Filozófia | Felsőoktatás » Szókratész védőbeszéde

PLATÓN: SZÓKRATÉSZ VÉDŐBESZÉDE Készítette: Liwi, gh688@freemail.hu Budapest, 2010. július 29 Szókratész a perzsa háborúk vége felé Kr. E 470 táján született Athénban egy szobrász és egy bábaasszony fiaként. Vele kezdődik a görög filozófia klasszikus korszaka A politikai élettől távol tartotta magát, életét az ifjak tanításának, polgártársai erkölcsi nemesítésének szentelte. Filozófiájának középpontjában a jó és erény vizsgálata állt „Ismerd meg önmagad.” Ez a feladat mellyel az emberi tudás megvizsgálható és lemérhető a hozzá tartozó jó. Az erény az emberi lélekben helyezkedik el, a jó ennek a léleknek egy különleges alkalmassága. Minden feladat célja ezt megismerni és elérni Ironikus kérdezési modorban igyekezett a dolgok mélyére hatolni. Ahogy lassan fény derült a kérdésre adandó válaszra, úgy világlott ki a valamit tudni vélő megkérdezett tudatlansága kérdései alapján, miközben

Szókratész magáról azt állította, nem tud semmit, kivéve azt az egyet, hogy semmit sem tud. Polgártársaival folytatott beszélgetéseiből arra a megfigyelésre jutott, hogy mindenki azt hiszi magáról, hogy ő ismeri az erényt és a jót, de valójában ez csak egy látszat tudás, amit józan ésszel meglehet dönteni. Kidolgozott egy módszert, az elenktikus eljárást, amellyel jól meg tudta határozni az illető erényét. Vizsgálódó kérdésekkel próbálja megdönteni mások látszólagos tudását, egészen addig, míg saját maguk látják be, hogy nem tudnak semmit. Ő a megismerés lehetőségét és feltételeit vizsgálta, s azt állította: a valódi tudás a fogalom felismerésében rejlik. A mesternek számtalan rajongó híve volt, főleg az előkelő és jómódú ifjak követték seregestül. Kr. E 399-ben bevádolták a város elöljáróinál az ifjúság megrontásáért, fejére halálbüntetést kérve. A fővádló Melétosz volt, egy

jelentéktelen ember, egy költő fia Társai, Anütosz egy vagyonos, tekintélyes politikus, és Lükon, egy ismeretlen szónok. Vizsgálatot folytattak Szókratész ügyében. A tanuk kihallgatása után következett a tárgyalás a törvényszék előtt, ahol az Athéni törvények értelmében Szókratész saját magát védte, minden külső segítség nélkül. Erről szól Platón: „Szókratész védőbeszéde” Melyben ugyan olyan nyugalommal próbálta rávezetni bíráit az igazságra, mint korábban beszélgetőtársait. A bírák végül csekély többséggel, 281:219 arányban bűnösnek nyilvánították, majd következett a büntetés kiszabása. A felperes halált kért, amivel szemben az alperesnek jogában állt más ajánlatot tennie. A bírák mérlegelték a két véleményt, és úgy mondták ki a végső szót Szókratész azonban nem mérsékeltebb büntetést, hanem érdemei fejében magas jutalmat kért. A feldühödött bírák így könnyedén mondták

ki a halálbüntetést. Azóta, hogy Szókratész 30 nappal később a börtönben méltósággal kiitta a bürökpoharat (Erről szól Platón:” Szókratész halála”.), megválaszolatlan a kérdés: „Vajon mért ítélte halálra a világ egyik legjobban működő demokráciája a világ egyik legtisztábban gondolkodó elméjét?” Szókratész maga nem írt soha semmit. Gondolatait tanítványai örökítették meg, köztük a legkiválóbb Platón volt (Kr. E 427-347) A „Szókratész védőbeszéde” az egyik legkorábbi Platón mű. Három részre tagolható: 1. (I – XXIV Fejezet) a vádak tárgyi és logikai képtelenségét bizonyítja 2. (XXV – XXVIII Fejezet) a bírák kimondják a vétkességet 3. (XXIX – XXXIII Fejezet) Szókratész gondolatait összegzi a halálbüntetés kimondása után. 2 Platón műve a világirodalom egyik legjelentősebb filozófiai alkotása. Ennek számos oka van A legfontosabb, hogy az emberi lét szinte minden fontos

kérdéséről szó esik benne, ugyanis Szókratész hatására a filozófusok a külvilágról az emberre irányították tekintetüket, vizsgálódásuk tárgya elsősorban az erkölcstan lett. Megfigyelhető a világirodalomban, mint ahogy a hétköznapi életben is, hogy a halálhoz közeledvén megnő a vágy az élet összefoglalásra. Ennek egyik jogi formája, a végrendelet készítése. A halál felé vezető úton megvilágosodik előttünk, hogy anyagi végrendeletünknél sokkal fontosabb szellemi végrendeletünk elkészítése. A halál mindannyiunk számára megadatik. Legjobban akkor érthetjük meg életünket és képzelhetjük el a halált, ha megvizsgáljuk a körülöttünk élő lények megnyilvánulásait az élet, aztán a halál biztos tudatában. A halál életünk elkerülhetetlen, így egyik legfontosabb eseménye. Megtörténésének módja, jellege, ideje jellemzi egész életünket. A halál pillanatában megtagadhatunk értékes életműveket, s ezzel

saját életünket, de egy hétköznapi életet is igazolhat egy hősies vég. A harmonikus életet az jellemzi, hogy a leélt élet minősége megegyezik a haláléval. A mű megismerése után kijelenthetjük, Szókratész élete és halála ilyen volt. Az, hogy valaki mennyire bölcs, vagy hogy mennyire hisz Istenben csak úgy tudhatjuk meg, hogy megvizsgáljuk viszonyát a halálhoz. Gyakran megesik, hogy valakin egész életében azt hajtogatja, nem fél a haláltól, miközben közeledve a vég felé egyre inkább úrrá lesz rajta a rémület, és megretten a reá váró sorstól. Szókratész nem ilyen. Ő nem fél a haláltól Már a tárgyalás elején kijelenti, hogy védőbeszédének célja nem a halál elkerülése, hanem a tanítás. A mester még a halál árnyékában sem saját megmentésével foglalkozik, hanem kihasználja azon ritka lehetőséget, hogy Athén polgárainak együtt taníthat. Ezen merész vállalkozás végül az életébe kerül Tudja, hogyan

kerülhetné el a testi megsemmisülést, de az számára a lelki megsemmisülést jelentené, így nem azt az utat választja: „És olyanokat nem akartam mondani, amit a legszívesebben hallottatok volna, míg én sírok, jajveszékelek, és mindenféle mást teszek és mondok, ami véleményem szerint méltatlan lett volna hozzám, de amit másoktól mindig hallani szoktatok.” Saját életének megmentése helyett tanítani akar, hasznos akar lenni a társadalom számára. Ez a határozott kiállás nagyon megnyerő, de szavai félelmet keltenek vádlóiban, amely végül a vesztét okozza: „Szeretném, ha elérnék valamit védekezésemmel, föltéve, hogy nektek is, nekem is javunkra válik.” Az igazi, halálmegvető bátorság az egész művön végigkísér bennünket. Van, mikor az emberek nem védekeznek, de ritkán találkozunk olyan emberrel, aki objektív tényekkel támadja vádlóit. Bizonyítva azt, hogy ki azt hiszi, a bölcsesség az övé, az biztosan balga

Ezek után szinte mind megnevezi vádlóit és közli, hogy a költők, festők, kézművesek, politikusok csak saját bölcsességük látszatában fürdenek. Igaz, hogy saját felsőbbségét csak tudatlanságának tudatosításában látja, de ezzel nyilvánosan megszégyenít, és maga mögé utasít mindenkit. Számtalanszor bizonyítja a mű során, hogy tökéletesen ismeri hallgatóságát, 3 így tudnia kell azt is, hogy ez milyen ítéletet szül majd. Vádlói féltek szavainak, gondolatainak hatalmától, ezért juttatták őt törvényszék elé. Szókratész valószínűleg mindig tudta, hogy elítélése egyszer be fog következni. Egy gondolata a szövegből így hangzik: „Ne haragudjatok rám, ha kimondom az igazat: nem is lehetséges, biztonságban maradhasson bármely ember, aki akár veletek, akár bármilyen sokasággal nemesen szembeszáll és megakadályozza azt a sok igazságtalanságot és törvénytelenséget, ami a városban történik.” Hasonló

gondolatokat hallhatunk néhány 100 évvel később Jézus Krisztus keresztre feszítésekor. Több ponton is hasonló a két ember halála Mindkettőjüket a nép ítélte halálra, az a nép, akit tanított; mindketten ismerték sorsukat, és bíráik döntését, így elkerülhették volna azt; mindketten megbocsátottak elítélőiknek. Az önismeret, mint ahogyan ezt a műve is bizonyítja, Szókratész legerősebb fegyvere. Az önismeret nem más, mint az ismeretlen ismerete. Isten ismerete pedig nem más, mint a megismerhetetlenség ismerete. Ebben találja meg Szókratész saját bölcsességét „Úgy látszik hát, hogy én evvel kicsivel bölcsebb vagyok nála, hogy amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy tudom.” Nem csupán erről szól az egész. Szókratész tovább megy ennél és megmutatja számunkra azt, hogy csak Isten ismerete nyújthat számunkra teljes megnyugvást. „De alighanem úgy áll a dolog, hogy valójában egyedül az Isten bölcs” Az emberi

bölcsesség, tudás csupán parányi része Isten hatalmában lévő tudásnak, így ez igen keveset ér. Ennek jelentése az: hogy a halált nem ismerjük, így sem jót, sem rosszat nem tételezhetünk fel róla. A bölcs ember ezért nem fél a haláltól, ezt a gondolatot fejti ki a következő idézetben is. „Mert ha valaki fél a haláltól, az nem tesz mást, mint hogy bölcsnek tartja magát, mikor pedig nem az: mert ez is csak annyi, hogy azt hiszi, tudja, amit nem tud. Hiszen senki sem tud a halálról semmit, még azt sem, hogy nem éppen a legnagyobb jótétemény-e mindenekelőtt az ember számára – és mégis úgy félnek tőle, mintha bizonyosan tudnák, hogy a legnagyobb baj.” Ezek után néhány mondattal kiélezi a helyzetet és csupán a felmentés vagy a halál alternatíváját hagyja meg bíráinak. „Azért míveltétek ezt velem, mert azt hittétek: megszabadultok attól, hogy életetekről számot adjatok; de azt állítom: éppen az ellenkezője

történik majd veletek. Még többen lesznek a számonkérők, kiket eddig én tartóztattam, és ti nem vettétek őket észre; és annyival tehetségesebbek, amennyivel fiatalabbak, ti pedig még jobban bosszankodtok majd.” 4 „tisztellek benneteket athéni férfiak, engedelmeskedni azonban inkább fogok az Istennek, mint nektek, és amíg lehellek és képes vagyok rá, nem hagyom abba a bölcselkedést.” A felmentés mellett szól, hogy egy magasabb ítélőszékre hivatkozik. A halál mellett pedig az, hogy Szókratész nyíltan megtagadja az engedelmességet. Ha bírái nem ítélik halálra, a törvényszék elveszti a tekintélyét. „Hacsak rövid ideig vártatok volna, önmagától bekövetkezett volna, amit akartok: hiszen látjátok a koromat, milyen előrehaladott már az életben, milyen közel van már a halálhoz.” Szókratésznek nem volt más választása. Bátran szembe kellett néznie a reá váró sorssal, hiszen ellenkező esetben élete elvesztette

volna jelentőségét. „ahová valaki egyszer odaállt, ott kell maradnia szerintem, és nem szabad a halállal, vagy bármi mással jobban törődnie, mint a gyalázattal.” „Én a halállal, ha nem parasztos így mondanom, fikarcnyit sem törődöm, de hogy semmi igazságtalanságot, semmi gonoszságot ne kövessek el, azzal nagyon is.” Ez a mű egy igazi ars poetica. Örök tanulsága más bölcseleti művekkel szemben, hogy megfogalmazza: az életben nem elég a gondolatokat hirdetni, hanem a szerint is kell élni. A halál egy bizonytalan tényező az ember életében, de nem biztos, hogy rossz. „De ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni: de hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az Istent.” Ezekkel a szavakkal búcsúzik Szókratész védőbeszédében, én mégis úgy gondolom, a műhöz szervesen hozzátartozik Platón: „Szókratész halála” című alkotása, mely bemutatja, hogy a mester a

végsőkig kitartott, hősiesen viselte sorsát, és nem rettegett. „SzókratészTéged az egész idő alatt a legnemesebb, legnyájasabb és legderekabb embernek ismertelek mindazok között, akik valaha ide jutottak, s most is tudom, nem fogsz rám neheztelni,” Tanítványa Platón vele volt végső óráiban, és így megerősíthette, hogy a mester úgy halt meg ahogy élt, bölcsen. Az ő szavainál senki sem tudná jobban kifejezni, hogy mit jelentett Szókratész elvesztése a világ számára. „ legtöbben csak visszafojtottuk valahogy könnyeinket, de mikor láttuk, hogy issza a mérget, s kiitta, már nem bírtuk tovább. Hiába erőlködtem, magamnak is csak patakzottak a könnyeim. Elfedtem hát arcomat, hogy megsirassam magamat; mert igazán nem őt sirattam, hanem a magam balsorsát, hogy ilyen barátot kellett elveszítenem.” „Íme ez volt a vége barátunknak, annak a férfiúnak, kiről bízvást elmondhatjuk, hogy minden előttünk ismeretes kortársai

közül a legderekabb, s máskülönben is a legbölcsebb és a legigazságosabb volt.” 5 Felhasznált irodalom: Platón: Szókratész védőbeszéde Európa Könyvkiadó, Budapest 1998. (157 oldal) Platón: Szókratész halála MEK Idézetek gyűjteménye I. rész 1999 (394 oldal) SH Atlasz : Filozófia Athenaeum Kiadó Kft., Budapest, 1999 (248 oldal) 6