Vázlat:
Bevezetés: Csokonai Vitéz Mihály életművének elhelyezése a magyar felvilágosodás irodalmában
Tárgyalás:
1. Csokonai gondolati költészetében megjelenő felvilágosodásbeli elemek
2. Csokonai vallással és egyházzal kapcsolatos gondolatatainak megjelenése a Konstancinápoly c. versben
3. A rousseau-i gondolat megjelenése Csokonai: Az estve című műben
Befejezés:
Csokonai gondolati költészetének jelentősége a magyar irodalomban
A magyar irodalom talán legtehetségesebb, legsokoldalúbb alakja. Költészetében a kor valamennyi stílusirányzata tükröződik: a barokkos rokokó hagyományból kiindulva a klasszicizmus elsajátításán túl a rousseau-i szentimentalizmuson át néhány szóképe már a romantikát előlegezi. Nemcsak a stílusok sokszínűsége, hanem a műfajok összetettsége is jellemzi Csokonai művészetét. A könnyedebb dalformáktól a nagy gondolati filozófiai költeményekig, az elégico ódáktól a vígeposzig terjed művészete. Jellemző még a virtuóz rímtechnika, és a versformák, verselési rendszerek bonyolult használata.
Csokonai teljes mértékben a felvilágosodásbeli eszmerendszer követője volt. Gyakran megjelenik verseiben a rousseau-i gondolat, azaz a civilizációt az emberi faj megrontójának tekinti, és ezért azt hirdeti, hogy a teljesen tökéletes emberi erkölcsöt és tisztaságot csak és kizárólag a természetben lehet megtalálni. Ez a hely nemcsak az emberiség "jótevője", hanem a művész ihletője, a művészet legfőbb tárgya. Ezért fedezhetjük fel Csokonai sok versében a természetet, mint egy-egy emberi érzés képét, vagy mint a hangulatok megtestesítőjét.
Költészetében meghatározó jelentőséggel bír Voltaire gondolata is, azaz az egyház, mint intézmény bírálata és feleslegesnek tekintése. Úgy vélekedik, hogy az embereknek nincs szüksége Istennel való kapcsolatukhoz arra, hogy templomba járjanak, azaz a pap, mint közvetítő szerepe teljesen felesleges. Az egész egyház csak világi érdekeket szolgál, és nem képes arra, hogy valóban teljesítse feladatát. "Amire igazából nincs is szükség." Szerinte az embert az egyház és az egész vallás egy vakbuzgó lénnyé teszi.
Ez a gondolat tükröződik a Konstancinápoly című filozófiai költeményében is. Ez a vers eredetileg iskolai gyakorlatra készült, és később egészült ki filozófiai mondanivalóval. Szerkezetét a sententia és pictura rész váltakozása határozza meg. A címe több jelentést is hordoz: Egyrészt két kontinens határán fekszik és ezért két kultúrát köt össze, másrész a keleti vallás központja. A pictura részben a térbeli rendező elv érvényesül. A szemlélődő a tenger felöl érkezik a városba. A tengerről a háremig jutunk, azaz érvényesül a fokozatosság elve. A város bemutatása történik. A háremből kiérve megpillantja a magas és díszes tornyokat, és erről jut eszébe az elvont keleti vallás, amely a sententia rész kezdetét jelenti, ahol a vallásról beszél. Itt megjelenik Voltaire egyházkritikája: "Denevér babona! Bagoly vakbuzgóság!". A sententia rész három egységre bontható az idő szempontjából: megjelenik a múlt, ahol Rousseau idillje uralkodott, a jelen amely tele van "vakbuzgó" emberekkel, és az optimista múlt, ahol újra a természet lesz a meghatározó a bűnös emberi civilizáció felett. Ezzel az idilli látomással végződik a vers. A befejezés után elmondhatjuk, hogy Voltaire gondolatai mellett megjelennek Rousseau gondolatai is, azt bizonyítva ezzel, hogy a felvilágosodás nagy eszméit nem lehet külön-külön, csak egyben, teljes egészében értelmezni.
Ugyancsak gondolati vers Az estve című filozófiai költemény, amelynek első változata szintén egy iskolai gyakorlatra készült, és csak később egészült ki filozófiai mondanivalóval. Itt ugyancsak meghatározó a pictura és sententia rész váltakozása. A cím a nap végét jelenti. Sokszor negatív dolgok járulnak hozzá, de itt a gondolkodás lehetőségének megteremtőjeként értelmezzük. Az első pictura rész egy köztes állapotot, az alkonyt jeleníti meg. Az alkony színei nagy vizuális élményt adnak, és itt rokokó képek követik egymást. Hanghatásokat is hallunk, pedig nincsen semmilyen erre utaló jelző. A sorok összecsengése és a mesterien megszerkesztett rímek adják ezt az élményt. Az idillikus természetképet a második pictura rész követi, ahol a szellő hatására minden életrekel. Belép az ember és többé nem az emberi érzések fontosak, hanem azok, amelyeket ezek a jelenségek közvetítenek. Ezért kérdezi Csokonai: "Mit érzek?...". Ezután újabb természeti képek következnek, de az emberi érzések a semmibe vesznek, mert rászáll a természet nyugalma. A harmadik pictura rész átmenet, mert a költő késleltetni akarja, ami törvényszerűen bekövetkezik. Eltűnnek a természeti képek és megszűnik a harmónia. Az idillikus képek helyett általános negatív emberi tulajdonságokat sorol. A sententia részben E/2-re vált, azaz közvetlen kapcsolatot teremt. Itt jelenik meg Rousseau magántulajdonról alkotott nézete. Ő az, aki minden baj forrásának ezt látta. Ez társadalmi egyenlőtlenségekhez és haraghoz, irigységhez vezet. Bevet egy újabb rousseau-i gondolatot is: mindenki romlatlanul és tisztán születik, és az is marad, amíg a civilizáció mocska meg nem fertőzi. Itt szembeállítja Csokonai a természet romlatlanságát és tisztaságát a civilizáció romlottságával és mocskával. A vers végén visszatér a természethez, de ez már nem az a természet, amely olyan idilli volt, mert a civilizáció már érintette
Ezek a gondolatai teszik naggyá Csokonait a magyar irodalomban. Amellett, hogy istenadta tehetség volt, jártas volt a tudományokban is. Gondolati költészete még ma is elgondolkoztatják az embereket, mert mesteri tökéletességgel ábrázolta a felvilágosodás eszméit, és nem csak ábrázolta, hanem követte is azokat. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy Csokonai volt a felvilágosodás legnagyobb költője Magyarországon, aki a nemzetközi viszonylatokban is rousseau-i és voltaire-i magasságokba emelkedhetne.
