Irodalom | Középiskola » A klasszikus tragédia sajátosságai, Szophoklész Antigonéje

Alapadatok

Év, oldalszám:2010, 2 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:262

Feltöltve:2010. március 06.

Méret:28 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

A klasszikus tragédia sajátosságai, Szophoklész Antigonéje I. e 5 században a görög irodalom vezető műneme a dráma lett A görög dráma valószínűleg a dionüszoszi ünnepségeken előadott kardalokból született meg oly módon, hogy a Dionüszosz cselekedeteit megéneklő karból kilépett egy „színész” is. A folyamat nemcsak azzal járt együtt, hogy a hangsúly a színészek párbeszédére tevődött át, és a kar bizonyos mértékig háttérbe szorult, hanem megváltozott az előadott művek tárgya is. Dionüszosz cselekedetei helyett a görögök világában jól ismert trójai, mükénéi, thébai mondakör eseményeit elevenítették meg. Ekkorra alakult ki a görög színház jól ismert formája is. A nézőteret félkörívként a hegyoldalban alakították ki, középen volt az orkheszta (itt a kar helyezkedett el), a tánctér, a némileg megemelt színpadtér és a díszlet. Az álarcos színészek nappal, természetes világítás mellett

játszottak. A színházi előadás látványosságát fokozza az ének, tánc, zene, szavalat, díszlet. A görög dráma komoly vállfaja, műfaja a tragédia, melynek uralkodó esztétikai minősége a tragikum, olyan értékszerkezet, melyben hirtelen nagy értékveszteség, értékpusztulás következik be. A tragikus hős pozitív erkölcsi értéket képvisel, de a küzdelemben elbukik Bukása félelmet, tiszteletet, együttérzést, részvétet, erkölcsi megnyugvást eredményez: katarzist. Az 5. század egyik legjelentősebb drámaköltője volt Szophoklész Nevéhez fűződik a drámai előadás megújítása. Két részre osztotta a tizenkettőről tizenötre növelt kart, és a karvezetőt önálló szereppel emelte ki. Szophoklész egyszerre már 3 színészt léptetett színpadra, és Arisztotelész szerint Ő volt az első, aki díszletet is alkalmazott. Hatalmas életművéből (kb 120 darabjából) 7 tragédia maradt fenn, köztük az egyik legismertebb az Antigoné.

Az „Antigonét” i.e 441-ben mutatták be egy drámai versenyen A műben – a klasszikus tragédiákhoz megfelelően – a drámai viszonyváltás egy meghatározott összecsapással megy végbe. Az ilyen alkotásokat nevezzük konfliktusos drámának Konfliktusos dráma: a viszonyrendszer és annak változása egy meghatározott ellentét köré épül, melynek egyik oldalát a főszereplő, másik oldalát annak ellenfele képviseli. A konfliktus azért jön létre, mert az ellenfél olyan tettet hajtott végre, amelyik megbontotta a világ harmóniáját, és diszharmonikus állapotot hozott létre. Ezzel megteremtődik a drámai alaphelyzet, egy olyan világrend, melyben a főszereplő nem tud élni. Arra törekszik, hogy helyreállítsa a világrendet. Ellenfele pedig arra, hogy fenntartsa A két fél drámai harca adja a cselekmény előrehaladását. A konfliktusos tragédiában a főhős élete vagy személyiségének összeomlása árán éri el célját. Ezért a

tragédia uralkodó esztétikai minősége a tragikum. A drámai alaphelyzet – amelyet Antigoné és Iszméné párbeszédéből ismerünk meg – a harmonikus világrend megbomlását mutatja. A diszharmonikus állapot már a drámatesten kívül kialakult. Eteoklész és Polüneikész egymás kezétől elestek Kreón lett az új király és meghozta első törvényét, miszerint a város ellen támadó Polüneikészt tilos siratni és eltemetni. Az új király törvénye sérti az íratlan, de kezdetektől létező rendet Antigoné pedig megszándékozik szegni a királyi parancsot. Az alaphelyzet magában hordozza a konfliktus kialakulását: Kreón és Antigoné drámai összecsapását. Ez a konfliktus azonban nem csak 2 ember ellentéte, hanem az emberi és az isteni világrend összeütközése. Kreón parancsa emberi törvény. Olyan időleges szabály, amely nem sértheti az istenek íratlan, az emberek világának normát adó, örök erkölcsi törvényeit. Azonban Kreón

vét az örök isteni normák ellen, így a dráma végjátékában bűnhődnie kell. Antigoné azonban az emberi törvény fölé Szophoklész - Antigoné 1 helyezi az örök isteni norma szerint való erkölcsi törvényt, és betöltését az életénél is fontosabbnak tartja. A dráma többi szereplője annak alapján jellemezhető, hogy a két ellentétes akarat és cél közül melyikhez csatlakozik (pl.: Iszméné tisztában van a temetési rítus jelentésével, de nem meri vállalni a rituális tettben való részvételt). Haimón – Kreón fia, és Antigoné jegyese – figyelmezteti a királyt elvakultságáról, vagyis Haimón lehetőséget ad Kreónnak döntése felülvizsgálatára. Párbeszédük azonban indulatos vitává fajul Kreón elutasítja Haimón érveit Kreón végül a jövendőmondó, Teiresziász hatására ismeri fel illetékességének túllépését, de már túl későn. A végjátékban Kreón megbűnhődik: lelkileg és erkölcsileg is

összeroppan A drámában a kar kettős szerepet lép elénk. A drámai cselekményt megelőző történéseket idézi fel. Ezen kívül a drámai cselekmény előrehaladásával párhuzamosan formál újabb és újabb véleményt. A tragédia központi kérdése: hogyan kell dönteni, ha szembekerül az istenek ősi törvénye a világi hatalom törvényével. Az ilyen kiélezett helyzetben melyik parancsnak kell engedelmeskedni? Kreón tilalma ugyanis olyan erkölcsi törvény, amely szemben áll az általánosan elfogadott erkölcsi felfogással, az istenek íratlan törvényeivel. A drámai küzdelemben a különböző szereplők egymástól eltérő módon viselkednek. A végjátékban a tragédia esztétikai szabályai szerint alakul ki a végső egyensúlyi állapot. A harmónia a főhős élete árán visszaáll a dráma világában. Antigoné tragikus hős, a befogadó számára nyilvánvaló és magasztosnak elfogadott értékeket képvisel (hagyomány, erkölcs, szeretet,

önfeláldozás). Olyan értékeket, amelyekben a befogató követendő mintát, azonosulási lehetőséget talál, annak ellenére, hogy a hős halálát tragikus veszteségként éli meg. Lelkiismerete szavára hallgat, és habozás nélkül dönt testvére eltemetéséről Tudatosan vállalja tettéért a szörnyű megtorlást, elszenvedi a halálbüntetést. A drámában magára marad, egyedül áll: ő az egyetlen, aki az isteni törvényt, az emberiség és a lelkiismeret parancsát életénél is drágábbnak tartja. Egyedül benne van elég bátorság ahhoz, hogy ennek a törvénynek megalkuvás nélkül mindhalálig engedelmeskedjen. A Kreón parancsa által teremtett új helyzetben nem tud élni, mert számára az életénél is fontosabb az általa képviselt erkölcsi igazság érvényesülése. A tragédia tanulsága: Antigoné nem Kreón ellen harcolt, nem akarta megdönteni uralmát. Pusztán erkölcsi tisztasága és jellemszilárdsága révén lett a zsarnokellenesség

hőse és mártírja. A halála megrendítő, az emberi nagysága felemelő Antigoné példája arra tanít, hogy embertelenséget még parancsra sem szabad elkövetni! A tragédia azt is bizonyítja, hogy létezik még tiszta erkölcsi érték és erő. A főhős magatartásának helyességét mindenki elismeri még akkor is, ha az emberek hasonló esetben nem is így viselkednek (hanem Iszménéhez hasonlóan „józanul”, „okosan”). Az életből az ilyen bátor, határozott magatartás, az elvekért való kiállás sokszor hiányzik! Szophoklész számára a dráma megírását a Kr. e V századi athéni demokrácia féltésének gondolata inspirálhatta. A tragédiájában megjelenő eszmények, a társadalmi-politikai-erkölcsi értékek fenségessége és a műfaji tökéletesség harmóniája tehát méltán válthatta ki Arisztotelész elismerését Poétika című művében. Az Antigoné mindezek alapján a klasszikus görög drámairodalom ma is meghatározó és nagyra

becsült darabja! Szophoklész - Antigoné 2