Középiskola > Műelemzések > Berzsenyi Dániel munkássága

Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
A klasszicizmus és a romantika határán

Berzsenyinek verset írni annyi, mint kiszakadni a mindennapokból. Értelmezése szerint a költészet felszabadít és felemel. A falusi földesúri életforma és a költői ideálvilágnak az ellentéte verseinek egyik ihlető forrása és életének legsúlyosabb feloldhatatlan problémája lett.

Két korszak határán élt és alkotott. A „niklai remete” a felvilágosodás betetőzője és a romantika előkészítője, a legnagyobb magyar klasszicista költő. Berzsenyi a „magyar Horatius”, mert a nagy költő elveit követi: sztoicizmus (belenyugvás), művészi tökéletességre törekvés, bölcs mértékletesség (aurea mediocritas). Műfajai és versformái is ezt bizonyítják: szapphói-/ alkaioszi-strófa (időmértékes verselés), óda: carmen követése. Berzsenyi a várakozás költője, megértésre és lelki társra vár. Tele van feloldhatatlan ellentmondásokkal: a klasszicista fegyelmet jelentő forma páncélja alatt forrongó indulat munkál. Két stílusirányzat egyszerre él költeményeiben: versmértékei és formái klasszikusak, nyelvbeli kifejezése romantikus. Három fő műfajban alkotott: óda, elégia, episztola.

Ódái

Görög eredetű műfaj, eredetileg az odé (dal) szóból származik, megkülönböztetve a kardaltól. Az óda egyéni érzéseket szólaltat meg. Latin változata a carmen, amely bölcseleti jellegű (Horatius). Ma emelkedett, ünnepélyes, patetikus hangvételű, fenséges tárgyról szóló (az emberiség, a haza sorsa) lírai alkotás. Gyakran van megszólítottja: term.-i jelenség, megszemélyesített fogalom, kiemelkedő személyiség. Szóhasználata, mondatalkotása irodalmias, választékos. Rokon műfajai: himnusz (vallásos tartalom), rapszódia (szenvedélyesség).

Pályája korai szakaszában klasszikus versmértékben hazafias ódákat ír. A hazafiság gondolata már jelen van Balassi Bálint óta a magyar irodalomban, de a nemzeti lét és nem lét, a dicső múlt és az értékszegény jelen szembeállítása, a nemzet pusztulásának víziója a reformkorban válik központi témává (Szózat, Himnusz). A függetlenségi gondolat az idegen uralom alatt élő európai népek éltetőjévé lett. Berzsenyi küldetésnek érezte a költészetet, hazafias ódáival nemzetének akart szolgálni. Műveiben összefonódik a személyes és nemzeti tematika. Ódái közül a legnevezetesebbek A magyarokhoz I. és A magyarokhoz II.

A magyarokhoz (I.)

Korszakfordító jelentőségű: a magyar patrióta líra kiemelkedő darabja, amely először állítja szembe a dicső múltat és a sivár jelent. Rokon verse a Himnusz. Berzsenyi ostorozó hazaszeretetével javító szándékkal bírálja a magyarságot bűneiért (Ady, Kölcsey).

Végleges változata 1810-ben készült el, ennek oka a tökéletességre törekvés, fontos téma az életműben. A magyarokhoz (I.) zaklatott menetű óda, ellentéteket egymásnak feszítő alkotás. Témája a nemzet jövőjéért érzett aggodalom, melyet nagyfokú reménytelenség hevít. A költeményt a költő történelmi folyamatokkal illusztrálja. Forrása Horatius: A rómaiakhoz című carmenje. Az elkorcsosult római nép ostorozása-párhuzam az erkölcstévesztett magyarsággal.

Címe ódára utal, hiszen megszólítás. Látszólag a magyar nemzet a megszólított, de Berzsenyi idejében a nemzet fogalmába nem értődik bele a nép. Ezért a megszólított a magyar nemesség (a nemzet talpköve, támasza). A vers kulcsszava a tiszta erkölcs, amely a költő jelenében veszni látszik. Ez okozza a sivár jelen és dicső múlt szembeállítását, vagyis ez a kompozíció alapja.

Az első versszak a honfoglalással indul. Itt jelenik meg először a vers alapja. Sűrítetten szembesíti az idősíkokat (érték- és időszembesítés). A második egység (2-3.vsz.) a múlt és jelen szembeállítása: a magyar történelmi múlt szép volt és erős, ám korántsem idilli. Buda vára a nemzet létének megjelenítője. A következő három strófában újra és újra a múlt bizonyító tényeit tárja fel a költő. Itt jelennek meg az európai mitológiából, történelemből is ismerős alakok. A negyedik egységben (7-10.vsz.) található a költemény kulcsszava: az erkölcs. Itt olvashatunk a jelen sivárságáról és a Berzsenyi-korabeli magyar nép helyzetéről, melyért az erkölcsök elvesztése a felelős. Ez a magyarság bűne. A jelen bűneinek a felsorolása következik: a magyar népet a nemzeti öntudat hiányával jellemzi, és gyarmatvároshoz hasonlítja azt. Fellelhető ebben a részben egy részletesen kibontott hasonlat: a lassú halált, az észrevétlen pusztulást kívánja érzékeltetni, ennek okai pedig a következők: a hagyományok megvetése, az anyanyelv elhagyása, az idegenmajmolás. A 11-12. versszak megint a dicső múlt megjelenítése európai távlatból Attila, Árpád és Hunyadi által. Az utolsó két strófában egy igen szembetűnő hangváltás következik be: az eddig jellemző ódai hangot elégikus hang, filozofikus tartalom váltja fel: játékszerek vagyunk csupán a változó sors kerekében (történelmi körforgás). Itt teljesedik ki a költő mélységes pesszimizmusa.

A mű képi rétege a romantikus stílust képviseli. Szóhasználata igényes, emelkedett, patetikus, szavai energikusak, jelentésfelidézők. Megszólítás, felkiáltás; nagyítás, túlzás (vérzivatar); ellentét: dicső múlt-sivár jelen jellemzi. Metaforája: tölgy-metafora. A tölgy a magyarság, melyet a jelen pusztít el. Verselése időmértékes, alkaioszi-strófa: az első három sor jambusokból, a negyedik sor pedig daktilusból vagy trocheusból áll.

Fő gondolata: a hajdani tiszta erkölcs továbbvitele az egyetlen út a nemzethalál elkerüléséhez. Az alkotó és a megszólított viszonyát általában E/2. vagy E/3. személyű fogalmazásmód jellemzi (lélekfékezés, higgadtság), de T/1. személyű igealak is lehet: vállalja a sorsközösséget a nemzettel.

Berzsenyi ezt a költeményét legfontosabb költői megszólalásának tartotta. Az ódára jellemző lemondó pesszimizmus majd A magyarokhoz (II.) című költemény a jövőbe vetett szilárd, optimista hitébe vált át.

A magyarokhoz (II.)

Történelmi háttere a napóleoni háborúk Európát megingató hatása. 1807-ben keletkezett agitatív óda: azzal a céllal, hogy a magyarság helyt tudjon állni a napóleoni háborúban. (1936-ban Kodály kórusműve a fasizmus veszélyére figyelmeztet, ez egyetemes veszélyérzet.) A vers azonban minden korra érvényes erkölcsi ítéletet fogalmaz meg. Szerkezete harmonikusabb, mint az előzőé, és összesen hat versszak. Kompozíciója az agitatív ódának megfelelő felszólító mondat köré építkezik.

Az első egység (1-3. versszak) uralkodó érzelme a rémület. A legdöntőbb élmény az, hogy az eddig örökkévalónak hitt világ és rendje összeomlott: államhatárok, törvények, szokások napról napra megváltozhatnak, semmiben sincs állandóság. Ebből a megrendítő élményből most nem a kétségbeesés és a reményvesztett pesszimizmus fakad, hanem éppen ellenkezőleg - nemzetünk, hazánk talán nem fog elpusztulni.

Képi rétege romantikus stílusú. Mozgalmasság, dinamizmus (igék, igenevek), nagyítás, túlzás (forr a világ, ordítson orkán, ezer veszély) jellemzi. Metaforák is színesítik a képi megformáltságot: világ = tenger, nemzet = hajó. A vers tere kitágul: földrajzi nevek különböző kontinensekről-az egész világ veszélyben van. A mű ideje is kitágul: múlt és jövő. A múltba tágulást az antikizálódás (görög, latin kifejezések) mutatja. A jövőbe tágulás lehetőség a veszélyérzet elmúlására: „Nem sokaság…” kapcsolat A magyarokhoz (I.) ódával: a tiszta erkölcs nemzeteket tud felemelni, az egyetemes fenyegetettséget elhárítani. Klasszicista vonásai: időmértékes verselés (alkaioszi-strófa), a hajó metafora Alkaiosztól származik és Horatius is kedveli.

Berzsenyi elégiái

Az elégia szomorú, borongós hangulatú gondolati elemekkel átszőtt költemény. Elégikus korszaka 1804-1808. között tartott. A civilizációtól, a szellemi élettől elzárt költő egyre csüggedtebben, egyre kiábrándultabban éli falusi gazda életformáját, egyre gyakrabban szeretne a poétai álomvilágba merülni. Niklára való átköltözése után verseinek hangulata megváltozik, alaptémája a mulandóság lesz, az idő gyors múlása. Verseiből eltűntek a magasra röpítő szenvedélyek, érzelmek, köztük a szerelem is. Biológiai váltás: ifjúkorból érett férfikorba lép, szemléletbeli váltás történik: bölcsesség, élettapasztalat, műfajbeli váltás: ódából elégia. Még csak 36 éves, amikor Kazinczynak ezt írja: „Ma...letettem nyoszolyámat azon szegletben, melyben én haldokolni fogok...”.

Elégiáinak témája a mulandóság. Nem a halálfélelem a meghatározó, hanem az idő múlása, az elveszett lehetőségek siratása. Például a Búcsúzás Kemenes-Aljától (búcsúvers): a szőlőtermő Sömjén elhagyása miatti fájdalomról szól.

A közelítő tél

Eredeti címe: Az ősz, de Kazinczy javaslatára megváltoztatja. Az új cím hatásosabb: az értéktelítettség, értékpusztulás polifóniája helyett a pusztulás, a mulandóság képzete válik hangsúlyosabbá. Az ősz egy toposz: olyan költői kép, amely valamennyi korban ugyanazt a jelentést hordozza. Az elmúlás tudata hatja át A közelítő tél című elégiáját. Berzsenyi költeménye a magyar költészet egyik kiemelkedő műve. Az antik versforma a görög irodalom jelképe, az emelkedett hangnem klasszicista sajátosság. A versben kifejeződő komor életélmény azonban a következő művészeti irányzatra, a romantikára jellemző. A vers természeti képei is önmagukon túlmutató jelentést hordoznak.

Az első három versszak (pictura) természeti képeiben a tavasz és a nyár az ősszel szembesül. Hangulata szomorú, oka: a természet pusztulása. Képi rétege: látványelemekben (színek), halláselemekben (hangutánzás), szinesztéziában (tapintás-szellő, balzsamos; szaglás-illat), ízlelés érzete (gerezd) gazdag. Akusztikájára a kemény mássalhangzók (r betű), a v alliterálása és a szomorúság (l betű) jellemző. Nyelvtani rétege: a negatív festés módszerét használja- önálló életre kelnek a tagadások. Szerepe: egyszerre idézi meg a nyár értékeit és a télbe forduló ősz értékeinek pusztulását. Ezért érték- és időszembesítő, valamint összegző vers. Sok a befejezett melléknévi igenév, ami az elmúlásra utal (tarlott, kiholt); az igék a pusztulásra figyelmeztetnek (hullanak, hervad). A 4.vsz. az absztrakció (sententia, általánosítás). A mulandóságot egyetemesíti, alapeleme: a metafora-„Szányas idő hirtelen elrepül.” A vers irányt vált: egyetemestől a kicsiny növényig (hasonlat). Az 5-6.vsz. konkretizáció. A mulandóság lehetőségét saját magára vonatkoztatja (m birtokos személyrag és E/1. személyű szavak). A vers egész összefüggéséből megértjük, hogy a tavasz az ifjú kor metaforája, a közelítő tél pedig az elmúlásé. A vers nagy műalkotásokra jellemző tudatossággal építi egymásba a természet látványát és a súlyos gondolati tartalmat, hogy az időnk kimért, az öregedés, az elmúlás tudata fájdalommal tölt el. A vers költői képei (hasonlat, metafora) közül kiemelhetjük a szinesztéziát. Ezzel a képpel egyszerre hat különböző érzékterületre a költő. A harmadik versszak egyik sora ez: „A hegy boltozatin néma homály borong.” Verselése: aszklepiádészi strófa (12 szótagos ereszkedő lejtésű sorok-daktilus, trocheus).

Berzsenyi elégiái az elmúlás szomorú vallomásai; a vágyott harmóniát a költőnek nem sikerült megvalósítania. Ez a tragikus életérzés romantikára vall.