|
Dátum: 2024. január 28. 00:10:02. Forrás : Wikipedia |
Az osztrák–magyar északi-sarki expedíciót 1872 és 1874 között vezették. Az eredeti cél az Északkeleti-átjáró felfedezése lett volna a Tegetthoff gőzössel, ehelyett azonban a 24 fős csapat felfedezte a Ferenc József-földet. Az expedíciót Julius von Payer főhadnagy és Karl Weyprecht irányította, a költségek legnagyobb részét osztrák–magyar nemesek, arisztokraták finanszírozták.
Az expedíció sikerrel zárult, a vállalkozás résztvevői több mint két évet töltöttek el az északi sarkvidéken gyakran életveszélyes körülmények között.
Az 1860-as évektől felgyorsult az északi sarkvidék kutatása; a felfedezésekbe a németek is bekapcsolódtak, akik úgy vélték, hogy az Északi-sarkot a Spitzbergák és a Novaja Zemlja szigetcsoport közötti Barents-tengeren át lehet legkönnyebben megközelíteni, mivel a Golf-áramlás miatt a nyílt víz nyáron messze felnyúlik a Jeges-tengerbe.
August Peterman, az északi sarkvidéket célzó német expedíciók lelkes támogatója az osztrákokat is bíztatta, hogy kapcsolódjanak be a kutatásba. A sikeres előexpedíció (lásd alább) eredményeképpen Bécsben elhatározták, hogy a Novaja Zemlja irányába vezetik az osztrák-magyar északi sarkvidéki expedíciót, melynek célja az északkeleti-átjáró megtalálása, illetve esetlegesen az északi-sark meghódítása lett.
A Ferenc József-föld (vörös keretben)
A terv
Előexpedíció
A sarkvidéki expedícióra Julis von Payert és Karl Weyprechtet – osztrák-magyar haditengerészeti sorhajóhadnagyot – szemelték ki, akik önként vállalták a feladatot. Előtanulmányként a két leendő expedícióvezető "tájékozó utat" tett meg a sarkvidék felé. Kibéreltek egy norvég vitorlás hajót, az Isbjörnt és 1871. június 26-án kihajóztak Tromsø kikötőjéből. Október 4-én érkeztek vissza, a 73° 40" szélességi fokig jutottak el. Az előexpedíció eredményes volt: a Spizbergáknál nyílt vizet találtak.
A felfedezőút finanszírozása
Johann Wilczek gróf, a bécsi Földrajzi Társaság vezetője 40 ezer forintnyi összeget ajánlott fel egy Arktisz felé irányuló expedíció céljára és sikerült megnyernie a kormányzati szervek támogatását is. Az északi-sarki expedíció költségeinek egy részét magyarországi támogatók adták. A vállalkozás teljes költsége 222 599 forint volt, amelyből magyar részről mindössze 7518 forint folyt be. Az adakozók főképp arisztokrata családok - Zichy, Eszterházy, Széchenyi - és magyarországi bankok voltak. A felfedezőút hivatalosan magánadományokból volt finanszírozva, ám a közös hadügyminisztérium is nagymérvű támogatást nyújtott és diplomáciai eszközökkel is segítette a vállalkozást. Az út parancsnoka, Karl Weyprecht sorhajóhadnagy és helyettese, egyben az expedíció tudományos vezetője, Julius Payer főhadnagy rangja is mutatja az expedíció katonai jellegét.
Tegetthoff hajó
A felfedezőutat a Tegetthoff gőzössel tették meg, amit direkt e célból építettek. A szkúner Wilhelm von Tegetthoff osztrák tengernagyról kapta a nevét, a Teklenborg&Beurmann cég építette Bremenhavenben.
(Ebben az időben az osztrák-magyar hajógyárak még nem voltak olyan állapotban, hogy egy nagyobb tengeri hajót építhettek volna.)
A hajó 220 tonna tömegű, 38,34 méter hosszú volt, árbocokkal és vitorlával is felszerelték és egy 75 kW-s gőzgép működtette. Az útra 130 tonna szenet vitt magával, ami 1200 óra hajóútra volt elegendő mennyiség.
Legénység
A Tegetthoff parancsnokául Karl Weyprecht sorhajóhadnagyot nevezték ki, aki az expedíció általános vezetője volt. A felfedezőút tudományos vezetője Julius Payer főhadnagy lett, aki korábban már részt vett egy német északi-sarkvidéki expedícióban, az Új-Germánia fedélzetén.
A hajónak 24 fős volt a személyzete. Főképp olasz tengerészekből válogatták ki őket, a tisztek pedig osztrák származásúak voltak. Az egyetlen magyar Dr. Kepes Gyula volt - a hajóorvos. Kepesre az expedíció orvosi feladatai és az állat- és növénytani gyűjtőmunka is hárult. Hajóorvosként rendkívül jól látta el a feladatát: az expedíció a rendkívül zord körülmények ellenére mindössze egy ember halálát könyvelhette el két év alatt. A személyzet:
Dr. Kepes Gyula
- Karl Weyprecht - parancsnok
- Julius von Payer – tudományos vezető
- Gustav Brosch – sorhajóhadnagy, tiszt
- Eduard Orel – sorhajózászlós, tiszt
- Dr. Kepes Gyula - hajóorvos
- Johann Haller és Alexander Klotz – tiroli hegyivadászok
- EllingOlaf Carlsen – szigonymester
- Petro Lusina – fedélzetmester
- Otto Krisch – hajógépész
- Johann Orasch – szakács
- Joseph Pospischell – fűtő
- Antonio Catarinich, Antonio Scarpa, Antonio Lukinovich, Pietro Fallesich, Giorgio Stiglich, Vincenzo Palmich, Lorenzo Marola, Francesco Lettis, Giacomo Sussich – matrózok
Indulás északra
1872. május 31-én Bécsből vonattal érkezett meg a legénység Brémába. Az expedíciót 1872. június 13-án kezdték meg. Július 3-án már a norvégiai Tromsø-ben voltak, ahol csatlakozott hozzájuk Elling Olaf Carlsen norvég hajóskapitány, az északi vizek ismerője. Július 14-én folytatták útjukat a Novaja Zemlja felé, ahol az é. sz. 74 1/2°-ánál jégre bukkantak. Útközben találkoztak Johann Wilczekkel, aki az Isbjörn nevű hajón, élelmiszer-utánpótlást helyezett el az osztrák-magyar expedíció számára a Novaja Zemlja sziget északi részén, a Nassau-foknál.
Augusztus 21-én elvált a két hajó, az Isbjörn dél felé vitorlázott tovább, a Tegetthoff pedig folytatta útját észak felé.
A jég fogságában
Az expedíció hajója még aznap (augusztus 21.) jégtorlaszba került, jégtáblák közé fagyott. Az eredeti terv meghiúsult. A jégbe zárt hajó észak felé kezdett sodródni a jégtáblákkal együtt, egészen a 80. szélességi fokig. Október 13-án az egymásra tornyosuló jégtáblák nemcsak a hajó fölé emelkedtek, hanem benyomultak a hajó alá is. A Tegetthoff a bal oldalára fordult. A expedíció tagjai a hajóról mindent, ami mozdítható volt, azonnal kiraktak a jégre és megtettek minden előkészületet, hogy a hajót végleg elhagyják. A katasztrófa azonban nem következett be: négy órakor a nyomás csökkent, a hajó nem roppant össze.
1873 elején már az é. sz. 78° alatt voltak Novaja Zemljától keletre. A jégtáblák kelet felé haladtak, ám nemsokára északnyugat felé kezdett fújni a szél, így lassan a jégmezővel együtt északnyugati irányba indultak el. A hajót 1873 nyarán sem sikerült kiszabadítani a 10-12 méter vastagságú jégtáblák közül.
A Ferenc József-föld felfedezése
1873. augusztus 30-án a hajótól északnyugatra szárazföldet pillantottak meg. „Föld, föld, végre föld!” kiáltásban tört ki a legénység. Ám a szárazföld elérése még váratott magára. A hamarosan bekövetkező sarki tél meggátolta, hogy 1873-ban az expedíció meghódítsa az ismeretlen földet. Októberben jutottak el a szárazföld közelébe, itt töltötték a második sarki telet. 1874. március 10-én a legénység egy része partra szállt a szárazföldre. Március 20-án Payer hat emberrel és három kutyával, egy jól felszerelt szánon útra kelt azzal a céllal, hogy megállapítsa a sziget északi kiterjedését.
Miközben észak felé haladtak, Payer megosztotta az expedíciót: a 81° 38" szélességi fok körül hátrahagyta embereinek egy részét a nagyobbik szánnal, ő maga pedig, egy tiszttel és egy matrózzal továbbhaladt észak felé.
Lassanként felfedezték, hogy a szárazföld a Spitzbergákkal azonos méretű szigetcsoport lehet, melyet észak-déli irányban egy tengerszoros választ ketté. A szorost Ausztria-szorosnak, a keleti főszigetet Wilczek-földnek, a nyugati vidéket pedig Zichy-földnek nevezték el.
Az expedíció útvonala
Payerék egy nagyobb szigetre jutottak el, amelyet Rudolf trónörökös-szigetnek neveztek el. A szigetcsoport északi részét elérve megpillantották a Ferenc József-földet északról határoló tengert: a Jeges-tengert. A Ferenc József-földnek a legészakibb részét Petermannról, a legtávolabbi hegyfokot Bécs városáról nevezték el. A Wilczek-föld legészakibb fokát pedig Pest-foknak nevezték el.
(Ám 1874-ben maga Pest jogilag már nem létezett, hiszen 1873-ban megalakult Budapest. Az expedíció hazatérése után nevezték át a felfedezett területet Budapest-foknak).
Az expedíció megörökítéséül palackba zárt rövid jelentést hagytak hátra, amelyet egy sziklarepedésbe helyeztek el. A dokumentumot 1921-ben norvég tengerészek találták meg és juttatták el Bécsbe. Payerék április 12-én fordultak vissza, majd a Tegetthoffhoz április 21-én érkeztek meg. Május elején meg kisebb utazást tettek északnyugat felé egy magas hegyre, amelyről áttekinthették a szigetcsoport nyugati vidékét.
Élet a jég fogságában
Az expedíciónak embertelen körülményeket kellett kibírnia, kezdetleges eszközökkel felszerelve. A sarki télben a -50 °C-os hideg átlagosnak volt mondható; ezen a hőmérsékleten csonttá fagyott minden élelmiszerük. A kenyér haraphatatlanná és törhetetlenné vált, kőkeménnyé fagyott; a vajat illetve a zsírt vésővel és baltával kellett feldarabolni, hogy a főzéshez használni tudják.
Telente a higany hetekig meg volt fagyva. Élelmüket főképp az elejtett jegesmedvékből nyerték: az egész expedíció alatt 67-et ejtettek el, de fókára is vadásztak. A személyzet meteorológiai méréseket végzett, vizsgálták a jégmezők mozgását, illetve felderítés és vadászat céljából kutyaszánnal kisebb-nagyobb utakat tettek meg a jégtáblákon. Az ünnepeket megtartották: karácsonykor jégkunyhót emeltek a jégtáblákból. A hajó jégtorlaszba kerülése után a személyzetnek nem sok dolga akadt: a jégmezővel való lassú sodródás idején a tisztek megtanították az analfabéta matrózokat írni, olvasni.
Indulás haza
Az expedíció második évében már többen betegeskedtek; Otto Krisch hajógépész pedig tüdőbajban meghalt. Temetése után a hajóról lehordták a felszereléseket, élelmiszereket és azokat szánokra rakva megindultak dél felé (1874. május). Három csónakjukat is magukkal cipelték. 3 hónapos gyaloglás után augusztus 13-ra elérkeztek a jégmező szélére, már látták a Novaja Zemlja északi havas hegyeit.
Csónakra szálltak és a Novaja Zemlja sziget északi része felé eveztek, ahová korábban az Isbjörn hajó élelmiszert rakott le az expedíció céljára. Ám az áramlás elhajtotta a csónakokat a sziget másik pontjára, így az élelmük rohamosan fogyott. Abban bíztak, hogy a közelben esetleg norvég vagy orosz halászhajókra bukkannak, amik megmentik az expedíciót.
Augusztus 24-én egy orosz bálnavadászhajót fedeztek fel, ami felvette az expedíció tagjait és a norvégiai Vardø-be vitte őket. A felfedezőút 812 napig tartott. A kis halászfaluban néhány óra alatt telegráffal értesítették Bécset és Budapestet szerencsés megmenekülésükről és fölfedezésük sikeréről.
Innen a Finmark nevű német hajóval tértek vissza Hamburgba 1874. szeptember 5-én. Bécsbe vonattal érkeztek meg, ahol már a pályaudvaron ünnepi fogadtatásban részesítették az expedíció tagjait, szeptember 25-én pedig estélyt rendeztek a hős felfedezők tiszteletére, aki átvették a császári kitüntetést is.
Az osztrák-magyar expedíció válságos helyzete. Julius von Payer festménye
Beszámolók az expedícióról
A felfedezőút történetét és a felfedezett területeket Julius von Payer írta le a Die österreichisch-ungarische Nordpol-Expedition in den Jahren 1872-1874 című könyvében (1876). Az eredményeket - a fent említett könyvön kívül - Weyprecht és Payer magyarul is kiadott jelentéseiből ismerhette meg a korabeli tudományos élet.
Julius von Payer és Dr. Kepes Gyula a Magyar Földrajzi Társaságban 1874. október 19-én tartott előadáson mutatták be kutatási eredményeiket. Dr. Kepes pedig még az expedíció idején - Tromsø-be visszatérve - számolt be levélben a Vasárnapi Újság számára az utazás körülményeiről és a felfedezéseikről.
Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!
Kapcsolódó olvasnivalók
A Tunguz katasztrófáról
A Tunguz-esemény 1908. június 30-án reggel 7 óra 13 perckor Szibéria középső részén az Alsó-Tunguszka és a Léna folyók között a légkörbe lépett, majd felrobbant tűzgömb volt. Kelet-délkelet felől nyugat-északnyugat felé haladt, viszonylag lapos (5-22 fokos) szögben süllyedve mintegy 4-500 kilométert tett meg, majd mintegy 5-8 kilométer magasságban felrobbant.
Víztározó a Szahara alatt
Bár a felszín nem ezt tükrözi, a Szahara valójában egy hatalmas víztározó: az utolsó jégkorszak során a föld mély-rétegeibe került víz Észak-Afrika vízellátási gondjait is megoldhatja, amennyiben az afrikai országok követik Líbia példáját, és hatalmas befektetés révén kiaknázzák a sivatag alatt megbújó kincset.
A Harakiri (Seppuku) története
A szeppuku (jelentése ’hasmetszés’), vagy nyugaton elterjedt, az írásjegyek felcserélésével kapott másik nevén harakiri a japán szamurájok rituális öngyilkossága, amely a szégyentől való megtisztulást szolgálja. A szeppuku elkövetője dicsőséges halált hal, családjának nem kell szégyenkezni. Szeppukut csak szamuráj követhet el az ura (a daimjó) engedélyével.
Kapcsolódó doksik
- Novák Nóra - Magyarország versenyképességének alakulása az Európai Uniós csatlakozás előtt
2003, 21 oldal - Klinghammer István - A magyar térképészet a kezdetektől napjainkig
2007, 12 oldal - Ismertesse a bank eszközeit és jellemezze részletesen a likvid és forgalomképes eszközöket
2002, 5 oldal - Vállalkozási mérlegképes könyvelő komplex szakmai vizsga, javítási-értékelési útmutató, 2017.06.21
2017, 11 oldal - Mérlegképes könyvelő kidolgozott számvitel és elemzés szóbeli tételsor
2012, 243 oldal
Értékelések
  |
Anonymus | 2024. január 29. |
|---|---|---|
| Tromsø neve 3 helyen is szerepel (ha jól számoltam), de mindenütt tipográfiai elgépeléssel (vagy a tudatlanságból eredően). És egyéb bosszantó, pl. toldalékolási hibák is vannak. Lektorra nem telik?
Köszönettel javítottuk. Karakterkódolási hiba volt (a szerk.) |
||
Megmutatjuk, hogyan lehet hatékonyan tanulni az iskolában, illetve otthon. Áttekintjük, hogy milyen a jó jegyzet tartalmi, terjedelmi és formai szempontok szerint egyaránt. Végül pedig tippeket adunk a vizsga előtti tanulással kapcsolatban, hogy ne feltétlenül kelljen beleőszülni a felkészülésbe.
