Nyelvtanulás | Magyar » Hajduk Dóra - Gége, nyelvészeti proszeminárium

1 GÉGE Nyelvészeti proszeminárium, dolgozat Kijelentem, hogy a dolgozat saját munkám eredménye. Hajduk Dóra Budapest, 1998.november 16 2 A szóéletrajz Szavainknak is van sajátos értelemben vett "életük", majdnem úgy, mint nekünk, megalkotóiknak, használóiknak Egy szó élete is a születéssel kezdődik (etimológia: a nyelvészetnek a szavak eredetével foglalkozó ága), melyet olykor teljes biztonsággal datálni is tudunk (ld. Nyelvújítás), máskor viszont még földrajzilag is csak hozzávetőlegesen vagyunk képesek behatárolni (egyes vándorlás-, illetve honfoglalás kori jövevényszavunk eredeti átadónyelve máig sem tisztázott, s valószínűleg sosem lesz az). Ezután a szó fejlődésnek indul, közhasználatba, köztudatba kerülése után idomulhat az egyes nyelvjárások hangzókészletéhez (a nyelvjárás szóhasználatából a köztudatba átkerült szavak esetében éppen fordítva: a hangzók nagy

része sarkalatos hanggá válik), különböző származékai alakulhatnak ki, megváltozhat szemantikája, új jelentéssel bővülhet. Ezek a változások az okai annak a később bekövetkező "professzionális" felhasználásnak (utóéletnek), mely a különböző nyelvészeti konferenciák, tanulmányok, szakdolgozatok témájaként való szereplésben merül ki. A szó halála az elavulás; amikor vagy a kor, vagy a társadalmi fejlődés egy olyan szintre lép, ahol a szó jelentéstartalmához az "átlagember" számára már nem tartozik egy valódi, világos kép. Az elavulás korunkban - szavaink esetében is, - a modernizációra adott válasz, s ennek megfelelően a "halálra ítéltek" éppen az egyik legősibb művészetben, az irodalomban élik utolsó, nehézlélegzetű perceiket, s válnak örök értékké. Az, hogy nyelvünk is automatikusan kidob magából szavakat, ugyanolyan, mint természeti környezetben az élő egyedek

pusztulása. Egy egészséges világ megfelelő, megadott számú élőlényt követel. Baj akkor van, ha túlzott mértékű a megsemmisülés, vagy a mutáns fajok szaporodása. Az e párhuzamban említett jellemzőkőn kívül megjegyzendő, hogy szavaink esetében az írásos rögzítés, az írásbeliség rendkívül fontos. Az emberi emlékezet rövid, s ha netán 200 év múlva már nem lenne gégénk, hanem "csupán" torkunk, számítógépünk egy eldugott könyvárában még mindig megtalálnánk a régiesen csengő szó meghatározását: 1. torok v nyelőcső 2 a légcsőnek a garat és a nyelőcső határán lévő, porcokból és izmokból álló záró része; a légcső védelmére és hangadásra szolgáló szerv(ÉrtSz.) Viták a szó eredetéről A gége szó etimológiájáról, - pontosabban annak hiányáról - legelőször egy 1903-ban publikált cikkben olvashatunk (Halász 1903:147, 158). A szerző önmaga kezd fejtegetésbe a szó eredetét

illetően (bár tanulmányának címében elméleti, s nem gyakorlati megközelítést ígér), s noha magyarázata nem túl hosszú, sem meggyőző, mégis szakemberhez méltóan éleslátó, s azt a ma már kiegészítésre szoruló, ám mégis helytálló megállapítást teszi, miszerint régebben a gőg szó (a gége mai hang-és jelentésváltozata) guttur, jugulus jelentéssel is bírt, s később ebből fejlődött ki a superbia jelentés. Érdekes, hogy Halász Ignácz cikkét a későbbiekben egyetlen szerző sem említi, nem használja forrásként. Legközelebb a szóval Harmatta János foglalkozik (Harmatta 1947:276), ám ő jóval behatóbban, s egy merőben új szempontból vizsgálva a szót. Tanulmányában a SzófSz szemére veti, hogy az kísérletet sem tesz a szó megfejtésére. Ő maga abból indul ki, hogy 3 testrészeink finnugor eredetűek, s a bizonyításhoz talál is egy szamojéd-lapp szót (huηkū, Luftröhre, Kehlkopf), melyet különböző betű-,

és hangrend-megfeleltetésekkel a feltételezett közös uráli alapszó egyik változataként említ meg. Az eredeti alak szerinte *k ηg vagy k ηk volt, s ennek hangrendjét tartotta volna meg a magyar, ellenben a lapp, s szamojéd nyelvekkel. Ezután a szó érdekes módon egy éven belül kétszer is felbukkan. Benkő Lóránd "Egy hangfestő igecsoport" című munkájában (Benkő 1954:257) ezt írja:".egyáltalán nem látszik lehetetlennek az okád, majszol, gége eredetének hangfestő alapon való megoldása sem." Ugyancsak a "Magyar Nyelv"-ben jelent meg egy másik írás is (Cs.Faludi 1954:457), melyben a szerző T.IItkonen és Toivonen hasonló témájú tanulmányára hivatkozva azt állítja, a lappban, szamojédban, chantiban talált, s a Harmatta által már említett szavak inkább veláris hangrendűek lehettek, tehát "a feltétlenül palatális hangrendű magyar gége kiesik". Cs Faludi szerint a finnugor k > magyar g

hangmegfelelésre sincs egyetlen biztos adat sem. Harmatta János cikkét cáfolja Nyíri Antal is(Nyíri 1956:42). Érvei igen meggyőzőek, s alapos kutatómunkáról tanúskodnak. Írása elején leszögezi, hogy számos példa van arra a magyar nyelvben, hogy testrészek nevei a letelepedés után alakultak ki, illetve jövevényszóként kerültek hozzánk. Ő a gége szót a gőg-gög, hangot ad, hangzik igéből származtatja, melyből azután az előállító szerv nevére ragadt volna rá a gegő, gege, gége. Mind az ige, mind a belőle származó főnév hangutánzó jellegű. A szó távolabbi rokonai jobban magukon viselik az előbb említett sajátosságot; gőgicsél, gügyög, dadog, hebeg, hörög, míg a legközelebbi családtag, a gőgös melléknév már egy viselkedésforma, társadalmi megfigyelés eredménye: az öntelt, fennhéjázó ember általában "fenn hordja az orrát", ebből következően feje felemelkedik, és láthatóvá válik az

ádámcsutka, a pajzsporc kitüremkedése: a gőgős ember tehát "gégés", de nem biztosan "torkos". E témában írt cikket is B.Lőrinczy Éva is (BLőrinczy 1956:167,473) A cikk első részében a Gugus, Gegus személynevek etimológiáját vizsgálja a szerző, s az előbb említettben meg is leli a gőgös szó alaki és jelentésbeli változatát. Ezt a testi tulajdonságot jelölő nevek gyakorisága is bizonyítja. Ám itt felmerülhet az is, hogy a név italt kedvelő egyénre utal(gondoljunk a "sok bor lefolyt már a gégéjén" - jellegű mondásokra), vagy egyszerűen az illető gőgősségét kívánja jelezni. A cikkíró szerint a gége, gégés ~ gőg, gőgös teljes szétválása még a XVIII. században sem fejeződött be Faludi művében is felváltva jelent a gőg szó guttur-t, és superbia-t. A tanulmányban megállapítást nyer az is, hogy a nyelvjárási alakok mind g•g, csak néha térnek el a szóvégi mássalhangzók(gagor,

gégány, gegerce). Ezért BLőrinczy is feltételezi a hangutánzásos létrejövés lehetőségét Bizonyítékai közé tartozik a rokon gágog, gőgicsél alak; a névszói származékok közül annak az állatnak a neve, amelyik ilyen hangot ad ki: gágó, gogó, ciconia; valamint az, hogy több idegen nyelven a Luftröhre kifejezésében nagy szerep jut a g hangnak: fr. gorge, ol gargarozzo, latin gurgulio, német Gurgel. Itt említi meg, hogy Szarvas Gábor is a gége - gőg családba, s hangutánzó eredetűnek sorolta az általa vizsgált dédelget szót, és ez alapján feltételez egy gég-, gűg-féle igetövet. Ezek után már bizonyított és elfogadható a meghatározás: "hangutánzó eredetű, hangalakja eredetileg az emberek vagy a madarak, főként a ludak kiáltozását jeleníthette meg. Így talán eredetében is, de a hangutánzás síkján mindenképpen összefügg a gágog igével. Szorosan összetartozik továbbá a gőgicsél - lel Szóhasadással

különült el tőle a gőgös, gőg. A szóvégi magánhangzó alaktani szerepe nem világos; birtokos személyrag, kicsinyítő képző vagy igenévképző egyaránt lehet."(TESz) 4 A szó jelentése Az első, az alapjelentés érintkezésen alapuló névátvétellel jött létre, a hangképzés szerve megkapta a hangot kifejező szó alakját. A többi jelentés hasonlóság alapján alakult ki Ezek közül a legfontosabbak: 1. légcső, nyelőcső, Luftröhre 2. artéria, Arterie 1560-ból 3. cső, Röhre 1748-ból 4. egyfajta tésztaétel, guba 1939-ből (TESz) 5. kályhacső (Muzsla vidéke) 6. ádámcsutka (Gerencsér) 7. négyszögletes nyílás a posztóványoló deszkából készült vízvezető csatornájában, amelyen keresztül a víz a felső kerékre folyik (Lövéte) 8. gégén - juhúsztató része (Hajdúszoboszló) 9. megsütött, megfőzött, és mákkal megszórt tészta (Osgyán) Az utolsóként megadott öt jelentés (ÚMTSz.) már a gazdag

nyelvjárási sokszínűséget tükrözi Ez tenné a következő fejezet felsorolásait is végtelenné. Származékok, változatok A különböző nyelvjárásokban használt alakok azért rendkívül fontosak és érdekesek, mivel a közhiedelem, a köztudat a gégét azonosította egyrészt az ádámcsutkával, másrészt a torokkal, vagy néhány esetben a garattal is. Mivel azonban a felsoroltak közül az ádámcsutka az, amelyik szabad szemmel, főleg férfiakon jól látszik, így ennek a szónak alakult ki a legkülönfélébb, legváltozatosabb kifejezésköre. Magyarország különböző területein gyűjtötték szinonimaként a gégebog, gégecsuma, gégecsuta, gégecsutika, gégecsutka, gégefej, gégegumó, gégegöcs, gégehely, gégetorzsa (ÚMTSz.) kifejezéseket Ezen kívül származékként hallhatóak voltak, s reméljük talán még ma is használatosak, a következők: gegeg - gágog gégegugázik - dalolgat valamit gégegyurka - nagy ádámcsutkájú ember

gégehűtés - torokfájás gégeleves - csigatésztával készült leves gégény - kis dézsaszerűség gegenye - jegenye geggen - rövid hangot hallat geggenc - papucs (ÚMTSz.) A felsorolás persze nem lehet teljes, mint ahogy az eltérő változatok esetében sem: gága, géga, gégám, gégát, gégå, gege, gëga, gégő, gégöl, gégű, gige, giga, gíga, gegerc, gíge, guge, gögöm, gagor, gégány, gegány, gegerce (MNyA. és ÚMTSz) Mint azt írásában BLőrinczy Éva is kifejtette (ld. fent) a szavak nagy része a g•g alapot megtartja, csak a magánhangzók változnak a terület hangzókészletének megfelelően. 5 Legelső előfordulások 1493. "wygadnak ew haylokokban Iftennek erwendefy ew geegeeyekben" (FestK 40) 1575. gogét (Helt:Krón 199:NySz) 1795. gege (TESz) 1797. gég (TESz) 1823. gôg (TESz) 1833. Gêga, Góga (TESz) 1888. gégőmet (TESz) "Különfélék" "AZ ALFÖLD GÉGÉJE" A gége szó etimológiájáról folytatott

vita előtt jó pár évvel jelent meg az a cikk, mely "akaratán kívül is", a hangutánzó eredetet bizonyítja (Erdős 1910:263). A szerző nyelvészeti ismeretei alapján azt mondja, a gegőz ige jelentése: énekel, kántál. Gyermekkori emlékei viszont egy néprajzi szempontból igen fontos, s tágabb értelmű jelentésre figyelmeztetik. Tudomása szerint még 1850 körül is lehetett az alföldi éjszakában gegőzést hallani a pásztortüzek környékén. Gegőzni annyit tett, mint egy nótát szöveg nélkül dalolni, oly módon, hogy az előadó gégéjét hüvelykujjával gyorsan fel-és lerángatta. El tudjuk képzelni, mennyire lélekből áradó, szenvedélyes, rituális önkifejezési mód lehetett ez a primitív, hónapokat beszélgetés, emberi megnyilatkozás nélkül töltő pásztoroknál. A szakma kihaltával e furcsa művészet is eltűnt, s a századfordulón már illetlenség, faragatlanság volt gegőzni. "PETŐFI GÉGÉJE" Petőfinél

érdekes módon három jelentésben bukkan fel a szó, de mindhárom esetben testrészként, tehát a gőgtől tökéletesen elkülönülve. 1. torok, e nyelőcső eleje "A kő úgy a király homlokához koppant, Hogy az agyveleje azonnal kiloccsant. - Így híj meg máskor is kősziklaebédre, Szólt, s kacagott János - ráforrt a gégédre!" (János vitéz /1:212) "Ha én szántóvető volnék, földemet illy záporral (=borral) nedvesíteném, naponta gégémbe öntve le azt." (Robin Hood /6:75) 2. a hangadás szerve, a légcső eleje "ollyat - ollyat ordítottak, hogy az egek repedeztek volna bele, ha olly rekedt torkok nem működnének vala,. alkalmasint a sok szomjazás szárította ki a gégémet" (Uti jegyzetek /5:28) 6 3. a nyak elülső része "a lándzsa éppen a lovag gégéjét találta" (Robin Hood /6:347) "ajánlá, mennénk, gégénket elmetszeni" (A koros hölgy /6:22) Természetesen a magyar irodalomban több

írónknál, költőnknél megjelenik a gége szó. Petőfi jellegzetes "felhasználó", mivel nála finom árnyalatokként különülnek el a jelentések. Befejezésként Mint láthattuk, mind a szó etimológiájával, mind pedig későbbi elterjedésével, felhasználásával rengeteg tanulmány, cikk, s jeles szakemberek foglalkoznak. A nagyszámú nyelvjárási változat, a szó elterjedt köznyelvi használata (mint Petőfinél is láttuk, főleg az alkoholfogyasztás terén) még sok-sok oldal felsorolást követelne meg. A dolgozat feladata azonban az, hogy ízelítőt, s képet adjunk a szó életéről, mégpedig értelmezésemben szórakoztató, a középiskolai "szorgalmi" dolgozattól emelkedettebb, s így a tudományos, nyelvészeti szakmunkához már közelebb álló stílusban. Bibliográfia Bakos Ferenc (szerk.) 1978 Idegen szavak és kifejezések szótára Budapest: Akadémiai Kiadó Bárczi Géza - Országh László (szerk.) 1959-1962 A magyar

nyelv értelmező szótára I-VII Budapest: Akadémiai Kiadó Benkő Lóránd (főszerk.) 1967-1976, 1984 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I-III.+IV (Mutató) Budapest: Akadémiai Kiadó Benkő Lóránd 1954. Egy hangfestő igecsoport Magyar Nyelv 257-268 B. Lőrinczy Éva 1956 Árpád-kori Gugus, Gegus személyneveink és a gége, gőg, gőgös, gőgicsél stb. szócsalád Magyar Nyelv 167, 473-480 B. Lőrinczy Éva (főszerk) 1979-(1992) Új magyar tájszótár I-(III) Budapest: Akadémiai Kiadó Cs. Faludi Ágota 1954 Gége Magyar Nyelv 457-462 Erdős János 1910. A gegőzés Magyar Nyelv 263-266 Halász Ignácz 1903. A magyar szófejtés és történeti fejlődése Nyelvtudományi Közlemények 147, 158 Harmatta János 1947. Három testrészünk eredetéhez Magyar Nyelv 276-282 Horger Antal 1927. A hangrendi párhuzam Magyar Nyelv 129-135 J. Soltész Katalin - Szabó Dénes - Wacha Imre 1973-1987 Petőfi-szótár I-IV Budapest: Akadémiai Kiadó Nyíri Antal 1956.

Gége, gegőzik Magyar Nyelv 42-50