Történelem | Középiskola » Magyarország gazdasága a XX. században

4. Magyarország gazdasága a XX században (Bethlen-féle konszolidáció, gazdasági válság, Rákosi-korszak gazdasága, gazdasági rendszerváltás) A bethleni konszolidáció Konszolidáció: rendezés, az ország nyugalmának helyreállítása. Két nagy miniszterelnökhöz kötődik: a) Teleki Pál (1920-21) b) Bethlen István (1921-31) tíz évig megszakítás nélkül miniszterelnök, róla kapta a nevét a rendteremtés korszaka. Erdélyi arisztokrata származású, konzervatív politikus, jogi tanulmányai után országgyűlési képviselő lett. A románok előretörésekor elveszítette erdélyi birtokait 1919 februárjában megalapítja a Nemzeti Egyesülés Pártját, majd márciusban az Antibolsevista Comité-t Teleki Pállal. Az ellenforradalmi kormány tagja,1920-ban részt vesz a párizsi békedelegációban is Bethlen István mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból nehéz helyzetben vette át az ország irányítását. A gazdaság még mindig nem

lendült ki a háború utáni mélypontról Magyarország elvesztette területének több mint kétharmadát a lakosságának több mint 65%-át. A béke az ország gazdasági életét felborította, hiszen az új határokon kívül rekedt a nehézipar működtetéséhez szükséges összes nyersanyagforrás. Magas volt a munkanélküliség, a külpiacok beszűkültek, és pénzügyi egyensúlyhiánnyal is szembe kellett nézni. A királypuccs miatt az ország elszigetelődött külpolitikailag. Stabil kormánypárt sem állt rendelkezésre Kormányzati alapelveit Bethlen a parlamenti nyitó beszédében fejtette ki 1921. április 19-én Beszédében hitet tett a jogrend megszilárdítása és a parlamentáris kormányzat mellett, ugyanakkor azt sem tagadta, hogy nem híve a szélesen értelmezett demokráciának. Szerinte az 1918 utáni események bebizonyították, hogy az ország lakosságának jelentős része még nem elég érett a politizáláshoz, így az csak a művelt

osztályok kiváltsága lehet. Kormányzása első hónapjaiban Bethlen egy új, erős kormánypárt megteremtésével kísérletezett. A konzervatív és legitimista csoportokra kívánt támaszkodni. Fő ellenfelének a kisgazdákat tekintette, mindent megtett a párt felbomlasztására. Be kellett látnia azonban, hogy ez az út nem vezet eredményre. Bethlen ezért 1922 februárjában híveivel együtt belépett a Kisgazdapártba Néhány hónap alatt teljesen magához ragadta a párt vezetését. A kormánypárt megteremtése után Bethlen már hozzáfoghatott az általa szükségesnek tartott tekintélyelvű kormányzati reformok megvalósításához, melyektől a belpolitikai élet stabilizálását várta. Elsőként választójogi tervezetét nyújtotta be, amely 40-ről 28%-ra csökkentette a választásra jogosultak arányát, miközben vidéken a nyílt szavazás visszaállítását írta elő. Ugyanakkor az engedményektől sem riadt vissza. Titokban megegyezett a

szociáldemokraták vezetőivel a munkásmozgalommal szembeni korlátozások feloldásáról, amiért cserébe Peyer Károly késznek mutatkozott a konstruktív ellenzék szerepének felvállalására. A megállapodást követően került sor egy újabb amnesztia rendelet kiadására, a cenzúra megszüntetésére. Az 1922 májusi választásokon a kormánypárt 59%-os többséget szerzett. A képviselők többsége új ember volt Bethlen ugyanis saját jelöltjeit juttatta be a parlamentbe. Bethlen helyzete még mindig nem volt elég szilárd. Az Egységes Párt névre átkeresztelt kormánypárt ugyanis túlzottan heterogén összetételű volt. Gömbös Gyula vezetésével kampány kezdődött az igazi nemzeti politika érvényesítésére, de ő végül kénytelen volt ellenzékbe vonulni híveivel együtt 1923ban. A kormánypárti többség tehát elfogadta Bethlen óvatosabb reálpolitikai irányvonalát Ennek ára 4. Magyarország gazdasága a XX században (Bethlen-féle

konszolidáció, gazdasági válság, Rákosi-korszak gazdasága, gazdasági rendszerváltás) volt, mivel a földreform lassúsága miatt elégedetlen kisgazdák leszerelésére fel kellett gyorsítani a földosztást, noha a miniszterelnök a nagybirtok modernizálásában látta a korszerű exportképes mezőgazdaság alapját. A belpolitikai stabilizáció mellett Bethlen nagy figyelmet szentelt a gazdasági problémáknak is. A háború, a forradalmak, a román megszállás, a tartós blokád és a területvesztés rendkívüli visszaesést idézett elő a magyar gazdaságban. Megszűnt a Monarchia biztos piaca, a magyar gazdaság aránytalanná vált, a gondokat csak tetézte, az 1920-as évek elején az infláció. 1923-ban Magyarország népszövetségi kölcsönért folyamadott. A döntést nagy vita előzte meg, a kölcsönnek ugyanis ára volt: ennek fejében 1926-ig népszövetségi főbiztos ellenőrizte a magyar államháztartás ügyeit. Az 1924-29 között felvett 1,9

milliárd pengő hitel nagy részét infrastrukturális programok (útés vasútfejlesztés, távközlés, egészségügy, oktatás) fedezésére fordították 1924 végére jelentős adóemeléssel és a közkiadások lefaragásával (közalkalmazottak elbocsátása, a nyugdíjak csökkentése stb.) sikerült felszámolni a költségvetési deficitet Az infláció letörése ugyanakkor elhúzódott, mivel a gazdasági fellendítése érdekében laza monetáris politikára volt szükség. Az akció azonban sikeresnek bizonyult, 1924-ben létrejött az önálló Magyar Nemzeti Bank, és 1927-ben bevezetett új pénz, a pengő stabil maradt. A pénzügyi szanálás sikere jelentős részben a jóvátétel kérdésének rendezésének és a külföldi hitellehetőségeknek tudható be. Az ipari termelés növekedésnek indult, és 1929-ben már 12%-al haladta meg az utolsó békeév teljesítményét. A korábban a Monarchia piacáról kiszorult textilipar, vegyipar és

gyógyszergyártás prosperált, és előretört a villamosenergia-ipar. A magyar termékek a nemzetközi piacokon is megállták a helyüket: keresettek voltak a Ganz dízelmozdonyai, a Orion rádiói és az Egyesült Izzó égői. Az élelmiszeripar szerepe viszont csökkent, bár egyes területei (pl konzervipar) jelentős exportot bonyolítottak le. A mezőgazdaság stagnált: az 1929-es év termelése csak 1-2%-kal haladta meg az 1914-es szintet. Ekkoriban a lakosság közel 55%-a mezőgazdaságból élt, de az ágazat csak a nemzeti jövedelem 38,5%-át állította elő. A gazdaság fellendülésének beindulása és a költségvetés stabilizálása azután lehetővé tette Bethlen számára a beígért szociális reformok elindítását. Vass József püspök, népjóléti miniszter 1927-28-ban beterjesztette az öregségi és betegbiztosítási törvény, amely egymillió emberre terjedt ki (munkások és közalkalmazottak). Ugyanakkor hatalmas pénzeket költöttek

Klebelsberg Kunó népoktatási programjára is. Az országba 3500 új tanterem épült, egyharmadával sikerült csökkenteni az analfabéták arányát. Nagy figyelmet fordítottak a magyar kultúra nyugati megismertetésére is Klebelsberg szerint a magyarság ugyanis éppen kultúrfölényének megőrzésével biztosíthatja a gyorsabb fejlődést, a Kárpát-medencén belüli vezető szerepének visszaszerzését. Bethlen István 1931 augusztusában lemondott. A válság leküzdése így a Károlyi Gyula (1931 augusztus - 1932. október) tett kísérletet Kormányát a rendcsinálás kormányának nevezték, mert erőszakkal verte le a fellobbanó tömegmozgalmakat. Takarékossági intézkedései (a közalkalmazottak számának és fizetésének csökkentése, a szolgálati autók használatának megszüntetése) némi eredményt hoztak. Mivel rendeleti úton akarta a további lépéseket megtenni, lemondásra kényszerítették. Gömbös Gyula (1932-36) gazdasági programja

hozott végül eredményt Külpolitikájának egyik célkitűzése a piacszerzés volt. Sikeréhez hozzájárult, hogy 1932-ben a naphatalmak elengedték a jóvátétel fizetési kötelezettségünket. 1933-ban Németország, majd 1934ben Olaszország lett piacunk A gazdaság fellendülése külpolitikai elkötelezettséget jelentett, s ekkor 4. Magyarország gazdasága a XX században (Bethlen-féle konszolidáció, gazdasági válság, Rákosi-korszak gazdasága, gazdasági rendszerváltás) váltunk gazdaságilag végképp függővé a fasiszta hatalmaktól. Gömbös (gúnyneve Gömbölini) Mussolini példáját követve a Nemzeti Munkaterv 95 pontjában a korporatív állam megteremtésére is kísérletet tett. Darányi Kálmán (1936 - 1938 március) kormánya pedig meghirdette a "győri programot" (1938. 5 éves, 1 milliárdos fegyverkezési program), mely a hadseregfejlesztéssel és fegyverkezéssel összekötve az ipar növekedését volt hivatott megindítani.

Mi voltunk a 3 millió koldus országa. A gazdasági válság hatására a középréteghez tartozók száma csökkent, s a létminimum környékén élők száma duzzadt fel. Politikai értelemben a húszas éveket konzervatívnak lehet nevezni. A gazdasági világválság Magyarországon (1929–1933) Az 1929–1933-as gazdasági világválság Magyarországra gyakorolt hatását Ránki György egyetlen mondatban kitűnően összefoglalta: egyszerre jelentkezett a külpiacokra való erős ráutaltság, a nemzetközi konjunktúrától való szoros függés, a belső piac elégtelensége és gyengesége, a drasztikusan romló cserearányok, a szélesre nyíló agrárolló és az ország katasztrofális méretű eladósodása. Az 1930-as évek elejére Magyarország Európa egyik legeladósodottabb országává vált. Kültartozása 4,3 milliárd pengőt tett ki, melynek csaknem 60 %-a hosszú lejáratú, 40 %-a, pedig középlejáratú áru-, folyószámla- és váltóleszámítolási

hitelből állt. A kültartozások legnagyobb része az államot és más közületet, a kisebb része magánfeleket terhelt. Az I világháború után így Magyarország törékenysége nagyban függött a gazdaságot irányító hatalmak pénzpiacainak mozgásától. A válság sújtotta országok többsége protekcionista gazdaságpolitikát követett, ezért a külpiacok nagysága Magyarország számára is összezsugorodott. Ez nagy veszélyt jelentett az országra, hiszen ezen exportbevételek nélkül a tartozások törlesztésének nagy része teljesíthetetlenné vált, sőt a fizetésképtelenség réme is fennforgott a 30-as évek elején. A válság mélypontja 1931 nyarán következett be, amikor a nemzetközi pénzügyi és hitelrendszer összeomlása Magyarországot is elérte. A válságoktól szenvedő országok – így Magyarország is – hónapok alatt vesztették el arany- és devizatartalékukat. A német és osztrák bankok csődje, különösen a hazánkban is

nagy érdekeltséggel rendelkező bécsi Credit Anstalt összeomlása a magyar bankokat is katasztrofális helyzetbe sodorta. A Magyar Nemzeti Bank májustól júliusig 200 millió pengő, vagyis 40 millió dollár értékű aranyat és devizát fizetett ki, ez csak úgy volt lehetséges, hogy Magyarország a vezető európai jegybankokhoz fordult gyors segítségért, s ezzel egyidejűleg 5 millió font értékű kincstárjegyet bocsájtott ki. Magyarország arany- és devizakészlete gyakorlatilag kimerültek, így az államcsőd közvetlen fenyegetettséget jelentett. Mind a hazai, mind a külföldi betéttulajdonosok a fentiekben taglalt félelemtől hajtva a bankoktól követelték a pénzüket. Ez az egyszerre és egyidőben fellépő visszafizetési igény a magyar bankrendszert összeomlás közeli állapotba hozta. Ennek elkerülése végett a magyar állam 1931. július 17-én a minisztertanács rendkívüli ülésén bankszünnapot rendelt el, valamint állami intézkedések

egész sorát léptette életbe. Az állam megoldást keresett a pénzintézetekben felhalmozott tőkék kivonása ellen is. Ekkor olyan rendelkezés született, mely értelmében a betétek csupán 5 %-át legfeljebb 1000 pengőt fizetnek vissza (Ez később 10 %-ra nőtt). További protekcionista intézkedések születtek: az arany- és devizakészletet zárolták, a pengő szabad átváltását megszüntették, a deviza ki- és befizetését kizárólag a Magyar Nemzeti Bank útján engedélyezték. Újabb kölcsönfelvételekre nem volt reális esély, ezért a kormány 1931 december 22én beszüntette a törlesztő részletek és a kamatok további átutalását Ez a transzfermoratórium csak a népszövetségi kölcsönök felének kamatait, valamint a Magyar Nemzeti Banknak más jegybankokkal 4. Magyarország gazdasága a XX században (Bethlen-féle konszolidáció, gazdasági válság, Rákosi-korszak gazdasága, gazdasági rendszerváltás) szemben fennálló

tartozásait nem érintette. Az ország bevételeinek csökkenése a belső hitelnyújtási lehetőségeket is rontotta, az állam nehezebben adott hitelt gazdasági tevékenységekre, mint korábban. Mindezen tényezők következményeként a magyar gazdasági élet valamennyi ágában jelentkezett a termelés visszaesése, az árak gyors és kiszámíthatatlan csökkenése, a külső piacok elvesztése, a belsőpiac ellehetetlenülése formájában. A gazdaság válság legmélyebben először a mezőgazdaságot érintette. A búza árának 65%-os csökkenése, valamit az állattenyésztésből származó termékek árainak 50 %-os visszaesése teljesen felborította a magyar mezőgazdaság bevételi és önköltségi viszonyai közötti kényes egyensúlyt. A visszaesés drasztikus volt A világpiaci egyensúly felborulásával és a termékek nem egyenlő arányban történő csökkenése következtében egyre nőtt az agrárolló, s Magyarország esetében pl. ugyanannyi export

cikkért, csaknem 20 %-kal kevesebb import árut kapott. Kölcsönök és deviza nélküli magyar gazdaság számára elengedetlenül szükséges volt a nyersanyagok behozatala, melyet az exportált árukból származó tőkével tudott kiegyenlíteni. Az export fokozása állami feladat lett, a külkereskedelem állami ellenőrzés alá került. Az állami beavatkozás segíteni igyekezett a válság által leginkább sújtott mezőgazdaság helyzetén. A boletta 1930. évi bevezetésével ártámogatást nyújtott a búzatermelőknek Ennek ellenére, azonban tovább nőtt az agrár- és az ipari termékek közötti cserearány, nyílt az agrárolló, s a mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságon belül tovább gyengült. A növénytermelés stagnálása, sőt visszaesése a zabtermelés esetében volt a legkritikusabb, csaknem 26 %-ra tehető a csökkenés. Az állattartás volumene is gyorsan csökkent, a negatív „csúcstartó a juhtenyésztés: 31 %-os az állománycsökkenés.

Az állattenyésztésben csupán a baromfitenyésztés terén történt némi előrelépés. A magyar mezőgazdaság válságát felerősítette az ágazat alacsony gépesítettsége is. A mezőgazdasági traktorok száma Magyarországon 1929–1934 között 52 %-kal csökkent. Sok üzem leállította a gépeket, mert a nagyon alacsony terményárak mellett a használatuk nem volt kifizetődő. Hasonló tendencia figyelhető meg a műtrágyázás terén is, valamint minden a termelékenységet érintő beruházásokkal kapcsolatban. Így az ágazat adóságállománya tovább nőtt A gazdák nem jutottak újabb hitelekhez, sőt eladósodásuk következtében egyre nőtt a bírósági végrehajtások száma, a földek elvételére mind több esetben került sor. Ezt látva az állam, adósvédelmi intézkedéseket igyekezett foganatosítani Ezt általában a kamatok csökkentésében tudta legeredményesebben érvényesíteni. 1933-ban rendelet védte azokat a (kis)birtokosokat, ahol az

adóság a kataszteri tiszta jövedelmet tizenötszörös arányban meghaladta. Erre leginkább a 10 hold alatti birtokosoknak volt a leginkább szüksége A kormány a gazdavédelmi rendszer kiépítéséhez a pénzügyi alapot a Magyar Nemzeti Banktól felvett 100 millió pengő biztosította. E gazdavédelmi rendszer 1941-ig működött Magyarországon, a pénzügyi alap, pedig három elkülönített kategóriában segítette a birtokosokat: kamat-hozzájárulás, tőketörlesztés, valamint adósságrendezés. Az ipari termelést Magyarországon kevésbé viselte meg a válság, nem hasonlítható az agrárágazatéhoz. A visszaesés nem az ipar egészét sújtotta, hanem szelektíven hatott az egyes ágazatokban. A leginkább a válság azokat az iparágakat tépázta meg, amelyek termelési eszközöket gyártottak. A vas-, fém-, gépgyártás, valamint az építő- és faipar tartozott ezek közé Ezen iparágakban leginkább makrogazdasági szinten figyelhető meg a

legnagyobb visszaesés. Az ipari szektoron belül leginkább az élelmiszeripart viselte meg, melynek egyik oka a nagyarányú lakossági vásárlóerő csökkenése volt. A legnagyobb „túlélője” az ágazatnak – a protekcionalista gazdaságpolitikának is köszönhetően – a könnyűipar volt. A textil-, a bőr- és papíripar termelési volumene 1933-ban (az 1929-es évhez viszonyítva) 10 %-kal nőtt. Az ipari munkaerő-szükséglet, 4. Magyarország gazdasága a XX században (Bethlen-féle konszolidáció, gazdasági válság, Rákosi-korszak gazdasága, gazdasági rendszerváltás) ennek ellenére is gyorsan csökkent. A válság mélypontján, közel 250 000 ipari munkás vált munkanélkülivé. Sztrájkok, pártszervezkedések, munkásmegmozdulások jelezték a réteg elégedetlenségét. A magyar társadalomnak hatalmas megrázkódtatást jelentettek a gazdasági válság következményei. Az elbocsátások, a munkanélküliség, a különböző segélyekre

szorulás (ezek a megélhetésre nem voltak elegendők) megviselte a különböző társadalmi rétegeket. A városképhez ekkoriban hozzátartoztak a népkonyhák, a szegényházak stb A nyomor kezdett „mindennapivá” válni, mellyel együtt járt a népegészség romlásával, a járványok terjedésével. A magyar gazdaság jellemzői 1945 és 1995 között Magyarországot a világháború következtében súlyos veszteségek érték. A háborús pusztítások, a szovjet megszállás és a jóvátételi kötelezettségek következtében Magyarország gazdasága katasztrofális helyzetbe került. A népességcsökkenés (emberáldozatok, hadifogság, kényszerkitelepítések, migráció) mellett jelentős anyagi veszteségek nehezítették meg az ország talpraállását Az állatállomány közel fele, a termények jelentős része, a gyárak 90%-a, mindent egybevéve a nemzeti vagyon 40%-a (1938. évi) odaveszett a háborúban 1945 májusában az ipari termelés a háború

előtti szint kevesebb, mint harmadára csökkent. A Magyar Nemzeti Bank arany-és devizakészletét a németek elhurcolták, a közlekedés gyakorlatilag megbénult. A fegyverszünetben (1945. jan 20) Magyarországra kirótt 300 millió dolláros, 6 évre ütemezett kártérítés (az összes jóvátétel elérte az 500 milliót) súlyos terheket rótt a romokban heverő magyar gazdaságra, a nemzetközi kötelezettségek felemésztették az állami költségek egyharmadát. Az amerikai Marshallterv európai újjáépítési programjából a térség országai – köztük Magyarország – a Szovjetunió tiltása és katonai jelenléte miatt nem részesedhettek. A háború előtt német kézen lévő magyarországi vállalatok, ingatlanok, bányák, erdők (kb. 400 vállalat és több száz ingatlan) szovjet tulajdonba mentek át, ráadásul az országnak kellett gondoskodni a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) és a szövetséges csapatok ellátásáról. Az Ideiglenes

Kormány, majd a Tildy- és Nagy Ferenc vezette kormányok legfontosabb gazdasági célja az újjáépítés, a földreform végrehajtása, az infláció megállítása, és a dezorganizálódott gazdaság helyreállítása volt. Erőteljes beavatkozással, a kötött gazdálkodás alkalmazásával (az állam osztja szét a szűkös javakat, és szabja meg a gazdasági feltételeket) a magyar állam megkezdte a kitűzött célok megvalósítását (földreform, 1945. márc) Az 1946 elejére kialakuló hiperinfláció következtében a pengő elveszítette eredeti funkcióját, teljesen elértéktelenedett, elengedhetetlenné vált az államháztartási egyensúly megteremtése. A szovjet jóvátételi szállítások átütemezésével, bérek csökkentésével, árufelhalmozással, a költségvetési hiány csökkentésével, az új pénz, a forint bevezetésével (1946. aug 1), az új forintárak kialakításával, és az USA-tól visszakapott aranykészlet felhasználásával

sikerült stabilizálni a gazdaságot. A szovjet megszállás és katonai jelenlét azonban nem tette lehetővé a nyugati típusú piacgazdaság fenntartását. A Magyar Kommunista Párt (MKP) szovjet támogatással fokozatosan megszerezte a politikai-gazdasági hatalmat (belügyminisztérium, Gazdasági Főtanács), és a kötött gazdálkodást a tőkés termelés visszaszorításával kötötte össze. Az 1945 tavaszán végrehajtott földreform felszámolta a nagybirtokrendszert, a földosztás a magyarországi kommunisták támogatottságát növelte. Az új pénz bevezetésével (1946 augusztus 1) történő pénzügyi stabilizáció is a MKP népszerűségét növelte, az új ár-és bérrendszer elszakadt a világpiactól, a tőkés gazdaság 4. Magyarország gazdasága a XX században (Bethlen-féle konszolidáció, gazdasági válság, Rákosi-korszak gazdasága, gazdasági rendszerváltás) elsorvasztását eredményezve. Az újjáépítése gyorsan haladt: erőltetett

tempóban folyt a romeltakarítás, alig húsz hónap alatt sikerült a hidak felét helyreállítani, működőképessé vált a gépjárműállomány jelentős része, s az amerikaiaktól kapott mozdonyok üzembe helyezése jelentősen hozzájárult a gazdasági vérkeringés beindulásához. A gazdasági stabilizáció együtt járt az állami irányítás fenntartásával. 1946-47 folyamán megkezdődött a kulcsfontosságú ágazatok részleges és teljes kisajátítása (bányák, gyárak, erőművek, bankok államosítása), ezek az intézkedések, és az újjáépítést meghirdető hároméves terv (1947. aug.-tól) készítették elő a gazdasági rendszerváltást, a sztálini típusú gazdasági fordulatot A pártok programjának megfelelően 1946-ban államosították a szénbányákat és a fontosabb nehézipari üzemeket. Az ezt követő államosítások és a tervgazdálkodás bevezetése azonban már túlhaladta a Kisgazdapárt által elfogadhatónak tartott

beavatkozás mértékét (1945 előtt az állami tulajdonban levő vállalatok aránya kb.10% volt, míg 1949 végére ez az arány elérte a 100%-ot) Az 1947-ben bevezetett hároméves terv jelentős fejlesztéseket irányzott elő mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. A végrehajtás során azonban - köszönhetően a politikai erőviszonyok megváltozásának - arányeltolódás következett be a mezőgazdaság fejlesztésének rovására: a tervezett 30% helyett 18%-ot fordítottak mezőgazdasági beruházásokra (bár a nemzeti jövedelem 40%-át adta a mezőgazdaság), míg az ipari és kereskedelmi rekonstrukcióra több mint 50%-ot. A terv végrehajtása mindezzel együtt sikeres volt. Az ipari termelés 1949-ben 40%-kal múlta felül az 1938as szintet A gazdaság szerkezetében mélyreható átalakulás indult meg: az iparon belül a nehézipari termelés jelentősen növekedett, míg a könnyűipari ágazatok háttérbe szorultak. A hidegháborús nemzetközi légkör, a

feszült kelet-nyugati viszony felgyorsította a magyar gazdaság szovjet mintájú átszervezését. Az új háborúra való szovjet felkészülés jegyében a Rákosi Mátyás vezette, egy párti diktatúrát (MKP) kiépítő kommunisták megkezdték az erőltetett, gyors iparosítást (főleg a nehézipar felfuttatása), a mezőgazdaság kollektivizálását, a magántulajdon totális felszámolását. 1948-49 folyamán rendeleti úton államosították a 100, majd 10 főnél több munkást foglalkoztató üzemeket, gyárakat, megszüntették a tőzsdét, nyílt törvénysértésekkel és koncepciós perekkel teremtették meg az állami tulajdont, számolták fel a piacgazdaságot. A szovjet típusú tervgazdaság (éves és ötéves népgazdasági tervek az Országos Tervhivatal és a Népgazdasági Tanács vezetésével) bevezetésével a katonai, stratégiai szempontok kerültek előtérbe, a piactól (kereslet-kínálat) és fogyasztóktól való elszakadás jellemezte a

gazdaságot. A nehézipar fejlesztése érdekében egy újabb vasmű felépítése kezdődött Sztálinvárosban (a mai Dunaújvárosban). A gazdaságpolitikáért felelős Gerő Ernő kijelentette: Magyarországot a vas és acél országává kell változtatni- függetlenül attól, hogy Magyarország nyersanyagbázisa ehhez nem volt elegendő, a vasércet importálmi kellett. Ugyanakkor az ország adottságainak jobban megfelelő élelmiszer- és textilipar fejlesztését elhanyagolták. Az iparfejlesztés követelményeit ötéves tervekben fogalmazták meg, s akárcsak a Szovjetunióban, menet közben emelték a tervszámokat. A célokat a lehető leggyorsabban akarták teljesíteni- „a határ a csillagos ég”, jelentette ki egy beszédében Rákosi-, ezért a nemzeti jövedelem jelentős hányadát fordították nehézipari beruházásokra. Ennek következtében 1953-ra az ipari termelés az 1938-as háromszorosára növekedett, az életszínvonal azonban nem érte el a

háború előtti szintet sem. Az első ötéves terv (1950 jan-1954 dec) a hadiipar és a hadsereg fejlesztésével, az alapanyagtermelő iparágak (bányászat, kohászat, acélipar) egyoldalú erőltetésével az életszínvonal zuhanását 4. Magyarország gazdasága a XX században (Bethlen-féle konszolidáció, gazdasági válság, Rákosi-korszak gazdasága, gazdasági rendszerváltás) okozta. A minőség és a korszerűség háttérbe szorultak a mennyiséggel szemben (sztahanovistamozgalom) Bár az ipar dinamikus fejlődésnek indult és felszívta a munkaerő-felesleget, az elhanyagolt infrastruktúra mégis hátráltatta a növekedést, a mezőgazdaság kevés fejlesztési forráshoz jutott: zavarok keletkeztek a közellátásban. Az 1949 szept elsejével eltörölt élelmiszerjegy-rendszert 1951. jan 1-től vissza kellett állítani, és bár ezt a következő év februárjában eltörölték, az új általános ár-és bérrendezés a fogyasztói árak jelentős

emelkedését, a vásárlóerő csökkenését eredményezte, az 1949 és 1956 közötti terv-és békekölcsön kampányok (a lakosság vásároljon állami kötvényt) is hozzájárultak a reáljövedelem és a fogyasztás drasztikus visszaeséséhez. A fenti intézkedésekkel egyidejűleg megkezdődött a mezőgazdaság szovjet mintájú átszervezése is, a kollektivizálás. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek, a TSZ-ek szervezése azonban lassan haladt: a parasztság ellenállt, ragaszkodott földjéhez és önállóságához. 1953-ban a megművelt földterület kétharmada még mindig magángazdák kezében volt- több százezren viszont végleg felhagytak a gazdálkodással, s a nehéziparban vagy a nagy beruházások építkezésein dolgoztak. A mezőgazdaság szocialista átszervezését 1948 februárjában még fokozatos, önkéntességen alapuló folyamatként képzelték el. A Kominform új politikájának hatására azonban Rákosi augusztusban bejelentette a

folyamat felgyorsítását: a mezőgazdaság teljes kollektivizálását 3-4 év alatt meg kell valósítani. A mezőgazdasági termelés szintje nem érte el a háború előttit; Magyarország a Rákosi-korszakban – történelme során valószínűleg először-kenyérgabona és bor importjára kényszerült. 1948-tól a termelőszövetkezetek létrehozásával az állam megkezdte a kisparaszti birtokok összeolvasztását, a földek és a mezőgazdasági eszközök állami tulajdonba vételét. TSZ-ek önállósága formális volt, vezetőiket az állam politikai úton nevezte ki 1950-től szövetkezeti kampányokkal kényszerítették a termelőszövetkezetekbe történő belépést. Az állami mintagazdaságok, és gépállomások létrehozása az állam monopolhelyzetét erősítette, egyúttal a politikai célok megvalósítását szolgálta. A mezőgazdaság kizsigerelésével, a kollektivizálással, a kötelező beszolgáltatás (a mezőgazdasági jövedelem elvonása, és a

nehéziparba történő áramoltatása) és adó bevezetésével megrendült a parasztságnak a földtulajdon biztonságába vetett bizalma. A termények és jószágok kötelező beszolgáltatása („padlássöprések”), a módos parasztok (kulák) likvidálása, internálása, a büntetőperek, a társadalmi ellentmondások, és a gazdasági aránytalanságok rendkívül feszült politikai helyzetet eredményeztek. A Sztálin halála (1953 márc 5) utáni szovjet politika változásai tették lehetővé a Rákosi diktatúra felszámolását, a Nagy Imre miniszterelnök (1953-55) vezette „új szakasz politikájának” megvalósítását. A következő kormány (Nagy Imre kormánya) a júliusi kormányprogram alapján csökkentette a nehézipari beruházások mértékét és ütemét, előirányozta a könnyűipar fejlesztését és az életszínvonal emelését. Könnyítették a parasztság beszolgáltatási terhein A gazdasági és politikai változások a társadalom

szerkezetét is átalakították. A korszak elején a lakosság közel fele a mezőgazdaságból élt - ez a szám a kulákok üldözése és a kollektivizálás következtében 1960-ra 38,3%-ra csökkent, Ugyancsak csökkent az önálló kisiparosok és kiskereskedők száma, az ipari munkások, az értelmiségiek és hivatalnokok száma viszont nőtt. Az életszínvonal az ötvenes évek elején csökkent, nőtt a hiánycikkek száma, és 1951-ben újra bevezették jegyrendszert. Ekkor alakult ki a kommunista korszak egészére jellemző árszerkezet: az alapvető élelmiszerek, illetve szolgáltatások (lakás, elektromos áram, közlekedés) árát az állam mesterségesen alacsonyan tartotta. Az iparosítás ütemének visszafogása, az erőszakos kollektivizálás leállítása, a kuláklisták 4. Magyarország gazdasága a XX században (Bethlen-féle konszolidáció, gazdasági válság, Rákosi-korszak gazdasága, gazdasági rendszerváltás) megszüntetése, a

beszolgáltatási rendszer ésszerűsítése, a beruházások felülvizsgálata az életszínvonal lassú javulását, az ellátási zavarok enyhülését eredményezték. Ezek a lépések azonban nem lehettek tartósak: az 1955 márciusától bekövetkező visszarendeződés (Nagy Imre leváltása) egyúttal az 1953 előtti gazdaságpolitikához történő visszakanyarodást is jelentette. A felgyülemlő gazdasági-politikai feszültségek a diktatúra elleni forradalomban (1956) törtek felszínre, mely a szovjet típusú gazdaságpolitika felülvizsgálatát is eredményezte. Az 1957-től bevezetett „korrekciós” gazdaságpolitika – kevésbé szélsőséges formában – fenntartotta a szovjet típusú merev tervgazdálkodást. Tanulva a forradalom előtti hibákból, alapvető cél a lakosság életkörülményeinek emelése, a „jólét” megteremtése, ezen keresztül a válsághelyzetek elkerülése lett (3 éves terv 195861, ötéves tervek 1961-től). 1959 és 1962

között, kevésbé erőszakos módon ugyan, de folytatódott a mezőgazdaság szovjet mintájú kollektivizálása. A meggyőzéssel, kedvezmények ígérgetésével, és kényszerrel végrehajtott „téeszesítés” következtében a magyar földek 93 %-a állami és szövetkezeti tulajdonba került, a parasztságot megfosztották földjétől. A gazdaság „stabilizálódásával”, a hatalom megerősödésével, a „kádári konszolidációval” új típusú politikai döntések születtek. Az életszínvonal görcsös szem előtt tartása („gulyáskommunizmus”) a rendszer tartópillérévé vált, ami végül a 80-as években a magyar gazdaság megroppanásához vezetett. Az ötvenes évekhez képest relatíve javult a helyzet az élelmiszer-és áruellátás terén, megkezdődtek a nagyarányú lakásépítések, tömegessé váltak a háztartási gépek, megjelentek az új autók, kiskertek, nyaralók, ám ennek – majd a külföldi hitelek felvételének és a

világgazdaság változásainak - következménye később az ország eladósodása lett. A Kádár-korszak alatt, a hatvanas évek derekán kiderült, hogy az iparosítás addigi, csak a mennyiség fokozására törekvő modellje kezdi kimeríteni lehetőségeit, s olyan fejlődésre van szükség, amely minőséget, a hatékonyságot és az eladhatóságot helyezi előtérbe. 1968 január elsejétől érvénybe lép az új gazdasági mechanizmus. A reform előtt: 1.) A pártvezetés meghatározta az elérendő (gazdasági) célokat 2.) Az Országos Tervhivatal hozta létre a tervet 3.) Az országos gazdaságirányítási szervek (minisztériumok, Árhivatal): lebontják a terveket a vállalatokra, azaz minden üzem ún. tervutasításokat kap, amelyek pontosan megszabják, hogy miből mennyit kell termelni, milyen anyag- és energiaráfordítással, kinek kell a terméket eladni, milyen áron; a szabályzók nagyon szigorúak, kötelező erejűek. 4.) Az üzemek, gyárak elvben

fegyelmezetten végrehajtják a tervutasításokat, sőt, a lehető legnagyobb mértékben túlteljesítik azokat; a gyakorlatban igyekeznek eltitkolni a hatóságok elől, mekkora többlettermelésre képesek, hiszen attól kezdve ezt követelnék meg tőlük; a tervutasítások csak a mennyiségre koncentrálnak, a nyereségesség nem számít- ez sokszor a minőség romlásával, a nyersanyag, energia és munkaerő pazarlásával jár. 5.) A legtöbb árucikknek hatóságilag megszabott ára van 6.) Szigorú állami monopólium volt, a vállalatok nem létesíthetnek kapcsolatot külföldi partnerekkel, csak a kizárólag erre szakosodott külkereskedelmi vállalatok közvetítésével. 4. Magyarország gazdasága a XX században (Bethlen-féle konszolidáció, gazdasági válság, Rákosi-korszak gazdasága, gazdasági rendszerváltás) 7.) Szigorúan megszabják a vállalatok számára, hogy mennyi bért fizethetnek ki dolgozóiknak. A reform után: 1.) A pártvezetés

meghatározta az elérendő (gazdasági) célokat 2.) Az Országos Tervhivatal hozta létre a tervet 3.) Az országos gazdaságirányítási szervek szabályozókkal igyekeznek a vállalatokat arra szorítani, hogy a tervek megfelelő mennyiséget és minőséget termeljenek. Ilyen szabályzók pl: a hatóságilag megszabott árak; a bérek kifizetésére vonatkozó szabályok; a vállalatok által fizetett adók és járulékok; a bankok által kért hitelkamatok; a valuta- és külkereskedelmi szabályok. 4.) Az üzemek, gyárak elvben nyereségre, hatékony többlettermelésre törekednek a szabályozók betartásával; a gyakorlatban nyerség esetén a vezetés és a dolgozók a többletjövedelme nem túl nagy, veszteség esetén pedig komolyabb hátrány nem éri őket, tehát nem annyira érdekeltek, mint egy piacgazdaságban; a jelentősebb nagyüzemek kialkudhatják maguknak a kivételezett bánásmódot, a szabályzók alóli felmentéseket. 5.)A hatóságilag megszabott

árú termékek köre csökken, de még mindig kiterjedt marad 6.) A vállalatok önálló külkereskedelmi jogokat kaphatnak 7.) A központi bérszabályozás megmarad, de számos ponton kijátszható, pl prémiumok, jutalmak, túlóra-pótlékok, kiküldetési díjak fizetésével. Az 1970-es években a magyar mezőgazdaság megközelítette, bizonyos területeken el is érte a világszínvonalat. A gazdaság fejlesztésének másik útja, a reformok mellett, a nemzetközi hitelfelvétel volt. A hetvenes években különösen kedvező feltételekkel vett fel az ország hiteleket, így Magyarország külföldi adóssága a tízszeresére nőtt. Hamarosan azonban kiderült: hosszú távon a hitelek és a kamatok törlesztése túlságosan megterheli a költségvetést. A hetvenes években, az olajárrobbanás idején a magyar politikusok még úgy vélték, hogy a világgazdaság kedvezőtlen hatásai nem gyűrűznek be a magyar gazdaságba. Az évtized végére azonban kiderült, hogy

az elmélet téves volt: a Szovjetunió egyre kevésbé tudta olcsó olajjal ellátni a magyar gazdaságot, a világpiaci árakon vett olaj pedig súlyos gazdasági terhet jelentett. Az olajár emelkedése csak az egyik oka volt a magyar gazdaság egyik legnagyobb problémájának, az ún. cserearány-romlásnak Ez azt jelentette, hogy az importált áruk egyre drágábbak lettek a világpiacon, míg a magyar export cikkek ára nem, vagy csak kis mértékben emelkedett. Ennek következtében az országnak nem volt annyi bevétele, amiből törleszthette volna külföldi adósságait, s a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján már a kamatok és törlesztések teljesítéséhez is újabb hiteleket kellett felvenni- beindult az ún. adósságspirál. 1978-tól újabb gazdaságpolitikai fordulat bontakozott ki, melynek elsődleges célja az eladósodás megállítása volt, főként a növekedés és a beruházások visszafogásával. De emellett meg kívánták őrizni a „társadalmi

vívmányokat” is. 1984-ig több-kevesebb következetességgel a visszafogás, a lassítás politikája érvényesült, miközben igyekeztek kordában tartani az inflációt és az eladósodást is. Nem került sor a jövedelmi viszonyok átrendezésére (vagyis fennmaradt a béren kívüli juttatások fontosságának illúziója), viszont szociális, társadalmi juttatások egy része 4. Magyarország gazdasága a XX században (Bethlen-féle konszolidáció, gazdasági válság, Rákosi-korszak gazdasága, gazdasági rendszerváltás) elértéktelenedett, a dolgozók egyre nagyobb része pedig önmagát kizsákmányolva vállalt többletmunkát életszínvonalában fenntartása érdekében, ez volt az ún. második gazdaság (= második szektor = fusizás) a „kádári közmegegyezés” nevében. Ennek megnevezése a mezőgazdaságban a háztáji gazdaság. Hosszú távú hatása a szakemberek felértékelődése, társadalmi hatása pedig igen negatív: az emberek

önpusztító életmódja folytán emelkedik a válások és öngyilkosságok száma, az alkoholizmus terjedése. Az 1980-as évek közepére tovább nőtt az adósságállomány és a költségvetés hiánya; csökkent az életszínvonal, romlottak a cserearányok, s megjelent a korábban mesterségesen távol tartott infláció és a munkanélküliség is. 1981-ben- a fenyegető pénzügyi összeomlás elkerülése érdekében Kádár még olyan lépésekre is vállalkozott, mint Magyarország beléptetése a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba. Ebből a nehéz helyzetből a vezetés 1985-ben gyorsítással, előre menekülve próbált kilábalni, de ez csak elmélyítette az egyensúlyzavart. A gazdasági hanyatlás, valamint a „kivárási” politika által felhalmozott ellentmondások a társadalmi-politikai feszültségeket kiélezték Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem elegendő a gazdasági átalakítás, politikai reformokra is szükség van az ország

jövőjének stabilizálása érdekében. A gazdasági ellehetetlenülés magával vonta a rendszerváltás szükségességét, ami 1989-ben be is következett. A rendszerváltás során a magyar piacgazdaság kialakítása volt az egyik legkiemelkedőbb feladat, ennek legfontosabb momentuma a privatizáció volt: az 1990-es évek folyamán a gazdaság túlnyomó része magánkézbe került, s jelentős külföldi tőke érkezett az országba. A privatizáció fő formáját az állami vagyon eladása jelentette. Az 1990 és 1994 közötti, MDF vezette kormány elsősorban a magyar vállalkozókat igyekeztek tulajdonhoz juttatni, a folyamat azonban – a hazai tőkehiány miatt – lelassult. Az 1994 és 1998 közötti szocialista-liberális kormányzat idején egyszerűsítették a privatizációs eljárást, s nagyobb arányban vonták be a külföldi tőkét. 1998-ra a tulajdonviszonyok átalakulása lényegében lezárult. Az állami üzemek megszűnésével elsősorban külföldi

tőkéből valósultak meg az ipari beruházások, a már meglévő iparterületek átalakításával (barnamezős beruházás), új ipari parkok létrehozásával (zöldmezős beruházás). Ipar területén elsősorban az autóipar és az elektronika területe vált kimagaslóvá a kilencvenes évek végére. A mezőgazdaságban a tsz-ek bezárásával nem történt strukturális átalakítás. Az újonnan kialakult magángazdaságok nem voltak elég korszerűek a versenyképesség fenntartásához. A piacgazdaságba való átmenet azonban nehézségeket okozott, mivel felszínre kerültek olyan problémák, amelyek a rendszerváltásig rejtve maradtak – például a rejtett munkanélküliség kérdése, amely az ipari létesítmények bezárásával tömeges munkanélküliséggé alakult. A gazdaság a kilencvenes évek második felére stabilizálódott, de kiszolgáltatott maradt a nemzetközi viszonyoknak. Ám a piaci viszonyok átalakítás a nemzeti össztermék (GDP)

visszaesésével járt, tömegessé vált a korábban ismeretlen munkanélküliség, és az infláció mértéke is magasra szökött. 1994-ben azonban megállt a visszaesés, a nemzeti össztermék növekedésnek indult, igaz, a gazdasági egyensúly megbillenése árán. Az 1995-ös – pénzügyminiszterről „Bokros-csomag”-nak nevezett – stabilizációs programot követően a gazdaság növekedése állandósult, csökkent a külföldi államadósság és a 90-es évek végére az ország nemzeti jövedelme ismét elérte, majd meghaladta a rendszerváltás előtti szintet