Antropológia | Kulturális antropológia » Újvári Edit - Bevezetés a kulturális antropológia történetébe

Alapadatok

Év, oldalszám:2008, 11 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:649

Feltöltve:2008. november 19.

Méret:235 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

11111 misku 2013. december 27.
  Sokat segített!

Tartalmi kivonat

Újvári Edit – Bevezetés a kulturális antropológia történetébe A kulturális antropológia fogalma, jelentősége Fogalma A kulturális antropológia az egyik legfiatalabb társadalomtudomány. Fontos értéke, hogy toleranciára nevel más kultúrák iránt, hiszen érdeklődésének középpontjában az emberi kultúrák különbözősségeinek és annak okainak a kutatása áll. Az antropológia a Görög „anthróposz (ember) és logosz (tudomány) szavakból ered, és tágabb értelemben az ember valamennyi sajátságát, tehát eredetét, biológiáját, kultúráját, sajátosságait vizsgáló tudomány. A fogalma Arisztotelésznél jelent meg először, és az emberi lényeg lelki oldalának tanulmányozását értette alatta. A kifejezést a 18 századi filozófia tette közismertté, élén Immanuel Kanttal, aki az „Embertudomány gyakorlati szempontból’ 1798” c. művében összegezte kora embertani tudományát. Helye a társadalomtudományok közt A

tudomány a természet, társadalom és gondolkodás összefüggéseiről szerzett, igazolható ismeretek történelmileg kialakult rendszere. Megkülönböztethetünk természet- és társadalomtudományokat A szaktudományok elkülönülésével, az 1870-es években alakultak ki a modern társadalomtudományok. A 19. sz második felére kettészakadt az antropológia fizikai- és kulturális antropológiára A fizikai az emberi faj evolúcióját, genetikáját kutatja, míg a kulturális az emberi kultúrák sajátságait, és viszonyait. A kulturális antropológia a néprajztudománnyal, történettudománnyal és a szociológiával áll legközelebbi rokonságban. Elméleti alapvetései a néprajztudomány kutatásaiból erednek A néprajz (etnográfia) a 18. sz végén alakult ki, és a különböző népeket és szellemi, anyagi kultúrájukat leíró tudomány. A 19 sz elején megalakult etnológia viszont az egyetemes, átfogó tudománya az egyes népek fizikai és lelki

sajátságainak, kultúrájának, és a gyűjtőmunkán túl az értelmezést is magában foglalja. Kezdetben ezek a kutatások csak Európa területére vonatkoztak, de később, a 19. sz második felében már a többi nép összehasonlító vizsgálatát is vállalta. A kulturális antropológia historikus szemléletű képviselői a természeti népeket a korábbi európai történeti korokkal állítják párhuzamba, míg az összehasonlító módszer antropológusai általánosan, a teljes emberi kultúra kialakulásának a törvényszerűségeit kutatják. Sajátságai országonként Az amerikai antropológusok az emberi társadalom fejlődésének általános kérdéseit kutatták. A németek az etnikus és kulturális különbségek föltárására helyezi a hangsúlyt, egy erőteljes történeti irányultsággal. Itt Arnold Gehlen nevével fémjelezve alakult meg a filozófiai antropológia, ami egy kultúrfilozófiai iskola. A franciák a társadalom működését,

emberek gondolkodását kutatják terepmunka alapján. Itt erős a szociológia hatása, ezért bevett a szociálantropológia kifejezés használata. A Brit irányzatok a Franciához kapcsolódnak. A budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetemen alakult meg 1990-ben Boglár Lajos vezetésével a Kulturális Antropológiai Program, ami az első Kulturális- és szociálantropológiai műhely volt. Kiemelkedő hazai műhely még a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszéke, ami Kunt Ernő nevéhez fűződik, és ez indította el az Antropos c. Magyar antropológiai sorozatot, ami a friss kutatási eredményeket közli. Az antropológiai szemlélet A kulturális antropológia a monogenizmus elvét vallja, miszerint minden ember a Homo Sapiens leszármazottja. Ez a nézet az 1870-es évek óta kezdett általánosan elfogadottá válni, hiszen a 20 századi humángenetikai kutatások végérvényesen megcáfolták a Poligenizmust, azaz a több fajból való eredet

lehetőségét. Számos irányzat véli, hogy a kulturális különbségek mögött az eltérő földrajzi viszonyokhoz való alkalmazkodás, adaptáció áll. Alfred Kroeber és Ishi, a kihalt Yahi törzs utolsó, kőkorszaki életmódú képviselője közti kapcsolat tekinthető az antropológiai szemléletmód összegzésének. A 20. század elején terjedt el a kulturális antropológiát meghatározó szemléletmód, a kulturális relativizmus, ami nem rangsorolja a különböző kultúrákat, tehát küzd az etnocentrizmus ellen. Eddig a „primitív” és „vad” kifejezért használták a kezdetleges kultúrájú népekre, de ma már a „természeti népek” a helyes elnevezés. A kulturális antropológiai történeti körülményei A kulturális antropológia tudománya a 19. sz második felében alakult ki, de a gyökerei a földrajzi fölfedezésekhez nyúlnak vissza, ahol is az európai utazók beszámolói az újonnan megismert népcsoportokról jelentették a korai

antropológia elsődleges forrásanyagát. Ilyenek már az ókorban is megjelentek. A 18. sz végéig a primitív népeket a degenerációs elmélettel magyarázták, miszerint ők egy valaha élt magasabb civilizáció lecsúszott töredékei. A francia forradalom 1789, aug. 26-ai Alkotmányozó Nemzetgyűlése által elfogadott Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata fogalmazta meg elsőként az emberek egyenlőségének elvét. Ennek az örököse az ENSZ (1945) által közvetített Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1948). Ez már nem csak az állam és egyén viszonyára, hanem minden emberre vonatkozott. A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1966) már minden kultúra egyenlőnek tekintését követeli. Az unilineáris evolucionista irányzatok Jellemzői A kulturális antropológia korai korszakában az emberi kultúrákat fejlettségi fok szerint összevethetőnek és unilineárisan sorba rakhatónak tartották. A 19. sz második

felének legmeghatározóbb tudományos eredménye Charles Darwin evolúcióelmélete Az elmélet Darwin 1859-ben megjelent „A fajok eredete” c műve óta a biológia általános fejlődéselmélete. E szerint a fajok a természetes kiválasztódás, szelekció és a környezethez való alkalmazkodás, adaptáció hatására alakulnak ki. 1871-ben megjelent „Az ember származása” c kötetében ezt az elvet az emberre is vonatkoztatja. Az evolucionizmus az evolúció elvének az emberi kultúrákra való vonatkoztatását jelenti. Kiemelkedő képviselője Herbert Spencer volt, aki a társadalmat a szuperorganikus kifejezéssel illette, és erre vonatkoztatta az evolúció jellemzőit. A 20. sz elejére kialakuló szociáldarwinizmus az evolúcióelmélet mechanikus alkalmazását kísérelte meg a társadalomtudományokban. Az összehasonlító módszer Edward Tylor alapította meg a kulturális antropológiát és ő kezdeményezte az egyetemi oktatását is. Számára az

antropológia a kultúra tanulmányozását jelentette. Egy Mexikói terepmunkát leszámítva csak forrásokat dolgozott ki. A kulturális fejlődés törvényszerűségeit kutatta, és az emberiséget egységesnek tartotta. Legjelentősebb műve az „A primitív kultúra”, amely 1871-ben jelent meg és az ősi kultúrák sajátosságait mutatja be. Ebben egy máig elfogadott kultúra-definíciót ír le: „A kultúra vagy civilizáció mindazon tudás, hit, művészet, morál, törvény, erkölcs és más további emberi képesség és szokás komplex egésze, amelyet az ember a társadalom tagjaként sajátít el.” Az „Antropológia” (1875) c. tankönyve a kutatásait összegezte Úgy vélte, hogy a népek múltbéli kultúráját rekonstruálni lehet a fennmaradt elemeinek a vizsgálatával. Ezek a survival-ok, amik olyan hagyományok, amik régi kultúrákban töltöttek be szerepet. Tylornak volt egy vallásfejlődési elmélete. Szerinte az első stádium az animizmus,

ami a primitív népekre jellemző, szellemekben való hit. Ezután a politeizmus (sokistenhit), majd a monoteizmus (egyistenhit) következik. Tehát, Tylor unilineáris evolucionista volt és összehasonlító módszerrel dolgozott. A kultúrfokok elve Lewis Morgan, a korai kutúrális antropológia amerikai klasszikusa az emberi kulturális fejlődés legfontosabb fokozatainak a föltárására törekedett. Jogászhallgatóként került kapcsolatba az irokéz törzzsel, amikor a kormányzati politika ellen védelmezte a jogaikat. Ekkor kezdte meg az indiánok életmódjának a kutatását „Az irokézek szövetsége” (1851) c. mű egy szeneka indiánnal közösen írt mű, ami az első, indián népről szóló tudományos beszámoló volt. Legjelentősebb műve „Az ősi társadalom” (1877) volt, egyike a legnagyobb hatású evolucionista műveknek. Ennek a műnek az alaptétele az, hogy az emberiség a vadság korából a civilizációba a tapasztalati tudás

fölhalmozásával jutott el, kultúrfokokon keresztül: Vadság: - alsó fok: az emberiség kialakulásától - középső fok: haltáplálkozás, tűz - felső fok: íjhasználat Barbárság: - alsó fok: fazekasság - középső fok: állattenyésztés, növénytermesztés, vályogtégla, kő - felső fok: vas-használat Civilizáció: az írás föltalálása Az élelemszerzést és termesztést is 5 kategóriába sorolta, és a kultúrfokokhoz rendelte: - Gyümölcsök, gyökerek: a legősibb táplálkozási mód. - Haltáplálék: ez is még a vadsághoz tartozik. - Növénytermesztés: barbárság. - Állatháziasítás: a középső fok része - Szántóföld-művelés: a felső fok része, korlátlan élelmiszertermelést eredményez. Morgan tehát materialista volt, mert a kultúrafejlődésben csak a létfenntartást szemlélte, valamint szintén unilineáris evolucionista. A történeti partikularizmus Jellemzői A 20. sz elején az USA-ban új kulturális

antropológiai irányzat alakult ki, ami a német származású Franz Boashoz kötődik. A történeti partikularizmus célja az egyes kultúrák történetének vizsgálata. Hangsúlyozza a kultúrák egyedi sajátosságait, elveti az unilineáris evolúciót. A század elején számos nacionalista mozgalom hódított Európában, amik az evolúcióelméletből szereztek legitimitást a fajelméletükhöz. Az antropológiai kutatás célja ekkorra már nem az egységesnek vélt emberiség fejlődésének a kutatása volt, hanem az egyes kultúrák részletes tanulmányozása. A kulturális realativizmus Franz Boas csupán az egyes kultúrák megismerésére törekedett és nem foglalkozott az általános magyarázatokkal. Az „összehasonlító módszer korlátai az antropológiában” (1896) elsősorban Tylor és Morgan evolucionizmusának és összehasonlító módszerének a kritikája volt. A „Primitív ember értelme” (1911) a kultúra és embertípus közti összefüggés

cáfolata. Szerinte nincsen tiszta faj, Európa történelme során mindig is keveredtek a kultúrák. A nácik fölégették a könyv német kiadását. Boas nevéhez fűződik a kulturális relativizmus fogalma. Szerinte egyediségükben kell megvizsgálni a kultúrákat. Terepmunkát csinált A kultúra és Az egyén Franz Boas amerikai tanítványa volt Alfred Kroeber, és az Antropológiai Múzeum igazgatója. Művei: „Anropology” (1923), „A kaliforniai indiánok kézikönyve” (1925) és „A kultúra természete) (1949). Az utóbbiban azt fejti ki, hogy a kultúra a legátfogóbb összefüggéseket fejezi ki és a társadalmi, gazdasági és kulturális tényezőkkel együtt értelmezhető. A kultúra egyének fölötti, és a változékonysága a köztük föllépő interakciókból fakad. 4 szintet határoz meg az embert meghatározó tényezők esetében: - A kultúra szintje - A társadalomé - A személyek szintje (szellemi tényezők) Anyagi szint (testi

tényezők) A kulturális diffúzió Robert Lowie, osztrák származású tudós is Boas hatására vált antropológussá. Támadta az uniliearitást, a kulturális diffúziót, kulturális kapcsolatokat hangsúlyozta. A 2. világháború alatt kulturális elemzéseket írt Németországról, ebből írta meg a „Németország megértése felé” (1954) c. művét Megkülönbözteti a belső és külső kultúrafejlődést. A belső fejlődés egy kultúrán belül történik az adott kultúra hagyományaira alapozva, a külső pedig más kultúrák átszivárgása, tehát kulturális diffúzió. Külső fejlődésre példa Japán, aki készen vette át a nyugati technológiai civilizációt. A kultúra integráló szerepe Ruth Benedict Irodalomtudósnak indult, majd Boas tanítványaként Amerika egyik legjelentősebb kulturális antropológusa lett. Kutatása középpontjában a különböző népek és történelmi periódusok közti eltérések álltak. Fölfogása szerint a

kultúra integrált egész, több, mint az alkotóelemeinek az összessége A „Kulturális minták” (1934) c. kötetében három primitív civilizációt mutat be Ebben úgy fejezi ki a kultúrát, mint magasabb szintű személyiséget, és a leírt népekhez személyiséget rendel. Pl a harmonikus, megalomán, szélsőséges kultúrák. Ezek emberek által kialakított kulturális minták, amik hatnak az egyénre is a szocializáción keresztül. Ezek együttesen alkotják a kultúra arculatát Arról is beszél, egy kultúra csak akkor vesz át más kultúrákból mintákat, ha az integrálható a sajátjába. Boas, Kroeber és Lowie mellett ő bírálja leginkább az evolucionizmust, amit az evolucionista triász, Frazer, Tylor és Morgan képvisel. Kulturális szerepek és státusok Ralph Linton, Boas tanítványainak generációját követő amerikai antropológus fontosnak tartotta a kultúra történeti tényezőinek vizsgálatát a relativizmus szemléletmódja szerint,

ellentétben a kortárs Brit antropológiával. Nem véletlen, hiszen eleinte régész volt Azt mondja, a társadalom szervezett egyének csoportját jelenti, a kultúra pedig a tagjaik által kialakított szokások, érzelmi reakciók együttese, ami nem homogén, és a társadalmi rétegzettségnek megfelelően szintén rétegzett: - Univerzáliák: a társadalom minden tagja által ismert kulturális elemek. Pl: nyelv, művészet. - Specialitások: csak a társadalom egyes csoportjaira jellemzőek. Pl: női és férfi szerepkörök. - Alternatívák: Csak bizonyos egységeknek a sajátosságai. Pl: elit kultúra - Egyéni sajátságok: egyedi szokások, reakciók. Legfontosabb műve „Az ember tudománya” (1936), ami a személyiség kulturális hátterét elemzi. Központi fogalma a státus, amely azoknak a jogoknak és kötelességeknek az összessége, amelyek az egyénhez kötődnek és ezek a társadalmi szerepek történetileg öröklődnek és alakulnak ki. Négy fő

szempont szerint oszlanak meg a státusok: - Nemek szerint: ez kultúránként változó, mert a biológiai tényezők másodlagosak a kulturálisakhoz képest. - - Életkor szerint: általában 3 életszakaszt, a gyermek-, felnőtt- és öregkort tartják számon. Néhol az ezeken való álmenetet rítusok kísérik Itt is másodlagos a biológia, hiszen pl. az angol protestáns családokban a gyerekek el vannak nyomva, viszont a polinéziai szigeteken élő egyik törzsben az elsőszülött megverése szentséggyalázás volt. Családi kapcsolat szerint: van, ahol az anya vérvonalát tartják számon (matrilinearitás), valahol az apáét (patrilinearitás). Társadalmi csoportok szerint: Jellemző, hogy ezek a státusok öröklődnek, tehát a biológiai szempontok nem számítanak. Pl: Indo-árja népek által leigázott Indiai félszigeten kiépített merev kasztrendszer. Szociológiai irányzatok Jellemzői A kulturális antropológia szociológiai szemléletű

irányzatait szociálantropológiának hívjuk és a nyugat-európai országokban alakultak ki, elsősorban brit és francia kutatókkal az élen. Különösen azokban az irányzatokban erős a szociológia hatása, ahol a kutatások a kortárs kultúrákra, a fennálló társadalmi kapcsolatrendszer és kultúra kapcsolatára irányulnak. Ilyenek a funkcionalista, strukturalista és szociálantropológia. A kulturális antropológia komparatív (összehasonlító) módszere jellegzetesen történeti szemléletű, ezért több benne a spekulatív elem, mint a kizárólag tényekre alapozó szociológiai irányultságú irányzatok esetében. Jellegzetessége a diakrón (számos történeti korra vonatkozó) kultúra-vizsgálat A szociológiai irányultság jellemzője viszont a szinkron (kizárólag jelenben kutatható) kultúra-elemzés. Marcel Mauss Durkheim unokaöccse volt, kimagasló francia szociológus. Fő műve a „Szociológia helye az antropológiában” (1924), ebben

kifejti, a szociológia antropológiai tudományág, mivel szigorúan az emberre, mint társadalmi lényre összpontosít. A funkcionalista antropológia A funkcionalista antropológia Nagy Britanniában alakult ki a ’30-as, ’50-es években, legjelentősebb képviselői Alfred Radcliffe-Brown és a lengyel Bronislaw Malinowski. Malinowski egy melanéziai népcsoport kultúráját tanulmányozta, és ez a forrása a legfőbb műveinek is: „A Nyugati Pacifikum argonautái” (1922) és a „Bűn és bűnhődés a primitív társadalmakban” (1926). Ezek alapja egy új terepkutatói módszer, a résztvevői megfigyelés, amely a vizsgált társadalom behatóbb megismerését jelenti. Ő is volt az egyik legnagyobb terepkutató A funkcionalizmus a kulturális jelenségek szerepét kívánja megvilágítani, ezzel határoz meg kölcsönös függőségi viszonyokat a társadalom tényei között. A háttere Dürkheim munkássága, a „társadalmi tények” megértésének

módszere. A funkcionalizmus szerint a társadalom egy szervezett egész és minden egységének funkciója van, ami alapvető biológiai célokat hivatott kielégíteni. Nem tartja tudományosan megalapozottnak az evolucionizmust, csak a közvetlen terepmunkában hisz. Ennek eredményeként születhetnek meg a kultúra-monográfiák, amik egy adott kultúra részletes leírásai. Hangsúlyozza az egyéni és a társadalmi ellenőrzés egyensúlyának szükségét, hiszen ha ez nincs meg, az egyik végponton anarchiába, a másikon diktatúrába torkollik a társadalom. A strukturális funkcionalizmus Alfred Radcliffe-Brown a brit funkcionalizmus másik kiemelkedő alakja. Ausztrál terepmunkájának eredményeit „Az ausztráliai törzsek társadalomszervezete” (1931) c. művében foglalta össze Dürkheim vonalát követte, de kiegészítette egy kis természettudományos színnel, amit jót tükröz utolsó, „A társadalom természettudománya” (1955) c. könyve Az emberi

társadalmat az élő szervezethez hasonlította. „A társadalmi struktúráról” c. művében megkülönbözteti a tényleges struktúrát és az általános strukturális formát. Az előbbi a személyek és csoportok közt lévő konkrét, változó, vizsgálható társadalmi kapcsolatok összessége, az utóbbi viszont az ezt szabályzó, viszonylag állandó struktúrarendszer, ami minden normát magában foglal. A társadalmi élet elemei közt funkcionális koherencia van, amely az emberi együttélés állandóságát és egyensúlyát tartja fönn. A strukturalista antropológia Claude Lévi-Strauss a legkiemelkedőbb francia antropológus, ő dolgozta ki a strukturalista elméletet, ami a ’60-as, ’70-es években virágzott. Elsősorban teoretikus tudós volt A Bororó indiánoknál végzett terepmunkán keresztül került kapcsolatba az antropológiával. A strukturalizmus következetes elmélete Strauss „Strukturális antropológia” c. könyvében jelent meg

először. Ez a módszer modelleket alkot és vizsgál Szerinte minden kultúra szimbolikus rendszerek szervezett egysége, amelyek közül a legfontosabbak a nyelv, a házassági szabályok, gazdálkodás, művészet, tudomány és a vallás. A strukturalista antropológia feladata tehát ezen rendszer megfejtése. „A rokonság elemi struktúrái” (1947) v. műve a házassági (affiniális, azaz nem vérségi) kapcsolatokat elemzi. Arra a következtetésre jutott, hogy a házasság jelentősebb, mint a leszármazás, mert növeli a társadalmi szolidaritást az idegen családok közti kapcsolat révén. Az incesztus, azaz vérfertőzés a természeti népeknél is tabu. Ezekkel a szabályozásokkal válik az ember kulturális személyiséggé A „Szomorú trópusok” c. könyvében beszámol egy kísérletről A Bororó indiánok faluja kocsikerék formában helyezkednek el, ahol a család házai a kerék abroncsai, az ösvények a küllők és középen helyezkednek el a

férfiak házai és a közösségi élet is. Erre a misszionáriusok úgy akarták megtéríteni őket, hogy párhuzamos utcákba telepítették az indiánokat. Ennek következtében el is veszítették a hagyomány iránti érzéküket. Bár megnyilvánulási formáik különböznek, a mentális folyamatok hasonlóak minden kultúrában, genetikai okokból. A strukturalizmus éppen ezért nem az egyéni, hanem az általános gondolkodás szerkezeti sajátosságait kutatja. A szociálantropológia sajátságai Edmund Leach legkiemelkedőbb eredménye távol-keleten végzett terepmunkájából írt monográfiája, a „Felső-Burma politikai rendszerei” (1954). Malinowski tanítványa volt Leach bírálta a történeti szemléletű antropológiát és a szociológiai vonal egyik legkiemelkedőbb kutatója volt. Az „Antropológia újragondolása” (1961) c cikkgyűjteményében fejti ki nézeteit ezzel kapcsolatban, a „Szociálantropológia” (1982) c.-ben pedig elméleti és

tapasztalati eredményeit részletezi. Monográfiákat írt, amiben a kultúra területeit és kölcsönhatásait mutatta be, de a történeti perspektívával nem foglalkozott. Leach szerint a kulturális antropológia abban különbözik a szociálantropológiától, hogy úgy véli, létezik egy törvényszerű társadalmi fejlődés, aminek a rekonstruálására törekszik, tehát diakrón módszerrel dolgozik, mindemellett az általánosításra összpontosít. Ezzel szemben a szociálantropológia szinkron módszerű, mikroszintű és a kultúrák egyediségét hangsúlyozza, kutatja. Leach szerint az antropológia egyetlen, tudományosan igazolt alaptétele, axiómája az hogy minden kultúra rendelkezik nyelvvel, hiedelemvilággal, eszközkészítéssel, újításokkal és társas kapcsolatok rendszerével. A multilineáris evolucionista irányzatok Jellemzői A 20. század közepén ismét újraéledt az evolucionizmus az új, biológiai tudományos eredmények

hatására, elsősorban az amerikai kulturális antropológiában. Azonban már nem unilineáris modell szerint gondolkoztak, hanem kialakították a multilineáris evolúció elvét. A század elején kialakult szociáldarwinizmust az elit a terjeszkedéspolitikájának legitimizációjára használta föl a „fajok közti harc” nevében. Ezek után a természettudományok gyors fejlődése igazolta az evolúcióelméletet a ’40-es, ’50-es években, és megszületett a neodarwinizmus, vagy szintetikus evolúció-elmélet. E szerint a bonyolult organizmusok egyszerű formákból alakultak ki a mutáció (genetikai változás) és szelekció (természetes kiválasztódás) hajtóerejével. A multilineáris evolucionalisták materialisták, a gazdasági és anyagbeli tényezőket tekintik a kultúra alapjának. Az evolucionizmus iránti érdeklődés a társadalomtudományokban is fokozódott. Ennek alapvető példája E. O Wilson „Szociobiológia” (1970) c könyve A kultúra

képességében élő ember az evolúció új dimenziójába emelkedett: nem belső, biológiai tényezőkön múlik a fejlődése, hanem külső, kulturális tényezőkön. A multilineáris evolucionalisták több ösvényben látták az ember fejlődésének útját, és ezzel megfeleltek a kulturális relativizmus eszméinek is. A neoevolucionizmus Leslie White, amerikai antropológus volt a neoevolucionizmus képviselője. A „kultúra tudománya” (1949) és a „kultúra evolúciója” (1959) voltak főbb művei. Kultúrelméletét kultúrológiának nevezte. Ez két alaptételre épül: 1: a kultúra evolúciós folyamat; 2: a kultúra alapegysége a szimbólum. A kultúra egyfajta társadalmi öröklés, ami a biológia fölött áll Három alrendszere van: a társadalmi-szociológiai, ideológiai és technológiai. Az utóbbi a kultúra alapja, mert ez olyan anyagi és technológiai eszközök összessége, amely az embert a természeti környezethet való

alkalmazkodásában segíti, valamint ez határozza meg a többi alrendszert is. Zoológiai szempontból a kultúra nem egyéb, mint a Homo Sapiens sajátos életösztöne. White szerint az energiatényező elsődleges az eszköztényezőhöz képest, hiszen ennek a fejlődése teszi lehetővé az újabb eszközök kialakulását, pl.: állati erő – kocsihasználat, gőzerő – motor A háborúk bebizonyították, hogy a technológiai evolúció nem mindig hasznos az ember számára, pusztíthat és építhet is, pl.: atomenergia A szimbólum egyezményes alapon kialakult jeltípus. A görög „szümbolon” szóból ered, ami „ismertető jegy”-et jelent. Két eleme a jelölő (pl: fehér galamb) és a jelölt (pl: béke) A legelső szimbólumrendszer a nyelv, hiszen közvetlen jelentést ad a létező dolgoknak Az ember szimbólumhasználata nyitott, bővülő, dinamikus és korlátlan az állatok behatárolt jelhasználatával ellentétben, és ebből a képességéből ered

a kultúrateremtő képessége is. Az általános és specifikus kulturális evolúció Marshall Sahlins White tanítványa volt, majd Polinéziában végzett terepmunkát. Az „Evolúció és kultúra” (1960) c. kötet társszerkesztője volt, amely a multilineáris kultúrafölfogást képviselte ÚjGuineai terepmunkájának eredménye a „Törzsek” (1968) Sahlins a szociobiológia kultúrára vonatkozó nézeteivel nem értett egyet. Megkülönbözteti az általános és specifikus evolúciót: a specifikus a különböző környezetekhez való adaptációt jelenti, ami a fajok elágazását eredményezi. Az általános evolúció az összetettebb formák kialakulását jelenti Az emberekre is érvényesek ezek a fejlődések, ám már a kultúra eszközével történik mindez. A specifikus evolúció kapcsán a kulturális jelenségek esetében létrejöhet diffúzió (a kultúrák terjedése) és az akkulturáció (kultúrák átvétele). Az általános evolúció több

energia hasznosítását és magasabb integrációt jelent Ez alapján fölállítható egy evolúciós sorrend, viszont a tény, hogy a tudományos fejlettség rossz célokra is fölhasználható, elhárítja az etnocentrizmus vádját. 3 szintet különböztet meg Sahlis: 1: gyűjtögető hordák; 2.: állattenyésztő és földművelő törzsek; 3: a civilizáció szintje a korai városállam szintjétől számítva. A kulturális materializmus Marvin Harris amerikai antropológus szerint a lét- és fajfenntartás összefüggésében alakult ki a kultúra számos jelensége. Bírálta a kulturális idealizmust „Kulturális materializmus” (1979) c. művében leírja, a kulturális materializmussal szembeni ellenérzés általában abból fakad, hogy az a benyomásunk, a tudat irányítja a létünket, de ez csak látszat. Legfőbb elveit Marx filozófiájából meríti. A szociokulturális rendszerben 3, egymással összefüggő részt különböztet meg: 1.: az infrastruktúra

a létfenntartás és reprodukció szintje; 2.: a struktúra az emberek közti társadalmi kapcsolatok rendszere; 3.: a szuperstruktúra a szellemi kultúra szintje, magába foglalja a vallást, ideológiákat és a tudományt, tehát a kultúra „önmagyarázatait”. Harris materialista mivoltából eredően az infrastruktúrát tekinti a legfontosabbnak. Állítja azt is, a másik kettő egy bizonyos fokig önálló Harris meghatározott biopszichológiai állandókat, amelyek olyan biológiai alapú tulajdonságok, amelyek meghatározzák a kultúrákat. Az embereknek: 1: ennie kell, ezért minden kultúrában van élelmiszertermelés; 2.: a rájuk háruló feladatot a szükséges energiaráfordítással végzik, ezért eszközöket készítenek.; 3: szexuálisan motiváltak; 4: a kapcsolatokban meghatározó szerepe van a szeretetnek Az ökológiai antropológia Az ökológiai antropológia irányzata a ’60-as, ’70-es években bontakozott ki. A multilineáris evolucionizmus

jellemzi, és a kultúrának nem a szociális vonatkozásait vizsgálja, hanem az azon kívül eső, élő és élettelen természeti környezetet. Két alapvető kutatási terület különíthető el ezen belül: az élőlények és élettelen környezetük közti kölcsönhatást, és az életközösségek kölcsönhatásait vizsgáló irányzatok. A bioszféra az a kb. 15-16 kilométernyi földburok, ahol az élet kialakult Az ökoszisztéma ennek az a része, ahol az élő és élettelen környezetek hatást gyakorolnak egymásra. A humánökológia az ember és kultúrája természeti környezetbe való ágyazottságát vizsgálja. Julian Steward Kroeber és Lowie tanítványa hozta létre az Amerika-közi Antropológiai és Földrajzi Társaságot. A „Kulturális változás elmélete” (1955) c könyvében foglalkozik a kulturális ökológia témájával. Szerinte az élőlényekkel szemben az ember a biológiai jellemzőin túl a kultúrájával is beilleszkedik az

ökoszisztémába. Azt állítja, a kultúrák párhuzamos fejlődésminták, kulturális típusok köré szerveződnek, amik hasonló jellegzetességekkel rendelkeznek, ám kulturális magjuk megegyezik (pl.: gyűjtögető horda, despotikus királyság, feudalizmus). A hasonló kultúrák a hasonló ökoszisztémákhoz való alkalmazkodás okán fejlődtek ki. A kulturális ökológia 3 fontos vizsgálati szemponttal rendelkezik: 1.: a természeti környezet és az emberi közösség technikai kultúrájának kölcsönhatását feltáró szempont; 2.: létfenntartási minták, emberi életmódok összefüggéseinek vizsgálata; 3.: a környezet kihasználásának a hatásai a kultúrára A szimbolikus és értelmező antropológia Jellemzői A 20. század végén az antropológia specializálódott, számos irányzatra ágazott el Ilyenek a város-, gazdasági- kognitív- és posztmodern antropológia, de kiemelkedő jelentőségű a szimbolikus antropológia, ami más

tudományágakra is hatott. Ez az irányzat a ’60-as években bontakozott ki. Szemben a materialistákkal, a kultúrát elsősorban szellemi jelenségként képzeli el. A kulturális szimbólumok törvényszerűségeit kutató strukturalizmussal ellentétben a szimbolikus cselekvések értelmezése (interpretációja) áll a középpontban. Módszereit a pszichológia és irodalomtudomány eszköztárából kölcsönzik. Nem keres magyarázatot a kulturális jelenségekre, mivel tényezők sokasága játszott közre a kialakulásukban. Fő képviselői Clifford Geertz nem kötődik semmilyen irányzathoz, bár interpretatív módszere a szimbolikus antropológiához kapcsolja. A kultúra működését helyezte kutatása középpontjába Szerinte a kultúra szimbolikus rendszerek szervezett egysége, az antropológia pedig jelentést kereső értelmező tudomány. Victor Turner a brit és amerikai antropológia meghatározó egyénisége volt, a társadalom működésének a

megértésére törekedett. A szimbólumokat érzékileg felfogható jelhordozóknak és egyben jelentések összességének határozza meg. Ezek a társadalmi folyamatokat helyettesítik, fejezik ki Ezek változékonyak, dinamikusak, épp ezért nem lehet logikai műveletekként leírni őket. Nézeteit „szimbólumtanulmányok” c kötetében összegzi. „A rituális folyamat” (1969) c. művében kimutatja, a rítusok valójában a társadalmi jelenségek kódolt megfelelői. Ezeknek az a szerepe, hogy az úgynevezett liminális fázisban az emberek átléphetik a társadalom által előírt korlátokat. A társadalmi átmenetben lévő, liminális személyek nem rendelkeznek az eredeti társadalmi státusukra vonatkozó szimbólumokkal, ezeket pótolják a liminális szimbólumok. Mary Douglas a kulturális szimbólumok egyetemes jelenségeit vizsgálta. Véleménye szerint az antropológia a társadalmi szerkezetek elemzése felől a gondolati szerkezetek vizsgálata felé

haladt az utóbbi években. Szerinte a társadalom szimbóluma lehet az emberi test, mivel ez a forma a legáltalánosabb emberi tapasztalat. Összefolalás Az irányzat Főbb elnevezése képviselők Kulcsfogalmak Szemléletmód Módszer unilineáris evolucionista irányzatok korai brit Edward antropológia, Tylor, klasszikus Lewis antropológia Morgan survival, kultúrfokok evolucionizmus, materializmus, etnocentrizmus 19. sz. összehasonlító második módszer fele terepmunka, diffúzió, integráció, kulturális minták kulturális relativizmus, diffuzionizmus történeti, etnográfiai módszer, terepkutatás Franz Boas, Alfred Kroeber, kultúra és történeti Robert személyiségkutapartikularizmus Lowie, tás Ruth Benedict, Ralph Linton Bronislaw Malinowski, Alfred funkcionalizmus, Radcliffeszociológiai strukturalizmus, Brown, szemléletű szociálantropoló- Claude irányzatok gia LéviStrauss, Edmund Leach Leslie neoevolucionizWhite, mus, Marshall

multilineáris kulturológia, Sahlins, evolucionista kulturális Marvin irányzatok materializmus, Harris, ökológiai Julian antropológia Steward értelmező szimbolikus és antropológia, értelmező londoni antropológia szimbolikus antropológia Clifford Geertz, Victor Turner, Mary Douglas Időszak 20. sz. első fele terepmunka, szociológiai struktúra, 20. sz. résztvevői szemlélet, funkció, szinkron első megfigyelés, holizmus, antivizsgálat összehasonlító harmadától etnocentrizmus módszer szimbólumok, infrastruktúra, humánökológia, fejlődési minták neodarwinizmus, 20. sz. materializmus, összehasonlító második antietnocentriz- módszer fele mus interpretáció, rituális szimbólumok, általános jelképrendszerek szimbolikus kulturális analízis, 20. sz. relativizmus, értelmező funkcionalista és utolsó elemzés, strukturalista haradától összehasonlító elmélet módszer