A Húsvét előtt Babits Recitativ című kötetében jelent meg 1916-ban. Ugyanezen kötetében látott napvilágot a Levél Tomiból, a Cigánydal és a Május huszonhárom… is. A költő pályakezdőként írta művét. Ezen pályaszakaszára jellemző a világháború bírálata, a humanista értékek és az emberi élet védelme érdekében tiltakozó a világ elé kiálló magatartás. A vers legfontosabb mondanivalója, hogy nincs értelme a felesleges vérontásnak, rombolásnak, a háború helyett békére van szükség. Nagyobb diadal egy hosszú időn át tartó békét elérni, mint öldökölni. A nyugatosok közül Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára című verse foglalkozik ugyanezen témával továbbá Kosztolányi Dezső: Pokol című novellája.
A mű első része a háborúval foglalkozik, zaklatott lelkiállapotra lehetünk figyelmesek, melyet az enjambement fejez ki. Az egész egység összesen 1 mondatot számlál. Ez a mondat egymásba indázó mellékmondatok sora. A második részére a letisztult népi rigmusszerű, könnyed dalformájú a békét kifejező nyugodtabb egység követi. Megállapítható, hogy a vers ez alapján 2 szerkezeti egységre tagolható. Az első szerkezeti egység központi témája a háború, míg a másodiké a béke. Ezen egységek hangulatukban is eltérőek. Az első egységben a szenvedély szétfeszíti a formákat, míg a másodikban a könnyed, magyaros dalforma jelzi a lélek viharainak elcsitulását.
Az első szerkezeti egységben, Babits négyszer tér vissza a szenvedést is vállaló feltételes mellékmondat egy visszarettenő, megszakított főmondat kezdetével. „S ha kiszakad ajkam, akkor is…”, „ha szétszakad ajkam, akkor is…”, „s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is…”, „de ha szétszakad ajkam, akkor is…”. Ezek teremtik meg a szerteágazó mondatok útvesztőiben a rendet, alkotják a vers gerincét. Ezzel arra következtethetünk, hogy Babits rendkívül elszánt, bármi áron elmondja, amit el kell mondania, bármire képes lenne, csak a háború érjen véget. A cím a föltámadást, a béke eljövetelének reményét ígéri. A vers egészének tartalmához úgy jön a cím, hogyha sikerül kialkalmazni a békét, akkor eljön az emberiség számára a feltámadás. A „március”, „szél” és a „vér” a vers visszatérő szavai, melyek a háborúra utalnak. A „vér” szó többször előkerül a szövegben különféle jelentésében (szél íze – „sós, vérizü széltől részegen”, vérzés – „ha vérbe lábbad a dallal”, vérengzés – „március friss vérizgalma”…). Ezek között ellentét van. A "vér" és a "szél" szavak környezetében rendszeresen megjelenik az "ízlelés" és a "dal, ének" szó is. Ezeket párhuzam köti össze. Az ének véres, ugyanis nagy erőfeszítés árán vette rá magát Babits, hogy előadja nyilvánosság előtt, továbbá a vers küldetésének lehetetlenségét is megfogalmazza ez a kifejezés. Babits egyértelműen az első világháború ellen lázong művében. Néhány sorában egyértelműen megfogalmazza szembenállását: „de nem győzelmi ének az énekem, érctalpait a tipró diadalnak nem tisztelem én, sem az önkény pokoli malmát”, „géphalál”, „nép-gépet, a vak hőst, kinek minden lépése halál…”. A költő a háborút a gép és a malom metaforájával teszi szemléletessé. A közös jegy a hasonló és a hasonlított között az értékpusztítás, a mindent felőrlő erő. Ezt a metaforát igék teszik szemléletesebbé: „őröl”, „roppantva tör szét”, „ morzsolja”, „arcába köpi”. Az 5. vsz. komplex költői képe egy látomást tár elénk, a háborúpusztító hatását, melynek hatása a malom metaforájából ered. Ez a kép monumentális méreteket ölt, ezzel szemben a 6. versszakban a kép beszűkül kis hazánkra. Erre az E./1. és a T./1. Személyes alakok alapján következtetünk. A 7. versszakban indul a költemény harmadik nagy körmondata. Ha a közbeékelt jelzőket, felsorolásokat és mellékmondatokat figyelmen kívül hagynánk, a mondat így hangzana: "Én nem a győztest énekelem, … hanem azt, …ki először mondja ki azt a szót,…hogy elég."
Sokkal hatásosabb e rövid mondat 2 vsz.-ként megfogalmazva, érzékletesebben mutatja meg a költő küldetésvágyát, a felfokozott életérzését. A jelzők halmozása fokozza a várakozást, mindenki a felszabadító szóra vár a vers olvastán, mely kimondásával igen sokat vár Babits. A nyolc különböző jelzővel illetett szó: az "elég". A költő ezt háromszor, majd közvetlenül utána a "béke" szót ötször megismétli. Ezek az ismétlések az indulatok megnyugvását tükrözik.
Ezt követően a második szerkezeti egységet a könnyed, magyaros dalforma követi, mely jelzi a lélek viharainak elcsitulását. A húsvét fogalomköréhez tartoznak a népi rigmusok is, ebben a műben is fellelhető. A fél rímek csengése a húsvéti feltámadási ünnep alleluját hirdető harangszavát idézi, a mondatok és a ritmikai egységek egybeesése pedig a rendet, az áhított békét sejteti, ígéri. A két utolsó versszak ugyanazzal a köszöntő mondattal zárul. „adjon Isten bort, buzát, bort a feledésre”, mely eredetileg így hangzik: „adjon Isten bort, búzát, békességet.”. Babits a bort a feledésre kifejezéssel a háborús viszontagságok későbbi elfelejtését szeretné.
