Arcok > Magyar uralkodók > Habsburg Albert (1437 - 1439)

Habsburg Albert Albert 1397. augusztus 16-án született Bécsben, Habsburg Albert osztrák herceg és Johanna bajor hercegnő fiaként. [1]

1421-ben Zsigmond király leányával, Erzsébettel kötött házasságot. Zsigmond utódjául jelölte, s 1424-ben Morvao kormányzását bízta rá. [1]

1437. december 9-én meghalt Habsburg Albert apósa, Luxemburgi Zsigmond. A főurak és a főpapok december 18-án Pozsonyban koronázták királlyá, de mindezt feltételekhez kötötték. A magyar koronázás után 1437-ben cseh királlyá, míg 1438. január 1-jén Frankfurtban német-római királlyá koronázták. Albert az államszövetségben Magyarországnak szánta a vezető szerepet, ezért saját székhelyét Budára helyezte át. [1] [2]

Anyósa, Borbála királyné összeesküvése miatt a lengyelekkel kisebb háborút kellett viselnie Sziléziában, mégpedig a cseh koronáért. A tartományokban mutatkozó nehézségek miatt szintén el kellett hagynia Magyarországot. Eközben a törökök és a velük szövetséges Vlad Dracul román vajda betörtek Erdélybe, rengeteg fogollyal távozva. [3]

Albert, hogy az uralma elleni engedetlenséget csillapítsa, 1439-ben rendi országgyűlést hívott össze, ahol a következőket hirdették ki:
- A király lányainak kiházasítása csak a királyi tanács belegyezésével történhet;
- A király egyedül nem nevezhet ki nádort;
- A pénz értékének megváltoztatása nem áll a király hatalmában;
- A Délvidék védelme Albert feladata.

Mint magyar király a főnemesség kiszolgáltatottja volt, így hosszas külföldi tartózkodásai idején nem is tudta kezében tartani a hatalmat.

Emiatt az 1439-i országgyűlésen a köznemesi rend hangoztatni kezdte követeléseit, a honvédelem feladatait pedig a királyra hárították. 1439-ben török harcok közepette esett el Szendrő városa, ezért a török fenyegetés miatt 1439-ben Albert hadjáratra határozta el magát, seregével azonban csak Titelig jutott. Részben azért, mert a törökök Magyarország helyett Bosznia ellen fordultak, részben pedig, mert seregét vérhasjárvány támadta meg. Csapatait szélnek eresztve hazaindult. Maga is megbetegedett, s 1439. október 27-én Neszmélyben halt meg. Székesfehérváron temették el. [3] [4]

Forrás:
[1] http://gyurkovics.freeweb.hu
[2] http://hu.wikipedia.org/wiki/Albert_magyar_kir%C3%A1ly
[3] Officina Nova Királyok Könyve
[4] Nógrády Árpád-Pálffy Géza-Velkey Ferenc - Magyar Uralkodók