Irodalom | Középiskola » Arany Tetemre hívás című balladájához

Arany Tetemre-hívás c. balladájához Mindvégig felfogásom-sejtésem volt - és ez megvolt már a bemutatandó összes lépcsőfokon -, hogy 1) az igazság felderítése kell, hogy a legfőbb célja legyen irodalmi elemzéseknek is annak kiváltképp, amely egy bírósági tárgyalást idéz; (a többi – csak „irodalom”) 2) Arany láthatólag a befogadóra bízza annak eldöntését, ki is a tettes. Így szinte személyesen tőle jövő, erős biztatást éreztem egy irodalmi magánnyomozásra. Az csak később fogalmazódott meg bennem, hogy mindezt egy nyelvi rejtvénnyel „fejeli meg”. Rejtvényfejtő (és rejtvényalkotó!) kedv - és/vagy kényszer? - is jellemzi Arany utolsó éveit, gondoljon csak itt arra az ötszavas varázsábrára (pl itt http://www.itimtahu/Szorenyi60/Kilianpdf) és arra a szélmérőre ((Gyöngyösy László: Arany János élete és munkái, 380. old, Franklin-társulat, 1901)) amiket versíráson kívüli tevékenysége során alkotott. Az

öt szóból álló képvers nagy teljesítmény, a nehézségeket maga hunyt mesterünk is leírja (Amilyen könnyűnek látszik, annyira nehéz.) A szélmérője pedig arra utal, honnan is fúj a szél Így az ilyen nyelvi rejtvényekfeladványok és a praktikus szemlélet felől közelítettem és terjesztettem ki ezt a Tetemre-hívás értelmezésére is - mivel szerintem innen fúj a szél, az ilyen rejtvények felől 1. Amihez nagyban hozzájárult egri tanulmányaim alatt a Lisztóczky Laci bácsi keze alatt töltött pár 2. szemeszter. Egy József Attila (vagy Illyés?) vers kapcsán jutott valamelyikünk eszébe az a hasonlat, hogy a versek mint szellemi alkotások jól összevethetők sakkfeladványokkal /Laci bácsi nagy sakkozó!/. Minden elem és minden figura értelmezendő, semmi sem hagyható ki, csak a megfelelő kulcslépés megtalálása nehéz. Ezért a szellemi kalandért (is) olvas az ember verseket - és fejt sakkrejtvényeket. Illetőleg a fülembe csengenek

egri éveimből a mostani tanszékvezető - akkor még tanársegéd - Szentesi tanár úr szavai, aki a Bevezetés az irodalomtudományba című tárgy előadásai alatt kitért rá, hogy a versértelmezés mindig nyelvközpontú kell legyen. Az esztétikai ismerkedés A balladával való első találkozáskor az első lépcsőn az ember megismerkedik az erdővel, a szereplőkkel, a kastéllyal, Abigéllel, őrületével - és a tőrrel. Rácsodálkozik a nyelvi pompázatosságokra és gyönyörűségekre, költői eszközökre, amikben részesül Elvégre a magyar költészet egyik csúcsteljesítményével van dolgunk. Majd boldogan nyugtázza, hogy hát persze, öngyilkos lett Benő, az a könnyűvérű lány kergette a szegény fiút öngyilkosságba, mivel cicázott vele és tőrt adott neki. (A világhálón elegendő mennyiségű elemzés olvasható ezek kombinációiról és értelmezési kísérleteiről, ezért bővebben nem is térnék ki rájuk) A ballada pedig annak

fenséges példázata, az igazság, morál és erkölcs hogy ül törvényt és diadalmaskodik (avagy: nem diadalmaskodik) a könnyű(vérű, azaz feslett) létformát képviselő, a férfit romlásba és öngyilkosságba kergető kacér és mondén, de egyúttal megfontolatlan elcsábítóján - a nőn. Abigél büntetését megőrülésében látják És elemző elégedetten dől hátra a karosszékében, úszik a boldogságban saját jólfésült és elegánsra sikeredett mondataitól. Ezt nevezném az első, az elvakulás stádiumának (illetve stúdiumának). Alapjában 4 dologra nem kapunk pontos és megnyugtató választ az ilyen interpretációkból: 1. 2. 3. 4. se az elkövetett tragikai vétségre, se a tér-idő-cselekmény hármas egységét szétziláló tőradás körülményére se a vérzés miértjére. se a drámai konfliktus okára nincs magyarázat A legfontosabb ezek közül a negyedik. Ha ezt rossz helyen sejtjük, elhibázott lesz az egész elemzés. A

drámai konfliktust általában Benő és a lány közé teszik, annak ellenére, hogy erre bizonyság a szövegben nincs. (Szerették egymást) Ennél sokkal nagyobb ellentétek feszülnek itt két másik szereplő között, akik közül mindkettő férfi. Összeütközésük a háttérben zajlott, amire - szokásához és a ballada műfajához híven Arany kevés fényt bocsát. A tőradás körülményéről találgatások vannak, a vérzés pedig lényeges és központi motívuma a versnek. Ennek ellenére se próbálják meg magyarázni, legfeljebb csak olyan semmitmondó kísérletek látnak ennek kapcsán napvilágot, hogy „hiszen istenítélet volt”, így Isten akaratából indult el a vérzés. (Ilyen alapon akármi magyarázható bárhol bármivel, ugye) A másik szintén a ballada drámaiságához tartozó góc szintén messze nyúlik és ez a tőr átadásának a körülménye. Ezen morfondíroznak többen is. Mikor és hol történt az? Az erdőben? A hely után

azonnal az idő tolakszik előtérbe: akkor mikor is szúrta szíven magát Benő? Ott, a szerető szeme láttára? És ha igen, akkor miért ment el Abigél a tetemrehívásra? Nem tudta tán, hogy kivégzés jár felbujtásért és az eleredő vérzésért „cserébe”? (Ezek az elemzések azok, amelyek tipikusan gyengeelméjűnek hiszik a lányt – ami nem megengedett lépés) Ha nem abban a pillanatban vetett véget az életének Benő, amikor Abigéltől (akárhol is) megkapta a tőrt, akkor nem erős a felindulása. Innentől fogva még több az akadály és kétely és kérdés a) nem túl gyakori módja az öngyilkosságnak a tőrrel való (statisztika kb 7%-ról beszél.) b) ha Benő nem erős felindulásból cselekedett, akkor más kivégzési módot választott volna (kötél, méreg, pisztoly) –legalább is nagyon valószínű. Különösképp nehéz és körülményes lenne az egy hangsúlyozottan hosszú pengéjűvel.) b) :Benő nem volt így se erős

felindulásban, se más olyan állapotban, amely szuicid hajlamát /ha lett volna benne egyáltalán/ felébreszthette volna. Szerették szerelemmel („Tudhatta, köztünk nem vala gát”) Bőven volt mit a tejbe aprítani, lakodalmára készülő hős férfiú (arája van!) - kár szót vesztegetni, hogy ez a réteg nem az öngyilkos-fajta. Az életunt, kiégett, a Híd-avatás-ban megjelenő, a fogyasztói (bontakozó kapitalista) társadalom áldozatává váló (anti)hőst - vagy akár a felesleges ember típusát - sem tudjuk Benőben észrevenni. (Mert egyszerűen nem az) Meg kell megemlítenünk Bagoly Csilla felismerését (Új holnap, 1997) is: ha Benő öngyilkos lett volna, a versben foglalt feltétel szerint a halottnak a ballada első sorától annak az utolsó soráig "automatikusan" vérezni kellene már érkezése előtt, ugyanis a "Legyen a seb vérzése tanú" balladai sorban benne foglaltatik - így sejtjük a tetemrehívások logikáját

ismerve -, hogy a tettest kimutatja a vérzés. (A balladai kontextus alapján Nem azt mutatja ki, de munkahipotézisnek kiváló, mivel egy nyelvi mágikus varázselemet vesz észre, ami mozgatja majd a vérfolyást) Mivel azonban e vérfolyás láthatólag a lány fellépésével váltódik csak ki, gyaníthatólag nem történt öngyilkosság . Idéznénk továbbá Zollman Péter - a ballada egyik kiváló angol fordítója - vonatkozó személyes közlését is, mely szerint egy öngyilkossági variáció esztétikai csökkentértékűségre vezetne. Szintúgy eszünkbe juthatnak Goethe sorai: ha egy festő egy kutyát ábrázol és az a kutya "csak" egy kutya, akkor nem a művészet gazdagszik egy új alkotással, hanem a zoológia lesz több - egy ebbel. Így Arany János se ábrázol "csak" annak a kedvéért valamit, hogy bemutassa, hogy lett valaki öngyilkos. Művészi többletmondandót kell sejtsünk a háttérben. Ha még hozzátoldjuk azt, hogy

Arany tudós is volt, akit a nyelv mibenléte, a nyelviség is igen foglalkoztatott, ki kéne egészíteni művészi-tudósi többletmondandóvá az iméntieket. Rövid jogtörténeti - pszichológiai kitérő A második stádium (vagy lépcső) az esetemben nagymamám „beleszólásához” köthető. egyszer váratlan azt kérdeztem tőle, hogy akkor szerinte a Tetemre-hívásban mi is történt, ki a tettes (Nagymamám nagy irodalombarát és Arany-pártfogó volt Sokszor diskuráltam vele ilyen kérdésekről.) - Abigél! - vágta rá szinte azonnal egy gyakorló literátor határozottságával és megfellebbezhetetlenségével. Ez a megoldási kísérlet nekem is hosszú évekig tetszett és hajlottam is rá. És mindezt azzal a sommás megállapítással támasztottam alá, hogy persze, a vérzés - ahogy a babona tartja - kimutatja a gyilkost, azaz Abigélt. Valami azonban kezdett nem tetszeni egy idő után saját elemzésemben Az, hogy ez a megközelítés gyökeresen

ellentmond a gyakorlatnak, azaz a tetemrehívások logikájának és lélektanának. Nem kell hozzá nagy lélekbúvárnak lenni vagy pszichológiából szigorlatozni sem, hogy rájöjjön az ember: tettes saját akaratból el se megy tetemrehívásra. Feltevésünk igazolja is Szabó T Attila három, 16 századi tetemrehívásos dokumentummal.(Szabó T Attila: A szó és az ember, Kriterion, 510516 old) Tudniillik ezekre se tettes, se társtettes, se felbujtó, se orgazda, még ezek ügyvédje sem ment el. Egyszerű megérteni a miértet is: statáriális volt a bíráskodás, fő- és jószágvesztés a „tét”. És az akkori, még nem felvilágosult ember babonás világképe nem tanácsolt – a bűnösnek – megjelenést. Hitte, hogy a vérzés majd rá vall és akkor a lába se éri a földet. A tetemrehívást kihagyóknak így nagyon jó igazolásuknak kellett lennie arról, hol is voltak a tett elkövetése órájában és miért is nem tettek eleget az idézésnek.

Érthető az is, miért veszett ki fokozatosan a felvilágosodással a joggyakorlatból az istenítélet ezen formája. Rájöttek mind a bírák, mind a gyanúsítottak, hogy nehéz bármi (valós biológiai) összefüggést felállítani az (esetleg újra eleredő) vérzés, a tett elkövetése és a bíróságon való megjelenés vagy meg nem jelenés között. Ha már a feudális társadalom jogszokásait firtatjuk, emlékeztetni kell egy másik, létező (mások szerint nem létező) szokásra vagy jogra is: az első éjszakáéra. (jus primae noctis) Ami, ha kicsit belegondolunk, alapjaiban bolygathatja meg a vers családi viszonyait, mert mi van, ha - teszem azt - élt egyszer egy földesúr ezzel, amiből utódja született? Hogy egy ilyen mozzanatot Arany "beleszerkeszthetett" a művébe, elvileg nem kizárható, mivel az ő szellemi horizontján is ott kellett lebegnie ezen ismeretnek, hiszen ő maga is volt jogász - nótárius-jegyző, még Nagyszalontán -,

tehát a jogi rálátása-ismerete bőven megvolt, hogy ezt róla feltegyük. (Mégha ezt a középkorban nem is biztos tehát, hogy ténylegesen gyakorolták.) Verselemzéskor az elvi lehetőségek meglétével kell legerősebben számolni - és fogunk is az értelmezés további menetekor. (Ha már mások eddig ezeket a lépéseket megspórolták) Azt hiszem, az eddig érintett két állomás a tézis-antitézis fogalmát ki is merítette. (Tézis: öngyilkos lett a fiú, mert a lány halálba kergette. Ennek antitézise pedig: sőt, meg is ölte.) Benő öngyilkosságának felmerülése után Abigél bűnössége volt az álláspontom egészen 1999. júniusának végéig Egyszer azonban lassan - ami egy másodperc tört része volt igazán - fel kellett hagynom Abigél bármifajta vádolásával Hogyan lehetne feloldani a versi paradoxont? Már ha felismeri az ember egyáltalán, hogy itt egy paradoxonnal áll szemben Bagoly Csilla rájön, de fel nem oldja. Pl a vérzésre -

lényeges tétel! - semmi magyarázatot nem keres. Föllép az első lépcsőfokra – három van belőle –, de utána vissza is. Nem tudja, milyen lényeges a felismerése (és inkább a hullamerevség-erekció hasonlatosságában keres értelmet és kielégülést) Tehát - írjon elemző egy olyan dolgozatot, amelyben: • • • 1) feladja az esztétikailag-jogtörténetileg-pszichológiailag kizárható és imént elvetett öngyilkossági variációt (és egyúttal felhagy Abigél vádolásával) 2) kibogozza a háttérkonfliktus és a tőradás helye-ideje lényeges problematikájának drámai csomóját, rámutat a tragikai vétségre, tisztázza a drámaiság okait 3) értelmes - nyelvi központú - magyarázatot ad a vérzésre. Mindazonáltal mihelyst ezek a válaszok megszületnek, értelmezőt egy nyelvészeti (alaktani-jelentéstani) felismerés várja. A fiú és az apa között volt a lényegi konfliktus, a modern pszichológia apa-fiú konfliktusnak nevezi az ilyet

Gyökere mitológiákba nyúlik, pl Kronosz és gyermekei között volt hasonló ellentét. (Nem ez, csak ilyen) (Kronosz felfalja fiait) Hogy ez a vándormotívum-toposz mennyire életképes, jelzi, hogy a mai film is használja azt, a Csillagok Háborúja Darth Vadere (= kb.sötét apa) is az ókori mitológiai Kronosznak a tovább élése (http://hu.wikipediaorg/wiki/Darth Vader ) A sötétre festett, (7.vsz-ban sötéten felriadó Bárczira gondoljunk), ókonzervatív nézeteket valló (lassan a jogszokásból is kivesző bírósági eljárást felelevenítő), merev és maradi, démonikus apától (itt ugyanezt írják róla: http://www.literaturahu/irok/romantik/aranyhtm) fia el akarja venni annak ősi jogát és – kellemes vagy kellemetlen - kötelezettségét, az első éjszakáét! Mi több, ezt már meg is tette, lehet, Abigél szüzessége Benőé, lányokhoz való erős affinitását, maszkulin-domináns karakterét jelzi neve (beszélő név, ahogy erre B.Cs is

felfigyelt, csak nekünk kicsit mást mond, mint amit B.Cs kihall belőle Nekünk azt súgja, hogy: nőbe-nőbenőbe) A „kinő Benő szarva” (=szembefordul apjával, hasonlóképp a Cantata Profana szarvuk nőtt fiaihoz,), a szöveg dekódjában talált vicces-nyelvi értelmezési kulcs is ismerős irodalomelméletből. (A megelőző balladában – Párviadal – szintén kinőnek valaki szarvai) Abigél Benő menyasszonya, amiből nagy titkot nem is csinál, hisz az öreg Bárczi már a lány érkezése előtt tud erről - valószínűleg fiától. Konfliktusuk oka tehát minden bizonnyal ez, amit Benő – vagy az apa? – a tőrrel akar „rendezni” az erdőben. Erre kapja Benő a tőrt Abigéltől és nem másra! (pontos kifejtése megtörtén: Ügyészek Lapja 1/16, 2009, Sárkány János: Ki ölte meg Bárczi Benőt?) Teljesen értelmetlen és megalapozatlan lenne pszichológiailag egy öngyilkosság, ezt már tisztáztuk Abigél vallomásában a magát szó („kivégzi

magát”, 14. vsz) nem visszaható névmás, hanem tárgyragos névszó, az „önt” párja. 1 Az apát - közös apjuk! - csak azért nem önözheti a lány Benő teteménél, mert akkortájt még ilyen megszólítás nem volt, azt Széchenyi csak később „találta föl”. (és az egészre rájöttünk volna már hamarabb) Tehát az összes eddigi elemzés csak a visszaható névmási variációt vette figyelembe – hogy Abigél az apához beszélne, ami pedig a vallomástétele alatt és a balladákban rejlő drámaiság kapcsán nagyon is elképzelhető és ezt rá érti, azt nem. Az erdőben találkozik tehát apja és fia Abigélnél töltött szerelmi légyottja után – amit vagy megbeszél előre apjával, vagy nem, minden esetre a fánál – amely kérgébe a szerelmesek kissé feldúsított monogramját (tragikai vétséggel ér ez fel!) már bevéste (KABBeNő!) - most kap az apjára rárontó Benő, hosszú, hegyes tőrt – egy deltartó szúrást egy

vívásra is alkalmas tőrrel - ifjú szívébe.(A 7 vsz-ban az öreg Bárczi belső tusakodását egy külső kellett, hogy megelőzze, semmi sem történik ok nélkül, még balladában sem/. A fa másik oldalán álló monogramkombinációból az is kiderül/het/, Abigél már várandós is (B/a/B/u/Ka) Ezen szóviccei, vaklamint azok tartalma nagyon-nagyon felbosszantja és feldühíti az apát, hogy már házasulás előtt egymáséi lettek és nem is „következmények nélkül” Hisz az az ő elsősége-proritása (joga, kötelessége) lett volna. Az eddigi elemzésekből ki nem bontott tragikum pedig ott rejlik, hogy Benő és Abigél testvérek. A hírére jól vigyázó, a tetemrehívást csak a szokás hatalma kényszeréből eszközlő, és attól semmi konkrét eredményt el nem váró, két malomkő közé szorult, az igazságszolgáltatás gépezetébe bekerült Bárczi, mikor elindul újra a vérzés, egy ítéletet hozhat csak a – látszat – alapján, hogy

Abigél a tettes. Mi mást is mondhatna, ő maga szabadkoznimagyarázkodni szűkszavúsága miatt nem szeret, tehát a lány sorsa a halál és a bitófa (enyhébb esetben: száműzetés) . ha viszont Bárczi tudna olvasni a jelekből és értené, pontosan miért is vérzik a halott, lehet, már más ítéletet hozna.(vagy akkor sem?) A halott vérzése oka a messzi múltba nyúlik, mikor is egy ilyen „kötelességteljesítés” – és joggyakorlás közben - Bárczi nem kellőképp vigyázott ésaz első éjszaka után a gólya meglátogatta KundékatAbigél volt a csőrében. Az apaság megítélése dolgában azonban Kundék tévednek - mert lányuk apja az öreg Bárczi és nem az újdonsült férj. Erre abból is gyanakodhatunk, hogy a halott vérezni kezd, amely drámai kulminációs gócpontot azzal tudnánk plasztikussá-érthetővé és felfoghatóvá tenni, hogy itt most AHOLTTESTVÉREJÖN. Alábbi varázsmondat két mondat egyben. Az egyik egy cselekvést ír le, a

másik egy történést De a cselekvés lesz az, ami kiváltja e történést. Így ez alapján a kettő testvér (tehát a lány és a fiú, Abigél és Benő) De egy másik nyelvészeti problematika is eszünkbe jut: az egyalakú szavaké. (lép1-lép2, vár1-vár2) Mai nyelvtudomány állítja, ezek között nincs semmi összefüggés. Hasonló a varázsmondatban felmerülő jelenség is (van egy inkább igei és egy inkább névszói jellegű esemény: az egyik a lány jövetele, a másik a test vérzése) Ugyanakkor ugyanezen látvány alapján a lányt el is kell, hogy marasztalja az apa. (mégha tudja jól mindkettő, hogy igazából ártatlan.) És itt rejlik a ballada igazi tragédiája: a görög 1 Két variáció: 1) lefekszel velem, vagy kinyírom a fatert-típusú viccelődése Benőnek elképzelhető, amire elhangzik egy „nosza hát”. a tőr átadása kíséretében (ekkor nem öngyilkossági célból adja neki) 2) azzal fenyegetett B., hogy megöli az apját, ha nem

adja rájuk az atyai áldását házasodásuk előtt Mindkét lehetőséget rejti Abigél vallomása, sőt, ezek kombinációit is. sorstragédiákkal az közös benne, hogy ott sem hibáznak a hősök, hibátlan jellemek – bukásuk egy apró malőr, a véletlen vak sors, a fátum okozza. Itt e körülmény abból az apróságból áll, hogy Abigél cselekvése (az, hogy jön Benő testvére – hangalakilag ugyanaz, mint a balladában a kulminációs ponton elénk tárt esemény – azaz hogy jön Benő test-vére. ami alapján egyetlen ítélet szokott volt születni – halál. Ennek a tudatába őrül meg igazán Abigél – és nem a tőr puszta látványától vagy hogy meghalt a szeretője. Régen az efféle istenítéleten eleredő vér akkora súllyal esett latba, mint manapság egy DNS-vizsgálat vagy ujjlenyomat. A daktiloszkópia kapcsán akár a daktiluszokra is kitérhetnénk és a Szeptember végénre és Arany intertextuális kölcsönvételezéseire is (ifjú

szív, harc mezeje, mind elemei a balladának, de ismerősek Petőfi költeményeiből is, amely bővebb kifejtésétől terjedelmi korlátok miatt tekintsünk el. Mindenesetre jó analógia adódhatna Petőfi S és Bárczi Benő között.) Itt sejtjük tehát az igazi tragédiát, hogy a saját lányát is meg kell, hogy ölje, nincs más választása az egészről mit sem sejtő Bárczinak, aki mégis ártatlan, jogilag. (Erkölcsileg kevésbéhagyja veszni a lánytKörülbelül ugyanannyira vétkes erkölcsileg, mint a lány, csak más síkon vétkeztek. A lány testileg, apja pedig lélekjelenlétét vesztette el, mikor olyan gyorsan rávágta a verdiktet. Tudván tudja, hogy ártatlan, mégis kimondja, hogy bűnös ezek után csakis a lelkiismerete furdalhatja - ahogy furdalta a BÁRKÁT – és nem BÁRKIT – Abigél felmenője Pozsonynál a 11. században (Kund Zotmund) Fiának halála nem terheli. Erős felindulásból-önvédelemből , dulakodás közben, vagy-vagy helyzetben

öli meg heves vérmérsékletű, forrófejű (Nap-hős!), a lányt előle „elhappoló” Benőt a nyárfánál - amely még zöldelaz ablak előtt - az erdőben (erre 7. vsz-beli belső tusakodása, önmarcangolása utal – ami kinn, az benn, ami fenn, az lenn, hogy egy régi jelmondatot idézzünk, bár nem Szaturnuszét, hanem Hermészét Tehát feltevésünk szerint volt először egy /külső/ kézitusájuk, összecsapásuk is). Akár egy nyelvészeti-alaktani, de szemiotikai problematikát is újratárgyalhatnánk a ballada kapcsán, t.i van-e összefüggés a szó (azaz a nyelvi jel) és annak hangalakja és az általa felidézett-megidézett valóságdarabok (entitások) között. (Fogalmazhatnánk akár más nyelvészeti síkon maradva: az egyalakú szavak /nyelvi jelek/ között van-e kapcsolat, (pl vár 1 vár 2 , lép 1 -lép 2 típusú igei-névszói szavak között van-e összefüggés. A ballada üzenete alapján van. A mai iskola szerint nincs (a szó hangalakja, a

valóság és a szó jelentése között összefüggés nincs, viszonyuk nem motivált.) hát Üdvözlettel bárki fogadatlan prókátora Kund Abigélnek (de Bárczinak is) helyben, 2012 október 22 (Arany halála 130 évfordulóján)