Irodalom | Tanulmányok, esszék » A reformkorszak és a magyar romantika

A reformkorszak és a magyar romantika A közép- és kelet-európai romantika A lényeges művészi jegyek egyezése ellenére a romantika koronként, nemzetenként, sőt nagyobb földrajzi egységenként is más és más. - "A megkésettséget mindig és mindenhol a lemaradás gyors behozása követi. Ennek során eredetileg különböző, esetleg egymással homlokegyenest szemben álló gondolatokat, törekvéseket Közép- és Kelet-Európában egyszerre fogadnak be. Az eredmény: furcsa stíluskeveredés, néhol oly mérvű, amely egyesek szemében kétségessé teszi azt is, hogy egyáltalán beszélhetünk-e klasszicizmusról, szentimentalizmusról stb., tehát olyan többé-kevésbé egymás után következő és körülhatárolható irodalmi irányzatokról, mint a nyugati irodalmakban." (Bojtár Endre: "Az ember feljő." Magvető Kiadó, Bp 1986 15 1) Közép- és Kelet-Európában az egyes népek nemzeti függetlenségének hiánya, a széttagoltság, az

idegen uralmon belül is más, nagyobb nemzetiségek közé ékelődés oda vezetett, hogy a nemzeti együvé tartozás egyetlen ismérve a közös, beszélt nyelv maradt. Éppen ezért már a felvilágosodás hatására megindult és a romantika koráig ívelő nyelvújítás, az irodalmi nyelv kidolgozása volt a nemzeti eszmélkedés, öntudatra ébredés legelső mozgalma - csaknem mindenütt Európának ebben a térségében. A függetlenségi eszme - természetesen - értelmetlen lett volna az önálló nyugati államokban. Nálunk, Közép- és Kelet-Európában - az orosz irodalmat kivéve - a nemzeti függetlenség volt a legfőbb kérdés, s az egyes nemzetek romantikus irodalmát a nemzeti eszme éltette leginkább. Az idegen elnyomás ellen s a nemzeti nyelvért vívott harc a romantika korában az írókra egy bizonyos társadalmi szerepet erőszakolt rá: a közvélemény megkövetelte tőlük, hogy kizárólag magas erkölcsi törekvésű műveket alkossanak. A költő a

társadalmi-politikai fellendülések idején a szabadságküzdelmeket irányító népvezér, apostol, lángoszlop, vagy vállalta a nép, a haza pusztulását elsirató Osszián szerepét. Egybefonódtak a politika és a művészet célkitűzései. A népet vezérlő lángoszlop szerepével is összefügg a népiesség új történelmi értelmezése. Amellett, hogy fölfedezték és nagyra értékelték a népművészet alkotásait, a "népi hős" a nemzeti szellem letéteményese lett, a nemzeti géniusz megtestesítője, múltbeli értékek őrzője és birtokosa, s a nép akarata Isten akaratává nemesült. A romantikus történelemfilozófia a nemzetet kollektív személyiségnek fogta fel, melynek ugyanúgy van gyermek-, férfi- és öregkora s halála is, mint az egyes embernek. Eszerint tartottak népeket, nemzeteket életképeseknek vagy életképteleneknek. Herder jóslata, hogy a magyarság el fog pusztulni a szlávok tengerében, sötét lehetőségként volt

jelen tiltakozást is kiváltva - a magyar reformkor közgondolkodásában. A romantikus történelemfelfogás Közép- és Kelet-Európában kikristályosodott sajátos válfaja volt a lengyel messianizmus, mely akkor az egész lengyel irodalmat áthatotta: Lengyelország a népek Krisztusa, Messiása, s feláldozása hozza majd meg a világnak az áhított szabadságot. (Közel áll ehhez az orosz Dosztojevszkij messianisztikus hite) A romantika a közép- és kelet-európai irodalmak első nagy virágkora, "aranykora", s elsősorban az akkor született művek esztétikai értéke tekintetében az. (Szokták nevezni a "nemzeti klasszicizmus" korának is a szónak a "magas művészi szint", a "tökéletesség" értelmében.) Világirodalmi rangú írók működése fémjelzi a romantika korát: az orosz Puskin és Lermontov, a cseh Mácha (1810-1836), a lengyel Mickiewicz (1798-1855), Slowácki (1809-1849), az ukrán Sevcsenko (1814-1861), a

szlovén Preseren (18001849), a bolgár Botev (1849-1876), Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor. A magyar reformkor irodalmi élete 1819 májusában a Pesten szereplő székesfehérvári színészek bemutatták Kisfaludy Károlynak (1788-1830) még 1809-ben elkészült darabját, A tatárok Magyarországban című "eredeti vitézi játékát". A siker rendkívüli volt: a magyar nézőközönség a saját nemzeti nagyságát, dicsőségét, áldozatkész nagylelkűségét hallhatta a színpadról, s ez mindenkinek tetszett. A hallgatóság tombolt az előadás alatt, "műveletlenül viselkedett" a rendőri megfigyelő szerint - Kisfaludy ezután négy nap alatt megírta újabb, Ilka vagy Nándorfehérvár bevétele című darabját, s a zajos siker most sem maradt el. A Tatárok színműnek rendkívül gyönge, de megfelelt a korszellemnek, az ébredező önérzetnek, kielégítette a nemzeti hiúságot, s idézte az ősi dicsőséget. A nagy színpadi sikerek

Pestet és Kisfaludyt helyezték az irodalmi élet középpontjába, s hamarosan ő lett az irodalom vezéregyénisége. Irányító szerepét erősítette, hogy 1821-ben Aurora címmel évenként megjelenő zsebkönyvet indított (1836-ban szűnt meg, Kisfaludy halála után Bajza József irányította). Az Aurora körül egyre növekvő írógárda nőtt fel, s ez az Aurora-kör irányította a szellemi életet Kisfaludy Károly halála után is. - Az Aurora ellen-zsebkönyve volt a Bécsben megjelenő, Igaz Sámuel által szerkesztett Hébe (18231826). Kazinczy inkább ezt támogatta A nemzeti függetlenség vágya, a bécsi kormány elnyomásával való elégedetlenség és az 1823-as szembenállás a kamarilla rendeleteivel kikényszerítette 1825-ben az első "reformországgyűlést". A nemzeti büszkeséget, önérzetet erősítette az irodalom is: ekkor jelent meg ugyanis a várva várt "eposz", a Zalán futása, a honfoglalás "régi

dicsőségéről". Sajátos közép-európai helyzetünkből adódott, hogy a kor progresszív célkitűzéseinek vezető osztálya nem az erőtlen és még fejletlen polgárság lett, hanem az uralkodó osztály, a liberális vagy kevésbé liberális köznemesség. Ennek a ténynek egyenes következménye a reformpolitika. A nemesség haladó gondolkodású része forradalom nélkül, azt megelőzve, a fennálló törvényes rend keretei között, reformok útján, tehát az uralkodó által szentesített törvények végrehajtásával igyekezett megvalósítani céljait: sürgette a jobbágykérdés megoldását, és nagy önállóságot követelt az állami irányításban. - Nem valami emberbaráti filantrópia (emberszeretet), hanem saját jól felfogott nemesi érdekeik irányították a kor politikusait: jobbágyfelszabadítással, "örökös megváltással" akartak elébe sietni az eseményeknek, akarták "kifogni a szelet a forradalom

vitorlájából". A literátornak, stílusművésznek is kiváló Széchenyi István 1825-ös fellépése a pozsonyi országgyűlésen (birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel egy magyar tudós társaság megalapítására) s könyvei - mindenekelőtt az 1830-ban megjelent Hitel - a nemzeti haladást és a művelődést szolgálták. Az írók jelenléte a közéletben meghatározó volt. Kisfaludy halála után legjobb barátainak, az ún. romantikus triásznak (Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc) a kezébe került szinte minden hatalom az irodalmi életben. - 1830-ban megkezdte működését a Magyar Tudományos Akadémia. Ennek - Döbrentey Gábor lemondása után - 1835-től 1861-ig Toldy Ferenc, "a magyar irodalomtörténet-írás atyja" lett a titkára. 1837-ben nyitotta meg kapuit a Pesti Magyar Színház: első igazgatója Bajza József volt Az Aurora-kör tagjai alapították meg mesterük emlékének ápolására a később oly

fontossá lett Kisfaludy Társaságot. - Vörösmarty asztaltársaságából alakult meg a Nemzeti Kör (1846-tól Ellenzéki Kör). A jelentősebb folyóiratokat is főleg a fiatal romantikusok szerkesztették. A Tudományos Gyűjtemény és szépirodalmi melléklete, a Koszorú 1828-tól 1832-ig Vörösmarty irányítása alatt állt. Az ő kezükben volt a Kritikai Lapok (1830-1836), az Athenaeum és a Figyelmező (1837-1843) is. - Irodalmi elveiket a romantika francia változata határozta meg, főleg Victor Hugo nézeteit fogadták el. Az 1832-36-os diétán (Pozsonyban) már olyan erős volt a jobbágyfelszabadítást követelő liberális nemesi ellenzék, hogy a bécsi kormány 1836-ban feloszlatta az országgyűlést. Az alsó táblán Deák Ferenc és Kölcsey, a felső táblán Wesselényi Miklós vezette a szabadelvű ellenzéket. Az országgyűlés vitáiról Kossuth Lajos a kéziratos Országgyűlési Tudósításokban tájékoztatta a megyéket. - Az 1836 után

kibontakozó kemény politika börtönbe juttatta Lovassy Lászlót, az országgyűlési ifjúság vezetőjét (börtönében megőrült), felségsértési pert indítottak Wesselényi Miklós ellen (Kölcsey volt haláláig a védőügyvéde), s végül 1837-ben Kossuth Lajost is letartóztatták. 1840-ben a politikai foglyokkal együtt Kossuth is kiszabadult, s 1841 elején megindította az első modern értelemben vett politikai napilapot, a Pesti Hírlapot. Hamarosan a Kossuth és Széchenyi között kirobbanó hírlapi vita kötötte le a politika iránt fogékony közönség érdeklődését. Kettejük vitájának lényege: Széchenyi a polgárosodást, az anyagi jólétet elébe helyezte a politikai függetlenségnek, a közjogi helyzetet, az ország státusát nem feszegette, Kossuth pedig a legfontosabb és legelső feladatnak az önállóság megteremtését tekintette. Széchenyi István egy több mint 300 oldalas könyvben, A Kelet Népe (1841) címűben szállt vitába

Kossuthtal, s elsősorban lázító, érzelmekre ható modorát kifogásolta. Azonosította magát valójában Kossuth elveivel, de hozzáfűzte: ".egyedül »azon modor« ellen lehet és van kifogásom, melly szerint mint ő hiszi, »felemeli a hazát«, mint hiszem viszont én, »sírba dönti a magyart«." - Kossuth erre keményen válaszolt a Pesti Hírlap vezércikkében: ".ha van e nemzetnek rendeltetése, az bizonyára teljesülni fog velök és általok, ha nekik tetszik; nélkülök, sőt ellenök ha kell." E vitában közbülső szerepet foglaltak el a centralisták: a regényíró Eötvös József, a történész Szalay László, az értekező Trefort Ćgoston és Csengery Antal. A megyei autonómiát - éppen a megyei tisztségviselők visszaélései miatt - elítélték, s erős központi irányításért küzdöttek: ezért is nevezték magukat "centralistáknak". (Eötvös József 1845ben megjelent A falu jegyzője című regénye

valóságos centralista vitairat) Az 1825-től kibontakozó reformmozgalmak kézzel fogható tényleges eredményeket nem tudtak elérni (legfeljebb annyit, hogy az 1844-es II. törvénycikk a magyart tette meg hivatalos állami nyelvvé), s a reformpolitika a 40-es évek közepe táján már kezdett kifulladni. A forradalmi gondolat, a forradalmi megoldás került inkább előtérbe, s pl Vörösmarty mellett és helyett Petőfi Sándor népszerűsége nőtt. Az irodalmi életben is új folyóirat-típus lett kedveltté, az ún. divatlap Az 1848. március 15-ei pesti forradalom hírére és hatására iktatta törvénybe az utolsó rendi országgyűlés (1847-1848) a jobbágyfelszabadítást, a sajtószabadságot, a közteherviselést, a népképviseletet és törvény előtti egyenlőséget. Ezzel ért véget a reformkor. A magyar reformkor két kiemelkedő irodalmi képviselője: Katona József,Kölcsey Ferenc;