Betekintés: Dr. Marczell Mihály - Bontakozó élet I., az egyén összetevői, oldal #3

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!

on föltárul egy gyermek- és ifjúbarát tekintete előtt az emberi lélek minden rejtelme és igénye, akkor majd közkinccsé teszi azokat a megfigyeléseket és rajtuk épülő gyakorlati szabályokat, melyeket a pedagógia számára is nem annyira könyvből, mint inkább az életből kell meríteni. Ennek a hosszú munkának gyümölcse fekszik most előttünk, mint nagyszabású nevelési szintézis, bizonyítékául annak, hogy ezzel a fölépítő munkával lehet igazán gazdag és a legnehezebb helyzetekben is tájékoztató tudományos és egyúttal gyakorlati művet alkotni s nemcsak elméletileg konstruált tételek analízisével rendszert teremteni. Ha analógiát keresünk, tatán a Rousseau és Fenelon pedagógiája közti különbségre lehet rámutatni, kik közül az első egy előre konstruált rendszer béklyói közé kényszerítené bele az életet s alkot meg ez úton sivár keretet, melyen belül a lélek értékei elsorvadnak; míg a kegyelmi élet misztikus nagymestere – elcsuszamlásai dacára is – virágokat gyűjtve a teremtő Isten nagy kertjében, lesi el az örök nevelő erő titkait és építi fel azokból nem a valóságtól elszakadt elméletet, hanem az ég és föld reális energiáiból összetettet. Isten képére, teremtett ember-típus nagyságának és haladásának rendszerét. Marczell Mihály sem indul el művében iskolás pedagógiai szabályokból, hanem – amint a Szent István-könyvek között a katolikus nevelés szelleméről irt kis munkájában már jelzi – a lélek-formálás művészi szabályainak kidolgozásánál nem bölcseleti kérdésekre gondol, e kérdésekre nem kívülről nyert bölcseleti megállapításokat vár. Itt a lélek benső hangját, benső vágyának beszédjét, az emberi természet szavát keresi. S ezen az úton járva, ezzel a lélekkel boncolgatva az emberi lelket s építvén föl annak rendszerét és életnézetét, megvalósul e nagy munkájában is reménye, hogy „a sok zűr-zavaros hangból diadalmasan tör majd elő a lélek mélyéről az evangélium csengő beszéde, mely szépséges formában mutatja az ember magasztos hivatását és fenséges értékét: „Ti is Jézus Krisztus hivatottjai vagytok”. (Róm. 5,6.) Ha szerző lelkének ez alaptónusát ismerjük s tisztában vagyunk azzal is, hogy ez nála nem szép szó, hanem több évtizedes papi és pedagógiai munka léleképítő, lélekfejlesztő gyakorlatának is vezércsillaga, akkor könnyen elgondolhatjuk, hogy a nyolc kötetre tervezett hatalmas munkája az emberismeretnek és embervezetés ügyességének kincsesbányája lesz, melyben temérdek értéket lehet majd fölfedezni, a szív rejtekeit, a kegyelem világánál szeretettel boncolgató lélekbúvár munkája nyomán. A kéziratban fekvő s részben már kefelenyomatú fejezetek közt lapozgatva, meglep az a sokoldalú figyelem, mellyel szerző a különböző korok, munkakörök, társadalmi viszonylatok kapcsán változatos



tárgyához hozzáférkőzni s minket is közelebb juttatni kíván. Ahogy rámutat a sarjadó élet kapcsolataira, az elemi iskola hitoktatójának a gyermek-lélek megnyitásában és bizalmas fölkeltésében ki-tárutó ügyességére, a családi körben, az óvodában, az iskolában, szentségek vételénél bemutatkozó gyermekerények és bűnök, a kis diák, a tanoncfiú, a földműves ifjú, az iskolás- és munkásleány sajátos körülményeire, mind arra mutat, hogy nem levegőben lógó elméleteket, hanem az élettől ellesett gazdag tapasztalatokat vesz munkája alapjául s ezzel biztosítja, hogy az valóban gyakorlati és gyümölcsöt hozó legyen. Hogy a felserdült ifjúságnak szerzőnknél alaposabb ismerője ma Magyarországon alig található, azt azok, kik az ő ernyedetlen munkásságát az egyetemi ifjúság körében tíz évnél hosszabb idő alatt figyelemmel kísérhették, velem együtt bizonyára el fogják ismerni. S ezért hiszem, hogy senki nála jobban nem tud szólani a magyar közönségnek – az „új nemzedék” lelkének analízise kapcsán – az egyéniség előretöréséről, kötöttség és szabadságról, túlzott öntudatról, az ifjúság belső forrongásairól, annak eszményeiről – minők az életpálya, a tiszta szerelem, a vallásos érzés és élet, a kiforrott egyéniség, vagy akár az elpihent viharok. Ha azután a szerző a fölserdült ifjúval, aki a „maga ura” lett, kilép a „létért való küzdelem” terére s elénk vezeti az egész életen keresztül lelki formálást igénylő testi és szellemi munkást, a középosztály és felső-tízezer típusát, valamint bemutatja az ember sorsát úgy a házaséleten belül, mint annak keretén kívül, akár az édesatya és édesanya pedagógiai szerepében, akár a papság, szerzeteseiéi, vagy agglegények és vénleányok érvényesülési lehetősége körében, a lélekmentés és nevelés terén a

«« Előző oldal Következő oldal »»