Irodalom | Középiskola » Az ókori görög színjátszás

Az ókori görög színjátszás története A mai értelemben vett színjátszást tulajdonképpen az ókori görögök „találták fel”. Előttük is játszottak már el – elsősorban vallási ünnepeken – történeteket, eseményeket, de ők írtak először kifejezetten előadásra szánt színműveket és ők építettek először színházat. Ahogy a keleti népeknél, a görögöknél is szokás volt a „fontosabb” istenek ünneplése. A földművelők számára ez különösen a termékenység isteneit, a görögöknél Démétért és Dionüszoszt jelentette. Mindketten a földművelés patrónusai voltak Démétér, Zeusz nővére a gabona istennője, Dionüszosz, Zeusz és Szelemé fia pedig a szőlő istene volt. Egy évben többször is megünnepelték őket. Ilyenkor áldozatot mutattak be, és ezt zenével, tánccal kísérték. Különösen Dionüszosz ünnepei voltak fontosak, később ezeket állami ünneppé is nyilvánították. Évente négy Dionüsziát

tartottak Ilyenkor az isten tiszteletére kardalokat, dithüramboszokat adott elő egy kórus. A január végén, február elején tartott ünnepségen – a falusi Dionüszián - a telet búcsúztatták - az európai farsanghoz hasonlóan – nagy vidámsággal és jókedvvel. Az itt előadott dithüramboszok is ilyen hangulatúak voltak Később ezekből alakult ki a szatírjáték és a komédia. A tavaszi Dionüszia komorabb hangulatú volt Az erre az alkalomra írt énekek az isten életéről, - Héra miatti - szenvedéseiről szóltak. A legjobb műveket jutalmazták. Később kialakult a klasszikus korban is szokásos rendszer, azaz a három költő versenye, és a három tragédia plusz egy szatírjáték „felállás” is. A 6 század végétől rendszeresen megrendezték ezt a versenyt. Az első nagy újítás Theszpisz nevéhez fűződik. Ő költő, rendező és színész volt egy személyben, és valamikor 536 és 532 bevezette az „első színészt”. Karvezetőként

párbeszédet folytatott a kórussal, elsősorban kérdés-felelet formában. Ez lehetővé tette a cselekmény eljátszását A cselekedni (drán) igéből keletkezett a „dráma” kifejezés. A következő újítást Phrünikhosz vezette be Ő az 510-es évek végén aratta első győzelmét, és legfőbb érdeme a témák változatosabbá tétele volt. Dionüszoszon kívül más mitológiai alakokról, sőt saját korának eseményeiről is írt. A 493 körül írt Milétosz bevétele miatt még pénzbüntetést kellett fizetnie, a szalamiszi győzteseket dicsőítő Föníciai nők viszont sikeres lett. A komédiaköltők 480-tól versenyeztek rendszeresen Az „Arisztophanész előtti” időszak legnagyobb alakja Epikharmosz volt. Mitikus hősöket, saját korának speciális figuráit és filozófusait parodizálta (ahogy később Arisztophanész is). A görög dráma virágkorát a klasszikus korban (Kr. e 5-4 század) érte el Az egész görög világban elterjedtek a

drámai versenyek, az athéni tavaszi Dionüszosz-fesztiválokon pedig több máig ismert és népszerű művet is bemutattak. Erről a korszakról részletesebben a következő fejezetben. A peloponnészoszi háború és Athén bukása kedvezőtlen hatással volt a színjátszásra is. A tragédiaírás hanyatlott, a művek sokszor a klasszikus műveket utánoztak, igazán nagy mű ebből a korszakból nem maradt fenn. A komédia viszont másod-, majd harmadvirágzását élte A 4. században kialakult a középkomédia, majd a hellenizmuskori újkomédia Ezek központja is Athén lett, témájukban azonban már nagyban eltértek a klasszikus kori vígjátékoktól. A legfőbb cél a szórakoztatás, nevettetés lett szemben az ókomédiára jellemző „világfelforgató” célokkal. Ennek megfelelően kevésbé volt jellemző rájuk a politikai tartalom Legnagyobb mestere valószínűleg Menandrosz volt. Több, mint száz komédiát írt, és nyolc első díjat nyert a

fesztiválokon. Tőle származik az egyetlen ebből a korból teljesen fennmaradt vígjáték, az Embergyűlölő. Menandrosz Athén lakóit parodizálta, az ő nyelvükön írt A római hódítások után a „megszállók” tanulmányozni kezdték a görög kultúrát, az irodalmi műveket latinra fordították és átmentették ezeket a későbbi korok számára. 1 Színjátszás a klasszikus kori Athénban Klasszikus kornak a görög történelemben a Krisztus előtti 5.-4 századot nevezzük Ebben a korszakban az irodalom vezető műneme a dráma lett. Athén mind politikai, mind irodalmi téren vezető szerepet töltött be a görög poliszok között, így ez a város lett a színjátszás központja is. 510-ben elűzték Hippeuszt, az utolsó türannoszt és kialakult a demokrácia. A Dionüszia állami ünneppé tételével és a drámai versenyekkel a népet kívánták megnyerni, illetve neki akartak szórakozást biztosítani. A 6. század végétől rendszeresen

megrendezték a tavaszi (városi Dionüsziákon) a tragédiaírók versenyét. A három – az arkhón által - kiválasztott költő egy-egy tetralógiát (három tragédiát és egy szatírjátékot) mutatott be. A három tragédia tartalma általában kapcsolódott egymáshoz, a szatírdráma pedig eredetileg Dionüszoszt dicsőítő vidámabb hangulatú mű volt. (A szatírok Dionüszosz kíséretét képező ló vagy kecske alakú lények – a szatírjátékokban ők voltak a kar tagjai.) A komédiaköltők egy-egy művel versenyeztek, először öten, majd hárman. A tíz bíró felírta egy-egy papírra az általa felállított sorrendet a művek között, majd a papírokat egy urnába dobták, és ötöt kihúztak közülük. A verseny értékelésébe csak ez az öt szavazat számított bele. Mind a tragédiákban, mind a komédiákban nagy szerepe volt a kórusnak. A kar általában az adott város népét személyesítette meg. A tragédiáknál 12, majd Szophoklész

változtatására 15, a komédiáknál 24 főből állt. Bár szerepe (a színészek számának növekedése miatt) folyamatosan csökkent, az ókor végéig fennmaradt. Többször két „félkarra” osztották, és a kar két része egymással párbeszédet folytatva vitte előre a cselekményt. A versenyeket kezdetben az agorán tartották. Athénban itt zajlott a teljes politikai élet ezért ez a hely csakhamar szűknek bizonyult. Az áldozatot Dionüszosznak a városnak a fellegvártól délkeletre elhelyezkedő részén mutatták be. Az Akropoliszhoz vezető domboldalon félkör alakban volt a szertartáson résztvevő népnek a helye. Ez lett a nézőtér Földtöltésekkel megerősítették a kör alakú térséget, ezek folytatásaként kőfalakat építettek. A padok először fából voltak, de 500 körül az egyik ilyen tribün összeomlott, így később kő- és márványpadok lettek a nézőtéren. A domb alján lévő nagyobb sík felület lett a színpad A

háttérben kezdetben csak egy sátor állt a különböző kellékeknek. A sátor nézőtér felé néző oldalát Szophoklész javaslatára festették város vagy palota mintájúra, így tulajdonképpen díszletet adva az előadáshoz. A hegyoldallal szembeni elhelyezés miatt a görög színházaknak nagyon jó volt az akusztikájuk. Aiszkhülosz az 5. század elején bevezette a második, majd Szophoklész a század közepén a harmadik színészt is, így egyre bonyolultabb cselekmény előadására volt lehetőség. A színészek csak férfiak lehettek, és hogy egy színész több szerepet is eljátszhasson, álarcot viseltek. A közönségtől való nagy távolság miatt a mimikának amúgy sem lett volna szerepe, így a kifejező beszéd és gesztikuláció volt lényeges. A klasszikus kori színjátszás legnagyobb alakjai a „tragikus triász” tagjai Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész illetve az ókomédia legnagyobb mestere, Arisztophanész voltak. Bár műveik

nagy része elpusztult, a fennmaradt rész ma is irodalmi remeknek számít. 2 Aiszkhülosz Aiszkhüloszt méltán nevezik „a tragédia atyjá”-nak. Ő vezette be a második színészt, ezzel megteremtve a lehetőséget a két szereplő közti dialógusra. A „tragikus triász” legidősebb tagja 525-ben született Athén mellett, Eleusziszban egy Euphorion nevű földműves fiaként. A vidéken nagyrészt mezőgazdasággal foglalkoztak az emberek, így nagy kultusza volt Démétérnek és Dionüszosznak. A monda szerint a fiatal Aiszkhülosznak álmában megjelent Dionüszosz, és azt mondta neki, hogy írjon tragédiákat. Aiszkhülosz összesen körülbelül 90 drámát írt. Közülük 79-nek maradt fenn a címe, 7-nek pedig a teljes szövege. Először 500-ban szerepelt a tavaszi Dionüszián rendezett drámai versenyen, első győzelmét 484 tavaszán aratta. Összesen 12 vagy 13 első díjat nyert(Az egyes források eltérnek.) 490-ben részt vett a marathoni, 480-ban

pedig a szalamiszi csatában Egyik fivére Marathonnál esett el. (Egyes források a szalamiszi csatát mondják, de a marathoni változat a valószínűbb.) A második színész bevezetésén kívül másik nagy újítása a tetralógia „létrehozása”. Trilógiái együtt mesélnek el egy történetet Fennmaradt művei közül a legkorábbi valószínűleg az Oltalomkeresők. Ebben viszonylag kevés a cselekmény és sok a kórusének. A mű a Danaüsz ötven lányának házasságáról szóló trilógia első darabja. A másik két mű az Egyiptomiak és a Danaüdák A Perzsák című tragédia szintúgy teljes egészében megmaradt. Aiszkhülosz ezzel 472 tavaszán első díjat nyert. A tragédia a szalamiszi csatáról szólt, a győzelemre büszke athéniak körében hihetetlenül népszerű lett ez a dráma. A mű – negatív – főhőse Xerxész, az eseményeket a perzsák szemszögéből mutatja be Aiszkhülosz. A Heten Théba ellen a Labdakida-trilógia utolsó (és

egyetlen teljesen fennmaradt) darabja. A mű 467-ben nyert első díjat azután, hogy előző évben a fiatal – és a drámaversenyeken akkor debütáló - Szophoklész legyőzte Aiszkhüloszt, és a Triptolemosszal első díjat nyert. A thébai mondakör nagyon népszerű téma volt, Szophoklész leghíresebb vígjátékai is ezzel foglalkoznak. Aiszkhülosz az egész történetet feldolgozta Az első darab a Laiosz az „utolsó” Labdakida sorsával, az Oidipusz fiának hazatérésével és a jóslat beteljesedésével, a Heten Théba ellen Oidipusz két fiának, Eteoklésznek és Polüneikésznek egymás elleni harcával és halálával foglalkozik. A trilógiát záró szatírjáték, a Szfinx is ehhez a történethez kapcsolódik A darabban Oidipusz megmenti Thébát a fenyegető szörnytől. A Prométheusz-trilógiából szintén csak egy darabot ismerünk teljesen. Ez a Prométheusz megláncolva. Ami nagy „újdonság” ebben a drámában, hogy Zeusz tulajdonképpen

negatív figuraként szerepel. A trilógia további két darabja a Prométheusz kioldozva és a Prométheusz, a tűzhozó. A művek keletkezési ideje bizonytalan Aiszkhülosz legnagyobbnak tartott műve a 458-ban íródott Oreszteia-trilógia. Első része az Agamemnón, ez a címszereplő hazatéréséről és haláláról szól. A második részben, az Áldozatvivőkben Oresztész hazatér száműzetéséből és bosszút áll apja gyilkosain. A harmadik rész az Eumeniszek. Ebben Oresztészt a gyilkosságok miatt felelősségre akarják vonni, végül azonban ártatlannak bizonyul. Az első igazán ismert görög tragédiaírótól több dráma nem maradt fenn. Fia, Euphorion is nyert egyszer a tavaszi Dionüszián, méghozzá 431-ben Szophoklész és Euripidész előtt. Aiszkhülosz élete végén Dél-Itáliába távozott. Itt halt meg, sírja Gelában azonnal zarándokhely lett. 3 Szophoklész Szophoklész a leghíresebb ókori görög tragédiaíró. Saját korában is

nagyon népszerű volt, ma pedig Oidipusz királyát a legjobb ókori görög tragédiának tekintik. Körülbelül 496-ban született egy Kolónosz Hippiusz nevű, ma Athénhoz tartozó kisvárosban. Apja egy Szophillusz nevű vagyonos fegyverkovács volt, aki fiát kiváló nevelésben részesítette. Az ifjú Szophoklész ki is tűnt kiváló költői és zenei, illetve sportbeli képességeivel. Ezért nem véletlen, hogy (480-ban) őt választották a szalamiszi győzőket ünneplő kórus vezetésére. 468-ban vett részt először a Dionüszián és a Triptolemosszal rögtön első helyet is szerzett (Aiszkhülosz előtt). Összesen kb 20 első díjat nyert (A források 18-tól 24-ig mondják) Körülbelül 120 drámát írt, ezekből teljesen 7 maradt fenn. Elég hosszú töredéket ismerünk még az Icheneutae, vagyis Nyomozók című drámájából. A töredéket a századfordulón fedezték fel egy papirusztekercsen Egyiptomban. Három fontos újítás fűződik a nevéhez

Egyrészt a harmadik színész behozatala, másrészt a díszletezés elkezdése. (A háttérben álló kellékes sátor színpad felé néző részét festette be általában templomnak, palotának vagy városnak.) A harmadik a kar létszámának 12-ről 15-re emelése volt Aiszkhüloszhoz képest új volt még, hogy trilógiái három teljesen önálló műből álltak, így igyekezett tömörebben elmesélni a történetet. Egészben megmaradt drámái közül a legkorábbi valószínűleg az Aiasz. A címszereplő a Tróját ostromló akháj vitézek között a legkiválóbb volt Akhilleusz után. Az ostrom befejeztével szétosztották Akhilleusz fegyvereit, és ezeket Odüsszeusz kapta meg. Aiasz először Agamemnónon és Menelaoszon akart bosszút állni, majd Athéné őrületet bocsátott rá, és a sereg barmait kezdte el irtani. Mikor magához tér, rájön, hogy bűnt követett el, és magához hívja féltestvérét, Teukroszt. Mielőtt kardjába dőlne, elbúcsúzik

feleségétől és kisfiától. „Megtérést” színlel, valójában csak gúnyolódik, és ártatlanságának biztos tudatában lesz öngyilkos. Agamemnón és Menelaosz a temetést sem akarják engedélyezni, holtában is büntetni akarják, de a korábbi ellenfél, Odüsszeusz közbenjárására Teukrosz megadhatja a végtisztességet fivérének. Az időrendben következő mű a teljesen fennmaradtak közül a valószínűleg 442-ben keletkezett Antigoné, ami méltán egyike a ma legnépszerűbb görög drámáknak. A történet a thébai mondakörhöz kapcsolódik. Aiszkhülosz a Heten Théba ellenben (amivel 467-ben „visszavágott” Szophoklésznek) Oidipusz két fiának egymás elleni harcát, majd halálukat írja le. Szophoklész tulajdonképpen innen folytatja Kreón, Oidipusz sógora kerül hatalomra, és a két Oidipusz-fi közül csak Eteoklészt engedi a hagyományoknak megfelelően eltemetni. Nővérük, Antigoné azonban Polüneikésznek is megadja a

végtisztességet, s ezért bűnhődnie kell. A műben az emberi normák és az írott törvény szembenállása okozza a konfliktust A Trakhiszi nők valamikor 441 után keletkezhetett. A mű főhőse Déianeira, Héraklész felesége, aki akaratán kívül mérgezi meg férjét. Déianeira kiváló példa az ún „szophoklészi hős”-re. Elsősorban a szeretet vezérli, legfontosabb számára a családja Ezenkívül öntudatos, igazáért harcolni és meghalni kész és a mű végén ártatlanságának biztos tudatában bűnhődik. Bűnét „véletlenül”, akaratán kívül követi el, de bűnhődnie kell. Az Oidipusz király valamikor 429 és 425 között keletkezett. A mű csak második helyet szerzett a Dionüszián, ma mégis a legjobb görög tragédiának tartják. A thébai mondakör egy részét dolgozza fel, tulajdonképpen az Antigonénak (és a Heten Théba ellennek) az előzménye. Oidipusz megpróbál küzdeni a végzet, a szörnyű jóslat beteljesedése ellen A

dráma első jelenetében a nép könyörög királyának Oidipusznak, segítsen nekik, szabdítsa meg a várost a pestistől. A jelenet valószínűleg a 430-as athéni pestisjárványra is utal A király jóslatot kér Teiresziásztól, és meg is ígéri, hogy megkeresi Laiosz gyilkosát. Amikor azonban 4 a jós homályos szavaiból úgy érti, ő a „gyanúsított”, csalónak nevezi, és nem hisz neki. Dühében az ártatlan Kreónt is meggyanúsítja, hogy a trónjára tör, és megvesztegette a jóst. Iokaszté megpróbálja megnyugtatni, de éppen ezzel ébreszti fel a gyanút, hátha igazat mondott a jós. Oidipusz nyomozásba kezd, a végső láncszemet a korinthoszi követ jelenti, aki (szintén azért, hogy megnyugtassa) tudatja vele, hogy nem vér szerinti utóda nevelőszüleinek. A thébai és a korinthoszi pásztor együtt összerakja a képet. A jóslat valóra vált, Oidipusz akaratán kívül elkövette a bűnt. A király megvakítja és száműzi magát, s

Kreónt jelöli ki utódául. Oidipusz szintén igazi „szophoklészi hős”, sokak szerint a költő a pestisben meghalt barátjáról, Periklészről mintázta alakját. Az Élektrát a 410-es évek közepén adták elő először. Témája Oresztész bosszúja apja, Agamemnón gyilkosain. Élektra már hosszú évek óta várja testvére, Oresztész hazatérését, az öreg nevelő azonban közli vele, hogy bátyja meghalt. A lány elveszti minden reményét, majd mikor találkozik a holtnak hitt Oresztésszel, megörül rég nem látott testvérének és beteljesítik bosszújukat. Apollón jóslata szerint (az Aiszkhülosz Oresztészével ellentétben) végig hisznek bosszújuk jogosságában. A Philoktétészt 409-ben mutatták be. A dráma a trójai háborúba vonuló sereg által Lémnosz szigetére kitett Philoktétészről szól, akinek hosszú éveket kellett magányosan élnie a szigeten, mert sebe megfertőzhette volna az egész sereget. A háború utolsó évében

azonban az ostromlóknak mégis szükségük lesz Philoktétészre és varázserejű nyilára. Odüsszeusz tervet eszel ki Trójához csábítására, és el is küldi Neoptolemoszt, Akhilleusz fiát Lémnosz szigetére. Philoktétész kezdetben nagyon örül, hogy görög embert lát, majd elkeseredik, mikor Neoptolamosz megvallja, miért jött. Az ifjú végül megígéri az elkeseredett embernek, hogy tényleg hazaviszi Hellaszba. El is indulnak, de útközben megjelenik Héraklész, és közli velük, hogy Zeusz parancsára Trójához kell menniük. Beletörődnek sorsukba, és Trójánál esnek el Utolsó művében Szophoklész visszatér „kedvenc” hőséhez, Oidipuszhoz. Az Oidipusz Kolónoszban az Oidipusz király folytatása. Az agg király lányával, Antigonéval elindul lakóhelyet keresni utolsó éveire. Kolónoszba (Szophoklész szülőfalujába) érkeznek, a halálos bosszú istennőinek ligetébe. Oidipusz oltalmat kér az athéniaktól, hisz a jóslat szerint itt,

a ligetben nyer majd végső nyugalmat. Hosszas viták után be is fogadják, és békében meghalhat. Szophoklész 406-ban halt meg Athénban. Talán szerencséje is volt, hiszen városa végső vereségét a peloponnészoszi háborúban már nem érte meg. A három nagy tragédiaíró közül kétségtelenül Szophoklész volt a legnépszerűbb saját korában. Tanúsítják ezt kiváló versenyeredményei (kb 20 első hely, és sose lett 3), és az, hogy hadvezérnek is megválasztották. Barátai között volt Hérodotosz és Periklész is Népszerűségét költői kiválóságán kívül nagy személyes vonzerejének köszönhette. 5 Euripidész Euripidész a legfiatalabb tagja a „tragikus triász”-nak. Igazán népszerű halála után a hellenizmus korában és az ókori Rómában lett. Szalamiszban született 480-ban, a hagyomány szerint szeptember 23-án a híres csata napján. Apja neve Mneszarkhusz vagy Mneszarkhidész volt. Valószínűleg előkelő családból

származott, annak ellenére, hogy Arisztophanész több komédiájában is „állította”, hogy anyja, Kleito zöldséges volt. A fiatal Euripidész kiváló nevelést kapott Először 454-ben szerepelt a drámaversenyen, és 441-ben nyert először. Összesen 5 első díjat nyert, ezek közül egyet halála után „kapott meg” a Bakkhásnőkért. Összesen 92 drámát írt Tőle származik az egyetlen egészben fennmaradt szatírjáték, a Küklopszok. Nagyon békés, humánus alkat volt, és ez a peloponnészoszi háború korában nem tette igazán népszerűvé. Sokat élt egyedül Szalamiszon, s könyveket gyűjtött Érdekelte a filozófia is, műveiben szofista hatások is fellelhetők. Az athéni komédiaíróknak állandó célpontja volt, Arisztophanész is több vígjátékában gúnyolta. Kritikusai legfőképp mesterkéletlenségét, nyelvezetét kritizálták. Euripidész ugyanis jóval egyszerűbb, a köznyelvhez közelebb álló nyelvezetben írta drámáit, mint

elődei. Az athéniakat ezenkívül a költő kevésbé vallásos mivolta is zavarta, az, hogy több művében (pl. Élektra) nyíltan kritizálta az isteni döntést A személyes tragédiát a közéleti problémákkal vegyítette a Trójai nőkben. A drámát 416-ban mutatták be, azután, hogy az athéni sereg elpusztította Melosz városát, és lemészárolta az összes férfit a városban. A tragédia első jelentében az összekötözött nők éledeznek, és keresik a hozzátartozóikat. Az Élektrát egy évvel Szophoklész hasonló című darabjának bemutatása után írta. Élektra és Oresztész itt negatív hősként szerepel, és Euripidész nem menti fel az anyagyilkosokat. A műnek tulajdonképpen egyetlen pozitív szereplője van, Élektra férje. A főszereplők azonban egytől egyig bűnösök. Élete késői szakaszában Macedóniába költözött Arkhelausz király meghívására. Itt halt meg 406-ban. Euripidész halála után lett igazán elismert

tragédiaíró. A hellenizmus korában és a rómaiaknál őt tekintették a legnagyobbnak. Ezt bizonyítja az is, hogy Kr u 250-ben tíz drámáját kiválasztották, és – feltehetőleg iskolai használatra – másolni és terjeszteni kezdték. 6 Arisztophanész A klasszikus kori komédiaírók közül egyedül Arisztophanésztól maradtak fenn komédiák. Khionidész, Magnész, Kratinusz, Kratész és Eupolisz művei mind elvesztek. A legtöbb feljegyzés alapján azonban Arisztophanész volt korának legjobbja, így valószínű „jól jártunk” vele. 447-ben született Athénban. Apját Philipposznak hívták „Kopasz”-nak nevezték Athénban, mivel huszonéves korától hullott a haja. Első darabját, ami azóta elveszett, 427-ben mutatták be. A komédiaírók versenyein 6 első és 4 második helyet szerzett, harmadik helyezett kétszer volt. Nagyon népszerű volt, hiszen az elhúzódó háború és Periklész halála miatt az embereknek egyre nagyobb

szükségük lett a „nevettető műfaj”-ra. A háború hatodik évében írta meg a világ első háborúellenes komédiáját, az Akharnaibelieket. 411-ben írta meg következő pacifista vígjátékát, a Lüzisztrát. Egyik leghíresebb komédiája a Lovagok, amelyben az akkori Athén legismertebb politikusát, Kleónt gúnyolja ki. A „legenda” szerint egyetlen színész sem volt hajlandó eljátszani a szerepet, így Arisztophanész maga állt be. A politikusokon kívül a másik gyakran céltáblául szolgáló csoport a filozófusok voltak, az athéni komédiaírók számára. Arisztophanész 423-ban írta meg Felhők című művét, amelyben Szókratész lett parodizálva. Leghíresebb műve a 405-ben első díjat nyert Békák. Ebben a „tragikus triász”-nak állít emléket, Euripidészt gúnyolva és Szophoklészt dicsérve. Arisztophanész 386 és 380 között halt meg. Két fia, Ararosz és Philipposz is komédiaíró lett a 4. század közepén Arisztophanész

halálával zárult le az irodalmi klasszikus kor. Ő volt „a negyedik” a három tragédiaíró után. 7 Források Falus Róbert: Az antik világ irodalmai (130-135; 159-181; 197-244; 246-268; 326-335) Bp. Gondolat; 1980. Microsoft Encarta ’95 www.britannicacom www.imagi-nationcom/moonstruck/ clsc1htm; clsc3htm; clsc4htm; clsc13htm; clsc14htm www.norfacadpvtk12vaus/project/euripide/euripidehtm www.norfacadpvtk12vaus/project/sophocle/sophoclehtm www.perseustuftsedu/cgi-bin/ www.watsonorg/rivendell/dramagreekaeschylushtm www.watsonorg/rivendell/dramagreeksophocleshtm 8