|
István 1133 környékén született, de a forrásokban csak 1152 tájától találunk lényeges információt. Ekkor II. Géza nagybátyjai, László és István számára hercegi tartást rendelt el. Az esemény azt mutatja, hogy a II. Géza uralkodásának kezdetén még szilárd belpolitikai állapot változásnak indult. Kialakult egy II. Géza uralkodásával elégedetlen réteg, amely nem tört közvetlenül Géza uralmára, de a külön udvartartást és a külön jövedelmet ki tudta kényszeríteni magának. Ezzel Magyarországon negyedszázados szünet után ismét kiújult a küzdelem a királyi trónért. [1]
Egy görög forrás szerint Istvánt „féktelen hatalomvágy fűtötte”, s nem elégítette ki a tényleges hatalom nélküli hercegség és a korona megszerzése érdekében szervezkedni kezdett. Ebben fő támogatója anyai nagybátyja, Belos bán lett, aki akkor a nádori tisztséget is viselte. Az 1157 tavaszán II. Géza megölésére irányuló összeesküvés megbukott, s mindkettőjüknek el kellett hagynia az országot. István Barbarossa Frigyes udvarába menekült, és a császár döntőbíráskodását kérte. Az 1158. január 13-ai regensburgi birodalmi gyűlésen Frigyes – meghallgatva II. Géza követeit is – a magyar király javára döntött, de megengedte Istvánnak, hogy a bizánci udvarba távozzon. A császár döntésében szerepet játszott, hogy ebben az időszakban második itáliai hadjáratának előkészítésével volt elfoglalva, de Géza előrelátó politikája is befolyásolta. A magyar király a Fischa menti csata óta (1157) feszült magyar-német viszony javítását célzó politikába kezdett. Erzsébet leányát feleségül adta a császár szövetségese, a cseh trónörökös Frigyeshez, s magyar segédhadakat ajánlott fel Barbarossa Frigyes itáliai hadjáratához. [1]
Istvánt örömmel fogadták a bizánci udvarban, mivel feleségül vehette Máriát, Mánuel császár unokahúgát. A magyar korona megszerzéséhez ekkor még nem kapott segítséget, mert a császárt 1161-ig a keleti terjeszkedés kötötte le. Eközben Magyarországon István bátyja, László herceg is összeesküvést szőtt a király ellen, de a megtorlás elől 1160 körül ő is Bizáncba menekült. Lászlónak szintén felajánlottak egy bizánci hercegnőt feleségül, azonban ő nem fogadta el, mert úgy érezte, hogy magyarországi támogatói szemében visszatetszést keltene, ha túlzottan elkötelezné magát Bizánc irányába. [1]
II. Géza halála után Mánuel elhatározta, hogy bizánci függésbe kényszeríti Magyarországot (a bizánci beavatkozás időszaka). A Magyar Királyságnak ebben az időszakban számottevő erőfeszítést kellett tennie, hogy a bizánci császár befolyását elkerülje. A császár rábeszéléssel, megvesztegetéssel és katonai erővel próbálta elérni, hogy a már megkoronázott III. István helyére a István herceg kerüljön. [1]
A bizánci fegyverek árnyékában végül kompromisszumos megoldás született. A magyarok László herceget fogadták el királynak, István pedig hercegséget kapott. Ezzel rövid időre ismét feléledt a még Könyves Kálmán által eltörölt dukátus intézménye (hercegség). Bevált tehát László számítása, mert a magyarok István bizánci házassága miatt „attól tartottak, hogy míg ő uralkodik a magyarok felett, addig rajta viszont a bizánciak császára uralkodik majd.”. A magyar uraknak tehát a III. Istvánt elutasító része sem óhajtotta a bizánci alávetést. III. István, alig másfél hónapos uralkodás után híveivel Pozsonyba menekült. [1]
László halála, 1163. január 14. után István a hercegségét felhasználva szerezte meg magának a magyar trónt. A koronázást Mikó kalocsai érsek végezte 1163. január 27-én. Lukács esztergomi érsek III. István pártján volt, ezért törvénytelennek nyilvánította IV. István uralmát és kiközösítette az egyházból. IV. István egyetlen fennmaradt oklevelében magát III. Istvánnak nevezte, mert nem ismerte el unokaöccse alig másfél hónapos uralmát. [1]
Az ellenkirály uralma rendkívül népszerűtlen volt az országban. Az egyházi és világi előkelőknek csak egy nagyon kis csoportja állt mögötte, Mikó kalocsai érsek és a Szerbiából visszatért Belos bán vezetésével. Rövidesen szervezkedés indult ellene, mivel még a kétkedők számára is bizonyította bizánci függését az, hogy trónja védelmében azonnal görög sereget hívott az országba. [1]
IV. Istvánnak külpolitikai nehézségei is támadtak. A német császár tartva Bizánc túlzott magyarországi befolyásától segítséget ígért III. Istvánnak, és hadjáratot tervezett Magyarország ellen. A görög csapatok távozása után III. István megindította seregét az ország belseje felé, és az 1163. június 19-én Székesfehérvár mellett megvívott csatában vereséget mért IV. István seregére. Feltételezés, hogy ebben a csatában esett el a magyar történelemben több mint negyedszázadon át jelentős szerepet játszó Belos bán. A csatában az ellenkirály is fogságba esett, de III. István megengedte neki, hogy Bizáncba távozzon. 1163 nyarán az elűzött IV. István felajánlkozott a bizánci császár hűbéreséül, Mánuel mégis inkább III. Istvánnal kötött békét. [1] [2]
1163 őszén a III. Istvánnal kötött békének megfelelően Mánuel Konstantinápolyba vitette Béla herceget, a magyar király öccsét. [2]
1164 tavaszán az elűzött IV. István bizánci segítséggel elfoglalta a Szerémséget. Maga Mánuel Bácsig nyomult előre, majd visszavonult seregével. [2]
1165. április 11-én a magyar király csapatai által ostromolt szerémségi Zimonyban halt meg IV. István király. Holttestét később Székesfehérvárott temették el. [2]
Forrás:
[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/IV._Istv%C3%A1n
[2] http://ehumana.hu/arpad/idorend/ido3.htm
|
