Arcok > Történelmi arcok > Joszif Visszarionovics Sztálin (1878 - 1953)

Grúz származású szovjet diktátor, generalisszimusz. Joszif Visszarionovics Sztálin eredeti neve Dzsugasvili; 1878. december 18-án született Oroszország grúziai tartományában, Goriban. Édesapja Visszaron Ivanovics Dzsugasvili cipőbolt tulajdonos, édesanyja Jekatyerina Georgijevna Geladze volt. A négy gyermek közül csak Sztálin élte meg a felnőttkort. Anyja Szoszónak becézte. [1] [3]

1888-ban, egy helyi görög keleti elemi iskolában kezdte tanulmányait. Egy évre rá apja kivette az iskolából, hogy üzletében foglalkoztassa, de erősakaratú anyja kiharcolta, hogy Joszif mégis folytathassa az iskolát. Már fiatalon is sokat olvasott, s remekül tanult – az iskola legjobb tanulói közé tartozott. 1894-ben kitüntetéssel végezte el az elemit. Tanítója javaslatát megfogadva édesanyja tovább taníttatta – így került a szigorú tbiliszi papi szemináriumba. [1]

1895-ben kapcsolatba került a Kaukázuson túlra száműzött orosz forradalmi marxista csoportokkal. 1896 és 1898 között a tbiliszi iskolában marxista diákkört vezetett, amelynek keretein belül tanulmányozta Karl Marx és Friedrich Engels munkáit. 1898-ban Tbilisziben a Központi Vasúti Műhely dolgozóinak marxista körét kezdte vezetni. Tantervet készített a marxista munkáskörök számára. Megszervezte a különféle politikai kiáltványok nyomtatását, részt vett sztrájkok szervezésében és a tbiliszi proletariátus harcának irányításában is. [1]

1899-ben a marxizmus tanainak terjesztése miatt elbocsátották a szemináriumból, ezért a Fizikai Kutatóintézetben helyezkedett el. 1900-ban, a május elsejei rendezvényen, a munkásoknak mondott beszéde utána hozzálátott a Központi Vasúti Műhely munkásai tömegsztrájkjának megszervezéséhez. [1]

1901-ig a Tbiliszi Fizikai Kutatóintézetben kellett rejtőzködnie a rendőrség elől. Ebben az évben a munkások május elsejei demonstrációjának vezetését is magára vállalta. Megválasztották a szociáldemokraták első tbiliszi bizottságába, amelynek tagjai leninista tanokat követtek. Ezt követően Batumiba ment, ahol szociáldemokrata szervezetet alapított. 1902-ben, egy illegális nyomdában szociáldemokrata röplapokat készíttetett, és terjesztette is őket. Március 9-én Batumi üzemeinek 6000 dolgozója részvételével tüntetést szervezett az előző nap során letartóztatott 300 tüntető szabadon bocsátásáért. A demonstrálókat megtámadták a rendőrök: 15 munkást megöltek, 54-et megsebesítettek, 500 tüntetőt pedig letartóztattak. Aznap éjjel Sztálin egy közleményt szerkesztett, ami a tüntető munkások meggyilkolásáról adott hírt; ezért április 5-én letartóztatták és börtönbe zárták. Sztálin a börtönből is vezette Batumi szociáldemokrata szerveződéseit, továbbá röplapokat írt, a rabok között pedig agitációs munkát végzett. [1]

1903-ban megválasztották a szociáldemokraták Egyesült Kaukázusi Bizottságnak tagjává. Ekkoriban vette fel a Koba (fékezhetetlen) becenevet. Nem sokkal ezután forradalmi tevékenysége következményeként Kelet-Szibériába, Irkutszkba toloncolták, ahol első alkalommal kapott levelet Lenintől. [1]

1904-ben megszökött, majd visszatért Tbiliszibe, az Egyesült Kaukázusi Bizottság élére, s Credo címmel programtervezetet készített, amiben a Párttal kapcsolatos eszméit fejtette ki. Ez év júniusában bolsevik bizottságot alapított. Decemberben a bakui munkások általános sztrájkjának élére állt. 1905. decemberében részt vett az első Összoroszországi Bolsevik Konferencián, ahol személyesen is találkozhatott Leninnel. [1]

1906-ban az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZM) vezetőjévé választották. Ismertethette a forradalom bolsevik taktikájáról alkotott elképzeléseit is. Júniusban megjelent az Akhali Ckhovreba című lap első száma, amelynek lapigazgatója Sztálin lett; cikksorozat is indult, „Anarchizmus vagy szocializmus?” címmel. [1]

1907-1908-ban újabb lapok, folyóiratok, cikkek jelentek meg Sztálin munkásságának eredményeként. [1]

1910-től kezdve a Párt Központi Bizottságának képviselője lett, s már januárban javaslatot tett egy általános pártgyűlés összehívására. Javasolta, hogy helyezzék át a Párt vezetését Oroszországba, valamint adjanak ki egy országos orosz napilapot. Márciusban újfent letartóztatták a cári hatóságok, s a bakui Bailov börtönbe zárták. Szeptemberben kézhez kapta a kaukázusi alkirály határozatát, ami öt évre kitiltotta a Kaukázusból. A börtönben eltöltött idő alatt ismét kapcsolatot létesített Leninnel. [1]

1911. júniusában jelölték a Párt konferenciájának szervezőbizottságába, június végén pedig felmentették az őrizet alól. Titokban Pétervárra utazott, ahol kapcsolatba került a bolsevikokkal és a Párt helyi szervezetével is. Azonnal letartóztatták, és Vologdában rendőri felügyelet alá helyezték. [1]

1912. januárjában a Hatodik Pártkongresszus megválasztotta a Bolsevik Párt Központi Bizottságának tagjává, és megbízta az oroszországi forradalmi tevékenység irányításával. Korábbi becenevét lecserélve, felvette a Sztálin (acélos) nevet. [1] [3]

1915. februárjában levelet írt Leninnek, amelyben kritizálta az opportunista (pillanatnyi előnyért megalkuvó, elvtelenül alkalmazkodó) nemzetközi szociáldemokráciát. Ez év nyarán Monasztirszkojban gyűlést tartottak az OSZM Központi Bizottságának száműzött tagjainak és a Duma bolsevik képviselőinek részvételével. Novemberben ismét levélben fordult Leninhez. [1]

1916. februárjában elküldte a pártnak a nemzeti kérdésről írt munkáit, aminek köszönhetően a következő évben megkapta a Pravda szerkesztését. 1917-ben részt vett a cári rendszer elleni októberi forradalomban, s az ezt követő polgárháborúban katonai parancsnok is volt. Júliusban Lenin (Finnországból) folyamatosan küldte nekik a cikkeket, azonban egyiket sem közölték le. Szverdlov halála után Lenin őt bízta meg, hogy egységesítse a párttagságot: 1917-1923 között Sztálin a nemzetiségi ügyek és az állami ellenőrzés népbiztosa volt. 1919-ben az orosz kommunista párt Politikai Bizottságának tagjává választották, 1922-ben pedig ő lett a pártfőtitkár. Lenin első agyvérzése után félt, hogy nem tudja majd irányítani Sztálint, ezért le akarta váltatni (haláláig még két agyvérzése volt). Végakaratában, erőszakosságára hivatkozva, javaslatot tett Sztálin elmozdítására a pártfőtitkári székből, de mivel utódot nem nevezett meg, végül Sztálin maradt a főtitkári pozícióban. [1] [2]

A legveszélyesebbnek ítélt Trockijjal szemben Zinovjevvel és Kamenyevvel ideiglenes, háromfős vezetést (úgynevezett „trojkát”) hozott létre, 1924-től pedig, az egyeduralom megszerzése érdekében sorban számolt le ellenfeleivel, többek között Trockijjal és Buharinnal, valamint korábbi szövetségeseivel, Zinovjevvel és Kamenyevvel is
Tömeges letartóztatások és deportálások kezdődtek. A halálbüntetést kiterjesztette a 12 és 16 év közötti gyermekekre is, mivel azok az éhhalál elől menekülve, bandákba verődve fosztogatták az országot. Külpolitikáját tekintve Sztálin a Szovjetunió nemzetközi elismertségét tartotta a legfontosabbnak, vezetése alatt mégis sok nagyhatalommal megromlott Oroszország viszonya. [1]

1928-ban Sztálin meghirdette a kollektivizálást és az első ötéves tervet, valamint a földek állami tulajdonba vételét. A kollektivizálás során 11 millió, döntően orosz és ukrán kulákot (jómódú parasztot) telepítettek ki, akik közül több mint egymilliót öltek meg. Ennek következtében 1930 és 1932 között sok százezer ukrán halt meg. Sztálin nem sokkal később hozzáfogott a Szovjetunió nehéziparának erőszakolt fejlesztéséhez is. [1]

1935-re teljes diktatúrát épített ki Oroszországban. Leszámolt fő politikai ellenfeleivel – parancsára százezreket végeztek ki. 1939-ben megnemtámadási egyezményt kötött Németországgal, Hitlerrel pedig megállapodott Lengyelország felosztásáról. 1940-ben háborút kezdett Finnországgal, azonban a remélt gyors győzelem helyett véres csatákat kellett vívnia szervezetlen seregének, amely 1941-re tudta csak legyőzni a finn hadakat. 1941. májusától pártvezetői funkciója mellett a miniszterelnöki széket is megszerezte magának. 1941-től 1945-ig az Állami Honvédelmi Bizottság elnöke, és a Szovjetunió Hadseregének főparancsnoka volt. [1] [2] [3]

1941-ben Németország megtámadta addigi szövetségesét, Oroszországot, így Sztálin az Amerikai Egyesült Államokkal és Nagy Britanniával kezdeményezett tárgyalásokat. [3]

A nyugati erők ütőképes „társra” találtak a náci Németország ellenében, a Sztálin által vezetett Szovjetunióban. Sztálin a szövetségesek tanácskozásain Rooseveltet befolyásolva gyakran sikeresen vitte keresztül akaratát Churchill-lel szemben. Oroszország legfőbb ellensége immáron a náci Németország lett. 1942. november 22-én Sztálingrádnál döntő fordulat következett be a háború menetében: a szovjet túlerő bekerítette, majd megsemmisítette a Paulus tábornok által vezetett VI. német hadsereget. Ezzel a fordulattal vette kezdetét a német hadsereg kiszorítása a Kaukázus térségéből, és közvetett módon Oroszország többi megszállt területéről. [2] [3] [4]

Innentől fogva a Vörös Hadsereg fokozatosan szorította vissza a „Tengely” erőit, sorban visszafoglalva, illetve megszállva Kelet- és Közép-Európa országait, köztük Magyarországot is. A háború záró akkordjaként elfoglalták Berlint, s pár nappal később, 1945. május 8-án Németország kapitulálásával véget ért a II. világháború.
A háborút követően Sztálin számára a kommunizmus eszméinek terjesztése volt a legfontosabb cél. Kiterjesztette a Szovjetunió befolyását Kelet-Európa főleg azon országaiban, amelyek szövetségeseként harcoltak a második világháborúban. A Szovjetunióhoz csatolták a Balti-államokat (Észtországot, Lettországot, Litvániát), Finnországtól Káréliát, Romániától Besszarábiát és Magyarországtól az 1939-ben visszafoglalt Kárpátalját. Sztálin egyre növelte hatalmát, amit újabb és újabb bűnökkel, a terror egyre erőteljesebb alkalmazásával igyekezett megszilárdítani. 1947-től kezdve elkerülhetetlennek látta a harmadik világháború kitörését, és erőltetett fegyverkezésbe kezdett, erre kényszerítve csatlós államait is. A hatalomtól megittasulva egyre zavarodottabbá vált, s minden mögött ellene irányuló összeesküvést látott; azzal vádolta meg zsidó orvosait, hogy meg akarják gyilkolni őt. [2] [3]

A szovjet diktátor 1953. március 5-én vidéki rezidenciájában halt meg – a kórboncnoki jelentés szerint agyvérzés okozta halálát.
Sztálin halála mélyen megrázta a szovjet birodalmat. Hatalmi vákuum keletkezett, mivel nem volt előkészítve az öröklés, így a hosszú ideje megkövült szovjet belpolitika hirtelen „ingataggá” vált. Kollektív vezetés került hatalomra Malenkov miniszterelnök, Berija belügyminiszter és Hruscsov, az SZKP főtitkárának személyében. [5]

Forrás:

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Joszif_Visszarionovics_Szt%C3%A1lin
[2] http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/sztalin.html
[3] http://www.rev.hu/sulinet56/online/szerviz/kislex/biograf/sztalin.htm
[4] http://teka.t-online.hu/filmadatlap.html?fid=1332
[5] http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=409