Betekintés: Parlamenti választások és politikai rendszer a Horthy-korszakban, oldal #1

Figyelem! Ez a doksi automatizáltan exportált szöveges tartalma.
Kérlek kattints ide, ha kulturált formában szeretnéd megnézni!



Parlamenti választások és politikai rendszer a Horthy-korszakban

A magyar választási rendszer egyik hosszú idõtávon érvényesülõ jellemzõje, hogy tagadta a polgári parlamentarizmus egyik alapvetõ funkcióját: a kormányzati váltógazdálkodást. A mindenkori hatalmi elit célja ezzel éppen ellentétes: a politikai váltógazdálkodás

megakadályozása minden törvényes – és amennyiben ez nem elegendõ – törvénytelen eszközzel. A háborús vereség, a történelmi Magyarország széthullása, a forradalmak és az ellenforradalom után a helyzet stabilizálása, majd a viszonyok konszolidálása a Bethlen István vezette politikai csoport elképzelései szerint alakult. Az így kialakuló király nélküli királyság politikai rendszerének két alappillére volt: egy „biztonságos” választójogi rendszer és egy, a kormányzásból kibillenthetetlen „egységes párt”. Mindkét elem mûködésére bõséges tapasztalat állt rendelkezésre a dualizmus idõszakából, miként arra is, hogyan lehet a közigazgatást és annak apparátusát változatlanul a politika szolgálóleányaként kezelni. Mindehhez képest csak másodlagos kérdés volt a kormányzói hatáskör terjedelme, vagy a szintén a stabilitást az esetleges kritikus helyzetekben szolgáló felsõház létrehozása. Bethlen alkotása idõtállónak bizonyult, az alapszerkezet a háború utolsó szakaszáig nélküle, sõt ha kellett ellenére is üzembiztosan mûködött. Pártjába nem integrálódott, de erõs és nyomásgyakorlásra képes politikai csoportok és pártjaik egy részével kompromisszumot kötött. A mérsékelten legitimista kereszténypártiak egy évtizedig koalíciós partnerek maradtak, míg a Bethlen-Peyer–paktum a szociáldemokraták számára biztosította a stabil parlamenti részvételt és a viszonylagos mûködési szabadságot. A legitimistákat marginalizálta, a fajvédõket pedig eltüntette a kormánypártból, az országosan kevéssé jelentõs liberálisokat pedig elegendõ volt a fõvárosi önkormányzatban visszaszorítani. A parlament – az 1944-es német megszállásig – folyamatosan, minden alkotmányos válságot nélkülözõen mûködött, az ellenzéki pártok képviselõi (kisgazdák, szociáldemokraták és liberálisok) 1944. március 19-ig – ha nem is minden politikai kockázat nélkül – szabadon nyilvánulhattak meg a parlamentben. A mûködõ parlament stabilitását a harmincas évek folyamatos és egyre erõsödõ jobbratolódása sem tudta kikezdeni. Akkoriban kevés ország volt az öreg kontinensen, amelyrõl ez elmondható lett volna, igaz nagy részük német megszállás alatt állt. E stabilitásnak azonban két oldala volt, egyúttal rugalmatlanságot is jelentett, az uralmon



lévõ politikai elit alkalmatlan volt számottevõ reformokra, a harmincas évek végére mind kritikusabbá váló a földkérdés és a szociális problémák kezelésére. A parlament megítélését tovább rontja, ha figyelembe vesszük az elfogadott a zsidótörvényeket, amelyek magyar állampolgárok százezreinek folyamatos jogfosztását okozta.

Az állampolgári részvétel biztosítása

A politikai jogok minimuma a választójogosultság, amely lehetõvé teszi a törvényhozó testület megalkotásában való részvételt. Az elsõ világháború végén a választójog kibõvítése a belsõ és a külsõ politikai erõk összjátékának eredõjeként alakult ki, amelynek körülményeit elsõsorban a háborús vereség jelentette. A vesztes országokban megszûnt a monarchia, a forradalmi mozgalmakban testet öltõ általános balratolódás a választójog kiterjesztésének politikai követelését is realizálhatóvá tette. A külsõ feltételt a gyõztes antant (természetes önérdektõl vezérelt) politikája jelentette. Határozottan ragaszkodtak ahhoz, hogy a súlyos békefeltételeket minél szélesebb legitimációjú parlament legyen kénytelen elfogadni. E tényezõvel magyarázható az a jelenség, hogy a vesztes országokban a választójogosultak aránya általában meghaladta a gyõztesekét! A dualista monarchia Magyarországán a választójogosultak összlakossághoz viszonyított aránya 7 százalék körül mozgott. Ugyanezzel az aránnyal az 1848-as forradalom idején megalkotott, a népképviseleti országgyûlés választójogát szabályozó törvénnyel Magyarország Európa élvonalába került. Míg a kontinens nyugati felén fokozatosan bõvült a politikai jogokba beengedett lakosság aránya, addig nálunk ez az arány változatlan maradt. A Monarchia széthullása után értelmét vesztette a két nagy párt alapvetõen közjogias szembenállása is. A porondon maradt politikai erõk, a kereszténypártiak, a kisgazdák, a szociáldemokraták és a liberálisok mögött már több mint két évtizede kemény politikai küzdelmet folytatt

  Következő oldal »»