ésszerűnek tarthatóak. Rá kell ébrednünk ugyanakkor, hogy szól egy mindent elsöprő érv is a

közgazdaságtan alapigazságainak elsajátítása mellett. Egész életünkben – a bölcsőtől a sírig és azon túl – a közgazdaságtan kegyetlen igazságaival szembesülünk. Választópolgárként olyan kérdésekben foglalunk állást – a költségvetési deficittel, az adózással, a szabadkereskedelemmel, az Európai Unióval, az inflációval vagy a munkanélküliséggel kapcsolatban–, amelyek mindaddig érthetetlenek, amíg nem látjuk át a közgazdaságtan alapvető összefüggéseit. A hivatás és foglalkozás életre szóló megválasztása mindenkinek a legfontosabb gazdasági döntése. Önnek, mint diáknak a jövője nem csak egyéni képességeitől függ, hanem azoknak a saját befolyását meghaladó gazdasági tényezőknek a következményeitől is, amelyek döntő hatást gyakorolnak majd 2 keresetére. A közgazdaságtan másfelől abban is segítségére lehet, hogy hová fektesse be a keresetéből először megtakarított összeget.

Önmagában a tudomány megemésztése persze senkit sem tesz lángésszé. E tanulmányok nélkül azonban az élet forgandóságai hátrányára válhatnak. Az Önök életében bármely pillanatban bekövetkezhet az az élethelyzet, hogy hivatásukat feladva (vagy amellett) vállalkozásba kezdenek. Ezt a döntésüket életre hívhatja a gazdasági kényszerűség, vagy annak a vágya, hogy kiteljesíthessék önmagukat, kipróbálják képességeiket, megvalósíthassák álmaikat. Ám vállalkozni álmokból, elképzelésekből, komoly megalapozott tudás nélkül, körültekintés nélkül, veszélyes játék, és a tét esetlegesen túl nagy, hogy ilyen kockázatokat bevállalhatnának. Természetesen Önök szakmájuknál fogva is érintettek. Ahogy azt már említettük a gazdasági bűncselekmények napjainkban egyre terjednek, elkövetőik maguk is gyakran kiváló ismerői a közgazdaságtan egyes ágainak, vagy csak ügyesen veszik észre a kiskapukat, a kínálkozó

lehetőségeket, melyek persze az esetek többségében törvénytelenek, de legalábbis súrolják a törvényesség határát. A különböző adóelkerülések, ÁFA és finanszírozási csalások (lásd autólízing), számla gyárak, feketemunka alkalmazása, cégek kartellező összejátszása, közbeszerzési pályázatok kijátszása, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, tisztességtelen piaci magatartás, vagy akár a környezetkárosítás, a természetrombolás milliárdos károkat okoz a gazdaságnak. Egyes elemzések szerint napjainkban éves szinten 1000-1500 milliárd forintnyi adó nem kerül befizetésre a feketegazdaság tevékenysége miatt. Ez az összeg jóval meghaladja a költségvetési hiányt és jogosan háborítja fel azokat, akik tisztességgel adóznak és dolgoznak. Azon felül tehát, hogy a közgazdaságtan ma már az általános műveltség részét kell, hogy képezze, magánéletüket és munkájukat is mélyen érinti a közgazdaságtan. A

gazdasági élet hihetetlenül összetett és mozgalmas színtér: az emberek vásárolnak, eladnak, alkudoznak, beruháznak; rábeszéléssel és fenyegetéssel próbálják elérni céljaikat. A közgazdaságtan alapvető törekvése, hogy megértsük ezt az igen bonyolult vállalkozást. Tankönyvünk nem lesz teljes, nem illeszkedik majd a gazdasági főiskolák, egyetemek jegyzeteinek sorába. Célunk nem a tudományos pontossággal felépített, egzakt modellek ismertetése a matematika szigorú, zárt rendszerén keresztül, hanem a közgazdaságtan és a valós gazdasági élet közvetlen kapcsolatának bemutatása, a gazdasági bűncselekmények okainak feltárása a gazdasági szereplők racionális s néha talán irracionális viselkedésének következményeiként. Könyvünk elsősorban az okokra és miértekre kíváncsi, a hogyan kérdésére a pénzügy és a számvitel tantárgy keretein belül keresik majd a válaszokat. A közgazdaságtan két alapvető ágát John

Maynard Keynes (1883-1946) választotta szét. Őt tekintjük a makroökonómia atyjának A makroökonómia a gazdaság összműködésének problémáit elemzi aggregált (összevont) mutatók segítségével. A mikroökonómia az egyes gazdasági szereplők döntéseivel, döntési mechanizmusaival foglalkozik. Ezen belül megvizsgáljuk majd, hogy mennyire helytállóak a klasszikus, neoklasszikus közgazdaságtan alapelvei napjainkban, a racionalitás és a homo oeconomicus fogalmai kiegészítésre, módosításra szorulnak-e. Fontos kérdések ezek, hiszen számunkra nem a 3 konzisztens elméleti rendszerek, hanem a szigorú valóság lesz meghatározó, így meg kell vizsgálnunk a döntési hibákat, a kognitív disszonancia kérdéseit, az emberi, pszichológiai tényezőket is. Ezek néha jobb megközelítést adnak a társadalmi morál állapotára, a korrupció szintjére, kialakulásának okaira, mint a szigorú és ellentmondás mentes elméleti rendszerek. A

makroökonómiában használt mutatók bár összevont mutatók, de nem különíthetőek el az egyéni döntéshozataloktól. Az egyének döntései a sokaság figyelembevételével természetesen hatnak a makrofolyamatokra (igaz ez a hatás nagyon lassú is lehet) és a makrofolyamatok hatnak az egyén viselkedésére, moráljára, döntési mechanizmusaira. Ez az összefüggő kapcsolatrendszer és kölcsönös egymásra hatás az egyedek és a környezet között hasonlít Darwin evolúciós elméletéhez. Darwin szerint egy adott populáción belül különböző ismérvekkel rendelkező egyedekkel találkozhatunk. Ezek közül azok az egyedek lesznek a legsikeresebbek, melyek az adott környezeti feltételekhez a legjobban képesek alkalmazkodni. Az egyedek több csoportra bonthatóak Az első csoportba azok tartoznak, akik az alkalmazkodást tökéletesítették és egyedi jegyeik a környezettel teljesen adekvátak. Egy másik csoportnál az alkalmazkodás ugyan nem teljes, nem

tökéletes, de még teljesen életképes egyedekből áll. A harmadik csoport bár még életképes, környezethez való viszonyát feszültségek jellemzik, míg a negyedik csoportba az életképtelen, halálra ítélt egyedek tartoznak. Ha a környezet változatlan a populáción belül azok az egyedek lesznek túlsúlyban, melyek a környezeti feltételeknek a legjobban megfelelnek. A környezeti változások azonban rendkívül gyorsan megváltoztathatják az életképesség rangsorát, a korábbi „vezércsoport” háttérbe szorulhat és a korábban életképtelennek, vagy korlátozottan életképesnek minősülő egyedek vehetik át az uralmat a populáción belül. Egy populáción belül a változást előidézheti tehát egy mikrojelenség, az egyes csoportokon belüli arányeltolódás, de okozhatja a környezetben bekövetkezett változás is. A környezet stabilitása elengedhetetlen a fejlődéshez, hiszen támpontként működik, amihez az egyednek alkalmazkodnia

kell. Az instabil környezet rendszertelenné teszi az adott populáción belüli megoszlást és a populáció egyetlen ismérve a folyamatos változás és alkalmazkodás lesz. Remélem érzékelhető a párhuzam Darwin elmélete és a közgazdaságtan vagy még általánosabban a gazdaság, mint rendszer között. A környezeti keretfeltételek megteremtése (jogi, gazdasági, politikai) kihat a gazdasági aktorok viselkedésére, alkalmazkodási képességére. A társadalmi morál szintén befolyásolhatja az egyedek jellemzőit. Ha a társadalmi normák lazák, engedékenyek, a környezet instabil, illetve kedvez azoknak a szereplőknek, akik illegális eszközökkel képesek előnyökhöz jutni és érvényesülni, akkor az adott populáción belül ők lesznek a sikeres egyedek és számuk egyre növekedni fog, és eljuthatunk ahhoz a szomorú valósághoz, hogy a becsületes, munkájukból megélni kívánó emberek válnak a rendszer életképtelen egyedeivé, de legalábbis

viszonyuk a rendszerrel feszültségekkel teli lesz. Ezért is kell megvizsgálnunk a mikro szintű jelenségeket, az egyes gazdasági szereplők döntési mechanizmusait, a döntések okait, következményeit és hatását a társadalom egészére. Az alapfogalmak ismerete nélkül nehezebben érthetőek ezek a mechanizmusok, ezért először az alapvető fogalmi ismereteket kell megszereznünk. 4 MIKROÖKONÓMIA II. A gazdaság általános jellemzése A közgazdaságtan az embereknek a gazdaságban tanúsított magatartásával, döntési alternatíváival és ezen döntések társadalmi-gazdasági következményeivel foglalkozó társadalomtudomány. A gazdaságnak kettős funkciója van. Egyrészt közvetlenül elégít ki anyagi és nem anyagi szükségleteket, másrészt alapot teremt ahhoz, hogy működjön az egészségügy, a honvédelem, a rendfenntartás, oktatás stb. II.1 A szükséglet Mi mozgatja világunkat, mi mozgatja a gazdaságot, mi az a hajtóerő, amely

folyamatos növekedésre sarkallja az egyes országok gazdaságait? A válasz egyetlen szó: a szükséglet. A szükséglet egy hiányérzet, mely arra kényszerít bennünket, hogy megszüntessük azt. Szükséglet sokféle lehet Beszélhetünk anyagi és nem anyagi, biológiai és társadalmi, látens és effektív szükségletekről. Szükségleteinket, mint hiányérzetet különböző javakkal, termékekkel, szolgáltatásokkal elégíthetjük ki. A későbbiekben majd megvizsgáljuk, hogy a szükségletkielégítés során mennyire vagyunk racionálisak, mennyire követjük a valóságban a neoklasszikus közgazdaságtan alapvető törvényszerűségeit. II.2 A javak csoportosítása A javak többféleképpen csoportosíthatóak. Vannak a korlátlanul rendelkezésre álló javak, melyeket nem kell előállítani és korlátlanságuk okán gazdálkodni sem kell velük. Ilyen lehet például a levegő és a napfény. Sokáig abban a tévhitben volt a világ, hogy korlátlan

jószág a föld és a víz is. Ma már jól látjuk, hogy a víz igencsak szűkös erőforrássá kezd válni a világban, és ha a szennyezés ilyen mértékben növekszik az egyes országokban, hamarosan a levegő is szűkös erőforrássá válhat. A javak többsége tehát korlátozottan áll rendelkezésre, így azokkal gazdálkodnunk kell. A gazdasági javakon belül is beszélhetünk anyagi és nem anyagi javakról. Az anyagi javakat attól függően, hogy mely gazdasági szereplő igényeit elégíti ki, szintén két csoportba sorolhatjuk. Az alapvetően a háztartások igényeit kielégítő jószágokat fogyasztási javaknak, míg az alapvetően a vállalatok számára előállított jószágokat beruházási javaknak hívjuk. A nem anyagi javak közé sorolhatjuk elsősorban a szolgáltatások egyre bővülő tömegét, de ide tartoznak például a nem vagyoni értékű jogok is. II.3 A szűkösség és alternatív költség 5 A közgazdaságtan másik alapfogalma,

meghatározó eleme a szűkösség. A javak, az erőforrások szűkössége, véges volta, és a folyamatosan bővülő szükségletek közötti ellentmondás kényszerít bennünket gazdálkodásra. Nap mint nap döntéseket kell hozni, hogy a szűkös forrásokból mit, kinek és mennyit állítsunk elő. A háztartások is döntéseket hoznak a szűkösen rendelkezésre álló anyagi javaik leghatékonyabb elköltése érdekében. Ha valami mellett döntünk, akkor az legtöbbször valami másról való lemondást jelent. Ennek a lemondásnak az árát nevezzük alternatív költségnek. Természetesen nem az összes elhalasztott lehetőségről beszélünk, hiszen ez esetben akár egy végtelen nagy számot is kaphatnánk, hanem az elhalasztott lehetőségek közül a legjobb költsége lesz a feláldozott haszon mértéke. Ha a család például egy új autó vásárlása mellett dönt, akkor az erre elköltött jövedelem logikusan másra nem használható fel, azaz ekkor a

család lehet, hogy nem megy nyaralni, vagy nem vesz új bútort, esetleg egy LCD televíziót és nem kaphat kamatot sem az autóra költött összeg után. II.4 A termelési tényezők, a gazdaság erőforrásai A javak előállítása termelési tényezőkkel, gazdasági erőforrásokkal történik. Manapság öt ilyen erőforrást szokás megkülönböztetni. II.41 A természeti erőforrások A természeti erőforrások elsődleges erőforrások, mivel készen megtalálhatóak a természetben és átalakításukkal, használatukkal hozhatunk létre anyagi javakat, vagy nyújthatunk szolgáltatásokat. A természeti erőforrások egy része megújítható. Ide sorolható az erdő és a termőföld Az emberi kapzsiság, a gazdasági növekedés erőltetett kényszere azonban nem ad kellő időt a természetnek a regenerációra. Az erdőnek, a földnek évekre, gyakran évtizedekre van szüksége a megújuláshoz. A szennyező anyagok mértéktelen kibocsátása túlterheli a

természet önszabályozó, öntisztító rendszerét és a levegő, a tengerek és folyók vizei, a Föld szennyezőanyag elnyelő képessége már nem tud versenyt tartani az emberi mohósággal. A természeti erőforrások másik nagy csoportjában a meg nem újítható erőforrások szerepelnek, az ásványkincsek, kőolaj, földgáz, szén stb. Ezek túlzott kitermelése is komoly feladatok elé állítja a jövő nemzedékét. Vajon az egyre szűkösebben rendelkezésre álló erőforrásoknak megtaláljuk-e időben a helyettesítőjét, mely képes ellátni az exponenciálisan növekvő energia igényeket, és a légkör, a környezet szennyezését pedig csökkenti? Az alternatív energiaforrások már rendelkezésre állnak, ám azok hasznosíthatósága, gazdaságos kitermelése, alkalmazása még nem megoldott. II.42 A munkaerő 6 A munkaerő az ember szellemi és fizikai képességeinek összessége, melyet a termelés során felhasznál. A munkaerő is elsődleges

és megújítható erőforrás, ám néhány speciális tulajdonsága miatt jelentősen különbözik a többitől. a) Nem fogy a felhasználás során, tartós Minden más erőforrás alkalmazása során elfogy, míg az emberi erőforrás hosszú távon fennmarad, sőt megfelelő fejlesztési programok, tanulás révén teljesítőképessége fokozható. Az emberi erőforrás a leghosszabb életciklusú eszközök egyike, az életciklus különböző szakaszaiban más jellemzőkkel bír. Az a kapacitás, amit adott időpontban nem használunk fel, elvész, nem lehet a fel nem használt erőforrásból tartalékot képezni. A változó intenzitású munka (az alulterhelés és az azt követő túlterhelés egyaránt) stresszt okoz, kifáradáshoz vezet és a költséghatékonysága is alacsony. A hatékony felhasználás érdekében tervszerű, folyamatos és egyenletes igénybevételre kell törekedni. b) Innovatív Ez az egyetlen olyan erőforrás, amely képes megújulni,

kompetenciái és más erőforrások kombinációi révén minőségében új termékeket, szolgáltatásokat létrehozni. Motiváltsága, attitűdje függvényében a szervezeti teljesítmények teljesen új szintjét képes elérni. A menedzsment feladata az innovációs kapacitás fenntartása és ösztönzése. c) Döntéseket hoz Bármely időpontban úgy dönthet, hogy a szervezetet elhagyja, ha pl. munka tartalmával vagy a nyújtott ellenszolgáltatásokkal elégedetlen, vagy jobb ajánlatot kap. Ugyancsak lényeges döntése a saját teljesítmény szintjének meghatározása egyes feladatok esetén. A menedzsment elsősorban az elkötelezettség kialakítása és a folyamatos kommunikáció révén befolyásolhatja az alkalmazottak döntéseit d) Nem tulajdona a vállalatnak Nem képezi a saját tőke részét, nem értékesíthető, de kapacitása és kompetenciái a vállalat értékét jelentősen befolyásolják. A humán tőke ápolása, tudatos fejlesztése üzleti

előny. Ezen erőforrással való hatékony gazdálkodás ugyanolyan gazdasági szükségszerűség, mint más erőforrások esetében. Az alkalmazott folyamatok és eljárások során tudatosan kell figyelni az emberi erőforrások általános és speciális jellemzőire, mert az üzleti siker, az értékteremtés, a hatékony és eredményes munkavégzés eredménye. 7 A XXI. században a munkaerővel szembeni követelmények is komoly változásokon mentek át. A humánerőforrás átalakult, melynek kulcsfogalmai az integráció, elkötelezettség, rugalmasság, minőség. Vagyis az emberi erőforrás gazdálkodás (EEG) stratégiájának a rendszerszemlélet alapján illeszkednie kell az összvállalati stratégiába. Itt persze nem csak az egyes részek egymás mellé tételéről van szó, hanem azok kölcsönös függése, egymásra hatása valami pluszt is létrehoz, amit szinergiának hívunk. Fontos, hogy a munkaerő a vállalattal, a vállalat célkitűzéseivel,

jövőbeni terveivel szemben elkötelezett legyen, hiszen így nagyobb teljesítményre ösztönözhető, és könnyebben fogadja el a szükséges változásokat. A modern kor, a rendkívül gyorsan változó világ elvárása a munkaerővel szemben, hogy az rugalmasan reagáljon az újabb és újabb kihívásokra, képes legyen fejlődni, önmagát tovább képezni. Ebben mindkét fél érdekelt, és ha ezt felismerik, kölcsönösen előnyös karrierterv kidolgozására kerülhet sor. Korunk divatos fogalma a kompetencia A XXI század fejlett technológiája, az ehhez kötődő tudományok, a szolgáltatások arányának növekedése nem fogadja el az alacsony képzettségű munkaerőt. A minőségi munkaerő hosszútávon jövedelmezőbb a vállalatnak, még akkor is, ha magasabb bért követel magának. II.43 A tőkejavak A tőkejavak másodlagos erőforrások, hiszen azokat termelés során kell előállítani. Megkülönböztetünk reáltőkét (termelő berendezések, gépek,

ingatlanok stb.) és pénztőkét (készpénz, értékpapírok) II.44 A vállalkozó Az eddig felsorolt erőforrások önmagukban csak a termelés lehetőségeit adják. A különböző erőforrások összeszervezése, koordinálása során jön létre a hatékony termelés (szinergia!). Ezért kell külön erőforrásként kezelnünk a vállalkozót. Egy pillanatra álljunk meg és vizsgáljuk meg a munkafolyamat részeit: 1. tervezés 2. szervezés 3. munkavégzés 4. ellenőrzés 5. visszacsatolás A munkaerő ebből a folyamatból csak a munkavégzés funkcióját látja el. A vállalkozó az, aki dönt arról mit és mennyit termeljünk, milyen eszközökkel tegyük mindezt, kikkel kooperáljon, honnan és mennyi kölcsönt vegyen fel. Vagyis a vállalkozó végzi a munkavégzés tervezési, szervezési és ellenőrzési funkcióit. Ez persze nem jelenti azt, hogy vállalkozó és munkaerő nem lehet ugyanaz a személy. Egy egyéni vállalkozó nyilvánvalóan az összes funkciót

ellátja. A megkülönböztetés tehát nem személyekre, hanem funkciókra vonatkozóan történik. 8 II.45 Az információ Kettős szerepköre van. Egyrészt jelenti a termelés, szolgáltatás mögött húzódó információs bázist, a megfelelő informatikai hátteret, adatbázisokat, programokat stb. Ezen technikai lehetőségek nélkül a XXI század gazdasága komoly bajba kerülne. Gondoljunk csak a világméretű félelemre az Y2K-val kapcsolatban. Másrészt bizonyos információk birtoklása gazdasági előnyt jelenthet tulajdonosa számára. Tőzsdei, banki, technikai információk hatalmas vagyonok megszerzését jelenthetik tulajdonosának. II.5 A gazdaság szereplői A mikroökonómia a zárt gazdaság három kardinális szereplőjét különbözteti meg, a háztartást, a vállalatot és az államot. Más szakirodalmak ide sorolják még a pénzügyi szektort, az államot a civil szervezeteket stb. Vegyük sorra ezen szereplők alapvető

jellemzőit,tulajdonságait. II.51 A háztartás Első megközelítésben úgy tűnhet, gazdaságunk legkisebb egysége az egyén. A társadalom szocializáltsága azonban azt jelenti, hogy szükségleteinket nem a többiektől elkülönülten, „magányosan” elégítjük ki, hanem kisebb-nagyobb közösségekben. Bár szükségleteink egyéni szinten jelentkeznek, a piacon a szükségletek kielégítése az adott közösségek (családok) szintjén történik. Sajnos modern korunkban egyre szembeötlőbb az a tény, hogy a család nem lehet az általunk jellemzett gazdasági egység. A szomorú statisztikák azt mutatják, hogy a családok jelentős százaléka nem együtt él, minden második házasság válással végződik. Így fordulhat elő, hogy egy család több gazdálkodó egységként jelenik meg a gazdaságban. Legkisebb gazdálkodó egységünk tehát a háztartás. Az egy háztartásban élők azok, akik közösen, egymás szükségleteit figyelembe véve hozzák meg

döntéseiket. Egy háztartás azonban jelenthet egy egyént (gondoljunk az egyre terjedő szingli életstílusra, és a sajnos szintén terjedő elmagányosodott, magukra hagyott idős emberekre), egy vagy többgenerációs egész illetve csonka családot. A háztartás azon gazdálkodó egység, melynek legfőbb célja a fogyasztás. Ez persze nem zárja ki a háztartások termelői magatartását. Gondoljunk egy háztáji gazdaságra, az otthon elvégzett munkákra. A háztartáson belüli folyamatok alapvetően naturálisak. A gazdálkodó egységen belüli munkamegosztás, munkavégzés a kialakult szokások alapján történik, vagyis a háztartáson belüli munkamegosztás nem determinált, annak pénzbeli elszámolása pedig furcsa és szokatlan lenne. Az egy háztartásban élők vagyon és jövedelemközösséget alkotnak. A háztartás fogyasztásra költött jövedelmét elsősorban munkaereje eladásával teremti elő, ami persze nem jelenti azt, hogy ezen jövedelmét nem

egészítheti ki termelő tevékenysége ellenértékével (őstermelők), szabad pénzeszközeinek a tőkepiacon történő értékesítésével (kamat, osztalék, árfolyamnyereség), illetve 9 a birtokában lévő termelési tényezők bérbeadásával (bérleti díj). Ami a későbbiekben a vizsgálat tárgyát képezi majd, hogy a háztartások, egyének, hogyan és milyen módon költik el rendelkezésre álló jövedelmüket. Mennyire tudatos, racionális és általánosítható döntések sorozatával van dolgunk, vagy érzelmeink, lelkületünk, társadalmi, családi beágyazottságunk folytán befolyásolhatóak vagyunk, és közgazdaságtani döntéseinket erőteljesen határozzák meg pszichológiai tényezők is. II.52 A vállalat A javak előállítása, tárolása, szállítása, cseréje és az ezekkel kapcsolatos tevékenységek a termelés bonyolult rendszerét alkotják. Az üzleti vállalkozás a gazdaság legfontosabb alappillére. „A modern társadalmakban

jogilag körülhatárolt olyan struktúra, amelyben az alapvető cél eléréséhez szükséges tevékenységek végbemennek.” (Chikán) Az üzleti vállalkozás lényege az önálló tőkebefektetés, amely kockázatvállalás mellett (remélhetőleg) gazdasági hasznot hoz. A vállalkozás főbb jellemzői: 1. Viszonylagos autonómiával rendelkezik céljai megvalósítása érdekében 2. Saját jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat 3. Nyereségorientáltan működik, célja a profit maximalizálása 4. Valóságos piacon működik, ahol az árakat a kereslet és kínálat kölcsönhatása határozza meg 5. Termeléscentrikus 6. Szakosodásig elmélyült munkamegosztása van 7. Expanzív 8. Szigorú pénzügyi-és számviteli rendszere van A vállalat környezete Bár a vállalkozás eredményessége alapvetően függ a vállalaton belül végzett munka minőségétől, nem tekinthetünk el attól a mikro- és makro környezettől, melyben a vállalat működik. 1)

Mikrokörnyezet a) A vállalat belső mikrokörnyezeti elemeihez tartoznak a tulajdonosok, menedzserek és alkalmazottak. A vállalkozás teljesítménye azonban nem csak saját erőfeszítésének függvénye. b) A vállalat külső mikrokörnyezeti elemeibe az érintettek (stakeholderek) tartoznak. Legfontosabbak ezek közül a vevők, a szállítók, a konkurencia, de nem elhanyagolható eleme a pénzügyi szektor és az állam sem. Ezekre a 10 környezeti elemekre a vállalatnak kisebb vagy nagyobb befolyása van. Ez függ tőkeerejétől, az adott piaci helyzettől, lobbi tevékenységének erejétől. 2) Makrokörnyezet A makrokörnyezeti elemekre a vállalat befolyása minimálisra csökken: a) Politikai-jogi környezetet Nem mindegy, hogy milyen politikai rendszer irányítja az adott gazdaságot és ennek az irányításnak mik a főbb prioritásai. Mennyire védi a magántulajdont, mennyire tartja fontosnak az állami beavatkozást, hogyan és milyen mértékben

támogatja a kis- és középvállalkozásokat. Mennyire kiépített, szabályozott és átlátható a jogrendszer, mennyire tudja rákényszeríteni a gazdaság szereplőit a játékszabályok betartására. Megkönnyíti vagy esetlegesen „megfojtja” a vállalkozások alapítását, működtetését. b) Technológiai környezet A társadalom technikai, technológiai színvonala, versenyképessége, a kutatásfejlesztésre, innovációra fordított összeg nagysága meghatározhatja az adott ország régióban elfoglalt helyét, leszakadását vagy felzárkózását. A technika ugyanis megjelenik a termékek és szolgáltatások színvonalában, piacképességében, a humánerőforrással (és ez által az oktatással) szemben támasztott követelményekben. c) Gazdasági környezet A vállalkozások tevékenységét, hatékonyságát nagyban befolyásolhatja az adott ország gazdasági állapota, a megtermelt GDP nagysága, a gazdasági növekedés üteme, az infláció,

munkanélküliség mértéke. A XXI század egyik legfontosabb eleme (egyesek szerint betegsége) a globalizáció, melyet szerethetünk vagy elítélhetünk, de feltartóztatni lehetetlen. Ez persze nem jelenti, hogy a regionalizmus kora leáldozott. Minden ország erejétől, akaratától függően képes megőrizni saját arculatát és képes megvédeni saját belső gazdaságát ettől a gyakran valóban káros jelenségtől. d) Szociális- kulturális környezet Ezen elemek közé tartozik a demográfia, a népesség alakulása, a halálozás mértéke, az ország egészségi illetve mentális állapota, a sporthoz, egészséges életmódhoz, valláshoz, erkölcshöz fűződő viszonya, az oktatás színvonala, megbecsültsége, a szociális ellátás hatékonysága stb. 11 3) A vállalkozás működését befolyásoló tényezők A vállalkozások működését befolyásolják egyéb tényezők is. Többek között a vállalkozás belső adottságai, úgymint: 1. a

vállalkozás mérete 2. a termékek, szolgáltatások jellemzői 3. a vállalkozás piaci kapcsolatának jellemzői 4. a belső termelési és informatikai struktúra 5. a telepítési helyzet 6. a szervezet eredete II.53 Az állam Az állam gazdasági szerepének elsősorban a makrofolyamatok befolyásolásában van jelentősége. A jövedelmek újraelosztásában, a társadalmi igazságtalanságok, egyenlőtlenségek csökkentésében, a gazdasági zavarok megszüntetésében, a gazdasági növekedés fenntartásában. Természetesen mikro szinten is találkozunk állami feladatokkal, elsősorban a piaci kudarcok kezelésében. Feladata a monopóliumok és oligopóliumok regulációja, az externáliák (külső gazdasági hatások) kezelése, a közjavak előállítása, fenntartása, finanszírozása. Mindehhez bevételekre van szüksége, melyeket kényszer útján hajt be a gazdaság szereplőiről. Ezekről a későbbiekben részletesen beszélünk majd. Az államnak alapvetően

három fő funkcióját különböztetjük meg: a) A közhatalmi funkció: a közrend megteremtését, fenntartását jelenti. A törvények megalkotását és betartatását, a bíróságok és a különböző belügyminisztériumi szervek finanszírozását. b) A köztulajdonosi funkció: az állami vagyonnal való felelősségteljes és az ország érdekeinek megfelelő gazdálkodást jelenti. c) A gazdaságszervező, érdekegyeztető funkció: az állam a társadalom különböző rétegeinek érdekeit képviseli. Az állam egyszerre „karmester és döntőbíró”. 12 II.6 A koordinációs mechanizmusok Az állam szerepének jelentősége függ attól is, hogy az adott gazdaságban milyen koordinációs mechanizmusok érvényesülnek erőteljesebben. „Az emberek, a gazdasági szereplők versenyének, rivalizálásának, ugyanakkor kölcsönös alkalmazkodásának egybefonódásával zajlanak. Az emberek, a gazdasági szereplők kapcsolatai valójában koordinációs

folyamatok, amelyekben két vagy több egyén különböző jelzésekkel hat egymásra azzal a céllal, hogy kölcsönösen rábírják egymást a megfelelő együttműködésre.” (Kopányi Mihály) Kornai János munkássága alapján négy fő koordinációs mechanizmust különböztetünk meg. II.61 A piaci koordináció Lényege, hogy a felek mellérendelt viszonyban állnak egymással, céljuk a nyereség, a haszon elérése, ezért a felek kapcsolata pénz formájában is kifejeződik. Itt a piac szabályoz a kereslet, kínálat és az árak kapcsolatán keresztül. Az árak befolyásolják a termelők és fogyasztók döntéseit A piaci koordináció szorosan összefügg a magántulajdonnal, hiszen csak akkor tudunk önálló döntéseket hozni, önérdekünket követni, ha magunk birtokoljuk az anyagi és egyéb más eszközöket. II.62 A bürokratikus koordináció A bürokratikus koordináció jellemzője az állami tulajdon. Ez a koordinációs mechanizmus jellemezte a

tervutasításos gazdaságokat a szocializmus kezdeti időszakában (50-es évek!). A gazdaság szereplői között alá-és fölérendeltségi viszony van, a koordinálás pedig utasításokkal, szabályokkal, törvényekkel, hivatalok, intézmények adminisztratív kényszerével történik. II.63 Az etikai koordináció Ebben a koordinációs mechanizmusban a felek mellérendeltségi viszonyban állnak egymással és a koordinálás hagyományokon, vallási, erkölcsi alapelveken nyugszik. A gentleman’s agreements, az adott szó ereje fontos, elfogadott és elvárt. II.64 Az agresszív koordináció A felek itt olyan alá- és fölérendeltségi viszonyban vannak egymással, ahol a fölérendelt fél önkényes, erőszakos, jog és erkölcs által el nem ismert döntéseket hoz. Ilyen mechanizmus működött(ik) a szervezett bűnözés keretei között, vagy a kommunizmus bizonyos időszakaiban. 13 III. A klasszikus közgazdaságtanon innen és túl A mikroökonómia az

egyéni döntéshozatal folyamatát vizsgálja, az egyes gazdasági szereplők úgynevezett optimalizáló magatartását írja le. A lényeg azonban, hogy ezekben az egyéni döntésekben a közöset, az általánosíthatót keresi. Azokat a mechanizmusokat, szabályokat, melyek valamilyen törvényszerűséget, szabályozottságot mutatnak. Például egy háztartásban természetesnek tűnik, hogy a rendelkezésre álló jövedelmünket a lehető leghatékonyabban próbáljuk elkölteni, a megszerzett jószághalmaz hasznosságát igyekszünk maximalizálni. A kérdés csak az, hogy pontosan milyen törvényszerűségek írják le ezt a magatartást, milyen axiómákat, alaptételeket mondhatunk ki és azok milyen körülmények között lesznek helytállóak. Mikroökonómiai tanulmányaik során a legtöbb tankönyvben olyan modellekkel ismerkedhetnek meg, melyek a racionális viselkedést azonosítják az objektív racionalitás fogalmával, vagyis a gazdasági szereplő, a

döntéshozó tökéletesen informált és egyetlen célja, hogy kifizetéseit maximalizálja. Céljait biztosan és konzisztensen képes rangsorolni (azaz preferencia rendszere van), így az optimális döntésnek nincs akadálya. Ő az, akit homo oeconomicusnak hívhatunk, akit kissé cinikusan úgy jellemezhetnénk, hogy önző és racionális lény, aki félresöpri mások érdekeit, csak akkor ad, ha ebből előnye származik, csak akkor fizet, ha erre kényszerítik és tökéletes belátási képességekkel rendelkezik. A gazdasági szereplők racionalitása persze más és más III.1 A gazdasági szereplők racionalitása a) A fogyasztó racionalitása, hogy maximalizálja hasznosságát. A megszerzett jövedelméből olyan termékeket és szolgáltatásokat vásárol, melyek számára valamilyen külső, vagy belső tulajdonsága alapján hasznos. Fogyasztónk az így megszerezhető hasznosságérzet maximalizálására törekszik. b) A vállalkozó racionalitása, hogy

maximalizálja profitját. Az úgynevezett min-max elvet követi, azaz költségeit igyekszik minimalizálni, miközben maximális bevételre törekszik. Rövidtávon persze ettől a célkitűzéstől eltérhet, ha mondjuk a piaci részesedését, forgalmát szeretné növelni, ha a túlélésért harcol, ha pillanatnyi likviditási zavarai miatt csak a gyors bevétel növekedés a célja. c) A termelési tényező tulajdonosa annak használatából, bérbeadásából adódó jövedelmét maximalizálja. Munkaerőnként a lehető legnagyobb fizetést, bankba tett pénzükért a lehető legnagyobb kamatot, értékpapírjainkért a legnagyobb osztalékot, árfolyamnyereséget, bérbe adott földünkért a lehető legtöbb bérleti díjat szeretnénk. d) A kormányzati szervek racionalitása a társadalmi jólét növelése. (A gond csak az, hogy ezek a szervek egyéni játékosokból állnak, akik szintén saját kifizetéseik maximalizálására törekednek, ez okozhatja néha

társadalmi szinten az állami szervek rossz működését). 14 Ha hinnénk az objektív racionalitás elvének, ha azt feltételeznénk, hogy valóban homo oeconomicusok vagyunk, azaz az embereket, mint racionálisan cselekvő lényeket az önérdekkövető viselkedési mód jellemezné, úgy nem jöhetne létre az emberek között kooperáció, büntetés és jutalmazás, a méltányosság, és- ami számunkra a legfontosabb lesz a későbbiekben- a bizalom. III.2 Behavioral economics (magatartás gazdaságtan) „Az ember evolúciós konstrukció, mindenféle furcsa hajlamokkal és kinövésekkel, amelyekhez genetikai felépítése folytán ragaszkodik, és amelyeket a társadalom jobbítói általában, mint lényegtelent, vagy mint olyan tulajdonságot, amiről némi neveléssel mindenki leszoktatható, nem vesznek figyelembe elméleteikben.”(Csányi Vilmos, etológus) A gépember filozófiája tehát egyre több esetben megkérdőjeleződik. A modern

közgazdaságtudományok hívei figyelembe veszik azokat a kísérleteket, melyeket társadalomkutatók, szociológusok, pszichológusok, antropológusok végeztek, és az emberi jellem összetettségére hívják fel a figyelmet, mely számításba veszi az emberi elme korlátozott racionalitását, és elfogadja azt a tényt, hogy a gazdasági szereplők nem a tökéletes, hanem a kielégítő megoldásokra törekednek, döntéshozatali folyamatukban pedig sok a szubjektív és heurisztikus elem, rávilágítanak, hogy a játékosok viselkedésük, döntésük során méltányosan, gyakran altruista módon viselkednek, döntéseikben jelen van tehát a méltányosság, a reciprocitás, és olykor a felmerülő költségek ellenére is hajlamosak a potyautasok megbüntetésére. „A pszichológiai tények azt mutatják, hogy a legtöbb altruista viselkedésforma komplex: az emberek nem ugyanolyan mértékben kívánják segíteni a többi embert, ehelyett figyelembe veszik, hogy

mások mennyire nagylelkűek velük. Azok az emberek, akik altruista módon viselkednek más altruista emberekkel, valójában arra is készek, hogy bántsák azokat, akik bántották őket. Ha valaki jól viselkedett velünk, akkor a méltányosság azt diktálja, hogy jól viselkedjünk vele. Ha valaki tisztességtelenül viselkedett velünk, akkor a méltányosság megengedi -a bosszúszomj pedig megköveteli-, hogy tisztességtelenül viselkedjünk vele.” (Rabin;1993) „Barátnak barátja légy, adományt adománnyal hálálj híven. Gúnyt fizess meg gúnnyal, s ne maradj fösvény, fizetvén gonoszért. Barátnak barátja légy, s barátod barátjának szintén szívese; Ám aki ellened, egyetlen hívét se szíveld soha.” (Edda; Völva jövendölések)) Ha tehát az objektív racionalitás elméleti alapjaiból indulnánk ki, akkor két kérdésre kell keresnünk a választ: 1. Tényleg a tiszta önérdekkövetés az egyén egyetlen motívuma döntései során? 2. Képes-e

az ember az objektív racionalitásra, azaz valóban korlátlan belátási képességekkel rendelkezik-e? 15 III.21 Kísérletek (válaszok az első kérdésre) Számos kísérlet bizonyítja, hogy az objektív racionalitás megkérdőjelezhető, a valóságban az emberek belső törvényeiknek engedelmeskedve ellentmondanak a klasszikus közgazdaságtan szabályainak. a) Ultimátum játék Az ultimátum játékban 100 egység pénz felosztásáról dönt az egyik játékos. Az arány tetszőleges, általa meghatározott lehet. A másik játékos ezt az ajánlatot vagy elfogadja és ez esetben mindkét fél megkapja a felosztás szerinti összeget, vagy elutasítja az ajánlatot, és ez esetben egyik fél sem kap semmit. Az objektív racionalitás elve alapján játékosainknak a (99;1) arányú felosztást is el kellene fogadniuk, ám a kísérletek során nagyon sokan a (80;20), (70,30) illetve (60;40) felosztásokat is elvetették. Az ajánlat visszautasítását fel lehet

fogni egyfajta büntetésként is, melynek költsége a második játékosnak felajánlott összeg. A kísérletek általános tapasztalata volt az is, hogy a piacosított, modernebb gazdaságokban az ajánlatok 50% körül mozogtak, és az ismeretleneknek felkínált minimális ajánlat is 40% körül mozgott. Ennél kisebb ajánlatokat az esetek többségében visszautasítottak. A nem piacosított társadalmakban (például antropológusok által végzett kísérletekben a természeti népeknél) az ajánlat jelentősen eltérhet a fele-felétől. Az ajánlatok az esetek többségében jóval 50% alatt maradt, és az ajánlatokat ennek ellenére nagy százalékban elfogadták. Az izlandi halászok körében olyan különleges esetekkel is találkoztak, ahol a felajánlott 60%-ot is elutasították. b) Diktátor játék Mi a helyzet azonban, ha második játékosunknak nem áll módjában a felajánlott felosztást megvétózni? Ebben az esetben a racionális felosztás a (100;0)

arány lenne. A kísérletek azonban azt mutatták ki, hogy ezt az arányt a kísérleti alanyok egy ötöde választotta csak, legtöbben a (70;30) felosztási arány mellett döntöttek. Furcsa tehát, hogy az önfenntartásra „programozott” egyedek háttérbe szorítják létfenntartási ösztöneiket, és más egyedek érdekében cselekedve kooperálnak, társulnak. Bonyolult és kockázatos helyzetekben a gazdasági szereplők gyakran leegyszerűsítik a problémát és racionális elemzés helyett szubjektív értékítéleteikre hagyatkoznak. A klasszikus közgazdaságtanban azonban a racionalitás nem megvizsgálandó probléma, hanem vitán felül álló axióma. Az axiómáiból felépített konzisztens rendszerével mintha azt írná le, hogyan kellene az adott gazdasági aktornak viselkednie, és nem azt hogyan viselkedik valójában. Számos pszichológiai kísérlet bizonyította az emberi döntéshozatal mikéntje szubjektív tényezők függvénye is. 16 c) A

büntetés dicsérete Az ultimátum játékban jól látható volt, hogy az egyének költségek felvállalása mellett is hajlamosak voltak megbüntetni a szerintük igazságtalan döntést hozó partnert. Számos kutatócsoport vizsgálta a büntetés intézményének hatását a közös javak létrehozására, illetve működtetésére. A kísérletek során az egyes csoporttagok adott rendelkezésre álló jövedelmükből tetszőleges összeget ajánlhattak fel a közösség számára. A kísérlet vezetője ezt az összeget megnövelte ( egy adott kísérlet során 1.6-es szorzót használt), majd a megnövekedett összeget a csoport tagjai között egyenlő arányban szétosztotta. Az így létrejött szociális dilemma a következő: Hozzájárulni a közöshöz és a megnövelt összegből részesedni mindnyájunk számára jövedelmező üzlet, ám még nagyobb a csábítás nem beadni az adott összeget, és úgy részesedni a közösből. (Ez esetben persze minden potyautas

feltételezi a többiek szabálykövető magatartását.) Ezen önző viselkedés láttán a befektetési hajlandóság rohamosan csökkent a csoportban és a rendszer összeomlásához vezetett. A további kísérletekben két csoportot hoztak létre. Az elsőben nem működtették a büntetés intézményét, míg a második csoport tagjai minden kör után tudomást szereztek a többiek hozzájárulásáról, és lehetőségük volt egy egységnyi pénz befizetésével három egységnyi büntetést kiszabni a potyautasra. A játék elején felajánlott választási lehetőségek esetében, miszerint ki melyik csoportba szeretne tartozni, csak a játékosok egyharmada választotta a büntetés intézményét alkalmazó csoportot. Ám ez a csoport gyorsan az előbb ismertetett társaság sorsára jutott, a rendszer működésképtelenné vált. A másik csoportban azonban minél kisebb volt a tag hozzájárulása a közösségi vagyonhoz, annál gyakrabban és annál nagyobb

mértékben volt tárgya a büntetésnek. Ennek hatására a potyautasok hozzájárulási, befektetési hajlandósága jelentősen javult. Felmerült azonban a kérdés, hogy mi legyen a másodlagos potyautasokkal, akik ugyan hozzájárultak a közöshöz, de nem büntették a potyautasokat? Amikor a kísérletbe az ő büntetésüket is lehetővé tették, néhány kör után a csoport szinte minden tagja valódi közösségi emberként viselkedett és megszűnt a csoporton belüli potyautas magatartás. Az ilyen csoportok 256 fő felett is stabilan működtek. A kísérletek után kitöltött tesztek arra a furcsaságra is rámutatnak, hogy a szereplők nem a közösségi befektetések preferálása, a közösségért érzett aggodalom, felelősségérzet miatt büntettek, hanem a csalás ténye által kiváltott felháborodás, a bosszúvágy érzete miatt. Ám bármi is az ok, a végeredmény egy prosperáló és hatékony társadalom. Jegyzetünk keretei nem engedik meg, hogy

részletesen vizsgáljuk a büntetés esetleges torzulásait. Remélhetőleg mindenki számára érthető és világos, hogy a büntetés mértéke és az okozott kár között meg kell tartani az arányosság elvét. Sem az alulbüntetés, sem a túl-büntetés, illetve az úgynevezett antiszociális büntetés nem hatékony, de a büntetés-nélküliségnél még ezek is hatékonyabban működtek az egyes kísérletek során. 17 Ezen kísérletek jól mutatják tehát, hogy a rendszer működésének két fontos alapeleme van: Egyrészt a büntetés intézményének hatékony alkalmazása, másrészt a megfelelő információáramlás. Ha a gazdasági aktorok beazonosíthatóak és a közösség tagjai tudomást szereznek a potyautasok személyéről, akkor a rendszer működőképes marad. A közjavak létrehozásának és működtetésének ez lenne tehát az egyik fontos alapeleme. Ez részben a helyi közösségek döntési jogköreinek kiszélesítését kívánná, mivel

az adott térségben ők rendelkeznek megfelelő szintű információval, részben pedig a közösség tagjai közvetlen kapcsolatainak a kiépítését teszi szükségessé, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen a potyautasok személye. III.22 A korlátozott emberi elme (válasz a második kérdésre) Ha már az evolúcióban sem bízhatunk, hogyan bízhatunk közgazdaságtani döntéseinkben? Szemünk egy csodálatos szerkezet, évmilliók során alakult, tökéletesedett ez az eszköz, amit naponta 12-18 órán keresztül használunk, edzünk, mégis könnyű becsapni. Ha ez így van, akkor vajon mennyire bízhatunk pénzügyi, közgazdaságtani döntéseinkben, melyek gyakorlása nem napi rutin, melyek nem készség szintjén állnak rendelkezésére a legtöbb embernek. Ráadásul ezek a döntések tele vannak bizonytalansággal, számtalan esemény csak bizonyos valószínűséggel következik be, azaz gyakran komoly matematikai tudást is feltételezne az adott döntés.

Bizonyára önök is láttak, tapasztaltak már optikai csalódásokat. A szépségük az ezeknek az optikai csalódásoknak, hogy azokat leleplezve sem tudjuk az ellenkezőjét állítani a dolgoknak. Nem tudjuk azt mondani a leleplezés után sem, hogy igen már látom, valóban nem úgy van, ahogy elsőre hittem. A következő képen vizsgálják meg a két fekete kört és döntsék el, melyik a nagyobb! 18 Úgy gondolom, egyértelmű a válasz, miszerint a baloldalon látható fekete kör a nagyobb (illetve látszik nagyobbnak). A tény azonban az, hogy a két kör teljesen azonos, csak a körülöttük lévő körök tévesztik meg a szemünket. A baloldali ábrán a környezetéhez viszonyítva tűnik nagyobbnak a belső kör. Ám ennek az információnak a birtokában sem tudjuk egyformának látni a két kört. Az agyunk ugyan elfogadja a bizonyítékok nyomása alatt a tényt, de a szemünk továbbra sem hisz ebben. A következő kísérlet akkor lenne igazán izgalmas,

ha a két felvetést két különböző csoport látná, és a kapott válaszok alapján egyértelműen bizonyítható lenne, hogy az emberek többsége nem szemléli objektíven a dolgokat. Első állítás (Kérem válaszoljanak igennel vagy nemmel!): Önök munkájukhoz szeretnének vásárolni egy szép tollat. Egy írószerboltban meg is találják amit kerestek 3000 Ft-ért. Ám ekkor megtudják, hogy egy másik boltban, ami 15 perc kellemes sétára van innen ezt megkapják 20%-kal olcsóbban, 2400 Ft-ért. Átsétálnának a másik üzletbe? igen nem Második állítás (Kérem válaszoljanak igennel vagy nemmel!): Önök szeretnének vásárolni egy igazán komoly okostelefont. Egy üzletben ezt meg is találják 180 000 Ft-ért, amikor eszükbe jut, hogy egy másik boltban ezt látták 600 Ft-tal olcsóbban. Az üzlet 15 perc kellemes sétára van Átsétálnának a másik üzletbe? igen nem A kísérletek során (amit jómagam is sokszor és sok helyen elvégeztem) az

első kérdésre a válaszadók 70-90%-a válaszolt igennel, míg a második kérdésre hasonló arányban válaszoltak nemmel. Hogyan lehetséges ez?? Hiszen objektíve szemlélve a dolgot mindkét esetben ugyanaz volt a kérdés: hajlandóak-e 15 perc sétára 600 Ft-ért? A 600 Ft értéke mindkét esetben ugyanannyi (két kiló kenyér vagy egy jó minőségű tábla csokoládé, egy ebéd a menzán stb.) A miértre egyszerű a válasz: így forog az agyunk. Az emberi agy számára minden viszonylagos és minden relatív, a környezetünkhöz viszonyítunk, és mindig összehasonlítunk. Később majd látni fogjuk, hogy ez a tény a csalások során is fontos lesz. Relatív, hogy ki mit tart nagy bűnnek, mit tart komoly adócsalásnak, mekkora az az összeg, aminek az eltulajdonítása még „belefér” a tisztességes viselkedés kategóriájába és nem lép működésbe a „tisztesség jelzőnk”. 19 Tisztában kell lennünk azzal a ténnyel is, hogy az emberek nagy

többsége nem jó valószínűségszámításból. Mivel sok esemény csak bizonyos valószínűséggel következik be, a végeredmény megbecsléséhez is szükségünk lenne ezekre az ismeretekre. Tegyük fel, hogy egy kaszinóban a rulett asztalnál állunk egy 50 000 Ft-os zsetonnal a kezünkben. Eldöntöttük, hogy a fekete vagy a piros mezőre tesszük pénzünket. A játékot figyelve azt láttuk, hogy az előző 8 forgatásra a fekete jött ki. Hová tenné a kilencedik forgatásnál a zsetonját? Sokan a nagy számok törvényére hivatkozva a piros mezőre tennének, mondván, hogy annak most már nagyobb a valószínűsége. Ha önök is ezt gondolták elsőre, akkor bizony nem jól gondolják. A golyónak ugyanis nincs memóriája, illetve az egyes esetek függetlenek egymástól, így a kilencedik forgatásnál is 50-50%-os eséllyel kell kalkulálnunk (most tekintsünk el a zöld nullától!). A bizonyossági hatás (certainty effect) lényege, hogy az emberek

túlértékelik a biztosat a valószínűvel szemben még akkor is, ha az utóbbinak a várható értéke (kifizetése) magasabb. 1. Ön 50% eséllyel nyerhet egy Franciaországba és Olaszországba háromhetes körutazást Angliába, 2. Ön biztosan nyer egy egyhetes olaszországi körutazást Amikor egy kísérlet során megkérdezték az embereket, hogy a két alternatíva közül melyiket választanák, az emberek 70-80%-a választotta a második alternatívát. Vagyis nyereségek és magas valószínűségek esetén az emberek kockázatkerülőek. 3. Ön 5% eséllyel nyerhet egy Franciaországba és Olaszországba háromhetes körutazást Angliába, 4. Ön 10% eséllyel nyer egy egyhetes olaszországi körutazást Ennél a választási lehetőségnél az arányok megfordultak. A válaszadók több mint kétharmada választotta az első lehetőséget. Pedig matematikailag csak annyi történt, hogy az előző kérdés párhoz lépest a bekövetkezés valószínűségét

mindkét ajánlatnál a tizedére csökkentettük. Alacsony valószínűségeknél a gondolkodásunk megfordul és a nagyobb nyereményeket választjuk még akkor is, ha annak várható értéke jóval kisebb. Ez talán a magyarázata annak, hogy miért sikeresebb az ötös lottó, mint a skandináv. A csomagolási vagy keretezési hatás (framing effect) például az a mód, ahogyan egy döntési problémát megfogalmaznak illetve, ahogyan az információkat átadják. A lényeg tehát a probléma tálalásában és nem magában a problémában van. Bizonyára hallottak már a szervdonor programokról, melyek nagyon eltérő sikerrel működnek az egyes országokban. Bárhol is kérdezősködünk az emberek jelentős százaléka egyetért a szervdonor programmal és támogatná azt. Az emberek mégsem teszik választásukat 20 explicitté, annak ellenére, hogy ennek költségei elhanyagolhatóak lennének, és ezrek életeit menthetnék meg. Bizonyos országokban, amelyek

ráadásul gazdaságilag és kulturálisan igencsak hasonlóak jelentős az eltérés e kérdésben. Dániában például a hozzájárulások aránya még az 5%-ot sem éri el, míg ugyanez az adat Svédországban eléri a 86%-ot! Az eltérés oka talán a probléma tálalásában van. 1. Jelölje a kis négyzetbe, ha részt kíván venni a szervdonor programban! □ 2. Jelölje a kis négyzetbe, ha nem kíván részt venni a szervdonor programban! □ Az emberek többsége az ilyen kérdőíveket nem tölti ki és nem küldi vissza. Az első esetben az emberek nem jelölik be a kis négyzetet, így nem vesznek részt a programban, míg a második esetben az emberek szintén nem jelölik be a kis négyzetet, és így részt vesznek a szervdonor programban. A valóságban persze ez nem teljesen így van. Bizonyos országokban az az alapvető opció, hogy mindenki részese a szervdonor programnak és akkor kell nyilatkoznia, ha nem akar részt venni benne, míg a többi országban akkor

kell nyilatkozni, ha részt kíván benne venni. A probléma tálalásának ilyen egyszerű módja okozza ezt a látszólag megmagyarázhatatlan eltérést. A szervdonor program példája is azt mutatja, hogy döntéseink sokszor nagyon is egyszerű eszközökkel manipulálhatóak. Ha ez nem így lenne, nem lenne szükség marketingre sem!! De ugyanez a probléma akár egy adózási kérdésnél is előjöhet. Nem mindegy, hogy egy adózási kérdésben azt jutalomként, vagy büntetésként tálaljuk. Bevezethetnénk például a „szingli adót”. Aki egyedül él, vagy nincs gyermeke az fizessen több adót. Ez nyilván felháborodást keltene a gyermektelen családokban. Ha azonban úgy tálaljuk, hogy a gyermekkel rendelkező családok adókedvezményben részesülnek, máris jutalomként jelenik meg és jóval kisebb felháborodást és ellenállást okoz majd, sőt ösztönzőleg is hathat. Hosszasan sorolhatnánk még ennek a forradalmi közgazdaságtannak az eredményeit és

érdekes kísérleteit, de tankönyvünk keretei egyenlőre ennyit engednek meg számunkra. 21 IV. A játékelmélet A döntéselmélet előző fejezetben tárgyalt része tehát azt vizsgálja, hogyan viselkednek az emberek valójában (leíró elmélet), ellenben a normatív irányzat arra keresi a választ, hogyan lehet a döntéseket jobbá tenni. E tekintetben ez a módszer közelít az objektív racionalitás elméletéhez, azaz axiómákra épülő konzisztens rendszert épít fel, mindösszesen a tökéletes informáltság tekintetében rugalmas. A matematika gyors fejlődése lehetővé tette a klasszikus elméletek módosítását. A játékelmélet segítségével a klasszikus elméletet megpróbálták kiterjeszteni a bizonytalanság körülményeire is. A játékelmélet napjainkra rendkívül komoly tudománnyá nőtte ki magát. Ennek részletesebb bemutatására sajnos ezen jegyzet keretei között nincs lehetőség, így csak az elmélet alapfogalmaival és

néhány, a közgazdaságtanban is használt modellel ismerkedhetünk meg. IV.1 A játékelmélet megalkotói A játékelmélet alapjait Neumann János rakta le egy 1928-as munkájában, majd az osztrák Oskar Morngenstern matematikus-közgazdásszal közösen írt „Játékelmélet és gazdasági viselkedés”(1944) című művében továbbfejlesztette. Azóta a játékelmélet meghódította a közgazdaságtant, a szociológiát és a pszichológiát is. A játékelmélet a matematika egy különálló egzakt tudományágává nőtte ki magát. Háborúk (Japán-USA II világháború) és -talán nem túlzunk- néha a világ sorsa dőlt el a játékelmélet segítségével (hidegháború és atomfegyverkezés). Eme kis bevezetőnkben tartózkodunk mindenféle szigorú matematikától és inkább csak étvágygerjesztőnek szánjuk az itt leírtakat. Egy kis fűszer csupán a néha száraz tananyag mellé. IV.2 Játékelméleti alapfogalmak „Amikor az egyének (csoportok ) más

egyénekkel (csoportokkal) szembeni viselkedésükről döntenek,szembesülniük kell azzal, hogy magatartásuk befolyásolja a többiek döntését, magatartását. Egy interakciót stratégiai játéknak nevezünk, ha a szereplők tisztában vannak ezzel a hatással, sőt magatartásuk során figyelembe is veszik ezt a hatást”. (Mészáros József:Játékelmélet) A játék tehát szereplők közötti interakció, ahol figyelembe veszem a másik fél döntéseit és ennek megfelelően alakítom ki a saját stratégiámat. Egy jó sakkjátékos igyekszik minél több lépésre előre kitalálni, végiggondolni a másik fél lehetséges lépéseit, hogy kiválaszthassa a legjobb válaszreakciót. Stratégiai játékot játszunk az élet nagyon sok pillanatában, a párkapcsolataink során, a családban, stratégiák mentén haladunk a gazdasági életben is, amikor részt veszünk egy versenytárgyaláson, amikor arról döntünk, hogy benyújtsunk-e egy pályázatot avagy sem,

fizessünk-e adót, közös költséget, 22 hozzájáruljunk-e a közjavak létrehozásához illetve működtetéséhez, vagy amikor arról döntünk - mint egy vállalkozás vezetői-, hogy kooperáljunk vagy versengjünk a konkurenciával. A stratégia kiválasztásánál fontos, hogy hány szereplős a játék, az informáltság tökéletes vagy korlátozott, a játék egyszeri vagy ismétléses, a játékosok lépései egyidejűek vagy egymást követőek, a játék szabályai rögzítettek vagy manipulálhatóak stb. IV.3 A játékok osztályozása IV.31 A játékosok lépései egyidejűek, vagy egymást követőek A sakkban a játékosok egymás után lépnek, előbb a fehér, utána a fekete, vagyis ennek tudatában hozhatom meg a következő lépésre vonatkozó stratégiámat. Egy árverésen a résztvevők egyszerre teszik meg ajánlataikat, egymástól függetlenül. A különbség a szekvenciális és az egyidejű lépéses játékok között azért lényeges, mert a

két játékfajta más gondolkodásmódot igényel. A szekvenciális játék esetén a játékosok a következőképpen gondolkodnak: Ha most ezt lépem, hogyan fog(nak) az ellenfeleim reagálni? A jelen lépés a többiek jövőbeni lépései következményeinek kalkulációján alapszik. A szimultán lépéses játék esetén a lépéssel kapcsolatos döntések az ellenérdekű felek jelenlegi lépésével kapcsolatos várakozásainkon alapulnak és igaz ez fordítva is az ellenfeleinkre is. A szekvenciális játékok esetén fontos kérdés, hogy mi az előnyösebb számunkra, elsőnek lépni, avagy másodiknak. Ennek a kérdésnek az eldöntése gyakran nem is olyan egyszerű. IV.32 A játékosok érdekkonfliktusának természete „Stratégiai játékról tehát akkor beszélünk, ha ellenérdekű felek között érdekkonfliktus áll fenn, a felek rendelkezhetnek ismeretekkel, feltételezésekkel a többiek céljáról, lehetséges döntési alternatívákról, de ez az

informáltság nem feltétlenül szimmetrikus. Minden játékos saját helyzetének megfelelően saját helyzetét próbálja optimalizálni.”(Mészáros József, Játékelmélet) A játékelmélet ezt úgy mondja, hogy a játékosok a kifizetéseiket optimalizálják, maximális nyereségre vagy minimális veszteségre törekednek. Ez a kifizetés különösen a gazdasági életben lehet numerikus érték, de nem feltétlenül az. Kifizetés lehet az elért profit (numerikus érték!), de az is, hogy a konkurencia piacot veszít velünk szemben vagy esetleg tönkre megy. Az egyszerűbb játékoknál, mint például a sakk, van vesztes és van nyertes, a pókerben az egyik fél nyeresége a másik fél vesztesége. Az ilyen játékokat hívjuk zérusösszegű játékoknak. Bizonyos esetekben egy adott nyeremény játékosok közötti felosztása történik. Ezek a konstans összegű játékok A gazdasági életben azonban gyakran nem tudni előre a felosztandó „torta”

nagyságát és minden játékos lehet egyszerre nyertes vagy egyszerre vesztes is. 23 IV.33 A játékosok informáltsága A sakk esetén a játékosok pontosan ismerik helyzetüket (bábuik helyzetét), lehetséges lépéseiket, illetve az ellenfél lehetséges lépéseit. Ezeket a játékokat teljes információs játékoknak nevezzük. Általában ez a helyzet kivételes, többnyire néhány játékos olyan információval is rendelkezik, amellyel a többiek nem. A kártyajátékok többsége esetén a játékosok ismerik saját lapjukat és próbálnak következtetni a többiek lapjaira, illetve megtéveszteni a többieket saját lapjaikat illetően. Az összes játékos tisztában van ezzel, így a következtetéseik esetén mindenki igyekszik számba venni a többiek megtévesztő szándékait is. Azt az információt, amelyik minden játékos rendelkezésére áll közös tudásnak nevezzük. Ez a közös „tudás” [common knowledge] jóval több, mint az egyéni

tudások összege. A korlátozott információjú játékoknál előtérbe kerül tehát a blöff. Talán úgy gondolnánk, hogy a blöff a pókerjáték találmánya, de tévedünk. Az állatvilágban évmilliók óta ismerős a mimikri szent tudománya. Sok állatfaj oly mértékben képes hasonulni környezetéhez, hogy csak akkor vennénk észre őket, ha beléjük botlunk. Más állatok igazi blöff-mesterek Egyes mérgező anyaggal, veszélyes tüskékkel rendelkező fajok élénk színekkel hívják fel a többiek figyelmét a veszélyre. Néhány faj kihasználva ezt az információközlést maga is hasonló színeket ölt, pedig veszélyes méregről, tüskéről szó sincs. De talán vannak olyan iskolás emlékeik önöknek is, amikor feleltetés előtt a „Kéreménúgyistudokmindentkárengemfeleltetni”-kifejezést öltötték fel. IV.34 A játék szabályai rögzítettek vagy manipulálhatóak? A sakk, a sportjátékok szabályai rögzítettek, gyakran bíró

kényszeríti ki a szabályok betartását. A gazdasági, politikai játékok nem ilyen egyszerűek, a játékosok gyakran érdekeiknek megfelelően megkísérlik a szabályok változtatását, módosítását. Gyakran fontos elemezni, hogy a játék szabályai mennyire manipulálhatók, illetve azok betartása mennyire érdekei a játékosoknak. Ez különösen a politikai és gazdasági játékok esetén érdekes. IV.35 Lehetséges-e a játékosok közötti kooperáció, és ha igen, mennyiben? A játékosok stratégiai interakciói a közös érdek és a konfliktus keverékéből állnak. Gyakran megéri a játékosoknak egyezségeket kötni az együttműködésről. Számos esetben az egyes játékosok számára előnyös ezeket az egyezségeket egyoldalúan megszegni, abban bízva, hogy a többiek ezt nem teszik. A többi játékos egyezségkövető magatartására vonatkozóan különböző feltevésekkel élhetünk, és ettől függően alakítjuk ki stratégiánkat. Amennyiben

az egyezségek nem kikényszeríthetőek, általában nem jön létre kooperáció. Azokat a játékokat, ahol az egyezségek kikényszeríthetőek, kooperatívnak nevezzük, azokat ahol nem, nem kooperatívnak. 24 IV.36 A játék egyszeri vagy ismétléses Számos játék esetén a játékosok egyszer találkoznak, lejátszák a játékot, ki-ki megkapja a nyereményét (veszteségét) és távoznak. Gyakran azonban a játékosok többször egymás után játszák ugyanazt a játékot. A gazdasági életben, szervezetekben, egy családban ez gyakran előfordulhat. Ekkor ismétlődéses játékról beszélünk. Az ismétlődéses játékok esetén fontos különbség, hogy véges számú, avagy végtelen az ismétlődések száma. Véges ismétlődéses játék esetén különbséget teszünk aszerint, hogy az ismétlődések száma egy előre meghatározott, rögzített szám, avagy ezt nem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy a játék valamikor befejeződik, de hogy mikor, azt

viszont már nem. Ismétlődéses játékoknál az is fontos szempont, hogy a játék során érvényesülhet a reciprocitás és a játékosok gyakran a költségek ellenére is megbüntethetik a másik játékost. Vegyünk példának okáért két éttermet. Az egyik étterem egy nyaralóhelyen található és vezetői azzal a (véleményem szerint ostoba) feltételezéssel élnek, hogy a vendég nem tér ide vissza, azaz a játék nem ismétlődéses. Ez esetben a kialakított stratégia könnyen vezethet oda, hogy a vendéget egyszer kell alaposan megkopasztani, azaz rendkívül drágán próbálunk eladni nekik rossz minőségű vagy másnak álcázott terméket, szolgáltatást. A másik étterem egy kisváros főterén található, vendégköre állandónak mondható. Ennek a vendéglősnek a stratégiája a hosszútávú működőképesség érdekében a figyelmes és minőségi kiszolgálás annak érdekében, hogy vendégei örömmel térjenek ide vissza és jó hírét

keltsék az étteremnek a városban. IV.37 Evolúciós (tanuló) játékok Gyakran, még relatíve egyszerű játékok esetén is a játékok kimenetele jelentős mértékben függ a játékosok felkészültségétől, attól, hogy az egyes játékosok a játék korábbi lejátszásai alapján képesek-e módosítani magatartásukon. IV.4 Az egyensúly A játékelmélet az egyensúly fogalmi keretei között jár el. Mit jelent ez? Az egyes stratégiai kombinációk közül azok valósulnak meg, amelyek a legjobb válaszok a többiek összes lehetséges lépésére, így nyilvánvalón a legjobb lépéseire is. Ez, mint a közgazdaságtanból már tudjuk, nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindig mindenki a legjobban jár, sőt gyakran senki sem jár jól. Az általános egyensúlyról szóló fejezetben jól látható lesz majd, hogy az egyensúlynak (Pareto-optimum) semmi köze az igazságossághoz. Mindössze annyit jelent, hogy ebből az egyensúlyi pontból kimozdulva legalább

az egyik szereplő helyzete romlik. Ettől még ezt az elmozdulást a többi szereplő lehet, hogy nagyon szeretné! Egyensúlynak tekinthetünk egy olyan állapotot, ahol senkinek sem éri meg az adott stratégiai kombinációtól eltérnie, mivel a többiek stratégiájára ez a számára legjobb válasz-stratégia (Nash-egyensúly). 25 IV.5 Egy kis „kaszinókapitalizmus” Sokakban merül fel napjainkban az a kérdés, miért és hogyan alakult, alakulhatott ki a világválság, miért van az, hogy az Egyesült Államokban, Izlandon, Görögországban, Romániában zajló események súlyos helyzetbe hozzák a magyar devizahiteleseket? Ennyire nem értenek a közgazdaságtanhoz az ország vezetői, vagy a közgazdaságtannal, mint tudománnyal van baj? (Ennek részletes kifejtése a makroökonómiai részben történik majd.) Az egyéni és társadalmi érdekek gyakran összeütköznek és bizony ebben a csatában legtöbbször az egyéni érdek győz. Az elmúlt évtizedben

kialakult „kaszinó kapitalizmus”-nak egyenes következménye volt a napjainkban is zajló gazdasági világválság. A bankok menedzserei egyéni érdekeiktől hajtva („teljesítményük” arányában kapták milliós nagyságrendű bónuszaikat) a gazdasági szereplők pénzét egyre kockázatosabb és ebből kifolyólag nagyobb haszonnal kecsegtető üzletekbe fektették. Mohóságuk csillapíthatatlan volt és tevékenységük valóban kezdett hasonlítani egy kaszinóhoz, ahol hatalmas tétekben játszottak a mi pénzünkkel. Két bankár beszélget: Van egy jó meg egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? Kezd a rosszal! Rengeteg pénzt veszítettünk!!! És mi a jó hír?? Nem a miénket!!! A játék lényege pontosan ez. A nyereség egyéni, a veszteség társadalmi Ha a „kaszinóban” nyernek, övék a busás haszon nagy része, a veszteséget azonban az egész társadalom fizeti meg. A játékelmélet pontosan az ilyen helyzeteket vizsgálja, és mutatja meg, hogy a

játék szereplőinek célja kifizetéseik maximalizálása, ezért történik meg oly gyakran, hogy az egyéni szinten racionális viselkedés össztársadalmi szinten a rendszer működésképtelenségét okozza, és akár katasztrófához is vezethet. IV.6 Alapvető játékok IV.61 A fogolydilemma Két bűnözőt tartóztat le a rendőrség, ellenük azonban csak közvetett bizonyítékaik vannak. A két fogoly egymástól elkülönítve a következő „ajánlatot” kapja. Amennyiben vall és a másik nem, úgy haza mehet, míg társa 10 évet kap (és fordítva). Ha mindketten vallanak 5-5 év a „jutalmuk”, ha viszont egyikük sem vall a közvetett bizonyítékok miatt 2-2 évvel megússzák. Látszólag egyszerűnek tűnik a megoldás, ám vegyük figyelembe, hogy ez egy korlátozott információjú játék, azaz nem tudom hogyan döntött a másik. Mindkét játékos saját helyzetének optimalizálására törekszik és az elkülönítés miatt nincs lehetőségük a

kooperatív stratégiát választani. Ha külön- külön optimalizálják helyzetüket, akkor a látszólag legjobb stratégia a vallomástétel. 26 vall Nem vall vall 5;5 Nem vall 0, -10 -10; 0 2; 2 Bárhogy döntsön ugyanis a másik, az erre adott legjobb válasz (legkisebb rossz választása) a vallomás. Ha ugyanis az A játékos vall, akkor a B játékosnak is vallania kell, hiszen így 10 év helyett megússza 5-tel. Ha az A játékos nem vall, akkor B-nek szintén a vallomástétel a legjobb stratégia, hiszen 2 év börtön helyett haza mehet. Nyilván B játékos gondolatmenete hasonló, amennyiben feltételezzük, hogy logikusan gondolkodnak. Ez azonban csapdahelyzet, hiszen a 2-2 év helyett így 5-5 évet kap a két bűnöző. A fogolydilemma egyik parafrázisa a két benzinkutas esete. Az út két oldalán egy-egy kút. Mindkét benzinkutasnak a hónap első napján döntenie kell az adott hónapi árról, amit aztán egy hónapig nem változtathat meg.

Kooperációra nincs lehetőség, mert ott áll az úton az állam rettegett ellenőre. Pontban éjfélkor a két kutas gondterhelten áll kis táblácskájával az út mentén és vár egy jelet, egy reménysugarat, de hiába. Ha csökkenti az árat, míg a másik nem, forgalma jelentősen nőne és így a haszna is(és fordítva!). Ha mindketten csökkentik áraikat, a forgalom nem változik,bevételeik viszont zuhannak, épp hogy nullszaldósak lesznek. Ha megfigyeljük, a történet kísértetiesen hasonlít a fogolydilemma helyzethez. Bárhogy is dönt a másik, az erre adott legjobb válasz az ár csökkentése. Ha azonban mindkét fél logikusan gondolkodva, saját legjobb érdekét követve dönt, a végeredmény siralmas lesz. Gondoljuk végig, vajon egy közbeszerzési pályázatnál vagy két egymással versengő homogén termékeket gyártó vállalatnál (pl. autópálya építés) nem ugyanilyen dilemmával szembesülnek a résztvevők? Játékosaink tehát gyorsan

ráéreznek a csapdahelyzetekre és azt kikerülendő, kooperációba kezdenek és kijátsszák az állam rettegett ellenőrét. Kifizetéseik maximalizálása érdekében vállalják a lebukás veszélyeit is, pláne ha a következmények (jogi, anyagi) elhanyagolhatóak az így megszerzett profithoz képest. Javaslom a kedves olvasónak, hogy kartellezés címszóval lépjenek be egy kereső programba az interneten és látni fogják, hogy a való életben a játékosok nagy többsége használja a játékelméletben kidolgozott tételeket, ki tudatosan ki csak egyszerű logikus gondolkodás útján, és sajnos azt is látni fogják, hogy Magyarországon a kartellezés jogi szabályozása jelen pillanatban nem visszatartó erejű az államot és az állampolgárokat „lehúzó” vállalkozások számára. Erről a későbbiekben még részletesen olvashatnak. 27 IV.62 Dollárárverés Martin Shubik játékában eladó egy dollár. Kikiáltási ára egy cent Aki ennyit ajánl

érte már viheti is, hacsak valaki nem ajánl többet. Eddig ez egy egyszerű árveréses játék. Shubik játékában a csavar ott van, hogy a licitet nemcsak a győztesnek kell befizetnie, hanem a második legnagyobbat licitelőnek is a sajátját. Aki a legmagasabb licitet mondta fizet és viheti az egy dollárt, aki viszont az utolsó előttit, az is fizet, de nem kap semmit. Úgy tűnhet butus kis játék ez, intelligens, felnőtt emberek bele sem kezdenek a játékba. Mégis a megfigyelések azt mutatják, hogy egy dollár átlagos licit ára 340 cent lett (!). A játéknak három döntő pillanata van. Az első, hogy elkezdődik-e egyáltalán a licitálás. Érdemes kikötni, hogy a maximális licit 10 cent legyen nehogy túl hamar véget érjen a játék. Ha akad két licitáló fél, a gépezet beindul Ha valaki például 25 centet mond a másik 22 centes licitjére, a másik fél nagy valószínűséggel tovább licitál, hiszen jobb 26-27 centet licitálni és győzelem

esetén „bekaszírozni” a 63-64 centes nyereményt, mint a semmiért befizetni a 22 centet. A játék második döntő pillanata, amikor a licit meghaladja az 50 centet. Ettől a pillanattól kezdve a kikiáltó már nyereséges üzlet birtokosa A harmadik döntő pillanat, amikor a licit eléri a 100 centet, majd meg is haladja azt. Van ennek értelme??? Tegyük fel, hogy a licit 95 cent A második licitáló bemondja a bűvös 100 centes licitet. Első játékosunk azon kezd el gondolkodni, hogy mondjon-e 105 centes licitet és veszítsen 5 centet, vagy álljon meg és veszítsen 95-öt. Így már értelmet nyer a 100-nál magasabb licit „ Játéknak jó, de a valóságban bizonyára nem látunk ilyen badarságokat!” Aki így gondolkodik, téved! Az állatvilágban számtalan példát láthatunk erre a játékra. Sok állatfajnál a küzdelem nem véres harc, hanem csupán pózolás útján dől el. A pózolással eltöltött idő azonban értékes időt vesz el az

élelemszerzésre fordított időből. Minél tovább pózol, annál nagyobb az alternatív költsége a pózolásnak. Minél tovább állunk a buszmegállóban a buszra várva (miközben időre megyünk valahová), annál kevésbé tűnik jó megoldásnak taxit hívni. „Most már biztos jön!” Gondoljunk a vietnámi háborúra, vagy a napjainkban lezajlott iraki háborúra. Az USA egyre jobban belebonyolódott, egyre hatalmasabb összegeket szavazott meg a háború folytatására, és egyre nehezebben száll(t) ki belőle. A Concorde-csapda hasonló logika alapján működött. Az angol-francia közös fejlesztéssel készült Concorde szuperszonikus repülőgép költségei meredeken emelkedtek. Hamar kiderült a fejlesztők számára, hogy ez a projekt soha nem lesz nyereséges. Még az utolsó csavar meghúzásakor is érdemes lett volna kiszállni az egészből, ám a két kormány presztízskérdést csinált az ügyből és végül az eredetileg tervezett összeg

többszörösét költötték. Nekünk, magyaroknak nem ismerős ez a játék valahonnan? Gondoljunk csak a most zajló (és még ki tudja meddig tartó) négyes metró építésére, vagy a szlovákok által erőltetett bős- nagymarosi vízlépcsőre, amiből szerencsére mi még időben kiszálltunk. 28 Adam Smith „láthatatlan kéz” elve azt tanítja nekünk, hogy az egyéni racionalitás, az egyéni érdek létrehozza a társadalmi egyensúlyt, akár a szereplők akarata ellenére is. Gyakran találkozunk azonban olyan esetekkel, ahol az egyén racionalitása össztársadalmi szinten kudarchoz vezet. Az én egyéni érdekem nem fizetni adót, közös költséget, nem hozzájárulni a közös javak létrehozásához, működtetéséhez, ám annál inkább részesedni a közösből. Ha azonban mindenki (vagy legalábbis túl sokan) egyéni racionalitása alapján dönt, a végeredmény a teljes összeomlás. Világunk egyik legnagyobb problémája, valóságos veszélye a

globális felmelegedés. A koppenhágai klímacsúcs csúfos kudarca is példázza, hogy az egyéni érdekek követése hová vezethet. IV.63 A közlegelők tragédiája Egy falu adott nagyságú legelővel rendelkezik, amely családonként egy tehén eltartására elegendő. Amikor egy család úgy gondolja, hogy még egy tehenet kivisz a legelőre, haszna jelentősen megnő, míg a többiek nyeresége csak alig észrevehetően csökken. Ám a nyereség utáni vágy és a „ha neki lehet, hát nekem is” elv arra ösztönzi a második, harmadik, sokadik gazdát, hogy ő is megnövelje tehenei számát. A legelő azonban ezt már nem bírja el, így a rendszer összeomlik és mindenkinek lesz két sovány tehene. A baj csak az, hogy a dezertőrök minden állapotban jobban járnak, mint az egyezséget betartók, így nehéz megértetni velük, miért is kell a szabályokat követni. Vajon egy komoly deficittel rendelkező országban, ahol a lakosság elenyésző hányada fizet csak

adót, ki jár jobban a legnagyobb válság közepette is, az adófizető állampolgár vagy a potyautas? A kérdés megválaszolását az olvasóra bízzuk. A társadalmi dilemmák olyan helyzetek, amelyekben az egyes egyének egyénileg racionális cselekvései közösségi szinten irracionális eredményt eredményeznek, azaz az egyénileg ésszerű magatartás olyan helyzeteket hoz létre, amelyekben mindenki rosszabb helyzetbe kerül, mint került volna egyébként. A legtöbb közösségi döntési helyzet mögött ilyen társadalmi dilemmaproblémák állnak: Mint egyének jobban járunk, ha a közösségi forrásokat használjuk anélkül, hogy hozzájárulnánk azok előállításához. Azonban ha mindenki így cselekszik, akkor ezek a közösségi források nem állnak elő. Ha például a halászok annyi halat fognak amennyit csak lehetséges anélkül, hogy figyelembe vennék a többi halász tevékenységét, akkor hosszú távon a halállomány kipusztulása lesz a

következménye, azaz az egyéni önzés, a közösség pusztulását eredményezi. Mindez az önérdekkövetés furcsa csavarokhoz vezethet. Az egymással versengő, homogén termékeket gyártó cégeknek gyakran megéri a törvény megszegésével titkos paktumokat kötni, korlátozni az egymás közti versengést, és ezáltal jóval nagyobb haszonra szert tenni. Ám ugyanilyen önérdek alapján gyakran megéri ezekből a jogilag nem törvényes szerződésekből disszidálni, dezertálni. Gondoljunk csak egy árkartell megkötésére, melyben a felek megállapodnak, hogy adott ár alá nem mennek, így szerezve extra profitot. Ám ha valaki megszegi ezt a szerződést és némileg csökkentett áron adja termékét, komoly nyereségre számíthat. Szintén mai magyar valóság, hogy a kartell 29 egyezményt jelentő vállalat (bár maga is nyakig benne volt) büntetlenül megúszhatja, amennyiben a GVH még nem kezdett nyomozni az adott ügyben. (Engedékenységi politika).

Miért van mégis az, hogy játékosaink ritkán disszidálnak az ilyen egyezményekből? A válasz egyszerű. Mivel ismétlődéses játékokról van szó, azaz az adott szűk piacon vállalkozásaink rendszeresen találkoznak egymással, lehetőségük van a dezertálót a maguk módján megbüntetni (reciprocitás). Vagyis hosszú távú érdekeik a megállapodások betartására kényszerítik őket. Végeredményben tehát azt a furcsa magyar valóságot láthatjuk, hogy a korábban tárgyalt kísérletek végeredményeit (a büntetés hatását egy csoport működésére) épp a feketegazdaságban látjuk igazolódni! Játékelméleti példáinkra még sokszor utalunk majd a későbbi fejezetek során, esettanulmányokon keresztül mutatjuk majd be önöknek ezen modellek „életszagúságát”, rávilágítunk, hogy az elvontnak hitt közgazdasági elméletek valóban mindennapjaink részét képezik, és áthatják a gazdasági élet minden szegmensét és meghatározzák

életünk alakulását is. A továbbiakban a klasszikus piaci elmélet alapjaival foglalkozunk. Ennek megértése nélkül ugyanis az eddig tárgyalt kivételek sem érthetőek. A klasszikus elmélet nem elvetendő dogmák gyűjteménye, mindössze csak kiegészítésre szorulnak, ha a valóság szemüvegén keresztül szeretnénk látni a világot. 30 V. A piac működési mechanizmusa A piac egyszerre jelent egy konkrét helyet és egy elvont fogalmat is. A piacon találkoznak egymással a potenciális és tényleges vevők valamint eladók. Keresletüket és kínálatukat a termékek árai közvetítik egymás felé. De a piac egyben jelenti ezen cserekapcsolatok rendszerét is. Beszélhetünk egy termék, vagy egy termékcsoport piacáról, árupiacról, pénzpiacról, munkapiacról, belföldi, külföldi, uniós, vagy unión kívüli piacról. V.1 A piaci szereplők A piacnak passzív és aktív szereplőit különböztethetjük meg. Passzív szereplőként az árut és a

pénzt szokás megemlíteni. V.11 Az áru Az áru olyan termék vagy szolgáltatás, mely alkalmas szükséglet-kielégítésre, s melyet eleve azért termeltek, hogy azt a piacon értékesítsék. V.12 A pénz A pénz meghatározása már nem ilyen egyszerű. A pénz evolúciója hatalmas utat járt be, és a kezdeti egyszerű közvetítő funkciójából kinőve mára a gazdasági élet legmeghatározóbb elemévé vált, önálló életre kelt, a világ ura, néha pedig sajnos az emberek értékmérője is lett. Ezen bevezetőnkben a pénzt eredeti funkcióiban mutatjuk be. Amíg nem alakult ki a munkamegosztás, az árutermelés, addig csak egyszeri, véletlen cserékkel találkozhattunk. A szakosodás azonban a cserék bonyolultságát is életre hívta. Az árutermelő társadalom gyors megoldást hozott, hiszen minden országban léteztek olyan termékek, melyek az emberek napi életéhez elengedhetetlenek voltak. Ilyen lehetett a só, mint tartósító eszköz, vagy az északi

népeknél az állatbőr. Ezek a termékek töltötték be az általános egyenértékes szerepét, melyet úgy jellemezhetünk, hogy azt mindenki szívesen elfogadta a csere tárgyául. Idővel a nemesfémek, arany, ezüst vették át ezt a szerepet kiváló tulajdonságaik okán. Kezdetben a súlyuk alapján viszonyították őket egymáshoz. Ezt mutatja az is, hogy néhány pénznem a mai napig ezt a súly mértékegységet használja névként (font, márka). A pénz feladata volt, hogy értéket, értékarányokat mérjen (értékmérő funkció), közvetítse a termékek cseréjét (forgalmi eszköz funkció), létrehozza a hitelezés rendszerét (fizetési eszköz funkció), a felhalmozás, kincsképzés eszközévé váljon (felhalmozási eszköz funkció), és áttörve a határokat a nemzetközi kereskedelemben is hatékonyan működjön (világpénz funkció). 31 IV.13 A vevő és a kereslet Vevőként a piacon számos szereplő jelenhet meg. A háztartások, mint

végső fogyasztók, a vállalatok, mint az inputjavak vásárlói, az állam, mint megrendelő. A vevő a kereslet megtestesítője, melyet nem szabad összekevernünk a szükséglet fogalmával. A szükséglet egy hiányérzet, mely arra késztet bennünket, hogy megszüntessük azt. Keresletté azonban csak akkor válik, ha az pénzzel alátámasztott, realizálható szükséglet. A kereslet kapcsolatot fejez ki az adott termék ára és a vásárolni kívánt mennyiség között. Normál esetben, ha egy termék ára növekszik, csökken a vevő termék iránti kereslete. Az ár és a mennyiség között kölcsönösen egyértelmű, függvényszerű megfeleltetés hozható létre. A kereslet megmutatja, hogy különböző lehetséges árak mellett a vevő mennyit képes és hajlandó vásárolni az adott termékből. Alapesetben a keresleti függvény (D) szigorúan monoton csökkenő. Vízszintes tengelyén a mennyiséget (Q), függőleges tengelyén pedig az árat (P) jelenítjük

meg. keresett menny. változása AB P D P1 P A kereslet változás DD’ P B P2 q1 q2 q1 Q q2 Q Különbséget kell tennünk azonban kereslet és keresett mennyiség között. Az előbbit már definiáltuk, és azt is megállapítottuk, hogy az egy függvényként értelmezhető. A keresett mennyiség azt mutatja meg, hogy adott áron a vevő mennyit képes és hajlandó megvásárolni a termékből. A két definíció nagyon hasonló, ám nem mindegy, hogy különböző lehetséges árakhoz, vagy egy adott árhoz rendelünk mennyiséget. Ha egy konkrét meghatározott árral dolgozunk, akkor valójában a keresleti függvény egy adott pontját határozzuk meg. Vizsgáljuk meg ezek után a változásokat: Ha egy kétváltozós függvény független vagy függő változóját módosítjuk, akkor mindig egy az adott függvényen való elmozdulást kapunk. A keresleti függvény esetében tehát a keresett mennyiség változását az árváltozás okozhatja, mely 32

az adott függvény egyik pontjából egy másik pontba való elmozdulást jelent. (AB 1. ábra) Mi a helyzet azonban akkor, ha a két változótól különböző harmadik tényezőt változtatjuk meg? Ez esetben maga a keresleti függvény mozdul el (legtöbbször önmagával párhuzamosan tolódik el). Ezt az elmozdulást okozza például a szükséglet módosulása, a fogyasztó jövedelmének változása, vagy a helyettesítő, kiegészítő termékek árának növekedése, csökkenése. Ezen esetekben ugyanis a fogyasztó változatlan árak mellett is módosítja a megvásárolt mennyiséget. (q1q2 2 ábra) IV.14 Az eladó és a kínálat Másik aktív szereplőnk az eladó, a termelő, aki szintén az ár függvényében hozza meg döntéseit. Magasabb eladási árak (és változatlan költségek) mellett a termelőnek megéri növelnie kibocsátását. Kínálati függvényünk tehát szigorúan monoton növekvő lesz. A kínálat megmutatja, hogy különböző lehetséges árak

mellett az eladó mennyit képes és hajlandó eladásra termelni az adott termékből. Itt is meg kell különböztetnünk a kínálattól a kínált mennyiséget, mely egy adott ár mellett mutatja meg, hogy az eladó mennyit képes és hajlandó eladásra termelni az adott termékből. A kínálat tehát maga a függvény, míg a kínált mennyiség az adott függvény egy meghatározott pontja. 1. 2. P P S P2 S S’ B P1 x P A q1 q2 S q1 q2 Q A kínált mennyiség változását itt is az ár változása okozhatja, amely a kínálati függvényen való elmozdulást jelent. (AB) A kínálat változása a két (függő és független) változótól eltérő tényező hatására történik. Ilyen lehet a termelő költségeinek a változása, törvényi tiltás (lásd drogkereskedelem, alkoholtilalom), technológiai fejlesztés, vagy a mezőgazdaságban valamilyen természeti katasztrófa bekövetkezése. 33 V.2 A Marshall kereszt A keresleti és kínálati

függvények együttesen jellemzik egy adott termék piacának egészét. A két függvény egy koordináta-rendszerben történő ábrázolása jól jellemzi a piaci jelenségeket. Mindkét függvény esetében az ár lesz a független változó, míg a kereslet és kínálat azonos termékre vonatkozik, vagyis azonos dimenzióban van. Ez az úgynevezett Marshall-kereszt , melyet Alfred Marshallról neveztek el. P D P1 S túlkínálat Px P2 q1 q2 qx q2’ q1’ Q túlkereslet V.21 Az egyensúly Az ábrán jól látható, hogy a két függvény egy adott pontban metszi egymást. Ez az adott termék piacának kiemelten fontos pontja, az egyensúlyi pont. Létezik tehát a piacon egy kitüntetett ár, mely mellett az eladók és vevők szándékai megegyeznek, a keresett és kínált mennyiségek egyenlőek lesznek. V.22 Az egyensúlytalansági helyzetek Mi a helyzet akkor, ha a piaci ár az egyensúlyi árnál magasabb? A növekvő ár nagyobb kínált és kisebb keresett

mennyiséget eredményez, azaz az egyensúlyinál magasabb ár esetén a piacon túlkínálat alakul ki. Az egyensúlyinál alacsonyabb árak csökkenő kínált és növekvő keresett mennyiségeket eredményeznek, azaz ez esetben a piacon túlkereslet lesz. Mi történik a piacon, ha az egyensúlyitól eltérő árakkal találkozunk? Adam Smith szerint ekkor működésbe lép a láthatatlan kéz, mely gyakran az egyéni szereplők szándékai ellenére is a piacot az egyensúlyi ár felé tereli. Túlkínálat esetén az eladók kénytelenek az árat csökkenteni, ám jogosan merülhet fel a kérdés, hogy milyen mértékben? A gazdasági szereplők nem tudják az egyensúlyi árat, az a piaci alkuk alapján alakul ki. Tegyük fel, hogy az ár oly mértékben csökken, hogy az az egyensúlyi ár alá süllyed. Ekkor a túlkeresletes állapot miatt a termék ára nőni fog. Hogy mennyire kell az áraknak növekedniük azt most sem tudhatjuk. Amit biztosan tudhatunk, hogy hová ne

emeljük az árakat, hisz azt az árat a piac már értékelte. 34 A piaci mechanizmusok során tehát az egyensúlyi ár körüli egyre kisebb mértékű ingadozás tapasztalható (úgynevezett „puhatolózás” folyik), mely végül elvezet az egyensúlyi ponthoz. A klasszikus közgazdaságtan ezt az elméletet a newtoni mechanikából „orozta el”. Minden rendszer nyugalmi állapotra törekszik, s mindaddig, amíg abból valamely külső erő ki nem mozdítja, ebben az állapotban marad. Ha azonban a rendszert kimozdítjuk e statikus állapotából, akkor az saját belső törvényszerűségei miatt visszatér ebbe a nyugalmi állapotba. Gondoljunk a nyugalmi helyzetéből kimozdított ingára. Nem csak azt látjuk, hogy visszatér a statikus nyugalmi állapotba, hanem azt is, hogy ezt milyen módon teszi. Az egyensúlyi pont körüli kilengés egyre kisebb és kisebb, míg az egyensúly újra be nem áll. Ennek a közgazdaságtanban az úgynevezett pókháló modell felel

meg, V.3 A rugalmassági együtthatók A keresleti görbe elemzése rendkívül fontos a vállalatok számára, segítségükkel ugyanis előre jelezhetik hogyan is reagálnak a fogyasztók különböző keresletet befolyásoló tényezők megváltozására. Hogyan változtatják meg a vevők vásárlásaikat az adott termékből, ha változik annak ára? Gazdasági válság idején milyen mértékben csökkentik vásárlásaikat jövedelmeik csökkenése miatt? Keresik továbbá arra is a választ, hogy a konkurencia árváltoztatása hogyan hat az ő termékük eladott mennyiségére? Mindezen hatások vizsgálatára a legalkalmasabb közgazdaságtani eszköz a kereslet rugalmasságának meghatározása, mely azt mutatja meg, hogy a keresletet befolyásoló adott tényező 1%-os változása hány %-kal változtatja meg az adott termék keresett mennyiségét illetve keresletét. A kereslet rugalmassága is matematikailag szigorúan meghatározott módon számítható. Jegyzetünk

keretei között azonban amennyire csak lehet, tartózkodunk függvények és képletek ismertetésétől, az egyes elméletek tartalmi lényegének megértésére törekszünk csupán. V.31 Jövedelemrugalmassági együttható A kereslet jövedelemrugalmassága megmutatja, hogy a jövedelem 1%-os változásának hatására a kereslet hány %-kal változik. ε(I)=(kereslet %-os változása)/(jövedelem %-os változása) Egy Engel nevezetű német háztartásstatisztikus több ezer háztartás fogyasztói szokásait vizsgálta a jövedelem függvényében. Ennek alapján két fő csoportot különböztetett meg. a) Normál jószágok Azon esetekben, ahol az együttható pozitív, normál jószágokról beszélhetünk. A hányados pozitív volta azt jelenti, hogy a számláló és a nevező értéke azonos irányban változott, azaz növekvő jövedelem növekvő keresletet, csökkenő 35 jövedelem csökkenő keresletet indukált, és ha belegondolunk valóban ez a „normális”

reakció. A normál jószágok köre sem egységes Ha az együttható egynél is nagyobb, akkor superior vagy luxus jószágról, míg ha nulla és egy közötti értéket vesz fel, létszükségleti jószágról van szó. Vagyis akkor beszélünk luxus jószágról, ha egy adott szituációban a kereslet százalékos változása meghaladja a jövedelem százalékos változását. b) Inferior (alárendelt) jószágok Bizonyos esetekben a logikának látszólag ellentmondó reakciókat látunk. Számos esetben fordulhat az elő, hogy valamely háztartás azért vásárol meg bizonyos terméket vagy termék csoportot, mert jövedelmi helyzete nem tesz mást lehetővé. Ha azonban jövedelmi helyzete javul, a „nemszeretem” terméket helyettesíteni kezdi egy számára vonzóbb, hasznosabb termékkel, így az adott termék kereslete csökken. Hasonló a helyzet, ha a háztartás anyagi helyzete valamilyen külső ok miatt (munkanélküliség, betegség) jelentősen leromlik. Ekkor a

háztartás kénytelen átrendezni fogyasztói szerkezetét és olyan termékeket is megvásárol, melyeket jobb anyagi helyzetében nem vett volna meg. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az egyes termékek e három csoportba egyértelműen besorolhatóak. Minden fogyasztó ízlése, jövedelmi helyzete más és más reakciókat vált ki adott termékek esetében. Az is előfordulhat, hogy ugyanazon termék ugyanazon fogyasztónál mind a három csoportba besorolható jövedelmi helyzetének változása kapcsán. Tegyük fel, hogy egy négytagú család mindkét szülője munkanélküli. Alacsony jövedelmük miatt hetente egyszer engedhetik meg maguknak, hogy hús kerüljön az asztalra. Szerencsére az egyik szülő állást kap, így havi rendelkezésre álló jövedelmük 40%-kal, húsfogyasztásuk ugyanekkor 80%-kal nő, immáron hetente két alkalommal kerülhet húsétel az asztalara. Ekkor a hús, mint luxus termék jelenik meg, hiszen jövedelemrugalmassági

együtthatója egynél nagyobb (egész pontosan 2). A család helyzete tovább javul, amikor a másik szülő is munkához jut. Jövedelmük 50%-kal, húsfogyasztásuk azonban már csak 40%kal nő Bár a növekvő jövedelem, növekvő keresletet eredményezett együtthatónk itt már egynél kisebb (0,8), így a hús jelen esetben létszükségleti jószág. A család sorsa szerencsésen alakul, vállalkozásba kezdenek, mely egyre jövedelmezőbb lesz és jövedelmi helyzetük minden eddiginél jobbá válik. A család ekkor úgy dönt, hogy megengedhetik maguknak a kissé drágább reformétkezést is, melynek során húsfogyasztásukat csökkentik és azt biozöldségek fogyasztásával helyettesítik. Ekkor már a hús inferior jószággá degradálódik. 36 V.32 Árrugalmassági együttható A kereslet árrugalmassága megmutatja, hogy az ár 1%-os változásának hatására a keresett mennyiség hány %-kal változik. ε(p)=(kereslet %-os változása)/(ár %-os változása)

a) Normál árhatás Ha logikusan végiggondoljuk belátható, hogy alapesetben ennek az együtthatónak negatívnak kell lennie, mivel a keresleti függvényünk negatív meredekségű, azaz növekvő árak csökkenő keresett mennyiséget eredményeznek. b) Paradox árhatás Kivételek azonban itt is akadnak. Több esetben is megfigyelhető, hogy növekvő árak növekvő, csökkenő árak pedig csökkenő keresett mennyiséget vonnak maguk után. Ezeket hívjuk paradox árhatásoknak Nézzünk néhány példát ezekre a kivételekre: A spekulációs hatás Juli néni a henteshez betérve szomorúan látja, hogy a csirkemell ára 950 Ft-ról 1050 Ft-ra emelkedett. Pista bácsi (a hentes) azonban elárulja Juli néninek, hogy sajnos ez az áremelkedés folytatódni fog, és két héten belül akár 1400 Ft is lehet a hús ára. Juli néni ekkor megelőzve a további áremelkedés okozta veszteségeket készletfelhalmozásba kezd, és azonnal vásárol 10 kg csirkemellet, amit aztán a

mélyhűtőben tárol. Vagyis itt növekvő árak mellett növekvő keresett mennyiséget láthatunk. A minőség hatás Az Alien típusú televíziókészülék ára 65000 Ft-ról hirtelen 37000 Ft-ra csökkent. Sokan minden bizonnyal ilyen alacsony ár mellett vásárolni fognak az adott készülékből, azaz itt normál árhatással találkozhatunk. Bizonyos fogyasztói csoportokban azonban felmerülhet a gyanú a hirtelen árcsökkentés kapcsán és azzal a gyanúperrel élnek, hogy az árcsökkentés mögött komoly minőségi problémák lehetnek. Az a furcsa helyzet állt itt elő, hogy sok fogyasztó 65 000 Ft-ért megvette volna a készüléket, hiszen információk hiányában a készülék első ránézésre kiváló minőségűnek tűnhet, ám 37 000 Ftos ár mellett eláll vásárlási szándékától. A 80-as években egy magyar neves televízió márka egyik típusa használat közben túlmelegedett és képcsöve gyakran fel is robbant. A gyorsan terjedő hírek a

készülék minőségi hibájáról a csökkenő árak ellenére is jelentősen 37 csökkentették a készülék keresett mennyiségét, míg végül veszélyessége miatt azt a forgalomból ki is vonták. A sznob hatás Hősünk kutya vásárlás előtt áll, és azon tanakodik, milyen fajtájú ebet vásároljon magának, természetesen a legjobb tenyésztőtől. A 90-es évek közepén hatalmas divat volt a szibériai husky. Akkoriban érkeztek az országba az első példányok. Kék szemével, gyönyörű megjelenésével sokakat rabul ejtett Arra gondoltak, hogy ez a gyönyörű farkas ivadék minden betörőt távol tart majd a házuktól. Ezek az emberek három dolgot nem tudtak a huskyról Sosem ugat, soha senkit nem harapna meg, viszont több tíz kilométeren keresztül képes elhúzni szánon, a betörőknek a szerzett zsákmányt.:-)) A divatot meglovagolva a tenyésztők egyre többet és többet adtak el, pedig egyegy pedigrés kutyáért komoly tízezreket kértek

akkoriban. (Megjegyezném, hogy e könyv szerzője is ekkor vásárolta szibériai huskyját, ám mentségére legyen mondva nem státuszszimbólumnak, hanem valódi szánhúzónak és társnak vette maga mellé :-)). Mára a kutya-divat megváltozott és huskyt venni anyagilag messze nem olyan megterhelő, mint 15 évvel ezelőtt. A divat az egészen apró termetű ebek felé fordult, akikért gazdájuk nem sajnálja gyakran a százezres nagyságrendű árat sem. Ezek a kutyusok gyakran státuszszimbólumként jelennek meg, amikor azonban a divat mást diktál, új státuszszimbólumok jelennek meg, a régiek eltűnnek és ez a „termékek” árában is megjelenik. Ezekben az esetekben tehát azt láthatjuk, hogy az árrugalmassági együttható értéke pozitív, a keresleti függvény pozitív meredekségű. V.33 A kereszt-árrugalmassági együttható Ha egy termék ára változik, megváltozik az adott termék keresett mennyisége. Ez az árváltozás azonban más termékek

piacára is kihathat. Az egyik autótípus árának jelentős csökkenése befolyásolja a másik típus eladási mennyiségét. Ha nő az alma ára, a fogyasztó más gyümölcsökkel fogja helyettesíteni, melyeknek nem, vagy kevésbé nőtt az ára. Ha a síléc ára egy akció során 50%-kal csökken, akkor a sícipőből is több fogy annak ellenére, hogy a cipő ára változatlan maradt. Leegyszerűsítve egy kicsit a valóságot a termékek egymáshoz fűződő viszony alapján három fő csoportot alkothatunk. Léteznek helyettesítő, kiegészítő és független termékek. Helyettesítő lehet két különböző üdítő, a vaj és a margarin, a körte és az alma, két különböző márkájú dvd lejátszó stb. A termékek kiegészítő viszonyban állnak egymással, ha azok fogyasztása valamilyen szinten egymáshoz kötődik. Ilyen lehet az előbb már említett síléc és sícipő, a kávé és a cukor, a tankönyv és a hozzátartozó példatár. Azt viszont

kijelenthetjük, hogy a vaj árának változása hatástalan lesz az autópiacra, a tej árának növekedése sem rengeti majd meg az ingatlanpiacot. A kereszt-árrugalmasság megmutatja, hogy az egyik termék árának 1%-os változása hány %-kal változtatja meg egy másik termék keresletét. ε(p)=(x termék keresletének %-os vált.)/(y termék árának %-os vált) 38 a) Helyettesítő termékek Helyettesítő termékek esetében, ha az egyik termék ára nő, akkor a fogyasztók az adott termékből csökkentik vásárlásaikat (csökken a keresett mennyiség), és helyette a relatíve olcsóbbá vált termékből növelik keresletüket. Helyettesítő termékek esetében tehát a kereszt-árrugalmassági együttható pozitív lesz. Figyelembe kell vennünk itt a helyettesíthetőség mértékét, valamint a helyettesítő termék árának közelségét. Egy „gagyi”, rossz minőségű házimozi rendszer árának növekedése nem lendíti fel a többszázezer forintos

profi berendezések iránti keresletet. b) Kiegészítő termékek Kiegészítő termékek esetében fordított reakciót figyelhetünk meg. Maradva a klasszikus példánál, a síléc árának csökkentése növeli annak keresett mennyiségét és vele együtt nő a kiegészítő termékek, sícipő, síruha stb. kereslete, vagyis itt a rugalmassági együttható negatív lesz. c) „Független” termékek Az idézőjel nem véletlen. Valamilyen kapcsolat, „harc” minden termék között van, ami korlátozott lehetőségeinket, korlátozott jövedelmünket mutatja. Ha én bármely termék vásárlása mellett döntök, az szűkíti a más termékekre költhető jövedelmi lehetőségeimet, hatva ezáltal a többi termék piacára. Igaz ez a hatás gyakorta elhanyagolhatóan kicsi, így nem követünk el hibát, ha ez esetben az együttható értékét nullának vesszük. V.34 Rugalmas és rugalmatlan kereslet a) Rugalmas kereslet A kereslet árrugalmasságánál van egy másik

fontos vizsgálandó tényező, mégpedig az együttható abszolút értékének nagysága. Ha az együttható abszolút értékének nagysága nagyobb, mint 1, akkor rugalmas keresletű termékről beszélünk. Legyen például ε(p)=-1,5 Ezt azt jelenti a képlet alapján, hogy az ár 10%-os növekedésének hatására a keresett mennyiség 15%-kal csökkent, azaz a fogyasztók érzékenyen reagáltak az árváltozásra. Ez az érték termékenként változó, de az adott termék esetében sem feltétlenül állandó. Az esetek többségében magasabb árfekvés esetén a fogyasztók egyre árérzékenyebbek lesznek. Eladónk illetve termelőnk esetében ez azért fontos, mert jól látják a fogyasztók reakcióit, illetve a reakciók mértékét. Egy árrugalmas termék esetében általában érdemes árat csökkenteni, mert az az árbevétel növekedéséhez vezet. Tegyük fel, hogy ε(p)=-2 Ekkor a 10%-os árcsökkentés 20%-os keresett mennyiség növekedéshez vezet. Az

árbevétel (TR) egyenlő az ár(p) és az eladott mennyiség(q) szorzatával. TR=p*q. 39 Az ár 10%-os csökkenése esetén 0,9p-vel, míg a mennyiség 20%-os növekedése esetén 1,2q-val számolhatunk. Ekkor TR= 0,9p*1,2q=1,08pq, tehát az árbevétel 8%-os növekedése figyelhető meg. b) Rugalmatlan kereslet Árrugalmatlan egy termék kereslete, ha árrugalmassági együtthatójának abszolút értéke kisebb, mint 1. Ha ε(p)=-0,6, akkor ez azt jelenti, hogy az ár 10%-os emelkedése a keresett mennyiséget csak 6%-kal csökkenti. Vagyis ez esetben a fogyasztók kevésbé árérzékenyek. Számos terméknél, elsősorban az alapvető élelmiszereknél vagy például a benzinnél tapasztalhatóak ezek a jelenségek. Fontos azonban ismét megjegyeznünk, nem mindegy az adott termék esetében az éppen aktuális ár. A benzinnél megfigyelhető volt, hogy az árnövekedés hatására a forgalom alig vagy egyáltalán nem csökkent. Amikor azonban átlépte az úgynevezett

lélektani határt a benzin ára, a fogyasztók hirtelen árérzékenyek lettek és az üzemanyag forgalma jelentősen csökkent. Másrészt minden fogyasztó reakciója különböző. Ugyanaz a termék az egyik fogyasztónál árrugalmas, a másiknál árrugalmatlan lehet jövedelmi helyzetüknél, eltérő ízlésüknél fogva. c) Egységnyi rugalmasság, illetve merev kereslet Ha az együttható éppen egy, akkor egységnyi rugalmasságról, ha nulla, teljesen merev keresletről beszélhetünk. Röviden megvizsgáltuk tehát a piac alapvető működési mechanizmusát, az árak és jövedelmek hatását a keresletre, illetve a termékek egymáshoz fűződő viszonyát. V.4 A könnyű drogok piaca A következőkben megvizsgáljuk a könnyű drogok piacát közgazdaságtani szempontból, felhasználva mindazon ismereteket, melyeket eddig elsajátíthattak. Felhívnám figyelmüket, hogy az itt leírtak nem a szerző véleményét tükrözik, hanem e rendkívül sokoldalú probléma

egyik lehetséges megközelítési módját. Kérdéseket vetünk fel, miszerint a könnyű drogok rendkívül szigorú megítélése és elítélése miért nem jár például az alkohol tilalmával? Miért engedhető meg, hogy naponta több alkohol reklámot is sugároz minden televíziós csatorna, miközben csak Magyarországon közel 700 000 alkoholistát tartanak nyilván (és vajon mennyi lehet valójában?) Betegségeik kezelése súlyos milliárdokkal terheli az adófizetők zsebét, az alkohol miatt bekövetkezett családon belüli erőszak több tízezer embernek teszi pokollá az életét nap mint nap. A dohányzás okozta függőségnek évente közel 30 000 halálos áldozata van. Hosszú évek óta vita folyik szakemberek és civil szervezetek között a könnyű drogok legalizációjáról. Sok országban eltérő mindennek a jogi megítélése is. A dilemma az adott terület kriminalizálása és 40 dekriminalizálása körül folyik. Távol álljon tőlem, hogy

olyan kérdésekben foglaljak állást, melyekről nálam szakavatottabb kollégáim, gyakorlati szakemberek tartanak önöknek előadást, csupán egy elméleti feltevés közgazdaságtani megközelítését kapják, melynek egyébként sok, szintén szaktekintélynek számító, híve van. A harmincas évek Amerikájában a szesztilalom idején hasonló piaci jelenségeknek lehettünk szemtanúi. A tilalom hatására az alkohol kínálata jelentősen visszaesett, melynek következtében az alkohol ára az addigi 3-4szeresére ugrott, s az eddig biztos állami bevételek helyett a maffia hihetetlen megerősödését, meggazdagodását tapasztalhattuk. A könnyű drogok legalizációja (megfelelő törvényi háttérrel és szigorúan állami monopóliummal) a drogok árát nyilván csökkentené, és ezáltal megkönnyítené a hozzájutást, ami egyértelműen a legalizáció ellen szól. Az így létrejövő állami bevételek azonban megfelelő hatékonysággal lennének

használhatóak a kemény drogok elleni küzdelemre. Az állami bevételek elkülönített alapba való helyezésével nem az adófizetők pénzéből kellene finanszírozni a drogfüggő betegek gyógyítását illetve rehabilitálását. Komoly pénzalapok keletkeznének, melyekből hatékonyan lehetne támogatni a drogprevenciót, a médiákban reklámkampányokkal küzdhetnénk az ellen, hogy a fiatalok ne kerüljenek a drog hálójába. Egyes szakemberek véleménye szerint a legalizáció nem felhívás keringőre, hanem épp ellenkezőleg, a drog elleni küzdelem hatékony eszköze, nem utolsósorban pedig a drogkereskedők elleni küzdelemben hatékony rendőri fellépést, drogelhárító csoportok létrehozását tenné lehetővé. A tilalom hatására azonban a magasabb árak és az ennek következtében létrejövő jelentősebb árbevételek a szervezett bűnözést gazdagítják és erősítik. Külön felmérést igényelne persze az is, hogy a könnyű drogok esetében

árrugalmas vagy árrugalmatlan termékről van-e szó, illetve, hogy milyen mértékben jelentkezik a helyettesítő hatás. A magasabb drog árak miatt milyen mértékben nő a legálisnak minősített gyógyszerek, antidepresszánsok, alkalmazása (rosszabb esetben alkohollal keverve)? V.5 A holland drogpolitika A holland drogpolitikáról számos közhely, előítélet és tévedés tartja magát makacsul a közvéleményben. "Hollandiában minden drog legális", "Amszterdamban burjánzik a drogbűnözés", "A hollandok elvesztették a kontrollt a drogok felett" - csak hogy néhányat említsek. A másik oldalon persze van egy idealizáló kép is, mely Hollandiát olyan országként kezeli, ahol gyakorlatilag "megoldották" a kábítószerkérdést, ahol a drogfogyasztók száma csökken, ahol nincsen drogbűnözés stb. Kevés olyan publikáció jelent meg eddig magyar nyelven, mely tárgyilagosan és a szokásos sztereotípiáktól

mentesen vizsgálja a kérdést. Ez az írás sem lesz részrehajlástól mentes, azonban a tárgyilagosság igényét mindenképpen szem előtt tartja. 41 A holland drogpolitika egy olyan jogfilozófiai szemléleten alapul, mely alapvetően tér el a világ legtöbb országában alkalmazott ideológiáktól. Ezt a szemléletet lehet "pragmatista" vagy "non-moralista" szemléletként aposztrofálni, s lényege az a megfigyelés, hogy a politikai álláspontoktól, hatósági tiltástól, avagy engedélyezéstől függetlenül a drogok a társadalmi élet szerves részét alkották és fogják alkotni: a drogmentes világ amerikai eszméje illúzió. Drogfogyasztók mindig is voltak és mindig is lesznek Az állam feladata az, hogy felmérje az egyes drogoknak a társadalomra jelentett veszélyét és a potenciális ártalmakat, melyekhez használatuk vezethet. Ezeknek az ártalmaknak a minimalizálása lehet egy józanabb drogpolitika célkitűzése, nem a

totális absztinencia és a fogyasztók számának nullára csökkentése. A "drogmentes társadalomért" vívott morális sallangokkal és hangzatos, de kevésbé hatékony eszközökkel vívott keresztes-háború helyett a hollandok jóval profánabb célokat tűztek ki maguk elé, s ezt legtöbbször a droghelyzet "de-eszkalizációjának "illetve"normalizációjának"nevezik. A kulcsfogalom az ún. ártalomcsökkentő drogpolitika, melynek célja a drogok által kifejtett ártalmas hatások minimalizálása. Ennek a politikának csupán egyetlen láncszeme az a jogi lépés, melyet a holland drogpolitika kapcsán a legtöbbször emlegetnek, nevezetesen a könnyű drogok "legalizációja". Azért áll idézőjelben ez a kifejezés, mivel Hollandiában a kender származékok sosem lettek "legalizálva", valójában csak a csekély mennyiségű kender termesztése, birtoklása és eladása lett dekriminalizálva. A holland

ártalomcsökkentő drogpolitika más elemei ritkábban kerülnek szóba: a hatékony ifjúsági prevenciós és rehabilitációs programok, a metadon-program, a tűcsere-program és az ún. "szabad zónák" rendszere V.51 A holland drogpolitika kezdetei Miért alakult másként a holland drogpolitika, mint a világ más országaiban? Ennek megértéséhez szükségünk lesz egy történeti áttekintésre. Hollandia a 19. században a többi gyarmatosító országokkal együtt kivette részét a kábítószer-kereskedelem jelentette tetemes haszonból. Ekkoriban azonban Európa országai még csak elsősorban kereskedtek a drogokkal, saját országaikban nem volt jelentős drogfogyasztás. Hollandiában a népi gyógyászatban használták a mákonytinktúrákat és az ópiumot, a kender és a kokacserje származékait szintúgy. A 19. század második felében ezeket már kereskedelmi forgalomba is hozták, mint gyógyszereket. A használatuk azonban igen korlátozott volt

Míg más országokban a nagy háborúk hozzájárultak a morfinizmus elterjedéséhez, addig a többnyire békében élő Hollandiában eleinte ez nem volt jellemző. A kábítószer-kereskedelem a gyarmatokkal azonban hatalmas profitot hozott a kereskedőknek és az államnak is: 1834 és 1875 között 3,369 42 millió guldenes hasznot (kb. 2 millárd dollár), 1876 és 1915 között pedig 7,033 millió guldenes hasznot (kb. 3,5 milliárd dollár) könyvelhetett el a holland kincstár az ópiumkereskedelemből, mely az összes kincstári jövedelmek 10%kát tette ki. A kokain kereskedelem szintén igen jövedelmező volt, mivel a holland üzletemberek felismerték, hogy a dél-amerikai kokacserjét kiválóan lehet termeszteni az indonéziai holland gyarmatokon is. A kokalevél termelés 1920-ban tetőződött 1700 tonnában. 1900-ban megalakult a Holland Kokain Gyár (Dutch Cocaine Factory) is, mely elvileg gyógyászati, gyakorlatilag azonban már rekreációs célból is

termelt kokaintermékeket - ekkor még a világ többi részéhez hasonlóan legálisan. 1885-ben ugyan hoztak egy rendeletet, melyben az ópiumkereskedés limitjét 50 grammban határozták meg az orvosok és gyógyszerészek számára, azonban ez a rendelet nem vonatkozott a nagykereskedőkre. A múlt század elején Amerikában már komoly gondokat jelentett a lakosság drogfogyasztása, míg Európában ezek a gondok még csak mérsékelten jelentkeztek. Ez is a magyarázata annak, hogy az USA már a kezdetektől a kábítószerellenes háború meghirdetői és zászlóvivői közé tartozott. 1909-ben az USA összehívta az első nemzetközi konferenciát a drogkereskedelem szabályozására, majd Hágában 1911-ben egy újabb konferencia ült össze ugyanebben a témában. Már itt kitűntek a felfogásbeli különbségek a holland és az amerikai megközelítés között, a hollandok ugyanis vonakodtak az amerikaiak által javasolt szigorú prohibicionista intézkedések

elfogadásától. 1912-ben azonban megszületett a Hágai Ópium Konvenció (Hague Opium Convention), melynek 9. cikkelye kimondta, hogy az aláíró országokban az ópiumot ezután csak orvosok írhatják fel gyógyászati célból, egyéb forgalmazását és birtoklását pedig büntetni kell. Ez volt az első ilyen jellegű nemzetközi egyezmény. V.52 A tiltás évtizedei Az egyezmény nyomában a holland parlament 1919-ben elfogadta az ún. Ópium-törvényt, melynek értelmében betiltották az ópium nem gyógyászati célú használatát (1928-ban ezt módosították). Az üldözés azonban korántsem volt annyira szigorú, mint pl. az Egyesült Államokban Ez megalapozta Hollandia "rossz hírnevét", mely a dealerek és fogyasztók enyhe büntetési tételei miatt terjedt el. Az üldözés csak 1930-tól vált intenzívebbé, mikor megalakult a rotterdami rendőrség kábítószer ügyosztálya. A törvény és a szigorítások azonban nem értek célt, az

ópiumcsempészet továbbra is virágzott a feketepiacon. A fogyasztók Hollandiában egy jól körülhatárolható csoport voltak: a kínai közösség tagjai, akiknek 75%-ka ópiumot szívott saját negyedeiben, s ezt a hatóság legfeljebb pénzbüntetésekkel büntette. A vöröslámpás negyedekben ekkor kezdett népszerűvé válni a kokain használata a prostituáltak és klienseik között. Ha nemzetközi kitekintést teszünk, azt kell mondanunk, hogy ugyanebben az időben ez a "lágy" drogpolitika nem volt holland sajátosság: Angilában például 43 1920 és 1950 között szintén lehetett receptre kapni ópiumot, a kábítószerügyeket pedig sokkal inkább az egészségügyi, mint a bűnüldöző hatóságok tartották kezükben. Ami a kenderfogyasztást illeti, a második világháború előtt csak spóradikus, szűk körű fogyasztásról beszélhetünk, főleg egyes bohém művészek körében. A háború után a swing zenei hullám elérte Hollandiát

is, és ennek a zenének a rajongói gyakran marihuánát szívtak. Elsősorban a Németországban tartózkodó és Hollandiába átruccanó amerikai katonák voltak a holland kender fő vásárlói. A kender egészen 1953-ig legális volt Hollandiában, ekkor azonban a tiltott anyagok listájára került az Ópiumtörvényben, 1955-ben pedig letartóztatták az első marihuána árusokat. Megalakult az amsterdami rendőrség kábítószerügyi alosztálya is, melyet amerikai segítséggel hoztak létre, ugyanis az USA "aggódott" saját katonáinak gyakori marihuána kirándulásai miatt. Az ötvenes években mindazonáltal a kábítószer fogyasztás nem érte el a holland társadalom számottevő rétegeit, csak egyes marginális csoportokat. Ez a helyzet a hatvanas években gyökeresen megváltozott. A "pszichedelikus forradalom", a beatkultúra, a hippi-mozgalom elérte Hollandiát is, és a fiatalok nagy tömegben fordultak szembe a szülők kultúrájával.

Ennek a lázadásnak egy része volt a marihuána szívás is, egyeseknél pedig a keményebb drogok fogyasztása. Új drogok jelentek meg a színen: először az amfetamin, majd 1965 után az LSD, 1972-ben pedig megérkezett az első komolyabb heroin szállítmány is. A régi drogok terén is felborult a régi egyensúly: a kínai diaszpóra elszigeteltsége megszűnt, mivel egyes fiatalok a kínaiaktól vettek ópiumot, és kínai bűncsoportok ezt ki is használták. A holland állam válasza azonban ezekre a problémákra alapvetően eltért a világ legtöbb országában bevezetett szisztémáktól. Hollandia nem a tiltás szigorításával, az üldözés kiterjesztésével és drogellenes keresztes hadjárattal válaszolt, mint Amerika, ahol a fű ("gyilkos gyom") kérdés rasszista előítéletekkel volt terhelt, mivel annak használatát elsősorban a mexikóiakhoz és feketékhez kapcsolták és a fehér fiatalok elleni merényletnek nevezték. Hollandiában a fű

kérdése nem kapott ideológiai töltést, bár a hatvanas években szigorúan tiltó politika jellemezte az országot, ennek oka csupán a törvények betartása volt. A holland társadalom ezenkívül sokkal pluralistább volt, mint a legtöbb nyugati ország. Ezt az úgynevezett "oszloposodott társadalmat" (pillarized society) egymás mellett élő különféle vallású, kultúrájú, ideológiájú csoportok kompromisszuma jellemezte. Ez a rendszer azonban a hatvanas években megingott és válságba került. Ebbe a helyzetbe robbant be a radikális ifjúsági mozgalom, mely nem marginalizálódott úgy, mint a világ más részein, hanem részben bekerült a politikai centrumba. A "provók" (Provos), ahogyan az új ifjúsági kultúra képviselőit nevezték, non-konformista életmódjukkal a hatóságok és a nyárspolgárok türelmét próbálgatták, happeningekkel hívták fel magukra a figyelmet. Központjuk Amszterdam volt Ezek a fiatalok az egyetem

befejezése után fontos pozíciókba kerültek és pozícióharcot folytattak a kereszténydemokrata-konzervatív elittel. 44 V.53 A bizottságok jelentései 1969 és 1970 között két bizottságot jelöltek ki Hollandiában a droghelyzet vizsgálatára, az egyik állami a másik civil kezdeményezésre jött létre. Ezeknek a bizottságoknak a jelentései valójában egyáltalán nem különböztek az ugyanebben az időben Angliában, Kanadában és az Egyesült Államokban létrehozott hasonló bizottságok riportjaitól (Comission of Inquiry into the NonMedical Use of Drugs, 1972; National Comission on Marijuana and Drug Abbuse, 1973; Advisory Committee on Drug Dependence, 1968). A különbség az volt, hogy Hollandiában a politikai elit és a törvényhozás figyelembe is vette a szakértői véleményeket és azoknak megfelelő politikai döntést hozott. 1969-ben Loek Hulsman, a büntetőjog professzora elnökletével megalakult az ún. Hulsman Bizottság, melyet a

Mentális Egészség Intézet hozott létre. 14 tagja volt, akik között a szakterület legnevesebb mentorai foglaltak helyet: orvosok, társadalomkutatók, addiktológusok, jogászok, pedagógusok. A bizottság sokkal liberálisabb és radikálisabb következtetésekre jutott, mint az államilag hasonló céllal létrehozott ún. Baan Bizottság A Hulsman Bizottság jelentésében rámutatott arra, hogy a dohány sokkal nagyobb addiktív hatással rendelkezik, mint a kenderszármazékok, cáfolta az ún. kapudrog-elméletet is, mely szerint a kender fogyasztása keménydrogok használatára vezetne, mondván, hogy a kenderről más, veszélyesebb drogokra való áttérés egyik legfontosabb oka az, hogy a kender is szerepel az Opium Actben". Az eddigi szabályozást a bizottság "inadekvátnak és ebből kifolyólag veszélyesnek" nevezte, mely a droghelyzet további eszkalációját és a bűnözés növekedését vonja magával, mivel költséges, nem ellenőrzi

kellőképpen a drogpiacot, a droghasználat okozta egészségügyi kockázatokat túlságosan megnöveli, fenntartja a szervezett bűnözést, aláássa az alkotmányosságot. Ez a jelentés jóval radikálisabb volt, mint a Baan Bizottság riportja, mely 1970re készült el és 1972-ben publikálták. Ez a jelentés nem megy bele filozófiai fejtegetésekbe a droghasználók alkotmányos jogairól, ehelyett két fő témát tárgyal meg. Először is azt a kérdést vitatja, hogy a fennálló nemzetközi egyezményekben törvényen kívül helyezett minden egyes drog esetében hatékony-e a szigorúan tiltó politika. Másodszor pedig egy olyan integráns szociálpolitikai modellt vázolt fel, mely a társadalmi kontroll különféle intézkedésein alapul és a kriminalizálástól egészen a terápiáig, oktatásig terjed. A rendszer alapja az, hogy az egyes drogokat meg kell különböztetni az általuk jelentett kockázat szerint, így azokat a kemény drogokat, melyek

"elfogadhatatlan kockázatot" jelentenek, nem lehet közös kategóriába helyezni a kenderrel. Következésképpen "a büntetőjogi rendszernek figyelmbe kell vennie a szociális drogpolitika általánosabb célkitűzéseit", és a drogpolitikának elsősorban a kockázatok megelőzése a célja. Megállapítja, hogy "a drogok a társadalmi renddel összhangban történő használata lehetséges. Ez nem jelenti, hogy ennek nincsenek kockázatai, de 45 ezek a kockázatok elfogadhatóak lehetnek." Ezért a bizottság szerint egyes drogok használata hatóságilag tolerálható (gondol itt elsősorban a kenderre). Mind a Hulsman, mind megkülönböztetésen alapul: a Baan Bizottság jelentése két lépcsős 1. A kender megkülönböztetése a kemény drogoktól 2. A droghasználat megkülönböztetése a drogkereskedelemtől A Baan Bizottság szerint a 250 grammon felüli kenderkereskedelemnek illegálisnak kell maradnia, de csak 1 évig

terjedő szabadságvesztésben maximalizálja az emiatt kiszabható büntetést. V.54 A dekriminalizációs törvény 1973-ban kedvező változások zajlottak le a holland politikai vezetésben: az eddig kormányzó centrum/konzervatív vezetés megbukott és a parlamenti választásokon a centrum/baloldali kormány jutott hatalomra (a szociáldemokraták és kereszténydemokraták koalíciója). 1975-ben az új kabinet a Baan Bizottság jelentése alapján konkrét törvényjavaslattal állt elő, melynek három eleme volt: 1. az amfetamin kereskedelme elleni szigorítások bevezetése; 2. a kenderszármazékok és a keménydrogok (ahogy a törvény fogalmaz, az "elfogadhatatlan kockázatot" jelentő kábítószerek) kereskedelme közötti éles határvonal meghúzása; 3. a kender saját célra történő használatát és birtoklását bűncselekményből szabálysértéssé minősítette vissza. Bár a törvényjavaslat sok szempontból kevésbé volt liberális, mint a

Baan Bizottság jelentése, a parlamenti elfogadása mégsem ment teljesen simán. A törvényjavaslatot, bár alapvetően büntetőjogi változtatást jelentett, az egészségügyi miniszter, Irene Vorrink terjesztette be 1976-ban a parlament elé. Ez is egy szimbolikus lépés volt a kormányzat részéről, mellyel azt jelezte, hogy a droghasználatot elsősorban egészségügyi és nem büntetőjogi kérdésnek tekinti. Bár egyes keresztény fundamentalisták és konzervatívok szenvedélyesen ellenezték a javaslatot, végül is azt a parlament kétharmados többséggel elfogadta. Magyar olvasók számára érdekes lehet, hogy a konzervatívok és a kereszténydemokraták nagy része is a törvény mellett szavazott. Sőt, egy kereszténydemokrata képviselőasszony még a szociáldemokratákat is felülmúlta beszédével, melyben az összes droghasználó dekriminalizációját javasolta. Még a törvényjavaslat ellenzői is elismerték, hogy 46 a kábítószerfüggő

személyek ellen nem a bűnüldözés eszközeivel kell fellépni. Ők elsősorban a kenderszármazékok dekriminalizációja ellen szólaltak fel, álláspontjukat azonban nem tudományos, hanem morális érvekkel támasztották alá, mondván, hogy bármiféle drog "támogatása" elítélendő. Joop Voogd szociáldemokrata képviselő erre azt felelte, hogy ő maga is tartott már a lakásában 5 grammnál kevesebb marihuánát, és nem tartja azt nagyobb bűnnek, mint az alkohol birtoklását. A törvényjavaslatban a kormány az engedélyezett mennyiség határát 30 grammra tette, mely azon a számításon alapult, hogy egy átlagos használónak ez két hétre elegendő, belekalkulálva azt is, hogy "megoszthassa azt barátaival". Egyes kritikusok - valljuk be, jogosan, tekintve a holland kender kiváló minőségét - ezt túl soknak tartották két heti személyes használatra, és a marihuánadealereknek tett kedvezménynek minősítették. Az

ellenvetéseket azonban a parlament elutasította. A parlament megvitatta még az ún "házi dealerek" problémáját is, akik csekély mennyiségben kendert árusítanak. A kormány álláspontja szerint ebben a kérdésben a legfontosabb a piacok szétválasztása, mely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fiatalok anélkül is hozzájussanak a kenderhez, hogy más keményebb drogokkal kínálják meg őket. Ezért a törvény végrehajtásában a kis mennyiségben marihuánát árusító "házi dealereket" szintén dekriminalizálták feltéve, ha nem árulnak más drogokat és nem lépik át a 30 grammos limitet. Ez a döntés lett az alapja hosszú évekig a holland coffee shopok (marihuánát árusító kávéházak) és a hatóságok közötti kompromisszumnak. Fontos, hogy a törvény megkülönbözteti egymástól a használót és a birtoklót is: a használat önmagában nem számít ugyanis bűncselekménynek, csak a birtoklás. Elméletileg egy hónapos

börtön szabható ki 30 grammnál kevesebb kender birtoklása miatt, a gyakorlatban azonban ezt sosem hajtották végre. A heroin és kokain kereskedelme miatt azonban akár 12 éves börtönbüntetés is kiszabható, melyet súlyosbító körülmények esetén akár 16 évre is felemelhetnek. A keménydrogokkal kereskedő bűnözőket tehát ezután is szigorúan megbüntették. A kormányzat azonban elvesztette a vitát számos más kérdésben, így például a Stock Exchange Reports című underground rádióprogram esetében, mely egy ifjúsági adás volt a kábítószerekről. Ez a műsor nyers őszinteséggel beszélt az egyes drogok hatásairól és ártalmairól, ezenkívül beszámolt a kenderszármazékok piaci árfolyamáról is, ezzel sokakban visszatetszést keltve. A műsorvezető - aki mellesleg az egészségügyi miniszter fia volt - nagy népszerűségre tett szert a holland fiatalok körében. A parlament ebben a kérdésben azonban hajthatatlan volt és a

törvénymódosításhoz egy 3b rendelkezést csatoltak, mely megtiltotta az illegális anyagok "kereskedelmének vagy árusításának bármiféle nyilvános előmozdítását". Ez a gyakorlatban a kendertermékek reklámozásának megtiltását jelentette. Az 1976-os Módosított Ópium Törvény mindazonáltal mérföldkő volt a holland és a nemzetközi drogpolitikában. A sikeres holland dekriminalizáció egyik titka az volt, hogy a téma nem lett átpolitizálva jobb és baloldal harcává, mely fakadt a holland kormánykoalíció sajátos jellegéből is. A kereszténydemokraták nem 47 tették szakítópróbává a drogkérdést szociáldemokratákkal szemben. koalíciós partnerükkel, a V.55 A Módosított Ópium Törvény végrehajtása A törvény meghozatala után a Legfelsőbb Bíróság egy olyan utasítást adott ki, mely pontosan és a gyakorlati szintre lebontva rendelkezik annak végrehajtásáról. Eszerint a rendőrség számára elsőszámú

feladat a keménydrogkereskedelem elleni küzdelem. A kenderrel kapcsolatosan az utasítás a nem-beavatkozást írja elő a rendőrség számára a csekély mennyiségű birtoklás és kereskedelem esetében. A helyi szinten ez egy háromoldalú egyeztetés útján ment végbe a bíró, a rendőrség és a polgármester között, akik megállapodtak a tolerancia kereteiről és mértékéről, tehát hogy hány és milyen coffee shop kap működési engedélyt. Az utasítás előírja, hogy bizonyos körülmények között a kenderárusítókat is üldözni kell, mégpedig: A holland drogtörvény és annak végrehajtása egy pszeudo-legális, sok szempontból ellentmondásos helyzetet idézett elő, melyet ha a következetesség nem is, de a célszerűség és a hatékonyság mindenképpen jellemez az évtizedes tapasztalatok alapján. A keménydrogok kereskedelme elleni rendőrségi fellépés egyik fontos eleme a beépített ügynökök alkalmazása, ezt a Legfelsőbb Bíróság

1979-ben szabályozta. Az ügynököknek nem szabad senkit bűncselekményre késztetniük, hacsaknem már előzőleg elhatározta az illető a bűncselekmény elkövetését. Az ügynök ezenkívül nem lehet holland rendőrtiszt, csak külföldi állampolgár. Elsősorban amerikai DEA ügynököket alkalmaznak. A telefonlehallgatás Hollandiában csak a bűnüldözés és nem a bűnmegelőzés eszköze, de a rendőrség ezt az eszközt is széles körben alkalmazza a dealerek ellen. A polgároknak kötelességük a kábítószerkeskedelemről számrazó információk bejelentése, különben könnyen ők is a vádlottak padján találják magukat (ez történt egy taxisofőrrel, aki egy drogfutárt szállított Belgiumból Rotterdamba, és hiába állította, hogy nem tudott az utasnál lévő drogról). 1985 óta azokat a drogkereskedőket is büntetik, akik közvetlenül sosem kerülnek kapcsolatba a drogokkal, csak távolról intézik ügyleteiket. Érdekes megjegyezni, hogy sok

ellenkező híradással szemben a rendőrség számos kulcspozícióban dolgozó szakembere radikális dekriminalizációt és nem szigorítást irányoz elő a keménydrogok fogyasztóival szemben. Az utrechti rendőrfőkapitány például a legalizáció ügyének egyik ismert képviselője. Egy városi tanácsi képviselő egy drogügyi konferencián kijelentette, hogy a jelenlegi drogtörvény nem jó, mivel "rossz irányból próbálunk a drogok ellen harcolni". Az Igazságügyi Miniszter azt javasolta, hogy a droggal kapcsolatos ügyek ezután adminisztratív kihágásnak és ne bűnügyi eseteknek számítsanak. A Legfelsőbb Bíróság egyik tagja szerint a drogokkal szembeni büntetőjogi megközelítés ugyanolyan hirtelen fog egyszer majd leomlani, mint a berlini fal. V.56 A keménydrogok Hollandiában 48 Egészen a hetvenes évek elejéig a keménydrog fogyasztás nem jelentett komoly problémát Hollandiában, azonban 1972 után az első komolyabb heroin

szállítmányok megérkezése után ez a helyzet gyökeresen megváltozott a nemzetközi tendenciáknak megfelelően. Főleg a bevándorlók és etnikai kisebbségek között vált súlyossá a helyzet. A 80-as évek elején aztán két újabb probléma is jelentkezett: az AIDS, mely elsősorban az intravénás fecskendőkön és védekezés nélküli szexuális kapcsolatok útján terjedt a heroinisták között. A másik probléma volt a növekvő számú, drogfüggők által elkövetett kisebbnagyobb bűncselekmény (elsősorban lopások, betörések), mely a holland polgárok biztonságérzetét ásta alá. A 80-as években két párhuzamos kutatás is zajlott a keménydrog helyzet kapcsán (1985: Alkohol- és Drogpolitikai Jelentés; 1986: Drogpolitika Mozgásban). Ez utóbbi jelentés szerint a keménydrogok által okozott ártalmakat két csoportra lehet felosztani: 1. a drog által okozott elsődleges egészségügyi és pszichológiai ártalmak; 2. a drogfogyasztással

járó másodlagos társadalmi ártalmak (pl bűnözés, prostitúció stb.) Mivel az eddigi drogpolitika ezekre a kérdésekre nem tud hatékony választ nyújtani, ezért a tanulmány két szélsőséges, radikális lehetőséget vet fel: 1. a drogok legalizációja; 2. a függők kényszergyógykezelése A két eshetőség vizsgálata során a jelentés megjegyzi, hogy az első esetben ugyan megszabadulnánk a droghasználat másodlagos következményeitől, azonban ez teljesen ellentmondana a Hollandia által aláírt nemzetközi egyezményeknek (pl. 1961-es ENSZ egyezmény) A második lehetőség pedig súlyosan károsítaná az alkotmányos jogokat, hiszen senkit nem lehet akarata ellenére gyógykezelésre kényszeríteni. A tanulmány szerint ezért egy köztes, kompromisszumos megoldásra van szükség, melyet "pragmatikus" drogpolitikának neveznek. Ez a drogpolitika reális, tárgyilagos, demisztifikált megközelítést várna el az egészségügyi

hatóságoktól, célja a keménydrogok jelentette ártalmak minimalizációja a fogyasztóknál. A droghelyzet normalizációjára van szükség, nem eredménytelen akciókra a fogyasztók elrettentésére. Ezt a jelentést használta fel a holland kormány 1985-ös drogstratégiájának megalapozásában. 49 V.57 A holland drogbeteg-ellátási rendszer Alapvetően négyféle intézményből áll: 1. Konzultációs központok (CAD) Ezek az államilag finanszírozott intézmények 16 fő ágazatra és 44 alágazatra vannak felosztva, 45 konzultációs irodával rendelkeznek az országban. Céljuk egyrészt a felvilágosítás a drogok ártalmaival kapcsolatban, tájékoztatás a kevésbé ártalmas droghasználati módozatokról. Ilyen például a heroinisták esetében az intravénás adagolás helyett más módok javasolása, mely területen Hollandia kedvező eredményeket ért el (Hollandiában az intravénás használók aránya 5-10%-kal alacsonyabb, mint az EU átlag). Ez

nagyban hozzájárul a HIVfertőzések visszaszorításához is, akárcsak az ún tűcsereprogram, melynek során a hatóságok drogosok által alapított képviseleti csoportoknak (ún. junkie-unions) eladnak steril fecskendőket, akik aztán azt szétosztják a helyi drogfogyasztók között. 2. Metadon program Számos nagyvárosban a heroinisták hozzájuthatnak metadonhoz, mely anélkül csökkenti az elvonási tüneteket, hogy a heroinhoz hasonló eufórikus élményt okozna, így lehetővé teszi a kvázi-normális életet drogfüggőknek. Hollandiában a heroinisták 40%-ka, kb. 60 városban 7000 ember részesül metadon kezelésben (Magyarországon ez az arány mindössze 1,5%). 3. Szociális-jóléti szolgáltatások Léteznek olyan programok is, melyek a drogfogyasztók visszailleszkedését segítik elő a társadalomba, elsősorban munkát és segélyeket kínálva nekik. A volt drogosokat gyakran a prevenciós programokban és a konzultációs irodákban helyezik el, hogy

sorstársaiknak segítséget nyújthassanak - hiszen ezt ők tudják talán a legjobban megtenni. 90 ilyen program működik Hollandiában 45 településen. Figyelembe veszik a kisebbségek beilleszkedési nehézségeit is (közülük pl. a surinami gyarmatról érkezők körében nagy a veszélyeztetettség). 4. Bentlakásos rehabilitációs intézetek Ezek a rehabilitációs intézetek vagy önálló klinikák vagy pszichiátriai klinikák osztályai. Feladatuk kettős: Kríziselhárítás és detoxikáció, valamint elvonókúra Hollandiában ma 12 ilyen klinika körülbelül 1500-2000 férőhelyet képes biztosítani. A statisztikai adatok tükrében a holland keménydrogpolitika hatékony, 1980 óta ugyanis nem növekedett az ópiátfüggők száma, 15,1 milliós lakosságból stabil 25.000 fő (minden 1000 lakosból 1,6 kábítószerfüggő), melyből kb 8-10 50 ezer ember Amszerdamban lakik. (Más államokban ezek az adatok sokkal kedvezőtlenebbek, a drogfüggők száma

nem stagnál, hanem növekedik, pl. Angliában minden 1000 emberből 2,6 kábítószerfüggő). Ennek a csoportnak az átlagéletkora a 80-as években fokozatosan növekedett, 1981-ben még 27 év volt, 1987-ben már 30 év, napjainkban már kb. 35 év Ugyanebben az időszakban a 22 évnél fiatalabb függők aránya 14%-ról 5%-ra csökkent. Ez azt mutatja, hogy a holland heroinfüggők közé egyre kevesebb fiatal kerül be, egy öregedő csoportról van szó. Ugyanakkor egyes etnikai bevándorolt társadalmi rétegekben (elsősorban a marokkói bevándorlók között) a keménydrogfogyasztás változatlanul súlyos problémát jelent. Az átlagos heroinfogyasztó Hollandiában - akárcsak más államokban - más drogokat is használ, mint pl. XTC, metadon, alkohol stb, ugyanakkor az Amerikában népszerű crack és PCP Hollandiában nem vert gyökeret. Új fejlemény Hollandiában ugyanakkor a heroinfogyasztás csökkenése mellett a kokainfogyasztás növekedése (hasonló

folyamatok másutt is lezajlottak a világon, pl. Amerikában) Egy felmérés szerint Rotterdamban és Amszterdamban minden 10 heroinfogyasztóból kilenc kokaint is fogyaszt. A kokainfogyasztó szociálisan sokkal aktívabb, bár ez az aktivitás gyakran nem a közösségnek hasznos tevékenységben, hanem a bűnözésben talál magának kiutat. A nyolcvanas évek végén végzett kutatások szerint a kokainfogyasztás a bűnelkövetések gyakoriságát és valószínűségét növeli. Ugyanakkor a kokainfogyasztók közötti vizsgálatok többnyire a deviáns fogyasztókat vizsgálták, míg van a kokainfogyasztóknak egy jelentős rétege, mely társadalmi problémát nem jelent és rejtve marad a kutatók elől. A keménydrogokkal kapcsolatos halálozási arány átlagosan 12% a világ legtöbb országában, míg Hollandiában minden 90 függőből 6 halált regisztráltak (6.6%) 1995-ben a drog miatti halálesetek aránya 1 millió/2,4 fő volt, ugyanez az arány a szigorúan

tiltó Franciaországban 1mill./9,5 fő, Németországban 1 mill./20 fő Hasonlóan alacsony a HIV fertőzések száma is más európai és amerikai országokhoz hasonlítva, köszönhetően a hatékony prevenciónak és tűcsere-programnak. Míg az összes megbetegedésen belül a fecskendővel történő HIV fertőzések átlagos európai aránya 39,2%, addig a holland arány ennél jóval alacsonyabb, 10,5%. V.58 Könnyűdrogok Hollandiában A könnyűdrogok kategóriájába Hollandiában valójában csak egyetlen növény, a kender (Cannabis Sativa ill. Indica) és annak származékai (virágzata, a marihuána és szárából kisajtolt gyantája, a hasis) állnak. A kender árusítása kis mennyiségben illegális ugyan, azonban csak kisebb kihágásnak minősül, mely ellen a hatóságok nem lépnek fel. Az árusítás az ún (hash) coffee shopokban történik, melyek sajátos szubkultúrát hoztak létre Hollandiában az évtizedek során és rengeteg turistát vonzanak évről

évre. A koffiehuis intézménye Hollandiában valójában sokkal régebbi időkre nyúlik vissza, mint a marihuána és hasis általános fogyasztásának története: a kettő csak a 60-as évek végén 51 találkozott egymással. A hollandok már évszázadok óta alkoholmentes kávéházakba jártak, hogy találkozzanak barátaikkal, ismerőseikkel. A hetvenes évek elején egyes kávéházak tulajdonosai eltűrték azt, hogy kisebb mennyiségben marihuánát áruljanak náluk. Ezek a kávéházak hamarosan kialakították a saját "házszabályaikat", melyek többnyire ilyen és hasonló megkötéseket tartalmaztak: "Kemény drogot behozni tilos", "Lopott árut behozni tilos" stb. A holland jogalkotóknak az a törekvése, hogy a könnyű- és keménydrogok piacait szétválasszák, találkozott a kávéháztulajdonosok ezirányú törekvéseivel: ez magyarázza a hatóságok viszonylagos toleranciáját. A legnagyobb konfliktusforrás a

kenderszármazákok reklámozásának tilalma volt, melyet a kávéházak megpróbáltak különféle kiskapukat találva megszegni. Az 1980-as években a coffee shopok száma meredeken emelkedett, köszönhetően a drogturizmus jelentette piacnövekedésnek. A kilencvenes években a növekedés megállt, majd lassú csökkenésnek indult. 1994 októberében bevezették az ún. AHOJG kritérium-rendszert a kávéházak működésének szabályozására: A = No Advertising. (A reklámozás tilalma) H = No Harddrugs (Keménydrogok behozatala tilos) O = No Overlast (nem okozhat zavart a környék lakosságának, pl. zaj) J = No Youth (18 éven aluliakat nem szolgálhatnak ki) G = No Big Quantities (max. 500 grammot tárolhatnak ugyanazon a napon) Azokat a coffee shopokat, melyek valamelyik előírást megszegték, azokat a hatóságok bezárták. Ugyanakkor a központi szabályozás ellenére a helyi hatóságok elég széles hatáskörrel rendelkeznek a coffee shop kultúra

szabályozásának területén. Egyes polgármesterek egyáltalán nem tűrnek meg ilyen intézményt a településük területén (főleg kisebb vidéki városokban), míg a nagyvárosokban még a központi szabályozásnál is toleránsabban kezelik a kérdést. A. C M Jansen kutatásai alapján (887 coffee shopot vizsgált meg 1985 és 1989 között) elmondhatjuk, hogy a könnyű- és keménydrogok piacának szétválasztására tett hatósági erőfeszítések eredményesek voltak. Jansen rámutat arra, hogy Amszterdam belső városában a könnyűdrogok kereskedelmének 95%-ka a coffee shopokban bonyolódik le, ahol "éppoly abszurd keménydrogot kérni, mintha zebrahúst kérnénk egy átlagos hentestől". A coffee shopok máskülönben éppolyan változatos és széles skálán helyezkednek el a színvonal, a zenei stílus, a vendégek kora, ízlése és 52 pénztárcája alapján, mint az alkoholt árusító éjszakai bárok. A coffe shop kultúra egy elég

jelentős turisztikai-gazdasági ágazattá is vált, mely éppúgy hozzá tartozik Hollandia "nemzeti imagójához", mint a tulipán vagy a szélmalom: nemzeti unikum, a kulturális örökség megőrzésre méltó része. 1990-ben egy konzervatív hetilapban, az Elsevierben egy átfogó riportot tettek közzé a holland coffee shopokról. Az alkalmat erre az egyesült Európa miatti félelmek teremtették meg: a coffee shopok tulajdonosai és vendégei attól tartottak, hogy határok eltűnése káros hatásokkal fog járni. A magazin elsősorban megélhetésük miatt aggódó kiskereskedőkként és nem bűnözőkként kezelte a kávéháztulajdonosokat, és "sikersztorinak" nevezi a holland coffee shop kultúra történetét. A cikk szerint a legtöbb problémát a hatóságokkal nem a mennyiségi limitek átlépése, nem is a kemény drogok árusítása okozta, hanem a reklámozás tilalma. 1990-ben például bíróság elé idézték az amszterdami "The

Golden Stamp" nevű kávéház tulajdonosát, mivel a kirakaton kenderlevelet tüntetett fel ezzel a szöveggel: "Amsterdam Hash It". A hatóságok szigorúbb fellépése valójában nem a belső nehézségeknek volt köszönhető vagy a holland drogpolitika kudarcának, mint azt sok rosszmájú külső kritikus állítja, hanem a szomszédos államok (elsősorban Németország) növekvő politikai nyomásának. Az Elsevire rámutat arra, hogy bár a kender miatt terápiás kezelésen résztvevők száma körülbelül 200 évenként, ez a szám nem riasztó és nem is magasabb, mint más államokban, ahol a kendert szigorúan tiltják. Érdekes, hogy a kezelésen résztvevők többsége a tanultabb, módosabb hollandok közül kerül ki (jogászok, újságírók, orvosok, diákok), míg az alsóbb néposztályok köréből viszonylag kevesen jelentkeznek kender miatti panaszokkal. Az Amsterdam Jelinek Center (rehabilitációs klinika) egyik pszichoterapeutája így

nyilatkozott a kérdésben: "Amennyire engem illett, szerintem a hasist és a füvet legalizálni kellene. Nem szabad olyan álszent módon viselkednünk, mint azok, akik szerint egy joint rosszabb, mint egy sör és a hasis éppoly rossz mint a heroin. A szülőknek nem kell aggódniuk amiatt, ha a gyerekük időről időre elszív egy jointot; mint ahogy akkor sem, ha néha megiszik egy pohár sört. De mindkét anyag esetében teljesíteniük kell a szülői kötelességeiket és el kell mondaniuk a kockázatokat. Több információ szükséges. Ha tudnak a televíziófüggőségről beszélni, miért nem tudnak szólni a hasisfüggőségről is? Marihuána - ez túl jó ahhoz, hogy ne legyen probléma." A holland könnyűdrogpolitika azonban éppen ellentmondásos, inkonzisztens, következetlen volta miatt nem tekinthető teljességgel sikersztorinak. A törvényt a hatóságok gyakorlatilag "gumitörvényként" alkalmazzák, és a társadalmi megítélése sem

egyöntetű. Jansen találóan "véletlenül intelligens politikának" (accidentally inteligent policy) nevezi a holland könnyűdrogpolitikát, mely alatt azt érti, hogy a bár a holland joggyakorlat hatékonyabban és humánusabban kezeli a problémákat, mint a legtöbb európai ország, azonban nincs összhangban a törvényekkel és a nemzetközi előírásokkal. Ha a statisztikai adatokat nézzük, azok Hollandiát igazolják: a kenderfogyasztók aránya egyáltalán nem magasabb itt a többi Európai ország hasonló adatainál, és egyértelműen alacsonyabb az amerikai adatoknál. Egy 53 1997-es felmérés szerint a lakosság 2,5%-ka használt marihuánát a legutóbbi hónapban, ugyanez a szám az USA-ban ugyanebben az évben 5,1% volt. (Valószínűnek tartom, hogy ezek az adatok a valóságban mindkét országban magasabbak lehetnek, ugyanakkor tény, hogy Hollandiában kevesebb oka van a használónak titkolózni.) Eltérés a hagyományos jegyzetektől A

hagyományos közgazdaságtan jegyzetek részletesen foglalkoznak a fogyasztói magatartás mikéntjével, a fogyasztó optimális választásának feltételeivel. A kardinális és ordinális elmélet bemutatásával aránylag pontos képet kaphatunk a fogyasztó haszonmaximalizáló magatartásáról. Amint azt azonban jegyzetünk elején is említettük, itt most mi nem törekszünk a teljességre, a hagyományos tankönyvek szerkezeti felépítésére. Célunk elsődlegesen a közgazdaságtan, ezen belül is itt most a mikroökonómia, azon területeinek bemutatása, melyeknek közvetlen kapcsolata van a gazdaságvédelemmel, a gazdasági bűncselekményekkel, visszaélésekkel. Arra igyekszünk választ adni, hogy miért sérülnek a társadalmi érdekek, miért és hogyan torzulnak el a normál piaci működések során kialakult rendszerek. Ezért nem részletezzük itt a fogyasztói oldal elméleteit, a kínálati oldalon a termelési függvényt, az inputok és a velük

elérhető outputok kapcsolatát, nem részletezzük a vállalat költségeit, nem vizsgáljuk a profitmaximalizálás feltételeit, kialakulásának mechanizmusát. Célunk a különböző piaci szerkezetek általános bemutatása, az adott szerkezeten belül a vállalatok viselkedésének elemzése, illetve azoknak az okoknak a feltárása, melyek a törvénytelen vállalati működéshez vezetnek. VI. Változás és evolúció A világ óriási változáson ment át. Az egymással versengő több ezer kisvállakozás helyét lassan átvették a multinacionális cégek, monopóliumok, oligopóliumok. A globalizáció megállíthatatlanul terjed, jónéhány vállalat világcéggé nőtte ki magát. Hatalmas tőkeerejüknél fogva a szabad piaci mechanizmusok, a tiszta verseny feltételei torzultak, a láthatatlan kéz elve már a múlté. Az állam feladata egyre fontosabbá válik, hiszen ebben a gyakran egyenlőtlen küzdelemben érdekek sérülhetnek: fogyasztóké,

vállalkozásoké. Az állam regulációs szerepe éppen azt jelenti, hogy biztosítania kell adott körülmények között a verseny kialakulását, meg kell védenie az adott piaci szereplőt más szereplők negatív piaci magatartásával szemben. A vállalkozások élesedő harca a vásárlók kegyeiért olyan stratégiák kialakítását hozták magukkal, melyek törvényes keretek között már nem valósíthatóak meg eredményesen. A vállalkozások és az őket irányító menedzserek, vezetők 54 érdekei gyakran eltérőek. Néha az egyéni haszon érdekében tönkreteszik vállalkozásaikat, és ahogy azt a kaszinókapitalizmus kapcsán már kifejtettük, ezek a vezetők az egyéni haszon és a társadalmi veszteség kettősségét alkalmazzák. Amíg a törvényalkotók maguk is vállalkozások vezetői, vagy érdekeltségük van számtalan vállalkozásban, addig a szabályok mindig manipulálhatóak lesznek. A jogrend bonyolult, szövevényes rendszerében

megtalálni az igazságot, az erkölcsöt a jogászok szerint is gyakran lehetetlen és állításuk szerint nem is mindig cél. A gyakran hibás, szándékosan rossz döntésekért a felelősség nem a döntéshozót terheli, illetve ez a felelősség nehezen, vagy egyáltalán nem állapítható meg. A vezetéselmélet hosszasan tárgyalja a hatáskör és felelősség kérdését, melyeknek illeszkedniük kellene egymáshoz a hatékony működés érdekében, ez azonban a mai magyar jogrendszerben még hagy némi kívánnivalót maga után. A „gentleman’s agreements” már kihalófélben van Az adott szó ereje elveszett, a becsület és erkölcs keretei között működni manapság gazdasági öngyilkosság. Nem filozófiai fejtegetésekbe, erkölcsi példabeszédekbe akarok kezdeni, egyszerűen az okok feltárása a célom. Vegyünk egy egyszerű példát. A közbeszerzési pályázatok során a lobbi tevékenység (hívjuk így finoman!) előnyt jelent azokkal szemben, akik

nem végeznek ilyen tevékenységet. Természetesen ez költségekkel jár, ami a játékosok kifizetéseit csökkenti, ám ha nem nyer a pályázaton, akkor minden energia-és pénzbefektetés hiába volt. VI.1 Héják és galambok Tegyük fel, hogy csak kétfajta stratégia létezik. A héja minden körülmények között harcol, meghátrálni csak akkor fog, ha súlyosan megsérül. A galambok csupán fenyegető pózokat öltenek, de tiszteletben tartva az elvárásokat és konvenciókat, sosem bonyolódnak harcba. Ha héja harcol galambbal, akkor a galamb hamarosan menekülőre fogja. Ha héja harcol héjával, a harc addig folytatódik, míg valamelyikük súlyosan meg nem sérül és kénytelen feladni a harcot. Ha galamb mérkőzik galambbal, akkor egy darabig pózolnak, míg valamelyikük el nem fárad, vagy egyszerűen csak feladja a hiábavaló pózolást. Tegyük fel, hogy egy populációban csak galambok vannak, azaz mindenki tisztességgel elkészíti a pályázatát, és

a végeredményt semmilyen formában nem befolyásolja, a bírák pedig objektív döntést hozva kiválasztják a valóban legjobb pályázatot. Ha ebben a populációban megjelenik egy héja, stratégiája rendkívül hatékony lesz, hiszen csak galambbal találhatja magát szemben, győzelme tehát nem kétséges. Azaz, ha mindenki tisztességes úton próbál egy pályázaton nyerni, biztosan alul marad a lobbi tevékenységet folytatóval szemben, aki ismeretségét (szépen mondva kapcsolati tőkéjét) kihasználva, esetlegesen az elbírálónak anyagi előnyt ígérve indul a többiek számára előnytelen harcba. Sikeres stratégiája másokat is a héja stratégia alkalmazására ösztönöz majd. Az evolúció törvénye alapján az erős megmarad, a gyenge eltűnik az élet palettájáról. Természetesen nem lesz örökké ez a látszólag evolúciósan stabil 55 stratégia győztes stratégia. Ha a körülmények változnak, a stratégiáknak is módosulniuk kell.

Aki nem képes alkalmazkodni, az győztesből hamarosan vesztessé válhat. (Ez az alkalmazkodási hiány okozta- az egyik elmélet szerint- a dinoszauruszok kipusztulását is). Az adott populáción belül szaporodni kezdenek a héják, és egyre gyakrabban fordul elő, hogy héja találkozik héjával, növekednek a költségek, a győzelem egyre kétségesebb és bizonytalanabb. Ha sokan lobbiznak, ígérnek anyagi előnyt, akkor ki lesz a győztes? Kapcsolati tőkék és borítékok versenyévé silányulhatnak pályázati kiírások. Ám egy biztos Az adott körülmények között mindig a héja stratégia a jobb. Ha valaki galambként viselkedik, szinte biztos a bukás a sok héja között. Megtisztulás nem nagyon várható Bár egyre többen hagynak fel a héja stratégiával a jelentősen megnőtt költségek miatt, mégis a héják maradnak fent ebben az evolúciós csatában. A valóságban gyakran az is előfordul, hogy maga a kiíró, elbíráló adja meg a feltételeket,

és adja tudtára mindenkinek, hogy a „galamb stratégiát” meg se próbálják. VI.2 Evolúció a gazdaságban Az evolúció lényege a túlélésért folytatott harc, az adott körülményekhez való legjobb alkalmazkodás. Az alkalmazkodni képtelen elhull, az erős megmarad Ez a természetes szelekció megfigyelhető a gazdaságban is. Míg az élővilágban a természet erőforrásiért, élelemért, vízért, területért, addig a gazdaságban a fogyasztókért, vevőkért, nagyobb profitért, jobb piacokért. Minden időpillanatban létezik az adott populációban a különböző tulajdonságú egyedeknek egyfajta megoszlása. Egyes fajok képesek környezetükhöz tökéletesen alkalmazkodni, mások kevésbé, így környezetükhöz fűződő viszonyuk feszültséggel teli, míg azok, akik képtelenek az adott keretfeltételekhez idomulni, halálra vannak ítélve. Ha a környezet változatlan vagy csak kis mértékben változik, az az egyed kerül túlsúlyba, amelyik a

legjobban képes idomulni az adott helyzethez. A feltételek jelentős, esetleg drasztikus változása a „vezérürük” csoportjából pillanatok alatt halálra ítélt fajt alkot. Megváltozik az életképesség rangsora és új fajok válhatnak rendkívül sikeressé. „Legalább ugyanolyan mértékben szükséges a környezet viszonylagos stabilitása, hiszen a populáció egésze számára csak ennek révén létezik a fejlődéshez elengedhetetlenül fontos irányadó támpont, hogy mihez is alkalmazkodjon. Más szóval: a stabil környezet hiánya előbb- utóbb rendszertelenné teszi a populáción belüli megoszlást, ebből adódóan folyamatos lesz a populáció jegyeinek változása, azaz tulajdonképpen ez a folyamatos változás lesz az egyetlen ismérve. Idővel kialakulhatnak ugyan stabil keretfeltételek, de annak valószínűsége, hogy az ezek között élő populáció azonos az eredetivel, igen csekély. Tehát: a környezet relatív stabilitása-vagyis az,

hogy nagyságrendekkel lassabban változik, mint a benne lévő populáció- megakadályozza a káosz kialakulását, de egyben megadja az evolúció egyfajta-legalábbis ideiglenesen érvényesülő-irányultságát.” (Meyer 56 Dietmar: Evolúciós közgazdaságtan elmélettörténeti szemszögből vagy közgazdasági elmélettörténet evolúciós szemszögből. A dinoszauruszok éppen azért voltak a Föld történetének legsikeresebb egyedei, mert az adott keretfeltételekhez a lehető legjobban voltak képesek alkalmazkodni, ami ez esetben testtömegük hihetetlen mértékű növelését eredményezte. Ám a keretfeltételek megváltozása (jégkorszak) végzetessé vált számukra, mivel olyan szélsőséges módon alkalmazkodtak a nagyon hosszú ideig fennálló adott viszonyokhoz, hogy elvesztették rugalmasságukat, alkalmazkodóképességüket. VI.21 A zsiráf és az ő szép hosszú nyaka A zsiráfok populációja különböző hosszúságú nyakkal rendelkező

egyedekből tevődik össze. A környezeti feltételek változása miatt (szárazság, egyéb állatfajok megjelenése) a földközeli növényzethez való hozzájutás nehézkessé vált, így azok az egyedek lettek sikeresek, melyek hosszú nyakkal rendelkeztek, arányuk a populáción belül növekedett, míg végül csak ők maradtak életben. A gazdaságban is hasonlóképp zajlik a természetes szelekció. Az adott keretfeltételekhez legjobban alkalmazkodó gazdasági aktorok, vállalatok lesznek sikeresek, a fogyasztókért vívott harcban ők lesznek a győztesek. (A héja stratégiát alkalmazó vállalat sikeresebb, így a populáción belül növekszik a száma.) Ha a kisvállalkozások mellett megjelennek a multinacionális cégek, hipermarketek, üzletközpontok, konszernek és holdingok, akkor az adott iparágon belül méretgazdaságosságuk, költséghatékonyságuk kapcsán kiszoríthatják a kisebb tőkeerővel rendelkező „egyedeket” a piacról. VII. Piaci

szerkezetek Piaci szerkezet sokféle létezik. Ezek működési sajátosságai jelentősen eltérhetnek egymástól, más módszerekkel történik az árképzés, másképp határozódik meg kínálatuk és mások a profitszerzés feltételei is. Adott piaci szerkezetet a piacon jelenlévő szereplők számával és relatív nagyságával jellemezhetünk. Ezek alapján beszélhetünk tökéletesen versenyző piacról, monopóliumról és oligopóliumról. Vizsgáljuk meg most röviden az egyes piaci szerkezetek főbb jellemzőit, piaci viselkedési módozataikat. VII.1 A tökéletesen versenyző (kompetitív) piac 57 Az adott piaci szerkezet az itt leírt módon a valóságban sosem létezett ilyen steril módon. Talán a XIX századi Angliában a szabad versenyes kapitalizmus időszakában volt tapasztalható ehhez hasonlatos piaci felépítés és működési mechanizmus. A piacon sok kisvállalat küzd egymással a vevők kegyeiért, termékeik homogének, azaz minőségi

különbségek nincsenek, a vevők csak az árak alapján hozzák meg döntéseiket, és mivel minden vállalat gazdasági ereje elhanyagolható, ezért a piaci árra nem képesek hatni, úgymond árelfogadóak. A vevők és eladók tökéletes információkkal rendelkeznek a termék piacáról, az árakkal, költségekkel, termelési technológiákkal kapcsolatban. Az adott iparágban a be-és kilépés szabad, azt megakadályozni senki sem tudja, vagyis sem jogi, sem pénzügyi korlátok nem léteznek. Ebben az idealizált helyzetben a piaci egyensúly automatikusan kialakul, érvényesül Adam Smith „láthatatlan kéz” elve, amit már a Marshall-kereszt elemzésénél említettünk. Az ármechanizmus szabad működése túlkínálat esetén csökkenti, túlkereslet esetén növeli a piaci árat, ami egy „puhatolódzás” során elvezet az egyensúlyi árhoz. A kor klasszikus közgazdászai ezért is álltak ki a passzív állami gazdaságpolitika mellett. A

közgazdaságtudomány egyik legkiemelkedőbb munkájaként tartja számon Adam Smith „A nemzetek gazdasága” című művét. Ennek lényege, hogy bár minden szereplő a saját egyéni hasznát keresi (saját kifizetéseit maximalizálja), mégis eljut a gazdasági optimumhoz. „ Nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóindulata miatt számíthatunk arra, hogy nyugodtan vacsorázhatunk, hanem azért, mert ők a saját érdekeiket tartják szem előtt. Mindenki, aki a saját tőkéjét használja, általában nem a közösség érdekét akarja előmozdítani, és nem is tudja, mennyire mozdítja azt elő. Csak a saját nyereségét akarja növelni, és ebben is, mint sok más esetben, egy láthatatlan kéz vezeti őt egy olyan cél felé, amelyet ő nem is keresett. Azzal, hogy ő a saját érdekeit követi, gyakran a társadalomét eredményesebben mozdítja elő, mintha annak előmozdítása lett volna a valóságos célja.” (Samuelson, Nordhaus) A gazdasági szereplők a

cserén keresztül lépnek kapcsolatba egymással. Céljuk adott helyzetük (hasznosságuk, kifizetésük növelése) javítása, de szélső esetben elfogadható az is, hogy helyzetük a korábbihoz képest legalább nem romlik. Ezen mechanizmuson keresztül a gazdaság eljuthat egy optimum pontba (Pareto-optimum), melyből a szereplők nem szándékoznak kimozdulni, mivel akkor legalább egyikük helyzete romlana. Mindez nagyon szép és nagyon jó, ám ez az idealizált állapot csak bizonyos feltételek megléte esetén áll be, ami a valóságban ritkán teljesül. A valóságban nem, inkább csak modellként létező tökéletes piaci versenytől eltérő mindenféle piaci helyzet tökéletlen versenynek, piaci elégtelenségnek, deformációnak tekinthető. VII.2 A monopólium 58 A másik szélsőséges piaci helyzet, amikor az adott vállalat egyedül adja a piac teljes kínálatát vagy keresletét. A vevői oldalon kialakult keresleti monopóliumot monopszóniának

hívjuk. Azt a ritka és speciális esetet, melyben mindkét oldalon monopólium áll, bilaterális monopóliumnak hívjuk. A továbbiakban a kínálati monopóliumokkal foglalkozunk A kínálati monopóliumokon belül sem mindegy, hogy az adott vállalat saját erejéből válik-e monopóliummá, vagy állami, bürokratikus úton. Az első forma kialakulhat, ha valamely nagy tőkeerejű vállalat egyszerűen felvásárolja az adott térség, ország kisebb vállalatait, vagy minden más vállalatnál kisebb átlagköltséggel dolgozik, így az árversenyben szorítja ki a piacról ellenfeleit. Ez önmagában természetesen nem elég, az is fontos, hogy képes legyen egyedül kielégíteni a teljes piaci keresletet. A monopólium jellemzői teljesen eltérőek a tökéletesen versenyző piacon leírtaktól. Egy nagyvállalat uralja tehát a piacot, ami azt jelenti, hogy ármeghatározó szerepe van. A piacra való be-és kilépés korlátozott, és mivel a monopólium sérti

(sértheti) más vállalkozások és a fogyasztók érdekeit is, az állam kötelessége egy regulációs politika kialakítása, a monopóliumok tevékenységének felügyelete. Mit jelent az ármeghatározó szerep? A piacon termékét egyedül kínáló vállalat olyan árat határoz meg, amilyet csak akar? A kezükben tartott jegyzet bizonyos tekintetben egyedülálló a piacon, mondhatnánk, hogy a Rendőrtiszti Főiskolán belül monopolhelyzetet élvez. De melyik hallgató lenne hajlandó mondjuk 10 000 Ft-ot adni érte? Az ármeghatározó szerep nem tetszőleges ár megadását jelenti, hiszen a keresletet minden vállalatnak figyelembe kell vennie. A monopólium mivel egyedül van, a piacon jól ismeri a piaci keresletet, azaz pontosan meg tudja határozni, hogy adott termékmennyiséget milyen áron képesek eladni, és ez számukra mekkora bevételt és mekkora költség nagyságot eredményez. Mivel célja, mint minden vállalatnak a profit maximalizálása, található

egy optimum pont melyben haszna a legnagyobb. (Ennek meghatározása ígéretünkhöz híven nem ezen jegyzet keretein belül történik). A monopólium árbevétele függ a kereslet nagyságától és a kereslet rugalmasságától, ezért a monopólium igyekszik a keresleti függvényt úgymond kifelé tolni, és a keresletet rugalmatlanná tenni. Különösen a modern korban erre számtalan lehetőség van. Ezekkel a technikákkal a marketing foglalkozik részletesen. Egy nagy tőkeerejű vállalat igen komoly marketing hadjáratot képes indítani, és a korántsem racionálisan gondolkodó fogyasztót az általa elképzelt irányba terelni. Természetesen a monopólium léte önmagában nem jelenti a gazdasági profit létét (BKV; MÁV), de ha kialakul, akkor a vállalat hosszú távon is képes megtartani azt. VII.21 Árdiszkrimináció A monopóliumok minden lehetséges eszközzel megpróbálják növelni a vásárlók számát, rugalmatlanná tenni a fogyasztók keresletét,

így maximalizálva az egyes fogyasztóktól megszerzett fizetségét. Az általa meghatározott optimális ár mellett azonban azt tapasztalja, hogy sokan elállnak a vásárlástól, a számukra túl magas ár meghaladja az ő rezervációs 59 árukat. (A rezervációs ár az a legmagasabb elméleti ár, amit a fogyasztó még hajlandó lenne kifizetni az adott termékért.) Ez a kisebb ár is hasznot hozna vállalatunknak, ám ha mindenkinek ezen a csökkentett áron adná, profitja is csökkenne. Ugyanakkor ott vannak azok a fogyasztók, kiknek rezervációs ára magasabb a vállalat által kialakított árnál, azaz ők hajlandóak lennének ezen árnál is többet fizetni. Az így elvesztegetett esetleges profit arra csábítja a monopóliumot, hogy fogyasztóit valamilyen technikával elkülönítse és az egyes csoportoknak más- más áron értékesítse termékét. Ezt a technikát hívjuk árdiszkriminációnak. Számtalan árdiszkriminációs technika létezik,

melyekből itt most három alapesetet nézünk meg. Hurdle modell of price discrimination (akadályfutó árdiszkriminációs modell) Az eladó egy meghatározott „feladatot” tűz ki a fogyasztó elé, és aki azt sikerrel teljesíti, elnyeri a jogot az olcsóbb ár melletti vásárlásra. Valószínűleg azok a vásárlók teljesítik az így elvártakat, akik az árváltozásra érzékenyebben reagálnak. A monopólium célja tehát egyértelmű: elválasztani az árra érzékeny fogyasztókat a többiektől. a) Az elsőfokú (tökéletes) árdiszkrimináció Lényege, hogy vállalatunk minden egyes termékét külön bocsátja áruba, fogyasztóit a vásárlási folyamaton belül egyesével különíti el, így minden vásárlónak saját rezervációs árán (vagy legalábbis ahhoz nagyon közeli áron) értékesíti portékáját. Kiváló példa erre az aukciós kereskedelem, az árverés De egy régiségkereskedő is hasonló technikákat alkalmazhat, ha kiváló

emberismerete segíti ebben, hiszen ekkor mindenkire a lehető legmagasabb áron képes „rásózni” az adott „műkincset”. b) A másodfokú árdiszkrimináció Szokás ezt a technikát mennyiségi vagy szezonális árdiszkriminációnak is hívni. A fogyasztókat itt is az adásvételi folyamaton belül különítjük el, de nem egyesével, hanem nagyobb fogyasztói csoportokban. Az elkülönítés lényege a mennyiségi árdiszkriminációban a vásárolt mennyiségben van. Azok a fogyasztói csoportok, melyek hajlandóak nagyobb mennyiségben vásárolni, kisebb egységárral számolhatnak. Ezzel naponta találkozhatnak a különböző üzletekben is. A nagyobb kiszerelésű termékek egységre lebontott ára az esetek többségében kisebb. A szezonális árdiszkriminációban bizonyos szezonális termékek árusítása oldható meg különböző fogyasztói árakon. Aki novemberben szeretne téli cipőt vásárolni, annak számolnia kell a magasabb árakkal, míg ha valaki

mindezt tavasszal teszi (és vállalja azt a „szégyent”, hogy a következő télen a tavalyi modellt viseli), árkedvezményekre számíthat. 60 c) A harmadfokú árdiszkrimináció Lényege, hogy itt vevőinket az adásvételi folyamaton kívül különítjük el, úgynevezett szeparált piacokat hozunk létre. Az adott árak valamilyen jogosultság alapján érhetők el bizonyos fogyasztók számára, mint a nyugdíjasvagy diákjegyek, a nagycsaládos kedvezmények stb. De ide sorolhatóak az úgynevezett regionális diszkriminációs technikák, amikor akár ugyanazon vevőknek más helyen, más áron értékesítjük termékeinket. Gondoljanak csak a vonatok, hajók büféire, a repterek shopjaira, a különböző nyaralóhelyekre, vagy akár egy pici eldugott falu egyetlen vegyesboltjára. VII.3 A monopolisztikus verseny Edward Chamberlin amerikai és Joan Robinson angol közgazdász használta először ezt a kifejezést. Olyan speciális piaci formával állunk

szemben, mely ötvözi mindhárom másik piaci szerkezet bizonyos tulajdonságait. Az adott piacon a szereplők száma nagy, méretük a teljes piachoz képest elhanyagolható. Ebből a szempontból tehát hasonlít a tökéletesen versenyző piacra. Ám termékeik a kompetitív piac homogén termékeivel szemben rendkívül differenciáltak (márkanév!), és ezt minden eszközzel igyekeznek is a vevők tudomására hozni. (rendkívül erős marketing tevékenység jellemzi őket!) Ezek a vállalatok adott termékfajtán, termékcsaládon belül egyfajta monopolhelyzetet élveznek, ugyanakkor versenyben is állnak egymással a fogyasztókért, a fogyasztók pénzéért. Ilyen például a farmerpiac, a mosóporpiac és az autópiac. Ahogy Kopányi Mihály fogalmazott könyvében: „ezek a vállalatok versenyző monopolistaként működnek.” Ármeghatározó szerepük tagadhatatlan, ám nyilvánvalóan figyelniük kell a versenytársak árképzését is. Ez azonban legfeljebb

utólagosan történhet, mivel outputdöntéseikben nem tudják közvetlenül figyelembe venni a többiek várható magatartását, azok nagy száma miatt. Az ebben a piaci formában erősen jelenlévő termékdifferenciálás bizonyos tekintetben növeli, bizonyos tekintetben csökkenti a termék árrugalmasságát. A változatlan terméket kínáló termelő a differenciálódást úgy tekinti, hogy termékének helyettesíthetősége, így a vevők árrugalmassága is nőtt, míg a differenciált terméket kínáló a termék egyedi tulajdonságai miatt úgy gondolja, terméke helyettesíthetősége csökkent. Ebben a piaci formában nem láthatunk tehát összefonódásokat, sem a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést. Gazdaságvédelmi szempontból itt leggyakrabban a tisztességtelen piaci magatartással (hírnévrontással, tiltott összehasonlító reklámmal, a fogyasztók megtévesztésével) találkozhatunk, melyekről a versenytörvény ismertetése során

részletesebben beszélünk. VII.4 Az oligopólium Oligopóliumról beszélünk, ha a piacot néhány nagyvállalat uralja. Ismertetett piaci szerkezeteink közül ez áll talán a legközelebb a valósághoz. A piacon 61 jelenlévő vállalatok mérete elég nagy ahhoz, hogy képesek legyenek meghatározni áraikat, ám számolniuk kell a versenytársak (gyakran kiszámíthatatlan) reakciójával. Egyes konkurens cégek tigrisként reagálnak és küzdenek a változások ellen, mivel azt az ő piaci helyzetük, forgalmuk, és ezáltal profitjuk elleni támadásnak veszik. A lényeg tehát, hogy itt egy vállalat kínálati mennyisége, termékének piaci ára hatással van az összpiaci keresletre, és ezáltal a versenytársak magatartására is. Amikor tehát profitjukat maximalizálják, vállalataink reagálnak a tényleges akciókra és tényleges folyamatokra, de figyelembe veszik a többiek magatartásával kapcsolatos feltételezéseiket is. Vállalataink kölcsönösen

függnek egymástól, és ezen függőség mértékétől, mélységétől függően különböző stratégiákat is alkalmaznak. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az oligopól piac szereplőinek árbefolyásoló szerepe van. A piacra történő be-és kilépésnek korlátai vannak ebben a piaci szerkezetben is. Ezek szintén közgazdasági és pénzügyi eredetűek Ha egy iparágban az átlagnál magasabb profit realizálható, felerősödik a belépési szándék. Új belépőnek az számít, aki iparágat vált, vagy az adott iparágra is kiterjeszti tevékenységét. Az iparágat uraló vállalatok nyilván nem nézik jó szemmel az iparági kapacitás növekedését, ezen keresztül pedig az árak és a profitok csökkenését, így gazdasági erejüknél fogva igyekeznek megakadályozni más vállalatok belépését az adott szegmensbe. (Tehetik ezt például az árak időleges, akár jelentős csökkentésével is). Iparágat váltani, tevékenységünket az adott

iparágra is kiterjeszteni nem olcsó mulatság. Az iparági váltás attól is függhet, mennyire piacképesek azok a termelőberendezések, melyek a váltás során feleslegessé váltak, mennyire használhatóak az épületek, mennyire rugalmas a rendelkezésre álló humán erőforrás stb. Az oligopól piacon termékeink lehetnek homogének és differenciáltak. Homogén termékű piacok nem nagyon léteznek, inkább csak amolyan kvázi homogén termékek, melyek funkciójukban, minőségükben nagyon közel állnak egymáshoz. Minél differenciáltabb az adott termék, annál kisebb, annál kevésbé éles a piaci harc az egyes vállalatok között. A hi-fi berendezések piacán nyilvánvalóan nincs éles küzdelem az olcsó tömegtermékek és a rendkívül drága professzionális hi-fi berendezéseket előállító cégek között, hiszen nem ugyanazt a fogyasztói csoportot célozzák meg a piacszegmentálás során. Ez azonban ritka jelenség, legtöbbször a nagyvállalatok

széles termékpalettával jelentkeznek a piacon, így mindig akad termékeikhez hasonló konkurens berendezés. Gyakran még az is előfordul, hogy az adott vállalat két terméke konkurál egymással a piacon, amiről a fogyasztók nem is tudnak a különböző márkanevek miatt. Az éles verseny, a profitért folyó ádáz harc arra készteti az iparág vállalatait, hogy tompítsák az ellentéteket, megegyezésekkel csökkentsék az esetleges árháború veszteségeit és együttesen növeljék profitjukat. Ezért ebben a piaci szerkezetben a leglényegesebb az állami felügyelet, a verseny és a verseny tisztaságának biztosítása. A vállalatok összejátszásait és az ellene folyó állami küzdelmet igyekszem részletesen bemutatni. Közgazdaságtani szempontból ez a gazdaságvédelem legfontosabb eleme mikro szinten. 62 VII.41 Oligopóliumok az összejátszás mértéke szerint Az összejátszás mértéke szerint megkülönböztetjük a tökéletes

összejátszást, a tökéletlen összejátszást és a független akciók modelljét. „Összejátszás (kollúzió) esetén az iparág vállalatai között olyan megegyezés születik az árra és/vagy a mennyiségre, amely a kollúzióban résztvevő vállalatok együttes profitjának növelésére irányul.” Ez az összejátszás a verseny élességét hivatott csökkenteni. Alkalmas a profit növelésére, a bizonytalanságok, kockázatok csökkentésére, és az együttes fellépés távol tartja az iparágba belépni szándékozókat. a) A tökéletes összejátszás Tipikus esete a kartellegyezmény. A megállapodás itt formálisan, néha szervezetileg is kifejeződik. Gyakorta független irányító testületeket hoznak létre, melyek központilag irányítják az egyes vállalatok működését. Gyakorlatilag az ilyen kartellegyezmények monopol-helyzetet teremtenek a piacon, megszüntetve teljesen a piaci versenyt, így magasabb árak és növekvő profit jellemzi. Mivel

ez a fajta egyezmény kiiktatja a piacról a versenyt, hátrányossá válik, mind az egész gazdaság, mind a fogyasztók számára, ezért itt az állami beavatkozás nélkülözhetetlen. Modern gazdaságokban a kartell létrehozása törvényileg tiltott. Ilyen hivatalos kartell éppen ezért nem sok van Legismertebb nemzetközi kartell az arab országok olaj-kartellje az OPEC. b) A tökéletlen összejátszás (kvázi-kollúzió) A piacon egymással versengő vállalatok, főleg homogén vagy legalábbis hasonló termékek, szolgáltatások esetében, a verseny korlátozására törekszenek, amely mindnyájuk számára előnyöket, magasabb profitokat eredményeznek. A törvényi tiltás miatt azonban ezek a megállapodások nem lehetnek hivatalosak, gyakran írott formában sem rögzülnek, hanem fehér abrosz mellett vagy tenisz-pályán köttetnek. Ahogy azt már korábban írtam az élet furcsa fintoraként itt a tiltott zónában jobban működik a gentleman’s agreements. A

megállapodás szólhat árról, mennyiségről, piacfelosztásról stb Bár ezek a megállapodások sérülékenyek, jogilag nem számon kérhetőek, és gyakran megszegésükkel még nagyobb haszonra tehet szert az adott vállalat, mégis gazdaságunk meghatározó elemeivé váltak és rendkívül komoly, milliárdos károkat okozhatnak. A közbeszerzési pályázatok világában ezek a kvázi-kollúziók már a pályázati szakaszban elkezdődnek c) A független akciók modellje Ez esetben az iparág vállalatai önállóan, egymástól teljesen függetlenül hozzák meg döntéseiket a piaci árról és a piacra vitt mennyiségről, tevékenységeiket, 63 akcióikat nem egyeztetik egymással, akaratlanul is elősegítve a hatékony piaci verseny kialakulását, sőt estlegesen egy komoly árháború létrejöttét. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem használják a versenytársak múltbéli és várható viselkedéséről szerzett ismereteiket (akár ipari kémkedéssel

is!!). Az iparág vállalatai tehát szembesülnek egy fogoly-dilemma helyzettel és rájönnek az adott szituáció komoly hátrányaira, amely az informális megállapodás felé viszi őket. A továbbiakban ismerkedjünk meg tehát a kartellezés elméleti és gyakorlati hátterével, és az általuk okozott károk nagyságrendjével. Ismételjük át még egyszer a fogoly-dilemma helyzetet! Két bűnözőt tartóztat le a rendőrség, ellenük azonban csak közvetett bizonyítékaik vannak. A két fogoly egymástól elkülönítve a következő „ajánlatot” kapja. Amennyiben vall és a másik nem, úgy haza mehet, míg társa 10 évet kap (és fordítva). Ha mindketten vallanak 5-5 év a „jutalmuk”, ha viszont egyikük sem vall a közvetett bizonyítékok miatt 2-2 évvel megússzák. Látszólag egyszerűnek tűnik a megoldás, ám vegyük figyelembe, hogy ez egy korlátozott információjú játék, azaz nem tudom hogyan döntött a másik. Mindkét játékos saját

helyzetének optimalizálására törekszik és az elkülönítés miatt nincs lehetőségük a kooperatív stratégiát választani. Ha külön- külön optimalizálják helyzetüket, akkor a látszólag legjobb stratégia a vallomástétel. vall vall 5;5 Nem vall 0, -10 Nem vall -10; 0 2; 2 Bárhogy döntsön ugyanis a másik, az erre adott legjobb válasz (legkisebb rossz választása) a vallomás. Ha ugyanis az A játékos vall, akkor a B játékosnak is vallania kell, hiszen így 10 év helyett megússza 5-tel. Ha az A játékos nem vall, akkor B-nek szintén a vallomástétel a legjobb stratégia, hiszen 2 év börtön helyett haza mehet. Nyilván B játékos gondolatmenete hasonló, amennyiben feltételezzük, hogy logikusan gondolkodnak. Ez azonban csapdahelyzet, hiszen a 2-2 év helyett így 5-5 évet kap a két bűnöző. A fogolydilemma egyik parafrázisa a két benzinkutas esete. Az út két oldalán egy-egy kút. Mindkét benzinkutasnak a hónap első napján

döntenie kell az adott hónapi árról, amit aztán egy hónapig nem változtathat meg. Kooperációra nincs lehetőség, mert ott áll az úton az állam rettegett ellenőre (GVH). Pontban éjfélkor a két kutas gondterhelten áll kis táblácskájával az út mentén és vár egy jelet, egy reménysugarat, de hiába. Ha csökkenti az árat, míg a másik nem, forgalma jelentősen nőne és így a haszna is (és fordítva!). Hosszútávon ez az állapot esetlegesen a magasabb árat alkalmazó vállalat tönkremenetelét is jelentheti. Ha mindketten csökkentik áraikat, a forgalom nem változik, bevételeik viszont zuhannak, épp hogy nullszaldósak lesznek. Ha mindketten árat emelnek, akkor bevételeik némiképp emelkedhetnek. Ha megfigyeljük, a történet kísértetiesen hasonlít a fogolydilemma helyzethez. Bárhogy is dönt a másik, az erre adott legjobb válasz az ár csökkentése. Ha azonban mindkét fél 64 logikusan gondolkodva, saját legjobb érdekét követve

dönt, a végeredmény siralmas lesz. emel emel 2; 2 csökkent -10, +10 csökken t +10; -10 -2; -2 Ez a kérlelhetetlen logika vezet oda, hogy az adott iparág vállalatai az esetleges kockázatokat és a velük járó költségeket is hajlandóak vállalni a kecsegtető extraprofit reményében. A lebukás esetleges, a hallgatólagos megállapodások bizonyítása a hatóságok számára korántsem egyszerű. Ami azonban az én egyéni véleményem szerint a legnagyobb probléma, az a szankciók elégtelen volta. Ha a szankció végeredménye, hogy vállalataink kifizetése (nyeresége) a büntetéssel együtt is nagyobb, mintha nem kartelleztek volna, ha a kartellező cégek vezetői büntetőjogi felelősségre vonás nélkül gyarapíthatják az adófizetők kárára egyéni vagyonukat, és a valóságban a következő tenderen való részvételtől sem tiltják el, akkor semmi sem kényszeríti őket a jogkövető magatartásra. Az utca emberében felmerül a kérdés, hogy

miért nem ülnek börtönben a milliárdos károkat okozó cégek vezetői, miért nem történik teljes vagyonelkobzás, és miért nem bírságolják az okozott kár mértékénél nagyobb összegre a kartellező cégeket? VII.42 Kartell-megállapodások a közbeszerzési eljárások során Napjainkban egyre fontosabbá válik a közbeszerzési eljárások tisztaságának és átláthatóságának biztosítása. A közbeszerzési jog és a versenyjog közötti kapcsolódási pontot a kartelljog jelenti, mivel az ajánlatkérők és ajánlattevők illetve az ajánlattevők közötti megállapodások, összehangolt magatartási formák súlyosan torzíthatják a tisztességes versenyt és igen jelentős anyagi és társadalmi, morális károkat okozhatnak. A közbeszerzési eljárás szereplői beszerzéseik során tanúsíthatnak, és sajnos gyakran tanúsítanak is olyan magatartást, mely nem felel meg a verseny tisztasága iránti társadalmi elvárásoknak. Fontos itt

megemlítenünk az összeférhetetlenségi szabályokat is, miszerint egy személy vagy szervezet ne tölthessen be kettős szerepet. Ne lehessen egy ajánlat előkészítésében résztvevő a későbbiekben ajánlattevő, esetlegesen alvállalkozó. A versenyellenes magatartások közül a közbeszerzési eljárások során leggyakrabban a versenyt korlátozó megállapodásokkal (kartell) találkozunk. A kartelleket többféleképpen csoportosíthatjuk Részben a kartell-egyezményben résztvevők által tanúsított magatartás alapján, részben a résztvevők egymáshoz fűződő viszonya alapján. Az előbbi esetben beszélhetünk az úgynevezett kőkemény kartellekről (hard core), melyeknél elsősorban a piaci árban, a piacra vitt mennyiségben, vagy a piac felosztásában állapodhatnak meg a felek. A másik csoportba az egyéb üzleti feltételek meghatározása és a piacra való belépés megakadályozása tartozik. A résztvevők egymáshoz való viszonya alapján

megkülönböztethetünk horizontális kartelleket (a termelés, értékesítés azonos szintjén álló vállalatok 65 közötti megállapodások), valamint vertikális kartelleket értékesítés különböző fokain állók közötti egyezségek). (a termelés, a) Az ajánlattevők által tanúsított tiltott magatartások A kartell-megállapodások közül ez a jellemzőbb és leggyakoribb forma. A kartell-megállapodások a közbeszerzés során különböző megoldási módokat eredményezhetnek. 1. Ajánlat-visszatartás Az egyik potenciális versenytárs eleve nem nyújt be pályázatot hozzásegítve a másik felet a pályázat elnyeréséhez, cserébe általában az alvállalkozói státuszt kérik. 2. Ajánlat-elfojtás A versenytárs benyújtja pályázatát, de a határidő lejárta előtt hirtelen meggondolja magát és visszavonja az ajánlatát. 3. „Színlelt ajánlattétel” Az egyik fél benyújtott pályázatában olyan feltételeket fogalmaz meg, mely

gyakorlatilag pályázatát elfogadhatatlanná teszi. Például rendkívül magas árak megadásával. Ezzel azt is elérheti, hogy a másik ajánlat (mely még így is magasabb árat tartalmaz az elfogadhatónál) relatíve nagyon kedvezőnek tűnik az ajánlatkérő szemében. 4. Körbenyeréses módszer (bid rigging) A megállapodás lényege, hogy a nyertes pályázó és az alvállalkozói státusz „körbeforog”. (Ilyen volt a 2002-ben létrejövő autópálya-kartell is!) 5. Információs kartell Ez a versenytársak közötti információ cseréket jelenti a közbeszerzési pályázat során, melyek gyakran már üzleti titoknak minősülő információk kiszivárogtatását jelenti. b) Versenyellenes magatartások az ajánlatkérői oldalon Az ajánlatkérők által tanúsított versenyellenes magatartások többnyire a pályázat előkészítő szakaszában jelentkeznek. Ennek bizonyítása még nehezebb, mint a megelőző esetekben. Ezen tevékenységek során azonban

hamarabb állapítható meg esetleges büntetőjogi felelősség (vesztegetés, hűtlen kezelés, korrupció). Az előkészítő szakasz lényege a feltételek pontos meghatározása, a beszerzési igények definiálása, illetve az értékelési módszerek megadása. 1. Többletinformációk juttatása Az ajánlatkérő a leendő közbeszerzési pályázattal kapcsolatban bizonyos feleknek a felhívás feltételeivel kapcsolatos információt szivárogtat ki. Ebben sajnos gyakran megjelennek gazdasági, pénzügyi 66 motívumok is. Az ajánlattevő a későbbi nyertestől bizonyos meghatározott összeget, vagy az elnyert összeg bizonyos százalékát kéri „jutalmul”. 2. „Testre szabott” ajánlattétel Az ajánlatkérő a meghirdetett ajánlattételi felhívásban olyan egyedi körülményeket, feltételeket határoz meg, mely teljesen leszűkíti az ajánlattevők körét, az ajánlattétel feltételeit gyakorlatilag személyre, ajánlattevőre szabja. V.43 A

kartell-megállapodás jogkövetkezményei A versenyellenes magatartások a jog különböző területeit érinthetik. Bizonyos cselekmények a versenyjog és a polgári jog témakörébe tatoznak, de egyes esetek akár a büntető jog hatáskörébe is tartozhatnak. a) Versenyjogi következmények Ilyen esetekben elsősorban a versenyhatóság jogosult eljárni. 1. 2. 3. 4. 5. Megállapíthatja a cselekmény törvénybe ütköző mivoltát Elrendelheti a törvénybe ütköző állapot megszüntetését Megtilthatja a törvénybe ütköző cselekmény folytatását Kötelezettséget írhat elő Bírságot szabhat ki (maximum a jogsértést megállapító határozatot megelőző üzleti év nettó árbevételének 10%-a) b) Polgári jogi következmények A versenyellenes magatartás elkövetői magánjogi következményekkel is számolhatnak. 1. Jogszabályba ütköző szerződések semmissé tétele 2. Kártérítés (a versenyt korlátozó megállapodás következményeképpen kárt

szenvedett harmadik fél részéről) Magyarországon ez a kártérítési szabályozás, ennek a gyakorlatban való alkalmazása még gyerekcipőben jár. Van azonban ennek a kártérítési igénynek egy másik aspektusa is. Mivel ezek a versenyt korlátozó megállapodások gyakran büntetőjogi felelősséggel is járnak, ezért a bűncselekménnyel okozott károkért való felelősség szabályai is alkalmazhatóak. c) Büntetőjogi következmények Btk. 296/B § (1) bekezdése szerint: 67 „Aki közbeszerzés tárgyára, illetve a koncesszióköteles tevékenységre vonatkozóan a kiírt nyílt vagy zártkörű pályázat eredményének befolyásolása érdekében az árak (díjak), illetőleg egyéb szerződési feltételek rögzítésére, illetve a piac felosztására irányuló megállapodást köt, vagy más összehangolt magatartást tanúsít, és ezzel a versenyt korlátozza, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ennek a

jogszabálynak a gyakorlatban való alkalmazása is várat még magára. VII.42 Kartellezés a gyakorlatban (esettanulmányok) „Barátaink a versenytársaink. Ellenségeink a vevőink” E szavakkal hívta szövetségbe az 1992-tôl három éven keresztül működő nemzetközi lízing kartell vezetője társait a fogyasztók ellen. A mondat tömören foglalja össze, miért is tekinthetők a kartellek a fogyasztók legádázabb ellenségeinek, és felderítésük miért egyik legfőbb feladata minden versenyhatóságnak. A kartellező cégek azáltal, hogy felosztják a piacokat vagy megállapodnak az árakban és más értékesítési feltételekben, kiküszöbölik, illetve erősen korlátozzák az egymás közötti versenyt, így képesek egy monopóliumhoz hasonló módon működni, és magasabb árakat diktálni. A kartellek működése által a fogyasztót közvetlenül és közvetve sokféle kár éri. E károk pontos számszerűsítése az egyes konkrét esetekben nagyon

nehéz, ha nem lehetetlen. Nemzetközi tapasztalatokból kiindulva azonban sok száz kartell magatartása alapján képet lehet alkotni arról, hogy vajon mekkora kárt okoztak és okoznak a kartellek együttesen Magyarországon. A külföldi és magyar példában megfigyelt kartell felárak segítségével szemléltethető, hogy nagyságrendileg mennyivel is nőttek a fogyasztók többletkiadásai a kartellek következtében. E cikk néhány ilyen hüvelykujj-szabály segítségével illusztrálja azokat a károkat, melyeket a 2002 óta a GVH által felderített kartellek okoztak a fogyasztóknak. A kartellek által okozott társadalmi károk ennél valójában jóval nagyobbak. A magasabb ár miatt a piacon kevesebb termék kel el, mint versenykörülmények között, a piacon megszűnő versenynyomás pedig érdektelenné teszi a vállalatokat a termékválaszték bővítésében, és a minőség javításában. Mindazonáltal az utóbbi tényezők számszerűsítésének

nehézsége miatt itt a kartellek számos káros hatása közül csak az árfelhajtó hatást érzékeltetjük. a) Mi a kartell? A kartell olyan versenytárs vállalatok közötti titkos, kifejezetten versenyellenes szövetség, mely a piacok felosztásával, a termelés korlátozásával, az árak meghatározásával korlátozza a versenyt. Némely más nem tisztán versenykorlátozó együttműködéssel ellentétben a kartelleknek semmiféle előnyös hatása nincs a fogyasztókra nézve, így a kartell-megállapodások 68 megkötése tilos, sőt, azok a legszigorúbb versenyjogi jogsértésnek minősülnek. Kartellnek minősül, ha versenytársak a piac valamilyen kritérium alapján történő felosztásáról állapodnak meg, történjen ez akár földrajzi terület, idő, termék vagy meghatározott ügyfélkör szerint. Szintén kartellnek számít, ha a vállalkozások a megtermelt/ értékesített mennyiségben vagy kapacitásaikban, illetve ezek korlátozásában

állapodnak meg. Tilalmas továbbá az árakban megállapodni. Ez akkor valósul meg, ha a versenytársak rögzítik áraikat, vagy az ár egyes elemeit, ha minimális árakat vagy standard árszámítási képletet határoznak meg, ha döntenek a különböző termékek közötti alkalmazandó árkülönbségekről, ha egységesítik, vagy éppen megszüntetik az árkedvezményeket. Kartellnek minősül a reklámozást megtiltó megállapodás is. A versenytárgyalásokon való kartellezés a kartellek egyik jellegzetes fajtája Ilyenkor a pályázók általában előzetesen megállapodnak arról, hogy ki nyeri magas áron a tendert, míg a többiek nem pályáznak, eleve versenyképtelen ajánlatokat adnak be, esetleg visszavonják ajánlataikat. Szintén kartellnek minősül, tehát szigorúan tilalmas magatartás a kollektív bojkott. Erről akkor van szó, ha a versenytársak összehangolják magatartásukat és nem, vagy csak bizonyos feltételekkel kötnek üzleti

megállapodást egy személlyel, vállalkozással vagy ezek egy csoportjával. A bojkott célja más vállalkozások ellehetetlenítése és kiszorítása a piacról vagy magasabb árak érvényesítése. A kartellek képesek magasabb árakat diktálni, ami jelentős károkat okoz vásárlóiknak. E vásárlók lehetnek végfogyasztók, de gyakran maguk is vállalatok, vagy az állam pénzét költő intézmények, amelyek beszerzéseik révén kerülnek szembe beszállítóik jogellenes szövetségével. A GVH mindent megtesz a kartellek felderítése érdekében, és szigorúan bünteti a kartellezőket. A kartellek felszámolásához bizonyítani kell a kartell létét, amihez jelentős segítséget jelentenek a vevőktől kapott információk. Kellő odafigyeléssel maguk a vevők, a beszerzéssel foglalkozó szakemberek felismerhetik a kartellre utaló jeleket, és a GVH értesítésén túl maguk is tehetnek azért, hogy megvédjék magukat a kartellező eladóktól. Ehhez

azonban először fel kell ismerniük, hogy egy kartellel állnak szemben. Ehhez szolgál segítségként az alábbi – korántsem teljes – lista, mely néhány olyan jelre hívja fel a figyelmet, mely a versenytárgyalásokon előforduló kartellekre utalhat. Alapjában véve minden a versenyző vállalatoktól várható ajánlattételtől, piaci viselkedéstől eltérő magatartás és arra utaló jel gyanús. Ilyenek többek között a következők: 1. Jelentősen esik az ár, amikor egy új illetve ritkán ajánlatot tevő (de a többi szereplőhöz hasonló) vállalat is megjelenik. 2. Egy vállalat jelentősen eltérő ajánlatokat ad különböző esetekben, annak ellenére, hogy a költségek nagyjából hasonlóak 3. Árazonosság, így különösen: hosszabb ideig változatlan árak, vagy korábbi változékony árak után kialakuló árstabilitás. 4. Jelentős áremelkedés, pedig költségváltozás nem indokolná 5. Az előállított termékmennyiség csökken, pedig a

kereslet erős 69 6. A kedvezmények hirtelen megszűntetése 7. A piaci szereplők versenytársaikhoz igazítják, egységesítik az értékesítési feltételeket. 8. Információ arról, hogy egyes versenyzők találkoztak, egyeztettek 9. Helyi és messzebbről beszállító vállalkozások ugyanakkora szállítási költséget számolnak el, vagy ugyanolyan módon számítják a szállítási költségeket. Versenytárgyalásoknál a fentieken túl: 10. A szokásosnál jóval kevesebb ajánlattevő tesz ajánlatot 11. Egy vagy több vállalat visszavonja az ajánlatát (vagy a döntés felülvizsgálatára vonatkozó kérelmét), majd a győztes alvállalkozóként bevonja őket a projektbe. 12. Az ajánlatok formája, külalakja, a bennük lévő hibák (betűhibák, tartalmi hibák) hasonlóak. 13. Egyes ajánlattevők teljesen egyforma, részleteiben is azonos árakat jelölnek meg. 14. Ugyanazok a kellékek, mellékletek, igazolások hiányoznak az ajánlatokból 15.

Számottevő különbség van a legalacsonyabb ár és a többi árajánlat között 16. Az egyik ajánlattévő bizonyos ismereteket árul el a tenderbontás előtt versenytársa(i) pályázatáról. 17. Körbenyerés: majdnem ugyanazok a szereplők vesznek részt több versenytárgyaláson, és mintha mindig más nyerne. 18. A tendergyőztes bevonja a sikertelen ajánlatot adó vállalatokat vagy egy részüket alvállalkozóként. 19. A tendergyőztes hirtelen eláll a szerződéskötéstől, arra kényszerítve a kiírót, hogy a második legjobbal szerződjön. 20. Egymást követő pályázatokon ugyanaz a vállalat nyer, miközben majdnem ugyanazon versenytársak sikertelen ajánlatokat tesznek. Mindezen jelenségek természetesen csak utalhatnak kartellre, de nem feltétlenül jelentik, hogy létezik is kartell. A kartellek felismerése és leleplezése közérdek. Más versenyhatóságokhoz hasonlóan a GVH Az ajánlattevők versenytárgyaláson való összejátszása és

annak gyanút keltő jelei címmel külön 70 kiadványt is közzétett, hogy segítse a beszerzéssel foglalkozó szakembereket a kartellek felismerésében. A versenytársak közötti összejátszást elősegítő tényezőkkel és a kartellek működésére utaló jelekkel kapcsolatban sok részletet tartalmazó füzet elérhető a GVH honlapján és ügyfélszolgálatán. b) Mennyivel emelik az árakat a kartellek? A kérdés megválaszolásához alapjában véve mindössze két információra van szükségünk: a kartell árra, és a versenyárra. Ezeket összehasonlítva meghatározható a verseny korlátozására visszavezethető áremelés nagysága, azaz a kartell felár. A kartellek által okozott kár meghatározásának legnagyobb problémája azonban éppen abban rejlik, hogy míg a kartell működése során fennálló magas ár nagyon is jól érzékelhető, a versenyárra nézve általában nincs információ. A fô kérdés itt tehát így hangzik: ha lett volna

verseny, vajon hogyan alakult volna az ár? Az ismeretlen versenyárat a gyakorlatban többféle módon közelítik meg, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Egy ilyen módszer lehet a kartell fennállása alatti átlagár összehasonlítása azzal az átlagos versenyárral, amely a kartell létrejötte előtt vagy megszűnése után volt tapasztalható a piacon. Egy másik eljárás szerint a kutató olyan, a kartell által dominált piachoz hasonló piacokról gyűjt adatokat, melyeken feltételezhetően érdemi verseny folyik. Ilyen hasonló piacok lehetnek lokális kartellek esetén például más földrajzi egységek piacai. Egy harmadik megoldás az ár alapjául szolgáló költségek és az érintett piacon működő vállalatok által alkalmazott árrések vizsgálata. Végül pedig, újabban az egyre részletesebb rendelkezésre álló adatok segítségével ökonometriai modellezéssel is megkísérelhető a kartellek által okozott felár becslése. c)

Mekkora kárt okoznak a kartellek a magyar gazdaságban? A kartellekkel foglalkozó szakirodalomban a kartellek által okozott kárt legalább az értékesítési ár 10 százalékára teszik. Mind az amerikai és a brit versenyhatóságok e 10 százalékos szabály alapján közelítik a kartellek által okozott áremelést, ugyanakkor elismerik, hogy ez nagyon konzervatív becslésnek tekinthető. Az üzleti életben megfigyelt kartellek ennél jellemzően jóval magasabbra emelték az árakat. Valerie Suslow és Margaret Levenstein 2002-es tanulmányukban több, az első világháborút követően működő kartellt vizsgált, az e kartellek fennállásának idejét, stabilitását és jövedelmezőségét befolyásoló tényezőkre koncentrálva. Az általuk említett esetekben alkalmazott átlagos felár 43 százalék, a tipikus felár pedig 25 százalék. Ezek messze meghaladják a brit és amerikai versenyhatóságok által feltételezett 10 százalékos felárat. Az OECD a

kartellek elleni küzdelemről szóló, 2003-ban kiadott jelentésében 38 nemzetközi kartell esetet sorol fel, 71 feltüntetve a jogsértés által érintett termékforgalmat, a bírság nagyságát, és egyes esetekben az ismertté vált vagy becsült felárakat is. A kartellek áremelésének mértékére tizenkét esetben volt információ. Ezek alapján az átlagos felár 16 százalék, míg a tipikusnak mondható felár 13 százalék. Gregory Werden, az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának (DoJ) közgazdasági szakértője 2003-ban megjelent tanulmányában tizenhárom olyan kartell esetet idéz, ahol volt információ a kartell felárra nézve. Ezek a kartellek olyan piacokat érintettek, mint az autópálya- és csatornaépítés, az iskolatej, a fagyasztott hal és különböző vegyipari termékek piaca. Ezekben az ügyekben a kartellek átlagosan 21 százalékos felárat alkalmaztak, míg a tipikus felár 18 százalék volt. A kartellek által

kikényszerített felárakkal kapcsolatos talán legátfogóbb tanulmány John M. Connor, a Purdue Egyetem professzorának nevéhez fűződik A szerző 1770-ig visszamenőleg minden korábban megjelent, fellelhető angol nyelvű szakirodalmi forrást, több száz könyvet és folyóiratot, amerikai és más országok bíróságainak és versenyhatóságainak döntéseit tekintette át, bizonyítékokat keresve arra, hogy a kartellek átlagosan milyen mértékben emelték az árakat. Összesen 674, a vizsgált több mint kétszáz év során működő kartellel kapcsolatban talált az átlagos kartell felárra vonatkozó információt. Úgy találta, hogy a tipikusnak mondható kartell felár a feltételezett versenyárhoz képest 25 százalék, míg az átlagos felár 49 százalék. A vizsgált több mint 600 kartell közel harmada a verseny mellett tapasztalható árnál átlagosan 20-40 százalékkal magasabb áron adta termékét. A kartellek összesen csupán mintegy ötöde emelte

az árat 10 százaléknál alacsonyabb mértékben a versenyár fölé, míg majdnem ugyanekkora hányaduk 60 százaléknál is magasabb felárat alkalmazott. A magyar kartellügyeket vizsgálva két esetben a vállalati dokumentumok utalhatnak a hipotetikus versenyár szintjére, amivel össze tudjuk vetni a kialakuló kartellárat. d) A Magyarországon felderített kartellek által okozott károk A nemzetközi példák alapján elmondható, hogy a kartellek 10 százalékkal szinte biztosan emelik az árakat, sőt 49 százalékos áremelő hatással is reálisan számolhatunk több kutatás ilyen magas átlagos áremelő hatást valószínűsít. Ezekből a tapasztalatokból kiindulva nagyjából megállapíthatók azok a károk, melyeket a GVH által felderített kartellek okoztak a magyar gazdaságban. Azért is becsülhetjük ily módon a károkat, mert a magyarországi kartellek az érintett szektorok, termékek alapján is hasonlóak a külföldi példákhoz. Ráadásul

Magyarországon is volt több olyan kartell, ahol a versenytársak egymás közti kommunikációja fényt vetett a kartellár és az önköltség illetve a piaci ár eltérésére – és ezek a felárak összhangban vannak a nemzetközi tapasztalatokkal. Az autópálya kartellben becsült legalább 28 százalékos, valamint a Paksi Atomerőmű bérszámfejtési rendszerének bevezetésére pályázó cégek közötti megállapodás során tapasztalt legalább 46 százalékos 72 áremelés ismeretében úgy tűnik, nem elrugaszkodott a GVH által felderített legnagyobb kartellek által okozott kárt a szakirodalom alapján kialakított hüvelykujj-szabály alapján szemléltetni. E magyar példákban a kartellek áremelésének mértéke a szakirodalomban említett 10-49 százalékos kartell felár felső határához áll közelebb. A kartell felár és a releváns forgalom ismeretében kiszámítható az a hozzávetőleges kár, melyet működésükkel e kartellek okoztak a

fogyasztóknak. e) Paksi Atomerőmű bérszámfejtési rendszere – 46 százalékos áremelés Két informatikai vállalkozás, az SAP és Synergon versenykorlátozó megállapodásában szintén volt utalás a versenyárra. A Paksi Atomerőmű Rt 2004 áprilisában írt ki pályázatot a bérszámfejtési rendszerével kapcsolatos informatikai fejlesztésekre. A GVH vizsgálata megállapította, hogy a két vállalkozás a tender időszakában tárgyalást folytatott egymással, kölcsönösen megállapodott a tender kapcsán egymás szerepéről, és összehangolták ajánlataikat. Ilyen körülmények között a tenderen győztes SAP 365 millió forintért nyerte el a szolgáltatás nyújtásának jogát. A versenyhivatal hozzájutott az egyik érintett vállalkozás egy munkatársának üzenetéhez, mely így szólt: „A projekt normál áron 200-250 millióból is megcsinálható. A szerződéses ár 360 millió körül van, ami elég jelentős extraprofit [].” Bár a

„normál ár” ebben az esetben nem feltétlenül azonos a közgazdasági értelemben vett versenyárral, az üzenet mégis jól mutatja a kartell áremelésének nagyságrendjét. Még ha a „normál ár” felső határát, a 250 millió forintot tekintjük is versenyárnak, a kartell-ár ezt is 46 százalékkal, 115 millió forinttal haladta meg. A fogyasztókat ért kár nagyságrendjét szemlélteti, hogy ez az összeg elegendő lett volna tizenöt-húsz faluban a teljeskörű internet hozzáférést lehetővé tevő WiFi átjátszó torony kiépítésére, vagy akár hétnyolcszáz új számítógép beszerzésére is, amiből jó néhány iskola számítógépparkját ki lehetett volna alakítani. Azokban az ügyekben, ahol a rendelkezésre álló információk alapján közelebbi becslés adható a felárra nézve, a kár számításához ezt vettük alapul A GVH által 2002-t követően felderített húsz legnagyobb kartell a legóvatosabb becslés szerint is – 10

százalékos felárral számítva – reálértékben mintegy 64 milliárd forinttal rövidítette meg a fogyasztókat. Abban az esetben, ha a Connor által megfigyelt magasabb – 49 százalékos – átlag felárat tekintjük mérvadónak, az okozott kár reálértéke meghaladja a 142 milliárd forintot. A középutas 25 százalékos felárral számolt kár 100 milliárd forint. Ha ez utóbbit a magyar lakosság egészére vetítjük, elmondható, hogy az elmúlt öt évben felderített kartellek minden magyar állampolgárt fejenként mintegy 10 ezer forinttal károsítottak meg. Az évek során a kár még a legalacsonyabb felárral számítva is több mint kétszer akkora, mint a 2005-ben Magyarországon ismerté vált gazdasági bűncselekmények elkövetési értéke összesen. A vizsgált öt év során felderített legnagyobb kartellek által okozott károk nagyságrendjét mutatja, hogy még abban az esetben is, ha csak a legalacsonyabb felárral számított 64 milliárdos

kárt fogadjuk el, ennyi pénzből közel 40 évig lehetne működtetni a versenyhivatalt a mai költségvetése mellett. Az itt felsorolt ügyeken belül az építőipari közbeszerzések súlyát mutatja, hogy hét út- és 73 épületépítéssel kapcsolatos tenderen történő összejátszás adja a vizsgált kartellek által érintett forgalom majdnem felét. A közbeszerzési tendereken létrehozott kartelleket az uniós és a magyar versenyjog különösen súlyos jogsértésnek minősíti, hiszen itt – közpénzekről lévén szó – a kartellek az összes adófizetőt megkárosítják. A GVH által felderített kartellek valószínűleg csupán a jéghegy csúcsát képezik, a brit versenyhatóság becslése szerint például a kartelleknek évente csupán körülbelül 15 százalékára derül fény. Ezt a felderítési arányt és a legnagyobb hazai kartellek ismert működési idejét alapul véve az összes működő kartell által okozott társadalmi kár az itt

vizsgált kartellek által okozott 64 – 142 milliárdos kárnak többszörösére is rúghat, és elérheti a 160 – 356 milliárd forintot. Ez a magyar GDP 0,7 – 1,6 százalékának felel meg Összefoglalás E példák és egyszerű számítások célja a kartellek által okozott társadalmi károk nagyságrendjének érzékeltetése. A GVH által felderített legnagyobb kartellek még a legóvatosabb becslés szerint is több mint 64 milliárd forinttal károsították meg a fogyasztókat. Ez az összeg tulajdonképpen a kárra vonatkozó alsó határként értelmezhető, mert számításához – amennyiben nem állt rendelkezésre egyedi becslés – mindössze 10 százalékos áremelésből indultunk ki, míg több száz kartell árazási gyakorlata alapján az átlagos áremelés mértéke ezt messze meghaladja. E becslés továbbá csupán a fogyasztókat a drágulás miatt ért károkat veszi figyelembe, a kartellek számos egyéb káros hatását figyelmen kívül hagyja.

Legyen szó tojásról, autósiskolai óráról, grafikai szolgáltatásról vagy éppen autópálya építésről, egyszerű bolti vásárlásról, vagy közbeszerzési eljárásról, a kartellek jelen vannak, és az általuk okozott társadalmi kár hatalmas. A versenytársak közötti összejátszás a legsúlyosabb versenyjogi sérelemnek minősül, ezek hatékony felderítése és megfelelő büntetése közérdek. Az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési eljárás jól illusztrálja a verseny fontosságát. A korábbi autópálya építési pályázati rendszer megváltoztatása soha nem látott versenyt, és ez által alacsonyabb árat eredményezett. A 2000-es évek elején mindig ugyanazon, monopolhelyzetben lévő állami konzorcium kapott megbízást autópálya építésre, gyakorlatilag nem volt verseny az autópálya építés piacán. 2002 után ugyan megindult az autópálya építésre képes

cégek versenyeztetése, de a tendereken résztvevő cégek sokszor kartell-megállapodásokkal küszöbölték ki a versenyt, és ahelyett hogy egymásnál kedvezőbb feltételeket kínáltak volna, inkább felosztották egymás között a feladatokat és emelték áraikat. A GVH több esetben is eljárást indított, csak 2004-ben öt, az építőipari közbeszerzéssel kapcsolatos kartellügyben hozott döntést a Versenytanács. Az M7-es autópálya utolsó szakaszának megépítésére kiírt pályázatában a tendert kiíró Nemzeti Autópálya Zrt. jelentősen változtatott a pályázat feltételein a korábbi gyakorlathoz képest. A részvételt korlátozó előírások eltörlése illetve megváltoztatása növelte a tenderen ringbe szállók számát. Az így élesedő verseny hatására a kivitelezési ár a 2000 óta kiírt tendereken tapasztalt árhoz képest lefelé mozdult: a győztes pályázó minden várakozást és korábbi árat „alulmúlva”, 74 43,8

milliárd forintért vállalta az útszakasz megépítését. A médiában a gazdasági miniszter ezzel kapcsolatban a korábbi autópálya építések árához képest 40 százalékos árcsökkenésről számolt be. Az erősebb verseny és a műszaki feltételek könnyítése által külön-külön gyakorolt hatást nem ismerve elmondható, hogy a magyar állam e két tényezővel összességében mintegy 30 milliárd forintot spórolt meg az M7-es autópálya utolsó szakaszának megépítésén. Ez az összeg körülbelül akkora, mint amennyi bevétel az autópályadíjakból egy év alatt befolyik a költségvetésbe. Az M7-es Balatonkeresztúr- Nagykanizsa szakaszát nem számítva a 2000 óta épített autópályák mai áron összesen mintegy ezermilliárd forintba kerültek. Ha ehhez képest minden építkezés valóban 40 százalékkal olcsóbban is megvalósulhatott volna, az 400 milliárd forint megtakarítást jelenthetett volna az államnak. Ha az autópálya kartell

esetében becsült 28 százalékos árkülönbséget vetítjük ki a 2000 óta épült autópályákra, elmondható, hogy ezeken az építkezéseken az állam verseny mellett közel 220 milliárd forintot spórolhatott volna meg. Ebből az összegből az M7-es utolsó szakaszának kilométerárát alapul véve akár további 180 km autópálya is épülhetett volna. Vagy, ha ezt az összeget kerékpárutak kiépítésére fordítanánk, mintegy 11 ezer kilométer kerékpárút épülhetne. Ez a jelenleginél közel hatszor kiterjedtebb hálózatot eredményezne Magyarországon. A kartellben való részvétel a fogyasztók rovására jelentős előnyöket kínál a vállalkozások számára. Ezért lépnek fel a versenyhatóságok egyre keményebb eszközökkel a kartellek felderítése és felszámolása érdekében. Így aztán, ha a kartellre fény derül, a résztvevő vállalatoknak és vezetőiknek komoly negatív következményekkel kell számolniuk. A kartell egyik legsúlyosabb

következménye a negatív publicitás, ami abból fakad, hogy a kartell kapcsán a vállalat neve negatív kontextusban forog. Ez romba döntheti évek PR erőfeszítéseit, és hosszabb időre nyomot hagy a vállalat imázsán. (2002 óta a Népszabadság harmincnál több, a Figyelő közel húsz esetben írt a GVH által felfedett kartellekről.) A kartellezés a legsúlyosabb versenyjogi jogsértés, az ilyenben vétkes vállalkozást a GVH ennek megfelelően komoly pénzbírsággal bünteti. 2002 és 2006 között 20,2 milliárd forint nominálértékű bírságot vetett ki, és volt olyan vállalkozás, amely egy ügyben 5,3 milliárd forintos bírságot kapott. A kartell által megkárosított vevők a kartellező vállalkozás ellen kártérítési pert indíthatnak polgári jogi eljárásban. Az ilyen perekben kikényszerített kártérítések a versenyhatóság által kivetett bírságot is jóval meghaladhatják. A kilencvenes évek végéig működő, a nemzetközi

vitaminpiacot irányító vitaminkartell esetében például az USA egyik versenyhatóságaként eljáró Igazságügy Minisztérium 900 millió dolláros bírságot vetett ki, a bíróságok pedig magán kártérítési perekben további egymilliárd dollárt ítéltek meg a károsultaknak. f) Megéri kartellezni? A közbeszerzési és koncessziós eljáráson kartellező vállalkozással szemben egyéb szankciók alkalmazására is van mód. Ilyenek többek között a közbeszerzési eljárásból való kizárás, vagy az önkormányzati, állami és európai 75 uniós támogatásokban való részesülés megtiltása. Nemcsak a kartellező vállalkozás, de az azt képviselő, kartell-megállapodást kötő üzletember is büntethető: a kartellezést 2005 szeptembere óta a bíróság öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja, ami aligha lesz a vezetői önéletrajz legfényesebb eleme. A kartell tulajdonképpen meglopja a fogyasztókat, nem véletlen, hogy az egyik

leglátogatottabb angol nyelvű katolikus honlapon az árrögzítés is szerepel a „Ne lopj!” címszó alatt a halálos bűnöket felsoroló listán. Amennyiben egy kartell nem csak Magyarországra terjed ki, vagy ha hatása, például az áremelkedés nem csak Magyarországot érinti, a külföldi piacokra gyakorolt hatás tekintetében az adott ország versenyhatósága, illetve az Európai Bizottság Verseny Főigazgatósága (DG COMP) is büntethet, saját szabályai szerint. A 2004-ben kinevezett új versenyjogi biztos, Neelie Kroes egyik fő célkitűzése a kartellek elleni harc erősítése, ami 2006-ban már látványos eredményeket hozott. Az Európai Bizottság hagyományosan komoly bírságokkal sújtja a kartelleket, a bírságolási politika 2006-os szigorítása pedig további bírságnövekedést vetít előre. A bírság a kartellező vállalkozásoknak a kartell által érintett termékekkel bonyolított éves forgalmának immár 30%-a is lehet, szorozva a

jogsértés éveinek számával, és tovább emelve ha visszaesésről van szó. Az USA-ban rendszeres a büntetőjogi szankciók, a börtönbüntetések kirovása. Ráadásul nem csak hogy jelentős kárral jár, ha bebizonyosodik egy cég kartellben való részvétele, de nem is csak saját ügyességén múlik, hogy elkerüli- e a felfedezést és a felelősségre vonást. Nem bízhat meg kartelltársaiban sem: azok is ösztönözve vannak, hogy a kartellről elsőként szolgáltassanak információkat a versenyhivatalnak, mentesülve ez által a bírságtól, amit viszont a többiekre kirónak – ezáltal versenyelőnyre is szert téve – és otthagyva a kartelltársakat a slamasztikában. Számos esetben pedig az elégedetlen, esetleg a cégtől már eltávozott munkatársak bosszúja okozta a kartellek bukását. A fentieknek megfelelően kartellezni utólag nagyon drágának bizonyulhat a cég és tisztviselői számára, és nagyon nagy kockázatot vállal, aki belevág. Ha

pedig egy cég már elkövette a hibát és részt vesz egy kartellben, érdemes fontolóra vennie, hogy a kartellről a GVH-nak (illetve az Európai Bizottságnak) információkat szolgáltatva mérsékelheti a leleplezéssel járó számos negatív gazdasági következményt. A felelős tisztviselő vallomásával pedig elkerülheti a büntetőjogi szankciókat. g) Mi a teendő? Gyanú esetén a vevők maguk is felléphetnek a kartellekkel szemben, reagálhatnak a tisztességtelen ajánlatra, ezzel alacsonyabb árakat érhetnek el. Amennyiben egy versenytárgyalás során merül fel a kartell gyanúja, hirdethetnek új eljárást, melyen a kartellből kimaradt beszállítókat is pályázat beadására ösztönözhetik. Lehetőség van arra is, hogy aki a kartell működése által sérelmet vagy kárt szenvedett, bíróság előtt érvényesítse kártérítési igényét. A versenyjogi szabályokba ütköző szerződések semmisnek minősülnek, polgári perben tehát

kikényszeríthetők ennek jogkövetkezményei is. A kartellre utaló jeleket, bizonyítékokat a GVH-hoz eljuttatva a bejelentők 76 nagyban segíthetik a hivatal fellépését. A GVH-nak megvannak az eszközei a kartell felszámolására, bírságot vethet ki, vagy más szankciókat alkalmazhat. Amennyiben a versenyzők összejátszásának gyanúja felmerül, jelezhetik ezt, illetve információt kérhetnek a versenyhivatal Kartell Irodájánál. Az iroda munkatársai ezt követően kapcsolatba lépnek a bejelentővel, és döntenek az eljárás indításáról. h) Utolsó esély a gyorsaknak A versenykorlátozó megállapodásban résztvevő vállalkozások számára a Gazdasági Versenyhivatal által alkalmazott engedékenységi politika lehetőséget nyújt a büntetés részleges, vagy akár teljes elengedésére. E politika lényege, hogy a GVH a titkos megállapodás azon résztvevőit, melyek hajlandóak részvételüket megszüntetni, és a kartell létezéséről és

működéséről a GVH számára információval szolgálni, a bírság részleges vagy teljes elengedésével jutalmazza. Az engedékenység szó hallatán sokak arra gondolhatnak, hogy a GVH megbocsát a bűnbánóknak, ez azonban tévedés. A versenyhivatal a bírság elengedésével nem méltányosságot vagy kegyelmet gyakorol. Az engedékenységi politika nem egyéb, mint eszköz a kartell megállapodásokra jellemző hallgatás megtörésére azáltal, hogy a résztvevőket érdekeltté teszi a hatósággal történő együttműködésben. A GVH célja a jogsértések minél szélesebb körű feltárása és az elkövetők szigorú megbüntetése. Az engedékenységi politika is e célt szolgálja azzal, hogy a kartellekre jellemző belső feszültségeket tudatosan használja ki: bizalmatlanságot gerjeszt a kartelltagok között. A bírság teljes elengedése és a bírságösszeg csökkentése Egy kartellben résztvevő vállalkozás akkor folyamodhat a bírságösszeg teljes

elengedéséért, ha elsőként szolgáltat olyan érdemi információkat a GVH számára még ismeretlen kartellről, amelyek alapján a hivatal vizsgálatot tud indítani. A bírság teljes összege akkor is elengedhető, ha a kartellben résztvevő vállalkozás egy már megindított eljárásban elsőként hoz a GVH tudomására a jogsértés megállapítása szempontjából döntő fontosságú bizonyítékokat és információkat, feltéve, hogy a benyújtás időpontjában a GVH még nem rendelkezett a jogsértés bizonyításához elegendő információval. Az első bejelentő a versenyjogi felelősségre vonáson túl az esetleges büntetőjogi szankcióktól is mentesül. Bírságcsökkentésben akkor részesülhet egy kartellben résztvevő vállalkozás, ha ugyan nem elsőként bocsát döntő fontosságú bizonyítékokat a GVH rendelkezésére, de olyan információkkal szolgál, melyek egyértelműen többletértékűek a már a GVH birtokában lévő bizonyítékokhoz

képest. Ez a gyakorlatban alapvetően olyan írásos, bizonyító erejű dokumentumokat jelent, amelyek segítségével a tényállás lényegesen jobban tárható fel. Amennyiben a benyújtott bizonyítékok megfelelnek e feltételnek, a kartell leleplezését követően a GVH-t elsőként érdemi információkhoz juttató vállalkozás számára a bírságcsökkentés mértéke 30-50 százalék, a második vállalkozás esetén 20-30 százalék, a további vállalkozások esetén pedig legfeljebb 20 százalék. 77 Ezek az engedmények – tekintettel a jelentős bírságösszegekre – abszolút számokban mérve is tetemesek. A bírság teljes vagy részleges elengedésének további feltétele ugyanakkor, hogy a vállalkozás a bizonyítékok átadása után azonnal megszünteti tevékenységét a kartellben, az eljárás során pedig folyamatosan és teljes körűen együttműködik a GVH-val. A bírság csak akkor engedhető el, ha a kartellező vállalat nem végzett olyan

tevékenységet, amellyel másokat a jogsértésben való részvételre és a kartell működtetésére kényszerített, vagyis a „főkolomposok” semmiképpen sem mentesülhetnek a következmények alól. i) A hallgatás fala: nyer, aki megtöri Az eddig leleplezett egyik legnagyobb nemzetközi kartell, az 1989 és 1999 fennálló vitamin-összeesküvés jól szemlélteti, hogyan is működik az engedékenységi politika, és mennyit is nyerhet az időben eszmélő és a kartellről információt szolgáltató vállalkozás. Tizenhárom vitamin előállító cég az Európai Unióban összesen 790 millió euró bírságot, Ausztráliában 26 millió dollár bírságot és 30 millió dollár kártérítést, az USA-ban pedig közel 900 millió dollár bírságot és több mint egymilliárd dollár kártérítést fizetett, miután egy társuk kilépett a szövetségből, és lebuktatta a kartellt. A Roche (svájc), a BASF (német), a Rhone-Poulenc (francia) és számos más

nemzetközi vállalkozás közel tíz éven át osztotta fel tudatosan a vitaminok teljes világpiacát. Amikor felmerült a gyanú, hogy esetleg kartell van a vitaminpiacon, a gyártók ezt tagadták – ám egyikük, a Rhone-Poulenc az első bejelentő jogán engedékenységért folyamodott, és információt szolgáltatott a versenyhatóságoknak. A cég ezzel többszörösen is jól járt Míg a kartell többi résztvevője több százmillió eurós bírságot fizetett, a francia cég az Egyesült Államokban és Európában is megúszta egy szimbolikus bírsággal. Magyarországon a Kemira GrowHow és a Tessenderlo csoport 2003-ig tizenhárom éven át vett részt áregyeztető, piacfelosztó megállapodásban. E két vállalat ezzel szinte teljes mértékben uralta a takarmányfoszfát hazai piacát. A hosszú szövetség a Kemira bejelentésével ért véget. Míg a Tessenderlóra 131 millió forint bírságot rótt ki a versenytanács, a megállapodást bejelentő Kemira a

bírság egymilliárd forintot meghaladó teljes összege alól mentesült. A 2002ben Magyarországon lefülelt autópályaépítők ezzel szemben nem fordultak engedékenyégi kérelemmel a versenyhivatalhoz. Az eljárás alatt mindvégig kitartottak versenytársaik mellett, a milliárdos cehhet pedig a részvényeseik voltak kénytelenek megfizetni. A Hídépítő Rt közel 1,4 milliárd forintot, a Betonút Rt. mintegy 2,2 milliárd forintot, a legmagasabb bírságot fizető Strabag Rt. pedig közel 2,5 milliárd forintot takaríthatott volna meg, ha együttműködik a GVH-val, és elsőként fedi fel a kartellt. A Strabag bírságának nagyságrendjét illusztrálja, hogy amennyiben ezt az összeget a cég – akár egy krimiben – ezer forintos címletekben fizetné be, a bankjegyek hangos végigszámolása egy embernek egy hónapba telne, az evéssel és alvással töltött időt nem is számolva. A kartellből tehát van kiút, de csakis a leggyorsabbak számára j) Egyesült

Királyság –Kartell a futballemléktárgyak piacán 78 Az Egyesült Királyság versenyhatósága (OFT) számos vállalkozás közötti versenykorlátozó megállapodásra derített fényt a futball emléktárgyak piacán. A kartellező vállalkozások (köztük az Umbro és a Manchester United) megegyeztek, hogy bizonyos minimális áraknál olcsóbban nem adják termékeiket. Az OFT 2003 augusztusában a megállapodást törvénysértőnek nyilvánította és több mint 18 millió font bírságot rótt ki a jogsértő cégekre. Ezt követően az árak 30 százalékot meghaladó mértékben csökkentek, a futball-rajongók nagy örömére. k) Svédország –Aszfaltkartell A svéd versenyhivatal az aszfaltgyártás piacát vizsgálva több útépítéssel kapcsolatos közbeszerzésre kiterjedő összejátszást tárt fel az aszfaltgyártó cégek között. Az ügy érdekessége, hogy a pályázatokat kiíró svéd közúti hivatal (Vägverket) egyik leányvállalata is részt

vett a saját anyavállalata ellen elkövetett összeesküvésben. A svéd versenyhivatal beavatkozásának hatására a közbeszerzési árak szinte azonnal, közel 20 százalékkal estek. l) Autópálya kartell Az egyik ilyen ügy a GVH történetének legnagyobb bírságát eredményező autópálya kartell. A GVH 2003 februárjában eljárást indított a Nemzeti Autópálya Rt. által az M7 balatonszárszói, az M3 görbeházai és az M7-M70 Becsehely és Letenye közötti szakaszának megépítésére 2002 augusztusában kiírt, nyílt, előminősítéses közbeszerzési pályázaton induló vállalkozások ellen. A versenyhivatal valószínűsítette, hogy a pályázók összehangolták ajánlataikat, és felosztották egymás között az összesen mintegy 60 km-es szakasz megépítését. A GVH a vállalatoknál tartott helyszíni vizsgálat során több olyan dokumentumot is lefoglalt, mely alapján megállapítható volt a jogsértés. A Strabag Rt. Egyik vezetőjétől

lefoglalt feljegyzés utalt olyan „költség alapú árakra”, melyek az ügyben iránymutatásként szolgálhatnak a versenyárra nézve. A feljegyzés szerint a „költség alapú” ár 90 milliárd forint lett volna, amihez tökéletes verseny esetén elvileg a piaci ár is tartana. Ha az önköltségekre az építőipari vállalatok 2002-es átlagos haszonkulcsának (5,2 százalék) megfelelő profitot is rászámítunk, és ezt versenyárnak tekintjük, elmondható, hogy az útszakaszok megépítése verseny mellett kb. 94-95 milliárd forintból megvalósítható lett volna. Még ha nagyvonalúan e haszonkulcs kétszereséből indulunk is ki, a projekt 100 milliárd forintból kivitelezhető lett volna. A kartell ennél 28 százalékkal magasabb nettó áron, 128 milliárd forintért vállalta a feladatot. Az útépítők e tiltott szövetsége ezzel tehát legalább 28 milliárd forinttal károsította meg közvetlenül a fogyasztókat. Ez az összeg nagyobb, mint Pécs

éves költségvetése. m) A gépjárműjavítók esete a biztosítókkal 79 Egyetlen vállalatra mért legnagyobb bírságát 2006 végén szabta ki a GVH: az Allianz Hungáriát 5,3 milliárd Ft-ra büntette. Az ügyben összesen kirótt 6,8 milliárd forintos bírság alig marad el az autópálya kartellben kiszabott 7 milliárdos rekordtól. Az ügyben számos kifogásolt magatartás valósult meg egyszerre, melyek önmagukban is versenykorlátozó hatásúak. Két nagy biztosítótársaság, az Allianz Hungária és a Generali-Providencia 2003 és 2005 között „ajánlott árakban”– valójában emelt óradíjakban – állapodott meg a hat-hétszáz autókereskedőt magába tömörítő Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségével (GÉMOSZ). A versenytanács megállapította, hogy a GÉMOSZ – bár társadalmi szervezet – kartellként működött, lehetővé tette tagjai számára az árverseny korlátozását, és a magasabb, egységes árak

érvényesítését. Az összehangolt magatartás révén a gépjárműjavítóknak 2003 és 2005 között évente az inflációt meghaladó, 10 százalék feletti áremelést sikerült véghezvinniük, de tárgyalások folytak háromszor ekkora mértékű óradíjemelésről is. Az emelt óradíjakat a biztosító társaságok annak fejében voltak hajlandóak elfogadni, hogy a gépjárműjavítók ezt számukra új biztosítási szerződések megkötésével ellentételezik, és összehangolták a gépjárműjavítóknak fizetett óradíj szintjét a javítók biztosításértékesítésben elért teljesítményével. A piacon lévő többi biztosító szintén a mesterségesen magas javítási árakat volt kénytelen fizetni a gépjárműjavítóknak, míg számukra a gépjárműre szóló biztosítás értékesítésének e csatornája zárva maradt. A két biztosító nem egymással kartellezett, hanem a gépjárműjavítók árkartelljére rábólintva próbálta meg korlátozni

a versenyt a gépjármű biztosítások piacán. A GVH a versenykorlátozó megállapodásokban részt vevő biztosítókra, márkakereskedőkre és a közvetítő – a biztosítási piac működtetésében kulcsszerepet játszó – biztosítási alkuszokra rótt ki bírságot. VIII. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) A GVH állami költségvetési szerv országos hatáskörrel és illetékességgel. Eljár minden olyan versenyfelügyeleti ügyben, amely nem tartozik a bíróság hatáskörébe. Elvégzi mindazokat a feladatokat, amelyeket az európai közösségi versenyszabályok a tagállami versenyhatóság hatáskörébe utal. A GVH részére feladatot csak törvény írhat elő, a kormánytól független szervezet, mely az Országgyűlés ellenőrzése alatt áll. A GVH élén az elnök áll, akit a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevez ki hat évre. Munkáját elnökhelyettesek segítik. Az elnök egyebek mellett: 80 1. irányítja és képviseli a

GVH-t, megállapítja annak szervezeti és működési szabályzatát 2. gyakorolja a munkáltatói jogokat (kivétel a Versenytanács tagjainak kinevezése és felmentése) 3. kijelöli a Versenykorlátozó Magatartások és Erőfölényes Helyzetek Tanácsadó Bizottságában, valamint az Összefonódások Tanácsadó Bizottságában a Gazdasági Versenyhivatalt képviselő személyeket 4. irányítja a GVH versenykultúrát és a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrát fejlesztő tevékenységét 5. külön felkérés alapján az Országgyűlésnek a gazdasági versenyt érintő kérdésekben szakvéleményt ad 6. évente beszámol az Országgyűlésnek, illetve külön felkérésre az Országgyűlés hatáskörrel rendelkező bizottságának a GVH tevékenységéről és a törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatai alapján arról, hogy a gazdasági verseny tisztasága és szabadsága miként érvényesül 7. a kormány ülésén a GVH feladatkörét érintő

kérdések tárgyalásakor tanácskozási joggal részt vesz A Versenytanács a GVH szervezeti keretei között működő döntéshozó testület, amely érdemi határozatot hoz a versenyfelügyelet eljárás során, hivatalból elrendeli a versenyfelügyeleti eljárás során hozott határozat végrehajtását, illetve elbírálja a vizsgáló határozat ellen előterjesztett jogorvoslati kérelmet. A Versenytanács elnökből és tagokból áll, a GVH egyik elnökhelyettesét a köztársasági elnök bízza meg a Versenytanács elnöki teendőinek ellátásával. A Versenytanács tagjait szintén a köztársasági elnök nevezi ki- a GVH elnökének javaslatára- hat évre. A tagok a versenyfelügyeleti eljárás során csak a törvénynek vannak alárendelve. Az eljáró Versenytanács érdemi határozatait háromtagú (kivételes esetekben öttagú) tanácsban hozza meg. A GVH vizsgálatot végző, illetve a vizsgálat eredményességét segítő feladatokat ellátó, legalább

szakirányú felsőfokú szakképesítéssel rendelkező köztisztviselőit vizsgálónak nevezik. A Versenytanács által hozott határozat felülvizsgálata a kézbesítéstől számított 30 napon belül keresettel kérhető a Fővárosi Bíróságtól, mely a Versenytanács határozatát megváltoztathatja. A GVH versenyfelügyeleti feladatait az alábbi jogszabályok határozzák meg: 81 1. a versenytörvény (1996 évi LVII törvény) 2. az ártörvény (1990 évi LXXXVII törvény) 3. a reklámtörvény (2008 évi XLVIII Törvény) Vannak azonban olyan feladatok, melyek a bíróságok hatáskörébe tartoznak. Ilyenek a tisztességtelen piaci magatartásba ütköző tevékenységek (hírnévrontás, üzleti titok megsértése, névutánzás, tisztességtelen bojkott felhívás), valamint a megtévesztő reklám és a tilos összehasonlító reklám. A GVH eljárásai kérelemre vagy hivatalból indulhatnak. Kérelemre elsősorban fúziós kérdésekben tart a GVH

vizsgálatot. A GVH eljárásainak három fő szakasza van. Először a vizsgálók eljárása történik, akik vizsgálati jelentést küldenek a Versenytanács felé. Ezt követi a Versenytanács eljárása, akik vagy megállapítják a jogsértést és szankcionálják azt, vagy jogsértés híján megszüntetik az eljárást. Amennyiben szankcionált jogsértés történik, akkor harmadik lépésben következik az utóvizsgálat, mely a szabott feltételek teljesítésének ellenőrzéséből áll. IX. Versenykorlátozások joga 82 1996. évi LVII Törvény versenykorlátozás tilalmáról a tisztességtelen piaci magatartás és a A gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek, továbbá az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások és a fogyasztók érdeke megköveteli, hogy az állam jogi szabályozással biztosítsa a gazdasági verseny tisztaságát és szabadságát.

Ehhez olyan versenyjogi rendelkezések elfogadása szükséges, amelyek tiltják a tisztességes verseny követelményeibe ütköző, illetve a gazdasági versenyt korlátozó piaci magatartást, valamint megakadályozzák a vállalkozásoknak a versenyre hátrányos összefonódását, gondoskodva a szükséges szervezeti és eljárási feltételekről is. E célok megvalósítására az Országgyűlés - figyelembe véve az Európai Közösség jogszabályaihoz való közelítés követelményét, valamint a hazai versenyjog hagyományait is - a következő törvényt alkotja: IX.1 A versenytörvény I. RÉSZ I. Fejezet A törvény hatálya 1. § (1) E törvény hatálya kiterjed a természetes és a jogi személynek, valamint a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságnak - ideértve a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepét is a VI. fejezetben szabályozott magatartások kivételével - (a továbbiakban az előzőek együtt: vállalkozás) a

Magyar Köztársaság területén tanúsított piaci magatartására, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik. E törvény hatálya alá tartozik továbbá - a II-III fejezetekben szabályozott magatartások kivételével - a vállalkozás külföldön tanúsított piaci magatartása is, ha annak hatása a Magyar Köztársaság területén érvényesülhet. (2) Az Európai Közösséget létrehozó szerződés (a továbbiakban: EKSzerződés) 81. és 82 Cikkének alkalmazása során az e cikkek hatálya alá tartozó piaci magatartásra is e törvény eljárási rendelkezéseit kell alkalmazni akkor, ha a Szerződés 81. és 82 Cikkében foglalt versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1/2003/EK rendelet) alapján a Gazdasági Versenyhivatal vagy magyar bíróság eljárásának van helye II. Fejezet A tisztességtelen verseny tilalma 83 2. § Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül - különösen a

versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően folytatni. 2/A. § (1) E törvény alkalmazásában fogyasztó a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII törvény (a továbbiakban: Fttv.) alapján fogyasztónak minősülő megrendelő, vevő és felhasználó. (2) E törvény alkalmazásában üzletfél a fogyasztónak nem minősülő személy. 3. § Tilos valótlan tény állításával vagy híresztelésével, valamint valós tény hamis színben való feltüntetésével, úgyszintén egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, illetőleg veszélyeztetni. 4. § (1) Tilos üzleti titkot tisztességtelen módon megszerezni vagy felhasználni, valamint jogosulatlanul mással közölni vagy nyilvánosságra hozni. (2) Üzleti titok tisztességtelen módon való

megszerzésének minősül az is, ha az üzleti titkot a jogosult hozzájárulása nélkül, a vele - a titok megszerzése idején vagy azt megelőzően - bizalmi viszonyban vagy üzleti kapcsolatban álló személy közreműködésével szerezték meg. (3) E törvény alkalmazásában a) üzleti titok fogalma alatt a Ptk. 81 § (2) bekezdésében meghatározott fogalmat kell érteni; b) bizalmi viszony különösen a munkaviszony, a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony és a tagsági viszony; c) üzleti kapcsolat az üzletkötést megelőző tájékoztatás, tárgyalás, ajánlattétel akkor is, ha azt nem követi szerződéskötés. 5. § Tilos máshoz olyan tisztességtelen felhívást intézni, amely harmadik személlyel fennálló gazdasági kapcsolat felbontását vagy ilyen kapcsolat létrejöttének megakadályozását célozza. 6. § Tilos az árut, szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel,

csomagolással, megjelöléssel ideértve az eredetmegjelölést is - vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, reklámozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni. 7. § Tilos a versenyeztetés - így különösen a versenytárgyalás, a pályáztatás -, az árverés, a tőzsdei ügylet tisztaságát bármilyen módon megsérteni. E tilalmat csak azokra a magatartásokra kell alkalmazni, amelyeket e törvény más rendelkezése vagy külön törvény nem szabályoz. 84 III. Fejezet Az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma 8. § (1) Tilos a gazdasági versenyben az üzletfeleket megtéveszteni (2) Az üzletfelek megtévesztésének minősül különösen, ha a) az áru ára, lényeges tulajdonsága - így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru

eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja - tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak; b) elhallgatják azt, hogy az áru nem felel meg a jogszabályi előírásoknak vagy az áruval szemben támasztott szokásos követelményeknek, továbbá, hogy annak felhasználása a szokásostól lényegesen eltérő feltételek megvalósítását igényli; c) az áru értékesítésével, forgalmazásával összefüggő, az üzletfél döntését befolyásoló körülményekről - így különösen a forgalmazási módról, a fizetési feltételekről, a kapcsolódó ajándékokról, az engedményekről, a nyerési esélyről - megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak; d) különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik. 8/A. § Nem

terjed ki e Fejezet hatálya az olyan magatartásra, amely a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény rendelkezései értelmében megtévesztő reklám 9. § A használt kifejezéseknek az üzleti életben elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás megtévesztésre alkalmas-e. 10. § Tilos az üzletfél választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazása. Ilyen módszernek minősül különösen, ha olyan körülményeket teremtenek, amelyek jelentősen megnehezítik az áru, illetve az ajánlat valós megítélését, más áruval vagy más ajánlattal történő tárgyszerű összehasonlítását. IV. Fejezet A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma 85 11. § (1) Tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének,

a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése (a továbbiakban együtt: megállapodás), amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. Nem minősül ilyennek a megállapodás, ha egymástól nem független vállalkozások között jön létre. (2) Ez a tilalom vonatkozik különösen: a) a vételi vagy az eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározására; b) az előállítás, a forgalmazás, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozására vagy ellenőrzés alatt tartására; c) a beszerzési források felosztására, illetve a közülük való választás lehetőségének korlátozására, valamint a fogyasztók, üzletfelek meghatározott körének valamely áru beszerzéséből történő kizárására; d) a piac felosztására, az értékesítésből történő kizárásra, az értékesítési

lehetőségek közötti választás korlátozására; e) a piacra lépés akadályozására; f) arra az esetre, ha azonos értékű vagy jellegű ügyletek tekintetében az üzletfeleket megkülönböztetik, ideértve olyan árak, fizetési határidők, megkülönböztető eladási vagy vételi feltételek vagy módszerek alkalmazását, amelyek egyes üzletfeleknek hátrányt okoznak a versenyben; g) a szerződéskötés olyan kötelezettségek vállalásától történő függővé tételére, amelyek természetüknél fogva, illetve a szokásos szerződési gyakorlatra figyelemmel nem tartoznak a szerződés tárgyához. (3) Azokat a jogkövetkezményeket, amelyeket e törvény az (1) bekezdésben meghatározott tilalom megszegéséhez fűz, együttesen kell alkalmazni a Polgári Törvénykönyvben a jogszabályba ütköző szerződésre előírt jogkövetkezményekkel. 13. § (1) Nem esik a tilalom alá a megállapodás, ha csekély jelentőségű (2) Csekély jelentőségű a

megállapodás, ha a megállapodást kötő feleknek és az azoktól nem független vállalkozásoknak az együttes részesedése az érintett piacon a tíz százalékot nem haladja meg, kivéve, ha az a) a vételi vagy az eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett meghatározására, vagy b) a piac versenytársak által történő felosztására vonatkozik. 86 (3) A tíz százalékot meg nem haladó piaci részesedésnek a megállapodás érvényességének időtartama alatt, ha pedig az egy évnél hosszabb, minden naptári évben teljesülnie kell. (4) Az (1)-(3) bekezdésektől eltérően a tilalom alá esik a megállapodás, ha annak és az érintett piacon érvényesülő további hasonló megállapodások együttes hatásaként a verseny jelentős mértékben megakadályozódik, korlátozódik vagy torzul. A Gazdasági Versenyhivatal eljárása során megállapíthatja, hogy a megállapodás tilalom alá esik. Ilyen esetben bírság kiszabásának

nincsen helye. 14. § (1) Az érintett piacot a megállapodás tárgyát alkotó áru és a földrajzi terület figyelembevételével kell meghatározni. (2) A megállapodás tárgyát alkotó árun túlmenően figyelembe kell venni az azt - a felhasználási célra, az árra, a minőségre és a teljesítés feltételeire tekintettel - ésszerűen helyettesítő árukat (keresleti helyettesíthetőség), továbbá a kínálati helyettesíthetőség szempontjait. (3) Földrajzi terület az, amelyen kívül a) a fogyasztó, illetve az üzletfél nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek mellett tudja az árut beszerezni, vagy b) az áru értékesítője nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek mellett tudja az árut értékesíteni. 15. § (1) Nem függetlenek az egy vállalkozáscsoportba tartozó vállalkozások, valamint azok a vállalkozások, amelyeket ugyanazok a vállalkozások irányítanak. (2) Egy vállalkozáscsoportba tartozik a vállalkozás

azokkal a vállalkozásokkal, a) amelyeket a 23. § (2) vagy (3) bekezdésében foglaltak szerint önállóan irányít; b) amelyek az a) pont szerint irányítják; c) amelyeket a b) pont szerinti vállalkozás az a) pont szerint irányít; d) amelyeket az a)-c) pont szerinti vállalkozások és a vállalkozás közül kettő vagy több közösen irányít. (3) Függetlennek kell tekinteni a 25. §-ban említett vállalkozásokat, valamint azokat az állami vagy helyi önkormányzati többségi tulajdonban lévő vállalkozásokat, amelyek piaci magatartásuk meghatározásában önálló döntési joggal rendelkeznek [27. § (3) bekezdés] 87 16. § A megállapodások meghatározott csoportjait a Kormány rendeletben mentesítheti a 11. §-ban foglalt tilalom alól A Kormány a megállapodások csoportos mentesüléséről a törvény 17. §-ában foglalt szempontok figyelembevételével rendelkezhet. 16/A. § (1) Nem vonatkozik a versenykorlátozás tilalma alóli csoportos

mentesülés a megállapodásra, ha a megállapodás és az érintett piacon érvényesülő további hasonló megállapodások együttes hatásaként a 17. §-ban foglaltak nem teljesülnek. (2) A Gazdasági Versenyhivatal eljárása során megállapíthatja, hogy az (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel a csoportos mentesülés kedvezménye a jövőre nézve nem vonatkozik a megállapodásra. Ilyen esetben bírság kiszabásának nincs helye. 17. § Mentesül a 11 §-ban foglalt tilalom alól a megállapodás, ha a) az hozzájárul a termelés vagy a forgalmazás ésszerűbb megszervezéséhez, vagy a műszaki vagy a gazdasági fejlődés előmozdításához, vagy a környezetvédelmi helyzet vagy a versenyképesség javulásához; b) a megállapodásból származó előnyök méltányos része a fogyasztóhoz, illetve az üzletfélhez jut; c) a gazdasági verseny velejáró korlátozása vagy kizárása a gazdaságilag indokolt közös célok eléréséhez szükséges mértéket

nem haladja meg; és d) nem teszi lehetővé az érintett áruk jelentős részével kapcsolatban a verseny kizárását 20. § Annak bizonyítása, hogy a megállapodás a tilalom alól a 16 § vagy a 17 § alapján mentesül, azt terheli, aki a mentesülésre hivatkozik. V. Fejezet A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma 21. § Tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni, így különösen: a) az üzleti kapcsolatokban - ideértve az általános szerződési feltételek alkalmazásának esetét is - tisztességtelenül vételi vagy eladási árakat 88 megállapítani, vagy más módon indokolatlan előnyt kikötni, vagy hátrányos feltételek elfogadását kikényszeríteni; b) a termelést, a forgalmazást vagy a műszaki fejlődést a fogyasztók, üzletfelek kárára korlátozni; c) indokolatlanul elzárkózni az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától, illetve fenntartásától; d) a másik fél gazdasági döntéseit

indokolatlan előny szerzése céljából befolyásolni; e) az árut az ár emelését megelőzően vagy az ár emelkedésének előidézése céljából, vagy egyébként indokolatlan előny szerzésére, illetve versenyhátrány okozására alkalmas módon a forgalomból indokolatlanul kivonni, illetőleg visszatartani; f) az áru szolgáltatását, átvételét más áru szolgáltatásától, átvételétől, továbbá a szerződéskötést olyan kötelezettségek vállalásától függővé tenni, amelyek természetüknél fogva, illetve a szokásos szerződési gyakorlatra figyelemmel nem tartoznak a szerződés tárgyához; g) azonos értékű vagy jellegű ügyletek esetén az üzletfeleket indokolatlanul megkülönböztetni, ideértve olyan árak, fizetési határidők, megkülönböztető eladási vagy vételi feltételek vagy módszerek alkalmazását, amelyek egyes üzletfeleknek hátrányt okoznak a versenyben; h) a versenytársaknak az érintett piacról való

kiszorítására vagy a piacra lépésük akadályozására alkalmas, nem a versenytársakéhoz viszonyított nagyobb hatékonyságon alapuló, túlzottan alacsony árakat alkalmazni; i) a piacra lépést más módon indokolatlanul akadályozni; vagy j) a versenytárs számára indokolatlanul hátrányos piaci helyzetet teremteni, vagy gazdasági döntéseit indokolatlan előny szerzése céljából befolyásolni. 22. § (1) Gazdasági erőfölényben van az érintett piacon (14 §), aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak és üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására. (2) A gazdasági erőfölény megítéléséhez vizsgálni kell különösen a) azt, hogy az érintett piacra való belépés és az onnan történő kilépés milyen költségekkel és kockázattal jár, illetve,

hogy milyen műszaki, gazdasági vagy jogi feltételek megvalósítását igényli; 89 b) a vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport [15. § (2) bekezdés] vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetét, illetve annak alakulását; c) az érintett piac szerkezetét, a piaci részesedések arányát, a piac résztvevőinek magatartását, valamint a vállalkozásnak, illetve vállalkozáscsoportnak a piac alakulására gyakorolt gazdasági befolyását. (3) Gazdasági erőfölényben lehet egy vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport vagy több vállalkozás, illetve több vállalkozáscsoport közösen. VI. Fejezet A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése 23. § (1) Vállalkozások összefonódása (koncentrációja) jön létre, ha a) két vagy több előzőleg egymástól független vállalkozás összeolvad, vagy egyik a másikba beolvad, vagy a vállalkozás része a vállalkozástól független másik vállalkozás részévé válik, b) egy vállalkozás

vagy több vállalkozás közösen közvetlen vagy közvetett irányítást szerez további egy vagy több, tőle független vállalkozás egésze vagy része felett, vagy c) több, egymástól független vállalkozás közösen hoz létre általuk irányított olyan vállalkozást, amely egy önálló vállalkozás valamennyi funkcióját tartósan képes ellátni. (2) E törvény alkalmazásában közvetlen irányítással rendelkezik egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen, ha a) a másik vállalkozás többségi szavazati jogot biztosító üzletrészeivel, részvényeivel, illetőleg a szavazati jogok több mint ötven százalékával rendelkezik, vagy b) jogosult a másik vállalkozás vezető tisztségviselői többségének kijelölésére, megválasztására vagy visszahívására, vagy c) szerződés alapján jogosult a másik vállalkozás döntéseinek meghatározó befolyásolására, vagy d) a másik vállalkozás döntéseinek meghatározó

befolyásolására ténylegesen képessé válik. (3) E törvény alkalmazásában közvetett irányítással rendelkezik a vállalkozás azon vállalkozás felett, amelyet az általa irányított vállalkozás - vele együtt vagy önállóan - irányít vagy vállalkozások közösen irányítanak. 90 (4) E törvény alkalmazásában nem minősül irányításnak a felszámoló és a végelszámoló tevékenysége. (5) E törvény alkalmazásában vállalkozásrésznek minősülnek az olyan eszközök vagy jogok - ideértve a vállalkozás ügyfél állományát is -, amelynek megszerzése önmagában vagy a megszerző vállalkozás rendelkezésére álló eszközökkel és jogokkal együtt elégséges a piaci tevékenység végzéséhez. 24. § (1) A vállalkozások összefonódásához a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kell kérni, ha valamennyi érintett vállalkozáscsoport [26. § (5) bekezdés], valamint az érintett vállalkozáscsoportok tagjai és más

vállalkozások által közösen irányított vállalkozások előző üzleti évben elért nettó árbevétele együttesen a tizenöt milliárd forintot meghaladja, és az érintett vállalkozáscsoportok között van legalább két olyan vállalkozáscsoport, melynek az előző évi nettó árbevétele a vállalkozáscsoport tagjai és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások nettó árbevételével együtt ötszázmillió forint felett van. (2) Az ötszázmillió forintos küszöbérték meghatározásakor figyelembe kell venni az összefonódás következtében az irányítását elvesztő vállalkozáscsoportba tartozott vállalkozásokkal az összefonódást megelőző két éves időszakban az irányítást megszerző vállalkozáscsoport által megvalósított - engedélykérési kötelezettség alá nem esett - összefonódásokat is. (3) A biztosítóintézetek összefonódásánál a nettó árbevétel helyett a bruttó biztosítási díjak

értékét kell figyelembe venni. A befektetési szolgáltatók összefonódásánál a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételét, a pénztárak összefonódásánál a tagdíjbevételt kell figyelembe venni. A hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások összefonódásánál a nettó árbevétel helyett az alábbi bevételi tételek összegét kell figyelembe venni: a) kamatok és kamatjellegű bevételek, b) bevétel értékpapírokból: ba) bevétel részvényekből és egyéb változó hozamú értékpapírokból, bb) bevétel részesedésből, bc) bevétel kapcsolt vállalkozásokban való részesedésből, c) kapott jutalékbevételek, d) pénzügyi műveletek nettó nyeresége, e) egyéb üzleti tevékenységből származó bevétel. 25. § Nem minősül összefonódásnak a biztosítóintézet, a hitelintézet, a pénzügyi holding társaság, a vegyes tevékenységű holding társaság, a 91 befektetési társaság vagy a vagyonkezelő szervezet

átmeneti - legfeljebb egyéves - irányítás vagy vagyonszerzése, ha annak célja a továbbértékesítés előkészítése és irányítási jogaikat nem, vagy csak az ehhez feltétlenül szükséges mértékben gyakorolják. Ezt az időtartamot a Gazdasági Versenyhivatal kérelemre meghosszabbíthatja, ha a vállalkozás bizonyítja, hogy az elidegenítés egy éven belül nem volt lehetséges. 26. § (1) Érintett vállalkozások az összefonódásban közvetlenül és közvetetten részt vevő vállalkozások. (2) Közvetlen résztvevők azok, akik között az összefonódás létrejön. (3) Közvetett résztvevőknek minősülnek azon vállalkozáscsoport [15. § (2) bekezdés] további tagjai, amelybe a közvetlen résztvevő tartozik. (4) A közvetett résztvevők körének meghatározása során figyelmen kívül kell hagyni azt, akinek az irányítási joga az összefonódás következtében megszűnik. (5) Érintett vállalkozáscsoport a (2) bekezdés szerinti valamely

közvetlen résztvevő és az ahhoz a (3) és (4) bekezdés szerint kapcsolódó közvetett résztvevők együttese. 27. § (1) A 24 § (1) bekezdése alkalmazásában a nettó árbevétel számítása során nem kell számításba venni az érintett vállalkozásoknak (26. §) vagy azok részeinek egymás közötti forgalmát. (2) Külföldön honos vállalkozások nettó árbevételének számítása során a Magyar Köztársaság területén eladott árukból az előző üzleti évben elért nettó árbevételt kell figyelembe venni. (3) Az állami vagy helyi önkormányzati többségi tulajdonban lévő érintett vállalkozások nettó árbevételének kiszámításánál azt a gazdasági egységet alkotó vállalkozást kell számításba venni, amely piaci magatartásának meghatározásában önálló döntési joggal rendelkezik. (4) Vállalkozásrész esetében az azt értékesítő vállalkozás által az értékesített eszközök és jogok hasznosításával elért előző

évi nettó árbevételt kell figyelembe venni. (5) A közösen irányított vállalkozás nettó árbevételét egyenlő arányban kell megosztani az azt irányító vállalkozások között oly módon, hogy az azonos vállalkozáscsoporthoz tartozó vállalkozásokat az irányítási arány számítása szempontjából egynek kell tekinteni. 28. § (1) Az összefonódáshoz összeolvadás vagy beolvadás esetén a közvetlen résztvevő, minden más esetben a vállalkozásrészt vagy a közvetlen irányítást megszerző köteles - a 24. § alapján - engedélyt kérni 92 (2) Az engedély iránti kérelmet a nyilvános ajánlati felhívás közzétételének, a szerződés megkötésének vagy az irányítási jog megszerzésének időpontjai közül a legkorábbitól számított harminc napon belül kell benyújtani. (3) A hitelintézetek, valamint a biztosítóintézetek összefonódása esetén az engedély iránti kérelmet a külön jogszabályban meghatározott

felügyeleti szerv engedélye iránti kérelemmel azonos időpontban kell benyújtani a Gazdasági Versenyhivatalhoz. 29. § A vállalkozásoknak a 24 § szerinti összefonódását eredményező szerződés létrejöttéhez a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges. 30. § (1) Az engedély iránti kérelem elbírálásakor mérlegelni kell az összefonódással járó előnyöket és hátrányokat. Ennek során vizsgálni kell különösen a) az érintett piacok szerkezetét; az érintett piacokon fennálló vagy lehetséges versenyt, a beszerzési és az értékesítési lehetőségeket; a piacralépés és a piacról történő kilépés költségeit, kockázatait, valamint műszaki, gazdasági és jogi feltételeit; az összefonódás várható hatását az érintett piacokon folyó versenyre; b) az érintett vállalkozások piaci helyzetét és stratégiáját, gazdasági és pénzügyi képességét, üzleti magatartását, bel- és külpiaci versenyképességét,

illetve ezek várható változásait; c) az összefonódásnak a szállítókra, az üzletfelekre és a fogyasztókra gyakorolt hatását. (2) A Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha - az (1) bekezdésben foglaltakat figyelembe véve - az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon (14. §), különösen gazdasági erőfölény létrehozása vagy megerősítése következményeként. Amennyiben a 23. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti közös vállalkozás létrehozásának célja vagy hatása a létrehozó vállalkozáscsoportok piaci magatartásának összehangolása, akkor az összefonódást a 17. § alapján kell elbírálni. (3) Az összefonódás hátrányos hatásainak mérséklése érdekében a Gazdasági Versenyhivatal határozatában előzetes vagy utólagos feltételt, illetve kötelezettséget írhat elő, így különösen megfelelő határidő megállapításával előírhatja egyes

vállalkozásrészek vagy egyes vagyontárgyak elidegenítését vagy a valamely közvetett résztvevő felett gyakorolt irányítás megszüntetését. (4) Az engedély előzetes feltételhez kötése esetén az engedély a feltétel teljesülésével válik hatályossá. Az utólagos feltételhez kötött engedély megadásától hatályos, azonban a feltétel nem teljesülése esetében hatályát veszíti. 93 (5) Az összefonódáshoz adott engedély kiterjed mindazokra a versenykorlátozásokra, amelyek az összefonódás megvalósításához szükségesek. 31. § Ha a versenyfelügyeleti eljárás során megállapítást nyer, hogy az engedély nélkül létrehozott - a 24. § szerint egyébként engedélyköteles - összefonódás nem lett volna engedélyezhető, a Gazdasági Versenyhivatal határozatában megfelelő határidő megállapításával előírja az egyesült vállalkozások vagy vagyon-, illetve üzletrészek különválasztását, elidegenítését, vagy a

közös irányítás megszüntetését, vagy más kötelezettséget írhat elő a hatékony verseny helyreállítása érdekében. 32. § (1) A Gazdasági Versenyhivatal a 30 § alapján hozott határozatát visszavonja, ha a) a bíróság által felül nem vizsgált határozatban az engedély megadása a döntés szempontjából fontos tény félrevezető közlésén alapul, vagy b) a kötelezett vállalkozás nem teljesítette a határozatban előírt valamely kötelezettséget. (2) A Gazdasági Versenyhivatal a 30. § alapján hozott határozatát módosíthatja, ha a kötelezett a határozatban előírt valamely kötelezettséget nem teljesítette, illetve feltételnek nem tud eleget tenni, de a mulasztás neki fel nem róható okra vezethető vissza. (3) Az (1) bekezdés a) pontjában foglalt esetben a határozat a közlésétől számított öt éven belül vonható vissza. IX.2 Versenytörvénybe ütköző esetek Százmillió forint kártérítést követel a hazai

pénzszállító piac első számú szereplője, a Group 4 Securitas Kft. a kormány biztonsági cégének tartott 94 Defendtől. Utóbbi ugyanis 1999 végén és 2000 elején egy-két hét leforgása alatt - a Group 4 szerint - hamis ígéretekkel elcsábította a dán tulajdonú vállalkozás 200 munkavállalóját, hogy ellehetetlenítse konkurensét. A Defend szerint ez nem fedi a valóságot. Bírósághoz fordult a hazai pénzszállítói piac legalább 50 százalékát birtokló Group 4 Securitas Kft., mert a társaság igazgatója szerint az egykori hírszerző tiszt, Földi László vezette Defend a közelmúltban többször is megsértette az üzleti élet írott és íratlan játékszabályait. Kecskeméti Sándor lapunknak elmondta: 1999 végén és 2000 elején egy-két hét leforgása alatt a Defend hamis ígéretekkel, elsősorban magas fizetések kilátásba helyezésével elcsábította a Group 4 kétszáz munkavállalóját. Így akarták ellehetetleníteni

cégét, illetve elcsábítani a jelentősebb üzleti partnereiket, köztük az OTP-t. Egyik-másik dolgozót még arra is rávették, hogy csempésszék ki volt munkahelyükről azokat az adathordozókat, amelyek a legfontosabb céginformációkat tartalmazták. Az akciót azonban nem koronázta siker a Defend számára, ugyanis a Group 4 talpon maradt. Jelentős kiadások árán, de pótolni tudta az eltávozott dolgozókat. "A Defendet tisztességtelen piaci magatartással vádoljuk, és százmillió forint kártérítést követelünk a társaságtól" - hangsúlyozta az igazgató. A Fővárosi Bíróságon zajló per során tegnap a tanúkat hallgatták meg. Köztük azt a biztonsági munkatársat, aki "átigazolt" a Defendhez, de rövidesen visszatért eredeti munkahelyére. Egyebek mellett arról tájékoztatta a Bíróságot, miszerint a Defend titkosszolgálati módszereket is bevetett, hogy padlóra küldje a Group 4-et. Kecskeméti Sándor közölte: a

Földi László vezette vállalkozásnak nem ez volt az egyetlen támadása a Group 4 ellen. Tavaly, amikor is vállalata megvásárolta a Banktech Rt.-t, a Defend magához édesgette annak egyik vezetőjét, aki aztán mindent megtett, hogy a társaság üzleti partnereit elvtelenül megszerezze új munkaadójának. Hajda Iván, a Defend Kft igazgatóhelyettese szerencsétlennek tartja, hogy Kecskeméti valótlan adatokkal halmozza el a sajtót, s így próbál nyomást gyakorolni a független magyar bíróságra. Az át- majd visszaigazolt, most tanúvallomást tett dolgozóról szólva kifejtette: az, hogy az illető nem volt sokáig defendes, nem a véletlennek köszönhető. Mint ahogy az sem, hogy most ő a koronatanú Hajda Iván elmondta, a Group 4 eddig három esetben kezdeményezett eljárást cége ellen különböző jogi fórumokon. Ebből már kettőt jogerősen elveszített "Egy éve érzékeljük, hogy a Group 4 és igazgatója mindent elkövet lejáratásunk

érdekében - tájékoztatott Hajda Iván - Kecskeméti még attól se riadt vissza, hogy hamis adatokkal vezesse félre a rendőrséget egy általa kreált ügyben. Feljelentette két pénzszállítónkat azért, mert azok állítólag Hortobágy közelében le akarták szorítani a főútról a Group 4 páncélozott járművét. Ez mondanom sem kell, nem volt igaz" Piaci erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indított vizsgálatot az IBM ellen az Európai Bizottság 95 Piaci erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indított vizsgálatot múlt hétfőn az IBM ellen az Európai Bizottság. A nagyteljesítményű számítógépes hardverek legfőbb gyártója a Microsoftot és szövetségeseit vádolja az eljárás miatt, mivel szerinte azok így próbálnak rossz piaci helyzetükön javítani. Két területen indította meg hétfőn az IBM elleni formális vizsgálatot a Bizottság, mindkettő a nagy teljesítményű szuperszámítógépek (az úgynevezett

nagygépek, angolul mainframe-nek nevezett berendezések) piacára irányul. Az egyik eljárás annak felderítését célozza, vajon a világ második legértékesebb márkanevével rendelkező cég (az első a Coca-Cola) valóban megsértette-e a közösségi versenyjogot azzal, hogy a mainframe-ekre írt operációs rendszereinek eladását maguknak a mainframe-eknek az értékesítéséhez kötötte. A másik vizsgálat révén a Bizottság azt szeretné tisztázni, hogy a nagygépek szervizelése során az IBM nem alkalmaz-e negatív diszkriminációt a mainframe-ek eladási piacán jelen lévő versenytársaival szemben. Az első eljárást a T3 és a Turbo Hercules szotverfejlesztő cégek panasza alapján indította meg Brüsszel, a másodikat saját kezdeményezésre. Az IBM ennek dacára azonnal egyik legnagyobb versenytársát, a Microsoftot vádolta meg az ügyben. „Egyes versenytársaink, akik képtelenek voltak a piacon nyerni az alapvető innovációkba történő

befektetések révén, most azt akarják, hogy a piacszabályozó hatóságok teremtsenek számukra olyan piaci pozíciót, amelyet ők egyébként nem érdemeltek meg” – olvasható az IBM közleményében. A New York állambeli Armonk-ban székelő cég szerint „semmi alapja nincs azoknak az állításoknak, amelyeket a Microsoft és szatellit vállalatai fogalmaztak meg”. A Microsoft azonnal visszautasította a vádat. Szóvivője úgy fogalmazott, hogy cége valóban sok befektetést hajt végre olyan újonnan piacra lépő vállalatokban, mint amilyen a T3, de az IBM ellen benyújtott T3-panaszhoz semmi köze nincs. Ennek dacára a Microsoft is egyetért a T3 azon meggyőződésével, hogy a nagygépek piacán a vásárlóknak „nagyobb választékra és nagyobb nyitottságra” lenne szükségük – hangoztatta a szóvivő. Azt is hozzátette, hogy az ő ügyfeleik rendszeresen visszatérő igénye lenne a nagyobb interoperabilitás (együttműködési képesség)

megteremtése a mainframe-ek és „más platformok” között. A Bizottság hangsúlyozta: a vizsgálatok megindítása nem jelenti azt, hogy máris bizonyítékok állnának rendelkezésre a jogsértésről. Azt is aláhúzta azonban, hogy a panaszok elég súlyosak a formális vizsgálat megindításához. A vádak szerint ugyanis a mainframe-ek és az operációs rendszerek árukapcsolásával az alternatív fejlesztőket gyakorlatilag kizárta a piacról a tavaly 103,6 milliárd dolláros forgalmat lebonyolító és 12,3 milliárd dollár nettó profitot termelő IBM. Elképzelhető, hogy hasonló hatással járt a szervizelési szolgáltatások terén alkalmazott diszkrimináció is, főleg annak révén, hogy a kizárólag az IBM-től beszerezhető alkatrészeket versenytársainak korlátozottan vagy csak késve szállítja a cég. 96 A mainframe-ek világpiacának teljes tavalyi forgalmát 8,5 milliárd euróra becsülik a szakértők, ebből az Európai Gazdasági

Térség mintegy 3 milliárd eurót hasít ki. Ilyen nagy teljesítményű gépeket elsősorban kormányzati intézmények, nagyvállalatok és bankok használnak hatalmas mennyiségű adat tárolására és feldolgozására. Az Európai Bizottság az elmúlt években több jelentős ügyben is fellépett a számítástechnika amerikai nagyágyúinak versenyjogot sértő viselkedése ellen. A Microsoftot három alkalommal összesen 1,68 milliárd euróra bírságolta meg piaci erőfölényével való visszaélés miatt, az Intelt pedig tavaly hasonló okból 1,06 milliárd euróra büntette meg. Ez utóbbi határozat volt az EU történetének eddigi legnagyobb egyedi versenyügyi bírsága. Tavaly a Microsoft egy másik versenysértési ügyben (a böngészőprogramok körüli vitában) már inkább a Bizottsággal való megegyezést választotta, hogy elkerülje az újabb Versenyhivatali vizsgálat az üzemanyag piacokon - Visszaélt a MOL gazdasági erőfölényével? - A GVH

eljárást indított A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a MOL Magyar Olaj-és Gázipari Nyrt. (MOL) ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH fontosnak tartja, hogy versenyfelügyeleti hatáskörében eljárva a piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek, továbbá a fogyasztók védelme érdekében időről-időre vizsgálja a magyar gazdaság jelentős szereplőinek piaci magatartását, amennyiben azok felvethetik a verseny korlátozásának gyanúját. Az üzemanyagárak alakulása a GVH szerint számos tényező együttes hatásával magyarázható, így azokat befolyásolja többek között a jövedéki adó mértékének, a kőolaj világpiaci árának, valamint a forint dollárhoz viszonyított árfolyamának változása is. Az üzemanyagárak elmúlt időszakban történt szignifikáns változásai ugyanakkor felvetik azt a kérdést, hogy mindez mennyiben vezethető vissza a fent

említett tényezőkre, illetve ehhez mennyiben járul hozzá a MOL esetleges gazdasági erőfölényén alapuló indokolatlan árazása. Ezen okok elkülönítését a GVH szükségesnek tartotta versenyfelügyeleti eljárás keretében megvizsgálni, ezért 2010. május 11-én versenyfelügyeleti eljárást indított a MOL-lal szemben, mivel észlelései és a rendelkezésre álló piaci információk alapján felmerült annak a gyanúja, hogy a MOL üzemanyagpiacokon 2006. január 1 óta alkalmazott nagykereskedelmi árai túlzottan magasnak minősülnek, amelynek érezhető hatása lehet a kiskereskedelmi árakra is. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul, amely magában foglalja az erőfölény és a visszaélésszerűség vizsgálatát is. A versenytörvény szerint

az eljárás befejezésének határideje 6 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható. 97 Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj- 50/2010. Hazai előzmények A GVH a MOL piaci tevékenységét az elmúlt 15 évben közel húsz versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálta, amelyek nagy része a MOL akvizíciós tevékenységével, vagy egyes üzletágainak, leányvállalatainak kiszervezésével volt kapcsolatos. A GVH a MOL-lal szemben két erőfölényes, egy versenykorlátozó megállapodásra vonatkozó, valamint egy fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmába ütköző magatartással kapcsolatos eljárást folytatott le, melyeket a versenyhivatal jogsértés megállapítása nélkül zárt le. A GVH a MOL árazási magatartását eddig két alkalommal (a Vj-152/2000. és a Vj-33/2004. számú eljárásokban) vizsgálta A MOL nagykereskedelmi árazását

vizsgáló Vj-152/2000. számú versenyfelügyeleti eljárást 2001 januárjában lezáró határozatban a GVH nem állapított meg túlzó árazást, mint gazdasági erőfölénnyel való visszaélést, habár a MOL nagykereskedelmi piacon fennálló erőfölényes helyzete a versenyhivatal szerint fennállt. A Vj-33/2004 számú ügyben 2004. október 12-én született határozatában a GVH ismételten megállapította a MOL gazdasági erőfölényét az üzemanyag Magyarország területére kiterjedő nagykereskedelmi piacán, de a 2000-ig bezárólag alkalmazott árakat nem minősítette túlzónak. A szakértői számítások szerint a vizsgált időszak egészét tekintve a motorbenzin esetében kb. 8 százalékkal, a gázolaj esetében pedig kb. 12 százalékkal voltak magasabbak a tényleges nagykereskedelmi árak a költségalapon számított nagykereskedelmi áraknál, amely alapján a GVH nem látta megállapíthatónak a túlzottan magas üzemanyagárakat. A MOL

akvizíciói közül versenyfelügyeleti szempontból a legfontosabbak a MOL Tiszai Vegyi Kombinát Rt. (TVK) feletti, valamint a MOL Slovnaft as feletti irányításszerzései voltak, amelyeket a GVH engedélyezett (Vj-100/2001. és Vj158/2002 számú eljárások) Piaci szempontból ugyancsak fontosnak tekinthető, így külön kiemelendő a MOL-nak a BP magyarországi gázipari leányvállalata, a BP Gas Magyarország Kft. feletti irányításszerzése (Vj44/1999), a MOL INA Industrija Nafta da feletti, Horvát Köztársasággal közös irányításszerzése (Vj-125/2003.), továbbá a Shell Romania SRL felvásárlása (Vj-203/2004.) A GVH a Vj-100/2001. számú eljárásban azt vizsgálta, hogy a MOL ténylegesen rendelkezett-e irányítási jogokkal a TVK felett, illetve ehhez kapcsolódóan a GVH foglalkozott a MOL TVK feletti irányításszerzéssel megvalósuló összefonódásának engedélyezésére vonatkozó kérelmével is. A GVH 2001 november 7-i határozatában

megállapította, hogy a TVK igazgatóságában többségben vannak a MOL munkavállalói, ami azt eredményezi, hogy a MOL ténylegesen képes a TVK döntéseinek meghatározó befolyásolására. Ezek alapján a versenyhivatal úgy ítélte meg, hogy a MOL tényleges irányítással rendelkezik a TVK felett, amely a vállalkozások összefonódását eredményezi. A GVH álláspontja továbbá az volt, hogy – jóllehet külön-külön egyetlen érintett 98 árupiacon sem jön létre vagy erősödik meg gazdasági erőfölényes helyzet – összességében erősödik a vállalkozáscsoport vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzete, és ez értelemszerűen kihathat az egyes árupiacokra is. A versenyhivatal azonban az ebből adódó hátrányokat lényegesen meghaladónak ítélte azt, hogy az összefonódás nem csekély hatékonysági előnyöket is hordoz magában a vertikális integrációból adódóan, így összességében az összefonódást engedélyezte. A Slovnaft

a.s feletti irányítászerzés előzményeként a GVH a Vj-70/2000 számú eljárásban 2000. szeptember 1-jén engedélyezte, hogy a MOL a Slovnaft a.s felett, az azt irányító Slovintegra as és Slovbena as (S&S) gazdasági társaságokkal közösen irányítást szerezzen. A tranzakció keretében a MOL jogosulttá vált a Slovnaft részvényei 36,2 százalékának alaptőke-emelés, illetve adásvétel útján történő megszerzésére, továbbá vételi opciót szerzett a Slovnaft részvényei 51 százalékára vonatkozóan. A Slovnaft a.s feletti egyedüli irányítást a MOL két évvel később, az S&S-sel 2002. november 23-án kötött részvényvásárlási szerződéssel szerezte meg, amelyet a GVH a Vj-158/2002. számú eljárásban, 2003 január 21-én engedélyezett. Az eljárás során a GVH úgy ítélte meg, hogy habár a MOL erőfölényes helyzete – figyelembe véve a korábbi, Vj-152/2000. számú versenyfelügyeleti eljárás megállapításait, és a

TVK MOL általi időközben történt felvásárlását is – továbbra is fennállt, a piaci körülményekben a tranzakció hatására nem történtek olyan változások, amelyek a MOL-csoport gazdasági erőfölényes helyzetének erősödése irányába mutattak volna. Így a GVH úgy vélte, hogy az üzemanyagokon kívüli kőolajfeldolgozóipari termékek és a poliolefinek esetében a MOL-csoport az összefonódást követően sem került gazdasági erőfölényes helyzetbe, és a magyarországi üzemanyagkiskereskedelem tekintetében sem történt hátrányos változás a versenyhelyzetben. A GVH továbbá azon az állásponton volt, hogy az üzemanyag nagykereskedelmi piacokon az erőfölény erősödése egyrészt nem túl jelentős, másrészt a piaci helyzetben 2000 és 2002 között bekövetkezett változások egyértelműen a MOL-csoport gazdasági erőfölényének gyengülése irányába mutattak, így a fentiek alapján engedélyezte, hogy a MOL egyedüli

irányítást szerezzen a Slovnaft a.s felett Esetleges versenykorlátozó magatartása miatt a MOL egyszer került a GVH látóterébe. A Vj-163/2005 számú versenyfelügyeleti eljárásban 2006 március 16-án hozott határozatában, a versenyhivatal nem találta jogsértőnek a Prímagáz Hungária Ipari és Kereskedelmi Rt, a Total Hungaria Kft, a MOL és a Shell Gas Hungary Kereskedelmi Rt azon magatartását, miszerint a fenti vállalkozások az alumínium gázpalackok minőségére vonatkozó közlemények kiadásával, továbbá a Közép-Európai Gázterminál Rt vezérigazgatójának a Magyar PB Gázipari Egyesületéből történő kizárásával, illetve az acél gázpalackok becserélésére hirdetett egyeztetett akcióikkal a Közép-Európai Gázterminál Rt palackos PB-gáz piacáról való kiszorítására törekedtek volna. X. Externáliák 99 Ahogy azt már könyvünk elején említettük, a mikroökonómiában is fontos szerep hárul az államra. Célja a

piaci kudarcok kezelése, a piaci kudarcok okozta károk, hátrányok csökkentése. A piaci kudarcok első nagy csoportját, melyben a hatékony piaci mechanizmusok a tökéletlen verseny miatt sérülnek, kárt okozva ezzel a fogyasztóknak és az államnak, már részletesen tárgyaltuk. A továbbiakban az externáliák és közjavak problematikájával foglalkozunk, és vizsgáljuk meg ezek társadalmi-gazdasági hatásait, mutatunk rá a gazdaságvédelemmel való kapcsolatukra. A gazdasági szereplők együttműködése a modern gazdaságokban legtöbbször írásos adás-vételi szerződés formájában történik. Ez pontosan megfogalmazza, hogy milyen szolgáltatás nyújtása illetve igénybevétele képezi a szerződés tárgyát. Kifejezi a két fél önként vállalt részvételi hajlandóságát az adott tranzakcióban, meghatározza a szerzett jogokat és kötelezettségvállalásokat. Ezek a jogok és kötelezettségek mindkét félre úgynevezett tranzakciós

költségeket rónak. Természetesen mindkét gazdasági aktor (vagy ha úgy tetszik játékos) saját helyzetének optimalizálására, kifizetéseinek maximalizálására törekszik. Ez azt jelenti, hogy játékosaink csak azon költségek megfizetésében érdekeltek, melyek a tranzakciók során ráhárultak. Ezek azok, melyek a két fél közti szerződésben pontosan tisztázottak, rögzítettek. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy ezen tranzakciók tovagyűrűző hatásaként hat a szerződésben nem szereplő harmadik fél gazdasági, jóléti körülményeire. Ezt nevezzük külső gazdasági hatásnak (externália), mely kedvezően és kedvezőtlenül is befolyásolhatja a harmadik fél helyzetét. „Külső gazdasági, vagyis túlcsordulási hatás következik be, amikor a termelés vagy a fogyasztás járulékos költségeket vagy előnyöket okoz másoknak, mégpedig úgy, hogy azokat okozóik nem fizetik meg. A külső gazdasági hatás a gazdaság egyik szereplőjének

magatartása által egy másik szereplő jólétében előidézett olyan hatás, amely nem jelenik meg piaci tranzakciókban.” (Samuelson és Nordhaus (1998) Az externáliát előidéző tranzakciókat az externália forrásának, az extern hatás által érintett tevékenységet pedig az externália tárgyának nevezzük. A valós világban, a valós gazdaságban az externália gyakori jelenség, mi magunk is nyilván számtalanszor találkoztunk ezekkel akár a hétköznapi életünk során is. Az összefirkált házfalak, járművek, a szeméthegyekkel tarkított kiránduló utak, pihenők, a szomszéd házban működő asztalosműhely, éjszakai szórakozóhely, a közelünkbe telepített szemétégető, a megépült elkerülő utak, a kilátásunkat eltakaró (de legalább árnyékot adó) emeletes épületek mind-mind pozitívan vagy negatívan befolyásolják közérzetünket, hasznosságunkat, növelik vagy csökkentik tényleges költségeinket. Vidéki házunkból csodás

kilátás nyílt a szemközti domboldalra, ám a szomszéd telken (természetesen a miénknél jóval nagyobb) ház épült. Közérzetünk romlott, hasznosságunk csökkent a kilátás eltűnésével, ám mindeközben a délutáni tűző nap elől hűs árnyékot biztosít, és így megspóroljuk egy esetleges légkondicionáló berendezés beszerelését, azaz nyári villanyszámlánkra, költségeinkre ez jótékony hatással lesz. 100 Nyüzsgő, zajos, szennyezett levegőjű Budapestünkből gyakran vágynak ki emberek a vidék csendjébe, madárcsicsergős nyugalmába, a friss levegőre. Tegyük fel, hogy szereplőnk vásárol egy kis nyaralót magának a domboldalban és minden hétvégéjét itt tölti, ahol végre regenerálódhat a rohanó hétköznapok után. A nyaraló ára legyen 10 millió forint Mi történik azonban akkor, ha a sors furcsa fintora által nyaralójától 300 méterre halad el az új autópálya nyomvonala. Vége a nyugalomnak, vége a csendnek, a jó

levegőnek A tulajdonosnak jelentősen csökken a hasznossága, hiszen nyaralója éppen azt a funkciót nem tölti be, amiért azt megvette. Ezen kívül konkrét anyagi hátránya is származik belőle, hiszen nyaralójának értéke jelentősen lecsökken, akár több millió forintos kárt okozva tulajdonosának. Felmerül hát a kérdés, hogy ezeket a tranzakciós költségeket ki és hogyan téríti majd meg. Ugyanez a történet szemlélhető más szemszögből is. Ha ez a ház nem nyaraló, hanem állandó lakhely, akkor tulajdonosának ez hasznot is hozhat. A megépült autópálya gyorsan megközelíthetővé tesz munkahelyeket, infrastruktúrát hoz magával, és az évek óta tartó kilátástalan munkanélküliség végre megszűnik. Példáinkból láthatjuk, hogy egy adott gazdasági tranzakció a harmadik kívülálló félnek növelheti és csökkentheti is tranzakciós költségeit, megítélése tehát korántsem objektív. X.1 Az externáliák csoportosítása Az

externáliák többféleképpen csoportosíthatóak. Megkülönböztethetünk pozitív és negatív, valamint termelői és fogyasztói externáliát. Pozitív extern hatás esetén az externália forrásának tekintett termelői tevékenység illetve szolgáltatás hasznosság többletet és/vagy költségcsökkentést eredményezhet az externália kedvezményezettjének. Negatív externália esetén az externália forrásának tekintett termelői tevékenység illetve szolgáltatás költségnövekedést és/vagy hasznosság csökkenést okoz az externália kárvallottjának. A pótlólagosan jelentkező költségek részben alternatív költségként értelmezhetőek, hiszen azok nem feltétlenül tényleges kifizetésekben jelennek meg, hanem hasznosság elmaradást is jelenthetnek. Termelői externáliáról akkor beszélhetünk, ha valamilyen termelőtevékenység, termelő szolgáltatás az, ami az extern hatást előidézi. Fogyasztói externália esetében pedig valamilyen

fogyasztói tevékenység következménye a negatív illetve pozitív extern hatás létrejötte. Ahogy azt már említettük a pozitív és negatív externáliák megkülönböztetése illetve megítélése korántsem egyértelmű, különösen nehéz ez a fogyasztói externáliák esetében. X.2 Az extern hatások jóléti vesztesége 101 A gazdaság szereplői, mint azt már említettük alapvetően önérdekkövetőek, így például a termelés optimumának meghatározásakor egyéni költségeiket és egyéni hasznosságaikat, bevételeiket veszik figyelembe. Ám ha ezen termelői, szolgáltatói tevékenységek társadalmi szinten költség illetve hasznosságváltozást idéznek elő, az egyéni és társadalmi optimum pontok eltérhetnek egymástól. Negatív externália esetén a társadalmi optimum kisebb lesz, pozitív externália esetén a társadalmi optimum nagyobb lesz az egyéninél. Mindkét esetben jóléti veszteségek keletkeznek, melynek megszüntetése

tehát társadalmi érdek. Feladatunk tehát ezen külső gazdasági hatások belsővé tétele, vagy a közgazdaságtan szaknyelvén: az externáliák internalizálása. X.3 Az externáliák internalizálása X.31 Az adózás és szubvenció Két különböző megoldási technikával találkozhatunk. A. C Pigou volt az, aki először vetette fel az externáliák internalizálását, vagyis azt, hogy az externális költségeket az adózás eszközével közvetítsük a vállalkozások felé. Mivel a vállalat figyelmen kívül hagyja a külső gazdasági hatások költségeit, termelése meghaladja az optimális szintet. Pigou szerint az adó mértékének akkorának kell lennie, hogy az a vállalatok termelését oly mértékben csökkentse, hogy az a társadalmilag kívánatos mennyiséget érje el. Pozitív externália esetén Pigou az adott tevékenység támogatását javasolja szubvenciók formájában. Ennek a gondolatmenetnek több hiányossága is van Pigou az adózás

hatását a termelésre és a gazdaságra kompetitív feltételek mellett vizsgálta, miközben a valóságban a korlátozott piaci elmélet uralkodik és monopóliumok, multinacionális cégek torzítják a szabad piaci mechanizmusokat. Szintén távol áll a valóságtól, hogy egységnyi termelés egységnyi szennyezőanyag kibocsátással jár. Ha bele gondolunk, akkor ez erőteljesen függ az adott technika színvonalától. Bár Magyarországon is találkozhatunk ehhez hasonló megoldásokkal, gondoljunk csak a jövedéki adóra, mely adott egységre kivetett adó, függetlenül a termék előállításához kapcsolódó technológiától és szennyezőanyag-kibocsátástól. Baumol és Oates amerikai közgazdászok egy hatásosabb megoldással kísérleteztek a 70-es években. Véleményük szerint nem a szennyező termelést, hanem a szennyezőanyag-kibocsátást kell adóztatni. Valójában a javaslat nem a szennyezőanyag-kibocsátás mérését javasolja, hanem a

kibocsátás csökkentését egy társadalmilag meghatározott normaszintre. X.32 A kvótakereskedelem 102 Ennek egyik megnyilvánulási formája a kvótakereskedelem. Lényege, hogy a Föld asszimilációs képessége, károsanyag elnyelő képessége véges, így az elkövetkezendő évtizedek meghatározóak lesznek. A széndioxid kibocsátás szintjét világméretben határozzák meg, amit aztán évről évre néhány százalékkal csökkentenek. Ezt a mennyiséget osztják szét a kibocsátásért felelős országok között. Minden ország a számára meghatározott kvóta erejéig bocsáthat ki széndioxidot. Azok, akik nem használják fel a számukra meghatározott mennyiséget, eladhatják azoknak, akik a kvótánál nagyobb mennyiséget szándékoznak felhasználni. Ez a kereskedelem a kvótát fel nem használókat további csökkentésre serkenti, és az így megszerzett jövedelmet alternatív, úgynevezett zöld energiaforrások felhasználására fordítva

újabb és újabb kibocsátás csökkenés érhető el. A zöld energia egyre nagyobb mértékű felhasználása pedig egyre olcsóbbá teszi azt, megteremtve a fosszilis energia hordozókkal szembeni versenyképességét. X.33 A megállapodás Az internalizálás további lehetőségei közé tartozik a felek közötti kölcsönös megállapodás. A valóságban azonban az externália okozója ritkán ismeri el felelősségét, vagy az ellentételezés mértékével nem ért egyet (tiszai ciánszennyezés, habzó Rába). X.34 Jogi út A következő lépés ekkor a pereskedés, ami azonban évekig is elhúzódhat, és az esetleges kedvező bírói ítélet sem garantálja a kártérítés megfizetését. X.35 Bürokratikus megoldások Az externáliák kialakulásának megelőzése is lehet megoldás, melyet az állam bürokratikus úton, törvényekkel, rendeletekkel szabályozhat. Kötelezheti az adott vállalatot szűrőberendezések felszerelésére, esetlegesen megvonhatja tőle a

működési engedélyt, illetve büntetéseket szabhat ki az előírásokat megszegőknek. X.4 Környezetkárosítás, természetrombolás 103 Sajnos számtalan negatív externália ellentételezés nélkül okoz károkat a harmadik, szenvedő félnek. A kormányzatok legjobb akarata ellenére sem képes a költségeiket minimalizáló, környezetszennyező, környezetromboló cégek tevékenységét ellenőrizni, és azoknak gátat szabni. Milliárdos károkat, veszteségeket okoznak az illegális szennyezőanyag elhelyezéssel, gyakran radioaktív anyagok nem megfelelő kezelésével, tárolásával. Ezek a veszteségek nem mindig mérhetőek közvetlenül, gyakran csak áttételesen, hosszú évek multán jelentkeznek az emberi egészségben okozott károkban, a növény-és állatvilág pusztulásában, esetlegesen mutációjában. A rendőrség és a VPOP képtelen emberi és anyagi forrásainak korlátozott volta, a nem megfelelő törvényi háttér, és a nehézkes

bizonyíthatóság miatt hatékonyan dolgozni. A vizsgálat alá vont esetek száma kevés. És még kevesebb azon ügyeknek a száma, melyek pozitív eredménnyel zárultak, és a bűnösök valóban elnyerték méltó büntetésüket. „A környezetszennyezés az emberi társadalom környezetének kedvezőtlen irányú megváltoztatása a környezeti elemek, levegő, víz, talaj előnytelen összetétel- változásával és minőségromlásával járó tevékenység, illetve jelenség vagy maga az előnytelen összetétel-változást és minőségromlást okozó anyag. A környezetszennyezés lehet fizikai (zajszennyezés, hőszennyezés, fényszennyezés), kémiai (szennyvíz, talajszennyezés, túlzott agrokemizálás), vagy biológiai természetű (mesterségesen átalakított vagy tájidegen élőlények alkalmazása)”. (Wikipédia) A levegőszennyezés főbb formái a széndioxid kibocsátás, az ólom és szénmonoxid levegőbe juttatása. A talajszennyezés leggyakoribb

forrásai az illegális szemétlerakók. Mivel az esetek többségében nem tartják be a környezetvédelmi előírásokat, nehézfémek és toxinok szivároghatnak a talajba. A talajt főleg rovarirtószerekkel, növényvédőszerekkel, műtrágyával, hulladékokkal, rossz minőségű öntözővízzel szennyezik. Ezeket az anyagokat a növények felszívják, és rajtuk keresztül az állatok és az emberek szervezetébe kerülhet. A földbe került hulladékok ráadásul nagyon lassan bomlanak le, különösen, ha nem tudnak reakcióba lépni a levegővel (ami viszont a bűz terjedését vonja maga után!). Néhány hulladékfajta lebomlási ideje: Papír: 2-5 hónap Tetra Pak: 5 év Pelenka: 50-100 év Konzervdoboz: 50-100 év Zöld üveg: 1 millió év Műanyag flakon: soha 104 X.6 Környezetvédelem „A hazai háromezer szemétlerakó közül kétszáz sem felel meg az előírásoknak. Az illegális lerakók feltérképezésében a környezetvédelmi minisztérium a

műholdas kincsvadászok segítségét is igénybe veszi. A környezetvédelmi hatóságok uniós támogatással nemrégiben fejezték be a legális és illegális hulladéklerakók helyzetének átfogó felmérését. A jövő év elejére találkozót javasol a Magyar Geocaching Egyesületetnek írt levelében Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter. A tárca az Indexen nemrégiben megjelent cikknyomán vette fel a kapcsolatot az egyesülettel. A magyar "kincsvadászok" amerikai társaik ötletét a csúcstechnológiával megtoldva láttak neki az illegális szeméthalmok GPS alapú feltérképezésének. A geocaching.hu honlapon gyülekező adatbázis jelenleg 31 illegális lerakó adatait tartalmazza, ahol autóroncstól kezdve a háztartási szeméten át a döglött kutyáig minden található. Az oldal készítői így próbálják gyors intézkedésre bírni a hatóságokat. A civil kezdeményezés az igazi Kóródi Mária levelében kifejti, hogy korábban is

nagyon tetszett neki a GPSalapú tájékozódás és a természetjárással egybekötött "kincskeresés". Az önkéntes természetvédelem, és a hatóságok mozgósításának ötletéhez viszont már tényleg gratulálnia kell. A miniszter kifejezi abbéli reményét, hogy az eldugott környezetkárosító lerakók pontos adatbázisa megkönnyíti a környezetvédelmi hatóságok munkáját. Egyébként nemrégiben fejeződött be a magyarországi legális és illegális szemétlerakók uniós támogatásból végzett feltérképezése. Egy évig készült az adatbázis A tárca még az előző ciklusban írt ki tendert a magyarországi hulladéklerakók felmérésére. A Phare forrásokból finanszírozott pályázatot egy holland cég nyerte meg, mondta el az Index kérdésére Battai Eszter, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sajtófőnök helyettese. Az Európában egyedülálló adatbázisban az összes legális és illegális lerakó szerepel, még az

1950 után bezártak is. A településeket a felmérő cég megbízásából kérdezőbiztosok járták. A környéken található lerakókról mindenhol a polgármestert és a környezetgazdálkodási szakértőket kérdezték. 105 Kérdőív és légifelvétel Az illegális lerakókról szintén az önkormányzati vezetők és szakértők számoltak be. A felmérés jobbára kérdőívek alapján folyt, de a helyszíneket légifelvételek alapján is elemezték, mondta Battai Eszter. A felmérés egy éve kezdődött, az adatbázist pedig most tesztelik. Januártól a környezetvédelmi hatóságok ez alapján dolgoznak, és ebbe viszik be az új adatokat. Magyarországon minden könyezetszennyezésre igaz, hogy az állampolgári bejelentést követően a felügyelet köteles kimenni és megvizsgálni. A lerakók alig 3-4 százaléka megfelelő A felmérésben már eleve négy kategóriába sorolták a lerakókat. Eszerint léteznek azonnali bezárásra ítélt helyszínek,

olyanok, amelyek működése egy ideig elképzelhető, valamint esetleg felújítható és még hosszú távon üzemeltethető lerakók. A felmérésből kiderült, hogy a mintegy háromezer magyarországi hulladéklerakó alig 3-4 százaléka felel meg az európai uniós követelményeknek. Vagyis sok feladat hárul még az önkormányzatokra és a minisztériumra, mondta Battai Eszter. A felújításhoz és az új lerakók létesítéséhez van lehetőség EU támogatást igényelni. A felmérési projekt végén tett javaslatokat elfogadva egyébként könnyebb elnyerni a támogatást. A most elfogadott hulladékkazdálkodási tervnek ugyancsak része a téma. 2009 után ugyanis már Magyarországon sem működhet olyan lerakó, amely nem felel meg a követelményeknek, emlékeztetett Battai Eszter Értékesek lehetnek az eredmények Az átfogó munka nyomán hamarosan elkészül a "hivatalos" adatbázis, a miniszter azonban a GPS-kincskeresőknek elismeri, hogy valódi

eredményt csak az ehhez hasonló civil kezdeményezések segítségével lehet elérni. A magyarországi hulladékkezelés helyzete közel sem rózsás, ezért a minisztérium örömmel fogadja a társadalmi kezdeményezéseket, mint például a Hulladék Munkaszövetség visszaváltható palackokért indított kampányát, a Hajtás Pajtás szárazelemgyűjtő akcióját és a Geocaching Egyesület 106 "Keress ládát! Vidd el a szemetet!" mozgalmát, írta levelében a környezetvédelmi miniszter.” XI.5 A globális felmelegedés, mint externália, a Föld, mint közjószág Egy túlméretezett világ -avagy a globális felmelegedés gazdasági hatásai Az üvegházhatás a légkör hőmegtartó tulajdonsága, ami számos dologtól függ: a Nap sugárzásától, az atmoszféra sűrűségétől és az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjától. Az atmoszférát termikus tulajdonságai alapján hat rétegre oszthatjuk fel. Ezek a felszíntől távolodva

a toposzféra, a sztratoszféra, a mezoszféra, az ionoszféra, az exoszféra és a magnetoszféra. A bolygónkat körülvevő vékony gázréteg 30-40 kilométeres magasságig össztömegének 99%-át tartalmazza. Az üvegházhatás szempontjából számunkra ez a lényeges terület. Ebben a vékony gázrétegben találunk állandó mennyiségű összetevőket, mint a nitrogén (78%), az oxigén (21%), egy kevés nemesgázt, mint az argon, a hélium, a kripton, a xenon, valamint változó mennyiségű összetevőket, mint a széndioxid, a metán, a hidrogén, az ózon, a szénmonoxid és a vízgőz, melynek mennyisége igen erősen változó. Ez utóbbiak „felelősek” az üvegházhatás kialakulásáért. A sugárzások nagy része a Napból ered, melyek elektromágneses sugárzás formájában érik el a Földet. Ezen sugarak közül a magaslégköri ózon(szerencsére!) a röntgen-és ultraibolya sugarak nagy részét elnyeli, amely így nem jut el a Föld felszínéig. A

légkör állandó összetevőin nincs elnyelési veszteség, ellenben a változó mennyiségű gázok közül a vízgőz és a széndioxid jelentős abszorbens, így ennek egy része nem jut el a földfelszínre, hanem a légkört melegíti. A Föld elnyeli a beérkező elektromágneses sugárzás egy részét, és a többit hősugárzás formájában veri vissza. Egyrészt fontos, hogy milyen felületről verődik vissza -hiszen más a visszaverő képessége (az albedója) a felhőzetnek, a jégnek, a hófelszínnek, az erdőnek vagy a tengernek- másrészt fontos, hogy a visszaverődő hősugárzásnak más a hullámhossz-tartománya, mint a beérkező elektromágneses sugárzásnak, ugyanis az így visszavert sugárzást egyes spektrumtartományokban a vízgőz, a metán és a széndioxid elnyeli, hozzájárulva ezzel a Föld hőmérsékletének emelkedéséhez. Ez az üvegházhatás rendkívül fontos az élet szempontjából, e nélkül ugyanis a Föld átlaghőmérséklete -18

°C lenne. A jelenlegi átlaghőmérséklet +15 °C, vagyis a Földön érvényesülő üvegházhatás 33 fokkal emeli az átlaghőmérsékletet. A Vénuszon példának okáért a légkör 95%-a széndioxid, így annak felszíne szerény 450-470 °C-ra hevült, míg a Marson az alig érvényesülő üvegházhatás következtében a felszínen az átlaghőmérséklet -50°C körül alakul. 107 A globális felmelegedésért alapvetően két gáz felelős: a széndioxid és a metán. Ezen gázok légköri koncentrációja ugyanis az elmúlt 200 évben exponenciális növekedésnek indult. A széndioxid legnagyobb „bűne”, hogy a légköri tartózkodási ideje 20 és 150!! év között mozog. Ez azt jelenti, hogy amit ma teszünk annak az elkövetkező 30-50 évben nincs komoly hatása az éghajlatváltozásra, viszont az elkövetkezendő egy-két évtized „munkássága” alapvetően befolyásolhatja a századvég globális éghajlatát. Az emberiség széndioxid kibocsátása

a múlt század közepe táján 1600 millió tonna volt, 2000-ben viszont már 8000 millió tonna, vagyis 50 év alatt az ötszörösére nőtt!! Az egyes gázok légköri koncentrációjának mértékegysége a ppm (part per million), azaz egy ezred ezrelék. Az elmúlt kb 400 000 évben ez a koncentráció sosem haladta meg a 300 ppm-et, de az ipari forradalom óta exponenciális növekedésnek indult, így ma jelenleg 380 ppm körüli ez az érték, és amennyiben a kibocsátás üteme ezen görbe mentén halad, 2035-re elérhetjük az 550 ppm-et. Ezen koncentráció-növekedés elsősorban emberi tevékenységnek köszönhető és nem egyéb, rajtunk kívülálló okoknak. Az 550 ppm érték akkor is bekövetkezik a század közepére, ha a széndioxid kibocsátásunk a jelenlegi szinten stabilizálódik. A következmények a jelenlegi kutatások tükrében csak valószínűsíthetőek. Minél távolabbi időpontra tekintünk előre, annál bizonytalanabbak az előrejelzések. Az

azonban kétségtelen, hogy világméretű problémával állunk szemben, amely szélsőséges esetben globális katasztrófához is vezethet. Ezek az előrejelzések az elkövetkezendő 50-100 évben a globális átlaghőmérséklet 2-5°C-os emelkedését valószínűsítik, melynek rendkívül komoly és szerteágazó következményei lehetnek, és olyan öngerjesztő folyamatokat indíthatnak el, melyek visszafordíthatatlanokká válhatnak. Az éghajlatváltozás az emberiség alapvető életfeltételeit fenyegeti: a lakóhely elvesztését, a vízhez való hozzájutást, az élelmiszer-termelést, az emberek egészségét. A teljesség igénye nélkül vizsgáljuk meg az esetleges következményeket! Vázoljuk fel a sötétebb jövőt és értsük meg most, hogy az emberiség nem juthat el erre a szintre, mert ennek következményei már beláthatatlanok. Egy kb. 3-5 °C-os felmelegedés esetén a sarki jégsapkák olvadása megállíthatatlan lesz. Ezen problémával már sajnos

jelen pillanatban is szembe kell néznünk. A jégsapka olvadása jelentősen emelheti a tenger vízszintjét Nem csak a hatalmas vízmennyiségről van itt szó, hanem arról is, hogy a melegebb víznek nagyobb a térfogata, így ez a vízszintemelkedés akár 0.6-15 méter is lehet, ami több százmillió ember lakhelyét fenyegeti Dél-Kelet Ázsiában, a csendes-óceáni és karib-tengeri szigeteken, Londonban, New Yorkban, Tokióban, Kairóban, Floridában, Hollandiában. Ráadásul a víz jóval több hőt képes elnyelni, mint a jég, ami a folyamatot csak tovább erősíti. A gleccserek a felmelegedés következtében visszahúzódnak, sőt eltűnnek, mivel nyáron több jég olvad el, mint amennyi télen újra megfagy. Rohamos 108 olvadásnak indult a Columbia-gleccser, az Upsala-gleccser, McCall-gleccser, Place-gleccser stb. Egyes kutatók szerint 2007-re a gleccserek 90%-a elolvadt A Himalája gleccserei a század közepére teljesen eltűnhetnek, ami százmilliók

ivóvízellátását fenyegeti. A jég olvadása szélsőséges esetben katalizátorként működésbe hozhatja a metánt, melynek légköri tartózkodási ideje ugyan csak 4-5 év, de sokkalta hatékonyabban idézi elő az üvegház-hatást. Szibéria jegének olvadása az alatta elterülő hatalmas tőzeg-lápból akár 450 milliárd tonna metánt szabadíthat fel, ami rövidtávon megfelel annak, mintha 23-szor annyi széndioxid szabadulna fel és a széndioxid légköri koncentrációja a 3900 ppm-et is elérheti! A tengervíz hőmérsékletének emelkedése tovább rontja a helyzetet. A széndioxid ugyanis nehezebben oldódik melegebb vízben, így bekövetkezik a tengervíz elsavasodása, ami a rendkívül érzékeny tengeri ökoszisztémában okoz felbecsülhetetlen károkat, a teljes halállomány akár 40-50 %-a is kipusztulhat. A melegebb éghajlat kedvez a vírusoknak, a betegséget terjesztő rovaroknak. Nagyobb mértékben terjed el a malária, a Dengue-láz, a sárgaláz,

az agyvelőgyulladás vagy a vírusos agyhártyagyulladás. Megzavarodik az időjárás és egyre gyakrabban találkozunk szélsőséges időjárási viszonyokkal. Gyakoribbak és a korábbinál hevesebbek a tornádók, hurrikánok. Ha nem is következik be bizonyos területeken a csapadék mennyiségének drasztikusabb változása, annak eloszlása szélsőségesebbé válik. Gyakoribbak az aszályos időszakok, amit heves, áradásokkal kísért felhőszakadások váltanak fel, míg más területeken megindul az elsivatagosodás. Az esőerdők kiirtása is jelentős mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz. Az égetéses irtás során hatalmas mennyiségű széndioxid kerül a légkörbe, ugyanakkor jelentősen csökken az esőerdők csapadékképző képessége. Ezen területeket elsősorban állattenyésztésre használják, amely ugyancsak okozója a globális felmelegedésnek. Hiszen a hígtrágya valamint a kérődzők bendőjében képződött baktériumok jelentős

metánképzők. Ugyancsak nagy mennyiségű metán képződik a hulladéklerakókból és a rizstermelésből, amely meglepő módon az emberi eredetű metánkibocsátás több mint egynegyedéért felelős. Az üvegházhatású gázok azért módosítják a légkör összetételét, azért nő ezen gázok légköri koncentrációja, mert ezek elnyelői bioszféra léptékben beteltek. Az ember meggondolatlan anyag-és energiaáramlások létrehozásával felborította, megbolygatta a biogeokémiai ciklusok kialakult önszabályozó rendszerét. Megváltozott a felszín vegetációs borítása, és ezzel a felszín sugárzási-elnyelési képessége. A szárazföld negyede mezőgazdasági művelés alá vont terület. Ezáltal csökken a felszín szénmegkötő és hőelnyelő képessége Az állandó fogyásban lévő természetes felszínborítottság és vegetáció az üvegházhatású gázok kibocsátásával vetélkedő terhelés, melyek ráadásul egymás hatásait erősítik.

109 Ez csak néhány lehetséges következménye, illetve oka egy 3-5 °C-os hőmérséklet-emelkedésnek. Egyértelmű tehát, hogy az emberiségnek szembe kell néznie az eddigi legnagyobb, világméretű piaci kudarccal, és hosszútávú, átfogó stratégiát kell kidolgoznia a probléma kezelésére. Milyen széndioxid koncentráció az, ami az emberiség számára hosszútávon is fenntartható és nem aránytalanul költséges? A legtöbb tudós 450-550 ppm értéket határoz meg, amely akkor valósítható meg, ha az elkövetkezendő 10-20 évben éri el a globális kibocsátás a maximumát, majd éves szinten 2-3%-kal csökken. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 2050-re az előrejelzések szerint a gazdaság teljesítménye a mainak 3-4szerese lesz, akkor ez az egységnyi GDP-re eső kibocsátás negyedére való csökkentését követeli meg. Célunk tehát egy alacsonyabb üvegházgáz-kibocsátású gazdaságba való átmenet. A klímatudatosság (percepció)

kialakítása, a terhelés csökkentése (mitigáció) és az új körülményekhez való minél hatékonyabb alkalmazkodás (adaptáció) megvalósítása. Ahhoz, hogy mindez megfelelően működhessen a szakpolitikának, az ország kormányainak, a regionális gazdasági egységeknek ki kell dolgoznia és elő kell segítenie, illetve kikényszerítenie az egészséges piaci visszajelzéseket, úrrá kell lennie a piac kudarcain, figyelembe véve az esélyegyenlőség és méltányosság elvét. A közgazdaságtan elméletében új fejezet íródik: az externáliák internalizálása immáron a világ létét jelenthetik. Milyen költségeket ró tehát a világra a kibocsátás-csökkentés kényszere, az új, nem szénalapú technológia bevezetése és elterjesztése? Mi kerül a mérleg két oldalába, és merre billen jelen pillanatban? Az egyes jelentések szerint (BAU szcenárió), ha összevetjük a szén társadalmi költségeit az elhárítás, a mitigáció

költségeivel, akkor a legtöbb ágazatban ez nettó hasznot hoz. Egyes vélemények szerint a világ teljes GDP-jének 1%-a kell a stabilizációs pályára való átálláshoz. Komoly problémát okoz azonban, hogy a költségek nem egyenletesen oszlanak el. A legszegényebb országok azok, melyek jelen pillanatban is veszélyeztetettek. Hátrányos földrajzi helyzetűek, hiszen általában itt az éghajlat eleve melegebb, jobban ki vannak téve a szárazságnak, illetve jobban szenvednek a csapadék éven belüli változásától. Erősen függnek a mezőgazdaságtól, így az éghajlatváltozás őket érzékenyebben érinti, nincs megfelelő egészségügyi ellátásuk, általában politikai nehézségekkel küzdenek, magas a korrupció mértéke, gyenge a közigazgatás. Alacsony GDP jellemzi őket, ami tovább nehezíti az éghajlat-változáshoz való alkalmazkodásukat. Ugyanakkor pont ezek az országok azok, melyek csak kis mértékben járulnak hozzá a globális

felmelegedéshez. Jogos, elvárható és igazságos lenne tehát, ha a világ vezető gazdasági hatalmai segítenék és tehermentesítenék ezeket az országokat. A fejlődő országok eddigi sikertörténetei azt mutatják, hogy igen erőteljesen a szénalapú kibocsátás dominál a gazdaságban. Amennyiben tehát 110 nem támogatjuk ezekben az országokban az alacsony széntartalmú technológiák adaptációját, úgy nyilván a gyors gazdasági növekedés érdekében az egyszerűbb és jelen pillanatban jóval olcsóbb fosszilis tüzelőanyagok felhasználása felé fordulnak. Első lépésként a segélyek jelentős emelésére lenne szükség, majd az egyre erőteljesebb éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás elősegítése, például a szélsőséges időjárási viszonyokat is jól tűrő növények kifejlesztése. Sokkal nehezebb a helyzet azokban az országokban ahol már kialakult technológiák átalakításáról van szó, hiszen nyilvánvaló gazdasági-és

lobbi érdekek akadályozzák a stabilizációs pályára való átállást. A szakpolitikának ebben a kialakult helyzetben három alapvető elemre kell koncentrálnia: A szén árazására, a technológia politikára és a magatartásbeli változásokra. A szakpolitika első eleme tehát a szén megfelelő árazása. Az üvegházgázok közgazdasági értelemben externáliák, okozói jelentős költségeket rónak környezetükre, a világra, az elkövetkezendő generációkra, de ők maguk nem szembesülnek tevékenységeik minden következményével. A BAU jelentés szerint, mint azt már említettük, az externális költségek már jelen pillanatban is meghaladják a mitigáció, az elhárítás költségeit. Az azonnali cselekvések, melyek a stabilizációs pályára való átállást hivatottak elérni, különösen hosszabb távon, jelentős haszonnal kecsegtetnek. A szén megfelelő beárazása azt jelenti, hogy az embereket szembesítik tevékenységeik teljes társadalmi

költségével. Ez az embereket, vállalkozásokat arra kényszeríti, hogy a magas széntartalmú áruktól és szolgáltatásoktól elpártoljanak, és az alacsony széntartalmú alternatívákba fektessenek be. A szakmapolitikai eszköz kiválasztása függ az ország nemzeti körülményeitől, az egyes ágazatok jellemzőitől, valamint az éghajlat-változási és más szakmapolitikák közötti kapcsolattól. A megadóztatás azzal az előnnyel jár, hogy egy állandó állami bevételt biztosít, míg a kereskedelem esetén az árverés elterjedése nagy valószínűséggel nagyon jó hatással lesz a hatékonyságra, az elosztásra és az államháztartásra. Egyes országoknak a kereskedelmi kezdeményezésekre kellene összpontosítaniuk, másoknak az adózásra és a szabályozásra, míg ismét másoknak ezen szakmapolitikák egyfajta keverékére. Ezek kiválasztása pedig ágazatonként változhat. Az adózás bevezetése különösen rövidtávon jótékony hatással

van ugyan az államháztartásra, azonban az adómultiplikátoron keresztül csökkentheti az össztársadalmi kibocsátást. A vállalkozások a legtöbb ágazatban igyekeznek majd költségeiket továbbhárítani a fogyasztókra, így a kényszerítő erő hatása jelentősen csökkenhet, nő az infláció és a lakosság elégedetlensége. Jól át kell tehát gondolni, hogy hol alkalmazzuk az internalizálás ezen formáját. Az tagadhatatlan, hogy szembesítenünk kell az externáliát okozókat a környezetükre rótt költségekkel, ám felmerül az a kérdés, hogy az áthárított költségek miatt szükséges kompenzációs költségek ellenhatása nem lesz-e nagyobb, mint az államháztartás bevételeinek növekedése. Ebben az esetben nem az állam allokációs funkciója a legfontosabb, hanem a gazdaság stabilizációs pályára való átállítása és egy fenntartható növekedési pálya elérése. Hosszabb távon persze épp ez az ami a 111 fogyasztók

figyelmét a kedvezőbb alternatívák felé fordíthatja, ám a pillanatnyi életszínvonal romlás sok országban nehezen felvállalható, illetve elfogadtatható. Meg kell értenünk, hogy minél később alkotjuk meg a kibocsátás csökkentést szolgáló határozott intézkedés-sorozatot, annál jelentősebbek lesznek a mitigációs költségek. A kereskedelmi rendszerek alkalmazása hatékony módszer lehet arra, hogy ország- és ágazatszerte kiegyenlítődjék a szén ára. A kibocsátáskereskedelem hasznának beszedése érdekében a rendszernek ösztönző elemeket kell biztosítania a rugalmas és hatékony válasz érdekében. A kereskedelmi rendszer céljának kiszélesítése a költségek és a kiszámíthatatlanság csökkentésére irányul. A jövőbeni szabályok és rendszerformák átláthatósága és kiszámíthatósága segít bizalmat kiépíteni a jövőbeni szénár iránt. A magatartási és befektetési döntések befolyásolása érdekében a

befektetőknek és a fogyasztóknak hinniük kell abban, hogy a szén ára fenntartható lesz a jövőben. Az olyan befektetések, mint egy erőmű, épületek, ipari üzemek és légi járművek több évtizedig tartanak. Ha nincs bizalom az éghajlat-változási politikák megmaradását illetően, akkor a vállalkozások döntéshozatalkor nem tekintik tényezőnek a szén árát. Ennek következménye lehet a hosszú távú, magas széntartalmú infrastruktúrába való túlzott befektetés – mely a kibocsátások későbbi csökkentését eredményezi, sokkal nagyobb költséggel, és nehezebben. A legtöbb alacsony széntartalmú technológia jelenleg sokkal többe kerül, mint a fosszilis tüzelőanyagú alternatívák, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a technológiák költsége számuk növekedésével és a tapasztalatokkal csökken. A bizalom kiépítéséhez időre van szükség. Az elkövetkezendő 10-20 év az áttérés időszaka lesz egy olyan világról, ahol a

szénárazás rendszere gyerekcipőben jár egy olyanra, ahol a szénárazás általános és automatikus tényezőként lép fel egy döntés meghozatala során. Nagy kérdés azonban, hogy az egyes stratégiai elemek között létrejön-e a szükséges szinergia, a kialakult hatásmechanizmusok egymást erősíthetik, ami mind pozitív, mind negatív irányba is hathat. Vagyis az adaptációs eszközök és a mitigációs lehetőségek közötti szinergia lehet negatív irányú is. A bekövetkezett negatív hatásokra kényszerválaszok sora születhet, számos felmerülő problémára utólagosan kell reagálnunk. Az árvíz okozta károkat enyhítenünk kell, aszályos időszakban öntözünk, kánikula esetén többet használjuk a légkondicionáló berendezéseket. Ezek azonban pozitívan csatolnak vissza az okokhoz, növelve ezáltal a környezeti terhelést. Az elkerülhetetlen, hogy a jövőben ilyen válaszok szülessenek, de egyre inkább kell a megelőzésre fordítanunk

a figyelmet, a megfelelő gátrendszerekkel való védekezésre, a szárazságot jobban tűrő növények termesztésére, a megfelelő szigetelésű és árnyékolástechnikájú építkezésekre stb. Feladatunk tehát a pozitív visszacsatolások felerősítése, másrészt a rendszerszemléletű megoldások preferálása. Nem csak az üvegházhatás problémájával kell szembenéznünk, hanem az egyre erősödő környezeti terheléssel (erdőirtás, intenzív mezőgazdasági művelés) 112 és a népesség további rohamos növekedésével. A jelenlegi szabályozás a kimeneti oldalon próbál eredményeket felmutatni, a rendszerből távozó széndioxid és metán mennyiségét próbálja csökkenteni. Ennek érdekében nyúl bele a rendszerbe és szabályozza annak bizonyos elemeit. Azonban az egyes elemek szabályozásával csak annyit érünk el, hogy a gazdasági szereplők kiskapukat keresnek és a szabályozatlan oldalon kibújnak, elkerülve ezzel a szabályozás

okozta rövidtávú veszteségeket és átterhelések jönnek létre. Életünk minden cselekvését alá kell rendelnünk a fosszilis energiafelhasználás csökkentésének. De valójában nem is kibocsátás-csökkentésről, hanem terhelés-csökkentésről kell beszélnünk, melyek magukban foglalják a kibocsátásokat a természeti erőforrások kitermelését és a térfelhasználást. Ezek elválaszthatatlanok egymástól. Ha használunk valamilyen természeti erőforrást, akkor nyilván kibocsátás is történik és fordítva. Vagyis ahol output van, ott input is. Ha a kibocsátásokat mennyiségileg akarjuk csökkenteni, akkor az inputokat kell szabályoznunk, azaz a természeti erőforrás felhasználását és a térhasználatot kell visszafogni. Feladatunk tehát nem az egyes területek elkülönült kezelése, hanem az egész fennálló struktúra megváltoztatása, a legfontosabb tényezővel, az emberrel való foglalkozás, aki viselkedésével, szemléletével,

döntéseivel meghatározza a környezet terhelésének mértékét. Olyan alapvető szemléletváltozáson kell átmennünk, amely gyökeresen változtatná meg az eddig becsontosodott struktúrákat. Olyan rendszerek épültek ki, amelyeken nagyon nehéz változtatni. Az ember hozzákötötte létét az általa kialakított struktúrákhoz Jól látható, hogy rabjai vagyunk a kialakult energiatermelő-és ellátó rendszereknek, az életünket megkönnyítő gépeknek, a kommunális és közlekedési infrastruktúrának. Egyelőre elképzelhetetlennek, irreálisnak tűnik, hogy a társadalom beleegyezne a már kiépült struktúrák gyökeres megváltoztatásába. A feladat tehát véleményem szerint bonyolultabb és komplexebb, mint azt nagyon sok elemzés leírja. A versengés, az egyre nagyobb profit hajszolása mind a vállalkozások, mind az egyének szintjén egy számunkra magasabb színvonalú élet reményében, a rövidtávú magánérdekeknek a közösségi és

természeti értékek elé helyezése, nem kiút számunkra. Gazdasági nagyhatalmak üzleti és lobbi érdekei nem ebbe az irányba mutatnak. Az olaj még hosszú ideig több ezermilliárdos üzlet marad Jelen pillanatban nem látom azokat a kényszerítő erőket, melyek rövidtávon komolyan csökkenthetnék a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását. Pedig a stabilizációs pályára állás azonnali cselekvési programot kíván. Ehelyett naponta újabb és újabb szénalapú beruházások jönnek létre (Mátra Erőmű 200 milliárd forint értékben), melyeknek csak a megtérülési ideje 25 év, és bár széndioxid kibocsátásuk a modern technika és szűrő berendezések révén jelentősen csökken, hatékonysága is legalább ilyen mértékben nő. A végeredmény tehát ugyanakkora kibocsátási volumen. Saját pesszimizmusom a probléma megoldását illetően itt nem ér véget. A kutatók által meghatározott elhárítási költségek- mint azt már említettem- a

világ GDP-jének 1%-át is kitehetik. Ez hatalmas összeg, több százmilliárd dollárra rúghat évente. Ha azonban azt nézzük, hogy a világ éves fegyverkezési 113 költsége meghaladja az ezermilliárd dollárt, ami a világ GDP-jének közel 3%-a, a kép sokkal sötétebb. Az őserdők irtásából, fakitermelésből szerzett jövedelem éves szinten 5-10 milliárd dollár, miközben az USA csak az iraki háború folytatására megszavazott 238 milliárd dollárt. Milyen világméretű stratégiai játék zajlik tehát az elkövetkezendő évtizedekben? A világ játékosai vajon kooperálnak vagy sem? A nyertesnyertes stratégiát „választjuk” vagy a vesztes-vesztes stratégiát? XI. Magánjavak és közjavak XI.1 Tiszta magánjavak A tiszta magánjavak körét a hagyományos piaci jószágok és szolgáltatások alkotják, úgymint a tej, kenyér, benzin, autó, jogi tanácsadás, szervízszolgáltatások, fodrász stb. A magánjavak jellemzője, hogy azokhoz

általában a piacon, anyagi ellentételezés fejében lehet hozzájutni. A termék vagy szolgáltatás tulajdonosához kerülve birtokosa szabadon dönthet felhasználásáról. A tiszta magánjavak esetében tehát könnyen megvalósítható bizonyos szereplők kizárása a fogyasztásból. Ezen jószágok fogyasztása csökkenti a mások rendelkezésére álló mennyiséget, ami a fogyasztók közötti rivalizáláshoz vezethet. XI.2 Tiszta közjavak A tiszta közjavak tulajdonságait könnyen meghatározhatjuk az előzőek alapján. A tiszta közjószágok az emberek egyéni igényeit kisebb-nagyobb csoportokban képesek kielégíteni. Ez lehet egy falu lakossága, egy tömbház lakói, de akár a Föld teljes népessége. A közjószágok jellemzője, hogy azok használatából senki sem zárható ki, illetve a kizárás költsége irreálisan magas. Közjószágok esetében nem tapasztalunk rivalizálást a fogyasztók között, és a közjószág fogyasztása nem csökkenti a

többiek rendelkezésére álló mennyiséget. Gondoljanak az utcai közvilágításra. Fogyasztásából senki sem zárható ki (nem kérhetünk pénzt mindenkitől, aki elhaladt alatta!), mennyisége nem csökken a fogyasztás során, és azt hiszem senki sem látott még egymással rivalizáló fogyasztókat a lámpák környékén. :-) A közjószágok klasszikus példája a világítótorony esete, mely minden arra járó hajónak segítséget nyújt ellentételezés nélkül, annak hasznából egyetlen hajó sem zárható ki, érte pénz nem kérhető, és fénye nem csökken akárhány hajó is halad el előtte. 114 XI.3 A vegyes javak Vannak azonban olyan termékek, melyek tulajdonságaik, jellemzőik alapján mindkét csoportba besorolhatók. Ezeket a jószágokat hívjuk vegyes jószágoknak. A vegyes javak egyik csoportjában ugyan nem valósítható meg a fogyasztásból való kizárás, ellenben mennyisége véges, így jellemzően rivalizálás alakulhat ki

használói között. Ezek az úgynevezett túlzsúfoltságra hajlamos javak, melyeknél területi, kapacitásbeli korlátok keletkezhetnek. Ilyen lehet egy szabadstrand, egy ingyen látogatható múzeum vagy egy lift. Másik csoportjába azok a jószágok sorolhatóak, melyek fogyasztásakor nem csökken érzékelhetően a rendelkezésre álló mennyiség, de megvalósítható bizonyos fogyasztók kizárása, vagyis lehetőség nyílik bizonyos ellentételezés, díjbeszedés meghatározása. Ilyen közösségi fogyasztás lehet az internethasználat, a kábeltévé hálózat, vagy a gáz-és ivóvíz szolgáltatás. A kizárás megvalósítása több esetben is megoldhatatlan. Van amikor technikai illetve szervezési szempontok miatt lehetetlen a kizárás (gondoljunk az utcai lámpák használatára), van amikor a pénzügyi racionalitás nem engedi a kizárás megvalósíthatóságát. Ez azt jelenti, hogy a kizárásnak olyan magasak a költségei, hogy azok messze meghaladják a

kizárásból adódó hasznokat. Van azonban számtalan olyan eset is, amikor mind technikailag, mind pénzügyileg megoldható lenne a kizárás, de humánus, szociális, tradicionális szempontok miatt ezt mégsem tesszük meg (sürgősségi betegellátás). A közjavak jellegüknél fogva magas költségekkel állíthatóak elő (hidak, autópályák, iskolák, egészségügyi intézmények stb.), ráadásul a költségeken belül rendkívül magas a fix költségek aránya, megtérülési idejük akár évtizedekben is mérhető és előállításuk is hosszú évekig tarthat (4-es metró!), ami magas lekötött tőkenagyságot jelent. XI.4 A potyautas magatartás Térjünk vissza ismét a játékelméleti résznél tanultakhoz. A játékosok egyéni hasznukat, egyéni kifizetéseiket maximalizálják, és ennek megfelelően választják meg stratégiájukat. A kifizetések maximalizálása azt jelenti, hogy vagy nyereségeiket maximalizálják, vagy veszteségeiket

minimalizálják. Közjavak esetében ez életre hívja a már említett potyautas magatartást. A hozzájárulás dilemma kapcsán játékosaink minimalizálni próbálják a költségeiket, a részesedés dilemma esetében pedig maximalizálják a jószágból adódó hasznukat. Mivel a közjószágok nagy része nem piacosítható a már fent említett okok miatt, azok előállítása, illetve finanszírozása állami, önkormányzati feladat. Ez azonban közösségi források létrehozását teszi szükségessé, amit leggyakrabban adó formájában tudnak az állami szervek beszedni. Potyautasaink (free-riding) tehát igyekeznek az adófizetés alól kivonni 115 magukat, ám gyakran elsőként állnak sorba, amikor annak használatáról, előnyeiről van szó. A büntetés dicsérete című részben olvashattuk, a tudósok azt is bebizonyították a kísérletek során, hogy a közöshöz való hozzájárulás rendszere akkor működik hatékonyan, ha a szereplők, illetve a

potyautasok egyértelműen beazonosíthatóak, és a többieknek lehetőségük van a dezertőrök megbüntetésére, sőt az úgynevezett másodlagos potyautasok megbüntetésére is. A gond éppen itt van! A kísérletek azt mutatták, hogy a büntetést alkalmazó csoportok kiválóan működtek, akár 300 fővel is. Közjavaink esetében ennél jóval magasabb számokkal, gyakran milliós nagyságrendekkel találkozhatunk, ami nehézzé, esetenként lehetetlenné teszi a beazonosíthatóságot, az információk nem állnak a döntéshozók, az ellenőrző szervek rendelkezésére, és mivel ezt játékosaink is tudják, optimális stratégiájuk alapvetően a dezertálás lesz. Megoldás lehetne talán, ha a döntések azon a szinten történnének, ahol a megfelelő információk rendelkezésre állnak. Például az adók beszedése önkormányzati szinten történne, ahol az önkormányzat ismeri az adott vállalkozó tevékenységét, körülményeit, ami a vállalkozó

számára nehezebbé tehetné az adó eltitkolását. Persze minden éremnek két oldala van Ez a módszer sajnos megint alapot adhat a korrupcióra, a személyes kapcsolatok kiaknázására. A megoldást nyilván a fejekben történő változás hozhatná el Ha az emberek többsége nem fogadná el a költségvetést nehéz helyzetbe hozó adócsalók, adó elkerülők tevékenységét, és elítélné azt, magatartásával pedig megnehezítené a potyautasok helyzetét (számla kérése). A potyautas jelenség jellemzésére leginkább a-már szintén említett- Hardin által leírt közlegelők tragédiája alkalmas. Minden pásztor egyenként abban érdekelt, hogy az adott nagyságú legelőre minél több marhát hajtson ki, növelve ez által saját egyéni hasznát. Ám ha minden pásztor így cselekszik, akkor az a legelő tönkretételéhez, a rendszer összeomlásához vezet, vagyis az egyénileg optimálisnak tűnő stratégiák össztársadalmi szinten csődhelyzeteket

eredményezhetnek. Az adóelkerülés okainak közgazdaságtani és gazdaságpszichológiai megközelítése „A szegényeknek kényszer, az elitnek rendszer.” „Egy fontos dolog van, méltóságos uram: az emberekkel meg kell szerettetni az adófizetést. Mert Magyarországon egy baj van, egy óriási nagy baj: Magyarországon az emberek nem szeretnek adót fizetni. Senki sem szeret én sem Pedig addig az országból nem lesz európai ország, míg az emberek nem szeretik meg az adófizetést. Szeretni kell a városunkat, ez a miénk. Tenni kell az érdekében, s mit tehet a polgár? Fizesse az adót. Kétféle álladalom van, az egyik, ahol nem fizetik az adót Az ilyen állam mindig elnyomatás alatt van, mert az adót be kell szedni, tehát szükség van végrehajtókra, csendőrökre, katonaságra és törvényre, hogy bevasalja az adót. A másik, ahol szívesen fizetik az adót: az ilyen állam szabad és önérzetes és öntudatos polgárságának a társadalma. Itt

mindenki tudja, mi az adó, mire kell az adó, mi a célja 116 és mi a rendeltetése, és a polgárság maga állapítja meg, mennyi adóra van szükség.” (Móricz Zsigmond – Rokonok) A kormányzatok komoly gondokkal küzdenek a nagymértékű költségvetési hiány és a vele együtt növekvő államadósság kapcsán. Számos gazdasági program látott már napvilágot, amely a kiadások jelentős lefaragása mellett az adóbevételek növelését is megcélozta. Láthattunk kísérleteket a gazdasági szerkezet átalakítására, az adóelvonás mértékének csökkentésére, az adózási rendszer átalakítására. Mindezen programok azonban mindaddig hatástalanok lesznek, és nem történik áttörés, amíg az emberek fejében, a társadalomban nem jön létre egy jelentős változás a normaszegéshez fűződő viszonyukban. Az adóztatás szükségessége nem megkérdőjelezhető, akár a közjavak előállításában és finanszírozásában, akár a társadalmi

egyenlőtlenségek csökkentésében, akár a gazdasági ciklusok amplitúdójának csillapításában gondolkodunk. Az adózás nélkülözhetetlen a piac zavartalan működéséhez, az adók beszedése mégis egyre reménytelenebb feladat. Az adóelkerülés és adócsalás monetáris kára is igen jelentős, ám legalább ekkora kárt okoz a társadalomban is, melynek hatása hosszútávon is érezhető és csak több generációváltással hozható helyre. Aki jártas az adott témakörben, jól tudja, hogy az állami kiadásoknak több funkciója is van. Beszélhetünk működési funkciókhoz (jogalkotás, igazságszolgáltatás, közigazgatás, honvédelem, belső rend védelme), jóléti funkciókhoz (szociális kiadások, egészségügy, oktatás, nyugdíj, gyermek-és ifjúságvédelem, foglakoztatás politika), és gazdaságpolitikai funkciókhoz kapcsolódó kiadásokról (versenyképesség növelése, K+F, műszaki infrastruktúra fejlesztése, vállalkozások, régiók

támogatása, közüzemek üzemeltetése). Ezek a funkciók akkor működnek megfelelő színvonalon, ha megteremthető az ezekhez szükséges pénzügyi forrás. A közösségi kiadások közösségi bevételeket feltételeznek Benjamin Franklin szerint az életben semmi sem biztos, kivéve két dolgot, a halált és az adót. S bár az adó léte valóban halálbiztosnak tűnik, annak behajtása, befizetése már korántsem az. Cikkemben annak próbálok utánajárni, hogy mi ennek a bizonytalanságnak az oka. Megfigyelhető, ha bizonyos országokban az adók befizetése társadalmi alapnorma, úgy a társadalom tagjai igazodnak ehhez a normához. Más országokban (és sajnos ez alól kis hazánk sem kivétel) a gazdasági aktorok sportot űznek az adóelkerülésből és adócsalásból. Adóelkerülés alatt az adótörvények szellemét sértő, de legális módszereket értjük. A fennálló jogszabályokban rejlő kiskapuk megkeresése a törvény betűit nem, legfeljebb

erkölcsi érzékünket sérti. Az adócsalás azonban már jogilag is az illegális területhez tartozik. Ezen két fogalom közötti eltéréseket a továbbiakban összemossuk, a két fogalmat szinonimaként használjuk, mivel az adóbevételek elmaradása tekintetében nincs szignifikáns különbség közöttük. Az adóelkerülés problematikáját nem lehet, nem szabad egy aspektusból vizsgálni. Úgy gondolom, ha egyetlen területre koncentrálunk, az eredmény torz lesz és hamis. Az alábbiakban megpróbáljuk összeszedni a lehetséges indokok közül a legfontosabbakat. Véleményem szerint ezen hatások együttese adja meg kérdésünkre a megfelelő választ. Itt nem csak az adott tényezők összességéről, hanem azok kölcsönös egymásra hatásáról (szinergia) is beszélnünk kell. Számos modellt látunk, melyben kísérletet tesznek az adócsalás lehetséges okainak feltárására. A közgazdasági modellek ugyan igyekeznek különböző valószínűségi

változókkal tágabban értelmezni a racionalitás fogalmát és az információk korlátozottságára és aszimmetriájára is felhívják a figyelmünket, végeredményben azonban legtöbbször egy jól átgondolt és kidolgozott költség-haszon elemzéssel van dolgunk. Simonovits(2010) például egy neoklasszikus elemzési módszert választva hasznosság függvényekkel dolgozik, 117 melyben a bevallásnak is van hasznossága és az az adómorálnak szigorúan monoton növekvő függvénye. Traxler (2010) a bevallásból eredő hasznosságot kibővítette a normakövetők arányával, vagy ha úgy tetszik az adott norma társadalmi elfogadottságával. Minél elfogadottabb az adófizetés, mint norma, annál nagyobb hasznosságot érzünk az adóbevalláskor. A játékelméleti, döntéselméleti modellek szintén a kifizetések maximalizálására törekvő racionális aktorokat feltételeznek, még ha a rendelkezésre álló információk -akárcsak a fenti esetben-

korlátozottak és nem feltétlenül szimmetrikusak. A gazdaságpszichológia viszont elsősorban a lelki tényezőkre koncentrál, döntéseink hátterében társadalmi hovatartozást, társadalmi normákat, heurisztikus impulzus-döntéseket, emberi tulajdonságokat (altruizmus, méltányosság, reciprocitás, egyenlőtlenségtől való viszolygás) sejtenek. Az emberi jellem annyira összetett, hogy annak megértése, leírása talán mindannyiunk számára egy lehetetlen küldetést jelentene. Még a leghíresebb klasszikus közgazdászok is akik a homo oeconomicus képét vázolják fel előttünk- tisztában vannak azzal, hogy jellemünk, lelkünk, vágyaink, a jóra való törekvésünk ott van minden döntésünkben. „ A természet midőn társadalmi lénnyé formálta az embert, beléplántálta az eredendő vágyat arra, hogy tetszésére legyen embertársainak, s az eredendő viszolygást attól, hogy megbotránkoztassa őket. Arra tanította, hogy boldog legyen, ha jónak

tartják, és szenvedjen attól, ha rossz véleménnyel vannak róla.” (Adam Smith) A válasz, a megoldás annyira komplexnek tűnik, hogy igazi áttörés nem várható az elméletek kusza rendszerében. Vizsgáljuk meg az egyes területeken jelentkező lehetséges okokat. A közgazdaságtan elsőként az adóterhelés mértékének növekedését említi. Ezt ne keverjük azonban össze az adóelvonás mértékével. Ez utóbbi egy adófajtán belül vizsgálja az adókulcs nagyságát és annak hatását az adóbevételre, míg előbbi azt mutatja meg nekünk, hogy jövedelmünk hány százalékát vonják el ténylegesen, ideértve az egyes adófajták nagyságát, a különböző járulékokat és illetékeket. Természetesen-mint azt később látni fogjuk- a kettő szorosan összefügg. Ha az adóterhelés túl nagy, a gazdasági szereplők vagy nem vállalnak újabb jövedelemtermelő tevékenységeket, vagy jövedelmüket eltitkolják az adóhatóság elől. A magas

adóterhelés tehát a feketegazdaság GDP-hez viszonyított nagyságát nagyban befolyásolja. Ha azonban összehasonlítunk két országot, melyben az adóterhelés mértéke nagyjából megegyezik, jelentős eltérés tapasztalható a feketegazdaság mértéke között. Még a gazdasági válság előtti időkben Ausztriában és Görögországban a munkajövedelmeket terhelő adók mértéke 70% körül mozgott, de amíg Ausztriában a feketegazdaság GDPhez viszonyított aránya 8,3% volt, addig ugyanez az adat Görögországban elérte a 28,5%-ot. Mi lehet ennek az eltérésnek az oka? Nyilván hosszas és mélyreható kutatásokra lenne szükség az okok alapos és pontos feltárására, de véleményem szerint két fő okra vezethető vissza mindez. Egyrészt nem az adóterhelés mértéke a lényeg, hanem, hogy a rendelkezésre álló jövedelmünk mire elég. A fennmaradó 30% mit ér vásárlóerőparitáson az adott országban, milyen életszínvonalat biztosít tulajdonosa

számára, másrészt hogyan érzékeli az adott gazdasági szereplő adójának hasznosulását. Amennyiben az elvont adók kimutathatóan az ország, és ezen keresztül gazdasági szereplőnk javát szolgálják, a közjavak magas színvonalú működése elégedettséggel tölti el, úgy jövedelme egy részét szívesen áldozza fel a haza oltárán. Ami pedig hosszútávon is előremutató lehet, hogy mindez egy pozitív megerősítést ad a társadalmi normák megfelelő kialakulásához. Az adóelvonás mértékének vizsgálatához sokan a Laffer-görbét használják. Ez egy lefelé forduló harang alakú görbe, melynek két zérushelye a 0%-os és 100%-os adókulcshoz 118 rendelhető. A kettő között található az az optimális adókulcs, ami a maximális adóbevételt eredményezi a költségvetés számára. Ha az adott társadalomban túl nagy adókulcsokat alkalmaznak, akkor gazdasági aktoraink (akárcsak az adóterhelés növekedésekor) tartózkodni fognak a

jövedelemtermelő tevékenységektől, illetve az árnyékgazdaság területére sodródnak. Az elmélet szerint, ha a Laffer-görbe szigorúan monoton csökkenő szakaszán vagyunk, akkor az adókulcsok csökkentése növelni fogja az adóbevételeket. Láthattunk erre néhány pozitív példát a világban 1981-ben Ronald Reagan jelentett be jelentős mértékű adócsökkentést, aminek hatására növekedtek az állami adóbevételek. Hasonló sikerről számolhat be 2001-ben Oroszország és talán 2002-ben a Magyarországon bevezetett EVA is idetartozik, mert bár ez egy új adófajta volt, 15%-os kulcsával rendkívül vonzó lett a vállalkozások számára és az APEH legnagyobb meglepetésére félév alatt annyi adóbevétel folyt be a költségvetésbe, mint amennyit ők egész évre terveztek. A 2010-ben bevezetett egykulcsos 16%-os szja hazánkban azonban csődöt mondott (legalábbis a jelenlegi adatok szerint 300-400 milliárdos lyuk keletkezett a költségvetésben

ennek hatására). Ennek oka talán bevezető idézetünkben keresendő („A szegényeknek kényszer, az elitnek rendszer.”) A kisebb jövedelműek esetében ugyanis a nettó bérek nemhogy reál-, de még nominális értéken sem nőttek, így nem szűnt meg a kényszerhelyzet, akik esetében viszont az adóelkerülésnek morális okai vannak, és jól kiépített rendszerük lehetővé teszi, hogy továbbra is elkerüljék az adók befizetését, maximalizálva ezzel hasznosságukat, maradnak a szürkegazdaság sajnos biztonságos talaján. Talán ez a tény vezethet át bennünket a döntéselméleti, játékelméleti modellekhez. Cowell (1994) bűnözési modelljében összeveti a becsületesen megszerezhető és az adócsalásból származó jövedelmeket, ez utóbbit módosítva két változóval, a lebukás valószínűségével és a lebukás esetén kiszabható büntetés mértékével. Ehhez hasonló matematikai modellt épített fel Allingham-Sandmo (1972) és Yitzhaki

(1974), akik az adócsalást szerencsejátékként fogták fel és hasonló valószínűségi változókkal operáltak. Egy jól kiépített rendszerben megfelelő szakemberek segítségével jövedelmünket könnyen eltitkolhatjuk az adóhatóság elől, lévén hogy ez esetben egy korlátozott információjú, aszimmetrikus játékról van szó. A jól megfizetett könyvelési szakemberek, adószakértők könnyedén keresik meg a rendszer hézagait és használják ki a rendszerben rejlő lehetőségeket és kiskapukat. Az elmélet szerint „játékosaink” a maximális kifizetésre törekednek. Részben ők maguk is, részben az ellenőrző szervek is korlátozott információjú aszimmetrikus játékot játszanak, és ezzel mindkét fél tisztában van. Játékosaink tehát részben figyelik a konkrétan mérhető monetáris kifizetéseket, részben a lebukáskor rájuk rótt büntetések mértékét, valamint a lebukás valószínűségét. Ha ezek figyelembe vételével is

nagyobb a megszerezhető jövedelem, mint a becsületes adófizetés esetén, akkor az adóelkerülés illetve adócsalás válik domináns stratégiává. Ha figyelembe vesszük, hogy az Egyesült Államokban az adózók 1,5%-át ellenőrzik egy adott évben és ez a bevételek 10%-át emészti fel, akkor még inkább érthető az adóelkerülés, mint domináns stratégia. Egy másik amerikai felmérés szerint az adóbevételek 30-40%-át az adózás intézményeinek fenntartására kell fordítani. Egy az APEH által készített statisztika szerint ellenőrzésre az adózók különböző csoportjaiban az alábbi gyakorisággal kerül sor: magánszemélyek: 100 év egyéni vállalkozók: 43 év betéti társaságok: 33 év kft-k, RT-k: 10év 119 Ha ehhez hozzávesszük, hogy az adócsalások legnagyobb része öt év alatt elévül, akkor még rosszabb a helyzet. Természetesen itt azt is figyelembe kell vennünk, hogy bizonyos adózói körök ellenőrzése nem is lenne

indokolt. (Az állami alkalmazottak adóelkerülése, főleg ha csak egyetlen munkahellyel rendelkezik, elég nehézkes.) Hogy valaki teljesíti adófizetési kötelezettségét, az a társadalom többi tagjának döntésétől is függ. Ezekkel a stratégiai döntésekkel a játékelmélet foglalkozik Russel Hardin fogalmazta meg elsőként a közjavak létrehozásának és finanszírozásának korlátait bemutató közlegelők tragédiáját, amely a potyautas magatartás leírását adja és egy többszereplős fogoly-dilemma helyzetnek feleltethető meg. Az adófizető dilemmája négyféle kimenetet eredményezhet (feltéve, hogy mindenki maga dönti el, fizet adót, avagy sem): -Csak én fizetek adót -Senki sem fizet adót -Mindenki fizet adót -Csak én nem fizet az adót A kifizetési mátrix az alábbiakban foglalható össze: mindenki más fizet nem fizet fizet 3 1 nem fizet 4 2 egyén A legrosszabb kimenethez 1 pontot rendeltünk. Az egyén fizet adót, míg a

többiek nem. Így az egyén költségeket vállal, de a közjavak nem jönnek létre, azok hasznából az egyén nem részesedhet. A legjobb megoldás pedig az, ha csak ő nem fizet adót, míg a többiek igen. Ez esetben az adócsalás tűnik racionális viselkedésnek, ám ha ezt minden egyén hasonlóképpen látja, akkor a közjavak nem jönnek létre, illetve működésük rendkívül alacsony szinten történik. Vagyis az egyénileg racionális viselkedések össztársadalmi szinten összeomláshoz vezetnek. (Mészáros 2005A neoklasszikus közgazdaságtan olyan modelleket határoz meg, melyek a racionális viselkedést azonosítják az objektív racionalitás fogalmával, vagyis a gazdasági szereplő, a döntéshozó tökéletesen informált és egyetlen célja, hogy kifizetéseit maximalizálja. Céljait biztosan és konzisztensen képes rangsorolni, így az optimális döntésnek nincs akadálya. A gépember filozófiája persze egyre több esetben megkérdőjeleződik. A

modern közgazdaságtudományok hívei figyelembe 120 veszik azokat a kísérleteket, melyeket társadalomkutatók, szociológusok, pszichológusok, antropológusok végeztek, és az emberi jellem összetettségére hívják fel a figyelmet, a korlátozott racionalitás mellett állnak ki, rávilágítanak, hogy a játékosok viselkedésük, döntésük során méltányosan, gyakran altruista módon viselkednek, döntéseikben jelen van a méltányosság, a reciprocitás és olykor a felmerülő költségek ellenére is hajlamosak a potyautasok megbüntetésére. Számos kísérlet bizonyítja, hogy az objektív racionalitás megkérdőjelezhető, a valóságban az emberek belső törvényeiknek engedelmeskedve ellentmondanak a klasszikus közgazdaságtan szabályainak. (ultimátum játék, diktátor játék) Bonyolult és kockázatos helyzetekben a gazdasági szereplők gyakran leegyszerűsítik a problémát és racionális elemzés helyett szubjektív értékítéleteikre

hagyatkoznak. A klasszikus közgazdaságtanban azonban a racionalitás nem megvizsgálandó probléma, hanem vitán felül álló axióma. Az axiómáiból felépített konzisztens rendszerével mintha azt írná le, hogyan kellene az adott gazdasági aktornak viselkednie, és nem azt hogyan viselkedik valójában. Ernst Fehr és Simon Gächter kísérleteiben a méltányosság megjelenését kutatta, illetve azt bizonyították, hogy a méltánytalanságot az emberek költségek vállalása mellett is hajlandóak megbüntetni. A kísérletek során az egyes csoporttagok adott rendelkezésre álló jövedelmükből tetszőleges összeget ajánlhattak fel a közösség számára. A kísérlet vezetője ezt az összeget megnövelte (egy adott kísérlet során 1.6-es szorzót használt), majd a megnövekedett összeget a csoport tagjai között egyenlő arányban szétosztotta. Az így létrejött szociális dilemma a következő: Hozzájárulni a közöshöz és a megnövelt összegből

részesedni mindnyájunk számára jövedelmező üzlet, ám még nagyobb a csábítás nem beadni az adott összeget, és úgy részesedni a közösből. (Ez esetben persze minden potyautas feltételezi a többiek szabálykövető magatartását.) Ezen önző viselkedés láttán a befektetési hajlandóság rohamosan csökkent a csoportban és a rendszer összeomlásához vezetett. A további kísérletekben két csoportot hoztak létre Az elsőben nem működtették a büntetés intézményét, míg a második csoport tagjai minden kör után tudomást szereztek a többiek hozzájárulásáról, és lehetőségük volt egy egységnyi pénz befizetésével három egységnyi büntetést kiszabni a potyautasra. A játék elején felajánlott választási lehetőségek esetében, miszerint ki melyik csoportba szeretne tartozni, csak a játékosok egyharmada választotta a büntetés intézményét alkalmazó csoportot. Ez a csoport gyorsan az előbb ismertetett társaság sorsára

jutott, a rendszer működésképtelenné vált. A másik csoportban azonban minél kisebb volt a tag hozzájárulása a közösségi vagyonhoz, annál gyakrabban és annál nagyobb mértékben volt tárgya a büntetésnek. Ennek hatására a potyautasok hozzájárulási, befektetési hajlandósága jelentősen javult. Felmerült azonban a kérdés, hogy mi legyen a másodlagos potyautasokkal, akik ugyan hozzájárultak a közöshöz, de nem büntették a potyautasokat? Amikor a kísérletbe az ő büntetésüket is lehetővé tették, néhány kör után a csoport szinte minden tagja valódi közösségi emberként viselkedett és megszűnt a csoporton belüli potyautas magatartás. Az ilyen csoportok 256 fő felett is stabilan működtek. A kísérletek után kitöltött tesztek arra a furcsaságra is rámutatnak, hogy a szereplők nem a közösségi befektetések preferálása, a közösségért érzett aggodalom, felelősségérzet miatt büntettek, hanem a csalás ténye által

kiváltott felháborodás, a bosszúvágy érzete miatt. Ám bármi is az ok, a végeredmény egy prosperáló és hatékony 121 társadalom. Cikkem keretei nem engedik meg, hogy részletesen vizsgáljuk a büntetés esetleges torzulásait. Remélhetőleg mindenki számára érthető és világos, hogy a büntetés mértéke és az okozott kár között meg kell tartani az arányosság elvét. Sem az alul- büntetés, sem a túl-büntetés, illetve az úgynevezett antiszociális büntetés nem hatékony, de a büntetés-nélküliségnél még ezek is hatékonyabban működtek az egyes kísérletek során. Ezen kísérletek jól mutatják tehát, hogy a rendszer működésének két fontos alapeleme van: Egyrészt a büntetés intézményének hatékony alkalmazása, másrészt a megfelelő információáramlás. Ha a gazdasági aktorok beazonosíthatóak és a közösség tagjai tudomást szereznek a potyautasok személyéről, akkor a rendszer működőképes marad. A közjavak

létrehozásának és működtetésének ez lenne tehát az egyik fontos alapeleme. Ez részben a helyi közösségek döntési jogköreinek kiszélesítését kívánná, mivel az adott térségben ők rendelkeznek megfelelő szintű információval, részben pedig a közösség tagjai közvetlen kapcsolatainak a kiépítését teszi szükségessé, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen a potyautasok személye. Makroökonómiai tanulmányaink során mindannyian találkoztunk Keynes multiplikátor elméletével. Ennek lényeg, hogy egységnyi beruházás növekedés önmagánál nagyobb mértékben növeli a makrojövedelmet. Hicks Keynes elméletét matematikai formába öntve ezt pontosan meg is határozta: 1/(1-ĉ), ahol ĉ a fogyasztási határhajlandóságot jelenti, vagyis megmutatja, hogy egységnyi jövedelemnövekmény mekkora fogyasztási többletet indukál. (Keynes a jövő kiszámíthatatlanságát figyelembe véve azt állította, hogy fogyasztási

határhajlandóságunk kisebb, mint egy.) Az állam egy egységnyi beruházás növekedéssel plusz jövedelemhez juttatja a gazdaság bizonyos szereplőit, akik pótlólagos jövedelmük egy részét elköltik (a fogyasztási határhajlandóságnak megfelelően), ami szintén újabb szereplőknek juttat pótlólagos jövedelmet. Ezek a gazdasági aktorok szintén elköltik jövedelemnövekményük ĉ-szorosát. Ez a logikai fonál folytatódik az újabb és újabb körökben, és ennek a végtelen mértani sornak az összege lesz a keresleti vagy beruházási multiplikátor, ami szintén nagyobb, mint egy (mivel 0<ĉ<1). Ami fontos számunkra, hogy mindez negatív irányban is képes hatni és súlyosabb esetekben akár gazdasági válságokhoz is vezethet. George A Akerlof beszél egy másfajta hatásmechanizmusról is, melyet bizalom multiplikátornak nevezett el. Állítása szerint ez is hasonlóan működik a fogyasztási vagy keresleti multiplikátorhoz. A bizalom egy

egységnyi változása változásokat eredményez a jövedelmekben és a bizalomban a következő menetben, amely újabb változásokat idéz elő a rákövetkező menetekben. Akerlof a bizalom szintjének csökkenését elsősorban a hitelpiacokra történő hatásokon keresztül vizsgálja, de vajon nem ugyanaz-e a helyzet az adózással kapcsolatban is? A bizalom egy egységnyi csökkenése kihatással lehet az adómorálra, azon keresztül az állami bevételekre, állami kiadásokra, a jövedelmekre és újra csak a bizalomra a következő menetekben. A csökkenő bevételek romló állami szolgáltatásokat, alacsony színvonalon működő közjavakat eredményeznek, és egyre többeknek tűnik az adóelkerülés domináns stratégiának, a rendszerben maradókban pedig fokozódik a bizalom hiánya a rendszert illetően. Ahogy Akerlof is utalt rá, a bizalomvesztéskor a hatás jóval erősebb, mint amikor a bizalom létezik egy társadalomban. A negatív spirál jóval

erőteljesebben hat ilyenkor a gazdaságra, az adófizetők magatartására. Különösen akkor, ha ez a 122 gazdaság szereplőit sokkhatásként éri. A megszavazott és erőteljes bizalom hirtelen elvesztése, a csalódottság és kiábrándultság esetlegesen keserűséget,dühöt és a bizalom szinte teljes megvonását eredményezheti, ami felerősítheti a negatív multiplikátor hatást. Dan Ariely viselkedéskutató a csalás tényét vizsgálta. Arra volt kíváncsi, hogy bizonyos alapszituációkban mennyire viselkedünk tisztességesen, illetve hol és mikor szólal meg a riasztó, a „tisztességjelző” mikor lép működésbe. A végeredmény elkeserítőnek is mondható, mivel a kísérletek során mindenki csalt, igaz csak kicsit. Ariely négy csoportot hozott létre. Mind a négy csoport ugyanazt az 50 kérdésből álló feladatlapot töltötte ki, majd az eredményét átvezette egy értékelőlapra. Ezt az értékelőlapot kellett leadniuk és minden helyes

válasz után 10 cent ütötte a markukat. 1 csoport: Ellenőrzött csoport, nincs alkalmuk csalni, átlagos jó válaszok száma 32,6. 2 csoport: Az értékelő lapon a kísérletvezetők szürkével jelölik a helyes válaszokat, így amikor valaki átvezeti az eredményeit lehetősége van „javítani”. Átlagos jó válaszok száma 36,2 3 csoport: Hasonló a másodikhoz, de ők megsemmisítették a feladatlapot, így utólag sem lehetett őket ellenőrizni. Átlagos jó válaszok száma 35,9 4 csoport: Mind a feladatlapot, mind az értékelőlapot megsemmisítették. Az eredményük bemondás alapján alakul ki. Átlagos jó válaszok száma 36,1 A kísérlet több egyetemen is hasonló eredményt hozott. A tanulságok: 1 Ha alkalma adódik a tisztességes ember is csal valamennyit (minden szentnek maga felé hajlik a keze??) 2. A lebukás kockázata nem akkora visszatartó erő, mint gondolnánk Amikor biztos voltak benne, hogy nem bukhatnak le, akkor sem csaltak a

tisztességes emberek többet, mint az ellenőrzés lehetőségekor. „Amikor a diákok mindkét ívet megsemmisíthették és maguk vették fel a fizetségüket a pénzestálból, mindenki azt állíthatta volna, hogy hibátlan lett a tesztje, vagy több pénzt vehetett volna ki a tálból (amelyben kb. 100 dollár volt) De senki sem tett ilyet. Hogy miért? Valami visszatarthatta őketvalami belső erő De mi? Csak nem a tisztesség?”(Dan Ariely, Kiszámíthatóan irracionális 227.oldal) Ariely felteszi azt a kérdést is, hogy vajon a tisztesség és tisztességtelenség közötti választás egy költség-haszon elemzés eredménye-e. Ahogy ő, úgy én is abban bízom, hogy tisztességünk becses érték, mely társadalmainkban erkölcsi erénynek tekinthető. Sigmund Freud szerint gyakran a fölöttes énünk dönt adott szituációkban. Társadalomban szocializálódunk, így magunkévá tesszük a társadalom értékeit. De mikor lép életbe a fölöttes én? Úgy tűnik

az apró félrelépések, apró kis kitérők a tisztesség ösvényéről nem hozzák működésbe a tisztességjelzőnket, a felettes énünk hallgat. Talán ez a gond a mai társadalmakkal, felettes énünk egyre ritkábban szólal meg, egyre több mindenben elnézőek vagyunk önmagunkkal és másokkal szemben is. Mivel tisztességesnek akarunk látszani magunk előtt is, gyakran kényszerülünk magyarázkodásra önmagunk előtt. Kutatások kimutatták, hogy ha valaki elkövet valamilyen kisebb adócsalást, például számla nélkül vásárol, megspórolva ezzel az ÁFA megfizetését, hajlamos elhitetni magával, hogy viselkedése helyénvaló volt. Indokok százait sorakoztatja fel amellett, hogy ez nem is bűn, nem is tisztességtelen. A legközelebbi hasonló szituációban a fölöttes én már teljesen néma marad, és az ilyen típusú botlásokat másoknak is sokkal könnyebben nézi el. De térjünk vissza Ariely kutatásaihoz A kutatócsoport kíváncsi volt arra is,

hogy megszólaltatható-e a fölöttes én? Mi hozza működésbe a tisztességjelzőnket, létezik-e valamiféle tisztesség- 123 katalizátor? A következő kísérletben három csoportot hoztak létre, melyben az első csoport válaszait ellenőrizték, míg a csalás lehetősége a másik két csoportban adott volt. A teszt kitöltése előtt az egyik csoporttól azt kérték, hogy írjanak fel tíz könyv címet középiskolás tanulmányaikból. A másik csoportot pedig arra kérték, írjanak fel a tízparancsolatból annyit, amennyit csak tudnak. A végeredmény megdöbbentő volt Ahol a tíz könyvcím felírása volt a feladat és adott volt a lehetőség a csalásra, ott a hallgatók, akárcsak a korábbi kísérletek során csaltak, igaz csak kicsit. A tízparancsolatok felidézése azonban függetlenül attól, hogy ki hányra emlékezett, úgy tűnik megszólaltatta a felettes ént, és ez a csoport hasonló eredményt ért el, mint a kontroll csoport, vagyis nem

csaltak. Lehet, hogy ez a megoldás?? „Kérem mielőtt kitöltené adóbevallását, a jobb felső sarokban található rubrikákba írja be a tízparancsolatot!”. 124 XII. A makroökonómia Míg a mikroökonómia az egyéni gazdasági szereplőkkel foglalkozik, és azok gazdasági viselkedését, döntési lehetőségeit vizsgálja az optimalizáló magatartások tükrében, addig a makroökonómia a gazdaság egészét, annak működési mechanizmusait vizsgálja. Arra keres válaszokat, miképp alakulhat ki egy gazdaságban az egyensúly, mik a gazdasági növekedésnek a feltételei, mi lehet a gazdasági válságok oka. Miért magasabbak 2000-ben a jövedelmek, mint 1960-ban? Miért romlik a pénzünk vásárlóereje, miért nő vagy csökken a munkanélküliség, miért van igen komoly különbség két ország gazdasága, gazdagsága között? Számunkra a makroökonómia azért is fontos, mert válaszokat keresünk egy ország gazdasága és korrupciós szintje

között. Mekkora a feketegazdaság aránya a GDP-hez viszonyítva, és ez mekkora károkat okoz egy gazdaságnak? Egyáltalán mit értünk feketegazdaság alatt, milyen főbb területei vannak és mekkora költségvetési kiesést jelent ez számunkra? Az árnyékgazdaságnak nem csak monetáris, de társadalmi kára is van, amelynek helyreállítása több nemzedéken átívelhet. Az egész társadalomtól kíván ez szemléletváltást Önöktől pedig azt, hogy munkájukban és magánéletükben is ennek a célnak éljenek és ezért munkálkodjanak. Közgazdaságtani alapfogalmak és ismeretek nélkül azonban ezek a jelenségek nehezen érthetőek. XII.1 Makroökonómiai alapfogalmak XII.11 A gazdasági szereplők A makroökonómia a gazdasági szereplőket aggregálja, azaz szektorokba sorolja. Egy szektorba azok a szereplők tartoznak, melyek hasonló funkciókat, hasonló szerepeket töltenek be. Ez alapján a makroszektorok a következők: - háztartási szektor -

vállalati szektor - állami, önkormányzati szektor - a külföld szektora a) A háztartási szektor azon gazdasági tevékenységek összessége, melyeknek célja a szükségletkielégítés. A háztartás a végső fogyasztás színtere, vagyis elsősorban, mint fogyasztási egységek vesznek részt a gazdaságban, jövedelmüket jórészt munkaerejük bérbeadásából szerzik, míg jövedelmük egy részét megtakarítják és azt a pénzpiacon hasznosítják. Tagjai általában jövedelem és vagyonközösségben élnek. b) A vállalati szektor azon gazdasági tevékenységek összessége, melyek termékeket, szolgáltatásokat állítanak elő, illetve forgalmaznak, pénzügyi tranzakciókat bonyolítanak le, miközben nyereségük maximalizálására törekednek. Foglalkoztatják a munkaerőt és megtakarításaikkal megteremtik beruházásaik alapját. c) Az állami, önkormányzati szektornak alapvetően három funkcióját különböztetjük meg. A közhatalmi funkció

során az állam feladata a jogrend 125 megteremtése és fenntartása, valamint az ezekhez szükségek szervezetek finanszírozása. (rendőrség, bíróság stb) A köztulajdonosi funkcióban az állam feladata az állami vagyonnal való megfelelő gazdálkodás az ország lakosainak érdekében. Az érdekegyeztető, gazdaságszervező funkció magában foglalja az érdekképviseletet, a gazdaság megfelelő irányítását, a gazdasági problémák okozta károk megszüntetését, csillapítását. d) A külföld szektorába az országban ideiglenesen tartózkodó külföldi gazdasági szereplők tevékenységei, az országba be-és kiáramló áruk, szolgáltatások, jövedelmek, aktívák tartoznak. XII.2 A makroökonómiai teljesítmény-mutatók A makroökonómiában mind a teljesítmények, mind az egyes gazdasági szereplők aggregálása folyik, ami nagyobb egységekbe való összevonást, összegzést jelent. A gazdasági egységeket szektorokba, a tevékenységek

termékeit pedig termékcsoportokba, végső soron az összkibocsátásba aggregáljuk. A mikroökonómiai kibocsátás könnyen mérhető és értelmezhető. Lévén, hogy egy adott vállalat egy adott termékéről van szó, ennek mérése naturális mértékegységekben történhet. A makroökonómiai teljesítmények összegzésekor azonban ez problematikus. Mert bár beszélhetünk a megtermelt termékek és szolgáltatások összességéről (reál kibocsátás), ám azok statisztikai mérése naturális mértékegységekben nem megoldható, hiszen gyakran különböző mértékegységeket kellene összesítenünk. Azonban még azonos mértékegységek alapján sem tudjuk statisztikailag értelmezni például 15 000 db szék és 5 000 db autó összegét. Kell keresnünk tehát egy közös nevezőt, melyek alapján ez az összegzés elvégezhető. Ez a közös nevező a jövedelem lesz A kibocsátás mérése jövedelmi formában történik, így már a statisztikai összegzés

megoldható. Vagyis nem 15 000 db széket gyártottunk, hanem (P*Q) 8 000Ft/db15 000db = 120 000 000 Ft értékben. Az autók esetében pedig 2 000 000 Ft/db*5 000 db= 10 000 000 000 Ft értékű autót állítottunk elő. Így e két szektor összteljesítménye 10 120 000 000 Ft értékű áru Különböző termékek és szolgáltatások együttes értékének számbavételekor a piaci árakat vesszük alapul, mivel azok jól tükrözik, mennyit hajlandóak az emberek fizetni egy adott termékért vagy szolgáltatásért. A kibocsátást elsőként úgy értelmezhetjük, hogy az a termelőegységeket elhagyó áruknak a köre, melyek azonban csak akkor tekinthetőek összgazdasági szempontból teljesítménynek, ha az realizálódik is, azaz végső fogyasztásra, vagy felhalmozásra (beruházás) került. Másik fontos alapfogalmunk az árszínvonal. Mikroökonómiában ez sem okoz problémát, mivel ott általában egy adott termékről beszélünk, melynek van egységára. A

makroökonómiai aggregáció miatt azonban termékcsoportokról, illetve a megtermelt összes termékről és szolgáltatásról beszélünk, így az egységár megfogalmazás pontatlan és értelmezhetetlen. Az árszínvonal nem más, mint a termékárak termékmennyiségekkel súlyozott számtani átlaga. Az árszínvonal azonban önmagában kevésbé informatív, mint annak egyik időszakról a másikra történő változása, amit árindexnek hívunk. Ha például Pt/P t1=1,05, akkor ez az átlagárak 5 %-os növekedését jelenti a t-1-edik időszakról a t-edik időszakra vonatkozóan. A II. világháború után Európában és a világon is felerősödtek az együttműködésre hajló törekvések. Gazdasági és pénzügyi szövetségek jöttek létre (Bretton Woods), melyek megkövetelték a teljesítmények pontos mérését, egységesítését és ezen keresztül az összehasonlíthatóságát. Az ENSZ szakemberei Simon Kuznets vezetésével kidolgozták a Nemzeti Számlák

Rendszerét, az SNA-t ( System of National Accounts). Bár alapvetően ez 126 a gazdaságstatisztika területe, ennek alapvető mechanizmusát értenünk kell. A statisztikai mérések során figyelnünk kell az esetleges mérési problémákra. Az elsődleges problémánk az árak használatában rejlik. Az árak számos gondot okoznak a mérés során. Ha a statisztikai hivatal képezné az összes termék és szolgáltatás összegét egy adott gazdaságban, akkor egy olyan mutatóhoz jutna (GO=Bruttó Kibocsátás), mely a frappáns megfogalmazás szerint „mindennek az alapja, de semmire sem jó”. Ez a mutató ugyanis halmozódásokat tartalmaz. Az első a térbeli, vagy vertikális halmozódás, melyet termelő fogyasztásnak illetve folyó termelő felhasználásnak hívunk. Tegyük fel, hogy a gazdaságban van három egymásra épülő termelőegység, melyekben búzát termesztenek 20 Mrd Ft értékben, lisztet őrölnek 45 Mrd Ft értékben és kenyeret sütnek 75 Mrd

Ft értékben. Az egyszerűség kedvéért feltételezzük azt, hogy a továbbfelhasználás 100%-os, azaz minden búzából lisztet őrölnek és minden lisztből kenyeret sütnek. Ekkor az ország Bruttó Kibocsátása az egyes termelőegységek által előállított jövedelmek összege: 20Mrd+45Mrd+75Mrd=140 Mrd Ft. A gond csak az, hogy így bizonyos tevékenységek, értékek többször kerültek beszámításra. A malomipar által megtermelt 45Mrd Ft termelési értéket úgy kaptuk, hogy a liszt mennyiségét szoroztuk a liszt egységárával, ami azonban a búzát, mint költségtényezőt már tartalmazza, így a 20 Mrd Ft értékű búza immáron másodszor került beszámításra. Hasonló a helyzet a 75 Mrd Ft értékű kenyér esetében is, mivel annak ára tartalmazza a liszt értékét, mint költségtényezőt. Az így kapott 140 Mrd Ft érték tehát többszörös halmozódás során jött létre, vagyis önmagában a GO „semmire sem jó”. Hogyan juthatunk egy

olyan mutatóhoz, mely mentes ezektől a halmozódásoktól? Erre itt most három módszert is mutatunk. A térbeli halmozódásoktól mentes alapmutatónk a GDP (Gross Domestic Product, Bruttó Hazai Termék) kiszámításának egyik módszere, hogy egy adott termelőegységnél csak a hozzáadott értékeket vesszük figyelembe, a termelési folyamat korábban előállított értékeit viszont nem. Így a mezőgazdaság 20 Mrd értékű búzatermeléséhez a malomipar csak 25 Mrd Ft értéket tesz hozzá (45Mrd-20 Mrd), míg a sütőipar hozzáadott értéke 30 Mrd Ft (75Mrd45Mrd). Ezen egyszerű példában tehát a GDP 20Mrd+25Mrd+30 Mrd= 75 Mrd Ft Vegyük észre, hogy ez éppen megegyezik a sütőipar által előállított értékkel. Megjegyezzük, hogy ez csak azért egyezik meg, mert 100%-os továbbfelhasználást feltételeztünk. A GDP kiszámításának másik módszere, hogy a köztes felhasználásokat, az úgynevezett termelő fogyasztásokat nem vesszük figyelembe. A

termelés egyes fázisainak értékét hagyjuk figyelmen kívül, hiszen a végtermék ára ezeket úgyis tartalmazza. Leggyakrabban így is definiálják a GDP-t, ami egy adott évben adott országban megtermelt, végső felhasználásra kerülő termékek és szolgáltatások összessége. Harmadik számítási lehetőségünk a GO-ból indul ki (mely mindennek az alapja!). A Bruttó Kibocsátásból vonjuk le a vertikális halmozódásokat, azaz a termelő fogyasztást, és így kapjuk meg a térbeli halmozódástól megtisztított GDP-t. Példánkban 140 Mrd20Mrd-45 Mrd= 75 Mrd Ft Nominális versus Reál GDP A kérdés az, hogy alkalmas-e a GDP a gazdasági jólét mérésére? Mivel a GDP kiszámítása jövedelem formában történik, vagyis mennyiség és ár szorzataként, ezért a GDP növekedhet a mennyiség, de az ár növekedésének hatására is. Tegyük fel, hogy 2011-ben a megtermelt GDP értéke 30 000 Mrd Ft, míg 2012-ben 31 500 Mrd Ft. Vajon nőtt-e a jólét az

országban, vajon valódi gazdasági növekedés-e az, amit látunk? Nos, válaszunk a közgazdaságtan leggyakrabban használt mondatával adható meg: attól függ. Látszólag 127 egy 5%-os növekedést mutatnak az adatok. De hogy jött ki a 30 000 Mrd Ft és hogy jött ki a 31 500 Mrd Ft érték? Egy adott év GDP-jének kiszámításakor az adott év mennyiségeit az adott év áraival szorozzuk be, vagyis a folyóáras elszámolást alkalmazzuk. Így Q2011*P2011= 30 000 Mrd és Q2012P2012= 31 500 Mrd. Tegyük fel, hogy 2011-ről 2012-re az árak átlagosan 10%-kal nőttek. Ekkor a 2012-es GDP a termelés változatlansága mellett is 30 000*1,1= 33 000 Mrd kellene, hogy legyen. Mivel ez ettől elmarad, így a számok ellenére is gazdasági visszaesés tapasztalható 2012-ben. Jobb mérőszámot kapunk tehát, ha kiszűrjük az árak változását. Erre két módszerünk is lesz Az egyik a reál GDP kiszámítása a változatlan áras elszámolás segítségével. Ha tehát

két év teljesítményét szeretnénk összevetni (példánkban a 2011-es és 2012-es évet), akkor a bázis év (2011) árait használjuk a tárgyévben is (2012). Q 2011*P2011= 30 000 Mrd és Q2012*P2011= 31 500 Mrd. Ha ekkor is ezek a végeredmények adódnak, akkor már valóban örülhetünk egy 5%-os gazdasági növekedésnek. Másik módszerünk a nominális GDP-ből kiindulva határozza meg a reál GDP értékét. Ha statisztikailag mérhető az árindex változása egyik évről a másikra, akkor az így kapott értékkel osztva a nominális GDP-t megkapjuk az adott év reál GDP-jét. Tegyük fel, hogy P=1,1, ekkor P2012= P2011*1,1, így Q2012P2012=Q2012P20111,1. Ha tehát ki akarjuk szűrni az árváltozást, akkor az árindex osztásával ezt megoldhatjuk: Q 2012*P20111,1/1,1= Q2012*P2011, ami megegyezik a változatlan áras elszámolásnál látható értékkel. Ezt a bizonyos indexet hívjuk GDP-deflátornak. Hogy milyen áruk és szolgáltatásokat sorol a statisztika

ide, az meghaladja könyvünk kereteit, de annyit érdemes megjegyezni, hogy a GDP-deflátorba sorolt termékek és szolgáltatások köre jóval tágabb, mint az úgynevezett fogyasztói árindexbe soroltak köre. GDP-deflátor≠CPI Alkalmas-e a GDP a társadalmi jólét mérésére? A statisztikai számbavétel problémái felett más gondjaink is vannak a GDP-vel. A GDP gazdasági mutató, amely nem mutatja egy ország mentális állapotát és elégedettségét. Gyakran a GDP adatok szerinti szegény országokban is magas lehet az elégedettség foka és a boldogság szintje (Bután), míg Magyarországon ahol bár nem kiemelkedő a GDP szintje, azért nem vonná maga után azt, hogy mi magyarok a legboldogtalanabb nemzetek közé tartozzunk. A GDP szintje nem mutatja viszonyunkat a környezethez, nem mutatja egyértelműen egészségi állapotunkat, munkaidőnk hosszát, a létbiztonságot, a politikai stabilitást, illetve a politikai szabadság fokát stb. Gazdasági

szempontból is jobb mérőeszköz (ha már ragaszkodunk a GDP-hez) az egy főre jutó GDP, de összehasonlításkor ezt is inkább vásárlóerő-paritáson érdemes számolni. Vagyis nem csak az egy főre jutó GDP nagysága a fontos, hanem az adott ország tipikus fogyasztói kosarának árszintje a többi országhoz képest. Gondoljuk végig, hogy hiába kétszer nagyobb az egy főre jutó GDP egy országban, ha az árak szintje is duplája egy másik ország árszintjének. Ez esetben nem beszélhetünk magasabb életszínvonalról A magas GDP nem feltétlen jelez jól működő társadalmat. Tegyük fel, hogy utat építünk 250 Mrd Ft értékben, de munkánk minősége hagy némi kívánnivalót maga után, így a következő évben 50 Mrd Ft értékű helyreállítási munkát kell végeznünk. A helyreállítás során ugyanúgy képződnek jövedelmek, ami a GDP növekedését jelenti, ám valójában fejlődés nem történt, csak jó esetben a régi állapot

helyreállítása. Hasonló megfontolással a környezetszennyező tevékenységek kivédése, vagy a szenvedélybetegek gyógykezelése is hozzájárul a GDP magasabb szintjéhez, de kevésbé járul hozzá a társadalmi jólét növekedéséhez. A GDP nem más, mint statisztikai adat, azaz csak olyan jövedelmeket tartalmaz, melyeket a gazdaság szereplői a hivatal felé bejelentettek. A be nem jelentett 128 jövedelmek, mint például az otthon végzett munkák, nem tartoznak a GDP hatálya alá. Sokkal fontosabb azonban, hogy nem jelenik meg a GDP-ben, legfeljebb becslés szintjén, a feketegazdaság által megtermelt jövedelem. Ennek mértéke, aránya szintén sokat elárul egy ország jólétéről, a gazdasági szereplők moráljáról, illetve általában a társadalmi morálról. A GDP tartalmaz azonban még halmozódást, amit időbeli halmozódásnak illetve amortizációnak hívunk. Egy országban keletkezett új értékek összege, a valódi nettó termelési

érték az NDP, ami a GDP- a tőkeállomány adott évi értékcsökkenése. Gyakran fontosabb kérdés tudni, hogy mennyi az ország nemzeti jövedelme, mint hazai jövedelme. A hazai mutató az országhatáron belüli jövedelmeket méri függetlenül attól, hogy azt kik állították elő, míg a nemzeti jövedelem az adott nemzethez tartozók jövedelmét méri függetlenül attól, hogy az hol képződött. Ez a mutató a GNI (Gross Nationale Income; Bruttó Nemzeti Jövedelem). GNI=GDP-külföldi gazdasági szereplők külföldi tőke-és munkajövedelme(Iex)+hazai gazdasági szereplők külföldi tőke-és munkajövedelme(Iim) Ennek is van nettó párja, melyet szintén az amortizáció levonásával kaphatunk meg: NNI=GNI-Amortizáció. Végül pedig tudnunk kell azt is, hogy mennyi az adott ország által felhasználható, rendelkezésre álló jövedelem. Ez nem más, mint a nemzeti jövedelem módosítva a transzferek nagyságával. A viszonzatlan átutalások, mint

segélyek, ajándékok, tagdíjak, nemzetközi szervezeteknek történő befizetések csökkentik a rendelkezésre álló jövedelmünket, illetve a bejövő transzferek növelik azt. GNDI=GNI-külföldre utalt transzferek+ külföldről kapott transzferek. Végül ennek is értelmezzük nettó párját: NNDI=GNDI-Amortizáció. Foglaljuk össze ezt egy táblázatban GO Bruttó Kibocsátás GDP Bruttó Hazai Termék NDP Nettó Hazai Termék GNI Bruttó Nemzeti Jövedelem NNI Nettó nemzeti jövedelem GNDI Bruttó Nemzeti Rendelkezésreálló Jövedelem Adott országban, adott évben megtermelt termékek és szolgáltatások összege Adott évben, adott országban megtermelt végső felhasználásra kerülő termékek és szolgáltatások összege Az adott nemzethez tartozó gazdasági szereplők által megtermelt és végső felhasználásra kerülő termékek és szolgáltatások összege Az adott nemzethez tartozó gazdasági szereplők által felhasználható bruttó jövedelem

NNDI Nettó Nemzeti Rendelkezésreálló Jövedelem GO-termelő fogyasztás GDPamortizáció GDP-Iex+Iim GNIamortizáció GNI -tr. külföldre +tr külföldről GNDIamortizáció Mint azt korábban írtuk, a GDP a statisztikailag mérhető jövedelmeket mutatja, de nem tartalmazza a szervezett bűnözés által megtermelt jövedelmeket, a fekete vagy árnyékgazdaságban képződött jövedelmeket vagy a pénzmosás során képződött jövedelmeket. 129 A feketegazdaság Nehéz behatárolni,hogy mit is soroljunk ezen fogalomkör alá. Nincsenek igazán precíz, pontos megfogalmazások, illetve megfogalmazóik között sok a vita az ide sorolandó tevékenységek körét illetően. A feketegazdaság elsősorban közgazdasági fogalom, ami a legális gazdasági szférán kívüli tevékenységre, a követhetetlenségre, ellenőrizhetetlenségre utal. Legfőbb problémánk pedig a láthatatlan jövedelmek képződése. Vidus Tibor definíciója szerint: „A feketegazdaság az

áruk és szolgáltatások forgalmazása, értékesítése, valamint a munkaerő foglalkoztatása terén megvalósuló illegális tevékenység, amely az azt folytató cégek, személyek és szervezetek részére az érvényben levő adó-,társadalombiztosítási-, vám-, jövedéki és egyéb szabályok megsértésével, be nem tartásával, a piaci versenyben jogosulatlan előnyöket biztosít a törvényesen tevékenykedő vállalatokkal szemben.” Vannak, akik idesorolják azokat a tevékenységeket is, melyek törvénysértő, jogellenes jövedelmek szerzésére irányulnak, de nem gazdasági jellegűek ( kábítószer-kereskedelem, prostitúció stb.) Dr Tóth Mihály szerint kriminológiai értelemben azokat a bűncselekményeket indokolt gazdasági bűncselekményeknek tekinteni, amelyek akár a gazdálkodás menetében, akár ahhoz szorosan kapcsolódva, elsősorban és jellemezően a gazdálkodás rendjét, a gazdálkodási kötelezettségeket, a tisztességes és

törvényes gazdálkodás kereteit sértik vagy veszélyeztetik. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlása alapján gazdasági bűncselekménynek minősül: -kartell-bűncselekmény -multinacionális vállalatok tisztességtelen, visszaélés szerű gazdasági tevékenységei -állami támogatásokkal, alapítványokkal való visszaélések -számítógépes bűnözés -álvállalkozások léterhozása -vállalkozások számvitellel, könyveléssel kapcsolatos bűncselekményei -vállalkozások gazdasági helyzetének, alaptőkéjének hamis közlése -munkavállalók biztonságát és egészségét védő szabályok megszegése -feketefoglalkoztatás -hitelezőket károsító csalások(csalárd csődök, lízing csalások) -szellemi termékek tulajdonjogának illetve ipari tulajdonnak a megsértése -tévedésbe ejtő hrdetések -tisztességtelen piaci magatartás, a fogyasztók megtévesztése -adóval kapcsolatos bűncselekmények -vámbűncselekmények -pénz-és

devizaforgalmi szabályok megsértése -pénzintézeti tevékenységgel,részvényforgalommal kapcsolatos bűncselekmények -környezetkárosító tevékenységek A feketegazdaság nagysága 130 A feketegazdaság nagyságát általában a GDP százalékában adják meg. Fontos tudnunk, hogy mindez csak közelítő becsléseket jelent, és az egyes becslések között jelentős eltérések adódhatnak. Részben azért, mert a feketegazdaságba sorolt tevékenységek körében sincs egység a szakértők között, részben azért, mert a láthatatlan jövedelmek mérése valóban csak becslések alapján történhet, és az egyes becslési eljárások eltérő végeredményeket adhatnak. Magyarországon a feketegazdaság aránya, nagysága az európai átlagnál magasabb. Az optimista becslések szerint a GDP 17-18%-át teszi ki, a pesszimista becslések szerint viszont ez az arány elérheti a 30-40%-ot is. Statisztikai adatok szerint a GDP 2011-ben körülbelül 140 millió USA

dollár volt, ami az aktuális árfolyamtól függően 2800029000 Mrd Ft. Ha a 28000 Mrd Ft egy átlagos 25%-át vesszük, akkor ez a feketegazdaságban keletkezett 7000 Mrd forintot jelent számunkra. Szintén egy átlagos adóterhelést számolva (legyen 30%, ami inkább alulbecsült érték), ez a költségvetés szempontjából évente több mint 2000 Mrd Ft bevételkiesést jelent. Ha most hozzátesszük azt, hogy mindeközben a költségvetés tervezett hiánya 800 Mrd Ft körül van, akkor ez a magyar költségvetés 1200 Mrd Ft-os szufficitjét jelentené, ami gyors és jelentős gazdasági növekedést, az államadósság drasztikus csökkenését eredményezhetné. Egyes vélemények szerint csak az ÁFA-csalások nagysága eléri az 1000 Mrd Ft-os értéket. Könyvünk nem tért ki részletesen az egyes gazdasági bűncselekmények tárgyalására. Néhány, közgazdaságtanilag jól elemezhető területet vizsgáltunk csak meg, úgymint a kartellezést, a tisztességtelen

piaci magatartást, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést, a környezetszennyezést és természetkárosítást, valamint az adócsalást. A munkanélküliség „A munkanélküliség az a makrogazdasági probléma, amely az egyént a legközvetlenebbül és legsúlyosabban érinti. A legtöbb ember számára munkahelyének elvesztése életszínvonal-csökkenést és pszichológiai terhet jelent.” (N. Gregory Mankiw) Valóban így van ez Egyes felmérések szerint a hosszú évek óta biztos állásunk hirtelen elvesztése olyan traumát okoz számunkra, mint egy közeli hozzátartozónk elvesztése. A halállal való találkozásunkkor tapasztalható stációkhoz hasonló állomásokon megy át a munkanélküli. Az állásvesztés traumájának feldolgozása után azonban megpróbál visszatalálni a munkaerőpiacra, ezért aktív keresésbe kezd. Ha azonban ez sikertelen, akkor néhány hónap után egy lelki törés következik be, a munkanélküli gyorsan apátiába

süllyedhet, ahonnan egyre nehezebb a kivezető út. A mi szempontunkból azért is fontos a munkapiac bizonyos szintű elemzése, mert a munkanélküliség növekedésével nem csak a vagyonelleni bűncselekmények száma növekszik, hanem a gazdasági bűncselekményeké is. A munkaerőpiacon is beszélnünk kell keresletről és kínálatról. A munkaerő kereslet azt jelenti, hogy a vállalkozások adott feltétel mellett mennyi munkaerőt szándékoznak alkalmazni. A munkaerő kínálat megmutatja, hogy adott reálbér mellett hányan kínálják fel munkaerejüket a munkaerőpiacon. Tisztáznunk kell itt két fontos alapfogalmat A nominálbér nem más, mint bérünk jövedelmi formája. Például, ha azt mondjuk, hogy fizetésünk 250 000 Ft, akkor ezzel nominálbérünket adtuk meg. A reálbér viszont nem jövedelmet, hanem termék és szolgáltatás tömeget jelent, megmutatja nominál jövedelmünk vásárlóerejét, értékét. Ha a kínálat meghaladja a keresletet,

munkanélküliségről beszélünk. Túlkínálatos piac esetén a munkaadók vannak 131 alkupozícióban, így egy gazdaságilag gyengébb országban, ahol a korrupció is erőteljesen jelen van, felerősödik a gazdasági bűncselekmények iránti „igény”. Ilyenkor találkozunk a feketefoglalkoztatással, vagy ami egyre inkább elterjedőben van, az úgynevezett szürkefoglalkoztatással. Ez utóbbi lényege, hogy munkaviszonyunk hivatalos és jogszerű, ám a vállalkozó bérünknek csak töredékét fizeti ki számlára, a többi-gyakran jelentős rész- „zsebbe fizetéssel” történik. Egyes kutatások szerint a fekete és szürkefoglalkozatás a feketegazdaságon belül akár 30%-os részt is képviselhet. Bizonyos területek különösen nagyarányú fekete foglalkoztatással működnek. A vagyon-és személyvédelemnél a kamara vezetője szerint is ez az arány 90% feletti is lehet. Szintén erőteljesen fertőzött terület a mezőgazdaság és az építőipar,

elsősorban a főszezonban, a tavaszi és nyári hónapokban. XII. Próba vizsgasor 1. Melyik tartozik a klasszikus közgazdaságtan jellemzői közé? a. b. c. d. altruizmus méltányosság objektív racionalitás reciprocitás 2. Melyik állatfaj hajlamosabb a kooperációra és büntetésre? a. b. c. d. galambok csimpánzok kacsák csigák 3. Melyik nem jellemző a mikroökonómiára? a. b. c. d. Az egyéni döntéshozókkal foglalkozik Az egyén döntési alternatíváit és gazdasági reakcióit vizsgálja A gazdaság egyensúlytalansági helyzeteit vizsgálja Az egyének általánosítható viselkedési jellemzőit keresi 4. Válassza ki a csak a termelési tényező tulajdonosára jellemző racionalitást a. b. haszonmaximalizáló profitmaximalizáló 132 c. d. bérleti díját maximalizálja A társadalmi jólét növelése 5. Válassza ki a nem megújítható erőforrást! a. b. c. d. ásványkincsek munkaerő föld erdő 6. Melyik nem jellemző a klasszikus

piaci modellre? a. b. c. d. atomizált tökéletesen informált az egyensúlytalansági helyzetek tartósan megmaradhatnak az egyensúlyból csak külső hatásra mozdul ki 7. Melyik nem jellemző a homo eoconomicusra? a. b. c. d. fontos a társadalmi hovatartozás, a család stb ismeri az összes alternatívát preferenciarendszere van ki tudja választani a legjobb alternatívát 8. Válassza ki a nyitott gazdaság jellemzőjét! a. b. c. d. statikus egyensúly az alkalmazkodási folyamattal foglalkozik a döntések végeredményével foglalkozik minden változásnál meg tudjuk mondani a biztos végeredményt 9. Válassza ki a tökéletesen versenyző piacra jellemző állítást! a. b. c. d. a be-és kilépés korlátozott a vállalat a piac méretével megegyező nagyságú a termékek heterogének a vállalatok árelfogadóak 10.melyik a piac passzív szereplője? a. b. c. d. vevő eladó pénz viszonteladó 133 11. A kereslet megmutatja,hogy a. b. adott áron a

vevő mennyit képes és hajlandó vásárolni az adott termékből különböző lehetséges árakon a vevő menyit hajlandó megvásárolni az adott termékből különböző lehetséges árakon a vevő mennyit képes és hajlandó megvásárolni az adott termékből különböző lehetséges árakon a vevő mennyit képes megvásárolni az adott termékből c. d. 12. Ha a tényleges piaci ár magasabb, mint az egyensúlyi, akkor a piacon a. b. c. d. túlkereslet van túlkínálat van nem megállapítható ennyiből attól még lehet egyensúly 13. Ha egy termék jövedelemrugalmassága nulla és egy között van, akkor a termék a. b. c. d. luxus jószág inferior jószág paradox termék létszükségleti jószág 14. Egy árrugalmas termék esetében az ár csökkentése az árbevételt a. b. c. d. csökkenti növeli változatlanul hagyja bármelyik előfordulhat 15. Paradox árhatás esetében az árrugalmassági együttható a. b. c. d. negatív pozitív nulla egy 16.

Mi nem jellemző egy közjószágra? a. b. c. d. A fogyasztók között van rivalizálás A fogyasztók között nincs rivalizálás Senki sem zárható ki a fogyasztásából Fogyasztásával mennyisége nem csökken 134 17. Negatív externália esetén a. b. c. d. költség nő, hasznosság nő költség csökken, hasznosság csökken költség csökken, hasznosság nő költség nő, hasznosság csökken 18. Az externáliák internalizálásának melyik nem az eszköze? a. adók, szubvenciók b. adminisztratív intézkedések, hatósági előírások c. Kiotói Jegyzőkönyv d. kvótarendszer 19. A potyautas magatartást leíró játékelméleti modell a. b. c. d. gyáva nyúl dollárárverés közlegelők tragédiája fogolydilemma 20. Melyik nem túlzsúfoltságra hajlamos vegyes jószág? a. b c. d. közvilágítás . szabadstrand park autóút 21. Kiegészítő termékek esetében a kereszt-árrugalmassági együttható a. b. c. d. pozitív negatív nulla nem

meghatározható 22. A fogyasztókat az eladási folyamaton belül egyenként különböztetik meg. Ez a(z) a. b c. d elsőfokú árdiszkrimináció . másodfokú árdiszkrimináció harmadfokú árdiszkrimináció . negyedfokú árdiszkrimináció 135 23. A monopóliumokra nem jellemző a. b. c. d állami beavatkozás szükséges a be-és kilépés korlátozott árelfogadó . a teljes piaci keresletet képes kielégíteni 24. A monopóliumokra leginkább jellemző jogsértés a. b c. d árkartell . gazdasági erőfölénnyel való visszaélés piacfelosztó kartell . áruhamisítás 25. A GVH a(z) alá rendelt szervezet a. b. c. d. kormány köztársasági elnök miniszterelnök Országgyűlés 26. A monopolisztikus versenyre jellemző a. b. c. d. árelfogadóak erősen differenciált termékek homogén termékek a teljes piaci keresletet képes kielégíteni egy vállalat 27. Megmutatja, hogy adott áron az eladó mennyit képes és hajlandó eladásra termelni az

adott termékből. Ez a(z) a. b. c. d. kereslet keresett mennyiség kínálat kínált mennyiség 28. Melyik nem a munkafolyamat része? a. b. c. d. tervezés szervezés értékesítés ellenőrzés 29. A játékelmélet megalkotója a. b. c. d. Harsányi János John Nash Adam Smith Neumann János 136 30. Ahol az egyik játékos tetszés szerint oszthat fel egy adott összeget, és a másik játékos ezt el kell, hogy fogadja, az a(z) a. b. c. d. ultimátum játék diktátor játék dollárárverés gyáva nyúl játék 31. Melyik nem jellemző a munkaerőre? a. b. c. d. a vállalat tulajdona felhasználása során nem fogy innovatív saját döntéseket hoz 32. A legkisebb gazdálkodó egység a. b. c. d. az egyén a család a háztartás a vállalat 33. Válassza ki a vállalat makrokörnyezeti elemét! a. b. c. d. tulajdonosok szállítók versenytársak politikai-jogi környezet 34. Ahol az árak, a kereslet és a kínálat befolyásolják a piaci folyamatokat az

a(z) a. b. c. d. piaci koordináció bürokratikus koordináció agresszív koordináció etikai koordináció 35. A keresett mennyiség változását okozza a(z) a. b. c. d. jövedelem változás az adott termék árának változása költség változás a helyettesítő termék árának változása 137 II. rész 1. A piaci keresleti függvény P=400-1/3Q,a kínálati függvény P=100+2/3Q Ekkor az egyensúlyi pont a) Q=300; P=200 b) Q=200; P=300 c) Q=300; P=300 d) Q=150; P=150 2. A piaci keresleti függvény P=400-1/3Q,a kínálati függvény P=100+2/3Q P=200-nál a) A túlkereslet 450 b) A túlkínálat 450 c) A túlkereslet 300 d) A túlkínálat 300 3. Az egyéni keresleti görbe képlete Q=400-2/3p Ekkor a p tengelymetszet a) p=400 b) p=500 c) p=600 d) p=800 4. Egy fogyasztó egyéni keresleti görbéje p=600-3/2q Ekkor p=300-nál a fogyasztói többlet nagysága 138 a) 10000 b) 20000 c) 30000 d) 40000 5. Egy piacon 100 egyforma vevő található Az egyéni

keresleti-és kínálati függvények rendre p=350-1/2q ill. p=3/2q+150 Ekkor az összpiaci kereslet az egyensúlyi ár mellett. a) Q= 15000 b) Q=10000 c) Q=20000 d) Q=100000 6. A piaci keresleti függvény P=600-3Q, a kínálati függvény P=200+Q Az egyensúlyi pontban a fogyasztói többlet a) 15000 b) 12000 c) 20000 d) 18000 7. A piaci keresleti függvény P=400-1/3Q,a kínálati függvény P=100+2/3Q Az egyensúlyi pontban a fogyasztói többlet a) 12000 b) 15000 c) 18000 d) 24000 8. Egy termékből 400 forintos ár mellet 2000 darab fogyott Az ár 100 forinttal való csökkenése esetén az árbevétel 100 000-rel nőtt. Ekkor a termék árrugalmassága a) -9/5 b) –5/9 c) 9/5 d) -7/5 9. Ha egy adott terméket ingyen megszerezhetne a vevő, akkor 240 db-ot vinne haza. Tudjuk ezen kívül, hogy ekkor az ár egységnyi növekedése a keresett mennyiséget két egységgel csökkenti. Ekkor az inverz keresleti függvény képlete a) p=240-2q 139 b) p=120-1/2q c) q=240-2p d)

q=120-1/2p 10. Ha egy adott terméket ingyen megszerezhetne a vevő, akkor 240 db-ot vinne haza. Tudjuk ezen kívül, hogy ekkor az ár egységnyi növekedése a keresett mennyiséget két egységgel csökkenti. Ekkor a keresleti függvény képlete a) p=240-2q b) p=120-1/2q c) q=240-2p d) q=120-1/2p 11. Egy kompetitív piacon 50 egyforma vevő található Egy vevő keresleti függvénye:q= 100-1/3P. Ekkor a piaci keresleti függvény a) Q= 5000-1/3P b) Q=100-50/3P c) Q=5000-50/3P d) P=300-3q 12.Egy kompetitív piacon 100 egyforma vevő található Egy vevő inverz keresleti függvénye: P=200-2q. Ekkor a piaci keresleti függvény a) Q=20000-P b) Q=10000-100P c) Q=10000-50P d) P= 20000-100Q 13. A piaci keresleti függvény P=600-3Q, a kínálati függvény P=200+Q Ekkor az egyensúlyi pont a) Q=100; P=100 b) Q=200; P=50 c) Q=150; P=120 d) Q=100; P=300 14. A piaci keresleti függvény P=600-3Q, a kínálati függvény P=100+Q P=150-nél a) A túlkereslet 120 b) A túlkínálat 100 c)

A túlkereslet 100 d) A túlkínálat 150 140 15. Egy fogyasztó 20000 forintos jövedelméből maximum 40 db x és 50db y terméket tud vásárolni. Ekkor a költségvetési egyenes egyenlete a) y=400-4/5x b) y=20000-40x c) y=40+4/5x d) y=50-5/4x 16. A fogyasztó jövedelme I1=20 000-ről I2=40 000-re nő Ekkor a fogyasztott mennyiség Q1=30-ról Q2= 50-re nő. Ekkor a jövedelemrugalmasság a) E(I)=0,75 létszükségleti b) E(I)=1,33 luxus c) E(I)=-0,75 inferior d) E(I)= 0,75 luxus jószág 17. Egy termék jövedelemrugalmassága E(I)=-0,5 A fogyasztó jövedelem I1=20 000-ről I2=40 000-re nő. Q1=10 Ekkor a középformulával számolva a) Q2=5 b) Q2=7,1 c) Q2=14 d) Q2=6 18. Egy termék Engel-görbéje I= 40Q-4000 A fogyasztó jövedelme I1=60 000-ről I2=80 000-re nő. Ekkor a termék jövedelemrugalmassági együtthatója a) 35/37 b) –35/37 c) 32/43 d) 37/35 19. Egy termék Engel-görbéje I= 60 000-10Q A fogyasztó jövedelem I1=40 000-ről I2=44 000-re nőtt. Ekkor a

termék jövedelemrugalmassága a) -23/8 b) –7/3 c) 21/9 d) 9/21 20. Egy termékből 200 forintos ár mellett 4000 darab fogyott Az ár 40 forinttal való csökkenése után az árbevétel 160 000-rel nőtt. A termék árrugalmassága a) -5/9 b) –6/11 c) 5/9 141 d) -9/5 Megoldások I. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. c b c c a c a b d c c b d b b a d c c a b a c 142 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. b d b d c d b a c d a b Megoldások II. 1. c 2. a 3. c 4. c 5. c 6. a 7. b 8. d 9. b 10. c 11. c 143 12. c 13. d 14. c 15. d 16. a 17. b 18. a 19. b 20. d 144