Ady Endre: Csak jönne más
Hódolni kergettem elébed
A vágyak éhes csapatát,
Nomád, vad, büszke csapatát
A vérnek.
Irigyellek, szánlak, utállak,
Szerencsés koldusasszonya,
Királyi koldusasszonya
A Vágynak.
Csak tudnék én mást úgy kívánni,
Mint téged. Óh, csak jönne más.
Egy más asszony. Valaki. Más.
Akárki.
Ady Endre minden tekintetben különleges, újszerű, a hagyományokkal szakítani kívánó költőnk volt. Eleinte publicisztikáival, valamint radikális politikai beállítottságával és szabados életstílusával hívta fel magára a figyelmet, a költészettel csak mellékesen, kísérletképpen foglalkozott. Talán emiatt történhetett meg, hogy csak 29 éves korában, 1906-ban jelenik meg az első számottevő kötete. Az ebben található versek azonban már korántsem nevezhetők kezdeti szárnypróbálgatásnak. Érett, átgondolt alkotások, Ady tudatosan tervezett költői programjának indító művei. Ady – mint ahogy azt az Új versek bevezetőjében is megfogalmazza – küldetést vállal az irodalomban. Minden területen meg akarja újítani a költészetet, ha kell, saját pályafutásának feláldozása árán is.
Talán a legjelentősebb, legnagyobb port kavart művei az első igazi szerelméhez, Lédához írt versek. Ady a szerelmet egészen más szemszögből látja, mint elődei. Gyökeresen megváltoztatja az addig elterjedt szerelem-képet, lerántja róla az, a magasztosság leplét; nyoma sincs nála az eszményítésnek. Ady talán az első költőnk, aki belátja, hogy a szerelem nem harmonikus érzés, inkább hullámzó: szenvedély és gyűlölet, érzelmi hullámhegyek és hullámvölgyek váltakozása, amely nem jellemezhető egyetlen költeménnyel, sőt, egy egész életművel sem. A Léda-ciklus nem hasonlítható egyik addigi magyar költőnk hasonló művéhez sem. Nem követ olyan ívet, mint például Balassi Júlia-versei, igaz, az utolsó mű (Héja-nász az avaron) mégis valamiféle lezártságot sugall – ez azonban csak a látszat. A többi költemény teljes mértékben meggyőzi az olvasót, hogy Ady érzelmei annál sokkal mélyebbek, semhogy néhány vers elegendő lenne a bemutatásukhoz.
Számomra az egyik legérdekesebb, „legmélyebb” mű a Csak jönne más.
A vers egyszeri elolvasása után is megfogalmazódik az emberben, hogy nem lehetett könnyű dolga Lédának Ady mellett. A Csak jönne más fájdalmas, lírai vallomás arról, hogy a szerelem nem tarthat örökké. A költő azt a kínzó állapotot örökíti itt meg, amikor Lédát már kevésbé kívánja, mint korábban, mégsem tud elszakadni tőle; fogva tartja a régi érzés. Furcsa, a szerelmi költészetben szokatlan szavakkal és hangvétellel fogalmazódik meg ez az összetett lelkiállapot.
Az első versszak elvont képpel indul, megszemélyesítések, szimbólumok láncolatával. A költő lángoló szerelmét hivatott megjeleníteni ez a zaklatott négy sor. A szenvedély a vágyak éhes csapataként jelenik meg. Itt érdemes megjegyezni, hogy Ady – nem törődve a közfelháborodással – elsőként elemezte mélyen és megalkuvás nélkül a szerelem és a testi vágy közötti kapcsolatot. Tagadja a plátói szerelem létjogosultságát: igazi vonzalom nem létezhet testi kötődés nélkül.
Érdemes megfigyelni az első és a második strófa közötti éles kontrasztot: a múlt időből jelenbe való átmenet tovább növeli az érzelmi feszültséget. A két versszakot szinte csak a párhuzamos mondatszerkezet, valamint a többé-kevésbé hasonló versforma köti össze. Irigyellek, szánlak, utállak – ezek a halmozott igék a szerelem árnyoldalát fejezik ki, Léda, a vágy „királyi koldusasszonya” nem hagyja nyugodni Ady érzelmeit. Itt jelenik meg a szerelem ambivalens tulajdonsága: egy lelkiállapoton belül megfér a vágy és az utálat, az irigység és a szánalom.
Az utolsó versszak ismét új idősíkot teremt: a költő jövőre vonatkozó vágyait fogalmazza meg – látszólag. Tehetetlenségről árulkodik az első sor elkeseredett felkiáltása: Lédához fűződő kapcsokat nagyon nehéz, majdnem lehetetlen elszakítani. Az egyetlen megoldást egy másik asszony, egy új, erősebb fellángolás jelentené. Léda azonban nem mindennapi nő – ezt az is bizonyítja, hogy sokáig kitart Ady mellett –, nem könnyű hasonlót találni. Furcsa módon az egész vers felfogható egy elismerő bóknak, egy igazi szerelemvallásnak is, Ady sajátos stílusában.
Bárhogyan forgatjuk is a szót, megállapíthatjuk, hogy a Csak jönne más kegyetlen vers. Adyra jellemző volt ez a durva, másokat és önmagát is sárba tipró, kíméletlen hangvétel. Lédát ezzel a költeménnyel megalázza. Az utolsó sorokban világosan kifejezésre juttatja, hogy bárki másnak jobban örülne, mint neki, nem ő az egyetlen, akit szeretni képes. Mindeközben persze az is benne van a versben, hogy nem jön más, nem talált még Lédához fogható asszonyt – talán nincs is ilyen.
Ez a kettősség, harmónia és diszharmónia váltakozása jellemezte kettejük viszonyát. Végül, kilenc év elteltével „jött más”, Ady viszonya Lédával ekkor szűnt meg véglegesen. A Léda-versek a magyar irodalom egyik leghíresebb, legszenvedélyesebb szerelmi történetét örökítik meg.
