Középiskola > Műelemzések > A kishivatalnok alakja az orosz realizmus irodalmában

Realizmus:
A szó jelentése: valósághű ábrázolás
A 19. században a romantika mellett kialakult művészeti irányzat, amely a polgársághoz kapcsolódik. a realista művész feladata a társadalmi valóság átfogó, hiteles ábrázolása, az ellentmondások és hibák föltárása, a társadalmi erőviszonyok tükrözése.

Ábrázolásmódja: a valóság pontos megfigyelése és tárgyilagos bemutatása, objektivitása

Módszere: a típusalkotás. A típus általános tulajdonságokat hordoz, a társadalom egy-egy csoportját képviseli, de az általános tulajdonságok mellett egyedi vonásokkal is rendelkezik. A tipikus hősök tipikus körülmények között szerepelnek.

Stílusára jellemző: a beszélt nyelv fordulatainak alkalmazása, a hosszú romantikus körmondatok elhagyása. Előadás módja részletező, felsoroló. A romantikus és realista vonások gyakran egyazon művön belül is megfigyelhetők.

Az Orosz realizmus:

1. Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809-1852)
Az orosz kritikai realizmus megteremtője.
Ukrajnában, Szorocsinciben született. Pétervárott hivatalnok, segédírnok lesz. Éhbérért dolgozik, és nyomorúságos körülmények között él. Ekkor ismeri meg a hivatalnokok szürke, egyhangú életét, lélekölő munkáját. Végül Puskin segítségével egyetemi katedrát kap, és történelmet tanít. Közben elbeszéléseket, regényeket ír. Írásai miatt gyakran zaklatják. A támadások elől 1836-ban külföldre utazik és csak 1848 tavaszán tér vissza Oroszországba. 1852-ben Moszkvában hal meg.

Művészete: az úgynevezett kisember-irodalom megteremtője. Műveiben a realizmus jellegzetes vonásai figyelhetők meg. Romantikus elbeszélésekkel kezdi pályáját. Ezek lírai, tréfás, fantasztikus történetek.


A köpönyeg (groteszk elbeszélés, 1842):

Főhőse: Akakij Akakijevics a kisember, a kishivatalnok típusa.
Gogol az első az irodalomban, aki a kisember nyomorúságát, kiszolgáltatottságát, megalázottságát ábrázolja. A kishivatalnok (csinovnyik) monoton, egyhangú munkát végez, képtelen a magasabb rendű szellemi tevékenységre. Élete szürke, egyhangú és sivár, de ő ezt már nem is érzi, lelkileg már eltorzult.
Fordulópont: elszakad a köpenye, újat kell csináltatni. Ettől megváltozik a viselkedése, hirtelen lesz célja, értelme az életének, de ebben az a tragikus, hogy e kisszerű cél jelenti számára az élet értelmét.
Az író kemény bírálatot mond a cári Oroszország hivatalnokrendszeréről. Gogol nem neveti ki hősét, hanem szánalommal és részvéttel ábrázolja nyomorúságos sorsát. Mint groteszk művet, a szélsőség a túlzás, a tragikum és komikum vegyülése jellemzi.
A mű fantasztikus fordulattal zárul: Akakij szellemként visszajár és ellopja az emberek köpenyét.

Groteszk: összetett esztétikai kategória, amelyben a fenséges, a félelmetes és torz elemek ötvöződnek a mulatságos, nevetséges és bájos vonásokkal, így hatásuk egyszerre komikus és tragikus.

2. Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910)
Az orosz realizmus legnagyobb alakja.
Jasznaja Poljanában született. Iskoláit Moszkvában végzi, 1857-ben külföldi utazásra indul (Németország, Franciaország). Külföldi útja előtt részt vesz a Krími háborúban (1853-1856). Visszatér Moszkvába.
Sajátos erkölcsi elveket vall, ez a tolsztojanizmus: a szeretet erejét és hatalmát hirdeti, a jövőt a parasztságban látja, prófétaszerepet vállal, célja a világ boldogítása.(Két tiszta erkölcsű ember létezik számára: a paraszt és a gyermek). Iskolát alapít parasztgyermekek számára, ahol ő maga is tanítja a diákokat. Idő korában elindul, hogy eszméit hirdesse, s egy kis falu állomásán hal meg, onnét viszik vissza Jasznaja Poljanára.

Műveit a realista stílus jellemzi. Célkitűzései, eszmerendszere idealista, nem megvalósítható.

Ivan Iljics halála (kisregény, 1886)

Sajátos a regénykezdet és a szerkesztés: Ivan Iljics halálával indul (megfordított időszerkesztés). Az író különböző emberi kapcsolatokat mutat be a mű elején. Konkrétan azt, hogyan viszonyulnak a halálhírhez a főhős munkatársai és családja (felesége, kamasz lánya, kisfia - a 10 éves Kolja). Senki nem sajnálja, egyedül a kisfia érez részvétet iránta.
A mű második része Ivan Iljics visszaemlékezése a gyermekkorára, az ifjúkorra és a felnőttkorra. A főhős teljesen hétköznapi módon, az elvárásoknak megfelelően él. Nem tesz semmi különlegeset, nem lóg ki a sorból, azt teszi, amit elvárnak tőle, méh a házassága is megszokáson alapul, nem szerelmi házasság. Halála is csak egy egyszerű, kis dolgon múlik (függöny felrakása közben leesik a létráról). A főhős lelkében lejátszódó folyamatokat mutatja be.
A mű értéke a bírálatban rejlik. Az író kemény bírálatot mond a kapitalista iszonyokról, az orosz hivatalnokrendszerről és az emberi jellemről.

3. Anton Pavlovics Csehov (1860-1904)
Csehov a 20. századi drámairodalom egyik legnagyobb megújítója. A novella műfajának megújítója, s az ún. „drámaiatlan” dráma megteremtője.
Taganrogban született. Moszkvába költözött és orvosi egyetemet végzett. Hivatásával hamar felhagyott és hivatásos író lett. Badenweilerben halt meg, ahová tüdőbaját gyógyítani utazott.

Drámáit drámaiatlan drámáknak szokás nevezni a cselekmény hiánya miatt. Nincs bennük érdekfeszítő történet, hagyományos konfliktus. A hősök fölösleges emberek, mindenki szenved saját elrontott, kisiklott élete miatt. Nem tudnak sem önmagukon, sem másokon segíteni. Vágyakoznak valami szebb, boldogabb, tartalmasabb élet után, de ezek a légvárak semmivé foszlanak. Keresik ugyan egymást, mégis mindenki végzetesen magára marad szorongásaival, kételyeivel sorsuk egyszerre tragikus és komikus. Drámáiban az összetűzések a lelkek mélyén zajlanak, és hirtelen robbannak ki, ezért tekintik darabjait a lélektani dráma előfutárainak.

A csinovnyik halála (novella, 1883)

A történet semmiről sem szól. Ironikus és groteszk. A hivatalnok végtelen megalázkodása a túlzásokig jut el. Nincs jelentősége. A hivatalnoki réteg megalázkodását ábrázolja, kiszolgáltatottak, a végtelenségig feszíti a húrt, aztán meghal. Karikatúra, torztükör a hivatalnoki réteg elé. Nem élő figura, egy tulajdonságot nagyít ki, karcolat. Megalázkodás, talpnyalás. A történet egyetlen rövid kis cselekményt tartalmaz, hangvétele groteszk. Az egész mű paródia, a hivatalnok természetéről, melynek egyik jellemvonása a szolgalelkűség, a megalázkodás. A csinovnyik létnek ez az eleme, a kiszolgáltatottság érzéséből is fakad. Csehov eszköze a túlzás,a nagyítás,a befejezés pedig abszurd és tragikomikus.