Fidel Castro élete és Kuba története

Dátum: 2017. december 14.
Forrás: Wikipedia
 
Mai cikkünk Kuba fordulatos történetét mutatja be, melynek szerves részeként kitérünk Fidel Castro életútjára. Kuba egy karibi szigetország, területéhez Kuba szigetén túl – mely a Nagy-Antillák legnagyobb tagja – hozzátartozik még 1600 kisebb szárazulat is, amelyek közül méretével kiemelkedik a Pinos-sziget. Az egykori spanyol gyarmat ma a legnépesebb karibi ország, egyben a világ egyik utolsó szocialista berendezkedésű állama.



Fidel Castróról bővebben olvashatsz a doksi Történelmi arcok rovatában.

Kuba történelme
Az első emberek Kr. e. 3500 tájékán érkezhettek Hispaniola (Kuba) szigetre.

A spanyol kolóniák kialakulása
Kolumbusz Kristóf 1492-ben szált partra a szigeten. Ekkor az avarakok éltek itt, akik az akkori időben igen elterjedt etnikai csoportja volt az egész karibi térségnek. Amikor a nagy felfedező partra szált, mintegy 100 000 lehetett az őslakos tainok és ciboneyek (más írásmód szerint siboney) száma. A tainok földművelők voltak, míg a ciboney törzsek vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. Maga a Kuba szó is taino nyelven van, cubanacan központi helyet jelent.
Sebastian de Ocampo 1509-1511 között teljesen feltérképezte, majd 1512-ben Diego Velázquez de Cuéllar felfedezte és meghódította a szigetet. Ezután kezdtek teljesen berendezkedni és egymás után épültek fel az első települések. Az első Nuestra Asuncion de Baracoa volt 1511-ben, majd ezután a fontosabb városok jöttek, mint Santiago de Cuba, Bayamo, Puerto Principe és 1514-ben Habana, melyet San Cristóbal de Habanáról, egy helyi főnökről neveznek el.

Kuba térképe
Kuba térképe


A spanyol gyarmat
A spanyol hódítók fokozatos berendezkedése nyomán megindult és fellendült a kereskedelem, bár a kalóztevékenység megnehezítette a gyarmat elérését. Az őslakosokra kivetett robot miatt a sziget lakossága megcsappant, a munkaerő pótlására nagyszámú rabszolgát telepítettek be. A sorozatos rabszolgafelkelések hatására a gyarmattartók etnikailag és nyelvileg vegyesen telepítették a feketéket, hogy ezzel is csökkentsék a lázadás esélyét.
1533-ben kerül sor a fekete bőrű rabszolgák első felkelésére a fiatal gyarmat történelmében. a felkelést leverték. 1538-ban a francia kalózok felgyújtják Havannát. Abban az időben Havanna mindössze 70-80 házból állt. 1554-ben szintén francia kalózok támadták meg Santiagót, majd 1555-ben Havannát. 1597-ben befejezték a Castillo del Morro építését, ami ma is Havannában található. Ma egy jelentős turisztikai attrakció, anno a város védelméért épült.
A virágzó kereskedelem hatására a sziget jelentősen fejlődött, a XVIII. század közepére Havanna a térség egyik legjelentősebb városáva lett. 1602-ben Kuba lakossága eléri a 20 ezret, amiböl 13 ezer Havannában él. 1607-től Havanna az ország fővárosa.

A spanyol–angol háború
A gyarmatokért megindult a nagy birodalmak közt a háború. Az első nagyobb összecsapás 1588-ban a spanyolok Anglia elleni hadjárata volt, és bár a spanyol flottát, az Armadát legyőzhetetlennek hitték, Anglia partjainál megsemmisült. Ekkor indult el az angol világbirodalom térhódítása, sorra szerezte meg a gyarmatait, végül Kubába is elért. 1762-ben Anglia hadat üzent Spanyolországnak, az angol flotta meghódította a sziget fővárosát és kereskedelmi központját, Havannát.
A sziget azonban megmaradt spanyol gyarmatnak, székhelyét Santiagóba helyezték át. Egy évvel később francia–angol–spanyol tárgyalások után békét kötöttek. A spanyolok visszakapták Havannát, cserébe lemondtak Floridáról.
1708-ban egy királyi rendelet alapján a rabszolgák megvásárolhatják szabadságukat. 1762 és 1838 között 391 000 rabszolga érkezett Kubába. Az 1774-es népszámlálás szerint Kuba lakossága 172 620 fő, amiböl: 96 440 fehér; 31 847 szabad fekete és 44 333 fekete rabszolga.
1776-ban Havannában színház épült. 1777-ben Kuba saját gyarmati kormányt kapott, a spanyol korona főkapitányának fennhatósága alatt. 1784-ben Spanyolország megtiltotta, hogy Kuba Spanyolországon kívül más országgal bármiféle kereskedelmi kapcsolatot tartson fenn. 1790-ben Luis de Las Casast neveztékk ki főkapitánynak (1796-ig volt e tisztségben). Szintén 1790-ben kiadták az első kubai újságot. A profitot az iskoláknak adományozták. 1793-ban engedélyezték a korlátozott kereskedelmet az Amerikai Egyesült Államokkal. Ugyanabban az évben Spanyolország hadat üzent Napóleonnak.

A függetlenségi törekvések
Amerikában az első jelentősebb függetlenségi harc az Amerikai Egyesült Államok létrejöttéhez vezetett 1783-ban. A függetlenségi törekvések megjelentek a térség más államaiban is, például Haiti francia gyarmaton. Onnan 1791-ben sok francia kénytelen volt Kubába menekülni. Ők honosították meg a kávéültetvényeket. Az ültetvények száma jelentősen gyarapodott, a mezőgazdasági export növekedett. Emiatt mind több rabszolgát hoztak be a szigetre.
1795-ben Spanyolország békét köt Franciaországgal, illetve lázadás tőr ki Kuba keleti részén, amelynek a célja a feketék és fehérek közti egyenlőség elérése. A lázadást egy szabad fekete vezette (Nicolás Morales), különlegessége volt, hogy a fehérek és a feketék összefogtak, együtt harcoltak az egyenlőségért.
1796-ban ismét betiltották Kuba kereskedelmét az Amerikai Egyesült Államokkal és Spanyolország hadat üzent Nagy-Britanniának. 1803-ban Franciaország (Spanyolország szövetségese) ismét Nagy-Britanniával harcolt.

Kuba zászlaja
Kuba zászlaja


1805-ben a kubai cukortermelés eléri a 34 000 tonnát. 1795 ben a cukortermelés csak 14 000 tonnát tett ki.
1808-ban Napóleon megtámadta Spanyolországot, Anglia lett Spanyolország új szövetségese. Május 6-án a spanyol király, [VII. Ferdinánd spanyol király|[VII. Ferdinánd]] lemondott trónjáról. Júniusban Napóleon József testvérét nevezi ki Spanyolország új királyának.
1810-ben sikertelenül próbálták a kubai vezetőket bevonni egy Spanyolország ellenes lázadásba, 1812-ben 9 felkelőt fejeztek le.
A XIX. század elejére egyre inkább visszhangot kaptak a függetlenségi mozgalmak törekvései, Kuba azonban a latin-amerikai országok függetlenségi harca idején hű maradt a spanyol koronához. Emmek okai: a kubai telepesek jóléte az Európával való kereskedelemtől függött, féltek a spanyolok kivonulása után esetleg kitörő rabszolgalázadástól, és jobban tartottak az Egyesült Államok növekvő hatalmától, mint a hanyatló spanyol uralomtól. Számított az is, hogy folyamatos volt Kubába a spanyolok beáramlása a társadalom minden rétegéből. A népesség összetételének alakulása már évtizedekkel azelőtt eltért a többi spanyol gyarmattól. A beköltözők részesei lettek a lassan kialakuló kubai nemzettudatnak. Ezen kívül jelentős gond volt a kalózkodás, az ellenük való védelemben pedig nélkülözhetetlenek voltak a szigeten tartózkodó spanyol csapatok.
Mivel az USA támogatta Európával szemben a rabszolgaságot, sokan az USA-hoz szerettek volna csatlakozni. Mások a teljes függetlenséget tűzték ki célul. Volt egy harmadik csoport is, akik egy óvatosabb reform mellett korteskedtek.
1817-ben betiltották a rabszolgakereskedelmet a szigeten (nem a rabszolgaságot, hanem csak a rabszolgák eladását). A népszámlálás szerint Kuba jelentősen nőtt az előző népszámlálás óta. Az eredmények a következők: 552 000 lakos, amiböl 239 000 fehér, 331 000 nem fehér.
1818 és 1819-ban bizonyos régi lakosoknak különleges jogokat adnak (pl. földtulajdon).
1821-ben új főkapitány veszi át a hatalmat. Spanyolország ekkoriban már az Újvilágot nagyrészt elvesztette. Az önállóság és szabadság vágya erősebb volt mint a spanyol elnyomás. Független már Peru, Venezuela, Columbia, Haiti stb. 1823-ban José Francisco Lemus kubai költő konspiratív szervezetet hoz létre, a függetlenség elérése érdekében.
1826-ban kivégeztek 2 kubai függetlenségi aktivistát a spanyolok. A nevük Francisco Agüero y Velazco és Andrés Manuel Sánchez. Ők a kubai szabadságharc első mártírjai.
1827-es népszámlálás: 704 000 lakos, amiböl 311 000 fehér, 286 000 rabszolga, 106 000 szabad fekete és mulatt. Az országban 1000 cukormalom volt, 5534 dohányfarm, 2067 kávéültetvény.

Kuba címere
Kuba címere


1830-ban Spanyolország durva lépéseket tett Kuba ellen: jelentősen növelte az adót, és kedvezőtlen hatósági árat szabott Spanyolországba irányuló exportra.
1832-töl Kuba új főkapitánya Mariano Ricafort. Az angolok betiltották gyarmataikon a rabszolgaságot. A spanyolok nem követik a példát. 1833-töl Spanyolország királynője II. Izabella.
1834 – Spanyolország diktatúrát vezetett be Kubában. Miguel Tacón az új főparancsnok, aki a spanyolok embere, az ő szemében a kubai nép a spanyolok ellensége, akiket meg kell védeni a kubaiaktól. Kuba vezető rétege akkoriban Spanyolországban született földbirtokosokból állt, akik szemben álltak a criollo (kreol) helyi spanyol eredetű lakossággal, amelynek már ébredezett a saját nemzettudata.
1835-ben született Tomás Estrada Palma, későbbi szabadságharcos, majd a Kubai Köztársaság első elnöke.
1842-es népszámlálás: 1 037 624 lakos, amiből 448 291 fehér, 152 838 szabad fekete, 436 495 rabszolga.
1847-ben néhány gazdag kubai és gazdag amerikai találkozott, hogy a két ország egyesítéséröl tárgyaljanak. 1848-ban az USA 100 millió dollárért meg akarja venni Kubát. Spanyolország nemet mondott az ajánlatra.
1849 – kínai munkások érkeznek Kubába. Ma is Kuba lakosságának 1%-a kínai.
1851-ben Narciso Lópezt kivégezték Havannában. Ő az Amerikai Egyesült Államok és Kuba egyesülését akarta elérni.
1852-ben Amerika másodszor is, szintén sikertelenül, meg akarta venni Kubát.
1853. január 28-án született José Marti Havannában. Ő a kubai függetlenség hőse. Ugyanebben az évben New Yorkban Kuba lerohanásárol tárgyaltak kubai vezetőkkel. Az amerikai tárgyalók egyik fő feltétele a Spanyolország elleni harc támogatásához, hogy a rabszolgaságot ne szüntessék meg, amerikai legyen a főparancsnok (John A. Quitman), teljes diktatúrát vezessenek be. Szintén 1853-ban kinevezték Marquis Juan de la Pezuelt Kuba főkapitányává, ő közismerten a rabszolgaság ellensége volt. December 23-án bizonyos feketéket szabadnak nyilvánítottak, kemény szabályokat szabtak a rabszolga-kereskedők tevékenységére. Megtiltották új rabszolgák behozatalát a szigetre.
1854-ben az amerikaiaiak harmadszorra is ajánlatot tesznek Kuba megvételére. Ezúttal nem 100 millió dollárt hanem 130 milliót ajánlottak. Spanyolország ezt az ajánlatot is visszautasította.
Áprilisban a legnagyobb rabszolga-kereskedők megbeszélést tartottak az amerikai konzullal Havannában. Kérték, hogy Amerika azonnal rohanja le Kubát, ezáltal akadalyozzák meg a rabszolgaság megszűntetését. Szintén ebben az évben 3 amerikai diplomata Belgiumban Kuba elfogalását a rabszolgaság utolsó esélyének tekintette (a diplomaták rabszolgapártiak voltak). 1855-ben Kubában kitudódik Quitman terve, és emiatt lemond Kuba elfoglalásáról.
1865-ben megalakul a reform párt, amelynek fő célja a rabszolgaság eltörlése.
1867-ben Spanyolország újra adót emlelt Kubában. Közben Amerika megpróbálja meggyőzni hogy lazítsa a szigorú rabszolgakereskedelmi törvényeket.

A kubai szivar
A kubai szivar


1868. szeptember 23-án kikiáltották a szabad Puerto Rico köztársaságot. Kuba immár az egyetlen spanyol gyarmat az Újvilágban, ezért a spanyolok semmiképpen sem akarják hagyni Kuba önállóságát. Augusztus 14-én Santiago De Cuba-ban megalakították a forradalmi bizottságot és a forradalom kezdetét december 24-ére tűzték ki (végül hamarabb tört ki). A kubaiknak most már elegük van a spanyol uralomból. Októberben Kuba főparancsnoka megtudta, hogy forradalom készülődik, oly módon, hogy egy forradalmár felesége elárulta a tervet gyónás közben egy papnak, aki rávette őt, hogy értesítse a hatóságokat. Minderről a szabadságharcosok úgy értesültek, hogy egy szabadságharcos postai dolgozóhoz kerül az az üzenet, amelyben a főparancsnok a helyi kormányzón számon kérte 6 felkelő letartóztatását, és hozzátette, hogy Kuba Spanyolország része és mindörökké az is marad. Ezek után Carlos Manuel de Céspedes elindította a felkelést. A tízéves háború igen véres volt, rengeteg ültetvényt pusztítottak el. A harc a felkelők belső nézeteltérései miatt bukott el. Végül a spanyolok győzelmével és feltételeivel 1878-ban véget ért a több, mint 250 000 áldozatot követelő felkelés.
Ekkoriban tűnt fel José Martí. Bár száműzetésben élt, sokat tett hazájáért. Sikerült elérnie, hogy 1886-ban Kubában eltöröljék a rabszolgaságot. Ez persze a kubai gazdaság összeomlásához vezetett. A rabszolgák hiányában nem tudtak versenyképes áron termelni, ráadásul az amerikai tőke ereje fojtogatta őket. Amerikai tőkések kezében kezdtek összpontosulni az ültetvények, a cukor- és a dohányipar is.
1895-ben tört ki a második függetlenségi háború, amelyben meghalt a kubai szabadság példaképe, José Martí is. A harc tovább folyt, három év múlva azonban USA is beavatkozott. 1898. február 15-én havannai kikötőben felrobbant az amerikai Maine csatahajó, a kor legnagyobb amerikai hadihajója. Bár a a hajó a lőszerraktárában történt robbanás miatt pusztult el, az amerikai vizsgálat szerint az elsődleges robbanás egy búvár altal a hajó alá juttatott vízi akna volt. Bár személyi kapcsolatokat sohasem bizonyítottak, az amerikai kormány a kubai spanyol hatóságokat tette felelőssé, és hadat üzent Spanyolországnak. Spanyolország elvesztette Kubát is. (Meg a Fülöp-szigeteket.)
A sziget 1898 decemberében hivatalosan is, a spanyol-amerikai 1898-as párizsi békeszerződés értelmében, az USA védnöksége lett. Önálló köztársasággá alakult Kuba, de alkotmánya szerint az Egyesült Államoknak joga volt beavatkozásra, Kuba pénzügyeinek és külügyeinek felügyeletére.

Havannai látkép
Havannai látkép


A független Kuba
A XX. század elejére Kuba teljesen kimerült a harcokban, amelyekben közel 400 000 ember halt meg. A gazdaság romokban hevert, a szociális problémák pedig állandóan lázadással fenyegettek. Az amerikai kormányzat a fejlődés lehetőségét teremtette meg azzal, hogy támogatta az amerikai befektetéseket.
1902-ben lett Kuba független, melynek fővárosa Havanna lett. Az első kubai elnök Tomás Estrada Palma. Kuba függetlenségét erősen csorbította a Platt Nyilatkozat, mely szerint az USA jogosult bármikor beavatkozni Kuba belügyeibe annak "függetlensége és stabilitása érdekében". A Platt Nyilatkozatot csak 1934-ben helyezték hatályon kívül. De facto csak akkor nyeri el Kuba a teljes szuverenitását.
1912-ben lázadás tört ki a faji megkülönböztetés ellen. Kíméletlenül lépett fel a kormány a lázadás ellen, amerikai katonákat is bevetettek. Más nézet szerint a szeparatista lázadók faji tisztogatás módszerével éltek.
1925-ben Gerardo Machado Morales tábornok vette át a hatalmat, aki elfojtotta a szakszervezeti megmozdulásokat, de fontos gazdaságfejlesztési beruházások történtek akkoriban.
1933-ban Fulgencio Batista katonai puccsal magához ragadta a hatalmat. 1940-ben megnyerte a választásokat, egy széles pártkoalíció jelöltjeként, mely koalíciónak a Kubai Kommunista Párt is részese volt. Nagy népszerűségnek örvendett, 1944-ben újraválasztották.
Az 1948 után demokratikus módon hatalomra kerülő Ramon Grau és Carlos Prío Socarrás tevékenységét a tehetetlenség, a korrupció jellemezték. Jelentősen nőtt az amerikai gengszterek és bűnözői csoportok befolyása.
Az 1952-es elnökválasztás első fordulója után Fulgencio Batista egy újabb vértelen államcsínyt követett el, ismét ő lett az elnök. Batista azonban nem volt hajlandó visszatérni az alkotmányos kormányzáshoz, ezért széles ellenállás kezdődött ellene az országban. Az egyik ilyen ellenzéki csoport a Fidel Castro vezette mozgalom lett.

Fidel Castróról bővebben olvashatsz a doksi Történelmi arcok rovatában.

Egy újabb forradalom
1953-ban alig 120 fegyveres támadást indított a Moncada-laktanya ellen. Ekkor Castrót 15 évre ítélték el, de 1955-ben amnesztiával szabadult. Ezután Mexikóba ment, ahol maga köré gyűjtötte a forradalom híveit, és elkezdte szervezni a harc folytatását.

Szivargyártás
Szivargyártás


Ekkor csatlakozott hozzájuk az argentin, harcedzett Ernesto Che Guevara. 1956-ban miközben a szigeten folyt a gerillatevékenység, Fidel Castro 80 katonájával partraszállt Kubában. A partraszállás nem érte el azonnal a kitűzött célját, de Fidel Castrónak sikerült elmenekülnie, így 1957-1959 között újjászervezte a gerillacsapatokat. 1957-ben nagy mennyiségben zsákmányoltak fegyvereket a La Plata-laktanya elleni sikeres akcióban. Ebben az évben azonban egy másik fontos esemény is történt. Az amerikai New York Times újságírója riportot készített Fidel Castróval, amely jelentős népszerűséget hozott. Mivel Batista korrupt rendszere egyre kellemetlenebbé vált az USA számára, Fidel Castro jelentős amerikai segítséget kapott, többek között azt a Granma nevű hajót, mellyel Mexikóból Kubába érkeztek a felkelők, a CIA által adott pénzből vásárolták meg. Országszerte nőtt Fidel Castro felkelésének a támogatottsága. Batista kénytelen volt egyre nagyobb erőt bevetni a lázadók ellen. A légierő bombázói is a gerillákat keresték.
1959-re már az egész ország a forradalom mellé állt, Batista kénytelen volt a Dominikai Köztársaságba menekülni.
Fidel Castrót kinevezték miniszterelnöknek. 1959-ben megkezdődtek az államosítások. Először csak az 1000 holdnál nagyobb birtokokat sajátították ki. Ezek mind az amerikai United Fruit Company tulajdonában voltak. De aztán sorra kerültek a kisebb birtokok is, és gazdálkodók ezrei vándoroltak ki Floridába. Őket követték a középosztályból, az értelmiségből sokan mások.

A kommunista Kuba
Ígéretével ellentétben, Fidel Castro nem rendezett demokratikus választásokat és nem állította vissza a Batista előtti alkotmányos rendet. Ehelyett a teljhatalmat egy 3-tagú triumvirátus (Fidel Castro, Raúl Castro, Ernesto Guevera de la Serna) vette át. Ernesto Guevera vezetése alatt létrejött a kubai gulág, kényszermunkatáborok rendszere másként gondolkozók számára és mindazoknak, akik nem értettek egyet a teljhatalmú triumvirátus elképzeléseivel. Az első ilyen tábor Guanahacabibesben jött létre.
Közben az USA kormánya a CIA segítségével Castro-ellenes csoportokat kezdett el támogatni. Célul tűzték ki, hogy megdöntik Castro hatalmát rendszerével együtt. Az USA kormánya egyre szigorúbb gazdasági blokád alá vetette az országot, az ország pedig ennek hatására egyre közelebb került a Szovjetunióhoz. Az amerikaiak támogatásával indított utolsó nagyobb inváziós kísérlet 1961-ben a Disznó-öbölben volt. Ekkor az amerikai bombázók kíséretében a kubai ellenállás 1400 híve próbált partra szállni, de a Népi Milicia szétverte őket. A fogságba esett támadókat az amerikai kormányzat élelmiszerekkel és gyógyszerekkel váltotta ki. Castro ezután jelentette be a kubai forradalom szocialista irányzatát.

Fidel Castro
Fidel Castro


1961. május 1-jén mondta el Castro a beszédét, mely hivatalosan a szocialista (kommunista) berendezkedés kezdetét jelentette. 1962-ben kitört a Kubai Rakétaválság. Amerikai kémrepülőgépek felfedeztek szovjet rakétakilövőállásokat, amelyek atomrakétákat fogadtak volna. Ebben a feszült helyzetben a két nagyhatalom tárgyalásokat kezdett, mivel a III. világháború fenyegető réme volt mindenki előtt. Egy esetleges atomháború talán az emberiség létét is veszélybe sodorta volna. John Fitzgerald Kennedy és a szovjet pártfőtitkár, Hruscsov végül kölcsönös engedményeket téve egymásnak, megegyeztek a rakéták leszereléséről egyik fél részéről Kubában, másik fél részéről Törökországban.
A forradalom új, kommunista irányvonala törést okozott a volt fegyvertársak között. Castro társai közül egyre többen fordultak a kiépülő totalitárius rendszer ellen. Sok volt Batista-ellenes harcos az USA-ban kapott menedéket.
Kuba külpolitikája aktív volt ebben a korszakban. Támogatta a forradalmi mozgalmakat világszerte, különösen Afrikában. Katonai beavatkozása Angolában és az Etiópia és Szomália közötti háborúban döntő volt. Ezek az akciók ugyan a Szovjetunió pénzén történtek, de mégis jelentős terhet jelentettek a kubai gazdaság számára.
Bár a Szovjetunió egyre nagyobb segélyeket küldött, a kubai gazdaság a csőd szélére érkezett, ezt a mind nagyobb számú menekült is bizonyítja. A Szovjetunió összeomlása után a kubai rezsim reformokra kényszerült. A reformok azonban kizárólag a gazdaságot, elsősorban az idegenforgalomban újra engedélyezett külföldi befektetéseket érintették. Bizonyos sikert azonban hoztak, a kubai rezsim nem omlott össze, hanem új, pénzes támogatót talált: Venezuelát. Politikai téren nyitás nem következett be, sőt a rezsim növelte az elnyomást bármilyen kritikus hang ellen.
2006. július 31-én Fidel Castro, egészségügyi okokból, ideiglenesen átadta a teljes hatalmat öccsének, Raúl Castrónak. Fidel Castro valódi egészségügyi állapota azóta is államtitok.

Fidel Castróról bővebben olvashatsz a doksi Történelmi arcok rovatában.

Vissza a főoldalra