Középiskola > Műelemzések > A barokk főúri reprezentáció és műfajai

I. "A főúri"

A 15. század végén az arisztokrácia rendként vált le a nemesség elvben egységesnek tekintett tömegeiről. A főúri csoportnak - ha meg akarta őrizni a Mátyás király halála után megkaparintott hatalmat és a vele járó jövedelmeket -, le kellett választania magáról a soraiba beférkőzni kívánó középbirtokosokat. A főúri csoport elkülönülésének jele, hogy míg a középkori Magyarországon egyetlen, nemest a nemestől elválasztó cím létezett: a bárói titulus (s ez is inkább hivatalviseléshez volt kötve, mint származáshoz és vagyonhoz), addig a 16. század elejétől nálunk is megjelennek az európai főúri rangok.

A magyar barokk udvari kultúra a késő-reneszánsz korinak szerves folytatása, a hordozói: az erdélyi fejedelmek és a királyi Magyarország nagy arisztokrata családjai. Mivel a barokk kultúra kialakulásának az ellenreformáció a fő kiváltója és támogatója, főleg a királyi Magyarország arisztokratáit tarjuk a "klasszikus barokk kultúra" reprezentálóinak, az erdélyi udvarban kialakultat "protestáns barokknak" is nevezhetjük. A fejedelemségben arányaiban kevesebbet áldoztak fényűzésre, részben takarékosságból, részben a kálvinista erkölcsi felfogásnak köszönhetően.

A 17. század első felében csaknem az egész főúri rend vallást változtatott. A családok nagy része visszatért a katolikus hitre. Indítékaik többfélék voltak. Mióta a császári kormányzat a főkapitányi tisztség betöltésénél is figyelembe vette a vallási hovatartozást, számot kellett vetniük azzal, hogy a protestánsok kiszorulnak az országos főméltóságokból, a központi hivatalok, a kamarák és tanácsok zárva maradnak előttük, fiaik nem pályázhatnak a püspöki és más egyházi méltóságokra sem. Számot kellett vetniük azzal is, hogy az ország visszafoglalására egyedül képes nemzetközi szövetség szervezése elképzelhetetlen Róma nélkül. A jezsuiták nevelési rendszere is hatékonynak bizonyult: kemény napirendre, szigorú időbeosztásra szorítva, viselkedési kultúrára szoktatva készítette fel a főrangú ifjúságot az államférfiúi feladatok ellátására. Ekkor már országos főméltósági hivatalhoz felsőbb tanulmányok, egyetemi, jogi, filozófiai, gazdasági képzettség nélkül csak kivételes esetekben lehetett jutni Európa-szerte.

A 17. század főúri családjaiban a tanulás fontos érték, életstratégia lett. Fiaik a nagyszombati, gráczi, bécsi prágai, olmützi egyetemeket vagy kollégiumokat látogatták. Gyakorlati ismereteiket valamely országos főméltóság mellett sajátították el, és tanulmányaikat - miként Zrínyi Miklós, Sennyei István vagy II. Rákóczi Ferenc - külföldi, rendszerint itáliai tanulmányúttal koronázzák meg. Új jelenségként megjelenik "a főúri" mûvész, író, tudós: Zrínyi Miklós költőként, Esterházy Pál zeneszerzőként, II. Rákóczi Ferenc íróként is kitûnt. Megfelelő mûveltség, olvasottság, nyelvtudás hiányában a származás mint ajánlólevél önmagában már kevés. A tudás értéke megnövekedett, a tájékozottság és a szakismeret, miként a francia udvarban, Angliában vagy Bécsben, már itthon is áthidalhatta a rangbeli hátrányokat.

A nagybirtokosok európai szemmel is tekintélyes, gazdag embernek számítottak, több száz jobbágycsaláddal rendelkeztek, várakkal, néha várak tucatjaival büszkélkedhettek. Pompás, ha nem is kényelmes életet éltek, csak éppen pénzük nemigen volt nekik sem, legalábbis úgy a 16. század derekáig. Fügedi Erik[1] vette észre: az a néhány kimutatás, amelyik a 15-16. század fordulójának nagybirtokairól ránk maradt, azt sejteti, hogy a hagyományos jobbágyszolgáltatások csak annyi jövedelmet biztosítottak egy-egy birtokon, amennyi annak fenntartásához éppen elegendő volt (személyzet javadalmazása, építkezések, mindennapi élet). Főúri “reprezentációra", a király körüli forgolódásra, netán némi luxusra már máshonnan kellett fedezetet keresni. Nem csoda hát, hogy a főurak annyi harcot vívtak egymással a - többek között - tisztes jövedelmet is biztosító országos főméltóságokért.

Az arisztokrata/főúri státus szabályozott udvartartást követelt. Főuraink úgy vélték, hogy a Buda török megszállása után összeomlott magyar királyi udvart a Hofburg reprezentációja nem tudja kellően képviselni. A magyar királyi hagyományokat tudatosan továbbépítő erdélyi fejedelmi központ távol volt tőlük. Így a főméltóság-viselők mintegy a hivatallal járó kötelességüknek tekintették, hogy a régi királyi udvar emlékét őrző, ugyanakkor korszerû udvart tartsanak. A század középső harmadában felvirágzó magyar főúri udvarok korszerû, nemzetközi színvonalú központok voltak. A Batthyány-, Kéry-, Esterházy-, Erdôdy-, Bercsényi-családok kényelmes és reprezentatív rezidenciákká építtették át váraikat és kastélyaikat. Jacob Tollius holland utazó[2] a sivár végvidéket járva érkezett Csáktornyára: a tornácon karóba tûzött véres török fejek, odabent nagyszerû, mozaikkal és márvánnyal borított fogadóterem, oszlopcsarnok, fényes bútorok, kényelem, tisztaság- mint írja -, "mûvelt, olvasottsággal bíró család" fogadta. Az új értékrendet a főúri csoport "beavatott" költője, Gyöngyösi István így fejezte ki: "Ha otthonaink minden falai bekárpitoztatnak is dicséretes eleink régi képeivel, semmi az: mert nem azok, hanem egyedül magunk jeles cselekedetei nemesítenek és dicsőítenek bennünket."

A fényes főúri keretek között gazdagon bontakozott ki az udvari élet: lakomák, vadászatok, családi események alkalmával rendezett ünnepségek, díszes temetések elmaradhatatlan részeivé váltak ennek az életformának. A világi tárgyú színjátszás is a főnemesi udvar reprezentációs igényeinek szolgálatában állt. Az udvari színi kultúra továbbéléséről tanúskodik a Florentina című szerelmi tárgyú barokk dráma, valamint a Constantinus és Victoria kéziratának bejegyzései (1662) a Zrínyi, Draskovich és Erdődy családok környezetéből.

A hangszeres zene kultusza szintén fellendült, a hagyományos magyar hangszereken zenekedvelő főurak játszottak (pl. Zrínyi kobozon, Esterházy Pál virginálon), összeálltak az udvari zenekarok is.

"Az cimbalom húrja itten verve pengve,

Virgina lassúbban nyomogatva csengve,

Sok hangos hegedű jól megvonva zenge,

Duda bordújától az kőfal is zenge."

(Kőszeghy Pál)

A nyugati barokk zene formáinak és eszközeinek megismerése a 17.század végén kezdődött.

Az irodalom előkelő és jelentős szerepet töltött be a reprezentációban. Az ellenreformáció érdekeit szolgáló műveket, és a protestánsok elleni vitairatokat nagyrészben a főúri mecénások segítségével adták ki, az ajánlások is nekik szólnak. Így például Hajnal Mátyás[3] és Káldi Esterházy Miklósnak illetve feleségének, több jezsuita pedig Nádasdy Ferencnek ajánlotta művét.

A "irodalompártolás" a felvilágosodás kezdetekor is divat maradt az Esterházy-családban, igaz a példa nem barokk kori, de tanulságos a reprezentáció szempontjából: 1771-ben a bécsi francia követ, Rohan látogatta meg Eszterházát. A tiszteletére adott többnapos ünnepségnek a francia követség titkára mellett magyar krónikása is akadt: Bessenyei György testőrkapitány verses beszámolót írt az eszterházi vigasságokról. "Nemzetünk dicsősége kívánta, hogy Eszterháza magát csudává tegye. Meg kellett mutatni, hogy a Párizs és Londonban nevelkedett francia kívánság Magyarországban gyönyörûségét feltalálhatja." A büszke mondatot alighanem a költemény kiadását pénzzel támogató főúr, (II.) Esterházy Miklós sugallta.

A főúri udvarokhoz tartozó familiárisok, mint például gyöngyösi vagy kőszeghy pál is, magyar nyelvű verses műveikben megörökítették uraik házasságát, igazolták politikai tetteiket, az udvari papok versek és beszédek írásával emelték a névnapok, menyegzők fényét és temetések pompáját.

A barokk familiáris-költők legreprezentatívabb képviselője kétség kívül gyöngyösi. Jellemző rá, hogy önálló -kinyilatkoztatott- politikai álláspontja nincs, véleménye a mindenkori patrónuséval azonos, ha a mecénás álláspontja változik, vagy ő megy új helyre, a legcsekélyebb vívódás nélkül álláspontot vált. Nem meglepő, hogy a 17.század második felének legkülönfélébb felfogású főurainak udvaraiban "megtalálhatjuk": a királyhű, majd összeesküvő Wesselényinél[4], a Zrínyi-rajongó, majd labanc Esterházy Pálnál[5], Thökölynél[6] a kurucfejedelemnél, a Thökölynél rab Kohárynál[7] és a köpönyegforgató Andrássyaknál[8]. gyöngyösit a meggazdagodás hajtja, nincs politikai célja, így kellemesen elél a főurak udvarában, szolgálva a reprezentációt.

Kőszeghy Pál Bercsényi Miklós familiárisaként sokoldalú műveltségre és csiszolt udvari modorra tett szert. Ura életéről írt terjedelmes trilógiát, melynek Harmadik könyvében megörökíti Bercsényi és Csáky Krisztina házasságát, elég terjedelmes 800 stófás formában. Eposzának fennmaradt részeiben a barokk udvari társasélet reprezentatív alkalmait is bemutatja. Így van vadász- és lóseregszemle[9], étkezések, fogások leírása[10], halkatalógus, terítékleírás, tánc stb. A lényeg:

"Méltóságos, kegyes Csáky Krisztinával,

Megesküdt Bercsényi, s Isten áldásával

Takarództak együtt Vénus paplanával."

II. "Reprezentáció és műfajai"

A nemesi rétegek körében az alkalmi verselés általánosan divattá lett. A versírás- mint már fentebb is szó került róla- sokaknak pénzkereseti lehetőség: a politikai versek nagyobb részéről kimutatható, hogy megbízásból készültek, szerelmi versek között is akadnak olyanok, amelyekben a főurak udvarolnak kevesüknek, de szerzőjük az illető úr alkalmazottja. Az ilyen alkalmi szerzeményeknek a másolgatásában, variálásában, alakításában azonban már különböző foglalkozású, írni tudó emberek is részt vettek.

Az alkalomszerűséget, közvetlen szükségletek kielégítését tekinthetjük tágabb értelemben is: a versírás alkalmai lehettek éppúgy országos ügyek (hadjárat, összeesküvés, országgyűlés), mint a magánélet eseményei (szerelem, lakodalom, halál).

Politika, halál és reprezentáció

A reneszánsz idején hagyományos műfajok közvetlen politikai szolgálatba állítása Erdélyben kezdődött. A központosítás érdekeit szem előtt tartó fejedelem felismerte a históriás énekek kiemelkedő terjedését és hatását, és igénybe is vette saját céljaira.

- Báthory Zsigmond 1594-ben a főnemesi összeesküvésről költtetett éneket, saját kegyetlen tetteit alátámasztandó... A Szerdahelyi Mihály históriája című "alkotásban" a hiteles történet-elbeszelés - mely a korábban históriás ének fő funkciója - háttérbe szorul a propagandisztikus cél mellett.

- Báthory Gábor fejedelemsége idején valószínűleg már szervezetten foglalkoztak ilyen énekek készítésével, legfelsőbb utasításra a kancellária intézte az ilyen ügyeket is. A három hajdúk befolyásolására készült ének[11] még a História címet viseli, de műfajilag már átvezetnek a paszkvillus műfajához. A katolikus egyházat támadó részek a protestáns vita-irodalom a politikára gyakorolt erős hatásáról tanúskodnak.

A paszkvillus a 16.században divatos gúnyversek nyomán alakult ki és lett a politikai versszerzés legsajátságosabb műfaja. A deák változatban jellemző egyén és közösség kipellengérezés után témájuk kiszélesedik, a közügy kerül előtérbe. A megcélzottak politikai-vallási "főszereplők", esetleg az egész országgyűlés[12], a Habsburg-párti urak, katolikusok stb. Természeténél fogva az erősebb hatalommal rendelkezők ellen irányul, bár az uralkodó hatalom is felhasználja saját céljaira, a "lázadók" ellen folytatott harc propagálására. Virágkorát Erdélyben Apafi Mihály fejedelemsége idején éli a főúri anarchia ellenhatásaként, és Thököly idejében szívesen élnek vele a labanc nemesek. Közvélemény-formáló erejéről már a kor emberei is említést tettek: egyes történetírók szerint II.Rákóczi Györgyöt lemondása után az ellene és hívei ellen írt paszkvillusok ingerlik bosszúállásra, Bethlen Miklós pedig így ír: "inkább megindultak egy pasquilluson, mintsem száz prédikáción." A gúnyversek írása ugyanúgy hozzátartozott a nemes urak életéhez, mint a búcsúzó a temetéshez vagy a házassági vers a lakodalomhoz.

- Debreceni S. János Militaris congratulatio című Bocskait üdvözlő énekét irodalomtörténetünk a politikai költészet nyitányának nevezi. A szerző Balassi-strófákban méltatja Bocskai érdemeit, erősen Habsburg- és katolikus-ellenes hangot ütve meg.

Véleményem szerint a protestáns főúri reprezentáció egyik verseként is meghatározható, bár nem utasításra készült a "dicsőítés":

"Az szép szabadságra, magyarság javára törekedő jó urunk,

Úri dicsőségből, mint Krisztus mennyekből, alászállott gyámolunk!

Szolgai formában, katona formában, hallgasd meg, azmit írunk."

Debreceni Bocskai halálakor halotti búcsúztatót is írt, a "megvénült katonák" nevében siratja el váratlanul elhunyt urat, míg a koporsó körüli "udvari nép" pompáját csendes gúnnyal ábrázolja:

"Mély álomba merűlt, /Oszloptúl üresűlt,/Pusztaságra terűlt, /Gyalázatra kerűlt"

"Kit az sok udvarló/Körülvett, sok zászló/ Vallyon mire való?/Bezzeg sok az jajszó!/Nem nyerít csak egy ló,/S mind sír az sok báró."

Egy másik búcsúztatója sokkal kevésbé tölti be funkcióját, a Hodászi Lukács püspököt búcsúztató verse[13] inkább nevetségessé teszi az elhunytat:

Méz beszédű Lukács pap, drágább myrtus olajnál,

Bizonyságunk a szép nap, szebb valál a sáraranynál,

Minket már a sas majd elkap, hogy tőlünk eltávoztál,

És a farkasoknak hagyál.

Általában a rektorok és prédikátorok feladata volt a halotti búcsúztatók készítése. E műfaj a 17.században széles körben terjedt el, tematikájába -mint már említettem- a politikai propaganda és a vitézek buzdítása is belefért. Tipikus formai megoldásuk az első személyes előadásmód: vagy maga halott szólal meg - pl.: Kőrösi István énekében Forgách Miklós meghalt leánya beszél a sokasághoz- vagy a halott valamelyik hozzátartozója.

Miskolczi csulyak istván például a Rákóczi-család tagjainak halála alkalmával szerzett verseket, és ezeket temetési zászlókra hímezték.

A halotti búcsúztatókat gyakran alkalmazták politikai célokra. Debreceni versén kívül még négy ének[14] maradt fenn Bocskai haláláról. Báthory Gábor búcsúztatójában, Tündérhez hasonló pártolkodó ország... címmel, a halott "szólal" meg, önvallomásként igazolja politikai akcióinak helyességét, búcsúzik a hajdúktól is.

- Bethlen Gábor halálát is több ének gyászolja, de ezekben közvetlen politikai célzatosságot nem találunk. A Nemzetünk virága, életünk világa... kezdetű a prédikátor-költészet stílusában szól, szerzője a Dajka János által Bethlen feleségének halálakor írt búcsúztatót és egy kötetben[15] megjelent búcsúztatót alakított át.

- A Zrínyi halálát megörökítő siratók is ezt a hagyományt követi. A Zrínyi Miklós búcsúvétele Magyarországtól vers magával Zrínyivel mondatja el az ország siralmas állapotát, míg a Római bölcsek régi fejedelme... a magyar hazafiak megrendülését mondatja el: Isten után Zrínyiben látták az ország egyetlen lehetséges megoltalmazóját. A siratóénekek politizálódása a temetésekre írt, hagyományos halotti búcsúztatókra is hatott, főleg protestáns körökben. A németellenes mozgalom vezető nemesi politikusainak, Thököly tisztjeinek temetésén a prédikátorok a nemzeti és vallási szabadságért vívott küzdelmekről és az igaz ügybe vetett hitről beszéltek. A Bocskai István temetésére írt, Szomorú halotti pompa című ének is erre példa.

- A Rákóczi-szabadságharc politikai irodalma gazdagságát, hatékonyságát és meglepő következetességét szintén kapcsolhatjuk a főúri reprezentációhoz, itt azonban nem öncélú az egységes irányítás, a fejedelem intenciói egy "nemesebb" cél szolgálatában hangzottak el, lettek lejegyezve. A fejedelmi kancellária létrehozásával Rákóczi és Ráday megteremtették a politikai irodalom anyagi és szervezeti keretét, a reprezentáció itt propagandává válik, belépnek az eddig "használt" irodalmi és népszerű irodalmi műfajok mellé a máskor csupán hivatalos iratnak számító írástípusok is a politikai-Rákóczi propaganda szolgálatában. Így lettek "reprezentációs" anyagok az országgyűlési propozíciók, ediktumok, regaletumok stb.

A politika, halál és reprezentáció témakörhöz érdekes adalék a következő:

1652. augusztus 25-én az Esterházy-család több évszázados történetének legdrámaibb pillanatait élte: az Érsekújvár melletti Vezekénynél négy Esterházy-sarj esett el. Ez az esemény hatalmas feltûnést keltett, s temetésük, mely méltó volt a család rangjához, kiemelte a pogány elleni harcban elesett főurak példamutatását. Ez a szomorú esemény azonban a tragédia ellenére kiváló propaganda lehetőséget teremtett az Esterházy-család számára. A régi mágnások, akik addig lenézték őket, mint felkapaszkodott főurakat, most láthatták, hogy egyetlen magyar arisztokrata család sem hozott ekkora áldozatot Magyarország védelméért.

Szerelem, házasság és reprezentáció

Az alkalmi énekszerzés legfőbb "ihletője" -a halál mellett- a házasság illetve az ezekkel kapcsolatos "protokolláris" események: az udvarlás, a leánykérés és a lakodalom.

A 17. század elején a szerelmi énekek népszerűek és széles körben elterjedtek, "csaknem minden házak ezzel zengenek". Szerzőjük és műfajuk változatos, a közönség mindenféle körből kikerülhet. Egy-egy versfőből kiolvasható név nem árul el semmi konkrétat a versek szerzőjéről, hiszen utalhattak a költő mellett a megbízóra illetve címzettre is.

Kálay Kopasz Pál deák írt verset Batthyány Ádám számára, hogy leendő feleségének, Formentini Aurórának udvarolhasson vele:

"Lépjél csak két szóra, lássad, hogy az Szera mutatja, hogy AurorA

Több csillagok ura, egy kéncses kamora, azért fénylik, mint a szikra,

Éj, Nap osztályára, kertek harmatjára rendeltetett ez óra."

...

Természeti hozza, hogy utánavonssza az Napot s föltámasztjA,

Így hűség s jóság magához kapcsolja, reménli, lészen zsoldja,

Hasomló jutalma, mit érdemlett arra Ád-ám okot Aurora."

Miskolci csulyak fennmaradt szerelmi tematikájú verse sem saját élményből született, hanem valószínűleg Thököly Miklós számára készült, hogy udvaroljon vele

A versek típusait és tematikáját az alkalomszerűség vagyis gyakorlati funkció határozta meg. Gyakori típus -a már említett - az udvarló vers és a búcsúvers, melyek lényegüket tekintve versbe szedett szerelmes levelek: második személyben szólítják meg szerelemest, elhalmozva bókokkal, elsóhajtva neki az üzenetet.

A lakodalmon elhangzott énekszövegek legnagyobb része a diáksághoz kapcsolódott, a tréfás gúnydaloknak ők a szerzői, tevékenységük célja: a pénzszerzés. A régebbi korok hivatásos mulattatóinak gyakorlatát folytatták sikamlós, trágár, gúnyolódó hangnemben és témáik is innen eredeztethetők. A nemesi és főúri lakodalmaknak valószínűleg csak ritkán voltak "résztvevői", hacsak nem a dorbézolás fázisában.

A lakodalmakon előadott énekek másik csoportja a 16.századi házasénekek hagyományát követi. A menyasszonyt intik kötelességeire komoly vagy tréfás hangnemben. Ez a verstípus a "magasabb szintű" prédikátorköltészettel is érintkezik, pl.: az Aki indul hosszú útra... című az Istenes énekek függelékébe is bekerült. Születtek "ajándék-kísérő" versek is melyek a lakodalmak alatt illetve előtt, a nászajándékok átadásakor hangoztak el, gyakran oktató céllal.

Családi levelezésekben a 16. századtól kezdve sokszor bukkanhatunk (akár verses) szerelmes levelekre. A szerelem a barokkban is "örök téma", Gyöngyösi Marssal társalkodó Murányi Vénuszában pedig egyenesen azt hirdeti, hogy a szerelem minden érdeken fölül áll és győzedelmeskedik. Vajon a főuraknál is így volt ez?

II. Rákóczi György és Báthory Zsófia házassága úgy vonult be a történelembe, mint a legtisztább szerelmi házasságok egyike. Az semmiképp sem lehet a véletlen mûve, hogy I. Rákóczi György több levelében ír a fiát emésztő szerelemről. A kortársak közül többen is hasonlóan nyilatkoznak: az ifjabb Rákóczi olthatatlan szerelmét bizonygatják. A modern kori kutatások kimutatták azonban, hogy I. Rákóczi György azért beszélt olyan sokat és hangsúllyal fia emésztő tüzű szerelméről, hogy a protestáns Erdély előtt igazolni tudja a katolikus menyasszony melletti döntést...

A leánykérés, az esküvő és a lakodalom erdélyi fejedelmekhez méltó pompával és reprezentációval zajlott.

A hosszan elnyúló esküvői ceremónia a menyasszony kikérésével kezdődött, még a Báthory házban, a vőlegény jelenléte nélkül. A násznagy beszédére a menyasszony családjának nevében a főgazda válaszolt. Hétnapos út után érkeztek meg Gyulafehérvárra. A város előtt a vőlegény fejedelmi kíséretével várta Zsófiát. Az eskető lelkész Geley Katona István református püspök volt. A szertartás után az erdélyi főrendek járultak Báthory Zsófia elé ajándékaikkal és beszédeikkel. A protokoll szigorú szabályai szerint köszöntötték az ifjú párt, a fejedelmet, a követeket és a követek uralkodóit, így III. Ferdinánd német-római császárt és IV. Ulászló lengyel királyt is, ezután kezdődött a főúri lakodalom. Ugyanezen a napon egy másik különleges program is szórakoztatta az esküvőre összegyûlt násznépet. A városon kívül a katolikusok (!) rendeztek "komédiát", színjátékot.

A lakodalmakon elhangzott énekek és beszédek jellegzetes műfaji csoportját alkotják a pohárköszöntők. Az egyes főúri lakomák általában többfogásos ebédek vagy vacsorák, melyek során többször szolgáltak fel italokat, legtöbbször borokat. "Mikor ideje volt vörös, mázatlan fazékban beadták az ürmös bort, azután másféle borokat, és rendre ittak egymás után." Általában a második fogás után jött el az italok és ezzel a pohárköszöntők ideje, melyeknek menetét természetes a főúri udvari etikett szabta meg. A főgazda köszönti a násznagyot, majd a vőlegényt- és mennyasszonyt, aztán a vőfélyt és így tovább, majd akit köszöntöttek válaszolt is illendően. Egy hagyományosnak tekinthető pohárköszöntő hangzott el Horváth István lakomáján, melynek címe Salernumi rigmus[16]

A pohárköszöntők[17] tartalmukat tekintve változatosak lehettek. Tartalmaztak általános jókívánságokat és életigazságokat, de megemlékeztek a távollevőkről is, ezt tanúsítja például Wesselényi Anna levele Dóczy Andrásnak: "Itt a lakodalom, mint volt, az jámbor főember Kdnek ... meg tudja beszélni. Bizony nagy szeretettel emlékezett és ivott az Kd. Egészségére ő Nga."[18]

(Befejezés avagy A műfajok további története)

A 17. század végén- 18.század elején az udvari epikának a Gyöngyösi-féle típusa, eredeti funkcióját elveszítve a halotti búcsúztatókban tengődött tovább. Verestó György Bánffy Kata temetésére írt verse feldolgozza az elhunyt életét, beszél őseiről, származásáról, végül előadja halála történetét. Bánffy György testvére sírjánál elmondott temetési verse is epikus invokációval kezdődik. Halotti búcsúztató szerepét tölti Tóth István Cziráky eposza is. A költemény Toldalékában az író a halotti búcsúztatók hagyományait követi az özvegy bánatának ábrázolásában.

A nemesség körében különösen azok az alkalmi műfajok voltak kedveltek, melyek a nemesi társas- és közélet eseményeihez kapcsolódtak. Ezek közé tartoznak a heroidák, melyeknek Gyöngyösi Kemény Jánosa az egyik példamutatója. Cserei Mihály bujdosása alatt írt Thököly és Zrínyi Ilona nevére egy-egy fiktív verses levelet[19]. A 18.század első felében a verses levelek “alacsonyabb" szintre süllyedve élnek tovább, pl. atyafiaskodó verszáradékokban, távoli rokonok üdvözlésében, stb. A felvilágosodás első szakaszának testőrírói emelik vissza “méltó" szintjére a műfajt, filozofikus gondolataik közlésére használva azt.

A 18. század elején terjed el a nemesi életkép, mely egy-egy mulatozó társaság megörökítését szolgálta. A téma általában kimerül a vadászatok és kirándulások időrendi sorrendben való elbeszélésében. Felsorolják az ételek, italok, fák, növények, vadállatok stb. egész sorát. radvánszky györgy például a barokk poézis mitológiai apparátusát használja fel a vadászkutyák dicsőítésére[20] - kutya-katalógus a korábbi szentek- és mártírok katalógusa helyett... A reprezentációhoz természetesen a kopók is hozzátartoztak.

Köszöntő versek névnapokra, eljegyzésekre, házasságok alkalmából továbbra is szép számban készültek. A sablonos mondanivalót a tehetségesebb - és jobban tartott (?)- szerzők igyekeztek formai ötletességgel, szójátékokkal, olykor párbeszédes változattal érdekesebbé tenni, példa erre a Két sz. György vitézt követő ifjaknak beszélgetései című verses köszöntő vagy a dialogikus formájú Teleki Miklós mennyegzői játéka már 1730-ból.

A köszöntő versek nagy számát is felülmúlja a halotti búcsúztatók mennyisége. Ezek elsősorban református nemesek temetésére készültek, főként Erdélyben. A szerzők - mint korábban is - nem a család tagjai, hanem felkért rangos prédikátorok, esetleg helyi iskolamesterek, akik igazodva az előkelő társaság ízléséhez a korábbi nemesi alkalmi költészet formájában és stílusában dolgoztak.

Dolgozatomban a főúri reprezentációt és műfajait kívántam bemutatni, igyekeztem minél szélesebb körből hozni irodalmi, történelmi és művelődéstörténeti példákat. Munkám során kénytelen voltam ráébredni arra, hogy a téma kimeríthetetlen, hiszen a magyar barokk időszaka széles idősáv, a barokk főúr fogalma nem határozható meg abszolút pontossággal és a reprezentáció körébe sok téma tartozik.