Gutenberg és a nyomtatás hajnala

Dátum: 2017. december 5.
Forrás: Wikipedia
 
Johannes Gensfleisch zur Laden zum Gutenberg, (Mainz, 1400 körül – 1468. február 3.) a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás, a betűfém, a kézi öntőkészülék, a nyomdafesték, szedő-sorjázó vagy más néven szedővas (winkel), a kézisajtó és a festékező labdacs európai feltalálója. Apja neve Friele Gensfleisch zur Laden volt, anyjáé Else Wyrich von Gutenberg, a fiú tehát az ő nevét vette föl.



Élete
A pénzverési joggal is felruházott mainzi patrícius család a nemesek és polgárok között dúló harc miatt a 1420-as évek elején elhagyta városát és előbb Eltvillebe, majd 1430. táján Strasbourgba költözött.
Gutenberg ebben az időben már kísérletezett a könyvnyomtatással. Egy Andreas Dritzehn nevű polgár 1436-ban ugyanis azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy tanítsa meg az aranyművesség és drágakőcsiszolás rejtelmeire, később a tükörkészítésre is. Amikor Dritzehn meghalt, műhelyében prést, és akkoriban szokatlan módon, könyveket is találtak.
1444-ben elhagyta lakhelyét, mivel a Svájcból visszatérő francia armagnacok egész Elzászt feldúlták, Gutenberg pedig nem érezte magát biztonságban. 1447-ben visszatért Mainzba, és pénzt kölcsönzött nyomdájának felállításához. Első munkája egy Weltgericht című vers volt, majd egy vékony latin nyelvkönyvet készített ugyanazzal a kezdetleges betűtípussal.

Gutenberg egy halála után készült rajzon
Gutenberg egy halála után készült rajzon


Az 1448-as évre készített, csillagászati jóslásokat is tartalmazó naptár már új, egyenletesebb, szebb írásképet adó betűkkel készült. Hamarosan egyházi megrendelést is kapott, 3 évi bűnbocsánatot ígérő búcsúcédulák nyomtatására. Néhány további naptár és röpiratok nyomtatása után Gutenberg nekilátott főművének, a 42 soros Bibliának az elkészítéséhez.

Gutenberg Bibliája
A 641 lapot, oldalanként 42 sort tartalmazó, két hasábban szedett mű hatalmas technikai és anyagi kihívás volt a nyomdász számára. Ráadásul azért, hogy a biblia pont úgy nézzen ki, mint a kézzel készítettek, szükség volt az iniciálék és a díszítések egyedi, kézzel történő megfestésére is. Még így is jelentősen, csaknem 50%-kal olcsóbban lehetett adni, mint egy hagyományos módon készült kódexet, ami vonzóvá tette a leendő vásárlók számára. Egy jómódú ügyvéd, Johann Fust hajlandónak mutatkozott arra, hogy finanszírozza a könyv elkészítését és cserébe társtulajdont szerzett a vállakozásban.
A munka 5 éven keresztül tartott, ezalatt rengeteg új betűt kellett önteni, papírt és pergament vásárolni. Mivel egyedül ezt nagyon nehéz lett volna végigcsinálnia, Gutenberg felvett maga mellé egy segédet, Peter Schöffert. Az idő előrehaladtával Fust felismerte, hogy a segéd alkalmazásával hosszú távon semmi szüksége nincs a mesterre, ezért beperelte Johannest a kölcsönadott pénz és annak kamatai miatt. A teljes követelés 2026 forintot tett ki, amely akkoriban óriási összeg volt. Gutenberg nyilvánvalóan nem tudta előteremteni, így a nyomda, a betűkészlet és a féligkész Bibliák Fust birtokába kerültek. Saját vállalkozásuk már büszkén hirdette, hogy nyomtatott Bibliát árulnak, ellentétben Gutenberggel, aki nem kívánta felfedni vevői előtt, hogy nem kézzel készített munkát ad el nekik.
Gutenberg egy városi tanácsostól kapott kölcsönből indította újjá nyomdáját. Elkészült egy 36 soros Biblia, de máig vitatott, hogy ő, vagy egy bambergi nyomdász készítette, a tőle vásárolt első betűsorozattal. Mindenesetre két kisebb könyv, Matthaeus de Cracovia Tractatus rationis et conscientiae (Értekezés az elméről és a lelkiismeretről) illetve Aquinói Tamás: Summa de articulis fidei (A hitcikkelyek summája) nyomtatásával sikerült annyi pénzt gyűjtenie, hogy nekikezdhessen Johannes de Balbus Catholicon című lexikonának, amely a kolofon tanulsága szerint 1460-ban készült el.
Ezek után befejezte nyomdászi tevékenységét és visszavonult. Nyugalmat nem lelt: 1462-ben menekülnie kellett Mainzból, mert azt a manizi érsek és a pápa között támadt viták miatt zsoldosok gyújtották fel. Néhány év múlva hazatért és ott halt meg 1468. elején.

Gutenberg Bibliája
Gutenberg Bibliája


Találmányai

Mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás:
Az előre fából kifaragott, vagy öntött kész oldalak nyomtatása már szokásban volt. Először a fatáblákra vésték az egész szedéstükröt. Gutenberg a kevesebb vésés miatt, a fatáblákatfűrészelte fel különálló betűkre. Ezek a betűk nem simultak szépen egymáshoz, nem álltak egyenes vonalban. Nem lehetett velük jó minőségű nyomtatot létrehozni. Ekkor gondolt arra, hogy fémből próbál betűket csinálni. Először acélból mindegyik betűből egy-egy példányt vésett ki. Ez volt az ún. patrica vagy bélyegző, amelyet azután egy valamivel lágyabb réz vagy bronz darabba ütött. Így keletkezett a negatív – azaz mélyedést és nem domborulatot felmutató – betűképet tartalmazó matrica. A matricát használta az öntőkészüléknél, a végső betű elkészítéséhez.

Betűfém:
Hosszú kísérletezés után találta meg Gutenberg a megfelelő ötvözetet, melynek összetétele nagyrészt ólom, és bizonyos arányú antimon és ón.

Kézi öntőkészülék:
A matricát vaspofák közé állították, amelyet a kívánt betűszélességnek megfelelően beszabályoztak. Ennek következtében üres tér képződött fölötte, amelynek magassága az öntendő ólombetű magasságának felelt meg. Ebbe az üres térbe felülről forró, folyékony betűfémet öntöttek, majd az öntés után a készüléket szétszedték, a kieső kész – ismét tükörfordított – ólombetűről a túlöntést letörték, a szálkáktól megtisztították. Ez a kész betű bármikor, bármilyen mennyiségben, mindig ugyanolyan alakban, szélességben és magasságban utánönthető volt. Ha esetleg a rézmatrica az idők folyamán elkopott vagy megsérült, a bélyegzővasról újabb leütést készítettek, ezúton az első matricával teljesen megegyező új matricát kaptak. Ezzel az eljárással sikerült a betűk teljes egyenetlenségét és azonosságát biztosítani.

Nyomdafesték:
Nem volt könnyű megtalálni a kencéből, gyantából és lámpakoromból álló nyomdafesték keverékének helyes arányait sem.

Szedő-sorjázó vagy más néven szedővas (winkel):
Öntöttvasból készült szerszám, melynek oldalai egymással derékszöget zárnak be. Két oldalról nyitott, zárt oldalai közül az egyik állítható és ékekkel rögzíthető. Így állítható be a kívánt sorszélesség. Ebbe a szerszámba szedték egymás után a betűket a kéziszedők, és így alakult ki a szedett szöveg.

Betűkészlet
Betűkészlet


Festékező labdacs:
Újítás volt az is, hogy a festéket már nem ecsettel hordták de a nyomóformára, hanem birkabőrből készült és lószőrrel töltött labdaccsal, amely egyenesen adagolta a festéket.

Kézisajtó:
A Gutenberg-féle kézisajtó két függőleges oszlopból állt, amelyeket felül vízszintes keresztgerenda tartott össze. A gerendában csavarmenet haladt keresztül, s e csavarmenet alsó végére egy vaslemez (tégely) volt erősítve. Az ugyancsak vasból készített nyomóalap, az ún. fundamentum, amelyen a nyomásra szánt forma foglalt helyet, fából készített sínpáron ki- és betolható volt. A fundamentumnak a tégelyen kívül kellett állnia akkor, amikor a kiszedett könyvoldalakat ráhelyezték. A szedések közé megfelelő szélességű léceket, úrkitöltőket helyeztek, ezek a betűk magasságánál alacsonyabbak voltak, hogy a festéktől mentesek maradjanak, s nyomást ne kaphassanak.
Az így összeállított nyomóformát a fundamentumszélei körül haladó keretbe fából készült ékekkel beszorították, és ennek következtében az oldalak szedései mozdíthatatlanul, szilárdan álltak. Ezt követően a formát a pamacsozó labdacs segítségével befestékezték. A nyomandó ívet a fundamentumhoz ki- és behajtható vassarokkal szerelt, papirossal bevont keret belső oldalára helyezték, amelyen előzőleg a nyomásban előforduló egyenetlenséget vékony papirosok felragasztásával kiegyenlítették (egyengették).
Ehhez a kerethez egy másik keret csatlakozott, amely ugyancsak ki- és behajtható vassarkokkal volt az előbbihez erősítve. Ezt a keretet tympannak nevezték s a papirosívek egy helyen történő szilárdan tartására szolgált. A tympant egy nagyon egyszerű szerkezet hozta mozgásba. Ez a mennyezetről a padozatig érő kötélből vagy szíjból állt, amelyet a nyomdász a lábával feszített meg. Ha a tympan lecsapódott a keretre s közrefogta a papirost, az egészet ráhajtották a nyomóformára.
A nyomóformát a papirossal együtt betolták a tégely alá, s a csavarmenetet egy nyél segítségével lefelé hajtották, a vastégely leereszkedett, s az alája tolt szedéssel érintkezésbe jutott, ezzel a művelettel létrejött a nyomás, amelynek következtében a befestékezett szedés képe a papirosra került. A fundamentumot most a tégely alól újból kitolták, a nyomtatott ívet kivették a formából, és a nyomás újra elkezdődött.
Hogy a szedésről történő nyomás a papirosnak mindig ugyanara a helyére kerüljön, vagyis hogy az első és a hátsó oldal nyomása pontosan fedje egymást, a szedések mellé tűket helyeztek, ezeket punktúráknak nevezték. Az első oldalnak tűszúrta lyukait a második oldal nyomásánál a tűkre pontosan beigazították és ezzel biztosítva volt az elő- és hátoldalak sorainak pontos egymásra esése (regisztere).
Gutenberg nyomtatványait, s az ezzel a módszerrel készült XV. századi nyomtatványokat (egészen pontosan az 1501. január 1. előttieket) ősnyomtatványoknak nevezzük.

Vissza a főoldalra