Földrajz | Felsőoktatás » Az agglomerációról

Az agglomerációról Mi az agglomeráció? - szoros kapcsolatokkal összefonódott települések együttese, közigazgatásilag tagolt, de „együtt élő” településcsoport - a városiasodás, városfejlődés (urbanizáció) folyamatában alakultak ki, mely során korábban önálló települések összefonódnak, maga (-uk) a nagyváros (-ok) „kinövi” határait, illetve a nagyváros (-ok) vonzáskörzetében új települések alakulnak ki - az agglomerációk kialakulhatnak egy nagyvárosi központ körül (monocentrikus), 2 vagy esetleg 3 nagyváros környezetében, azok összekapcsolódásával, illetve több közel hasonló méretű város együtteseként - az agglomerációs térség egésze jellemzően urbanizált (nagy népsűrűség, magas beépítettségi szint, „városias” lakókörnyezet, a mezőgazdaság alacsony súlya) - az összefonódás megjelenik gazdasági kooperációban, ingázásban, rekreációs kapcsolatokban, különböző szolgáltatások

igénybevételében. Jellemzően funkciómegosztás történik a különböző területek között (lakófunkció, kereskedelmi funkció, ipari termelés, szolgáltatások bizonyos köre, rekreációs funkció, igazgatási központ szerep) - a kapcsolatrendszer tárgyiasult formában is megjelenik, kialakulnak nagy infrastrukturális hálózatok (közlekedés, tömegközlekedés, gáz, villany, telekommunikáció) illetve a városok, települések gyakran „fizikailag” is összenőnek - az egy központú agglomeráció szerkezete a kapcsolatrendszer szorosságának, illetve a lakónépesség „sűrűsödésének”, a beépítettség intenzitásának megfelelően általában „gyűrűs” szerkezetű - az agglomerációs kapcsolatok az első időszakban főleg a nagyváros (.ok) felé irányulnak (munkahelyi ingázás, szolgáltatások igénybevétele, nagyvárosi piacokra történő beszállítás) de a fejlődés későbbi szakaszában kétoldalúvá és sokrétűvé válnak A

városfejlődés (urbanizáció) szakaszai 1. Klasszikus urbanizáció - városrobbanás - az iparosodáshoz kapcsolódik - abszolút koncentráció, a falusi népesség a városok felé áramlik „modern” gazdaság a városokban koncentrálódik - városi központ nő, lassan kinövi határait, illetve bekebelezi a környező településeket 2. Szuburbanizáció - alapja az iparszerkezet átalakulása, szolgáltató szektor megerősödése - feltétele a motorizáció, a távközlés, a közlekedési infrastruktúra fejlődése 2.1 Korai szuburbanizáció - „relatív” koncentráció, a falusi népesség a központi városba kis mértékben közvetlen vonzáskörzetébe erősebben áramlik, a gazdaság még főleg a városközpontban koncentrálódik 2.2 Klasszikus szuburbanizáció - „relatív dekoncentráció”, a városközpontból a lakosság kitelepül az elővárosi övezetbe, a tágabb környezetből még mindig megfigyelhető bevándorlás a városi agglomeráció

területére, elsősorban az agglomerációs övezetbe, megindul a gazdaság kitelepülése is a vonzáskörzetbe, megjelenik a rekreációs célú ideiglenes „kitelepülés” - a vonzáskörzet népessége nő, a városközpont népessége stagnál vagy csökken - nagyvárosi problémák felerősödése („túl” intenzív területhasználat, közlekedési túlzsúfoltság, környezeti problémák, szegregáció), a városi központ és vonzáskörzetének kapcsolatai a folyamat végére kétoldalúvá válnak 3. Dezurbanizáció - posztindusztriális korszak, keresők zöme a tercier és kvartener szektorban - feltétele korábbinál gyorsabb közlekedési lehetőségek (autópálya, gyorsvasút) informatika fejlődése - relatív dekoncentráció, a „vidéki” életforma értékei erősödnek, a kitelepülés megindul a szűk vonzáskörzeten kívüli térségek felé, a szűk vonzáskörzet települései, illetve más vidéki központok megerősödnek, önálló

központi szerepköröket látnak el - a szűk városrégió lakosságának csökkenése, esetleg bizonyos területek stagnálása 4. Reurbanizáció - a globalizáció és a nemzetközi városhálózatok kialakulása megnöveli a nagyvárosok nemzetközi szerepkörének jelentőségét (pénzügyi központ, tudományos központ, nemzetközi nagyvállalatok központjai), az új vezetői illetve „yuppie” réteg számára növekvő jelentőségűek a nagyvárosok kulturális értékei az időtényező jelentősége megnő - feltétele tudatos várospolitika, a városi területek rehabilitációja - megindul a városközpontokba, illetve a szűk városkörnyékre történő visszatelepülés A Budapesti agglomeráció lehatárolása Az agglomerációs térség kiterjedése a valós térkapcsolatok, illetve a kapcsolatrendszer átalakulásának függvényében változik. A lehatárolás mindig csak egy időpontra vonatkozó állapotot tükröz, és általában közigazgatási

határokkal történik. A lehatárolás bonyolult feladat, melyben igen sok tényező alakulását figyelembe kell venni. (beépítettség szintje, településsoros infrastrukturális, illetve gazdasági-társadalmi fejlettséget tükröző mutatók, ingázás mértéke, közlekedési kapcsolatok, termelési kapcsolatok, kereskedelmi, szolgáltatási és egyéb vonzáskörzetre vonatkozó mutatók) A korábbi agglomerációs gyűrű településeinek egy részét az 1950-es városegyesítés „NagyBudapest” kialakítása során közigazgatásilag is Budapesthez kapcsolták. A budapesti agglomeráció „hivatalos” statisztikai célú lehatárolása először 1971-ben történt meg. Budapest és 44 (később 43) település ( a lehatárolás alapja az ingázás mértéke, közlekedési kapcsolatok, rekreációs kapcsolatok) A KSH 1997-ben módosította a lehatárolást Budapest és 78 település közigazgatási területére. A Budapesti agglomeráció alapstruktúrája - gyűrűs

szerkezet: városi mag, külső kerületek, szűk agglomeráció, tágabb agglomeráció, külső „csapágyvárosok” - sugaras szerkezet (főleg természeti adottságok, közlekedési infrastruktúra által meghatározva) - észak-nyugat – dél-kelet irányú lejtés (nyugati, északnyugati térség fejlettebb, kelet főleg dél-kelet fejletlenebb) - közigazgatási struktúra (Budapest, budapesti kerületek, Pest megyéhez tartozó agglomerációs városok, községek) Kistérségek lehatárolása 1997-es KSH lehatárolás (6 kistérség) Természetföldrajzi egységek, identitás, alulról jövő együttműködések, valós fejlettség és térkapcsolatok alapján (8 vagy 9) Területfejlesztési célból (22) Városfejlődés Budapest térségében a XIX század közepéig Pest – városi rang 1231-ben Buda – tatárjárás után IV. Béla telepíti – városi rang 1244-ben Óbuda – Buda „külvárosaként” alakul (Vizivároshoz hasonlóan) mezővárosi jelleg

Török hódoltság után visszatelepülő „maradék” lakosság, és betelepülő iparosok, kereskedők. XVIII. sz vége – XIX sz közepe: gazdasági fellendülés, polgárosodás, főleg a városfalakon belül. Pest, Buda, Óbuda lakosságszáma: XVIII. sz vége 50 ezer fő 1831. 100 ezer fő 1851. 173 ezer fő A XIX. sz közepére Buda és Pest az ország legjelentősebb gazdasági, kereskedelmi, forgalmi és szellemi központjává válik. Reformkori építkezések, középületek, főleg a városfalakon belül (kiskörút), kivétel Nemzeti Színház, Nemzeti Múzeum. Kivezető utak mentén hézagosan beépült külvárosias részek. Városiasodás a három város közigazgatási határain belül marad. Új csak Albertfalva és Újpest A Budai Hegységben német ajkú jobbágy-falvak. Pesti oldalon is kis jobbágyfalvak Budapest és térsége a szocialista korszakban - az 50-es években még „szocialista ipar” fejlődése a 60-as évektől már nem ipari munkaerőigény,

hanem kereskedelem és szolgáltatások fejlődése - a 60-as évektől betelepülési korlátozások Budapest közigazgatási területére és ipartelepítési tilalom a főváros kb. 30km-es körzetében - a népesség növekedése egyenletes, de az 50-es, 60-as években még Budapest új közigazgatási területére a 60-as évek közepétől az „új” agglomeráció gyűrűre koncentrálódik - Budapesten a külső kerületek továbbra is jellemzően „agglomerációs” településekre jellemző lakófunkciót szolgálnak, városképük, infrastrukturális ellátottságuk, társadalmuk is ezt jelzi. Az egyetlen változás, hogy a kertvárosias, családi házas övezeteket megtörik a nagy lakótelep-építések, sok helyen új városközpontot alakítanak ki, lerombolva a régi hagyományos településközpontot. - az agglomerációs gyűrűbe betelepülők „vidékiek”, főleg alföldi övezetekből, megőrzik a falusias életmódot - a települések extenzív módon

növekednek. Rendezetlen beépítés, infrastruktúra elmaradása, főleg alvóvárosi funkciók. Döntően egyirányú kapcsolat a fővárossal Igazi urbanizáció nincs, polgárosodás nem jellemző. - 60-as évektől elindul egy lassú szuburbanizációs folyamat. Először a város zöldö9vezeti kerületeibe, majd néhány „felkapott” budai oldalon lévő településre (Budakeszi, Budaörs, Szentendre, Nagykovácsi) költöznek a belváros lakói. - Az időszak végére az egész agglomerációs övezetbe való bevándorlás üteme csökken vagy megáll. Budapest népességfogyása elkezdődik a 80-as években A Budapesti agglomeráció kialakulása 1.Az agglomeráció kialakulásának első szakasza (1850-1870) Pest, Buda, Óbuda területén Egyértelműen az ország központjává válik, kiépülő vasútvonalak központja, terményforgalmi központ, majd pénzintézeti központ. Elkezd beépülni a kis és nagykörút közötti terület Azon kívül továbbra is

raktárak, fa és építőanyag telepek, műhelyek. A gyáripar kezdeti megjelenése. A három város össznépessége 1870-re 269 ezer főre nő A városok környéke - a városfejlődés súlypontja továbbra is a három város közigazgatási határán belül marad, de megindul méreteit és területi kiterjedtségét tekintve is az elővárosok kialakulása. Főleg a pesti oldal északi részén (Újpest, Rákospalota, Rákoskeresztúr). - Pest, Buda munkaerővonzása még jelentéktelen - kialakul a városellátó agrárgazdaság, annak specializált körzetei (Rákospalota zöldborsó, spárga, Cinkota zöldbab, dinnye) illetve az élelmiszeripar (Soroksáron 80 pék). A városellátó agrártermelésre való specializáció a későbbi Nagy Budapest határát is átlépi (Üllő, Csömör) - megjelenik a városhatáron kívül a szabadidős tevékenység (vendéglők, szüret, piknik) illetve az első üdülőtelepek főleg a budai oldalon. 2. Az agglomeráció kialakulásának

második szakasza (1870-1895) Budapest: - 1867-től korlátozott állami szuverinitás – Budapest egy kb. 20 milliós ország fővárosa lehet - tudatos városfejlesztési politika kezdete. 1867-től a három város egységes tervezése 1870 – törvény főváros rendezési tervéről (2 új híd, kis és nagykörút közötti terület sűrű, városias beépítése, Sugárút (Andrássy út) megépítése, Duna-part szabályozása, alapközművek kiépítése) - Közmunkatanács létrehozása, nagyvárosi beépítést szolgáló építési szabályzat, telekgazdálkodás - 1872 városegyesítés - viharos fejlődés, 1900-ra Budapest Európa 8. legnagyobb városa (1878 közvilágítás, 1881 telefonközpont, 1887 első villamos, 1896 első földalatti a kontinensen) - külföldi tőke beáramlása, gyáripari központ - nagyarányú népességnövekedés (1890-ra 733 358 fő) - kialakul a város ma is jellemző alapszerkezete: • kormányzati, hivatali, kereskedelemi negyed

(V.ker) • homogén intenzív beépítésű lakóövezet, bérlakások (belső lakóövezet a régi városfalig, illetve külső lakóövezet: Terézváros, Józsefváros, Ferencváros) belső szegregáció, házak utcai és udvari frontja, kis és nagyobb lakások egy házban • lakóövezeten kívül nagy helyigényű funkciók (parkok, temetők, kórházak, laktanyák, ipari közlekedési zóna) • várostesten kívül kevésbé szabályos (domborzati viszonyok), laza beépítés marad Agglomerációs övezet (1876-1895) - Budapest dinamikus növekedése nem áll meg közigazgatási határainál, mind dinamikájában, mind kiterjedésében nő az agglomeráció övezet - új kapcsolatfajták jelennek meg (napi ingázás) - elővárosi fejlődés gyorsul: • új telepek Kispest, Erzsébetfalva • a későbbi Nagy Budapest területén lévő falvak is növekedésnek indulnak, lakosságuk átalakul. Két típus: Rákospalota típus (gyors növekedés, kertvárosisas jelleg

kialakulás, hivatali-alkalmazotti réteg kitelepülése) Soroksár típus (várost kiszolgáló agrártermelés, feldolgozás, parasztpolgárság) • az agglomerálódás a későbbi Nagy Budapest határain túl is kimutatható. (fővárosi piacra termelő agrárvállalkozások, Pécel, Csömör, Törökbálint, Budakeszi, Dunakeszi, Solymár) megindul a népességnövekedés - többi kapcsolat marad (pesti oldal bolgárkertészek) Az agglomeráció kialakulásának harmadik szakasza (1895-1950) Jellemző folyamatok közel 50 évig változatlan jellegűek, bár kiterjedésük, intenzitásuk változó. Az egész időszakot jellemzi az intenzív urbanizációs szakasz A város kinövi közigazgatási határait. Betelepülés mind a város közigazgatási határain belülre, mind közvetlen övezetébe. A századfordulón: Beteljesedik és egyértelművé válik az agglomeráció kialakulásának folyamata, többé már nem lehet különválasztva kezelni a várost és elővárosait, a

későbbi külső kerületeket: - a gyáripar további kiépülése ( a városhatárokon belül is, Kőbánya, Angyalföld) szociális problémák tömeges megjelenése, a gyáripari munkásság „lakhatása” megoldatlan - további töretlen növekedés (Bp. lakossága 900 000 az első vh előtt), a város teljességgel kinövi magát - nagy infrastrukturális fejlesztések, elővárosi közlekedés kiépítése (HÉV, villamosok az elővárosokba is) - tisztviselő és munkás lakásépítések a város határában (Rákospalota MÁV telep, Vekerle telep Kispesten) - elővárosi forgalom 1896-1913 között 13 szorosára nő, ingázás általános, gyáripari munkásság is ingázik - az első javaslatok a város és környékének közigazgatási összekapcsolására (BárczyHarrer javaslat, 9 település városhoz való csatolása) - új jelenségek az agglomerációs gyűrűben: • kialakul az elővárosok saját ipara, olcsóbb telkek, közművek, kevésbé szigorú építési

előírások, alacsonyabb helyi adók (Újpest, Rákospalota – MÁV üzemek) • a népesség növekedése az elővárosokra tevődik át, a munkát keresők szegényebb rétegei a város határánál telepednek le, szegényebb kisegzisztenciák kiköltöznek a városból állandó változások, vegyes társadalmi összetétel, zsúfoltság, közművek kiépítése nem tudja követni a növekedést • új települések közigazgatási önállósága, várossá válás (Újpest), közintézmények kiépülése, elemi iskola, népegészségügy, közművesítés kezdetei • a közeli agrárfalvak is gyarapodnak (Cinkota, Békásmegyer, Rákoscsaba), új telepek alakulnak ki (Sashalom, Rákoshegy) • a városellátó övezet tágul kiterjed Galgamente, Tápiómente, Soroksári Dunaág, Fót Két vh. Között, illetve az 1950-es városegyesítésig - Budapest fejlődése megtorpan, kisebb ország fővárosa marad. - Budapest belső szerkezetében újabb építkezések: kialakul

Lágymányos, Újlipótváros, Viziváros, Krisztinaváros bérlakás negyede - Az agglomerációs övezet (ma külső kerületek) növekedése gyorsabb, mint a városé, munkát keresők ide költöznek, a nehezedő életkörülmények miatt a szegényebb tisztviselők kiköltöznek távolabbi településekre (Békásmegyer, Pestújhely, Rákosmente, Lőrinc, Alsó és Felsőgöd) illetve új telepekre (Pestszentimre, Királyerdő). Az autóbusz közlekedés megindulása következtében a budai településekre is. (Budaörs, Pesthidegkút, Budakeszi, Solymár) - A települések erősödő összefonódása újra kifejeződik a város és környékének közigazgatási összekapcsolására vonatkozó tervekben. 1937 városrendezésről és építésügyről szóló törvény: a Közmunkatanács hatáskörét kiterjesztik további 22 Bp. környéki telepólésre, javaslat készült a közigazgatási átszervezésre, 1947-ben elfogadva, de nem kivitelezve. - a mai Nagy Budapesten kívül

is erősödő népességnövekedés és egyértelmű agglomerálódás. (Váci tengely, Csömör, Veresegyháza, Kerepes és Kistarcsa) - 1950 Nagy Budapest kialakítása (főleg politikai megfontolások, munkások-parasztok megfelelő aránya) A budapesti agglomeráció fejlődését meghatározó főbb folyamatok a rendszerváltás után Az urbanizáció első szakasza a 80-as évekre lezárult. Főleg Budapesten vannak a munkahelyek, a külső kerületek és az agglomerációs települések lakóövezeteiből ingáznak a munkavállalók, Budapest a kereskedelmi szolgáltatások, az oktatás, a szórakozás, a kultúra központja egyben közigazgatási központ is. Budapest - maga a város, Budapest is alapvetően egy központú, amit mind a városszerkezet, mind az infrastruktúrahálózat követ (gyűrűs városszerkezet Pesten, városközpont felé vezető főútvonalak, kevés gyűrűs útvonal) - megőrződtek hagyományos városszerkezeti elemek (lakó- és munkahelyi funkció

egysége a városközpontban) - mind a korábbi ipari elővárosok, mind a korábbi alvóvárosok nagy része eredeti funkcióját őrizte meg, új városi funkciót nem kapott. A külső kerületek elővárosi jellege fennmaradt, infrastrukturális ellátottságuk színvonala alacsony, bizonyos területek szinte falusi jelleget őriztek, egyes kerületek lakófunkciót szolgáló jellegét erősítették a nagy lakótelep építések. - egy sajátos belső lakóhelyi szuburbanizáció már a 70-es évektől elkezdődött (főleg budai hegyvidéki területek felé) Agglomerációs övezet: - az agglomerációs övezet települései elsősorban a Budapesten dolgozók alvótelepülései voltak. Nappal kihaltak a települések, az itt lakók Budapestre jártak dolgozni, vásárolni, egyben a szolgáltatásokat is elsősorban itt vették igénybe. - a települések fejlődése spontán folyamat volt. Sok helyen rendszertelen, strukturálatlan, szerves települési egységet nem alkotó

településkép alakult ki. Az esetlegesen létező korábbi településközpontok leromlottak. A településeket alacsony infrastrukturális ellátottság és alacsony szolgáltatási színvonal jellemezte. Lakóik a legalapvetőbb közszolgáltatásokért is a fővárosba kényszerültek. - a főváros felé irányult és egyoldalú volt a kapcsolatrendszer, ez a közlekedési hálózat sugaras kiépítésében is megmutatkozott. Egymás között nincsenek átkötő utak, gyűrűs útvonalak. - az agglomeráció kiterjedése nőtt, távolabbi települések elsősorban a fő közlekedési útvonalak mentén váltak az agglomeráció részévé. A 80-as évek elején megindult először egyes felkapott települések felé a kitelepülés folyamata. - a 70-es évektől megjelenik a rekreációs (pihenés, kikapcsolódás) célú szuburbanizáció. Parcellázás, üdülő és zártkerti telkek a városkörnyéki települések természeti szempontból vonzó övezeteiben. Budapest és

térségének közigazgatási dilemmái 1. 2. 3. 4. 5. 6. a nagyvárosi igazgatás speciális kérdései a városfejlődési szakaszok és a közigazgatás összefüggései a nagyvárosi igazgatás nemzetközi tendenciái Budapest és térsége közigazgatásának rövid története Budapest és térségének közigazgatása a rendszerváltás után a főváros térségének közigazgatási feszültségei, lehetséges megoldási alternatívák A nagyvárosi igazgatás speciális jellemzői - nagy területi kiterjedtség - nagy népsűrűség - bonyolult térszerkezet - ezek tárgyiasult rendszerei (művi környezet elemei, szolgáltatásszervezés) - központi szerepkörök - gyorsan változik - előnyei mellett (gyors gazdaságfejlődés, élénk tudományos, kulturális élet) tipikus nagyvárosi problémák (bűnözés, szegregáció, környezetszennyezés, túlzsúfoltság) - a közigazgatással szembeni alapkövetelményekben (demokratizmus, hatékonyság, szakszerűség,

polgár-közeliség) fokozottabb elvárások Kihívások - illeszkedjen az ország egészének közigazgatási struktúrájába, de tegye lehetővé a nagyvárosi sajátosságok érvényesítését - képes legyen rugalmas, gyors változásra, de a stabilitást is őrizze meg a működőképesség érdekében -feleljen meg a gyorsan változó funkcióknak, de a sokrétű funkciókból származó közigazgatási feladatokat a legmegfelelőbb szinten, hatékonyan és gazdaságosan tudja ellátni - nagyváros egysége megmaradjon, de az igazgatás kerüljön közelebb az állampolgárokhoz, alkalmazkodjon a kisebb közösségek követelményeihez - kezelje az egyenlőtlenségeket, de adjon teret a piaci erők kibontakozásának - a nagy rendszerek működőképessége megmaradjon, de kerülje el a monopolhelyzetből adódó kiszolgáltatottságot A nagyvárosi térségek igazgatásának nemzetközi tendenciái 1. A városfejlődési szakaszok és a közigazgatás szervezés között

egyértelmű kapcsolat Az urbanizáció kezdeti szakasza, városrobbanás – a közszolgáltatások egységesítésének és koordinációjának, valamint a nagy infrastrukturális beruházások tervezhetőségének és összehangolt megvalósításának követelménye. Nagyvárosi szervezett és egységes közigazgatási rendszerek kialakítása, erőteljes nyomás a közigazgatási centralizáció irányába Szuburbanizáció – az infrastruktúrarendszer további területekre való kiterjesztése, társadalmi és szociális feszültségek az elszegényedő, belvárosi városrészek és a suburbok között. Közigazgatási átszervezések a koordináció vagy centralizáció irányába (adminisztratív határmódosítások, agglomerációs középszintű önkormányzatok létrehozása) Dezurbanizáció – az elővárosi öv heterogénné válik, egyes települések maguk is urbanizálódhatnak, mások pedig továbbra is csak elővárosokként funkcionálnak. Létrejön egy

rendkívül bonyolult szövetű nagyvárosi tér. Fennmarad a területi koordináció követelménye, de fokozódik a helyi önszerveződésre épülő hatalom és a helyi igényeknek jobban megfelelő közszolgáltatások iránti igény, miközben a szolgáltatások egyre bővülő köre kerül ki a szűk értelemben vett közigazgatás szférájából. Decentralizációs lépések Reurbanizáció – a nagyvárosi központok új, főleg nemzetközi szerepkörhöz jutnak. A központi város, illetve egységes nagyváros esetén a belső városrész önkormányzata megerősödik, de nemzetközi szerepkör csak az agglomerációval sőt a tágabb városrégióval való funkciómegosztásban, együttesen tölthető be. Felerősödő igény az egész agglomerációs térség, sőt a régiós szint összehangolt működését biztosító közigazgatási megoldásokra. 2. Kétféle típusú nagyváros alakult ki a 80-as évek Európájában - ahol a városnövekedést adminisztrációs

városegyesítések kisérték, ott többmilliós, nagy alapterületű, lényegében egységes közigazgatású városok jöttek létre (Bécs, Madrid, Berlin, bizonyos értelemben Stockholm és Párizs) Sok esetben különleges, legtöbbször az országos középszintnek megfelelő jogi státusz (Párizs, Koppenhága, Stockholm megyei, Bécs városállami, Madrid tartományi rang) - ahol önálló és teljes jogú helyi önkormányzatként maradt meg a városmag, a city, a központi város alapterülete és lakosságszáma jóval kisebb (Helsinki, Dublin, Brüsszel, Stockholm, Amsterdam, Koppenhága, London City). A szervesen összekapcsolódó szűk agglomerációs térségben pedig szintén fennmaradtak az önálló önkormányzatok. Sok helyen létrejött vagy a tervek szintjén létezett egy önálló, föderatív jellegű, sokfunkciós agglomerációs közigazgatási szint (Nagy London, Nagy Koppenhága Tanács, tervezett Amsterdam régió) 3. A 90-es években egyértelműen

közelít egymáshoz az európai fővárosok közigazgatási szerkezete - túlcentralizált modellekben a helyi önállóság növelése (alapszintű feladatok ellátására kisebb, kerületi egységek (Róma) - elaprózott struktúrákban a koordináció mechanizmusainak megerősítése. A városok valós határai a milliós nagyvárosok esetében is újra kinőtték a közigazgatási határokat, más esetekben pedig a szétaprózott önkormányzati szerkezet fennmaradt vagy visszaalakult. Mindkét esetben megoldásokat kell találnia térségi feladatok 9sszehangolására. Nem önálló agglomerációs önkormányzati szint létrehozása a tendencia, hisz ahol volt ilyen az megszűnt. Ahol tervezték létrehozását, mint Hollandiában létre sem jött. A megoldás gyakran az egyes feladatokra (tömegközlekedés, közúthálózat, területfejlesztés, turizmus, környezetvédelem, közműhálózatok működtetése és fejlesztése) szervezett specializált szervezet

létrehozása.(állami ügynökségek, önkormányzati együttműködések) 1950-1990 1950. jan 1-el végül létrejött Nagy-Budapest 18 városkörnyéki települést a főváros közigazgatási területéhez csatoltak. Nem érvényesültek a Közmunkatanács által javasolt rugalmas megoldások. A 18 település kiválasztása politikai megfontolások alapján történt A polgári önkormányzatot az 1949-es Alkotmány alapján szovjet mintára átalakították tanácsrendszerré. A főváros új pozíciót, megyei jogállást kapott, a kerületeke pedig önálló tanácsokat, de a kommunista rendszer hierarchikus struktúrájában valós önállósággal nem rendelkezhettek. A főváros és környékének közigazgatási beosztása 1984-ig érdemben nem változott. A közigazgatási reformtervezet a 70-es évek második felében, Kilényi Géza vezetésével. Konkrét intézkedések nem történtek. 1984-es év közigazgatási fordulat, a járások megszüntetése, a tanácsi

gazdálkodás merev szabályainak feloldása. Új közigazgatási beosztás Önálló városkörnyék néhány agglomerációs város (Szentendre, Budaörs, Érd, Szigetszentmiklós, Dunakeszi) vagy más Budapesthez viszonylag közeli város (Vác, Gödöllő, Monor, Dabas, Ráckeve) köré. A főváros és Pest megye továbbra is elszakított. 1990. az önkormányzatiság megteremtése A helyi önkormányzatokról szóló törvény erős hatáskörű és széles feladatkörű helyi önkormányzatok. Önálló rendalkotási jog, önálló gazdálkodási lehetőség és vagyon Budapest (külön törvény szabályozza) 22 kerületi települési önkormányzat és 1 fővárosi területi önkormányzat (1994-ban a kerületek száma 23-ra növekedett) - egyenlő jogállás, de különböző feladatok és hatáskörök főszabályaként a kerületi önkormányzatok az alapfokú közszolgáltatásokkal összefüggő feladatokat oldják meg, a fővárosi önkormányzat pedig azokat a

kötelező és önként vállalt települési önkormányzati feladatokat, melyek a kerületi önkormányzat illetékességét meghaladják - a kerületi önkormányzatok jogi és gazdasági önállóságával közelebb került az irányítás a lakossághoz, az önkormányzatok saját területük valós gazdáivá váltak. -a szabályozás hiányosságai illetve ellentmondásai, sem a fővárosi önkormányzat, sem a kerületi önkormányzatok nem elégedettek (főváros- képtelenség érvényre juttatni egy egységes rendezési koncepciót, megoldani az összfővárosi érdekeket szolgáló feladatokat. Belső kerületek – nem gazdálkodhatnak a területükön képződő forrásokkal. Külső kerületek – nem segítik őket eléggé abban, hogy utolérjék belváros infrastrukturális és szolgáltatási színvonalát)