|
Észak-Korea egykori diktátora, akinek személyét ma is hatalmas kultusz övezi annak ellenére, hogy népét nyomorúságba taszította.
1912. április 15-én született Kim Szong Dzsu néven Mangjande-ban, Phenjan közelében, a Japán császárság által 1905-ben elfoglalt Korea területén (ma Észak-Korea), egy parasztcsalád legidősebb gyermekeként. Családja a japán megszállók elől Kína Koreával határos Mandzsúria tartományába menekült; Kim Ir Szen itt kezdte meg iskolai tanulmányait. 17 évesen „felforgató tevékenység” miatt letartóztatták. Szabadulása után a 20-as években japánellenes gerillacsoportokban harcolt. A szovjetek felfigyeltek rá, ezért katonai- illetve politikai kiképzésre a Szovjetunióba küldték. [1] [3]
1931-ben a Kínai Kommunista Párt tagja lett, majd az 1940-es évek elején a Szovjetunióba menekült. A második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg őrnagyaként egy koreai alakulat parancsnoka lehetett. Japán 1945-ös kapitulációjának következtében Korea egy szovjetek által megszállt északi, és egy amerikai támogatást élvező déli részre szakadt. [2] [3]
A szovjetek az észak-koreai kommunisták vezetőjévé tették a Vörös Hadsereg tisztjeként szolgáló Kim Ir Szent. 1945. szeptemberében visszatért Koreába, ahol a kormány szerepét betöltő Ideiglenes Népi Bizottság vezetője, és az Észak-Koreai Kommunista Párt főtitkára lett. 1946. július-augusztusában az Észak-Koreai Kommunista Párt több párttal is egyesült, s így jött létre az Észak-Koreai Munkapárt. [1]
1948-ra nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet-amerikai ellentét miatt nem lehetséges a félsziget újraegyesítése. Kim Ir Szen 1948. szeptember 9-én, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltása után az ország első miniszterelnöke lett, s a pozíciót egészen 1972-ig birtokolta. 1949. júniusában az Észak- és Dél-koreai Munkáspárt egyesült, s létrejött a Koreai Munkáspárt, aminek Kim Ir Szen volt a főtitkára, egészen haláláig. 1948. szeptemberétől az ekkor kikiáltott KNDK (Koreai Népi Demokratikus Köztársaság) miniszterelnökének választották meg. A következő évben a KNDK Sztálin beleegyezésével megtámadta Dél-Koreát, azonban az ENSZ erőinek ellentámadása visszavetette, így csak a kínai beavatkozásnak köszönhetően maradhatott hatalmon. [2] [3]
Mély nyomott hagyott benne, hogy Amerikának az atombomba bevetésével azonnal sikerült legyőznie Japánt, míg neki minden igyekezete kudarcba fulladt. Meggyőződéssel vallotta, hogy az atomfegyverek segítségével a legkeményebb ellenfelek felett is győzelmet arathat. Ezt látta igazolódni a koreai háború során is, amikor az amerikaiak atomfegyvereket akartak bevetni ellenük. [4]
Az 1953-ban megkötött tűzszünet véglegesítette Korea megosztottságát. A háború után Kim Ir Szen a Szovjetunióéhoz hasonló gazdaságpolitikát folytatott, hangsúlyosabbá tette a nehéz- és hadiipar fejlesztését. A KNDK teljhatalmú vezetőjeként könyörtelenül és gyorsan leszámolt potenciális ellenfeleivel, s hamarosan bevezette a szovjet típusú tervgazdálkodást, majd államosította az ipart és kollektivizálta a mezőgazdaságot is. Hatalmas hadsereget tartott fegyverben, egyeduralomra téve szert a párton és az országon belül egyaránt. [1] [2] [3]
Az 1960-as években kialakult szovjet-kínai ellentétet kihasználva a KMP függetlenítette magát testvérpártjaitól. Az ország fokozatosan eltávolodott szövetségeseitől – a Szovjetuniótól és Kínától – , így szinte teljesen elszigetelődött a világ többi részétől. [1]
Ettől kezdve a KMP új, központi ideológiája a marxizmus-leninizmusnál magasabb rendűnek tartott csucshe (juche) eszmerendszer lett, mely a konfucianizmus, a sztálinizmus, a maoizmus és a családi-személyi vezérkultusz keveréke, röviden az önerőre való támaszkodás filozófiája. [1]
Kim Ir Szen hatalma a hadseregen alapult, az országnak azonban egyre növekvő gazdasági problémákkal kellett szembenéznie, így az emberek kitartása is mindennél fontosabbá vált. Az új eszme miatt megszűnt a külkereskedelem, egyre kevesebb volt a kínai segély és mindemellett megszűnt a Szovjetunió is, mely addig az ország legnagyobb szövetségese volt. Az 1990-es években élelmiszerhiány következett be, a gazdaság összeomlott, a katonai jellegű kiadások mégsem csökkentek. Egyre nagyobb lett a különbség a kapitalista Dél, és a kommunista Észak között. [2] [3]
1972-ben leköszönt miniszterelnöki posztjáról az új alkotmány elfogadása után, majd Észak-Korea elnökévé választották. A Koreai Dolgozók Pártját ellenőrzése alatt tartva, 1980-ban magas párt- és katonai beosztásokba emelte fiát, majd nyilvánosan is kijelölte utódjaként. 1994. július 8-án szívroham következtében halt meg Phenjanban. [3]
Kim Ir Szen személyi kultusza az egész országra rányomta bélyegét. Jól működő programrendszerének köszönhetően negyvenhat évig diktátor lehetett az egyik legelnyomottabb és legelszigeteltebb országban. A személye iránti tisztelet hatalmasnak bizonyult: mauzóleuma mellett áll 92 méteres szobra, Phenjanban pedig egy 32 méteres képmást találhatunk róla. Születésének és halálának napja nemzeti ünnep. Az ország hivatalos virága a kimirszeniának nevezett orchidea-hibrid, szobrai előtt mindenkinek meg kell hajolnia – ez alól természetesen a turisták sem kivételek. Halála után fia, Kim Dzsong Il lett 1997. október 8-án a Koreai Munkáspárt vezetője. Ezt követően Kim Dzsong Il lett a Nagy Vezető, Kim Ir Szen pedig az Örökkévaló Vezető. [2] [3] [4]
Forrás:
[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Kim_Ir_Szen
[2] http://www.stop.hu/articles/article.php?id=120740
[3] Britannica Hungarica 3 – Bitlis Chamorro
[4] http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany
|
