Gazdasági Ismeretek | Közgazdaságtan » PSZF Makroökonómia szigorlati tételek, 2004

I, A közgazdaságtan két ága. A modern makroökonómia tárgya, elemzésének módszertani problémái. A makroökonómiai elemzés története A mai uralkodó közgazdaságtan két ága, a mikro- és a makroökonómia egymást kiegészítő ismereteket közül az egységes egészként működő gazdaságról. A mikroökonómia az egyes gazdasági szereplők nézőpontjából kiindulva vizsgálja a gazdaság működését. A makroökonómai a gazdaság összműködésének problémáit elemzi, aggregált mutatók segítségével. A makroökonómiai vizsgálat a piac által közvetített újratermelésre irányul, igyekszik kimutatni, hogy mik az újratermelés normális zökkenőmenetes lefolyásának a feltételei, hogy hogyan változik át a piacon a pénz közvetítésével az output minden egyes eleme. Amennyiben egy nemzetgazdaságban ezek a feltételek teljesülnek, akkor ott makroökonómiai egyensúlyról beszélhetünk. Az emberi szükségletek minőségileg megváltoznak,

magasabb szintűvé válnak, mennyiségileg kibővülnek, ezért a tartós egyensúly csak a gazdasági fejlődés eredménye lehet. A makroökonómiai egyensúly feltételeinek a meghatározása nem tartalmazza egyúttal azt is, hogy ezek mindig meg is valósulnak egy gazdaságban. Napjainkban a legtöbb gazdaságban éppen ezen feltételeknek a hiánya jut kifejezésre a gazdasági bajok, az infláció, a munkanélküliség, a periodikusan ismétlődő válságok formájában. A bajok orvoslásában csakis a fejlett piaci koordinációval és az állam aktív gazdasági szerepvállalásával lehetséges. A gazdasági körforgást az állam koordináció alapvetően módosíthatja, ezért a makroökonómia elemzés magában foglalja azokat az általános összegfüggéseket is, amelyek az állami beavatkozás lehetőségeire és következményeire vonatkoznak. Makroökonómia elemzésének módszertani problémái: 1. A makroökonómia pozitív elmélet, az elméleti közgazdaságtan

sajátos ága: A makroökonómia természeténél fogva nem normatív, hanem leíró elmélet, amely a gazdasági összfolyamatok aggregált vizsgálatából vonja le következtetéseit. 2. A gazdasági modellek szerepe: Minden egyes alkalmazott modell a valóság egészének csak azon elemeit tartalmazza, amelyeket az éppen aktuális vizsgálat alapján relevánsnak tekintünk, minden egyéb körülménytől pedig elvonatkoztatunk. A makroökonómia irányzatai egy tudomány, a marginalista közgazdaságtan keretén belül vitáznak egymással így ezek a viták nem megkerülhetőek. 3. Gazdasági egyensúly, illetve egyensúlytalanság: Az egyensúly olyan állapotot fejez ki, amelyben kiegyenlítődik azon tényezők hatása, amelyek ezt az állapotot képesek lennének megváltoztatni, tehát ez az állapot időben állandó. Ha a külső tényezők megváltozása olyan belső erők működését indítja el, amelyek az egyensúly felé viszik a rendszert, akkor stabil

egyensúlyról beszélünk, ellenkező esetben pedig instabil egyensúlyról. A piac akkor van egyensúlyban, ha adott árak mellett az eladók éppen azt a mennyiséget halandók a piacra vinni, mely mennyiséget a vevők hajlandók megvenni. Ez a egyensúly a keresleti és kínálati függvények metszéspontjában található. Az általános egyensúly feltételezi, hogy a különböző piacok összességének kölcsönhatásából minden piacon egyidejűleg kialakul az egyensúly. Makroökonómiai egyensúly az aggregált keresleti és az aggregált kínálati függvény metszéspontjában ábrázolható. Ez meghatározza az összkibocsátás és az árszínvonal egyensúlyi nagyságát. 4. Időtényező: Attól függően, hogy a gazdasági változókat milyen idődimenzióra értelmezzük, a következő vizsgálati módszereket különböztethetjük meg: statikus, összehasonlító statikus és dinamikus elemzés. A gazdasági szereplőknek a döntéseikben az események

jövőbeni alakulásával is számolniuk kell. A különböző változók jövőbeni értékeire vonatkozó elképzeléseket a várakozások fejezik ki. Az időtényezőhöz kapcsolódik a rövid- és hosszú távú elemzés megkülönböztetése, aminek alapja az, hogy más változók értékeit tekintjük adottnak rövid távon és másokat hosszú távon. 5. Mikroökonómia tételeinek érvényessége a makroökonómiában: Vannak olyan problémák, amelyekre egyformán nagy hangsúlyt fektet mind a két elmélet, de vannak olyanok, amelyek csak a makroökonómiában vethetők fel (pl: infláció). Vannak olyan módszerek, amelyek egyaránt alkalmazhatók mind a két elméletben, és vannak olyan módszerek is, amelyeknél az alkalmazási ód eltérése jelenti csak a különbséget. Vannak viszont olyan összefüggések is, amelyeknél a mikroökonómiából nyert eredmények érvényüket vesztik, ha a makroökonómiában használjuk őket. A közgazdaságtannak mikro- és

makroökonómiára való felosztása és ezzel egyidejűleg a modern makroökonómiai elemzés kialakulása a nagy világgazdasági válság utáni időszaknak, az 1930-as éveknek a terméke. A közgazdaságtudomány rövid néhány évszázados múltja ellenére is több irányzatot fejlesztett ki. Ezért a mai makroökonómia elméletnek többféle irányzata létezik. A különböző irányzatok közötti különbség elsősorban a gazdaság működőképességével, az önszabályozó mechanizmus létezésével összefüggő eltérő állásfoglalásokból ered. Ez viszont döntően a gazdaság fejlődésének, a különböző gazdasági bajok változásának a függvénye. Az irányzatok között állandó vita folyik Irányzatok: - Merkantilisták: A céljuk volt, hogy minél több arany kerüljön az országba. Szerintük az állami beavatkozás teremti meg a gazdasági folyamatok szabályszerűségét. - Fiziokraták: Szerintük csak az állami beavatkozás nélküli gazdaság

működőképes. Három szektoros modelljükben a három szektort a földbirtokosok, a bérlők és az iparosok alkotják. Közöttük lévő egyenlő értékek cseréje spontán módon biztosítja a gazdaság zavartalan működését. - Klasszikus közgazdaságtan: Jelentős képviselője volt Adam Smith és Ricardo. Itt fogalmazódott meg először a tökéletesen versenyző piac alapelvei. Az állam feladata mind össze az éjjeli őr szerep és a közjavak előállítása. - Neoklasszikus közgazdaságtan: Szerintük az egyensúly automatikus létre jön, nincs szükség az állami beavatkozásra. - Keynesizmus: A magára hagyott gazdaság működésképtelen. - Monetarista irányzat: A direkt állami beavatkozás ellen lép fel, rámutatva, hogy ha a pénzforgalmat a központi bank helyesen szabályozza, akkor a gazdaság jól működik. II, M akroökonómiai a lapfogalmak. A m akrogazdasági t eljesítmény s zámbavételének problémái. A makrogazdasági körforgás

modelljei Makroökonómia szereplői: Háztartási szektor: azon gazdasági tevékenységek összessége, amelynek célja a szükségletek kielégítése, tehát ez a szektor a végső fogyasztás színtere. - mint fogyasztási egységek vesznek részt a gazdasági tranzakciókban - biztosítják a munkaerőt valamennyi szektor számára, jövedelmeik elsősorban ebből a forrásból származnak - jövedelmeik egy részét megtakarítják és a pénzpiacon hasznosítják - saját vállalkozású gazdasági (termelő) tevékenységet is folytathatnak. Vállalati szektor: azon gazdasági tevékenységek összessége, amelyek javakat termelnek, forgalmaznak, pénzügyi tranzakciókat végeznek profitszerzés céljából. - javakat és szolgáltatásokat termelve lehetővé tezsik a fogyasztási és a termelési szükségletek kielégítését - foglalkoztatják a munkaerőt - beruházásokkal bővítik a termelő kapacitásokat - lebonyolítják a különböző pénzügyi tranzakciókat

Állami szektor: ide tartozik a helyi önkormányzatok és a non-profit szervezetek tevékenységeinek jó részét is. - közhatalmi funkció - gazdaságszervező, érdekegyeztető funkció - köztulajdonosi funkció Külföldi szektor: - hazai árukat vesz át - saját áruit juttatja be az országba - a külföldi beruházásai a külföld-szektor megtakarításai is Makrogazdaság teljesítmény mérésének problémái - Az össztermelés értelmezése a teljesítménymérés szempontjából: A saját fogyasztás és a nem társadalmilag szervezett keretek között termelés számbavételének problémája. Az új SNA a javak összegében, minden létrehozott termék és szolgáltatás számításba vételére törekszik. - A makroökonómiai fogalmak hazai és nemzetközi megkülönböztetése: lényegében megkülönböztetjük a hazai és a nemzetközi output között. Az adott ország területén keletkezett teljesítményt hazai outputnak vagy jövedelemnek nevezzük,

függetlenül attól hogy az hazai vagy külföldi gazdálkodótól származik. Az állampolgárok teljesítményeit nemzeti outputnak vagy jövedelemnek nevezzük, függetlenül attól, hogy az adott állampolgár hol tartózkodik. - A makroökonómiai alapfogalmak bruttó és nettó megkülönböztetése. A probléma abból adódik, hogy csak az egyes termelő egységek kibocsátását tudjuk aggregálni, méghozzá a kibocsátás pénzértékeként. Ez az érték azonban két részből áll: egy korábbi fázisban megtermelt értékből és az adott termelő egység saját értéktermeléséből. A teljesítmény mutatók a halmozódás szerint három csoportba sorolhatók: bruttó, félnettó és nettó mutatók. - - A makroökonómiai alapfogalmak nominál- és reálértéken való kifejezése: szükség van olyan számítási módszerre, amely a tényleges kibocsátás-változást megkülönbözteti az árváltozás hatásából. Ez a változatlan áron számított érték

a reálkibocsátás A nominálvagy reálértéken való kifejezést az dönti el, hogy mire kívánjuk felhasználni a mérés eredményét. A makroökonómiai alapfogalmai piaci áron vagy tényező költségen történő kifejezése: az adók és a dotáció miatt szükséges a megkülönböztetés. Tehát mind a piaci mind a tényezőköltségen való értékelést használjuk. Makrogazdasági körforgás: - egyszerűsített modellben: A reáliák és pénz áramlása megy végbe a háztartás és a vállalat között. A vállalatok jövedelmet fizetnek a háztartásoknak, a háztartások a jövedelmet fogyasztási cikkek és szolgáltatások vásárlására költik el. A reáliák elhasználódnak nem térnek vissza kiindulópontjukhoz. Vagyis a kör mentén mozognak, de nem végeznek körforgást. A pénz viszont igen, mindig visszajut ahhoz aki adja - kétszektoros modell: Itt megjelenik a bank. A háztartások általában nem költik el minden jövedelmüket fogyasztásra,

hanem egy részét megtakarítják. Ezek a megtakarítások a beruházások fő pénzügyi forrásai. Természetesen a vállalatok megtakarításai is forrásul szolgálnak. - három szektoros modell: Itt megjelenik az állam. Az állam adót szed be és elkölti áruvásárlásokra és transzferadásra. - négy szektoros modell: Itt megjelenik a külföld. Itt csak az exportot és az importot vesszük figyelembe, azt is úgy, hogy ezek csak a vállalati szektorral bonyolódnak le. A külföld adója a vám, megtakarítása a beruházási tevékenységével esik egybe. III, A neoklasszikus makroökonómia alapjai. A neoklasszikus egyensúlyi modell A neoklasszikus iskola makroökonómiai modellje a legegyszerűbb makromodell, amely összeköti a mikroökonómiát ma makroökonómiával. A neoklasszikus modell egyik alapja a Say-dogma, amelynek lényege, hogy minden eladás egyben vétel is, illetve annak modern alakja, a Walras-törvény, mely szerint a pénzben kifejezett

kínálat egyenlő a pénzben kifejezett kereslettel. A gazdaságot alapvetően mikroökonómiai szemléletmódból kiindulva elemzi. A neoklasszikus elmélet szerint a gazdaságra az általános egyensúly jellemző, amit a piac mechanizmusa biztosít. A piacon a tényleges eladások száma mindig megegyezik a tényleges vételek számával. Vagyis a szándékolt kereslet mindig megegyezik a szándékolt kínálattal, csak legfeljebb olykor-olykor elkerülik egymást. A Say-dogma csak akkor állja meg a helyét, ha nincs megtakarítás. A neoklasszikus pénzelmélet lényege, hogy a pénznek csupán passzív csereközvetítő szerepe van. A pénz maga is pusztán egy áru, amelynek a piacon azaz egyetlen szerepe, hogy technikailag közvetítse az áruk cseréjét, vagyis csak forgalmi eszköz. Vagyis az árupiacon csak reálfolyamatok zajlanak. A felhalmozási funkcióval a neoklasszikus elmélet nem foglalkozik, ugyanis szerinte a gazdaság működése stabil és a jövő nem

bizonytalan, kiszámítható. Egy ilyen gazdaságban pedig semmi sem indokolja a megtakarítást A mennyiségi pénzelmélet a Fisher-féle forgalmi egyenletre, illetve a pénztári egyensúly egyenletére épül, amelyek ekvivalensek. Szerintük a forgalomban levő pénzmennyiség változása határozza meg az árszínvonal változását. A neoklasszikus munkapiac elmélete is a Say-dogmán alapszik. A pénz passzív szerepe miatt a munkapiac „ár-kategóriája” a reálbérszínvonal. A munkanélküliség csak önkéntes lehet A munkabérek változása a munkapiacon a teljes foglalkoztatás kialakulását eredményezi. Ha a reálbér csökken a munka iránti kereslet növekszik, ha a reálbér nagyobb, annál nagyobb a munka kínálata is. A neoklasszikus modell makrokínálati függvénye a munkapiacból és a makroökonómiai termelési függvényből vezethető le. Ez a kínálat teljesen merev A neoklasszikus modell makrokeresleti függvénye közvetlenül adódik a

mennyiségi pénzelméletből. A reálgazdaság egyensúlyát erősíti a kamatmechanizmus. A megtakarításokat és a beruházásokat egyaránt a kamat határozza meg. A neoklasszikus modellben a részpiacok függetlenek egymástól A neoklasszikus felfogás szerint a megtakarítás motiváló oka az elérhető kamat, így a megtakarítási függvény, akárcsak a beruházási függvény, a mindenkor piaci kamatláb függvénye, együtt alkotják az árupiaci Marshall-keresztet. Az általános egyensúly a részpiaci egyensúlyok összessége, s így általános egyensúly esetén bármely két részpiac egyensúlya magaután vonja a harmadikét. IV, A keynesianizmus, kialakulásának feltételei és alapjai. Az összkereslet keynesi típusú elméletei az aggregált fogyasztás, megtakarítás és beruházás alakulása a k eynesi típusú gazdaságban. A multiplikátor Keynes először is elkülönítette a közgazdaságtant mikroökonómiára és makroökonómiára. A

makroökonómiára koncentrálva az egész gazdaságra vonatkoztatva Keynes felállított egy olyan aggregált modellt, amelyben az összes lényeges reál- és monetáris tényezőt együttesen ábrázolja. Továbbá ezt a modellt szándékosan igyekezett megfeleltetni kora gazdasági valóságának. Ebben az elemzési struktúrában a pénz szerepe is más megvilágításba kerül. A pénz szerepétől eltekinteni csak akkor lehet, ha a gazdaságban a jövőre vonatkozó várakozások megbízhatóak, kiszámíthatóak. A valóságos piacgazdaság viszont Keynes szerint nem ilyen Tehát nem csak a makroökonómiát alapozza meg, hanem ezzel egyidejűleg a dinamikus elemzést is. A gazdaságot állandó változások és bizonytalan várakozások jellemzik, ezért Keynes a mozgásban lévő közgazdaság elemzését kívánja elvégezni, azt amelyik a gazdaság időbeni alakulását írja le. A jövő bizonytalansága miatt a gazdasági változók várt, tervezett, szándékolt

értékei és a tényleges, realizált értékei állandóan eltérhetnek egymástól, ettől a rendszer instabillá válik. Keynest elsősorban az érdekli, hogy e folyamat során működnek-e az egyensúly irányába ható tényezők, arra keresi a választ, hogy mik a feltételei egy ilyen egyensúly kialakulásának, különösen a nem teljes foglalkoztatás melletti egyensúly kialakulásának. Bizonyíthatóvá válik, hogy a gazdaságpolitika képes befolyásolni a gazdaság reálváltozóit is. Keynes pszichológiai törvényei: - A társadalom tagjai, mint fogyasztók nem bíznak a jövőben, ezért jövedelemnövekményüknek csak egy részét fogyasztják el. - A társadalom tagjai, mint beruházók nem bíznak a jövőben, ezért beruházási döntéseiket a kamatláb csak másodlagosan befolyásolja, elsődlegesen a profitvárakozásaik a meghatározóak. - A társadalom általában sem bízik a jövőben, ezért az emberek előnyben részesítik a vagyonuk likvidebb

alakjait a kevésbé likvid formákkal szemben. Aggregált kereslet összetevői: - Fogyasztási kereset - Beruházási kereslet - Kormányzati kereslet - Nettó külföldi kereslet A fogyasztás: a javak és szolgáltatások szükséglet-kielégítésre történő közvetlen felhasználását jelenti. Jellemzően a fogyasztásra eszközölt ráfordítások és a fogyasztás eredménye között nincs jelentős időbeli eltérés. A beruházás: esetében a javakat és szolgáltatásokat olyan termelő kapacitások létrehozásához használják fel, amelyekkel majd újabb javakat és szolgáltatásokat fognak létrehozni. Itt az a jellemző, hogy ráfordítás és eredmény között jelentős időeltérés figyelhető meg. A gazdaság bizonytalanságai miatt az emberek jövedelmük csak egy részét költik fogyasztásra, ennek mértékét a fogyasztási hajlandóság fejezi ki. Az MPC azt mutatja meg, hogy a jövedelem növekményének mekkora részét fogyasztják el. A

megtakarítás: a háztartások jövedelmüknek egy részét megtakarítják. A megtakarítás a fogyasztási kiadás után fennmaradó jövedelem, tehát a fogyasztás nagyságának megtervezésével a háztartás közvetve megtervezi azt is, hogy mennyit akar megtakarítani. A beruházási kereslet azzal foglalkozik, hogy melyek a beruházások szándékolt nagyságát befolyásoló tényezők. Ez azért is fontos, mert ennek alapján választ kaphatunk arra is, hogy mi a legfőbb oka az aggregált kereslet ingadozásának. A beruházási keresleten a tőkejavak iránti keresletet értjük. Beruházást lehet pótló vagy bővítő A beruházás volumene a jövedelemtől független. Így a összkeresleti függvény a fogyasztási függvény alakját örökli, annak a beruházással megemelt nagysága. Az egyensúlyi összkereslet nagysága, azaz a jövedelemszint, amely éppen egyenlő az általa meghatározott kereslet szintjével. Geometriailag ez az összkeresleti görbe és a 45

fokos segédegyenes metszéspontjában van. Beruházási multiplikátor: az a hatás melynél a beruházás a saját nagyságának a többszörösével növeli az összes keresletet és termelést, de a folyamat nem tart végtelenségig, annak határa van, mégpedig éppen ott, ahol kialakul az új egyensúly. V, Keynes pénzelméletének sajátosságai. A keynesi aggregált kereslet függvénye Keynes a reálisan létező pénzpiac lényeges mozzanataként kezelte a pénzt. A pénz szerepétől eltekinteni csak akkor lehet, ha a gazdaságban a jövőre vonatkozó várakozások megbízhatóak, kiszámíthatóak. A valóságos piacgazdaság viszont Keynes szerint nem ilyen, ezért a pénz sajátosságait sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A monetáris egyensúly a pénzkereslet és pénzkínálat egyensúlyát jelenti. Keynes szerint a pénzkeresletnek tükröznie kell a gazdasági szereplők pénztartásának valóságos indítékait. A pénz a csereeszköz funkción kívül

alkalmas a vagyon megszerzésére és szerkezetének átalakítására is, tehát ezt a szerepet is be kell kapcsolni a pénzkereset elméletébe. A pénzkereslet kibővített felfogásának egyik alapját Keynes egyik törvénye jelenti, mely szerint az emberek előnyben részesítik a vagyontartás likvidebb formáit, a másik alapja az, hogy a pénzügyi szférában is érvényesül a profitcél. A keynesiánus pénzelmélet ennek alapján a pénzkeresletnek három összetevőjét különbözteti meg: - tranzakciós pénzkereslet: az újratermelés pénzigénye, a fogyasztók pénzt tartanak maguknál, hogy folyamatosan tudjanak fogyasztási cikkeket vásárolni, a termelők pedig azért, hogy anyagot, energiát, munkaerőt vásárolhassanak. - óvatossági pénzkereslet: a jövő kiszámíthatatlanságából következik, és az előre nem látható kiadások motiválják - spekulációs pénzkereslet: szintén a jövő kiszámíthatatlanságából következik, de ezt az előre nem

látható jövedelmek motiválják A vagyon megőrzésének Keynes az egyszerűség kedvéért két formáját különböztette meg: a készpénzben történő vagyontartást, és a hosszú lejáratú fix kamatozású államadóssági papírokban történő vagyontartást. E két forma közül a vagyontartásra a pénzforma a legalkalmasabb, hiszen ez a leglikvidebb forma és ez garantálja a legnagyobb fokú biztonságot is. Keynes szerint a kamat nem az elhalasztott fogyasztásért járó jutalom, hanem a pénzben történő vagyontartás előnyeiről való lemondás díja. Spekulációs céllal azok tartanak pénzt, akik tudják, hogy nem állandó a vagyon őrzésre alkalmas állami kötvények hozama. A kötvényhozam ugyanis részben biztos kamatfizetéseket, részben pedig bizonytalan tőkeérték-gyarapodást vagy tőkeértékveszteséget foglal magában. Az is előfordulhat, hogy a spekulánsok épp annyi papírt kívánnak piacra dobni, mint amennyit a központi bank szeretne

felvásárolni. Ez valószínűleg egy olyan alacsony kamatlábnál alakul ki, amikor már szinte mindenki a kamatláb növekedésére számít. Ez esetben változatlan marad a papírok árfolyamértéke, de változatlan marad a kamatláb is. Ilyenkor, bárhogy nő a pénzmennyiség, az összes növekményt felszívja a spekuláció, a pénzkereslet is végtelenül rugalmassá válik. Ez nevezzük likviditási csapdának A keynesi aggregált kereslet függvénye nem más mint az árszínvonal és a megvásárolni szándékozott áruk aggregált mennyisége közötti reláció. A fogyasztói kereslet egy része autonóm, másik része a makrojövedelem függvénye. Az árszínvonal változása közvetlenül a kamatlábon keresztül a beruházási keresletre hat, s így befolyásolja az összkereslet. Ha az árszínvonal nő, akkor adott pénzmennyiségből a makrojövedelem realizálásra, tranzakcióra több pénz kell, így kevesebb marad spekulációra. A spekulációs

pénzkereslet csökkenése magasabb kamatláb mellett alakítja ki az új egyensúlyt – a pénzkereslet csökkent, hiszen a várható árfolyam-növekedés miatt elálltak a kötvény eladási szándékától. A pénzkínálat nőtt, mivel vannak akik a várható kamatlábcsökkenés miatt kötvényt akarnak pénzükért cserébe. Az új egyensúlyi kamatláb – az árszínvonal növekedésének hatására – magasabb a réginél. Az árszínvonal-kamatláb függvény tehát monoton nő Az új egyensúlyi kamatláb mellett csökkennek a beruházások. VI, A z aggr egált k ínálat k eynesi t ípusú e lmélete. A k eynesi t ípusú m akroökonómiai egyensúlyi modell. Keynes elméletének legfőbb hiányossága, hogy szinte egyátalán nem fogalakozik az aggregált kínálat problémájával, mondván, hogy azt a makrokereslet határozza meg, mivel a gazdaságra a keresletelégtelenség jellemző. Alapelveiből levezethető az aggregált kínálat függvénye Ez szükséges

az egyensúlyi modell ábrázolásához. Ebben a modellben változatlanul szerepel a neoklasszikus makro termelési függvény, amely minden tartományában csökkenő hozadékú. Továbbá ez a függvény parciális, a munkától függ csupán, vagyis a munkapiac a meghatározója. Keynes elemzéseiben azt állapította meg, hogy kora munkapiacán nincs tökéletes verseny, és általában munkanélküliség van. Elfogadta neoklasszikusok azon megállapítását, hogy a munka keresletét is alapvetően a munka hatékonysága határozza meg, tehát görbéje negatív lejtésű. Vagyis, ha a bérszínvonal csökken, a munka kereslete nő Alapvetően más jellemzői vannak a munka kínálatának. Keynes idején azonban a munkaerőtartalékok- döntően a fejlett országokban – majdnem teljesen kimerültek Ezért jogos, hogy ő a modellben a munka merev makrokínálatát szerepelteti. A munka kínálata azonban nemcsak abszolúte merev, hanem a reálbérek függvényében is. Olyan

reálbér mellett, amely a munkavállaló fizikai létminimumát sem biztosítja, racionálisan senki nem vállal munkát. Természetes mára már kialakult a munkanélküli segély és széleskörűek a megtakarítások is. Mindezek erősítik a munkakínálat merevségét A munkapiac keynesi felfogása a reálbér alakulását illetően is eltér a neoklasszikus felfogástól. A XX sz közepézőtől ugyanis már általánosan érvényesül a munkavállalói érdekképviseletek hatása a munkapiacon. Ez döntően a kollektív szerződésekben, ezen belül a bérszínvonal megállapodásokban nyilvánul meg. A bérszínvonalat sok országban 1-3 évre előre meghatározzák, rögzítik. Emiatt rövidtávon a reálbérszínvonal csak az árszínvonal függvénye, vagyis ha az árszínvonal nő, a reálbér csökken. Hosszú távon – amely meghaladja a bérszerződések érvényességi idejét – a bérszínvonal követi az árszínvonalat, így a reálbérek változatlanok. Ennek

megfelelően eltérő az aggregált kínálati függvény is rövid, illetve hosszú távon. Az aggregált kínálat a makro termelési függvény alapján alakul, ami a munkapiacon a reálbér által meghatározott kialakuló foglalkoztatás függvénye. - rövid távon: ha az árszínvonal nő, csökken a reálbér, nő a munka kereslete, s így nő a foglalkoztatás. Ennek hatására a kibocsátás nő Így fog történni egészen a munkapiac egyensúlyi pontjáig. Ha az árszínvonal tovább nő, a reálszínvonal csökken, így nő a munkakereslete, de ha előzőleg egyensúly alakult ki a munkapiacon, a foglalkoztatás nem nőhet, ezért a kibocsátás sem. - hosszú távon: a bérszínvonal követi az árszínvonalat. A reálbér színvonala változatlan, ezért a munkapiacon a foglalkoztatás az árszínvonal változására nem reagál, így a kibocsátás és az aggregált kínálat is változatlan marad. Természetesen hosszú távon csak a tartós árszínvonal

változásokat lehet figyelembe venni. Az aggregált kereslet és kínálat függvényei alapján létrehozható a makroegyensúly keynesi modelljét. Egy adott egyensúlyi árszínvonal meghatározza a makrokeresletet és a vele egyensúly makrokínálatot. Ugyanakkor a reálszínvonal a munkapiacon nem bizonyul egyensúlyinak, ott munkanélküliség figyelhető meg. A Walras-törvény tehát nem igaz, hiszen itt a makroegyensúly mellett az áru és a pénzpiac egyensúlyából nem következik a harmadik egyensúly. A reálbérszínvonal csökkenése ugyan közelebb vinne a teljes foglalkoztatottsághoz, de felborítaná a makroegyensúlyt. Csak külső beavatkozással lehetne a makrokeresletet növelni, a makrokeresleti függvényt felfelé eltolni és ezzel csökkenteni a makroegyensúly melletti munkanélküliséget. VII, A monetáris egyensúlyi modell. Az egyensúlyi modellek összehasonlítása A monetarizmust a makrogazdaságban bekövetkező jelentős változások és

a keynesizmus elégtelensége hívta életre. Az gazdasági bajok és a pénzügyi szféra zavarai, elsősorban az infláció váltak alapvetővé. A monetarista ellenforradalom lényege liberalizálni kell a gazdaságot, az állam csak a pénzforgalmat szabályozza, mert a pénztömegnek alapvető szerepe van a gazdaság működésében. A monetaristák szerint a gazdaságban a zavarok azért fokozódtak, mert egyrészt maga az állami beavatkozás okoz zavarokat, másrészt ráadásul e beavatkozások során lebecsülik a pénz, a pénzügyi szféra szerepét a gazdaságban. A pénz mindaddig semleges a gazdaságra, amíg mennyisége követi a reálszféra igényeit. Az ilyen gazdaságban a piaci automatizmus egyensúlyt biztosít. ha azonban megbomlik a pénzforgalom rendje, komoly zavarok keletkeznek a reálszférában is. A monetarista pénzkereslet-elmélet a mennyiségi pénzelméleten alapszik. A gazdaság egyensúlya szempontjából döntő, hogy annyi pénz kerüljön a

forgalomba, amennyi a pénzkereslet. A pénzkeresletet azonban szélesebben értelmezi: a pénz a vagyontartás egyik formája és a vagyon formaváltásának eszköze. A monetaristák kibővített vagyonmérlegben gondolkodnak, amelynek vagyontárgyai a pénzen kívül a reálvagyon formái is. A racionális gazdasági szereplők úgy alakítják ki hosszabb távon vagyonösszetételüket, hogy a vagyonformák jövedelmezőségi rátái kiegyenlítődjenek. A pénzkereslet meghatározásában jelentős szerepe van a permanens jövedelemnek, ami egy hosszabb időszak átlagos jövedelme. Ez a pénzkeresleti függvény egyik független változója Fontos a pénz forgási sebessége. Friedman szerint pénz forgási sebességének alakulása hosszabb távra előrevetíthető, számítható, a permanens jövedelem alakulásából. Külön kiemelkedik az inflációs ráta hatását a pénzkeresletre. A monetaristák szerint az állam feladata, hogy biztosítsa a pénzkeresletnek megfelelő

pénzmennyiséget a forgalomban. Így kialakul a piac egyensúlya Ezt a Gordon diagramm ábrázolja. Az általános egyensúly a részpiaci egyensúlyok összessége, s így általános egyensúly esetén bármely két részpiac egyensúlya magaután vonja a harmadikét. Az aggregált kereslet és kínálat függvényei alapján létrehozható a makroegyensúly keynesi modelljét. Egy adott egyensúlyi árszínvonal meghatározza a makrokeresletet és a vele egyensúly makrokínálatot. Ugyanakkor a reálszínvonal a munkapiacon nem bizonyul egyensúlyinak, ott munkanélküliség figyelhető meg. Tehát a három elmélet szerinti egyensúly jelentősen eltér egymástól. Amíg a neoklasszikus és keynesi típusú modellek flow típusú változókkal operálnak, addig a monetarista megközelítésben a stock típusú változók veszik át a főszerepeket: permanens jövedelem, vagyon-portfolió, pénztömeg. VIII, Az árupiac elemzése az IS görbe, a monetáris szféra elemzése

az LM görbe segítségével. Az aggregált kereslet elemzése az IS-LM görbék segítségével Az egyensúlyelméletek leírására és összehasonlítására jó és szemléletes módszer a Hicks alkotta IS- és LM-görbéké, amely görbék az árupiaci, valamint a pénzpiaci egyensúlyi helyzeteket ábrázolják a reál- és a monetáris szférát összekötő (Y, i) térben. Az IS görbe azon jövedelem-kamatláb kombinációk (Y,i) halmaza, amelyek mellett a tervezett beruházás egyenlő a szándékolt megtakarításokkal. Az IS görbe a közös kamattengelyre nézve meredekebb, mint a beruházási görbe. Ez azt jelenti, hogy ha a kamatláb di-fel csökken, akkor a beruházás dI-vel nő, amely kisebb, mint az aggregált jövedelemnek dY növekedése. Ez az összefüggés a keynesi multiplikátor hatás Az IS görbe eltolódik az adók, a kormányzati kiadások, valamint a makrokereslet autonóm tényezőinek változása hatására. Az LM görbe azon jövedelem-kamatláb

kombinációk halmaza, amelyek mellett a pénzkínálat egyenlő a pénzkereslettel. Az LM görbe a tranzakciós és a spekulációs pénzkeresleti függvényekből vezethető le. Az LM görbe a likviditási csapdától indul, pozitív hajlású. Az LM görbe elmozdul, ha megváltozik a forgalomba lévő pénzmennyiség, ha változik az árszínvonal és az inflációs ráta. Ha az inflációs ráta változik akkor az elmozdulás párhuzamos egyébként ugyanabból a pontból indul csak más fele tart. Az IS és az LM görbék metszéspontja az áru- és a pénzpiac szimultán egyensúlyt jelenti. A neoklasszikusok és a monetaristák szerint a megbomlott egyensúlyt a piac önautomatizmusa helyreállítja. A metszés pont négy részre osztja az ábrát A pont fölött mindkét piacon túlkínálat, alatt pedig túlkereslet van. Balra az árupiacon túlkereslet és a pénzpiacon túlkínálat van, míg jobbra az árupiacon van a túlkínálat és a pénzpiacon a túlkereslet.

Amennyiben a szimultán egyensúly stabilis egyensúlyi állapot, akkor az IS és LM görbék alkalmasak az aggregált kereslet meghatározására. IX, A foglalkoztatottság és a munkanélküliség különböző elméletei. A munkapiac egyensúlytalansága azt jelenti, hogy avagy a munka kereslete haladja meg a munka kínálatát, ekkor munkaerőhiány tapasztalható, vagy fordítva a munka kínálata magasabba keresletnél, s akkor munkanélküliség áll elő. A munka keresletét a munka határhatékonysága, illetve a makrogazdaság aggregált keresletének alakulása határozza meg. A munka kínálatának alapvető meghatározója a potenciális munkaerő-állomány, az aktív, azaz aktívan munkát kereső népesség, amelyet rövidtávon a teljes népességből kell levezetni A népesség mindenekelőtt két nagy csoportra oszlik: a munkaképes korúakra és a nem munkaképes korúakra. A munkaképes kort az egyes országokban eltérően határozzák meg A munkaképes

korúaknak csak egy része aktív, kisebb részük inaktív. Inaktívak: tanulók, egészségügyi okból tartósan munkaképtelenek, a tulajdonuk hozamaiból élők, eltartott munkaképesek, háztartásbeliek, és a vállalkozókat is az inaktívak közé szokás sorolni. A munkaképes korúak aktív része és a nyugdíjaskorúak aktív része együtt alkotja az aktív népességet, a potenciális munkaerőállományt. Ebből meghatározható a aktivitási ráta, ami az aktív népesség és a teljes népesség hányadosa. Ha az aktív népesség teljesen foglalkoztatott, akkor nincs munkanélküliség. Viszont amennyiben egy észük nem talál munkát, akkor valamilyen mértékű munkanélküliség van, amit a munkanélküliség rátája fejez ki: (aktív népesség – foglalkoztatottak) / aktív népesség Az állam azokat tekinti munkanélkülieknek, akik ezt kinyilvánítják azzal, hogy segítségért, támogatásért jelentkeznek, regisztráltatják magukat a munkaügyi

központokban. Ezeket nevezik regisztrált munkanélkülieknek. Ha a munkanélküliség a munkavállaló döntése alapján alakul ki, önkéntes munkanélküliségről van szó, ha a munkaadó, tehát a munkakereslet az oka, akkor készszerű a munkanélküliség. Önkéntes munkanélküliség azt jelenti, hogy a munkavállaló számára van potenciális munkahely, de azt valamilyen ok miatt nem fogadja el. Okok, hogy miért nem vállalják el a rendelkezésre álló munkát csoportosíthatók: - Kereséses munkanélküliség: a munkavállalónak az a szándéka, hogy jobb munkahelyen vállaljon munkát, ahol képességeit jobban fejtheti ki, ahol jók a a munkakörülmények, és magasabb bért érhet el. Ez a munkavállaló keresi a jobb munkahelyet, de hogy erre legyen ideje, korábbi munkahelyet feladja, így az új munkahely megtalálásáig munkanélkülivé válik. - Súrlódásos munkanélküliség: önként vállalt munkahely-feladásra késztetnek egyeseket olyan munkahelyi

konfliktusok is, amelyek nehezen elviselhetők számukra. Itt is az új munkahely megtalálásáig az ellető munkanélkülivé lesz. - Hallgatólagos egyezség: hullámzó konjunktúra setén a munkavállalók a munkaadókkal hallgatólagos egyezséget kötnek. Vagy a tartós foglalkoztatást vállalják jelentős bérmérséklést elfogadva, vagy a konjunktúra esetén magas bért követelnek, beleegezve abba, hogy a konjunktúra lanyhulásával többjüket elbocsátják. Kényszerűség munkanélküliség, ha az aktívan munkát keresők egy része nem talál semmilyen munkát. Ennek oka egyértelműen a munkakereseti oldalon található Fajtái: - Konjunkturális munkanélküliség: a kényszerű munkanélküliség legáltalánosabb oka a gazdasági fejlődés ciklikussága. Ha a gazdaság növekszik, nő a munkakereslet, ha viszont visszaesik, dekonjunktúra alakul ki, akkor csökken a munkaerő-kereslet, s miután ez a visszaesés a legtöbb esetben általános, a

munkanélküliség is általános. - Strukturális munkanélküliség: amikor a munkakereslet és a munkakínálat struktúrája eltér egymástól, és ebből fakadnak a munkapiaci egyensúlytalanságok. A strukturális munkanélküliség oka kettős, szakmai és regionális. Egyrészt a potenciális munkavállalók szakmai struktúrája eltérhet a felkínált munkahelyek szakmai struktúrájától. Másrészt a struktúrák területileg térnek el egymástól. - Technológiai munkanélküliség: a gyorsan fejlődő technika, technológia munkaerőt szorít ki, mert a tőke helyettesíti a munkát. A monetaristák szerint átmenetileg, rövid távon strukturális munkanélküliség lépet fel, mert a munkaerő szakmai és területi mobilitása nem elegendő arra, hogy azonnal igazodjon a munkaerő struktúra kereslet struktúrájához. Ugyanakkor az a végkövetkeztetésük, hogy ha a piacot nem korlátozzák, az kiküszöböli a globális munkanélküliséget. X, Az infláció

fogalma, fajtái és okainak különféle magyarázatai. A gazdaság egyensúlyzavarának egyik fő megjelenési formája az infláció. Az infláció első megközelítésében a belső értékkel nem rendelkező pénz vásárlóerejének romlása. Ha infláció van több pénz kell az életünk fenntartásához. A mértékét az árszínvonal változásának mértékével határozzuk meg. Az infláció alakulását az árszintváltozás ezen relatív mértékével az ún. inflációs rátával szokás kifejezni Szűkebb értelemben az infláción az árszínvonal tartós és általános emelkedését értjük, amely egyben a pénz elértéktelenedése is. Deflációnak nevezzünk minden olyan folyamatot, amelyben az árszínvonal tartósan süllyed, és a pénz felértékelődik. Infláció fajtái gazdasági-társadalmi hatásai szerint: - kiszámítható és kiegyensúlyozott: a gazdaságra nincs káros hatással - kiszámítható és kiegyensúlyozatlan: hatékonyságvesztés -

nem kiszámítható és kiegyensúlyozott: vagyon és jövedelem újraelosztás - nem kiszámítható és kiegyensúlyozatlan: hatékonyságvesztés vagyon és jövedelem újraelosztás Infláció fajtái az árszínvonal emelkedés mértéke szerint: - kúszó infláció: lassú árszínvonal emelkedés, nem káros gazdasági hatású, kézbenntartott infláció, kiszámítható. Mértéke általában nem haladja meg a 10%-ot - vágtató infláció: kettő vagy három jegyű a mértéke, jelentős torzulás a gazdaságban. A pénz elértéktelenedik, ezért az embereik inkább ingatlanba vagy aranyba fektetik a pénzüket. - hiperinfláció: már nem oka, hanem következménye a gazdaság teljes szétzilálódásának. Mértéke sokszámjegyű, illetve az árszínvonal emelkedése felgyorsul és változását már hetekben, esetleg napokban, órákban mérik. Bejön a barter-ügylet Aszerint, hogy az okok honnan eredeztethetők, beszélünk keresleti vagy kínálat inflációról. -

keresleti infláció: akkor alakul ki, ha az autonóm kereslet nő. - kínálati infláció: akkor alakul ki, ha a kínálat csökken vagy lemarad a kereslettől, mert növekszik a bérszínvonal, illetve emelkedik az import tőkejavak árszintje - pénzinfláció: akkor alakulhat ki, ha a pénzkínálat meghaladja a pénzkeresletet. Anticipált infláció akkor alakul ki, ha a tartós inflációt a gazdasági szereplők előre bekalkulálják döntéseikbe. Tehetetlenségi infláció, a vásárlók és az eladók arra számítanak, hogy az árszínvonal-emelkedés a múltbeli rátája szerint alakul, ezért ennek megfelelően cselekszenek. Mindaddig jellemzi a gazdaságot, míg valamilyen sokkhatás ki nem billenti ebből az állapotából. A monetaristák szerint árszínvonal-emelkedés következik be, ha a forgalomba került több pénzt nem szívja fel a növekvő permanens jövedelem, de mindez a reálszférára hatástalan. Így kialakulhat pénzinfláció, ami azt jelenti, hogy

a pénzkínálat meghaladja a pénzkeresletet. XI, Az infláció és a munkanélküliség összefüggései. A Phillips görbe A Phillips vizsgálatot végzet és több mint 50 év adataiból olyan trendet vélt felfedezni, amely a n ominálbérek n övekedési ü teme és a m unkanélküliség r ájája k özött el lentétes m ozgást látszott igazolni. Számszerűen azt mutatta ki, hogy ha a nominálbér növekedési ü teme n em változik, a kkor a m unkanélküliség 6,5% -os s zinten á llapodik m eg, ha a z üt em növe kszik, akkor csökken a munkanélküliségi ráta és fordítva. Solow ki mutatta, hogy P hillips g örbéje a lkalmas a z i nfláció é s a m unkanélküliség kapcsolatának áb rázolására i s, m indössze ki ssé módosítani ke ll a zt. A mó dosított P hillips görbe az i nflációs r áta és a m unkanélküliség k özött mu tat k i tr ade-off (egymást kiváltó) kapcsolatot. A módosított görbe szerint ameddig a nominális bérszint

változása megegyezik a munka t ermelékenységének vá ltozásával, a ddig a t öbb t erméket f elszívja a t öbb bé r, t ehát nem gerjeszt inflációt. Az árstabilitást 5,5%-os munkanélküliség mellett érheti el a gazdaság E p éldában ez l esz a munkanélküliség t ermészetes r átája. H a v iszont 5 ,5% al á es ik a munkanélküliségi r áta, úg y a hoz zá t artozó bé rváltozás nom inálbér e melkedést e redményez, ami inflációt indukál. Tehát, ha a m unkanélküliség olyan százalékát kell tartósan elérni, amely mellett a p énzbérek növekedési üteme megegyezik a munka termelékenységének növekedési ütemével. Ebben az esetben stabil árak alakulhatnak ki. A h osszú t ávú P hillips-görbe az adaptív várakozások miatt egy függőleges egyenes, azaz hosszútávon nincs trade-off kapcsolat, vagyis nem érvényesül. XII, A gazdasági növekedés fogalma, mérése, tényezői, feltételei és korlátai. Gazdasági növekedésen

általában azt értjük, hogy a termelés volumene és ezzel az ország anyagi gazdasága nagyobb lesz. A gazdaság növekedését, mértékét például a GDP-vel fejezhetjük ki. A növekedés a gazdaság általános jellemzője, amely azt jelenti, hogy a termelés lehetőségei kibővülnek a GDP potenciálja kitágul. Növekedésről akkor beszélünk, ha egy nemzetnek nem csupán termelése, de termelési kapacitása is nő. A potenciális GDP-t úgy definiáljuk, mint a bruttó nemzeti termék, amely egy nemzet teljesítményét az összes rendelkezésre álló erőforrás teljes mértékű és hatékony kihasználása mellett fejez ki. Gazdasági növekedés akkor áll fenn, ha a potenciális GDP nő. A gazdasági növekedés ütemét a reál összkibocsátás érvenkénti százalékban számított változása fejezi ki. A növekedés színvonalát az egy főre eső összkibocsátáson keresztül mérjük. A tényleges növekedés a névleges növekedés és a népesség

növekedésének különbségéből adódik. Gazdasági növekedés tényezői (mennyiségileg megragadható): 1. Természeti erőforrások bővülése: az olyan alapvető erőforrásoknak, mint a termőtalaj, a víz, az ásványi kincsek nyilvánvalóan alapvető jelentőségük van a növekedésben. A természeti erőforrások fontos, de nem meghatározó tényezői a növekedésnek. A gazdasági növekedés konkrét vizsgálatánál a természeti erőforrások helyett általában a földterület nagyságával számolunk. 2. A munka alapvető erőforrás valamennyi jószág előállításához Ha egy országban több munkaerő áll rendelkezésre, általában nagyobb lesz az output is, feltéve, hogy az átlagos munkaidő nem változik. A munka tömegének forrása a népesség nem tekinthető önmagában a növekedés meghatározó tényezőjének. 3. A munkaerő hasznosításának foka elsősorban a rendelkezésre álló tőkeállománytól függ A legképzettebb munkaerő is

veszteséget jelent, ha tevékenységhez szükséges gépek, irodák, eszközök nem állam rendelkezésre. A tőkeállományt beruházással bővítik A beruházások egy része csupán pótolja az elhasználódott tőke javakat, másik része új munkahelyeket teremt, vagy munkaerőt helyettesít. Közvetve tehát a beruházások is növekedési tényezők. A beruházások sem a növekedés elsődleges meghatározó tényezői A műszaki haladás a modern gazdaságokban a gazdasági növekedés alapvető tényezője, amely elsősorban az erőforrásokon keresztül érvényesíti hatását. Nincs egységesen elfogadott definíciója. A műszaki haladás jelenségei azonban egyértelműek A műszaki haladás megjelenik a gépek színvonalának emelkedésében, illetve a munka technikai felszereltségének fokozásában. A munkaerő szakmai színvonalának emelése, az általános műszaki kultúra fejlődése is jellemzi a műszaki haladást. Technikai haladás az a növekedési

tényező, amelynek hatására a kibocsátás állandó ráfordítás mellett is nő. Ez abban fejeződik ki, hogy a többi növekedési tényező hatékonysága nő Megnyilvánulás szempontjából megkülönböztethető: - megtestesült műszaki haladás, ami új gépekben, berendezésekben vagy eljárásokban olt testet. Ez a műszaki fejlesztés - meg nem testesült műszaki haladás: ez az előbbi esett komplementere, a jobb szervezésben és hatékonyabb irányításban jelentkezik. A műszaki haladás motivációja lehet: - autonóm: a technikai haladást a tudományos fejlődés határozza meg, az mintegy spontánul folyik. - indukált: a műszaki haladás a társadalom gazdasági vagy egyéb szükségleteiből indul ki, a kor követelményeinek kíván megfelelni. Gazdasági növekedés jellege: - Extenzív a növekedés, amikor a kibocsátás a felhasznált termelési tényezők mennyiségi növekedésnek eredménye - Intenzív a növekedés, amikor a kibocsátás

növekedése a termelési tényezők adott mennyisége mellett következik be Növekedés feltételei (korlátai) 1. Természeti-földrajzi környezet 2. Megfelelő piac megléte A piac fontos feltételei és korlátai egy kis ország számára 3. A növekedés társadalompolitikai feltételei A közrend, közbiztonság, jogbiztonság nélkül a gazdaság nem növekszik, nem fejlődik. 4. Nemzetközi társadalmi-politikai feltételek 5. Specifikus korlátok (pl: rendszerváltás, piacváltás) Rövidtávon igen meghatározóak lehetnek a gazdasági növekedés feltételeiben. 6. A gazdasági növekedés legfontosabb feltétele maga az emberi tényező XIII, A keynesi típusú növekedési modell. A g azdasági növe kedés m odelljei a zt vizsgálják, hogyan m ehet vé gbe növ ekedés az egyensúly fennmaradása mellett. A keynesi modellek a keresletből indulnak ki. Az egyensúlyi növekedést biztosító legfontosabb feltétel az összkereslet növekedést. Az összkereslet

elemeként kulcsszerepet kap a b eruházás, am ely e gyrészt az ö sszkereslet eg yik el eme, m ásrészt a m ultiplikátor-hatáson keresztül növeli az összjövedelmet. A keynesi szemléletnek megfelelően a megtakarítás és a beruházás dinamikus egyensúlya jellemző ezekre a modellekre, ahol az egyensúlyt nem a kamatláb mozgása biztosítja. Keynes elméleti r endszere csak a b eruházás piacbővítő szerepével számol és n em v eszi figyelembe a b eruházások k apacitásnövelő hatását. Domar pótolja ezt a h iányt, am ikor beruházáson köve tkezetesen ol yan t ermelési kapacitást növelő tőkeállománynövekedést ér t, amely a kapacitások üzembehelyezésével jövedelmet is hoz. Az összkereslet értelmezése nem tér el a keynesi értelmezéstől. Az egyensúlyi helyzetben a rendelkezésre álló erőforrások teljes felhasználásával megtermelt terméktömeg megegyezik az összkereslettel. A dinamikus elemzés ebben az esetben azokat a

tényezőket kutatja, amely mellett a k ínálat és a kereslet egyelősége fennmarad. Az összkereslet az összkínálattal dinamikusan egyensúlyban maradásához a beruházásoknak egyenletesen növekedni kell. Harrod arra t örekedett, hogy ki küszöbölje a Domar mo dell h iányosságait. A to vábbépített modell a beruházás és a megtakarítás egyensúlyára épül. Az egyszerűség kedvéért feltesszük, hogy a m egtakarítási h atárhajlandóság és a megtakarítási h ányad e gybeesik, az az a megtakarítási f üggvény lineáris é s n incs autonóm összetevője. Szerinte a k amatláb és a technikai ha ladás köz ött köl csönös m eghatározottság áll f enn. H a a ka matláb v áltozatlan, akkor nem keletkezik helyettesítési hatás, ami a tőkemunka arányát megváltoztatná, vagyis s műszaki haladás semleges. Harrod s zerint, ha a t ényleges növe kedés üteme eltér az egyensúlyi növekedési ütemtől, az egyensúlytalanságot növeli. A

növekedés természetes üteme a termelés növekedésének azt az ütemét mutatja, amelyet a népesség szaporodása és a műszaki haladás hosszú távon lehetővé tesz. Harrod m odellje s okoldalúbb é s köz elebb á ll a va lósághoz, m int a D omaré mé gis tö bb hiányosság van. Egyrészt továbbra is homályban marad, mi a n övekedés tényleges hatóereje Másrészt helytelen feltételezni a termelők elégedettségét bármely növekedési ütemmel és nem indokolt eltekinteni az autonóm beruházásoktól és a műszaki fejlődés nem semleges változataitól sem. XIV, A neoklasszikus növekedési modell. A g azdasági növe kedés m odelljei a zt vizsgálják, hogyan m ehet vé gbe növ ekedés az egyensúly fennmaradása mellett. A keynesi típusú növekedési modellek megjelenésével azonnal megindult azok neoklasszikus bírálata és a bírálatok nyomán alakultak ki a neoklasszikus növekedési elméletek. A termelés növekményének nagysága

szerintük a termelési tényezők mennyiségének a műszaki haladásnak a függvénye. A kereslet szinte meg sem jelenik a neoklasszikus modellekben. A n eoklasszikus n övekedéselméletek v alamilyen t ípusú t ermelési f üggvényre épülnek. A te rmelési té nyezők kapcsolódásait és a termelést makroszinten vizsgálják, a termelési függvény, így nem a vállalati technológiát tükröző összefüggést mutatja, hanem nemzetgazdasági szinten keres összefüggést a növekedési tényezők és a termelés alakulása között. Ezért nevezzük ezeket aggregált termelési függvényeknek A helyettesítés határrátája módosul a termelési függvény megváltoztatásával. Az új műszaki eljárás m ódosítja a t ermelési f üggvényt, ez zel m egváltoznak a h atártermelékenyégek i s bármely tőke-munka ar ány esetén. A ne oklasszikusok növe kedési m odellekben a z e gzogén módon beépített műszaki haladásnak két típusát különböztetik meg: a

s emleges és a n em semleges műszaki haladást. A műszaki haladás s emlegessége a zt je lenti, h ogy ezek köz ül a z a rányok köz ül e gyik va gy másik a műszaki haladás dacára változatlan marad. Az egy főre j utó t ermelés n övekedése tehát két hatás eredménye: a helyettesítési hatásé és a műszaki hatásé. A növekedési ütem Solow szerint a műszaki haladás ütemével plusz a két tényező növekedési ütemének termelési rugalmasságukkal súlyozott összegével egyenlő. Solow s zerint i s va n i deális növe kedés. E z ol yan t ársadalmi-gazdasági ál lapot, am ikor a népesség növekedési üteme állandó, a műszaki haladás semleges és a termelési tényezők parciális termelési rugalmassága állandó. A neoklasszikus termelési modellek is egyoldalúak Miközben a k ínálati o ldalt k ínos a lapossággal a nalizálták, s zinte te ljesen me gfeledkeztek a keresleti ol dalról. N em véletlen e z, hi szen a ne oklasszikusok do

gmája s zerint az eg yensúly tartós és a piac által biztosított, a kereslet tehát nem lehet a növekedés korlátja. XV, A Jánossí-féle növekedési elmélet. A műszaki haladás szerepét a gazdasági növekedésben a marginális elemzésben alapuló makroökonómai elsősorban egzogén ábrázolásban vizsgálja. A Jánossy Ferenc-féle trend- és helyreállítási periódus elmélet példa az endogén ábrázolásra. A m odell e lvonatkoztatási s zintjén a gazdaság n övekedési ü teme és a m unka termelékenységének n övekedési ü teme az onosítható. A t ermelékenység n övekedése kapcsolatos a s zervezési t ípusú és a m unka t ermelékenységének növekedési ü teme azonosítható. A t ermelékenység növe kedése k apcsolatos a s zervezési t ípusú és a f ejlesztési típusú tevékenységekkel. Egy termelési egység műszaki felszerelésének megkülönböztetjük a z ideális te ljesítmény maximumát jelző műszaki potenciálját és

annak a reális kihasználtságát jelző tényleges teljesítményét. Az előbbi növekedési üteme a korszerűsödési ráta, az utóbbié a tényleges növekedési ütem. A tényleges növekedési ütem a korszerűsödési ráta, mint tendencia körül változik, hosszabb távon azzal egybeesik. A korszerűsödés, műszaki haladás a beruházásokon keresztül testesül meg. A beruházás által előidézett korszerűsödés rátája a beruházás saját korszerűsödési rátája. A beruházás korszerűségének szintje attól függ, hogy a saját korszerűsödési rátája, h ogyan vi szonyul a környezetéjéhez. Növekvő beruházási hányadok felgyorsítják a tényleges növekedést a korszerűsödési rátához képest. Á llandó b eruházási h ányadok es etén a b eruházás s aját korszerűsödési rátája a környezetéjéhez fog igazodni. Mivel a beruházási hányadok hosszabb távon nem növelhetők folyamatosan, ezért h osszabb t ávon ér vényesül az i

gazodás t endenciája. E z m agyarázza a gazdasági fejlődés trend vonalának létezését. A korszerűsödési ráta és a trend nem műszaki, hanem társadalmi kategóriák. Ha bekövetkezik egy rendkívüli esemény, amelynek következtében a gazdaság jelentősen és gyorsan vi sszaesik a trendhez képest, akkor hamarosan megkezdődik egy, a trendnél meredekebb fejlődés, a helyreállítás. A helyreállítási periódus kritikus időpontja az, amikor a gazdaság eléri a katasztrófa előtti szintjét. Ez az időpont a helyreállítás végének tűnik, holott a helyreállítás akkor fejeződik be, amikor a gazdaság a trendet éri el és azontúl már a t rendnek megfelelően fejlődik tovább. A kritikus időpont után mennyiségi, korszerűtlen beruházásokkal megvalósítható az erőltetett növekedés, ám annak következménye a trend meredekségének csökkenése, a műszaki lemaradás. A kiegyensúlyozott, korszerű beruházások eredménye a harmonikus

növekedés, amely a v áltozatlan t rendhez v iszi a h elyreállítást. A kritikus időpont után t udatosan visszafogott növekedés lehetővé teszi a minőségi, innovatív beruházásokat, amelyek a trend meredekségét növe lik. A m eredekebb t rend azután g yorsabb növ ekedést e nged m eg Ezt nevezik gazdasági csodának. A tétel hibás!!! XVI, Ciklikus ingadozások a gazdaságban. A konjunktúraciklusok osztályozása, főbb fajtái. A konjunktúra-ciklus egy adott gazdaság kibocsátásának, a fogyasztásának, a beruházásnak stb. periodikusan ingadozó alakulása, ahol a lefelé menő ág létrehozza felmenő ágat kiváltó okokat és fordítva. Ciklikus ingadozások a gazdaságban: - Véletlenszerű ingadozások: olyan eltérések a gazdaság trendvonalától, amelyeknek nincs rendszerezhető oka. - Nem gazdasági eredetű ingadozások: Ciklikusan ismétlődő eltérések a trendtől, amelyeknek nem gazdasági okai vannak. Jellemző, hogy a leszálló és a

felszálló ágak között nincs oksági kapcsolat. - Ciklikus (konjunkturális) ingadozások: olyan gazdasági eredetű ciklikus eltérések a trendtől, ahol a leszálló ág oka a felszálló ágnak és viszont. A hosszabb ciklusokat a rövidebbektől általában a mozgó átlagolás módszerével lehet elválasztani. Fontos módszertani eljárás a trend kisimítása: azaz a hosszú távú trend kiszűrése Itt előbb az adatsorból a trendet határozzák meg, majd képezik a trend és az adatsor különbségét, mint új adatsort. Így a trend emelkedését szűrik ki, és a ciklus, mint „sima ingadozás jelentkezik. Ciklusok fázisai: - Expanzió vagy megélénkülés: a konjunktúra ciklus alsó fordulópontjától a felszálló ág inflexiós pontjáig terjedő szakasza. Pozitív akcelerátor hatás jellemzi - Prosperitás vagy fellendülés: a konjunktúra ciklus felszálló ágának inflexiós pontjától a felső fordulópontig terjedő szakasza. Fékeződés jellemzi

ennek a szakasznak a folyamatai készítik elő a recessziót. - Recesszió vagy hanyatlás: a konjunktúraciklus felső fordulópontjától a leszálló ág inflexiós pontjáig terjedő szakasza. Negatív akcelerátor hatás jellemzi - Depresszió vagy pangás: a konjunktúra ciklus leszálló ágának inflexiós pontjától az alsó fordulópontig terjedő szakasza. Fékeződés jellemzi Ennek a szakasznak a folyamatai készítik elő az expanziót. A négy szakaszból talán a recesszió a legfontosabb. Csak később tértek rá a tljes ciklusok elemzésére. Vizsgálják a ciklus hosszúságát, kilengését, milyen mutatókkal írható le és hogy hogyan működik a ciklusok mechanizmusa. - Gesztációs idő: a ciklus hosszát meghatározó egyik idő, azaz idő, ami alatt a ciklust hordozó objektum alkalmassá válik feladata betöltésére (adaptációs időnek is nevezik). Élettartam: a ciklus hosszát meghatározó másik idő, azaz idő, ami alatt a ciklust hordozó

objektum alkalmas a feladata betöltésére. Stagfláció: olyan dekonjunktúra (stagnálás), ami inflációval együtt jelenik meg. A hetvenes években jelent meg először. Konjunktúra-ciklusok csoportosítása: - A ciklikus mozgás jelentkezésének területe szerint: üzleti, pénzügyi, agrár és ipari ciklusok - A ciklusok időtartama szerint: Kitchin-ciklus (10-40 hónapos), klasszikus konjunktúra ciklus (8-10 évenként az újratermelés egészében jelentkezik), Kuznets-ciklus (18-20 éves a periódusa), Kondratyev-féle hosszú ciklus (40-60 éves ciklus), szuperhosszú ciklusok (150-200 éves ciklushosszal) - Ciklust kiváltó ok szerint: túltermelése, gazdaságpolitikai, monetáris, beruházási, tartósfogyasztási cikkek beszerzései által előidézett, és politikai ciklusok. XVII, A klasszikus konjunktúraciklus. Ciklusok a modern gazdaságban A konjunktúra-ciklus egy adott gazdaság kibocsátásának, a fogyasztásának, a beruházásnak stb.

periodikusan ingadozó alakulása, ahol a lefelé menő ág létrehozza felmenő ágat kiváltó okokat és fordítva. Az adott ciklus fázisait az évszázados trendtől való eltéréssel lehet a legjobban meghatározni. Általában négy fázisra osztják a ciklusokat, amelyek meghatározott sorrendben, újra meg újra ismétlődve követik egymást. Bármelyiket lehet a ciklus elejének tekinteni Fázisai: - Expanzió vagy megélénkülés: a depresszió után a gazdasági növekedés lassan, majd egyre gyorsulva megindul, de a gazdaság teljesítménye a trend értékét még nem éri el. - Prosperitás vagy fellendülés: a gazdaság teljesítménye egyre jobban meghaladja a trend értékeit, miközben a növekedés lendülete lelassul. - Recesszió, vagy hanyatlás, visszaesés, válság: a gazdaság megtorpan, teljesítménye egyre erőteljesebben csökken, de még mindig a trend fölött van. - Depresszió vagy pangás: a csökkenés tovább tart, bár egyre lassuló

mértékben, a gazdaság teljesítménye kisebb, mint amit a trend jelentene. Konjunktúra-ciklusok csoportosítása: - A ciklikus mozgás jelentkezésének területe szerint: üzleti, pénzügyi, agrár és ipari ciklusok - A ciklusok időtartama szerint: Kitchin-ciklus (10-40 hónapos), klasszikus konjunktúra ciklus (8-10 évenként az újratermelés egészében jelentkezik), Kuznets-ciklus (18-20 éves a periódusa), Kondratyev-féle hosszú ciklus (40-60 éves ciklus), szuperhosszú ciklusok (150-200 éves ciklushosszal) - Ciklust kiváltó ok szerint: túltermelése, gazdaságpolitikai, monetáris, beruházási, tartósfogyasztási cikkek beszerzései által előidézett, és politikai ciklusok. A klasszikus konjunktúra-ciklusok 5-10 év hosszúak, menetüket a beruházások határozzák meg. A felfelé és a lefelé menő ágakban a beruházások multiplikátor és akcelerátor hatásai kumulálódnak és törvényszerűen kiváltják a felső és az alsó fordulópontokat. 1.

A gazdaságban a meginduló kopásokat pótló beruházások következtében a kereslet meghaladja a jelentősen visszaesett kínálatot, mivel a szükségletek elérték a minimális szintjüket, a kapacitások az elmaradt pótlás miatt beszűkültek. A keresleti többlet mindenekelőtt felszívja a készleteket és leköti a szabad kapacitásokat. Így bővül a termelés, nő a jövedelem, ami fokozza a keresletet. Ennek kielégítése azonban már csak kapacitásnövelés útján lehetséges. Vagyis érvényesül az akcelátor hatás is Így az önmagát erősítő kumultatív folyamat átlendíti a gazdaságot megélénkülésből fellendülésbe, fokozódik a növekedés üteme. 2. A termelők a jó piaci lehetőségeket kihasználva növelik a foglalkoztatást, csökken a munkanélküliség, emelkedik a bérszínvonal. A jövedelmek emelkedésével bővül a fogyasztás, de fokozódnak a megtakarítások is. De az árszínvonal is emelkedik Ezek a jelenségek azonban

megteremtik az alapjait annak, hogy fordulat következzen be a gazdaság menetében A munkaerő-tartalékok kezdenek kimerülni, a növekvő jövedelem mellett csökken a fogyasztói határhajlandóság, ami arra vezet, hogy a fogyasztói kereslet bővülése elmered a termelés növekedésétől. Ezzel párhuzamosan kedvezőtlenebbé válnak a tőke befektetésének, a profitszerzésnek a lehetőségei is. Mindez azt okozza, hogy a gazdaság az ún. felső fordulóponthoz ér, amikor is megkezdődik a hanyatlás 3. A gazdaság megtorpanása már akkor jelentkezik, amikor a növekedés üteme erősen csökken, hiszen ha lassabban nő tovább a termelés, akkor lecsökken a beruházás indukálása. A csökkenő beruházás visszafogja a multiplikátor hatást is, a gazdaság megindul a lejtőn. Csökken a termelés, a kereslet azonban gyorsabban csökken, halmozódnak az eladhatatlan készletek, növekszik a munkanélküliség, csökken a fogyasztás és az árszínvonal is. Ezek a

változások azonban megteremtik az alapját annak, hogy vége szakadjon a visszaesésnek. 4. A jövedelmek csökkenése következtében elsősorban a jövedelemrugalmas fogyasztás esik vissza, a fogyasztás általános jövedelemrugalmassága csökken, így a fogyasztási határhajlandóság emelkedik. Ugyanakkor kedvezőbbé válnak a tőkebefektetés, a profittermelés lehetőségei. A bérszínvonal és a kamatláb csökkenése párosul a csökkenő inputfelhasználás által kiváltott növekvő hozadékkal, s mindez a termelést újból a felfelé igyekvő pályára helyezi. Ez a lényege az alsó fordulópontnak Ez a folyamat tökéletesen versenyző piac modelljében egyértelmű, de ezek a valóságban lényegesen módosulnak a monopóliumok, az állam és a nemzetközi munkamegosztás hatására. Ciklusok a modern gazdaságban. 1. Konjunktúra-ciklus alakulása a II Világháború után: ekkor meglehetősen éles fordulat állt be, mivel a gazdasági növekedés üteme

lelassult, tömegessé vált a munkanélküliség, az infláció felgyorsult, sőt az infláció a gazdaság stagnálása mellett is fennmaradt. A II világháború utáni ciklust meghatározó, illetve befolyásoló tényezők két nagy csoportra oszthatók. Az egyik a világháború utóhatása, amely mint egyszeri ok, ideiglenesen hatott meghatározóan a tőkés újratermelés menetére, a gazdaság fejlődésére. A másik csoportba olyan tartós tényezők tartoznak, amelyek a gazdaság strukturális változását jelentik. 2. Az 1974-75 évi gazdasági válság: a II világháborút követő legnagyobb méretű és kiterjedésű gazdasági válság volt a világgazdaság rendszerében. Ez a válság nem minősíthető sem túltermelési válságnak, sem klasszikus típusú periodikus gazdasági válságnak. A válság kibontakozásában és lefolyásában alapvető szerepe volt az állam restriktív gazdaságpolitikájának és a világpiaci árrobbanás hatásának. 3. A

politikai ciklusok által kiváltott konjunktúra-ciklusok: a II világháború után a közgazdászok egy része szerint a mai vegyes gazdaságokban léteznek politikai ciklusok által indukált üzleti ciklusok. A hivatalban lévő politikusok ugyanis általában olyan gazdaságpolitikát követnek, amely elősegíti újraválasztásukat. Ennek viszont következménye, hogy a gazdaságban a 4 éves politikai ciklus üzleti ciklust indukál. XVIII, Az állami gazdaságpolitika főbb irányzatai, a fiskális eszközök és lehetőségeik. A modern gazdaság vegyes gazdaság, amelyben a piac meghatározó szerepe mellett az állami koordináció is jelentős. Egyrészt bi ztosítani ke ll a ha tékony allokációt a pi aci kud arcok terültén. Másrészt a társadalmi igazságosság érdekében a makrojövedelem eg y r észét újra el kell os ztania. V égül a s okféle e gyensúlytalanság m érséklése érdekében k ell b eavatkoznia a gazdasági folyamatokba, ennek mértéke

a makroökonómia legvitatottabb kérdése. Az ál lam g azdasági s zerepét a k öltségvetési ( fiskális) és a p énzügyi ( monetáris) p olitika eszközeivel éri el. A költségvetési politika az államháztartás keretében érvényesül Az ál lamháztartás el emei: az ál lami k öltségvetés, az ö nkormányzatok k öltségvetése és a társadalombiztosítási rendszer. Az állami költségvetés mindenekelőtt az állam tervezett bevételei: adók (vámok) és illetékek, állami vállalatok és költségvetési szervek befizetései, egyéb bevételek. Az ál lami k öltségvetés l egfontosabb k iadásai: a k öltségvetési s zervezetek k iadásai, a vállalkozások t ámogatása, a t ranszfer ki adások, állami f elhalmozás, e gyéb ki adások ( hitelek törlesztése) Az adó a gazdaság szereplőire az állam által meghatározott fizetési kötelezettség. Az adó lehet közvetlen és közvetett, egyösszegű és jövedelemtől függő. Mértéke szerint lehet

lineáris, progresszív és degresszív. A költségvetés egyensúlyban van ha bevételei és kiadásai azonosak, szufficites, ha bevételei nagyobbak a kiadásoknál és deficites, ha a kiadások meghaladják a bevételeket. A k öltségvetés b evételi és k iadási t ételeinek m eghatározásánál ál talános s zempontként figyelembe kell venni, h ogy a g azdaság él énkítésére v agy fékezésére v an-e s zükség, ho gy milyen l egyen a k öltségvetési és m onetáris k everék. A s trukturális deficittel é lénkítjük a gazdaságot, a szufficittel fékezzük. A költségvetés és monetáris politika segítségével nemcsak az Y színvonalát, hanem összetételét is befolyásolhatják. A költségvetési politika ellenzői gyakran érvelnek a strukturális deficitnek a gazdaság tőkeállományát csökkentő hatásával. Véleményük szerint a kormányzat el adósodásával az aktívák átcsoportosulnak a magántőkétől az állami költségvetéshez. A

költségvetési politika az állam azon tevékenysége, amellyel meghatározza a b evételeket, a kiadásokat és a költségvetés egyensúlyi helyzetét, továbbá ezzel hatást gyakorol a gazdaságra. A költségvetési politika lehet expanzív és restriktív. Eszközei az automatikus stabilizátorok és a diszkrecionális eszközök. A k öltségvetési- és a monetáris politika ésszerű kombinálása tűnik a legcélravezetőbb gazdaságpolitikai eszköztárnak. XIX, Az állami gazdaságpolitika monetáris eszközei és azok lehetőségei. Az állam monetáris politikája a pénzforgalom és a kamatláb szabályozásával gyakorolt hatás a gazdaságra. Tágabban értelmezett pénzpiac magában foglalja a szűkebben értelmezett pénzpiacot, a pénztőke piacát és a devizapiacot, valamint ezek tranzakcióit. A pénzpiac elsődleges, amikor a pénzeszközöket kibocsátják, illetve bevonják, másodlagos, amikor a pénzpiacon a pénz egyik formája a másikra

cserélődik. A pénzügypolitika lényege, hogy az MNB mindenféle monetáris eszközeivel segítse a kormány gazdaság politikáját, az ország fejlődését segítse elő. A Jegybank hatáskörébe tartozik a pénzügypolitika irányítása. A monetáris politika célrendszere: A MNB legfontosabb feladata az infláció fenntartható csökkentése, hosszabb távon az árstabilitás elérése. Ide tartozik még: keresleti és kínálati viszonyainak alakulása; árképzésben és a nominális bérek alakulásában az inflációs várakozások; forint árfolyamváltozásának és a külföldi inflációnak az összege. A jegybank független a kormánytól: ez lehet eszköz-, vagy célfüggetlenség. - eszközfüggetlenség: ő választja meg, hogy milyen eszközöket használ az adott cél elérése érdekében - célfüggetlenség: ő választja meg a célt, de az ehhez igénybe vehető eszközök adottak A monetáris politika eszközei: − Indirekt eszközök (érdekelté teszi a

többi felet) − refinanszírozás: − befolyásolni tudja a bankok és egyéb pénzintézetek műveleteit, elsősorban azokban az időszakokban, amikor a kereskedelmi bankok forrásainak jelentős részét képezik a központi bank refinanszírozási hitelei − értékpapírok viszontleszámítoltatása − értékpapír fedezet mellett nyújtott hitelek (lombard-hitel) − refinanszírozási hitel nyújtása kereskedelmi bankoknak likviditási problémák esetén − rediszkont-politika: a váltók jegybank által történő viszontleszámítolása − refinanszírozási kamat-politika: rediszkont (alsó) és lombard kamatláb (felső korlát) − nyílt piaci műveletek − a pénzmennyiség szabályozására − a központi bank értékpapír-adásvétellel alakítja a pénzmennyiséget − Direkt eszközök (kötelezi a többi felet) − kötelező tartalékráta szabályozása − bankok likviditási helyzetét és a kamatrést befolyásolja − figyelembe kell venni a

pénzintézetnél lévő idegen forrás állományát, kivéve a jegybanki refinanszírozási hitel, pénzintézetektől átvett bankközi források, nemzetközi pénzügyi intézményektől kapott hitelek, kormányközi megállapodáson alapuló hitelek − árfolyamszabályozás − szükség esetén külföldi devizapiacokon intervenciós tevékenységet végez − MNB és a kormány együtt határozza meg az árfolyam megállapításának és befolyásolásának rendjét − kamatpolitika (kamat-folyosó) − hitelkereslet és -kínálat változtatása − kamatszintek megállapítása (alapkamat, pénzpiaci kamatok, rögzített és fix kamatok stb.) − hitelkontingens esetén a kihelyezhető hitelek globális összegét határozzák meg (hitelplafon) − jól működő piacgazdaságban általában csak indirekt eszközöket alkalmaznak - Speciális eszköz: erkölcsi nyomásgyakorlás A költségvetési- és a monetáris politika ésszerű kombinálása tűnik a

legcélravezetőbb gazdaságpolitikai eszköztárnak