Irodalom | Tanulmányok, esszék » Porkoláb Ádám - Madách, Az Ember Tragédiája elemzés

Alapadatok

Év, oldalszám:2006, 4 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:1473

Feltöltve:2006. március 28.

Méret:73 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Madách Imre: Az ember tragédiája c. művének részletes elemzése Írta: Porkoláb Ádám (www.poorkyatwhu) Madách Imre Alsósztregován született 1823. január 21-én Régi, nemesi család sarja Anyja Majtényi Anna, akinek szokatlanul nagy szerepe van Madách életében. Madách főleg drámákat írt, de 1839-ben megjelent egy verseskötete is, Lantvirágok címmel. Híresebb drámái kívül: Férfi és nő, Csák végnapjai, Mózes. De az a mű, mely híressé tette Az ember tragédiája. Az alkotást 1859. február 17-én kezdte írni, és 1860 március26-án fejezte be A mű előzményeit a bibliai genezis könyve (ebből vette Madách az egész teremtéstörténetet), Goethe Faustja (melynek értelmet ad az emberi létnek – jobban mondva keresi -, míg Madách műve ezt is megkérdőjelezi), a középkori misztériumjátékok (moralitások) adják.(A moralitás az Isten, és a Sátán közt vergődő ember hányattatásának történetét mutatja be.) A mű hangvétele

pesszimista, mert Madáchra hatottak a történelem eseményei (elbukott szabadságharc), magánéleti problémák, és a kor filozófiai, és természettudományos nézetei (pl.: napkihülés-elmélete) A holtig hű barát, Szontagh Pál javaslatára küldte be Arany Jánosnak a kéziratot, aki első olvasásra csak a Faust silány utánzásának tartotta azt, azonban a harmadik átolvasás után rájött igazi értékeire, kijavította a verselési hibáit, és kiadta a művet a Kisfaludy Társaság gondozásában. A költemény témája az emberi létezés értelmének keresése, magában az életben kutatja a rendszeresség létét (véletlen vagy előre megtervezett-e?), és átfogó világmagyarázatot szeretne adni az olvasónak. Ennek a műnek a műfaját elég nehéz meghatározni: egyesek szerint lírai dráma, de Lukács György szerint drámai költemény. Drámaiságát a párbeszédes formák jelenléte, a színekre való osztás, és a konfliktus jelenléte adja. Azonban

meg kell jegyeznünk, hogy ebben a műalkotásban nincsen fő összeütközés; csak apró konfliktusok vannak jelen. Ilyenek például: az Úr és Lucifer közötti ellentét (a teremtést Lucifer nem ismeri el tökéletesnek, és a részét követeli belőle), az Úr és Ádám között is kisebbfajta viszály feszül (az Úr megtiltja az emberpárnak, hogy egyenek a tudás fájának gyümölcséről, azonban ők mégis megteszik, amivel az Úr haragját vonják magukra.) Lucifer és Ádám is szemben áll egymással (Lucifer a realizmus megtestesítője, míg Ádám lelkiállapota a romantikához közelít.) Ádám álmodozó alkat (optimista, idealista). Jellemző rá az ideálok keresése, érzelmek fontossága. Lucifer ezzel szemben teljesen realista egyéniség. Sokkal gyakorlatiasabb habitus, inkább pesszimista, és szkeptikus. Éva az „abszolút ember”. Ő inkább az ösztöneire hallgat, belső harmóniában van magával, és nagyon erős benne az életösztön. A

legfontosabb tulajdonsága, hogy célt ad Ádámnak Egyikük sem csak pozitív, vagy negatív szereplő. A mű líraiságát bizonyítják a filozofikus gondolatok. (Ebből adódik, hogy a szereplők csak eszközök az írói gondolatok megfogalmazására.) A Tragédia hangneme is kevert: patetikus ironikus. A mű szerkezete igen érdekes: A lírai dráma tizenöt színből áll, melyeket két csoportba sorolhatunk: a keresztszínek csoportjába (nevezik őket biblikus, történelem előtti vagy mitologikus színeknek is). Ezek a színek eszmementesek, itt csak a konfliktus bontakozik ki. Lucifer be akarja bizonyítani Ádámnak (és Ádám által az Úrnak is), hogy a teremtés alapvetően hibás. Valamilyen szinten Lucifernek igaza is van: ő biztatja az emberpárt, hogy szerezzenek maguknak tudást, mert az Úr csak azt szeretné, ha értelem nélkül engedelmeskednének neki. Ezt a lépést Madách nem tartja teljesen elítélendőnek. Véleménye szerint Lucifer nem az a

mitologikus gonosz, akinek csak ördögi tulajdonságai vannak. Itt Lucifer személyisége sokkal árnyaltabb, jobban kidolgozottabb. Tehát a „bukott angyal” vezeti Ádámot és Évát a történelemben, azt bizonyítandó, hogy a teremtés hibás. A történelmi színek (az ún. álomszínek) teljesen szimmetrikusan következnek egymás után, kivételt csak a párizsi szín képez (melyről a megfelelő helyen szólni is fogok). Mindegyik jelentős történelmi kor három-három színben jelenik meg: elsőként az ókor. Vegyük észre, hogy Madách a hegeli-elv szerint építi fel a színeket, amelynek a lényege, hogy létezik egy eszme (ez a tézis), majd fejlődése után teljesen eltorzul, és önmaga ellentétébe csap át (ilyenkor beszélünk antitézisről), majd a tézis, és az antitézis hatására új eszme születik meg (szintézis, vagy hipotézis). Az első történelmi szín az egyiptomi szín. Itt figyelhető meg Hegel történelmi fejlődésének elve: itt a

despotizmus eszméje fürkészhető ki, tehát a „milliók egy miatt” gondolat érvényesül. Ádám itt a fáraó szerepében hivalkodik, azonban nem boldog, eltölti az életuntság. Ekkor találkozik Évával (akinek teljesen más a szerepe, mint a paradicsomban), aki aztán felnyitja az uralkodó szemét, és meggyőzi Ádámot, hogy az abszolutista uralkodás teljesen értelmetlen dolog. Ádám ezután felszabadítja a népet, és kéri Lucifert, hogy hadd menjenek tovább. Ha az egyiptomi szín volt a tézis, akkor az athéni szín az antitézis. Itt a felépítés elve a „egy milliókért”. Itt a démoszé a hatalom, ami szintén nagyon ingatag megoldás Ebben a színben Madách tömegről alkotott véleménye is megfogalmazódik: szerinte a nép jogilag szabad, de ténylegesen a népámítóktól függ, tehát gondolat nélküli „massza”. Ha az ember a tömegbe kerül, nem lesz saját véleménye, beleolvad a sokaságba. Ebből következik, hogy ez az eszme nem

lehet helyes. Róma az ókor utolsó színe, és egyben a szintézis is. Itt „az egyén önmagáért” él, ún hedonizmusban. Ennek lényege a test és a lélek szétválasztása: korlátlan életélvezet, és testi örömök. Előre látható, hogy a féktelen vágyak csömört, és undort keltenek az emberekben egy idő után. Ennek az eszmének a hátránya, hogy nincsen éltető idea az emberek számára, nincsen kollektivizmus, mely az egyént közösségbe gyúrná. Ekkor jelenik meg Péter apostol, aki a testvériség eszméjét közvetíti Ádám számára, aki ekkor még lelkesedik ezért. A középkori színek a konstantinápolyi jelenettel kezdődnek el. Itt bontakozik ki a római színben kicsírázó testvériség-eszmény, ami tulajdonképpen a kereszténység eszméjének felel meg. Itt Ádám Tankréd lovag szerepében van, aki egy győztes csata után tér vissza a városban, de sajnos azt kell látnia, hogy a polgárok elhúzódnak tőle, mert már tapasztalták,

hogy a katonák gyakran rablómódra viselkednek a békés lakossággal. Eltorzult a testvériség-eszme. A keresztények egymást ölik Itt jelenik meg a hírhedt „egy betűnyi különbség”, amiért embereket küldenek a halálba. A “homousion” az egylényegűség tana (Krisztus azonos, az Istennel), a “homoiusion” pedig azt jelenti, hogy Jézus hasonló az Istenhez, de nem ugyanolyan. Ádám megundorodik attól, hogy egy nemes eszmét, hogyan forgatnak ki a fanatikusai. Ezután az első prágai szín következik, mely a bomló feudalizmus korszaka. Ádám itt Keplert „alakítja”. Kepler nagy felfedező, híres csillagász, de tudományát el kell titkolnia Azzal gyanúsítják, hogy rokonszenvez a reformációval. Ebben a színben figyelhető meg a világ közönye is (a megcsalt férjet senki sem értesíti a szörnyű tettről). Továbbá ettől a színtől kezdve lesz a cselekvő, aktív hősből szemlélő. Keplernek el kell árulnia a tudományát (pl.:

horoszkópokat készít), csakhogy a hűtlen felesége szórakozását pénzelni tudja. Borbála, azaz Éva jelleme ebben a színben a legösszetettebb, bár itt a nő nagyon durva és egoista. Madách itt vehetett legtöbbet neje, Fráter Erzsébet vonásaiból. Ádám a bor segítségével olyan jövőről álmodik, mely szembe mer nézni az elnyomással és a hatalommal s “nem retten vissza a nagy eszközöktől”. Ekkor következik a párizsi (azaz „álom az álomban”) szín. Madách, hogy megtöri a szimmetrikus szerkesztési módot, ezzel kiemeli a helyszínt a többi közül. Az író azt mutatja be, hogy még a legnemesebb eszme (jelen esetben a „szabadság, egyenlőség, testvériség” eszménye) is milyen könnyen átcsaphat diktatúrába. A szerző törekszik a történelmi hűségre, ezért Ádámot a mérsékelt jakobinus vezető: Danton bőrébe bújtatja. Ez a szín az egyedüli, melynek a dátumát pontosan tudjuk: 1794. április 5 Ezen a napon végezték ki

Dantont. Az athéni színben már jelenlevő írói vélemény itt megerősödik, amikor Robespierre, és Saint –Just szavára a tömeg elfordul Ádám-Dantontól, és guillotine alá küldi. Éva itt két különböző alakban szerepel: a büszke márkinő a női finomsága miatt tetszik Ádámnak, a felgerjedt pórnő képében megjelent Évától viszont elfordul. Madách itt megszakítja az események sorát. Nem akarja megmutatni teljesen a valóságot, mert ő is ebben az eszmében szeretne hinni. Ezt tartja követendő példának, és ha elmondaná a teljes igazságot, akkor önmagát is kijózanítaná. Ez a szín az egyetlen olyan, amelyben az optimizmus erőteljesen jelen van. Az ébredés második része a tanítvány-jelenet, amikor Kepler felvilágosítja legjobb tanítványát a középkori tudományok értéktelenségéről, szellemi önállóságra buzdítja őt, félredobatja vele a művészet szabályait, s ezután újult erővel indul el egy új világba. A

tizenegyedik szín - a londoni – tulajdonképpen Madách jelene. Ebben a színben a kapitalizmus tombol, ami látszólag, távolról tökéletes (ezt szimbolizálja az, hogy Lucifer, és Ádám a Tower tetejéről szemlélik a tömeget). Itt is a polgárságé a hatalom Közelebbről azonban a haszonelvűség, a pénz mindennek az alapja: itt minden megvásárolható. Nincsenek emberi kapcsolatok, ezért használja az író a „Hídavatás” c. Arany balladából már jól ismert „haláltánc-jelenetet”. A kor egyénei úgy gondolják, hogy a kiüresedett emberi viszonyaikat már csak az öngyilkossággal lehet megoldani. Éva azonban megmenekül a haláltáncból (itt is megfigyelhető Madách ragaszkodása Éva jelleméhez). Ez az a rész, amikor a főhős, Ádám aktivitása a legcsekélyebb. Innentől kezdődik a fikció, hiszen a jövőt próbálja lefesteni az alkotó. Az első mindjárt a falanszter szín, amely az utópista szocialista elvek alapján létrehozott

kitalált világ. Madách – bölcsen – meglátja a legnagyobb hibáit: azon kívül, hogy nagyon egyhangú, ebben a világban az emberek között nincsenek különbségek, nincsenek egyéniségek, nincsenek egyéni értékek, nincsen tudás, hiszen a legfontosabb dolog a túlélés. Egyszóval nincsen semmi olyan dolog, amelyet így hívhatnánk: az élet szépsége. És nincsenek olyan dolgok sem, amik az embert emberé teszik (pl.: szabadság, érzelmek, stb) Mindenki egyforma, tehát nincs szükség családra, és nemzetre. Ádám újra csalódik, és el szeretne menni a földről. Ádám Luciferrel az űrben repül. Egyre magasabbra emelkednek, de Ádám ki akarja szakítani magát az megkötöttségből: a természet végzete helyett a térbe menekül. Elvágyódik a Föld köréből, de mégis visszamenne. Dacolva a Föld szellemével is tovább száguld fölfelé, majd hirtelen megáll. Lucifer diadalmasan felkacag: “Győzött hát a vén hazugság”, és eltaszítja

magától Ádámot. Úgy gondolja, megdöntötte az Úr világát, megsemmisítette az embert Ádám a fia, anyaghoz kötöttségét nem tudja széttépni, s a Föld szellemének hívó szavára újraéled. Lucifer mind hatásosabb érvei ellenére is visszavágyódik a Földre Nem utasítja vissza a küzdelmet. A legérdekesebb hely tulajdonképpen az ún. eszkimó-szín Ebben Madách szintén a kora természettudományos ismereteire támaszkodott (pl.: „napkihűlés-elmélete”) Ebben a színben csak tengődik az ember, az író torz képet vetít elénk: a túlélést csak a szomszéd halála jelenti, mert „sok az ember, kevés a fóka”. Mivel az ember erre a szintre jutott és mivel itt már nem születhetnek új eszmék, Ádám megundorodik ettől a világtól és felébred. A főhős itt igazi választás előtt áll: véleménye szerint még meg van a lehetősége, hogy megváltoztassa a jövőt, és megakadályozza az emberiség elkorcsosulását. Öngyilkos akar lenni,

de ekkor kiderül, hogy Éva terhes: „Anyának érzem, óh, Ádám, magam”, és ekkor Ádám felhagy a tervével, mert ekkor már nem tudná megakadályozni az emberiség jövőjét. Vállalja a küzdelmet. Megkérdezi az Úrtól: “Megy-é előbbre majdan fajzatom?” Erre nem kap egyértelmű választ, mert, ha igent szólna az Úr, akkor túlságosan megnyugodna az emberiség, és nem tenne semmit a világon, tehát saját vesztét okozná, ha pedig nemet, akkor pedig csüggedtségében összeroskadna az emberi nem. „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Ezzel kétértelmű válasszal az Úr rákényszeríti az emberiséget arra, hogy küszködjön a saját sorsáért. Így az ember kibékül a sorssal, és tovább él, hiszen az túlteszi magát a kudarcokon és felemelkedik, és mindez elemi fontosságú az eljövendő korok számára. Felhasznált irodalom: • Hamar Péter: Érettségi tételek irodalomból • Girasek Edmond: Az eszmék szerepe és változása

a Tragédiában • Órai jegyzetek