Történelem | Középiskola » Ausztria a két világháború között

Ausztria a két világháború között Az I. világháború lezárulta után Ausztriában viharos gyorsaságú politikai változások következnek be. A Bécsben megalakuló Ideiglenes Osztrák Nemzetgyűlés 1918 október 21-én kimondja az elszakadását az Osztrák-Magyar Monarchiától, november 12-én pedig kikiáltják az Osztrák Köztársaságot. IV Károly lemond a politikai részvételről, és svájci emigrációba vonul. A párizs-környéki békeszerződés elcsatolja az egykori Osztrák Császárság valamennyi nem német lakosságú tartományát; az ország még a nagyhatalmiság látszatát is elveszti. A két világháború között Ausztria számít katonailag a leggyengébb közép-európai államnak. Az 1919 februárjában tartott választásokon szociáldemokrata győzelem születik; Karl Renner kancellár vezetésével szociáldemokrata-keresztényszocialista koalíciós kormány alakul. Megkezdődik az ország demokratikus átalakítása. Az 1920-as

választások után a keresztényszocialisták kerülnek kormányra, Ignaz Seipel kancellár alakít kormányt. Októberben kiadják az ország új alkotmányát, és Ausztria belép a Népszövetségbe. Külföldi hitelekből megkezdődik a gazdaság újjászervezése. Az 1920-as években a keresztényszocialista kormányzat folyamatosan végrehajtja a társadalmi reformokat. Az ország számára az egyetlen belpolitikai problémát az Anschluss kérdése jelenti. A békeszerződés tiltja a csatlakozást Németországhoz, azonban Ausztriában nem alakul ki osztrák nemzeti öntudat, a lakosság is a csatlakozást támogatná. A ’29-es gazdasági világválság komoly törést hoz Ausztria társadalmi és gazdasági fejlődésében. Leáll a gazdasági fejlődés, csökken az életszínvonal; ezzel együtt pedig megerősödnek a politikai szélsőségek. Fegyveres csoportok alakulnak; a jobboldal szervezésében a Heimwehr, a baloldal keretében pedig a Schutzbund. Köztük

rendszeressé válnak az utcai összetűzések. 1932-ben beiktatják Engelbert Dolfuss kancellárt, aki a központi hatalom megerősítésében látja a válságból kivezető utat. 1933 és ’34 folyamán olasz mintára kiépül az osztrák egypárti diktatúra, az Ausztrofasizmus. Ennek keretében Dolfuss kancellár ’33 márciusában Renner parlamenti elnök lemondására hivatkozva feloszlatja a Reichsrat-ot. Alkotmánymódosítást hajt végre, mely felhatalmazza a kormányt a rendeleti kormányzásra. Betiltja a Schutzbund és a szociáldemokraták pártlapjának működését, megtiltja május elsejének ünneplését. 1934 februárjában letartóztatatja a szociáldemokrata pártvezetést; de erre Bécsben fellázad a munkásság. 1934 február 12 és 15 között polgárháborús helyzet alakul ki az osztrák fővárosban. A Heimwehr megszállja a munkásnegyedeket, a karhatalom feloszlatja a szociáldemokrata pártot. A zavargásokban kétezren halnak meg A rend

helyreállításával Dolfuss azt hiszi, hogy legfőbb politikai vetélytársát legyőzve ellenfél nélkül kormányozhat tovább. Azonban a baloldal erőszakos visszaszorításával párhuzamosan felerősödik a szélsőjobb pártmozgalom. Az osztrák náci mozgalom az Anschluss végrehajtását követeli, Dolfuss viszont nem akarja az eddig felépített rendszerét feladni. Betiltja az osztrák náci pártot, a német szervezőket pedig kiutasítja az országból. Azonban a szélsőjobb visszaszorítása sikertelen marad, a nácik már beépültek az államszervezetbe. Dolfuss elveszti bizalmát saját közvetlen munkatársaival szemben, ezzel komolyan meggyengül a hatalma. 1934 június 25-én a nácik puccsot kísérelnek meg, meggyilkolják Dolfuss kancellárt. Elfoglalják a rádiót és bejelentik a hatalomátvételt. A Heimwehr azonban elutasítja az Anschlusst és fegyveres ellenállást robbant ki a nácik ellen. Eközben Mussolini a hatalomátvétellel fenyegetve érzi

közép-európai érdekeit és mozgósítja az olasz csapatokat. Hitler, aki végig támogatta a nácik szándékát, megretten az Olaszországgal való konfliktus lehetőségétől. Egy évvel a kancellári poszt megszerzése után még nem tarja elég erősnek Németországot egy esetleges fegyveres összecsapás megvívására. Lemond az osztrák szélsőjobb támogatásáról, így Ausztria függetlensége megmarad. Dolfuss utódja Kurt von Schussnig kancellár lesz. Azonban világossá válik, hogy Ausztria léte csak addig biztosított, amíg a térség két nagyhatalma, Németország és Olaszország nem rendezi viszonyát. Az 1936-ban megalakuló a Berlin-Róma tengely német érdekszférába utalja Ausztriát, ezután már csak az időpontja kérdéses az Anschlussnak. 1938 februárjában Hitler Németországba hívja Schussnig kancellárt; amnesztiát követel a ’34es puccskísérlet tagjainak és kormánypozíciót az osztrák náci pártnak. Schussnig kancellár

továbbra is fenn akarja tartani Ausztria függetlenségét, ezért beleegyezik a követelések teljesítésébe. 1938 március 13-ára népszavazást írnak ki az Anschluss kérdésének eldöntésére Hitler tisztában van, hogy az osztrák közvélemény ezt elutasítaná, ezért március 11-én ultimátumot küld Bécsnek. Követeli a népszavazás tervének elhalasztását, és a kancellár lemondását Arthur Seyss-Inquart náci politikus javára. Az ultimátum elutasításának esetén Hitler kilátásba helyezi a német hadsereg bevetését is. Schussnig értelmetlennek tartja az ellenállást, és még március 11-én lemond. Március 12-én Seyss-Inquart, mint Ausztria kancellárja felkéri Hitlert, hogy a német hadsereg vonuljon be Ausztriába. Március 13-ára a Wehrmacht megszállja az országot. A német hatalom népszavazással legalizálja a megszállást. Ausztria a II világháború végéig elveszti függetlenségét