Arcok > Történelmi arcok > Winston Churchill (1874 - 1965)

Brit államférfi, katona, Nobel-díjas író. Lord Randolph Henry Spencer Churchill brit pénzügyminiszter, és Jennie Jerome, egy befolyásos bankár lánya gyermekeként, 1874. november 30-án az angliai Oxfordshire-ben található Blenheim Kastélyban született. Anyja igen könnyelműen vette terhességét: hajtóvadászat közbeni esése indította el a szülést – később pedig társadalmi kötelezettségei miatt alig törődött a gyermekkel, és nevelését is dajkára bízta. Ez persze később meg is látszott az egyre inkább agresszívvá váló, mindig bizonyítani akaró, dadogó fiatal Churchillen. Tanulmányait a londoni Harrow Schoolban kezdte, majd a sandhursti Royal Military College-ben fejezte be. [1] [2]

Nem sokkal édesapja halála után (1895), az Angol királynő negyedik személyes huszárezredébe sorozták be, majd 1899-ig haditudósítóként dolgozott. 1900-ban parlamenti képviselőnek választották az Oldham választókörzeti Alsóházba. Nem sok időt töltött el a parlamentben mint konzervatív képviselő, mivel pártján belüli nézeteltérései miatt 1903-ban átpártolt a Liberálisokhoz – emiatt sokan komolytalannak, "politikai szélkakasnak" tekintették. Első kormányzati megbízatását 1905-ben kapta: a gyarmatügyi miniszter helyettese lett. 1910-11 között az Asquith-kormány belügyminisztere volt. Szorgalmazta a bányászati törvény megalkotását, fellépett a börtönviszonyok javításáért, foglalkozott a halálbüntetés problémájával. 1911-15 között haditengerészeti miniszterként az első világháborúra való felkészülésben vállalt jelentős szerepet; eltökélt szándéka volt, hogy fenntartsa Anglia haditengerészeti fölényét. [1] [7]

Az I. világháború kitörésekor különösen életerős és tettre kész volt: megszervezte Antwerpen védelmét, majd a Dardanellák, a mai Törökország fővárosát védő tengeri erődítmények sora ellen indított támadást Gallipolinál, 1915. május 26-án, azonban mindkét terve kudarcot vallott: közel 60 ezer angol katona vesztette életét az ütközetek során. Lemondott a haditengerészeti posztról, és 1915. november 18-án, önként a frontra indult. 1916. júniusában mégis visszatért Londonba és kérte a katonai szolgálat alóli felmentését. 1917-ben Lloyd George liberális kormányában kapott hadügyminiszteri megbízást. Elképzelései szerint a nyugati hatalmaknak közös erővel kellett volna megfékezniük az egész világra fenyegetést jelentő lenini kommunista rendszert. Az 1922. novemberi választáson Churchill kibukott a parlamentből, a Lloyd George vezette liberális frakció pedig életképtelenné vált, így Churchill gyakorlatilag párt nélkül maradt. 1924-ben, a konzervatív választási sikert követően pénzügyminiszter lett. Ekkor követte el karrierje legnagyobb hibáját: 1925-ben a pénzügyi szakértők hibás tanácsára támaszkodva visszaállította a fontsterling háború előtti aranyparitását. Ezzel 12%-kal felértékelte a brit valutát, megdrágítva az exportot. 1926. május 3-tól május 12-ig irányította a British Gazette lapot, amellyel a hibás pénzügyi politikája következtében szerveződött általános sztrájk ellen kívánt fellépni. Fontos szerepet játszott az 1927-es szakszervezet-ellenes törvények keresztülvitelében, így megromlott a viszonya mind a Munkáspárttal, mind pedig a szakszervezetekkel. MacDonald második munkáspárti kabinetjének megalakulása után 10 évig nem jutott kormányhivatalhoz. [1] [5]

1931-ben az Indiai Védelmi Liga élén, a reformtörvény ellen folytatott kampányt, melyet 1935-ben végül el is fogadott a kormány. Ellenezte az angolok indiaiakhoz fűződő békés viszonyát. Szerinte Mahatma Gandhival inkább leszámolni, mintsem egyezkedni kellett volna. Politikai hanyatlása ellenére írói munkássága viszont sikeres és jól jövedelmező volt. Rengeteg újságcikke jelent meg, s emellett képes volt befejezni az I. világháborúról – és önmagáról – szóló hatkötetes munkáját. [1] [5]

Churchill időben felismerte Hitler egész világra fenyegetést jelentő tervét, ezért ezt időről időre hangsúlyozta az angol kormánynak. Fontosnak tartotta volna a brit légi haderő ütemes fejlesztését, ezért tárgyalásokat folytatott a német nácizmust ellenző országokkal. Baldwin, majd 1937. májusától Chamberlain békés politikáját elutasította. A Hitler-ellenes összefogásba a Szovjetuniót is be szerette volna vonni. A hatalom birtokosai Churchill elutasító politikája miatt egyre kevésbé látták őt szívesen bármilyen hatalmi pozícióban. [5]

1939-ben kitört a második világháború: Németország megtámadta Lengyelországot. A közhangulat megváltozott, s ettől kezdve Churchillnek is hinni kezdtek – a korábban taszító harciassága vonzó erény lett. 1939. szeptember 3-án ismét tengerészeti miniszter lett. Ugyanezen a napon Chamberlain angol miniszterelnök bejelentette, hogy Anglia hadban áll Németországgal. Az 1940-től számított másfél év Anglia számára igen sötét korszak volt; egyedül harcolt a győzelmektől megittasult náci Németország ellen. 1940-ben, miután Németország megszállta Hollandiát és Belgiumot és Chamberlain lemondott, VI. György, az akkori király Churchillt bízta meg az új kormány megalakításával. Churchill előtt megnyílt az út, hogy munkáspárti és liberális miniszterek bevonásával nemzeti koalíciós kormányt alakítson. Kormányfői tisztsége mellett a védelmi tárca megtartásával és a vezérkari főnökök bizottságának irányításával teljhatalmat szerzett magának a hadvezetésben is. Továbbra is elutasította a béketárgyalások kezdeményezését Németországgal. 1940-ben, az angliai csatában, illetve 1941-ben, az atlanti-óceáni csatában a brit légierő és flotta helytállása szavatolta a szövetségesek sikereit.

Churchill és Roosevelt 1941 folyamán többször is találkozott. Közösen fogalmazták meg az Atlanti Chartát (1941. augusztus 12.), melyben megállapodtak arról, hogy
- országaikat sem területileg, sem más módon nem kívánják gyarapítani,
- nem kívánnak olyan területi változásokat, amelyek nincsenek összhangban az érintett népek szabadon kinyilvánított óhajával,
- tiszteletben tartják minden népnek azt a jogát, hogy megválaszthassa, milyen kormányzati formában kíván élni,
- nagy és kis államok, a győztesek és a legyőzöttek, egyenlő feltételekkel vehessenek részt a világkereskedelemben és juthassanak hozzá a világ nyersanyagaihoz,
- valósuljon meg valamennyi nemzet legteljesebb együttműködését abból a célból, hogy valamennyiük számára megteremthessék a jobb munkakörülményeket, a gazdasági haladást és a szociális biztonságot,
- a náci zsarnokság teljes megsemmisítése után olyan békét remélnek, amely minden nemzetnek lehetővé teszi, hogy határain belül biztonságban éljen,
- ez a béke minden ember számára lehetővé kell, hogy tegye az akadálytalan hajózást a tengereken és az óceánokon
- a világ nemzeteinek mind gyakorlati, mind eszmei megfontolásból le kell mondaniuk az erő alkalmazásáról.

1941. decemberében Churchill és Roosevelt megállapodtak arról, hogy először Németországot és a nácizmust kell gyökeresen kiirtani Európából, illetve megegyeztek a két ország együttműködéséről az atombomba előállításának vonatkozásában. Churchill fontos döntése volt, hogy a megtámadott Szovjetuniónak minden segítséget igyekezett megadni a közös ellenséggel szemben, viszont mindent elkövetett a kommunizmus térhódításának megakadályozása érdekében. A háború megnyeréséhez vezető utat azonban sokan másként látták. Roosevelt a nyugati, Churchill viszont az észak-norvégiai partraszállást erőltette, az angol-amerikai viszony pedig egyre feszültebbé vált. [1] [5] [6] [7]

1942. augusztusában Churchill miniszterelnöki pozíciója meggyengült. Moszkvába repült és feltétlen támogatásáról biztosította Sztálint. 1943-ban Sztálin, Roosevelt és Churchill teheráni találkozóján a második frontról született végső elhatározást hozta. 1943. november 28-án, a teheráni konferencián elutasították Churchill balkáni partraszállásra vonatkozó terveit. [4]

Churchill a szövetségesek egyik legmeghatározóbb egyénisége volt, de a háború utolsó évében már egyre kevésbé vették figyelembe, egyre kevésbé tudta érvényesíteni akaratát.
1944. októberében Churchill újra Moszkvába látogatott, és tárgyalásokat kezdeményezett Sztálinnal, mivel az Egyesült Államokkal egyre inkább megromlott a viszony. 1944-ben világosan látszott, hogy Kelet-Európa sorsáról a brit miniszterelnök és Oroszország dönt majd, amerikai részvétel nélkül. Churchill úgy gondolta, hogy Sztálin tiszteletben tartja majd az Atlanti Chartát, ezért átengedte a Balkán és Kelet-Közép-Európa feletti fennhatóságot. 1945. januárjában Churchill táviratban kérte Sztálint a későbbre tervezett szovjet offenzíva mielőbbi megindítására. 1945. júliusában a konzervatívok választási vereségét követően Clement Attlee vette át a miniszterelnöki tisztséget.
1945. szeptember 2-án véget ért a második világháború. Az amerikai Missouri csatahajón aláírták a japán fegyverletételről szóló okmányt. [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7]

1946. március 5-én, a "Vasfüggöny-beszéd" alkalmával az amerikai Missouri állambeli Fultonban kijelentette, hogy vasfüggöny ereszkedett le Európára, valamint a nyugati hatalmak szövetségre lépését szorgalmazta. 1946. szeptemberében lépéseket tett a francia-német viszony javítása érdekében (Zürichi beszéd az európai egységről). 1951-ben másodszor is miniszterelnök lett, de kevés időt fordított a kormányzati feladatokra; célja a Nyugat és a Kelet összebékítése volt. 1953-ban irodalmi Nobel-díjat kapott, részben a The Second World War (A második világháború) című könyvért. Ugyanebben az évben szélütés miatt kezelték. 1953. áprilisában megkapta a Térdszalagrend címet: lovaggá ütötték. 1955-ös lemondásában betegeskedése is nagy szerepet játszott. 1963. április 9-én tiszteletbeli amerikai állampolgárrá avatták. 1965. január 24-én, Londonban bekövetkezett haláláig nem vállalt már politikai szerepet. [1] [5] [7]

Churchill életére és munkásságára úgy tekintett vissza, mint egy hatalmas bukásra. A brit emberek szemében viszont mindig az a férfi marad, aki szembe mert szállni a német hadsereggel, és magával Hitlerrel is. Sokan „a legnagyobb angolnak” tartják. [7]

Forrás:

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Winston_Churchill
[2] http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/churchill.html
[3] http://www.geocities.com/tapir32hu/church.html
[4] http://bagolykonyvkottabolt.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=572
[5] http://www.lemontree.hu/egyebkep/linkkep/history/szemelyek/churchill.htm
[6] http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/k10812.html
[7] http://www.historia.hu/archivum/2003/0307borhi.htm