Művészet | Kézművesség » Győre Gábor - Fafaragás a népművészetben

. rafara9 á1 a oépm Uvé1zctDco Fafaragás a népművészetben Fafajták a magyar népi faragásokban Természetesen ezek a faragások itthon őshonos vagy betelepített fajok: fenyőfák (luc, fekete, jegenye, stb.), tölgyfák, dió, bükk, stb Mindig a legjobb tulajdonságú fákat kellett kiválasztani: például hangszereknél fontos hogy ne törjön a fa, sz.álai párhuzamosak legyenek, hogy könnyen lehessen hasítani. Erre a fenyőfa a legmegfelelőbb Díszes mintát viszont nem lehet ilyen fából faragni, ehhez a legjobb a kecskerágó (csíkos kecskerágó - Euonymus europaeus; bibircses kecskerágó - Euonymus verrucosus. Az előbbi Magyarországon elterjedtebb) és a cseresmyefa Befolyásolhatja még a fafajta kiválasztását, hogy mennyire hajlítható (jól hajlik pl.: bükk, kőris, dió, mogyoró, tölgy) és az is hogy milyen a színe (a dió sötétbarna, csíkos, a szil sötét vörösesbarna, a nyárfák, a juhar, a hárs és a gyertyán fehér).

Természetesen ezeknek a f~ak az élettartama is más és más. Ezt az élettartamot azonban különbefolyásolják Az élettartamot növeli a gyanta, színezőanyag-lerakódás - ezek a természetes úton befolyásolják a fa élettartamát. Mesterséges módszer volt viszont a pácolás, de festékeket is készítettek, ami nem csak a díszítést, hanem a tartósságot is befolyásolhatta. Néha olaüal kenték be a fát, ami elsősorban a víz ellen védett. Szú ellen füstölést hasmáltak böző külső tényezők is A faragószerszámok A szép faragásokhoz persze jó minőségű szerszám is kellett. Ezeket minden faragó magának csinálta, a faragóbakkal illetve gyalupaddal és a többi kellékkel együtt. A pengéket házilag vagy kovácsoknál alakították formára, s edzették meg. Ezután összerakták a nyéllel: vagy szegecselték (1. ábra), vagy cinezték (2 ábra), és csak ezután élezték meg a pengét Gyakran díszítették is a szerszámokat, de mindig

csak úgy, hogy az a hasmálatot ne akadályou.a A faragáshoz nem csak kések, hanem vésők, árak is kellenek. Ezt is hasonlóan készítették a késekhez, de ezeket inkább hegyes végűre csinálták, és beleverték a fába, majd egy "kupakkal" takarták le, hogy ki ne essen (3. ábra) A különböző feladatokhoz természetesen különböző fajta kések valók. Ezért sok fajta kést kellett csinálni, különböző pengével, nyéllel az adott feladatnak megfelelően. A karcoláshoz például rövid, de nagyon éles penge kell hosszú nyéllel, árok készítéséhez viszont már inkább hosszabb és erősebb pengére van szükség. Ugyanígy a vésökböl is több fajta van: széles, keskeny, körcikk alakú, stb., de ezekből lényegesen kevesebb kell, mint a késekből.Persze a fafaragáshoz sokszor nem elég a véső, a kés és az ár: a fát elő kell készíteni, illetve a díszítendő bútort el kell készíteni. Ez viszont már nem közvetlenül a

fafaragáshoz kapcsolódik, úgyhogy ezeket most nem tárgyaljuk. ~---► - ~ . 11~ ~-1. á bra ~11~-2 .á b ra ~- ábra ~(:!;~~~~&Dl-- Fafaragás a népművészetben A fa szerepe a magyar hitvilá•gban A fáknak fontos szerep juf<!it a régi magyar hitvilágban. Ebben a hiedelemvilágban a világot is egy fa tartotta, és fa lehetett a szimbólwna az élemek, a tudásnak. Ezekre utal a világfa, az életfa és a tu- dás fája is Kntönböm mesékben is jelentős szerephez jut a fa: szerepelhet például aranyalmát tennö fa, égig érő fa, és néha még a mese hőse is egy nagy fává változik. A/a szerepel még közmondásokban is: - Nagy fába vágta a fejszéjét - Maga alatt vágja a fát - Rossz fát tett a tűne, s1b. Fafaragás a népművészetben Díszítési módok Különböző tájegységekben különböző díszítésmódok alakultak ki, de ezek keveredtek egymással, és így a legtöbb eljárás megtalálható az

ország nagy részében. Karcolás Ez a legegyszerűbb díszítési mód. A sima felületre rákarcolják a mintát, majd általában valamilyen festékkel festik, hogy a rajzolat jobban látszódjon. (Ha keményfára karcolt mintát akartak sárgítani, akkor választóvizet hasmáltak.) Különlegessége, hogy nem csak fát lehet vele díszíteni, hanem fakérget és kiszáátott tökhéjat is Cinelés (ónöntés) Általában botokat, ostomyeleket díszítenek így. Az eljárás ugyanaz mint a kés készítésénél: a minta helyét berajzolják, majd a többi helyről körülbelül fél centit levágnak, majd körbetekerik vastag kartonpapírral ("bezsaluzzák") és kiöntik ónnal. Amikor kihülik lecsiszolják a :fölösleges ónt, és legtöbb esetben olajjal bekenik a fát A különbség a késsel szemben csak az, hogy itt általában nem rögzít semmit, csak díszként szolgál; Spanyolozás , Elsősorban a dunántúli pásztorok körében terjedt el Úgy vésik

a fába a mintát, hogy az árkok oldalait ferdén alávágják, az árlcok alját érdesen hagyják, ezután felmelegített fémtárggyal (általában késsel) spanyolviaszt olvasztanak bele az árkokba, majd amikor teljesen megdermed az egész felületet lecsiszolják. A spanyolviaszt gyantábói méhviaszból csinálták valamilyen festékanyag hou.áadásával A festékanyag például kékítö volt, amelyet viszont nem a spanyolviaszba kevertek, hanem a fa befestendő részére, s így öntötték rá a spanyolviaszt, s így a kékítő megzöldült. "Rendes" festéket nyertek viszont a bürökböl (zöld) és az ökörfarkkóróból (sárga). Beverés Régebben elsősorban széktámlák díszítésére hasmálták. Vasból készült, különböző alakú (pl: csillag, kör, pont) beveröeszközzel ütik, verik (néha égetik) bele a fába a mintát. Füstölés (pörkölés) Nagyon régi módszer, a Felvidéken a legelterjedtebb. Többnyire mogyorófánál

hasmálták, úgy hogy simára :csiszolták a fát, majd (általában friss vagy nedves forgácsból rakott) tűz fölött forgatták vagy letakarva füstölték. Amikor már szép fekete volt, belekarcolták a mintát, ami szép kontrasztot aJkotott a korommal. Domború faragás Elsősorban a dunántúli és a felföldi pásztorok körében volt elterjedt, de gyakran hasmálták hordófenék, kapufélfák, mestergerendák és bútorok díszítésére is. Sokszor készítettek gyufatartót, sótartót és egyéb kisebb tárgyat ezzel a díszítéssel. Két változata terjedt el: a lapos faragás és a domboní faragás. A lapos faragásnál a minták közeit néhány milliméter mélyen kivágják, és a minta az eredeti síkban marad. A domboní faragás az, amikor a díszítmények "életszerűen" különbözőképp domborodnak ki Ékrovás Az egyik legősibb, de nagyon elterjedt díszítésfonna volt, melyet talán az egész országban ismertek. A fába a faragókés

hegyével ék alakú mélyedéseket vájnak, s ezek adják a díszítés mintáját Általában mértani formákból álló mintákat hasmáltak, de ezeket viszont rendkívül sokszínűen Fafaragás a népművészetben Intarzia Régebben a városi mübútorasztalosok has.málták, és csak később terjedt át a pásztorművészetbe Csontból, szaruból (ritkán fából) különböző formákat vágtak ki, ezeknek a helyét pontosan bevésték az elkészítendő botba, ostomyélbe, majd a kész formát behelyezték a mélyedésbe és néhány szöggel odaerősítették. Fémből, I. ~ ~I A pásztorfaragások A pásztorok munkájuk jellege miatt egy külön világot alkottak, jellemző formavilággal Szívesen ábrázoltak életből vett jeleneteket, állatokat, növényeket (ezeket sokszor szimbólumként használva: például a családfák. elkészítésénél) Természetesen ez a világ nem különült el a népművészet egyéb ágaitól, úgyhogy kölcsönösen hatással

voltak egymásra. (Habár a pásztor tavasztól ős~ nem nagyon jár a faluba, de azért télen bek.apcsolódik a falu életébe) Külön említésre méltók a juhászkampók. Ezekkel húzták vissza a birkát, ha rossz irányba akart menni. Rendkívül változatosan díszítették őket: általában valamilyen állatfejet formáztak rá, de emberfejekkel és teljesen más formákkal is találkozhatunk. A legelterjedtebb a Dwtántúlon (elsősorban a Dél-Dwtántúlon) volt, itt készítették a legszebbeket. (5 ábra) A faragások motívumai :Mivel különböző felületeket díszítettek, különböző technikákkal, rendkívül sokféle motívumot hasmáltak. Elsősorban geometriai formákat, növényeket vagy állatokat faragtak, de sokszor ábrázoltak embereket is. A sok növény- és állatábrázolás az ember és a természet közelségét fejezi ki: ez elsősorban a pásztoroknál volt igaz., hiszen ők majdnem egész évben legeltették az állatokat a legelőn, ahol

"csak" a természet volt körülöttük. · Geometriai formák Elsősorban botokon, ostornyeleken találhatók, ahol nincsen hely nagyobb témáknak. Az ónöntéssel készített botokon nem is lehet (vagy csak nagyon ritkán) másfajta mintát találni. Sokszor ismétlik ugyanazt a mintát egymás mellett, sort alkotva. (Ezeknek a motívumoknak egy része gyakran előfordul a húsvéti hímestojásokon is.) Természetesen máshol is találkozhatunk mértani formákkal, de máshol általában csak kiegészítő motívumként vannak jelen (pl. keretként) Növények Az leggyakrabban has.mált motívumok Nagyon gyakran szimbolikus jelentésük van: minden virágnak más jelentése ivan. · Szívesen ábrázoltak tulipánt: ezt egyszerűen lehet ábrázolni, mégis szép. Fafaragás a népművészetben Állatok Már kevésbé gyakoriak mint a növények. Kedvelt állatok: szarvas, páva, kos (pásztorbotokon) Emberek Elsőrorban életképeken ábrázoltak embereket:

pásztort a kedvesével, táncoló párt,stb. Szinte kizárólag népi szánnaz.ású embert ábrázoltak, ami persze érthető is A fa megmunkálása Esztergályozás Az esztergályozás nem más, mint a fa forgómozgással való faragása, díszítése. A megmunkált fa persze az eljárásnak megfelelően forgástest volt. Így elsősorban edények, "oszlopok" (például székés asztallábak) elkészítésére szolgált Általában lábbal hajtott, házilag készített esztergagépeket használtak, de előfordultak más forgatótechnikák is, mint például az ijas és a lábítós eszterga. Kéregmunkák A fának a kérge is hasmosítható, habár ez teljesen másfajta megmunkálást igényel mint a fa. Általában enywel, vagy valamilyen vesszővel rögzítik. Készítettek belőle tarismyát (kászut), sótartót is. Díszítése csak karcolással lehetséges Elsősorban Erdélyben terjedt el Vájás Talán a legalapvetőbb módszer a vájás. Igaz hogy rendkívül

mllllkaigényes, de szinte bármit el lehet így készíteni, és az elkészült tárgy "víz.álló" is, így ezzel a módszerrel készítették el az egyszerü emberek edényeiket, teknőiket, vékáikat. Készítettek így csónakot is, sőt még méhkaptárt is Persze ehhez kellettek a megfelelő szersz.ámok is; hasmáltak szekercéket, fejszéket, vésőket U alakúakat), vonókéseket, fúrókat és különböző görbe késeket. A munka jellegének megfelelően a kevésbé hasadóbb, tartósabb keményfákat hasmáltak - elsősorban tölgyet és bükköt. (elsősorban Külön említésre méltó, hogy hangszert is készítettek (és még ma is készítenek) ezzel a módszerrel: ez a hangszer az ütőgardon. Ez a hangszer egy gitárnál valamivel nagyobb húros hangszer, amelynek három G hangra hangolt húrja van egy síkban, s ezt egy pálcával ütögetik, illetve a hannadik húrt pengetik. Ez a hangszer éri el a széki zene különleges hangzását (Persze ez nem

dallamot játszik, hanem "csak" ritmushangszer, mely kíséri a többi szólamot.) HaJHtás Igy készítették például a szekerek kerekeit és a villákat. Gyakran hajlították meg a fát székek készítésénél is. Fafaragás a népművészetben Utószó A régi életmód eltűnésével a népi fafaragások is elvesztették életterüket, de sikeres átalakuláson ment át: mára a népművészet, a hagyományok keresése és a kézművesség egy új életmódot is jelent, ami talán megmenti a jövő sz.ámára a népi fafaragás hagyományait Fafaragás a népművészetben Irodalom Felhasznált irodalom Szatyor Győző: Faművesség (Mezőgazdasági Kiadó, 1986.) Ferkai Lóránt: Remekel a bicska (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1958.) Ajánlott irodalom Czagány Lajos: A fa díszítő faragása (Műszaki Könyvkiadó, Bp. 1983) Domanovszky György: A két Kapoli (Corvina Kiadó, 1983