Középiskola > Műelemzések > József Attila utolsó verseinek elemzése

Az 1937-es esztendő versei a végső összegzést, a végső számvetést fogalmazzák meg. Ahogy haladnak előre az utolsó évben, mind jobban bezárulnak a költő lehetőségei, egyre jobban legyűri őt a betegsége. Nincs már semmi lehetősége a méltó életre. A vereségnek ebben az állapotában a költészet sem jelenthet már értéket és vigaszt, hisz a vereség fő oka saját életének elhibázottsága. Nincs már olyan szerep, olyan magatartás, kiutat kínálna. A lehetségesként felvillanó szerepek, (férj, apa, szerető, gyerek, beteg, szerkesztő, költő, forradalmár, a népfront harcosa) mind értelmetlennek és céltalannak mutatkoznak.

Tudod, hogy nincs bocsánat (1937. szept.)

Önmegszólító vers, amely verstípus Balassy óta van jelen költészetünkben. A költő önmagát szólítja meg abban az élethelyzetben, amely nem csak válságot, hanem annak a válságnak legyőzését is kifejezi. A vers egy belső vitát összegez, egy magatartás megformálódásához, gondolati anyagát tárja elénk. József Attila esetében a felismerés valamennyi szerep elutasítását és egyetlen szerep, a halál vállalását jelenti. Így válik az önmegszólító vers végső létösszegzéssé. A vers kulcsmondata „Légy, ami lennél: férfi) azonban az öngyilkosságra való felszólítás egyértelművé teszi, hogy az életben nincsen számára vállalható szerep. Egyetlen alternatíva benne még a Flóra szerelem, de azt is elveti, hiszen ez a remény is öncsalatás lenne. A személyiség már minden reménytartalékát mozgósította, nincs út tovább. Fontos a vers bűnfogalma is. (általában is gyakori József Attila kései verseiben a bűn, a bűnösség, a bűntelenség és a bűnhődés gondolatköre) a bűn nem más, mint az öntörvényű személyiség megalkotásának elmaradása, az igazi szerep betöltésére való képtelenség. A legutolsó vershármas 1937 novemberében keletkezett Balatonszárszón. Mindhárom versben már a halál partjairól tekint vissza a költő, bevégzett életére.

Karóval jöttél...

Talán eltűnik hirtelen...

Íme, hát megleltem hazámat...

Karóval jöttél (1937. nov.)

Ez is önmegszólító vers és egyben létösszegzés, amely a gyökerekig, a gyermekkorig, az ifjúságig megy vissza. A gyerekkor a szerepek felvállalásának kora, a felnőtt sorsa viszont az állandó csalódás, kiábrándulás a szerepekből. Ezt az állapotot rendkívül nehéz elviselni, az elemi létfeltételek hiányában pedig méginkább. Ezért az egyetlen megoldás a halál. Az önmegszólítás sajátos esete a vers: a felnőtt szólítja meg gyermek önmagát, a remény nélküli ember, a még reménykedőt. A gyermek motívum hátterében életrajzi vonatkozások is állhatnak. Nővérei házában, azok gyerekeivel, a mindennapok eseményei is folyton emlékeztették a gyermekségre.

Talán eltűnik hirtelen (1937. nov.)

Az időszembesítő vers legszebb példája. Ebben a verstípusban a múlt, a jelen és a jövő szembesítése a meghatározó, az egyén és az idő kapcsolatának vizsgálatában. A középpontban a jelen áll most, de ez a jelen a múlt következménye és meghatározza a jövőt. A vers a jövővel indul, majd minden szakaszban a múltat és a jelent szembesíti úgy, hogy a jelen képe mindig magában foglalja a jövő befejezettségét, az élet folytathatatlanságának motívumát is. A létező szól a versben, önmaga lét utáni állapotáról. A jelen tehát negatív, a jövő pedig befejezett. Ennek oka, hogy a múlt is negatív volt. A költő önmagát vádolja, elrontotta, elhibázta életét. Bűnös, mert erkölcsileg vétett, nem tudta kiteljesíteni személyiségét. A legfőbb bűn az, hogy másmilyennek hitte a létet, mint amilyen az valójában. A versben az erdő és azon keresztül a természet és az emberi életcélok képei, képzetei rétegződnek egymásba. A bimbós gyermek, az árva, a mostoha és az ifjú életszakaszával párhuzamosan az erdő képzete is eljut a tavasztól a télig, a bimbó a zöld vadon és a száraz ágak egymásutánjával.- a vers számvetés is egyben. Lényege, hogy hogy a bibliai tékozló fiú vallomásához hasonlít, melyben a bánat és az önbírálat teljes, a bűnök és következményeik is rokoníthatók a példázattal. A fő különbség, hogy még a tékozló fiú teljes bocsánatot nyer atyjától, addig a vers vallomástevője teljesen magára marad, nincs hová és nincs miért visszatérnie.

Íme, hát megleltem hazámat...(1937.nov.)

Valószínűleg utolsónak befejezett verse. Létösszegzés ez is, melyben nyers szókimondással beszél sírjáról, a költő. A vers döbbenetes hatását a haza fogalmának leszűkítése okozza. Hazája csk a sírja lesz. A haza (eszméltető, éltető közösség) teljes hiányával indul a vers. A szűkebb közösség, a család teljes hiányával zárul. A költő azonban csak önmaga sorsát zárja le végérvényesen. Utolsó szava a reményé. Ha ő el is vész, a többi ember, az emberiség nem pusztulhat el, a nagy egészre nem várhat ugyanaz a kietlen sors, ami az ő sorsát meghatározta.

A három költemény sok szállal kötődik egymáshoz. Részben ugyanazok a motívumok, verselemek jelennek meg bennük, más és más összefüggésben, részben gondolati létösszegző fejlődésrajz is kibontakozik belőlük.