A vaddisznó (Sus scrofa)

Dátum: 2017. március 12.
Forrás: Wikipedia
 
A vaddisznó az emlősök osztályába, a párosujjú patások rendjébe és a disznófélék családjába tartozó faj. Nagy elterjedési területe miatt a vaddisznónak sok alfaja alakult ki. Testmérete északról dél felé haladva egyre csökken, de az északi szigeteken élő alfajok is jóval kisebbek a kontinentális formáknál. Cikkünkben képekkel illusztrálva mutatjuk be ezt a hazánkban igen elterjedt állatfajt.



Előfordulás
A vaddisznók saját élőhelyükkel szemben nem támasztanak különösebb igényeket ? csak a minden búvóhely nélküli, teljesen nyílt területeket, és a hegyek magas részeit kerülik.
A faj elterjedéséről nehéz képet kapni, mivel a vaddisznók meglehetősen hézagosan fordulnak elő a világon az intenzív vadászat következtében. Angliából és Skandináviából például hiányoznak.
Napjainkban kedvenc élőhelyük a nedves talajú lombos és elegyes erdő, ahol könnyen túrhatják a talajt, például őszi tölgy- és bükkmakktermés után kutatva. Korábban a ligeterdők lehettek a vaddisznók kedvenc élőhelyei, ezt az erdőtípust azonban gyakorlatilag kiirtották Közép-Európában, így a fenyvesek szolgálnak helyettesítőül.
Magyarországon gyakran találkozhatunk vaddisznóval például a Gödöllői-dombságban (Pécel, Gödöllő), éjszakánként pedig akár a fővárosban, a budai oldalon is.



Alfajok
Nagy elterjedési területe miatt a vaddisznónak sok alfaja alakult ki. Testméretük északról dél felé haladva egyre csökken, de az elterjedési terület északi részének szigetein élő alfajok is jóval kisebbek a kontinentális formáknál.

Több alfajt különböztetnek meg egymástól:

- Sus scrofa scrofa ? Közép-európai vaddisznó: ez az alapfaj. Nyugat- és Közép-Európában él, elterjedésének déli határa a Pireneusi-félsziget és az Alpok. Közepes méretű, sötétbarna szőrzetű alfaj. Magyarországon ez az alfaj él.
- Sus scrofa castillianus ? Pireneusi vaddisznó, ez a Pireneusi-félszigeten élő alfaj.
- Sus scrofa meridionalis ? Korzikai vaddisznó, Korzika és Szardínia szigetén élő alfaj volt, de mára nagy valószínűséggel kihalt.
- Sus scrofa majori ? Olasz vaddisznó, ez az Appenini-félszigeten élő alfaj. A közép-európai alfajnál kisebb és sötétebb. Olaszország északi részén az alapfaj él.

További alfajokról a Wikipedia vaddisznóról szóló szócikkében olvashatunk: A Wikipedia vaddisznó szócikke

Megjelenés
Testhossza 110-155 centiméter, farka vékony, 15-20 cm hosszú. Az erős kanok marmagassága akár 1 méter is lehet, tömege pedig 50-190 kg (kanok) és 35-160 kg (kocák). A vaddisznók egyes vidékeken még ennél is súlyosabbak lehetnek ? a Kárpátokban például elérhetik a 350 kg-ot is. Ezzel szemben a dél-európai vaddisznók alig fele akkorák. Az ismert ökológiai szabályt követik, amely szerint egy-egy faj példányai a melegebb vidéken kisebbek és könnyebbek, mint a hidegebb tájakon.
Küllemét és megjelenését tekintve a vaddisznót egyetlen más vadon élő európai állatfajjal sem lehet összetéveszteni. Színezete a feketétől a barnásvörösig és a homokszínűig változik, amit részben a környéken uralkodó talajszínre lehet visszavezetni ? a vaddisznók ugyanis előszeretettel dagonyáznak. A malacok jellegzetes hosszanti csíkokkal mintázottak. A kanok súlya jelentősen felülmúlja a kocákét, de elsősorban mégis az évről évre jobban kiálló szemfogak (agyarak) jelentik a könnyen észlelhető különbséget. Félelmetes fegyvert jelentenek, mert az idők folyamán egyre élesebbé és hegyesebbé válnak.
A vaddisznók jelenlétére utal jellegzetes szaguk is, amelyet jó szélben viszonylag távolról megérezhetünk, de túrásaik is elárulják őket.




Életmód
A vaddisznó családi közösségekben, csapatokban jár, amit kondának nevezünk. A csapat magját az öreg koca jelenti, a süldőkkel és a malacokkal. A kondához további állatok is csatlakozhatnak, például az előző évi fiatalok is a közösségben maradhatnak, amíg ivarérettekké nem válnak. A kanok csak alkalmilag keresik fel a kondát, de a szaporodási időszak kezdetekor megjelennek a kocák mellett. Az egyes kondák ragaszkodnak tanyahelyeikhez, ha ott nem zavarják vagy üldözik őket. Mindennap ugyanoda térnek vissza, pihennek a sűrűben, vagy dagonyáznak az iszapos tócsákban.
Estefelé megélénkülnek: a disznók táplálkozni indulnak. Óvatosan közelednek az erdőszélhez, közben minden irányban figyelnek. Ilyenkor rendkívül halkan képesek mozogni, míg ha menekülnek, nagy zajt keltve törtetnek keresztül az erdőn. Többnyire lassú ügetéssel szaladnak, de ha menekülnek, bukdácsoló galoppba kezdenek, amit csak rövid távon, néhány száz méteren át tudnak tartani. Jól úsznak, ezért nagy folyók vagy tavak szigetein is megtelepedhetnek.
Ha elfogy a táplálék, messzire elkóborolnak, hogy új helyeket keressenek. Ha táplálékban különösen bővelkedő helyre bukkannak, akkor gyakran nagy csapatba verődnek össze. Így volt ez például a Duna ligeterdeiben a tölgymakkérés idején is.



A kondák egészen közel kerülhetnek egymáshoz: nem verekszenek, és nem igyekeznek egymást távolabbra szorítani, önállóságukat azonban megtartják. Tagjaik személyesen ismerik egymást ? sivalkodó, röfögő hangon tartják a kapcsolatot.
A látás náluk alárendelt szerepet játszik: apró szemükkel gyengén látnak, ezért inkább hallásukra és rendkívül érzékeny, ormányszerű orrukra hagyatkoznak. Amikor túrnak, akkor férgek, rovarlárvák vagy gumók (burgonya vagy más raktározógyökér), esetleg gombák után kutatnak. Korong alakú orrukkal fel tudják szaggatni a talajt, s megérzik, ha valami ehető van a közelben.
A vaddisznók kedvelik a társaikkal való "bőrkapcsolatot": összedörzsölik sörtéiket, tisztogatva ezzel egymást. Gyakran olyan szorosan fekszenek egymás mellett, hogy a megfigyelő alig tudja az egyes testeket azonosítani.
A kanok erősen fejlett agyaraikkal keményen tudnak küzdeni, s ha úgy érzik, hogy sarokba szorították őket, rendkívül agresszívek tudnak lenni. A legveszélyesebbek azonban a malacos kocák, amelyek ha veszélyben érzik kicsinyeiket, megtámadhatják a járókelőket vagy a bogyószedőket, ha azok túl kíváncsiak és közel merészkednek a kismalacokhoz.
A vaddisznót joggal nevezhetjük igazi mindenevőnek. Tölgy- és bükkmakk, valamint mindenféle, a földön elérhető gyümölcs mellett férgeket és más, a talajban talált állatokat is fogyaszt. Megfogja a patkányt, a pockot, utóbbi kölykes fészkét megszimatolja, és orrával kifordítja, de szükség esetén az elhullott vadakat is kitúrja a földből.
A házidisznókat ? amelyek közös őse a vaddisznó ? sok mindenre, például szarvasgomba-keresésre is be lehet idomítani.

Szaporodás
A vaddisznók párzási, búgási ideje november és január közé esik. A vemhességi idő 16-20 hét, az alom pedig 4-12 malacból áll. A koca kis mélyedést készít, amelyet puha anyagokkal kibélel, esetenként ágakkal fed be. A malacok világos és sötét csíkokkal rendelkeznek. Szemük nyitva van, s alighogy megszáradtak, máris követik anyjukat. Hevesen küzdenek a legjobban tejelő emlőkért, míg néhány nappal később a kialakult rangsornak megfelelően táplálkoznak.



A fiatal állatok ? mint a házimalacok is, amelyek csak gyengén szőrözöttek ? meglehetősen melegigényesek ? sokkal nagyobb szükségük van anyjukra, mint más párosujjú patásoknak. A malacok kb. 3 hónapig szopnak, majd szilárd táplálékot is fogyasztanak, így féléves korukra önállóvá válnak. Nagyjából 10 hónapos korukra színezetük már a felnőtt állatokéhoz hasonló, ezért süldőknek nevezzük őket. A vaddisznó szabadban tipikusan 20 évig él.

Vissza a főoldalra