Gazdasági Ismeretek | Pénzügy » Bevezetés a pénzügyekbe I.

BEVEZETÉS a PÉNZÜGYEKBE I. A pénz az árutermelés és az árucsere terméke, amely hosszú történelmi folyamat során a piac létrejöttével és kiteljesedésével párhuzamosan alakult ki. Ennek a szerepnek leginkább az arany, majd később a bankjegy felelt meg. Az ún belső érték nélküli pénz /a bankjegy/ is betöltheti a pénzfunkciókat, Mindehhez létrejöttek a pénzügyi rendszer formai keretei, amelyek közvetítésével a pénz meghatározó funkciókat tölt be a nemzeti és a nemzetközi gazdasági folyamatokban egyaránt. A pénz azonban nem önmagától keletkezik, hanem megteremtik, ehhez létre kellett hozni azt az intézményt, amelyet a pénz kibocsátásával felhatalmaznak, azaz a jegybankot. A jegybank jogosult a törvényes fizetőeszköz kibocsátására vagy kivonására. A jegybank egyik legfontosabb feladata annak meghatározása, hogy mennyi pénz szükséges a gazdaság számára a pénzforgalom zavartalan lebonyolításához A jegybank négy

művelet keretében teremthet, illetve vonhat ki pénzt, mégpedig - hitelnyújtással vagy törlesztéssel, - értékpapír-vásárlással vagy eladással, - arany-, deviza- és valutavásárlással vagy eladással, - kamatjóváírással, illetve kamatfelszámítással    Jegybanki pénzteremtéssel a kereskedelmi bankok által birtokolt pénzmennyiség növekszik, azt szabadon felhasználhatják tevékenységük során. A pénzkivonás ellentétes műveletet jelent, azaz a jegybank megterheli a kereskedelmi bank pénzforgalmi számláját A jegybanknak nincsen pénze, aktívái között belföldi pénz nem szerepel ellentétben a kereskedelmi bankok mérlegében, viszont az aktívák között a hitel mellett pénzkészlet is szerepel, a passzívák között pedig számlabetétek. A kereskedelmi bankok belföldi pénzállománnyal rendelkezve – hitelnyújtásuk során - maguk is teremthetnek pénzt. Lényeges a különbség: a jegybankpénz a nemzetgazdaság

egészében, így a kereskedelmi bankoknál is növeli a pénzmennyiséget, addig a kereskedelmi bankok által teremtett pénz csak korlátozott körben és ideig használható fel. Ezért a pénzelmélet is megkülönbözteti a pénzteremtő jegybanki hitelt a pénz újraelosztó kereskedelmi banki hiteltől; az eredeti pénzteremtést a származékosétól. A gazdaság számára szükséges pénzmennyiség tehát már nemcsak jegybankpénzből áll, hanem ennél több tényezőből. A szakirodalom a jegybankpénz mennyiségét monetáris bázisnak nevezi, amelyet M o –val jelölnek. 1 Monetáris aggregátumok: M 1 = a bankrendszeren kívüli készpénz /bankjegy + érme/ és az egy évnél rövidebb időtartamra lekötött, látra szóló betétek; M 2 = M 1 + a likvid megtakarítások /pénzintézeti azonnal pénzre váltható értékpapírok/ Az M 2 esetében további aggregátumok kialakítása is lehetséges (szükséges), mégpedig aszerint, hogy „önkéntes”, vagy a

monetáris hatóságok által „kötelezően előírt” betétről van-e szó. Így: M 21 = az önkéntes megtakarítások, M 22 = a monetáris hatóságok által kötelezően előírt, a felhasználást külön engedélyhez kötött, stb. betétek (passzívák) M 3 = M 2 + lekötött forint – és devizabetétek /melyek kis költséggel és viszonylag gyorsan pénzzé tehetők/; M 4 = M 3 + az állampapírok állománya és a bankrendszeren kívüli szereplők által birtokolt MNB kibocsátású kötvények Az Európai Központi Bank a következő monetáris aggregátumokat határozza meg és alkalmazza: M 1 = készpénz + azonnal készpénzre váltható eszközök + a készpénznélküli fizetésekre használható egyenlegek /overnight betétek/ M 2 = M 1 + 2 éven belüli betétek M 3 = M 2 +jegyzett értékpapírok, pénzpiaci instrumentumok / befektetési alapok részesedései és részvényei, pénzpiaci papírok / és visszavásárlási megállapodások. A kereskedelmi

bankok is teremthetnek pénzt, s ez által megsokszorozódott pénzforgalom alakul ki, azaz a pénz multiplikálódik. A multiplikáció annyiszor növeli a pénzforgalmat, ahányszor a kereskedelmi bank által kibocsátott pénz tovaáramlik a pénztulajdonosok között és visszatér eredeti kiindulópontjához. A multiplikáció megközelítően számszerűsíthető, mivel szorosan összefügg a jegybanki kötelező rátaelőírással PL: a jegybank 20%-os kötelező tartalékráta előfizetést ír elő a kereskedelmi bankoknál elhelyezett minden egységnyi betét után. „A” Bank a nála elhelyezett 100 egységnyi betétből 20 egységet azonnal át kell, hogy utaljon a jegybank számára. Így 80 egységnyi betétből képes csak fizetéseket teljesíteni /átutalni/ „B” Bank részére. Ezt a logikát követve „B” Bank tartalékbefizetési kötelezettsége 16 egység, tehát már csak 64 egységnyi átutalásra van mód „C” Bank számára, és így tovább. 100 +

100x0,8 + 100x0,82 + 100x0,83 + 100x0,8n = 100x0,8n = 100 = 500 2 1 – 0,8 Ahol n=∞ A pénzmultiplikátor tehát – ebben a leegyszerűsített esetben – megegyezik a kötelező tartalékráta reciprokéval. A multiplikátor a pénzforgalom „megsokszorozódásának” egyik fontos tényezője, de nem azonos a pénzforgási sebességével a pénzforgási sebességének növekedése a pénzmennyiség emelkedésével, csökkenése pedig annak mérséklődésével egyenértékű, változásának ismerete nélkülözhetetlen. A kialakult pénzmennyiségnek és a forgási sebességnek az ismerete nélkül sem a hitelintézeti tevékenység, sem a jelen termelés, fogyasztás és felhalmozás jövőbeni alakulásával együtt járó pénzigény nem határozható meg. A pénzügyek helye a gazdaságban A gazdaság és a pénzügyek kapcsolata. A gazdaságpolitika feladata ezen erőforrások legésszerűbb, leggazdaságosabb kombinációja és felhasználása. A célrendszernek

alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy a rendelkezésre álló és a bővítésül szánt kapacitás mekkora termelést tesz lehetővé a munkaerő és a munkatárgyak adott mennyisége mellett. A pénzforrások terjedelme tehát olyan korlátozó tényező, amely előtérbe helyezi a pénzügyi politikát a gazdaságpolitika megvalósításának eszközrendszerében, adott időszakra rendelkezésre álló pénzforrások határozzák meg a belföldi felhasználás és a nemzetközi jövedelem viszonyát; a belföldi felhasználáson belül pedig a legfőbb – felhalmozásra, fogyasztásra és külkereskedelmi egyenlegre – történő elosztást. Minden olyan országban, ahol az export határozza meg alapvetően a lehetséges importot, a strukturálissá váló importtöbblet /külkereskedelmi deficit/ csak külső pénzforrások /hitelek/ felvételével válik lehetségessé, ha a fizetési mérleg egyéb tételei /pl. a láthatatlan export/ ezt nem képesek fedezni Így a pénzügyi

politika szerepe vitathatatlan, még akkor is, ha időnként a viszonylag könnyebb külföldi forrásbevonás ennek ellentmondani látszik. A gazdaságpolitika és a pénzügyi politika kapcsolatában nem kisebb kérdésről van szó, mint az áru értékének megkétszereződéséről: pénzre és naturáliákra. rendkívül fontos az összhang a pénzoldali tényezők és a természetes mértékegységben létrejövő áruk mennyisége között. Mivel a belföldi felhasználás lehet egyenlő a GDP-vel, de magasabb vagy alacsonyabb is annál, ez meghatározza a felhalmozás, a fogyasztás és a külkereskedelmi egyenleg arányát. A növekedési periódusban általában a felhalmozási ráta a „független változó”, a stagnáló szakaszokban pedig rendszerint a lakossági fogyasztás és a külkereskedelmi egyenleg tekinthető annak. A lakossági nomináljövedelmek általában minden országban „lefele merevek”, csak a 3 külkereskedelmi aktívum teszi lehetővé az

adósságszolgálati kötelezettségek teljesítését, miközben a belső felhasználás, ezen belül a felhalmozás „kívánatos” mennyiségét is befolyásolja. Az előzőekben leírt lépéssorozatok jelentik a gazdaság pénzoldali tényezőinek a kialakítását. Az alapvető nehézséget a célrendszer kialakítása során éppen az okozza, hogy nem valóságos fizetőképes kereslet áll szemben a tényleges kínálattal, hanem az a finanszírozási igény, amely a feltételezett mennyiséghez rendelt „kívánatosnak tartott” árak mellett biztosítja a csere-, más szóval az elosztási folyamat zavartalan lebonyolítását. Fejlett piacgazdaság feltételei között a pénzügyi politika két alrendszerén - a fiskális (költségvetési) és a monetáris (jegybanki) politikán - keresztül gyakorolja befolyását a gazdasági életre. A pénzügyi politikán belül a költségvetési politika a meghatározóbb, amely a tartós pénzügyi jellemzőket (és a

pénzügyi közérzetet) kialakítja. Az államnak ugyanis egy sor gazdasági és társadalmi feladatot kell ellátnia (honvédelem, rendfenntartás, egészségügy, oktatás, bizonyos gazdasági funkciók stb.) amelyhez megfelelő pénzeszközök szükségesek. A költségvetés fogja össze az állam pénzügyi feladatainak túlnyomó hányadát: az a központi pénzalap, amelyben az állami funkciók ellátásához szükséges eszközök összegyűlnek. A költségvetés – szélesebben értelmezve – átfogja az államháztartás egészét, beleértve a költségvetésen kívüli pénzforgalmat, az állami pénzkészletet és az államadósságot is. A költségvetés a tartós pénzügyi jellemzőket a pénzügyi szabályozókon keresztül kísérli meghatározni, különösen a jövedelemszabályozás jelentőségét kell kiemelni, a decentralizált pénzalapokon keresztül pedig a mikroszintű pénzügyek mozgásterét befolyásolják. Fontos a költségvetés által

centralizált tisztajövedelem aránya növekvő deficit finanszírozását szabályozó értékpapír kibocsátás fokozatos és szisztematikus növekedése következtében számos országban a költségvetés szerepe a gazdasági folyamatok befolyásolásában az indokoltnál nagyobb jelentőségre tett szert. A „crowding out” hatás elsősorban az üzleti bankok betétalakulását és ezen keresztül a hitelezési lehetőségeit érinti hátrányosan. A költségvetés tehát rendszerint bevételeit meghaladóan költekezik, tehát deficites. A monetáris politika inkább a rövidebb vagy középtávú pénzügyi jellemzők formálásában játszik szerepe. A monetáris politika – jellegéből adódóan – sohasem képes közvetlenül olyan 4 mértékben beavatkozni a gazdasági folyamatokba, mint a költségvetés A helyes döntés, amely – ha valóban szükséges – mérsékli az aktívvá váló fizetőképes keresletet az adott időszakban, de nem gátolja a

megtakarítási hajlandóság kedvező és tartós érvényesülését. Az eltérések (monetáris politika és költségvetési politika között: - a politika célrendszerében, vitelében és jellegében, - a gazdasági életre gyakorolt hatásukban, és - az alkalmazott eszközökben mutatkoznak meg. A fiskális (költségvetési) mechanizmus A költségvetési mechanizmus a fiskális politikából, az azt megvalósító cél- és eszközrendszeréből, illetve végrehajtandó gyakorlatból, valamint az ezek szolgálatában álló intézményi keretből áll. Érdemi oldalát tehát a költségvetés volumenét, bevételeinek és kiadásainak struktúráját meghatározó politika, valamint cél- és eszközrendszer, illetve a végrehajtó gyakorlat képviseli, míg az intézmények jelentik a fiskális mechanizmus sajátos formai kereteit. Az utóbbi években mind nyomatékosabban megkülönböztetik a költségvetés és az államháztartás (közpénzügyek) fogalmát.

Ennek az a magyarázata, hogy minden pénztulajdonos összeállítja a saját bevételeit és kiadásait egybevető költségvetését, ezzel szemben az államháztartás szélesebb fogalmat ölel fel, amelynek ugyan a legfőbb eleme az állami költségvetés, de ide tartoznak a kormányzati szektor elemei is. A makro pénzügytan keretében elsősorban a központi (állami) költségvetés gazdasági életre (konjunktúrára) gyakorolt hatásával, funkcióival, egyensúlyi helyzetével, valamint finanszírozásával indokolt foglalkozni, s csak érintőlegesen említve a szociális ellátás alrendszereit (társadalombiztosítást, kiegészítő, önkéntes és egyéb rendszereket), a különböző pénzalapokat, a helyi önkormányzatokat stb. A költségvetés bevételeit az állam által centralizált társadalmi tisztajövedelem biztosítja, mégpedig olyan mértékben, ahogyan és amilyen arányban „osztozkodik” a társadalmi tisztajövedelmet megtermelőkkel, azaz a

jövedelemtulajdonosokkal. Nagysága – elvileg – a gazdaság teljesítményéhez kapcsolható, vagy illeszthető. A társadalmi tisztajövedelem jelenti azt a bázist, amelyen „osztozkodni” lehet, mégpedig olyan arányban, hogy elegendő decentralizált jövedelem maradjon a gazdaság folyamatos és normális növekedése számára. A költségvetésnek tehát bevételein és kiadásain keresztül közvetlenül össze kell kapcsolnia a gazdaságpolitikát és a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés forrásait. A költségvetést az egyes bevételi és kiadási területeket többféle ismérv alapján lehet rendszerezni. 5 Mely pénztulajdonosoktól, milyen pénzügyi konstrukciók útján, „rendes” vagy „rendkívüli” bevételek eredeti vagy származékos jövedelmekből származnak, gazdasági, ellátási vagy közhatalmi funkciókhoz kapcsolódnak – e? A pénzbevételek különböző pénzügyi műveletek és módozatok útján folynak be, úgymint az adók

és illetékek, a vámok, a közvetlen (rendes) és a közvetett (rendkívüli) elvonások, valamint egyéb eszközök felhasználásával. A gazdasági, az ellátási és a közhatalmi funkciókhoz kapcsolódó bevételek az ún. „domaniális jövedelmekből” származnak, azaz az állami tulajdonból és monopóliumokból (dohány, szesz, természeti kincsek stb.) eredő jövedelmekből, amelyeket a költségvetés transzformál a kötelezettségeihez szükséges kiadásokká. Az állami költségvetés mérlegegyenlege pedig bevételi (szufficit) vagy kiadási többlet (deficit) lehet. A költségvetési mechanizmus tehát az adózás és a kormányzati kiadások kialakításának olyan pozitív folyamataira terjed ki, amelyek a monetáris mechanizmussal összhangban segítik a konjunkturális ingadozások csillapítását, a kiegyensúlyozott – infláció – és deflációmentes – keresleti és kínálati folyamatok kialakítását, viszonylag magas foglalkoztatási és

gazdaságnövekedési szint mellett. A fiskális politika konjunktúrabefolyásoló eszköztára az anticiklikus költségvetési politikát szolgálja. A monetáris mechanizmus A monetáris mechanizmus a monetáris intézmények és a monetáris rendszer dialektikus egysége: a bankrendszer adja azt az intézményesített keretet, amelyben a monetáris rendszer a maga tartalmi elemeit érvényesíti, illetve megvalósítani képes. A monetáris rendszer – ismeretelméleti alapon, azaz történelmileg és logikailag egyaránt – három nagy építőelemből áll, úgymint - a monetáris gyakorlatból, - a monetáris módszerekből, valamint - a monetáris politikából. A monetáris politika természetszerűleg elsődlegességet élvez a módszerekkel és a gyakorlattal szemben. A logikai fejlődés során először a gyakorlat alakult ki, majd létrejöttek a praxis elemzését célzó módszerek. A korszerű monetáris módszerek alkalmazására is adottak a feltételek, a

bankrendszer és – szervezet fejlődésével állandóan változik az információigény is; egyes elavult könyvelési és statisztikai munkálatok feleslegessé válnak, ugyanakkor fokozott az igény minden olyan információ iránt, amely a monetáris politika hosszú távú (anticiklikus) és operatív döntéseihez egyaránt segítséget nyújt. A monetáris politika rugalmassága, gyors reagálása a változásokra elsősorban a gyakorlat részletes ismeretétől és a megfelelő módszerek alkalmazásától; 6 hatékonysága pedig a monetáris eszköztártól függ. A monetáris politika szándéka a szelektív szabályozás, amit azonban - számos országban - „végrehajtási problémák” torzítanak általában az expanzív jelleg, jut érvényre. A monetáris rendszer – amint az az anticiklikus monetáris politika tárgyalásakor kiderül – általában nem zárkózhat el mereven a pénzigények, míg az igen magas kormányelvárások teljesítése elől.

Megteheti viszont azt, hogy a kormány döntéseinek kialakítása során felhívja a figyelmet a tervezett intézkedések monetáris következményeire, mint igen fontos mérlegelési szempontokra. Javaslatokat tehet a pénzügyi lebonyolítás monetárisan viszonylag legkevésbé veszélyes módozataira. A monetáris mechanizmus hatékonysága végül is főbb összetevőitől, azok harmonikus együttműködésétől és eredményességétől, zavartalansága pedig – mint arról már említés történt – viszonylagos önállóságának, autonómiájának mértékétől függ. A hazai kétszintű bankrendszer kialakítása A gondolattól a megvalósításig /1956-1987/ II. Világháborút követően a szervezeti átalakítások, azaz az üzleti bankok önállóságának felszámolása, illetve beolvasztása a jegy-, azaz a Magyar Nemzeti Bankba, olyan intézményi egységet hozott létre, amelyben, egy szervezetben működtek a jegybanki és a kereskedelmi banki funkciók. A

bankrendszer tehát centralizálttá és végrehajtó jellegűvé vált. Azt a szovjet hitelrendszert vette mintájául, amely inkább az idényszerű hiteligények, kielégítését célozta, semmint a gazdasági folyamatokhoz igazodó finanszírozást. A pénzforgalom szabályozása a hitelezés előtt járt, mind a számlarendszert, mind pedig az alkalmazott fizetési módokat illetően. Olyannyira, hogy egyes fizetési módok /pl az elszámolási csekkek/ alkalmazása a gyakorlatban csak jóval később vált lehetővé. Ebben az időszakban gyakran kétségbe vonták a jegybank szerepének fontosságát a gazdasági folyamatok befolyásolásában, nemritkán kifejezetten ellenezték, akadályozták. Az 1956-os forradalom szellemi előzményei és történései változásokat igényeltek a bankrendszer és -szervezet terén. Elkészültek olyan – korábban fel sem vethető témákkal foglalkozó - tanulmányok, mint a monetáris egyensúly meghatározása; a pénzteremtés

mechanizmusa és mennyiségi szabályozásának módszerei; a pénz fogalmának összetevői és számbavételének lehetőségei; a jegybank és a költségvetés hitelkapcsolatainak kérdései; a kamatpolitika jelentősége; valamint nem utolsó sorban a bankrendszer és –szervezet korszerűsítésének az időszerűsége. Ekkor még számos szakértő úgy gondolta, hogy a monetáris szférában felmerülő nehézségeket a bankszervezet formai módosítgatásaival is ki lehet iktatni. Mások viszont érdemi változtatásokat sürgettek, s nemcsak az egyszintű vagy a kétszintű bankrendszer tekintetében fogalmaztak meg eltérő véleményt, hanem a jegybank feladatairól és funkcióiról is. A bankrendszer átalakítását célzó törekvések és nézetek távolról sem voltak egységesek, még a szakemberek körében sem. Számos nézet az egyszintű bankrendszer kisebb intézményi finomításában vélte felfedezni a helyes utat. Hazánkban is ekkor fogalmazódott meg az

az elvárás, hogy;  a pénzkibocsátást és szabályozást a jegybank végezze, az álló- és forgóeszközök 7      finanszírozását pedig a kereskedelmi bankokra kell bízni; a jegybank vonuljon ki az állami költségvetési deficit közvetlen megfinanszírozásából; a jegybank nem hatóság, hanem sajátos monetáris eszköztárával gyakorol közvetett befolyást a gazdasági élet alakulására. A törekvések ellenére bankrendszer és –szervezet fejlesztésére vagy módosítására továbbra sem történtek érdemi lépések. Ellenkezőleg, pl az NDK-ban, ahol 1967-ben kétszintű bankrendszert alakítottak ki, 1974 végén az Ipari és Kereskedelmi Banknak az Állami Bankba való beolvasztásával ismét egyszintűsítették. A legtöbb szocialista országban tehát erősödött a centralizáció erősen lelassult az „új gazdaságirányítási rendszerre” való áttérés Hasonló volt a helyzet hazánkban is. 1967 és 1978 között

rendkívül kevés publikáció tartotta indokoltnak a kereskedelmi bankok szervezését, illetve a jegybanki és az üzleti banki funkciók intézményi szétválasztásának a szükségességét. A javaslatok két változatra terjedtek ki: a bankrendszer legyen specializált /ágazati jellegű/ vagy univerzális /minden üzletággal foglalkozzék/. A 80-as évtized elejére mind erőteljesebbé vált az a felfogás, hogy az egyszintű bankrendszer túlélte önmagát A bankrendszerrel kapcsolatos gondolkodásmód változásaiban meghatározó szerepet játszott a 70-es évek végén bekövetkezett második világpiaci árrobbanás a nyersanyagok és az energiahordozók tekintetében, a folyamat olyan pályamódosítást tett szükségessé, melynek következtében lényegesen mérsékelni kellett a gazdasági növekedést, és mintegy a felére csökkenteni a felhalmozási arányt kétszintű bankrendszerre való áttérés tekintetében hazánk több területen is előnyösebb

helyzetben volt, mint a többi szocialista ország. A magyar külkereskedelemnek ekkor már csaknem a kétharmada a nyugati országokkal bonyolódott le. A Magyar Nemzeti Bankot mindig is a nemzetközi és a külföldi bankokkal kialakított magas színvonalú kapcsolat jellemezte 1971-ben olyan előremutató lépés történt, amely a kétszintűség megteremtése irányába mutatott: a jegybanki és a hitelezési területek feladatainak élesebb szétválasztása érdekében a Magyar Nemzeti Bankon belül hitelezési főigazgatóságokat hoztak létre előnyeit, azonban nem lehetett kellően kihasználni, mert a monetáris oldal követelményeit nem sikerült hasonló mértékben érvényre juttatni a jegybank hosszú éveken keresztül rendszeresen jelezte a túlelosztást, a beruházási túlfűtöttséget, a külső egyensúly romlását, észrevételeit azonban nem vették kellő mértékben figyelembe a népgazdasági tervek jóváhagyásakor. 80-as évek: a másodlagosnak

tekintett és kellően nem mérlegelt monetáris szempontok – a külső egyensúlyhiányon keresztül – uralkodó feltételekké léptek elő és a gazdasági helyzet meghatározóivá váltak. 1980-84 között: már csaknem teljes, végső formájukat öltötték mind a jegybanki, mind az üzleti banki funkciókról kialakult gondolatok. A Magyar Nemzeti Bankot belső és külső monetáris feladatokat ellátó jegybanknak tekintették.: - a „kormány bankja”-ként lebonyolítja annak tranzakcióit; - a „bankok bankja”-ként koordinálja az üzleti banki funkciókat; 8 - meghatározza hitelviszonyokat és a hitelnyújtás feltételeit; - pénzt bocsát ki és szabályozza gazdaság pénzellátását; Közreműködik az árfolyam-politika kialakításában, kezeli az ország arany-, deviza- és valutatartalékait, stb. Üzleti bankokkal szemben viszont azt a követelményt fogalmazták meg, hogy hitelkihelyezéseik csak abban az esetben haladhatják meg

forrásaik összegét, ha erre a jegybanktól refinanszírozási hitel formájában felhatalmazást kaptak. A kétszintű bankrendszer előkészületei keretében meglehetősen sokáig élt az az illúzió, hogy a kiterjedt fizetési zavarok jelentősen mérsékelhetőek lesznek, ha a váltót és a hozzá kapcsolódó le– és viszontleszámítolási rendszert széles körben alkalmazni lehet. Az idealizált elgondolás igen hamar meghaladta magát, azon egyszerű oknál fogva, hogy még sokáig nem sikerült a fizetési fegyelemnek azt a szintjét elérni, amely a váltókibocsátás és a forgatás tömegessé tételét lehetővé tette volna. Az üzleti bankok önállóságukat 1987. január 1-jén nyerték el - Magyar Hitelbank néven megszervezett legnagyobb, - Országos Kereskedelmi és Hitelbankként a közepes, - Budapest Bank néven a legkisebb Alaptőkével és ügyfélkörrel rendelkező üzleti bank kezdte meg a működését. - a Magyar Hitelbank főleg a

nehézipari, - a Kereskedelmi és Hitelbank a mezőgazdasági, élelmiszeripari, kereskedelmi és idegenforgalmi vállalatokat kapta örökül. - A Budapest Bank az MNB mellett az Állami Fejlesztés Bank és a Budapesti Hitelbank egyes részlegeiből alakult. A kezdet nehézségei /1987 – 1990/ - - - a jegybankon belül létrehozott hiteligazgatóságok a potenciálisan, embrionális formában az ágazati jellegű kereskedelmi bankokat készítették elő, a kereskedelmi bankokat általános, minden üzletágra és tevékenységre kiterjedő jelleggel kellett létrehozni a kereskedelmi banki tevékenységről közvetlen tapasztalataink nem voltak. A monetáris szabályozás és a kereskedelmi banki tevékenység mozgásterét meglehetősen szűk ösvényre terelték azok a körülmények, amelyek a kétszintű bankrendszer létrehozásakor meghatározóak voltak. Itt elsősorban: - a piac keresleti túlsúlyára, - az igen alacsony belső pénzfelhalmozási rátára, - a

külső forrásbevonás erős beszűkülésére és - a fiskális politika nyomasztó súlyára kell a figyelmet felhívni. A költségvetési újraelosztás nyomasztó fölénye és a deficit közvetlen és közvetett megfinanszírozása a monetáris intézkedéseket és eszközöket is a „felesleges 9 vásárlóerő lekötését” célzó törekvések sorába kényszeríttette. Gyakorlat bizonyítja, hogy ha előzetesen /ex ante/ nem tudják a fizetőképes keresletet befolyásolni, utólag /ex post/ az már vissza nem vonható, le nem köthető, csakis a kínálat növelése útján piac még nem is működött megfelelően hazánkban, egyes elemei azonban keményen éltek. Amikor ugyanis egy vállalat termékeit értékesítette és ennek ellenértéke befolyt a számlájára, úgy azt a piac minősítésének fogta fel, jogot formált erre a pénzre. A kétszintű bankrendszer létrehozásának kezdeti időszakában a fizetőképes kereslet szabályozásának

sikertelensége is decentralizálódott. A 90-es évtized elején a fejlett piacgazdaságokban a monetáris szabályozás – az ún. anticiklikus jegybanki politika keretében – gyakrabban és hosszabb időn keresztül inkább a fizetőképes kereslet ésszerű növekedését célozta, s csak ritkábban és rövidebb ideig került előtérbe a keresletkorlátozás, a restrikció. A piacon kétségtelenül a kínálat töltötte be a „független változó” szerepkörét, mert a gazdasági és a pénzügyi kormányzat ehhez igyekezett a keresletet igazítani kereslet és kínálat között folyó piaci „párbeszédben” tehát a piaci egyensúly a kínálat szintjén jött létre, a mozgás spirális, csigalépcsőhöz hasonló, amely a piacon – normális viszonyokat feltételezve – felfelé halad, azaz az egyensúly többségében mind magasabb és magasabb szinten valósul meg. Hazánkban a kereslet rendszerint meghaladta a kínálatot, tehát a fizetőképes kereslet

korlátozásának szükségessége került előtérbe. A csigalépcsőn tehát egyre lejjebb és lejjebb haladtunk, azaz a pillanatnyi egyensúly mindig az alacsonyabb kínálat szintjén jött létre, a hazai infláció is a jövedelmek megnyirbálásában jeleskedett, nem pedig a kereslet fokozását célozta. Az alkalmazott restrikció: Polarizálta a pénztulajdonosokat: - megnehezítette a hitelek megtérülését és gátolta a hitel visszafizetéséhez szükséges feltételek megteremtődését; - a hitel visszafizetésére szolgáló pénzalapok nem azoknál a pénztulajdonosoknál halmozódtak fel, amelyek a hitelt igénybe vették, s azt vissza is kívánták fizetni. - kedvezőtlenül hatott a megtakarítási hajlandóságra, így a tartós betétek képzésére; - mérsékelte a kínálat bővítését; stb. A formálódó hazai bankrendszer főbb jellegzetességei: A létrejött kétszintű magyar kereskedelmi bankrendszert: A túlzott centralizáltság,

nyomasztó ágazati jelleg, specializálódás hiánya, kereskedelmi bankok között is a szokásosnál nagyobb bizalmatlanság, érdektelenség a bankközi kapcsolatokban, ügyfélorientált bankszolgáltatások hiánya, hitelforrások egy részének - befektetések formájában - jövedelemként való végleges elköltése jellemezte (A Magyar Hitelbank vezetői büszkén nyilatkoztak arról a „különleges helyzetükről”, mely szerint ügyfeleik állítják elő a nemzeti jövedelem több mint 70%-át). 10 A centralizációnak köszönhetően kezdetben viszonylag kevés kis- és közepes bank, illetve pénzintézet működött, de ezek túlnyomó hányada is szinte azonnal igényelte a teljes kereskedelmi banki jogosítványokat. A monetáris politika szándékainak érvényesítése nem a kereskedelmi bankok számától, hanem a megfelelő monetáris eszközrendszertől függ. Néhány pénzintézet forrásainak az indokoltnál nagyobb hányadát fordította

befektetésekre, amely a későbbi években számos nehézséghez vezetett. A bankok és a jegybank közötti kapcsolatokban mutatkozó bizalmatlanság kezdetben a gyakori monetáris irányváltásoknak, korrekcióknak a következménye volt. Bankközi hitelezési és finanszírozási kapcsolatok kezdetben még nem terjedtek el. Elszigetelt külkereskedelmi bankok az együttműködés helyett inkább abban jeleskedtek, hogy milyen módon lehet mind több számlatulajdonost megnyerni. A bankok tevékenységét támogató belső tényezők Ki kellett alakítaniuk a passzív és az aktív hitelműveleteik lebonyolításának, a hitel- és ezen keresztül a pénzteremtés, valamint az ügyfelek megfelelő kiszolgálásának belső szervezetét. Azok az új kereskedelmi bankok, amelyek nem egy korábbi önálló banktevékenységre épültek rá, elsősorban felülről lefelé építkeztek. A kereskedelmi bankok nem rendelkeztek elegendő „önismerettel”, amelynek hiányában

megfelelő üzletpolitika sem alakulhatott ki időre volt szükség, nemcsak a világos, racionális fogalmak szempontjából, hanem ügyfeleik „átvilágítása” érdekében is. Forrásaikat ugyanis csak megbízható ügyfeleik betéteiből biztosíthatták. Ezek kezdetben elsősorban rövid lejáratú számlabetétek voltak. A kereskedelmi bankok funkcióinak megszervezése Fokozatosan alakultak ki, Elsőként a közvetítő tevékenységet betétek összegyűjtését és hitelként történő kihelyezését kellett előnyben részesíteni, hogy a pénzmegtakarítások célokra konvertálhatók legyenek. Ezt követően a pénzintézetekben rejlő szervezőerőt kellett erőtérbe helyezni, majd fokozatosan pénzteremtő képességük is kezdett érvényesülni. Az egyszintű bankrendszer gyakorlatára épülő merevségek nehezen oldódtak, az elméleti alapállás, hogy pénzt csak a jegybank teremthet, természetszerűleg következett az egyszintű bankrendszer

gyakorlatából. A Magyar Nemzeti Bankon belül egy sorellentmondás volt megfigyelhető a jegybanki „oldal” és a kereskedelmi banki „oldal” között. A pénzt a kereskedelmi banki oldal teremtette, s ezt ismerte el utólag a jegybanki oldal, gyakran sok aggályt felvetve, A jegybanki szabályozáson belül kezdetben még az indokoltnál is több volt a direkt és kevesebb az indirekt elem. A kereskedelmi bankok nagyobb mértékben terjeszthették ki hitelezési tevékenységüket, mint ahogyan azt forrásaik és az egyéb feltételek megengedték volna. Saját érdekeiket is sértették azzal, hogy a kereskedelmi banki magatartás klasszikus szabályaiból – mint az gyakran szokásos – a fizetőképességet és a 11 biztonságot nem tartották szem előtt a jövedelmezőség túlzott, illuzórikus előtérbe helyezése érdekében. Bankári alapelvek: A fizetőképesség (likviditás) Kereskedelmi bankoknak három dologi formában, azaz  készpénzben, 

bankszámlapénzben és  azonnal értékesíthető, forgalomképes értékpapírokkal kellett, biztosítaniuk fizetőképességüket. Kereskedelmi bankjaink annyit ugyan ismertek, hogy a passzív bankműveletek méretei, a betétek lekötésének feltételei és szerkezete határozzák meg a hitelkihelyezések terjedelmét és lejárati struktúráját, arra, hogy ennek azonosságnak kell–e lennie, vagy milyen mértékben térhet el az egyik a másiktól, nem kaptak választ. A likviditás különböző dologi formáit illetően a megfelelő készpénzkészlet biztosítása nélkülözhetetlen, kereskedelmi bankoknak – több szempontból is – elemi érdekük, készpénzkészletük optimalizálása.A készpénzkészlet a kereskedelmi bankoknál nem forrás, hanem eszköz. Ennek megfelelően, ha túl magas készpénzkészlettel rendelkeznek, akkor ennek arányában kevesebb hitelkihelyezésre van módjuk. Ha viszont túl alacsony készpénzkészletet tartanak, kifizetési

nehézségei keletkezhetnek, jegybankpénzért kell fordulniuk a jegybankhoz, ami ugyancsak a hitel-kihelyezési lehetőségeket korlátozza. A készpénzkészlet mértékének meghatározásánál nem lehet eltekinteni az ügyfelek üzleti tevékenységének természetétől, a jegybanki pénzhez való jutás rendszerétől. A bankszámlapénz formájában rendelkezésre álló likviditás biztosítása részben az ügyfelek általános pénzügyi helyzetétől, részben a bank saját üzletpolitikájától függött: - nem kielégítő fizetési morál, az ügyfelek fizetésképtelensége sok nehézséget okozott a belső és a külső klíringforgalomban - bankok – már említett – túlzott hitel-kihelyezési politikája miatt gyakran előfordult nem rendelkeztek a napi forgalom lebonyolításához elegendő pénzkészlettel - Sűrűn került sor a likviditási tartalékok mozgósítására A likviditás harmadik dologi formája, a forgalomképes, azonnal értékesíthető

értékpapírok birtoklása marginális szerepet játszott a kialakult hazai értékpapírpiac inkább kínálati, mint keresleti volt, azaz vásárolni lehetett, de eladni csak korlátozottan. 12 A biztonság (szekuritás) A likviditás biztosítása volt az első lépés az induló kereskedelmi bankok biztonságának megteremtéséhez. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kereskedelmi bankok biztonságát a kockázat elfogadható, a kockázati veszteség kivédhetőségét lehetővé tevő szintje nyújtja biztonságos kihelyezés érdekében már a hitelnyújtás előtt egyértelműen tisztázni kellett a hitel időbeni, lejáratkor való visszafizetésének feltételeit. A kétszintű bankrendszer működésének kezdetén a biztonság és a fizetőképesség követelményei szükségszerűen meg kellett, hogy előzzék a jövedelmezőségi törekvéseket. A hitelképesség (bonitás) Egyszintű bankrendszerben a hitelképesség fogalma a hitelkeresletet támasztó gazdálkodó

szervezet, intézmény, stb. egyik fontos tulajdonságát fejezte ki, kétszintű bankrendszer kialakításával azonban a hitelképesség a kereskedelmi banki funkciók egyik olyan jellemvonásává vált, amely az adott kereskedelmi bank egész működését meghatározta. A rendben megtérülő hitelek ugyanis újabb kihelyezéseket tesznek lehetővé, míg a gyakori prolongálások és késedelmes törlesztések kikezdhetik a bank hírnevét, hitelképességét. Kereskedelmi bankok hitelképessége akkor került előtérbe, amikor a jegybanktól pótlólagos finanszírozási lehetőségeket kértek A kereskedelmi bankok hitelképességének a színvonala egyben hitelpolitikájuk minősítését is jelenti. A jövedelmezőség (rentabilitás) A hazai kereskedelmi bankok létrehozásának egyik fontos kritériuma volt a nyereségérdekeltség, a jövedelmező gazdálkodásra való törekvés A jövedelemérdekeltség olyan motivációkat érvényesít, amelyek a gazdaság

strukturális átrendeződésnek az érdekeit szolgálják. Már hamar kiderült, hogy a folyamatok nem ebbe az irányba fordultak, a kereskedelmi bankok kezdeti túlzott nyereségérdekeltsége konzerválólag hatott A mindenáron való nyereségre törekvés, a lehetőségek maximális kihasználása természetes magatartás volt. A kereskedelmi bankok tevékenységét akkor lehet jövedelmezőnek, nyereségesnek tekinteni, ha az tartósnak bizonyul. A legnagyobb kereskedelmi bankok évekig szinte monopolhelyzetben voltak, mivel viszonylag hosszabb ideig csak kisebb pénzintézetek kaptak kereskedelmi banki jogosítványokat, Ez arra késztette a kisebb pénzintézeteket, hogy tőkeemeléssel közepes méretű kereskedelmi bankokká váljanak. A nagyobb kereskedelmi bankjaink mindegyike létrehozásakor kapott néhány gazdasági "púpot” is a veszteséges felszámolásra, szanálásra, visszafejlesztésre ítélt vállalatok és ágazatok formájában. Az újabb kereskedelmi

bankok, amelyeket 13 nem terheltek a „púpok”–ból adódó növelhették részesedésüket a hitelpiacon. kötelezettségek, gyorsabb fejlődéssel A pénz- és tőkepiac formálódásával és kialakulásával a kereskedelmi bankok közötti verseny erősen kiéleződött azáltal, hogy nem a jegybankban koncentrálódott, hanem decentralizálódott a hitelforrások kezelése. Az ügyfélorientált bankszolgáltatások kiépítésében élenjáró bankok előnyt élveztek a legjobb ügyfelek megszerzésében és megtartásában az infláció sem érintette azonos módon és mértékben az egyes kereskedelmi bankokat. Az ügyfélorientált bankszolgáltatások A modern kereskedelmi banki tevékenység előbb tárgyalt alapelveihez egy újabb társult, mégpedig az ügyfélorientált bankszolgáltatások biztosítása. Rövidesen a bankok közötti verseny egyik igen fontos eszközévé vált, hogy melyik bank tud majd teljesebb és hatékonyabb szolgáltatási csomagot

nyújtani ügyfeleinek. Csak idő kérdése volt, hogy elektronizálják a készpénzfeldolgozásait, széles körben elterjesszék a készpénzkímélő és -helyettesítő módszereket. A pénzügyi intézményrendszer létrehozása (1990-2001) Az 1990-től kezdődő évtized azonban merőben új és nagyobb léptékű változásokat hozott a magyar gazdasági életbe, amelyhez sajátos pénzügyi politika és a piacgazdaság kialakulását elősegítő eszköztára jött létre. A történéseket a pénzügyi politika célirányos feldolgozásával, a társadalmi formációt alapvetően megváltoztató pénzügyi és gazdasági folyamatokat politikai rezdülésektől mentesen reálisan célszerű megközelíteni. A piacgazdasági intézményrendszer kialakítása /1990-1994/ A külgazdasági környezet változása 1989 -ben a konvertibilis valutában elszámolt import 35%-ára, 1990-ben 65%-ára, 1991-ben pedig 90%-ára szűnt meg az engedélyeztetési kötelezettség, 1991-ben az

átlagos vámszínvonal 16-ról 13%-ra csökkent. A külgazdasági feltételrendszer romlásából adódó közvetlen veszteségek 1990-ben a magyar bruttó hazai termelés (GDP) 3, 5-4%-át, 1991-ben pedig 4-5%-áttették ki Az 1990-es évek elején a Szovjetunióval és annak szétesése után az utódköztársaságaival összefüggő kereskedelmi és gazdasági kapcsolatainkra az új helyzettel járó nehézségek és bizonytalanságok nyomták rá bélyegüket. A politikai változásokkal összefüggésben a Közös Piac 1989-90-ben eltörölte a volt állami kereskedelmű országokkal, köztük a Magyarországgal szembeni diszkriminatív jellegű mennyiségi korlátozásokat, s az általános kedvezményrendszere keretében hazánk iparcikk-kivitelének egy részére is vámkedvezményt nyújtott. 14 Magyarország társulási szerződést kötött az Európai Közösséggel. A társulás integrációs elemeket is tartalmazó, preferenciális jellegű szerződéses kapcsolatot

létesít a felek között. A szerződés értelmében, gyors ütemben javultak a magyar áruk piacra jutási feltételei az EK-ban. A társulási szerződés aszimmetrikus jellegéből adódóan az EK-ból származó magyar import vámleépítésére hosszabb idő alatt került sor annak érdekében, hogy a magyar vállalatok időt kapjanak a fejlettebb közös piaci termelők versenyéhez való alkalmazkodásra. Az EK-ból származó 1991. évi magyar import 15%-a vált liberalizálttá, zömmel olyan termékeké, amelyekből belföldi gyártás nem volt. A magyar import 85%-át felölelő termékkörben a liberalizálás 1995-ben kezdődött meg Rohamos fejlődésnek indult az OECD-vel kialakított együttműködés A külgazdasági politika és hatása a tőkebeáramlásra 1991-től alanyi joggá vált a külkereskedelmi tevékenység. 1990 – 1992-ben a világgazdaság legbizonytalanabb részének tekinthető KGST-országcsoport aránya a magyar kivitelben 20% alá csökkent. A

magyar kivitel a 80-as évek átlagában 25, 1990-ben már 34, 1991-ben pedig több mint 40%-ban talált felvevő piacot az EK–országokban. A piacváltás rövid távú megvalósításának fő eszköze a konvertibilis importból származó anyagoknak és részegységeknek az exporttermékekbe történő beépítése volt. A külföldiek érdeklődését a magyarországi befektetések iránt két tény motiválta jelentős mértékben: - Magyarország nyújtotta a legkedvezőbb jogi feltételeket Gazdasági és politikai stabilitás. Kedvezőbbekké váltak az exporthitelezés feltételei. 1991-ben a kormány egyes jelentős külgazdasági ügyletekhez állami garanciát vállalt, kereskedelemfejlesztési Alap „trade promotion” akciói. A piacgazdaság kialakítását elősegítő tulajdonreform Kiindulópontot a tulajdonviszonyok rendezése érdekében a kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV Törvény jelentette Ez az államosítással okozott károkat, részleges

kárpótlást jelentő kárpótlási jeggyel rendezte, de egyben kizárta a reprivatizációt. Alapvető szempont volt annak rendezése is, hogy az állam vállalkozói vagyonával az állam nevében ki rendelkezhessen Megszűnt a Minisztériumnak – mint alapítónak – részben még akkor is fennálló tulajdonosi joga, nem változott a hatósági, szabályozó szerepe a gazdaság irányításában a korábbi munkaerő-piaci helyzet ugyancsak alapvetően megváltozott. A hagyományos kelet-európai piacok összeomlása, a radikális cserearányromlás és keresletszűkülés – egyszóval külső tényezők – okozták az állásvesztések mintegy 20-25%-át. Nagyobb arányban szűntek meg munkahelyek a piacgazdasági berendezkedés érdekében – végbement jelentős változás következtében. 15 A privatizáció és a kárpótlás A kormány célul tűzte ki, hogy 1994-re a versenyszférában mintegy 50%-ra szűkíti az állami tulajdon körét. Az Állami

Vagyonügynökség 1990-ben kezdte meg a tevékenységét, 1990. szeptemberétől központi privatizációs programok indultak. A magánosítási kínálat kiszélesedését eredményezte az egyszerűsített privatizációs eljárás bevezetése, amelynek keretében mintegy 900–1000 kis- és középméretű vállalat került magánkézbe. A privatizáció körébe vonható közel 1900 állami vállalat mintegy felét (vagyonértékét tekintve 35-40%-át) érintette valamilyen formában ez a művelet. A piacgazdaság intézményi rendszerének kiépítésében jelentős előrehaladás történt: létrejött a Gazdasági Versenyhivatal, megkezdte működését az értéktőzsde, majd megjelentek az árutőzsde csírái. A korábban kötött árak lényegében – a hosszabb távon is állami ellenőrzést igénylő szolgáltató jellegű területek kivételével (pl. tömegközlekedés, víz- és áramszolgáltatás) – szabaddá váltak. A belföldi tőkemozgások felszabadítása

is nagy előrelépést jelentett ahhoz a korábbi gyakorlathoz képest Több, mint 90%-ban szabaddá vált az import is, ezen keresztül a gazdálkodói kör számára a forint– konvertibilissé vált. Működött a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, létrejött a magánvállalkozásokat segítő Országos Kisvállalkozás Fejlesztési Iroda1991-ben életbe lépett az előprivatizációhoz kapcsolódó hitelkonstrukció, az egzisztenciahitel és egy másik kedvezményes vállalkozásfejlesztő hitelkonstrukció, a START – hitel. Jelentősen bővült a nem jogi személyiségű szervezetek köre is, a jogi személyiségűekkel együtt számuk 136 ezer, az egyéni vállalkozók száma pedig több mint 430 ezer fölé emelkedett. A gazdaságpolitikai stratégia A programot a kormány szakmai viták után dolgozta ki négyéves programjának célja: Szociális piacgazdaság kialakítása: fő célja a piacgazdaság intézményi és jogrendszerének kiépítése, a gazdasági

helyzet stabilizálása, továbbá az egészséges, tartós gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése volt. A gazdasági folyamatok fő vonásai A gazdasági átalakulás elkerülhetetlen „árát” jelzi a gazdasági teljesítmény átmeneti visszaesése: a GDP 1990-ben 3, 1991-ben mintegy 10%-kal, az ipari termelés pedig 9, illetve mintegy 20%-kal csökkent. A volt KGST – országokba irányuló export mennyiségének nagyarányú, 1990-ben 21%-os, 1991-ben 50-55%os visszaesést mértek, a munkanélküliek száma ezekben az években gyorsan nőtt és az állami költségvetés hiánya is jelentőssé vált, kedvező folyamatok is kibontakoztak: A nemzetközi pénzügyi egyensúly javulása: a fizetési mérleg 1990-ben 156, 199116 ben 288 millió dolláros többlettel zárt.  Jelentős eredmény az infláció lassulása is: 1991 utolsó hat hónapjának havi átlaga alapján a termelői árak körében 10% körüli volt.  A piacgazdaságokhoz hasonlóan a

gazdasági teljesítményt fokozottan a kereslet alakulása kezdte szabályozni.  Kulcsszerepe volt a magántulajdonosi gazdálkodásuralkodóvá válásának.  Tovább kellett liberalizálni a gazdaságot, lazítani az adminisztratív korlátokat.  Termelést csak az export növekedésén keresztül lehetett fokozni.  Belföldi keresletet úgy kellett szabályozni, hogy a változás összhangban legyen az export bővítésével. A kereslet szabályozása 1990 és 1991-ben sikerült a belföldi összkeresletet az export bővítése érdekében ésszerűen csökkenteni. Bár 1991-ben a költségvetési bevételek az előrejelzettől elmaradtak de a költségvetési kiadásoknak a tervezett szinten tartása biztosította, hogy a gazdaság egyensúlya számottevően ne boruljon fel, költségvetési hiány növekedését a lakossági megtakarítások ezt meghaladó mértékű emelkedése ellensúlyozta. A gazdálkodó szervezeteknek nyújtott támogatás aránya az

1989. évi 13%-ról 1991-ben 5% körülire csökkent. 1990-93-ban a fogyasztói árkiegészítések súlya 7%-ról 2%-ra mérséklődött. 1990-ben még erősen lehetett tartani a bérspirál gyorsulásától, addig 1991-ben már a megfelelő költséggazdálkodásnak köszönhetően a munkajövedelmek nem növekedtek az előre jelzettnél gyorsabban. A kereslet másik fontos eleme, a beruházások alakulása terén is a piaci típusú magatartás érvényesült. A nyugati országokból származó gépimport növekedett, az összességében csökkenő beruházásokon belül a hatékony gépberuházások arányának növekedése javította a fejlesztések jövedelmezőségét. Az inflációs folyamat fékezése Induló adottság: A gazdaság szerkezeti problémái, a versenyviszonyok fejletlensége, a zilált egyensúlyi helyzet következtében a gazdaságban erős volt az inflációs nyomás. Rövidtávon a piacgazdaságra jellemző gazdasági feltételek létrehozása maga is

árnövelő hatású volt, így pl. A világ piacainak megfelelő hazai árarányok létrehozása, pénzügyi (az államháztartási és bank-) rendszer reformjának megvalósítása. A kormány arra törekedett: piacgazdasági átalakítás közben a hatósági árak körültekintő meghatározásával, a forint stabilitását elősegítő árfolyam politikával, az 17 összkereslet megfelelő szabályozását biztosító jövedelmi és monetáris politikával, a megtakarítások ösztönzésével rövidtávon is megakadályozza az infláció elszabadulását. 1990-ben az árak 10 – 12 százalékponttal gyorsabban növekedtek, mint az előző évben; a monopolhelyzetekből, a versenyviszonyok fejletlenségéből adódóan a költségek továbbhárításának, a bér-ár spirál működésének még viszonylag tág tere nyílt. A tömeges külső tőkebevonásra épülő stabilizáció /1994-1998/ A gazdaságban lezárult a piacgazdasági átalakulás, illetve a stabilizáció

legszigorúbb, elsősorban az 1995-96-os évekre koncentrálódó időszaka. A gazdaságpolitikai irányítás 1994-95-től arra kényszerült, hogy magas reálkamatlábat, erőteljes reálleértékelést alkalmazzon és mérsékelje a költségvetési hiányt. A devizatartalékok megnyugtató szintje alapján 1996. Január 1-jétől lehetővé vált a forint – de facto – konvertibilissé tétele. Az egyensúly helyreállt, majd megerősödött és 1997 elejére már megteremtődtek a fenntartható növekedés feltételei. 1995-97 között végrehajtott makrogazdasági kiigazítási program elsődleges célja az egyensúlyi viszonyok helyreállítása és a versenyképesség javítása volt. Az államháztartás helyzete Cél az államháztartás (privatizációs bevételek nélkül számított) deficitjének markáns csökkentése mérséklése, a költségvetés eladósodottságának alacsonyabb szinten történő kialakítása volt. Feltételezés: a magyar gazdaság az

1993-94. években kialakult helyzetében az ország külső finanszírozhatósága elsődlegesen a fiskális politikán az ezt meghatározó jövedelempolitikán múlik. A teljesülést tekintve kivételt képez a társadalombiztosítás, ahol a feltételezett egyensúlyjavulás nem következett be. Az államháztartási deficit csökkenésének meghatározó tényezője – mérséklődő összvolumen, azaz újraelosztási mérték mellett – az évről–évre kialakult pozitív egyenleg. Az államháztartás súlyának, azaz kiadásai GDP-hez viszonyított arányának csökkenése is megvalósult, 94-97 között 10 százalékpontos nagyságsorrendben.    Az adó- és adójellegű bevételeknek a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 1998-ra 35, 4 százalékra csökkent. A személyi jövedelemadó terhelés az 1994. évi 18, 1 százalékról 1996-ra 22, 9 százalékra nőtt. A vámokhoz és az importhoz kötődő bevételek GDP-hez viszonyított aránya 18

1994-ben 3,4 %-ot tett ki, az 1995. évi rendkívüli intézkedések hatására 4,5 %-ra emelkedett.  1998-ban, ha mérsékelten is, de az államháztartás pótlólagos keresletet indukált továbbra is mértéktartó fiskális politikát igényelt ahhoz, hogy a költségvetés kiadásai ne destabilizálják a gazdaságot. A követett politika eredményesnek minősíthető: - Pénzügyi egyensúly javításával párhuzamosan sikerült számottevően növelni a vállalkozások akkumulációs képességét. - A megszorító intézkedések nem kívántak számottevő növekedési áldozatot. - A jövedelmek központosításának szintje, az adóteher nagysága megfelel az EU átlagának. Külső forrásbeszerzés és egyensúly ’94-95-ben a gazdaság külső egyensúlyhiánya elérte a kritikus, a csaknem finanszírozhatatlan mértéket, adott helyzetben rövid távú gyors és látványos fordulatot kellett a gazdaságpolitikának végrehajtani keresletszűkítő,

versenyképességet javító és importdrágító intézkedésekkel. Az első évben a GDP 4 %-ának megfelelő – nemzetközi mércével mérve is szokatlanul nagy – mértékben csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya. A nettó adósságállomány számottevően csökkent, a külső egyensúly javulását döntően az export dinamizmusa és a működőtőke beáramlása alapozta meg. Az infláció A stabilizációs program nem egyoldalú monetáris (pénzszűkítő) intézkedésekkel célozta meg a pénzügyi egyensúly gyors javítását, együtt járt az infláció felgyorsulásával, hatása volt az egyszeri korrektív leértékelésnek, a vámpótlék bevezetésének, koncentrált hatósági árpolitikai lépésnek. A csúszó árfolyamrendszer kiszámíthatóvá tette az árszínvonal alakulását. A versenyképesség A pénzügyi program alaphipotézise az volt: - egyensúlyi célok rövidtávon a makrojövedelem elosztási arányok kiigazításával. - közép- és

hosszú távon viszont kizárólag a versenyképesség javulására alapozva realizálhatók. 1995-ben jövedelemelosztási arányok radikális korrekciójával fiskális és jövedelempolitikai beavatkozásokkal a relatív versenyképesség egységköltség 20%-os javulását érték el. Tartósan ilyen típusú eszközökkel nem javítható a gazdaság versenyképessége 19 azóta – a termelékenység emelkedésének köszönhetően – az egységköltségen mért versenyképesség nagyjából stabil. Az áralapon mért versenyképesség évi 2-3 %-kal romlik ilyen mértékű romlás az export alakulása is bizonyítja hosszabb távon fenntartható, amennyiben a termelékenység növekedése stabil. Az adórendszerben végrehajtott változások nyomán csökkent a munka- és a tőketerhek különbsége, ugrásszerűen növekedett a vállalkozások felhalmozásfinanszírozó képessége. Az egyensúllyal kapcsolatos feladatok teljesítését igen sok területre szerteágazó

konkrét intézkedések alapozták meg: adó-, az ár, árfolyam-politikai beavatkozások, Kincstár létrehozása, privatizációs bevételek. A tulajdoni szerkezet A magyar privatizációban egy országon belül a gazdaságnak, mint egésznek a magánosítása valósult meg monolitikus, államszocialista gazdasági, tulajdoni modellt nyolc év alatt sikerült magángazdaság ismérveinek megfelelő gazdasággá formálni. A privatizációs folyamat az 1994-1998 Években lényegében befejeződött, a GDP több mint 70%-át a magánszektor állította elő. A lakosság helyzete - a legfontosabb a nyugdíjreform volt, amely hosszú távon befolyásolja mind az állampolgár egzisztenciális helyzetét és motiváltságát, mind pedig a jövedelemelosztás makroarányát, a hosszú távú megtakarítások alakulását, - a rászorultsági elv kiterjesztése a szociális ellátások (és a családtámogatások) körében, - a közszolgáltatások egy részének piacosítása, illetve a

társfinanszírozás megjelenése. A pénzügyi közvetítőrendszer változása 1994 - 1998 között A pénzügyi közvetítőrendszert szabályozó alapvető törvények már az 1990-es évek elején megszülettek. 1994-ben a pénzügyi közvetítőrendszer már túljutott válsága mélypontján, de helyzete még nem volt szilárd. A bankkonszolidáció sem zárult le teljesen, a nagybankok tőkésítettsége még alacsony volt a magas állami tulajdoni hányad miatt. A tőzsde nem tudta betölteni nemzetgazdasági funkcióját tőzsdén szereplő vállalatok a makrogazdasági helyzet következtében nem tűntek kedvező befektetésnek. 1994 és 1997 között a magyar bankrendszer privatizációja során jelentős tőke, know-how áramlott az országba és erősödött a magyar bankrendszer nemzetközi beágyazottsága. Az 1996 év eleji pénzintézeti törvénymódosítást az OECD-hez történő zökkenőmentes csatlakozás indokolta. 1996-1997 folyamán jelentős előrelépés

történt: Megszülettek a Magyar Fejlesztési Bankról, a lakás-takarékpénztárakról, a jelzálog-hitelintézetekről szóló 20 törvények. Állami közreműködéssel jött létre a Földhitel- és Jelzálogbank Rt Az Állami Biztosításfelügyelt, valamint az Állami Értékpapír– és Tőzsdefelügyelet bázisán létrejött és külön törvényben szabályozott Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (jelenleg PSZÁF). A belső erőforrás-fejlesztés pénzügy politikája /1998-2001/ „magyar modell”: dinamikus, folyamatos növekedés - A GDP és az ipari termelés növekedése nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően gyors volt, az infláció egyszámjegyűre csökkent, javult a külső és a belső egyensúly, csökken a munkanélküliség. - A gazdaság a kedvező szerkezetátalakulás hatására – maradéktalanul képes volt kihasználni a kedvező külpiaci konjunktúrát. - Az expanzió a külső egyensúly és az államháztartási

egyenleg további javulásával párosult folytatódott a lakossági fogyasztás és a beruházások kiegyensúlyozott növekedése. - A növekedés húzóereje az elmúlt években az ipar volt. - Az élénkülő belső kereslet, 1998 előtti megszorító politika miatt a háztartásokban elhalasztott kereslet nem halmozódhatott fel, ezért a lakossági megtakarítások csökkentek. Széchenyi Terv A belső keresletélénkítés speciális csatornája a 2001 januárjában induló a Széchenyi Terv. A Széchenyi Terv egyik alapelve, hogy az állam saját forrásai mellé minél több üzleti tőkét mozgasson. Javuló külső egyensúly: Csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya, a külföldiek működőtöké–befektetése 2000-ben 1835 millió euróval az elmúlt öt év legmagasabb értékét tette ki. - Mérséklődő általános árszínvonal – emelkedés. Az utóbbi időszak adatai egyértelműen jelzik az inflációs folyamat határozott csökkenését. - A Magyar

Nemzeti Bank áttért a széles árfolyamsáv keretein belül megvalósított, implicit inflációs célkövetésre épülő monetáris rendszer működtetésére. - A dezinflációs pályát úgy határozták meg, hogy 2006. január 1-én az eurózónához történő esetleges csatlakozásnak ne legyen akadálya. - Az 1995 márciusában bevezetett új árfolyamrendszer és a radikális stabilizációs intézkedések hamarosan helyreállították a forintba vetett hazai és külföldi bizalmat, 1996. január 1-jén hatályba lépjen a devizáról szóló 1995. évi XCV Törvény, a forint de jure konvertibilitását jelentette 21 - A Magyar Nemzeti Bank Jegybanktanácsa 2001 májusában – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – jelentősen, az eddigi ± 2, 25%-ról ±15%-ra szélesítette a forint árfolyam–lebegtetési sávját. A sávszélesítés az Európai Unió úgynevezett ERM II. árfolyamrendszerhez való csatlakozást is jelentette. - A sávszélesítés

logikus következményeként a kormány 2001 júniusában elfogadta a pénzügyi tárca és a jegybank közös javaslatát, ami alapján megszűnt minden devizagazdálkodási korlát Magyarországon. Az alábbi változások léptek életbe: - Megszűnt a korábbi deviza/valuta „beszolgáltatási” kötelezettség - deviza-belföldiek belföldi devizaszámláján deviza, valuta jóváírható és korlátozás nélkül felhasználható - Bejelentésmentessé vált a külföldi közvetlen vállalkozásszerzés. - Megszűnt a devizahatósági engedélyezési, illetve bejelentési kötelezettség. - Szabaddá vált a deviza-külföldiek részére történő ajándékozás - Fizetőeszközt külföldiek korlátozás nélkül hozhatnak be az országba - Lehetővé vált belföldön a devizában és valutában való fizetés is. A HITELINTÉZETI RENDSZER MŰKÖDÉSE A hitelintézetek tevékenysége: A hitelintézetek olyan jogi személyek, amelyek meghatározott körben és feltételek

mellett folytatják tevékenységüket. Kiemelkedő szerepük konverziós tevékenységükből, azaz a betétek hitelekké történő átalakításából, szervezőerőből, pénzteremtő képességükből, valamint pótolhatatlan információbázisukból következik. Tevékenységük passzív, aktív, semleges és egyéb műveletekből tevődik össze: - Passzív bankműveletek a forrásszerzést célozzák. - Aktív műveletekkel történik a források kihelyezése, s ez által keletkeznek követelései a bankoknak. Semleges és az egyéb (azaz az indifferens) bankügyletek sem a források, sem a kihelyezések közé nem tartoznak, nem testesítenek meg követeléseket vagy kötelezettségeket. 22 A hitelintézetek típusai és prudens működésük A törvény üzletszerűen végzett pénzügyi szolgáltatások alatt érti: Betétgyűjtés - mások pénzének betétként való elfogadása Hitelnyújtás - hitel és kölcsön nyújtása Bankszámla ügylet - pénzforgalmi

szolgáltatások nyújtása Garancia ügylet: bankgarancia vagy bankkezesség vállalása, ha a kötelezettség pénzben teljesítendő 5. Bankletéti, illetve befektetési alap letéti ügylet-bankletét elfogadása, valamint befektetési alap letétkezelés 6. Értékpapír forgalombahozatali ügylet - külön jogszabály szerint kizárólag hitelintézet által kibocsátható értékpapír nyilvános forgalomba hozatala 7. Saját számlára vagy bizományosként (más számlájára) történő adásvételi (kereskedelmi) tevékenység 8. Értékpapír letéti ügylet - értékpapír kezelés, értékpapír letét kezelés 9. Faktoring ügylet - követelések megvásárlása- készpénzt helyettesítő fizetési eszközök kibocsátása, és velük fizetési forgalom lebonyolítása - pl. csekk, hitelkártya, utazási csekk 10. Pénzügyi lízing - vállalkozások tőkeösszetételével, tőkeellátásával, valamint összevonásával, szervezeti átalakításával és

megvásárlásával kapcsolatos szolgáltatások, továbbá az ehhez kapcsolódó tanácsadás 11. Fejlesztési terv megvalósításával kapcsolatos szolgáltatások és tanácsadás 12. Ügyfél megbízása, illetve hozzájárulása alapján a hitelképesség vizsgálatával, igazolásával kapcsolatos szolgáltatások 13. Széfügylet - értékpapírok, értéktárgyak biztonságos megőrzése 1. 2. 3. 4. Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások: 1. 2. 3. Pénzváltási tevékenység Bankügynöki tevékenység - pénz- és kölcsönügyletek közvetítése Elszámolásforgalmi ügylet - az elszámolási forgalom lebonyolítását végző elektronikus átutalási rendszerek működtetése Pénzfeldolgozás 4.    A pénzügyi vállalkozás egy vagy több pénzügyi szolgáltatást végezhet, de nem láthat el kiegészítő pénzügyi szolgáltatást. Pénzügyi vállalkozás legalább 50 millió Ft, kizárólag készpénzből álló jegyzett tőkével alapítható.

Pénzügyi holding társaság legalább 2 milliárd Ft jegyzett tőkével alapítható. A hitelintézet betétet gyűjt és egyéb pénzügyi szolgáltatásokat végez: lehet: bank, szakosított hitelintézet és szövetkezeti hitelintézet. Bank: a hitelintézeti tevékenységek teljes körének végzésére az ügyfélkör korlátozása nélkül felhatalmazott hitelintézet, Bank legalább 2 milliárd alaptőkével alapítható részvénytársasági formában. 23 Szakosított hitelintézet: Jogosult tevékenységének elvégzésére, de a pénzügyi szolgáltatások teljes körének végzésére nem kaphat engedélyt Szakosított hitelintézet például a Magyar Export-Import Bank Rt., a Magyar Fejlesztési Bank Rt., a Földhitel és Jelzálogbank lakástakarékpénztárak Szövetkezeti hitelintézet: (takarék-, illetve hitelszövetkezet): a szövetkezeti hitelintézetek a pénzügyi szolgáltatások közül nem végezheti a valuta-deviza kereskedelmi tevékenységet, nem

lehet befektetési alap letétkezelője. Szövetkezeti hitelintézet alapításához 100 millió Ft. alaptőke szükséges Takarékszövetkezet a hitelszövetkezettől abban tér el, hogy az előbbiben tagsági viszony nélkül is igénybe lehet venni a hitelintézeti tevékenységeket. A tőkemegfelelési mutató A törvény értelmében a hitelintézetnek el kell érnie, és folyamatosan fenn kell tartania a 8% tőkemegfelelési mutatót. tőkemegfelelési mutató = szavatoló tőke kockázatta l korrigált mérlegfőösszeg A szavatoló tőke alapvető és járulékos tőkeelemekből áll. Az alábbi elemeket alapvető tőkeelemeknek hívjuk:  Jegyzett tőke befizetett része  Tőketartalék (a részvények kibocsátási értéke és a névértéke közötti különbözet) eredménytartalék lekötött tartalék  Mérleg szerinti eredmény.  Általános tartalék  Általános kockázati céltartalék.  Tőketartalék a tőkeérték változásának

elszámolását tartalmazó mérlegérték.  Az eredménytartalék az előző évek nyereségének, illetve veszteségének a göngyölített egyenlege.     A lekötött tartalék a tőketartalékból, illetve az eredménytartalékból átvezetett meghatározott tételeket jelenti. A mérleg szerinti eredmény, a tárgyév során elért, általános tartalék megképzése, adó-, és osztalék kifizetés utáni tiszta nyereség. Az általános tartalék hitelintézet adózás utáni nyereségéből képzett tartalék, amely a veszteségrendezésre és a jövedelmezőség egyenletesebbé tételére szolgál. általános kockázati céltartalék a korrigált mérlegfőösszeg 1,25%-a, melyet az adózás előtti eredményből számítjuk. 24 A járulékos tőkeelemek a következők:       Értékelési tartalék Alárendelt kölcsöntőke (olyan tőkeelem, amely a mérlegkészítés időpontjában 5 évet meghaladó lejáratú, és a

kölcsöntőke nyújtójának szerződésben rögzített egyetértésével bevonható az adósság rendezésébe). Kiegészítő alárendelt kölcsöntőke. Alárendelt kölcsöntőkéről: ténylegesen rendelkezésre áll, és az igénybe vevő pénzügyi intézmény számára azonnal, jogvita vagy sortartási kötelezettség nélkül hozzáférhető. Alárendelt kölcsöntőke nyújtására vonatkozó szerződés tartalmazza a kölcsönt nyújtó fél egyetértését arra vonatkozóan, hogy az általa nyújtott kölcsön bevonható a pénzügyi intézmény adósságának rendezésébe. A kölcsön eredeti futamideje öt évet meghaladó lejáratú. A korrigált mérlegfőösszeget a bank mérlegéből kell kiszámítanunk, úgy, hogy az egyes mérlegtételekhez a rendeletben előírt súlyt rendelünk o 0-szoros szorzó (tehát mérlegfőösszegbe):   nem számítjuk bele a korrigált Magyar Nemzeti Bankkal szemben fennálló követelések /készpénz, kötelező

jegybanki tartalék, jegybanki betét /. Állammal /központi költségvetéssel / szemben fennálló követelés /kincstárjegy, államkötvény /. 0, 2 - szeres szorzó: Más hitelintézetekkel szemben fennálló követelés 0, 5 - szeres szorzó: Hitelintézet által nyújtott átlagos kockázatú bankgarancia és az általa vállalt kezesség, jelzáloggal fedezett hitelek. 1-szeres szorzó: Valamennyi, az előzőekben fel nem sorolt aktíva.      A hitelintézeteknek megadott sávokba kell rendelniük a hitelminősítés során a kintlévőségeiket ez alapján végzik el a céltartalék képzést. Problémamentes az a kintlévőség, ahol a megtérülés valószínűsíthető 15 napnál nagyobb elmaradás nem történt. Külön figyelendő az a kintlévőség, ahol veszteség nem valószínűsíthető de olyan információk vannak amely alapján az adós vagy a hitel az általánostól eltérő kezelést igényel. Átlag alattiak azok a kintlévőségek

szokásosnál magasabb kockázatúnak minősülnek. Kétesnek minősülnek azok a kintlévőségek, ahol veszteség várható az adósságszolgálati késedelem 90 napnál nagyobb. 25  Rossznak minősülnek azok a követelések, ahol a várható veszteség 70%-nál magasabb mértékű, illetve az adós ellen felszámolási eljárás indul. A passzív bankműveletek Elsődleges célja olyan mértékű és szerkezetű források biztosítása amelyek képesek kielégíteni – mind nagyságát, mind pedig szerkezetét illetően – ügyfeleik hitel- vagy pénzigényét. Kialakult a „bankszámlák” és a „betétek” megkülönböztetése, mely szerint az előbbieken bonyolódik le az ügyfelek pénzforgalmának jelentős hányada, míg az utóbbiaknak inkább megtakarítási jelleget tulajdonítanak. Osztályozás: - betétek jogi formája szerint - pénzneme szerint - rendelkezési jogosultság szerint - kamatozás módja szerint - futamidő - betételhelyezés

célja, megszüntetésének módja szerint. - A lekötés módját illetően – lehetnek:  Látra szóló betétek  Határidős betétek, amelyek feletti rendelkezés már korlátozott, lekötési, illetve felmondási időhöz kötött  Lekötés idejét tekintve különbség tehető a rövid, a közép és a hosszú lejáratú betétek között. Hozzáférést illetően:  fenntartásos” betét  zárolt (vinculált) betét A bankok – forrásszerzés céljából – általában részvények, kötvények és záloglevelek formájában bocsátanak ki értékpapírokat.  A középlejáratú értékpapírok mögött általában a tartós forgóeszközök finanszírozását célzó források megszerzésének a törekvése húzódik meg.  hosszú lejáratú értékpapírok kibocsátásának célja a tartós befektetésekhez szükséges források előteremtése bankok ilyen módon oldják meg a tőkeemelés egy sajátos változatát, azaz az un.

alárendelt kölcsöntőke megszerzését.  A záloglevél olyan állandó kamatozású értékpapír, amelynek fedezetét ingatlanok zálogjogi lekötése teremti meg. Az üzleti bankok hitelezési tevékenységük fenntartása vagy bővítési érdekében hitelt vehetnek igénybe a bankrendszertől. A jegybanknál elérhető refinanszírozás egyik klasszikus formája a hitel. Ennek három alaptípusa különböztethető meg. 26  Forrás-kiegészítő (tőkepótló), banktevékenység bővülésével (pénzteremtő) nemzetközi forrásokat (kölcsönöket) közvetítő hitel.  A szelektív refinanszírozás sajátos módja, a jegybank által közvetített külföldi hitelek igénybevétele Ezeknek a hiteleknek a kiközvetítésével a jegybank erős szelekciót érvényesít.  Az üzleti bankok kezdeményezése a tárcájukban lévő váltók viszontleszámítoltatására szolgál alapul a jegybankok váltó viszontleszámítolási műveletei számára. 

Penzióhitel konstrukció igénybevételére rendszerint akkor kerül sor, ha az adott bank már kimerítette viszontleszámítolási keretét.  Jegybanktól értékpapír fedezet ellenében is kérhető hitel Ezt a tevékenységet értékpapír lombardhitel felvétnek nevezik.  Üzleti bankok nemcsak a jegybankhoz fordulhatnak hitelért, de egymáshoz is, bankok azért veszik igénybe a bankközi piacot, hogy rövidlejáratú, átmeneti likviditási problémáikat áthidalhassák. Gyakorlatban leginkább kialakult bankközi hitelfelvétel az ún. napi pénz,1 -3 napos likviditási nehézségek áthidalását teszi lehetővé  Üzleti bankoknak módjuk van közvetlenül is részt venni a nemzetközi hitelkapcsolatokban, mégpedig kötvénykibocsátás, direkt (bank to bank) hitelfelvétel, vagy betételfogadás útján.  Jegyzett tőke emelés új névértékének a felemelése. részvények kibocsátása, együtt- kibocsátott járó részvények Az aktív

bankműveletek Aktív bankműveletek során az üzleti bankok – forrásaikat felhasználva fizetőképességük jelentős részét ügyfeleiknek, illetve partnereiknek engedik át. –  Pénzelméletet művelők a hitel fogalmát mindig a pénzteremtéssel kötik össze, míg a kölcsönt a pénz – újraelosztáshoz kapcsolják.  Lehet bankhitel vagy áruhitel, bankok ügyfelei termelési vagy fogyasztási céllal kérhetnek vagy kaphatnak hitelt.  A rövid lejáratú hitelek nem haladják meg az egy- a középlejáratúak pedig a négy évet.  Rövid lejáratú – éven belüli – hitelek lehetnek: o Folyószámla hitelek. o Számlahitelek, külön számlát nyitnak a hitelek nyilvántartására, törlesztés is a betétszámla terhelésével és a hitelszámlán való jóváírással történik. o Export és import ügyletek finanszírozására szolgáló hitelek. o Váltóleszámítással és az értékpapír – vásárlással kapcsolatos éven

belüli lejáratú műveletek. o Hitelek lehetnek pénzhitelek vagy kötelezettségvállalási hitelek. o Bankgarancia nyújtás, kezesség vállalása. o Pénzügyi lízing o Követelések vásárlása, megelőlegezése 27 o Befektetések értékpapírügyletek o Bankközi kihelyezések o Nemzetközi közvetlen kihelyezések tőkekivonás, vagy leszállítás Semleges és egyéb műveletek Semleges és az egyéb (indifferens) bankműveletek kapcsán a bankoknak közvetlenül követelései vagy kötelezettségei nem keletkeznek következményeikként folyamatosan módosul a bankok mérlegfőösszege. Ügyfelek pénzforgalmának bonyolítása: - készpénzfizetés - készpénz nélküli fizetések (átírás: átutalás,inkasszó) - váltó - csekk - akkreditív - bankkártyák. Bankjegy-kereskedelem: Ügyfélorientált szolgáltatások (széf, letét, vagyonkezelés, adásvétel, bankári tanácsadás, bankügynöki tevékenység, pénzváltás,

elektronikus banki szolgáltatások). A hazai zsírórendszer működése: A hitelintézetek, gyors és biztonságos fizetési forgalom létrehozására törekedtek, hogy visszaszoríthassák a készpénz fizetést és a saját forgalmukat növelhessék. Technikai háttér kiépítésére és működésére létrehozták a GIRO Elszámolási Rt- t. Követelmények a következők: • • • • • • • azonos idejű tranzakció kezelés (üzenetközvetítés pár másodperc alatt) azonos idejű pozícióvezetés azonos napi elszámolás az MNB –nál, több millió tranzakciónak megfelelő kapacitás semlegesség (azonos szolgáltatás minden szereplőnek függetlenség (belső önállóság) átláthatóság. A BZSR (Bankközi Zsírórendszer) résztvevői a hitelintézetek, pénzforgalmi tevékenységet végző intézmények, az MNB valamint a GIRO Elszámolási RT. A hazai pénzintézeti piac szereplői: Tevékenység szerinti csoportosítás: - Zsíróbankok: a

takarékintézetek különböző típusai (takarékpénztárak, takarékszövetkezetek, takarékegyesületek, hitelszövetkezetek, a befektetési 28 társaságok, jelzálog- és földhitelintézetek. A takarékpénztárak – a tulajdonosi viszonyoktól függetlenül – bankfejlődési utat jártak be. Legtöbbjük megkapta az üzleti banki jogosítványokat is, ezért olyan pénzintézeteknek tekinthetők, amelyek fő üzleti tevékenysége a lakossághoz, a kisvállalkozásokhoz és az önkormányzatokhoz kapcsolódik. Ily módon ebből a tevékenységből fejlődtek önállóvá a postatakarékpénztárak a takarékpénztárak és takarékszövetkezetek. - - Hitelszövetkezetek: Nem a betétgyűjtésből indultak ki, hanem a kis egzisztenciák hiteligénye kielégítésének a szükségességéből. Főleg a mezőgazdaságból és a kisiparból élő lakosságot célozták meg. Napjainkra betétgyűjtéssel is foglalkoznak, sőt az eredeti tevékenységtől független

hitelnyújtással. a kommunális (helyi vagy közösségi) bankok és az építési pénzintézetek (Building Societies). Földintézetek Jelzálog üzlet 1996 októberében öt bank 65 millió forint tőkével megalapította a Jelzáloghitel Intézetet Előkészítő Rt-t, amelynek célja az első jelzálog-hitelintézet, a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. (FHB) megszervezése, felállítása volt 2000. évre elhatározott stratégiai feladatai a következők voltak:  A piaci részesedés növelése a hazai lakossági lakáshitelezésben és a lakásépítési célú projektfinanszírozásban, az állami támogatások minél szélesebb rétegek felé közvetítése.  A lakossági ügyfélkör bővítése a középrétegek irányába,  Lakáscélú hitelek felvásárlása (konzorciális hitelezés) a kereskedelmi bankoktól.  A jelzáloglevél főbb kellékei:  A jelzáloglevél elnevezés,  A kibocsátó megnevezése, cégszerű aláírás,  A

jelzáloglevél típusának megjelölése (bemutatóra vagy névre szóló), névre szóló jelzáloglevél esetén a tulajdonos megnevezése,  A jelzáloglevél névértéke,  A kamat mértéke és számításának módja, változó kamatozás esetén az induló kamatláb mértéke, a kamatláb változásának elvei,  A jelzáloglevél lejárata.  A kamatfizetés és a törlesztés időpontjai, mértéke,  A kibocsátott sorozat össznévértéke,  A vagyonellenőr igazolása az előírás szerint rendelkezésre álló fedezetről és annak fedezetnyilvántartásba történő bejegyzéséről. Lakás – takarékpénztárak 29 A lakás-takarékpénztárak létrejöttét Magyarországon az 1997-től hatályba lépő törvényi szabályozás tette lehetővé. Alapvetően a német és a francia rendszer jelenti a példát.  Német rendszerben a lakás-takarékpénztárak szinte teljesen elszigetelten működnek a tőkepiac egyéb elemeitől, csak

az kaphat kölcsönt, aki korábban ott betétet helyezett el. Folyósítás jogosultak részére sem történik automatikusan, csak a betétekként, törlesztésekként befolyó összegek kerülhetnek kifizetésre.  Francia rendszer: egy megtakarító eleget tesz szerződési feltételeinek, akkor a pénztára köteles számára kölcsönt folyósítani, akkor is, ha a pénztár kénytelen a tőkepiacról hitelt felvenni. A hazai rendszer: a német példával mutat hasonlóságot .A lakás-takarékpénztár lakáselőtakarékossági szerződést köt ügyfelével. Szerződéskötéssel lakáselőtakarékoskodóvá válhat magánszemély (természetes személy), lakásszövetkezet, társasági közösség.A szerződés egyrészt betéti szerződés, másrészt hitelígérvényt tartalmaz. A szerződés egy meghatározott, ún szerződéses összegre szól összeg a befizetésből, a betéti kamatokból, az állami támogatásokból, valamint a lakáskölcsönből tevődik össze.

A támogatás mértéke a rendszer indulásának évében a befizetések 40% - a volt, az ezt követő években pedig a 30% - a. Az egy évben megtakarítónként kifizethető összeg 36000 Ft. Az előtakarékoskodó befizetési kötelezettségét teljesítheti egy összegben vagy részletekben. A lakás-takarékpénztár köteles általános szerződési feltételeit oly módon meghatározni, hogy azok hosszú távon biztosítsák a lakáselőtakarékoskodók és a lakás-takarékpénztár által vállalt kötelezettségek összhangját. A lakás-takarékpénztár kiutalási időpontokat állapít meg, a pénztár meghatározza, mely ügyfeleknek lehet a szerződéses összeget kifizetni. A kiutalási összegből kell kifizetni a felhalmozásból eredő betéteket, kamataival együtt, az előtakarékoskodókat illető állami támogatást, valamint ezek kamatait, a tőkepiacról felvett kölcsön törlesztését és kamatait. A lakáskölcsön folyósításának feltételeit is

teljesítenie kell az előtakarékoskodónak. A betétesnek el kell érnie a minimális megtakarítási időt és az előírt minimális értékszámot. Az ügyfélnek hitelképesnek kell lennie. Az értékszám számításánál alapvetően előnyt jelent, ha a szerződő a szerződéses összeg minél magasabb hányadát takarítja meg, illetve a szerződéskötést követően minél előbb fizeti be a vállalt megtakarítást. lakás-takarékpénztárak nyújthatnak áthidaló hitelt is ügyfeleiknek áthidaló kölcsön akkor nyújtható, ha a megtakarítási időszakból legalább két év eltelt, a szerződő a szerződéses összeg 25%-át megtakarította, szerződéses a hitelfelvételt követően tovább folytathatja a megtakarítást, törleszti a hitelt és fizeti annak kamatait kötelezettségeinek pontosan eleget tett és hitelképes. A pénztárnak szabad eszközei legalább 50%-át készpénzben, számlapénzben, kincstárjegyben, a magyar állam által kibocsátott vagy

garantált kötvényben kell tartania. Az áthidaló kölcsön nyújtására szolgáló hányad nem lehet 20%-nál nagyobb. 30 A tőkepiac intézményrendszere Tőzsde olyan központi piac, amely a bevezetett értékpapír, áru vagy egyéb érték (tőzsdetermék vagy tőzsdecikk) keresletét, kínálatát és kereskedelmét koncentrálja. Tőzsdetermék piacának a koncentrálása nem csupán a szűken értelmezett tranzakciós költségeket, hanem az úgynevezett keresési költségeket is csökkenti. Piacon általában és nagy számban akkor jön létre üzlet, ha az eladó és a vevő a tőzsdetermék jövőbeni árára vonatkozó várakozásai eltérnek egymástól. Önszabályozás: legfontosabb okai a tőzsdéken belül felhalmozódott piaci szakértelem és tapasztalatok területei, közé tartozik a tőzsdetermékek kereskedésének engedélyezése, a kibocsátók által szolgáltatandó információk körének meghatározása, a kereskedési jogok. Jól szabályozott

és likvid tőzsde teremt arra legjobb esélyt, hogy a tőzsdén kialakuló árak pontosan tükrözzék a piac véleményét. Értékpapírpiacok Értékpapír:  Okirat, a benne tanúsított alanyi jogot papír nélkül nem lehet érvényesíteni, átruházni  Közg. Ért: vagyonnal kapcsolatos jog, forgalomképes okirat  Lényege: különböző időpontbeli pénzek cseréjének eszköze (jelenbeli pénz jövőbeni pénzért). Fajtái: Ép. foglalt jog szerint:  Követelést megtestesítő • • Részesedési jogot, Áruval kapcsolatos jogot biztosító. Átruházási lehetőség szerint:  Bemutatóra szóló   Névre szóló Rendeletre szóló (eredeti birtokos átruházza) Hozam szerint  Fix kamatozású  Változó kamatozású  Rövid lejáratú  Középlejáratú Lejárat szerint  Hosszú lejáratúak 31  Lejárat nélküliek (részvény) Forgalomképesség  Nyilvános kibocsátású  Zárt kibocsátású

Másodlagos forgalom szerint:  Tőzsdei  Nem szervezett forgalmazású Értékpapír kibocsátás iránya szerint  Belföldi  Külföldi Kibocsátó szerint:  Állami  Pénzintézeti  Gazdálkodói Magyarországon: hitelviszonyt megtestesítő, tagsági jogot megtestesítő; sorozatban kibocsátott értékpapír, állampapír, tőzsdére bevezetett. Részvény Vállalat alapításakor, tőkeemeléskor kibocsátott értékpapír, jegyzett, ill. alaptőke meghatározott részét testesíti meg (névértéken). Véglegesen rendelkezésre bocsátott, visszaváltani nem lehet. Kibocsátás és forgalmazás árfolyamértéken történik, részvények alapján a tulajdonost osztalék illeti meg (névértékre vetített). Típusai: − Névre szóló − Elsőbbségi ( szavazat -,vagy osztalék, likvidációs) − Egyéb, átváltható elsőbbségi, kamatozó, részvényopciós, dolgozói részvény (alaptőkén felüli vagyonból). Részvényes: Vagyoni jogok: •

• • Osztalék jogosultság Felosztandó vagyon (likvidáció) Elővételi jog Tagsági jogok: • Ügyekben való részvétel joga • Mellékjogok (részvénykönyvbe jegyzés) • Kisebbségi jogok 32 Kötvény Hitelviszonyt bizonyító okirat (birtokosa nem tulajdonos, nem jogosít tagi ügyekre), általában hosszabb lejáratú, (fix) kamatozású, teljes névértékét a kibocsátó általában lejáratkor fizeti ki. Kötvénykonstrukciók megkülönböztető jegyei: Törlesztés módja: • • Egyösszegű Lejáratkor, egyenlő részletekben (minden ktv. tulaj, vagy sorsolás) Kamatfizetés: • • • Kamatkötvény, Nyereménykötvény Változó Újabb formák: • Átváltható kötvény (fix kamatozáson felül lehetőség meghatározott határidőn belüli részvény konvertálásra • Opciós kötvény (jogot biztosít eleve meghatározott árfolyamon történő vásárlásra). További újabb forma: elemi, vagy kamatszelvény nélküli kötvény

(zero coupon bond), változó kamatozású kötvény spec. fajtája (meghatározott kis mértékű kamaton felül részesedik az eredményből). Összehasonlítás Kötvény előnyei a kibocsátónak: − − − − − Tőkeköltség meghatározhatósága Alacsonyabb költség Kötvényes nem szólhat az irányításba Kamatadózás előtti nyereségből Idő előtti visszafizetés lehetősége Kötvény hátrányai a kibocsátó számára: − − − Fix teher az esetleg ingadozó bevétellel szemben Rögzített lejárat, fedezet biztosítás nem rugalmasan változtatható Hosszú lejáratnál nagyobb megkötöttség (eladósodottsági ráta nagy). Kötvény befektetői előnyei: − − − Birtokos elsőbbsége a jövedelem felosztásánál Minden évben kalkulálható kamat, vagy lejárati idő után a kamatos kamattal növelt névérték. Minden törlesztési időpontban az arányos tőketörlesztés, ill. átváltható kötvénynél a választás lehetősége. 33

Állampapírok Állam által kibocsátott adósságát megtestesítő értékpapír (adósságtörlesztésre és kamatfizetésre). Fajtái: • Államadóssági kötvény (államkötvény), • Államjegy (rövidlejáratú nem tőzsdeképes állampapír) • Állami pénztárjegy visszaváltás napjáig kamatozó átmeneti fin. értékpapír • Kincstári váltó, vagy kincstárjegy. Jelzáloglevél Jelzáloghitelekben megtestesülő követelésre vonatkozó, vagy azzal fedezett követelés, nevezik jelzálog alapú kötvénynek is (mortgage bond). A jelzálog bank kölcsönt nyújt a tulajdonosnak, majd az összegyűjtött követelést értékpapírba foglalva a piacon értékesíti. Befektetési jegy Befektetési alapok által kibocsátott értékpapír, a vásárló az alap résztulajdonosává válik általa (lényeg a kisebb kockázattal nagy tömegű tőkének biztosíthat magasabb hozamot, a piacra lépés költségeit teríti a tulajdonosok között). Hozama az

egybefektetési jegyre jutó nettó eszközértékből Fajtái : • Nyíltvégű • Zártvégű jön. Származtatott termékek Pénzügyi piacokon forgalmazott termékek, melyek értéke más elsődleges tőzsdei, vagy tőzsdén kívüli áru árfolyamától függ ( árutőzsdei cikkek, részvények, indexek, kamatlábak, devizaárfolyamok). Három csoport: • • • Hitelügyletek, Opciós kötések, Swapok. Nem tőzsdeképes értékpapírok • Közraktárjegy (részei árujegy,zálogjegy) • Betétjegy (bankbetéti igazolás) forgalomképes nagyobb likviditású a bankbetétnél. • Élvezeti jegy (valamely Rt. Vagyonából részesedés létesítése nélkül biztosít igényt rendszeres teljesítésre). 34 Elsődleges értékpapírpiac Értékpapírok első forgalomba kerülése, kibocsátása: funkciója a tőkeszerzés a hosszú lejáratú tőkék összegyűjtése és a beruházókhoz való továbbítása. Fajtái: • • Zártkörű Nyilvános

Menete : • • • • Tájékoztató készítése Nyilvános ajánlattétel Felügyeleti szerv jóváhagyása Jegyzés, vagy aukció (forgalmazói közreműködés). Másodlagos értékpapírpiac Alapvető funkció a likviditás biztosítása, továbbá az információ szolgáltatás a kibocsátó és a befektető számára. Koncentráltság foka alapján két szélső eset: − − Adásvétel földrajzilag szétszórt (ép.cégek, bankok) OTC – over the counter market Központosított, tőzsdén Tőzsdei kereskedés Két fő kereskedési forma: • • Folyamatos kereskedés Időszakos, vagy szakaszos kereskedés. Ajánlattétel szerint: • • Közvetlen egymásra talál az eladás-vétel Közvetett (brókerek közvetítik). Kereskedési technika: • • Nyílt kikiáltás Elektronikus (automatikus) kereskedés Tőzsdei megbízások formái (szerződéses feltételek): a) Megbízás: 35 - - Időszakra Időpontra Azonnali piaci áron b) Az ár

megjelölése: - - Napi áras Átlagáras Limitáras Küszöbáras 4.11 Magyar értékpapírpiac 1990. Március 1- től az értékpapírpiacról és a tőzsdéről szóló törvény BÉT megnyitása: 1990. Június 21 Önkormányzó, önszabályozó, nem profitorientált • Közgyűlés • Tőzsdetanács • Felügyelő Bizottság Önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak Új intézményes formaként jelentek meg az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak (továbbiakban kiegészítő pénztárak) az 1993. évi XCVI törvény (továbbiakban Öpt) hatálybalépését követően. Háromféle önkéntes kölcsönös biztosítópénztár alapítására van lehetőség: - önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztár, - önkéntes kiegészítő egészségpénztár, - önkéntes kiegészítő önsegélyező pénztár. Kiegészítő pénztárat kizárólag természetes személyek alapíthatnak. Az alapításhoz legalább 15 alapító tag szükséges. Közgyűlés fogadja

el az alapszabályt, megválasztja a tisztségviselőket. Dönt az alapítással kapcsolatos, alakuló közgyűlés időpontjáig felmerült költségek viseléséről is. A pénztárt a székhelye szerint illetékes bíróság veszi nyilvántartásba A pénztár a bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre, az alakuló közgyűlés időpontjára visszaható hatállyal. Pénztári tevékenységet kizárólag tevékenységi engedély birtokában lehet gyakorolni. Pénztár tagságának feltételei: Pénztártag lehet az a személy, aki • magyar állampolgár, Magyarországon letelepedett, illetve magyarországi munkavállalási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár, ha 16. életévét betöltötte, • az alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el, 36 • fizeti a tagdíjat. • A pénztártag választhat és – ha az Öpt., vagy az alapszabály eltérően nem rendelkezik – választható a pénztár vezető szervezeteibe.

Speciális tagsággal rendelkeznek az ún. munkáltatói tagok Munkáltatói tag az a foglalkoztató, aki a pénztárral kötött szerződés alapján munkavállalójának tagdíjfizetési kötelezettségét egészben vagy részben átvállalja. Az önkormányzati működés elve azt jelenti, hogy a kiegészítő pénztárakra vonatkozó alapvető döntések meghozatalára kizárólag a tagok jogosultak. Zárt gazdálkodás elve szerint a kiegészítő pénztár gazdálkodása kizárólag csak az a lapszabályban meghatározott szolgáltatások szervezésére és teljesítésére irányulhat.  Gazdálkodásához alapokat képez és a tagjai részére egyéni számlát, vezet  szolgáltatásaira kizárólag az alapszabályban meghatározott módon a pénztártagok, illetve a pénztártag jogán a közeli hozzátartozók jogosultak;  gazdálkodása során az alapszabály felhatalmazása alapján, a jogszabályi előírások keretei között a pénztárvagyon erejéig

vállalhat más jogi, illetve természetes személyekkel szemben kötelezettséget;  pénztár tartozásaiért saját vagyonával felel;  tagsági viszony megszűnése, illetve a pénztár felszámolása esetén a pénztártag az egyéni számláján levő összeget az alapszabály szerint követelheti a pénztártól;  szolgáltatásait rendszeres tagdíjbefizetésekből és egyéb bevételekből, a pénztártípusok sajátosságainak figyelembevételével, a közgyűlés által elfogadott pénzügyi terv alapján szervezi, finanszírozza és teljesíti. A pénztárak szervezetei:  Közgyűlés (küldöttgyűlés, részközgyűlés),  Igazgatótanács,  Ellenőrzőbizottság, Alapszabály szerinti egyéb szakértői bizottságok. A pénztárak gazdálkodása A pénztár az Öpt-ben meghatározott keretek között szolgáltatásai szervezéséhez, finanszírozásához és teljesítéséhez kapcsolódó pénzügyi feltételek megteremtése érdekében

jogosult gazdálkodási tevékenységet folytatni, szolgáltatásokat nyújtani, befektetéseket és vagyonokat kezelni, biztosítási vállalkozásokat végrehajtani;  Köteles pénzügyi tervet készíteni és a közgyűléssel jóváhagyatni. A pénzügyi terv időhorizontja éves, illetve hosszú távú 3-5 éves  Köteles pénzforgalmát számlavezetésre feljogosított hitelintézetnél vezetett számlán bonyolítani; a pénztárnak csak egy pénzforgalmi számlája lehet. A pénztár valamennyi bevétele három alapot (tartalékot) érinthet: 37  A fedezeti alapot, amely (a tagok egyéni számláinak gyűjtőhelyeként) a szolgáltatási kiadások finanszírozására szolgál. Az alapon belül elkülönítetten kell kezelni az egyéni és szolgáltatási számlákat,  A működési alapot, amely a működési költségek fedezésére szolgál,  A likviditási alapot, mely az időlegesen fel nem használt pénzeszközök gyűjtését és – a másik

két alap általános tartalékaként – a pénztár fizetőképességének biztosítását célozza. A tagdíjak a pénztár saját szabályzata alapján kerülnek felosztásra a három alap között. A hozamok a pénztári vagyon befektetésének hozadékai Előírás, hogy a hozamokat annak a tartaléknak a javára kell írni, amelyikből a befektetés történt. Ide tartoznak a kapott osztalékok, kamatok, elért árfolyamnyereségek, értékelési különbözetek. Az önkéntes nyugdíjpénztárak jellemzői Célja, hogy tagjainak az állami nyugdíjrendszer ellátásán túlmenően szolgáltasson a tag, döntésétől függően egyösszegű vagy járadékjellegű nyugdíjszolgáltatást az öregségi nyugdíjkorhatár (bármilyen jogcímen, pl. rokkant) elérésekor Fedezeti tartalékban jóváírt összegből, vagy 10 év várakozási idő letelte után a tag pénztári szolgáltatásban részesülhessen. Felhalmozási időszak: a tagsági viszonynak a belépéstől a

nyugdíjszolgáltatás (nyugdíjkorhatár elérése) megkezdéséig terjedő időszaka. A tag nem köteles a nyugdíjkorhatár elérésekor igénybe venni a szolgáltatást, írásban nyilatkozhat további tagdíjfizetésről vagy tagsági viszonyának szüneteltetéséről. A pénztártag halála esetén kedvezményezettje megtarthatja a tagsági viszonyt. (kiegészítő önsegélyező és egészségpénztáraknál nem igaz). Az önkéntes nyugdíjpénztáraknak vagyonukat negyedévenként piaci értéken kell bemutatniuk. Az értékelés célja, hogy valós képet adjon a pénztár portfoliójában található eszközökről, illetve az azon alapuló jogokról  A befektetések szabályozását a kormányrendelet írja elő.  A negyedéves jelentéskészítési kötelezettséget a PSZÁF igényli.  A befektetéseket piaci értéken kell kimutatni negyedévente.  Az éves pénztári beszámolót kötelező auditáltatni. Az önkéntes egészségpénztárak

jellemzői Az egészségpénztárak működésének célja, hogy tagjaik számára az állami egészségbiztosítási finanszírozáson felül különböző kiegészítő szolgáltatások támogatásában vegyen részt. Igénybe vehető szolgáltatások:  közösségi és egyéni egészségvédelmi programok, egészségügyi szolgáltatások szervezése, finanszírozása (pl. speciális szűrések, rekreációs szolgáltatások)  egészségügyi szakellátáson belüli kiegészítő ellátások szervezése és finanszírozása 38 (pl. táppénzkiegészítés, gyógyszerár kiegészítés, optikai, szemészeti, fogászati ellátás).  Egészségügyi alapellátáson felüli kiegészítő ellátások szervezése és finanszírozása (természetgyógyászati ellátás). Egészségpénztári szolgáltatások kiadásainak legfeljebb 60%-át lehet kizárólag a jogosult tag egyéni számlájának megterhelésével biztosítani, a fedezeti alap fennmaradó 40%-át fent kell

tartani – a szolidaritás elve alapján – az összes egyéni számla arányos megterhelésével biztosítható szolgáltatások finanszírozására. Ennek biztosítására a fedezeti alapba kerülő egyéni összegek maximum 60%-a kerülhet a fedezeti alap részébe, a fennmaradó legalább 40%-a a fedezeti alap ún. szolidaritási részébe kerül. Belső szabályzatban kell, hogy rögzítsék azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a fedezeti alap egyéni részéből, és azokat, melyeket a fedezeti alap szolidaritási (közös) részéből finanszírozhatnak. Önkéntes önsegélyező pénztárak sajátosságai Az önkéntes önsegélyező pénztárak célja – mint nevében is kitűnik – a tagok zömében pénzbeni segélyezése. Az önsegélyező pénztár szolgáltatásai – szolgáltatásonként egységesen – meghatározott összegűek vagy jövedelemarányosak lehetnek. Az egészségpénztári szolgáltatások definiált köréhez képest ennél a pénztárnál a

szolgáltatások köre - a gyakorlati tapasztalatok alapján – az alábbi fő csoportokra osztható:  munkanélküli,  születési,  temetési,  betegségi,  kórházi ápolási,  rokkantsági,  iskoláztatási,  gyermeknevelési,  jövedelempótló,  szociális segély  A gyógyszerek, gyógyhatású készítmények és gyógyászati támogatása. segédeszközök árának Az önsegélyező pénztári szolgáltatások kiadásainak legfeljebb 50%-át lehet kizárólag a jogosult tag fedezeti tartalékának egyéni számlája megterhelésével biztosítani, a fedezeti tartalék fennmaradó másik 50%-át fenn kell tartani szolidaritási szolgáltatásokra. A pénztár saját maga dönt arról, hogy mely szolgáltatásokat finanszírozza a tagok számlájának egyéni, illetve szolidaritási részéből. 39 Személyi jövedelemadó kedvezmény A természetes személy által befizetett összeg és a magánszemély tag egyéni

számláján – az általa befizetett összegből jóváírt, a munkáltatójának hozzájárulásból jóváírt, valamint a fedezeti alapból történő befektetések hozamából jóváírt tételeken kívül – minden az adóévben jóváírt összeg (pl. támogatásból jóváírt összeg) 30% - a, maximum 100 ezer forint adóévenként költségként elszámolható. A 100 ezer forintos felső korlát további 30 ezer forinttal növelten érvényes azon magánszemélyek esetében, akik 2020. január 01 előtt töltik be a jogszabályok alapján rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatárt. A munkáltatói költségként (nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékmentesen is). Elszámolhatja a tárgyév első napján érvényes minimálbért meg nem haladó hozzájárulás összegét tagonként. Tilos azonban megkülönböztetni a munkavállalókat a hozzájárulás fizetésének módjában, mértékében. A magánnyugdíjpénztárak Magyarországon a foglalkoztatási struktúra is

számottevően átalakult az 1990-es évek elején, ami jelentős hatást gyakorolt a nyugdíjrendszerre és szükségessé tette az átalakítást. Mindenkinek el kellett döntenie, hogy kihasználja–e a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer kínálta előnyöket, vagy kizárólag a társadalombiztosítási nyujdíjellátás szolgáltatásait veszi igénybe. Nyugdíjrendszerünk három pillérre támaszkodik, mindhárom rendszer elemeit át kell tekinteni a kép teljessé tétele érdekében, hogy miként, milyen összetevőkből alakul ki a nyugdíjkorhatár elérésekor járó járulék, illetve azok finanszírozásának forrásai. A demográfiai változások, azaz a társadalom elöregedése következtében csökken az aktív járulékfizető dolgozók száma. Magyarország lakosságának több mint 50%-a inaktív Az újabb generációknak egyre hosszabb a várható életkoruk, természetesen ezáltal jelentős mértékben növekszik a nyugdíjban eltöltött évek száma. A

fiatalabb generáció körében folyamatosan növekszik a tanulással eltöltött idő, tehát kevesebb ideig dolgoznak, vagyis egyre rövidebb a munkával töltött aktív időszak, azaz a munkaerőpiac átalakul. A befizetett járulékok és a kapott szolgáltatás között nincsen közetlen összefüggés. A – már korábban említett – hárompilléres nyugdíjrendszer alapvető vonása, hogy előtérbe helyezi az öngondoskodás elvét és ezzel a társadalombiztosítási– és a magánnyugdíjrendszert. A vegyes finanszírozású nyugdíjrendszerben (TB rendszer és a magánnyugdíjpénztárak párhuzamos működése) erőteljesebben érvényesül a biztosítási elv, az elérhető nyugdíj jobban függ az életpályától, a megszerzett szolgálati időtől és a befizetett járuléktól, illetve tagdíjtól, ami feszültségeket idézhet elő a nyugdíjrendszerben. A kötelező (társadalombiztosítási) nyugdíjellátás felosztó - kirovó rendszerű. Ez azt jelenti, hogy

egy-egy adott időszakban az aktív dolgozók mindenkori járulékbefizetéseiből fizetik ki az éppen nyugdíjban lévők aktuális nyugdíját. A magánnyugdíjpénztári - rendszer ezzel szemben tőkefedezeti elven működik. A felhalmozott összeg határozza meg, hogy mekkora lesz a folyósítható járadék. A hárompilléres nyugdíjrendszer elemeit, azaz a három pillért a következő ábra jellemzi: ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁ MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR TB NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS 40 1. pillér: Állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszer – mindenkinek kötelező 2. pillér: Magánnyugdíjpénztár – pályakezdőknek kötelező, a többiek önkéntes alapon választhatták. 3. pillér: Önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztár – önkéntes alapon választható A törvény értelmében a bruttó munkabérek után mind a munkáltatónak, mind a dolgozóknak (biztosítottaknak) társadalobiztosítási járulékot kell fizetnie. A munkáltató 29%-os mértékű

társadalombiztosítási járulékot fizet, amiből a nyugdíjbiztosítási járulék 18%, az egészségbiztosítási járulék pedig 11%. A társadalombiztosítási (social serurity) nyugdíj legfontosabb jellemzője a felosztó-kirovó finanszírozása (pay-as- you-go). A járulékfizetés mindenki számára kötelező A TB nyugdíjpénztár alapelve a jövedelmek újraelosztása generációk-, és azonos generációhoz tartozó személyek között. A TB – től a nyugdíjkorhatár elérésekor egyfajta, ún egyszerű életjáradékot kapnak azok, akik ezt elérik. Az öregségi nyugdíj megállapítási szabályai szerint továbbra is jogosult az öregségi nyugdíjra az, aki 62. életévét betöltötte és legalább 20 év szolgálati időt szerzett Öregségi teljes nyugdíjra jogosult az a férfi is, aki 60., illetve az a nő is, aki 55 életévét már 1991 január. 1-je előtt betöltötte, és addig 10 év szolgálati időt szerzett A magánnyugdíjpénztárak (mandatory

pension funds) egyik legfontosabb sajátossága, hogy az egyes tagok befizetéseit elkülönítve tartják nyilván, a II. pillérben valamennyi pénztártag egyéni naprakész számlával rendelkezik. Az egyéni számlán felgyűlt járulék plusz a hozamok fogják biztosítani a majdani nyugdíjszolgáltatás fedezetét. A magánnyugdíjpénztári tagdíjkötelezően fizetendő a tagok bérjellegű jövedelme után. Mértékét mindenkor jogszabály állapítja meg. A magánpénztárak szolgáltatási tevékenységüket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által jóváhagyott szolgáltatási szabályzat alapján kezdhetik meg. A PSZÁF a szolgáltatási szabályzatot az alábbi feltételek teljesülése esetén fogadja el:  Saját demográfiai viszonyaira vonatkozó, e törvényben előírt statisztika áll rendelkezésünkre.  Saját tevékenységi tartaléka megfelelő, biztonsági tartalékot képzett, valamint meghatározott képesítéssel rendelkező

aktuárius (biztonsági matematikust) foglalkoztat. A magánpénztárak 4 különböző típusú járadékot kínálhatnak: 1. Egyszerű életjáradék (havonta) – a tag élete végéig kapja a járadékot, nem örökölhető. 2. Elején határozott időtartamos járadék – egy meghatározott ideig feltétel nélkül folyósítja a pénztár a járadékot. Ha ezen időn belül meghal a tag, akkor a kedvezményezett kapja a meghatározott idő végéig, ha a tag ezen időszak után halálozik el, akkor a kedvezményezett már nem juthat hozzá a számlán fennmaradó összeghez. 3. Határozott időtartamos járadék – a tag élete végéig kapja a járadékot, majd halála után a kedvezményezett meghatározott ideig kap járadékot. 4. Kettő vagy több életre szóló járadék - a pénztár addig folyósít járadékot, míg az előre megjelölt személyek közül bárki él. Az egyösszegű szolgáltatás legfeljebb a számlaösszeg és a kétszeres normafedezet

különbsége lehet. Ha tehát a tag normafedezete 800 ezer forint, az egyéni számláján pedig 2 millió forint gyűlik össze, akkor legfeljebb 400 ezer forintot kérhet egyösszegű szolgáltatásként. A másik eset, hogy azon pénztártagok, akik nyugdíjba menetelükig kevesebb, mint 180 41 hónapig fizettek tagdíjat, az egyéni számlájukon nyilvántartott teljes összeget felvehetik. Kérhetnek a pénztártól járadékot is, de erre a járadékra a pénztártag garanciaalapja nem nyújt biztosítékot. A pénztártag halála esetére kedvezményezettet jelölhet. Ha a tag nem jelöl meg kedvezményezettet, törvényes örökösét kell kedvezményezettnek tekinteni (amennyiben az örökös természetes személy). Örökös hiányában az egyéni számlán lévő összeg a Garanciaalapra száll át. A kedvezményezett:  megváltoztatható,  bárki lehet,  bármikor megjelölhető. Ha a tag felhalmozási időszakban hal meg, akkor a kedvezményezett

választhat, hogy a ráeső részt. - egyösszegben veszi fel, az egész összeg az elhunyt pénztártag számláján marad és a kedvezményezett, akkor kap szolgáltatást ez után a pénz után, ha nyugdíjba megy az örökölt összeget átviszi a saját egyéni számlájára. A hozamokat és azok egyéni számlákon való jóváírását a tagok folyamatosan figyelemmel kísérhetik. A hozam számontartása különösen fontos, hiszen ha egy pénztár az infláció mértékénél lassabb ütemben gyarapítja a tagok pénzét, akkor a tagok vagyona veszít az értékéből. A pénztári vagyonkezelő a rábízott vagyon eszközeit és azok forrását nyilvántartásaiban elkülönítetten mutatja ki, de az így kimutatott pénztári eszközöket és azok forrását mérlegében nem szerepeltetheti. A pénztári letétkezelő az alábbi feladatokat látja el: Vagyonkezelőnként és portfoliónként befektetési számlákat vezet a pénztár javára, vagyonkezelőnként és

portfoliónként értékpapírszámlákat és értékpapír letéti számlákat vezet a pénztár javára, őrzi a pénztár eszközeit, ellátja a pénztár tulajdonában lévő, nyomdai úton előállított értékpapírok letétkezelését, beszedi a pénztár értékpapírszámláján, értékpapír letéti számláján nyilvántartott értékpapírok után járó hozadékot és egyéb járandóságokat, elvégzi a befektetett pénztári eszközök piaci értékének meghatározását, ellenőrzi a pénztári befektetésekre vonatkozó jogszabályi előírások betartását, elszámolja és nyilvántartja az értékpapír ügyleteket, amelynek révén összeveti A befektetési számlán történt pénzforgalmi mozgásokat az értékpapír-állomány változásával, a pénztár által adott felhatalmazás alapján ellátja a pénztár tulajdonosi képviseletét a birtokában lévő értékpapírok vonatkozásában, a pénztár pénzforgalmi számláját vezető hitelintézet

naponta értesítőt küld a letétkezelőnek a pénztár pénzforgalmi számlájának és alszámláinak záró egyenlegéről. A pénztárak befektetéseivel foglalkozó kormányrendelet három portfolió-osztályt különböztet meg és ezen kívül szigorúan limitálja az egyes kategóriákba befektethető vagyon nagyságát. I. Portfolió osztály: - II. magyar állampapír, értékpapírok, amelyekért az állam készfizető kezességet vállalt, 1 évnél rövidebb futamidejű, hitelintézetnél lekötött befektetés. Portfolió osztály: - hitelintézetnél 1 évnél hosszabb időre lekötött betét, illetve állampapír, tőzsdére 42 bevezetett “A típusú” részvény III. - Portfolió osztály: tőzsdére bejegyzett “B típusú” részvények, magyar vállalatok kötvényei, OECD országokban kibocsátott kötvény. Magánpénztári portfolió korlátozások: - a II. portfolió osztályban a pénztári eszközök max 60%-át lehet befektetni, a III.

portfolió osztályban a pénztári eszközök max 30%-át lehet befektetni 43