|
1890. május 19-én született a vietnámi (akkor francia-indokínai gyarmat) Hoang Tru-ban, Nguyen Tat Thanh néven. [1]
Egy Kim Lien nevű falucskában nőtt fel. Gyermekkora nagy szegénységben telt, de 14 évesen sikerült valamelyest kitörnie a nyomorúságból, amikor felvételt nyert egy középiskolába, ahol 18 éves koráig tanult. Tanulmányai után iskolaigazgató lett Phan Thietben, majd beiratkozott az egyik saigoni műszaki főiskolára. [1]
1911-től 1914-ig szakács volt egy francia hajón, 1915-ben pedig Londonba ment, ahol két évig élt, majd hamarosan Franciaországba költözött, hogy kertészként, takarítóként, pincérként, és kazánfűtőként dolgozzon. Itt vette fel a Nguyen Ai Quoc, vagyis Nguyen, a hazafi nevet. [1]
Franciaországban élő vietnámiakból szervezetet alakított, és 1919-ben nyolcpontos petíciót nyújtott be a nagyhatalmak, a versailles-i békekonferencián részt vevő képviselőihez. Ebben a franciákéval egyenlő jogokat követelt az indokínai állampolgároknak. Kérvényére ugyan nem reagáltak, de a vietnámiak szemében mégis valóságos hős lett. 1920. decemberében csatlakozott a francia kommunistákhoz, amikor azok kiléptek a Szocialista Pártból. [1]
1923 végén Moszkvába ment, 1924-ben pedig megható búcsúbeszédet írt Leninről a Pravdába. A Kommunista Internacionálé ötödik kongresszusán (1924) erősen bírálta a Francia Kommunista Pártot, mivel az nem lépett fel határozottabban a gyarmatosító politikával szemben. Ekkor mondta ki először, hogy az elnyomott parasztság forradalmi szerepe legalább olyan fontos, mint a munkásságé. [1]
1924. decemberében, Ly Thuy álnéven a kínai Kantonba ment, és itt gyűjtötte maga köré a vietnámi nemzeti mozgalom első pártembereit, akikkel megalapította a Vietnámi Forradalmi Ifjúsági Szövetséget (Vietnam Thanh Nien Cach Menh Dong Chi Hoi). [1]
1927. áprilisában Ho ismét visszatért a Szovjetunióba, mivel Csang Kaj-sek, a kínai hadsereg akkori főparancsnoka elűzte a kínai kommunistákat Kantonból. [1]
1928-ban Brüsszelbe és Párizsba, majd Thaiföldre utazott, ahol két évig volt a kommunista pártok nemzetközi szervezetének délkelet-ázsiai képviselője. [1]
A Thanh Nien tagjai 1929. májusában, Hongkongban tartott ülésükön elhatározták, hogy megalakítják az Indokínai Kommunista Pártot. Más vezetők – Hanoiban, Huéban és Saigonban – már hozzá is láttak szervezéséhez, de Ho hívei közül néhányan nem akartak Moszkva bizalmát is élvező vezetőjük távollétében cselekedni. Hót ezért 1930. február 3-án visszahívták Sziámból (mai nevén Thaiföld), így ő elnökölt a párt alakuló ülésén. A pártot először Vietnámi Kommunista Pártnak nevezték el, de 1930. októberétől szovjet javaslatra, az Indokína Kommunista Pártja (francia nevének rövidítésével PCI) nevet vette fel. A mozgalom így nagyobb nemzetközi elismerésre számíthatott, s egyben elkerülte a korábbi név sugallta „kispolgári nacionalizmus” látszatát is. [1]
Vietnámban heves ellenállási mozgalom bontakozott ki. A francia elnyomás egyre erősödött; távollétében magát Hót is halálra ítélték forradalmi tevékenységéért, barátai segítségével azonban Sanghajon át eljutott Moszkvába. [1]
1935-ben a hetedik moszkvai kongresszus hivatalosan is jóváhagyta a népfront eszméjét (a fasizmus elleni összefogást a nem kommunista baloldallal), amelyet Ho már jó ideje szorgalmazott. Ennek a politikának jegyében az indokínai kommunisták 1936-ban enyhítettek kolonializmus-ellenes (gyarmat-ellenes) álláspontjukon, és engedélyezték az együttműködést az „antifasiszta gyarmatosítókkal”. Ugyanebben az évben Léon Blum franciaországi népfrontkormányának megalakulásával nagyobb mozgástér nyílt az indokínai baloldal előtt. [1]
1937-től ismét fokozódott az elnyomás Indokinában, a népfront pedig 1938-ban feloszlott. Ho 1938-ban visszatért Kínába, és néhány hónapot Mao Ce-tungnál töltött Yen-anban. 1941-ben a három vezető, Ho és két alvezére, Vo Nguyen Giap és Pham Van Dong átkelt a vietnámi határon, és májusban megalakították a Szövetség Vietnám Függetlenségéért (Viet Nam Doc Lap Dong Minh Hoi) nevű szervezetet, mely új lendületet adott a vietnámi nemzeti mozgalomnak. [1]
Az új szervezet problémákba ütközött, ezért kénytelen volt Kínától, Csang Kaj-sek kormányától segítséget kérni. Csang azonban nem bízott a kommunista Hóban, ezért letartóztatatta. Ho tizennyolc hónapig ült börtönben Kínában. Börtönévei alatt írta meg „Börtönnapló” c. verseskötetét. Kiszabadítása érdekében barátai egyezséget kötöttek Csang Fa-kuj dél-kínai hadúrral: a szabadon engedésért cserébe hajlandók voltak Csang indokínai érdekeit támogatni a franciákkal szemben. [1]
Franciaország nem volt hajlandó elismerni Vietnám függetlenségét, és megpróbálta visszaszerezni a Francia-Indokína fölötti hatalmát (amely Vietnám mellett magába foglalta a mai Laoszt és Kambodzsát is). Jacques Leclerc francia tábornok vezetésével 1945. októberében egy nagyobb páncélos hadtest rohanta le Vietnámot – három hónapon belül ellenőrzésük alá vonták egész Dél-Vietnámot. Hó tárgyalásosokat kezdeményezett a francia vezetőkkel, de felkészült az esetleges offenzívára is. [1]
Ho Si Minh elképzelése az volt, hogy a franciákkal visszaszoríttatja a kínaiakat északon, azután szerződést köt a franciákkal, amely szavatolja a függetlenség elismerését és az ország újraegyesítését. A tárgyalások 1945. októberében kezdődtek meg, de az egyezkedés rövidesen holtpontra jutott, mivel a franciák hallani sem akartak a függetlenségről. [1]
Nem sokkal később viszont a franciák diplomáciai küldöttséget menesztettek Kínába annak érdekében, hogy kínai csapatok elhagyják Vietnámot. Ez hamarosan meg is történt, s a francia seregek egy részét szintén evakuálták Hai Phongból. 1946. március 6-án Ho szerződést kötött a franciákkal, amelynek értelmében Vietnámot elismerték, mint szabad államot, de csak a Párizsból irányított Francia Unió részeként. [1]
A békének az 1946. november 20-tól 23-ig tartó hai phongi incidens vetett véget. A francia és a vietnámi katonák összecsapása után egy francia hadihajó tüzet nyitott a városra; csaknem hatezer vietnámi vesztette életét. Ho nem tudta lecsillapítani bajtársai bosszúvágyát, ezért 1946. december 19-én kitört az első indokínai háború. [1]
A Viet Minh Giap vezette hadsereg gerillaharccal, és terrorcselekményekkel tartotta sakkban a franciák és Bao Dai erőit, így 1953 végére a vidéki területek nagy része a Viet Minh ellenőrzése alá került, a nagyvárosok pedig mind ostrom alatt álltak. A franciák 1954. május 7-én döntő vereséget szenvedtek Dien Bien Phunál, és tárgyalóasztalhoz kényszerültek. [1]
A béketárgyalásra 1954. nyarán került sor Genfben, nyolc ország képviselőinek részvételével. Vietnámot két küldöttség is képviselte: Ho Si Minh, ill. Bao Dai hívei. A végül megkötött szerződés értelmében Vietnámot a 17. északi szélességi kör mentén két részre osztották az 1956. évi választásig, amely után alakulhat meg az egységes vietnámi kormány. Ekkor lett független ország Laosz és Kambodzsa is. [1]
Ho szerepét a genfi tárgyalásokon nehéz megítélni, mert ő maga nem volt jelen, egyik hűséges munkatársa, Pham Van Dong képviselte. A Viet Minh mértéktartó magatartása, amellyel elfogadta az ország kettéosztását, és beleegyezett a háborúban elfoglaltnál kisebb terület ellenőrzésébe, annak az embernek a befolyására vall, aki az 1946-os egyezményt kötötte Franciaországgal. Ám ez a rugalmasság, amely részben válasz volt az orosz és a kínai nyomásra, nem segítette hozzá a Viet Minhet céljainak megvalósításához, sőt, Hanoi végül vesztesként került ki a tárgyalásokból, mert az ország újraegyesítését biztosító választást az Egyesült Államok és a ténylegesen (de jogilag nem) ekkor megalakult Dél-Vietnám minduntalan elhalasztotta. [1]
Észak-Vietnám, amit a békeszerződés Hónak és követőinek juttatott, szegény ország volt, elvágva a kiterjedt déli mezőgazdasági területektől. Vezetői kénytelenek voltak nagy kommunista szövetségeseikhez, Kínához és a Szovjetunióhoz fordulni segítségért. A kedvezőtlen viszonyok között Ho Si Minh rendszere egyre merevebb és zsarnokibb lett. [1]
1955-ben Ho ellátogatott Moszkvába és Pekingbe, majd 1958-ban Új-Delhibe és Jakartába is. 1960-ban újra Moszkvába ment, ahol jó diplomáciai képességeinek köszönhetően sikerült közvetítenie a két kommunista nagyhatalom, a Szovjetunió és Kína között. Ho Si Minh inkább a Szovjetunióval rokonszenvezett, ám tudatában volt Kína meghatározó szerepének az ázsiai forradalomban. Amikor a háború újra kitört, mindkét nagyhatalomtól egyenlő segítséget kapott. [1]
Észak-Vietnám 1959-től újra háborúba sodródott. Az általában vietkongoknak nevezett gerillák fegyveres felkelést kezdtek Dél-Vietnámban, az amerikaiak támogatta Ngo Dinh Diem-rezsim ellen. Vezetőik, a Viet Minh veteránjai Észak-Vietnámhoz fordultak segítségért. 1959. júliusában a Vietnámi Dolgozók Pártjának, a Lao Dongnak központi bizottsága úgy határozott, hogy a szocializmus észak-vietnámi megteremtéséhez elengedhetetlen az újraegyesítés Déllel. Ezt a politikai irányvonalat a Lao Dong röviddel ezután Hanoiban megtartott III. kongresszusa is elfogadta. Ho Si Minh ezen a kongresszuson adta át pártfőtitkári helyét Le Duannak. Továbbra is ő maradt az államfő, de tevékenysége ezután már főként a színfalak mögött folyt. [1]
Hónak a továbbiakban is döntő szava volt a kormányban, amelyet régi hívei irányítottak: Pham Van Dong, Troung Chinh, Vo Nguyen Giap és Le Duan, de egyre kevésbé vállalt tevékeny részt a vezetésből. Mindinkább élő jelképpé vált, bár sohasem volt Sztálinéhoz, Maóéhoz vagy akár Titóéhoz hasonló személyi kultusza. Ő jelképezte a megosztott Vietnám megbonthatatlan egységét. [1]
Az amerikaiak 1965-től kezdve légicsapásokat intéztek Észak-Vietnám ellen. Ho álláspontja a következő volt: „Bombázással sohasem vesznek rá bennünket a tárgyalásra.”
Az amerikaiak Ho Si Minhrről neveztek el egy vietkong hadiösvényt. A “Ho Si Minh-ösvény” egy Észak-Vietnámból Dél-Vietnámba, a szomszédos Laoszon és Kambodzsán keresztül teherautók, kerékpárok, illetve gyalogosok számára a dzsungel mélyén kiépített úthálózat volt, amely az észak-vietnámi hadsereg és a dél-vietnámi Nemzeti Felszabadítási Front (amerikai elnevezéssel Viet Cong) logisztikai utánpótlását biztosította a vietnámi háború idején. [3]
Ho az Amerikai Egyesült Államokkal folytatott hosszú tárgyalási folyamat elejét érhette csak meg, mivel 1969. szeptember 2-án Hanoiban utolérte a halál. Tiszteletére átkeresztelték a Mekong folyó deltájánál fekvő Saigont, így a város új neve Ho Si Minh lett. [1] [2]
Forrás:
[1] http://www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/hosiminh.html
[2] http://hu.wikipedia.org/wiki/Ho_Si_Minh
[3] http://hu.wikipedia.org/wiki/Ho_Si_Minh-%C3%B6sv%C3%A9ny
|
