A történet röviden:
A trák származású művelt görög, Zéta maga vállalja a rabszolgaságot, csakhogy szerelme, Emőke közelében lehessen. A regény sikerének oka legfőbb érékében rejlik: Zéta gazdagon áradó, mindig eleven, természetes hangú meséjében, melyet a gyermekek is megértenek, s a felnőttek is szívesen meghallgatnak.
A regény címe rejtélyes, de megfejtésében maga az író segít. Az előszóban, mely Gárdonyi megjelölése szerint „utószóként is olvasható”, ezt írja:
„Hát én volnék az a Zéta. S bizony mondom: nem ismer engem senki… Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.”
Zéta tulajdonképpen Gárdonyi képmása: azé az íróé, akit magánya miatt sokan különcnek tartottak, de biztosan nem ismerték.
A regény fontosabb szereplői:
- Zéta – művelt, trák származású görög szolga
- Priszkosz – római rétor, Zéta gazdája
- Emőke – hun leányzó, Zéta szerelme
- Dsidsia – szolgálólány a hun táborban
- Attila – hunok vezére
- Rika királyné – Attila felesége
- Csáth – Emőke atyja, Attila bizalmasa
- Oresztész, Edekosz stb. – hun vezérek
- Szabad-Görög – felszabadult rabszolga a hun táborban
- Vigilász – római tolmács
Történet:
Az ötödik század derekán járunk. A római birodalom kettészakadt, a világ urai a hunok. Attila király birodalma beláthatatlanul hatalmas: a Volgától a Rajnáig terjed. Regénybeli központja valahol az Iszter (Duna) folyó mentén, Pannónia földjén van.
Theodóziusz gyengekezű uralkodó, Róma bábcsászára, akit Attila kénye-kedve szerint adóztat. Nehéz az élet az egykori birodalom megmaradt területén: nagy a szegénység, súlyosak az adók.
Zéta, a regény főszereplője tizenkét esztendős fiú, aki nagyon intelligens, több nyelven is beszél. Az ő történetéről olvashatunk a műben. Édesapjával Konstantinápolyba hajóznak, ahol az apa a rabszolgapiacon válik meg fiától. A gyermek első gazdája Maksziminosz lesz, aki kétlábú játéknak szánja őt gyermekei mellé. Második gazdája Priszkoszhoz lesz, akit nyolc éven át szolgál. Hamar felszabadul, mivel – az akkori törvények szerint – csak nyolc évig lehetett rabszolgasorban egy szolga. Zéta azonban nem szeretne megválni Priszkosztól, ezért szinte könyörög, hogy vele maradhasson. Még a felajánlott pénzt is visszautasítja. Követi gazdáját Attila barbárnak hitt birodalmába, hogy néhány szökevényt, s persze Róma kötelező ajándékait is elszállítsák a világ urának.
Útközben ismerkedik meg pár hun méltósággal, s később Emőkét, Attila leányát is megpillantja. Első alkalommal a lány nincs hatással Zétára, később azonban nem tudja kivonni magát a lány bűvköréből.
Megismer mindenkit Attila birodalmában, többek között Szabad-Göröggel is találkozik, aki görög rabszolgaként került a hunokhoz, de mivel derekasan küzdött a hunok valamennyi harcában, ura felszabadította őt, s kedvére házasodhatott. Zéta pontosan ilyen sorsról álmodik.
Miközben Zéta nagy szerelme Emőke, addig Dsidsia reménytelenül szerelmes Zétába. Zéta a szerelem rabszolgája lesz, s mindent megtesz, hogy a hunok közt maradjon. Ír egy levelet Priszkosz nevében, amiben az áll, hogy Zéta immáron Csáthékat szolgálja, majd aláhamisítja Priszkosz aláírását. Később ír egy másik levelet, amiben Priszkosztól búcsúzik el.
Próbál alkalmazkodni a barbár körülményekhez: azt hiszi, könnyebb lesz hunná válnia, de igazán csak később tapasztalja meg, hogy mekkora a különbség a fényes Konstantinápoly és Pannónia földje között. Gondolatai egyfolytában csak Emőke körül forognak.
Zéta Csáth „kedves kutyája” lesz. Mindenhová magával viszi, hogy szórakoztassa, valamint legyen segítségére ügyes-bajos dolgainak intézésében. Egyszer hun öltözékkel lepi meg Zétát. Követek érkeznek Konstantinápolyból, Priszkosz levelével, akik elmagyarázzák Zéta új gazdájának, hogy a korábbi levél hamisítvány volt. Csáth először nagyon mérges lesz Zétára, majd megbocsát neki és visszafogadja szolgálatába.
Attila, a hunok vezére mindeközben háborús okokat keres arra, hogy megtámadhassa a rómaiakat, s végül talál is egy ilyen okot: egy régi házassági szerződés megsértését. Megkezdődnek a háborús készületek. Mindenki tudja, hogy a rómaiak oldalán az az Aetius vezeti majd a hadakat, aki Attila ifjúkori barátja – nemcsak kiváló hadvezér, de ismeri a hun vezér minden gondolatát. Közben mindenféle népek csatlakoznak a hunokhoz, hogy együtt kényszerítsék térdre a darabokra szakadt, meggyengült, de még gyengeségében is impozáns hatalmú római birodalmat.
Zéta abban reménykedik, hogy a katalaunumi ütközetben való hősiességéért majd Csáth felszabadítja a szolgasorból, s szabadon házasodhat. Elhatározza, hogy szorosan ura mellett marad, hogy az láthassa vitézségét. Azonban a legfontosabb cél számára mégiscsak az, hogy életben maradjon.
Zéta derekasan helytáll, de urát hamar elveszíti. A holtak és hörgők között ébred, kínzó lelki gyötrelmekkel és testi fájdalommal. Nagy kínjai közepette azt sem tudja, hogy az éjszakába is belenyúló ütközetnek ki a győztese: a hunok vagy a rómaiak. A csatatér megtelik a haldoklók borzalmas nyögésével. Emberi roncsok kószálnak szerteszét a téren. Zéta mindenkit a maga nyelvén szólít meg, de senki sem segít rajta. Később tudja csak meg, hogy miért hagyták magára hun honfitársai: pestises lett.
Csodás módon menekül meg: katalaun papok találnak rá, akik a közeli templomba viszik és meggyógyítják. Visszaérvén megtudja, hogy ura Attilával együtt életben van, Róma falai alatt. Később Csáth Attilának ajándékozza Zétát, aki végre a hun vezér alatt szolgálhat.
Attila új feleséget néz ki magának, aminek Emőke nagyon örül. Zéta nem látja, hogy Emőke valójában egy ideálba szerelmes: Attila képzeletbeli kedvesének hiszi magát. Mindenki a király menyegzőjére készül, amikor megtudják a rossz hírt: Attila meghalt.
A két lány, Emőke és Dsidia arra kéri Zétát, hogy minél hamarabb hagyja el a hun birodalmat. Zéta nem érti, hogy miért, de így tesz. Később döbben rá, hogy azért kellett eljönnie, mert a hun vezér mellé temetik el a szolgáit is, helyette azonban Emőke öltözött be szolgának.
Karon fogja Dsidsiát (későbbi feleségét), s a lángoló hun sátorvárosból Konstantinápolyba menekülnek. Priszkosz krónikása – visszaemlékezve – itt írja meg kálváriáját.
